EGÉR KULTURÁLIS KÖZPONT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGÉR KULTURÁLIS KÖZPONT"

Átírás

1 EGÉR KULTURÁLIS KÖZPONT IX. ORSZÁGOS IFJÚSÁGI SZÓLÓTÁNCVERSENY EGER DÖNTŐ Január ZSÜRIJEGYZŐKÖNYV Rendező: Forrás Alapítvány Eger, Egri Kulturális és Müvészeti Központ Helyszín: Forrás Gyermek és IFjúsági Ház Eger, Bartók tér 6. A verseny szakmai védnökei: Martin György Néptáncszövetség, Orökség Gyermek Népművészeti Egyesület A döntőn a kötelező és a következőképpen döntött: szabadon választott táncok előadása után a zsűri szótöbbséggel a Külőndíjat kapnak: Békéscsaba Tabán Táncegyűttes Farkas Ágnes. Farkas Tamás Balázs Viola (Harmati Patrik) kiséretért Rábai hiúság) Együttes/Hétpróbás Békéscsaba t Jéptánciskola AMI itj. Mlinár Pál Tóth Szilárd Debreceni Hajdú Lovas Bálint, Majer Tamás, Debrecen Néptáncegyüttes Csendom Erika.Tiszai Zsuzsa Forgács Zoltán Bedöcsné Szabó Rita, Balogh Ildikó, Bedöcs József, Böde István, Kecskeméti Kodály Zoltán Lukács László, Lukácsné Haránt Kecskemét Enek-zenei lsk. ás AMI Eszter Meskó Kata - Kecskeméti Kodály Zoltán lldik6, Bedöcs József, Böde István, Jánosy Zsófia - Kecskemét Enek-zenei lsk. és AMI Lukács László Takács István Kecskeméti Kodály Zoltán IIdik6, Bedöcs József, Böde István, Kecskemét Enek-zenei lsk. és AMI Lukács László Kalmár József

2 2 Szabóné Kukla Ágnest Farkas Leg-a láb AMI. Berény Tamás, Farkas Agnes, Borgula Benedefla - Mezöberóny/Békéscsaba Táncoqyűttesi Bartók TE Szarka Zsolt Gál Zoltán Fedor Sarolta Lilla - Nyíregyháza Szakközépiskola Szilágyi Zsolt Lantos András Szakközépiskola Figurás Nyíregyháza Táncegyűttes Csurák Ildikó, Mészáros Attila Kovács Szabolcs Iusco Bernadett - Ny[regyháza Szakközépisk. Szűcs János, Bíróné Marsi Andrea Markót Levente P. A. K. Tánc-lánc AMI. Pápa Vadvirág NTE Műller Anita, Müller Zoltán Hoffman Anna - Asztalos-Kiss Zsuzsanna, Fundák Pesovár Ferenc Alapfokú Kaszai LWi, Fundák Kristóf, Heiger Gebei Gréta - Százhalombatta Művészeti Iskola József Kasparek Pál A zsűri különdíjaként László a versenyen nyújtott kiváló teljesítményéért a békéscsabai felnőtt szólótáncversenyre egyenes ágon delegálja. GYÖNGYGALLÉROS TÁNCOSOK Nyíregyháza Nyírség Táncegyüttes Bohács Bhgitta, Éder Róbert Szegvári Laura Békéscsaba Bartók Béla Művészeti SZKI Szarka Zsoll Bálint Aliz - Balassi Táncegyüttes - Miinár- Körösi Katalin, Szarka Békésc5aba Bartók Béla Művészeti SZKI Zsolt - Szarka-Gera Sára Frisnyicz Tünde Rábai Ifjúsági Együttes/Hétpróbás Hegedűsné Farkas Lilla, Vaszkó Békéscsaba Néptánciskola AMI János Vlncze Luca Sára Magyar Táncmüvészeti Szurmayné Hortobágyi Budapest Fóiskola Gyöngyvér, Béres Anikó Gyetvai Júlia -

3 3 Debrecen Debreceni Hajdú Néptánceqvüttes Lovas Bálint, Majer Tamás, Csendom Erika,Tiszai Zsuzsa Lovas Eszter - Fáti Népmüvészeti Szakköz. Fát és Gimn. Sik Réka Németh Eszter - Kecskeméti Kodály Zoltán Ildikó, Bedöcs József, Böde Kecskemét Enek-zenei lsk. és AMI István, Lukács László Görög Anna Judit - Chován Kálmán AMI, Tessedik Táncegyüties, Szarvas Bartók Béla Műv. Szakközép Bakró Erzsébet, Hankó Tamás Nemcsényi Aliz - EZÜSTPITYKÉS TÁNCOSOK Debreceni Hajdú Lovas Bálint, Majer Tamás, Debrecen Néptánceqyüttes Csendom Erika Ferencz Gergő Szivárvány Táncegyüttes, Békési András, Szűcs János, Derecske Derecske Lovas Bálint Szél Gábor Aranyszalma lfj. Hajdúnánás Néptáncegyüttes Márton Attila Káki Sándor Nyíregyháza lgdca Néptáncegyűnes Kerepesi Attila Bodnár DánIel Nyíregyháza Nyírség Táncegyühes Bohács Bdgitta, Éder Róbert Talián Márk Nyíregyháza Nyírség Táncogyüttes Ugyan Attila, Kurtnszky Márk Szalontal Jordán Siófok Balaton Táncegyühes Kolumbán Norbert Csuti Péter István Szekszárd Bartina Néptánc Egyesület Lévai Péter Huszárik Márton

