Tanuszoda Építési Kivitelezési terve VÍZIKÖZMŰ MUNKARÉSZ. Edelény, Borsodi út 36. (hrsz.: 1193/4)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tanuszoda Építési Kivitelezési terve VÍZIKÖZMŰ MUNKARÉSZ. Edelény, Borsodi út 36. (hrsz.: 1193/4)"

Átírás

1

2

3

4 Tanuszoda Építési Kivitelezési terve VÍZIKÖZMŰ MUNKARÉSZ Edelény, Borsodi út 36. (hrsz.: 1193/4) felelős víziközmű tervező: KAVECZKI LÁSZLÓ VZ-TEL Tervező KÓCZÁN GÁBOR augusztus hó Nemzeti Sportközpontok 1146 Budapest, Hermina út 49

5 Előzmények A Kormány az 1086/2014. (II. 28.) Korm. határozatában egyetértett a köznevelési infrastruktúra-bővítő beruházások, kiemelten tanuszoda, tornaterem, tanterem megvalósításához kapcsolódó Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programmal. A Program során hiánypótló tanterem, tornaterem és tanuszoda beruházások valósulnak meg országszerte, elsősorban az elmaradott térségekben, valamint a növekvő gyermeklétszám miatt a Főváros agglomerációs körzetében. A kormányhatározat értelmében a Nemzeti Sportközpontok a Program keretein belül megvalósuló fejlesztések tervezője, építtetője. Jelen tervdokumentáció az e határozathoz kötődő, Edelényre tervezett tanuszoda vízellátásának és szennyvíz elvezetésének terve. A terv tárgya A terv tárgy a Edelény, Borsodi út 36. (hrsz.: 1193/4)található közintézmények udvarterére építeni tervezett tanuszoda külső víziközműveinek terve. Fürdővíz és ivóvíz ellátás A fürdővíz és ivóvíz ellátást a település közüzemi hálózatáról való lecsatlakozással kell biztosítani. Ennek része a szükséges fürdőtechnológiai víz, pótvíz, és az évenkénti kétszeri medence feltöltéshez szükséges vízmennyiség. A vízi közművek üzemeltetője, az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. - a megadott igények alapján- kiállított közmű nyilatkozatában rögzítette az ellátásra, vízátvételre szolgáló feltételeket. Az ingatlan vízellátását a Borsodi úton található, bizonytalan nyomvonal NA100 ac nyomócsőre való csatlakozással kell megoldani. A tervezett vízóraakna közvetzlen telekhatáron való elhelyezése a terepviszonyok miatt nem, vagy csak nehezen kivitelezhető, ezért a vízórát a telekhatártól 9,5m-re helyeztük el. A vízóraakna tervezett kialakítása megfelel a szolgáltató által előírt kívánalmaknak. A szélsőséges vízigény-intenzitás változások miatt kombinált vízmérőt terveztünk beépíteni. Típusa: DN80/20 MOM vízmérő. A vízóra utáni telekhatáron belüli ellátó rendszerhez- az épület, és vízgépész terv szerinti pontokig kialakított belső vízellátó hálózat kiépítésével tápláljuk meg. A belső hálózat a vízóra után elágazó két D90 KPE ágat jelent, melyek az épület északi, illetve déli homlokzatánál érik el a belső épületgépészeti és uszodagépészeti terv szerint kialakítandó faláttörést. A V2 vízvezeték (D90 KPE) a V1 vezetékről való leágazással csatlakozik az épület keleti homlokzatánál található kitöréshez. A szerelvényezést Hawle gyártmányú elemekkel terveztük. A kialakítását ezekkel, vagy azonos funkciójú és minőségű szerelvényekkel kell megoldani. Belső vízigények meghatározása A napi vízigényeket becsülni lehet (MI /1992 víznormák és a szakmai műszaki előírások figyelembevételével), mely a használattól, helyi szokásoktól, Megrendelői magatartástól nagymértékben függ. Az alábbi táblázatban található létszám adatokat Megrendelői adatszolgáltatás alapján vettük figyelembe. A vízgépészeti pótvíz igényt a vízgépészeti terv adatszolgáltatása alapján dolgoztuk fel. 1

6 Nemzeti Sportközpontok, Tanuszoda Program Napi vízigény Létszám (fő/nap) Vízfogyasztás (liter/fő) Összes vízfogyasztás (m 3 /nap) Vendégek (tanulók) Vendégek (fizető vendégek) ,6 Személyzet ,0 Vízgépészet pótvízigény ,3 Takarítás (2liter/m 2 ) - - 1,2 Büfé vízfelhasználás - - 1,0 Napi vízfelhasználás: 70,1 Napi kommunális vízigény= Napi vízgépészeti, és pótvíz vízigény= Napi összes vízigény= 24,8 m 3 /nap, 45,3 m 3 /nap, 70,1 m 3 /nap. Kiviteli előírások: A kivitelezés megkezdése előtt a kiviteli tervdokumentáció alapján- a bekötővezeték tekintetében- a közmű üzemeltetők jóváhagyását meg kell kérni. A kivitelezőnek közterülethasználati és útfelbontási engedélyt kell kérnie az érintett közút, közterület tulajdonosától, illetve vagyonkezelőjétől. A közműegyeztetéseket az érintett közművek tulajdonosaival (üzemeltetőivel) le kell folytatni. A közműkezelők előírásait maradéktalanul be kell tartani. Az vízmérő akna az ingatlanhatáron belül a létesül. Mérete: 1,30 x 1,95 m, mélysége 1.50m. A vízmérő aknában 800 x 800 mm méretű búvónyílást kell kialakítani, e fedél azonban a mérő fölé nem kerülhet. Az akna 20cm vastag vasbeton építmény. A vízzáróságról vízzáró vakolattal, illetve az áttöréseknél duzzadószalaggal kell gondoskodni. Az aknáb a vonatkozó tervlap szerinti szerelvényeket kell elhelyezni. A közművezeték megcsapolás kivételével a szerelési, építési munkát arra jogosult szervezet vagy magánszemély is elvégezheti de a kivitelező a munkavégzés pontos lehatárolásáról egyeztessen a szolgáltatóval! 2

7 A bekötő vezeték a vízmérő óra utáni csatlakozó kötésig a vízmű üzemeltetőjének kezelésében lesz, a csatlakozási ponttól a mindennemű meghibásodás javítása, karbantartása a tulajdonos feladata. A vízmérő óra aknát a szerelvényeivel együtt úgy kell elhelyezni, kialakítani, hogy közműüzemeltető hozzáférhessen. Az ivóvíz bekötővezeték a közterületen, út alatt védőcsőben helyezhető el. A szennyvíz csatlakoztatása Az ingatlan keleti határán, de az ingatlanon belül közüzemi gravitációs szennyvíz csatorna található, melynek egyik tisztítóaknája lesz a keletkező kommunális és uszodatechnológiai szennyvíz fogadója. Az uszoda magassági elhelyezéséből adódóan a közüzemi csatornahálózatra gravitációs csatlakozással csak a kommunális szennyvíz vezethető be, azonban a pinceszinti gépészeti helyiségben keletkező uszodatechnológiai szennyvíz elvezetéséhez egy vb. szennyvíz átemelő telepítését kell közbeiktatni. A bekötendő ingatlanon a létesítendő átemelőtől, ill. annak szerelvényaknájától a befogadó aknáig D(od)90.-es PE nyomott bekötő szakaszt terveztünk. A rákötés tehát a tervezett szennyvízátemelő pufferterébe beépítendő szivattyúktól indul, itt gyűlik össze az összes elvezetendő uszodatechnológiai szennyvíz, illetve szennyezett víz. A tervezett öblítővízkvíz átemelőakna: A tervezett átemelő akna előregyártott elemekből kerül kialakításra. Az elemek lemélyítése kútsüllyesztéssel történik. A felhasznált elemek: - 1 db WUM Ø210/100 VSGY vágóél elem - 4 db WUM Ø210/100 KS magasító elem - 1 db WUM Ø210/50 KS magasító elem - 1 db WUM Ø210 FY fedlap elem A geotechnikai szakvélemény alapján a kútsüllyesztés során nagy mennyiségű talajvíz várható. A mértékadó talajvízszintet 129,95 mbf-i magasságon határozta meg a talajmechanikai fúrásokat készítő szakértő. A magas talajvízszint miatt szükséges a tervezett műtárgyak felúszás elleni védelme. A felúszási biztonságot megfelelő méretű víz alatti fenék kibetonozással kell biztosítani. Az átemelő térbe belépő talajvizet csak a beton megkötése után szabad a vizet leszívni. A szükséges fenékbeton mennyisége: - Vbeton= 5,0 m 3 A tervezett szennyvíz szivattyú: WILO Drain TP 50 F90/7,5 - Q= 15,0 m³/h - H= 4,6 m - pn= 0,75 kw Teljesen elárasztható merülőmotoros szennyvízszivattyú blokkgépként, függőleges nedvesaknás telepítéshez, szennyezett vízszállításához. A hidraulikaház és a járókerék műanyagból, a motorház nemesacélból készült. Nyomócsonk csatlakozás függőleges 3

