Bacon üvöltés monológja

Átírás

1 Bacon üvöltés monológja Ultimo tango a Parigi Utolsó tangó Párizsban Az angol kultúra dialektikából, szembesítésből, párbeszédből táplálkozik. Francis Bacon az e szabályokkal szembeni engedetlenségből merített inspirációt. A dialógussal a maga monológját állította szembe, nem kímélve másokat, de önmagát sem tavaszáról, amikor az Utolsó tangó Párizsban című filmemet készítettem elő, mindenekelőtt arra emlékszem, hogy gyakran ellátogattam a Grand Palais ba, ahol akkor rendezték meg az első nagyszabású Francis Bacon kiállítást. Többé kevésbé rendszeres látogatások voltak ezek, mindig vittem magammal valakit, én töltöttem be a tárlatvezető szerepét. Először a film operatőrével mentünk el, aztán a díszlettervezővel, majd a jelmeztervezővel. Az utolsó helyszínbejárást Marlon Brandóval végeztük. Azt akartam, hogy legközelebbi munkatársaim velem együtt átadják magukat a bűvöletnek, annak a felkavaró élménynek, amelyet ez a nagyon is testi kétségbeesés, ez a kegyetlen üvöltés monológ okoz az embernek. Emlékszem, hogy a képek egymástól eléggé távol voltak elhelyezve, valahogy úgy, mint egy végtelen világegyetemben az égitestek, és mi változtattuk a helyünket ebben a veszélyes Bacon végtelenben. Amikor elkészültünk a vágással, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Grand Palais ban tett látogatások során született meg a film titkos magva. Abból a hatásból, amelyet Bacon mindnyájunkra gyakorolt, számomra úgy tűnt, hogy a filmben megmaradt valami rémisztő ve- 54

2 filmjeimről, mozimról szélyérzés. Ezért az Utolsó tangó Párizsban főcím feliratai két Francis Bacon figura, egy férfi és egy nő alakján futnak. (Che fascino la disperazione carnale di Bacon, in Corriere deálla Sera, május 1.) Egy pályaudvar peronján. Tom : Vigyázz! * * * Anyagok 1 Jeanne : De minek néztek ezek bennünket? Tom : Forgatunk, nem látod? Ha azt mondod, oké, rendben van. Ha megcsókollak, lehet, hogy ez mozi, ha végigsimítom a hajad, lehet, hogy ez mozi... Jeanne : Mi a fenét beszélsz? Ismered őket? Tom : Hosszú történet. Röviden : Egy lány arcképe. Bemutattam a tv nek, és elfogadták. És a lány te vagy! Jeanne : Megbolondultál? Megkérdezhettél volna. Tom : Meglepetés. Meg aztán tetszett az ötlet, hogy magával a lánynyal kezdődjön, aki az állomásra megy, a szerelmét várja. Ezek, akiket itt látsz, a stábom. Jeanne : Tehát az előbb, amikor megöleltél, tudtad, hogy ez film. Micsoda hitvány alak, csaló! Tom : Ugyan! Ez mindenekelőtt egy szerelmes film... mondd csak, drágám, mit csináltál, míg nem voltam veled? Jeanne (ironikusan) : Éjjel nappal rád gondoltam, sírtam. Szerelmem, nem élhetek nélküled... Tom (felkiált) : Remek, stop! Fantasztikus! (Az Utolsó tangó Párizsban ból) 55

