BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV"

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/21/2010. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének december 16-án megtartott képviselő-testületi üléséről Jegyzőkönyvvezetők: Csernákné Valaszkai Mária, Juhászné Makra Erzsébet, Vasdinyei Péter, dr. Horváth Viktória 1/89

2 Jelen vannak a később érkezettel együtt: Dr. Bényi Zsolt, Dunai Mónika, Dr. Fachet Gergő, Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, Hatvani Zoltán, Horváth Tamás, Dr. Hrutka Zsolt, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Lukoczki Károly, Nagy Anikó, Nótin Tamás, Petrőczy Dániel, Dr. Piláth Károly, Riz Levente, Rózsahegyi Péter, Ruthner György, Szabó Tiborné, Várbíró Anita, Virág Mihály (21 fő). Jelen vannak továbbá: Dr. Dombóvári Csaba aljegyző, Némethné Sári Irén, a Gazdasági Iroda vezetője, Dr. Zsigó Anikó, a Vagyonkezelői Iroda vezetője, Kreutzer Aurél, a Városüzemeltetési Iroda vezetője, Dr. Kutschné Lucz Emőke, a Közigazgatási Iroda vezetője, Gombás Adrienne, az Egészségügyi és Szociális Iroda vezetője, Pádár Gabriella, a Szociális Csoport vezetője, Matécsa Péter, a Családvédelmi Csoport vezetője, Debnár László, az Oktatási Csoport vezetője, Krojdla Géza, az Építéshatósági Csoport vezetője, Bolberitz Henrik főépítész, Polgár Rita kommunikációs referens, Géhner Csilla kommunikációs ügyintéző, Vada Erika könyvvizsgáló, a PRIM-Audit 2005 Kft. részéről, Bagdi Sándorné, Hangai István Józsefné, Pozsonyiné Nagy Katalin, Dr. Molnárné Bán Ildikó és Kéri Tiborné pályázók, valamint: Vajda Edit, a Képviselő-testületi Iroda vezetője, Dr. Horváth Viktória jegyzőkönyvvezető és Vasdinyei Péter, a szavazatszámláló gép kezelője. Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel üdvözlöm Önöket a Képviselő-testület decemberi ülésén! Megkezdjük a munkánkat. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes. Jelen van 20 fő. Hamarosan Dunai Mónika Frakcióvezető Asszony is megérkezik. Az ülést 9 óra 15 perckor megnyitom. Testületi ülésünk elején engedjék meg, hogy szomorú kötelességemnek tegyek eleget! A XVII. kerületnek két polgára elhunyt. Olyan polgárokról van szó, akik nagyon sokat tettek ezért a közösségért, szűkebb pátriánkért, és munkásságuk nemcsak a kerületen belül, hanem a kerületen kívül is közismertségre tett szert. Elsőként szeretnék emlékezni Dr. Tomka Miklós professzorra, vallásszociológusra, aki november 25-én váratlanul elhunyt. 70 éves volt. Tomka Miklós vallástörténész, vallásszociológus 30 évig volt Rákoscsaba lakója óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szociológiai Intézetének vezetője, a Bölcsészettudományi Kar tudományos dékán-helyettese. Számos nemzetközi kutatóintézetben és egyetemen dolgozott, az Országos Lelkipásztori Intézet Vallásszociológiai Központjának alapítója, irányítója, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének főmunkatársa, vallásfilozófiai csoportvezetője. 16 kötet és több mint 600 tanulmány, cikk szerzője, a Concilium című, 6 nyelven megjelenő teológiai folyóirat társigazgatója október 15-e óta a Bécsi Egyetem díszpolgára, a Nyíri Tamás-, a Pro Ecclesia Hungariae és a Horváth Mihály-díj tulajdonosa. Kiss István, rákoshegyi kanonok plébános, 2002 óta a Rákoshegyért-díj kitüntetettje, október 11-én hunyt el. Közel 40 évig volt a római 2/89

3 katolikus egyház aktív papja. Rákoshegyen több mint 30 évet teljesített szolgálatot, erőt, energiát nem kímélve fáradozott a hívekért ig esperesként a kerület papjaiért volt felelős, hogy rendben folyjanak az egyházi ügyek. Betegsége ellenére is igen aktívan, szívvel-lélekkel látta el a rábízott híveket. Az emberek lelkiségének gondozását nemcsak az egyén, hanem a társadalom egésze számára is fontosnak tartotta. Tanított iskolában, látogatta a betegeket, kórházba ment és házakhoz, ahova hívták. Rendületlen lelkesedéssel tartotta híveiben a szeretet tüzét. A nagycsaládosok nyári nyaralásához több alkalommal is anyagi segítséget nyújtott. A év végén megrendezett taizéi találkozón a kerületben a rákoshegyi plébánia szállásolta el az európai fiatalok legtöbbjét ben a rákoshegyi templom felújításán fáradozott, hogy a millenniumi évfordulóra teljes díszben pompázhasson az épület Rákoshegy híveinek örömére. Sokat tett azért, hogy Rákoshegyen kerüljön elhelyezésre II. János Pál pápa első magyarországi egészalakos szobra. István atya tevékenységének eredményeképp megszépült ez a városrész, és ezt minden polgár érzékelhette. Halála körülménye is megható volt. Szombaton reggel még tudatánál volt, 7 órakor a harangszót hallotta, amely roratéra hívta a rákoshegyieket. Minden reggel paptestvérei vitték neki az Oltáriszentséget. Addig a napig minden nap meg is áldozott, de ezen a napon azt mondta a híveinek, akik azzal bíztatták, hogy hamarosan érkezik a szent ostya, hamarosan érkezik hozzá Jézus: Hozzám már nem jön Jézus Krisztus, én megyek hozzá. És tíz perc múlva meghalt. Rájuk emlékezünk, mindkettejükre, nagy tisztelettel és szeretettel. Kérem, hogy egyperces néma gyásszal adózzunk emléküknek! A Képviselő-testület egyperces néma főhajtással adózik az elhunytak emlékének. Riz Levente: szeretném arról tájékoztatni a Képviselő-testületet, hogy István atya temetésének a napját már kitűzték, a temetés december 22-én, 14 órakor lesz a pestszentlőrinci temetőben. A temetési szertartást Dr. Beer Miklós váci püspök végzi, az engesztelő szentmisét a temetés után fél 4-kor tartják Udvardi György Esztergom-Budapest segédpüspöke által a rákoshegyi plébániatemplomban. Dr. Bényi Zsolt (ügyrendi): bocsánat, hogy nem ehhez kapcsolódik a hozzászólásom, csak ennek kapcsán derült ki és tényleg szégyellem magam, hogy ilyet kell szóba hoznom -, hogy nem tudok felállni én itt, ezen a helyen. Tehát most csak rogyasztott térddel tudok állni. Szóval valamit ki kell találni, mert most először próbáltam meg, és nem lehet. Köszönöm. Riz Levente levezető elnök: köszönjük a jelzést! Tisztelt Képviselő-testület! A napirend összeállítása következik, mellyel kapcsolatban hét rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés került benyújtásra az elmúlt napokban, a meghívó kiküldését követően. Ezeknek a napirendre vételéről is döntenünk kell most. Elsőként a hét közül a 314/2010/ számú előterjesztést javaslom felvenni a napirendre, az iszapkárosultak megsegítésével 3/89