8 nyomócsonkkal és karimás csatlakozással. Száraztengelyű motor háromfázisú váltóáramú kivitel termikus motorfelügyelettel és 10 m levehető csatlakozókábellel, szabad kábelvéggel. Átömlése 50 mm. A tervezett öblítővíz átemelőakna fogadja a fürdő szűrőinek ölbítésekor keletkező öblítővíz zagyvizet. A mértékadó kapacitások, melyekre az átemelőakna méretezéséhez: - Szűrő öblítővize: o Q= 90 m 3 /h o V= 9 m 3 o töbl= 6 perc Ebben az esetben az öblítővíz nagy intenzitással érkezik az átemelő aknába. A tervezett vízforgató rendszerben három szűrőből végzi a forgatott víz tisztítását, melyeket naponta vissza kell öblíteni. A tervezett tárolótér alkalmas a hat perc alatt összegyűlő öblítővíz fogadására. - V6perc= 9 m 3 - V szivattyú,6perc= 1,5 m 3 - V tároló= 7,5 m 3 A beépített szivattyúk indítását az öblítés megkezdése után el kell indítani, hogy a tervezett tárolótér fogadni tudja a keletkező öblítővíz mennyiséget. Az öblítések ütemezését úgy kell beállítani, hogy az öblítővíz teljes mennyiségének átemelése után induljon meg a következő szűrő öblítése, hogy a szükséges tároló térfogat rendelkezésre álljon a keletkező zagyvíz fogadására, javasoljuk az óránkénti egy szűrőöblítés beállítását. A hálózat kialakítása logikájában követi az épületgépész tervet, azaz az épület hosszú homlokzataival párhuzamosan kialakított gerincvezetékre összesen 16 helyen csatlakozik DN110, DN125, DN200, vagy DN250 KG-PVC vezeték. A két párhuzamos gerinc az uszoda északi homlokzatánál csatlakozik. A hálózat csőanyaga: KG-PVC. Nagy mennyiségű szennyvizet a keleti homlokzati, pinceszinten található gépészeti helységből kitörő KTU10 vezeték hoz. Ezen vezeték kitörési magassága határozza meg a rákötés magasságát is. A KTU11, DN250 áttörésen a hálózatba a csurgalékvíz és a medencék leürítéséből származó víz kerül, melyet egy másik átemelővel juttatunk az épület mellett húzódó, meglévő D100b városi csapadékcsatornába. Az épület tetőcsapadékvizeit a szennyvíz-hálózattal párhuzamos, az épületet körülvevő csatornahálózat gyűjti össze és vezeti a meglévő csapadék árokba, illetve zárt csatornába. A tervezés időszakában az ingatlanon található iskola tetőcsapadékvizeinek elvezetése a tervezett tanuszoda helyén található gerincen keresztül történik. Ezt a csatornát meg kell szüntetni, és egy tisztítóakna segítségével a tervezett hálózatra csatlakoztatni. A hálózat kialakításánál 100 cm átmérőjű monolit beton aknákat terveztünk az iránytöréseknél, az oldalról jövő becsatlakozásokhoz D200 műanyag tisztítóidomot kell beépíteni. A beton aknákat előregyártott szűkítőkkel, és ÖV nehéz kivitelű fedlapokkal kell kialakítani. Belső szennyvíz elvezetési igények meghatározása: A szennyvíz igények meghatározása az MI :1992 számú műszaki irányelv, Víznormák szerint, valamint a vízfogyasztás alapján történt. Napi kommunális szennyvíz kibocsájtás: Napi medencegépészeti szennyvíz kibocsájtás: 24,8 m 3 /nap, 4

9 szűrő öblítések szennyezett vize: túlfolyó vizek, csurgalék vizek, pótvizek összesen: Napi összes szennyvíz kibocsájtás: 42,9 m 3 /nap, 67,7 m 3 /nap. Az üzemeltetői közműnyilatkozat és az előzetes tájékoztatás szerint az üzemeltető a kommunális szennyvíz mennyiségét fogadni tudja. A csurgalékvizek és a medence leürítéséből származó vizek pedig az épület mellet található csapadékvíz árokba kerülnek. A csapadékvíz és a csurgalékvíz, valamint leürítő víz csatlakoztatása Az épület tetejére hulló csapadékvizeket az épületgépész terv szerint elhelyezkedő ejtőcsövek segítségével juttatjuk az épületet körülvevő csapadék csatornahálózatba. Ez a hálózat DN200 és DN300 KG PVC csőből és beton aknákból, illetve D200 PVC tisztítóidomokból áll, gravitációs rendszerű. Az épület pinceszintjén található gépészeti helyiségben, a KTU11 sz. kitörésen jut a csurgalékvíz, illetve medenceleürítésből származó víz az udvartéri átemelő aknába, mely egy nyomóvezetéken juttatja el ezt a városi csapadékvízcsatornába. Mértékadó csurgalékvíz mennyisége az ürítéskor keletkezik. - medence ürítése évente kétszer: o V= 720 m 3 o Q= 30m 3 /h A tanmedence ürítési térfogatáramás 30 m 3 /h intenzitásban határoztuk meg. A tervezett átemelő szivattyúk együttesen képesek a meghatározott vízhozam kivezetésére. Ebben az esetben mindkét szivattyú működik. Beépített tartalékkal nem számoltunk, mert a vízgépész adatszolgáltatása szerint az ürítővíz átadásának intenzitását csökkenteni tudják, meg tudják oldani a leeresztés vízhozamának beállítását fojtással, így bármelyik szivattyú üzemzavara esetén csökkenthető az átemelendő vízmennyiség, ebben az esetben csak az ürítés időtartama nő meg. A tervezett átemelő akna előregyártott elemekből kerül kialakításra. Az elemek lemélyítése kútsüllyesztéssel történik. A felhasznált elemek: - 1 db WUM Ø160 VSGY vágóél elem - 1 db WUM Ø160/150 KS magasító elem - 1 db WUM Ø160/200 KS magasító elem - 1 db WUM Ø160 FY fedlap elem A geotechnikai szakvélemény alapján a kútsüllyesztés során nagy mennyiségű talajvíz várható. A mértékadó talajvízszintet 129,95 mbf-i magasságon határozta meg a talajmechanikai fúrásokat készítő szakértő. A magas talajvízszint miatt szükséges a tervezett műtárgyak felúszás elleni védelme. A felúszási biztonságot megfelelő méretű víz alatti fenék kibetonozással kell biztosítani. Az átemelő térbe belépő talajvizet csak a beton megkötése után szabad a vizet leszívni. A szükséges fenékbeton mennyisége: - Vbeton= 2,0 m 3 5

10 A tervezett szennyvíz szivattyú: - WILO Drain TP 50 F90/7,5 - - Q= 15,0 m³/h - - H= 4,6 m - - pn= 0,75 kw Kiviteli előírások: Az épülő átemelők helyén ismeretlen nyomvonalú, 0.4 kv-os földkábel található. Az építés megkezdése előtt ezt a kábelt fel kell tárni, ha szükséges, ki kell váltani! A kivitelezés megkezdése előtt kiviteli tervdokumentáció alapján- a bekötővezeték( nyomott vezeték) tekintetében- a közmű üzemeltetők jóváhagyását meg kell kérni. A közműegyeztetéseket az érintett közművek tulajdonosaival (üzemeltetőivel) le kell folytatni. A közműkezelők előírásait maradéktalanul be kell tartani. A tervezett csatorna nyomvonalon a munkaárkot -1,20 m mélység alatt dúcolás védelme alatt kell kiemelni. Víztelenítést nem tervezünk, mert a vonatkozó szakvélemény szerint a talajvízszint -2,8 m- nél mélyebben helyezkedik el. A csatornafektetések előtt a munkaárkokba 10 cm vastagságú homokos-kavics ágyazat készítendő. Az ágyazatot előzetesen tömöríteni kell. A munkaárokba visszatöltött földet a burkolatok alatti és melletti szakaszon Trγ 90 %-os tömörségi fokra, míg a burkolatoktól távolabb eső szakaszokon 85 %-os tömörségi fokra kell tömöríteni. A csatorna felett és mellett 50 cm-ig kézi tömörítés alkalmazandó, e felett alkalmazandó csak a gépi tömörítés. A szennyvízcsatornák elkészülte után a felbontott útburkolatot helyre kell állítani. A kiemelt munkaárkokat védőkorláttal kell ellátni, a kritikus helyeken gondoskodni kell az éjszakai megvilágításról. A megnyitott munkaárkoktól a csapadékvizeket távol kell tartani. A közművek pontos mélységére vonatkozó feltárás nem történt, ez a kivitelező feladata és felelőssége. A tervezett csatornák várható szennyvízhozama: A szennyvíz igények meghatározása az MI :1992 számú műszaki irányelv, Víznormák szerint, valamint a vízfogyasztás alapján történt. Napi kommunális szennyvíz kibocsájtás: Napi medencegépészeti szennyvíz kibocsájtás: Napi összes szennyvíz kibocsájtás: 24,8 m 3 /nap, 42,9 m 3 /nap, 67,7 m 3 /nap. A keletkező szennyvízhozam a városi csatornarendszert terheli, a növekményt a víziközmű szolgáltató nyilatkozata szerint fogadni tudja a szennyvíz hálózat. A tervezett tanuszoda víz visszaforgatásos rendszerben üzemel, ezért a tervezett medenceürítések évi 2 -i alkalommal történnek. A terv szerinti ürítési mennyiségek: 720 m 3 / alkalom. 6

