A BALATONEDERICSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BALATONEDERICSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA"

Átírás

1 A BALATONEDERICSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évf szám június Tisztelt Horgásztársak, Olvasók! június 04-én lezajlott a Léránt Lajos - Halász Ferenc Emlékverseny. Mint minden évben idén is megrendezésre került egyesületünk első horgászversenye. A versenyt annak rendje módja szerint reggel órakor a tanyaház előtti gyülekezővel kezdtük, majd a helyek kisorsolását és elfoglalását követően órakor elnökünk Szabad Sándor sípjelzésére azt megkezdtük. Hosszas türelmes várakozás következett, mert a halakat elnökünk elfelejtette értesíteni, hogy kapni kellene, mert súlyra megy a verseny. Sanyi bácsi e nagy hiba miatt már a lemondásán gondolkodott amikor futótűzként terjedt a hír - valaki hallotta, hogy valahol a sor elején egy ember kukac csonti szendviccsel fogott egy féltenyérnyi keszeget! Erre a hírre mindenki nagy botlóbálásba és csoda-csalizásba kezdett. Megint eltelt egy fél óra és csak a napkeltében gyönyörködhetett mindenki, na meg a szép kövér csontijaiban, amire még a halak sem kaptak rá. Hirtelen azonban több helyről is örömteli kiáltásokat hallottunk...beindultak a keszegek...már hárman is fogtak 1-1 darabot. Sanyi bácsi kitartóan rótta csónakjával az ellenőrző köröket és hozta vitte a híreket...sajnos jó kis páleszt és sört nem hozott...így telt az idő és egyszer csak elnökünk lefújta a meccset. Mindenki kivonult mérlegelésre. Eközben Radnai Lajos a parton levezette az ifjúsági versenyt, ahol a gyerekeket tanáccsal és némi segítséggel is ellátta. A mérlegelést és összesítést követően eredményhirdetés következett. Felnőtt 1. helyezett: Gaál Péter 2. helyezett: Szűcs Zoltán 3. helyezett: Somfalvi Nimród Legnagyobb halat fogta: Gaál Kata A súlyokról had ne írjak semmit. Elég legyen annyi, hogy szerény fogás volt. Összesen kb. 10 kg. Ifi fiú: 1. helyezett: Hamvai Gergő 2. helyezett: Szűcs Richard Ifi leány:1. helyezett: Gaál Sára 2. helyezett: Szűcs Boglárka BALATONEDERICS-SZEZONNYITÓ 2011 Közben a strandon 9 órától Tóth Péter polgármester úr szervezésében a kölyök foci zajlott B.ederics- Sümeg-Szigliget 1-2. osztályos diákjaiból összeállított csapatok között. Sajnos, a nemesgulácsiak betegség miatt nem tudtak eljönni, így a másik három csapat mérte össze tudását. Eredmény: 1. Sümeg, 2. Balatonederics, 3. Szigliget Gólkirály Böde Eliot,(Bederics); Legjobb kapus: Illés Marcell (Sümeg) Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Bence(Bederics). A játékvezető Pető Zsolt, segítője Tóth Emilné volt. 10 órától a már hagyományosnak nevezhető BOR/ULTI parti zajlott a helyi ulti klub elnöke, Tóth Sándor klubvezető szervezésében. Az ország minden pontjáról érkeztek résztvevők (37 fő) a nevezési díjas versenyre, és reméljük, hogy a település jó hírét viszik a partiról hazatérve. 1. Molnár János -Balatonederics, 2. Tiscler Sándor, 3. Tislér Árpád díjak: helyi termésű borok Vigaszdíjat Tompos István kapta (Az emléktrófeát Dr. Gubicza András ajánlotta fel, valamint Szabó Vilmos saját termésű borát.) A versenyzők ellátásában Dani Gyuláné és lánya, Gabi segítkezett. Elnökünk a díjak átadását követően egy márkás horgászorsóval lepte meg a legidősebb 82 évesen a versenyen résztvevő Horváth Imre horgásztársunkat. Eredményhirdetést követően megkoszorúztuk az emlékül állított kopjafát elhunyt horgásztársainkra emlékezve. A program zárásaként Révai Gábor és Leposa Antal horgásztársunk által készített csülkös babgulyást fogyaszthattuk el. A babgulyást a hideg sört és a finom helyi borokat mindenk jóízűen fogyasztotta. Az ebédet követően aki tehette, átvonult a strandon folyó főzőversenyre. A versenyre Zsóka vezetésével Kata és Piros mint a BEHE csapata neveztek és az elkészített betyárpecsenyével 3. helyezettek lettek. Az elkészült ételt a jelenlévő horgásztársainkkal és vendégeinkkel jóízűen elfogyasztottuk. Vendégeink a finom ételt saját borkülönlegességeik kínálásával köszönték meg, így kóstolhattunk Effenperger Győző és Csali János jégborából, valamint horgásztársunk Szabó Árpi fehérborából. Vörösborból Almási Laci horgásztársunk soproni hozott borát ihattuk. A jó zenére /és persze a borok miatt / éjfél körül mindenkinek "gömbölü" lett a cipőtalpa. Hajnalig múlattuk az időt jó nagyokat beszélgettünk, énekeltünk. Szóval, aki nem volt ott sajnálhatja, aki meg ott volt az tudja miért nem érdemes lemaradni a BEHE által szervezett rendezvényekről! A rendezvényről készült képeket a az egyesület honlapján lehet megtekinteni. Soós L. KALIMUTU Jazz Band Párhuzamosan hennás testfestést, csillám tetoválást készített Somlainé Jeney Szilvia. Folyamatosan az érdeklődők -főként a fiatalok, gyerekek- gyűrűje övezte. 20. alkalommal koszorúztuk meg a Balatont Dr Kiss Tamás vitorlásáról, amelyet a parttól a horgászegyesületesek edericsi zászlókkal díszített csónakkötelékben kísértek a nyílt vízre, hogy ott vízre téve a koszorút emlékezzenek a víz áldozataira, valamint a víz szellemét megenyhítsék, és a jövőben ne szedjen több áldozatot. Sportversenyeket hirdettünk futball, lábtenisz, célba rúgó, streetball, tollas-, kézi-, röplabda, vízi röplabda, vízi streetball, vízi fejelő verseny ágakban. A minden évben népszerű röplabdán kívül mindenütt csendesek maradtak a küzdőterek. Röplabda eredmények: 1. Ederics, 2. Sportszelet, 3.Bakos-Rados csapat. Játékvezetők Tóth Pál és Vajkai Péter voltak....folytatás a következő oldalon

