Nyáron kiderülhet, mi lett Géza király sírjának a sorsa

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyáron kiderülhet, mi lett Géza király sírjának a sorsa"

Átírás

1 XXIV/6 * február 13. péntek Nyáron kiderülhet, mi lett Géza király sírjának a sorsa A Boronkay az idén újra megpróbálja A tatárok felégették a templomot a védőkkel együtt, a törököknek százhúsz éve volt arra, hogy megtalálják Géza király sírját Vácott. Ám ha mégis rábukkanunk mi, kései utódok, az olyan régészeti szenzáció lesz, amely ismét nagyot lendíthet városunk hírnevén. 7. old. Furcsa szerzet: informatikusnak tanul az év diák költője 10. old. A tanári kar a tavalyi visszautasítás után még szeptemberben ismét egyhangúlag döntött, a Baptista Szeretetszolgálat pedig írásban is kinyilvánította, hogy szeretné fenntartásába venni az iskolát - a levél a miniszter asztalán van. 5. old. Biciklitovajokat fogtak Sződligeten 16. old.

2 2 Váci Napló

3 Váci Napló 3 Komoly büntetésre számíthat, aki nem jelenti be a kutyáját talanított-e és még több adatnak is. Az összeírás egyik célja az, hogy nyilvántartásba kerüljenek azok a kutyák is, amelyekben még nincs chip. A hiányzó chipért viszont szintén bírság jár, így nem valószínű, hogy a gazdik az ilyen kutyákat bejelentik majd. A törvény értelmében 2012 óta a négy hónaposnál idősebb kutyák után évente 6 ezer forint ebadót is szedhetnek az önkormányzatok, de a menhelyről örökbe fogadott, ivartalanított, védett, őshonos fajtákhoz tartozó és dolgozó kutyák után nem szedhető ilyen hozzájárulás. Sokan sok mindent mondanak az ebösszeírásról. A legtöbben attól tartanak, hogy ha bejelentik a kutyájukat, akkor a közeljövőben fizetniük kell. Ez sem kizárt, de nem most. A 2012-ben életbe lépett állatvédelmi törvény előírja, hogy háromévente kötelező elvégezni a feladatot. Az adatlapokat sok településen már 2013-ban le kellett adni, de több olyan település van még, ahol a határidő február vége. Vác is közéjük tartozik. A mai napig körülbelül 400 darab adatlapot adott le a lakosság, ezek feldolgozása folyamatban van tájékoztatta a Váci Naplót Bander Ilona Hilda műszaki ügyintéző, aki azt is elmondta, hogy a törvény 42/B (5) bekezdése alapján az ebtulajdonosok kötelesek ebösszeíráskor a törvényben foglalt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény 43. (1) bekezdése szabályozza a bejelentés elmulasztásával járó szankciókat, melyet az állatvédelmi hatóság szab ki. A birság mértékét a 244/1998 (XII. 31.) Kormányrendelet szabályozza. Aki nem tesz eleget kötelezettségének, annak bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A törvény szerint ugyanis ilyen esetben 30 ezer forintot kell fizetni. Ugyanezen rendelet szabályozza a chippel nem rendelkező ebek tulajdonosaira kiróható bírság mértékét is, ennek összege 45 ezer forint. A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal Állatvédelmi és Állategészségügyi Igazgatósága működteti azt az országos elektronikus adatbázist, melyhez hozzáférési jogosultságot kért a váci önkormányzat is mondta el lapunknak Bander Ilona Hilda. Az ebösszeíró adatlapon szerepelni kell a kutya fajtájának, nevének, a tulajdonos nevének és elérhetőségének, a kutyába ültetett chip számának, annak, hogy melyik állatorvos ültette be, hogy ivar- Több környező településen azoknak is nyilatkoznia kell, akik nem tartanak négylábút. Vácon azonban az adatlap nem tartalmaz ilyen nyilatkozatot, így azoknak akiknek nincsen kutyájuk, dolguk sincsen. A bevalláshoz szükséges formanyomtatvány az alábbi pontokon vehető át: váci állatorvosi rendelőkben, polgármesteri hivatal portáján vagy letölthető elektronikusan a vac.hu honlapról. Visszaküldeni a hivatal címére lehet levélben, postai úton (2600 Vác, Március 15. tér 11. Főmérnöki Iroda); vagy a hivatal portáján található gyűjtőládába helyezve. Az ebösszeíró adatlapot az oltási könyv alapján kell kitölteni. Fontos, hogy minden egyes kutyáról külön adatlapot kell kitölteni. A LEADÁSI, ILLETVE POSTÁRA ADÁSI HATÁRIDŐ: FEBRUÁR 28.

4 4 Váci Napló Az export fontossága volt a téma az ipartestületi fórumon Az export volt a főtémája annak a kedden tartott rodshownak, amely első állomásának a Vác és Vidéke Ipartestület adott otthont. A kis- és középvállalkozóknak szervezett rendezvényen arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a Magyarországon megtermelt termékeket akár a pozsonyi piacon is értékesíteni lehet. A költségvetést és a szociális törvényt kritizálta az ellenzék Hétfőn sajtótájékoztatót tartott ismét az ellenzék. Bóth János, az MSZP váci vezetője a költségvetésről, míg Krauze István, a helyi Demokratikus Koalíció irányítója a szociális rendszer átalakulásáról beszélt. A múlt héten a szakbizottságok megismerkedhettek a tervezett költségvetés számaival erről beszélt a baloldali politikus. Bóth János szerint nem elég szakmai volt az előterjesztés, mert ez állt benne: a költségvetés egyensúlya biztosított. - Az előző évhez képest A közel harminc megjelentet a helyi ipartestület ügyvezető elnöke, Késhegyi László köszöntötte. Elmondta: a kormány kiemelten kezeli a kis- és középvállalkozások export lehetőségének a megteremtését. Kiemelte: ez a rendezvény is ennek segítésére lett megszervezve, hogy minél nagyobb segítséget tudjanak nyújtani a környékbeli vállalkozóknak. Dr. Kupcsok Lajos, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese, Magyar-Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara képviselője a helyi és környékbeli vállalko- A képen balról jobbra: Késhegyi László, dr. Kupcsok Lajos és Kuszák Miklós zóknak tartott előadást, a külkereskedelmi lehetőségekről. Felhívta a figyelmet arra, hogy Vácnak kiemelkedő jelentőségű Szlovákia közelsége. - Jómagam éve foglalkozom mikro-, kis- és középvállalkozásokkal és még a több mint 100 millió forinttal kevesebb állami bevétellel számolhatunk. A városi bevételeknél a helyi adó bevételt és az ingatlan bevételt irreálisan magasra tervezték, a tavalyi tényhez képest e kettőnél együttesen közel 11 százalékos emelke- saját baráti körömben is tapasztalom, hogy ha az export szó elhangzik, néhányan megrettennek, hogy export, hát hogy jövök én az exporthoz, amikor az adott városban, az adott régióban szoktam termelni. Egy üvegcsiszoló kisiparos azt mondta egy vállalkozói fórumon a kétkedő vagy a kishitű kollégáknak: te el tudod adni a termékedet Bu- dést állítottak be. Hasonlóan túlzott bevételt terveztek az üzletek bérleti díjánál, mikor az üzlet eladások miatt is évről évre csökken a bevétel hangsúlyozta. Szerinte várospolitikai gondok is vannak. - A Váci Dunakanyar Színház állítólag 40 millió forint pályázati pénzzel számol, mégis 18 millió forintos támogatást kap. A közfoglalkoztatás az előző évi 20 százalékára csökken! A lakó- dapesten? Válasz, igen. El tudod adni a termékedet a Vörösmarty téri piacon? Igen, el tudom adni. Akkor miből gondolod, hogy Pozsonyban nem tudod, Kassán nem tudod, vagy mondjuk a környező országok bármelyikében nem tudod? Tehát az exportot szeretnénk mindenképpen közelségbe hozni - mondta. A vezérigazgató-helyettes arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy Vác sok szempontból jó helyet foglal el a térképen, hiszen nem csak Európa közepén, hanem majdnem az ország közepén fekszik. Nagy előnyünk még a Duna, illetve a határ közelsége is. Dr. Kupcsok Lajos azt is kiemelte, hogy ma Magyarországról a legtöbb exportot Németországba szállítják, ezt követi Románia, majd Szlovákia. - A váci iparosok számára, azt gondolom, hogy az egy nagyon fontos üzenet, hogy a határnak a túloldalán nincsenek nyelvi problémák, ugyanolyan magyar emberek élnek, mint ön vagy én, vagy éppen a váci lakosok. Ők egy nagyon fontos hidat, összekötő kapcsot képezhetnek a két ország vállalkozói között hangzott el. A fórumon előadást tartott még Pest megye gazdaságfejlesztési célkitűzéseiről és azok várható uniós finanszírozásáról Kuszák Miklós, a Pest Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft ügyvezetője is, majd pályázati konzultációra is lehetősége nyílott a megjelent vállalkozóknak. (munkatársunktól) közösségek, a panelprogram egy fillérre sem számíthat sorolta többek között Bóth János. A képviselő szerint komoly módosítások kellenek, melyekre javaslatokat fognak tenni, mert a felelősségük ezt kívánja. - A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015-ben jelentős mértékben átalakul. A korábbi ellátási formák közül a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély március 1-től a Váci Járási Hivatal hatáskörébe fog tartozni ezt már Krauze István mondta a sajtótájékoztatón. A kötelező segélyek körén kívül további ellátások nyújtásáról az önkormányzat dönthet, települési támogatás keretében. E fontos témáról előző lapszámunkban részletesen beszámoltunk. (munkatársunktól)