11 A keletkező szennyvizek várható minősége A tervezéssel érintett ingatlanban, jellegéből adódóan kommunális szennyvizek keletkeznek, ipari vagy ipari jellegű szennyvizek keletkezésére nem kell számítani. Várható minőségi paraméterek: KOI = mg/l BOI5 = mg/l NH4 N = mg/l NO3 = 5 6 mg/l S 2- = 1 2 mg/l t = C A csővezeték építési előírásai: I. KPE nyomóvezeték: A csővezetéket a hossz-szelvénynek megfelelően előkészített munkaárokba kell fektetni, amely aljába 10 cm vtg-ban szemcsés anyagból (homokos kavics, folyami homok) ágyazatot kell készíteni. Az ágyazatot gondosan tömöríteni kell, Trγ 90 %-ra. A cső mellé, és fölé homokot kell 30 cm-ig tölteni, és kézzel gondosan tömöríteni kell; Trγ 85 %-ra. A továbbiakban a munkagödörből kiemelt saját talaj visszatölthető, de gépi tömörítés csak az 1,0 m-es földtakarás után végezhető. Max. 70 kg-os vibrációs tömítővel már 30 cm-től megengedett a tömörítés. A PE nyomócső fektetésénél a csövek hosszabb tekercsek - kötéseit v. tükörhegesztéssel, vagy a csőanyaghoz használatos kötőidomokkal kell kivitelezni. Az iránytöréseknél a megfelelő beton kitámasztó tömbök beépítéséről feltétlenül gondoskodni kell, ha az iránytörések PE csőidom alkalmazásával készülnek. A csövet tekercsben kell szállítani, s a helyszínre kivinni. A csőlefejtés: helyileg összeállított csőkifektetővel. A csövek kötése: Elektrofúziós, vagy hegesztett kötésekkel, vagy húzásbiztos szorító kötésekkel. A szerelvényeknél hegesztett toldatos laza karimával, PE csővezetékhez, v. öntöttvas karimás kötőelemekkel. Csövek fektetése: A csőszálak a keresztezések (védőcsövek csőhidak) figyelembevételével előszerelhetők, egyben fektethetők a kialakított munkaárokba. Munkaárok kialakítása: Minimum 1,20 m földtakarással számolva kell a munkaárkot nyitni a hossz szelvény, ill. a szakaszonkénti minta keresztszelvények szerint. Dúcolás: A talaj minőségének függvényében kell eldönteni. A munkaárok minimum szélessége: 40 cm. Ágyazat készítése: A cső megfogására, a teherbírás és alakváltozás miatti mozgások felvételére szolgál, s a cső egyenletes felfekvése miatt is szükséges. Az ágyazat anyaga: homokos kavics 7

12 A felső ágyazat: A tetővonal felett minimum 15 cm legyen. Az ágyazatot a cső felett és mellett kézi tömörítő eszközzel tömörítjük Nyomáspróba: A csőfektetés után nyomáspróba, ill. víztartási próba végzendő el, utána következhet a munkagödör visszatöltése. A csővezeték visszatöltése előtt - a csővezeték szabadon hagyásával - a vezetéket le kell terhelni. A vízzel való feltöltés után a nyomáspróbát el kell végezni, 10 bar értéken. Nyomásesés, szivárgás nem lehetséges! A vizsgálati idő: 2,0 óra. A csőhálózatok építésénél az ÉKSZ vonatkozó paragrafusait pontosan be kell tartani. A munkaárkot 2 hétnél hosszabb ideig nem szabad nyitva tartani, amíg az árok nyitva van, annak szabályszerű elkorlátozásáról gondoskodni kell. Fertőtlenítés: Az elkészült hálózatot 50 g/m³ szabad aktív klór koncentrációnak megfelelő hypós vízzel fel kell tölteni majd 4 óra múlva kiengedni, és tisztára mosni. A vízminőség jóságáról az új szakaszon vízmintát kell venni, s a bevizsgálását bakteriológiailag meg kell tenni. Ha a vízminta negatív, akkor a hálózat üzembe helyezhető. II. Gravitációs csatorna: Csővezeték kivíteli előírásai KG- PVC cső esetén: - Csövek fektetése: A csőszálak a keresztezések előszerelhetők, egyben fektethetők a kialakított munkaárokba. - Munkaárok kialakítása: Minimum 0,80 m földtakarással számolva kell a munkaárkot nyitni a hossz szelvény szerint. - Dúcolás: A talaj minőségének függvényében a geotechnikai szakvéleményben foglaltak szerint kell eldönteni. - Ágyazat készítése: A cső megfogása, a teherbírás és alakváltozás miatti mozgások felvételére szolgál, s a cső egyenletes felfekvése miatt. Anyaga: homokos kavics, homok, 20 cm-es rétegben. A felső ágyazat: A tetővonal felett minimum 15 cm legyen. Az ágyazatot a cső felett és mellett kézi tömörítő eszközzel tömörítjük. Föld visszatöltés tömörítés: Réteges visszatöltés, cső felett 50 cm-ig kézi döngölővel, utána kis vagy közepes súlyú gépi döngölőkkel kell elvégezni az előirt tömörségre. Esetünkben ez Tr γ = 90 %,az utak melléke és tartozéka, egyébként Trγ = 85 %-os. A kiemelt munkaárkokat védőkorláttal kell ellátni, a kritikus helyeken gondoskodni kell az éjszakai megvilágításról. A megnyitott munkaárkoktól a csapadékvizeket távol kell tartani. 8

13 A csőtagok vízzáró kötéséről, és a szerelés helyességéről szakaszos víztartási próbával meg kell győződni. A közművek pontos mélységére vonatkozó feltárás nem történt. Ahol a szennyvíz gerincvezetékek és más közművek (víz, gáz, telefon vezetékek) közötti 1m-es védőtávolság nem tartható, acél védőcső alkalmazása szükséges. - csöveket karmantyúval az emelkedés felé kell fektetni - csak leterhelés után víztartási próbát kell az aknákkal együtt eszközölni. Vízzárósági vizsgálat: A csatornaszakaszt aknákkal együtt vagy aknaközönként szivárgásmentesen le kell zárni. A vízzel való feltöltés után 2 órán át folyamatosan 2,0 vízoszlop nyomást kell tartani. Ezután mérni kell a 15 perc alatt ténylegesen elfolyt vizet, és összehasonlítani a számított elfolyható értékkel: Ncal,e = a * d * l + 1,3 x X Ncal,e = számított kiszivárgó mennyiség a = 0,5 d = belső átmérő [cm] l = vizsgált csatornahossz [km] X = vizsgált csatornahosszon lévő betonaknák darabszáma külső víznyomással (infiltráció) esetünkben számolni nem kell. A rendszer üzemszerű állapotú tisztítását WOMA tisztítóberendezéssel lehet biztosítani. Általános biztonsági intézkedések: A felvonulás megkezdése előtt fel kell deríteni a munkaterületen lévő közműveket, berendezéseket és gondoskodni kell azok védelméről. Az építési munkahelyen anyagtároló területeket kell kijelölni, a közlekedési útvonalak figyelembevételével. A munkaterületen, az anyagtároló területen a csapadékvíz lefolyását, illetve elvezetését biztosítani kell. Az építési hely területén, az épület melletti 6 m-es vízmentes körzetet veszélyzónának kell tekinteni, táblával kell jelölni ezt. A munkahelyet körül kell keríteni, s az idegeneknek az oda való bejutását meg kell akadályozni. Tiltótáblát kell elhelyezni. Az építkezés területén csak munkavédelmi oktatásban részesült dolgozók dolgozhatnak. Magasban dolgozók részére védőöv viselése kötelező. A födémeket és a szabadba vezető nyílásokat kétsoros korláttal és legalább 15 cm magas lábdeszkával kell lezárni. Az épületek ideiglenes villámvédelmére az MSZ előírásai az irányadóak. A közlekedési útvonal mentén felállított vezetéktartó oszlopok mellé, az oszlopoktól különálló kerékvetőt kell elhelyezni. Az esetleg szükségessé váló és az Áramszolgáltató Vállalat kezelésében lévő kábeláthelyezésekhez az Áramszolgáltató Vállalattól engedélyt kell kérni. 9