4 Szarka-Gera 4 Veszprém Veszprém-Bakonv TE Simon Gábor Horváth Tamás Bartók Táncegyüttes. Bartók Békéscsaba Béla Müvészeti SZKI Szarka Zsolt Rusvai Márton Balassi Táncegyünes- Miinár- Körösi Katalin. Szarka Békéscsaba Bartók Béla Művészeti SZKI Zsolt - Sára -Kovács László Rábai Ifjúsági EgyűttesMélpróbás Hegedüsné Farkas Lilla, Békéscsaba Néptánciskola AMI Vaszkó János Kis Péter Kornió Pöndöly Néptáncegyüttes Kirch Zoltán Donovál Márton Nyíregyháza Igrice Néptáncegyüttes Kerepesi Attila Bodnár Dániel Salgótarján Ifjú Nógrád Táncegyüttes Husvéth Csaba Gyebnár Márton Sopron PendeIyes Tánceqyüttes Sipos Ferenc, Kádár Ignác Szabó Valter Chován Kálmán AMI, Tessedik Táncegyüttes, Szarvas Bartók Béla Müv. Szakközép Bakró Erzsébet. Hanká Tamás Oláh Márkó Szekszárd Bartina Néptánc Egyesület Lévai Péter Huszárik Márton Szolnok Tisza Táncagyüttes. Bólya Dávid Lukács István Veszprém Veszprém-Bakony TE Simon Gábor Horváth Tamás

5 5 Pedagógiai Különdíj Szegvári Laura Nyíregyháza Nyírség Táncegyűttes Bohács Bdqitta. Eder Róbert Talián Márk Nyíregyháza Nyírség Táncegyüttes Ugyan Attila, Kurlnszky Márk Szalontai Jordán Aranyszalma lij. Hajdúnánás Néptáncegyüttes Márton Attila Kóki Sándor Eger, január 23. k L Dr Ratkó Lujza Tiszai Zsuzsanna Erti Péter Kökény Richárd zsűritag zsűritag zsűritag zsűritag

Női 10 km Abszolút eredmények

Női 10 km Abszolút eredmények Női 10 km Abszolút eredmények 1. Merényi Tímea 191 10 km Felnőtt Női 0:40:10 0:40:11 2. Tomposné Hakkel Tünde 283 10 km Felnőtt Női 0:45:12 0:45:16 3. Zólyomi Kinga 275 10 km Felnőtt Női 0:48:52 0:48:56

Részletesebben

RAJTLISTA; elı- és idıfutamok / STARTLIST; timing and qualifying heats 14:38 / 2011.07.30

RAJTLISTA; elı- és idıfutamok / STARTLIST; timing and qualifying heats 14:38 / 2011.07.30 FUNRE Országos Úszóversenye 2011, Gyula Várfürdı, 2011.08.02. - 2011.08.03. 1 50 férfi gyors 1 versenyszám Gecse Norbert 1998 jászapáti sport klub B2 0:45,0 1 3 Pavló Péter 2000 Tótkomlósi Úszó Egyesület

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények

AMV 2015. megyei eredmények AMV 2015. megyei eredmények 4.osztály neve város helyezés pontszám Tanuló neve Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészeti Debrecen

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA Észak-Magyarországi Régió EGER

DIÁKOLIMPIA Észak-Magyarországi Régió EGER DIÁKOLIMPIA Észak-Magyarországi Régió EGER Olimpiai Ifi Fiú Versenyző neve Egyesülete 40 m 40 m Összesen Hely Oktatási intézmény neve Ifj.Keresztessy László Haza-Húzó IE 264 269 533 1 Evangélikus Kossuth

Részletesebben

Matematika verseny 2.osztály

Matematika verseny 2.osztály 2.osztály Tamás Szabolcs Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza Krutilláné Fekete Anna Pásztor Péter Bendegúz Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza Harasztiné Sipos Judit Kun Ágoston Apáczai

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 21 km Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves Hely Rsz Név Szév 1. kör 2. kör 3. kör Bruttó idő Nettó idő Absz. hely. Tempó Hátrány 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03

Részletesebben

A verseny főtámogatója a Gyulai VÁRFÜRDŐ KFT További támogatóink: Wesselényi Közalapítvány NCA Gyulai Polgármesteri Hivatal

A verseny főtámogatója a Gyulai VÁRFÜRDŐ KFT További támogatóink: Wesselényi Közalapítvány NCA Gyulai Polgármesteri Hivatal A verseny főtámogatója a Gyulai VÁRFÜRDŐ KFT További támogatóink: Wesselényi Közalapítvány NCA Gyulai Polgármesteri Hivatal 1/18 Versenybíróság 2011. január 15. Versenybíróság elnöke: Vezető versenybíró:

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok Békésszentandrás, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám.

