A velencei kalmár, akinek a pénzügyeiről, pontosabban kölcsönügyleteiről szó lesz, Shakespeare:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A velencei kalmár, akinek a pénzügyeiről, pontosabban kölcsönügyleteiről szó lesz, Shakespeare:"

Átírás

1 Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, Barta Árpád 1 EGY VELENCEI KALMÁR PÉNZÜGYEI A velencei kalmár, akinek a pénzügyeiről, pontosabban kölcsönügyleteiről szó lesz, Shakespeare: A velencei kalmár című drámájának főszereplője, aki az egyik ügyletben (keresztény-keresztény) hitelező, a másikban pedig (keresztény-zsidó) adós. A darab másik főszereplője a kamat. A darab máig érvényes közgazdasági tanulságai kerülnek összefoglalásra a tanulmányban. Egy látszólagosan rossz hitel is lehet jó, ha esélyt ad a hitel rendezésére. Az ügyletekben lévő arbitrázs több szempontból is a párhuzam vonás lehetőségét rejti napjaink svájci frank alapú hitelezési gyakorlatával. A darab végső tanulsága, aktualitása ma az, hogy a zsidó helyére a bankot kell behelyettesíteni. A bankot mi tesszük naggyá, azzal, hogy vágyaink, reményeink, s nem a megalapozott realitás alapján hitelt veszünk fel a banktól. A bank azért tud magas kamatokat felszámolni, mert még ezen a költségszinten is van kereslet! FINANCES OF A VENETIAN MERCHANT The Venetian merchant, whose finances, specifically loan transactions will be discussed in this essay, is the protagonist in Shakespeare s drama The Venetian merchant. In one of the transaction (Christian and Christian he appears as the creditors, and the other (Christian and Jewish) as the debtor. The other main character of the piece is "interest." The economic lessons of drama are summarized in the study. A seemingly bad credit can also be good if it gives chance to pay the loan. The arbitrage transactions are in parallel to today's Swiss franc lending practices. The final lessons and actuality of the piece is prevalent nowadays as well, the bank is made great by the clients, because they borrow from the bank not by the reality but by desires and hopes. The bank can charge high interest rates, because, there is a demand even on this high cost level! BEVEZETÉS A velencei kalmár, akinek a pénzügyeiről, pontosabban kölcsönügyleteiről szó lesz, Shakespeare: A velencei kalmár című drámájának főszereplője, aki az egyik ügyletben (kereszténykeresztény) hitelező, a másikban pedig (keresztény-zsidó) adós. Shakespeare ezt a darabot 1596 táján írta,1598-ban egy felsorolás már tartalmazza, illetve 1600-ban könyv alakban is megjelent. A darabban említésre kerül Mexikó, amiből az következik, hogy a darab a XVI. században játszódik, bár ennek közvetlenül nincs jelentősége. Shakespeare korában a zsidók háromszáz éve, 1287 óta ki voltak tiltva Angliából. A legtöbb 1 Szolnoki Főiskola, A cikket lektorálta: Dr. Túróczi Imre Szolnoki Főiskola, főiskolai tanár, PhD.

2 angol, valószínűleg Shakespeare is, soha nem került érintkezésbe velük. A darab nem a tapasztalatokról, látottakról szól, hanem az a konvencionális kép jelenik meg benne, amely Angliában a zsidókról kialakult, így megbízhatatlan középkori mendemondákon, eltorzított, vagy egyenesen légből kapott eseteken alapul. A velencei kalmárt a szerző korában a vígjátéki elemek hangsúlyozásával adták elő. ( Jót nevettek a porul járt zsidó pénzemberen!) A XVIII. századi angliai felújítás Shylockot (a zsidót) sötét gazemberként ábrázolja, a komikum minden eleme nélkül. A darab 1814-es, újabb angliai felújításában, Edmund Kean alakítása Shylock emberi mivoltát, alakjának bonyolultságát, indulatainak elemi erejét mutatta be. Azóta az angol nyelvterületen ez a hagyományos megközelítés, azaz Shylockot tragikus hősként játszani. A XX. században a fasizmus előretörésének idején egyes országokban a dráma előadását az antiszemitista izgatás eszközévé tették. Néhány országban kerülve a konfliktust - nem játsszák. A darab egyik főszereplője a kamat. Érdemes felidézni, mert ma már nem része az általános ismeretnek, hogy a középkorban hogyan is viszonyultak a nagy egyházak a kamat szedéséhez. Mózes tanítása a következő: Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek, aki veled van: ne légy, hozzá olyan, mint a hitelező; ne vessetek rá uzsorát [1]. Mindez azt jelenti, hogy a zsidó-zsidónak nem, de például kereszténynek adhat hitelt kamatra. Ez nem bűn, szedése nem tilos! A Korán értelmezése a következő: Allah azonban megengedte az adásvételt, ám megtiltotta az uzsorát [2]. Ez a muszlim számára egyértelmű, tilos a kamat! Sőt érdekesség, hogy a Korán a zsidókat is meginti az egyik szúrában: és mivel uzsorát szedtek, amitől el voltak tiltva [3]. Ez nem jelenthet mást, mint a kamat szedésének abszolút tilalmát. A kereszténység viszonya a kamathoz a Biblián alapult, s ha nem is abszolút módon, de az egyház tiltotta a kamat szedését ban azonban egy Antonio Ridolfi nevezetű teológus-jogász pert nyert [4]. A bíróság elismerte a jogát a kamat felszámítására egy kölcsön ügylet kapcsán Firenzében. Mivel történetünk a XVI. században játszódik, egyértelmű a kamat szedése jogilag nem, tilos, de erkölcsileg aggályos. AZ ELSŐ KÖLCSÖN-ÜGYLET A kölcsönügylet Bassanio velencei nemes ifjú és Antonio gazdag kereskedő között jön létre. Bassanio kölcsönt kér, mert tudja, hogy kaphat. Ez jelzi, hogy jól ismeri saját helyzetét és környezetét. Ezt kihasználja, de alapvetően nem becstelen. Antonio gazdag, velencei és keresztény! Ez a hármas kiemeli őt az átlagemberek köréből, s ennek megfelelően is él, és ítélkezik. Saját jellemének áldozata: túlzott önbizalma miatt kerül bajba. Ő sem becstelen: ha már ezt tettem, akkor vállalom a következményeit. Íme, a hitelkérelem: Bassanio: Előtted nem titok, Antonio Hogy gazdagságom mennyit leapadt, Mert egy ideig fényűzőbben éltem, Mint bírta volna gyönge készletem. Nem is panaszlom, hogy az aranyélet Most véget ér, de legfőbb gondom az, Hogyan másszam ki adósságaimból. Melyekbe tékozlásom belerántott. 2