14 Az építkezéseken egyebekben az MSZ 1600 idevonatkozó előírásai az irányadóak. Földmunkák A kivitelező a munka megkezdése előtt köteles a kivitelezési tervdokumentációt áttanulmányozni és a tervek alapján a balesetek megelőzésére a biztonságtechnikai intézkedéseket megtenni. A munkagödröket, árkokat, melyek nyitva tartása szükséges, korláttal kell körülvenni. Az 1,00 m-nél melyebb munkagödröket, árkokat dúcolni keli. A kidúcolt munkaárok legkisebb fenékszélessége az alaptest mellett 60 cm-nél kevesebb nem lehet. A hidakat, átjárókat csak a tervezett célra és terhelésre szabad igénybe venni. A földfalakat a csúszó lapon belül megterhelni TILOS! Az árok szélein 50 cm-es sávot akkor is szabadon kell hagyni, ha a dúcolás terhelésre méretezett. A talajt alávágással kitermelni TILOS! A rézsűket az anyagminőségnek és rétegződésnek megfelelően lépcsősen haladva kell kitermelni. A rézsűk hajlását a tereprendezési tervnek megfelelően kell kialakítani. A dúcokat, dúckereteket közlekedésre, fel- és leadásra használni TILOS! A munkaárok dúcolásának eltávolítását a visszatöltés ütemében alulról kell végezni! Az elbontott szakasz helyét azonnal be kell tölteni és tömöríteni. A földmunka végzése közben az altalajban észlelt változást a részleg vezetője köteles azonnal jelenteni. Dúcolási munkák A dúcokat elmozdulás ellen biztosítani kell. Az ékeket minden műszak előtt ellenőrizni kell és kilazulás esetén után verni. Dúcolásra csak előzetesen megvizsgált, jó minőségű, kifogástalan állapotú faanyagot szabad felhasználni. A dúcolás módját, szerkezetét a talajnedvességtől és a munkagödör, ill. munkaárok melységétől, valamint a dúcolandó talaj fajtájától függően kell megválasztani. Dúcolással megtámasztott munkaárokban munkát kezdeni, illetve végezni csak akkor szabad, ha előzetesen és időszakosan a dúcolási ellenőrizték, s meglazult feszítőket utánverték, a támcsavarokat meghúzták. A dúcolások mögött képződött üregeket vagy fagykárosodást annak észlelésekor azonnal kitöltéssel kell megszüntetni. Közlekedési útvonalak mentén, vagy ha a munkagödrök közelében munkagépek vagy munkaeszközök rázóhatást fejtenek ki, bármely mélység esetén méretezett dúcolási kell alkalmazni. Alapozási munkák Az alapozás közben víz betörésekor, üregek vagy egyéb szerkezetek feltárásakor, a munka továbbfolytatása tatása csak az építésvezető által adott biztonsági előírások szerint történhet. A betonozás megkezdése előtt az építésvezetőnek meg kell vizsgálni az állványt, hogy teherbírása a betonozással együtt járó különböző erőhatásoknak megfelel - e. Betonozás előtt a felelős vezető köteles meggyőződni a zsaluzat megtámasztásának, merevítésének biztonságos és szakszerű kialakításáról. Vasbeton szerkezetek betonozását csak az építésvezető engedélyéve! szabad végezni. Építőipari gépekre vonatkozó előírások: Helyhez kötött gépeket elmozdulás e l l e n biztosítani, megfelelő alapra kell helyezni. 10

15 A gép legszélső sarkait és a szerelékek kiálló végeit biztonsági, fekete-sárga csíkozással kell ellátni. Gépeket, berendezéseket a munkaidő befejezésével le kell állítani és megindításuk vagy akaratlan elindulások ellen biztosítani kell. Villamos meghajtású gép esetén a berendezést áramtalanítani k e l l. A villámvédelemre az. MSZ 274 előírásai az irányadók. Gépeket és berendezéseket a vonatkozó gépekre érvényes kezelői vizsgával rendelkező dolgozó kezelhet. Egyéb vonatkozásban az 5/1970. ÉVM. sz. miniszteri rendelet előírásai az irányadók A tervezett létesítmények a szakmában szokványos megoldások. A fennálló munkavédelmi törvények, biztonságtechnikai előírások, valamint a balesetelhárító és egészségvédő rendszabályokban foglaltakat a kivitelezés ideje alatt szigorúan be kell tartani, ezek elmulasztásából származó esetleges károkért a kivitelező felelősséggel tartozik. Miután a munkavégzés részben terepszint alatti, vizes műtárgyakban is történik, így a munkavégzés irányítása felelős műszaki vezető felügyelete mellett, a dolgozók megfelelő kioktatásával, szakirányú képesítésű dolgozókkal, írásos munkaelrendeléssel történhet Környezetvédelmi fejezet: A kivitelezés során felhasználandó és keletkező veszélyes anyagokat (pl. aszfalt) külön kell tárolni, illetve csak a felhasználás mértékéig szabad a helyszínen tartani. Tárolásukról, a hulladékok elszállításáról, tárolásáról és megsemmisítéséről az ide vonatkozó előírások betartásával gondoskodni kell. Különös tekintettel kell eljárni a felhasznált anyagok és technológiák esetén az alábbiak tekintetében évi LIII. Tv. Környezetvédelmi törvény 102/1996 (VII.12.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékokról 12/1983 (V.12.) MT. rendelet a zaj és rezgés védelemről A kivitelezés során törekedni kell olyan technológiák alkalmazására, melyek a legkevesebb energiafelhasználással és hulladékképződéssel járnak. 11

16 Tervjegyzék V-1 Víziközmű helyszínrajz M = 1:250 V-2 SZ-1 csatorna hossz-szelvénye M = 1:250 / 1:50 V-3 SZ-2 csatorna hossz-szelvénye M = 1:250 / 1:50 V-4 SZ-3 csatorna hossz-szelvénye M = 1:250 / 1:50 V-5-1 csatorna hossz-szelvénye M = 1:250 / 1:50 V-6-2 csatorna hossz-szelvénye M = 1:250 / 1:50 V-7-7 csatorna hossz-szelvénye M = 1:250 / 1:50 V-8 V-1 vízvezeték hossz-szelvénye M = 1:250 / 1:50 V-9 Vízmérő akna terve M = 1:25 V-10 Üritővíz átemelő akna terve M = 1:25 V-11 Szennyvíz átemelő akna terve M = 1:25 V-12 Részlettervek M = 1:10 Kaveczki László Tervező VZ-TEL

17 G G G V Gáz SZV SZV V V V V V V SZV SZV SZV SZV SZV V vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV V V V V V V V V V V megszüntetendő csapadék csatorna lábmosó bekötése SZV V V V V V V V SZV SZV SZV V V V V V SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV V V V V V V V V V V V V V V V V V SZV V V V Gáz Gáz Gáz V V V V V V V V V V V SZV SZV SZV V V V V V V Gáz SZV SZV G G G G G G G G G G G fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk fk Gáz Tel Tel Tel Tel Tel Tel V V V V V V SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV Tel vill vill vill vill vill Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Gáz Megl. D100 csap. csat. SZV SZV SZV SZV SZV Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel V V V V V V V V V V V V SZV SZV SZV V V V V V V V V V V V V V V V V SZV Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel V V V V V V V V V V V V V V V V Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV árok Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V Gfk Gfk Gáz Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel Tel V V V V V V V V V V V V SZV SZV SZV SZV SZV SZV vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill Megl. D100 csap. csat. V V V V V V V V V SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV Átemelő SZV Átemelő Megl. D100 csap. csat. Gfk Gfk Gfk SZV SZV vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill vill Megl. D100 csap. csat. vill vill vill vill vill csatlakozás közüzemi hálózatra (R-4 részletterv szerint) fk fk Gfk Gfk vill vill Gfk fk vill fk Telekhatár Burkolat széle Árok Ismeretlen földkábel Meglévői vízvezeték Meglévő grav. szennyvíz csatorna Meglévő csapadék csatorna Meglévő, bontandó csapadék csatorna Meglévő 1kV földkábel Meglévő, áthelyezendő 1kV földkábel Új 1kV földkábel Új gázvezeték Új távközlési földkábel Tervezett vízvezeték Tervezett szennyvíz csatorna Tervezett szv. nyomóvezeték Tervezett csapadék csatorna Tervezett csapadék nyomóvezeték építtető létesítmény: fk Gfk Gfk Gfk fk fk Jelmagyarázat fk fk V V SZV vill vill vill vill Gáz Gáz Tel Tel V V SZV SZV Tanuszoda Edelény, Borsodi út 36. (hrsz.: 1193/4) felelős építész tervező: TERDIK BÁLINT E építész tervező: ARNÓCZKI IMRE BALÁZS, ÓKA BALÁZS, KAMPIS GÁBOR, LEGÁNY GRÉTA, PALKÓ SZILVIA, TÓTH MÁRTON felelős tartószerkezet tervező: PONGOR LÁSZLÓ felelős épületszerkezet tervező: REISCH RICHÁRD felelős épületgépész tervező: PACHER LÁSZLÓ KOMAROVSZKY HENRIK felelős elektromos tervező: TÓTH ZOLTÁN tűzvédelmi tervező: HORVÁTH LAJOS közmű tervező: DOMONKOS GYULA GYUBÁK JÓZSEF KAVECZKI LÁSZLÓ KÓCZÁN GÁBOR közlekedés tervező: KENÉZ ATTILA rajz megnevezése: Víziközmű helyszínrajz Nemzeti Sportközpontok cím: 1146 Budapest, Hermina út 49. tel: mb. főigazgató: Sipkáné Szabó Gyöngyi Víziközmű kiviteli terv dátum: augusztus 25. T É G-T G-T V-T I-232/2011 V G VZ-T/ KÖ-T sorszám: lépték: 1:250 V-1 Gfk