Eszkimó-Indián Játékok Békésszentandrás, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám. 1_U13_K1_fiu.xls 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) 1 1 Bonyai Martin Bajai Vizisport Klub 1 23 2 2 Kovács Balázs Hirös Sport Nonprofit KFT-KESI 2 21 3 9 Kardos Levente EDF Démász Szeged VE 1 18 4 5 Daróczi

Részletesebben

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA 4026 Debrecen, Péterfia u. 46. sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398, Fax: 06-52-533-265 E-mail: duk@tvnetwork.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI

Részletesebben

Jogász-nappali-osztatlan képzés

Jogász-nappali-osztatlan képzés Előtag Név Agócs Bianka Albert Enikő Bacsó Anett Balázs Gergely István Balázs Gergő Béla Banda Lívia Éva Baráth Árpád Gergő Bata Edina Belinszky Adrienn Berei Adrienn Bódis Rita Bodnár Zsuzsa Anna Bőde

Részletesebben

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Név Ábrám Tibor Andrássy Judit Apostolné Bartha Mária Babocsánné Katona Ágnes Eszter

Részletesebben

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport Első nap. 25 m. fiú gyors I. korcsoport Farkas Viktor Mezőtúri Ref. Kollégium I. 0:6,00 0:6,78 9 2 Tajthy Milán Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza I. 0:8,5 0:7,42 7 3 Cseresznyés Zoltán Magvető Általános

Részletesebben

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK 1 358 Bartha Gergely DKSI-Freeriderz Felnőtt 01:36:55.994 2 444 Pocsai Balázs Debreceni Sportcentrum Felnőtt 01:36:58.084 3 316 Kiss Attila DKSI-Freeriderz Master 01:36:58.932

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.11 / 12:45

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.11 / 12:45 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 17.33 1/3 női pillangó - 1 kat. - 2001 születésűek 1 Héja Gabriella 2001 Szentes Városi Úszó Club 0:24,47 0:24,47 2 Károssy Csenge 2001 BÁCSVIZ-KVSC-KESI

Részletesebben

2008 és utána született fiúk

2008 és utána született fiúk 2008 és utána született fiúk 10:00 500m 1. Tomka Ézer 2009 Sárrét SE 1:21 2. Fodor Szabolcs 2008 Ebes 1:22 3. Csibi Sándor 2008 Bodaszölő 1:31 4. Vaskovits Marcell 2008 Simonyi Óvoda 1:31 5. Szabó Csanád

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Sorszám Tanuló neve Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ladányi Zsuzsanna 8.b angol London Bridge 01. országos Bagdi Judit 2. Szegfű Patrik 6.c szorobán

Részletesebben

ILB éjszakai futás 21km - abszolút eredménylista

ILB éjszakai futás 21km - abszolút eredménylista Hely Rsz Név ILB éjszakai futás 21km - abszolút eredménylista Szül. Bruttó Nettó idő Hátrány Tempó Nem hely. Kateg. hely 1 3091 MAINDI Elias Kiptum 1978 01:09:21 01:09:20.99 00:00:00 3:18 p/km Férfi 1

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK 2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ 2016. május 28-29. 100 m fiú "A" döntő - VI. kcs. 1 Szabó Dániel 1997 Székesfehérvár,

Részletesebben

össz Bagi Csilla 2004 4 (40-44) 1964 dr. Regele senior 1:17,59 100 gyors

össz Bagi Csilla 2004 4 (40-44) 1964 dr. Regele senior 1:17,59 100 gyors Abosiné Vera 1997 4 (40-44) 1957 Sopron 1:32,45 100 gyors Abosiné Vera 1998 4 (40-44) 1957 Sopron 38,42 50 gyors Alexi Anna 2004 1 (25-29) 1977 Bp. delfinek 1:20,10 100 pill Alexi Anna 2004 1 (25-29) 1977

Részletesebben

503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat

503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat nyilvános üléséről készült könyvéből: 503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2011. március 5. országos regionális Dél-Alföld Huszár Gergő 50,0 16 2 Vajda Péter Oktatási Ficzere

Részletesebben

I. Országos Nyitni-Kék Fuvolaverseny szakmai beszámoló

I. Országos Nyitni-Kék Fuvolaverseny szakmai beszámoló I. Országos Nyitni-Kék Fuvolaverseny szakmai beszámoló 2016. április 22. és 24. között zajlott Szentendrén az I. Országos Nyitni-Kék Fuvolaverseny. A versenyre 313 versenyző nevezett az ország minden tájáról.