2 2 Dobszó Helyett... Hírek június BALATONEDERICS-SZEZONNYITÓ 2011 Pörköltfőző-versenyre hét csapat nevezett, amelyben a legjobbnak a Fröccs-csapatot ítélte a zsűri. Őket a NABE csapata követte, míg a harmadik helyet a Kékfrankok és a Balatonedericsi Horgászegyesület (BEHE) csapata megosztva szerezte meg. (A zsűri tagjai: Melegh István, Szánti Imre és Tóth Sándor voltak.) URBÁNADÓ Az idei Urbánadóra új programként gyermek néptánccsoportok bemutatóját szerveztük meg. A Pipitér Néptánccsoport vendégeként felléptek a tapolcai Batsányi Általános Iskola Gyermek Néptánccsoportja, a révfülöpi Kőtenger Gyermek Néptánccsoport, a Nivegy-völgyi Általános Iskola Néptánccsoportja. Sajnos úgy látszik, hogy az utóbbi években már nem kerül el bennünket a vihar szele. Harmadjára, hogy a programot csak részben tudtuk megvalósítani a készülődő vihar miatt. Éppen a kellékek kiszállításába kezdtünk, amikor égdörgés kíséretében hatalmas felhők közeledtek. A meteorológiai szolgálat sem adott kedvező előrejelzést, ezért a biztonság érdekében úgy kellett dönteni, hogy a Művelődési Háznál rendezzük át a teret a programhoz. Emiatt több hangulatos elemet el kellett hagynunk. A pipitér tánccsoport évzárója Homokvár építő csapatversenyben nagyon szép alkotások készültek. Itt 1. az Aranycsapat, 2. az Egérkék, 3. megosztva a Balaton, és Tengeri csillagok csapatok lettek. A színpadon a KALIMUTU Jazz Band koncertjével indult a műsor. A fiatal profi klasszikus zenészekből álló zenekar repertoárjában jazz, swing, funky, latin kompozíciók, popszámok és saját szerzemények is szerepeltek. Tagok: Babos Lajos, Gerencsér Tamás, Sellyei Gábor, Csipszer Dániel, Lakossy Tamás, Tóth Péter. A koncertet Tóth Péter polgármester úr szervezte. Őket helyi fiatalok műsorai követték. Németh Eszter tanítványai, a lelkes óvodások és általános iskolások alkotta Mini dzsessz-balettesek kezdték a táncbemutatókat elbűvölve a nézőket. Majd a tapolcai Basic Tánccsoport lépett színpadra Szabó Lászlóné művészeti vezető irányításával. A már többek számára ismert Raposkai Country tánccsoport követte őket. A folytatásban Németh Eszter - Polgár Katain balettpáros, zárásként pedig a társastáncokat mutatott be Szabó Fruzsina - Darvas József. A produkcióknak nagy sikere volt a nézők körében. Ez úton is köszönjük a felkészülést, és a bemutatót mindnyájuknak. A fél kilenctől két óráig tartó Beach Party sok környékbeli fiatalt csalt a strandra, és zárásig teltház volt. Szerencsére a vihar kikerült bennünket, így a tábortűz meggyújtásának már nem volt akadálya, és megvalósulhatott, amelyet főként a gyerekek vártak nagyon. A programot Szijártó Ferenc, a Nyugat-Balatoni Hegyközség elnöke nyitotta meg. Majd a gyermektánccsoportok szórakoztatták műsoraikkal a közönséget. Tóth Péter polgármester úr a találkozó emlékére minden csoportnak egy olyan üvegkancsót ajándékozott, amelybe a csoport neve mellett a 2011 Urbánadó-Balatonederics szöveg és egy táncospár van belecsiszolva. Köszönöm a Pipitér tánccsoport tagjainak, és a csoportok művészeti vezetőjének, Tarjányi Sándornak, szülőknek, az Effendy Vinnek, az Ederics Szikvíznek, és a Z.Szabó Baunak, Kiss Gábornak a megvalósításhoz nyújtott segítségüket: a munkát, kellékek, eszközök biztosítását és a boradományokat. Ugyancsak köszönöm az Önkormányzatnak, hogy biztosította a rendezvény költségét, és a vendéggyermekek szállítását VASÁRNAP AZ ELSŐÁLDOZÓK SZÁMÁRA HOZOTT FELEJTHETETLEN PERCEKET Június ötödikén tíz kisfiú és kislány újította meg keresztségi fogadalmát, amelyet egykor szüleik, keresztszüleik tettek helyettük, amikor a keresztség szentsége által Isten választott gyermekei lettek. Szülők, keresztszülők, rokonok, az egyházközség hívei önmaguk, vagy nagyobb gyermekeik első szentáldozását idézhették fel, amikor a fehérbe öltözött kisfiúk és kislányok foglaltak helyet a nekik kijelölt helyen. Az imára összetett kezecskék, a fürkésző tekintetek arról tanúskodtak, hogy valami nagy dolog történik az ő életükben. Belső nyugtalanság lopózott arcukra, hiszen első szentgyónásuk után izgalommal várták a Jézussal való találkozást. A programok kellékeinek, eszközeinek elkészítésében Kiss Gábor, Takács Zsófia pedig a rendezvény napi teendőiben is nyitástól zárásig a segítségemre volt. Köszönet még Horváth Orsolyának, valamint a strandi és önkormányzati dolgozóknak segítségükért.