5 Váci Napló 5 Mindenki támogatta: a Boronkay az idén újra megpróbál váltani Ismét nekivágnak - döntött a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium munkatársi közössége ban már egyszer elindították a folyamatot, amelynek végén fenntartót váltott volna az iskola, de a tavaly május végén meghozott döntéssel a minisztérium megakadályozta, hogy az ország legjobb középfokú intézményei közé tartozó Boronkay a Baptista Szeretetszolgálathoz kerüljön. A mostani tanév elején viszont egyhangú támogatással az iskolavezetés felhatalmazást kapott a dolgozóktól, hogy ismét indítsák el a tárgyalásokat. Az egész folyamat nem most kezdődött, már 2011 környékén folytak az egyházakkal tapogatózó tárgyalások. Akkor fogadták el az új köznevelési törvényt, utána időben eléggé elhúzódva sorban megjelentek a végrehajtást segítő döntések, jogszabályok is. A következő év tavaszán aztán a városban is volt egy nagyobb felbuzdulás, hogy néhány iskola egyházi fenntartásba kerüljön, ám a kezdeményezést övező viták hatására az egyházak képviselői egy idő után úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak élni a lehetőséggel. Így végül csak a Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakközépiskola vitte végig a folyamatot, ők, mint közismert, a reformátusok égisze alá kerültek. A két évvel ezelőtt elindított és tavaly a Boronkay számára kudarccal végződött kezdeményezés mögött egyebek mellett az áll, hogy a jelenlegi állami oktatási keretek között sokkal szűkebb a mozgástér, mintha egyházi fenntartású lenne az intézmény. A szabályok például előírják, hogy a nyugdíjas korhatár elérése után nem lehet a tanárokat tovább foglalkoztatni. Igen ám, de a egy tapasztalt, tanítványaira nagy hatással lévő pedagógust nagyon nehéz pótolni - a fiatalok még tapasztalatlanok, az idősebbek meg nem nagyon mozdulnak jelenlegi iskolájukból. Ha egy kémiatanárt keresünk a városban - ami szintén ritka -, azt találunk, de ha gépész-, vagy elektronikatanárt szeretnék pótolni, végigjárhatom a fél országot, mire találok olyat, aki megfelel nekünk - fogalmazta meg korábbi nyilatkozatában lapunknak Fábián Gábor igazgató. Szülők igen, KLIK nem A 2013-as kezdeményezés során a tantestület 95 százaléka támogatta a fenntartóváltást, a szülők elsöprő többsége szintén emellett voksolt. Ám közben a háttérben mozgásba lendültek az ellenerők is, például maga a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerülete - furcsa módon hozzájuk tartozik a Boronkay - sem támogatta a kezdeményezést, így aztán nem is meglepő, hogy a minisztérium is elutasította. Az állam a legfontosabb és a legnagyobb köznevelési intézményfenntartó és csak ott és csak azokban az esetekben enged teret más fenntartóknak az intézmény fenntartásban, ahol az állami köznevelési célok és feladatok nem sérülnek, továbbá a helyi igények ezzel összhangban támogatják, sőt kezdeményezik a nem állami fenntartásba kerülést. A váci Boronkay György szakképző intézmény országosan ismert és kiemelkedő színvonalon látja el a kötelező és a vállalt feladatait, öregbíti a megye szakképzési színvonalát, az állami, és a korábban önkormányzati iskolarendszer jó hírét. Megvizsgálva az intézményben folyó szakképzési szerkezetet, azt, hogy az állam elsősorban állami fenntartású szakképző intézményekkel kívánja ellátni az állami szakképzési feladatokat, az állami fenntartó és a köznevelési és szakképzési irányító szervek egységes állásponton voltak abban, hogy az átadást az egyházi fenntartó részére nem támogatják - állt abban a közleményben, amelyet lapunk érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága szerkesztőségünknek elküldött. Indokolt óvatossággal A két évvel ezelőtti kezdeményezést alaposan előkészítették, minden előírást betartottak, minden lehetséges fórumot kihasználtak, hogy a tanárokat és a szakalkalmazottakat, illetve a szülőket és az önkormányzatot tájékoztassák a tervekről. A Baptista Szeretetszolgálat is megtette a maga dolgát, ennek ellenére elbukott a fenntartóváltási kezdeményezés. Most egy kicsit óvatosabb az iskolavezetés: Fábián Gábor lapunknak elmondta, hogy a baptisták már eljuttatták azt a levelet a minisztériumhoz, amelyben határozottan megerősítik szándékukat, hogy szeretnék fenntartóként működtetni a váci középiskolát. Mindaddig azonban, amíg nem látszik, hogy a végső, május 31-ig megszülető válasz akár pozitív is lehet, nem terveznek újabb fórumokat, szavazásokat. Ez az óvatosság most indokolt. Abban reménykednek, hogy a 2015/2016-os tanévet már új fenntartóval kezdheti az iskola. (Furucz Zoltán)

6 6 Váci Napló Útdíj 2015: megnőtt a 2-es út forgalma januárban, több az áthaladó forgalom A legforgalmasabb januári napokon közel 30 százalékkal több jármű haladt át a fizetőssé vált útszakaszok alternatív útvonalain az elmúlt év azonos időszakához képest derül ki a közlekedési adatok értékelésével foglalkozó Best Way Traffic Kft elemzéséből - írja a bevezetem.eu. A forgalomnövekedés az elkerülő utakon a hónap egészét figyelembe véve átlagosan százalék volt, és a menetidő is ezzel arányosan növekedett. Az új útdíjrendszer bevezetésével január 1-jétől néhány kivételtől eltekintve a teljes gyorsforgalmi úthálózat fizetőssé vált a személyautók számára. Ez az intézkedés a közlekedési adatok elemzése alapján leginkább az M0-ás autóúton, valamint a vidéki nagyvárosok gyorsforgalmi útjainak bevezető szakaszain befolyásolta a forgalmat. A legjelentősebb változást a Vácról Göd és Dunakeszi települések központján át a fővárosba vezető 2-es úton tapasztalhatták a közlekedők, mivel sokan választották ezt a meglehetősen forgalmas útvonalat az M2-es és az M0-ás autóutak újonnan fizetőssé tett szakaszainak elkerülése érdekében. Hasonló mértékű forgalomnövekedés mutatkozott Budaörs és Budapest között az 1-es úton. Emiatt a korábbinál több időt vett igénybe az úti cél elérése az említett útszakaszokon. Az M1/M7 autópálya fizetőssé vált bevezető szakaszán például változatlanul 11 perc alatt lehetett eljutni Gazdagrét központjából egy budaörsi bevásárlóközpontba, viszont a Budaörsöt átszelő 1-es főúton idén januárban már percet vett igénybe ennek az útnak a megtétele, míg tavaly legfeljebb 15 perc volt itt a menetidő. Az előzetes adatok elemzése alapján az agglomerációból Budapestre és a vidéki nagyvárosokba naponta ingázók többsége januárban már döntött és megvásárolta a gyorsforgalmi utak használatához szükséges új típusú éves megyei e-matricát. Ezáltal az állandó és legnagyobb forgalmat generáló autósok továbbra is az eddig megszokott útvonalakon jutnak el munkahelyükre, így ők nagyobb mértékű forgalomváltozást nem idéztek elő. Számukra jobban megérte ez az egyszeri beruházás a hosszabb és lassabb alternatívát jelentő elkerülő utak használatával szemben. Főként azok választották a fizetős útszakaszok elkerülését, akik csak alkalmi jelleggel érintik az említett útvonalakat mondta el Illés Gábor, a Best Way Traffic Kft ügyvezetője. A Budapest és a nagyobb vidéki városok környékén található nagyáruházakat a forgalmi adatok alapján nagyrészt hétvégén keresik fel az autóval érkező vásárlók. A Best Way Traffic szakértője szerint ezért a március 15-től életbe lépő vasárnapi zárva tartás beve- zetését követően a szombati napokon jelentősen nőni fog a bevásárlóközpontokat érintő díjmentes szakaszokat használó járművek száma. Ennek oka, hogy a hétvégi vezetők és a vásárlási szándékkal utazók várhatóan nem vásárolják majd meg a matricát, így csak az alternatív útvonalakon juthatnak el díjmentesen az agglomerációkban található áruházakba. Vácon és a környező településeken is levélben fordultak a kormányhoz azért, hogy az útdíj hatálya alól vegyék ki az M2-es utat, hiszen az elkerüli a településeket. Ferjancsics László képviselő (Együtt Vácért) javaslatára Vác Város Képviselőtestülete is határozatot hozott erről januári ülésén. (munkatársunktól, fotó: bevezetem.eu VÁCI KÖZ-TÉR: Köszönet a segítségért Tekintettel arra, hogy napjainkban nagyon sok kritika éri az egészségügyi ellátást, szükségesnek tartom, hogy a jó tapasztalatokat is közhírré tegyük. E hónap (február) 6-án éjszaka a férjem rosszulléte miatt hívtam a 104-et, ahol a panaszok meghallgatása után megnyugtattak, hogy hamarosan érkezik a segítség. Így is történt. Az alapos orvosi vizsgálat után férjem megkapta megfelelő ellátást és a szükséges orvosi tanácsokat. Másnap reggel - mint a mesében - telefonon felhívott a doktor úr, azt tudakolta meg, hogy az éjszakát hogyan vészelte át a férjem és hogyan érzi magát. Nos hát ez az, amiért tollat ragadtam, mert a jót is el kell mondani! Egy ilyen érdeklődő telefonnak óriási jelentősége van. Aki ezt elkövette : Dr MARSI LÁSZÓ ÉS ASSZISZ- TENSE. Ezúton is köszönjük lelkiismeretes munkájukat. Tisztelt Doktor Úr! Munkájához további jó egészséget kívánunk. Köszönettel: dr. Somogyi Istvánné