3 bernardo bertolucci Anyagok 2. Az Utolsó tangó körüli botrány Nagyjából egy évvel ezelőtt az egyik napilapban lehozzák az olasz filmtörténet legsikeresebb filmjeinek listáját, az élen az Utolsó tangó Párizsban áll. Mai értékben számolva 150 milliárd lírás bevétellel. Hatalmas összeg. Nyomban felemelem a telefonkagylót, hívom Benignit és ezt mondom neki : Roberto, nagyot alkottál Az élet szép pel, milliárdos bevételt jelentett, de sajnos rossz hírt kell veled közölnöm, mert az Utolsó tangó háromszor annyit hozott. Roberto felháborodást színlel, tiltakozik, nem érti. Persze, ez csak tréfa két régi, jó barát között. Nagyon sok emlékem van az Utolsó tangó ról. Például az első képsor, amikor Marlon Brando találkozik Maria Schneiderrel az üres lakásban. Ez egy olyan jelenet, amelyet nem lehet forgatás előtt túl sokszor elpróbálni, egy kicsit improvizálni kell, hagyni, hogy magától alakuljon. És nincs annál izgalmasabb, mint amikor egy színész abban a pillanatban, amikor a film már forog a felvevőgépben, elindul, talán akarata ellenére is, hogy teljesítse a rendezői utasítást. Szóval, egy bizonyos ponton Marlonnak oda kellett lépnie Mariához, és le kellett dobnia a kalapját. Azt mondtam neki, hogy emelje fel a lányt, és vigye a fal felé. Marlon leveszi Maria kalapját, de nem úgy, ahogyan a próbákon megbeszéltük, hanem benyúl a lány combja közé, majd felemeli és elviszi a kijelölt helyre. Ez a gesztus, ez a mozgássor Marlon ötlete volt a forgatás pillanatában. Úgy döntöttem, egy egész mozdulatsort rögzítek, mert úgy véltem helyesnek, ha nem alkalmazok vágást a jelenetben. Az akciónak eredetileg ott kellett befejeződnie, azzal a mozdulattal, de nem így történt. Egy kocsira rögzített dollyval dolgoztam, és a látvány alapján az volt az érzésem, hogy folytatni kell a felvételt. Van ugyanis egy előre kocsizás, az operatőr szintén nagyon figyel, hogy mi történik. Az idők eléggé hosszúak, 56

4 filmjeimről, mozimról egy bizonyos ponton az élő felvételen megszólal az én hangom, ezt mondom : Essetek le a földre! A két színész leroskad, és ekkor szólok a felvételvezetőnek, hogy menjen hátra a kocsival. Mindez a forgatás közben alakult így, ugyanis az eredetileg tervezett jelenet ennél jóval rövidebb volt. Például a jelenet végén Maria a padlón hever a kamera előtt, látszik elszakadt harisnyája, kabátja, mely felgyűrődött testén, és egy kicsit kilátszik alóla a combja. Arra is emlékszem, hogy ekkor megkértem Mariát, helyezkedjen magzati pozícióba ; aztán jön egy szünet, és a jelenet a vágással folytatódik. A film első vágott változatának a vetítésére a Fonoromában került sor, csak Kim Arcalli, a producer, Alberto Grimaldi és én voltunk jelen. Ekkor láttuk először a filmet nagy vetítővásznon, és természetesen izgultunk egy kicsit. A vetítésnek vége, a fények kigyulladnak, Kim és én nyugtalanul nézünk egymásra. Hirtelen megrohantak bennünket a kétségek, ezt gondoltuk : ugyan ki néz meg egy ilyen komor filmet, amely egy elkeseredett emberről szól, aki éppen elveszítette a feleségét és nagyon öregnek látszik. Ekkor harmincegy éves voltam, Brando nagyon öregnek tűnt számomra. Grimaldi felé fordulunk, és erre azt látjuk, hogy nagyon is elégedetten a kezét dörzsöli. Odajön hozzám, és így szól : Meglátod, kemény dolog lesz, de örülök, hogy én vagyok ennek a filmnek a producere. És tényleg Grimaldi szervezte meg az Utolsó tangó bemutatásának stratégiáját. Mindent ő csinált, miközben én egyáltalán nem fogtam fel a film erejét és azt, hogy milyen indulatokat vált ki. Most is azt mondom : ártatlan vagyok, abban az értelemben, hogy nem fogtam fel, meddig mentem el a filmmel. Grimaldi úgy döntött, jól tesszük, ha elküldünk egy bemutató snittet a velencei Filmnapokra, már csak azért is, hogy lássuk az első reakciókat. Velencében lezajlik az első rövid részletek vetítése, és a jelen lévő rendezőkollégák odajönnek hozzám néhány szót váltani : viselkedésükből azt érzem, hogy valamelyest mindannyian a film hatása alá kerültek. Ekkor kezdem felfogni, talán először, hogy mi 57