3 Dobszó Helyett... Hírek június 3 ISKOLAI HÍREK Tisztelt Olvasók! Már nyakunkon a nyár, megkezdődött a szünidő, amire tulajdonképpen szeptember elseje óta várt minden gyerek. Az utolsó hónapok eredményeiről, és a tanítási időn kívüli eseményekről, programokról szeretnék most hírt adni. Programok: Ekéné Pankotai Erzsébet szervezésében előadás volt a víz jelentőségérő, tisztításáról, gyakorlati bemutatóval április 8-án. Az előadó Pilinszki Zsuzsanna volt. Április 12-én volt az utolsó bérletes bábszínházi előadás Tapolcán. Az alsósok a Hetet egy csapásra című mesét látták, a kísérők Némethné Kaszás Judit és Horváth Emese voltak. Szintén április 12-én képviselték iskolánkat az énekkarosok Vonyarcvashegyen, a kórustalálkozón, Némethné Kálmán Zsuzsanna felkészítésével, kíséretével. Április én Dr. Nagy Endre Napok keretében első nap labdarúgó bajnokság volt, ahol az edericsi lány és fiú csapat mellett a vonyarciak és a lesencetomajiak versenyeztek. A kupát a vonyarci csapatok nyerték. A második nap felsős csapatok mérték össze tudásukat egy interaktív vetélkedő keretében, amely a Balatonról szólt Május 5-én köszöntöttük az édesanyákat iskolai műsorral, melyet a művelődési házban adtak elő a gyerekek. A műsort az osztályfőnökök állították össze, a zeneszámokat a zeneiskolásoknak és tanáraiknak köszönhetjük. A tavaszi papírgyűjtés eredménye 1,2 tonna -14 ezer forintlett. Köszönjük mindenkinek, aki gondolt ránk és gyűjtötte a téli időszakban is a papírt. Május 30-án moziban volt 25 alsós diák: Horváth Emese, Somlainé Jeney Szilvia és Virágh Annamária kíséretében, ahol a Rio című animációs filmet nézték meg. Június 2-án a 3-4. osztályosoknak mesevetélkedő volt az iskolában, ahol az edericsi és a vonyarci iskolások mérték össze tudásukat. Az idén Somlainé Jeney Szilvia szervezte és bonyolította le a vetélkedőt, Berg Judit: Rumini című meseregényét vették górcső alá a diákok. 6 csapat versenyzett, játszott együtt és egymással ezen a vidám délutánon. A végeredmény: I. Fabatkák /Vonyarc/ II. Szélkirálynő inasai /Ederics/ III. Egérkék /Ederics/ Köszönjük Szi-Miklós Emőke ajándékát. Június 7-én volt a kulturális bemutató, versekkel, tánccal, mesékkel vártuk a közönséget. Nagyon örültünk, hogy teltház előtt zajlott a műsor. A bemutató után került sor a művelődési ház néptánccsoportjainak bemutatójára. A Pipitéreket Tarjányi Sándor vezeti továbbra is, iskolánk diákjai alkotják zömében a kis-és nagytáncosok csoportját. A majorett csoport, amely a kulturális bemutatón is nagy sikert aratott, júniusban még három másik rendezvényen is fellép majd. Vezetőjük: Lestyán Éva. Az utolsó tanítási napon, június 15-én, tartottuk a Gyereknapot, ahol a szokásos tanév végi jutalmazások közösségi munkáért, kulturális tevékenységért, sporteredményekért mellett játék és disco is volt, és a 8. osztály hagyományos Paradicsompróbájára is sor került. Az alsós napközis csoport tagjai Ekéné Pankotai Erzsébet szervezésében 3 napos táborozáson szerezhettek rengeteg élményt Nemesvitán. Szülők és több kolléga is besegített a gyerekek ellátásába és foglalkoztatásába. Eredmények: Területi vers - és mesemondó versenyen a tapolcai könyvtárban Fazekas Fanni (7. o.) 2. Ballagás 2011 Pedagógusnapi köszöntő Vajda Fanni (6.o.) 1. Szántai Dóra (4.o.) 3. helyezést értek el. Felkészítőjük.: Virágh Annamária, Somlainé Jeney Szilvia és Némethné Kaszás Judit. A Kazinczy Napok területi matematika versenyén Virágh Anna (3.o.) 2., Marosvölgyi Péter (7.o.) 8. helyezést ért el. Ugyanitt kémia versenyen Horváth Laura (8.o.) 8, Marosvölgyi Péter 9. lett. Felkészítők: Virágh Annamária és Sötét Béláné. Megyei fizika versenyen, Zalaegerszegen Marosvölgyi Péter 10. helyezést ért el. Felkészítője: Gelencsér Zoltán. Herman Ottó biológia verseny megyei fordulóján Zalaegerszegen Fazekas Fanni (7.o.) 6. helyezett lett. Felkészítő: Varga Jánosné Megyei versenyen, Nagykanizsán vers és mesemondásban Szántai Dóra 4.(o.) 5., matematikából Virágh Anna (3.o.) 1. helyezést ért el. Ugyanitt, német nyelvi versenyben Szabó Melinda (8.o.) 10. helyen végzett. Felkészítőik: Szijártó Ferencné, Virágh Annamária és Némethné Kaszás Judit voltak A hévízi Lotus. Therm. Hotel által meghirdetett rajzpályázat Autóval a világ körül- 1. helyezettje Sényi Réka lett. Némethné Kaszás Judit segítette a munkában. Megemlítem, hogy rajta kívül még 8 tanuló kapott különdíjat. Sporthírek: Április 7-én Keszthely- Hévíz-körzeti labdarúgó tornán vettek részt Vonyarccal közös csapattal: Böde Eliot, Nagy Bence (2.o.), Fazekas Bence, Bicsérdi Sándor (3.o.). Az I. korcsoport a IV. helyen végzett, a II. korcsoport III. lett. Április 12-én Keszthely körzeti atlétika versenyen Csomai András (7.o.) 59,30 méterrel első lett kislabda-dobásban, ugyanitt Hegedüs László (7.o.) IV. lett 48, 9 méterrel. Csomai András a Zala megyei atlétikai bajnokságon is első helyet szerzett, 71, 53 métert dobott. Ezzel az óriási hajítással egyből az országos versenyre dobta be magát. Az országos döntő június 7-én volt Budapesten, ahol András a 7. helyet szerezte meg. Kiss Virág (7. o.) a gyengén látók országos atlétikai versenyén távolugrásban és kislabda-hajításban III., 100 méteres futásban pedig IV. helyezett lett. A Kisiskolák futball bajnokságán, Tapolcán az I. korcsoportos fiúk az V. helyet szerezték meg. Május 23-án Veszprémben, a kisiskolák megyei atlétikai döntőjén 800 m futásban 8. Bellér Ádám (8.o.), 10. Hegedüs László (7.o.). Május 24-én Lesencetomajon labdarúgásban /Lesence-kupa/ leány I. a, fiúk V. helyezéstértek el. Május 25-én Nagykanizsán megyei leány foci bajnokságon Vonyarccal közös csapatban- III. helyen végeztek lányaink. Csabi Virág, Rózsa Mercedesz, Nagy Rebeka képviselték iskolánkat a megyei döntőn. Sportolóinkat Tóth Emilné és Vőfély Péter készítette fel és kísérte el a versenyekre. Megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki munkájával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával segítette oktató-nevelő munkánkat, rendezvényeinket. Köszönet tehát a fenntartó önkormányzatoknak, a Szülői munkaközösségnek, az Elektro Csali Kft-nek, a Virágbolt, a Családi Mini bolt, valamint a Coop ABC és kisbolt vezetőinek. Mindenkinek szép nyarat és jó egészséget kívánok! Varga Jánosné tagintézmény vez.

