Bacon üvöltés monológja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bacon üvöltés monológja"

Átírás

1 Bacon üvöltés monológja Ultimo tango a Parigi Utolsó tangó Párizsban Az angol kultúra dialektikából, szembesítésből, párbeszédből táplálkozik. Francis Bacon az e szabályokkal szembeni engedetlenségből merített inspirációt. A dialógussal a maga monológját állította szembe, nem kímélve másokat, de önmagát sem tavaszáról, amikor az Utolsó tangó Párizsban című filmemet készítettem elő, mindenekelőtt arra emlékszem, hogy gyakran ellátogattam a Grand Palais ba, ahol akkor rendezték meg az első nagyszabású Francis Bacon kiállítást. Többé kevésbé rendszeres látogatások voltak ezek, mindig vittem magammal valakit, én töltöttem be a tárlatvezető szerepét. Először a film operatőrével mentünk el, aztán a díszlettervezővel, majd a jelmeztervezővel. Az utolsó helyszínbejárást Marlon Brandóval végeztük. Azt akartam, hogy legközelebbi munkatársaim velem együtt átadják magukat a bűvöletnek, annak a felkavaró élménynek, amelyet ez a nagyon is testi kétségbeesés, ez a kegyetlen üvöltés monológ okoz az embernek. Emlékszem, hogy a képek egymástól eléggé távol voltak elhelyezve, valahogy úgy, mint egy végtelen világegyetemben az égitestek, és mi változtattuk a helyünket ebben a veszélyes Bacon végtelenben. Amikor elkészültünk a vágással, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Grand Palais ban tett látogatások során született meg a film titkos magva. Abból a hatásból, amelyet Bacon mindnyájunkra gyakorolt, számomra úgy tűnt, hogy a filmben megmaradt valami rémisztő ve- 54

2 filmjeimről, mozimról szélyérzés. Ezért az Utolsó tangó Párizsban főcím feliratai két Francis Bacon figura, egy férfi és egy nő alakján futnak. (Che fascino la disperazione carnale di Bacon, in Corriere deálla Sera, május 1.) Egy pályaudvar peronján. Tom : Vigyázz! * * * Anyagok 1 Jeanne : De minek néztek ezek bennünket? Tom : Forgatunk, nem látod? Ha azt mondod, oké, rendben van. Ha megcsókollak, lehet, hogy ez mozi, ha végigsimítom a hajad, lehet, hogy ez mozi... Jeanne : Mi a fenét beszélsz? Ismered őket? Tom : Hosszú történet. Röviden : Egy lány arcképe. Bemutattam a tv nek, és elfogadták. És a lány te vagy! Jeanne : Megbolondultál? Megkérdezhettél volna. Tom : Meglepetés. Meg aztán tetszett az ötlet, hogy magával a lánynyal kezdődjön, aki az állomásra megy, a szerelmét várja. Ezek, akiket itt látsz, a stábom. Jeanne : Tehát az előbb, amikor megöleltél, tudtad, hogy ez film. Micsoda hitvány alak, csaló! Tom : Ugyan! Ez mindenekelőtt egy szerelmes film... mondd csak, drágám, mit csináltál, míg nem voltam veled? Jeanne (ironikusan) : Éjjel nappal rád gondoltam, sírtam. Szerelmem, nem élhetek nélküled... Tom (felkiált) : Remek, stop! Fantasztikus! (Az Utolsó tangó Párizsban ból) 55

3 bernardo bertolucci Anyagok 2. Az Utolsó tangó körüli botrány Nagyjából egy évvel ezelőtt az egyik napilapban lehozzák az olasz filmtörténet legsikeresebb filmjeinek listáját, az élen az Utolsó tangó Párizsban áll. Mai értékben számolva 150 milliárd lírás bevétellel. Hatalmas összeg. Nyomban felemelem a telefonkagylót, hívom Benignit és ezt mondom neki : Roberto, nagyot alkottál Az élet szép pel, milliárdos bevételt jelentett, de sajnos rossz hírt kell veled közölnöm, mert az Utolsó tangó háromszor annyit hozott. Roberto felháborodást színlel, tiltakozik, nem érti. Persze, ez csak tréfa két régi, jó barát között. Nagyon sok emlékem van az Utolsó tangó ról. Például az első képsor, amikor Marlon Brando találkozik Maria Schneiderrel az üres lakásban. Ez egy olyan jelenet, amelyet nem lehet forgatás előtt túl sokszor elpróbálni, egy kicsit improvizálni kell, hagyni, hogy magától alakuljon. És nincs annál izgalmasabb, mint amikor egy színész abban a pillanatban, amikor a film már forog a felvevőgépben, elindul, talán akarata ellenére is, hogy teljesítse a rendezői utasítást. Szóval, egy bizonyos ponton Marlonnak oda kellett lépnie Mariához, és le kellett dobnia a kalapját. Azt mondtam neki, hogy emelje fel a lányt, és vigye a fal felé. Marlon leveszi Maria kalapját, de nem úgy, ahogyan a próbákon megbeszéltük, hanem benyúl a lány combja közé, majd felemeli és elviszi a kijelölt helyre. Ez a gesztus, ez a mozgássor Marlon ötlete volt a forgatás pillanatában. Úgy döntöttem, egy egész mozdulatsort rögzítek, mert úgy véltem helyesnek, ha nem alkalmazok vágást a jelenetben. Az akciónak eredetileg ott kellett befejeződnie, azzal a mozdulattal, de nem így történt. Egy kocsira rögzített dollyval dolgoztam, és a látvány alapján az volt az érzésem, hogy folytatni kell a felvételt. Van ugyanis egy előre kocsizás, az operatőr szintén nagyon figyel, hogy mi történik. Az idők eléggé hosszúak, 56

4 filmjeimről, mozimról egy bizonyos ponton az élő felvételen megszólal az én hangom, ezt mondom : Essetek le a földre! A két színész leroskad, és ekkor szólok a felvételvezetőnek, hogy menjen hátra a kocsival. Mindez a forgatás közben alakult így, ugyanis az eredetileg tervezett jelenet ennél jóval rövidebb volt. Például a jelenet végén Maria a padlón hever a kamera előtt, látszik elszakadt harisnyája, kabátja, mely felgyűrődött testén, és egy kicsit kilátszik alóla a combja. Arra is emlékszem, hogy ekkor megkértem Mariát, helyezkedjen magzati pozícióba ; aztán jön egy szünet, és a jelenet a vágással folytatódik. A film első vágott változatának a vetítésére a Fonoromában került sor, csak Kim Arcalli, a producer, Alberto Grimaldi és én voltunk jelen. Ekkor láttuk először a filmet nagy vetítővásznon, és természetesen izgultunk egy kicsit. A vetítésnek vége, a fények kigyulladnak, Kim és én nyugtalanul nézünk egymásra. Hirtelen megrohantak bennünket a kétségek, ezt gondoltuk : ugyan ki néz meg egy ilyen komor filmet, amely egy elkeseredett emberről szól, aki éppen elveszítette a feleségét és nagyon öregnek látszik. Ekkor harmincegy éves voltam, Brando nagyon öregnek tűnt számomra. Grimaldi felé fordulunk, és erre azt látjuk, hogy nagyon is elégedetten a kezét dörzsöli. Odajön hozzám, és így szól : Meglátod, kemény dolog lesz, de örülök, hogy én vagyok ennek a filmnek a producere. És tényleg Grimaldi szervezte meg az Utolsó tangó bemutatásának stratégiáját. Mindent ő csinált, miközben én egyáltalán nem fogtam fel a film erejét és azt, hogy milyen indulatokat vált ki. Most is azt mondom : ártatlan vagyok, abban az értelemben, hogy nem fogtam fel, meddig mentem el a filmmel. Grimaldi úgy döntött, jól tesszük, ha elküldünk egy bemutató snittet a velencei Filmnapokra, már csak azért is, hogy lássuk az első reakciókat. Velencében lezajlik az első rövid részletek vetítése, és a jelen lévő rendezőkollégák odajönnek hozzám néhány szót váltani : viselkedésükből azt érzem, hogy valamelyest mindannyian a film hatása alá kerültek. Ekkor kezdem felfogni, talán először, hogy mi 57

5 bernardo bertolucci is történik. És azt is megértem, hogy a filmművészettel kapcsolatos egyik határozott elképzelésem ölt most testet : az, hogy a film kiszabadul alkotója keze közül, hogy saját, autonóm élete van, és elindul egy olyan irányba, amelyet már senki sem tud az ellenőrzése alatt tartani. Az Utolsó tangó Párizsban hivatalos bemutatójára a New York i Filmfesztiválon került sor. A vetítés alatt észreveszem, hogy a nézőtéren itt is, ott is, jó néhányan felállnak, és zajosan elhagyják a Lincoln Center mozitermét, megsértve ezzel a filmet és a rendezőt. Ám azok, akik a közönség soraiban ülve maradtak, nagy beleéléssel nézik a filmet, és a végén igazi ováció tör ki. Pauline Keel, akit egyöntetűen az amerikai filmkritikusok gurujának tartanak, a New Yorker ben közöl egy elragadtatott ditirambust, amelyben többek között azt mondja, hogy az Utolsó tangó a filmművészet történetében ugyanazt a szerepet tölti be, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozat a annak idején a zenetörténetben. Ez nagy jelentőségű tett volt, mert lehetővé tette az amerikai kritikusok számára, hogy mindenféle zavar nélkül szeressék a filmet. A Time Magazine meg a Newsweek Marlon Brandóval és az Utolsó tangó val a címlapjukon jelentek meg. Ekkor kezdik vetíteni a filmet az amerikai mozikban, és az emberek végre láthatják. Hatalmas sikert arat, bizony, komoly következményekkel. A Newsweek hívei, akik nagyon támogatták a filmet, néhány nappal később ezzel hívnak fel : Tudod, mi a helyzet? Rendszeres reklámoldal vásárlóinknak több mint a felét elveszítettük a címlap és a cover story miatt, amelyet az Utolsó tangó nak szenteltünk. Most mi lesz?

6 Tartalom Bernardo Bertolucci : A könyv, amelyről nem tudtam, hogy megírtam Fabio Francione és Piero Spila : A film és a költészet végtelenje Avant-scène I was born in a trunk Filmjeimről, mozimról Képekből költészet Kétértelműség és bizonytalanság a tükörben az egész világ egy szobában...45 egy film álma Bacon üvöltés-monológja egy rendező vallomása entr Acte. Pas de deux a Huszadik század-ra : Parasztok, álmok, szocializmus a tudattalan ereje a kötéltáncos álma Homokfüzetek mit tanultam a kis Buddhától ma egy tévéfilmet kezdek forgatni Valami álom az ökölbe szorított kéz Velencében...130

7 2. mesterek és útitársak Attilio Bertolucci/ attilio Bertolucci/ jean-luc Godard la nouvelle Vague Új Hullám Godard és a Cahiers Pier Paolo Pasolini alberto Moravia enzo Siciliano sergio Leone gianni Amico enzo Ungari marco Melani laura Betti franco (Kim) Arcalli julian Beck Kubrick titka Victor Cavallo Philippe Garrel matthew Spender antonio Marchi Ha filmkritikus volnék Ha filmkritikus volnék levél a Cinema & Film -nek angelopoulos : a hosszú snittek ideológiája Ray Wenders Maxentius-esték edgar Reitz és az időgép

8 Bűnös szenvedélyek michelangelo Antonioni : a nyugat rossz érzése antonioni védelmében : egy film nem könyv robert Bresson : nyomok a homokban renoir mosolya A Rivaldafény sós könnyei max Ophüls : A gyönyör Le plaisir ingmar Bergman : a rendező, aki attól félt, belehal a moziba giuseppe De Santis : az idősebb testvér Kultúra a szó, amelyet elfeledett a politika Beszélgetések a neorealizmusról és az amerikai moziról az örömről és a mozitolvajokról az amerikai moziról, Nicolas Rayről, francis Ford Coppoláról és a Le Majors-ról A televízióról és a televízióban vetített filmekről A buddhizmusról és a Tiszta kezek Olaszországáról A zenéről utazásról és utazókról Köszönetnyilvánítás A könyvben szereplő filmek mutatója

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában B. Kiss Andrea Lúzerek hálójában Első e-mail Címzett: baratnem@gmail.com Dátum: 2003. január 1. szerda 21:44:12 Kedves Barátném! Nem rég beköttettem az Internetet, s ennek köszönhetően ezentúl sokkal egyszerűbb

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

A Ki mit tud számomra egyik legmeglep bb résztvev jével beszélgetek, Kator Bálint 9/ A. osztályos tanulóval.

A Ki mit tud számomra egyik legmeglep bb résztvev jével beszélgetek, Kator Bálint 9/ A. osztályos tanulóval. A Ki mit tud számomra egyik legmeglep bb résztvev jével beszélgetek, Kator Bálint 9/ A osztályos tanulóval. Bevallom, nem sokat tudtam rólad, meglep dve láttam, hogy két számban is indultál a vetélked

Részletesebben

1. oldal, összesen: 8 oldal

1. oldal, összesen: 8 oldal 1. oldal, összesen: 8 oldal Kultúra.hu A cirkuszhercegnő könnyei - YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ Ami misztikus, nem mindig jelent jót, mert lehet, hogy ördögi erők működtetik. Aki egy ilyen körbe belép vagy

Részletesebben

A TABUTÓL AZ UNDORON ÁT

A TABUTÓL AZ UNDORON ÁT A TABUTÓL AZ UNDORON ÁT Amikor 1976-ban meghalt Benjamin Britten, az akkor élő legnagyobb angol zeneszerző, a királynő hosszas mérlegelés után részvéttáviratot küldött Peter Pearsnek. Ezt az egyetemen

Részletesebben

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016. 5. FORDULÓ - olvasmány. Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet)

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016. 5. FORDULÓ - olvasmány. Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet) BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016 5. FORDULÓ - olvasmány Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet) Lengevár a világ legkülönösebb városa. Alatta víz, fölötte ég, körülötte hullámzik a végtelen Nádtenger.

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Piotr Sarzyński 2011. szeptember 20. POLITYKA hetilap. Beszélgetés Tomasz Gudzowatyval. Jobban szeretem a fegyelmet, mint a szabadságot

Piotr Sarzyński 2011. szeptember 20. POLITYKA hetilap. Beszélgetés Tomasz Gudzowatyval. Jobban szeretem a fegyelmet, mint a szabadságot Piotr Sarzyński 2011. szeptember 20. POLITYKA hetilap Beszélgetés Tomasz Gudzowatyval Jobban szeretem a fegyelmet, mint a szabadságot Piotr Sarzyński: 8díj a World Press Photo versenyén, a világ legrangosabb

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

5. A kiscsoport a rajzolt bábok segítségével közösen kialakít egy jelenetet, nagy vonalakban elpróbálja.

5. A kiscsoport a rajzolt bábok segítségével közösen kialakít egy jelenetet, nagy vonalakban elpróbálja. MÉDIAISMERETI FOGLALKOZÁSOK KÖNYVTÁRI KÖRNYEZETBEN Alsó tagozatos (3-4 osztályos) gyerekek részvételével Max csoportlétszám: 18 fő Moderátorok száma: 3 fő (készítette Nagy Krisztina - Televele Médiapedagógiai

Részletesebben

Kontra, rekontra, Fedák Sári

Kontra, rekontra, Fedák Sári 2010. január 6. 22:12 Ungvári Tamás írása 168 Óra Molnár Ferenc volt az első természetes celebek egyike Kontra, rekontra, Fedák Sári Békeidőkben, háborúk előtt nem volt rosszabb igazgatója a Nemzeti Színháznak,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dori

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Általános útmutató

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítéltek longitudinális vizsgálata

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítéltek longitudinális vizsgálata A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítéltek longitudinális vizsgálata A cikk címében szereplő vizsgálat résztvevői Solt Ágnes (kutatásvezető) és Antal Szilvia (kutatótárs) a Tudományos

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR!

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Fejezetek az Ember aki óvodás című kiadványunkból (4. rész) AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Nem véletlen, hogy az előzőekben csak a nagyon kirívó, gyerekeket és felnőtteket is nagyon zavaró,

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla 2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla Vicsek Lilla a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének docense. Az utóbbi években elsősorban a

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen

Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen DOI: 10.18427/iri-2016-0034 Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen Rucska Andrea, Kiss-Tóth Emőke Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar rucska@freemail.hu, efkemci@uni-miskolc.hu

Részletesebben

A határon túli magyarság demográfiai és jogi helyzete

A határon túli magyarság demográfiai és jogi helyzete A határon túli magyarság demográfiai és jogi helyzete A magyar nemzet és Magyarország határai nem esnek egybe Okai: trianoni békeszerződés, politikai üldözöttség, jobb élet miatti elvándorlás A trianoni

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Schóber Márton Jeromos

Schóber Márton Jeromos Schóber Márton Jeromos II. Éves tanító szakos hallgató vagyok. Elvileg rajzban vagyok tehetséges. Sokan mondják rólam hogy az vagyok, de rengeteg embert láttam akik sokkal profibbak nálam... Szóval inkább

Részletesebben

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog Közös terek média mindenkinek Egyenlő Bánásmód Hatóság 4. workshop L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog 1.) A kezdetekről: Eszembe sem jutott volna blogot írni. Rendszeresen publikáltam különféle oktatási

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: --- JEGYZŐKÖNYV Készült: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

A dokumentumfilm néhány elméleti kérdése és a huszadik századi magyar dokumentumfilm

A dokumentumfilm néhány elméleti kérdése és a huszadik századi magyar dokumentumfilm Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola A dokumentumfilm néhány elméleti kérdése és a huszadik századi magyar dokumentumfilm doktori disszertáció tézisei Dr. Szekfü András Ph.D. 2010 Témavezető:

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 74 75 76 77 Edzô és tanítványa 78 DOHIÓ, MAWASHI ÉS A KÖNNYEK 79 Szumó. Gondolnák, hogy hazánk ebben a különleges távol-keleti küzdôsportágban is a nagyhatalmak közé tartozik? Országunk négy fôvel képviseltette

Részletesebben

Ciszterciek, eszmény és valóság Országos Középiskolai Történelem Verseny 3.forduló november 19.

Ciszterciek, eszmény és valóság Országos Középiskolai Történelem Verseny 3.forduló november 19. Ciszterciek, eszmény és valóság Országos Középiskolai Történelem Verseny 3.forduló november 19. Kedves Versenyzők! Játékunk első része ezzel a fordulóval befejeződik. A mostani forduló elsősorban művelődéstörténeti

Részletesebben

LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt!

LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt! I N T E R J Ú LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt! gadó györgy pál interjúja Sokan már saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy az éghajlat globális változása nem csupán hőmérsékleti rekordokkal jár, de egyre

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője

JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-13/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2012. december 19-én, 14 30 órakor kezdődő ülésén. Az

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA w w Brüsszel, 14.07.2004 COM(2004) 470 végleges 2004/0151 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az európai audiovizuális iparágat támogató program

Részletesebben

I. RÉSZ: a filmnyelv. 1. Bevezetés. 1.1. A mozgókép jelentései és élményei. 2.1. Monitor élmények: televíziós műsorok

I. RÉSZ: a filmnyelv. 1. Bevezetés. 1.1. A mozgókép jelentései és élményei. 2.1. Monitor élmények: televíziós műsorok I. RÉSZ: a filmnyelv 1. Bevezetés 1.1. A mozgókép jelentései és élményei A mozgókép mindent a maga konkrétságában tud csak bemutatni. Temérdek olyan elemet, motívumot rögzít, amelynek a közlendő szempontjából

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

Fliegauf Benedek Tejút 2011. május 25.- július 1.

Fliegauf Benedek Tejút 2011. május 25.- július 1. Cinema Pur 1_2011_a Paksi Képtár pdf kiadványa Fliegauf Benedek Tejút 2011. május 25.- július 1. Moziteremből a kiállítótérbe. Avagy a Tejút mint mozifilm és filminstalláció Tóth Andrea Éva A mozgóképek

Részletesebben

Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen

Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen Építő hagyományaink és népünk szelleme a Wekerletelepen. Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen nemcsak szakmai tanulmány Összeállította: Gyulai István építész-urbanista 2013-2014 *Idézet

Részletesebben

A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok.

A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok. A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok. A legtöbb test dörzsölés, nyomás következtében elektromos töltést nyer. E töltéstől függ a test elektromos feszültsége, akárcsak a hőtartalomtól a hőmérséklete;

Részletesebben

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra III. Testi fejlıdés Szeptember 25., péntek, 20 óra László lépett be utoljára a közösségi terembe, amely hatalmas boltíves helyiség volt, bútorzatául pedig egy nagy asztal szolgált, körülötte néhány paddal

Részletesebben

S A K K O Z Á S A R É G I V Á R O S L I G E T B E N. Csodák Birodalma

S A K K O Z Á S A R É G I V Á R O S L I G E T B E N. Csodák Birodalma S A K K O Z Á S A R É G I V Á R O S L I G E T B E N Csodák Birodalma A kisfiú hóna alá kapta újságpapirosba csomagolt fatábláját, elindult a ligetbe. Végig ment az árnyas Stefánia úton, majd átvágott a

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

TÜKÖRORSZÁG MÁRPEDIG LÉTEZIK FARKAS ÁGNES ÜVEGCSISZOLÓ

TÜKÖRORSZÁG MÁRPEDIG LÉTEZIK FARKAS ÁGNES ÜVEGCSISZOLÓ 60 évek végén összegyûjtötték a kisipari szakmákat, és mi valahogy kimaradtunk. Ezért aztán nem is volt síküvegcsiszoló képzés. TÜKÖRORZÁG MÁRPEDIG LÉTEZIK FRK ÁGNE ÜVEGCIZOLÓ MÚLÓ IDÕ NYOMÁBN Z ÜVEGCIZOLÓ

Részletesebben

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés Beszélı2 (Zsuzsi): Judit, én nem értelek téged. Nagyon szívesen elviszlek a templomba, de mi értelme van? Beszélı1 (Judit): Nekem fontos az Isten, mert szeret engem.

Részletesebben

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K Mottó: Hiszen tíz évvel ezelőtt én is Békéscsabáról Nyíregyházára utaztam, hogy tíz percet beszélhessek valakivel, aki túl volt a műtéten! 2004. december

Részletesebben

A magzat életének védelme az új alkotmányban

A magzat életének védelme az új alkotmányban HÁMORI ANTAL A magzat életének védelme az új alkotmányban 1967-ben született Komlón. Állam- és jogtudományi, valamint kánonjogi doktor, okl. levéltáros, etika- és hittanár. Egyetemi tanulmányait az ELTE

Részletesebben

2010/február (142. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus)

2010/február (142. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus) 2010/február (142. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus) Jog & Fegyver Talán folytassuk ott ahol az előző számban befejeztük. A fegyverkereskedőnél, aki a bírósági eljárás lezárásával

Részletesebben

Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott?

Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott? operaportal.hu, 2013. 10. 13. "OLYAN NINCS, HOGY VALAMI KÖNNYŰ..." Interjú Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál igazgatójával. Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál alapítójával és igazgatójával,

Részletesebben

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár-

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár- (Éva) Ezerkilencszázhatvannyolc augusztusában egy éjjel kimentem a Városligetbe. Nem tudom, miért. Nem volt szokásom éjjel sétálni. A Ligetet különben sem szeretem, ha letérek a főallékról, még nappal

Részletesebben

A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI. Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? I. rész. 1. fejezet

A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI. Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? I. rész. 1. fejezet tord szabo1.qxd 6/12/2003 10:26 AM Page 33 I. rész A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI 1. fejezet Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? A tanítás hosszú út, a példa rövid.

Részletesebben

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

Boldog új évet! (Happy New Year!)

Boldog új évet! (Happy New Year!) Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk

Részletesebben

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2508/2009. (XII.16.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 25-i nyílt üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Kis Miklós polgármester, Kis

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Gy-M-S Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gy-M-S Megyei Ügyvédi Kamara KÖZÖS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ sajtóanyaga 2014. március 22.

Gy-M-S Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gy-M-S Megyei Ügyvédi Kamara KÖZÖS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ sajtóanyaga 2014. március 22. Gy-M-S Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gy-M-S Megyei Ügyvédi Kamara KÖZÖS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ sajtóanyaga 2014. március 22. 2014. március 15-én hatályba lépett a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

Rákosmaczkó kocsmatúra Budapest, 2015. január 9. Bevezető: Miután Pécsett túlságosan sok lehetőség nem maradt további túrákra, illetve mivel többen a csodálatos főfaluban (értsd Budapest) töltjük napjainkat,

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2009. évi JELENTÉSE A Bükki Nemzeti Park részére Kiss Pál Hopoczky László Fónyad Béla Kutatásvezető h. Elnök Kutatásvezető 2009 tavasz, előkészítő táborok a Békás

Részletesebben

LUX-díj 2015. évi program

LUX-díj 2015. évi program Kommunikációs Főigazgatóság LUX-díj 2015. évi program 1) Bevezetés A LUX-díj mutatja az Európai Parlament kultúra iránti elkötelezettségét, és előmozdítja az egyéb európai szakpolitikákkal szorosan összefüggő

Részletesebben

Történelem és erkölcs Ettore Scola filmjeiben

Történelem és erkölcs Ettore Scola filmjeiben Vilagossag_5-6_MasodikTordelt.qxd 2003.06.30. 10:00 Page 225 VILÁGOSSÁG 2003/5 6. Kijelentés, norma, cselekvés / esztétika Bárdos Judit Történelem és erkölcs Ettore Scola filmjeiben Ettore Scola több filmben

Részletesebben

- menyasszonyok napja 2014!

- menyasszonyok napja 2014! EC - menyasszonyok napja 2014! EGY ÚJABB EC-MENYASSZONYOK KIHÍVÁST INDÍTOTTUNK, ÉS NEM IS CSALÓDTUNK, BIZONY NEM SOKAN VANNAK, AKIK ELLEN TUDNAK ÁLLNI AZ EGYNAPOS SZTÁRSZEREPNEK. AZ ELŐZŐEKHEZ HASONLÓAN

Részletesebben

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye 2013-12-23 12:13:19 Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk Sági Zoltán Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk A világgal való elsődleges tárgykapcsolatunknak - a szülő-gyermek kapcsolatnak - alapvető szerepe van személyiségünk

Részletesebben

Jelige: whattrip PILLANGÓ. A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek.

Jelige: whattrip PILLANGÓ. A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek. Jelige: whattrip PILLANGÓ A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek. I. A deszkák közt csakugyan poloskák éltek. Annyi verejték csöpögött le már a feszült homlokokról és észrevétlen

Részletesebben

Bíró Yvette Lidércvalcer*

Bíró Yvette Lidércvalcer* Bíró Yvette Lidércvalcer* Jancsó Kék Duna kering je természetesen minden, csak nem lendületes valcer, melyben fess férfiak karján, suhanó selyemszoknyában, imádott pesti n k lejtenek. Helyette a régi-új

Részletesebben

A boldogság emlék* A tanulmány eredetileg előadás formájában hangzott el Pécsett, a Pszichológiai Kultúra Hete rendezvényén, 1985 októberében.

A boldogság emlék* A tanulmány eredetileg előadás formájában hangzott el Pécsett, a Pszichológiai Kultúra Hete rendezvényén, 1985 októberében. Pressing Lajos M A BOLDOGSÁG MINT MISZTÉRIUM A boldogság emlék* élyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1 Arra kértek, hogy a mai estén a boldogságról beszéljek Önöknek. Én azonban nem kívánok arról szólni,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MAGYAR NEMZETI FILMALAP ZRT. INKUBÁTOR PROGRAM FILMGYÁRTÁSI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MAGYAR NEMZETI FILMALAP ZRT. INKUBÁTOR PROGRAM FILMGYÁRTÁSI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MAGYAR NEMZETI FILMALAP ZRT. INKUBÁTOR PROGRAM FILMGYÁRTÁSI TÁMOGATÁSÁRA A Filmalap az INKUBÁTOR PROGRAMOT azzal a céllal hozta létre, hogy első egész estés (min. 70 perces) filmként

Részletesebben

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút?

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Épül a Nagykörút. József körút a Krúdy (József) utcától a Baross utca felé nézve (A felvétel 1884-ben készült) 1 Budapest utcáin járva ma már nem lepődünk meg

Részletesebben

A világos, egyértelmű utasítások fontossága

A világos, egyértelmű utasítások fontossága A világos, egyértelmű utasítások fontossága Kedves Szülők, ebben a fejezetben a következő témákkal foglalkozunk: - Miért tűnik úgy, hogy az ADHD-s gyermek meg sem hallja, amit a szülő mond? - Fejleszthető-e,

Részletesebben

T/1745/6 A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsának becslése Az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról

T/1745/6 A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsának becslése Az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról T/1745/6 A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsának becslése Az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/1745. számú törvényjavaslat költségvetési hatásairól

Részletesebben

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak. Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába

Részletesebben

Nagyapa és az ő kalapja

Nagyapa és az ő kalapja Tar Ildikó Nagyapa és az ő kalapja Úgy tudni, nagyapám tán festőművész, tán pap akart lenni. Azért a bizonytalanság, mert sok a homályban levő dolog a mi családunkban. Valószínűleg nem azért, mert súlyos

Részletesebben

További olvasnivaló a kiadó kínálatából:

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: A század További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Giorgio Agamben: A profán dicsérete Bojtár Endre: Hazát és jövőt álmodánk... Joseph Brodsky: Velence vízjele Jacques Roubaud: Költészet és emlékezet Steven

Részletesebben

Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában

Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.2 4.2 Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában Tárgyszavak: emberi erőforrás; munkahelyi ártalom; foglalkozás-egészségügy; női munkaerő;

Részletesebben

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK?

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? 65 Tehát ezzel az a kis csapattal szervezzük majd közösen a tábort. Axel körbetelefonált, hogy kinek van kedve részt venni a következô, száznál is több külföldi résztvevôvel zajló

Részletesebben

Kísérletek. 2010.10.17. Készítette: Kiss Anett

Kísérletek. 2010.10.17. Készítette: Kiss Anett Kísérletek A kísérlet ebben a fejezetben úgy jelenik meg, mint a tudományos megfigyelés egyik módja, ahol a társadalomtudósok igyekeznek jelenségeket megérteni, általánosításokhoz jutni. A kísérlet lényege:

Részletesebben

Megkérdeztük Látogatás a műhelyben

Megkérdeztük Látogatás a műhelyben Megkérdeztük Látogatás a műhelyben A raktárunk régebben legalább háromszor ekkora volt. Yves Antoni lakatosmesterrel a raktározásról beszélgettünk:. Megkérdeztük Látogatás a műhelyben Yves Antoni barátságosan

Részletesebben

Beszámoló a 2016-os March Meeting-ről. Kovács Réka Annamária BOE- Kommunikációs és Informatikai felelős

Beszámoló a 2016-os March Meeting-ről. Kovács Réka Annamária BOE- Kommunikációs és Informatikai felelős Beszámoló a 2016-os March Meeting-ről Kovács Réka Annamária BOE- Kommunikációs és Informatikai felelős Tartalom Beszámoló a 2016-os March Meeting-ről... 1 Kovács Réka Annamária BOE- Kommunikációs és Informatikai

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

SZAJKO ISTVÁN KIALLÍTASA ELÉ*

SZAJKO ISTVÁN KIALLÍTASA ELÉ* 268 HÍD K Ё PZ І M Ű VÉSZET SZAJKO ISTVÁN KIALLÍTASA ELÉ* Magyarországon még művészi körökben is meglehet ősen ismeretlen e név Szajkó István. Pedig a Vajdaságban ahol pedig magas a m ű- vészeti kultúra

Részletesebben

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban

Részletesebben

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában.

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. SZÉPFALUSI ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ BEREGSZÁSZI ANIKÓ KONTRA MIKLÓS, A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest Alsóőr Lendva, Gondolat Kiadó, 2012. (351 lap) A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE

MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE irta : B iró Zoltán A szovjet-magyar barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötése új történelmi szakasz abban a harcban, amelyet a magyar nép szabadságáért

Részletesebben

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási

Részletesebben

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom?

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? Napokkal ezelőtt írtam ennek a levélnek elemző részét. Annak, hogy csak ma küldöm el, három oka van: egyrészt a kolontári tragédiáról elkezdtek

Részletesebben

Spiró György: Kémjelentés

Spiró György: Kémjelentés Spiró György: Kémjelentés Spiró György Kémjelentés Novellák (Részlet) (Részlet) MAGVETŐ Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT. www.magveto.hu ISBN 978-963-14-2939-8 Spiró György, 2011 Kocsiút éjjel Vacsora

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2015. ÁPRILIS T A R T A L O M: 1. Lakásbetörések, hétvégi ház betörések, védekezési lehetőségek 2. Tanácsok gyalogosoknak 1. Lakásbetörések, hétvégi

Részletesebben