Tartalom. A Vándorgyûlés fôvédnöke Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tartalom. A Vándorgyûlés fôvédnöke Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter"

Átírás

1 Tartalom A Vándorgyûlés fôvédnöke Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Védnökei Kovács Ferenc Vas Megye Közgyûlése elnöke Dr. Ipkovich György Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere Prof. Dr. Gadányi Károly A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ elnökrektorhelyettese Fô támogatója Nemzeti Kulturális Alap Támogatói Vas Megye Közgyûlése Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagyszponzor IQSYS ZRT Szponzorok OTP Bank Nyrt. T-Mobile Büki Gyógyfürdô Zrt. Szerencsejáték Zrt. ISIS Galéria Öreg Sam Vendéglô Gödör A haspártiak vendéglôje Mensa Önkiszolgáló Étterem Agóra Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ Fukszberger Méhészet, Vasvár Karnevál Jelmez- és ruhakölcsönzô Nádas Gravír Savaria Történelmi Karnevál Közh. Közalapítvány Az egyesületrôl Elnöki bevezetô Köszöntôk A vándorgyûlés áttekintô programja (Táblázat) A szakmai kiállítás résztvevôi és programja Elôadások Plenáris ülés A szekciók programjai Várostérkép a fôbb helyszínekkel Hasznos tudnivalók Kiegészítô programok Szabadidôs programok Kirándulások Cégbemutatkozások Prospero Könyvei Budapest Kft. e-corvina Kft. STIGINFO Informatikai Bt. Interacta Kft. HunTéka konzorcium EBSCO Information Services InfoKer Szövetkezet NetLib Kft. Kulcslib Kft. SWETS Information Services Medimat Kft. Korona Kiadó IQSYS Zrt. A Vándorgyûlés szervezôi Magyar Könyvtárosok MKE Vas Megyei Szervezete Berzsenyi Dániel Könyvtár Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára B B3 B4 Felelôs kiadó és szerkesztô: Pallósiné Dr. Toldi Márta Grafika: Sellyei Tamás Ottó Megjelent az NKA Könyvtári Szakmai Kollégiuma támogatásával 700 példányban Nyomdai kivitelezés: Yeloprint Kft., Szombathely 1

2 Az egyesületrôl A Magyar Könyvtárosok Magyar Könyvtárosok Szombathely, 2008 július ig Az 1935-ben megalakult Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok történeti jogutódjaként a Magyar Könyvtárosok az egyik legrégebben mûködô civil szervezet. Mintegy kétezer fôs egyéni tagsága és 60 fôs testületi tagsága területi és szakterületi szervezetekben mûködik, szervezeti és központi tevékenységek során valósítja meg az egyesület célkitûzéseit. Ezek közül elsôként kell megemlíteni a könyvtárosok társadalomban betöltött szerepének erôsítését. Ezt a célt szolgálják a szervezetek, a szekciók programjai csakúgy, mint az elnökség által szervezett rendezvények, amelyek közül ki kell emelni az évenkénti rendszerességgel megtartott vándorgyûléseinket komoly szakmai tanácskozásokkal és sikeres baráti találkozókkal, valamint az évenkénti sikeres részvételünket a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az MKE 70. évfordulóján, 2005 novemberében a Parlamentben megtartott tudományos konferenciánk is emlékezetes marad a nagyszámú hazai és külföldi résztvevô számára. A könyvtárak és a könyvtárosok jövôje címû ünnepi konferencián plenáris elôadások, kerekasztal-beszélgetések magyar és külföldi szakemberek részvételével követték egymást. Egyesületünk legfôbb célja a könyvtáros hivatás legmagasabb szakmai és erkölcsi színvonalra emelése, ennek érdekében az MKE folyamatosan szerepet vállal a magyar könyvtárügy stratégiai irányainak kijelölésében, jövôképének alakításában. Ugyancsak e cél érdekében 2005-ben a szervezet legfelsôbb szerve, a küldöttközgyûlés elfogadta A magyar könyvtárosság etikai kódexét, amelyet széleskörû szakmai-társadalmi vita elôzött meg. Ezek a programok egyaránt tartalmazták a visszaemlékezést, a jelen szakmai értékelését és a jövô információszolgáltató tevékenységének etikai megalapozását. Az etikai kódex részletes magyarázatokkal, kommentárokkal megjelent a Könyvtári Intézet kiadásában, megvásárolható, tanulmányozható, követhetô. Az MKE elsôsorban a könyvtárosok érdekében tevékenykedik, mindig az éppen aktuális problémára fókuszálva tól a könyvtáros hivatás magasabb színvonalra emelése érdekében tevékeny részt vállal az E-Magyarország tanácsadó képzésben, amelynek eredményeképpen elmondható, hogy a könyvtáros társadalom sokat tesz az információs társadalom megvalósulása érdekében. E gondolattól vezérelve kezdett az MKE egy nagyszabású projektbe, Versenyképes ország versenyképes könyvtárossal címmel, ben. A programsorozat igazolta a nyitó konferencián alapgondolatként elhangzottakat, miszerint a versenyképesség a 21. század tudásalapú gazdasági szféráján túl minden területen fontossá vált. A könyvtárosok elsôként fogalmazták meg ennek lényegét, elsôként vizsgálták meg, hogyan lehet a korszerû könyvtárakban az elérhetô erôforrásokat megismerni, megismertetni, hogyan tudnak megfelelni a könyvtárak és a könyvtárosok az új elvárásoknak, az állampolgárok igényeinek. Az alapgondolat széles körben a vidéki rendezvényeken teljesedett ki, gazdagodott olyan részletekkel, amelyek a programsorozat sikerét eredményezték. Ezt igazolta az Országház felsôházi termében május 28-án ünnepélyes keretek között megtartott záró konferencia is, ahol több mint 350 hazai és határainkon túli kolléga elôtt bizonyította a szakma, hogy az ország versenyképes tényezôi között valóban számon kell tartani a könyvtárosokat. Az egyesület vezetôsége évenként számot ad közhasznú tevékenységérôl legfelsôbb szervének, a küldöttközgyûlésnek. Négy évenként pedig megújulás, tisztújítás következik be az MKE életében. A közötti ciklusra a legutóbbi tisztújító küldöttközgyûlés résztvevôi a tagság nevében új elnökséget választottak: Elnök: Fôtitkár: Alelnökök: Az elnökség további tagjai: Bakos Klára Nagy Anikó Barátné Dr. Hajdu Ágnes Dr. Bartos Éva Kiss Gábor Dávid Boglárka Fehér Miklós Dr. Horváth Sándor Domonkos Mándli Gyula Az egyesület tevékenységérôl részletesen olvashatnak honlapunkon: Várunk tagjaink közé minden érdeklôdô könyvtárost! 2 3

3 Magyar Könyvtárosok Elnöki bevezetô Tisztelt Vendégeink! Kedves Tagtársak! Ez évi vándorgyûlésünk témájának és egyben fô címének megválasztása A könyvtárak örök reneszánsza két szempontból is indokolt, aktualitása kézenfekvô a reneszánsz ünnepe és méltán emlékezünk rá. Magas színvonalú kulturális rendezvények egész sora és látogatóinak impozáns számaránya jelzi, hogy a kulturális tárca kiemelt figyelemmel, jól megkomponálta az országos programsorozatot. A reneszánsz ünnepe központi szerepet kap mindennapjainkban, mûfaji sokszínûségével megjeleníti, közvetíti számunkra a korabeli életérzést, s bôséges ismeretet ad a kor kultúrájáról. A reneszánsz példa nélküli virágzást hozott az emberiség történelmében. Ez alatt a 150 év alatt az emberiség átlépett a középkorból az újkorba, felvirágoztak városok, mint a tudomány és a mûvészetek fellegvárai, és soha nem látott bôségben születtek az alkotások. A reneszánsz gondolkodás témája legalább annyira a mindennapi élet, mint az ontológia, ismeretelmélet, mûvészet vagy etikum problémái: jobban mondva állandó, termékeny kölcsönhatás alakul ki az elôbbi szak - kérdések és a köznapi élet megfigyelése, analízise között. - állapítja meg Heller Ágnes A reneszánsz ember címû mûvében. A reneszánszban jelenik meg a dinamikus ember fogalma. Az egyénnek van személyes fejlôdéstörténete, és van fejlôdéstörténete a társadalomnak is. Bármely társadalom bármely nemzedéke elôszeretettel tekint vissza az aranykorokra, így van ez a reneszánsszal is. Civil és állami szervezetek, intézmények kapcsolódnak be az ünnepségsorozatba, ki-ki profiljának megfelelôen. A Magyar Könyvtárosok vándorgyûlésével tiszteleg a reneszánsz elôtt. 4 Magyar Könyvtárosok Szombathely, 2008 július ig A könyvtárak örök reneszánsza cím azonban határozottan utal a reneszánsz fogalom megújulás jelentésére. A címben foglalt állítás nem kevesebb, mint az, hogy a könyvtárak a történelem folyamán, a Mátyás Corvináitól a 21. századi tudásközpontok közötti vizsgált idôszakban is teljesítették missziójukat a kor változásait követô igényeknek megfelelôen, a megújulás képességét mondhatnánk - ab ovo magukban hordva. A háromnapos rendezvény alatt átfogó és hangsúlyos elemzést kap a 21. század kreatív társadalmának könyvtára, mely könyvtárban a szellemi örökség, a reneszánsz koráról beszélve például a Corvinák megôrzése az utókor számára épp oly fontos, mint a modernkori, minôségileg megújult könyvtári szolgáltatások permanens fejlesztése, a hozzáférések sokoldalú biztosítása. Életképességének megôrzéséhez történelmileg oly korok is hozzájárultak, mint a reneszánsz, amelyben a nyomtatás a kor meghatározó jellegû eseményévé vált, új utat nyitva a könyvtárak elôtt. A könyvtárak ma sem tesznek mást, mint örök reneszánszukat élve, az újabb és újabb kihívásoknak megfelelve látják el társadalmilag szükséges feladatukat. Ezért minden korszak, mikor új tudáseszményt fogalmaz meg, a könyvtárak szerepét nem mellôzheti. Témájának aktualitásánál fogva, a régi kor és az új kor kutatóinak, könyvtárosoknak és érdeklôdôknek egyaránt jó szívvel ajánlom ez évi vándorgyûlésünket. Kívánom, legyen részük maradandó intellektuális élményben a háromnapos rendezvény alatt. Bakos Klára elnök 5