7 Váci Napló 7 Nyáron kiderülhet, mi lett Géza király sírjának a sorsa Hétfőn találták meg a száztizenharmadik emberi maradványt a váci vár ásatásánál Batizi Zoltán és kollégái. Bár biztosat nem lehet mondani, az azért valószínű, hogy ezek közül egyik sem I. Géza király valamely csontja. Sőt - vallja meg a régész - kicsi a valószínűsége, hogy végül megtaláljuk, hiszen a tatárok feldúlták az egész területet, de ha nem volt szerencséjük és nem találtak rá a koporsóra, akkor a törököknek volt százhúsz évük, hogy megkeressék. Ám ha mégis rábukkanunk mi, kései utódok, az olyan régészeti szenzáció lesz, amely ismét nagyot lendíthet városunk hírnevén. Immár évek óta kutatja a váci vár maradványait Batizi Zoltán, a Tragor Ignác Múzeum régésze. Ő tulajdonképpen Tettamanti Sarolta évtizedekkel ezelőtt megkezdett munkáját folytatja. Az utóbbi években a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatokon nyert pénzekből - ezekhez a városi önkormányzat adta az önrészt - sikerült mintegy tíz esztendei szünet után a Géza király téri ferences kolostor melletti terület egy jelentős részét kutatni. A most folyó munkák elsősorban a Géza király korában épített székesegyház romjainak feltárását szolgálják. Bár az is lehet, hogy az építési munkálatok még István király idején zajlottak. A Képes Krónika szerint az viszont biztos, hogy Gézát itt temették el. - Adataink szerint az építmény mintegy harmincöt méter hosszú és hat-hét méter széles lehetett. A XVIII. században emelt kolostor - amely ma üresen áll és hasznosítóra vár - alapozásánál a templom falmaradványait is felhasználták, több helyen például egyfajta támasztékként befalazták az alapba - mondja Batizi Zoltán. A székesegyház egy dombra épült, ahogy körbetekintünk a romokon állva, látható, hogy a mai könyvtár épülete felé pillantva is jól érzékelhető a szintkülönbség. Később a ferencesek a kert kialakítása miatt jelentős földmunkákba kezdtek, s elhordták a domb egy részét. Ezt bizonyítja, hogy korábban találtak olyan emberi maradványokat, amelyeket mindössze tíz-tizenöt centis földréteg fedett, márpedig ilyen sekély mélységbe soha nem temetkeztek. Korabeli források szerint volt olyan nap, hogy kétszáz paraszt dolgozott a ferenceseknek a föld hordásában. - A székesegyházat úgy kell elképzelni, mint amilyen például a nagybörzsönyi Szent István templom: vastag kőfalai voltak, kicsi, lőrés szerű ablakokkal. Akkoriban ugyanis egy ilyen építmény védelmi célokat is szolgált, a település megtámadása esetén az emberek oda vonultak vissza és próbálták védeni magukat - teszi hozzá a régész. - Az még eldöntésre váró kérdés, hogy elődeink a hajót boltozattal vagy fa gerendázattal építették-e meg, mert sajnos egyelőre nagyon kevés faragványt találtunk. Ráadásul nagyon sok kőanyagot a kolostor építése során felhasználtak. A székesegyház körül volt a város egy része. Az akkori elődeink többnyire még fából eszkábált házakban laktak, a kőépület nagyon ritka volt. Az ásatások során Batizi Zoltánék találtak egy, a Dunára néző teraszon korábban álló, XI. századra datálható kő épületet, amelyben feltehetően a püspök lakott. Ennek nyolcszor tizenkét méter alapterületű pincéje lehetett, a mély alapozás azt jelzi, hogy komoly, akkoriban luxusnak számító kő épület állt a székesegyház mellett. - Voltak itt más épületek is, hiszen a tizenkét kanonok az egyházi előírás szerint a püspök közelében lakott együtt. Emellett biztosan voltak magtárak és pincék, hiszen a püspök szedte például a termények és a bor után a tizedet, az összegyűjtött árút valahol tárolni kellett. Sajnos nagyon kevés fémtárgyat találunk az Árpád-korból, hiszen a vas ritka és drága volt, s ha valami eltört, kicsorbult, akkor azt elvitték a kovácshoz és újra felhasználták. Az ásatás során a leginkább kerámiadarabokra bukkanunk - mondja Batizi Zoltán. A nyáron, sikeres pályázat esetén, folytatódhat a vár feltárása. A régész szerint most tudnak majd kutatásba kezdeni olyan területeken, ahol esély van rá, hogy rábukkannak Géza király sírjára. - Még mintegy ötven-hatvan négyzetméteren fogunk ásni, olyan részeken, amelyek korábban a templom közepéhez tartoztak. A korabeli szokások szerint a fontos embereket az építmény közepén temették el. Az, hogy Géza csontjait megtaláljuk, nem nagyon valószínű, mert a tatárok március 17-én feldúlták Vácot, s felégették a székesegyházat az oda beszorult védőkkel együtt. Volt rá elég idejük, hogy kutassanak a kincsek után a romok között. Később a törököknek százhúsz évük volt, hogy ha addig más nem, akkor ők rábukkanjanak a király sírjára - mondja, de hozzáteszi: titkon bízik benne, hogy van alapja az optimizmusnak. (Furucz Zoltán)

8 8 Váci Napló Fogós kérdés: volt-e római hídfőállás Vácott, vagy sem? Ismét maradandó élményt kaptunk Molnár Róberttől, a Tragor Ignác Múzeum munkatársától, aki nagyon érdekesen nagyon érdekes előadást tartott a Múzeumi Esték sorozat keretében arról, hogy volt-e római kori hídfőállás Vácott. Kiderült: a válasz nem is olyan egyszerű. A korábbi kedvező fogadtatást követően a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága az idén is nyílt nappal és jelnyelvi tolmácsokkal segíti a hallássérült adózókat személyijövedelemadó-bevallási kötelezettségük teljesítésében. A NAV munkatársai a Dél-budapesti Adóigazgatóság IX. kerület Vaskapu utca szám alatt található központi ügyfélszolgálatán május 12-én (kedden) délután 3-tól este 6-ig várják a Mondandóját természetesen a római határ, a limes bemutatásával kezdte. A limes a Római Birodalom védelmét szolgáló, a császárkorban létesített szárazföldi határvonal, amelyen amolyan helyőrségek helyezkedtek el. Középen a Principia, a tábori központ helyezkedett el, körülötte a magtároló, a hivatali helyiség, a fegyverraktár és a templom állt. A tisztek különálló házakban laktak, a katonák közös hálótermekben. A táborban volt gyakorlótér, raktár, kórház és fürdő. A hídfőállás egy olyan Jelnyelvi tolmácsok segítik az adóbevallást hallássérült adózókat. A nyílt napon a Hallássérültek Identitásáért Közhasznú Egyesület jelnyelvi tolmácsainak közreműködésével segítséget nyújtanak a bevallás elkészítéséhez, a kitöltött bevallásokat formai szempontból leellenőrzik és át is veszik. A kezdeményezés az elmúlt évben kedvező fogadtatásra talált az érintettek körében, a lehetőséggel évről évre egyre többen élnek. épített objektum, ami a folyó partján épült, egymással szemben a két parton, ezzel biztosítva a katonai védelmet. Feltételezi Molnár Róbert és kollégája, Paulovics István, hogy ha Tahitótfaluban talál- tak leleteket, akkor Vácon is kell, hogy legyen hídfőállás maradvány. Tahitótfalu a rómaiak korában a birodalom határaként nagy jelentőséggel bírt katonai-védelmi szempontból. A Duna vonalára eső limes mentén mindenütt fényjelzési távolságban - így a mai Tahitótfalu területén is római őrtornyok állottak. Ebből az információból kiindulva a kutatók azt feltételezik, hogy Vácon is kellett lennie hídfőállásnak. Válasz még nincs, de mindenképp érdekes a feltevés, és bízunk benne, hogy eredménnyel dolgoznak a régészek és választ is kapunk mai kérdéseinkre. Ha a válasz igen, akkor esély van a Limes világörökségi projektbe való bejutásra Vácnak is, ami még nagyobb lehetőséget nyithatna a város további fejlődéséhez. (Godó Ágnes)

9 Váci Napló 9 Nagy segítség a macskák ivartalanítása A januári kutya ivartalanítási akció után ebben a hónapban a macskatulajdonosoknak kedvez hasonló szolgáltatással a Kedvenc Állategészségügyi Központ, a részletekről kérdeztük Dr. Balogh Béla ügyvezető-tulajdonost. - Hosszú évek tapasztalata, hogy a macskatartóknak igen nagy segítséget jelent a kedvezményesen elvégzett ivartalanítási műtét. A sok kóbor macska, a nem kívánt kiscicák bizony gyakran komoly fejtörést okoznak a lelkiismeretes állattartóknak, de sokaknak jelent problémát a műtét anyagi vonzata. A beavatkozás kapcsán fontos szempont, hogy a műtét következtében a kandúrok csavargási kedve nagymértékben csökken, nem jelölgetik tovább területüket, és így sokkal problémamentesebbé válik a velük való együttélés. A februári ivartalanítás további előnye, hogy az állatokat még a párzási időszak előtt operáljuk, megelőzve ezzel főleg fiatal állatoknál a jellegzetes ivarzási szokások kialakulását - mondta a szakember. - Kiket várnak az akcióra? - Bárkit, akinek macskája van! Sőt, egy-egy tulajdonos Tapasztalat a mikrochipezéssel kapcsolatban Dr. Balogh Bélától - egy olvasónk felvetése kapcsán - választ kértünk arra a kérdésre is, milyen tapasztalatokról tud beszámolni a kutyák mikrochipezésével kapcsolatban január elsejétől kötelező minden 4 hónaposnál nagyobb kutyát mikrochippel megjelölni. Tapasztalataink szerint a hozzánk járó gazdik döntő többsége ismeri ezt a kötelezettséget és eleget is tesz neki, sőt sokan jóval a 4. hónap betöltése előtt elvégeztetik a beavatkozást. Az utcán talált, gazdátlan kutyák esetében sokkal rosszabb a mikrochipezés aránya, sajnos náluk az esetek felében nem találunk mikrochipet. A másik, igen gyakori probléma talált kutyáknál, hogy a Petvetdata adatbázisban megadott telefonszám, vagy lakcím nem aktuális. Fontos tudni, hogy nem csak a chipet beültető állatorvos végezhet módosítást az adatbázisban, hanem bármelyik szakember, így a gazdák könnyen rögzíttethetik címük vagy elérhetőségük változását. akár több állatot is hozhat. A macskák szempontjából fontos feltétel, hogy már öt hónaposnál idősebbek legyenek, mivel az ettől fiatalabb állatok ivarszervei még nem elég fejlettek az operációhoz. - Nyilván sokan jelentkeznek, ezért fontos kérdés, hogyan lehet regisztrálni? - Az akció időtartama február hónap. A műtétekre tele- KEDVENC Állategészségügyi Központ fonon kell bejelentkezni, Vácott a (27) telefonszámon. Mivel összesen 100 nőstény, és 100 kandúr macska ivartalanítását tudjuk kedvezményesen elvégezni, ezért célszerű minél hamarabb időpontot egyeztetni. A macskákat a megbeszélt napon 8 és 10 óra között fogadjuk, a macskatartókat az előző napon SMS-ben emlékeztetjük. A műtétek napközben zajlanak, az ivartalanított állatokat a délutáni rendelés folyamán, 15 és 19 óra között vihetik haza a gazdik. Az akcióban résztvevő nőstény macskák ivartalanítása Ft, a kandúroké Ft, az akción kívüli időszakban pedig Ft, illetve Ft. a beavatkozás költsége. (Ribáry Zoltán) Vác, Rádi út KUTYA TULAJDONOSOK FIGYELEM! Ebösszeírási bejelentőlap a rendelőnkben is megtalálható, veszettség elleni oltás esetén segítünk a kitöltésben, illetve helyben leadható. Macska ivartalanítási AKCIÓ! Nőstény macska 9900 Ft/db, a kandúr macska 5500 Ft/db Rendelőnk nyitva tartása: hétfő péntek: 8-10 és 15-19, szombat vasárnap: 8-12, ünnepnapokon: 8-12 Állatpatika: hétfő péntek: 8-19, szombat - vasárnap: 8-12 Telefon:rendelő: 06-27/ ügyelet: 06-20/