4 4 Dobszó Helyett... A templom története június A BALATONEDERICSI KATOLIKUS TEMPLOM TÖRTÉNETE (leírása) Írta: Kocsis Lajos nyugdíjas - Adatok Balatonederics kisközség régi és a mostani templomának történetéhez - A megírásnál főleg a községben ma is élő idős személyektől beszerzett adatokra, - régi visszaemlékezéseire támaszkodtunk. Balatonederics, április hónap 4.. rész A Balaton mentén a múlt század (1800) első felében a főtermény a rozs és a kukorica. De a rozs a belső szükségletekre sem volt elegendő, részben a nagy népesség, részben a sok szőlő miatt, a hiányt Somogyból és a veszprémi piacról pótolták. Az egyenlőtlen gazdasági viszonyok kényszerítették az északi part mentén lakókat, hogy a Balatonon átkelve Somogyba menjenek aratni, még az 1885-ös években és később is. A Balaton mentén oly fontos szőlőterületeket a filoxéra kipusztította. Ha a filoxéra óriási károkat okozott is, a nagy csoporttal a követő újjáépítéssel viszont korszerű módszerek vonultak be a Balaton menti szőlőtermelésbe. Regös présünk volt, mikor a mostani szőlőnket megvettük Tokai Antaléktól évben. Ők Horvátországba költöztek. Ez évben a jég nyáron, a nyár utolján a megvett szőlőnket teljesen elverte, letarolta. Az alma még nem érett be, egyéb gyümölcs sem. Nagy alma gyümölcsös volt a szőlőnk között a pince fölött. A jég által levert, még be nem érett almát stb. fakalapáccsal törtük meg és abból almabort készítettünk, préseltünk. A pásztorok jellemzése: Kerített, hosszú haj, lenvászonból varrott hat-nyolc széles gatya. Virágos elejű ümög. Makkrojtos kemény kalap, sallangos bortarisznya, kivarrott szűr. A gépek elterjedése előtt a cséplőeszköz a cséphadaró volt, ezeket az utolsó évtizedekben még kiterjedten használták. Elsősorban a tetőfedéshez szükséges szalmát (zsuppszalmát) csépelték azzal. A hadaróval való cséplésnek pontosan előírt szabályai vannak, annyira, hogy a szemlélő, aki a cséplést végignézi, valóban csodálkozik a munka szinte gépiesen begyakorolt szabályai ütemén, lepergésén. Rostálásra szijácsból font fenekű törekrostát (szórórostát) használtak. Ezekből még ma is található néhány példány, pl. nálam is. Keszthelytől keletre eső helyoldalakon (halmokon) erős borok teremnek. Sajnálattal kell azonban ez alkalommal megemlékeznünk, hogyha ezen a Balaton-parton a szokottnál bővebb termések vannak, olyan potom olcsó borárak alakulnak ki, hogy a nyomorult parasztok a szüretjüket felváltva tartott kölcsönös mulatozásokkal maguk elfogyasztják, mihelyt az új bor a seprőjét valahogy lerakja. És az ünnepek: a karácsony, újév közelednek, az ismerősök társaságba verődnek, feltűnő ünnepséggel nyitnak, az ilyenkor időszerű disznótoros ebédet és vacsorákat rendeznek, ezeken pedig addig lakomáznak, amíg torkig lakva a bortól felmelegedve, táncra kerekednek. A Balaton mellékieknek kivált a szegényeknek egész gazdaságuk és jövedelmük a borban van. A Balatonmelléki magyar vendégszerető, erővel itatja meg az idegent is. A szőlő megvédésére különösen a hirtelen támadt jégesők ellen építették a szőlő védőszentjének tiszteletére a Szt. Donátus kápolnákat, mint amilyen van Badacsonyban, Gyulakeszin, Lesencenémetfalun, Tapolcán stb. Általában ritka a kifogástalanul tisztán, rendben tartott pincehajlék. Amikor nincs szüret ott a prés, káforka, fertályos sajtár, a muszkoló sajtár, (a csöbör), kármentő, puttony, kalapács, hordó, tőtike, csöbör, szőlős kádak (szedőkádak) akópálca. Szerszámok: a metszőkés, a metsző olló, permetező, kénlap, kapák, csap, szénkénegezőgép, a lopó (hébér). A szőlő ép elégszer ad alkalmat a kémény munkára, mert az egyenes hátat nem szereti. A présházban nyitott tűzhelyen melegítenek, főznek. A gazda máskor is kijön a hegyre. Ha