3 Antonio legtöbbel teneked Tartozom pénzben s szeretetben is, Tudom, szeretsz s elmondhatom neked, Mit terveztem és hogyan akarok Megszabadulni tartozásaimtól. Antonio:Vedd biztosra, hogy erszényem személyem Korlátlanul szolgálatodra áll. [5] A fiatalember tehát már régi adósa a kalmárnak, de ez úgy tűnik, egyiküket sem zavarja. A pénz, mint megtudjuk egy kecsegtető házasság finanszírozására kell, ami egyben esélyt adhat arra is, hogy a hitelező vissza is kap valamit a pénzéből. Megtudjuk, hogy a kalmár gazdag, de jelenleg nincs készpénze, mert az áruban van. Gályái vannak útba, Tripoliba, Indiába, Mexikóba és Angliába. A kért pénzt természetesen meg kapja, de van az a bizonyos készpénz probléma! Antonio: Tudod, hogy mindenem a tengeren van És nincs pénzem, sem árúm, amiből Készpénzt szerezzek. Menj hát és kutasd ki Velencében mit ér hitelem, Menj rögtön, s kérdezősködj pénz után. Indulok én is. Nem kételkedem, Hogy Velencében van még hitelem. [6] Összegről, határidőről itt szó sincs, az majd csak később hangzik el a második ügylet kapcsán. Állíthatjuk, hogy ez az üzlet nem igazán gazdasági, inkább érzelmi alapokon nyugszik. Ezek után bővül ki a hitelügylet szereplői köre és jelenik meg benne a zsidó pénzember, Shylock. Shylock a legbonyolultabb alakja a darabnak: gazdag, de nem velencei, hanem idegen, nem keresztény, hanem zsidó. Míg a kereszténynél a gazdagság csak emel a rangon, itt még gyanúsabbá tesz. Shylock a rendszeresen megalázott, a szolgálatait igénylő megalázó szintjére süllyed. Shylock: Háromezer dukát, ugye? Bassanio: Igen uram, három hónapra Amely összegért, ahogy már mondtam, Antonio vállal kezességet. Shylock: Háromezer dukát három hónapra és Antonio vállal kezességet. Antonio jó ember értsd meg, hogy amikor azt mondom róla: jó ember, ezt úgy értem, hogy jó arra az összegre Háromezer dukát azt hiszem, elfogadhatom a kezességet. 3

4 Bassanio: Légy biztos benne, hogy elfogadhatod. [7] Már előre jelezzük, hogy ez a hitel soha nem lesz visszafizetve, mert Antonio elengedi az öszszeget: minden adóságod eltöröltetett velem szemben,... [8] A MÁSODIK KÖLCSÖN-ÜGYLET A második kölcsön az elsőből következik, bár Bassanio az adós, ezt a hitelt Antonio veszi fel. A szöveg kezességről szól, de soha senkiben fel nem merül, hogy a tartozást Bassanionak kell megadni, törleszteni. A bírósági meghallgatáson ez majd felmerül, - már, hogy Bassanio fizessen, - de rögtön elutasításra is kerül. Az ügylet szereplői tehát Antonio és Shylock. Íme, az ügylet: Shylock: Háromezer dukát. Antonio: És három hónapig. Shylock:Azt mondtad, ugye, nem adsz s nem veszel Kamatra pénzt? Antonio: Shylock, nem szoktam sem adni, se venni Kamatra pénzt, de most, hogy teljesítsem Barátom sürgős kérését, szokásom Ellen cselekszem. [9] Két világ csap össze ebben az egyszerű ügyletben, a keresztény és a zsidó világa, gondolkodása: szedek kamatot, nem szedek kamatot formában. Valójában a kamatot szedőnek gazdasági problémát is eredményez az erkölcsi felfogás, mert ha egy ügyfél választhat a kamatfizetés és nem fizetés között logikus, hogy melyiket választja. Egyértelmű az azonos piacon való jelenlét csökkenti a kamatot, a bevételt. Shylock:Gyűlölöm öt. Gyűlölöm, mert keresztény, Még jobban, mert aljas együgyűségből Ingyen helyez ki kölcsönpénzt, s ezáltal Velencében a kamatláb leszáll. Gyűlöli szentelt népünket, s ahol A kereskedők gyűlnek össze, szid És uzsorának mondja hasznomat Én tűrtem csöndes vállvonogatással, Mert a tűrés törzsünknek osztályrésze. Hitetlennek és vérebnek neveztél És leköpted zsidó kaftánomat Azért, mert hasznát vettem vagyonomnak. Most kiderült, hogy szükséged van énrám Te kinek nyála szakállamra fröcskölt, S elrúgtál, mint egy idegen kuvaszt 4