10 10 Váci Napló A 2014-es év diák költője lett Marosvölgyi Gergely Az év diák költőjének választotta ben az Irodalmi Rádió Marosvölgyi Gergelyt, a Hívó szó című versével - kaptam nemrég egy sms-t volt énektanáromtól, Magdi nénitől. Gergelyt Vácon is sokan ismerik, hiszen a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban végzett. Két váci tanára hívta fel a figyelmét a pályázatra, amelyet meg is nyert. - Mióta írsz verseket és mi volt az első téma, amiről írtál? - Életem első (humoros) versét november 4-én írtam, melyet az azóta már elhunyt szomszédunk ihletett ban még próbálkoztam versírással, de azok már akkor sem tetszettek igazán, aztán egy hosszú szünet következett, és csak elvétve született egy-egy alkotás április 2-án ragadtam újfent tollat, hogy a középiskolában kihirdetett versés novellaíró pályázatra be tudjak adni valamit. Bár azt a verset azóta nem szívesen emlegetem föl, mégis az első olyannak éreztem főleg akkor, ami már néhol mélyebb gondolatokat is tartalmazott (mindenesetre különdíjat kaptam érte). Onnantól kezdve ellenállhatatlan kényszert éreztem a versírásra, és azóta is igaz, hogy bár ritkábban látnak napvilágot új alkotások, azokat igyekszem a magam szintjéhez mérten a lehető legjobbra megírni; röviden szólva tehát: a minőségre megyek, nem a mennyiségre. - Miért jelentkeztél a pályázatra, és milyen verseket küldtél be? - A pályázatra az egyik volt középiskolai tanárnőm, majd nem sokkal később telefonon a volt osztályfőnököm is felhívta a figyelmemet, és szerencsére 22 évesen még éppen beleestem a felső korhatárba. Gondoltam: szerencsét próbálok! Az első helyre azonban álmomban sem számítottam volna igazán kellemes meglepetésként ért! Témamegkötés nem volt, vers kategóriában legfeljebb 10 művet lehetett beküldeni, így próbáltam minél több témából és versformából meríteni. Az alábbi 8 verset küldtem be (mindegyik megtalálható az interneten; zárójelben a vers témája): Ha szeretnél (szerelmi vágyakozás), Emlékszel? (első randevúm a Margitszigeten), Őszi varázs (tájleírás), Hívó szó (az alakváltó élet és Isten kapcsolata), Latinovits Zoltán (emlékvers a Színészkirályhoz), Most jó (dinamikus, optimista vers), Kései búcsú (szakítás), Vérvörös alkony (filozófikus életképek). Ezek közül a zsűri a Hívó szó címűt találta legjobbnak. - Mit jelent számodra, hogy te lettél 2014 diák költője? - Egyelőre egy felfoghatatlan cím, ugyanakkor nagyon megtisztelő! Adyval ellentétben azt vallom, hogy a vers az úr, én csak cifra szolga, hisz a versírás ösztönös tevékenység az ősöktől kapott tapasztalat és érzések tudatba öntése: ők fogják ceruzámat / s én érzem őket és emlékezem. írja József Attila. A vers viszont önmagában nem sokat ér: azt gondozni, ápolni kell. Ez pedig az olvasók feladata, és úgy érzem, hogy nekik köszönhetem talán a legtöbbet, amiért ösztönöztek az írásra és megértették soraimat. Úgy érzem, hogy megküzdöttem ezért a címért, mert nem elég, ha az ember azt érzi belül, hogy amit alkot, az színvonalas az olvasóközönség és a szakmabeliek is hasonlóképpen kell vélekedjenek, ezt pedig csak kitartással lehet elérni. Igyekszem szerényen, de méltósággal kezelni e titulust, és újult erővel belevetni magam a versek birodalmába! - Tudom, hogy szavalsz is. Mit szeretsz jobban, a saját verseidet elmondani közönség előtt, vagy inkább más költőkét? - A versmondás számomra halálig tartó szenvedély és szükséglet (főleg a mai világban)! A saját verseimet mindig megvizsgálom versmondó szemmel is, és úgy gondolom, hogy a legtöbb megfelel a kritériumoknak. Saját verssel kiállni azonban mindig rizikós, mert teljesen kiszámíthatatlan a közönség elvárása, a fogadtatásról nem is beszélve. Eddig, ha sajátot kellett mondanom, többnyire pozitív visszajelzések fogadtak, de mégis úgy érzem, hogy a nagyok versei között még rengeteg van, amit fel kell fedeznem mentálisan és lélekben egyaránt, éppen ezért a jövőben is csak akkor szeretnék sajátot mondani, ha feltétlenül szükséges. - Eltűntél mostanában. Mi van manapság veled? óta a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán tanulok programtervező informatikus hallgatóként szeretem ezt a szakot, és úgy érzem, jól is megy. Veszprémben hihetetlen kulturális élet folyik, és szerencsémre ennek már én is részese lehetek mindebben nagy szerepe van a Váci Mihály Irodalmi Színpadnak, mely 1958-as (!) alapítása óta talán országos szinten az egyetlen, még töretlen sikerrel fennálló versmondó társulat. Rengeteg helyre hívnak szerepelni, legyen az versmondás, konferálás vagy más egyéb. Mióta Veszprémben tanulok, mintegy 50 alkalommal szerepeltem; októberben önálló verses műsort adtam elő Lelkem tájain címmel, melyen közreműködött Nagy Gergely gitárművész; decemberben nyilatkoztam a Veszprémi Naplónak, nem sokkal később a Veszprém TV-nek, sőt már kamerába is mondhattam verset. Bár egy ideje Veszprém is az életem részét képezi, a szívem mindig visszahúz Nagymarosra. (Furucz Anita) Hívó szó Hajnalban még harmat vagyok, csöpp kis cseppem némán ragyog; percek alatt fátyol leszek: köddé tesznek levél-neszek. Árnyék voltam: napfény lettem; nyájas tűzként ágat ettem; kövecskék közt meg nem álltam: hűs patakként folydogáltam. Kis gyümölcsként aláhulltam, rögök közé jól elbújtam - kihajtottam felhők felett, ezüst könnyem hópihe lett... Mint fodrozódó víztükör, remeg a lelkem, tündököl; sors feszül rá vitorlámra, s kihajózom új világra... * Elért a lét hívó szava: mély égboltnak csillag-tava, s egy isteni varázsige dalt komponált a semmibe. Még most is hallom énekét, látom mosolygó szép szemét: szárnya alatt szívem ébred - ha elméd nyugodt, megérted október 6-8.

11 Váci Napló 11 Szex-tett két részben, avagy milyen sport is az a bizonyos francia rúdugrás? Párkapcsolati galibákról, kihűlt ágyakról és vágyakról, sportszerűtlen félrelépésekről és sportból űzött szexről sokat láthatunk-hallhatunk a Váci Dunakanyar Színházban, február 15-én, a Francia rúdugrás című előadásban, amelyet Mohácsi István ezúttal nem csak megírt, hanem meg is rendezett. A francia bohózatokból jól ismert elemeket: ajtó mögé, ágy alá tuszkolt szeretőket is felvonultató darab végkifejletében sem tér el a klasszikus sémáktól, abban azonban nagyon is, hogy végig úgy érezzük, egyáltalán nem biztos, hogy tényleg ez lesz a végkifejlet és nem valami teljesen más. Szó sincs tehát kiszámíthatóságról, várható és váratlan szerencsésen keveredik, így a szerző végig képes jóleső bizonytalanságban tartani a közönséget a néha már az abszurd határáig elvitt játékkal. A klasszikus bohózati elemek egy nagyon is mai alaphelyzetbe épülnek bele: egy pszichiáter rendelőjében vagyunk, ahová két, mint kiderül, egymást nagyon is jól ismerő házaspár érkezik párterápiára, aztán feltűnik még egy ősi mesterséget űző ötödik, az egyik férj szeretett titkárnője is. A pszichiáterrel együtt így szextetté kiegészült társaság tagjai aztán a kombinatorika szabályai szerinti Ki lesz 2015 Dunakanyar Hangja? szinte összes variációban öszszegabalyodnak egymással. A Mohácsi-darabokban megszokott szellemes nyelvhasználat, a szójátékok, szólásfacsarások sora mellett a szöveg külön erénye, hogy minden erőltetettség nélkül, játékosan és humorosan képes beszélni a szexről. Hat ismerős, életszagú, a köznapitól mégis kissé elemelt, ízléssel karikírozott karakter játszmázik előttünk. Felhőfi-Kiss László pszichiátere az az elméleti szexológus, akinek csak addig tart a magabiztossága, amíg másokat kell elemeznie. Herczeg Adrienn nem túl okos ösztönnőt formál Zsuzsából, aki a maga természetes, tenyeres-talpas, színpadot megtöltő vehemenciájával mégis az egyik legszerethetőbb karakter a hat közül. Férjét Pál András alakítja. A folyton új nőt hajkurászó, biszexualitását folyamatosan hárító Ákos szerepében színpadi jelenléte minden pillanatában teljes intenzitással van jelen, félrepillantásai, egész mimikája, gesztusai külön bekezdést érdemelnének. Kovács Patrícia karrierista, férjén uralkodó Katija szögletes, ingerülten robbanékony amazonból lágyul az előadás végére meglepett kismamává. Férjét Urbán Tibor játssza, Gyulája önbizalom-hiányos, saját hódításától is megrémülő, tedd ide-tedd oda kisember. Szabó Verának jut a céltudatos, minden férfit maga körül dongató csábító szerepe, és ezt könnyedén, magabiztosan oldja meg - írja a 7ora7. Sokan vannak, akik azért mennek színházba, hogy két-három órára elfeledkezzenek a saját gondjaikról, hogy nevessenek és szórakozzanak. Számukra a Francia rúdugrás ideális választás lehet. Olyan, mint egy jó desszert: nem fekszi meg a gyomrot és nem is émelyít. (munkatársunktól) Szombaton indul az ország egyik legnagyobb térségi tehetségkutató énekversenye a Dunakanyar Hangja. Az immáron 6. alkalommal megrendezésre kerülő versenyre ezúttal is az ország minden pontjáról érkeznek énekesek, hogy megmutathassák tehetségüket. A válogatás a dunakeszi VOKE-József Attila Művelődési Központ színháztermében lesz megtartva, február 14-én, szombaton délután 14 órától. Az idei verseny különlegessége, hogy külön gyermek kategóriában is lehet nevezni. A várhatóan késő estig tartó meghallgatásokra bárki ellátogathat, ugyanis a rendezvény ezúttal is mindenki számára ingyenes. Nevezni előzetesen ben kell, de a szervezők a válogatás napján is fogadják a versenyzőket. Bővebb információ: Vácott jártak az európai börtöntársaságok vezetői A Magyar Testvéri Börtöntársaság április 15. óta mint konzorciumi partner részt vesz az European Communities of Restoration (ECOR) elnevezésű, az Európai Unió és az Európa Tanács által támogatott szakmai projekt megvalósításában. Ennek keretében tartottak nemzetközi tanácsokozást a Váci Fegyház és Börtönben. Gödöllőn, a Tessedik Sámuel Galériában és a Váci Fegyház és Börtönben megtartott egyhetes szakmai találkozóra lehetőségük volt külföldi börtönparancsnokokat, önkénteseket is meghívni, hogy első kézből szerezzenek tudomást a 2009 óta a Váci Fegyház és Börtönben működő APAC körletről, a megvalósítás körülményeiről, programokról, eredményekről. A háromnapos tréning alatt a lett, angol, német, bolgár és osztrák vendégeknek a Magyar Testvéri Börtöntársaság igyekezett a lehető legszélesebb körből bevonni az előadókat és témákat. Jelen projekt amely a Helyreállító közösségek Európa börtöneiben és a fogvatartás alternatívái (ECOR) címet viseli elkötelezett abban, hogy az elérhető jó gyakorlatok felcseréljék a hagyományos gyakorlatokat a börtönökben, előmozdítva az elérhető alternatívákat, valamint fejlesztve az integrációs programokat írja az evangelikus.hu. A projekt arra törekszik, hogy az úgynevezett APACmódszer amit sikeresen alkalmaznak Latin-Amerikában, valamint 2009 óta Magyarországon is a Váci Fegyház és Börtönben Európa szerte gyakorlattá váljon. Magyarországon a projekt keretében a Váci Fegyház és Börtönben működő APAC körlet mellett a büntetésvégrehajtással folytatott tavalyi megbeszélések eredményeként két új intézetben indult el az ECOR körletek kialakítása: Tiszalökön és Mélykúton.