4 Magyar Könyvtárosok Vendéglátó: Vas megye Üdvözlet a Magyar Könyvtárosok ének! A történelmi múlt bôséges értékeivel, a gazdag kultúrtörténeti emlékekkel rendelkezô Vas megye nevében tisztelettel köszöntöm a könyvtárosok Vándorgyûlését. Megyénk kulturális, mûvelôdési teljesítményének, kultúrafejlesztô törekvéseink elismeréseként értékelem talán nem szerénytelenül, hogy a nek, a korábbi két szombathelyi és a körmendi után, ismét házigazdái lehetünk. A három nap programjai okos és hasznos szakmai tapasztalatokat kínálnak Önöknek. A megye könyvtári intézményeinek megismerése, munkájuk, törekvéseik, szakmai megújulást segítô kezdeményezéseik minden bizonnyal hitelesítik a Vas megyében munkálkodó könyvtárosok magas színvonalú tevékenységét, hivatásuk iránti mély elkötelezettségét. Az információs társadalom hiper-sebességû történései, a modern kommunikációs technika és technológia napi gyakorlattá válása más tudást kíván az emberektôl, és új kihívást jelent könyvtáraknak és könyvtárosoknak egyaránt. A korszerû mûvelôdésben, a modern tudás megszerzésében, a társadalom fejlesztésében óriási feladatok állnak elôttünk. Meggyôzôdésem, hogy ebben a jövôben nem lesz sem kisebb, sem kevesebb a könyvtárak feladata és szerepe! A vándorgyûlés fô témájául választott gondolat: a könyvtárak örök reneszánsza napjaink valóságát jelenti. A megújulás, a korszerû információs szolgáltatási rendszerek szakszerû alkalmazása, a könyvtáros szakemberek megalapozott tudása, munkája teszi könyvtárainkat az információs társadalom nélkülözhetetlen alapintézményévé. Mátyás királyunktól kezdve a könyvtár mindig is értéktárat, értékközpontot jelentett a magyar mûvelôdéstörténetben. Ha ehhez az iránytûhöz igazodnak, továbbra is jó úton járnak! Kívánok a Vándorgyûlés valamennyi résztvevôjének értékteremtô eszmények által vezérelt új ismereteket, kellemes élményeket! További munkájukban legyenek Takács Miklós korábbi könyvtárigazgatónk szavait idézve a nyájas Olvasó, a magyar könyvtárügy megbecsült, elismert Szolgálói! Kovács Ferenc a Vas Megyei Közgyûlés elnöke 6 Köszöntôk Vendéglátó: Szombathely Megyei Jogú Város Tisztelt Olvasó! Szombathely város polgármestereként köszöntöm Önöket, a Magyar Könyvtárosok e alkalmából. Kétezer évvel ezelôtt ôseink azért telepedtek le az Alpokalja lábánál, e gyönyörû és jó adottságokkal rendelkezô vidéken, mert kedvezô lehetôséget találtak a gazdálkodásra, mert fejlôdhetett a gazdaság és a kereskedelem, mert jó levegô volt mert egyszerûen jó volt itt élni. Nekünk, a város mai lakóinak az elkövetkezô évtizedekben meg kell ôriznünk a város és környékének kedvezô adottságait, történelmi tradícióit, valamint mindazt a kulturális örökséget, melyet elôdeink ránk hagytak, ugyanakkor olyanná kell alakítanunk, amely megfelel az elkövetkezô idôszak kihívásainak, s amely méltó örökség lesz utódainknak. A városi lét egyik lényeges ismérve a kultúra markáns jelenléte, a kultúra iránti igény erôs volta és a kínálat bôsége. Szombathelyen a jelenlegi és távolabbi fejlesztések kulcsfontosságú területe, a város egyik lehetséges kitörési pontja a kultúra. Szombathelyt olyan várossá szeretnénk tenni, ahol a stabil helyzetû kulturális és közmûvelôdési intézményekben magas színvonalú és sokoldalú programok várják a város és környéke lakóit. Ennek érdekében alakítottuk át intézményrendszerünket, újítottuk meg a belvárost, hoztuk létre a Weöres Sándor Színház önálló társulatát, alakítjuk ki a történeti régészeti városrészt a történelmi témaparkkal, rekonstruáljuk az Iseumot. A fejlesztések mellett azonban nem feledkezünk meg a nagy hagyományú kulturális szolgáltatásokról, így a könyvtárról sem. A megyei önkormányzattal összefogva mûködtetjük az integrált feladatokat ellátó Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtárat. A közös fenntartáson, a könyvtári alapszolgáltatásokon túl támogatjuk értékteremtô kezdeményezéseiket, szabadidôs és kulturális programjaikat, a város mûvelôdéstörténetét feltáró konferenciáikat, és nem utolsó sorban helytörténeti könyvkiadásukat. A mai, rohamosan fejlôdô világunkban is fontosnak tartom a 19. századi gyökerû városi közkönyvtári kultúra értékeire építkezô, szolgáltatásait folyamatosan modernizáló közgyûjtemény továbbélését, fejlesztését. Öröm számunkra, hogy a 128 éves hagyományokkal rendelkezô Berzsenyi Dániel Könyvtár mellett a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára, mely tavaly az Év könyvtára címet is elnyerte, az itt élôk rendelkezésére áll. A vándorgyûlés résztvevôinek tartalmas közös gondolkodást kívánok az elkövetkezô napokra! Engedjék meg, hogy a szakmán kívül figyelmükbe ajánljam azt a kétezer éves várost, amely a színhelye ennek a tanácskozásnak. Ismerjék meg kultúránkat, történelmünket! Szombathely címerén egy nyitott várkaput látnak, ez azt jelenti, hogy Isten hozta a jó szándékkal érkezô vendéget. Kérem, érezzék jól magukat városunkban! Ismerjék meg az ízletes vasi étkeket, értékeinket, élvezzék a szombathelyiek vendégszeretetét! Dr. Ipkovich György polgármester 7

5 Köszöntôk Házigazda: Berzsenyi Dániel Könyvtár Magyar Könyvtárosok Szombathely, 2008 július ig Kedves Kollégák! Amikor Biczák Péter elnökségi tag a szegedi vándorgyûlés elôtt felkért a következô találkozó rendezésére, számára is meglepô módon azonnal igent mondtam. Egyetlen feltételem az volt, hogy szándékomat a helyi szervezet vezetôsége is támogassa. Elôbb titkárunk, aztán elnökünk is a legtermészetesebb egyetértéssel társult a tervhez. A Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatójaként úgy gondoltam, hogy a megtisztelô feladatot Szombathely csakis nyitottsággal fogadhatja. Szombathely és Vas megye lakossága, az itt tanuló fiatalság és persze a könyvtárosok is ritka szerencsét mondhatnak magukénak. Fél évtizeden belül megújult, feltételrendszerében kibôvült és korszerûsödött elôbb a megyei és városi könyvtár, majd a korábban még ugyancsak Berzsenyi nevét viselô fôiskola könyvtára is. Az 1880-tól nyomon követhetô nagy múltú nyilvános könyvtári kultúra örökösének lenni állandó kihívást jelent a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársainak. A hagyományôrzés és megújulás nem alkalmi szlogen számunkra, hanem hivatásgyakorlásunk legbensôbb sajátossága. Sokat dolgozunk és tanulunk annak érdekében, hogy a tradicionális könyvtári szolgáltatásokban és a legmodernebb, informatikai támogatást élvezô kínálatban egyaránt megfeleljünk közönségünk elvárásainak. A között megvalósított bôvítési és rekonstrukciós programot követôen azt a középtávú célt tûztük magunk elé, hogy a feltételrendszerében teljesen átalakult nyilvános könyvtári szolgáltatások az érdeklôdôk minél teljesebb körét megszólítsák, és ezzel párhuzamosan megerôsítsük szolgáltató megyei könyvtári szerepünket, továbbá a városkörnyéken élôknek is megmutassuk a közkönyvtári szolgáltatás sokszínûségét. E területen semmi mással össze nem vethetô sikere van Meseláda programunknak, melyhez felzárkóztak a Könyvtári falunapok is. Jövôképünkben meghatározó jelentôségû maradt a történeti gyûjtemény értékeit felmutató, ugyanakkor sokoldalúan hasznosítható modern gyûjteményépítés, melyhez hozzácsatoltuk tartalomszolgáltatásaink (pél- dául Vas Megye Irodalma on-line adatbázisban is, Vasi Digitális Könyvtár, Vasi községek digitális archívuma) bôvülô rendszerét. Nem feledkeztünk meg az olvasástámogatás, a könyvtár-népszerûsítés követelményérôl, ahogy a tudományos munkát sem hanyagoltuk el. Ennek bizonyítékaként most csupán a közösségi élményfunkciót kiteljesítô, rendszeressé vált rendezvényi programot és folytatólagos kiadói tevékenységünket említem. Megyénk és könyvtárunk jellegzetessége maradt a városi könyvtárakkal szoros együttmûködésben és munkamegosztásban végzett területi-szolgáltató tevékenység. E gyors lajstrom persze nem képes teljességgel bemutatni munkánkat, de publikációink és kiadványaink rendelkezésre állnak a további érdeklôdés kielégítéséhez. Kedvcsinálásul fellapozhatják a vándorgyûlési táskában található Életképek c. füzetünket az elmúlt öt évrôl. A könyvtárlátogatások és a szekcióülések pedig lehetôséget adnak majd arra, hogy bemutassuk intézményünket és szót válthassunk közös dolgainkról. A vándorgyûlés napjaiban szakmai tartozást törlesztünk mindazoknak, akik szeretnék megnézni, hogyan sáfárkodtunk a ránk bízott és általunk is folyamatosan gyarapított értékekkel. Köszönjük messzirôl jött kollégáink szíves érdeklôdését, és jó házigazdaként szeretnénk élményekben és tapasztalatokban gazdagodó pályatársaink szombathelyi tartózkodását vendégszeretô, barátságos mosollyal végigkísérni. Érezzék jól magukat nálunk, és ha szeretteikkel vagy félbehagyott munkájukkal kapcsolatba akarnak lépni, ehhez ingyenes internet kapcsolatot kínálunk számítógép vagy WiFi igénybevételével. Pallósiné Dr. Toldi Márta könyvtárigazgató 8 9

6 Házigazda: Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára Köszöntôk Házigazda: Magyar Könyvtárosok Vas Megyei Szervezete Kedves Pályatársak! Könyvtárunk rövid múltat, de annál intenzívebb fejlôdést tud maga mögött. Az 1959-ben alapított könyvtár a felsôfokú tanítóképzés támogatására jött létre, és folyamatosan bôvült a képzési profil változásával (népmûvelô-könyvtár szak, közmûvelôdési-tanár szak, két tanár szak, egyetemi szakok stb.). Az intézménnyel párhuzamosan fejlôdött a könyvtár, és 2005-re magas szintû szolgáltatásokat nyújtó, de széttagoltan mûködô könyvtári hálózat szolgálta az oktatás támogatását. Olyan regionális szerepkörû gyûjtemények kerültek az intézménybe, mint a Devecseri Gábor könyvtári hagyaték, a Hadrovics László Gyûjtemény, az Osztrák Könyvtár, az Angoltanári Módszertani Központ és Könyvtár, valamint a Tankönyvcentrum ban integrálódtunk a Vas Megyei Pedagógiai Intézettel, annak könyvtárával és állományával. A könyvtárpártoló intézményi vezetésnek köszönhetôen a széttagoltságot megszüntetve, 2006 novemberében új épületbe, a Regionális Felsôoktatási Forrásközpontba költöztünk. A mintegy 300 ezer kötetes állományt és a legkorszerûbb szolgáltatásokat 2220 m 2 -en, három szinten, klimatizált épületben nyújtjuk használóink számára. Az elektronikus tanulási környezetet 200 számítógéppel, internet és WiFi szolgáltatásokkal biztosítjuk. Intézményünk január 1-tôl egyesült a Nyugat-magyarországi Egyetemmel, így könyvtárunk a NymE Központi Könyvtárának tagkönyvtáraként mûködik tovább ben, mint a Berzsenyi Dániel Fôiskola Könyvtára elnyertük az Oktatási és Kulturális Minisztérium Év könyvtára címét. A szombathelyi vándorgyûlésen négy szekcióban várjuk kedves vendégeinket és biztosítunk korlátlan internet-használatot. Az aulában és a könyvtár minden pontján segítôkész kollégák várják és kalauzolják Önöket, válaszolnak kérdéseikre. A rendezvény ideje alatt különbözô játék-lehetôségeket kínálunk, és Vas megyei kiadványok vásárlására nyújtunk lehetôséget. Kellemes idôtöltést kívánunk Szombathelyen és a könyvtárunkban! Barki Katalin könyvtárigazgató Kedves Vendégeink! Negyedik alkalommal érte az a megtiszteltetés egyesületünket, hogy a könyvtáros szakma legkiemelkedôbb eseményének, a Vándorgyûlésnek helyet adhat. A negyvenedik találkozó szervezetünk negyvenedik évében különleges eseménynek számít, hiszen megmutathatja a Vas megyei könyvtárosok szakmai felkészültségét, munkatársi együttmûködését, vendégszeretetét és szervezôképességét, amellyel reményeink szerint, kellemes és vidámsággal teli szakmai és társasági programokat kínálnak. Egyesületünk hét tagú vezetôsége, építve a korábbi hagyományokra és tisztelettel tekintve könyvtáros elôdeire azon fáradozik, hogy tagjai a magasabb színvonalú munkavégzés érdekében részt vehessenek szakmai konferenciákon, továbbképzéseken. Rendszeresen szervez tapasztalatcsere látogatásokat, kirándulásokat hazai és külföldi könyvtárakba. Együttmûködést ápol a határmenti, ausztriai és szlovéniai könyvtáros szervezetekkel, könyvtárakkal. A Szombathelyi Könyvtáros Hallgatók Egyesületével együttmûködési megállapodás keretében közös rendezvényeket szervez. Részt vesz a helyi civil társadalom munkájában, alapító tagja a Szombathelyi Civil Kerekasztalnak, tagja a Szombathelyi Testvérvárosi Egyesületnek. Vas megye könyvtáraival példaértékû kapcsolatot tart fenn, kiemelten a Berzsenyi Dániel Könyvtárral, amelynek vezetôsége minden lehetséges segítséget megad az egyesület mûködéséhez. Helyi szervezetünk támogatja a Vas Megyei Könyvtárak Értesítôje címû kiadványt, amelynek szerkesztôbizottsági munkájában is részt vesz. A folyóirat rendszeresen tudósít tevékenységünkrôl, rendezvényeinkrôl. Közel nyolcvan fôs tagságunkat a különbözô típusú könyvtárak aktív munkatársai, nyugdíjba vonult kollégái, valamint a testületi tagságot vállaló intézmények alkotják. A Magyar Könyvtárosok Vas Megyei Szervezetének tagsága nevében reméljük, hogy minden szempontból emlékezetes lesz a Szombathelyen megrendezett. Végezetül álljon itt négy jókívánság: értékes szakmai rendezvényeket, munkatársi és baráti kapcsolatok ápolását, kellemes, családias társasági programokat, kulturális élményeket kívánunk minden résztvevônek! Tilcsikné Pásztor Ágnes az MKE Vas Megyei Szervezetének elnöke 10 11