Részletesebben

Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala

Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala Cím (székhely): 3300 Eger, Szarvas tér 1. Cím: (kirendeltség) 3351 Verpelét, Kossuth Lajos út 73. Levelezési cím: Telefon: E-mail: Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala Levelezési cím: 3300

Részletesebben

1 U13_K1_fiu.xls Eszkimó-Indián Játékok Tiszaújváros, 2016.06.26.

1 U13_K1_fiu.xls Eszkimó-Indián Játékok Tiszaújváros, 2016.06.26. 1 U13_K1_fiu.xls Eszkimó-Indián Játékok 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2003) 1 9 Nagy Kristóf KSI 2 23 2 7 Bohus Tamás Békési Kajak- Kenu Club 1 25 3 6 Pap Dániel Körös Kajak SE 1 17 4 5 Varjú Zalán Körös

Részletesebben

JÓ TANULÓ - JÓ SPORTOLÓ HALLGATÓINK

JÓ TANULÓ - JÓ SPORTOLÓ HALLGATÓINK JÓ TANULÓ - JÓ SPORTOLÓ HALLGATÓINK 1977. SZABÓ GÁBOR, TÁVKÖZLÉSI INTÉZET ATLÉTIKA 1978. NEM KERÜLT KIADÁSRA. 1979. KARÁCSONYI GYULA, MSZAKI TANÁRI SZAK LÖVÉSZET 1980. KARÁCSONYI GYULA, MSZAKI TANÁRI SZAK

Részletesebben

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET ORSZÁGOS VERSENYEK Helyezés Résztvevő tanuló Felkészítő tanár Suli-Hód Bt Országos Levelezős b Győri Logika

Részletesebben

Angol nyelv 5-6. osztály 2 fő / csapat

Angol nyelv 5-6. osztály 2 fő / csapat Angol nyelv 5-6. osztály fő / csapat Versenyző neve neve és címe Pontszám Helyezés Rutkovszky Janka, Fekete Fanni Debreceni Hatvani István Általános 86 4 5 6 7 8 9 0 4 Dudás Levente, Juhász Gergely Kocsis-Illés

Részletesebben

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2007. június 02. 07. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Duna-Régió Diákolimpia kajak-kenu verseny

Részletesebben

SZÉTV Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város

SZÉTV Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város 1. Csarnai Anita 2. Vidra Ákos 3. Szécsényi Dániel István 4. Török Márk 5. Szlovenszki Boglárka 6. Szolanics Vivien 7. Kálmánchei Krisztina 8. Faragó Renáta 9. Barta Tamás 10. Mayer Edina Békéscsabai Széchenyi

Részletesebben

2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb

2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb 2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb 10:00 500m 1. Tomka István 2005 Püspökladány, Optimit Hungária 1:28 2. Papp Zsigmond 2004 Berettyóújfalu, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 1:28 3. Madar Krisztián

Részletesebben

név megye iskolanév helység tanárnév

név megye iskolanév helység tanárnév k ó d 1 k ó d 3 név megye iskolanév helység tanárnév o s z t á l y pont segédpont 9678 1 Berecz Balázs Heves Nekcsei Demeter Általános Iskola Gyöngyöspata Borik Ildikó 1 8 1. 9664 10 Cserkuti Emese Heves

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 1. Fekete Ferenc 1999 Székesfehérvár 0:58,09 526p 50m: 0:28,40 2. Végh István 1999 Veszprém 0:58,41 518p 50m: 0:28,58

Részletesebben

Nyilvántartás az üzletszerű ingatlanközvetítői és ingatlanvagyon- értékelő és közvetítői engedéllyel rendelkező szolgáltatókról

Nyilvántartás az üzletszerű ingatlanközvetítői és ingatlanvagyon- értékelő és közvetítői engedéllyel rendelkező szolgáltatókról Nyilvántartás az üzletszerű ingatlanközvetítői és ingatlanvagyon- értékelő és közvetítői engedéllyel rendelkező szolgáltatókról Nyilv.szám természetes személy azonosító 31/2008 Szabó Ottó Hatvan,Kossuth

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT. Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ. A Versenybíróság elnöke: Hölcz Péter

2012/2013. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT. Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ. A Versenybíróság elnöke: Hölcz Péter 2012/2013. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: Miskolc Diósgyőri Városi Uszoda Időpont: 2013. február 1. A Versenybíróság elnöke: Hölcz Péter 100 m fiú

Részletesebben

Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT

Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola A kategória Csapatnév Csapattagok (évfolyam) címe Felkészítő tanárok Pontszám Helyezés Marczis Zentai 3325 Noszvaj, Triász Dósa Attila 7. Figedy János Ált. Isk. Ivády Tamásné 46 I. igen Bettina Márton

Részletesebben

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről 2015.03.19. napi állapot szerint

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről 2015.03.19. napi állapot szerint 9 / 1. oldal Dr. Fazekas Sándor miniszter sandor.fazekas@fm.gov.hu +36 (1) 7953721 Miniszteri Kabinet Miniszteri Kabinet Gulyás Andrea kabinetfőnök andrea.gulyas@fm.gov.hu +36 (1) 7952087 Miniszteri Kabinet

Részletesebben

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09.