12 12 Váci Napló Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási részlege hirdetései: Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Hóman Bálint utca - Gombási - Téglaház út által határolt volt laktanya kivett beépítetlen megnevezésű 26 ha 4705 m 2 területet,1620/28 hrsz-ú, (nyílt pályáztatással) - Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti volt Karacs Kollégium 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant (jelentkezés sorrendjében) Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 3 db /14,15,16 hrsz-ú, m 2 /telek nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlanokat - külön-külön (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 5189/12 hrsz-ú, m2 nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csatamező dűlő 5675 hrsz-ú, m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Altány-dűlőben a 4747/11 és 4747/12 hrsz-ú, összesen 2406 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat egyben (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csuka telep 402/57 hrsz-ú, 4277 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen területet megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz /1 hrsz-ú, 3103 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen területet megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz /2 hrsz-ú, 2719 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Damjanich utcában lévő 4426/8 hrsz-ú, 1263 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Toperini park Avar utcába lévő 4530/431 hrsz-ú, 1 ha 2955 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csatamező Bolgár utca 5676/2 hrsz-ú, 1218 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Törökhegy Szablya utca és Tábor köz sarkán, 6161 hrsz-ú, 755 m 2 kivett udvar és gazd. épület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Fokos köz /2 hrsz-ú, 753 m 2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Harács köz hrsz-ú, 750 m 2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Kőhíd lakóparkban, 598 m 2 nagyságú, tóparti (1 db) közművesített telkeket (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Mária utcában lévő 3590 hrsz-ú 508 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű, belterületi ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Papvölgy 4 db /36,37,38,39 hrsz-ú, - önálló kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat (jelentkezés sorrendjében) Mg- i földterületek haszonbérletre, eladásra: Nem lakás célú helyiségek bérbeadásra: - Vác, Március 15. tér 27. szám alatti, 3099/1 hrsz-ú, 22 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (nyílt pályáztatással) - Vác, Zöldfa utca 1. szám alatti, 4520/A/1 hrsz-ú, 142 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás (nyílt pályáztatás útján) - Vác, Káptalan utca 18. szám alatti, 3216 hrsz-ú, 14 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem-szolgáltatás tevékenység körre (nyílt versenytárgyaláson) - Vác, Széchenyi utca 16. szám alatti, 3086/A/1 hrsz-ú, 52 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem-szolgáltatásvendéglátás tevékenységi körre (nyílt pályáztatás útján) - Vác, Zrínyi utca 9. szám alatti, 2707/1/A/25 hrsz-ú, 35,24 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, iroda-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Radnóti úti buszmegállónál 2 db pavilonokat (külön-külön), m 2 alapterülettel, - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Központi Piac területén, a főépületben a 3180/A/34 hrsz-ú, 18 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - szolgáltatás - iroda tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Zöldfa utca 33. szám alatti, 4526 hrsz-ú, 31 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Március 15. tér fsz. 1. szám alatti volt Copy Special, társasházi, 3192/A/1 hrsz-ú, 44,5 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - dr. Csányi L. krt. 45. szám alatt volt Baba bolt, 3173/A/5 hrsz-ú, 51,88 m 2 nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Budapesti főút 21. szám alatti, társasházi, Műemléki épület, 3518/A/1 hrsz-ú, 39 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Szent István tér 4. szám alatti, 15 m 2 alapterületű, garázs-tároló helyiséget (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvári fasor 2. szám alatti iroda épület, melléképület szabad helyiségeit, területeit -iroda, nyitott szín, szabad terület, raktár-tároló - (jelentkezés sorrendjében) Hasznosítási pályázat épületingatlanra: - Vác, Eszterházy utca 2. szám alatti épületingatlan felújítására, hasznosítására Lakás értékesítése: - Vác, Derecske dűlő 11. felújítást igénylő lakást, jelen állapotban - 94 m 2 alapterületű - (jelentkezés sorrendjében) Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: és a honlapról Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.: 27/

13 Váci Napló 13 Ismét érmet szerzett a Madách a Diákolimpián kézilabdában január között rendezték a VI. korcsoportos Kézilabda Diákolimpia országos döntőjét, ahol a Váci Madách Imre Gimnázium csapata bronzérmet szerzett. Az országos döntőnek a tavalyihoz hasonlóan Győr adott otthont, ahol a lányok a pénteki mérkőzéseket a Magvassy csarnokban, a szombati és a vasárnapi mérkőzéseket pedig az új Audi Arénában játszották, ahol a magyar női kézilabda válogatott játszotta a 2014-es Európa Bajnokság csoportmérkőzéseit. Lányaink az A csoportba kerültek, az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és két budapesti iskola, a Kovács Pál Gimnázium és a Telepy Károly Szakközépiskola csapataival együtt. Az első csoportmérkőzést az Orosháza ellen 32:27-re nyertük. A második mérkőzést nagy fölénnyel nyerte csapatunk 40:21-re a Kovács Pál Gimnázium csapata ellen. Szombaton délben a tét nélküli harmadik csoportmérkőzésen a Telepy ellen elért 27:26-os győzelmünkkel a csoport első helyén végeztünk. A képen a gólkirálynő mellett Hámori Konszuela, akit szülei vasárnap hajnalban visszahoztak Hansághy Beával együtt a bronzmérkőzésre Délután következett az elődöntő, ahol sajnos 27:24-re kikaptunk a békéscsabai csapattól. Csapatunkból nagyon hiányzott Hansághy Beatrix és Hámori Konszuela, a két meghatározó ember, akik a pénteki második mérkőzést követően hazautaztak, hogy a felnőtt csapatban bajnoki mérkőzésen lépjenek pályára szombaton este Vácott a Dunaújváros ellen. Reménykedtünk, hogy nélkülük is sikerül a döntőbe jutás, de néhány perc koncentráció kihagyás a jól játszó Békéscsaba ellen elegendő volt ahhoz, hogy elússzon a döntő. A vasárnap reggeli bronzmérkőzésen ismét az orosházi csapat ellen játszottuk, és 26:18-ra nyertünk. A torna gólkirálya Oláh Kíra lett, aki biztoskezűen értékesítette szinte minden hétméteresünket. A győztes a győri Bercsényi csapata lett, akik a döntőben a Békéscsaba ellen diadalmaskodtak. A győriek a két évvel ezelőtti madáchos diákolimpiai győzelmet követő valamennyi diákolim- piai döntőt megnyerték az V. ill. a VI. korcsoportban. A végeredmény: 1. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola, Győr 2. Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola, Békéscsaba 3. Váci Madách Imre Gimnázium 4. Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium 5. Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros 6. Kovács Pál Gimnázium, Budapest XV. 7. Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium, Szombathely 8. Telepy Károly Testnevelési Általános Iskola és Gimnázium, Budapest IX. Iskolánk nevében is köszönjük az Ottó Katalin Nyári József edzői páros munkáját, akik az IPC Váci NKSE csapatánál végzett munkájukkal megalapozták a sikert. Nyári Józsefnek pedig külön köszönjük, hogy elkísért bennünket a döntőre. Büszkén mondhatjuk, hogy a kézilabdás lányaink tovább öregbítették iskolánk és városunk jó hírnevét. (Steidl Anna és Horváth Edit) Csapatunk: Nyári József edző, Bató Lili, Helembay Fanni, Juhos Leila, Fabó Kamilla, Polecsák Patrícia, Hansághy Beatrix, Benkó Csenge, Oláh Kíra, Steidl Anna testnevelő, Krafcsik Carmen, Hámori Konszu-ela, Németh Kitti, Schvart Enikő, Sztranyan Ágnes. A képről hiányzik: Bodó Letícia