18

Terv- és iratjegyzék. Mogyoród. Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú helyszínen

Terv- és iratjegyzék. Mogyoród. Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú helyszínen EBR42 azonosító: 2014/201 374 Újpesti Bauplan Kft. 1046 Budapest Pöltenberg u. 6. Msz: 743/2015 Terv- és iratjegyzék Mogyoród Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

LAKOSSÁGI FÓRUM ÉS KÖZMEGHALLGATÁS

LAKOSSÁGI FÓRUM ÉS KÖZMEGHALLGATÁS LAKOSSÁGI FÓRUM ÉS KÖZMEGHALLGATÁS ELŐKÉSZÍTŐ SZAKASZ A projekt előkészítésének megvalósításának időszaka: 2008. 11. 3. 2009. 09. 30. A projekt előkészítésének támogatásának összege: 13.967.200,-Ft Kedvezményezett

Részletesebben

Dél-budai regionális Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Projekt. Műszaki leírás. Budakeszi Munkácsy Meggyes utca

Dél-budai regionális Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Projekt. Műszaki leírás. Budakeszi Munkácsy Meggyes utca Dél-budai regionális Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Projekt VÍZJOGI LÉTESÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Műszaki leírás Budakeszi Munkácsy Meggyes utca Készült: Budapest Főváros Főpolgármesteri

Részletesebben

A Dombóvári Szent Lukács Kórházhoz tartozó vízmű rekonstrukciója - 1. sz. szerz.mód.

A Dombóvári Szent Lukács Kórházhoz tartozó vízmű rekonstrukciója - 1. sz. szerz.mód. A Dombóvári Szent Lukács Kórházhoz tartozó vízmű rekonstrukciója - 1. sz. szerz.mód. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

SÁMSONKERT SIMARA RING LAKÓNEGYED BEÉPÍTÉSI JAVASLATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE. Debrecen

SÁMSONKERT SIMARA RING LAKÓNEGYED BEÉPÍTÉSI JAVASLATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE. Debrecen SÁMSONKERT SIMARA RING LAKÓNEGYED BEÉPÍTÉSI JAVASLATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE Debrecen 1 C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda:

Részletesebben

KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról

KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Tájékoztató a szerződés

Részletesebben

Baracska TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA. Jóváhagyandó terv 2014. június

Baracska TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA. Jóváhagyandó terv 2014. június Baracska TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA Jóváhagyandó terv 2014. június Készítette: Ertl Antal TT 07-0075 településtervező Fehér Vártervező Kft 1 TARTALOMJEGYZÉK:

Részletesebben

Iktatószám: 266-7/2012. Hiv. szám: Tárgy: Komárom - Önkormányzat- Ipari Park bővítés víziközmű ellátása -vízjogi létesítési engedély.

Iktatószám: 266-7/2012. Hiv. szám: Tárgy: Komárom - Önkormányzat- Ipari Park bővítés víziközmű ellátása -vízjogi létesítési engedély. ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG H A T Á R O Z A T

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG H A T Á R O Z A T NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Ikt. szám153-1/10/2009 Műszaki ea.: Pálfiné Jébert Tünde Telefon: 94/504-144

Részletesebben

Tiszaújváros szennyvíztisztító telep korszerűsítése, kiviteli terv. 3-10-7-1 Telepi vezetékek és burkolatok műszaki leírás. Munkaszám: M-3/2010

Tiszaújváros szennyvíztisztító telep korszerűsítése, kiviteli terv. 3-10-7-1 Telepi vezetékek és burkolatok műszaki leírás. Munkaszám: M-3/2010 Tre-Ben 2000 Kft. Telefon: 56/422-197 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Fax: 56/513-318 5081 Szajol Dankó P. u 8/A. e-mail: benedek.zoltan@treben.hu Mobil: 20/366-7545 Munkaszám: M-3/2010 Tiszaújváros szennyvíztisztító

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2009. (V.04.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2009. (V.04.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E 1 VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2009. (V.04.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E VÁRPALOTA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL 2009. MÁJUS

Részletesebben

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS II.3.4. KÖZMŰESÍTÉS ÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek

Részletesebben

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK az "Önkormányzati tulajdonú utak fejlesztése" tárgyú pályázat keretében a 4080 Hajdúnánás, Széchenyi u., Ady Endre krt., Bethlen G. krt. gyűjtőút engedélyes tervdokumentációjához. 1.1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

P É T F Ü R D Ő B E R H I D A I Ú T 2-6. SZ. ÉPÍTTETŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI U. 6.

P É T F Ü R D Ő B E R H I D A I Ú T 2-6. SZ. ÉPÍTTETŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI U. 6. P É T F Ü R D Ő B E R H I D A I Ú T 2-6. SZ. K Ö R N Y E Z E T E V Í Z E L V E Z E T É S É N E K V Í Z J O G I E N G E D É L Y E Z É S I T E R V E ÉPÍTTETŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ,

Részletesebben

BERHIDAI ÚT 21+481.65-21+525 KM MEGBÍZÓ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6.

BERHIDAI ÚT 21+481.65-21+525 KM MEGBÍZÓ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6. BERHIDAI ÚT 21+481.65-21+525 KM SZELVÉNYEK KÖZÖTT MEGBÍZÓ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6. TERVEZŐ: GEOplaner Építőipari Tervező KFT 8200 VESZPRÉM, JÓZSEF ATTILA UTCA 40.

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 72/ 2001. ( 12.10.) sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 72/ 2001. ( 12.10.) sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 72/ 2001. ( 12.10.) sz. rendelete Pécs, Nagyárpádi városrész Kanizsai Dorottya úttól északra Kemény Zsigmond úttól nyugatra eső terület szabályozási tervének

Részletesebben

Terv- és iratjegyzék. Mogyoród. Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú helyszínen

Terv- és iratjegyzék. Mogyoród. Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú helyszínen EBR42 azonosító: 2014/201 374 Újpesti Bauplan Kft. 1046 Budapest Pöltenberg u. 6. Msz: 743/2015 Terv- és iratjegyzék Mogyoród Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY

TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY Besenyszög, 112 hrsz. BEMUTATÓ JELLEGŰ KÖZÖSSÉGI ÉPÜLET tervezéséhez Nagykörű 2013 december 09. Horváth Ferenc okl. építőmérnök okl. geotechnikai szakmérnök

Részletesebben

Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról

Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Nemesgulács Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Fax: +36 63 450-068. Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz

Fax: +36 63 450-068. Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz Nagytőke Község Önkormányzata 6612 Nagytőke, Széchenyi tér 6. Magyarország +36 63 450-6090 Fax: +36 63 450-068 Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz Vállalkozási szerződés a Nagytőke Község ivóvízminőség-javítás

Részletesebben

KINCSEM PARK - 2. Vízellátás tenderterve. 2016. április

KINCSEM PARK - 2. Vízellátás tenderterve. 2016. április BUDAPEST KINCSEM PARK - 2 2016. április T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. Előzmények 2. A kutak kivitelezése 3. Kút-felsőrész, kútgépészet 4. Bekötő vezetékek 5. Villamos működtetés, vezérlés 6. Mellékletek

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség KözépTiszavidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523423 Fax: (06 56) 343768 Postacím: 5002 Szolnok,

Részletesebben

A beszéd célú telefonellátottság jónak mondható, az ISDN és értéknövelt adatszolgáltatás biztosítható a hálózaton.

A beszéd célú telefonellátottság jónak mondható, az ISDN és értéknövelt adatszolgáltatás biztosítható a hálózaton. KÖZLEKEDÉS A tervezési terület a község keleti részén fekszik, az 5605 j. összekötõ út északi oldali teleksora fölött. Megközelítése az Árpád utcából nyíló földúton nehézkes lenne, ezért új, megfelelõ

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/20 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/20 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Tájékoztató a szerződés 1. sz. módosításáról a Vállalkozási szerződés a 21. sz. főút 17+000-21+520 km sz. közötti szakasz négynyomúsítás építési munkái tárgyában. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/20

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya, alkalmazása

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya, alkalmazása CSOMÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 7/2001. (X. 19.) SZ. RENDELETE A 8/2006. (VIII. 08.), 14/2008. (XI. 25.), ÉS A 7/2010.

