46. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "46. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.11.10-14."

Átírás

1 1 / HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. P. Emberölés bűntette :00 HATÁROZAT HÍRDETÉS! Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 májusában Fk. B. P. vádlottat emberölés bűntette miatt 8 év 6 hónap fiatalkorúak börtönbüntetésére és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a vádlott enyhítésért, a védője pedig a minősítés módosítása érdekében élt jogorvoslattal. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott családjával Püspökladányban lakott, T.-P. József sértettel ismerősök voltak. A vádlott 2012 szeptemberében ismerkedett meg Sz. J. B-vel, akivel egy iskolába jártak Debrecenbe, és akivel szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni, azonban a lány elhárította a közeledését. A sértett 2011 tavaszán ismerkedett meg Sz. J. B-vel, de csupán ismerősei voltak egymásnak. A lány 2012 októberében egy új profilképet rakott fel magáról az egyik közösségi oldal adatlapjára, a fényképhez a sértett mindenki által látható módon a nyam-nyam megjegyzést írta. A vádlott ezen felháborodott és számon kérte a sértettől, hogy miért ír ilyeneket. Ő pedig kiírta a kép alá hogy szeretlek. A két fiatalember közötti üzenetváltás odáig fajult, hogy egy találkozót beszéltek meg Püspökladányban azért, hogy megverekedjenek egymással. Azonban a sértett korábban érkezett a helyszínre egy barátjával. Kihívta a vádlottat, aki félve attól, hogy alul marad, magához vett egy pillangókést. Az utcán a két férfi között azonnal tettlegesség alakult ki, a sértett hastájékán többször megtérdelte a vádlottat, aki a pillangókéssel a sértettet hason, mellkason és háton szúrta. A sértett menekülni próbált, azonban a vádlott utolérte és megfenyegette, hogy ha még egyszer ránéz a barátnőjére agyonüti. A sértett barátja értesítette a mentőket, akik megkísérelték újraéleszteni a sértettet, azonban próbálkozásuk ellenére meghalt. A vádlott nem sokkal ezután Szolnokra utazott, azonban amikor megtudta, hogy a sértett meghalt, leszállt a vonatról és önként jelentkezett a rendőrségen. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla K. L. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette :00

2 2 / 27 HATÁROZAT HÍRDETÉS! Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 áprilisában K. L. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott védője a tényállás téves megállapítása miatt, enyhébb minősítésért és enyhébb büntetésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a kismarján élő K. L. vádlott és felesége K. Lné között 2010 nyarától egyre gyakoribbá váltak a veszekedések a vádlott állandó féltékenykedése miatt. Főleg ittas állapotban egyre agresszívebben viselkedett a sértettel, gyakran bántalmazta az asszonyt augusztusában azonban az asszony már nem bírta tovább és elpanaszolta a Kismarjai Polgármesteri Hivatalban, hogy férje ittas állapotban gyermeke előtt rendszeresen bántalmazza, emiatt gyerekeivel együtt helyezzék el őket anyaotthonban. Aznap az éjszakát egy ismerősénél töltötte. Másnap a körjegyzőség ügyfélszolgálatán kérte, hogy indítsák meg ő és gyermekei anyaotthoni elhelyezését. A vádlott miután megtudta, hogy felesége hol van, felindultan, ittas állapotban megjelent a hivatal gyámügyi előadójánál. Folyamatosan szitkozódva közölte a sértettel, hogy gyermekeit el nem veheti tőle és kérdőre vonta hol töltötte az éjszakát. A helyiségben tartózkodott a sértett kérésére a helyi polgárőrség vezetője, aki közölte a vádlottal, hogy távozzon, ellenkező esetben rendőri intézkedés lesz. A vádlottat előállították a Derecskei Rendőrőrsre. A sértett a vádlottal szemben távoltartást kért, ami el is rendeltek, azonban az asszony a vádlott ráhatására visszavont. K. Lné sértett egy hét múlva újra kérte az anyaotthoni elhelyezését októberében miután a házaspár megkapta a megélhetésüket szolgáló segélyt, vásárolni indultak. Közben a vádlott és testvére azonban több italboltba ment, ahonnan csak a délutáni órákban érkeztek haza. A vádlott és testvére, a házuk konyhájában a magukkal hozott italt fogyasztották, majd a vádlott már ittas állapotban egyre agresszívebb lett, kérdőre vonta feleségét, hogy miért nem kezdett már hozzá a főzéshez. Hirtelen neki rontott az asszonynak, ököllel ütötte a fejét. A sértett kiszaladt a házból, azonban a vádlott utolérte, egy füves területen földre rántotta, szidalmazta, a haját tépte és megrúgta. A vádlott testvére és annak élettársa fogták le a férfit, aki azonban tovább ütötte-verte a feleségét, ahol érte. A házukba visszaszaladó asszonyt utolérve fojtogatni kezdte, aki elájult. A vádlott testvére próbálta nyugtatni a vádlottat, aki azonban újra nekiment a sértettnek és a fejét a falba verte. Ezt követően a sértett a mellékhelyiségbe ment és hívta a rendőrséget. A megfélemlített sértett a kiérkező rendőröknek nem merte elmondani a bántalmazást. Csak a vádlott előállítása után tett feljelentést a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon. A sértettet az ügyeletes orvos megvizsgálta, majd további ellátásra a Debreceni Kenézy Gyula Kórházba irányította. A sértett sérülései 8 napon belül gyógyulóak voltak, azonban a nyakmegragadás során akár halálos kimenetelű sérülése is keletkezhetett volna. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla Cz. S. G. Emberölés bűntette :00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 júliusában Cz. S. G. vádlottat emberölés vétsége miatt 2 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás érdekében, a vádlott és védője a tényállás téves megállapítása és téves minősítés miatt, felmentésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint Cz. S. vádlott és Id H. S. sértett ingatlana egymás melletti területen voltak Nagyhegyesen. A vádlott ingatlanrészén hosszabb idő óta 8 nagytestű kutyát tartott vagyonvédelmi okokból. A kutyák nem voltak megkötve, sem

3 3 / 27 elzárva, többször elkóboroltak a tanyáról, amit az arra járók jeleztek Nagyhegyes illetve Hajdúszoboszló jegyzőjénél. Emiatt, a vádlottat 2008-ban és 2010-ben szabálysértés miatt figyelmeztetésben részesítették. A vádlott 2010 márciusában ingatlanát 2 méter magas drótkerítéssel körbekerítette, a területre való bejutást pedig kapu biztosította. Előfordult azonban, hogy a kapuszárnyak nyitva maradtak, így a kutyák ismét elkóborolhattak novemberében a vádlott félelőtt a tanyán tartózkodott, szalmabálát szállított a közeli szántóföldjéről az ingatlanra. Időközben a sértett is megérkezett a tanyájára. A vádlott kutyái időközben az ingatlanról kijutottak és annak közelében, a kaputól nem messze megtámadták a sértettet. A férfinak esélye sem volt a 8 nagytestű kutyával szembeni védekezésre. A földre rántották, ruházatát leszaggatták és testszerte megszámlálhatatlan harapást ejtettek rajta, majd a vádlott udvarára vonszolták. Miután a sértett mozdulatlan maradt, az állatok megnyugodtak és őt körbevéve abbahagyták a bántalmazását. A vádlott kb perc múlva érkezett vissza a tanyára. Észlelve a történteket azonnal hívta a mentőket, akik a Kenézy Gyula Kórházba szállították a sértettet. Id. H. S. elszenvedett sérülései olyan súlyosak voltak, hogy 2 nap múlva elhunyt. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK Szekszárdi Törvényszék B.106/2014. Emberölés bűntettének kísérlete november 10. A vádlottat pszichés megbetegedése miatt leszázalékolták, ő és a nagymamája meglehetősen nehéz anyagi körülmények között éltek hőgyészi otthonukban. A vádlott február 2-án a délelőtti órákban otthon tartózkodott, amikor a sértett panaszkodni kezdett nehéz életkörülményeikre és az anyagi problémáik miatt az életüket kilátástalannak értékelte. A vádlott személyiségszerkezetéből adódó egzisztenciális szorongására, otthona bizonytalanságának érzésére visszavezethetően úgy határozott, hogy ennek véget vet és először a sértettel, majd magával is végez. Ezt követően egy konyhakéssel legalább alkalommal hátba szúrta a négy rétegű felsőruházatot viselő nagymamáját. A sértett a vádlott támadását a hátára törő égető érzés miatt kezdetben nem is bántalmazásnak értékelte, hanem azt gondolta, hogy a kályha parazsa meggyújthatta a ruházatát és ennek eloltása érdekében ütögeti a hátát az unokája. A sértett számára akkor lett nyilvánvaló, hogy támadás érte, amikor a vádlott már két késsel a kezében fölé hajolt. A sértett felült és megkísérelte a késeket a vádlott kezéből elvenni. E közben a sértett mindkét kezén további sérülések keletkeztek. Miután a sértettnek sikerült a vádlottat lecsillapítani és tőle magához venni a késeket, bement a szobába és lefeküdt. A sértett a vádlottat segítségért küldte a szomszédba, akik értesítették a mentőket. /További bizonyításfelvétel, szakértő meghallgatásával/ Dr. Hauszmann-né Dr. Szőke Rita hauszmanner@szekszardit.birosag.hu 06-20/