14 14 Váci Napló Ötvennyolcan teljesítették a távot az I. Váci Cyclecross Bajnokságon Szikrázó napsütésben, éppen nulla fok feletti hőmérsékletben, viszonylagos szélcsendben, egyszóval kiváló körülmények között került megrendezésre szombaton a Ligetben az I. Váci Cyclecross Bajnokság. A versenyzők négy korcsoportban mérték össze edzettségüket, felkészültségüket. A pálya egy 2,5 km-es körpálya volt, melyet korcsoporttól függően 30, illetve 55 percen keresztül kellett teljesíteni. Az a versenyző diadalmaskodott, aki az adott idő alatt a legtöbbször teljesítette a 2,5 km-es körpályát. Összesen 58 versenyző vállalkozott az akadályokkal, lépcsősorral tűzdelt pálya teljesí- tésére. A rendezvény színvonalát emelte, hogy nem csak amatőrök álltak rajthoz. A hazai cyclecross mezőny eleje is képviseltette magát, köztük Wanter Cleppe, akinek rajthoz állásával nemzetközi lett a Ligetben először megrendezett verseny! A szervezők úgy érzik jó fogadtatásra talált kezdeményezésük, így megígérték a megjelent versenyzőknek, hogy február első szombatján újból teleszalagozzák a Ligetet egy még sokkal jobb pályát kijelölve számukra. Köszönet a verseny létrehozásában elengedhetetlen segítségnyújtásért a: Crazy Bike Kerékpárboltnak, Sárga Fogó Barkácsboltnak,, LTV Racing-nek, Farkas Tent-nek, Speed Rally Team-nek, Lingvay Pincészetnek, Jojoba Bioboltnak, Már- Más Bt-nek, Servitum Reklám Kft-nek, Forte Fotoklubnak, Velossimo Kft-nek, Somafanak, Váci Tourinform Irodának, Váci Naplónak. (Somoghy Atilla, fotók: Mojzes Péter) A VÉGEREDMÉNY: I. korcsoport: 1. Csontos Balázs és Kok Bianka 2. Sós Bendegúz 3. Polyák Gábor II. korcsoport 1. Kiss Hunor és Durugy Anna 2. Kálmán Levente 3. Belencsák Dorián III. korcsoport 1. Wanter Cleppe (Belgium) 2. Kovács Balázs 3. Simonyi András IV. korcsoport 1. Specziár Viktor és Magyar Kinga 2. Klein Tamás 3. Bencz Zoltán A Mészkőember Kerékpárverseny kiírása már megtalálható a www. meszkoember. webnode.hu honlapon

15 Váci Napló 15 Elhalasztották a bajnoki meccset Papírforma A vendéglátó klub kérésére a Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottsága elhalasztotta a Váci KSE február 7-re Tatára kiírt bajnoki mérkőzését. A hivatalos indokolás szerint - amelyről a városi honlap számol be - a területileg illetékes népegészségügyi intézet azt ajánlotta, hogy a tatai klub több játékosának influenza szerű megbetegedése miatt ne kerüljön sor a tavaszi szezon nyitányát jelentő mérkőzés megrendezésére. Nemzetközi tornát nyert a VVLSE U13-as csapata! A Vác VLSE mindig is fontosnak tartotta, hogy az egyesületnél futballozó gyerekek ne csak a hazai bajnokságokban, illetve tornákon mérettessék meg magukat, hanem nemzetközi porondon is megmutathassák, mit tudnak. Ennek szellemében keltünk útra január 30-án reggel a felvidéki Eperjes (Presov) felé, hogy csapataink ismét részt vegyenek az immár 13. alkalommal megrendezésre kerülő Adidas 4 Sport Cup Nemzetközi Ifjúsági Teremlabdarúgó Tornán. A tornára az idei évben 131 csapat nevezett: a teljesség igénye nélkül többek között Fehér-Oroszországból, Csehországból, Litvániából, Macedóniából és Ukrajnából. Egyesületünket a Drajkó Gergő Farkas Péter edzőpáros által irányított U12-es, valamint a Gulyás Gábor Nagy Gábor által edzett U13-as csapatok képviselték. Egy jól szervezett, remek infrastrukturális körülmények között lebonyolított tornán, nagyon szép eredményeket értek el csapataink. Az U12-es gárda az alábbi eredményeket elérve a negyedik helyen végzett. A Váci KSE természetesen elfogadta a döntést és hivatalos honlapján k í v á n t jobbulást a Tatai AC minden beteg játékosának és munkatársának. Így a hatpontos előnnyel a csoportban élen álló váciak első bajnoki mérkőzésére február 13-án, pénteken este fél héttől a váci sportcsarnokban a Tatabánya utánpótlás együttese ellen kerül sor. Persze, ha az influenza közbe nem szól... Időközben megegyezés született az elhalasztott tatai mérkőzés új időpontjáról. Eszerint a Váci KSE a tavaszi első forduló keretében február 25-én, szerdán este fél héttől lép pályára a rivális otthonában. A csapat tagjai voltak: Fehér Ákos, Kalencsik Bálint, Galovszky Zsolt, Fenyvesi Gergely, Kalencsik Bence, Vörösmarty Márk, Balogh Ádám, Török Noel Gábor és Vén Botond. Edző: Drajkó Gergő, technikai vezető: Talapa Lili. vereség A címvédő Győri Audi ETO KC könnyedén győzött a vendég Ipress Center-Vác ellen a női kézilabda NB I egyetlen szerdai összecsapásán: Győri Audi ETO KC - Ipress Center-Vác (19-12). A győriek rögtön a kezdés után ötgólos előnyre tettek szert, ahogy azt várni lehetett, így nem csoda, hogy a félidő végére már szinte zsebben volt a mérkőzés, még úgy is, hogy két gólra is felzárkóztak a váciak. 1. Vác Város LSE - FAMT Prešov (SK) 2:1 (csoportkör), 2. Vác Város LSE - KP Calisia 14 Kalisz (PL) 7:0 (csoportkör), 3. Vác Város LSE - FK Galaktik Košice (SK) 0:1 (csoportkör), 4. Vác Város LSE - FK SPORTLIDER+ Khmelnytskyi (UA) 3:0 (csoportkör), FC Tatran Prešov (green) (SK) - Vác Város LSE 1:2 (nyolcaddöntő), 6. FK Galaktik Košice (SK) - Vác Város LSE 0:0, 1:2 (vb) (negyeddöntő), 7. KS Polonia Środa Wlkp (PL) - Vác Város LSE 1:1, 3:2 (vb) (elődöntő), 8. Vác Város LSE - MFK Košice (SK) 0:3 (bronzmérkőzés). Az U13-as csapatunk még nagyobb sikert könyvelhetett el, hiszen korosztályában a legjobbnak bizonyult, azaz a dobogó legfelső fokára állhattak fel a srácok. Eredményeik: 1. Suzirya Svalyava (UA) - Vác Város LSE 1:6 (csoportkör), 2. FAMT Prešov (SK) - Vác Város LSE 0:1 (csoportkör), 3. Vác Város LSE - FA Benecol Košice (SK) 0:2 (csoportkör), 4. MŠK Tesla Stopkov (SK) - Vác Város LSE 2:3 (negyeddöntő), 5. III. Kerületi TVE Budapest - Vác Város LSE 0:2 (elődöntő), 6. Vác Város LSE - Baracs SE 2:1 (döntő). A győztesek névsora: Hámori Tamás, Harmath Richárd, Nagy Zoltán Gergő, Nagy Norbert, Poholányi László Kristóf, Burzi Alex, Kecskés Marcell, Horváth Ramón, Szentesi Péter. Edző: Gulyás Gábor, technikai vezető: Miklián Norbert. Szentesi Péter egy különdíjjal is gazdagabb lett e rangos torna végén. Ahogy az előző két évben, úgy idén is őt látták a korosztályában a nemzetközi szakemberek a torna legjobb kapusának. Csapatainknak és Péternek is gratulálunk, és további szép sportsikereket kívánunk. Köszönjük a szülőknek a helyszínen nyújtott támogatást, szurkolást, valamint azt a sok-sok fényképet, melyet a torna során készítettek. Reméljük, hogy jövőre veletek, ugyanitt. (Gyetvai Andrea)

16 február 13. február 14. február 15. február 16. február 17. február 18. február 19. február Váci Napló Névnapok Idõjárás NAPPAL: 4-6 o C ÉJSZAKA: o C Ella, Linda Bálint, Valentina Kolos, Gina, Georgina Julianna, Lilla Donát Bernadett, Konrád Zsuzsanna, Eliza Aladár, Álmos Ma és a hétvégén is napos időre van kilátás, reggel azonban még lehet köd. Hétfőn és kedden is marad a naposabb idő, de már a felhők is megjelennek felettünk. A hét közepétől ismét csapadékosabb lesz az időjárás, de a hőmérséklet továbbra is a tavaszt idézi majd. Az éjszakák azonban még fagyosak lesznek. A nap vicce A lakodalomban odafordul a menyasszony a vőlegényhez: - Te Géza, ez a hús olyan rágós, hogy alig bírom megenni! - Talán hajtsd fel a fátylad, kicsim! Sződligeten loptak kerékpárt, de azonnal lebuktak a tettesek Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya T. János 54 éves sződligeti lakos és 63 éves társa ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi február 7-én 21 óra körüli időben tulajdonított el egy kerékpárt a Sződligeten lévő vasútállomás parkolójából. A településen a fenti időpontban közösen teljesített szolgálatot a helyi körzeti megbízott és egy polgárőr. Mivel a parkolóból már többször tűnt el kerékpár, ezért a rendőrök a szolgálataik során visszatérő ellenőrzést tartanak a területen. Ezen ellenőrzés alkalmával a rendőr azt Bár jelenleg nincs jelentős hiány az életet jelentő vérből, a Váci Területi Vérellátó továbbra is tisztelettel várja a segítőkész donorokat. Mint azt dr. Niegreisz Mária főorvos az Elektro Szignál Televízió Híradójának elmondta: az inkább az esztendők elejére jellemző ellátási nehézségek mostanra enyhültek, a készletek folyamatos frissítésére, feltöltésére azonban mindig szükség van. Ezért további önkéntes véradókat várnak a kórház mellett található vérellátó központba. vette észre, hogy a kerékpártárolónál egy férfi vascsővel próbál meg kiszabadítani egy oda rögzített biciklit, majd társa a kerékpárt tolva sietősen távozik a peron irányába. A lopáson tetten ért személyeket a körzeti megbízott a polgárőr segítségével a helyszínen elfogta. A váci nyomozók előállításukat követően mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték. Ellenük a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. (munkatársunktól) Nincs vérhiány, de véradóból sosem elég Az intézmény vezetője szerint országos szinten újabb fiatalok bevonása jelenthet fontos előrelépést. Így őket is várják minden hétfőn fél nyolctól este hatig. Vért adhat minden egészséges, 18 és 65 év közötti polgár. Jelenleg is minden vércsoportú donorra szükség van, különösen az Rh-negatív vérrel rendelkező önkéntesek jelentkezését várják. Egy véradás alkalmával levett mennyiségből előállított vérkészítmények akár három ember életét is megmenthetik. A főorvosnő azt is kiemelte, hogy egyegy ilyen véradás kiváló szűrő vizsgálat is, hiszen az azt megelőző többirányú vérelemzés rejtett betegségekre is fényt deríthet. (vac.hu)