4 kapcsolatos határozatunk módosítása tárgyában. Minősített többséggel vehető fel a napirendre. 438/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 314/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a kolontári ipari katasztrófa áldozatainak megsegítése tárgyában hozott 398/2010. (X. 14.) Kt. határozat módosítására Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a 315/2010/ számú előterjesztés a következő, amit javaslok felvenni a napirendre. Ez a Pesti út szám alatt található társasházzal van összefüggésben. Ez is minősített többséggel vehető fel a napirendre. 439/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 315/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest, XVII. kerület Pesti út szám alatti (hrsz.: /28) társasház V. emeletén található lakások ingatlannyilvántartás szerinti rendezésére Előadó: Horváth Tamás alpolgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a következő a 316/2010/ számú előterjesztés, ami a rákoshegyi temető hasznosításával kapcsolatban született. Ez is minősített többséggel vehető fel a napirendre. 440/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a rendeletalkotási javaslatokat követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 316/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, helyrajzi számú, természetben a Budapest XVII. kerület, Bocskai utca 56. szám alatt elhelyezkedő, lezárt temető értékesítésére illetve további hasznosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (20 igen szavazat, egyhangú) 4/89

5 Riz Levente levezető elnök: soron következik a 317/2010/ számú előterjesztés. A határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően javaslom ezt tárgyalni, és ez a Hírhozóval kapcsolatos. Minősített többséggel vehető fel a napirendre. 441/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 317/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Hírhozó című önkormányzati lap kiadói feladataival kapcsolatos vállalkozási szerződés megkötésére Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a 318/2010/ számú előterjesztést szintén a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően javaslom napirendre venni. Ez egy pályázat kapcsán egy együttműködési megállapodás az Együtt Európáért Alapítvánnyal. Minősített többséggel vehető fel a napirendre. 442/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 318/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére az Együtt Európáért Alapítvánnyal a KMOP /A kódszámú pályázaton való részvétel érdekében Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a 319/2010/ számú előterjesztést javaslom a következőként napirendre venni, szintén a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően. Ez egy településrendezési szerződés a HOFER Magyarország Kft.-vel, avagy ismertebb nevén az ALDI-val. Ez is minősített többséggel vehető fel a napirendre. 443/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 319/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a HOFER Magyarország Ingatlan Kft. között a Budapest, XVII. kerület Pesti út /319 hrsz. alatt létesülő ALDI áruház építésével összefüggésben a lakosság biztonságos gyalogos közlekedését szolgáló burkolt járdaszakaszok kialakítása, a 5/89

6 közvilágítás bővítése valamint a Pesti út Strázsahegyi utca csomópont megépítése tárgyában megkötendő településrendezési szerződés jóváhagyására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a következő a 320/2010/ számú előterjesztés, amelyet szintén javaslok felvenni a napirendre. Ez a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat beszámolója. Minősített többséggel vehető fel a napirendre. 444/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 320/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés A Rákosmenti Mezei Őrszolgálat beszámolója Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: fontos még, hogy a meghívóban szerepelt ugyan 16. sorszámmal egy előterjesztés a lakbérrendelet módosítása tárgyában, de ezt az előterjesztést nem nyújtottuk még be, ezért ezt egy későbbi időpontban fogjuk tárgyalni. Tehát erről ma nem fogunk dönteni. Így összeállt a napirendi javaslat, Tisztelt Képviselőtársaim. Most a napirend elfogadásáról fogunk dönteni, melyet egyszerű többséggel tehetünk meg. 445/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület a 438/2010. (XII. 16.), a 439/2010. (XII. 16.), a 440/2010. (XII. 16.), a 441/2010. (XII. 16.), a 442/2010. (XII. 16.), a 443/2010. (XII. 16.) és a 444/2010. (XII. 16.) Kt. határozatok figyelembevételével napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: Hatósági ügy: 1./ 287/2010/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester Személyi kérdések: 2./ 289/2010/ Javaslat dr. Kohári Péter kapitányságvezetői kinevezésének véleményezésére Előadó: Riz Levente polgármester 3./ 305/2010/ Az előterjesztés személyi része zárt ülésen tárgyalandó Javaslat a bizottsági struktúra átalakítására és a Képviselő-testület bizottságainak megválasztására 6/89

7 Előadó: Dr. Hrutka Zsolt, Lukoczki Károly, Ruthner György önkormányzati képviselők 4./ 286/2010/ Javaslat képviselők delegálására az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben működő óvodaszékekbe illetve iskolaszékekbe Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 5./ 291/2010/ Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat pályázat benyújtására a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételre Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 6./ 293/2010/ Javaslat a Piroska Óvoda intézményvezetői állására kiírt pályázat elbírálására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Rendeletalkotási javaslatok: 7./ 285/2010/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Családi és Társadalmi Rendezvények Háza és a Házasságkötő Terem helyiségeinek bérleti díjairól szóló 67/1999. (XI. 19.) rendelete módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 8./ 288/2010/ Javaslat a évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester 9./ 290/2010/ Javaslat az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló, többször módosított 52/2004. (X. 27.) rendelet módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 10./ 294/2010/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az avarégetésről szóló 1/1995. (I. 27.) rendelete hatályon kívül helyezésére Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 11./ 296/2010/ Javaslat a vásárcsarnokokról és a piacokról szóló, többször módosított 26/1995. (VI.16.) rendelet módosítására valamint a Piacfelügyelet Alapító Okiratának módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 7/89

8 12./ 299/2010/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 9/2010. (II. 22.) rendelete módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 13./ 300/2010/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék nyitvatartási rendjéről szóló 48/1996. (X. 18.) rendelete módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 14./ 309/2010/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a szociális és gyermekjóléti pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló../2010. ( ) rendelete megalkotására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 15./ 310/2010/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a személyes gondoskodás keretében szociális alapellátást illetve gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmények térítési díjainak megállapításáról szóló./2010. (..) rendelete megalkotására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 16./ 316/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, helyrajzi számú, természetben a Budapest XVII. kerület, Bocskai utca 56. szám alatt elhelyezkedő, lezárt temető értékesítésére illetve további hasznosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Határozathozatalt igénylő előterjesztések: 17./ 292/2010/ Javaslat az Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjainak jóváhagyására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 18./ 295/2010/ Javaslat a Rákoscsaba városrész területén található (139845/2), (139857/3), (139860/2), (139867/3), (139860/3), (139862/1), (139863/1), (139868/2), (139879/2), (139886/2), (139885/1) és (139903/1) helyrajzi számú névtelen közterületekből kialakuló utca és 8/89

