História Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Átírás

1 História

2 História Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.

3 Tartalom Természetismerettársadalomismeret Képek Éghajlat Pannoniában Képek Mirõl tudósítanak a fák? Római villagazdaságok a Balaton körül Képek Római kori erõdök Képek A keszthely-fenékpusztai régészeti lelõhely Képek Katonák Pannoniában Karoling-kori grófság a Balaton mellett Képek Vérbulcsú földjén Képek A magyar tenger két világbirodalom határvidékén Képek Balaton környéki várak Képek Vitrolások és gõzösök Képek Füred Képek Balatoni városok. Keszthely a 19. században Képek Balatoni városok. Siófok a 19. században Képek A Balaton-átúszások története Képek Anna-bál Képek Az író és a természet Képek A "látott hal" Képek iii

4 História A balatoni halászat Képek Balatoni halak Képek Halételek A fürdõöltönytõl a tangáig Képek "Utazás a Balaton körül" Képek Élet a Balatonnál a két világháború között Képek Vízi sportok a Balatonnál Képek A Balaton-kutatás története Képek A tó természettörténete A vízminõség változásai Képek Balatoni közállapotok, Képek Badacsony és a Balaton-mellék borai Képek A dél-balatoni borvidék és borai Képek Úttörõváros a Balatonnál Képek iv

5 1. Természetismerettársadalomismeret GLATZ Ferenc Természetismeret társadalomismeret Balaton. Egy darab ránk bízott része a Földnek. Követjük igyekszünk követni űzött elmével a mikroelektronika találmánysorozatát: a picinyke gépet, amely maroktelefon- és internethasználatra alkalmas számítógép, a digitalizált képmegjelenítő és -továbbító kis mozgóképüzemet és így tovább. Igyekszünk követni figyelő tekintettel és bámulattal mindazt a forradalmat, amely az emberek érintkezéskultúrájában végbemegy az újabb ipari-technikai forradalom hatására: százszorozódik egyik évről a másikra az információmennyiség, amely az embereket kép, hang, írott formájában eléri, őket állásfoglalásra kényszeríti. És szemhatáruk glóbuszméretűvé tágul, még akkor is, ha el nem hagyják községük közigazgatási határait. Lassan tudatosul, amit a filozófusok évezrede tanítanak: mindnyájan részei vagyunk egy emberiség nevezetű közösségnek. Akiknek élettere, szállásterülete ez a Földgolyó. És tudatosul, amit a fizikusok évszázada, űrkutatók fél évszázada ismételgetnek: a világűr parányi egysége, egy bolygója csak e szabálytalan gömb, amit Földnek nevezünk, s amelyen egyedülállóan véletlenül, nem véletlenül az emberi élet feltételei kialakultak. És reméljük majd hamarosan tudatosul amit ökológusaink hajtogatnak, egyelőre kevés eredménnyel : életterünket, természeti környezetünket meg kell őrizni, egyensúlyban kell tartani fogyasztói igényeinkkel. Fel kell adni évezredes alapelvünket a természet legyőzéséről. A természetet nem legyőzni kell, hanem azzal békésen együtt élni. A Föld ránk bízatott. Felelősséggel tartozunk érte. Kinek? Önmagunknak. Mindenki azért a darabért, ami neki szállásterületként jutott. Én a kertemért a lakásomért, lépcsőházamért, lakókerületemért, községemért, a bejárható tájakért. Mindnyájan a most már belátható nagy közösség, az emberiség szállásterületéért, a Földgolyóért. Hát így kényszeríti ki az ipari-technikai forradalomról a vízparton, a horgászat közben hallgatott előadás belőlünk a föld-, víz- és levegőszeretetet. Így döbbent rá a következő parancsra: a talpunk alatti föld, a mi az én és a te szállásterületünk óvásának szükségére. A Balaton a Földgolyó egyik természeti ritkasága: a talajviszonyok, a vízjárás, a laposföld és a hegyvidék együttélése, az éghajlat, a napjárás egyedisége sajátos növényzetet és állatvilágot teremtett. És az egyedi természeti viszonyok egy nagyon is egyedi emberi életkultúrát alakítottak ki. Életfenntartó tevékenységek egymásra épülését: halászatot, földművelést, kereskedést, hajózást. Másutt is megtalálható az amerikai nagytavaknál, az északi ezer tó vidékén, a salzkammerguti tavak és a Bajkál tó településeinél egyaránt, de mindenütt másként. Mert a különböző természeti viszonyok más és más lehetőséget kínáltak az odatelepülő emberi közösségnek, és az odatelepülő ember leleménye más és más eljárást alakított ki az együttélésre, a kölcsönös hasznosításra. Ember és természet kölcsönviszonyára. Írjuk nemzeti történelmi könyveinket. Tucatszámra, mind szebb kiadásban. Itthon is, másutt is a közösség kíváncsi múltjára, mert kíváncsi lehetőségeire a jelenben és a jövőben. Uralkodók, kormányok, háborúk, hatalmi viszonyok, szellemi csúcsteljesítmények mellett lassan helyet kap könyveinkben a hétköznapok történelme is. Az emberek végre kikövetelik maguknak, hogy köznapiságukban is legyenek jelen a történelemben. A történetírás lassan humanizálódik. Két évtizede a História programja ez. Most új utak törésére teszünk kísérletet. Beemelni a természet történelmét az emberi történetbe. És az embert a természettörténelem részeként mutatni be. Megmutatni a természet fejlődésének öntörvényszerűségét. Megmutatni a földtörténelem, az elemek a föld, a víz, a levegő sok évmilliós fejlődésének törvényszerűségeit. És megmutatni kölcsönviszonyát a rajta tenyésző növény- és állatvilággal és élő emberi közösségekkel. Az új utak törése tanulással kezdődik. Több mint egy évtizede,* hogy mosolyogtak rajtunk, amikor biotörténelem -ről beszéltünk e folyóirat hasábjain. Ma már látjuk: a mosolyt részben az váltotta ki, hogy a szovjet korszakban, a politikai világrendszerek útkeresésében elsősorban a politika volt a történetírói gondolkodás mozgatója, a másként gondolkodás e formáját mosoly illette; azután a céhes keretekben mindig is jelen volt a félelem az újtól, de kiváltotta az idegenkedést a kényelem is. A kényelem: ragaszkodás a megszokott, a minősítést az annyira óhajtott szakmai idézettséget, a mi impaktfaktorunkat adó évszázados témáinkhoz. És kényelmes ragaszkodás évszázados szakmai műveltségi anyagunkhoz. Ahhoz, hogy megértsük ember és természet kölcsönviszonyát, évtizedekig kell tanulmányozni a föld, a víz, az erdő, a rétek természet- és kultúrtörténelmét. Tanulni fizikát, kémiát, biológiát, azaz természetrajzot. Hogy képesek legyünk könyveinkben egyszer majd az új szintézisre. Hogy lássuk: évezredekig nem kellett félni ember és természet 1