5 A küszöbről. Most pénz kell neked. Mit mondjak erre? Lehet ez? Ad egy kuvasz háromezer dukátot? Szép uraság, te pénteken leköptél, Máskor megrúgtál, volt, mikor kutyának Mondtál, s e kedvességedért cserébe Én kölcsön adjak neked ennyi pénzt? Antonio:Kutya vagy mondanám most is örömmel S megrúgnálak, leköpnélek megint. Ha kölcsön adod ezt a pénzt, ne úgy add Mint barátnak, hiszen barátja meddő Ércéből nem húz hasznot jóbarát. Kölcsönözd inkább ellenfelednek, Aki ha megszorul, derűsebb arccal Szipolyozod. [9] Mindezek után váratlan fordulat, Shylock nem kér kamatot, de bánatpénzként meglepő kikötést tesz. Shylock: De mondd, miért viharzol? A barátod szeretnék lenni és Elfelejteni, ahogy megaláztál; Megadni, ami kell neked anélkül, Hogy kamatot szednék s te meg se hallgatsz Kezességet s tréfából írd be azt is, Hogy ha nem fizetnél ekkor meg ekkor, Itt meg itt, ennyit meg ennyit, ahogy Megegyeztünk, bánatpénz az legyen, Hogy kivághatok egy fontot belőled, Szép húsodból, testednek ama részén, Ahol nekem majd épp kedvem telik. Antonio: Szavamra! e kötést aláírom És azt mondom, hogy kedves a zsidó. Bassanio: Ilyen feltételt énértem ne vállalj, Maradjak inkább kielégítetlen. Antonio: Ne félj, ember, a bánatpénz ne bántson: Két hónap múlva, tehát hamarabb, Mint ahogy majd kezességem lejár, Értékét tízszer kifizethetem. [9] Az ügylet tehát létre jött: Bassanio megkapja a kért pénz, amit természetesen nem ő ad majd meg, Antonio az adós, egy olyan ügyletben, melynek feltételezett kockázata nulla, de azért van biztosítéka, mégpedig egy font hús Antonióból. 5

6 A darab más szálakon folytatódik, de időnkét mintegy mellékesen elhangzik egy-egy hír Antonio anyagi helyzetével összefüggésben. A végső eredményt Antonio egy Bassanionak írt levélben összegzi, amit Bassanio felolvas: Bassanio: Kedves Bassanio, minden hajóm elsüllyedt, hitelezőim megkeményítették szívüket, helyzetem kilátástalan, zálogomat a zsidónak eljátszottam, s mivel, ha meg fizetem, lehetetlen, hogy éljek, minden adósságod eltöröltetett velem szemben, csak éppen látni szeretnélek, miközben meghalok. De azért csak mulass jól; ha a szereteted nem beszél rá, hogy jöjj, a levelem se tegye. [10] Közben Bassanio megnősül, feleségül veszi Portiát, s ezáltal anyagi helyzete rendeződik. Shylock nem örülhetett maradéktalanul sikereinek, mert lányát egy velencei ifjú megszökteti, s majd keresztény hitre is tér. Shylock csak nehezen tudja értelmezni és feldolgozni a tényt, hogy eddigi ellenfele, kigúnyolója hitelezőjévé vált. Lehetőséget lát a bosszúra. Shylock: Nevetett, ha vesztettem; csúfolt, ha nyertem; gyalázta a népemet, megakadályozta az üzleteimet, hűtötte a barátaimat, fűtötte az ellenségeimet és miért? Mert zsidó vagyok. Hát a zsidónak nincs szeme? a zsidónak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? nem ugyanaz a táplálék táplálja, nem ugyanaz a fegyver sebzi, nem ugyanaz a baj bántja, nem ugyanaz a gyógyszer gyógyítja, nem ugyanaz a tél és nyár hűti és hevíti, mint a keresztényt? Ha megszúrtok nem vérzünk-e? ha csiklandoztok, nem nevetünk-e? ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? és ha meggyaláztok, ne álljunk-e bosszút? Ha mindenben hasonlítunk rátok, ebben is hasonlítani fogunk. [11] Shylocknak megadatik a lehetőség, hogy éljen a bosszúval. Antonio, mint már láttuk tönkrement, nem tud fizetni. Shylock kéri a zálogot-, a pénzt és a kamatokat elengedve- az egy font húst! Az ügy bíróságra, azaz a dózse elé kerül, aki egy külső szakértőt kíván az ügyben meghallgatni. A híres jogász nem más, mint Portia, - aki most már Bassanio felesége álruhában. Kiderül, hogy néha milyen jól jön egy tudós (de inkább csavaros eszű) jogász: Portia: E kötvény egy csöpp vért sem ad neked. Egy font hús - éppen ezek a szavak. Vedd zálogodat, egy font húsodat, De ha, míg vágod, csak egy csöpp keresztény Vért ontasz, minden birtokod, javad, Elkoboztatik velencei törvény Szerint s Velence államára száll. Shylock: Hát rendben van, fizess háromszor annyit, S hadd menjen a keresztény. Portia: Csitt! 6