9 az Emlék utcából nyíló (139853) és (139845/6) helyrajzi számú névtelen közterületekből kialakuló utca elnevezésére Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke 19./ 301/2010/ Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata által alapított közalapítványok működése tárgyában Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 20./ 304/2010/ Budapest XVII. kerület, Határhalom út Keresztúri út Pesti út által határolt terület Kerületi Szabályozási Tervének program munkarésze és Fővárosi Szabályozási Keretterv keretövezet-módosítási hatástanulmánya Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 21./ 306/2010/ Javaslat az Aprófalva Alapítvány, A Szív Hangja Alapítvány valamint az Összefogás a Művészetért Alapítvány támogatására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 22./ 307/2010/ Javaslat a Budapest XVII. kerület /2 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület Tiszaörs utca és Rózsaszál utca sarkán elhelyezkedő ingatlan 54 m² területű részének bérbeadására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 23./ 308/2010/ Javaslat a Budapest XVII. kerület, IX. utca 2. szám alatti ingatlan ismételt bérbe-adására Előadó: Riz Levente polgármester 24./ 311/2010/ Dr. Szakács Andrea kérelme a felnőtt háziorvosi tevékenységének vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 25./ 312/2010/ Javaslat szerződés megkötésére a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal a XVII. kerületi Rendőrkapitányság támogatására vonatkozóan Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 26./ 314/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a kolontári ipari katasztrófa áldozatainak megsegítése tárgyában hozott 398/2010. (X. 14.) Kt. határozat módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 9/89

10 27./ 315/2010/12.15.Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest, XVII. kerület Pesti út szám alatti (hrsz.: /28) társasház V. emeletén található lakások ingatlannyilvántartás szerinti rendezésére Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 28./ 317/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Hírhozó című önkormányzati lap kiadói feladataival kapcsolatos vállalkozási szerződés megkötésére Előadó: Riz Levente polgármester 29./ 318/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére az Együtt Európáért Alapítvánnyal a KMOP /A kódszámú pályázaton való részvétel érdekében Előadó: Riz Levente polgármester 30./ 319/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a HOFER Magyarország Ingatlan Kft. között a Budapest, XVII. kerület Pesti út /319 hrsz. alatt létesülő ALDI áruház építésével összefüggésben a lakosság biztonságos gyalogos közlekedését szolgáló burkolt járdaszakaszok kialakítása, a közvilágítás bővítése valamint a Pesti út Strázsahegyi utca csomópont megépítése tárgyában megkötendő településrendezési szerződés jóváhagyására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 31./ 320/2010/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés A Rákosmenti Mezei Őrszolgálat beszámolója Előadó: Riz Levente polgármester Beszámolók: 32./ 297/2010/ Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott év III. negyedévi döntéseiről Előadó: Riz Levente polgármester 33./ 298/2010/ Beszámoló a választókerületi céltartalék polgármesteri hatáskörben történt év III. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester 10/89

11 34./ 302/2010/ Beszámoló az általános célú gazdálkodási tartalékkeret év III. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester 35./ 303/2010/ Beszámoló a év III. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Riz Levente polgármester Tájékoztató: 36./ 313/2010/ Tájékoztatás a Rákosmente Közlekedésfejlesztési Akciótervében szereplő projektek előrehaladásáról Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: most pedig kérdezem a Képviselő-testületet, hogy a tárgyalási sorrend módosításával kapcsolatban kíván-e valaki javaslatot tenni, vagy a napirendi javaslattal összefüggésben van-e egyéb észrevétele? Virág Mihály (ügyrendi): szeretném, ha a határozathozatalt igénylő előterjesztések között a 18. sorszám alatti, 295/2010/ számú előterjesztést lekerülne a napirendről a mai nap. Riz Levente levezető elnök: jó, köszönöm. Ez egy ügyrendi javaslat, amiről szavaznunk kell. Minősített többséggel fogadható el a javaslat, hogy ne tárgyaljuk meg a rákoscsabai névtelen közterületek elnevezésével kapcsolatos előterjesztést. 446/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 295/2010/ számú, Javaslat a Rákoscsaba városrész területén található (139845/2), (139857/3), (139860/2), (139867/3), (139860/3), (139862/1), (139863/1), (139868/2), (139879/2), (139886/2), (139885/1) és (139903/1) helyrajzi számú névtelen közterületekből kialakuló utca és az Emlék utcából nyíló (139853) és (139845/6) helyrajzi számú névtelen közterületekből kialakuló utca elnevezésére tárgyú előterjesztést leveszi napirendjéről. (16 igen szavazat, 4 tartózkodás) Fohsz Tivadar (ügyrendi): én a Hírhozóval kapcsolatos 317/2010/ számú előterjesztést szeretném kicsit előbbre venni, mégpediglen a határozathozatalt igénylő előterjesztések első előterjesztéseként. 11/89

12 Riz Levente levezető elnök: ez egyszerű többséget igénylő szavazás. A javaslat úgy szól, hogy ezt az előterjesztést elsőként tárgyaljuk a határozathozatalt igénylő előterjesztések között. 447/2010. (XII. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület ügy dönt, hogy a 317/2010/ számú, Javaslat a Hírhozó című önkormányzati lap kiadói feladataival kapcsolatos vállalkozási szerződés megkötésére tárgyú előterjesztést elsőként tárgyalja a határozathozatalt igénylő előterjesztések között. (20 igen szavazat, egyhangú) Polgármesteri tájékoztató: Riz Levente: röviden szeretnék szólni polgármesteri beszámolóként néhány dologról. Elsőként arról, hogy bizonyára észrevették nem volt könnyű nem észrevenni -, hogy megváltoztak a körülmények itt a Polgármesteri Hivatalban, a 301-es tárgyalóban. Reményeim szerint a képviselőtársaimnak elnyeri a tetszését. Bényi Zsolt ugyan egy komoly problémára hívta fel a figyelmet, hogy egy fal akadályozza. Horváth Tamás már jelezte, hogy a bontás hamarosan indul De lehet az is egy megoldás, hogy az egész tárgyalóasztalt arrébb húzzuk, és akkor jobban fog működni. Kedves Képviselőtársaim! Reményeink szerint abban bízunk Jegyző Asszonnyal és Aljegyző Úrral, hogy a Képviselő-testület munkája ezek után kellemesebb és kulturáltabb körülmények között fog zajlani. Az asztal elhelyezkedése alkalmazkodott a kisebb képviselő-testülethez, a nézőtér kibővítése is igény volt korábban, hogy minél többen ülve követhessék nyomon a Képviselőtestület munkáját. Ezek a célok is ezáltal megvalósulnak. Ha bármi észrevételük van az elhelyezkedéssel, a berendezkedéssel kapcsolatban, akkor bátran keressék meg Jegyző Asszonyt, akár kritikai észrevétel kapcsán is. Még lehet változtatni, esetleg ki lehet cserélni a virágokat is, hogy ha nem tetszenek, de szerintem szépek. Lényeg az, hogy használják örömmel és egészséggel a megújult termet! Néhány szóban szeretnék az elmúlt hetek eseményeiről, a legutóbbi testületi ülés óta történt fontosabb ügyekről beszélni. Elsőként: nagy örömmel adhattuk át a felújított Diadal úti és Újlak utcai általános iskolát végre hivatalosan is a tanuló ifjúságnak. Mindkét intézmény, amióta megépült a Diadal Úti Általános Iskola óta, az Újlak utcai iskola 1981 óta -, nem kapott még egy ilyen átfogó felújítást. 30 évig vártak az ott dolgozók és a környéken élők, hogy ezek az intézmények megújuljanak. Az energetikai felújítás volt az egyik legfontosabb célunk, hogy takarékosabban tudjuk üzemeltetni ezen intézményeket. Az ablakcserék, a falak újraépítése, a hőszigetelés beépítése mind-mind ezt a célt szolgálják. Nagyon jelentős energiaköltség-megtakarítást eredményeznek ezek a beruházások. Ezen túlmenően pedig az esztétikai jelleget se felejtsük el! Korszerűbb és modern benyomást kelt mindkét iskola, aminek nagyon örülünk. Fontos cél volt az is, hogy a környezetük is megújuljon egyidejűleg. A Diadal Úti Általános iskola esetében ezt a Diadal út felújításával tudtuk összekötni a Főváros segítségével. Az Újlak utcai iskola esetében pedig az elmúlt évben nagyon sok 12/89