17 Váci Napló 17 Terhesen jött világra az újszülött kislány Az egész kórházat meglepte az a háromhetes kínai kislány, akiről nem sokkal a születése után derült ki, hogy "várandósan" jött a világra. Mindez az első vizsgálatokat követően derült ki, amikor az orvosai a gyermek testében két további magzatot is találtak. A szóban forgó "magzat a magzatban" jelenség noha nem ismeretlen az orvosok előtt, extrém ritkaságnak számít: 500 ezer terhességből mindössze egyet érint. A foetus in foetu valójában nem igazi terhesség, és az orvosok szerint akkor fordulhat elő, ha az anyaméhben fejlődő embrió körbenövi az ikertestvérét. "Mivel orvosi képtelenség, hogy egy az anyaméhben fejlődő baba teherbe essen, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kislány testében található 8 illetve 10 hetes magzatok a szülei gyermekei, amik a magzati fejlődés során jutottak a testébe" - magyarázták a hongkongi Queen Elizabeth Hospital orvosai. Dr. Yu Kai-man nőgyógyász specialista, aki a szóban forgó kínai család gyermekét operálta, elmondta, az embrióknak részben kifejlődött már a gerincük, a mellkasuk, a lábuk és a karjuk is. Hozzátette a foetus in foetu jelenség ebben az esetben összefüggésben állhat azzal, hogy az anyának a terhességét megelőzően több abortusza is volt már. A kislányt a diagnózis óta megoperálták, jól van és orvosa szerint néhány napon belül a kórházat is elhagyhatja. (hir24.hu) Orvosi ügyelet Vácott az éj sza kai or vo si ügye let a 06-27/ telefonszámon hív ha tó, hét fõ tõl csü tör tö kig este 7 óra és reg gel 7 óra kö zött, il let ve pén te ken 16 órá tól hétfõn reg gel 7 óráig, helye a dr. Csányi L. körút 47. szám alatt. Vi dé ki há zi or vo si ügyelet (Kosd, Acsa, Csõ vár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hét köz nap okon 17 órától másnap reggel 7 órá ig. Szom ba ton, va sár nap és ün nep nap okon, va la mint to vább kép zé si napokon 24 órás, egész nap. Az ügye let helye: váci men tõ ál lo más, tel.: 06-27/ Mentõk (súlyos esetben): 104. PATIKÁK A VÁROSBAN: Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: , nyitva H-P , Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Pap Béla u. 10., tel.: , 70/ , nyitva H-P , Szo 8-13), Alsóvárosi Patika (Zöldfa u. 25. tel.: , nyitva H-P , Szo 8-12) Ü G Y E L E T E K Vácon születtek: Kövesdi János és Demény Claudia fia Zoltán János, Szabó Gergely és Szalóki Andrea fia Zoltán, Herczeg Árpád és Zima Anikó fia Benedek, Csiki Károly és Krulik Judit fia Csanád, László Róbert és Herdlein Erika fia Róbert Bálint, Kosár Péter és Kanalas Ilona fia Ákos, Szikora Péter és Kovács Krisztina fia Ádám Ákos, Kovács Gergely és Nagy Réka lánya Anna Léna, Ruzsenszki Ádám és Kovács Andrea lánya Réka, Géczi Zoltán és Lagzi Melinda lánya Viktória, László Márió és Dávid Gabriella fia Roland Mihály, Klein István és Kvancz Orsolya lánya Panna, Gaál Balázs és Palya Borbála lánya Blanka, Falusi Gergely és Mayer Georgina fia Gergely. a február 13. a február 14. a február 15. a február 16. a február 17. a február 18. a február 19. Házasságkötés nem volt. Vácon hunytak el: Véglesi László (1941) Dunakeszi, Simon András (1956) Sződliget, Kosztya Ernő Béla (1941) Vámosmikola, Pellei Jánosné sz: Székely Lenka Éva (1936) Vác, Gazsó András (1928) Göd, Czimmer Józsefné sz: Molnár Eszter (1924) Rád, Koppel József (1934) Göd, Lugosi Sándorné sz: Hajdú Julianna (1927) Vác, Víg Józsefné sz: Kövesdi Erzsébet (1939) Vác, Kikillai Sándor (1948) Vác, Buzogány László (1940) Göd, dr. Lázár Tamásné sz: Balázs Ilona (1945) Perőcsény, Fülöp Lajosné sz: Molnár Anna (1921) Vác, Kékesi Lászlóné sz: Ridler Mária (1923) Alsópetény, Bajor Jenőné sz: Bokor Erzsébet (1916) Fót, Lovay Gyula (1962) Dunakeszi, Gönczi Gábor Mihály (1933) Vác, Fajta József (1935) Vác, Kopcik Tiborné sz: Natkievic Ilonka (1926) Vác, Csanda Jánosné sz: Néder Borbála Anna (1935) Nagymaros, Márkus Károlyné sz: Lantos Erzsébet (1937) Bernecebaráti, Suszter János (1942) Fót, Baraksó László Györgyné (1951) Fót, Bakó Lászlóné sz: Schlenk Ilona (1949) Göd, Kertész János (1959) Göd, Mihalik Vilmos (1942) Kóspallag. Gyöngyvirág Gyógyszertár Duna Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Alsóvárosi Gyógyszertár Váci Napló megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN. Szerkesztõségi telefon: 27/ , fax: 27/ Szer kesz tõ sé gi olvasószolgálat munkanapokon 8 és 12 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Le ve le zé si cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten le ve le zés: szerkesztoseg@vaci-naplo.hu Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Multiszolg Bt. Fe le lõs ve ze tõ: a kiadó vezetõje. Ter jesz ti a Lapker Zrt, a Pos ta és a kiadó. Elõ fi zet he tõ a hír lap kéz be sí tõ nél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 fo rint, ne gyed év re 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN

18 18 Váci Napló AKCIÓ: 100 forint az apró! ELADÓ: Oxigén + gázpalack teljes felszereléssel, kerti szerszámok, hatfokos falétrák, olajemelők, lemez szekrény 2 darab (1,70x1x40). Tel.: 06-20/ ELADÓ! SZŐDLIGET csendes mellék utcájában, szép környezetben, 400 nm-es telken lévő, nettó 99 nm alapterületű, FELÚJÍTOTT, kétszintes, összközműves CSALÁDI HÁZ, cirkós fűtéssel (dupla kéménnyel), garázzsal, első- és hátsó (fedett) terasszal, jó közlekedéssel. Irányár: 23,2 MFt. Érdeklődni lehet: 06-30/ VÁCTÓL 10 KM-RE CSALÁDI HÁZ, nagy telekkel - gazdálkodásra is alkalmas - összközműves, reális áron eladó. Tel / (este) és 06-30/ (napközben). RÉGI KÉPESLAPOKAT, JELVÉ- NYEKET, kitüntetéseket, vagy Váccal kapcsolatos bármilyen ereklyét vennék. Tel.: 06-30/ Három hónapos MAGYAR VIZSLA KISKUTYÁK akciós áron eladók. Tel.: 06-70/ ELADÓ! 20KW öntvény kazán, vegyesfűtésű, 5 évet üzemelt; erdőkertesi ikersejt tégla, új kb. 200 db; 5 éves, újtípusú radiátorok; egy hekto és egy 60 literes hordók, 220 V-os (saját készítésű) betonkeverő eladók. Tel.: 06-30/ Frissítve: február 12. VÁC-TÖRÖKHEGYEN, a Sisak u. 2/a-ban, építési telek eladó nm, víz-villany van, a gáz az utcában. Védett belső telek, saját bejáróval. Állat tartásra is alkalmas! Budapestről a 2/A-ról könnyen megközelíthető. Telefon: 06-20/ ; 06-20/ CSISZOLÓ ELADÓ. Meister rezgő csiszoló (német) 230V-50Hz-140W eladó. Tel.: 06-20/ ELADÓ EGY ZEPTER BIOPTRON orvosi nagylámpa, kitűnő állapotban, tartalék izzóval. Ára: Ft. Tel.: 06-30/ COMMODORE AMIGA számítógépeket keresek megvételre, Vácott és környékén! Telefon: 06/ amigadarkmere@gmail.com 66 ÉVES ELVÁLT ASSZONY VA- GYOK, római katolikus vallású, fürdőbe járni, utazni szeretek, hasonló érdeklődésű TÁRSAT KERESEK. Vác és Vác környékiek jelentkezését várom! Kalandorok kíméljenek! Leveleket a Váci Napló, 2601 Vác, Pf. 64-re várom. ELADÓ: 20KW öntvény kazán, vegyesfűtésű, 5 évet üzemelt; erdőkertesi ikersejt tégla, új kb. 200 db; 5 éves, újtípusú radiátorok; 7 db 160 x 110 alu hullámleme; 2 db 250 x 110 hullámlemez; 220 V-os (saját jkészítésű) betonkeverő. Tel.: 06-30/ /62/79 éves ezermester, TÁRSAT KERES Vác és környékéről. Csak kertesházban élő hölgy hívjon. Tel.: 06-30/ PIANINO ELADÓ! Jó állapotú keveset használt Zimmerman pianino sürgősen eladó Felsőgödön. Érdeklődni lehet a 06-20/ telefonszámon. KORREPETÁLÁST VÁLLALOK. Tanítóképzőre járó főiskolásként VÁL- A Muzsikáló Váciakért Alapítvány /adószám: / ezúton fejezi ki köszönetét támogatóinak az SZJA 1 % felajánlásáért ben befolyt összeg Ft, melyet a Bartók Béla Zeneiskola AMI hátrányos helyzetű tanulók támogatására és hangszer javításra fordítottunk. A Váci Szimfonikus Zenekar Egyesület /adószám: / köszöni támogatóinak az SZJA 1 % felajánlását, mely Ft volt 2014-ben. Ezt az összeget az ifjúság zenei nevelésére fordítottuk. LALOK MATEMATIKA KORRE- PETÁLÁST, javító osztályozó vizsgákra felkészítést, általános iskolásoknak! Igény esetén házhoz megyek. Érdeklődni a 06-30/ telefonszámon. ELADÓK: - Táska írógép Olympia (sötétzöld). - Húzhatós bőrönd 70x60cm, fekete és sötétkék. - Fehér, új damaszt abrosz szalvétával, 165x130cm. - Férfi bélelt, új, szürke gumicsizma, 45-ös. Telefon: 06-30/ GÉPBEÁLLÍTÓKAT KERESÜNK (műszerész, autószerelő és géplakatos végzetséggel) Nógrád megyei munkahelyre. Szállítás, szállás biztosított. Tel.: 06-20/ enzoly@ vipmail.hu Matematika, fizika, kémia KORRE- PETÁLÁST VÁLLALOK, házhoz megyek! Tel.: 06-70/ ELADÓ! 20KW öntvény kazán, vegyesfűtésű, 5 évet üzemelt; erdőkertesi ikersejt tégla, új kb. 200 db; 5 éves, új típusú radiátorok; 7 db 2m x 1m alu hullámlemez. Tel.: 06-30/ Akkumulátoros ROKKANTKOCSI, megkímélt állapotban ELADÓ. Érdeklődni a 06-20/ telefonszámon. A VÁCI DOM KÖZELÉBEN, 1047 nm-es építkezésre is alkalmas IN- GATLAN ELADÓ. Érdeklődni a 06-30/ telefonszámon. CO2 HEGESZTŐKET KERE- SÜNK vastag anyagok hegesztésére. Pest környéki munkahelyre. Azonnali kezdés! Darus és tűzvédelmi vizsga előny! Tel.: 06-70/ JOGOSÍTVÁNY KONI BT AUTÓSISKOLA (vác, csányi krt. 45. telefon: 06-27/ iroda@konibt..hu) Int. akreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: ) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: AM, A, B, C 1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, TARGON- CA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉ- PESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS. SZÁMÍTÁSTECHNIKA + HALLÓ Mintabolt (vác, csányi krt. 29/a. - 2-es főút - a város központjában. Tel.: 27/ , 06-20/ , fax: 27/ nyitva: H-P 8-17, szo óráig.) SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti öszszeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusirtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRO- DATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok Ft-tól, normál papíros faxok: Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TER- MÉKEK: gépek Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO 2 patroncsere Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!