bort visz haza, mert csak egy-két demijon, vagy pint bort tartanak otthon. Kiballag télvíz idején is, nincs-e valami baj a pincében: elpattant az abroncs, a bor kifolyt, vagy a nagy tavaszi hó olvadáskor nem ázott-e be a tető, erős záporok után: nem folyt-e be a víz a pincébe. A boros gazdának mindig van ürügye és mentsége, hogy a pincét szemrevételezze. A szőlők metszése egészen a múlt század végéig (1800) a filoxérás időkig metszőkéssel történt. A szőlő metszése kényes művelet, általában férfi foglalkozás. A szőlő különben sok munkát kíván meg. Metszés, kapálások, karózás, fattyúzás, kötözések, permetezések stb. Az érett szőlőt a madarak (seregélyek) károsítják. Ezeket riasztással, kerepléssel, ostor durrogtatással, madárijesztőkkel tartják távol, vagy lövöldözéssel. Régi szokás szerint a szüretet Teréz hetében október 15-én kezdik. Ilyenkor a máskülönben csendes szőlőhegy zajos. Lármás lett, beszédek zaja, a présházból kigomolygó füst forgalmas hegyi életre mutatnak. Régebben csöbörben, ma inkább puttonyban szállítják a szőlőt a présházba (pincébe), ahol már kimosva vannak a különböző faedények: az ülő, szedőkádak. A regös prés lényege, hogy két hatalmas 3x50-4x50m-es gerendát egy szélső facsavarral egymáshoz közelítenek, ezáltal a gerendák közt lévő garatban a szőlő kisajtolódik. Az egykarú emelők elvén működik, így tulajdonképpen nagy nyomás kifejtésére alkalmas. Ez a forma ismeretes volt a rómaiaknál is, azóta elterjedt szerte a világon. Számos Balatonmelléki présházban ma is működnek. Az olajütők prései hasonlóképpen működnek. Érdeklődésre számít ezen présházak fafaragása és díszítése is. A keszthelyi Balatoni Múzeum három meglehetősen díszesen faragott prést őriz. Faragásuk jellegzetesen arra utal, hogy urasági présházakból kerültek a múzeumba. Egyikükön rokokó keretben félhold, oroszlán címer látható az alábbi felirattal: Valamennyi szőlőszem ősszel szüretkor még kétszerannyi búzaszem. Víg aratáskor valamennyi harmat, napfény költekor, mind annyi jókat adjon az Úr mindenkor, senki se szomorkodjék. Mindenkinek békét hagyjék, az jó borbul jókat igyék, magának kedvet vegyék. A présdarálók évszámai 1756, A legrégebbi évszámmal ellátott prés 1859 évben készült, Csopakon, általában a prések zöme es évszámot viselik. Korábban a szőlődarálók elterjedése előtt a szőlőt csöbörben megmuszkolták (törték) és szűrőzsákban, a présszűrüben (szérü) megtiporták, azután préselték ki. A regös présekhez egy téglalap alakú ládaszerű fából készített kb. 150x230cm-es méretű tiprót szereltek. A helyi préseket a kádár-mesterek, vagy maguk a gazdák faragták, de adat van arra, hogy a Balaton mellékiek a Bakony vidéken csináltattak préseket pl. a vörösberényiek Kádártán. A szőlő eltevése: A legtöbb helyen kevesebb, több szőlőfürtöt tesznek el későbbi időkre. Olyik présházakban még húsvét táján is fonnyadt, de mézédes szőlőre bukkanhatunk. Vaskampókra erősített ágakra kötözték a szőlőt, vagy a présház mennyezetére erősített ócska kerékpárabroncsra. Máskor a présház oromfalába vastag faszegeket vertek, ezekre akasztották a szőlőtartó zsuppokat, a szüret idején kint lógtak, így jobban levegőzött. Szüret után a kiakasztott szőlőt betették a pincébe. Pálinkafőzés: A század (1800) elejéig nagyban ment. A pálinkafőző helyeket kukollának nevezték. Azóta szigorú rendeletekkel tiltják a magánosok pálinka főzését. Főzésre szilvát, seprőt, törkölyt használtak fel. A közelmúltban is még vidáman főztek a jó hideg téli éjszakákon, valamelyik távol eső szőlőhegybeli hajlékban. Csak reggelre árulkodott ott a messze terjengő jófajta törköly illat. Múzeumaink nagy zöldmázas, elöl kis kifolyócsővel ellátott kétfülű edényeket őriznek ezen időkből.