13 minden történt: játszótér épült, parkosítás, faültetés, panelfelújítás. Ez egy európai, XXI. századi modern kertváros benyomását kelti, ha valaki arra közlekedik. A költség: 183 millió forintot költöttünk az Újlak utcai iskolára, 220 millió forintot durván a Diadal Úti Általános Iskolára. Ez reményeink szerint részben pályázatból lesz finanszírozott. A KEOPrendszerben benyújtott pályázatunkról még mindig nincsen döntés, ez a pályázat még mindig bíráló bizottság előtti stádiumában van. Igyekszünk mindent megtenni, hogy kedvező megítélés alá essék, és elnyerjük a szükséges forrásokat. És akkor a jövő évi program is meg tud valósulni, ami a fűtési rendszer korszerűsítését kazáncserét és egyebeket jelenti elsősorban. Ez a jövő, amit tervezünk. Ami még fontos: a Helikopter Óvodával kapcsolatban bizonyára ha arra közlekedtek már látták, hogy elkészült az intézmény. Viszont nem tudtuk még sajnos megnyitni, mert a működési engedélyre várunk. Ennek a folyamata jó ideje tart. A Tűzoltóságnak már nagyon régóta el lett küldve jóváhagyásra az engedélykérelem, de még mindig nem sikerült ezt megkapni. Tehát ha azt kérdezik Önöktől, hogy miért nem nyitott meg még a Helikopter Óvoda, akkor azért, mert a hatósági szakaszban nagyon nehéz megkapni a hozzájáruló nyilatkozatokat. Sokszor nem is tartalmi problémák vannak, hanem egyszerűen az ügyintézés lassúsága hátráltatja a megnyitást. Egy biztos, hogy szeretnénk legkésőbb január elején megnyitni és a Helikopter lakóparkban élő rákoshegyi polgárok számára átadni ezt az intézményt. Pár szóban szeretnék a parlamenti munkáról is szólni. Ebben a képviselői mivoltomban rögtön, a kezdetektől fogva arra törekedtem, hogy Rákosmente számára kedvező lehetőségeket, új pénzügyi forrásokat keressek, tehát pénzt szerezzek ennek a kerületnek, hiszen azért is vagyok ott. Ebben a tekintetben van egy-két jó hír, ami az elmúlt három-négy hétben kézzelfoghatóvá vált. Az első és legfontosabb, hogy jövőre is tudunk utat építeni, mert sikerült erre a célra pénzt szereznünk. A költségvetési törvény módosítása kapcsán benyújtottam egy javaslatot, amely 2 milliárdos keretösszeget biztosítana a külső kerületek számára útépítésre. Tudni kell, hogy a külső kerületek közül a legnagyobb burkolatlan úthálózat a XVII. kerületben van. A 120 kilométer messze meghaladja az egyéb kerületeket, ezért a mi részesedésünk is értelemszerűen a legnagyobb ebből a 2 milliárd forintos keretösszegből. Az első módosító javaslat még egy szerényebb részesedést jelentett számunkra - durván 300 millió forintot -, mert meg kellett volna osztani különböző belvárosi kerületekkel és vidéki településekkel ezt a 2 milliárd forintot. De aztán egy kapcsolódó módosító indítvány segítségével kerületi szempontok által túlvezérelve csak a külső kerületi célokra igényeltük átalakítani ezt a javaslatot, tehát - kizárva az egyéb településeket és egyéb kerületeket a külső kerületeket előtérbe helyezve. Ez is átment hál Istennek - a Parlamenten, megszavazta december 7-én az Országgyűlés. Ez azt jelenti, hogy 2 milliárd forint áll rendelkezésre, és abból a kerület közel 500 millió forintot fog kapni jövőre. Ez nem pályázati pénz, tehát ehhez nem kell külön pályáznunk. Ez normatív alapon jár, utalják, nem kell hozzá önrészt sem tenni. Ha van erőnk jövőre majd a költségvetésben meglátjuk -, akkor ki tudjuk egészíteni. Így tovább folytatódhat az útépítési program. Volt egy-két egyéb sikeres akció is, például a helyi adókról szóló törvény, amiről beszéltünk. A legutóbb a helyi 13/89

14 adórendeletünk ez alapján módosulhatott úgy, hogy funkciók szerint megkülönböztettük a különböző területeket, így lehetett a kereskedelmi jellegű multinacionális láncokra egy nagyobb összegű adót kivetni. De ugyanakkor a forrásmegosztás kapcsán is két javaslattal éltem. Az egyik javaslat már átment, elfogadást nyert. A másik még úgy tűnik, hogy függőben van, de legkésőbb januártól belép a rendszerbe. Amit már most tudunk mondani, hogy ami négy évig nem sikerült, az most annyiban változik, hogy 177 millió forinttal leszünk beljebb 2011-ben, tehát ennyi az, amit a törvénymódosítás által kezdeményeztem, és ami átment a Parlamenten. 177 millió forinttal lesz több pénzünk, mint amennyi lett volna abban az esetben, ha marad a január 1-je óta létrejött szabályozás. Tehát itt már nyertünk. Nem jó még a rendszer, nem igazságos, ezért nem is fogom javasolni januárban vagy februárban amikor tárgyaljuk -, hogy fogadjuk el a fővárosi forrásmegosztást, mert generálisan, átfogó módon még mindig nem változott meg, de arra most nem volt idő. Viszont arra volt idő, hogy egy kis apró csellel a kerület szempontjából egy jobb kondíciót harcoljunk ki. Ezen túlmenően még vannak a Ferihegyi repülőtérrel kapcsolatban módosító indítványok folyamatban. Egyet tudok egyelőre sikerként elkönyvelni: elfogadta a parlament azt a javaslatot a hétfői nap folyamán, hogy a nemzetközi kereskedelmi repülőterek fejlesztése kapcsán a miniszter úgy adhat csak engedélyt, hogy figyelembe kell venni az érintett fővárosi és kerületi önkormányzatok véleményét. Ez nagyon fontos, mert a most folyó repülőtéri fejlesztés kapcsán lesöpörtek bennünket. Különböző fellebbezéseink, bírósági beadványaink vannak folyamatban ezzel összefüggésben. Nem akartak minket ügyfélként elismerni. Most, hogy ez a javaslat átment a Parlamenten, ez azt jelenti, hogy mostantól nem lehet kihagyni bármilyen fejlesztés történik itt a szomszédunkban az érintett szomszédos települési vagy kerületi önkormányzatot. Ez fontos. Van még más javaslat is, ami egyelőre még nem kapta meg a támogatást, de nagyon szeretném itt még a hátralévő néhány napban ezeket menedzselni, hátha sikerül. És végül még egy utolsó megjegyzés szintén a parlamenti munkával kapcsolatban. Vita volt az M0 menti zajvédő falról. Benyújtottam egy módosító indítványt ezzel összefüggésben is, amivel az a célom, hogy 200 millió forinttal megemelkedjen a közlekedési zajvédelemre rendelkezésre álló forrás az állami költségvetésben. Ebből lehetne finanszírozni ezeket a beruházásokat. Még nem dőlt el ennek a módosító indítványnak a sorsa, de arra már ígéretet kaptam, hogy ettől függetlenül a Kormány rendelkezik arról, hogy ezt a zajvédelmi tervet jövőre meg tudják valósítani. Tehát biztos, hogy fog történni beruházás az M0 mentén ben. Ez a jelenlegi helyzet, az ígéretek így szólnak a Kormány részéről. Ennyit szerettem volna elmondani tájékoztatásul, és nagyon szépen köszönöm a figyelmüket! Még egy utolsó gondolat: fogadják szeretettel a Polgármesteri Hivatal karácsonyi ajándékát! Egy szép könyvet néhány gondolattal, és egy kis apróságot, szeretettel. Ezzel kívánunk Önöknek áldott és boldog karácsonyt! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném a napirend előtti felszólalásokat ismertetni. Két képviselőtársam jelentkezett szólásra. Elsőként Rózsahegyi Péter képviselő úr kíván szólni a közbiztonság témakörében Betörők, besurranók beletörődünk? Vigyázzunk egymás értékeire is! címmel. 14/89