19 Váci Napló 19

20 20 Váci Napló

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola

Részletesebben

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT. GYŐR január

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT. GYŐR január Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT GYŐR 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. korcsoport Győr, 2014. január 24-26. Az országos

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, 2015. május 29-31. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola

Részletesebben

2007/2008. TANÉVI V-VI. KORCSOPORTOS LABDARÚGÁS-LEÁNY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Szekszárd, 2008. május 24-25.

2007/2008. TANÉVI V-VI. KORCSOPORTOS LABDARÚGÁS-LEÁNY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Szekszárd, 2008. május 24-25. VÉGEREDMÉNY: 2007/2008. TANÉVI V-VI. KORCSOPORTOS LABDARÚGÁS-LEÁNY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Szekszárd, 2008. május 24-25. 1. Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola és Sportiskolai Módszertani Központ

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT, 2015. június 0507. 1 A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA, 2015. június 0507. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 GyőrMS

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató Biatorbágy Város közigazgatási

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vagyongazdálkodási Bizottsága 2016. február 08-i nyílt és zárt ülésén

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Forever Cup Dunaújvárosban

Forever Cup Dunaújvárosban Dunaújváros volt az egyik állomása a Forever Cupa selejtezőjének, melyet a Dunaújváros stadionban rendezett meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A kupára 16 csapat nevezett be, hogy megnyerje a dunaújvárosi

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion ,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

Felelős: Pápa László Gazdasági Hivatal vez.

Felelős: Pápa László Gazdasági Hivatal vez. H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági-Városüzemeltetési

Részletesebben

Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant

Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant Város Önkormányzat nevében és képviseletében Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant A központi vegyes területek a helyi, települési szintű igazgatási,

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

Férfi Serdülő nyílt Férfi Mini nyílt Férfi B csoport Középiskolás DSE Kunszentmiklós. Középiskolás DSE Kunszentmiklós

Férfi Serdülő nyílt Férfi Mini nyílt Férfi B csoport Középiskolás DSE Kunszentmiklós. Középiskolás DSE Kunszentmiklós 2009/2010-es bajnokság Férfi A nyílt Minimini Férfi Kupa Damjanich kosár KLIKK Zsiráffickók Budaörsi DSE Közgáz öregfiúk Vagány Nyulak Damjanich kosár Diósdi TC Haraszti Sasok Geac Kettő Váci Reménység

Részletesebben

Helyezések-B kategória

Helyezések-B kategória Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! A rendelkezésre álló idő rövidsége, a csapatok egyéb elfoglaltsága, valamint a sportcsarnokok leterheltsége

Részletesebben

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt. 2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Éjszakai Mikulás kupa

Éjszakai Mikulás kupa Az Éjszaka királya az SZP Asztalos XXL M.M.I lett! A dunaújvárosi SZP-Asztalos csapata nyerte meg a Dunaújváros Sportcsarnokban megrendezett Éjszakai Mikulás Kispályás Amat?r Labdarúgó tornát. Tizenkét

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005): Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai 20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Bizottsága 2016. szeptember 13-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 9-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 9-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 9-én (hétfő) 16.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Horváth Ottó polgármester Baka Istvánné Gyovai

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2013/2014. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI V-VI. KORCSOPORT Siófok, 2014. június 21-22. Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 3/2016 (02.15.) számú Hivatalos Értesítő 2016.02.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA 2013/201 TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V., VI. korcsoport V-VI. korcsoport BARANYA MEGYE Helyszín: PÉCS, PVSK SPORTTELEP Időpont: 201 május 8-9. A Versenybizottság elnöke: HAÁSZ JÁNOS Korcsoportok: V. kcs.:

Részletesebben

Testnevelés versenyek a 2015 / 2016-os tanévben

Testnevelés versenyek a 2015 / 2016-os tanévben Testnevelés versenyek a 2015 / 2016-os tanévben Kézilabda: Árpád-kupa lány kézilabda torna, II.hely Bóka Sára 6.b Franyó Zsanett 4.b Gyimesi Alexa 4.b Gál Adrienn 5.a Legjobb kapus: Néder Adrienn Diákolimpia

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG TAGEGYESÜLETEK: Paksi RK Elnök: Pásztor Béla ESZI DSE Elnök: Nagy Gábor Perczel DSE Elnök: Gulyás Péter Bonyhádi Családi Röplabda Klub Elnök: Istenes László Elnök: Vajda

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2015. május 18-19. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

A Fegyelmi Bizottság határozatai

A Fegyelmi Bizottság határozatai 11. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ A Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. június 10. Iktatószám: /2009 I-180/2008-09. Az FB Bogunovic Milant a Diósgyőri FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8.

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

FIGYELEM VÁLTOZÁS!!! Tisztelt Szülők!

FIGYELEM VÁLTOZÁS!!! Tisztelt Szülők! Tisztelt Szülők! Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy gyermekük számára továbbtanulási céllal valamely ünket választották. Iskolánk iránti töretlen és növekvő népszerűségét jelzi, hogy a tavalyi 600

Részletesebben

Iskolai sport. Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői

Iskolai sport. Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői Iskolai sport Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői A II. kerületi diákolimpiai versenyrendszer a tanulók rendszeres, szervezett, egész éven át tartó versenyzési

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny. Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... TERÉK Norbert BVSC-Zugló KREBS Bálint BVSC-Zugló - (J.N.) 9 MOLNÁR Ádám 9 MOLNÁR Ádám Siófoki Asztalitenisz Klub BAUER Szilárd Miklós - (, 8, -7, 7) BAUER

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március 2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, 2013. március 08-10. VERSENYPROGRAM FIÚK 2013. március 9. (szombat) MÉRKŐZÉSEK: A és C csoport Lauber Dezső Városi

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 7 HUZSVÁR Erik Bendegúz KSI SE 7 STRAUBINGER Balázs KSI SE - 0 (, 7, ) 7 HUZSVÁR Erik Bendegúz ANDRÓCKI Zalán Asztalitenisz SK Szeged 7 STRAUBINGER

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Koszta Mihály TVSE elnök Véleményezte: Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Koszta Mihály TVSE elnök Véleményezte: Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság ELŐTERJESZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartandó ülésének, 4. számú A TVSE tevékenységéről, gazdálkodásáról szóló tájékoztató megtárgyalása - tárgyú napirendi

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Mozgásban a VODAFONE. 2007 december 6. december 16.

Mozgásban a VODAFONE. 2007 december 6. december 16. Mozgásban a VODAFONE 2007 december 6. december 16. A Vodafone mindig nagy nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az igényeknek leginkább megfelelô szolgáltatást nyújtsa ügyfeleinek. Ezek kommunikálására mindig

Részletesebben

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2019. január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 12/2019. (I. 31.) önkormányzati testületi határozat támogatja, hogy Pusztainé Nádházi Ibolya ellen hűtlen kezelés vétsége miatt indult

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok)

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok) 1. szöveg Hallgassa meg a szöveget, és oldja meg az utána következő feladatokat! Maximális pontszám: 10 Feladatmegoldási idő: 15 perc Ha farsang, akkor természetesen bál. A farsangi bálok a XIX. század

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat évi költségvetése

Vác Város Önkormányzat évi költségvetése Vác Város Önkormányzat 2015. évi költségvetése V Á C 2015.02.10. 2 3 4 5 6 7 Vác Város Önkormányzat 1. sz. melléklet Az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2015. évi bevételei

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

M EG H Í V Ó. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága június 30-án (csütörtök) 16.

M EG H Í V Ó. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága június 30-án (csütörtök) 16. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottság E l n ö k e 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. Szám: /2016. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági

Részletesebben