Részletesebben

1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK BÖRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/2007.(X.16.) RENDELETE BÖRCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (egységes szerkezetbe foglalva a 18/2009. (IX.29.) és a 9/2011. (V.31.) rendeletmódosításokkal)

Részletesebben

IV. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

IV. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT IV. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016. (.) rendelete Őrbottyán Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Őrbottyán Város Önkormányzatának

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Vízminőségi és Vízgazdálkodási

Részletesebben

Terv- és iratjegyzék. Mogyoród. Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú helyszínen

Terv- és iratjegyzék. Mogyoród. Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú helyszínen EBR42 azonosító: 2014/201 374 Újpesti Bauplan Kft. 1046 Budapest Pöltenberg u. 6. Msz: 743/2015 Terv- és iratjegyzék Mogyoród Esőzések okozta károsodások helyreállítási munkái 4 önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/342-804, 35/342-806 www.bank-falu.hu e-mail: hivatal@bank-falu.hu

Bánk Község Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/342-804, 35/342-806 www.bank-falu.hu e-mail: hivatal@bank-falu.hu Bánk Község Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/342-804, 35/342-806 www.bank-falu.hu e-mail: hivatal@bank-falu.hu Iktatószám: 50-2/2016/B. Tárgy: Bánk község településrendezési eszközeinek

Részletesebben

4. A Budapest Fõváros Terézváros Önkormányzat Képviselõtestületének

4. A Budapest Fõváros Terézváros Önkormányzat Képviselõtestületének 2001-36 Budapest Fõváros Terézváros Önkormányzata Képviselõ-testületének 36/2001. (X. 12.) számú rendelete a Budapest, VI. kerület Király utca Káldy Gy. utca Paulay E. utca Nagymezõ utca által határolt

Részletesebben

Kistarcsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Kistarcsa Város Helyi Építési Szabályzatáról

Kistarcsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Kistarcsa Város Helyi Építési Szabályzatáról Kistarcsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Kistarcsa Város Helyi Építési Szabályzatáról Kistarcsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Vámospércs Váci Mihály és 474/2 hrsz. utcák vízhálózat bővítése és járóbeteg szakellátó szennyvízelvezetése

Vámospércs Váci Mihály és 474/2 hrsz. utcák vízhálózat bővítése és járóbeteg szakellátó szennyvízelvezetése Vámospércs Váci Mihály és 474/2 hrsz. utcák vízhálózat bővítése és járóbeteg szakellátó szennyvízelvezetése TERVEZŐI KÖLTSÉGVETÉS a 0528-1K/2010. terv alapján KÖLTSÉGVETÉSI ÖSSZESÍTŐ Sorsz. Tétel + 1.

Részletesebben

Beépítési lehetõségek

Beépítési lehetõségek Beépítési lehetõségek Alkalmazási területek Az állati és növényi zsírokkal és olajokkal terhelt szennyvizekbõl a csatornába bocsátás elõtt a zsírokat le kell választani. Amennyiben ez nem történne meg,

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 7/2006./IV.13./ sz. r e n d e l e t e Szigetszentmiklós II. RÁKÓCZI FERENC ÚT MELLETTI 0252/1-46 és 0252/58-59 hrsz.-ú terület SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL ÉS HELYI

Részletesebben

Ezen rendelet 2007. augusztus 30. napján lépett hatályba Kihirdetése 2007. augusztus 30. napján megtörtént. Dr. Szántó Mária jegyző

Ezen rendelet 2007. augusztus 30. napján lépett hatályba Kihirdetése 2007. augusztus 30. napján megtörtént. Dr. Szántó Mária jegyző Ezen rendelet 2007. augusztus 30. napján lépett hatályba Kihirdetése 2007. augusztus 30. napján megtörtént. Dr. Szántó Mária jegyző Mórahalom Város Képviselőtestületének 8/2007. (III. 29.) számú rendelete

Részletesebben

Műszaki Leírás. Diósd, Kocsis u. Zöldfa ÓVODA környezete KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK

Műszaki Leírás. Diósd, Kocsis u. Zöldfa ÓVODA környezete KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK 1 / 11 Műszaki Leírás Megbízó: Tervező: Felelős tervező: Diósd, Kocsis u. Zöldfa ÓVODA környezete KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK GYALOGJÁRDA ÁTÉPÍTÉSE ÉS REKONSTRUKCIÓ VALAMINT MENETDINAMIKAI KÜSZÖB

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 2/2001./II.15./ r e n d e l e t e. Hegyesd község Helyi Építési Szabályzatának.

Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 2/2001./II.15./ r e n d e l e t e. Hegyesd község Helyi Építési Szabályzatának. 1 Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2001./II.15./ r e n d e l e t e Hegyesd község Helyi Építési Szabályzatának elfogadásáról / egységes szerkezetben / 2 HEGYESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK SZÁLKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ

ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK SZÁLKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK SZÁLKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ 1. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS 1.1. Meglévõ állapot vizsgálata 1.1.1. Közúti közlekedés: Térségi kapcsolatok Szálka község Tolna déli részén,

Részletesebben

1/2006. (01.20.) Kgy. számú rendelet 1 A NÉPKERT ÉS KÖRNYÉKE RÉSZLETES SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

1/2006. (01.20.) Kgy. számú rendelet 1 A NÉPKERT ÉS KÖRNYÉKE RÉSZLETES SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL 1/2006. (01.20.) Kgy. számú rendelet 1 A NÉPKERT ÉS KÖRNYÉKE RÉSZLETES SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet

Részletesebben

VÁCHARTYÁN HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

VÁCHARTYÁN HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA VÁCHARTYÁN HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Készült: Váchartyán község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala megbízásából Készítette: ArchiSoft Komplex Kereskedelmi, Tervező és Szolgáltató Kft. 1111 Budapest,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETŐ RENDSZEREK ÉPÍTÉSÉNÉL

KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETŐ RENDSZEREK ÉPÍTÉSÉNÉL KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETŐ RENDSZEREK ÉPÍTÉSÉNÉL SOPRONI VÍZMŰ Zrt. Sopron, 2016. Tartalomjegyzék 1. CSATORNÁK 1.1. Gerinccsatorna 1.2. Bekötő csatorna 2. TISZTÍTÓ AKNÁK, IDOMOS TISZTÍTÓ

Részletesebben

A VIA FUTURA Kft. alvállalkozójaként készítettük el tárgyi támfalak kiviteli tervét. - e-ut 07.01.11:2011 Közúti hidak tervezése (KHT) 1.

A VIA FUTURA Kft. alvállalkozójaként készítettük el tárgyi támfalak kiviteli tervét. - e-ut 07.01.11:2011 Közúti hidak tervezése (KHT) 1. 1. ELŐZMÉNYEK: A VIA FUTURA Kft. alvállalkozójaként készítettük el tárgyi támfalak ét. A tervezés során felhasznált szabályzatok: - e-ut 07.01.11:2011 Közúti hidak tervezése (KHT) 1. - e-ut 07.01.12:2011

Részletesebben

BÁTYA község Önkormányzata Képviselő - testületének /2013.(...) önkormányzati rendelete BÁTYA KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

BÁTYA község Önkormányzata Képviselő - testületének /2013.(...) önkormányzati rendelete BÁTYA KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL BÁTYA község Önkormányzata Képviselő - testületének /2013.(...) önkormányzati rendelete BÁTYA KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Bátya község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

GÖMÖRSZÖLÖS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

GÖMÖRSZÖLÖS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím : 3529. Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely:3530 Miskolc, Hadirokkantak u. 6. II/1. Tel/Fax: /46/ - 356-345 E-mail: provinciaterv@freemail.hu

Részletesebben

Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012.(XII.27.) rendelete Keménfa Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről

Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012.(XII.27.) rendelete Keménfa Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012.(XII.27.) rendelete Keménfa Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Keménfa Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY KEOP-1.2.0/09-11 SZENNYVÍZELVEZETÉS- ÉS TISZTÍTÁS KONSTRUKCIÓ

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY KEOP-1.2.0/09-11 SZENNYVÍZELVEZETÉS- ÉS TISZTÍTÁS KONSTRUKCIÓ Hajdúnánás és Hajdúdorog Víziközmű Beruházási Társulás 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Hajdúnánás Hajdúdorog,,Hajdúnánás Hajdúdorog szennyvízhálózatainak és szennyvíztisztító telepének bővítése és

Részletesebben

Alsótold Község Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2006.(IV.3.)számú rendelete. A helyi építési szabályzatról

Alsótold Község Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2006.(IV.3.)számú rendelete. A helyi építési szabályzatról Alsótold Község Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2006.(IV.3.)számú rendelete A helyi építési szabályzatról [ A 9/2009.(X.6.) számú rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt szöveg] I.

Részletesebben

MŰSZAKI FELTÉTELEK ASIO-MF-6-2005. AS-VODO A, B, C, T Vízmérőóra akna. Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114.

MŰSZAKI FELTÉTELEK ASIO-MF-6-2005. AS-VODO A, B, C, T Vízmérőóra akna. Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114. MŰSZAKI FELTÉTELEK AS-VODO A, B, C, T Vízmérőóra akna Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114. Budapest, 2005. november 1 Jelen Műszaki Feltételek (MF) tárgya az ASIO, spol. S.r.o. (Jiřikovice

Részletesebben

E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. EKO-MK-20-01-v04 Nyomásszabályozó-állomás tervezése, kivitelezése, üzemeltetése

E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. EKO-MK-20-01-v04 Nyomásszabályozó-állomás tervezése, kivitelezése, üzemeltetése MK E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. EKO-MK-20-01-v04 Nyomásszabályozó-állomás tervezése, kivitelezése, üzemeltetése Azonosító: EKO-MK-20-01-v04 Oldalszám: 1/91 EKO-MK-20-01-v04 Nyomásszabályozó-állomás

Részletesebben

Különös követelményeihez

Különös követelményeihez II. KÉRDÉSSOR a főépítészi tevékenységről szóló 190/2009. Korm. rendelet szerinti főépítészi vizsga építészeti, területrendezési, településfejlesztési és - rendezési Különös követelményeihez (okl. építészmérnökök

Részletesebben

Pethőhenye Község Képviselő-testületének 7/2006. (VIII. 10.) számú rendelete a település Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról Pethőhenye Községek Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

II.3.3. KÖZMŰVESÍTÉS

II.3.3. KÖZMŰVESÍTÉS II.3.3. KÖZMŰVESÍTÉS VÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek

Részletesebben

Szövegét megállapította a 3/2010. (IV. 12.) rendelet 1. (2) bekezdése. Hatályos 2010.06.01-től.

Szövegét megállapította a 3/2010. (IV. 12.) rendelet 1. (2) bekezdése. Hatályos 2010.06.01-től. Ordacsehi Község Önkormányzatának 23/2004.(X.27.) számú önkormányzati rendelete Ordacsehi község helyi építési szabályzatáról A módosításokkal egységes szerkezetben. Utolsó átvezetett módosítás: 15/2011.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET

TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET SÁROSPATAK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TERVKARBANTARTÁS 2016 TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET 1.1. ÁLTALÁNOS ELÕÍRÁSOK 1.1.1.

Részletesebben

APÁTFALVA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

APÁTFALVA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA APÁTFALVA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Készült: Apátfalva község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala megbízásából Készítette: ArchiSoft Komplex Kereskedelmi, Tervező és Szolgáltató Kft. 1111 Budapest,

Részletesebben

Vértesboglár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010. (IX. 15.) önkormányzati rendelete Vértesboglár Helyi Építési Szabályzatáról és szabályozási tervéről (a 6/2008.(IX.15.) sz. Önkormányzati

Részletesebben

A 2013. június 1-én hatályba lépő rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 2013. június 1-én hatályba lépő rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet. A 2013. június 1-én hatályba lépő rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet. Bordány Községi Önkormányzat 17/2005.(XI.19.)Ö.r. rendelete a község közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési

Részletesebben

(Egységes szerkezetbe foglalva az 5/2013. (II.15.) számú módosítással)

(Egységes szerkezetbe foglalva az 5/2013. (II.15.) számú módosítással) SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 26/2006. (XI. 28.) RENDELETE SZÉKESFEHÉRVÁR, VIDEOTON HOLDING ZRT. ÉS KÖRNYÉKE SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (Egységes szerkezetbe

Részletesebben

A F r a n k h e g y s z e n n y v í z e l v e z e t ő h á l ó z a t á n a k t e r v e z é s e MŰSZAKI LEÍRÁS

A F r a n k h e g y s z e n n y v í z e l v e z e t ő h á l ó z a t á n a k t e r v e z é s e MŰSZAKI LEÍRÁS MŰSZAKI LEÍRÁS Budaörs Frankhegy Közmű tervezés. A Frankhegy szennyvízelvezető hálózatának ELVI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ Tervszám: Tk-03. /2012 I. ELŐZMÉNYEK, A TERVEZÉS TÁRGYA A tervezés tárgya, a feladat

Részletesebben

M2 EGYSÉGÁR ELEMZÉS. Költségvetési kiírás. Dokumentum azonosító: M-2. Fő összesítő (netó HUF)

M2 EGYSÉGÁR ELEMZÉS. Költségvetési kiírás. Dokumentum azonosító: M-2. Fő összesítő (netó HUF) Költségvetési kiírás Fő összesítő (netó HUF) Dokumentum azonosító: M-2 Létesítmény jele 26 sz. út I. jelű út II. jelű út III. jelű út K1 terület. K2 terület K3 terület K4 terület K5 terület K6 terület

Részletesebben

MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban

MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban Diszpozíció: H5 szentendrei HÉV vonal árvízi károk helyreállítása a 29+02-32+50

Részletesebben

Penc Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2004. (V. 29.) számú rendelete az 5/2009. (V. 21.) KT. módosító rendelettel egybeszerkesztve

Penc Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2004. (V. 29.) számú rendelete az 5/2009. (V. 21.) KT. módosító rendelettel egybeszerkesztve Penc Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2004. (V. 29.) számú rendelete az 5/2009. (V. 21.) KT. módosító rendelettel egybeszerkesztve Penc Község Építési Szabályzatáról Penc Község Önkormányzata

Részletesebben

Berkenye Község Önkormányzatának Képviselő Testülete 5/2007 (XI.08.) rendelete a Berkenye község Helyi Építési Szabályzatáról

Berkenye Község Önkormányzatának Képviselő Testülete 5/2007 (XI.08.) rendelete a Berkenye község Helyi Építési Szabályzatáról Berkenye Község Önkormányzatának Képviselő Testülete 5/2007 (XI.08.) rendelete a Berkenye község Helyi Építési Szabályzatáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN A 1/2010.(I.26.) módosítással Az 5/2011.(IV.19.) módosítással

Részletesebben

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

A hirdetmény kifüggesztésének, illetve levételének idejéről a levételt követő 3 napon belül értesíteni szíveskedjék.

A hirdetmény kifüggesztésének, illetve levételének idejéről a levételt követő 3 napon belül értesíteni szíveskedjék. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 1078-1/11/2009.III.

Részletesebben

RENDELET. Önkormányzati Rendeletek Tára

RENDELET. Önkormányzati Rendeletek Tára RENDELET Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: Kihirdetés

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2009. október 15-i ülésére

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2009. október 15-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere lőterjesztés a Képviselő-testület 00. október -i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Ipari Park szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának módosítására lőterjesztő:

Részletesebben

/Hatályos 2013. június 27./ Általános előírások Az előírások hatálya 1.

/Hatályos 2013. június 27./ Általános előírások Az előírások hatálya 1. Pacsa Nagyközség Önkormányzat 9/2003./V.15./ számú rendelet Pacsa közigazgatási területének belterületére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatának, valamint a Halastó környékének és Pacsa Ipari Park Szabályozási

Részletesebben

1.2.4 Közművesítési és hírközlési javaslat Írta Szerkesztette: Hanczár Zsoltné - KÉSZ Kft. Dokumentum fájlneve: 1.2.4. Közművesítési és hírközlési javaslat HE v.02.docx Utolsó mentés időpontja: 2009.05.27.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Nyírgelse Képviselő Testülete 9/2006.(VI.6.) számú rendelete

Nyírgelse Képviselő Testülete 9/2006.(VI.6.) számú rendelete Nyírgelse Képviselő Testülete 9/2006.(VI.6.) számú rendelete A település igazgatási területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról A Képviselő- testület! Az épített környezet alakításáról

Részletesebben

79/2005. (X. 11.) GKM rendelet

79/2005. (X. 11.) GKM rendelet 79/2005. (X. 11.) GKM rendelet a szénhidrogén szállítóvezetékek biztonsági követelményeiről és a Szénhidrogén Szállítóvezetékek Biztonsági Szabályzata közzétételéről KIVONAT Lezárva 2014. június 29. Fontos:

Részletesebben

KAPOSVÁR, Nádasdi utca ÉPÍTÉSI HULLADÉK FELDOLGOZÓ és LERAKÓ A LERAKÓ LÉTESÍTMÉNYEI BEVEZETŐ ÚT

KAPOSVÁR, Nádasdi utca ÉPÍTÉSI HULLADÉK FELDOLGOZÓ és LERAKÓ A LERAKÓ LÉTESÍTMÉNYEI BEVEZETŐ ÚT Tervszám: 23/2004. Iratszám: 4.31. KAPOSVÁR, Nádasdi utca ÉPÍTÉSI HULLADÉK FELDOLGOZÓ és LERAKÓ MŰSZAKI LEÍRÁS A LERAKÓ LÉTESÍTMÉNYEI BEVEZETŐ ÚT 22 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ ÚT...22 1./A TERVEZÉS TÁRGYÁNAK