15 Másodikként pedig dr. Fenke Ferenc képviselőtársam fog szólni A stílus maga az egyesület címmel. Napirend előtti felszólalások: 51/2010. napirend előtti felszólalás ( Betörők, besurranók beletörődünk? Vigyázzunk egymás értékeire is! címmel) Rózsahegyi Péter: Tisztelt Jelenlévők! Karácsony előtti ülésünkön nem szerettem volna ilyen témáról beszélni, mégis sürgető és aktuális. Még Kapitány Úr érkezését sem vártam meg, mert vele külön beszélgettünk ezekről a szomorú témákról. Viszont több érintettje van és remélem, lesz is több érintettje és közreműködője azoknak a szándékoknak, amelyeket itt megfogalmaztam ebben a felszólalásban. Az utóbbi időben elburjánzott betörésekről fogok beszélni, amelyek elsősorban vagy nagyon nagy mértékben a választókörzetemet érintik, Rákosligeten és Rákoscsaba- Újtelepen fordultak elő. Egyre többen keresnek meg a lakótársak, mondván, hogy Rákosliget már nem a régi, féltik az ünnep nyugalmát is. Nem alhatnak éjjel nyugodtan, nem nyithatnak ablakot, betörők járnak, sőt, inkább rablók. A zsákmánnyal elégedetlen betörők egyre gyakrabban bántalmazzák is az időseket. A legtöbbször késő esti bejelentés után mentőautó is érkezik a rendőrökkel a helyszínre, a kirabolt, megkárosított polgárokra még kórházi kezelés is vár. Újabban egy-egy környéket megszállnak az elkövetők, szomszédos utcákban akár 5-6 házba is megkísérelnek bejutni. Előfordul ugyan, hogy a teraszról éjjel fejlámpával bevilágító betörőt a földszinten alvó, zajra felébredő lakó megzavarja. Van, aki elkeseredésében a vadászpuskája után nyúl, de nem lehet ez a megoldás, végképp nem a megelőzés hathatós módja. Jobb ugyan a statisztika a évinél, de az idei év végén megszaporodtak a bűncselekmények, és ez nem lehet vigasz a sértettek számára, nem ez javíthatja a szubjektív biztonságérzetüket. Minden utcára kiterjedő, gyakoribb járőrözésre van szükség. Ez a legjobb megelőző hadművelet, úgy látjuk. A rendőrség részéről ez megoldható, úgy tájékozódtam. Több üzemanyagra fordítható támogatás elkelne, de még fontosabb az állomány létszámának növelése. Amint tavaly terepképes járőrautót tudtunk venni a képviselői keretekből, úgy jövőre a járőrözés egyéb költségeit lehetne biztosítanunk ilyen módon. A másik együttműködő szerv pedig az önkormányzati támogatású Delta Polgárőrség, amely kérésünkre jelenleg aktívabb jelenlétet biztosít a mostanában fertőzött kerületrészekben. De igazán hatékony munkát ők is akkor végezhetnének, hogyha létszámuk, az önkéntesek létszáma bővülne. És ez nem pénz, hanem inkább elhatározás kérdése, mert bárki csatlakozhat, aki a három hónapos próbaidőt letölti polgárőr szolgálatban. Díjazást viszont nem fog kapni, ehhez kell az elhatározás, hogy így is vállalja ezt a munkát. Felháborodásukban vagy sértettségükben többen jelezték már nekem is, hogy hajlandóak lennének polgárőrnek állni. Ezúton is kérem azokat, akik vállalkoznának erre a bűnmegelőző feladatra, hogy jelentkezzenek a kerületi két polgárőrség ismert elérhetőségein. A toborzásban remélem, hogy a képviselők is közreműködnek majd, hogy kerületrészenként kellő számú, alapos 15/89

16 helyismerettel rendelkező új tagokkal bővüljenek a szolgálatok. Polgármester Urat pedig arra kérem, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel kezdeményezze a kerületi kapitányság létszámának növelését, hogy az optimálisnak mondható évi szintet újból elérjük, amikor érezhetően csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, mivel a kellő számú járőrpárok le tudták fedni a kerületet, és ennek híre is ment. Januárban pedig Rákosligeten lakossági fórumot tartunk majd dr. Kohári Péter rendőrkapitány úrral, a körzeti megbízottal és a polgárőrséggel. Az a célunk, hogy a lakók észrevételeit meghallgassuk, és egyben minél többeket bevonjunk a bűnmegelőzésbe. Olyan együttműködést szeretnénk, amely a Szomszédok Egymásért Mozgalom ismert elvei alapján a szomszédok egymásra figyelését, a segítségnyújtást, a tanácsadást és a hatóságokkal a szorosabb együttműködést biztosítaná. Mert eddig tartott a türelmünk. Köszönöm szépen, hogy ezt elmondhattam! Riz Levente: köszönjük szépen Rózsahegyi Péter, rákosligeti képviselő felszólalását, és hogy ráirányította erre a komoly problémára a figyelmet! Hamarosan itt lesz Rendőrkapitány Úr, akinek a beiktatásához a Képviselőtestület hozzá kell, hogy járuljon. Javaslom elmondani akár ismétlés jelleggel is, ezt a témát. A magunk részéről mindent megteszünk, hogy a rendőrség munkája eredményesebb legyen, azt gondolom, hogy erőn felül is. A feladat jellemzően állami feladat, nekünk csak nagyon oldalagosan van erre módunk és lehetőségünk, hogy kiegészítsük. Én is nagyon fontosnak tartom, hogy megfelelő létszámmal, megfelelő státusszal tudjon a rendőrség működni. Kapitány Úr azt ígérte jelzem, Képviselő Úr -, hogy ha igény van a Képviselő-testület részéről, akár minden testületi ülésen itt van, és beszámolót tart Önöknek, ami lehetővé teszi kérdés vagy az igények, egyéb szempontok elmondását is. 52/2010. napirend előtti felszólalás ( A stílus maga az egyesület címmel) Dr. Fenke Ferenc: Bényi doktorral szolidárisan ülve maradok. Tisztelt Polgármester Úr, Aljegyző Úr, Vendégeink, Képviselőtársaim! Bizonyára emlékeznek rá akiket érdekelt, itt voltak és hallották -, hogy 2002 és 2010 között elég komoly és gyakori csörtéket vívtam a szabaddemokrata valamint a szocialista képviselőtársaimmal. De így utólag megállapíthatom, hogy sem Dr. Hoffmann Attila, sem Dr. Morauszky András, sem Dr. Benkő Péter, sem Dr. Hrutka Zsolt soha nem volt bárdolatlan, soha nem volt bunkó, soha nem volt durva, és soha nem volt fenyegető. Képviselő-testületünk múlt havi ülésén viszont olyasmi történt, ami húszéves önkormányzatiságunk elmúlt periódusában mindenképpen példátlan. Kovács Istvánnak, az Itthon Rákosmentén Egyesület frakcióvezetőjének ugyanis nem tetszett napirend előtti felszólalására adott frakcióvezetői válaszom, és napirend után fontosnak tartotta a következőket elmondani ez most szó szerinti, jegyzőkönyv szerinti idézet lesz -: megkérem Fenke Doktor Urat, hogy ne minősítgesse állandóan a hozzászólásaimat. Azt gondolom, hogy primitív módon teszi ezt, és arra kérem nagystílű hozzászólásaiban, hogy szeretnék 16/89