6 viszonyában az egyensúly megbomlásától, évezredekig éltünk a technikai optimizmus bűvöletében. S lássuk hol kezdődött egy korszak, amikor az évezredes felfogáson változtatni kell. S hogy ne essünk ellenkező végletbe, a technika- és tudományellenesség bűvöletébe. Hanem lássuk: a technika eszköz az ember és a természet új egyensúlyának megteremtéséhez. S hogy írásaink, környezetünk is e célok érdekében teremtett eszközök. Követjük az előadást, itt a Balaton partján a chip-forradalomról. Maroktelefonjainkon kettő is hever az etetővödör és a horogláda mellett amerikai barátainkkal nyári programjainkról fecsegünk. S kérdezzük, milyen most Bostonnál a tenger, milyen a kagylófelhozatal, s igaz-e, hogy kissé délre óriási halfogások vannak. Hogy a szemétszállítást végre megoldotta-e az önkormányzat, vagy még mindig maguk szállítják azt a telepre? Lassan tudatosul: a Föld jelene s jövője attól függ, képesek vagyunk-e kölcsönösséget kialakítani emberi és természeti világ között. S hogy a ránk bízott Föld a ránk bízott darab -ok amilyen a Balaton is összessége. * Lásd Glatz Ferenc: Ember, természet és az új történetszemlélet. História 1987/2. szám. (A szerk.) 2. Képek 2

7 3

8 4

9 5

10 6

11 1. Éghajlat Pannoniában GRYNAEUS András Éghajlat Pannoniában Balaton a római korban A téma egyes kutatói szerint a római kori Balaton vízszintje a későbbinél alacsonyabb, a mai szabályozott szinttel azonos volt. Ezt a Galerius császár által építtetett zsilip hatásának tartják. Viszont a siófoki zsilip léte, keltezése erősen vitatott! Más kutatók a zsilipet török korinak tartják, de ők is leszögezik, hogy a korai császárkorban alacsony volt a tó vízszintje. Azt is kimutatták, hogy a Balaton vízszintje többször jelentős változáson ment át, és a 8 9. században is meglehetősen alacsony volt a vízszint, a római korhoz hasonlóan. Kicsit merész és messze vezető ötletnek tűnik, de talán nem érdektelen felvetni, hogy a zsilip már amennyiben létezett nem duzzasztási célt szolgált-e? Ha alacsony volt a Balaton vízszintje, akkor ennek szabályozása, mivel villák sorakoztak a partján, fontos lehetett. A mezőgazdasági szakírók szerint (Cato, Calumella stb.) a halastó a villagazdaság fontos része. Elképzelhető, hogy a Balatont a rómaiak halastónak tekintették, vagy ennek használták. Erre vonatkozó adatot nem ismerünk, de elgondolkoztató, hogy a Suesokincsen a PELSO (a Balaton római neve) felírás mellett halászatot ábrázolnak bár kérdés, hogy egy ilyen ábrázolás menynyire általánosítható. A Balatonnál megfigyelt alacsony vízszint nem csak e tó sajátossága! A Fertő tó medrében római romok (sírok, épületek) vannak. Ugyanakkor a Fertő tó mai vízszintje nem szabályozás eredménye, tehát ha el is fogadjuk Bendefy Lászlónak a Balaton római kori lecsapolását megfogalmazó elméletét, adósak maradunk a Fertő tó vízszintváltozásának megmagyarázásával. Másik fontos megfigyelés, hogy a római limeserődök zöme ma víz alatt van, vagy már elmosta őket a Duna. Lehet, hogy a két jelenség együttes oka a folyók vízhozamának változása, növekedése, ami az időjárás csapadékosabbá válására vezethető vissza. Mediterrán éghajlat Alapfeltevésünk, hogy a római kori Pannóniában mediterrán vagy szubmediterrán jellegű éghajlat uralkodott. Így a csapadékszegényebb klíma megmagyarázza az említett vízszintproblémákat és a tölgyek évgyűrűvastagságát, amely megegyezik a mai, Észak-Itáliában növő tölgyekre jellemző évgyűrűvastagsággal. Azaz ma olyan jellegű éghajlat jellemző Észak-Olaszországra, közelebbről a Ticino folyó térségére, mint amilyen egykor Pannóniában volt. Ezt ha nem ilyen egyértelműen kimondva már 1935-ben felvetette Hollendonner Ferenc. Érdekes a fa (Primus silvestris) növekedése, amennyiben az évgyűrű tömöttebb, késői pásztája igen gyakran 1-2 sor csupán; tehát a tenyészév vége gyorsan következett be, és így a fa eredete olyan termő-helyre mutat, ahol az átmeneti időszak rövid ideig tart, de tél van. Feltételezésünket számos egyéb adat is alátámasztani látszik. Növénytermesztés Régóta vita folyik a római kori szőlőtermesztésről és ennek hatásáról. Nem tudjuk, hogy a rómaiak mediterrán fajtákat telepítettek-e, mert ha igen, akkor mindenképpen más volt az éghajlat, mint ma. A római szőlőművelést két típusba sorolják a szakemberek: egyesek kopasz-fejművelésűnek tartják (télre rövidre visszavágják és földdel befedik), míg a másik típus a magas művelés, amelynek szintén vannak emlékei: Balácán freskó, Fenékpusztán bronz ládika-veret, Aquincumban bronzszobor, Csúcshegyen szintén freskó (kérdéses viszont, hogy a képzőművészeti alkotások adatai mennyiben kötődnek a minta-könyvekhez, illetve az ikonográfiai kötöttségek mekkora eltérést engedélyeznek az alkotónak). A magas (lugasos) művelés általános volta viszont csak egy, a mainál enyhébb időjárás esetén képzelhető el. Ismertek mediterrán jellegű növények leletei is Pannóniából: füge, kajszi, barack, szilva, körte, amelyek biztosan helyben termettek. Három füge (Ficus carica L.) áltermése zöld állapotban került a halottal együtt máglyára. Meg-állapítható volt, hogy nem aszalt vagy edénybe préselt példányokról van szó, hanem fügecserjéről letépett friss és közepesen érett gyümölcsökről. Mivel a füge termése ilyen állapotban erősen 7

12 romlékony, a lelet alapján jogosan tételezzük fel helyi termesztését. Ennek alapján nyugodtan készülhetett a már említett aquincumi freskó fügeábrázolása helyi megfigyelés nyomán olvassuk Sági Károly és Füzes Miklós írásában. Ilyen éghajlati viszonyok feltételezése esetén megmagyarázható a Mecsekben észlelt római kori fenyőállomány léte is. A most megfogalmazott hipotézis magyarázatot adhat a római villák építésében megfigyelhető konzervativizmusra is, azaz érthetővé teszi, hogy Pannóniában éppen olyan rendszerű villákat építettek, mint a ma a miénkétől eltérő klímájú Itáliában vagy Hispániában. 2. Képek 8

13 1. Mirõl tudósítanak a fák? Miről tudósítanak a fák? A régészeti kormeghatározás sajátos területe a dendrokronológia, amely a famaradványok korának pontos kedvező esetben évre pontos meghatározását teszi lehetővé, az évgyűrűk vastagságának vizsgálata segítségével. Az eljárás alapjait a 19. század végén egy amerikai csillagász (A. E. Douglas) ismerte fel. Először az amerikai kontinensen alkalmazták mind szélesebb körben a vizsgálati módszert, majd a második világháború után Európa sok államában is elkezdték a kutatásokat. Magyarországon csupán néhány éves múltra tekint vissza a rendszeres dendrokronológiai kutatás, de máris figyelemre méltó eredmények születtek. Ezek némelyike túlmutat a keltezés határán, és éghajlattörténeti kérdéseket vet fel, illetve válaszlehetőségek, feltételezések megfogalmazásának kiindulópontja lehet. A dendrokronológia a fák növekedésének azon sajátságára épül, mely szerint az egyes fák éves növekedését amelyet a minden egyes évben képzett évgyűrű vastagságán érzékelhetünk az időjárás döntően befolyásolja. Mivel ez utóbbi nagy területeken azonos jellegű, az egyes fapéldányok közel azonos módon reagálnak rá, azaz évgyűrűvastagságaik egymásutánisága, időrendje hasonló, illetve történetileg egyedi jelenség. Így ha az egyes évgyűrűk keletkezési évét meg tudjuk határozni, akkor a fa kivágási időpontja is ismertté válik számunkra, hisz azonos a kéreg alatti legkülső évgyűrű keletkezési évével. A pannóniai római kori tölgyfamaradványokat vizsgálva figyeltünk fel arra, hogy e famaradványok évgyűrűszerkezete nagyon sűrű. Az ilyen sűrű évgyűrűszerkezet azt jelzi, hogy a tölgyfák számára kedvezőtlen az időjárás vagy a klíma. Ez abban az esetben lehetséges, ha vagy egy hideg, vagy egy meleg, de mindenképpen száraz, csapadékszegény periódussal kell számolnunk. Kérdés, hogy e két lehetőség közül melyiket tartjuk valószínűbbnek. 9

14 1. Római villagazdaságok a Balaton körül BÍRÓ Mária Római villagazdaságok a Balaton körül Egy birodalom mezőgazdasága A római árutermelő birtok neve volt a villa, a római villafogalom tehát nem azonos a mai értelemben vett villával, nyaralóval. A vidéki ház földbirtok és gazdaság nélkül nem tarthatott igényt a villa elnevezésre. A rómaiak mindig ügyeltek arra, hogy a földbirtok nagyságával összhangban legyen a birtokokon megvalósuló ingatlanberuházás. Ez azt jelenti, hogy a kiásott villaépületek nagyságából következtetnünk lehet a megművelt földbirtok területére. Ugyanakkor tisztában voltak vele ezt mezőgazdasági szakíróik is hangsúlyozták, hogy a terméshozam nagyságát a ráfordított munka sokkal jobban meghatározza, mint a vetésterület nagysága. Éppen ezért nagy körültekintéssel vásároltak földbirtokot. Kedvelték a jó talajra épített kertgazdaságokat, amelyeknél a kis terület nagy haszonnal vezérgondolat érvényesült. Villák a Balaton körül A római Pannóniában a villagazdaságok legnagyobb csoportja a Lacus Pelso, a mai Balaton környékén helyezkedett el. A Balaton-felvidék közkedveltsége a környéknek Itáliához hasonló tájalakulásával magyarázható. Lankás hegyoldalak, nagyszerű kilátás, jó stratégiai feltételek. A korai Keszthely környéki auxiliáris (segédcsapatokban szolgáló) katonák letelepítését nem számítva a Balaton-vidék spontán betelepülés eredményeként népesült be. Sűrűn megfigyelhetünk a modern farmergazdaságoknak megfelelő majorsági központokat, az utak mellett lévő lóváltó állomásokat és fogadókat. A piacra termelő villák kialakulásának előfeltétele volt a jó közlekedés, itt haladtak keresztül a Savariát (Szombathely) és Mursát (Eszék), valamint Poetoviot (Ptuj Pettau Szlovéniában) és Aquincumot (Óbuda) összekötő főútvonalak, amelyek mint a mai nemzetközi autópályák közvetlenül bekapcsolták a hatalmas birodalom gazdasági vérkeringésébe a településeket. A Balaton északi oldalán, a keszthelyi öböltől Balatonkeneséig legalább félszáz lelőhelyet ismerünk, ahonnan római falak, apszisos termek, tetőcserepek és központi fűtés maradványai kerültek elő. Ezzel szemben a déli oldal Fonyód és Balatonszabadi között jóformán lakatlan volt, ezen a vidéken a láp volt az úr. Csak a Kr. u. 4. században történtek kísérletek a mocsarak lecsapolására, Galerius császár (ur ) csatornáztatta a Lacus Pelso természetes lefolyását. Az északi oldalon már az 1. században megépültek a kőkerítéssel körülvett, díszes lakóházból, fürdőből, horreumokból (magtárak), istállókból és más gazdasági épületekből álló villagazdaságok. A lakóépületek és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági létesítmények alapján legalább egy nagybirtokot (latifundiumot) Baláca központtal, három vagy négy középbirtokot Szentkirályszabadja Romkút, Gyulafirátót Pogánytelek, Kékkút környékén és több mint két tucat kisbirtokot lehet rekonstruálni. A Balaton-felvidék birtokviszonyai hasonlóak lehettek ahhoz, amelyet Pompei és Herculaneum környékén, a Vesuv lejtőin légifotók alapján megfigyeltek. Ezen a láva által megőrzött itáliai területen 2 latifundium, 9 középbirtok és 8 kisbirtok termelt a katasztrófa előtt. A villagazdaságok mellett igen sűrűn fordultak elő római épületek közvetlenül a tó partján, ezek lehettek azok a gazdaságok, amelyek a tavi halászatra és halfeldolgozásra épültek (szárítók, füstölők). Gazdasági élet a tó partján A tó körül folyó gazdasági életről közvetett adataink vannak. A legfontosabb mezőgazdasági ágazat az állattartás (makkoltatás, hegyi és síkvidéki legelők téli és nyári váltása), a juhtenyésztésre alapuló gyapjúkészítés. A római korban a hatalmas faszénszükséglet miatt (a városi bérházakban azzal fűtöttek) nagy üzlet lehetett a fakitermelés. A Balaton vidéke ebből a szempontból is tökéletesen megfelelt a rómaiak elvárásainak. Azonos nagyságú földbirtok, ha szőlőművelést folytattak, jugerumonként 200 sestertius hasznot hozott, ha legelő és erdő volt rajta, akkor 100 sestertiust, ha pedig gabonával vetették be, csupán 48 sestertius hasznot termelt a tulajdonosának. (A sestertius a császárkorban bronzból vert pénz volt, értéke megfelelt a denarius eredetileg 4,55 gr ezüst értéke, később ez állandóan csökkent negyedének.) Az utóbbi években megindult dendrokronológiai kutatások* jelentősen módosították a Pannonia klimatikus viszonyairól kialakult képet. Ha valóban bebizonyosodik, hogy mediterrán éghajlat volt uralkodó ezen a területen, akkor sokkal bátrabban tudjuk alkalmazni az ókori szakírók mezőgazdasági ismereteit 10

15 villagazdaságainkra. Végre magyarázatot kapunk arra a kérdésre, hogy miért épültek itáliai szokás szerint nyitott belső udvarral a lakóházak, amit az antik irodalomnak a zord pannon éghajlatról szóló közhelyei alapján eddig érthetetlennek tartottunk. Birtok és birtokos A Balaton-vidék birtokosai nemcsak mediterrán épületeiket, hanem a Földközi-tenger partvidékén kialakult termelési és birtokszerkezetüket is átültették. A balácai freskók alapján a Balaton-felvidéken is megjelentek a szőlőültetvények. A kisméretű villagazdaságok többsége vegyes kertgazdaság lehetett. Szicíliában, mialatt a félsziget belsejében óriási gabonatermelő nagybirtokok alakultak ki, a tengerparton változatlanul virágoztak a gyümölcs, bor, olaj termelésére, halászatra és halfeldolgozásra szakosodott kisbirtokok. Hasonló magyarázata lehet a Balaton északi partján végighúzódó sűrű településnyomoknak. Hogy kik voltak a földbirtokosok és hol éltek, erre nézve, sajnos, igen kevés adatunk van. A földbirtokos viszonya a birtokához a Római Birodalomban területenként változott: pl. Közép-Itáliában bent éltek a kisbirtokosok a városokban, míg Dél-Itáliában kint laktak a gazdaságban. Pannóniában a földbirtokosok és romanizált udvartartásuk valószínűleg a városokban élt, és ezért temetkezéseiket sem a gazdaság környékén kell keresnünk. A Balaton-környék településképe is a birodalom többi tartományához és a provincia egészéhez hasonlóan a késő császárkorban megváltozik. A népvándorlás pusztítása éppen a város és vidék közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot szüntette meg. Egyre jellemzőbb lett a nagybirtok önellátása, majd a további gazdasági létbizonytalanság és politikai ellehetetlenülés miatt Pannonia romanizált lakossága elmenekült Itália és Görögország felé. A Balaton környéki villák a 4. század végére fokozatosan elnéptelenedtek, csak a Keszthely környéki mocsaraktól védett erődítésben élt tovább a provinciális lakosság töredéke. * Lásd Grynaeus András tanulmányát e számunkban! (A szerk.) 2. Képek 11

16 12

17 13

18 14

19 1. Római kori erõdök TÓTH Endre Római kori erődök A római hadseregreform nyomai a Balaton kárnyékén A Kr. u. 260-as évek katasztrófái: katonai vereségek, gazdasági és uralmi válság, járványok közben kezdődött el a Római Birodalom hadseregének gyökeres átalakítása. Az évtizedekig tartó és Nagy Konstantin császár uralkodása idején ( ) kiteljesedő átszervezés különösen a védelmi rendszert érintette. Addig a birodalom határán csoportosult a hadsereg. Európában a vízi határokra, a Rajnára és a Dunára támaszkodott az erőd- és őrtoronylánc (limes), kihasználva a vízi közlekedés, szállítás előnyeit. Mivel jelentős belső mozgolódásoktól alig kellett tartani, a birodalom belsejében kevés kivétellel katonaság nem állomásozott. Ám ez a védelmi vonal, a limes, csak addig volt ellenállóképes, amíg a túlpart lakói is hitték áttörhetetlenségét. A belső területek hathatósabb védelme érdekében ezért a 260-as évektől a limesről elvont elit alakulatokból mozgó hadsereget hoztak létre, amely később, Nagy Konstantin uralkodása idején, állandósult. A hadsereg szervezetileg kettévált: a határt védő, letelepített, gyengébb minőségű limitaneire és a mozgó hadseregre, a comitatensesre, melynek katonái az uralkodót kísérve a veszélyeztetett területre vonultak, és szembeszálltak a támadókkal, vagy harcoltak az ellencsászárokkal. A mozgó hadsereg számára a tartományok belsejében támaszpontokat hoztak létre. Különösen az ellenségtől leginkább veszélyeztetett tartományban, Pannóniában figyelhető meg a belső erődök terv-szerű felépítése. Pannónia stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete határozta meg: területén keresztül jutott az ellenség leggyorsabban Itália gazdag, vagy legalább annak hitt földjére. Az említett átszervezési folyamat megismerését sok tekintetben elősegíti a 4. századi dunántúli római erődök régészeti feltárása. Pannóniai erődök Több mint száz éve ismert öt lelőhely, ahol nagy kiterjedésű erődöket rejt a föld. A Balaton nyugati végén épült fenékpusztai erőd kutatásához már e század elején hozzáfogtak. A többi erőd Környén, Alsóhetényben és a szintén Balaton környéki Ságváron fekszik. Újabban az erődfalak feltárása után vált nyilvánvalóvá, hogy a Tác melletti 4. századi települést is ezek közé az erődök közé kell sorolni. Az 1930-as évek végén ismerték fel, hogy az erődök a késő császárkorban épültek. Amikor az 1970-es években megkezdtük a ságvári, majd később az alsóhetényi erődök kutatását, a cél az építési idő és az esetleges építési periódusok, átépítések meghatározása és a létesítmények rendeltetésének megállapítása volt. Számítottunk arra, hogy az azonos alap-rajzi típusban, azonos belső szerkezettel épült erődök sok tekintetben forrásul szolgálhatnak Pannonia utolsó római évszázadának történetéhez. Figyelemre méltó az erődök szabályos területi elosztása és a mikrorégió egyező földrajzi viszonyai, ami a tudatos helykiválasztás következménye. A négy erőd: Környén, Tácon, Ságváron és Alsóhetényben egy képzeletbeli észak-déli sávban, viszonylagos szabályossággal, egymástól megközelítően azonos távolságban helyezkedik el. A fenék-pusztai erőd nem tartozik ebbe a sorba: amint a feltárásokból kiderült, a többi erődnél kb. 40 évvel később épült. Feltűnő körülmény, hogy az erődöket viszonylag mélyen fekvő helyre rejtették. Ezért egyik-másik már néhány kilométerről sem volt látható. Továbbá mind-egyik erődöt víz mellé telepítették. Az erődök elrejtése és a bő víz biztosítása a rendeltetés megállapításánál válik fontossá, ami korábban vitatott volt. Egyes kutatók szerint katonai építmények voltak, mások szenátori vagy éppen császári nagybirtokközpontokra gondoltak. Ezt a második lehetőséget a településszerkezet indokolta: a laza beépítés, az elszórt épületek, a villaszerű főépület és raktárak kétségtelenül a villagazdaságok szerkezetére hasonlítanak. Az erődfalakat pedig akár a villák kerítőfalának, a veszélyes helyzet indokolta megerősítésének is tarthatnánk. A Ság-vári és az alsóhetényi erődök ásatása után ez az elképzelés azonban nem volt tovább tartható: az erődöket nemcsak azonos alaprajzi típusban, azonos védművekkel építették fel, hanem egységesen is építették át. A feltárásokból meg-tudtuk, hogy az erődöket a 340-es években kb. 150 cm vastag falakkal és a limestáborokból jól ismert, patkó alakú oldal-és legyező alakú saroktornyokkal építették fel. Kr. u ben a Kelet- Dunántúlt ért súlyos szarmata kvád betörés után, amelynek egyik-másik erőd is áldozatul esett átépítették őket, ugyancsak egységes módon. A falakat cm vastagságúra erősítették, és a kis oldaltornyok helyére nagy, 12 m átmérőjű kerek tornyokat építettek. A fenékpusztai erődöt pedig csak ekkor építették fel. Stratégiai és utánpótlási központok 15

20 Az erődökben feltárt kenyérsütő kemencék sora, a tömeges állatvágásra utaló csontmaradványok, a mezőgazdasági eszközök kovácsolására alkalmas nyersvastömbök azt tanúsítják, hogy ezek élénk gazdasági tevékenységnek helyet adó hadtápbázisok voltak. A bázisokon folyó munkák pedig sok vizet igényeltek, ami indokolta a vizek mellé telepítésüket. A katonai-gazdasági tevékenység 4. századi átszervezése keretében tehát a veszélyeztetett határ menti táborokból biztonságos, bővizű helyekre, így a Balaton környékére helyezték át a hadtáp intézményeit. Nagy, központi raktárakat, begyűjtőhelyeket állítottak fel, és onnan látták el élelmiszerrel egy-egy határszakasz katonaságát és a mozgó hadsereget (comitatenses), amely egyúttal bázisként is használhatta a biztonságot jelentő falak közé zárt hatalmas alapterületű erődöket. Az erőd kovácsműhelyeiben pedig a körzet parasztsága számára mezőgazdasági eszközöket készítettek. A katonai rendeltetés felismerése és bizonyítása után nem volt nehéz az erődöket megtalálni a 4. századi katonai sematizmusban, a Notitia Dignitatumban. Soproni Sándor sikeresen azonosította a belső erődöket a fontos katonai kimutatás egyik olyan erődcsoportjával, amelyet a limes mentén nem kereshetünk. Ezért az erődök nevét is ismerjük, és tudjuk azt is, hogy egy-egy gyalogos segédcsapat alkotta a helyőrséget. Mivel a félezres legénység aligha volt képes az erődök ostromát kivédeni, veszély esetén minden bizonnyal a környező lakosság is menedékként használhatta, állatait behajthatta, és részt vett az erőd védelmében. Az erődök felépítésének idején, Nagy Konstantin korában ( ), még nem volt szükség az állandó védekezésre. Ezért épültek meg vékonyabb falakkal, és inkább elrejtésükkel kísérelték meg csökkenteni az ostrom lehetőségét. Utóbb a barbár betörések állandósulása miatt vált szükségessé a falak alapos megerősítése. 2. Képek 16

21 17

22 18

23 19

24 20

25 1. A keszthely-fenékpusztai régészeti lelõhely MÜLLER Róbert A keszthely-fenékpusztai régészeti lelőhely Keszthelytől délre, alig 6 km-re, Fenékpusztán található a Balaton egyik természetes átkelőhelye. Ezzel magyarázható, hogy a földnyelv vége az újkőkortól kezdődően szinte folyamatosan lakott volt. Kiemelkedő jelentőségű hellyé vált ez a terület, amikor a 4. században egy hatalmas erődöt építettek ide a rómaiak, az áthaladó utak védelmére. Az erőd külön-legessége, hogy ellentétben a többi császárkori létesítménnyel amelyek legfeljebb a 6. század közepéig maradtak használatban a fenékpusztai még a 9. században is eredeti funkciójában, vár-ként szolgált. Lipp Vilmos évi fel-tárása óta számos ásatást végeztek az erőd területén és környékén, de a régészettudomány egy sor kérdésre még mindig nem tud választ adni. A kutatások mindig tartogatnak meglepetéseket. Így jártunk tavaly is, amikor az erődtől alig 800 m-re a középkori Fenék falu templománál végeztünk leletmentést. A középkori templom szentélyében egy attól független, hat évszázaddal korábbi temetkezésre bukkantunk. Az avar korban, a 7. század elején, nyilván a közeli erődben lakott az a nagyon előkelő germán főnök, aki az avarok szolgálatába szegődött. Kíséretével együtt ezen a kis dombon temették el. A deszkával bélelt, nagy méretű, ún. kamrasírt még a 7. század folyamán kirabolták, de a rablók nem végeztek alapos munkát, mert számos értékes tárgy a sírban maradt. Ezek szerencsére lehetővé teszik a sír keltezését és a halott etnikumának meghatározását. 2. Képek 21