7 Ne siess igazságot a zsidónak: Nem jár neki semmi, csupán a bírság. Shylock: A tőkémet add meg, s hadd menjek innen. Portia: Csak az igazság jár neki a záloga. Shylock: Hát puszta tőkémet sem kaphatom meg? Portia: Nem kapsz meg mást, csupán a zálogod. Shylock: Akkor, hát legyen csak az ördögé! Tovább nem pörlök érte. Portia: A törvénynek még dolga van veled! Bekövetkezett a nem várt szinte mesés - fordulat: Velence törvényei szerint, ha valaki közvetlenül, vagy közvetve veszélyezteti, egy polgár életét elveszti vagyonát, felét az állam, másik felett pedig a veszélyeztetett polgár kapja. A dózse pénzbüntetésre változtatja, a neki járó részt, azaz kegyelmet gyakorol (A jó állam! ). Antonio: Ha a törvényszék és uram, a dózse, Elengedi javainak felét, Én megelégszem, ha csak kezelésre Kapom másik felét, melyet halála Után annak az úrnak adok át, Ki nemrégiben elszöktette lányát. Két feltételem van: hogy e kegyért Azonnal a keresztény hitre térjen. S aztán itt helyben kiállít egy írást, Mely szerint, ha meghal, minden java A lányára és Lorenzóra száll. Portia: Örülsz ennek, zsidó? Mit mondasz erre? Shylock: Örülök [12] Néhány tanulsága a történetnek: - Egy látszólagosan rossz hitel is lehet jó, ha esélyt ad a hitelrendezésére. - Nincs kockázat nélküli befektetés és biztos ügylet. A baj bármikor bekövetkezhet. Az apró betűt mindig olvasd el. Ne írj alá olyan szerződést, amelynek bár mely kitétele gyanús, ha ma nem is okoz problémát, de a helyzet megváltozhat. - Az ügyletben arbitrázs van. Magán a fogalmon azt kell itt értenünk, hogy egy bizonyos cél több módon is elérhető. Például hamarabb, olcsóbban, vagy nagyobb hozammal. Az utak nem egyen értékűek, az egyik előnyösebb, mint a másik, egyik szereplő előnyhöz juthat egy másikkal szemben. A drámában ez úgy jelenik meg, hogy az egyik ügyletben nincs kamat ugyanarra az összegre, míg a másikban van. Bassanio nem fizet kamatot Antonionak, míg ő igen Shylocknak. Egy kamatozó öszszeg lett ki kölcsönözve kamat nélkül. - Ugyan ilyen arbitrázs volt és van még napjainkban nálunk is, mert például a svájci frank alapú hitelek törlesztése hosszú időn keresztül kedvezőbb volt, mint ha valaki azt a hitelt forintban vette volna fel. Érdekessége a dolognak, hogy Bassanio végül a hitelt sem fizeti vissza, ez nálunk egyelőre (de valószínű, hogy végleg) nincs napirenden. 7

8 - A mi arbitrázs ügyletünk korábbi nyertesei, amikor is a nyereség csökken, vagy megszűnik áldozatnak érzik magukat és nem átmeneti nyertesnek. - A darab végső tanulsága, aktualitása ma az, hogy a zsidó helyére a bankot kell helyettesíteni. A bank testesíti meg a gazdagot, a szipolyozót, aki sok esetben idegen. A bank hitelez adott feltételekkel, amit az adós elfogad. Ez az elfogadás azonban nem egyenértékű Antonio elfogadásával, mert ezt ő komolyan is veszi, s ha kell meg is hal. A mi adósunk ezt nem így gondolja, amíg a helyzet számára kedvező, van az a bizonyos arbitrázs, addig ez az ő ügye, de ha nem tud fizetni és bank érvényesíteni akarja jogát, akkor ez közüggyé válik: meg kell menteni az adóst a banktól- legalábbis jelszóban. Míg a velencei dózse, bár törvényt hív össze, keresi a kiskaput a kibújáshoz, de nem alkot törvényt ahhoz. Sőt a teljes vagyonelkobzás jogi lehetősége helyett csak büntet. A mi dózsénk rögtön új joggal büntet. (Shakespeare valószínű örömmel írta volna meg azt, variációt is.) A bankot mi tesszük naggyá, azzal, hogy vágyaink, reményeink, s nem a megalapozott realitás alapján hitelt veszünk fel a banktól. A bank azért tud magas kamatokat felszámolni, mert még ezen a költségszinten is van kereslet! Néha a politikai nem csak alkalmazza a jogot, ha nem végszükségben maga alakítja. Shylocknál megállapításra került a bűncselekmény ezért a dózse megbüntette, most a bank bűn nélkül adózik. Sőt az idő teltével az is kezd egyértelművé válni, hogy a segítség az adósnak egyre formálisabb. - Aki megvéd, és hangsúlyozottan jót akar neked nem biztos, hogy a barátod, mert: Az ördög néha Szentírást idéz [13] FELHASZNÁLT IRODALOM [1] Mózes II. Könyve 22/25. [2] Korán 2:275 [3] 4:161, 1987 Helikon Kiadó [4] JAKSITY György: A pénz természete. Alinea Kiadó, Budapest, 2004., 30.oldal [5] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Első felvonás 1. szín [6] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Első felvonás 1. szín [7] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Első felvonás 3. szín [8] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Harmadik felvonás 2. szín [9] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Első felvonás 3. szín [10] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Harmadik felvonás 2. szín [11] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Harmadik felvonás 1. szín [12] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Negyedik felvonás 1. szín [13] WILLIAM Shakespeare: Összes drámái IV. kötet.:egy velencei kalmár. Fordította: Vas István. Magyar Helikon Kiadó, Első felvonás 3. szín 8

Devizahitel-kiváltást

Devizahitel-kiváltást Fórum MI TÖRTÉNIK A HAZAI LAKÁSÁLLOMÁNNYAL? MERRE A KIÚT, VAN-E MEGHATÁROZHATÓ KIÚT A MŰEMLÉKI LAKÓÉPÜLETEKET ÉS AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOKAT EGYARÁNT ÉRINTŐ GAZDASÁGI PROBLÉMÁK KÖRÉBŐL. LETENYEI LÁSZLÓ

Részletesebben

Deviza-forrás Finanszírozó Hitelfelvevő

Deviza-forrás Finanszírozó Hitelfelvevő Miért érdemes kölcsön felvételkor deviza alapú kölcsönt igényelni? Hazánk lakossági hitelállományának túlnyomó része devizaalapú kölcsönökből áll. Ennek oka, hogy a külföldi fizetőeszközben nyilvántartott

Részletesebben

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája I. Egyoldalú szerződésmódosítás lakáshitelek esetén

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Allianz Személyi kölcsön termékhez kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek

H I R D E T M É N Y. Allianz Személyi kölcsön termékhez kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek H I R D E T M É N Y Allianz Személyi termékhez kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Hatályos: 2014. július 01. napjától Közzététel napja: 2014. június 30. FHB Bank Zrt. Fix Személyi

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!