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete Pécs, Hird Szövőgyár utcától északra eső terület szabályozási tervének jóváhagyásáról és helyi építési szabályzatának

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ NOSZVAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK./2015. (...) sz. önkormányzati rendelete Noszvaj község HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 38. (2) szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Az építményt érő vízhatások

Az építményt érő vízhatások Általános információk, alapfogalmak ACO Fränkische ACO MARKANT ACO ACO DRAIN DRAIN A megbízható szivárgórendszertõl biztonságot, ellenõrizhetõséget és nagy élettartamot várunk el. Ehhez szükséges a földdel

Részletesebben

BERHIDA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

BERHIDA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA BERHIDA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék: I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 4 1. A rendelet hatálya 4 2. Szabályozási elemek 5 II. Fejezet A KÖZTERÜLET ALAKÍTÁSRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK 5

Részletesebben

3.1.1 Komáromi Építési Szabályzat (KÉSZ) Jóváhagyva a 2010. évi 3. számú (II. 19.) önkormányzati rendelettel A jóváhagyott módosítások figyelembe

3.1.1 Komáromi Építési Szabályzat (KÉSZ) Jóváhagyva a 2010. évi 3. számú (II. 19.) önkormányzati rendelettel A jóváhagyott módosítások figyelembe 3.1.1 Komáromi Építési Szabályzat (KÉSZ) Jóváhagyva a 2010. évi 3. számú (II. 19.) önkormányzati rendelettel A jóváhagyott módosítások figyelembe vételével; egységes szerkezetben Tartalomjegyzék I. fejezet

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐZMÉNYEK 2. SÜLLYESZTETT ÚTPÁLYA SZERKEZET 3. VASÚTI HÍD 4. KÖZÚTI HÍD 5. TŰZ-, MUNKA- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM

TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐZMÉNYEK 2. SÜLLYESZTETT ÚTPÁLYA SZERKEZET 3. VASÚTI HÍD 4. KÖZÚTI HÍD 5. TŰZ-, MUNKA- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐZMÉNYEK 2. SÜLLYESZTETT ÚTPÁLYA SZERKEZET 3. VASÚTI HÍD 4. KÖZÚTI HÍD 5. TŰZ-, MUNKA- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM MELLÉKLET: Tervezői nyilatkozat, kamarai igazolás Emlékeztetők, jegyzőkönyvek

Részletesebben

Nemeskér csatlakozása a Lövő központú szennyvízelvezetési agglomerációhoz

Nemeskér csatlakozása a Lövő központú szennyvízelvezetési agglomerációhoz Nemeskér csatlakozása a Lövő központú szennyvízelvezetési agglomerációhoz AGGLOMERÁCIÓS VIZSGÁLAT Budapest 2015. december Készítette: VTK Innosystem Kft. Nemeskér település csatlakozása a Lövői szennyvízelvezetési

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 34/2003. (XII. 15.) számú R E N D E L E T E. Helyi Építési Szabályzat

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 34/2003. (XII. 15.) számú R E N D E L E T E. Helyi Építési Szabályzat EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 34/2003. (XII. 15.) számú R E N D E L E T E Helyi Építési Szabályzat (Módosításokkal egységes szerkezetben.) Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

HEREND Város Helyi Építési Szabályzata - tervezet - 2010. DECEMBER 23.

HEREND Város Helyi Építési Szabályzata - tervezet - 2010. DECEMBER 23. HEREND Város Helyi Építési Szabályzata - tervezet - 2010. DECEMBER 23. Herend Város Önkormányzat Képviselő-testületének../2010. (...) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról és Szabályozási

Részletesebben

(egységes szerkezetben a 9/2009./VII.6./sz. rendelettel)

(egységes szerkezetben a 9/2009./VII.6./sz. rendelettel) Hollád Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2007./IX.19./sz. rendelete a a 6/2007./V.25./rendelettel módosított, 6/2005. (IV.25.) számú rendelete Hollád község Helyi Építési Szabályzatának, valamint

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002.(V. 22.) számú rendelete a Pécel - Csatári dűlő Helyi Építési Szabályzatáról Pécel város Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény 7. (3)

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Rimóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2003. (VII.17) számú rendelete a helyi építési szabályzatról Rimóc község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelete 1 Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról Kihirdetési záradék A rendelet kihirdetésének napja: 2016. március 3.

Részletesebben

Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testületének. 2/2001. (III.20.) önkormányzati rendelete

Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testületének. 2/2001. (III.20.) önkormányzati rendelete Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testületének 2/2001. (III.20.) önkormányzati rendelete és szabályozási tervéről Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 1819 /2008. (IX.01.) sz. rendelete 1. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ)

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 1819 /2008. (IX.01.) sz. rendelete 1. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 1819 /2008. (IX.01.) sz. rendelete 1 Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) (Egységes szerkezet) Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Hajdúnánás-Hajdúdorog szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének bővítése és korszerűsítése

Hajdúnánás-Hajdúdorog szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének bővítése és korszerűsítése ERBO-PLAN Mérnöki Szolgáltató KFT. Székhely: Gyula, Hold utca 10. Iroda: Gyula, Munkácsy Mihály utca 21. Tel/fax: 66/561-940 honlap: www.erbo-plan.hu Tervszám: 36/2014. Hajdúnánás-Hajdúdorog szennyvízhálózatának

Részletesebben

Budapest XII. kerület,

Budapest XII. kerület, Budapest XII. kerület, Istenhegyi út (hrsz.: 9814/1) Szendrő utca (hrsz.: 9725) 9716/23 hrsz. ú közterület 9716/20 hrsz. ú közterület által határolt terület Kerületi Szabályozási Terve Tsz.: I 597 1/2011.

Részletesebben

a helyi építési szabályzat közzétételérl és a szabályozási terv jóváhagyásáról

a helyi építési szabályzat közzétételérl és a szabályozási terv jóváhagyásáról !" a helyi építési szabályzat közzétételérl és a szabályozási terv jóváhagyásáról Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1), valamint

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK SZENNYVÍZ NYOMÓVEZETÉKEK ÉPÍTÉSÉNÉL

KÖVETELMÉNYEK SZENNYVÍZ NYOMÓVEZETÉKEK ÉPÍTÉSÉNÉL KÖVETELMÉNYEK SZENNYVÍZ NYOMÓVEZETÉKEK ÉPÍTÉSÉNÉL SOPRONI VÍZMŐ ZRT. Sopron, 2013. 04. - 1 Tartalomjegyzék 1. VEZETÉKEK 1.1. Csıvezetékek anyagai 1.2. Alkalmazott csıkötések 1.3. Idomok 1.4. Szerelvények

Részletesebben

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás. 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás. 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30. 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás X Építési

Részletesebben

. Munkaszám: ÓB-108/2014/NY Project ID: 1-B14-210041-TRVND-01001. Oldalszám: 1/15

. Munkaszám: ÓB-108/2014/NY Project ID: 1-B14-210041-TRVND-01001. Oldalszám: 1/15 Tartalomjegyzék Bp. III., Pünkösdfürdő utcai csomópont átépítés Magyar Telekom tulajdonú hálózat kiváltása Magyar Telekom Nyrt tulajdonú nyilvános hálózatok KIVITELI TERV Tartalomjegyzék... 1 Tervezői

Részletesebben

ZÁHONY KÜLÖNLEGES GAZDASÁGI ÖVEZET TORNYOSPÁLCA

ZÁHONY KÜLÖNLEGES GAZDASÁGI ÖVEZET TORNYOSPÁLCA ZÁHONY KÜLÖNLEGES GAZDASÁGI ÖVEZET TORNYOSPÁLCA A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA, A TELEPÜLÉSI TERÜLETEN KÍVÜLI KÜLTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVE JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK A rendelet hatálya és alkalmazása 1.

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK A rendelet hatálya és alkalmazása 1. Győrzámoly Község Önkormányzat Képviselő-testületének /. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Győrzámoly Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

SZOMOLYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

SZOMOLYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA SZOMOLYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA 2 SZOMOLYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 8/2006. (II. 28.)számú RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSA Helyi Építési Szabályzat (egységes szerkezetben) SZOMOLYA

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS CSAPADÉKVÍZ-ELVEZETÉSI KONCEPCIÓJA MEGBÍZÓ: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata KÉSZÍTETTE: ECORYS MAGYARORSZÁG Kft. TP-TERV MÉRNÖKI IRODA Kft. KULTÚR-CAD Kft. 2014. szeptember

Részletesebben

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE S A R U D KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE ÉSZAKTERV-PANORÁMA KFT. 3527 Miskolc, Zsigmondy u. 2. Tel./ fax: 46/508-728 e-mail: eszakterv@gmail.com 2009. november ÉSZAKTERV-PANORÁMA Kft. Miskolc, Zsigmondy

Részletesebben