26 22

27 1. Katonák Pannoniában MÓCSY ANDRÁS Katonák Pannoniában A harcias tartomány Pannonia a Római Birodalom egyik legnagyobb, megszálló hadsereggel rendelkező tartománya volt. Pannonia Inferiorban és Pannonia Superiorban (Alsó- és Felső-Pannonia) összesen négy legió állomásozott mintegy húszhuszonnégyezer főnyi legénységgel, és legalább ugyanennyi volt a segédcsapatok (auxiliák) legénysége is. Ennyi katona egyetlen más tartományban sem tartózkodott. Mindehhez járult még Itália közelsége is: a nagy hadseregre Itália védelme miatt volt szükség; de Itália közelsége azt is jelentette, hogy a pannoniai hadsereg könnyen beleszólhatott a birodalom belső hatalmi harcaiba. Több mint negyvenezer katona manapság nem tűnik túlságosan nagy számnak. De abban az időben a népsűrűség jóval kisebb volt a mainál. Pannonia lakosságát nem becsülhetjük többre egymilliónál, valószínű azonban, hogy inkább kevesebb volt ennél, hiszen sok ókori forrás megemlítette a tartomány hatalmas erdeit, amelyek bizonyára csaknem lakatlanok voltak. Körülbelül 5%-ra tehetjük a katonaság részarányát a lakosságban, de ez az 5% a Duna mentén, a határ menti zónában összpontosult, ahol a lakosságnak olykor a fele is katona volt. Parasztkatonák Minden csapat, legió, lovas- vagy gyalogos-segédcsapat a táborhely közvetlen környékének természetszerűleg többnyire bennszülött lakosságából szerezte utánpótlását, ezt a falusias, a birodalmi politika hatalmi harcaiban nem érdekelt katonaságot pedig elsősorban a határvédelem foglalkoztatta. Különös érdekközösség alakult ki a határvidék polgári lakossága és katonasága között. A katonák egy része olyan családból származott, amely nemzedékek óta a tábor melletti településen, a canabaeban élt, mert létfenntartásukat a katonáskodó családfő biztosította. A fiúk apjuk csapatába léptek be, s kialakult egy örökletes, mindenben a hadsereg érdekeihez idomuló katonaréteg. A csapatok legénységének másik forrása a határvidék parasztsága volt. A kisparaszti körülmények között élő családok egy-egy férfitagja katonai szolgálatra jelentkezett anélkül, hogy a családok katonacsaládokká alakultak volna át. Okait könnyen megérthetjük. A katonáskodó fiú rendszeres, bár szerény pénzbeli jövedelemmel rendelkezett, amelyet a terménygazdálkodást folytató család iparcikkek beszerzésére fordíthatott... A huszonöt évi szolgálat végén, az elbocsátáskor pedig a katona olyan összeget kapott, amely a kisparaszti gazdálkodás korszerű szinten tartását és mellékes iparágak űzését is lehetővé tette. A birodalom bástyája Nem tudjuk pontosan miért és mikor, de legkésőbb 167-ben Pannonia barbár szomszédai a markomannok, kvádok és szarmaták egy időben támadták meg a római határokat. Ez a háború tizenhárom évi szörnyű szenvedést hozott Pannoniára. Marcus Aurelius császár, középszerű filozófus és középszerű uralkodó, akinek egyetlen kiemelkedő tulajdonsága az volt, hogy munkatársait jól meg tudta válogatni, éveken keresztül személyesen vezette a hadműveleteket, és Pannoniában is halt meg 180-ban. Beszédeiben gyakran hangoztatta, hogy a katonák ne követeljenek többet, mint amennyit kapnak, mert amit nekik juttatna, azt apáiktól és anyáiktól kellene elvenni. 193-ban Pannonia Superior helytartója, Septimius Severus állította maga mellé a pannóniai sereget, és könnyűszerrel ragadta magához a hatalmat a Rómába vonuló pannóniai legiók segítségével... Septimius Severus és utódai, a Severus-dinasztia tagjai nyíltan vallották, hogy hatalmuk alapja a katonaság, mégpedig különösen a pannóniai és a Duna-vidéki katonaság... A Severus-kor csakugyan Pannonia virágkora volt. A császárok nemcsak a katonaság, és ezen keresztül a határvidék jólétét biztosították, hanem mindent megtettek annak érdekében is, hogy a túlparti barbárok békében maradjanak. Septimius Severus fia, Caracalla még germán ruhát is öltött a Duna mentén tett útja során, és bár ezzel kihívta a senatori közvélemény felháborodását, a túlparti barbárok előtt germánbarátként mutatkozhatott. Pannonia a népek úrnője 23