Részletesebben

Kamatcsere és devizacsere ügyletek

Kamatcsere és devizacsere ügyletek Kamatcsere és devizacsere ügyletek Interest rate and FX swaps Száz János Fogalmak Indíték Piacok, szereplők, pénzáramlások Árjegyzés A swap pozíció értéke A swap pozíció értékváltozása C:/SZAZ 2 Csere

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Kereskedelmi bankok pénzteremtése Pethő Irén 2010

Kereskedelmi bankok pénzteremtése Pethő Irén 2010 Pénzpiac 12. évfolyam Kereskedelmi bankok pénzteremtése Pethő Irén 2010 Pénzteremtés A pénzteremtés alapvető módja a hitelnyújtás. Ha egy vállalat a termelését bővíteni akarja, akkor hitelt vesz fel. A

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Fizetési módok II. Okmányos beszedvény Céghitelben történő értékesítés

Fizetési módok II. Okmányos beszedvény Céghitelben történő értékesítés Fizetési módok II. Okmányos beszedvény Céghitelben történő értékesítés Okmányos inkasszó Fizetési mód, a beszedési megbízások egyik változata: az eladó azzal bízza meg bankját, hogy az exportáru ellenértékét

Részletesebben

Kamat Hozam - Árfolyam

Kamat Hozam - Árfolyam Pénzügyi számítások kamat, hozam Váltó és értékelése 7. hét 2010.10.19. 1 Kamat Hozam - Árfolyam Kamat nem egyenlő a hozammal!! Kamat-Hozam-Árfolyam összefüggés A jelenlegi gyakorlat alatt a pénz időértékének

Részletesebben

Mikroökonómia gyakorlás. 11. Tőkepiac. Igaz-hamis állítások. Kiegészítős feladatok

Mikroökonómia gyakorlás. 11. Tőkepiac. Igaz-hamis állítások. Kiegészítős feladatok 11. Tőkepiac Igaz-hamis állítások 1. Egy jövőbeni hozam jelenértéke annál kisebb, minél alacsonyabb a kamatláb. 2. Mindenképpen érdemes megvalósítani azt a beruházást, ahol a bevételek jelenértéke meghaladja

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

A kamatos pénz fenntarthatatlan intézményrendszere. A kamatos pénz a környezeti, társadalmi és gazdasági válságok oka

A kamatos pénz fenntarthatatlan intézményrendszere. A kamatos pénz a környezeti, társadalmi és gazdasági válságok oka A kamatos pénz fenntarthatatlan intézményrendszere A kamatos pénz a környezeti, társadalmi és gazdasági válságok oka A növekvő különbségek oka A profit maximalizálása: kevés alulfizetett alkalmazott,

Részletesebben

HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEKRŐL

HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEKRŐL RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEKRŐL ÉRVÉNYES: 2015. március 02.-től VÁLLALKOZÓI HITELEK Érvényes a 2015. március 02-től befogadott igénylésekre. : magánszemély által

Részletesebben

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el

Részletesebben

Lízinghelyettesítő lakáscélú kölcsönök, akár önerő nélkül*

Lízinghelyettesítő lakáscélú kölcsönök, akár önerő nélkül* A Magyarországi Zrt. Hirdetménye a Lakossági Hitelekről Lízinghelyettesítő lakáscélú kölcsönök, akár önerő nélkül* Fészekrakó (FR) programra vonatkozóan is! Magánszemélyek részére Piaci kamatozású lakáscélú

Részletesebben

2 2 = 2 p. = 2 p. 2. Végezd el a kijelölt műveleteket! 3. Végezd el a kijelölt műveleteket! 4. Alakítsad szorzattá az összeget!

2 2 = 2 p. = 2 p. 2. Végezd el a kijelölt műveleteket! 3. Végezd el a kijelölt műveleteket! 4. Alakítsad szorzattá az összeget! Matematika vizsga 014. 9. osztály Név: Az 1-1. feladatok megoldását a feladatlapra írd! A 1-19. feladatokat a négyzetrácsos lapon oldd meg! 1. Számítsd ki az alábbi kifejezések pontos értékét! 0, = = p

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI Money makes the world go around A pénz forgatja a világot A pénzügyi tevékenység tartalma a pénzügyek a vállalati működés egészét átfogó tevékenységi kört jelentenek,

Részletesebben

Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig

Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig H I R D E T M É N Y a Santander Consumer Finance Zrt. által, 2010. március 01. napját megelőzően megkötött, magánszemélyek részére nyújtott ingatlanfedezettel biztosított személyi kölcsönök költségeiről

Részletesebben

Hasznos tippek betétlekötéshez

Hasznos tippek betétlekötéshez Hasznos tippek betétlekötéshez Frissítve: 2016.01.01. Szerző: BankRáció csapat Mi az a lekötött betét? Bankba tett pénz, amely gyakorlatilag a banknak nyújtott hitel. Azért cserébe, hogy a banknál hagyjuk

Részletesebben

\ H J l C ALPOLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat folyószámla hitelkeret szerződés megkötésére. Tisztelt Képviselő-testület!