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. 2. évfolyam Maximális pontszám: 42 pont NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Köcski Roland 38 Törökné veres Andrea Miskolci Görög Katolikus Általános 2. Rem

Részletesebben

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny FORG-TECH KUPA Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny 2010. évi Békés Megye Nyílt, Serdülő Egyéni Bajnoksága Jász-Nagykun-Szolnok megye Csongrád megye - Békés megye Válogatott Viadala 2010. szeptember

Részletesebben

XVI. Országos Rövidpályás Vidékbajnokság Hódmezővásárhely, 2012. április 13-15. Gyarmati Dezső Sportuszoda 1. nap eredmények

XVI. Országos Rövidpályás Vidékbajnokság Hódmezővásárhely, 2012. április 13-15. Gyarmati Dezső Sportuszoda 1. nap eredmények XVI. Országos Rövidpályás Vidékbajnokság Hódmezővásárhely, 2012. április 13-15. Gyarmati Dezső Sportuszoda 1. nap eredmények 1/23 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.25 (Takács Krisztián

Részletesebben

Díjazottak 2016. Egyéni tánc. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium. Csoportos tánc. Versmondás. Kisvárdai Bessenyei György Gimn.

Díjazottak 2016. Egyéni tánc. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium. Csoportos tánc. Versmondás. Kisvárdai Bessenyei György Gimn. Díjazottak 2016 Egyéni tánc : Brasch Renáta veszprémi Lovassy László Gimnázium Varga Laura- Róth Bence Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimn Ruszó Ádám Miskolci Földes Ferenc Gimnázium Kardos Lúcia-Pusoma

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült FUNRE 2014 úszóversenyen

VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült FUNRE 2014 úszóversenyen a verseny helye: Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Uszoda 50 méter / 8 pálya / elektromos időmérés a verseny ideje: 2014.08.03-2014.08.04 a verseny rendezője: a verseny engedélyszáma. 1203 Hullám 91 ÚVE,

Részletesebben

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÁCSAI ÉS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI A Nyíregyházi Főiskola tanácsai és állandó bizottságai elnökének és közalkalmazott tagjainak megbízása visszavonásig, de legkésőbb 2015. szeptember

Részletesebben

Közgazdasági alapismeretek Elméleti gazdaságtan. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Barna Szabolcs Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger 85%

Közgazdasági alapismeretek Elméleti gazdaságtan. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Barna Szabolcs Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger 85% 1 Barna Szabolcs Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger 85% 2 Pető Lajos 3 Molnár Gergely Zsolt 4 Farkas Jennifer 5 Palotás Flóra Dominika Kecskeméti Humán Szakképző Iskola, Kecskemét i Kőrösy József

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1. Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú

Részletesebben

Gratulálunk a második fordulóba jutott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Várjuk a versenyzőket a tantárgyaknál megjelölt időpontokban.

Gratulálunk a második fordulóba jutott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Várjuk a versenyzőket a tantárgyaknál megjelölt időpontokban. Gratulálunk a második fordulóba jutott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Várjuk a versenyzőket a tantárgyaknál megjelölt időpontokban. Az általános iskolák 8. osztályos tanulóinak szervezett Neumann

Részletesebben

VERSENYJEGYZİKÖNYV amely készült Mikulás Kupa - 2011 úszóversenyen

VERSENYJEGYZİKÖNYV amely készült Mikulás Kupa - 2011 úszóversenyen a verseny helye: Tatabánya, Gyémánt Fürdı 50 méter / 8 pálya / elektromos idımérés a verseny ideje: 2011.12.10-2011.12.10 a verseny rendezıje: a verseny engedélyszáma. 239/2011 VERSENYJEGYZİKÖNYV amely

Részletesebben

E G Y E S Ü L E T E K

E G Y E S Ü L E T E K VII. TÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY TÓTKOMLÓS 2012. JÚLIUS 14. TÓTKOMLÓS, RÓZSA FÜRDŐ E G Y E S Ü L E T E K VII. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóversenyen Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub

Részletesebben

Diákolimpia A IV. korcsoport Budapest, 2013.03.03. Komjádi uszoda

Diákolimpia A IV. korcsoport Budapest, 2013.03.03. Komjádi uszoda Diákolimpia A IV. korcsoport Budapest, 2013.03.03. Komjádi uszoda Sass Katalin Versenybíróság elnőke Párkány Gabriella Jegyzőkönyv vezető 1/6 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. Drigán Zoltán 1998

Részletesebben

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Egyéni összetett Debrecen-Bocskaikert, 2016. április 23.