7 Programnaptár július 24 (csütörtök) július 25 (péntek) július 26 (szombat) Elôadások Könyvtári programok Szakmai kiállítás Étkezések Szabadidôs programok Regisztrció 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 Könytárlátogatás Belvárosi séták 11:00 Elnökségi ülés 11:00 (BDK, NymE SEK) 12:00 Nyitva 12: Ebéd 13:00 A szakmai kiállítás Egész nap 13: Sajtótájékoztató nyitva 14: ig Könyvtári játékok 14:00 kiállítások a BDK-ban és (NymE SEK) 15:00 Megnyitó perc kávészünet 15: tól a Szombathelyi Siker Helyi kiadók 16:00 Nyitó plenáris ülés Könyvtárban könyveinek árusítása 16:00 17:00 17:00 18: Vacsora Állófogadás (meghívóval) 18:00 19: :00 Tekeverseny 20:00 20: :00 Táncvarázs Gálamûsor 21:00 8: Reggeli 8:00 Belvárosi séták 9:00 9:00 10:00 10: tól Nyitva 11:00 Plenáris ülés 11:00 12: ig 12:00 kiállítások a BDK-ban és A szakmai kiállítás Ebéd 13:00 13:00 a Szombathelyi Siker nyitva 14: tól Könyvtárban 14:00 15:00 Szekcióülések 15 perc kávészünet 15:00 16:00 16:00 17:00 Záró plenáris ülés 17:00 18: Vacsora 18:00 19:00 Baráti találkozó 19:00 20:00 General Harmony Singers 20:00 21: tól 21:00 8: Reggeli 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 Kirándulások 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 15:00 16:00 16:00 17:00 17:00 18:00 18:00 19:00 19:00 20:00 20:00 21:00 21: július 24 (csütörtök) július 25 (péntek) július 26 (szombat)

8 A szakmai kiállítás résztvevôi Helyszín: Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Aula (Ady tér 5.) Arcanum Adatbázis Kft. a kiállítás ideje alatt digitalizáló mûhelyt üzemeltet Bravogroup Rendszerház Kft. EBSCO Information Services GmbH, Németország e-corvina Kft. EX-LH Kft. InfoKer Számítástechnika-alkalmazási Szövetkezet Interacta Kft. IQSYS ZRT Maurer Péter maurer.peter@t-online.hu Mera-Globe Kft. MTA SZTAKI NETLIB Kft. Pedro Kft. PRE-CON Bt. Study Guard Bt. Suweco CZ, Csehország Swets Information Services, Németország Wegatech Kft. Július 24. Csütörtök tól a kiállítás megtekinthetô a Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központban Ünnepélyes megnyitó Megnyitja: Dr. Iker János, a NymE Savaria Egyetemi Központ Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója ig nyitva Július 25. Péntek a kiállítás nyitva Bemutatkozó elôadások szekcióülések keretében EBSCO Information Services GmbH Olvasószolgálati Szekció (Berzsenyi Dániel Könyvtár) Elôadó: Lukács Eszter, Jan Luprich Téma: Az EBSCONET és az EBSCOhost fejlesztései A szakmai kiállítás programja IQSYS Zrt. Bibliográfiai Szekció (NymE Savaria Egyetemi Központ) Elôadó: Kótai Katalin Téma: Az elsô hazai RFID könyvtári bevezetése OLIB alapokon SWETS Information Services GmbH Fejlett Információs Technológiák és Társadalom (FITT) Szekció (NymE Savaria Egyetemi Központ) Elôadó: Molnár Klára Téma: SwetsWise Információmenedzser Thomson Reuters Mûszaki Könyvtáros Szekció (NymE Savaria Egyetemi Központ) Elôadó: David Horky Téma: ISI Web of Knowledge and other Thomson Reuters solutions for information professionals Tolmácsol: Gerencsér Judit! Kedves Könyvtáros! Használja ki az alkalmat, hogy találkozhat szolgáltatóival, szállítóival és a rendszerfejlesztôkkel! 14 15

9 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Elôadások Plenáris ülés A könyvtárak örök reneszánsza Elôadások Július 24. Csütörtök tól Sajtótájékoztató (Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Konferenciaterem) PLENÁRIS ÜLÉS (Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Színházterem) Levezetô elnök: Bakos Klára, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke A vándorgyûlést köszöntik: Bakos Kára, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke Kovács Ferenc, Vas Megye Közgyûlése elnöke Dr. Ipkovich György, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere Prof. Dr. Gadányi Károly, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese Pallósiné Dr. Toldi Márta, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója, házigazda Ünnepi elôadás: A tudás reneszánsza a 21. században Elôadó: Dr. Hiller István miniszter, Oktatási és Kulturális Minisztérium Fitz József-díj átadása Kávészünet Kreatív társadalom Elôadó: Dr. Csepeli György szociológus Az MKE-emlékérem átadása Az év fiatal könyvtárosa díj átadása Vas Megye Közgyûlése elnökének állófogadása az MKE meghívott vendégeinek, elôadóknak, a szervezetek vezetôinek Helyszín: MMIK I. emeleti tanácsterem Táncvarázs A TÁNC KÖLTÉSZETE Közremûködnek Szombathely nemzetközileg elismert táncegyüttesei Konferanszié: Czirók Tamás Az esti ünnepi mûsort a vándorgyûlés fô helyszínének, a Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központnak a szakmai igazgatóhelyettese, Parais István állította össze. Külön ajándék számunkra, hogy az irodalom, a zene, a tánc szívet-lelket gyönyörködtetô és emberség-megtartó erejében rendíthetetlenül hívô táncmûvész a vándorgyûlés tematikájához és a könyvtáros hivatáshoz illeszkedôen válogatott a lehetséges gazdag kínálatból. Mûsoron: 1.Táncversek, elôadja a Szombathelyi Néptáncmûhely, mûvészeti vezetô, koreográfus: Parais István; 2. Szerelemajtók, elôadja az Ungaresca Táncegyüttes, mûvészeti vezetô, koreográfus: Horváth János Gedi; 3. Reneszánsz táncképek, elôadja a Szombathelyi Néptáncmûhely, mûvészeti vezetô, koreográfus Parais István; 4. Táncvarázs, elôadják a LORIGO Tánccsoport Egyesület magyar bajnok és bajnoki helyezett párosai, mûvészeti vezetô: Lovas Henriette Helyszín: Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Színházterem Kérjük a mûsorra jelentkezett vendégeinket, hogy regisztrációs borítékukból, a helyjegyet szíveskedjenek magukkal! hozni! Július 25. Péntek PLENÁRIS ÜLÉS (Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Színházterem) Levezetô elnök: Pallósiné Dr. Toldi Márta könyvtárigazgató, BDK Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Elôadó: Dr. Dippold Péter, az Országos Széchényi Könyvtár Különgyûjteményi és Tudományos Igazgatóság igazgatója Az olvasástörténet üzenetei Elôadó: Dr. Tóth Gyula ny. tanszékvezetô, NymE Savaria Egyetemi Központ Könyvtári stratégiaváltás Németországban a demográfiai változások tükrében Elôadó: Dr. Georg Ruppelt, a Gottfried Wilhelm Leibniz Bibliothek igazgatója Ebédszünet 16 17

10 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Szekcióülések (részletes programok a oldalon) Bibliográfiai Szekció (NymE Savaria Egyetemi Központ, Károlyi Gáspár tér 4.) Fejlett Információs Technológiák és Társadalom Szekció (NymE SEK) Gyermekkönyvtáros Szekció (Berzsenyi Dániel Könyvtár, Dr. Antall József tér 1.) Múzeumi Könyvtárosok Szekció (BDK) Mûszaki Könyvtáros Szekció (NymE SEK) Olvasószolgálati Szekció (BDK) Társadalomtudományi Szekció MKE Vas Megyei Szervezete Kovács Máté Alapítvány (NymE SEK) Zenei Könyvtárosok Szervezete Szekció (BDK) A szekciók programjai A könyvtárak örök reneszánsza Múzeumi Könyvtárosok Szekció Moderátor: Matuszka Angéla, az MKE Múzeumi Könyvtáros Szekció elnöke Házigazda: Szalainé Bodor Edit helyismereti könyvtáros, Berzsenyi Dániel Könyvtár A múzeumi könyvtárak helye és szerepe az új évezredben Elôadó: Veres Ildikó, Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára Száz magyarországi múzeumi könyvtár mûködésének legfontosabb adatai egy kérdôív válaszainak összegzése és értékelése alapján Elôadó: Tiszavári Eszter, Iparmûvészeti Múzeum Könyvtára! A szekció programok kávészünetében a helyszíneken felhasználhatók a regisztrációs borítékban elhelyezett kávé- és italbonok. Bécsi szelet 2007 múzeumi dokumentációs tevékenység az ICOM keretében Elôadó: Dr. Szoleczky Emese, HM HIM Hadtörténeti Múzeum ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS (Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Színházterem) Elôadások Szekciók / Berzsenyi Dániel Könyvtár Gyermekkönyvtáros Szekció A gyerekek örök reneszánsza Moderátor: Budavári Klára, az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke Házigazda: Bozzai Judit gyermekkönyvtáros, Berzsenyi Dániel Könyvtár Iskolai könyvtárak reneszánsza Elôadó: Hock Zsuzsa könytárpedagógiai szakértô, a KTE alelnöke Fôvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Biztonsági övvel az infrosztrádán. Beszámoló a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány gyermekkönyvtárakat számítógéppel segítô programjáról Elôadó: Mayer Diána projektvezetô Erzsébet királyné a 21. században. Blogok, interaktív oldalak, filmek. Gödöllôi tapasztalatok egy olvasóvetélkedô tükrében Elôadó: Maszlag-Lénárt Mónika gyermekkönyvtáros, Gödöllôi Városi Könyvtár és Információs Központ Olvasás és felolvasás Elôadó: Békés Pál, az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar ) elnöke Olvasószolgálati Szekció (KÖZ)ÉRZET (KÖZ)ÉLET (KÖZ)ÉRDEK KÖZKÖNYVTÁRI SZERE- PEK MA Moderátor: Venyigéné Makrányi Margit, az MKE Olvasószolgálati Szekció elnöke Házigazda: Dr. Baráthné Molnár Mónika informatikus könyvtáros, Berzsenyi Dániel Könyvtár EBSCO cégbemutató: Az EBSCONET és az EBSCOhost fejlesztései Elôadó: Lukács Eszter, Jan Luprich Az ügyfél nem fél ügy Elôadó: Nagy Nikolett, Városi Könyvtár és Információs Központ, Jászberény Az információfogyasztás jelenlegi trendjei, könyvtári lehetôségek a 3d-s virtuális világokban Elôadó: Rab Árpád, Információs társadalom és Trendkutató Központ Egy település kulturális kincseinek hasznosítása Elôadó: Holczer Márton Hogyan csökkenthetô a kulturális szegénység? (Akadályok a versenyképességhez és a fenntartható fejlôdéshez vivô úton) Elôadó: Lágler Péter, Magyar Mûvelôdési Intézet Kutatási és Kutatásszervezési Igazgatósága 18 19

11 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Zenei Könyvtárosok Szervezete Szekció Zenei gyûjtemény zenei könyvtár médiatár: Lehetôség vagy kényszer a zenei gyûjtemények megújulása? Moderátorok: Gulyásné Somogyi Klára, az MKE Zenei Könyvtárosok Szervezete elnöke, Kiss Katalin szekciótag Házigazda: Sisak Edit gyûjteményvezetô, Berzsenyi Dániel Könyvtár Szombathely zenetörténete Elôadó: Dr. Gál József Kerekasztal-beszélgetés Résztvevôk: Tôzsér Istvánné igazgató, Bródy Sándor Megyei Könyvtár, illetve a szekció tagjai közül: Szirányi Gábor LFZE Központi Könyvtár, Sárközi Andrea OIK, Zsoldos Marianna BSMK, Porczióné Stébel Ildikó Kodály Zoltán ZSZKI Debrecen, Sisak Edit BDK A szekciók programjai A könyvtárak örök reneszánsza Elôadások Szekciók / Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bibliográfiai szekció A 21. századi tudásközponttól a Bibliotheca Corviniana Digitális szolgáltatásáig Moderátor: Szônyi Éva, az MKE Bibliográfiai Szekció elnöke Házigazda: Molnár Eszter, NymE Savaria Egyetemi Központ Könyvtára IQSYS cégbemutató: Az elsô hazai RFID könyvtári bevezetése OLIB alapokon Elôadó: Kótai Katalin Molnár János Magyar könyv-háza Elôadó: Pogányné Dr. Rózsa Gabriella (NymESEK Könyvtár- és Információtudományi Tanszék) Demográfiai? változások hatása a 21. századi tudásközpont szolgáltatásaiban Elôadó: Sági Ildikó (BCE KK Olvasószolgálat) Tanulás és kutatás támogatása a Corvinus Egyetem könyvtárában Elôadó: Lukácsné Varga Judit: (BCE KK Szaktájékoztatás) Gyászjelentések reneszánsza, új tudásbázis a kutatáshoz Elôadó: Morvai Zsuzsa (OSZK Kisnyomtatványtár) Újjászületés másként: szomorúlevelek restaurálása és tárolása Elôadó: Horváth Pál (OSZK Restauráló és Kötészeti osztály) Mentés másként: Bibliotheca Corviniana Digitális Elôadó: Bárdosi Mónika (KSH) 20 21