4 4 / 27 ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Járásbíróság K. József és társai Rablás bűntette :00 Az I. Az I. r. vádlott 2006-tól 2008 májusáig a pókaszepetki idősek otthonának vezetője A vádlottak volt, a IV. s rendű munkaköréből vádlott tippje adódóan alapján tilos 2014 volt februárjában az ott elhatározták, lakóktól pénzt, hogy kirabolnak egy zalaegerszegi házat. Az I., II., és III. rendű vádlottak fejükre maszkot húztak, s a kerítésen át bemásztak az ingatlan udvarára, lekapcsolták a villanyórát, elvágták a távközlési vezetéket, majd a bejárati ajtót berúgva bejutottak a házba.a neszre felébredt az ott lakó 81 éves sértett, akit megfenyegettek, s a pénzét követelték. Végül a házat átkutatva megtalálták a sértett megtakarított pénzét, s Ft készpénzt és egy Ft értékű betétkönyvet vittel el az idős asszonytól. A vádlottak ezt követően Veszprém felé indultak, a maszkokat és a betétkönyvet eldobták, majd megálltak cigarettát venni. Ekkor igazoltatták őket a rendőrök, akik kábítószer-gyanús anyagot találtak náluk a kocsiban. Érték: Ft. dr. Beznicza Árpád 0630/ BezniczaA@zalaegerszegit.birosag.hu Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit 0630/ BartalneMJ@zalaegerszegit.birosag.hu

5 5 / (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem Ó. Zoltán I. r. hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette Az I. r. vádlott hivatásos rendőrként, feladata ellátásra során az M1 autópálya mentén végzett gépjármű-ellenőrzést a II. r. vádlottal együtt. Ezen alkalmakkor a vádlottak a közúti ellenőrzésről készült jegyzőkönyvekben valótlan adatot rögzítettek az intézkedés helyszínére vonatkozóan. Az elsőfokú bíróság a fenti cselekmények miatti 3 rb. közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól az I. r. vádlottat felmentette, a másodfokú bíróság azonban e cselekmények miatt bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K. L.+ 1 fő Életveszélyt okozó testi sértés bűntette :00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2014 júliusában K. L. I.r. vádlottat testi sértés bűntette és rablás bűntettének kísérlete miatt, mint különös visszaesőt 7 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. O. B. II.r. vádlottat felbujtóként elkövetett rablás bűntettének kísérlete, felbujtóként elkövetett testi sértés bűntette, garázdaság vétsége, és testi sértés vétsége miatt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért illetve enyhítésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2012 decemberében ismerkedtek meg egymással Nyíregyházán, amikor I.r. vádlott albérlőtársat keresett. II.r. vádlott korábbi albérletéből ismerte H. M. sértettet, tudta róla, hogy egyedül lakik, nyugdíja van, jószívű, több személyt is segít anyagilag. II.r. vádlott többszázezer forinttal tartozik a sértettnek februárjában a vádlottak jelentős anyagi gondokkal küzdöttek, rezsitartozásuk is volt. Kigondolták, hogy H. M. sértettől fognak pénzt szerezni. II.r. vádlott közölte, hogy I.r. vádlott úgy tud bejutni az asszonyhoz, ha amikor bekopog hozzá, akkor a szomszéd nevét mondja és a nő ki fogja nyitni az ajtót. Az I.r. vádlott akkor üsse le a sértettet és a ruhásszekrényekben a ruhák alatt keresse a sértett pénzét. I.r. vádlott így is tett. Amikor belökte a sértett lakásának ajtaját, az asszonyt ököllel többször fejen ütötte, amitől a sértett a földre esett és eszméletlen állapotba került. Ezt követően I.r. vádlott pénz után kutatott, de a sértett magához tért, majd a vádlott tovább bántalmazta a sértettet, amitől az ismét elvesztette az eszméletét. I.r. vádlott pénzt nem talált a lakásban, így a padlón fekvő sértettet hátrahagyva a helyszínről távozott. A sértettet másnap a szomszédok találták meg kihűlt állapotban. A sértett kihűlt állapota

6 6 / 27 közvetett életveszélyes állapotot jelentett, a hideghatás mellett a légzés-keringés visszafordíthatatlan összeomlása és vérbelégzés következhetett volna be, amit csak az idejében érkező orvosi ellátás és kórházi kezelés hárított el. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla S. G. Adócsalás bűntette :00 Az elsőfokon eljárt Egri Törvényszék S. G. vádlottat folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntett miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra és 4 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott által irányított, Apc településre bejegyzett székhelyű építőipari gazdasági társaság között több céggel állt gazdasági kapcsolatban, melyek részére különféle szolgáltatást nyújtott. A vádlott 2005-ben csaknem 10 millió, 2006-ban 51 millió, 2007-ben 35 millió forint áfa tartalommal bocsátott ki a munkavégzésről számlákat. Azonban áfabevallási kötelezettségének évre nem tett eleget, illetve 2005-re vonatkozóan késedelmesen nyújtott be adóbevallást évben a bevallás tartalma nem felelt meg a valóságnak, mert a vádlott a fizetendő adó összegéből forintot az adóhatóság elől eltitkolt. Mulasztásával évre vonatkozóan Ft áfa összeggel csökkentette az adóbevételt. A vádlott a cége gazdasági ügyeiről folyamatos nyilvántartást nem vezetett, megszegte a számviteli törvény által előírt könyvvezetési kötelezettséget, elmulasztotta a könyvvizsgálati kötelezettségét és a beszámoló elkészítését is. Folytatólagos tárgyalás. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szegedi Törvényszék (Szeged, Széchenyi tér 4.) 117. számú tárgyalóterem B. A. vádlott és 45 társa Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszövügy november 11., 13. Az ügy lényege: Az ügyben a vádirat 46 vádlottat, 100 tanút és több mint 50 sértettként érintett takarékszövetkezetet jelöl meg. Az iratanyag rendkívül terjedelmes, több 10 ezer oldalas. A vádirat szerint a vádlottak összesen 52 magyarországi takarékszövetkezetnek okoztak 11 milliárd forintot meghaladó kárt, melyből 3,1 milliárd forint térült meg. Megjegyzés: A bíróság az ügyben még tart tárgyalást. hó 9.00 óra

7 7 / 27 Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró / sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék, I. emelet 53. tárgyalóterem F.I. és társa vádlottak Életveszélyt okozó testi sértés bűntette november A vádirat szerint I. és II. rendű vádlottak május 22-én 16:30 óra körüli időpontban Karcagon, a Kisújszállási út mellett kijelölt kerékpárúton a város központja felé közlekedtek kerékpárral. Előttük haladt azonos irányban kerékpárral a 75 éves A.M. sértett. A Kisújszállási út 45. szám előtti útszakaszon I. rendű vádlott megelőzte a lassabban haladó sértettet. A mögöttük haladó II. rendű vádlott balról szintén előzni kezdte a sértettet, és ekkor pontosan meg nem állapítható ok miatt közöttük szóváltás alakult ki, majd II. rendű vádlott jobb kezével a sértett felsőtestét testi sértés szándékával meglökte, melyet a sértett bal karjának felemelésével próbált kivédeni, eközben a kerékpárral elesett. A sértett az esés következtében fejének jobb oldalát az egyenetlen aszfalt útburkolatba ütötte és mozdulatlanul ott maradt, a II. rendű vádlott is elesett a kerékpárral. Az I. rendű vádlott észlelte a történteket, a kerékpárját földre lökte, visszaszaladt és jobb lábbal, nagy erővel a földön fekvő sértett arcába rúgott. Időközben II. rendű vádlott felállt és I. rendű vádlottal együtt kerékpárral elhajtottak a város központja felé, magára hagyva a sértettet. A vádlottak magatartásának következtében a sértett a jobb oldali homloktájék 4 rendbeli repesztett jellegű sebzését, környezetében a felhám hámhorzsolásos jellegű sebzését, mindkét oldali alsó-felső szemhéjak bevérzését, az orrgyök területének repesztett jellegű csontig hatoló lágyrész sérülését, darabos elmozdulással járó orrcsont törést, jobb oldali mellkas felső bordák vetületének bevérzéssel járó hámzúzódásos sérülését, a szegycsont felső harmad vetületének hámhorzsolásos sérülését, a jobb oldali nyakszirtlebeny körülírt (perifocalis) agyvizenyővel kísért vérzéses agyzúzódást, agyrázkódást, bal oldali keményburok alatti vérzés sérülését szenvedte el. A jobb oldali homloktájék repesztett jellegű sebzés közepes erejű, tompa erőbehatásra jöhetett létre, a kerékpárral történő elesés és a talajhoz történő ütődés következtében, melynek következménye az ellencsapódás miatt a baloldalon kialakult keményburok alatti vérzés. A jobb oldali nyakszirtlebeny vérzéses zúzódása szintén ellencsapódásos mechanizmus útján keletkezett az arckoponyát ért nagy erejű tompa erőbehatás következményeként. Az arckoponya területében minimálisan két rendbeli, míg a mellkas területében további egy rendbeli tompa erőbehatás érvényesült, az utóbbi sérülés az elesés során a kerékpár kormányhoz történő ütődés következménye. Az elszenvedett lágyrész és az agyrázkódás sérülése 8 napon belül gyógyuló, míg a darabos elmozdulással járó orrcsonttörés 8 napon túl gyógyuló sérülés. A keményburok alatti agyzúzódás és a tarkólebeny agyzúzódás tényleges gyógytartama 5-6 hétben határozható meg, és közvetlen életveszélyt okozó sérülésnek tekinthetők, amelyek műtéti beavatkozás nélkül gyógyultak. A sértett július 13. napján bekövetkezett halála és a bántalmazás között ok-okozati összefüggés nincs. A fenti tényállás alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség I. rendű F.I. vádlottat, mint többszörös visszaesőt, valamint II. rendű B.A. vádlottat életveszélyt okozó

8 8 / 27 testi sértés bűntettével, mint társtetteseket vádolja. Az első tárgyaláson a vádirat ismertetésére, a vádlottak kihallgatására kerül sor. Dr. Sándor Géza sandorg@szolnokit.birosag.hu / ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Keszthelyi Járásbíróság dr. Sz. I. Piroska Csalás bűntette :00 Egy keszthelyi csalási ügyben 20 vádlott szerepelt, közölük egy áll bíróság előtt most. A vád szerint a vádlott ingatlanforgalmazással, hitelközvetítéssel, pénzügyi tanácsadással is foglalkozó, vele közeli hozzátartozói kapcsolatban álló társának nyújtott segítséget a csalásban: ügyvédként működött közre különféle ingatlan adásvételekben. Az ingatlanokat nem a valós forgalmi értéken adták el, az előleg, a vételár megfizetése több esetben csak papíron valósult meg, illetve valótlan fizetőképességgel tévesztették meg az eladókat. Cca: Ft Megjegyzés: Ítélet várható dr. Beznicza Árpád 0630/ BezniczaA@zalaegerszegit.birosag.hu Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit 0630/ BartalneMJ@zalaegerszegit.birosag.hu

9 9 / (SZERDA) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla G. B. Emberölés bűntette :30 Az elsőfokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék 2014 januárjában G. B. vádlottat emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban 25 év után bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának későbbi időpontban való megállapításáért, míg a vádlott és védője bizonyítottság hiányában történő felmentés érdekében fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és néhai K. M. sértett házastársak voltak ben ismerkedtek meg, közöttük szerelmi kapcsolat alakult ki. Még abban az évben összeköltöztek, 1999-ben házasságot kötöttek, együttélésüket 2002 júliusáig harmónia jellemezte júliusában született meg a kisfiúk. A vádlott Ráckevén élő családjának jól menő porcelánüzlete volt Budapesten, az id. G. B. biztosította a fiai megélhetését, kifejezetten jómódban éltek. A vádlottnak nem kellett dolgoznia, a sértett az édesapjától örökölt ingatlan eladása után vásárolt Tökölön egy lakás, majd amikor Szigethalomra költöztek eladta ezt is és annak árát részben értékpapírokba fektette. Viszonyuk 2005-ben kezdett megváltozni, egyre jobban eltávolodtak egymástól. Ebben az évben már Id. G. B. ellen büntetőeljárás volt folyamatban, előzetes letartóztatásba került. Ebben a helyzetben a sértett elzárkózott attól, hogy segítsen, nem akarta saját apai örökségéből támogatni férje szüleit. Vitáik állandósultak, többnyire anyagiakról illetve a közös gyermek neveléséről szóltak. A vádlott anyagi helyzete egyre bizonytalanabbá vált. G. B. vádlott 2009-ben több millió forintos kölcsönt vett fel, azzal kizárólag ő gazdálkodott, erről a sértett nem is tudott augusztusában a vádlott megismerkedett B. T-vel, közöttük rövidesen szerelem alakult ki. A felesége tudott a kapcsolatról és belenyugodott a válás gondolatába. Ezért jövőjét alakítva 2011-ben lakást vásárolt Budapesten azért, hogy gyermekével majd oda költözik. A vádlott és a sértett különválásukat tényként kezelték. Ebben az élethelyzetben a vádlottban felmerült, hogyan tudna végleg megszabadulni feleségétől. Halála esetén a gyermek örökli édesanyja lakását és több millió forintos megtakarítását. Ha viszont elválnak, végleg le kell mondania az asszony vagyonáról. Elhatározta, hogy végez feleségével. Tervet készített, mely szerint a sértettet a szigethalmi lakásban fogja megölni és rablógyilkosságnak álcázza a cselekményt decemberének végén az éjszakai órákban érkezett Szigethalomra, kulcsával bement a házba, és egy húsklopfolóval az alvó feleség fejét ütlegelni kezdte. A sértett már nem tudott védekezni, a férfi pedig addig ütötte, amíg az asszony eszméletét vesztette. A vádlott még ezután is bántalmazta a nőt, egészen addig, amíg meg nem győződött arról, hogy nem mozdul. A sértett a sérülések súlyossága miatt perceken belül elhalálozott. A vádlott, hogy rablógyilkosságnak tűnjön, a lakást feldúlta. Miután végzett, a ház ajtaját bezárva távozott és oda csak 2 nap múlva tért vissza. Eljátszotta, hogy ö fedezte fel felesége holttestét és értesítette a mentőszolgálatot. Az utolsó szó jogán a vádlottat hallgatja meg a bíróság. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/