5 bernardo bertolucci is történik. És azt is megértem, hogy a filmművészettel kapcsolatos egyik határozott elképzelésem ölt most testet : az, hogy a film kiszabadul alkotója keze közül, hogy saját, autonóm élete van, és elindul egy olyan irányba, amelyet már senki sem tud az ellenőrzése alatt tartani. Az Utolsó tangó Párizsban hivatalos bemutatójára a New York i Filmfesztiválon került sor. A vetítés alatt észreveszem, hogy a nézőtéren itt is, ott is, jó néhányan felállnak, és zajosan elhagyják a Lincoln Center mozitermét, megsértve ezzel a filmet és a rendezőt. Ám azok, akik a közönség soraiban ülve maradtak, nagy beleéléssel nézik a filmet, és a végén igazi ováció tör ki. Pauline Keel, akit egyöntetűen az amerikai filmkritikusok gurujának tartanak, a New Yorker ben közöl egy elragadtatott ditirambust, amelyben többek között azt mondja, hogy az Utolsó tangó a filmművészet történetében ugyanazt a szerepet tölti be, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozat a annak idején a zenetörténetben. Ez nagy jelentőségű tett volt, mert lehetővé tette az amerikai kritikusok számára, hogy mindenféle zavar nélkül szeressék a filmet. A Time Magazine meg a Newsweek Marlon Brandóval és az Utolsó tangó val a címlapjukon jelentek meg. Ekkor kezdik vetíteni a filmet az amerikai mozikban, és az emberek végre láthatják. Hatalmas sikert arat, bizony, komoly következményekkel. A Newsweek hívei, akik nagyon támogatták a filmet, néhány nappal később ezzel hívnak fel : Tudod, mi a helyzet? Rendszeres reklámoldal vásárlóinknak több mint a felét elveszítettük a címlap és a cover story miatt, amelyet az Utolsó tangó nak szenteltünk. Most mi lesz?

6 Tartalom Bernardo Bertolucci : A könyv, amelyről nem tudtam, hogy megírtam Fabio Francione és Piero Spila : A film és a költészet végtelenje Avant-scène I was born in a trunk Filmjeimről, mozimról Képekből költészet Kétértelműség és bizonytalanság a tükörben az egész világ egy szobában...45 egy film álma Bacon üvöltés-monológja egy rendező vallomása entr Acte. Pas de deux a Huszadik század-ra : Parasztok, álmok, szocializmus a tudattalan ereje a kötéltáncos álma Homokfüzetek mit tanultam a kis Buddhától ma egy tévéfilmet kezdek forgatni Valami álom az ökölbe szorított kéz Velencében...130

7 2. mesterek és útitársak Attilio Bertolucci/ attilio Bertolucci/ jean-luc Godard la nouvelle Vague Új Hullám Godard és a Cahiers Pier Paolo Pasolini alberto Moravia enzo Siciliano sergio Leone gianni Amico enzo Ungari marco Melani laura Betti franco (Kim) Arcalli julian Beck Kubrick titka Victor Cavallo Philippe Garrel matthew Spender antonio Marchi Ha filmkritikus volnék Ha filmkritikus volnék levél a Cinema & Film -nek angelopoulos : a hosszú snittek ideológiája Ray Wenders Maxentius-esték edgar Reitz és az időgép

8 Bűnös szenvedélyek michelangelo Antonioni : a nyugat rossz érzése antonioni védelmében : egy film nem könyv robert Bresson : nyomok a homokban renoir mosolya A Rivaldafény sós könnyei max Ophüls : A gyönyör Le plaisir ingmar Bergman : a rendező, aki attól félt, belehal a moziba giuseppe De Santis : az idősebb testvér Kultúra a szó, amelyet elfeledett a politika Beszélgetések a neorealizmusról és az amerikai moziról az örömről és a mozitolvajokról az amerikai moziról, Nicolas Rayről, francis Ford Coppoláról és a Le Majors-ról A televízióról és a televízióban vetített filmekről A buddhizmusról és a Tiszta kezek Olaszországáról A zenéről utazásról és utazókról Köszönetnyilvánítás A könyvben szereplő filmek mutatója