12 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig A szekciók programjai A könyvtárak örök reneszánsza Fejlett Információs Technológiák és Társadalom (FITT) Szekció Moderátor: Lévai Klára, Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem Könyvtára, könyvtárigazgató Házigazda: Janzsóné Sipos Melinda, NymE Savaria Egyetemi Központ Könyvtára SWETS cégbemutató: SwetsWise Információmenedzser Elôadó: Molnár Klára Bevezetô elôadás az MKE FITT Szekcióról Paszternák Ádám, Országos Idegennyelvû Könyvtár, tájékoztató könyvtáros Blokkok PORTÁL: könyvtári webportál; szolgáltatások olvasóknak, könyvtáraknak Füzessi Károly, ELTE informatikus-könyvtár szakos egyetemi hallgató FOSS: szabadság, szerelem Takács Dániel, Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem Könyvtára, ELTE informatikus- könyvtáros szakos egyetemi hallgató UTCA katalógus: mit, miért, hogyan? Kardos András, ELTE informatikus-könyvtáros szakos egyetemi hallgató Blokkok utáni beszélgetés kerekasztal Szünet Információs társadalom és könyvtár Scenario (60 p.) Dr. Z. Karvalics László tanszékvezetô egyetemi docens, SZTE BTK Könyvtártudományi Tanszék Pintér Róbert PhD tudományos és stratégiai igazgató, BME Információs Társadalom és Trendkutató Központ Kerekasztal Mûszaki Könyvtáros Szekció A reneszánsz ember ma Könyvtárak a széleskörû tudás és tanulási képességek fejlesztéséért Moderátor: Nagy Zoltán, az MKE Mûszaki Szekció elnöke Házigazda: Szétag Andrea, NymE Savaria Egyetemi Központ Könyvtára Thomson Reuters cégbemutató: ISI Web of Knowledge and other Thomson Reuters solutions for information professionals Elôadó: David Horky Tolmács: Gerencsér Judit Kerekasztal-beszélgetés: Vitaindító RENESZÁNSZ LESZ AZ EMBER, HA HAGYJÁK A KÖNYVTÁRBAN SZABADON BÓKLÁSZNI? A 160 éves Mûegyetemi Könyvtár és 125 éves OMIKK a mûszaki tudás és tanulási ismeretek megszerzésének szolgálatában Dr. Gazda István professzor A Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója A program második része: AHOGY 50, 40, VAGY 30 ÉVE HAGYTÁK HOGY CSINÁLJUK! VARÁZSLAT és SZÓRAKOZVA TANULÁS A DIAFILMEKBÔL Mese és oktató diafilm vetítések az OSZK Fénykép- és Fotómûvészeti Tárának gyöngyszemeibôl Társadalomtudományi Szekció, MKE Vas Megyei Szervezete, Kovács Máté Alapítvány Fülöp Géza emlékülés Levezetô elnök: Dr. Kovács Ilona Házigazda: Szmrekovszkyné Farkas Éva, NymE Savaria Egyetemi Központ Könyvtára Elôadások Dr. Bényei Miklós: Fülöp Géza kandidátusi és doktori értekezése Pogány György: Nôi olvasóközönség a felvilágosodás korában Dr. Szabó Sándor: Fülöp Géza, a képzést megújító tanszékvezetô Dr. Sebestyén György: Fülöp Géza, az egyetemi tanár és tanszékvezetô Korreferátumok Szerafinné Dr. Szabolcsi Ágnes tanszékvezetô (Nyíregyházi Fôiskola TFK Mat. és Inform. Int. Könyvtár és Alkalmazott Informatikai Csoport), Barátné Dr. Hajdu Ágnes tanszékvezetô (Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzô Kar Könyvtártudományi Tanszék), Dr. Murányi Lajos ny. osztályvezetô (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára), Papp Gyula, ny. igazgató (Faludi Ferenc Városi Könyvtár, Körmend) és mások

13 zók útja Aranypatak Magyar Könyvtárosok Nagy L. Bem Szûrcsapó u. n u. Borostyá Léka u. Várostérkép a fôbb helyszínekkel Losonc u. Hazatlus Ferenc u. Szabó Miklós u. 7 Arany-p 12 Csónakázótó Bartók Bél a körút 10 Rohonci út Kenderesi u. Gagarin u. Bolyai Jjános u. Akacs Mihály u. Színyei M. Pál u. Somogyi Béla u. Horváth Boldizsár körút Szegedy Gyné u. Engels Frigyes u. Petôfi 1 11 Sándor Hollán Ernô u. 4 u. Deák Ferenc u. 5 Szily János u. Markusovszkyu. 2 Kôszegi u. 8 Fô tér Király u. Szelestey László u. Széll Kálmán u. Nádasdy Ferenc u. Welther Károly u. Vörösmarty Mihály u. Kisfaludy Sándor u. Vasútállomás Szent Márton u. 6 Szent László király u. 1. Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ 2. Berzsenyi Dániel Könyvtár 3. Nyugat-magyarorsági Egyetem Savaria Egyetemi Központ 4. Szombathelyi Siker Könyvtár 5. Egyházmgyei Könyvtár 6. Szent Márton Látogatóközpont 9 Tompa M. u. Géfin Gy. u. Soml Esze Tamás u. Kálvária u. Avar u. Táncsics 3 Nárai u. Kiskar u. 17. Tóvendéglô 18. VAOSZ (Tekepálya) 19. Liget Hotel 10. Claudius Hotel 11. Kollégium (Ady tér 3/a) 12. Kemping Thököly Imre u. Mátyás király u. Balassi B u II. Rákóczi Fere Juhász Gyula u. Zrínyi Ilona u. Vak B. u. Jurisics M. u. Béri B. Á. Hunyadi János út 24 25

14 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Hasznos tudnivalók A könyvtárak örök reneszánsza Helyszínek A szervezôk három helyszínen várják a vándorgyûlés résztvevôit. Plenáris ülés, regisztráció, kiállítás: Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ (Ady tér 5.) Négy-négy szekciónak pedig két könyvtár ad otthont: Berzsenyi Dániel Könyvtár (Dr. Antall József tér 1.), Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára (Károlyi Gáspár tér 4.) Regisztráció Vendégeinket az MMIK információs pultjánál 8-17 óráig várják kollégáink, valamint a Via Korzo Tours munkatársai, hogy az érkezésüket regisztrálják, és problémás esetekben segítsenek. Itt vehetik át azt a konferenciaanyagot, amelyet minden résztvevô számára összekészítettünk a jelentkezés és a kifizetett díjak szerint. A részvételi díj a szakmai programokon való részvételt, a konferencia anyagait, a névkitûzôt, a szünetekben a kávét és az ásványvizet foglalja magában. Jelentkezés szekcióülésekre Kérjük kedves kollégáinkat, hogy a vándorgyûlés weboldalán vagy érkezésük után közvetlenül, a regisztrációnál jelentkezzenek be a kiválasztott szekcióülésre. Névkitûzô A vándorgyûlés eseményeinek látogatására valamennyi helyszínen és programon a névkitûzô és a regisztrációs borítékban elhelyezett jegy jogosít. Kérjük, viseljék folyamatosan a személyes kontaktust segítô és a csoporthoz tartozást is kifejezô kitûzôt. Kérünk mindenkit, hogy az elutazás napján a szállást a szálloda által megjelölt idôben szíveskedjen elhagyni, és a felmerült egyéni költségeit (telefon, minibár, parkolás) rendezze. A csomagok megôrzését a helyszíneken biztosítjuk. Parkolás A parkolás a Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központ, valamint a NymE Savaria Egyetemi Központ térségében korlátozott számban ingyenes, a Berzsenyi Dániel Könyvtárnál díjköteles. A javasolt parkolóhelyekrôl honlapunkon térképes tájékoztatást adunk. Információ, kapcsolattartás A regisztrációs szolgálat és a szakmai helyszínek személyes segítségnyújtásán túl ingyenes számítógép- és internethasználatra minden résztvevô jogosult a szakmai programok helyszínein, de WiFi ugyancsak rendelkezésre áll. A vándorgyûlés honlapja elérhetô: MMIK: telefon: , BDK: telefon: , SEK Könyvtára: telefon: , Szombathelyi Siker Könyvtár: telefon: Egyéni programokhoz: ill. Étkezés A jelentkezési lapon igényelt étkezéseket (reggeli, ebéd, vacsora) a NymE Savaria Egyetemi Központjának éttermében vehetik igénybe, kivéve a baráti találkozó vacsoráját, melyet a szombathelyi Tóvendéglôben fogyaszthatunk el. Szállás, szállítás, közlekedés A megrendelt és visszaigazolt szállások mind a vasútállomásról, mind az autóbuszpályaudvarról tömegközlekedési eszközzel jól megközelíthetôek. A vándorgyûlés kezdô napján a vasútállomáson információs pontot mûködtetünk 9-tôl 15 óráig, továbbá valamennyi szakmai helyszínen (MMIK, BDK, SEK) segítik a kollégák a tájékozódást vonaljavaslattal, menetrendi információval. A szombathelyi buszokra egyedi jegyet a pénztáraknál 165 Ft-ért lehet vásárolni, a tízes tömb ára 1570 Ft. Buszvezetônél egy jegyért 250 Ft-ot kell fizetni. Aki taxival szeretne közlekedni, annak az ingyenesen hívható Rádió Taxit ajánljuk. Tel. 06/80/ ill. 94/ , városon belüli tarifája 620 Ft. Igény esetén a baráti találkozóra kisbusszal szállítjuk a kollégákat az MMIK-tól. A városi séták és a szombati kirándulás buszai kísérôvel ill. idegenvezetôvel az MMIK parkolójából indulnak. A szervezett könyvtárbemutatókra a kiválasztott intézménynél várjuk a kollégákat

15 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Kiegészítô programok A könyvtárak örök reneszánsza Könyvtárlátogatások Július 24-én 10-tôl 12 óráig csoportos látogatásra fogadja a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a NymE Savaria Egyetemi Központ Könyvtára azokat a kollégákat, akik elôzetes jelentkezésük szerint megtisztelik érdeklôdésükkel a könyvtári közösségeket. Gyülekezés a helyszíneken. A jelentkezettek létszámához igazodóan több bejárást indítunk, természetesen szakértô vezetôkkel. Azok a kollégák, akik valamilyen ok miatt a jelzett idôpontban nem tudnak megjelenni a könyvtáraknál, egyénileg is tájékozódhatnak. A névkitûzôvel érkezô vendégek megtekinthetik a könyvtárakat, de személyes vezetést csupán kivételes esetekben ígérhetünk. Belvárosi séták A nagyszámú érdeklôdôre való tekintettel július 24-én 10 ill. 11 órakor és 25-én 8 órakor több csoportban indulva, két útvonalon mutatjuk be Szombathelyt. Az egyiken a Fô tér irodalmi vonatkozásait és a Szent Márton Látogatóközpontot, a másikon pedig a Nyugat Királynôje -ként jegyzett barokk várost és az Egyházmegyei Könyvtárat. Akik történelmi és kulturális emlékeink megismerésére jelentkeztek, az alábbi útvonalakat járhatják be, indulás az MMIK-tól. Séta Szombathely történelmi és kulturális emlékei nyomán (A Fô téren keresztül a Szent Márton Látogatóközpontig) A Barokk tér és a Székesegyház megtekintése után ismerkedés az Egyházmegyei Könyvtárral Baráti találkozó Július 25-én 19 órától hajnali 3-ig a programot fogadó Tóvendéglô a város kedvelt zöldövezetében, frissen felújított és átalakított épületében, hangulatos teraszával és minôségi konyhájával várja a kötetlen beszélgetésre is vágyó kollégákat. A június 13-án megnyitott vendéglô a Csónakázó tó partján, a város legromantikusabb helyszínén, egyedülálló környezetben, árnyas fák ölelésében, a jelentkezési lapon feltüntetett menüvel fogad minket. A General Harmony Singers kor kezdôdô koncertjét követôen kellemes zenét szolgáltat az Albatrosz zenekar, a szervezôk pedig további titkos meglepetésre készülnek. A Tóvendéglô címe: 9700 Szombathely, Rumi Rajki sétány 1. tel: Igény szerint buszos szállítást szervezünk, és asztaltársaságok is feliratkozhatnak a regisztrációnál. A legcélszerûbb helyi járatú busz jelzése: 2 A, 2 C General Harmony Singers A General Harmony Singers 1991 óta mûködik Szombathelyen. Az énekegyüttes egy különleges, Magyarországon ritkán hallható zenei stílust képvisel, mely stílus lényege, hogy különbözô zenetörténeti korszakok és zenei irányzatok ere- detileg hangszeres zenéinek feldolgozása és elôadása hangszerek nélkül, kizárólag énekhangon történik. Az egyedi, különleges hangzást hangszerimitációk is gazdagítják. Repertoárjuk a reneszánsztól egészen napjaink pop-zenéjéig terjed, magába foglalva a barokk, a klasszika, a romantika hangszeres zenéit, örökzöldeket, jazz-darabokat, Beatles-slágereket és egzotikus népzenei feldolgozásokat. Az együttes már 1993-ban a Kisteleki Nemzetközi Szórakoztató Kórus-zenei Fesztiválon KIEMELT NÍVÓDÍJAT kapott. Mûvészeti vezetô: Fehér László, Szombathely, Bolyai J. u. 18. tel.: , Kiegészítô programok MOKKA ODR nyílt fórum Július 25-én tól 16 óráig az Országos Széchényi Könyvtár és a MOKKA Egyesület az országos közös katalógusban érdekelt könyvtárak, továbbá az alkalmazott szoftverek fejlesztôinek részvételével várja azokat az érdeklôdôket, akiket érdekel vagy érint az adatbázisok tervezett integrációja, illetve javaslataikkal hozzá szeretnének járulni a lelôhely-nyilvántartás fejlesztésének elôkészítéséhez. A fórumot Bánkeszi Katalin, az OSZK címzetes igazgatója vezeti. Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár A Petôfi Irodalmi Múzeum mozgókiállítása Július én az MMIK parkolójában megtekinthetô a PIM Nyugat 100 busz címû kiállítása, amely a korszakos jelentôségû folyóirat történetét és fontosabb alkotóit mutatja be. A kiállítás ingyenesen látogatható. A könyvtárak idôpontot egyeztethetnek a mozgó kiállítás ôszi fogadására. Szombathelyi Siker Könyvtár A szakszervezetek könyvtárától a Szombathelyi Siker Könyvtárig. A könyvtár 50 éves története A kiállítás megtekinthetô július én a Szombathelyi Siker Könyvtárban 9-17 óra között. (Ady tér 40. A buszpályaudvar épülete mögött.) Egyidejûleg lehetôség van internet használatra is a könyvtárban. Berzsenyi Dániel Könyvtár A könyvtár új, tematikus kiállítás-sorozatot indított második emeleti minigalériájában Azok a 60-as, 70-es évek címmel. A tárlat válogatást ad a könyvtár helyismereti gyûjteményének fényképanyagából a képeket egy-egy téma köré csoportosítva, bemutatva Vas megye es évekbeli kulturális, mûvészeti és sport

16 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Szabadidôs programok, kirándulások A könyvtárak örök reneszánsza eseményeit, kiemelkedô építkezéseit, beruházásait, társadalmi és politikai rendezvényeit. Az elsô rész az között megrendezett Savaria Karnevál eseményeit mutatja be, mely rendezvénnyel a város lakossága a hajdani római ôrhely, Savaria várossá nyilvánításáról, a város alapításáról emlékezett meg. A földszinti elôadóteremben a vándorgyûlés idején Reczetár János Szombathelyen élô fényképész zenészportréiból válogatott fotókiállítás látható. A jelentôs helyi vonatkozású gyûjteményt néhány éve vásárolta meg a könyvtár, és most a nagyközönség is megismerheti. A válogatásban láthatók a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar meghívására vendégszereplô világhírû mûvészek (operaénekesek, karmesterek, zenészek) portréi, valamint Mozart Varázsfuvola címû operájának elôadása során megörökített jelenetek, közremûködôk. Filmvetítés a vándorgyûlés helyszínein A pályázati felhívásra beérkezett filmek megnézhetôk a vándorgyûlés weboldalán és a három helyszínen. Az MMIK-ban várjuk a kollégák szavazatait a legjobb filmre! Puzzle Szombathelyi képek összerakása idôre. Az óra mindenkinek egyformán ketyeg, de ki lesz a leggyorsabb? Tájékozódási verseny július 25-én, egész nap. Rajt a NymE SEK aulájából. Térkép alapján ismerd meg magad Szombathelyt! Az idô sem mellékes, és a megjelölt nevezetes pontok érintését is bizonyítani kell. Fényképezôgép kell! Digitális erôdjáték július 25-én, 10 órától a NymE SEK Könyvtárában. Kulcskérdés a reneszánsz. 2-3 fôs csapatok jelentkezését várjuk, hogy a játék végén kulcsot kapjanak a szabaduláshoz. Játssz és vidd tovább az ötletet! További meglepetések a NymE aulájában. A játékok nyerteseit értékes jutalmak várják (Mobil telefon, fürdô-belépô, könyvcsomagok, mézes ajándékok, névjegykártya tartók, vacsora a Gödörben, a jövô évi részvételi díj stb.) Játssz velünk, érdemes! Szabadidôs programok Tekeparti a fôtéri VAOSZ pályán, július 24-én 18 órától 21 óráig. A jelentkezôk egyéni játékban és háromfôs csapatokban mérhetik össze tudásukat a gurításban. Sportcipô szükséges. A golyó után egyebek gurításában is bizonyíthatunk. Jelentkezni elôzetesen a csuk@sek.nyme.hu címen és a helyszínen egyaránt lehet. Házigazda: Takács Lászlóné, Csuk Csaba. Szellemi totók A két nap folyamán különféle szellemi totókkal várjuk játékos kedvû kollégáinkat a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ (NymE SEK) aulájában. Készülj és játssz! A vándorgyûlések története ajánlott irodalom: / Vándorgyûlések története Vas megyei irodalmi kirándulások ajánlott irodalom: Vas megyei Irodalmi út Szombathely nevezetességei ajánlott irodalom: / Linkgyûjtemény / Szombathely Kirándulások Irodalmi út Ausztria/Magyarország határán Idôpont: július órától 18 óráig Útvonal: Szombathely Szentpéterfa Güssing (Németújvár) Mariasdorf (Máriafalva Lockenhaus (Léka) Raiding (Doborján) Kôszeg Szombathely Kb. 230 km 1. busz : idegenvezetô: Dr. Bokányi Péter irodalomtörténész, könyvtáros kísérô: Dr. Köbölkuti Katalin (BDK), 2. busz: idegenvezetô: Söptei Imre, könyvtáros kísérô: Janics Edina (BDK) Az egykori Nyugat-Magyarország irodalmi és történelmi emlékhelyeit látogatjuk meg Ausztria és Magyarország ma már szabadon átjárható határvidékén. Güssing ma Burgenland tartomány déli részének gazdasági és kulturális központja. A középkori alapokra épült vár, amely ma is Batthyány hitbizomány, hatalmas bástyáival és tornyaival büszkén emelkedik a táj fölé. A vármúzeum legértékesebb gyûjteménye a Batthyány család képtára. A város központjában álló Ferences templomban látogatható a Batthyány család sírboltja, s itt nyugszik a szegények orvosa, Boldog Batthyány-Strattmann László. A város könyvészeti vonatkozásban is gazdag múltról mesél, tekintettel Manlius János nyomdászati tevé

17 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig kenységére. (Németújvári Glosszák-kódex, Clusius, Beythe stb.) Németújváron született a 18. századi magyar irodalom jelentôs alakja, Faludi Ferenc. Mariasdorf a térség legszebb késô gótikus templomával büszkélkedhet. A belsô kerámia díszítés: a fôoltár, a szószék és a keresztelôkút a pécsi Zsolnay-gyár munkája. Lockenhaus romantikus hangulatú lovagvára különös szépségû. A fôként Kanizsai és Nádasdy-birtokként ismert vár egyik legtitokzatosabb helyisége a kultikus terem, amelyet a hagyomány szerint a templomos lovagok építettek. A település meghatározó épülete a barokk stílusú római katolikus templom, a Nádasdyak kriptájával. Legrégibb szarkofágja Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya síremléke 1562-bôl. Lékán készült a Keszthelyi kódex néven ismert, apácák számára írt zsoltároskönyv. Raidingban Liszt Ferenc szülôházát látogatjuk meg, amely ma emlékmúzeum. Kôszeg Vas megye egyik legnevezetesebb városa, több irodalmi, mûvelôdéstörténeti értékkel rendelkezik. A mai, Jurisics Miklós 1532-es hôstettének helyszíneként ismert várat birtokosai Alsóvárként emlegették, a Felsôvár romjaira épült az Óház- kilátó. A 15. században a kôszegi kapitány, Batthyány Boldizsár számára készítette Fáncsi Antal deák a Batthyány-misekönyvet és Magyar Naptárat. Kôszeg legrégibb templomában, a Szent Jakab templomban nyugszik Wesselényiné Széchy Mária, a murányi Vénusz. A Rájnis utcában, az egykori bencés rendház falán márványtábla emlékeztet Faludi Ferenc író, költô Kôszegen töltött diákéveire, és arra, hogy késôbb tanárként visszatért iskolájába. Az épület abban az utcában áll, amely éppen Faludi leghíresebb kôszegi tanítványáról, a Vergiliust fordító Rájnis Józsefrôl van elnevezve. Ugyancsak kôszegi diák volt a nyelvész, nyelvújító Fábchich József ( ), a város szülötte, késôbb tudós paptanár. Sem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülô Istené áll Kôszegen, a Jurisics tér 7. számú ház, a Sgrafittos-ház homlokzatán a latin nyelvû mondat, a mondat, ami Ottlik Géza Iskola a határon címû regényének fejezetcímeit adja tól 1926-ig Ottlik Géza is kôszegi diák volt. Az irodalmi vándorutat alkalmas idôben (Mariasdorf és Lockenhaus között) megszakítjuk, hogy megebédelhessünk a bozsoki szôlôhegy Határmenti Vigadójában. Terítéken: bozsoki bôségtál, rétessel. Továbbutazási lehetôség Szombathelyrôl vonattal: Budapest, Déli Pályaudvar (gyors) Budapest, Keleti pályaudvar (IC) Lendava (Lendva) Turnisče (Bántornya) Idôpont: július órától 17,30 óráig Útvonal: Szombathely Lendva Bántornya Szombathely Kb. 200 km Könyvtáros kísérô és idegenvezetô: Nagy Éva (BDK) Vendéglátónk Lendván: Farkas Brigitta, a Városi Könyvtár munkatársa Az 1991-ben függetlenné vált Szlovénia példás kisebbségi politikát megvalósító Dél-nyugati szomszédunk. Változatos táji adottságai, prosperáló gazdasága, fejlett turisztikai szolgáltatásai mellett a látogatók számára izgalmas találkozásokat rejt magyar vonatkozású történelme és jól szervezett könyvtárügye is. Kirándulásunk célállomása a szlovéniai magyarság központja Lendva, a kisváros lakosságának mintegy harmada magyar anyanyelvû. A honfoglaló magyarok által gyepüként használt vidék legszebb nevezetessége a vár. A Bánffyak idejében megfordult ebben az épületben Szilágyi Erzsébet, Beatrix királyné és maga Mátyás király is. Késôbb a Nádasdyak, majd 1945-ig az Esterházyak birtokolták. Az erôdítmény kastélyszerû átépíttetése (1711) Esterházy Pál nevéhez fûzôdik. A várban több kiállítás is megtekinthetô, továbbá emlékszoba ôrzi a város leghíresebb szülöttjének, Zala (Mayer) Györgynek az emlékét, aki a millenniumi idôk legtermékenyebb szobrászaként ismert. Látogatásunk során megismerkedünk továbbá a kétnyelvû városi könyvtárral, a Bánffy-központtal, a Makovecz Imre tervezte kultúrházzal, a város és környéke történelmével és egyéb nevezetességeivel. A Lendva- környéki hegyek szôlô- és borkultúrájába egy szôlôhegyi vendéglôben elfogyasztott tájjellegû ebéd (ára 5-6 Euró) közben nyerhetünk bepillantást, miután megtekintettük a Csonka-dombra épített Szentháromság kápolnát és a 15. századi temetôt. A Lendva közelében fekvô Bántornya 13. századi templomát az között készült freskója miatt keressük fel, amely Szent László-legendáját mutatja be. Utazásunk közben felidézhetjük a történeti Hetés tájegység néprajzát, egyedülállóan gazdag hímzéses motívumkincsét. Továbbutazási lehetôség Szombathelyrôl vonattal: Budapest, Déli Pályaudvar (gyors) Budapest, Keleti pályaudvar (IC) Kirándulások A könyvtárak örök reneszánsza 32 33

18 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Kirándulások A könyvtárak örök reneszánsza Muravidék tájain (Muraszombat és környéke) Idôpont: július 26., 7.30 órától 17 óráig Útvonal: Szombathely Körmend Ôriszentpéter Hodoš (Hodos) Murska Sobota (Muraszombat) Martjanci (Mártonhely) Moravske Toplice (Alsómarác) Hodoš (Hodos) Ôriszentpéter Körmend Szombathely Étkezés költsége: kb. 6 Euro Könyvtáros kísérô és idegenvezetô: Léber Boglárka (BDK) Vendéglátónk Muraszombaton: Papp József, a Területi és Tanulmányi Könyvtár munkatársa Utunk kezdetén az Ôrség fôvárosa -ként emlegetett Ôriszentpéteren keresztül jutunk el Szlovéniába, ahol megcsodálhatjuk a határon túli Ôrség, illetve a Muravidék hegyes-völgyes tájait. A Muravidék (szlovénul Prekmurje, azaz Murántúl ) Szlovénia legészakibb történelmi régiója, amely 1920 elôtt a történelmi Magyar Királyság részét képezte. A magyarok mellett vendek laktak itt, akiket bár nyelvük a szlovénnel rokon, mégis külön kisebbségként tartottak számon. A régiónak a magyar határral szomszédos településein elsôsorban Lendván és környékén ma is jelentôs magyar kisebbség él, akiket muravidéki magyaroknak neveznek. A magyarok aránya ma a Muravidék lakosságának 7-8 %-a. Néprajzi szempontból a muravidéki magyarság kisebb része az Ôrséghez, nagyobb részük pedig Hetéshez, illetve a Lendvavidék önálló népi tájegységéhez tartozik. Az ôrségi magyarok települései északról délre: Ôrihodos, Kapornak, Domonkosfa, Szerdahely, Pártosfalva, Kisfalu, Csekefa és Szentlászló. Elsô megállónk Muraszombat (szlovénul Murska Sobota) városa, mely a Muravidék székhelye. Nevét szombati napokon tartott hetivásárairól kapta. A település egykor nem a mai helyén, hanem Battyánfalva és a mai muraszombati temetô között elterülô dombon állt ben, mivel a lakosság ellenállt Bocskai István seregének, az a települést porig égette. Ezután a jelenlegi helyén, a Szapárykastély körül épült fel az új város. A barokk kastély ma a település egyik kulturális központja, otthont ad a Helytörténeti Múzeumnak. Figyelemre méltó a múzeum néprajzi anyaga: ôsi eszközöket, edényeket, és római kori leleteket ôriz. A könyvtárlátogatás után Muraszombati körsétánk során megtekintjük a város fôterét, evangélikus templomát, a Szent Miklós katolikus templomot, illetve a már említett várat és vármúzeumot. Rövid szabadprogram és a jól megérdemelt, kellemes kis szlovén vendéglôben elfogyasztott ebéd után ellátogatunk Mártonhelyre (szlovénul Martjanci). A Muraszombattól északra 6 km-re található kicsiny falucska Szent Márton temploma 1392-ben, gótikus stílusban épült. A szentély épen maradt részén a híres közép- kori magyar festô, Aquila János gyönyörû freskóit láthatjuk, melyeket a mûvész a templom építésekor készített. A trianoni békeszerzôdésig Vas vármegye Muraszombati járásához tartozott. Igény szerint, és ha idônkbe belefér, ellátogatunk a Mártonhely mellett található Alsómarácra (szlovénul Moravske Toplice), mely szépen kiépített gyógyfürdôvel, mintegy 20 melegvizû medencével várja a gyógyulni és pihenni vágyókat. A kora délutáni órákban, fél 5-5 óra tájban érkezünk vissza Szombathelyre. Továbbutazási lehetôség Szombathelyrôl: Vonattal: Budapest Keleti Pályaudvar (21.18) Budapest Déli Pályaudvar (22.08) IC, Budapest Keleti Pályaudvar (22.53) Ôrség Idôpont: július órától 18 óráig. Útvonal: Szombathely Ják Ôriszentpéter Szalafô Bajánsenye Magyarszombatfa Velemér Pankasz Szombathely Kb. 200 km A befizetett részvételi díj tartalmazza az utazási költséget, a belépôdíjak és az ebéd árát. 1. busz: idegenvezetô: Mecsériné Doktor Rozália (Faludi Ferenc Városi Könyvtár), könyvtáros kísérô: Gyöngyösi Zsuzsanna (Dr. Bendefy László Városi Könyvtár), 2. busz: idegenvezetô: Mecséri Annamária, könyvtáros kísérô: Haizler Lászlóné (Cepreg, Városi Könyvtár) Az Ôrség az a tájegység, mely nevében ôrzi történelmét. Ez az Ôrállók földje ben az Európai Bizottság a tíz legdinamikusabban fejlôdô desztináció egyikének nyilvánította Európában. E kitüntetô címre a természeti szépségek mellett néprajzi hagyományaiért és helyi iparmûvészeti különlegességeiért is választották. Utunk során elôször a jáki templomot tekintjük meg, mely nem tartozik az Ôrséghez. Az apátsági templom a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedô alkotása. Hazánk legnyugatibb csücskében fogunk járni a határvidéken, amelynek ôrzésérôl az ôrök gondoskodtak. A tájegység történelme, kultúrája, építészeti emlékei mindmind kapcsolatban állnak ezzel a feladattal. Megtekintjük a jellegzetes szeres településszerkezetet, a kerített házat, a templom erôdítményeket, ahol a hit gyakorlása mellett a védelem is fontos feladat volt. Találkozunk ránk maradt egyszerû használati tárgyakkal, ezek készítôivel, az ôrségi erdôk szépségével és lakóival. Ebédre tájjellegû ételt fogyasztunk (vargánya leves, vadpörkölt dödöllével, rétes). Ez a táj, ahol a csend még hallható, ôrzi a máshol már letûnt emberi léptékû világot, a mesteremberek kezének munkáját, a föld és az erdô által nyújtott terményeket, a természet harmóniáját

19 Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig Kirándulások A könyvtárak örök reneszánsza A római provinciától a vasfüggönyig Idôpont: július órától óráig Útvonal: Szombathely Felsôcsatár Bozsok Szombathely A befizetett térítési díj tartalmazza az útiköltséget, a belépô díjakat, az utasbiztosítást és az étkezést. Idegenvezetô: Mészáros Béláné (PTE Egészségügyi Kar Szombathelyi Képzési Központ Könyvtára), könyvtáros kísérô Tilcsikné Pásztor Ágnes (Szombathelyi Siker Könyvtár) Kellemes idôutazásra hívjuk Önöket. Elsô állomásunk a Szombathelyen létesített Történelmi Témapark, ahol az antik természettudományokat bemutató egyedülálló interaktív kiállítást tekinthetik meg szakavatott vezetôvel. A park építményei és eszközei a tudomány és technika csodáit, az ókorban felismert és hasznosított tanokat hozzák megfogható közelségbe. A látogatók által is kipróbálható csigák, emelôgépek anyagukban és gyártási technológiájukban is megegyeznek az ókor eszközeivel. A témapark berendezett mûhelysorán megismerkedhetnek a fémöntés technikájával, valamint a famûvesség korabeli szerszámaival. Ezután tovább utazunk a többségében horvátok lakta településen, Nardán keresztül Felsôcsatárra, ahová régen csak engedéllyel lehetett bemenni. A kisközség Magyarország nyugati határán fekszik, a Vas hegy északkeleti lábánál. Romantikus, katlanszerû elhelyezkedését a Pinka patak Ausztriából jövô szurdokvölgye emeli ki. Következô állomásunk Felsôcsatár történelmi szôlôhegyén, a Kápolna domb alatt található Vasfüggöny Múzeum. Az eredeti szögesdrótokból, oszlopokból megépített emlékhely bemutatja Magyarország határvédelmi történetének 1948-tól 1989-ig terjedô idôszakát, a vasfüggöny korszakát. Lézeres imitált aknamezôn próbálhatnak szerencsét a szökni vágyók, katonai magasfigyelôre mászhatnak a határfigyelôk. Az építô tulajdonos személyes ismertetôjén, valamint a kiállított emléktárgyakon keresztül bepillantást nyerhetünk a határmenti települések polgári és katonai mindennapjaiba. A múzeumot elhagyva a Kápolna-domb tetején álló Mária kápolnát ( ) látogatjuk meg, amelyet a közelmúltban boldoggá avatott Batthyány Strattman László családja építtetett. Miután megcsodáltuk a hegytetôrôl elénk táruló festôi szépségû tájat, rövid pihenôre helyet foglalunk a Vasfüggöny Múzeum tulajdonosának vendéglôjében, egy kis frissítôre és néhány házias falatra. Következô megállónk Bozsok, Ahol a sok méh bozsog, Hol esô csepeg. Hol felhô lebeg. Hol napfény pörög. Hol az ég dörög- Olykor fényes, máskor háborog. A hegyek tövében Bozsok. (Weöres Sándor: Bozsoki emlék) Bozsok, ez az Alpokalján évtizedekig elzártan tartott festôi falu az Aranypatak két partján, különleges és nagy múltú település. Régmúltját két család határozta meg, a Batthyány és a Sibrik család. Kastélyaik a falu két végén állnak. A Batthyány kastélyt sorsára hagyták a rajta ülô átok miatt, kolera pusztított falai között, villámcsapástól kigyulladt. Ma már csak romjai láthatók. Látogatható és látogatásra érdemes viszont a Sibrik kastély. A Sibrikek évszázadokon át voltak a terület urai, jelentôs szerepet töltöttek be a vármegye közéletében. Hírhedt volt a család az örökös belviszályokról, pereskedésekrôl. Amikor 1520-ban pallosjogot kaptak, kíméletlenül éltek is vele. Birtokaikon kihasznált eszközök voltak a bitófák, kerekek, nyársak és más kínzóeszközök. A Sibrik család kapcsolata Bozsokkal aug. 6-i dátummal szûnt meg, amikor megvásárolta a kastélyt dr. Végh Gyula mûvészeti író és felesége Wimpfenn Mária grófnô. Verebi Végh Gyula a világlátott, mûvelt humanista a könyvmûvészet szerelmese, avatott mûgyûjtô, az Országos Iparmûvészeti Múzeum igazgatója, a Magyar Bibliophil Társaság elsô elnöke családja számára keresett meghitt otthont, amikor a bozsoki kastélyra rátalált. A kalandosan indult kapcsolat után (megismerkedésükkor Wimpfenn Mária férjezett volt) itt boldog, békés otthonra leltek gyermekeikkel a feleség haláláig és a történelem otromba beavatkozásáig államosítás, kitelepítés. Végh Gyula öngyilkos lett. Vagy nem épp így történt? Borsa Gedeon, az OSZK nyugalmazott kutatója érdekes és megdöbbentô adalékkal szolgált nemrégiben az eseményekkel kapcsolatban. A helyszín Bozsok Sibrik- Végh Kastély ma is nagyon beszédes. A kirándulást az osztrák határtól 300 méterre, a bozsoki szôlôhegyen a Határmenti Vigadóban fejezzük be, egy kellemes, tájjellegû ebéddel zárva, egy kis sétával fûszerezve, a határon innen és túl. Továbbutazási lehetôség Szombathelyrôl: Vonattal: Budapest, Keleti Pályaudvar (21.18) Budapest, Déli Pályaudvar (22.08) IC Budapest, Keleti Pályaudvar (22.53) 36 37

20

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Könyvtáros Klub Budapesti Kongresszusi Központ

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Könyvtáros Klub Budapesti Kongresszusi Központ Tudjon róla! Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Könyvtáros Klub Budapesti Kongresszusi Központ 2005. április 22. péntek 10.00 14.30 I. A természeti katasztrófák fizikája, szociológiája és pszichológiája

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

Könyvtárostanárok Egyesületének Hírlevele 1088 Budapest Múzeum u. 7. web: http://www.ktep.hu. 2009. március

Könyvtárostanárok Egyesületének Hírlevele 1088 Budapest Múzeum u. 7. web: http://www.ktep.hu. 2009. március Könyvtárostanárok Egyesületének Hírlevele 1088 Budapest Múzeum u. 7. web: http://www.ktep.hu 2009. március Levelezési cím: 1462 Budapest, Pf.: 611. e-mail: ktegyesulet@gmail.com Tartalom Elnöki köszöntő...2

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére TARTALOMMUTATÓ. Turisztikai fejlesztési projekttervek. 2. A Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum 206. évi munkaterve. 3. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 205. évi munkájáról szóló beszámoló. 4.

Részletesebben

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai HÍREK A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai KTE XI. Nyári Akadémiája Kecskemét, 2007. július 2-5. között. Helyszín: a helyi ÁFEOSZ Szakközépiskola. Téma: Arculattervezés Marketing

Részletesebben

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év Mercurius Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 2009. év A Mercurius Alapítvány törvényi kötelezettségének eleget téve az alábbiakban teszi közzé a 2009. évre vonatkozó kimutatását a rendelkezésre álló vagyon

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-243./2007. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 38. Vándorgyûlése

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 38. Vándorgyûlése Tudjon róla! A Magyar osok Egyesülete 38. Vándorgyûlése Újra Kecskemétre hívja, várja Önt és érdeklõdõ barátait, munkatársait a Magyar osok Egyesülete (MKE), az MKE Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Bács-Kiskun

Részletesebben

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének programja a XXXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének programja a XXXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon A Magyar ok Egyesületének programja a XXXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Supka Géza terem (B épület galéria) 2016. április 22., péntek 10.30-12.30 Millenáris (Budapest II., Kisrókus u. 16-20.)

Részletesebben

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,

Részletesebben

Tudjon róla! Az év fiatal könyvtárosa elismerõ cím elnyerésére. Hírek a kulturális szakemberek 7 éves továbbképzési tervérõl. Pályázati felhívás

Tudjon róla! Az év fiatal könyvtárosa elismerõ cím elnyerésére. Hírek a kulturális szakemberek 7 éves továbbképzési tervérõl. Pályázati felhívás Tudjon róla! A hetedik magyarországi Internet Fiesta programjaira 2007. március 20. és 31. között kerül sor. Részletes információk a http://fiesta.kjmk.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás Az év fiatal

Részletesebben

A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a 2011. évi tevékenységéről A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a 2011. évi tevékenységéről A munkánkat a Kiemelt stratégiai céljainknak megfelelően végeztük a 2011-es év során is. Főbb adataink (2011.

Részletesebben

Tartalom Bevezetés Szervezeti kérdések Szakmai működé Intézményi terek / épületek infrastrukturális fejlesztési tervek bemutatása

Tartalom Bevezetés Szervezeti kérdések Szakmai működé Intézményi terek / épületek infrastrukturális fejlesztési tervek bemutatása Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Szervezeti kérdések... 3 2.1. Alapdokumentumok módosítása... 4 3. Szakmai működés... 4 3.1. Alapító okiratban megfogalmazott feladatok tervezése... 4 4. Intézményi terek /

Részletesebben

Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8.

Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Napló Mennyeiné Várszegi Judit Mándli Gyula, aki tizennyolc éve lendületben tartja a szervezet munkáját, elnöki

Részletesebben

2007-2014 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

2007-2014 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 Az EMMI által kért, és 2015.10.12. állapotnak megfelelő táblázat a következő kiegészítéssel ment el: Állami egyetemek / Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest BCE 1999 2914 2056 2527 1867 2198 2031 2006

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Cím: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. Bankszámlaszám:

BESZÁMOLÓ. Cím: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. Bankszámlaszám: BESZÁMOLÓ AZ MKE HEVES MEGYEI SZERVEZETE 2014. ÉVI MUNKÁJÁRÓl I. TAGSÁGI INFORMÁCIÓK: Tagok száma: 98 fő Aktív tagok száma: 86 fő Testületi tagok száma: 2 Nyugdíjas tagok száma: 7 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. munkájáról B E S Z Á M O L Ó a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkájáról 25-21 Bevezető A Vas Megyei Közgyűlés 29. december 11-i ülésén elfogadott 21. évi munkatervében foglaltak szerint április 3-i ülésén

Részletesebben

LEKTORAINK (2015/5/3)

LEKTORAINK (2015/5/3) LEKTORAINK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. Hámori Antal Ph.D Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék, főiskolai docens a Magyar

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A rendezvény megvalósítását a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0048 azonosítószámú projekt támogatta.

BESZÁMOLÓ. A rendezvény megvalósítását a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0048 azonosítószámú projekt támogatta. BESZÁMOLÓ A 2014. NOVEMBER 26-ÁN MEGRENDEZETT INTERDISZCIPLINÁRIS TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL A rendezvény megvalósítását a azonosítószámú projekt támogatta. A rendezvény keretében a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi

Részletesebben

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. EGY MEGÚJULÓ KÖNYVTÁR A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR SZAKMAI PROGRAMJA 2008...3 I. HELYZETELEMZÉS...3 SWOT analízis...3 II. ELÉRENDŐ

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szolnok Katalin. Bakos Klára köszönti a jelenlévőket. Az elnökség egyhangúan elfogadja a napirendet, ami a következőképpen alakul:

Jegyzőkönyv. Szolnok Katalin. Bakos Klára köszönti a jelenlévőket. Az elnökség egyhangúan elfogadja a napirendet, ami a következőképpen alakul: M A G Y A R K Ö N Y V T Á R O S O K E G Y E S Ü L E T E ( M K E ) As s o c i a t i o n o f H u n g a r i a n L i b r a r i a n s V e r e i n U n garischer B i b l i o t h e k a r e Association des Bibliothècaires

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A Nyitott Levéltárak 2015 programsorozatról. NKA pályázati azonosító: 3507/00079 (új azonosító: 204107/00151)

Szakmai beszámoló. A Nyitott Levéltárak 2015 programsorozatról. NKA pályázati azonosító: 3507/00079 (új azonosító: 204107/00151) Szakmai beszámoló A Nyitott Levéltárak 2015 programsorozatról NKA pályázati azonosító: 3507/00079 (új azonosító: 204107/00151) A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2015-ben már negyedik alkalommal indította

Részletesebben

Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél

Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél II. évf. 8. szám, 2009.03.31. szki@sek.nyme.hu Katasztrófák az extrém időjárás miatt Ma 18 órakor Az extrém időjárási jelenségek

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LÉGKÖRE ÉS INFRASTRUKTÚRÁJA 2005 2006

FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LÉGKÖRE ÉS INFRASTRUKTÚRÁJA 2005 2006 FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LÉGKÖE ÉS INFASTUKTÚÁJA 2005 2006 Jelen összefoglaló a Felsőoktatási (ANKING) kutatás keretében az elmúlt két évben vizsgált eket hasonlítja össze öt változó alapján. Az eket

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz. 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Tisztújító Küldöttközgyűlés 2007. május 23. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. I. em. 135. sz.

JEGYZŐKÖNYV Tisztújító Küldöttközgyűlés 2007. május 23. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. I. em. 135. sz. JEGYZŐKÖNYV Tisztújító Küldöttközgyűlés 2007. május 23. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. I. em. 135. sz. konferenciaterem Részvevők: Jelenléti ív szerint Lásd 3 sz.mell. Dr. Gyurkovics Sándor

Részletesebben

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége Az MTA Néprajztudományi Bizottsága 2014-ben két alkalommal ülésezett (január 15- én és november 11-én). Az ülésre első alkalommal a Néprajzi Múzeum Tanácstermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöksége 2014. március 17-én 10.00 órai kezdéssel tartott elnökségi üléséről.

Jegyzőkönyv. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöksége 2014. március 17-én 10.00 órai kezdéssel tartott elnökségi üléséről. M A G Y A R K Ö N Y V T Á R O S O K E G Y E S Ü L E T E ( M K E ) As s o c i a t i o n o f H u n g a r i a n L i b r a r i a n s V e r e i n U n garischer B i b l i o t h e k a r e Association des Bibliothècaires

Részletesebben

MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29

MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29 MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29 A Kongresszus rendezője: Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti,

Részletesebben

SZEMIOTIKAI TÁJÉKOZTATÓ A szemiotika összeköti a természetet és a kultúrát" (Guadalajara, 1997.) Új folyam 17 (1991-) (22) * 2007. szeptember 3.

SZEMIOTIKAI TÁJÉKOZTATÓ A szemiotika összeköti a természetet és a kultúrát (Guadalajara, 1997.) Új folyam 17 (1991-) (22) * 2007. szeptember 3. SZEMIOTIKAI TÁJÉKOZTATÓ A szemiotika összeköti a természetet és a kultúrát" (Guadalajara, 1997.) Új folyam 17 (1991-) (22) * 2007. szeptember 3. * 2007. 2. szám (i) A Magyar Szemiotikai Társaság tájékoztatója

Részletesebben

Pordány Sarolta. Konferencia a fejldés-orientált felnttképzésrl (Budapest, 2006. november)

Pordány Sarolta. Konferencia a fejldés-orientált felnttképzésrl (Budapest, 2006. november) Pordány Sarolta Konferencia a fejldés-orientált felnttképzésrl (Budapest, 2006. november) Második alkalommal rendezett felnttképzési konferenciát a Felnttképzés Fejlesztéséért Egyesület (FFE) és a Tudományos

Részletesebben

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár Stratégiai terve 2014-2020

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár Stratégiai terve 2014-2020 Az Országos Idegennyelvű Könyvtár Stratégiai terve 2014-2020 Összeállította az Országos Idegennyelvű Könyvtár Minőségirányítási Testülete Elnök: Dr. Papp Anna Mária Tagok: Engel Judit Horváth István Kiss

Részletesebben

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök IV. KONGRESSZUSA Monek Bernadett főtitkár Marcsik-Bedő Borbála pénztáros Gyula,

Részletesebben

Könyvtári honlapból egészségügyi szakportál

Könyvtári honlapból egészségügyi szakportál - Sokfelé utazol Mi vonz a különböző tájakhoz? - Hála istennek, hogy megadta a sors, hogy sokfelé eljuthattam. Szívesen utazok. Nagyrészt a gyerekkori olvasmányélmények inspiráltak az utazásra. Manapság

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöksége 2013. január 15-án 10.00 órai kezdéssel tartott elnökségi üléséről.

Jegyzőkönyv. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöksége 2013. január 15-án 10.00 órai kezdéssel tartott elnökségi üléséről. M A G Y A R K Ö N Y V T Á R O S O K E G Y E S Ü L E T E ( M K E ) As s o c i a t i o n o f H u n g a r i a n L i b r a r i a n s V e r e i n U n g a r i s c h e r B i b l i o t h e k a r e Association

Részletesebben

MKT. A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről. Magyar Kriminológiai Társaság

MKT. A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről. Magyar Kriminológiai Társaság MKT A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről Magyar Kriminológiai Társaság 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Budapest, 2012. április 13. Magyar

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. TANÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. TANÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. TANÉV Készült a 229/ 2012.(VIII.28.) Kormányrendelet, a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján Felülvizsgálat: a Munkaterv szerint minden

Részletesebben

Ismertető. A Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület tudományos és közművelődési tevékenysége

Ismertető. A Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület tudományos és közművelődési tevékenysége Ismertető Brigovácz László Szendrei Ákos Török Péter 1 A Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület tudományos és közművelődési tevékenysége Helyismeret/honismeret, honismereti tevékenység A

Részletesebben

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9 Mozgás és egészség KARLOVITZ János Tibor Miskolci Egyetem, Miskolc bolkarlo@uni-miskolc.hu Ebben a bevezető fejezetben arra szeretnénk rávilágítani, miért éppen ezek a tanulmányok és ebben a sorrendben

Részletesebben

Mechatronikai Szakközépiskola

Mechatronikai Szakközépiskola általános iskola szakközépiskola gimnázium szakiskola érettségi + szakmai alapozás érettségi 01 kód: 4 évfolyamos szakközépiskolai képzés villamosipar és elektronika ágazatban, angol nyelv oktatással (1,5

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012) Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2012. június 6. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok rendkívüli, együttes képviselő-testületi

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2015/2016 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

Aranylemezzel díszített üvegpohár alja a 4. századból (Magyar Nemzeti Múzeum) múzeumi programok

Aranylemezzel díszített üvegpohár alja a 4. századból (Magyar Nemzeti Múzeum) múzeumi programok Aranylemezzel díszített üvegpohár alja a 4. századból (Magyar Nemzeti Múzeum) múzeumi programok Június 5. vasárnap Smidt Múzeum VillaMOSoly - Villamos-nap Június 3. péntek 18.00 Iseum Savariense Szent

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. május hó 12. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 8. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16.

XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16. XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete legutóbb

Részletesebben

Hírújság Tanártájoló 2014. március

Hírújság Tanártájoló 2014. március Beköszöntő A Tanárképző Központ fontos feladatának tekinti, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki a város és az egész régió iskoláival. A meglévő kooperációk mellett keressük az együttműködés újabb és újabb

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöksége 2015. október 7.-én 10.00 órai kezdéssel tartott elnökségi üléséről.

Jegyzőkönyv. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöksége 2015. október 7.-én 10.00 órai kezdéssel tartott elnökségi üléséről. M A G Y A R K Ö N Y V T Á R O S O K E G Y E S Ü L E T E ( M K E ) As s o c i a t i o n o f H u n g a r i a n L i b r a r i a n s V e r e i n U n garischer B i b l i o t h e k a r e Association des Bibliothècaires

Részletesebben

Hogyan kerül(jön) az e-könyv a könyvtárba?*

Hogyan kerül(jön) az e-könyv a könyvtárba?* KONFERENCIÁK Hogyan kerül(jön) az e-könyv a könyvtárba?* Napjaink egyik legnagyobb könyvtárszakmai kihívását az e-könyvek okozzák, egész pontosan az a kérdés, hogyan lehetne szolgáltatni e-könyvet a könyvtárban

Részletesebben

2015. november 25. Sinikka Sipilä: A könyvtárak és az átalakulás (Libraries and Transformation) 1

2015. november 25. Sinikka Sipilä: A könyvtárak és az átalakulás (Libraries and Transformation) 1 Az MKE 80. jubileumi konferenciája 2015. november 25. Sinikka Sipilä: A könyvtárak és az átalakulás (Libraries and Transformation) 1 Kedves Kollégák! Mai előadásom témája: A könyvtárak és az átalakulás.

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Berényi János, tudományos tanácsos, egyetemi rendes tanár, Mezőgazdasági Kutatóintézet, Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika Göllöntné Kiss Annamára. o. Matematika Matematika Matematika Matematika Göllöntné K. Annam. Szollárné V. Ilona Göllöntné K. Annam. Göllöntné K. Annam. Magyar (O) Matematika Magyar (O) Magyar (O) Magyar

Részletesebben

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója PROGRAM

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója PROGRAM Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék 2016. április 21 22. Helyszín: ELTE BTK Trefort-kert, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/D, tanácsterem A találkozó

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA

Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 42. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA BUDAPEST, 2012. február PREAMBULUM

Részletesebben

Emlékeztető. az MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága (SJTB) 2015. május 21-i üléséről

Emlékeztető. az MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága (SJTB) 2015. május 21-i üléséről Emlékeztető az MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága (SJTB) 2015. május 21-i üléséről Jelen volt 13 fő a 24 szavazati jogú tagból, így az ülés határozatképes (a jelenléti ívet az 1. sz.

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 J/51-7/2015. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET A Környezettudományi Intézet a már korábban bejelentett "Környezettudományi Felsőoktatási

Részletesebben

az EU-információkhoz való online gyakorlást segítõ feladatsort, amelyet valamint az MKE ajándékaként azt a CD-ROM-ot, melyet Koreny

az EU-információkhoz való online gyakorlást segítõ feladatsort, amelyet valamint az MKE ajándékaként azt a CD-ROM-ot, melyet Koreny A Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége (International Federation of Library Associations and Institutions, IFLA) nyílt levelet intézett tagságához a csõdhelyzetbe került Nemzetközi

Részletesebben

Társadalmi-önkorm. a területi politikában KOR KÉP. Az alkotmányos jogállami

Társadalmi-önkorm. a területi politikában KOR KÉP. Az alkotmányos jogállami Társadalmi-önkorm a területi politikában KOR KÉP Az alkotmányos jogállami demokrácia nélkülözhetetlen eleme a participáció, annak vizsgálata, hogy a közvetlen és a képviseleti demokrácia miként érvényesülhet

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E A Könyvvel Anyanyelvünkért Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2005 Elfogadta a Kuratórium 2006. április 08-i ülésén. Pécs, 2006. április 08. T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! végül 4603-at mutattak be szerzőik.

Tisztelt Olvasó! végül 4603-at mutattak be szerzőik. Tisztelt Olvasó! A tudományos diákköri tevékenység és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia több mint 60 éve része a magyarországi felsőoktatásnak: 1955-ben, több mint hatvan évvel ezelőtt rendezték

Részletesebben

SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) -

SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) - SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: személyi döntések, minõségbiztosítás elsõként, Gyermekklinika-fejlesztés,

Részletesebben

Megalakult az új Magyar Rektori Konferencia

Megalakult az új Magyar Rektori Konferencia 2006. április BMF HÍRLEVÉL VII. évfolyam 4. szám 1. oldal Megalakult az új Magyar Rektori Konferencia Az új felsõoktatási törvény hatálybalépésének napján, március 1-jén a Parlament Fõrendiház termében

Részletesebben

BOTOS Katalin: PÉNZÜGYPOLITIKA - GAZDASÁGPOLITIKA.

BOTOS Katalin: PÉNZÜGYPOLITIKA - GAZDASÁGPOLITIKA. 1 BOTOS Katalin: PÉNZÜGYPOLITIKA - GAZDASÁGPOLITIKA. Budapest: Tarsoly Kiadó, 2011, kötve, 287 old, névmutatóval, ármegjelölés nélkül, ISBN 987-963-9570-32-0 /Megjelent: Köz-Gazdaság /Corvinus/, 7.évf.

Részletesebben

CIMNEGYED:Layout 1 2008.11.30. 10:07 Page 2 NFT1-ROP.2004.-6.534/RÉGIÓKÉP I. ÜTEM

CIMNEGYED:Layout 1 2008.11.30. 10:07 Page 2 NFT1-ROP.2004.-6.534/RÉGIÓKÉP I. ÜTEM CIMNEGYED:Layout 1 2008.11.30. 10:07 Page 2 NFT1-ROP.2004.-6.534/RÉGIÓKÉP I. ÜTEM CIMNEGYED:Layout 1 2008.11.30. 10:07 Page 4 NFT1-ROP.2004.-6.534/RÉGIÓKÉP I. ÜTEM 2004-2006 KÖZÖTT, AZ I. NEMZETI FEJLESZTÉSI

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT Vas utcai délutánok 2015 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév Összeállította: Dr. Urbán Veronika főiskolai tanár Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Alapozó Egészségtudományi

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-270./2008. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó

Részletesebben

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem)

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem) Közzétételi lista Név i 1. Zmák Júlia Egyetem 5-8 évfolyam 2. Sára Lászlóné 5-8 évfolyam 3. Fábián Katalin tanár (matematika, ábrázoló geometria, számítástechnika) szakvizsgázott közoktatás-vezető tanár

Részletesebben

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK A Levegô Munkacsoport tanulmánya Írta: Beliczay Erzsébet Közremûködött: Pavics Lázár

Részletesebben

Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában

Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Az előadás röviden áttekinti a közösségi média elemeit, jellemzőit,

Részletesebben

Az OECD nemzetközi gazdasági szervezet (Organisation for Economic Co-operation

Az OECD nemzetközi gazdasági szervezet (Organisation for Economic Co-operation Iskolakultúra 2015/5 6 Konferencia a PISA 2012 mérés eredményeiről és azok értékeléséről Szegeden rendezték meg a Rendszerszintű Mérések az Oktatásban konferenciát, melynek alkalmával bemutatták a PISA

Részletesebben

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül

Részletesebben

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10.

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 VI. évfolyam 3. szám 2016. március KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mikolasek Zsófia Ebben az

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének Határozatok: Iktatószám: 1634/5/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 28/2015.

Részletesebben

A Borda Antikvárium szakmai kiadványairól

A Borda Antikvárium szakmai kiadványairól KÖNYV A Borda Antikvárium szakmai kiadványairól Ha egyszer valaki megírja a magyarországi antikváriumok történetét, minden bizonnyal a legjelentősebbek között fogja tárgyalni a Borda házaspár, Borda Lajos

Részletesebben

ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014.

ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014. ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014. Pályázatot benyújtja: Printker Office Land Zrt. Pályázatot elkészítette: Dr. Varga Péter Dénes vezérigazgató A PRINTKER OFFICE LAND ZRT. PÁLYÁZATA A 2014. ÉVI ÜZLETI ETIKAI DÍJ

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2008. évi tevékenységéről.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2008. évi tevékenységéről. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2008. évi tevékenységéről. Tartalomjegyzék: 1. Jogi helyzet 2. Az egyesület számviteli beszámolójának főbb tételei 3. Költségvetési támogatások

Részletesebben

GTTSZ HÍRLEVÉL. 2. szám 2011. december A TARTALOMBÓL: 1. 2012. ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ...2. oldal

GTTSZ HÍRLEVÉL. 2. szám 2011. december A TARTALOMBÓL: 1. 2012. ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ...2. oldal GTTSZ HÍRLEVÉL GAZDÁLKODÁSI ÉS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁGOK SZÖVETSÉGE 1027 Budapest, Fő u. 68. Telefon/fax: 201-8737 Web: www.gttsz.hu e-mail: gttsz@mtesz.hu; gttsz@gttsz.hu 2. szám 2011. december A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Szeged, 2006. 1 A Felvételi Szabályzat a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv), és a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános

Részletesebben

Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon

Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon Tanulmányom a pedagógusdinasztiák vizsgálatára koncentrál. 1 A tanulmányom elején olyan kérdésekre keresem a választ,

Részletesebben

1. ülés: 2011. február 8., helyszín: Budapest Kortárstánc Főiskola.

1. ülés: 2011. február 8., helyszín: Budapest Kortárstánc Főiskola. A TÁNCTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT HÍRLEVELE V. évfolyam 1. szám, 2012. február 28. Szerkesztik: Bolvári-Takács Gábor, Major Rita A MTF Tánctudományi Kutatóközpontjának munkájában részt vevő kutatási főirány-vezetők

Részletesebben

Meghívó AZ (ÖN)SEGÍTÉS HATALMA. 2016. április 27. a xvii. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára

Meghívó AZ (ÖN)SEGÍTÉS HATALMA. 2016. április 27. a xvii. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára Meghívó a xvii. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára AZ (ÖN)SEGÍTÉS HATALMA 2016. április 27. 1. Nyitógondolatok Idén 17. alkalommal rendezzük meg a közösségi konferenciát,

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK A díjat az Elnökség 1999. február 19-i határozatával alapította. A kitüntetést az Elnökség azoknak a kollégáknak adományozza, akik kiemelkedő szakmai

Részletesebben

Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekció 1

Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekció 1 Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekció 1 Intézmény Város 1 2 3 4 6 8 10 11 12 Elõadások I-II helyezés 1 BDF TMK Szombathely 1 1 2 1 2 BDF TTK Szombathely 1 1 2 1 3 BME GTK Budapest 1 1 1 4 BMF

Részletesebben

A médiatudatosság a tanárképzésben

A médiatudatosság a tanárképzésben Szíjártó Imre: A médiatudatosság a tanárképzésben BEVEZETÉS Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy egy intézményben a tanárképzési területen mi és hogyan támogatja az adott horizontális NAT tartalmak megalapozását,

Részletesebben

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011. A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR SZAKMAI PROGRAMJA 2011.... 3 I. HELYZETELEMZÉS... 3 SWOT analízis... 3 II. ELÉRENDŐ CÉLOK 2011-BEN...

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-110./2008. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ELNÖKE. Előterjesztés Békés Megye Képviselő-testülete 2011. december 16-i ülésére

BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ELNÖKE. Előterjesztés Békés Megye Képviselő-testülete 2011. december 16-i ülésére BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ELNÖKE 5601 Békéscsaba, Derkovits sor, Pf.: 118 Telefon: 66/441-156 Telefax: 66/441-609 Előterjesztés Békés Megye Képviselő-testülete 2011. december 16-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16-18 között ismét megrendezésre

Részletesebben

TÁMOP 5.5.2-10/4-2010-0012

TÁMOP 5.5.2-10/4-2010-0012 TÁMOP 5.5.2-10/4-2010-0012 Ajánló 1 Kedves Olvasó! A Hegypásztor Kör alapítása óta azóta dolgozik, hogy olyan társadalmi folyamatokat hívjon életre, amely az értékek megőrzését önkéntes, közösségben végzett

Részletesebben

Ráckeve, 2013. október 18.

Ráckeve, 2013. október 18. XXV. évfolyam 11. szám 2013. november Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Ráckevére látogatott Áder János köztársasági elnök Ráckeve,

Részletesebben

Szent László Óvoda Kisvárda

Szent László Óvoda Kisvárda MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Szent László Óvoda Kisvárda TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 2. AZ ÓVODA BEMUTATÁSA... 5 3. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGPOLITIKA... 8 4. AZ ÓVODA MŰKÖDÉSÉNEK HOSSZÚTÁVRA SZÓLÓ ELVEI...

Részletesebben

R É S Z L E T E S P R O G R A M

R É S Z L E T E S P R O G R A M 3. körlevél BIRTOKPOLITIKA - FÖLDKÉRDÉS - VIDÉKFEJLESZTÉS ORSZÁGOS SZEMINÁRIUM Székesfehérvár, 2010. november 3-4. Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar A BIRTOKPOLITIKA FÖLDKÉRDÉS - VIDÉKFEJLESZTÉS

Részletesebben

A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3.) SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szövetségünk feladatát az alapszabályában

Részletesebben

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.)

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) 1 V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) Bács-Kiskun megye: Dr. Balázs Katalin Dr. Bernschütz Sándor Dr. Bodóczky László Dr. Cserpák

Részletesebben