10 10 / 27 Debreceni Ítélőtábla B. Zs. Rablás bűntette :00 Az elsőfokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013 októberében B. Zs. vádlottat rablás bűntette, lopás bűntette, lopás vétsége és jogtalan elsajátítás vétsége miatt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra, valamint Ft pénzbüntetésre ítélte. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a büntetése 2/3 részének letöltése után bocsátható. A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék 2014 februárjában a vádlottat az ellene jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vád alól felmentette, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A vádlott fellebbezésében mind az első, mind a másodfokú ítélet rendelkezéseit több ponton támadja. Az ügyész szerint a fellebbezési jog biztosítása jogszabály ellenes volt. A bíróság által megállapított tényállás szerint B. Zs. az interneten, álnéven szexhirdetést adott fel, melyre H. J. sértett jelentkezett decemberében a szexuális aktus után, a budapesti lakásból távozva, H. J. észlelte, hogy a vádlott eltulajdonította a pénztárcáját, melyben Ft és névjegykártyák voltak. A nő azonban nem nyitott ajtót a visszatért férfinak, aki rendőri segítséget kért. A vádlott a rendőri felszólításra sem nyitott ajtót, ezért a rendőrök egy lakatos segítségével jutottak be a lakásba, ahol megtaláltak forintot júniusában B. Zs. vádlott intim szolgáltatást nyújtott G. T. sértettnek, akinek eltulajdonított legalább forintot és forintot meghaladó értékű napszemüvegét. A vádlott a pénz hiányát észlelő sértettet és a rendőrjárőröket sem engedte be a lakásba áprilisában a vádlott előzetes megállapodás után fogadta a lakásban D. M-et, akinek az italába altatószert kevert, amitől a sértett eszméletét vesztette és csak 3 óra múlva, a gépkocsijában tért magához. A vádlott eltulajdonította a sértett hátizsákját, két mobiltelefonját, napszemüvegét, Ft készpénzét, a gépkocsiból egy MP3 lejátszót és egy kihangosítót. Az okozott kár Ft. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK Balassagyarmati Törvényszék 2660 Balassagyarmat Köztársaság tér 2 Tárgyaló: 24. tárgyaló B.217/2014 emberölés A vádlott és a sértett 2010 óta élettársi kapcsolatban éltek. Mindketten alkoholizáló életmódot folytattak, gyakran veszekedtek, amely sokszor tettlegességig fajult. A vádlottat március 11-én, Pásztó belterületén ittas állapotban a földön fekve találták, szeme körül sérülésekkel. A kórházban azt mondta az őt kezelő orvosnak, hogy élettársa bántalmazta őt, majd el is költözött a vádlottól. A sértett március 17-én felkereste a vádlottat új lakhelyén azzal, hogy eladta a házat, ezért a vádlott vigye el onnan holmiját. A vádlott aznap este vissza is ment a sértetthez, aki ekkor veszekedni kezdett vele és testszerte megütötte, megrugdosta őt, majd lefeküdt aludni. A vádlott ekkor kiment az udvarra, fogott egy favágásra használt baltát, és visszatérve a házba az ágyban alvó sértettet 13-szor fejen ütötte. A vérző sértettet magára hagyva elment. A sértett nem halt meg azonnal, akár fél- egy nap is lehetett a túlélés

11 11 / 27 információ időtartama az orvosszakértői vélemény szerint. A sértettet március 18-án az esti órákban találták meg, holtan Az ügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat, és a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A második kitűzött tárgyalási nap november óra. barsi@balassagyarmatit.birosag.hu DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Járásbíróság Debrecen, Iparkamara u. 1. fszt. 27. Fk. 604/2014 Vádlott: Halálos közúti baleset gondatlan Vádlott: fk. K. Ernő okozásának vétsége 1. tárgyalás A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint július 5-én a vádlott ismerősével a család Látóképi tó melletti földterületére készült, lovasfogattal, a 33-as számú főúton. A férfi kerékpáron, 10 éves testvérével érkezett a vádlotthoz, akitől a kisfiúnak haza kellett vinnie egy gyermekkerékpárt. A kisfiú felvetette, hogy ő is velük menne, bátyja és a vádlott azonban hazaküldték azzal, hogy a bálákkal megrakott szekérre úgysem fog majd felférni. A kisfiú a biciklivel elhajtott, a vádlott és barátja pedig útra keltek a fogattal. Már a Látóképi Csárdánál jártak, amikor észrevették, hogy a gyermek a szekér hátsó kiálló részébe kapaszkodik és úgy húzatja magát a biciklijén ülve. Így érkeztek meg a szántóföldre, ahol aztán összegyűjtötték és a szekérre rakták a szalmabálákat. A vádirat szerint sötétedést követően, 21 óra 30 körül indultak haza Debrecenbe. A 10 éves fiú a földúton előttük tekert, amikor azonban felhajtottak a 33-as főútra, megint a szekérbe kapaszkodott. Kerékpárján nem voltak lámpák, sem fényvisszaverők és a gyermek láthatósági mellényt sem viselt. A lovasfogat szintén nem volt megfelelően kivilágítva, bal szélére egy piros és egy fehér LED kerékpárlámpa volt felszerelve, hátsó részén az előírt piros-fehér csíkozású táblát a rakomány nagyrészt eltakarta és hiányoztak hátulról a fényvisszaverők is. A vád szerint a lovasfogat sem a KRESZ, sem a KÖHÉM előírásainak nem felelt meg. 22 óra 12 perc körül, egy holland állampolgár közlekedett a 33-as főúton Hortobágy felől Debrecen irányába. A transporter km/h sebességgel mehetett, amikor méter távolságból észrevette az előtte haladó lovaskocsit és a biciklis gyermeket. Azonnal vészfékezett, de nem tudta elkerülni az ütközést, nekiment a szekérnek és a fogat hátsó részéhez szorította a 10 éves fiút. A szekér utasainak, az autó sofőrjének és kiskorú utasának nem esett baja. Az elgázolt kisfiú kórházba szállítását követően, még aznap éjjel életét vesztette. Az ügyészség megállapította, hogy a kivilágítatlan kerékpárost és az alig kivilágított fogatot méterről lehetett csak észlelni, és a sofőr hiába fékezett késedelem nélkül, a járműveket már csak féktávolságon belül lehetett észrevenni. A vádhatóság szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a lovasfogaton megfelelő lámpák és a fényvisszaverők, a jogszabályi előírások szerint lettek volna felszerelve. A sofőr ugyanis akkor már 174,5-105,5 méter távolságból észrevette volna a szekeret, így le tudott volna fékezni mögötte. A fogatot hajtó Fk. K. Ernő egyébként sem vezetői, sem hajtási engedéllyel nem rendelkezett, de nem volt tapasztalt abban sem, hogy miként kell közlekedni megrakott lovasfogattal, éjszakai körülmények között. A vádlott elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést - áll a vádiratban. Tatár Timea, Debreceni Törvényszék, 36/ Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/ sajto@debrecenit.birosag.hu,

12 12 / 27 KAPOSVÁRI JÁRÁSBÍRÓSÁG Kaposvári Járásbíróság Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. fszt.19 L.L. Hivatalos személy elleni erőszak bűntette november Az 59 éves vádlott ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki, mert nem kezdte meg szabadságvesztés büntetésének letöltését. Amikor a rendőrök előállítását megkísérelték a vádlott egy baltát vett magához, mellyel a rendőrök felé ütött, illetve őket folyamatosan fenyegette is. Befejezés várható. Dr. Vadócz Attila 06/ vadocza@kaposvarit.birosag.hu KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 10. tárgyaló vádlott G.J. ügy előre kitervelten, időpont különös kegyetlenséggel november óra elkövetett emberölés bűntette Kezdődik a többszörösen minősülő emberöléses ügy tárgyalása Kezdődik a törvényszéken annak a 40 éves mélykúti férfinek a büntetőpere, akit élettársa megölésével vádolnak. A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott elmebetegségben, lélekhasadásos elmezavarban szenved és szenvedett cselekményének elkövetésekor is. Magatartását érzékcsalódások, téveszmék irányítják és irányították a cselekmény megvalósításakor is, ezért képtelen volt arra, hogy cselekményének társadalomra veszélyes következményeit felismerje és e felismerésnek megfelelően cselekedjék. A vádlott kényszergyógykezelése indokolt, betegségéből adódóan hasonló, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésétől tartani kell. A vádlott és a sértett 1991 óta éltek élettársi kapcsolatban, 1992-ben költöztek Magyarországra, 2008 óta éltek a Mélykúton. Kapcsolatukból két gyermek született. A vádlott és a sértett kapcsolata az eljárás tárgyát képező bűncselekmény elkövetéséig lényegében problémamentes volt, komoly konfliktusok, tettlegességig fajuló veszekedések nem voltak közöttük. A lélekhasadásos elmezavarban szenvedő vádlott viselkedése év májusában változott meg, ekkor látomások, érzékcsalódások kezdték gyötörni, téveszméi szerint a családjával, élettársával valami rossz fog történni, élettársát bántalmazás fogja érni szeptember 20. napján, 12 óra körüli időben a vádlott és a sértett Mélykúton közösen hagyták el a munkahelyüket, majd bevásárlás után 12 óra 15 perckor érkeztek meg a lakóházukba. A vádlott a sértettet a házba belépve maga elé engedte, majd a sértett a bevásárlás során vásárolt élelmiszereket az előszobában letette, cipőjét levetette és belépett a nappaliba. A sértett mögött haladó vádlott az előszoba helyiségben magához vett egy mintegy 1,1 kg súlyú, 32 cm nyélhosszúságú, fanyelű kalapácsot, melynek feje fémből készült és keresztmetszete mintegy 4,5 x 4,5 cm. A vádlott a nappaliban utolérte a sértettet, a kalapácsot a feje fölé emelte és a

13 13 / 27 Dr. Sárközy Szabolcs jobb kezében tartott kalapáccsal, az eszköz fejének tompa részével egy alkalommal, nagy erővel lesújtott a sértett fejének hátsó részére. A sértett az ütés miatt térdre rogyott, majd hason fekve a földre került a nappalival egy légtérben lévő hálóban található franciaágy lábánál. Ezután a vádlott jobb oldalról az eszméletét vesztő sértett mellé térdelt és pontosan meg nem határozható számú alkalommal, de legalább négyszer-ötször nagy erővel lesújtott a kalapács fejének tompa részével a földön fekvő sértett koponyájának hátsó részére. Az utolsó ütésnél a koponyacsont törése miatt a kalapács feje bent ragadt a sértet fejében, beszorult a koponyacsontba, ezért a vádlott abbahagyta az ütlegelést. A sértett a kalapáccsal történt ütések miatt a helyszínen elhalálozott. A vádlott ezután a sértett teste mellett imádkozni kezdett, ugyanis tévképzetei szerint a cselekményt nem saját elhatározásából követte el, hanem egy belső hang, Isten parancsolta meg neki, hogy a fejen ütött lyukkal tisztítsa meg élettársa lelkét a gonosztól, így engedje ki a gonosz szellemeket. A cselekmény után a vádlott lemosakodott, az elkövetés eszközét elmosta, átöltözött és az elkövetéskor viselt ruháját mosógépbe rakta. Mindezek után a vádlott elhagyta a helyszínt, visszament a munkahelyére, majd a mélykúti általános iskolában elbúcsúzott fiától.. Ezután a vádlott imádkozott, majd ismerőse mélykúti lakóházához ment, ahol közölte ismerősével, hogy megölte az élettársát. Nevezett 13 óra 54 perckor telefonon értesítette a mélykúti körzeti megbízottat a bűncselekményről, akinél a vádlott feladta magát. A sértett a kalapáccsal történt nagy erejű bántalmazás következtében elhunyt. A sértett halálát a többszörös, benyomatos koponyatető töréshez, koponyalapi töréshez társuló vérzéses agyroncsolódás okozta, az elszenvedett idegenkezű bántalmazás és a sértett halála között egyenes oksági összefüggés állapítható meg. A sértett valamennyi sérülést élő állapotban szenvedte el, a töréses sérülések a kalapács fokával fejre mért ütések következtében alakultak ki. Az agyállomány legsúlyosabb roncsolódását eredményező, agytörzs mellé bemozdult tört koponyarészlet önmagában bizonyosan halált okozott volna, így ezen fejre mért nagy erejű kalapácsütés miatt mélyen az agyállományba hatoló csontdarab már a sértett halálát eredményezte volna. elérhetőségek sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK Szekszárdi Törvényszék B.145/2014. Emberölés bűntette november

14 14 / 27 Az időskorú vádlott korábbi házasságából két gyermeke született, majd megözvegyülését követően újra férjhez ment. Simontornyai otthonukban a vádlottal és házastársával együtt élt a vádlott egyik fia is, aki az ügy sértettje. A házaspár és a sértett között részben megélhetési nehézségek okán, részben amiatt, hogy a sértett kifogásolni szokta a vádlott főztjét, gyakoriak voltak a szóváltások. A nézeteltérések nem ritkán tettlegességi fajultak, rendőri intézkedések is voltak december 12.-én a sértett a nap folyamán italozott és a délutáni órákra legalább közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotába került. A simontornyai házba hazatérve, 17 óra körül vacsorázni készülődött a család, majd amikor a vádlott étellel kínálta a sértettet, aki ismét kifogásolta a főztjét, melynek kapcsán heves szóváltás alakult ki közöttük. A sértett a vita hevében a vádlottat meglökte, aki nekiesett a gáztűzhelynek. Ezt követően a vádlott a keze ügyébe akadt botszerű eszközzel kétszer fejbevágta a konyhaasztalt csapkodó sértettet. Eközben a vádlott házastársa a kezében lévő és az étkezéshez használt 17 cm pengehosszúságú konyhakéssel a sértett kezét megsebesítette, amely jelentős mértékű vérzéssel járt. A sértett tovább csapkodta az asztalt, majd a vádlott házastársa kizavarta a nyilvánvalóan részeg és vérző sértettet az udvarra, ahol a hőmérséklet mínusz 3 és mínusz 7 o C körül volt. A sértett megpróbált visszajutni az épületbe, többször kopogott, illetve zörgetett a redőnyön, de annak ellenére, hogy ezt a házban tartózkodók hallották, nem engedték be. A vádlott az éjszaka folyamán kétszer is kiment az udvarra és az akkor még életjelet adó sértettnek nem segített abban, hogy a házba visszajuthasson, segítséget nem hívott a számára. Hajnali 2 óra körül a vádlott újra kiment az udvarra, azonban ekkor már a földön fekvő sértett mozdulatlan volt. A vádlott ekkor szólt a házban alvó házastársának, aki értesítette a mentőket, akik a halál beálltát állapították meg. (További bizonyításfelvétel, szakértők meghallgatása.) Dr. Hauszmann-né Dr. Szőke Rita hauszmanner@szekszardit.birosag.hu 06-20/ SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG Szekszárdi Járásbíróság Szekszárd, Augusz I. u IV. emelet 3. tárgyaló 31.B.185/2014 csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószerkereskedelem vétsége és más bűncselekmény szerda 08:30 Első tárgyalás A vád szerint a vádlott kábítószer terjesztésével foglalkozott augusztus hónapban egy baráti társaság telefonon kereste extazy tabletták vásárlása végett. A vevők a vádlottól megvett extazy tablettákból néhány szemet még a vásárlás helyszínén elfogyasztottak, bódító hatásukat rövid időn belül érezni kezdték. Ezt követően egyikük lakására mentek, ahol a maradék tablettákat közösen elfogyasztották. A lakásban drog túladagolás következtében az egyik személy még a helyszínen elhunyt. Az ügyészség a vádlottat kábítószer birtoklásának vétségével, valamint csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószer kereskedelem vétségével vádolja.

15 15 / 27 Dr. Kovács Ildikó Szekszárdi Törvényszék je kovacsi@szekszard.birosag.hu dr. Hideg Milán István sajtótitkár /319 hidegm@szekszard.birosag.hu VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK Veszprémi Törvényszék 8200 Veszprém, Vár u. 19. I. em sz. tárgyaló B. 274/2014. M. M. vádlott Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmény november 12. 9,00 óra A bíróság az ügyben első tárgyaláőst tart, melyen tanúkat és szakértőt hallgat meg.. A vádirati tényállás szerint: 1.) M. M. vádlott május 14. napjától november 14. napjáig (a kényszervégelszámolás kezdő időpontjáig) volt vezető tisztségviselője az Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak. A társaság a években gazdasági tevékenységet - így többek között építőipari, kereskedelmi, szoftverfejlesztési és reklám-tevékenységet - végzett több Kft és vállalkozók részére, melynek keretében az elvégzett szolgáltatóról és termékértékesítésről számlákat bocsátott ki. A Kft. részére a számlák ellenértéke minden esetben kiegyenlítésre került. M. M. vádlott, mint a Kft. vezető tisztségviselője, a cég gazdasági tevékenysége során adóösszeget és százalékértéket tartalmazó - számlákat bocsátott ki a vevők felé, akik a számlák alapján a felszámított ÁFÁ-t visszaigényelték, illetve a fizetendő forgalmi adóból levonásba helyezték. A Kft.-nek a számlák kibocsátása után - a évre vonatkozóan az általános forgalmi adóról szóló évi LXXIV. törvény alapján, amely szerint az adó megfizetésére kötelezett az is, aki (amely) adóösszeget és/vagy adómértéket, illetve százalékértéket tartalmazó bizonylatot bocsát ki, valamint a évekre vonatkozóan az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény ának (1) és (2) bekezdése, illetve ának (1) bekezdése alapján, amely szerint a törvény egyéb rendelkezéseitől függetlenül adófizetésre kötelezett az, aki (amely) számlán áthárított adót, illetőleg százalékértéket tüntet fel - általános forgalmi adó bevallási és megfizetési kötelezettsége keletkezett. A társaságnak az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 1. számú melléklete alapján a évben éves, a évben első alkalommal negyedéves, majd április hónaptól havi szinten kellett - volna - az APEH Igazgatóságnál adóbevallást benyújtani. M. M. vádlott, mint a társaság vezető tisztségviselője a évre vonatkozóan nem teljes körűen Ft adóalap után Ft helyett Ft összegben - tett eleget általános forgalmi adó bevallási és megfizetési kötelezettségének, így a

16 16 / adóévre vonatkozóan összesen Ft összeggel csökkentette az adóbevételt. A vádlott a években egyáltalán nem tett eleget adóbevallási és megfizetési kötelezettségének, ezzel az adóbevételt ezen évek vonatkozásában Ft-tal csökkentette. A vádlott a években általános forgalmi adónemben az adóbevételt összesen Ft-tal csökkentette A.z általános forgalmi adóról szóló törvény alapján az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Tekintettel arra, hogy a Kft. ilyen bizonylattal nem rendelkezett, így ennek hiányában - a Ft fizetendő adóösszeggel szemben - előzetesen felszámított forgalmi adó nem érvényesíthető (levonható ÁFA). 2. ) M. M. vádlott, mint a Kft. vezető tisztségviselője a számvitelről szóló évi C. törvény alapján a gazdálkodó működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérc a naptári év könyveinek lezárását követően, a törvényben meghatározott könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót volt köteles készíteni, illetve őt a Számv. tv. alapján könyvvezetési és bizonylati kötelezettség terhelte. A vádlott a években nem tett eleget a beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének, így nem gondoskodott a társaság évi mérlegének összeállításáról, valamint a társaság vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére kiható eseményekről folyamatos nyilvántartás vezetéséről. A vádlott a fenti időszakban a bizonylati fegyelemre vonatkozó előírásokat is megsértette azáltal, hogy nem gondoskodott a gazdasági események könyveléséről, illetve a bizonylat megőrzési kötelezettségének sem tett eleget. M. M. vádlott fenti mulasztásai miatt a számviteli rend sérelme olyan mértékű, hogy a üzleti éveket érintően a társaság valós pénzügyi és jövedelmi helyzetének áttekintését és ellenőrzését meghiúsította. Az ügyészség az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette miatt és beszámoló készítési, könyvvezetési kötelezettség megszegésével, bizonylati rend megsértésével, az adott üzleti év vagyoni helyzete ellenőrzését meghiúsítva elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat. Dülkné dr. Pintér Zsuzsanna Tel dulknep@veszpremit.birosag.hu ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Keszthelyi Járásbíróság dr. Sz. I. Piroska Csalás bűntette :00 Egy keszthelyi csalási ügyben 20 vádlott szerepelt, közölük egy áll bíróság előtt most. A vád szerint a vádlott ingatlanforgalmazással, hitelközvetítéssel, pénzügyi tanácsadással is foglalkozó, vele közeli hozzátartozói kapcsolatban álló társának nyújtott segítséget a csalásban: ügyvédként működött közre különféle ingatlan adásvételekben. Az ingatlanokat nem a valós forgalmi értéken adták el, az előleg, a vételár megfizetése több esetben csak papíron valósult meg, illetve valótlan fizetőképességgel tévesztették meg az eladókat.

17 17 / 27 Cca: Ft Megjegyzés: Ítélet várható dr. Beznicza Árpád 0630/ BezniczaA@zalaegerszegit.birosag.hu Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit 0630/ BartalneMJ@zalaegerszegit.birosag.hu

18 18 / (CSÜTÖRTÖK) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem Ó. Zoltán I. r. hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette Az I. r. vádlott hivatásos rendőrként, feladata ellátásra során az M1 autópálya mentén végzett gépjármű-ellenőrzést a II. r. vádlottal együtt. Ezen alkalmakkor a vádlottak a közúti ellenőrzésről készült jegyzőkönyvekben valótlan adatot rögzítettek az intézkedés helyszínére vonatkozóan. Az elsőfokú bíróság a fenti cselekmények miatti 3 rb. közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól az I. r. vádlottat felmentette, a másodfokú bíróság azonban e cselekmények miatt bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K. S. Csődbűncselekmény :00 Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság 2013 márciusában P. L. I.r. vádlottat csődbűncselekmény bűntette, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, 2 rb adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 év próbaidőre felfüggesztette 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. S. Zné II.r. vádlottat csődbűncselekmény bűntette, 2 rb. adócsalás bűntette és 2 rb. magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 év próbaidőre felfüggesztette 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. N. B. III.r. vádlottat 5 rb. adócsalás bűntette és 5 rb magánokirat-hamisítás vétsége miatt 4 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. S. Z. IV.r. vádlottat 2 rb. adócsalás bűntette és 2 rb magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. A. B. V.r. vádlottat 3 rb. bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette, 3 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége és sikkasztás bűntette miatt 4 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 8 hónap börtönbüntetésre é ítélte és 4 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. K. S. VI.r. vádlottat 3 rb. bűnsegédként elkövetett csődbűncselekmény bűntette, 6 rb. bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette, 2 rb. bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette, 4 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte melynek végrehajtását 5 évre felfüggesztette. K. Sné VII.r. vádlottat 3 rb. bűnsegédként elkövetett