\ H J l C ALPOLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat folyószámla hitelkeret szerződés megkötésére. Tisztelt Képviselő-testület! \ H J l C BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Javaslat folyószámla hitelkeret szerződés megkötésére Tisztelt Képviselő-testület! A 2009. évben megkötött folyószámla hitelkeret

Részletesebben

Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat

Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat Bankrendszer II. Banki kockázatok Kockázat A hitelintézet tevékenysége, a tevékenység tárgya alapján eredendően kockázatos Igen nagy, szerteágazó a pénzügyi szolgáltatások eredményét befolyásoló veszélyforrások

Részletesebben

KORÁBBAN ÉRTEKESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY

KORÁBBAN ÉRTEKESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY KORÁBBAN ÉRTEKESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY Magánszemélyek részére 2013. január 10-től befogadott kérelmek esetében alkalmazott

Részletesebben

A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága. Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem

A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága. Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem 1. BEVEZETÉS Feltételezésem szerint egy megfelelően kialakított

Részletesebben

A majmot a "jobbik" értelmében véve Mohácsiék A velencei kalmár előadása a Nemzetiben

A majmot a jobbik értelmében véve Mohácsiék A velencei kalmár előadása a Nemzetiben A majmot a "jobbik" értelmében véve Mohácsiék A velencei kalmár előadása a Nemzetiben L. Varga Péter 2013. 03. 24. 11:16 Aktuálpolitikai szólamokkal alaposan megtűzdelt értelmezés Shakespeare A velencei

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

A játékról. A játék elemei. Előkészítés és a játék elemeinek magyarázata

A játékról. A játék elemei. Előkészítés és a játék elemeinek magyarázata A játékról Le Havre egy francia város, melyben Franciaország második legnagyobb kikötője található (Marseille után). A város nem csak mérete miatt figyelemre méltó, hanem szokatlan neve miatt is. A holland

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Hitelek csoportosítása 61. lecke 1. Pénztömeg nagyságára gyakorolt

Részletesebben

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről Érvényes: 2013. július 24-től 1. Hitelekre vonatkozó általános díjtételek Díjtétel megnevezése Mértéke Hiteligérvény

Részletesebben

Eladná cégét, de tartozás terheli?

Eladná cégét, de tartozás terheli? Eladná cégét, de tartozás terheli? Oldjuk meg a problémát együtt! Kedves Cégtulajdonos! Előző cikkemben ugyan azt ígértem, hogy bemutatom, hogyan mentsünk meg egy céget, ha tartozás terheli. Azonban telefonon

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 10- én 13:00 órakor tartott nyilvános ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 10- én 13:00 órakor tartott nyilvános ülésén 11/2011 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/480-000 Fax: 68/480-104 E-mail: polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes

Részletesebben

A Készletek növekednek 200,- eft-tal, a Pénztár csökken 200,- eft-tal. A mérlegfőösszeg a gazdasági esemény hatására nem változik.

A Készletek növekednek 200,- eft-tal, a Pénztár csökken 200,- eft-tal. A mérlegfőösszeg a gazdasági esemény hatására nem változik. III. GYAKORLÓ FELADATOK 1. Számszerűsítse, hogy az alábbi gazdasági események mely vagyonrészekben milyen változásokat okoznak és vizsgálja a gazdasági esemény mérlegfőösszegre gyakorolt hatását! a) Árubeszerzés

Részletesebben

KORÁBBAN ÉRTESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY

KORÁBBAN ÉRTESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY KORÁBBAN ÉRTESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY Magánszemélyek részére 2013. január 10-től befogadott kérelmek esetében alkalmazott

Részletesebben

Kedves Diákok! Lássuk akkor először a bankkártyával kapcsolatos kérdéseket és válaszokat!

Kedves Diákok! Lássuk akkor először a bankkártyával kapcsolatos kérdéseket és válaszokat! Kedves Diákok! Úgy látom, hogy a PayPass felkeltette az érdeklődést, számos kérdés e téma köré csoportosítható. A kérdésekből azonban az is látszik, hogy a PayPass-t sokan a karórával azonosítják, ami

Részletesebben

A velencei kalmár Váci Mami Mesetár

A velencei kalmár Váci Mami Mesetár A velencei kalmár Shylock, a zsidó uzsorás Velencében élt s óriási vagyont halmozott fel azzal, hogy nagy kamatra kölcsönt adott keresztény kereskedőknek. Shylock keményszívű ember volt, s olyan szigorúan

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. július 16-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. július 16. Határozat:

Részletesebben

Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan

Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan 1. A kölcsön feltételei: Érvényes: 2015. október 1-től, visszavonásig 1.

Részletesebben

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet Tartalom Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet 1. fejezet: Egy új szemlélet Minden vágyad meghallgatásra talál, és

Részletesebben

Mi történik akkor, ha a hiteles elhalálozik? Mi lesz a hitelével? A hiteltartozást az örökösök megöröklik, azaz nekik kell teljesíteni.

Mi történik akkor, ha a hiteles elhalálozik? Mi lesz a hitelével? A hiteltartozást az örökösök megöröklik, azaz nekik kell teljesíteni. Mik azok a forrásköltségek pontosan, amire hivatkozva emelik a bankok a kamatokat, miközben a pl. svájci frank kamatok csökkennek? Az árfolyamveszteség pedig az enyém. A hitelintézetek önállóan határozzák

Részletesebben

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő.

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Mielőtt befektetne Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Tanulmányozza át tájékoztató füzetünket, készüljön fel körültekintően döntésére, mielőtt befektetne! BEFEKTETÉSEK 9 Milyen kérdésekben

Részletesebben

H I R D E T M É N Y Hatályos 2014. október 1-től

H I R D E T M É N Y Hatályos 2014. október 1-től H I R D E T M É N Y Hatályos 2014. október 1-től a szabad felhasználású és az új és használt lakás vásárlására nyújtott annuitásos devizahitel konstrukciók kondícióiról A Magyar Takarékszövetkezeti Bank

Részletesebben

Szabad felhasználású forint és deviza kölcsönök, Hitel Optimalizáció Termék

Szabad felhasználású forint és deviza kölcsönök, Hitel Optimalizáció Termék A Magyarországi Zrt. Hirdetménye a Lakossági Hitelekről Szabad felhasználású és deviza kölcsönök, Hitel Optimalizáció Termék Magánszemélyek részére A Magyarországi Zrt. 2011. november 23 -tól a jelen hirdetményben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J

Részletesebben

DE! Hol van az optimális tőkeszerkezet???

DE! Hol van az optimális tőkeszerkezet??? DE! Hol van az optimális tőkeszerkezet??? Adósság és/vagy saját tőke A tulajdonosi érték maximalizálása miatt elemezni kell: 1. A pénzügyi tőkeáttétel hatását a részvények hozamára és kockázatára; 2. A

Részletesebben

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2015. április 28-án 10 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,

Részletesebben

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében

Részletesebben

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói. Hatályba lépés: 2015. február 25-től.

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói. Hatályba lépés: 2015. február 25-től. Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Hatályba lépés: 2015. február 25-től. Tartalomjegyzék Fogyasztási hitelek... 3 11.1.1. Svájci frank alapú személyi kölcsön korábban

Részletesebben

Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták

Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták Fordította: Czimbalmos Árpád Magyar Gazdag Papa Klub www.richdadclub.hu www.magyargazdagpapaklub.hu Hogyan Szabadultunk Meg a Rossz

Részletesebben

Finanszírozó partnerünk az: 1 Fiat Hitelcsere Program

Finanszírozó partnerünk az: 1 Fiat Hitelcsere Program A Fiat Magyarország úgy döntött, hogy pénzügyi erőforrásainak egy részét inkább arra fordítja, hogy segítsen azoknak, akik svájci frank hitellel vásároltak autót és a nem várt árfolyam növekedés miatt,

Részletesebben

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről Érvényes: 2014. február 19.-től 1. Hitelekre vonatkozó általános díjtételek Díjtétel megnevezése Mértéke

Részletesebben

LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL*

LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL* Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2014. szeptember 10 -tól/től visszavonásig LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL* Fészekrakó (FR) programra vonatkozóan is! Magánszemélyek részére

Részletesebben

ember együtt felépíti. Vagy azt is mondhatjuk, hogy a házasság olyan, mint egy műalkotás, amit két embernek együtt kell létrehoznia.

ember együtt felépíti. Vagy azt is mondhatjuk, hogy a házasság olyan, mint egy műalkotás, amit két embernek együtt kell létrehoznia. Éljen az ifjú pár! Ő és senki más. Ő az én társam. Felem. Feleségem. Férjem és uram. Ő lesz a jobbik felem. Nélküle már nem érezném egész embernek magam. (Gyökössy Endre) A boldogító IGEN-t korunkban sajnos

Részletesebben

Magatartási Kódex. pénzügyi szervezetek. Dr. Farkas Ádám

Magatartási Kódex. pénzügyi szervezetek. Dr. Farkas Ádám Magatartási Kódex A lakosság számára hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról Dr. Farkas Ádám PSZÁF Felügyeleti l Tanács elnöke Kérdések áttekintése I. Mi a Magatartási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Füzesgyarmat Város Önkormányzat K é p v i s e lő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Reménytelen, de nem komoly

Reménytelen, de nem komoly Csepeli György Reménytelen, de nem komoly A hazai rendszerváltás során játszódó politikai álarcosbál egyik emlékezetes pillanata volt, amikor 1998-ban a kőkemény liberálisból magát paternalista nemzeti

Részletesebben

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna? Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal

Részletesebben

Az MNB Növekedési Hitel Programja (NHP)

Az MNB Növekedési Hitel Programja (NHP) Az MNB Növekedési Hitel Programja (NHP) Nagy Márton, Palotai Dániel MNB 213. április 4. 28.I. II. III. IV. 29.I. II. III. IV. 21.I. II. III. IV. 211.I. II. III. IV. 212.I. II. III. IV. A válság kitörése

Részletesebben

KORÁBBAN ÉRTEKESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY

KORÁBBAN ÉRTEKESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY KORÁBBAN ÉRTEKESÍTETT SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORINT ÉS DEVIZA KÖLCSÖNÖK, HITEL OPTIMALIZÁLÓ TERMÉK, ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY Magánszemélyek részére 2013. január 10-től befogadott kérelmek esetében alkalmazott

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

Javítókulcs 10. évfolyam 1. forduló 2015.01.13.

Javítókulcs 10. évfolyam 1. forduló 2015.01.13. Javítókulcs 10. évfolyam 1. forduló 2015.01.13. A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető részeit, az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük. Az itemek már nem bonthatók fel részteljesítményekre,

Részletesebben

A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán

A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán A NAGY VACSORA Alapige: Lk 14,15-24 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: Boldog az, aki Isten országának

Részletesebben

kötvényekről EXTRA Egy percben a

kötvényekről EXTRA Egy percben a EXTRA Egy percben a kötvényekről Szeretne befektetni? A befektetések egyik lehetséges formája a kötvény. Tudjon meg többet a kötvényekről! Olvassa el tájékoztatónkat! BEFEKTETÉSEK kérdésekben segít ez

Részletesebben

5 / 2. n a p i r e n d i p o n t

5 / 2. n a p i r e n d i p o n t 5 / 2. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 26-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Alcsútdoboz Település Önkormányzat

Részletesebben

LakásTakarékPénztár 2016. Oktatási anyag

LakásTakarékPénztár 2016. Oktatási anyag LakásTakarékPénztár 2016 Oktatási anyag Global Alkusz Független Pénzügyi Képviselet www.legjobbalkusz.hu Cím: Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos u. 14. Tel.: 20/3164780 Fax: 0696/566075 Gondolja újra pénzügyi

Részletesebben

Lődd be magad Krisztussal

Lődd be magad Krisztussal Lődd be magad Krisztussal 2014-01-12 (Istentisztelet kivonatos jegyzete) Ma egy két gondolatot szeretnék veletek megosztani. Tulajdonképp nem is tanítás, inkább elgondolkodásra remélem - késztető, dolgok,

Részletesebben

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről Érvényes: 2015. január 13-tól 1. Hitelekre vonatkozó általános díjtételek Díjtétel megnevezése Mértéke Hiteligérvény

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

7 Swap (csere) Options, Futures, and Other Derivatives, 8th Edition, Copyright John C. Hull 2012 1

7 Swap (csere) Options, Futures, and Other Derivatives, 8th Edition, Copyright John C. Hull 2012 1 7 Swap (csere) 1 Swap: (csere ügylet) valamely pénzügyi termék cseréjére vonatkozó olyan összetett megállapodás, amely általában egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből áll. Első: 1980 2 Plain

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Az élet (és halál) játéka, szerzők Inka és Markus Brand 2-4 játékos részére 12 éves kortól Egy teljesen új fejezet nyílik

Részletesebben

Dr. Bozsik Sándor Pénzügyi Tanszék

Dr. Bozsik Sándor Pénzügyi Tanszék Bankmenedzsment Dr. Bozsik Sándor Pénzügyi Tanszék Tananyag: Pénzügytan II. Szöveggyűjtemény 7-8-9-10 fejezet (oktatási segédlet) Dr. Huszti Ernő: Banktan Tas Kft. 2003. Vizsgára bocsátás feltétele: Kiválasztott

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember DEKA Tartalom Ágost: Válságokról 1 Jövő a Szent Korona jegyében 2 A nemzet népjóléti helyzete 3 A népjóléti

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL*

LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL* Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2015. május 11 -tól/től visszavonásig LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL* Fészekrakó (FR) programra vonatkozóan is! Magánszemélyek részére Piaci

Részletesebben

HITEL HIRDETMÉNY önkormányzati ügyfelek részére 1. 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre

HITEL HIRDETMÉNY önkormányzati ügyfelek részére 1. 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre HITEL HIRDETMÉNY 1 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre 1 Tartalom 1. Fogalomtár...3 2. Rulírozó-, és folyószámlahitel (VRULIROZÓ; VFOLYÓSZLA)...5 3. Rövid lejáratú hitel (éven belüli) (FORGÓÉBEL1;

Részletesebben

2010.06.05. Pénz és tőkepiac. Intézményrendszer és a szolgáltatások. Befektetési szolgáltatási tevékenységek

2010.06.05. Pénz és tőkepiac. Intézményrendszer és a szolgáltatások. Befektetési szolgáltatási tevékenységek Pénz és tőkepiac Intézményrendszer és a szolgáltatások Befektetési vállalkozások - Értékpapír bizományos - Értékpapír kereskedő - Értékpapír befektetési társaság Befektetési szolgáltatók Működési engedélyezésük

Részletesebben

HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5

HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5 Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott, fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan, magánszemélyek részére 1. A hitelkeret

Részletesebben

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Kondíciós Listája Hatályos: 2014. március 03. TARTALOMJEGYZÉK 1. Arteus Gold Credit devizakölcsön befektetési arany fedezete mellett... 4 1.1. Arteus Gold

Részletesebben

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban SZKB104_15 Fordulópontok a barátságban TANULÓI FORDULÓPONTOK A BARÁTSÁGBAN 4. ÉVFOLYAM 145 D1 Gyurkovics Tibor: Rád nem lehet számítani Jenő nem tud futballozni. De mindig odajön. Beveszem a hármas csapatba,

Részletesebben

H I R D E T M É N Y Hatályos 2015. január 1-tıl

H I R D E T M É N Y Hatályos 2015. január 1-tıl H I R D E T M É N Y Hatályos 2015. január 1-tıl a szabad felhasználású és az új és használt lakás vásárlására nyújtott annuitásos devizahitel konstrukciók kondícióiról A Magyar Takarékszövetkezeti Bank

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ELNÖKSÉGE

NÓGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ELNÖKSÉGE MEGHÍVÓ A Nógrád Megyei Építész Kamara 2014. évi taggyűlésére A taggyűlés időpontja: 2014. április 24. (csütörtök) 14.00 -óra (regisztráció 13.30 órától) A taggyűlés helyszíne: Nógrád Megyei Szakképzési-szervezési

Részletesebben

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó e AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: +36/40-400-800 1091 Budapest, Üllői út 1. www.aegonhitel.hu Érvényes 2015. március 31-től

Részletesebben

Easy PDF Creator is professional software to create PDF. If you wish to remove this line, buy it now.

Easy PDF Creator is professional software to create PDF. If you wish to remove this line, buy it now. .5 Feladatok 1. példa Pénzintézeti tevékenységünkhöz EU-n kívüli országból beszereztünk egy tárgyi eszközt, amellyel kapcsolatos kiadásaink a következõk(az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák): - tárgyi eszköz

Részletesebben

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak Január 11. Az idén is magas ponthatárok várhatóak http://www.monitormagazin.hu/cgi-bin/monitor/index.cgi?view=ck&tid=97&nid=104679 A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem a legjobb és legszínvonalasabb

Részletesebben

Melléklet: 2 db ELŐTERJESZTÉS. Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. január 31-i ülésére

Melléklet: 2 db ELŐTERJESZTÉS. Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. január 31-i ülésére Iktatószám: 3/8-1/1/2014. Tárgy: Középtávú tervezés, az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségek és a saját bevételek alakulása a következő három évben Melléklet:

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA UCB Ingatlanhitel Zrt.

KONDÍCIÓS LISTA UCB Ingatlanhitel Zrt. KONDÍCIÓS LISTA UCB Ingatlanhitel Zrt. Az UCB Ingatlanhitel Zrt. Üzletszabályzatának melléklete Az UCB Ingatlanhitel Zrt. az alábbi kölcsönöket nyújtja: Lakáscélú kölcsönök: vásárlásra, építésre, bıvítésre,

Részletesebben

Nemzetközi gazdaságtan

Nemzetközi gazdaságtan Nemzetközi gazdaságtan FEJLŐDŐ ORSZÁGOK: NÖVEKEDÉS, VÁLSÁGOK ÉS REFORMOK A vázlat alapjául szolgált: Krugman-Obstfeld-Melitz: International Economics Theory & Policy, 9th ed., Addison-Wesley, 2012 22-1

Részletesebben