17 idézni majdan egyszer egy jelen pillanatban főpolgármester urat, hogy nem leszek tekintettel hajlott korára, és leverem a szemüvegét, és rá fogok taposni. Idáig az idézet. Ez lehet, hogy idézet, de én megkérdezem kellő tisztelettel, hogy ha Boris Vian francia írót idézem, és mondjuk megkérem a frakciótársamat, hogy öljünk meg minden rohadékot!, akkor ez vállalható a széles nyilvánosság előtt azért, mert Boris Viant idéztem? Ugye, nem. És ami számomra furcsa, az az, hogy magasan kvalifikált frakciótársa egy bágyadt gondolat erejéig sem próbált elhatárolódni ettől a pofonverési felszólítástól, sőt, szervezete és támogató havilapjuk sem. Ezek szerint nagy valószínűséggel Birtalan Csabáné akit szentéletűnek tartok és Dr. Peresa Magdolna, szervezetüknek szintén tagja, orvos kollégám is egyetért ezen pofonvágási szándékkal. Szóval, képviselőtársaim, az kétségtelen, hogy butaságával kérkedni mindenkinek szíve joga. De Kovács István nem engem sértett meg elsősorban, hanem szavazóimat és széles körben Rákosmente népét. És lassan el kéne döntenünk azt, hogy ki az, akit szabad kritizálni, ki az, akit nem szabad kritizálni, kik az egyenlők és kik az egyenlőbbek körünkben, kinek hol a határ, és mi az, amit egy laikus úgymond a köz szolgálatában még megengedhet, és mi az, amit már nem engedhet meg magának. Köszönöm szépen. Kovács István (ügyrendi): Tisztelt Képviselő Úr, Tisztelt Képviselőtársaim, Tisztelt Vendégek! El szeretném mondani azt a tényt, hogy Fenke Doktor Úr nem volt mindig ilyen harcias. Én 10 éve itt ülök ebben a Képviselőtestületben, és emlékszem arra, amikor hónapokon keresztül fel sem szólalt ebben a testületben, nem tette a megjegyzéseket. Így, a hatalom birtokosaként pontosabban a vezető frakció tagjaként azt gondolom, hogy ezt egyre bátrabban teszi. Nem tudom, kinek a biztatására, ki kéri arra, hogy folyamatosan minősítgesse az Itthon Rákosmentén Egyesület képviselőcsoportját. Hadd idézzem a baloldalról kilőtt gumilövedéket és egyebeket, hadd ne folytassam! Ezeket azt gondolom, hogy mind a primitív kategóriába sorolhatom. Soha nem voltam baloldali, soha nem álltam azon az oldalon, mindent megtett Fenke Doktor Úr, hogy az Itthon Rákosmentén Egyesületből valami baloldali szervezetet kreáljon. Minden alkalmat megragad, holott azt gondolom, hogy nem én lennék vagy az Itthon Rákosmentén Egyesület lenne az Ön fő ellensége. Elnézést kérek még egyszer a kifejezésért, de jó kutya módjára azt gondolom, hogy folyamatosan abban éli ki magát, hogy az Itthon Rákosmentén Egyesület frakcióját vegzálja. Azt gondolom, hogy ezt a mi részünkről soha nem tettük meg az Ön irányába. Soha nem hívtuk fel például arra a figyelmet, hogy ellenzékiként a soha nem felejtett MSZP-s polgármesternek a jutalmát próbálta bizonygatni, hogy még nagyobb vagy micsoda megérdemelt jutalom jár például dr. Hoffmann Attila polgármester úrnak. Én azt gondolom, hogy Fenke Doktor Úr sajnos a mindenkori hatalmat próbálja kiszolgálni. Nem tudom, hogy milyen alapon kezdi ezt az állandó vegzálást, amit például az Itthon Rákosmentén Egyesülettel szemben folytat. Azt gondolom, hogy ez nem helyes. Másrészről még egyszer hangsúlyozom, hogy remélem, a véleményét elküldi Tarlós István főpolgármester úrnak is, mert én csak őt idéztem. És szeretném majd a hangfelvételt elkérni, Polgármester Úr. 17/89

18 Riz Levente: Tisztelt Képviselő Úr! Hadd szóljak én is két szót! Az, hogy politikai vitát folytatnak Önök egymással a képviselő-testületi ülésen, sőt, kritizálják akár egymás munkáját, azzal semmi probléma nincsen. Ez hozzátartozik a demokráciához. De a személyes sértegetést a képviselőtestületi ülésen vagy a burkolt vagy nyílt fenyegetést visszautasítjuk. Ezt szerette volna Képviselő Úr szóvá tenni, mert az elmúlt testületi ülésen egy ilyen mondat hangzott el. Teljesen jogosnak tartom a felháborodását. Én magam is azt szeretném kérni még egyszer, nyomatékosan Öntől mint frakcióvezetőtől, mint helyi politikustól, hogy járjon elöl, azaz legyen elöljáró a stílusában, a viselkedésében is, és abban, hogy hogyan beszél képviselőtársaival. Nem a politikai vita az, ami nem megengedett, hanem ez a stílus, amit Ön használt, függetlenül attól, hogy idézett vagy nem idézett. Ezt szeretném kérni Öntől, hogy ezeket vegye figyelembe, Képviselőtársam! Dr. Fachet Gergő (ügyrendi): Fenke Doktor Úr megszólított. Csak jelezni szeretném neki, hogy az agresszió semmilyen módjával nem értek egyet sem pro, sem contra. És ha pofont emleget, annak semmilyen módját sem tartom helyesnek, bár ebben a mondatban az nem nagyon hangzott el, de semmilyen módon nem tudok egyetérteni vele sem a Képviselő-testületben, sem x és y között. Tehát ezen nincs vita közöttünk. Kovács István (ügyrendi): megelőzött evvel, Képviselőtársam. Én nem pofonról beszéltem, hanem Riz Levente: hanem, hogy hajlott korára nem lesz tekintettel, és nekimegy, és leveri a szemüvegét. Ezt mondta. Kovács István (ügyrendi): nem, én azt sem mondtam, hogy nekimegyek. Én annyit mondtam, hogy idézem a főpolgármester urat, és idéztem szó szerint azt, amit ő mondott. Polgármester Urat megkérem, hogy tolmácsolja neki is a véleményünket ezzel kapcsolatban. Riz Levente: én ismerem azt a vitát. Más kontextusban hangzott el Tarlós Főpolgármester Úr részéről akkor, még óbudai polgármesterként ez a mondat, és más kontextusban hangzott el itt, a testületi ülésen. Azt sajnálom továbbra is, hogy eszébe sem jut Képviselőtársamnak megkövetni képviselőtársát. Ez Önt is minősíti, azt gondolom. Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk a munkánkat, mégpedig azzal, hogy rátérünk a napirendre, és elsőként hatósági ügyeket tárgyalunk meg. Ezért zárt ülést kell elrendelnem, és átadom az ülés vezetését addig Fohsz Tivadar alpolgármester úrnak. A Képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel. A napirend 1. pontja: 287/2010/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester 18/89