19 19 / 27 adócsalás bűntette, bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette és 2 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. K. Csné VIII.r. vádlottat bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2 év próbaidőre felfüggesztett 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta az egyéni vállalkozói foglalkozástól. M. F. IX.r. vádlottat csődbűncselekmény bűntette és adócsalás bűntette miatt 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. Sz. T. X.r. vádlottat 2 rb,. közokirat-hamisítás bűntette, csődbűncselekmény bűntette, 2 rb. adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. Sz.-N. Á. XI.r. vádlottat közokirat-hamisítás bűntette miatt a bíróság 2 évre próbára bocsátotta. A bíróság II.r. vádlottal szemben Ft, III.r. vádlottal szemben Ft IV.r. vádlottal szemben Ft, V.r. vádlottal szemben Ft, VI.r. vádlottal szemben Ft erejéig vagyonelkobzást rendelt el. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2014 februárjában Megállapította, hogy I.r. vádlott a csődbűncselekményt társtettesként követte el. II.r. vádlottnál mellőzte a 2 rb. magánokirat-hamisítás vétsége esetében az 1 rb. cselekmény, folytatólagos elkövetésére utalást. A törvényszék K. Sándor VI.r. vádlottat a 2 rb bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette miatt és K. Sándorné VII.r. vádlottat, a bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. VI.r. vádlott 3 rb. csődbűncselekmény bűntettét társtettesként követte el. VI.r. vádlott vonatkozásában mellőzte a kiszabott börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést és mellékbüntetésként 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a II., IV. és VI.r. vádlottak esetében a vagyonelkobzást mellőzte. Egyebekben I., II., IV., VI és VII.r. vádlottak tekintetében helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét. A másodfokú ítélet ellen VI.r. vádlott enyhítésért fellebbezett. A bíróság a 26 vádirati tényállás alapján megállapította, hogy a vádlottak közül I.r. vádlott egy miskolci székhelyű kft vezető tisztségviselője. II.r. vádlott egy ongai vagyonvédelmi cég tagja és vezetője, III.r. vádlott egy szerencsi gazdasági társaság vezetője, IV.r. vádlott egy abaújszántói kft vezető tisztségviselője, V. r. vádlott II.r. vádlott vagyonvédelmi cégében szakmai feladatokat látott el, ezen túlmenően vezetői feladatokat látott el I.r. és IV.r. vádlott kft-jében. VI.r. vádlott egy szikszói székhelyű vagyonvédelmi társaság vezetője, de ezen kívül vezetői feladatokat látott el I., IV., V. és másik 2 kft-nél. VII.r. vádlott a IV.r. vádlott esetében számlák kiállításában segédkezett, tartotta a kapcsolatot a könyvelővel. VIII.r. vádlott egyéni vállalkozóként tevékenykedett között. I.r. vádlott cégének fizetésképtelenségét 2007 októberében állapította meg a bíróság és elrendelte a cég felszámolását. I.r. vádlott cége fiktív számlákat fogadott be III.r. vádlott kft-jétől és így növelte a pénztár egyenlegét, mivel ezek a számlák költségként nem voltak elszámolhatóak. Ezzel az addig mínuszban lévő társaság egyenlegét növelte, de azt kiadásba helyezte. I.r. vádlott a cége fizetésképtelenségének tudatában az adóhatóság előtt tett a cég vagyonára vonatkozó nemleges nyilatkozattal a cég tartozása fedezetéül szolgáló vagyonként jelentkező összeget elrejtve, a bejelentett hitelezői igények kielégítését meghiúsította. II.r. vádlott cégének fizetésképtelenségét a bíróság megállapította és elrendelte a felszámolást 2007 novemberében. A cég pénztárában ekkor több mint 48 millió forint volt. Azonban II.r. vádlott a fizetésképtelenség tudatában a vagyonként jelentkező összeget elrejtve, a bejelentett hitelezői igények kielégítését meghiúsította. IV.r. vádlott kft-jének fizetésképtelenségét és a társaság felszámolását a bíróság 2008 májusában rendelte el. IV.r vádlott nem tett eleget a kijelölt felszámolóbiztos felé a beszámoló-készítési, könyvvezetési és egyéb tájékoztatási kötelezettségének. Magatartásával meghiúsította a felszámolási eljárás eredményes lefolytatását. III.r. vádlott vezetése alatt álló kft ben került kapcsolatba I.r. vádlott cégével úgy, hogy I.r. vádlott cége fiktív számlákat fogadott be III.r. vádlott kft-jétől. Ezek alapján I.r. vádlott cége Ft áfát nem vallott be és nem fizetett be a központi költségvetésnek. Ebben segített neki III.r. vádlott, illetve a

20 20 / 27 számlatömbök felhasználásában V. és VI.r. vádlott. VI.r. vádlott gazdasági társasága 2007-ben került kapcsolatba I.r. vádlott cégével, ami több mint 12 millió forint ága tartalommal bocsátott ki számlákat VI.r. vádlott kft-jének. I.r. vádlott nem tett eleget adóbevallási és befizetési kötelezettségének. I.r. vádlott évi főkönyvi kivonat alapján nem nyújtott be társasági adóbevallást és ezzel Ft, illetve Ft társasági adó befizetési kötelezettsége keletkezett, aminek nem tett eleget. II.r. vádlott cége 2007-ben sem az ÁFA bevallási sem a társasági adó bevallási és befizetési kötelezettségének nem tett eleget. Így csaknem mintegy 8 millió forintos hiányt okozott az állami költségvetésnek. III.r. vádlott vezetése alatt álló kft 2006-ban VIII.r. vádlott által kiállított 5 millió ÁFA tartalommal rendelkező fiktív számlákat fogadott be és állított be a könyvelésébe. III.r. vádlott 2006-ban nem tett eleget 4 millió forintos társasági adó bevallási és befizetési kötelezettségének sem. IV.r. vádlott cége ben fiktív számlákat fogadott be és ezekkel csaknem 29 millió forintos adóhiányt okozott áfa adónemben, illetve 12 millió forintos hiányt társasági adónemben az állami költségvetésnek. IX.r. vádlott kft-jének felszámolását rendelte el a bíróság 2008 októberében. IX.r. vádlott a fizetésképtelenség tudatában az adóhatóság előtt tett a cég vagyonára vonatkozó nemleges nyilatkozattal a cg tartozása fedezetéül szolgáló vagyonként jelentkező 36 millió forintos összeget elrejtve meghiúsította a hitelezői igények kielégítését. IX.r. vádlott nem tett eleget a kijelölt felszámolóbiztos felé a beszámoló-készítési, könyvvezetési és egyéb tájékoztatási kötelezettségének. Magatartásával meghiúsította a felszámolási eljárás eredményes lefolytatását. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla N. M. S.+ 16 fő Embercsempészés bűntette :00 HATÁROZAT HÍRDETÉS! Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 áprilisában R. T. II.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év fegyházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A. M. III.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. R. A. IV.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 2 hónap fegyházbüntetésre és 2 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. D. A. V.r. vádlottat társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 8 hónap börtönbüntetésre és 1 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. I. E. VI.r. vádlottat társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. S. A. S. VII.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 2 hónap fegyházbüntetésre és 2 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. B. M. X.r. vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette és bűnszervezetben elkövetett embercsempészés vétsége miatt 1 év börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. H. K. XII.r. és V. I. XIII.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt Ft illetve Ft pénzbüntetésre ítélte. L. Zs. XV.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 4 hónap fegyházbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra és Ft pénzbüntetésre ítélte. Gy. G. XVI.r. vádlottat folytatólagosan,

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.05.20.-05.24. 2019. 05.20. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 44/2019 M. B. + 1 fő Költségvetési csalás 2019.05.20. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.02.04.-02.08. 2019. 02. 04. A TÁRGYALÁS HELYE 2.sz. tárgyalóterem 753/2018 B. Zs. Szexuális erőszak 2019.02.04. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2017 októberében

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla P. Zs. Kiskorú veszélyeztetésének 2015.10.12. 10:00

Debreceni Ítélőtábla P. Zs. Kiskorú veszélyeztetésének 2015.10.12. 10:00 42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.12-2015.10.16. 2015.10.12. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla E. J. Testi sértés bűntette 2015.10.12. 09:00 Első nyilvános ülés Az első fokon

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.04.08.-04.12. 2019. 04. 09. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 93/2019 P. Cs. + 1 fő Gyermekprostitúció kihasználásának bűntette 2019.04.09. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.03.12.-03.16. 2018.. 03. 12. A TÁRGYALÁS HELYE 1.sz. tárgyalóterem A. Zs. Testi sértés bűntette 2018.03.12. 09:00 819/2017 A perújítás folytán megismételt első fokon eljárt Egri

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó

Részletesebben

9. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.22-2016.02.26. Debreceni Ítélőtábla B. G. + 2 fő Testi sértés bűntette 2016.02.22.

9. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.22-2016.02.26. Debreceni Ítélőtábla B. G. + 2 fő Testi sértés bűntette 2016.02.22. 9. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.22-2016.02.26. 2016.02.22. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. G. + 2 fő Testi sértés bűntette 2016.02.22. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla. CS. I. + 2 fő Rablás bűntette :30. Határozat hirdetés

Debreceni Ítélőtábla. CS. I. + 2 fő Rablás bűntette :30. Határozat hirdetés CS. I. + 2 fő Rablás bűntette 2016.04.04. 08:30 Határozat hirdetés Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015 októberében Cs. I. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette és társtettesként

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 382/2018 P.-Gy. Zs. + 2 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2018.10.15. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.08.24-28. 2015.08.25. (KEDD) PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem M.J. és 16 társa 2015. augusztus 25-26. 9 óra hivatalos személy által

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.01.21.-01.25. 2019. 01. 21. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 735/2018 F. I. + 1 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2019.01.21 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette 2018.01.08 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában R. P. I. r. vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.

Részletesebben

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25. Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt

Részletesebben

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 21-25. 2018.

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁRCIUS 05. 2018. MÁRCIUS 09. 2018. MÁRCIUS 06. (KEDD) Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló S. S. és társa Nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 07. 2018. MÁJUS 11. 2018. MÁJUS 07. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme G. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 8. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í T É

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/347. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 10-14.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/105. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 12-16. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.09.24. 09.28. 2018. 09. 25. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 327/2018 K. F. Költségvetési csalás 2018.09.25. 10:00 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 februárjában

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. július 4. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem Ügyszám V. L. és társai költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények a tárgyalás dátuma: 2018. július 4.,

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.01.-10.05. 2018. 10. 01. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né vádlott és Kábítószer-kereskedelem bűntette és más 01. társa bűncselekmény A vádirati

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. Szegedi Járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.875/2015. O. J. L. és társai Különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.

Részletesebben

51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 12.14-2015.12.18.

51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 12.14-2015.12.18. 51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 12.14-2015.12.18. 2015.12.14. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla N. L. + 4 fő 1. Adócsalás bűntette 2. 2015.12.14. Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla Bf.I.335/2003/16. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi április hó 27. napján és 2004. évi május hó 25. napján tartott nyilvános

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. OKTÓBER 01. 2018. OKTÓBER 05. 40. heti tárgyalási jegyzék 2018.OKTÓBER 01. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú K. I. Életveszélyt okozó testi

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.04.16.-04.20. 2018.04.17. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK -fszt. 6. tárgyaló 17.B.22/2018 a vádlott monogramja N. D. emberölés bűntettének kísérlete 2018.04.17. 8.00 A vádlott 2017.07.23-án

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű

Részletesebben

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/55. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 11-15. 2019.

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28.

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. február 7. 1055 Budapest, Markó u. 16. - Díszterem Ügyszám 5.Bf.217/2017. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette 2018. február 7., 9., 28. 9 óra Az ügy lényege: F. Gy. és társai

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények

Részletesebben

43. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.19-2015.10.22.

43. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.19-2015.10.22. 43. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.19-2015.10.22. 2015.10.19. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla N. L. + 4 fő Adócsalás bűntette 2015.10.19. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 11.16-2015.11.20.

47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 11.16-2015.11.20. 47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 11.16-2015.11.20. 2015.11.16. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. M. + 6 fő Csalás bűntette 2015.11.16. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 11. - 06. 14. 2019. 06. 11. napja BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 15.B.31/2019 F.-Zs. L. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA Bfv.III.362/2010/12.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, a 2010. év november hó 23. napján tartott nyilvános

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.01.28.-01.31. 2019. 01. 28. A TÁRGYALÁS HELYE 1.sz. tárgyalóterem 739/2018 P. B. + 1 fő Személyes adattal visszaélés vétsége 2019.01.28. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06. 05.10. 2019.05.06. Hajdúszoboszlói Járásbíróság Földszinti tárgyaló B. 97/2018 Z. Zs. Sikkasztás bűntette 2019.05.06. 08:30 Előkészítő ülést tart a Hajdúszoboszlói Járásbíróság

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.02.19.-02.23. 2018.02.19. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyaló 17.B.391/2017 B. E. és 7 társa bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.

Részletesebben

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05.

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05. 1 / 21 14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05. 2013.04.02. KEDD FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055. Budapest, Markó utca 16. díszterem R.J. vádlott előre kitervelten

Részletesebben

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY 1.) A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két kaposvári férfival szemben. A vádlottak 2013. július 21.

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla M. S. Emberölés bűntette 2016.02.08. 08:30

Debreceni Ítélőtábla M. S. Emberölés bűntette 2016.02.08. 08:30 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.08-2016.02.12. 2016.02.08. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla M. S. Emberölés bűntette 2016.02.08. 08:30 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.12.-02.16. 2018. 02. 12. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.592/2010. B. A. és társai Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszöv-ügy 12. 9.00 Az ügyben

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 06. 18. - 06. 22. 2018. 06.18. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem 16.B.75/2017 K. C. Zs. Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére

Részletesebben

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től Elrendelte a 16/2007. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (OSAP 1523 nytsz.) VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től JOGERŐS! MEGJEGYZÉS: RENDŰ VÁDLOTT 1. ALAPADATOK 1. Az első fokon eljáró (fő)ügyészség:. iktatószám:

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.01.14.-01.18. 2019. 01. 14. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 398/2018 K. B. + 4 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2019.01.14. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla Bf.I.185/2003/10. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi április hó 13. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/172. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 7-11. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/37. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 29. február

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla Bf.I.171/2003/14. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi január hó 13. napján és 2004. február hó 10. napján tartott fellebbezési

Részletesebben

P. Zs. Kiskorú veszélyeztetésének :00

P. Zs. Kiskorú veszélyeztetésének :00 42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.12-2015.10.16. 2015.10.12. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla E. J. Testi sértés bűntette 2015.10.12. 09:00 Első nyilvános ülés Az első fokon

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! V É G Z É S T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! V É G Z É S T : Szegedi Ítélőtábla Bf.I.11/2003/10. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 15. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.11.19.-11.23. 2018. 11. 19. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 542/2018 P. L. Kábítószerkereskedelem 2018.11.19. 09:00 Információ: Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.

Részletesebben

42 HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.13-17.

42 HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.13-17. 42 HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.13-17. 2014.10.13. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla H. Gy. + 1 fő Lopás bűntette 2014.10.13. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Járásbíróság

Részletesebben

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban 1 A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása a bírói gyakorlatban A téma aktualitását az indokolja, hogy a büntető anyagi jog általános részében van arra vonatkozó szabály (Btk. 91.

Részletesebben

M. Sz. Garázdaság bűntette 2015.11.02. 10:00

M. Sz. Garázdaság bűntette 2015.11.02. 10:00 45. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 11.02-2015.11.06. 2015.11.02. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K. G. + 1 fő Emberölés bűntette 2015.11.02. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

23. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.06.01-05

23. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.06.01-05 23. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.06.01-05 2015.06.01. HÉTFŐ DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Sz. Cs. + 1 fő Szexuális erőszak bűntette 2015.06.01. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N A Szegedi Ítélőtábla a Szegeden, 2005. évi december hó 13. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 05. 28. - 06. 01. 2018. 05. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 7.B.84/2016 V. T. T. + 6 fő Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az

Részletesebben

Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem

Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/360. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 17-21.

Részletesebben

A 20. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.05.11 05.15.

A 20. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.05.11 05.15. A 20. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.05.11 05.15. 2015.05.11. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla T. L. + 1 fő Emberölés bűntette 2015.05.11. 13:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

A 25. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.17-06.21.

A 25. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.17-06.21. 1 / 37 A 25. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.17-06.21. 2013.06.17. (HÉTFŐ) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem K. J. és társai Lopás vétsége 2013. 06. 17. 9.00 A felülvizsgálattal

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi november hó 18. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/372. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 24-28.

Részletesebben