5 Dobszó Helyett... A templom története, hírek 2011.június 5 Különös szabály a hegyközségi törvényben: Ha terhes asszony a szőlőben egy fürt szőlőt megkívánt: az leszakíthatta, orvosi felfogás szerint kívánosságát teljesíteni kellett. Ha a bornak a világpiac alakulásával ára nincsen, akkor eladhatatlan: a termelő nyakán marad. Ahogy állítólag megtörtén ilyenkor kint állt a musttal tele hordó a pince előtt, s a hordóra krétával rá volt írva: Igyál, csak el ne ereszd Még nádcső is oda volt helyezve és azon át aki arra ment annyit szürcsölgethetett, amennyi csak jólesett. (Alsóörs) Gyümölcsfa fajták: A Balaton melléknek legtöbb gyümölcsfája a szilvafa volt. Majd sorrendben: a meggy, az alma, az őszibarack, eper (szeder), dió, körte, cseresznye, kajszibarack, mandula és a szelídgesztenye. A statisztika nem vette tekintetbe a rezi, vállusi, németfalusi nagy gesztenye erdőket. Kétezer darabot mutattak ki (castanea vesca). A szelídgesztenyét a kutatók nálunk őshonosnak mondják. A Rezi feletti gesztenyést korábban a Festeticsek bekerítették, gondozták, őrizték. Természetesen a termését maguknak tartották meg. A mandula hazánkba több száz éve került. A Balaton északi partján a mandula termesztése nagyobb lendületet vett. A legnagyobb mandula termesztés Köveskál határában volt, 50 hold. A Balaton vidék összes mandulásait holdra lehet becsülni (1940). BALATONEDERICSI FALUNAPI SC JUBILEUMI PROGRAMOK július tervezet JÚLIUS 1. péntek KOMOLYZENEI KONCERT az Általános Iskolában KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ a Művelődési Házban A BALATONEDERICSI SPORT CLUB 80 ÉVES JUBILEUMA ALKALMÁBÓL Közreműködnek a Balatonfüredi Muzsikusok Egyesületének Művészei: Rábaközi Rita ének, Rompos Patrícia fuvola, Bánó Veronika - zongora,bánó Tamás gitár A BALATONEDERICSI SC JUBILEUMI KÖZGYŰLÉSE a Művelődési Házban JÚLIUS 2. szombat Rendezvények kezdési időpontjában változás lehetséges!!! KOSZORÚZÁS a temetőben EMLÉKTÁBLA AVATÁS A SPORTPÁLYÁNÁL HELYI ÉS KÖRNYÉKBELI- FELLÉPŐK MŰSORAI asportpályánál a rendezvénysátorban TÓL ZENÉL A FANTASY EGYÜTTES MÁRIÓ KONCERT utána IG BÁL JÚLIUS 3. vasárnap BOR/ULTI PARTI JUBILEUMI LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSEK, kezdési időpontja: várhatóan délelőtti Balatonederics Balatonederics tartalék - Csallóközcsütörtök csapatai között Délután a Sikos Szilvia és Kerekes Tamás duó zenél a sportpályánál SZOMBAT ÉS VASÁRNAP HELYI ÉS KÖRNYÉKBELI BORÁSZOK PAVILONJAIBAN KÓSTOLHATJÁK VENDÉGEINK A LEGJOBB KÖRNYÉKBELI BOROKAT. ÓVJUK MEG A KÖZTEREK VIRÁGAIT! A falu közterületeit az önkormányzat a civil szervezetek közreműködésével szépé, virágossá alakította. Kérjük a Kedves Lakókat, hogy a házukhoz közeli virágosok életben tartásához, szépségük megőrzéséhez járuljanak hozzá öntözéssel, locsolással. NABE Hírek A NABE helyi csoportja május 10-én ismét összefogott, megkapáltuk a rózsák kertjét és a Szentháromság szobornál lévő virágokat. Az Önkormányzat és tagjaink hozzájárulásával vásárolt virágokat elültettük az üresen álló edényekbe és ágyásokba. Örömünkre szolgál, hogy vidám társaságunkat látva kedvet kapott hozzá, hogy a csapatunk tagja legyen Szabó Erázmusné. Megragadnám itt az alkalmat, hogy újra hívjak mindenkit, aki tenni akar a környezetünk szépítéséért és megóvásáért szeretettel várjuk tagjaink közé. Tiszteletbeli tagot is avattunk ezen a napon Gelencsér Zsolt személyében, aki végig segítette a munkánkat. Köszönjük. A teljesség igényével szeretném felsorolni a résztvevőket: Szitáné Erika, Ribáné Jutka, Cserép Zoltánné,Garamvölgyi Lajosné, Bödéné Tünde, Sáfár Ferencné, Sáfár Csilla, Szabó Vilmosné, Tóth Emilné, Kis Tünde, Szijártó Ferencné. Benedek Károlyné a házával szemben lévő üres házak előtti rózsa ágyásokat tartja rendben. Mezeyné Margitka az orvosi rendelő előtti virágládákat, míg Osvaldné Piroska a díszkútnál lévő virágokat vette pártfogásba, egyébként a virágok ellátása mellett még rólunk is gondoskodik, ha ott tevékenykedünk. Köszönet érte. Pál Ilona pedig vállalása szerint folyamatosan sepri az eldobált csikkeket a kocsma és a háza közötti szakaszon. Mindannyian önkéntesen a szabadidejüket feláldozva teszik ezt. Köszönet érte. Felhívással szeretnénk a lakosság felé fordulni, hogy akinek a háza előtti területen virágágyás van, legyen szíves rendbe tenni, ezzel is szépíthetjük környezetünket. Mivel elég meleg, csapadék nélküli napokat élünk át, kérjük, hogy a növényeink szomjúságát is enyhítsük. Május 21-én csatlakoztunk az országos szemét gyűjtési akcióhoz. Rengeteg eldobált és minden féle szemetet találtunk, a szokásainkon gyökeresen kellene változtatni, közterületen nem szemetelni a közös tulajdonra éppen úgy vigyázni, mint a sajátunkra. Kicsi oda figyeléssel és akarással nem csak magunkat, hanem a környezetet is óvhatnánk. Május 21-én este a csoportunk szervezésében tartottunk Vidám Májusi Bált a Művelődési Házban. Kevés jelentkező részvételével, de annál jobb hangulatban mulatoztunk. Kedvcsinálóként felléptek az iskola mazsorett csoport tagjai. Köszönet Lestyán Éva néninek a színvonalas felkészítésükért. Majd a Társas Tánc csoport műsorát élvezhettük, akik meglepetésként az utolsó táncukat a közönségből felkért partnerekkel táncolták végig. Mindkét csoport valamennyi tagjának köszönjük a fellépést, és a türelmet a késői kezdés miatt. Ezután hajnali 4-ig tartott a mulatság. A jó hangulatról Berki Barnabás gondoskodott. Közben tombolasorsolás is volt, ahol a helyi vállalkozók szépszámú felajánlásának és a tagjaink hozzájárulásának köszönhetően értékes és szép ajándékokat vihettek haza a szerencsések. Köszönjük mindenkinek, aki segített, jelen volt, bármivel is hozzájárult ahhoz, hogy a rendezvényünk sikeres legyen. Segítségükkel csoportunk működéséhez kaptunk evvel támogatást. Horváth Marianna -csoportvezető