19 A Képviselő-testület az előterjesztés tárgyalását az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja alapján zárt ülésen folytatja le. A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel. A napirend 2. pontja: 289/2010/ Javaslat dr. Kohári Péter kapitányságvezetői kinevezésének véleményezésére Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: megkérem Tisztelt Képviselőtársaimat illetve a vendégeket, hogy foglaljanak helyet! Folytatnánk akkor a testületi ülésünket, mégpedig a 289/2010/ számú előterjesztéssel. Tisztelt Képviselőtársaim! Megkezdjük a 289/2010/ számú előterjesztés vitáját dr. Kohári Péter kapitányságvezetői kinevezésének véleményezése tárgyában. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném üdvözölni a körünkben megjelent dr. Markó Attila rendőr ezredes urat, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettesét. Jó napot kívánok! Üdvözlöm dr. Kohári Pétert, a kerületi megbízott kapitány urat, aki szintén megjelent! Tájékoztatom a Képviselő-testületet, hogy dr. Tóth Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya november 19-én küldte meg a Képviselő-testület részére dr. Kohári Péter rendőr alezredes kapitányságvezetői kinevezése tárgyában készült javaslatot, mely szerint január 1-jétől tervezi kinevezni a XVII. kerületi rendőrkapitányság vezetőjévé dr. Kohári Pétert. Erről a Képviselőtestületnek is állást kell foglalnia. Az előterjesztés tartalmazza Kapitány Úr legfontosabb életrajzi adatait, az eddigi pályáfutásának szakmai értékelését. Tisztelt Képviselő-testület! Most megnyitom a vitát, és megkérdezem, hogy a megjelent rendőri munkatársak kívánnak-e akkor szólni. Dr. Markó Attila: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! Engedjék meg, hogy Budapest rendőrfőkapitánya nevében üdvözöljem Önöket! Külföldi elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni a főkapitány úr. Én annyiban szeretném kiegészíteni ezt a szakmai önéletrajzot, hogy ebben az is látszik, hogy Kapitány Úr a rövid év alatt amióta hivatásos állományban van elég sok beosztást betöltött. És én azt gondolom, hogy mind szakmailag, mind erkölcsileg Budapest rendőrfőkapitánya is alkalmasnak tartja ennek a beosztásnak a betöltésére. Ha megengedik, akkor egy kicsikét még őszintébb lennék. Amikor Péter feljött Budapestre, amikor találkoztunk, mindig megkérdeztem tőle, hogy jól meggondolta-e magát, hogy feljött ide, Budapestre. Mert nagyon ritka, amikor valaki vidékről, egy kapitányságról eljön ide, Budapest valamelyik kapitánysága élére. És mindig-mindig furán nézett rám Péter, hogy miért kérdezem én ezt. Nem lehet összehasonlítani a vidéket Budapesttel, és nem akarom megbántani a vidéket - mert én is egy vidéki gyerek vagyok -, de a leterheltség sokkal nagyobb itt Budapesten, mint vidéken. Sokkal nagyobb a felelősség attól függetlenül, hogy ott is kapitányságvezetőként dolgozott Kapitány Úr. De én azt gondolom, hogy Budapest speciális helyzetben van. Sokkal nagyobb a leterheltség, két-háromszoros leterheltség van. Szoktuk mondani, hogy ugyanazért a pénzért dolgozik itt is a rendőr, mint vidéken. 19/89

20 Ettől függetlenül azért örülök, hogy a választás őrá esett, mert ritka volt az az ember - akivel én találkoztam -, aki még a szabadidejét is feláldozza, és eljön olyan demonstrációkra, olyan összejövetelekre, amikor nem is lenne ott neki semmilyen keresnivalója. Tehát ő meg akarja ismerni Budapestet, meg akarja ismerni a kerületet. És én azt gondolom mivel én négy évig vezettem a XVI. kerületi rendőrkapitányságot, 2000 és 2004 között -, hogy a XVI., a XVII. és még talán a XXII. kerület az, ami egy nagyon jó gyakorlókerület, szoktam mondani. Itt meg lehet azokat a fogásokat tanulni, és azoknak a szakmai elvárásoknak megfelelni, amelyeket Budapest rendőrfőkapitánya kitűz minden évben. Én azt gondolom, hogy - az előterjesztésen kívül szakmailag és emberileg is alkalmasnak tartom Kapitány Urat ennek a beosztásnak a betöltésére. És én azt gondolom, hogy mindent megtett eddig is annak érdekében persze természetesen az Önkormányzat segédletével, mind anyagi, mind erkölcsi támogatásával -, hogy az egyik legbiztonságosabb kerületek egyike legyen a XVII. kerület. Ehhez természetesen hozzátartozik, hogy a földrajzi fekvésből adódódan is kevesebb bűncselemény történik itt, mint mondjuk a belvárosban vagy egy nagyobb kerületben. De én azt gondolom, hogy itt azért a terület nagysága illetve a lakosság létszáma is igényli a folyamatos rendőri jelenlétet. És azt a tájékoztatást kaptam Kapitányságvezető Úrtól, hogy ebben az évben és azt gondolom, hogy a jövő évben is az Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több rendőr legyen kint az utcán, minél több szabadidős rendőr vállaljon munkát legálisan. És azt gondolom, hogy nem csak az Önkormányzatnak az érdeke ez, hanem egy cél van: hogy a lakosságot kiszolgáljuk olyan szempontból, hogy ha bármilyen probléma van, akkor minél hamarabb rendőr érkezzen a helyszínre. Úgyhogy én kérem a Képviselő-testületet, hogy támogassák Kohári úr kinevezését. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen én is Dr. Markó Attila ezredes úr hozzászólását! Kérdezem, hogy dr. Kohári Péter kíván-e esetleg néhány szót szólni itt a Képviselő-testület számára? Dr. Kohári Péter: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! Az utóbbi időszakban számtalanszor volt alkalmam egy-két gondolatot megosztani Önökkel, hogy mit is szeretnék - egyébként - még a kerületben annak érdekében tenni, hogy úgy a közbiztonsági helyzet, mint a közlekedésbiztonság és az embereknek, az állampolgároknak a szubjektív biztonságérzete javuljon, vagy legalábbis szinten tartódjon, ami ahogy Ezredes Úr itt mondta egy biztonságos kerülethez méltó lehet. Ehhez képest szeretnénk a rendelkezésünkre bocsátott önkormányzati segítséget és támogatást jobban súlyozni. Ennek megfelelően igyekszünk minél több rendőrt közterületre vezényelni annak érdekében, hogy a bűnügyi, közbiztonsági helyzet javuljon. Mellette szeretnénk egy nagyon-nagyon aktív megelőző tevékenységet folytatni. Sajnos, ha az elmúlt időszak eseményeire gondolok, akkor számos olyan rablás történt - jellemző módon időskorúak sérelmére -, ami az egyértelmű és gyors reagálásunkat igényli. Ennek megfelelően egy nagyon széles körű figyelemfelhívó kampánnyal szeretnénk az időkorúak sértetté válását megelőzni. Az irodavezetői értekezleten merült fel, amikor beszélgettem az irodavezető kollégákkal, hogy a 20/89

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/142 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/21/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Iktatószám:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/5/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/16/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 30-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/45 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/23/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/9/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/9/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/9/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/13/2013. Helyszín: a Polgármesteri

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/28/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/6/2013. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 26. napján 14:00 órai kezdettel a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYILVÁNOS

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/15/2014. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető. Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 18/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 12.11-én tartott Képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/7/2003 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. április

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 15/2014.(XI.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és szervei szervezeti és mőködési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra.

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra. 8 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03. JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 3-i rendkívüli üléséről Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.) KT-2014-18 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lakitelek Önkormányzata

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 13/2011. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 24-én (kedden) 16.00 órai kezdettel a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 210. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. október 8-án 11 órától megtartott soron kívüli ülésén Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza Tanácskozó terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/76 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/11/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. június

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 207/2015/09.10. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 48. -a alapján egyszerű többség szükséges ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Újabb pályázati sikerek

Újabb pályázati sikerek www.rakosmente.hu 23. évfolyam 2. szám / 2013. február 14. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Újabb pályázati sikerek 6. oldal Felfüggesztették az ÁNTSZ OTH határozatát A rákosmentiek határozott

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. szeptember 12. 130/2013. (IX. 12.) ÖH. Dr. Szántó Kristóf kártérítési igénye

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. szeptember 12. 130/2013. (IX. 12.) ÖH. Dr. Szántó Kristóf kártérítési igénye Lajosmizse Város Önkormányzata Iktsz: I/394/19/2013. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. szeptember 12. 130/2013. (IX. 12.) ÖH. Dr. Szántó Kristóf

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2013. január 23-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA 6. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15. napján megtartott soros testületi ülésének jegyzőkönyvéből RENDELETEK MUTATÓJA 5/2014. (V.15.) számú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselőtestületi üléséről. Ideje: 2015. augusztus 13-án 15:00 órakor. NAPIRENDI

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/9/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. október 14-i soros nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. október 14-i soros nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: 2011. október 14-i soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás polgármester Novák-Kovács Zsolt Ferencz Kornél alpolgármester képviselő

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata 2 Tolna Város Önkormányzata 13/2007. (IV.27.) Önkormányzati rendelete Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE

Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. február 20-án 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Borsosberény Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Rásó Tibor, Réz Szilárd képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Rásó Tibor, Réz Szilárd képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 29-én du: 14 órakor az Ady Endre Általános Művelődési Központ és Városi Könyvtár tanácstermében a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülése alkalmából.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/14/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete részérıl: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2012. szeptember 05-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

11-19/2009. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről.

11-19/2009. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről. 11-19/2009. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről. Határozat száma: Tárgy: 273/2009.(XII.14.) Pénzügyi átcsoportosításról 274/2009.(XII.14.)

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2010. november 15-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án, a Városháza Nagytermében (Békés, Petőfi u. 2. sz.) megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Izsó Gábor

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság 2011. szeptember 12-ei üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság 2011. szeptember 12-ei üléséről BUDAPEST XVIII. KERÜLET PESTSZENTLŐRINC-PESTSZENTIMRE ÖNKORMÁNYZAT Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság Sorszám: 10. JEGYZŐKÖNYV a Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 27. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 27. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 27-én 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán András

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 364-6/2012. Jegyzıkönyv Készült: a József

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. október 15-én (szerda) 15.00 órakor megtartott Képviselı-testületi ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 23-án megtartott

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete

Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete Iktatószám: SZ/22/6/2010. Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 7-én (16.00-16.10) megtartott nyílt rendkívüli képviselı-testületi ülésrıl. Jelen vannak: dr. Benkovics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Rédai János polgármester, Ács Gyuláné, Bana Lajosné, Gelléné Tokai Erzsébet, Szeremi Krisztián képviselık

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Rédai János polgármester, Ács Gyuláné, Bana Lajosné, Gelléné Tokai Erzsébet, Szeremi Krisztián képviselık J e g y z ı k ö n y v Készült: Kuncsorba Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 17-i rendkívüli n y í l t ülésén Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme Jelen vannak: Rédai János

Részletesebben

I. Fejezet Bevezet rendelkezések

I. Fejezet Bevezet rendelkezések Harkány Város Önkormányzat Képvisel -testületének 8/2011.(IV.13.) rendelete a Szervezeti és M ködési Szabályzatról egységes szerkezetben a 25/2011.(X.07.), a 6/2013. (IV. 3.), a 7/2013. (IV.15.) és a 14/2013.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2010. február 24-én a Pénzügyi Bizottság ülésén.

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2010. február 24-én a Pénzügyi Bizottság ülésén. Jegyzıkönyv Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2010. február 24-én a Pénzügyi Bizottság ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság részérıl: Feró István Ferenc elnök Egyed

Részletesebben

Készült Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 10-én 10 órakor a községházán megtartott nyílt rendkívüli ülésről.

Készült Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 10-én 10 órakor a községházán megtartott nyílt rendkívüli ülésről. Kisoroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2015.Ökt. sz. Jegyzőkönyv Készült 2015. július 10-én 10 órakor a községházán megtartott nyílt rendkívüli ülésről. Jelen vannak: Nádasdy-Csontos Elek

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet:

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: JEGYZOKONYV mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. április 19-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: 1 JEGYZŐKÖNYV mely készült a

Részletesebben

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/13/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV. 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 8/2015.(V.29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/17/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Szvitankó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 29/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. november 15-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/I/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 27. (szerda) 14 00 órai kezdettel a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.:I/128-28/2013/1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vésztő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 19-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagytanácskozó

Részletesebben

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30. napján 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 10- én megtartott ülésén. Jelen vannak: Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlésétıl, Miskolc II-527-6/2010. J e g y z ı k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 16. napján tartott ülésérıl. Az ülés

Részletesebben

11. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme, (Bucsa, Kossuth tér 6.)

11. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme, (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-11/2011. iktatószám 11. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 2-án

Részletesebben