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Egyéni összetett Debrecen-Bocskaikert, 2016. április 23. II. kcs. - A - fiú 1 176 TOMKA István Püspökladányi Kálvin Téri Ált. Isk. 7 pont 7 pont 14 pont 2 101 BOJTOR Csongor Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3 pont 5 pont 8 pont 3 6 GUT Gábor

Részletesebben

1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT

1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT 1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT Kelemen Imre Gábor ME GTK Nagy Dorottya ME GTK Kisida Kata PTE KTK Bunda Krisztina DE AVK Kiss Zsófia Nagy Piroska BCE GTK Blaskó Beáta DE AVK helyezett: Munkácsy András

Részletesebben

XIII. ORSZÁGOS ALBA REGIA KAMARAZENE VERSENY - SZÉKESFEHÉRVÁR, 2016.04. 15 17. EREDMÉNYEK, DÍJAK

XIII. ORSZÁGOS ALBA REGIA KAMARAZENE VERSENY - SZÉKESFEHÉRVÁR, 2016.04. 15 17. EREDMÉNYEK, DÍJAK ssz. versenyzők neve, hangszere kategória iskola neve felkészítő tanár(ok) helyezés A KATEGÓRIA 17. Fóris Zsófia - 5.o. - hegedű, Rácz Lajos Manassé - 9.o. - zongora Székesfehérvári Hermann László SZKI

Részletesebben

LXIV. Országos Vidék Bajnokság

LXIV. Országos Vidék Bajnokság LXIV. Országos Vidék Bajnokság Verseny jegyzőkönyv Kecskemét 2015.06.12-14 LXIV. Országos Vidék Bajnokság Verseny jegyzőkönyv Kecskemét, Kecskeméti Fürdő 2015.06.12-14. Verseny jegyzőkönyv A verseny neve:

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 2. Horváth Máté 1999 Győr 1:10,17 3. Nyilas Kornél 2000 Dorog 1:08,58 4. László Ádám 1999 Ózd 1:08,30 5. Sléder Balázs 1999 Szolnok

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 19-20. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ

Részletesebben

Abdalla Dávid Adamek Éva Boglárka Andrásy Patrik Antal Patrícia Bagotai Zsanett Balaskó Márk Balázs Barbara Balázs Brigitta Bánhidi Bence Barkóczi Richárd Barna Alexandra Bartha Bence Batári Dorián Bencze

Részletesebben

Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS 2012.11.24.

Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS 2012.11.24. Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS 2012.11.24. 1/22 Jegyzőkönyv adatai: Rendező: Helyszín: Medence Vízhőfok: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Szarvasi Úszó- és Vízilabda Egyesület Szarvasi Gyógyfürdő

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.10 / 22:27

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.10 / 22:27 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 1.33 1/3 férfi gyors - 3 kat. - 2003 születésűek 1 Vízhányó András 2003 Kiskunfélegyházi ÚE 0:23,14 0:23,14 2 Berecz Levente 2003 Szarvasi Úszó Klub

Részletesebben

Everling Tavaszváró Terepfutás - Naplás tó, 2015.03.08. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Össz. idő 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam 5.

Everling Tavaszváró Terepfutás - Naplás tó, 2015.03.08. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Össz. idő 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam 5. Everling Tavaszváró Terepfutás - Naplás tó, 2015.03.08. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Össz. idő 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam 5. futam SuperSprint Férfi abszolút 1 160 Gregor László

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. január 23-25.

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. január 23-25. SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 1 LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Baranya II. Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló

Részletesebben

EREDMÉNYLAP ***részletes*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

EREDMÉNYLAP ***részletes*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. Hajdú Metód Sándorfalvi Sólymok ÍE 335 312 647 pont 2. Büki Adrián 0 287 287 pont Korosztály: 10-14 1. Barta Viktória Aliscai Nyilai 328 477 805 pont 2. Csáki Laura Turul Koppány Íjászai

Részletesebben

Sszám Név Választott téma Konzulens. Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban)

Sszám Név Választott téma Konzulens. Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban) Sszám Név Választott téma Konzulens 1 Angyal Roxána Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban) Demeter László 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Antal Rita Korszerű

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd

IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd Jegyzőkönyv adatai Rendező: Gyomaendrődi Úszó Sport Egyesület Helyszín: Gyomaendrőd Uszoda megnevezése: Liget Fürdő Medence adatai: 6 pályás,25 méteres Lebonyolítás típusa:

Részletesebben

Landliebe Elvisszük álmai kastélyába! ALDI promóció nyerteslista (Promóció időtartama: 2015. október 15. november 15.)

Landliebe Elvisszük álmai kastélyába! ALDI promóció nyerteslista (Promóció időtartama: 2015. október 15. november 15.) Landliebe Elvisszük álmai kastélyába! ALDI promóció nyerteslista (Promóció időtartama: 2015. október 15. november 15.) Fődíj nyertese: Beküldés időpontja Név Város 15.11.15 17:44 Demeter Szilvia Nyíregyháza

Részletesebben

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr.

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Lengyel Attila ezredes 43-3100 76-581-607 (30)-959-3640

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. kcs. KÖTÖTTFOGÁS (1996-1997-ben születettek) Kaposvár, 2009. 04.03-04.

2008/2009. TANÉVI BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. kcs. KÖTÖTTFOGÁS (1996-1997-ben születettek) Kaposvár, 2009. 04.03-04. 2008/2009. TANÉVI BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. kcs. KÖTÖTTFOGÁS (1996-1997-ben születettek) Kaposvár, 2009. 04.03-04. Induló 124 fő 29 kg 6 induló 1 Árvai Márk Tatabánya Széchenyi István Ált.

Részletesebben

A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI

A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI Fodor Zoltán 2191 Bag Tóth Ilona 3467 Ároktő Pallósi József 7400 Kaposvár GoPro kamera nyertesek: Szigetvári Zoltán 1107 Budapest Gáspár Mátyás 8200

Részletesebben

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Irodalom - Magyar nyelv és helyesírás 2011. március 5. Dél-Alföld Molnár Veronika 73,0 21 3 Vajda Péter Oktatási

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (4) Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám 2. Faragó Róbert, Safranyik

Részletesebben

HELYEZETTEK 4. évfolyam

HELYEZETTEK 4. évfolyam HELYEZETTEK 4. évfolyam MAGYAR4 I. magyar Farkas Fanni Fatime 4 II. magyar Bánszki Blanka Zoé 4 III. magyar Kántor Krisztina 4 IV. magyar Antal Zsuzsa 4 V. magyar Kovács Csenge 4 VI. magyar Csonka Orsolya

Részletesebben

BM OKF 2014. évi pontszerző bajnokságának terepfutó versenye

BM OKF 2014. évi pontszerző bajnokságának terepfutó versenye BM OKF 2014. évi pontszerző bajnokságának terepfutó versenye A bajnokság során női 4000 m kategóriában egyéni versenyben 6. helyezést ért el: AGÓCS LAURA A bajnokság során női 3000 m kategóriában egyéni

Részletesebben

A 2015/2016. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny döntőjébe jutottak (nevük szerinti abc sorrendben)

A 2015/2016. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny döntőjébe jutottak (nevük szerinti abc sorrendben) A 2015/2016. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny döntőjébe jutottak (nevük szerinti abc sorrendben) KEZDŐK I. kategória a legalább 13 pontot elért versenyzők: Arany-Tóth Áron 14 Váci Szakképzési

Részletesebben

TDM szakmai regisztrációs lista. neve Dr. Lőrincz Katalin ügyvezető Szabó Renáta

TDM szakmai regisztrációs lista. neve Dr. Lőrincz Katalin ügyvezető Szabó Renáta TDM szakmai regisztrációs lista Regisztrációs szám TDM-REG-P/001/2011 TDM-REG-P/002/2011 TDM-REG-P/003/2011 TDM-REG-P/004/2011 TDM-REG-P/005/2011 TDM-REG/006/2011 TDM-REG/007/2011 TDM-REG-P/008/2011 TDM-REG/009/2011

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

1. nap Döntők. I/1 FT 4X- FA: 14:44 IDŐ HELYEZÉS 1 RC Soroksár A Gerei Tamás Rubesch Dávid 03:30,3 1

1. nap Döntők. I/1 FT 4X- FA: 14:44 IDŐ HELYEZÉS 1 RC Soroksár A Gerei Tamás Rubesch Dávid 03:30,3 1 1. nap Döntők I/1 FT 4X- FA: 14:44 IDŐ HELYEZÉS 1 RC Soroksár A Gerei Tamás Rubesch Dávid 03:30,3 1 Kiss Norbert Molnár András 3 M-óvári Vízisport Egyesület Nagy-Kutasi Róbert Molnár Barnabás 03:31,2 2

Részletesebben

A Nyíregyházi Főiskola TDK házi konferenciáján bemutatott dolgozatok és helyezések. 2008. november

A Nyíregyházi Főiskola TDK házi konferenciáján bemutatott dolgozatok és helyezések. 2008. november A Nyíregyházi Főiskola TDK házi konferenciáján bemutatott dolgozatok és helyezések 2008. november 1 BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI FŐISKOLAI KAR 2 Ének-Zene Tanszék Tudományos Diákköre 2008. november

Részletesebben

Versenyeredmények 2015/2016

Versenyeredmények 2015/2016 Versenyeredmények 2015/2016 OKTV: Történelem Cegléd, 2015. 11. 02. : 9 fő indult Légrádi Attila 12. b Felkészítő tanára: Bárdos Dóra, Gaganetz Péter Szebenszki Noémi 11. c Felkészítő tanára: Hajdu István

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27.

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. ELŐZETES PROGRAM Holisztikus belgyógyászati gondolkodás multidiszciplináris

Részletesebben

ANGOL NYEVI MEGYEI VERSENY EREDMÉNYEK

ANGOL NYEVI MEGYEI VERSENY EREDMÉNYEK ANGOL NYEVI MEGYEI VERSENY EREDMÉNYEK 5. osztály HAGYOMÁNYOS 2-3 óra hely Tanuló Felkészítő tanár pont 5. évfolyam 1. Nagy Laura Frei Rita Arnóti Weöres Sándor Ált. Isk. 64 2. Lőrincz Kinga Grega Ágnes

Részletesebben

Békés Megyei Sportszövetségek Szövetsége

Békés Megyei Sportszövetségek Szövetsége BÉKÉS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Békéscsaba megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Békés Megyei Sportszövetségek Szövetsége 1/34 50 m férfi pillangó 1. versenyszám XI 1. Germán András 1931 Újbuda Senior 0:56,56

Részletesebben

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László 1.csoport 1 Alács Rita X. 1. Horváth Gábor Seb. Kl. 2 Bajsz András 2010-10-01 Horváth Gábor Seb. Kl. 3 Bakk Ágnes X. 4. Kakuja M. Sebklinika 4 Baukó Krisztina 5 Berényi Zsuzsanna Éva X. 5. Daróczi M. Sebklinika

Részletesebben

Gépészeti alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1. Hulka László Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém 88%

Gépészeti alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1. Hulka László Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém 88% 1. Hulka László Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém 88% 2. Abonyi Mátyás Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium, Nagykanizsa 85% 3. Gyaraki Roland Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyar nyelv és irodalom Várhatóan tanítják: Dr. Kalina Katalin Novák Anna Dorina 11.A Piros Virág 11.C Koppányi Eszter 11.D Radó Nikoletta 12.A Zalasch Bernadett Julianna 12.A Kocsis Dóra Katalin 12.B

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek)

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek) Magasugrás fiú (indult: 4 csapat) 1. Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási 1,5000 Intézmény Horgosi Donát 2000 1,45 Nuskov Richárd Norbert 1999 1,50 Boros

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR 1 1986 és 2013 között 1411 középiskolás vett részt a magyar nyelv és magyar irodalom OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: MAGYAR IRODALOM: 1986 1987

Részletesebben

Évf. Iskola neve Felkészítő tanár neve. 7. Tóth Gábor Nándor Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Bris Ágnes

Évf. Iskola neve Felkészítő tanár neve. 7. Tóth Gábor Nándor Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Bris Ágnes 2014/15. TELEKI VERSENY EREDMÉNYEI BP 1.ker. Évf. A versenyző neve neve Felkészítő tanár neve 7. Röhricht Gábor Lisznyei utcai Általános iskola Varga Tibor 7. Bede Júlia Lisznyei utcai Általános iskola

Részletesebben

Schneider Dávid felkészítő tanár: Kulcsárné Jordán Ildikó. Vágány Zoltán felkészítő tanár: Fenyvesi Mária

Schneider Dávid felkészítő tanár: Kulcsárné Jordán Ildikó. Vágány Zoltán felkészítő tanár: Fenyvesi Mária Iskola neve, címe Az 5. évfolyamra benevezett tanuló(k) neve, felkészítő tanárainak neve Schneider Dávid felkészítő tanár: Területi központ Területi döntő pontszáma Országos döntőre bejutottak (D=döntős,

Részletesebben

Mérési csoportbeosztás a Logisztikai rendszerek c. tantárgyhoz

Mérési csoportbeosztás a Logisztikai rendszerek c. tantárgyhoz 1. Horváth Attila G4S1L 2. Kecskés Tamás G4S1L 1. mérés: Identifikáció: 2004.11.23. 14.00-15.00 3. Kun Szabolcs G4S1L 4. Kuik Péter G4S1L 5. Torma Krisztián G4S1L 2. mérés: Szimuláció: 2004.11.23. 15.00-16.00

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT Név Megpályázott lakás 1. Aranyi Tamásné Vászonfehérítő u. 1. I/5. 2. Aranyosi Tiborné Vászonfehérítő u. 1.

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Fekete Zsolt alpolgármester

Részletesebben

Verseny megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Verseny Közgazdaságtan 13.A 13.A 13.

Verseny megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Verseny Közgazdaságtan 13.A 13.A 13. Országos versenyeredmények 2009/20 megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Közgazdaságtan Nemzetközi Kenguru Matematikai Gordiusz Matematika

Részletesebben

2009. április 4. I. Zsőri: II. em. 213 név

2009. április 4. I. Zsőri: II. em. 213 név SZÓLÓ I. Kezdés: 10.45 2009. április 4. I. Zsőri: II. em. 213 kor minısítés helység iskola tanár 1. Szalay Fatima I. ezüst Bp. V. kerület Ward Mária Ált. Isk Sinka Melinda 2. Peregi Dóra I. bronz Bp. VIII.

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11.

DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11. 1. KORCSOPORT DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11. JEGYZŐKÖNYV 50 fiú gyors 1 Kószó Martin 2006 Szeged Béke Utcai 36,87 2

Részletesebben

Vívó diákolimpia országos döntő Dr. Brusznyai Árpád emlékverseny Veszprém április

Vívó diákolimpia országos döntő Dr. Brusznyai Árpád emlékverseny Veszprém április Vívó diákolimpia országos döntő Dr. Brusznyai Árpád emlékverseny 2013. április 27-28. Főbíró: Bódy István (BVSC) Számítógépes főbíró: Bolodár Zoltán (Sopron) Szlama Ákos (DVSZ) Orvos: Dr. Kisvarga Magdolna

Részletesebben

2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak. Természetbarát klub

2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak. Természetbarát klub 2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak 7 0. s z á m Természetbarát klub Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és Mővelıdési Intézet lehetıvé teszi, hogy a megye természetbarát

Részletesebben