6 6 Dobszó Helyett... Sport, hírek, hirdetések június LABDARÚGÁS EREDMÉNYEK: felnőtt tartalék Megyei III. osztály B.szepezd B.ederics 3 : 4 ( 2 : 3 ) 6 : 2 (5 : 0 ) B.ederics Nemesgulács 3 : 2 ( 0 : 0 ) 1 : 1 ( 1 : 1 ) Révfülöp B.ederics 2 : 1 ( 2 : 1 ) 2 : 3 ( 2 : 3 ) B.ederics Káptalantóti 1 : 0 ( 0 : 0 ) 2 : 2 ( 1 : 0 ) A 2010/2011. ÉVI BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE: Megyei III. osztály 1. Révfülöp : Csabrendek II : Káptalantóti : B.ederics : Gyulakeszi : Sümegprága : Szigliget : M.apáti : N.gulács : L.istvánd-Uzsa : B.szepezd : 78 5 Tartalék 1 Szigliget : Révfülöp : Káptalantóti : Balatonszepezd : Balatonederics : Liistvánd-Uzsa : Csabrendek II : Monostorapáti : Nemesgulács :56 6 A 2010/2011. évi bajnokság góllövő lista végeredménye Megyei III. osztály: Tartalékbajnokság: 27 gól Tarr I. Csabrendek II 19 gól Mayer P. Szigliget 26 gól Horváth G. Révfülöp 17 gól Kocsis R. Balatonederics 20 gól Szűcs T. Á. Balatonederics 16 gól Katona T. Révfülöp MOOSBURGBAN JÁRT AZ EDERICSI U19-ES LABDARÚGÓ CSAPAT Örömteli élményekben volt részük a balatonedericsi és nemesvitai 19 éves fiataljaiból és az egyesületünkhöz kötödő labdarúgóknak. U19-es nemzetközi labdarúgó tornán szerepeltünk június között a németországi Moosburgban. Egyedüli magyar csapat voltunk. Büszkék voltunk, hogy kis településünket, és hazánkat képviselhettük. Ezt a tornát Euro-Sporting Nemzetközi Utánpótlás és Koordinációs Bizottság szervezte és rendezte. Néhány mondatban bemutatom házigazdánkat, a München közeli kisvároskát lélekszámú település, az Isac folyó partján fekszik. Török és német anyanyelvűek a lakói. 10-én pénteken reggel indultunk Edreicsről. 21 fővel keltünk útra a 650 km-re lévő célállomásra. Németországban, Landshut-ban pihentünk egy órát. Városnézéssel töltöttük az időt. Már 20 km-re voltunk a céltól, mindenki nagyon várta már, hogy a torna helyszínét megismerhesse. Késő délután érkeztünk a torna helyszínét jelentő sportcentrumba, ahol elláttak bennünket minden a tornával kapcsolatos információs anyaggal, valamint egy kísérő várt bennünket, aki a torja ideje alatt segítségünkre volt. A szállás elfoglalása és a vacsora után a fiataljaink azonnal felfedező útra indultak, és felfedezték maguknak a városka diszkóját, ami ottlétünk alatt a szórakozóhelyükké vált. A megnyitó ünnepség 11-én 9 órakor kezdődött. Megható volt látni a nemzeti színű lobogónkat, és a kijelző táblán a Balatonederics SC HUGARY feliratot. Harmadikként vonultunk be a stadionba. A ceremóniamester magyarul köszöntött bennünket, és németül bemutatta a közönségnek Balatonedericset. Ezután eljátszották a Himnuszt, amelyet a közönség is állva hallgatott végig. Mindenkinek nagyon megható volt. 10 óra 40 perckor játszottuk első mérkőzésünket, majd szombaton még kettő és vasárnap is mérkőzést játszottunk. Nagyon jó erőnlétű, összeszokott csapatok voltak ellenfeleink, akiktől szoros mérkőzésen kaptunk ki, és egy mérkőzést sikerült megnyernünk, nevezetesen a házigazdák és a későbbi torna-győztessel szemben. A vasárnap még tartogatott számunkra egy meglepetést. Meglátogatott bennünket a torna színhelyén a városkától 120 km-re élő Mezősi Vilmos, és kedves párja. Ajándékokkal halmoztak el bennünket, amely édességekből és egy focilabdából állt. A vasárnap délutánt a fiataljaink a sportcentrumhoz tartozó fürdőben töltötték. 8 órakor kezdődött a záró ünnepség, ahol csapatunk megkapta a szervezőktől a részvételt igazoló érmeket. Majd mazsorett-bemutatót nézhettünk. A program zárásaként minden nemzettől anyanyelvükön búcsúztak el a szervezők. Az esti búcsúparti pedig a már törzshellyé vált helyi diszkóban zajlott, ahol a szervezők kivetítőn elevenítették fel a torna eseményeit. Eztán a felhőtlen szórakozás kezdődött. Hétfőn reggel készülődés a hazaindulásra. A baráti vendéglátásért cserébe Balatonedericcsel kapcsolatos ajándékokat nyújtottunk át. Kedves gesztusként a konyha vezetője felajánlotta, hogy mindenki készíthet magának szendvicset az útra. Délután fél ötkor érkeztünk haza. A 21 fős delegáció minden tagja élményekkel gazdagodva szállt ki az autóból. Szeretném a szülőknek megköszönni támogatásukat, a játékosoknak a kint tanúsított magatartást és sportteljesítményt. Köszönöm a közvetlen segítőimnek: Farkas Szabolcsnak, Effenpergel Józsefnek és Czafit Zoltánnak a kirándulás idején végzett munkájukat. Támogatóinknak: a Balatonedericsi Önkormányzatnak, Szabó Zoltánnak, Szabó Andrásnak, és Nemesvita polgármesterének, Eke Ferencnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a település kisbuszát. Bízom abban, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk ilyen nívós nemzetközi tornán való részvételre. Tisztelettel: Forgó János, az utazás szervezője A Balatonedericsi Települési Önkormányzat havi lapja A szerkesztõség címe: Balatonederics, Kossuth u. 84. Tel.: 87/ Lapengedély száma: /1997 Felelõs szerkesztõ: Töreky Éva Ezt a számot készítette: Töreky Éva Tördelés: Kiss Zoltán Nyomtatás: Arany-Pajca Kft. Keszthely Gagarin u. 39/b. A megjelenést a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyûlése Kulturális Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága támogatta

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg, Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XIII. Kondex Kupa Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XIII. Kondex Kupa Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap 1 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h PB q 2 Dormán Barnabás 1999 Keszthely VDSE 7 7.6h SB q 3 Horváth Armand 2002 ZALASZÁM-ZAC

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint SPORTVERSENYEK 2011 / 2012. Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár Mezei futás - 600 m I X Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint - 1500 m VI IX. XII XI fiú Molnár Ferenc Kunsági

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka Ábelovszkiné Gyurján Erika Édes hazám Magyarország földrajzi és honismereti vetélkedő által meghirdetett Alföldi népszokások című rajzverseny Szabó Anna Szeged- Csanádi Egyházmegye Húsvéti rajzpályázat

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

felkészítők (tanár neve)

felkészítők (tanár neve) VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben ek eredményei a 2016-2017-es tanévben Helyezés Név Osztály 9. Legjobb a jók közt különdíj Kóger Csenge Sipos Nóra b Hajdu Fanni Gyulassy Dóra Kovács Nóra 6.b 6. Tóth Alexa Végső Csenge Károlyi Soma Kersztesi

Részletesebben

XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka

Részletesebben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete LABDARÚGÁS Őszi fordulók ( II. III. IV. korcsoportos fiúk részére) Ideje: 2016. szeptember 9.-október 10. Kezdési időpont: 14 00 Helye: Vajda Résztvevő

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017.

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny OKTV Tantárgy versenyző osztály helyezés felkészítő tanár Kémia OKTV döntő Dragan Viktor Konstantin 11. A 23. Tóth Edina Kémia OKTV döntő Zsignár-Nagy Barnabás

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei

Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei 1.3.14. Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények Országos tanulmányi verseny helyezettjei 7. Mini LÜK Antónyi Emő Anna 2.a Magyarné Széchényi Judit 12. Angol

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3. ALSÓ TAGOZAT 2014/2015-ös tanév Nyár Triatlon OB III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.b Augusztus 30. Triatlon verseny Tiszaújváros III. hely: Trungel-Nagy Zalán

Részletesebben

Versenyeredmények. Matematika

Versenyeredmények. Matematika Versenyeredmények Felső tagozat 2011/2012 tanév Matematika Bolyai Matematika Csapatverseny megyei 1. Bolyai Matematika Csapatverseny országos 27. Kalmár László matematikaverseny megyei 2. Horváth Dávid

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Sporteredmények 2012/2013

Sporteredmények 2012/2013 Sporteredmények 2012/2013 Időpont Verseny megnevezése Eredmény Résztvevők Nyári eredmények Kajak-Kenu Katrinecz Rita Országos Bajnokság Borbély Bence Evezés Vívás Asztalitenisz-serdülő -serdülő Szent István

Részletesebben

Miskolc Városkörzeti DSB versenynaptár 2018/2019

Miskolc Városkörzeti DSB versenynaptár 2018/2019 Miskolc Városkörzeti DSB versenynaptár 2018/2019 Az általános szabályok, nevezési határidők, megyei elődöntők, megyei döntők a megyei versenykiírásban érhetők el, a www.borsod-diaksport.hu címen. Részletes

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

AZ ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI

AZ ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI AZ ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MU Színház kerületi vers- és prózamondó versenye vers 1. helyezett Kerkápoly-Fekete Illés 1.a vers különdíj Vukoszávlyev Jelena

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola Helyezés Név Szül.év Iskola IV. korcsoport leány 1. Kovács Kata Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium 3. Gerhák Petra i Széchenyivárosi Arany

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

EREDMÉNYEINK

EREDMÉNYEINK EREDMÉNYEINK 2016 2017 DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS GYERMEKBAJNOKSÁG magasugrás Pilisi Dóra 2. hely 60 m síkfutás Somorjai Lajos 5. hely 60 m síkfutás Gellér Huba 5. hely távolugrás Somorjai Lajos 6. hely

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Városi újoncbajnokság /atlétika/

Városi újoncbajnokság /atlétika/ Fiúk: Városi újoncbajnokság /atlétika/ A fotókat készítette: Tigyiné Takács Zsuzsanna I. hely 100 méteres síkfutás Simkó Erik I. hely távolugrás Szűcs Kornél I. hely súlylökés Vallus Máté I. hely 1500

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei. Iskolánk 120 fővel vett részt. II. helyezés

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei. Iskolánk 120 fővel vett részt. II. helyezés II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000Szolnok, Rákóczi út 45. OM azonosító: 035881 Tel: 56/422-051, e-mail: rakoczisuliszolnok@gmail.com A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben