a hozzánk látogatóknak. -fogalmazott TAKÁTS TS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a hozzánk látogatóknak. -fogalmazott TAKÁTS TS"

Átírás

1 DÉL-PEST MEGYE Cegléd is bemutatkozott az Utazás kiállításon A fürdő, a hotel, a kemping és Cegléd kulturális kínálata, valamint borászatai is bemutatkoztak a fővárosi utazás kiállításon. Nagyon sokan érdeklődtek a város standjánál, de a színpadi produkcióknak is volt ceglédi vonatkozása: a triál bajnok, Hegedűs László és csapata látványos bemutatója óriási sikert aratott. Mintegy 340 kiállító vett részt az ország legnívósabb turisztikai kiállításán. A három napos rendezvényen látványos standokon mutatkoztak be a régiók, városok. A ceglédi asztalnál mindig sokan voltak, rengetegen érdeklődtek a város iránt. A budai úti szabadidőközpontról, a város kulturális rendezvényeiről és a történelmi emlékhelyekről is kaphattak tájékoztatást az érdeklődők. Hamarosan elkezdődik a fürdő fejlesztése -mondta a polgármester. Szeretnénk, hogyha a jövőben ez tényleg egy olyan ágazata lenne a városnak, ami jelentős bevétel növekedést hozhat és ezáltal a városban máshol is megpezsdíti egy kicsit a gazdasági életet. -nyilatkozta TAKÁTS LÁSZLÓ, Cegléd város polgármestere. A kiállításon nem csak a ceglédi, hanem a környékbeli látnivalókról is tájékoztatást adtak a város standjánál. Az idei esztendőben nekifogtunk annak, hogy nem csak Cegléd, hanem Cegléd vonzáskörzetének turisztikai lehetőségeit is összeszedjük. Tehát Cegléd környékéről is összegyűjtjük azokat a látványosságokat, amiket az elmúlt időszakban annyira nem propagáltunk és egy komplex szolgáltatást szeretnénk nyújtani a hozzánk látogatóknak. -fogalmazott TAKÁTS TS LÁSZLÓ. Minden régió és város próbált minél szebb, látványosabb standon n megjelenni. Zalakaros például zongorás vonulásával hívta fel magára a figyelmet. A külföldi kiállítók közül Brazília volt az egyik legmutatósabb. A három nap alatt több, mint 35 ezer látogatója volt a kiállításnak. A vendégeket színpadi produkciók is szórakoztatták. Hatalmas sikert aratott a Hegeshow, vagyis a triálbajnok Hegedűs László és csapata, akik naponta többször ör is tartottak bemutatót. ctv.hu március 10., XXVII/10. Megújul a diákönkormányzat Lejárt a mandátuma a két esztendőre választott Ceglédi Ifjúsági Önkormányzatnak, ezért a februári kampányt és ajánlócédula gyűjtést követően március 7-én városunk négy általános- és valamennyi középiskolájában a tanulók voksoltak az öt legsikeresebb jelöltjükre. A diákönkormányzat tagjai az általános iskolákból, a hetedik és nyolcadik osztályosok közül, míg a középiskolában a osztályok tanulói köréből kerülnek ki. A szavazócédulákat az önkor- mányzatnál számolja össze egy bizottság, Hegedűs Ágota alpolgármester vezetésével. A testület idén is 23 fős lesz - mint 2008 óta mindig -, és a tisztség- viselőiket, vagyis a diákpolgár- mestert, annak két helyettesét és a grémium jegyzőjét március 21-én választ- ják meg nyílt ülésen, titkos szavazással a Városházán. Lesz feladata bőven az újonnan választott testületnek, hiszen a ha- gyományok szerint rájuk hárul az Utcazene Fesztivál és a Diák Ön- kormányzati Fórumok szervezése, valamint aktív segítői és részesei a városi ünnepségeknek is. cegledinfo.hu

2 március 10. Amitől a lakás otthonná válik Hogy kellemesen érezzük-e magunkat otthon, leginkább a környezetünktől függ. Az épületgépész által jól megépített fűtés-, víz- vagy szellőztetőrendszer nem csak jelentős megtakarítást eredményez, hanem a napi bosszúságokat is kizárja. Miért fontos a jól átgondolt és szakszerűen megépített rendszer? Legfontosabb a biztonság. Az elmúlt év végén több kazán is felrobbant az országban, mely vélhetőleg elkerülhető lett volna egy szakszerűen beépített biztonsági berendezéssel. Egy hibásan kiépített rendszernél nem csak balesetveszély áll fent, hanem folyamatos kellemetlenséget okoz. Szinte mindenre van megoldás, csak megfelelően átgondolt és kivitelezett rendszert kell kiépíteni. Mi fontos egy megrendelő esetén? A megrendelő az igényeit fogalmazza meg, annak szakszerű megvalósítása az épületgépészet körébe tartozik. A megbeszélés során a megrendelőt szükségesnek tartom tájékoztatni a rendelkezésre álló új, korszerű kivitelezési módokról, azok előnyeiről, esetlegesen az általa elképzelt rendszer hibáiról, annak későbbi kellemetlen működéséről. Az utólag elégedetlen megrendelő a pontos igényfelméréssel és szakszerű kivitelezéssel elkerülhető. Milyen új lehetőségek állnak rendelkezésre? A fejlesztések egyrészt az energiatakarékosság ezáltal a környezetvédelem irányába alakulnak, másrészt a magasabb komfortérzet felé. A szolár rendszerek révén jelentős költségmegtakarítás jelentkezhet, akár a használati melegvíz előállításnál, akár a fűtésnél. De itt is fontos, hogy tájékoztassák az ügyfelet egy-egy megoldás előnyéről, hátrányáról, a rendelkezésre álló lehetőségekről. Ki szeretné azzal kezdeni a nyaralását mielőtt elutazik, hogy felmászik a tetőre és letakarja a napkollektorokat a túlmelegedés elkerülése érdekében? A lehetőségek tárháza szinte korlátlan, a legfontosabb, hogy ezeket a tervező vagy kivitelező ismerje és erről a megrendelőnek tájékoztatást adjon. Mire jó a légtechnika? A hagyományos szellőztetés energiapazarló, hiszen télen a meleget is kiengedjük. A nyitott ablakon az út pora, az allergén anyagok is a lakásba jutnak. Gyakran a penészedést sem oldja meg. Megoldás a gépi szellőztetés, mely megszűri a beszívott levegőt és egyben fel is melegíti a lakásból elszívott elhasznált levegővel, miközben a kellemetlen szag és a túlzott pára is eltűnik. Miért jó az automata öntözés? Az automata öntözőrendszerekkel vizet, időt és energiát takaríthatunk meg, ezért is terjednek rohamosan. Ezen rendszerekkel a legoptimálisabb időben és vízmennyiséggel tudunk öntözni. Már megfizethető összegből kivitelezhető egy hagyományos kert szokványos öntözőrendszere. De hogy működjön, a szakszerű tervezés és kivitelezés itt is követelmény. Pályázattal könnyebb! Jelentős költségmegtakarítást érhetünk el, ha pályázatokon indulunk. Mivel több energiahatékonysági pályázaton nyertem, ezért azt tanácsolom, hogy legyen a fiókban egy előre elkészített elképzelés (terv), egy kivitelezővel történő előzetes megállapodás és egy költségkalkuláció, melyet ismerve a nagyszámú jelentkezést azonnal fel lehet használni. Kiknek segíthet? A fentiekből eredően, aki korszerű, gazdaságos otthont szeretne, vagy egy meglévővel elégedetlen, a lehetőségekről a fenti elérhetőségen érdeklődhet. Kanyó Norbert épületgépész technikus központi-fűtés és gázhálózat rendszerszerelő

3 Szolgáltatók bemutatkozása A kerékpár és motorkerékpár javító szolgáltatójaként Ócsai Zoltán válaszolt kérdéseinkre. Mióta foglalkozik kerékpárok és motorkerékpárok javításával? Nagyapám és édesapám nyomdokát követve csöppentem a szakmába ben édesapámtól vettem át a stafétabotot. Miként lett ez a foglalkozása, mi vonzotta a szakmához? Mechanikai műszerész elődöktől, már gyermekkoromban eldöntött volt a pályám, mivel ezt láttam és szerettem is szerelgetni, bütykölgetni kerékpárok, motorok között nőttem fel. Milyen hibákkal fordulnak leggyakrabban Önhöz? A legkisebb hibajavítástól a szervizelésig mindennel megkeresnek és mindent orvosolni szoktam. Szerelő szemmel hogyan látja, mire kell mindenképpen odafigyelni kerékpár, illetve motorkerékpár vásárlásakor? A tanácsom az lenne, hogy mindig az adott felhasználási célnak megfelelően vásároljunk járművet. Sajnos sokszor nem ezt veszik figyelembe a vásárlók. Hogyan óvhatjuk meg kerékpárunk, motorkerékpárunk állapotát? Tudna olyan hibákat felsorolni melyek elmulasztás miatt később nagyobb, költségesebb javításokra van szükség? Tavaszi- őszi tisztítással, karbantartással időszakos szervizeléssel tegyük közlekedési feltételeknek megfelelővé járművünket, melynek elvégzését bízzunk szakemberre. Kisebb karbantartások elmulasztása végett később nagyobb és költségesebb javításokra van szükség. Ócsai Zoltán, finommechanikai műszerész 3

4 március 10. CTV műsor HÍRADÓ - Friss hírek HÁTTÉR - Hírek háttere MAGAZIN MŰSOR - (archív felvételek, sportközvetítések, egészségügyi magazin, politikai műsorok) Adásainkat online is megtekinthetik a ctv.hu weboldalon. Tel.: 53/ , 53/ Meghívó Adásismétlés hétköznap 9.00 és órától. Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját március 12-én, szombaton 14 órakor kezdődő megemlékezésünkre. Program: - Nők a GULÁG-on Dr. Tóth Eszter Zsófia történész előadása -Ünnepélyes koszorúzás Helyszín: Móra Ferenc Kulturális Központ Könyvtára Cím: 2730 Albertirsa, Pesti út 52. További információ: -Tel.: 06-53/ konyvtar@albertirsa. hu -facebook.com/ maraisandorvarosi.konyvtar Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! HOSSZÚ PÉNTEK! AZ IFJÚSÁGI VILÁGNAP ALKALMÁBÓL március :00 Ifjúsági Könyvtár. Bemutatkozik: Ifjúsági Könyvtár; Ifjúsági Önkormányzat; Ifjúsági Vöröskereszt; Városvédők ifjúsági tagozata. Egésznap 300 Ft-os beiratkozási akció éves korig az Ifjúsági Könyvtárban. BABSZEM JANKÓ március :00, 14:30 Színházterem. Az előadás a Pille tavaszi mesebérlet része. A Miskolci Csodamalom Bábszínház élőszereplő-bábos zenés mesejátéka (60 perc). Szólójegyár: Ft KÖRÜNKBEN - ZENESZÓ SZÓZENE március :00 Kamaraterem. című programsorozat második része. Vendég: Tánczos Tibor. Beszélgetőtársa: Koltói Ádám. Regisztrációhoz kötött ingyenes rendezvény. Bejelentkezés az 53/ telefonszámon. A MŰVÉSZETTÖRTÉNET NAGY KORSZAKAI ELŐADÁSSO- ROZAT március :30 Kamaraterem. Téma: A művészet, mint provokáció. Marcel Duchamp. Ingyenes előadás. Előadó: Gimesy Péter művészettörténész CEGLÉD ÉS TÉRSÉGE SAKKVERSENY GYERMEKEKNEK ÉS FELNŐTTEKNEK március :00 B épület. Gyermekeknek: 4 korcsoportban. Felnőtt: éves korig. Nevezési díj: 900 Ft/ fő. Nevezés: Munkanapokon 8-16 óráig a B épületben; a verseny előtt: 13 órától a helyszínen. Első 3 helyezett díjazásban részesül. Az összesített eredmény alapján az első helyezett elnyeri a verseny fődíját. Bővebb információ: 53/ , szervezes@ cegledikultura.hu HÚSVÉTVÁRÓ FOGLALKOZÁS A TAVASZI SZÜNETBEN március :00 Gyermekkönyvtár. Kézműves foglalkozás, diafilmvetítés, kreatív játékok. Ingyenes rendezvény. SZELEBURDI NYUSZI KALANDJAI március :00 Színházterem. Zenés mesejáték 60' - Hókirálynő Meseszínház előadása. Jegyár: Ft. Előtte 9 órától húsvéti kézműves játszóház a Ceglédi Galériában, a "Jöjj el kikelet" című foltvarró kiállításon. Belépés a színházjegy felmutatásával. KIÁLLÍTÁSOK: CEGLÉDI GALÉRIA - Jöjj el kikelet - tavaszi, húsvétváró foltvarró kiállítás. Tárlatvezetésre bejelentkezés az 53/ es telefonszámon. Rég Idők Tárháza Cím: 2700 Cegléd, Kazinczy utca 1. Telefon: regidokalapitvany@gmail.com Nyitva tartás: Hétfő Szerda Csoportok előzetes bejelentkezés alapján! Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár az Rég Idők Tárháza! Meghívó A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázim szeretettel meghívja Önt és barátait Pongó Judit festőművész Az absztrakt világa című kiállításra. A kiállítást megnyitja: Radó Denise, a szolnoki Szigligeti Színház művésze Közreműködik: a Mezőfi Balettműhely Időpont: március 18., péntek óra Helyszín: a gimnázium díszterme A kiállítás megtekinthető április 13-ig munkaidőben. (2700 Cegléd, Rákóczi út 46.) Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

5 5 EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: Kígyó Patika Táncsics M. u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út Belvárosi Gyógyszertár - Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár - Rákóczi út Pingvin Patika Múzeum u Schulek Gyógyszertár Kőrösi út Malomtó Gyógyszertár Tesco Orvosi ügyelet: Felnőtt orvosi ügyelet: Cegléd, Kossuth F. u. 17. Tel.: 104 Gyermekorvosi ügyelet munkaszüneti napokon: Cegléd, Kárpáti A. u. 9. Tel.: 104 A központi felnőtt háziorvosi és gyermek háziorvosi ügyelet telefonszámai: 53/ és melyre érkező hívások kezelése központi átirányítás útján a budapesti irányítóközpontban történnek. Orvosi szolgáltató és mentők: Tel.: 53/ , 104 Véradási időpont: , Művelődési Ház Dánszentmiklós, Dózsa Gy. u. 85. Állatorvosi ügyelet: , szombat-vasárnap Magán ügyelet Dr. Nagy Barnabás Cegléd, Pesti út 28. Tel.: 06-30/ Dr. Modor Péter Kocsér, Szent István tér 5. Tel.: 06-53/ , 06-20/ Rendelői ügyelet Dr. Nagy Barnabás Cegléd, Pesti út 28. Tel.: 06-30/ , hétfő-kedd Magán ügyelet Dr. Rátonyi Dénes Cegléd, Sas u. 26 Tel.: 06-53/ , 06-30/ Dr. Baksai Ferenc Nagykőrös, Mintakert u. 32. Tel.: 06-20/ Rendelői ügyelet Dr. Baksai Ferenc Nagykőrös, Mintakert u. 32. Tel.: 06-20/ Ceglédi Uránia Mozi műsora Patkós Irma terem csütörtök és szombat-szerda 15.30: ZOOTROPOLIS - ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D 6 éven felülieknek! Színes, amerikai családi animációs film R.: Jared Bush csütörtök-szerda és 20.00: A BEAVATOTT-SOROZAT: A HŰSÉGES 16 éven felülieknek! Színes, amerikai sci-fi akciófilm R.: Robert Schwentke Sz.: Shailene Woodley, Theo James szombat-vasárnap 13.30: ZOOTROPOLIS - ÁLLATI NAGY BALHÉ 6 éven felülieknek! Színes, amerikai családi animációs film R.: Jared Bush Huszárik Zoltán terem csütörtök-szerda és szombat-vasárnap is: GONDOLJ RÁM 16 éven felülieknek! Színes, magyar játékfilm R.: Kern András Sz.: Kern András, Eszenyi Enikő csütörtök-szerda 17.30: A LOVASÍJÁSZ 6 éven felülieknek! Színes, magyar dokumentumfilm R.: Kaszás Géza Sz.: Kassai Lajos, Dr. Obrusánszky Borbála csütörtök-szerda 19.45: EGY HÁBORÚ 16 éven felülieknek! Színes, feliratos, dán háborús film R.: Tobias Lindholm Sz.: Pilou Asbaek, Tuva Novotny mozicegled.hu

6 március 10. MÁRCIUS HAVI PROGRAMOK Március EGY NAP TÖRTÉNETE című könyvkiállítás a 48 -as forradalom emlékére. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Gyermekkönyvtár, 2750 Nagykőrös, Jókai u. 10. Belépés ingyenes! Március 10., :00 - VI. GEO ESTEK NAGYKŐRÖSÖN A MÚ- ZEUMBAN! című előadássorozat. Helyszín: Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, 2750 Nagykőrös, Ceglédi út 19. Belépés ingyenes! Március :00 - SCHÄFFER ERZSÉBET Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk című előadása. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ díszterem, 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 7. Jegyár: Ft Március :00 - HAGYOMÁNY CSALÁD ÉLŐ KÉZMŰVES- SÉG III. előadása Nemezkészítés címmel dr. Deme Tamás művelődéskutató és Nagy Mária a Népművészet Mestere előadásában.helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Szabó Károly Városi Könyvtár, 2750 Nagykőrös, Széchenyi tér 6. Belépés ingyenes! Március :00 VÁROSI ÜNNEPSÉG ünnepi beszédet mond Dr. Nyíkos Tamás. Szabadságról mesél a múlt a Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium irodalmi színpadának ünnepi műsora. Az ünnepség végén elhelyezzük a kegyelet és a megemlékezés virágait. Helyszín: Nagykőrös város, Szabadság tér Belépés ingyenes! Március :00 - EZERNYOLCSZÁZNEGYVENNYOLC, TE CSILLAG című 1848/49-es kiállításmegnyitó. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ, Rácz József Galéria, 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 7. Belépés ingyenes! Március :00 - ENDREI JUDIT szerkesztő-műsorvezető Korhatártalanul 50 után is aktívan című előadása. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Szabó Károly Városi Könyvtár, 2750 Nagykőrös, Széchenyi tér 6. Jegyár: 700 Ft Március :00-12:00 - RÜGYFAKASZTÓ SZÜNIDEI KÉZMŰ- VES JÁTSZÓHÁZ gombolyító: húsvéti pomponbárány és nyuszi készítése fonalból. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Gyermekkönyvtár, 2750 Nagykőrös, Jókai u. 10. Jegyár: 200 Ft/fő Március 24. 9:00-16:00 - GYERMEK AGYKONTROLL TANFO- LYAM 7-14 éves gyermekeknek. Helyszín: Civil Ház, 2750 Nagykőrös, Dalmady Gy. u. 3. Jegyár: Ft/fő, testvérek egyidejű részvétele esetén Ft/fő, ismétlő Ft/fő Március 25. 9:00-16:00 RÜGYFAKASZTÓ SZÜNIDEI KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ kézműves foglalkozás Teljék a tarisznya szép piros tojással! hagyományos húsvéti tojásfestéssel. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Gyermekkönyvtár, 2750 Nagykőrös, Jókai u. 10. Jegyár: 200 Ft/fől További programok:

7 7 INGATLAN CEGLÉDEN Orgona utcában, 750 nmes építési telek eladó. 1,1 mft / TÁPIÓSZŐLŐSÖN főút mellett, jó állapotban lévő, 100 nm-es családi ház, gazdasági épületekkel eladó. Iár: 8,5 mft / , 06-30/ TÁPIÓGYÖRGYE határában 45 ha szántóföld eladó. Vételár: 1,690 mft/ha. Tel.: 06-20/ ELADÓ lakás Cegléd, Bem utcában, 2+1 félszobás. 9,6 mft. Tel.: 06-30/ CEGLÉD belvárosában 33 nm-es üzletnek, vagy irodának alkalmas ingatlan eladó / CEGLÉDBERCELEN 100 nm, 3 szobás, gázfűtésű családi ház, 790 nm telken eladó. 4,9 mft / nm építési telek eladó Cegléden, a Tükör utcában / , 06-20/ CEGLÉDEN, Muskátli utcában, 2 szobás, gázfűtéses családi ház eladó. Iár: 3,2 mft / ELADNÁM Csemő-Zöldhalmi 100 nmes házamat. Iár: 8,5 mft / CEGLÉDEN Thököly utcában, 963 nm-es telken, 120 nm-es, 3 szoba+nappalis, újszerű családi ház eladó, dupla garázzsal. 21,9 mft / CEGLÉDEN 750 nm-es telken, 4 szobás, étkezős, összkomfortos családi ház eladó / ALBERTIRSAI 77 nm-es, 2 szoba, összkomfortos, újszerű családi ház melléképülettel, 700 nm-es kerttel eladó. Iár: 16,5 mft / CEGLÉDEN 2 szobás, összkomfortos családi ház eladó vagy társasházi lakásra cserélhető értékegyeztetéssel / , 06-30/ CEGLÉDEN városközponthoz közel, 980 nm-es építési telek eladó. Víz, villany, csatorna van. Érd: 06-20/ ELADÓ pince, góré és takarmányos porta. Törtel, Somogyi Béla út 17. szám. Kenderes Istvánné. Tel.: 06-53/ CEGLÉDBERCELEN 1200 nm telek, bontandó házzal eladó. 2,5 mft / CEGLÉDEN kertvárosban dupla építési telek eladó / , 06-70/ CEGLÉDEN a Fehér utcában kertes ház eladó, lakás csere is érdekel / ABONYBAN összkomfortos családi ház, 74,5 nm, 1,5 szoba, garázzsal, melléképülettel eladó ben felújítva / Iár: 5,6 mft. CEGLÉDEN 2 szobás, összkomfortos, felújított lakás sürgősen eladó. Iár: 8 mft / CEGLÉDEN 90 nm-es, felújított, összkomfortos, riasztós családi ház, 760 nm-es telekkel eladó / CEGLÉDI családi ház eladó vagy 1 szobás panellakásra cserélhető / TRANSCOM 94 Kft. Tápiószőlősön és 20 km körzetében termőföldet bérelne Ft/ha/év / CEGLÉDEN, Muskátli utcában, 684 nm-es telken, 2 szobás családi ház eladó. 3,6 mft / CEGLÉD, Szűcstelepen, 200 négyszögöles, üres telek olcsón eladó / CEGLÉDEN 140 nm, 4 szobás családi ház eladó, 550 nm telken. Panel lakást beszámítok! 06-70/ CEGLÉDEN, Kossuth Ferenc utcán, földszinti lakás eladó. 06/ , 06-20/ CEGLÉDEN a vasútállomáshoz közel, 2,5 szobás, teljesen felújított tégla lakás eladó / CEGLÉD, Huszár utcában 1 szobás házrész kiadó/eladó Ft/hó vagy 5,4 mft / CEGLÉDEN 1100 nm-es telek kis házzal (akár elbontva is) eladó, vagy értékegyeztetéssel kertes házra illetve lakásra cserélhető / ELADÓ 3 lakóingatlan Zölhalomban, Monori dűlőben / CEGLÉD, Szent Imre herceg u.23. alatti, 26 nm-es garázs eladó / ÉPÍTÉSI telek eladó, Cegléd kertvárosban / TÖRTELEN, Vágóhíd út 27 sz. alatt, nagy családi ház eladó / CEGLÉDEN, Nagyközép úton, 1500 nm-es telken, 3 szobás családi ház eladó. 11,5 mft / CEGLÉD belvárosában 97 nm, 2+nappalis, erkélyes lakás eladó. 13,5 mft / ÉPÍTKEZŐK figyelem! Cegléden a Felház utcában, 420 nm telken, öregház eladó / ALBERTIRSÁN két családnak alkalmas kertes családi ház, vasútállomástól 10 percre eladó / HÁZ és telek eladó Albertirsán. Tel.: 06-30/ CEGLÉDEN 100 nm, 3 szobás családi ház, 790 nm telken eladó. 6,9 mft / INGATLAN VÉTEL ELADÓ ingatlanokat keresek Albertirsa és környékén ügyfeleim részére / CEGLÉDEN A Dugovics utca és Bem utca környékén eladó garázst keresek / CEGLÉDEN keresek 20 mft-ig családi házat / CEGLÉDEN 300 nm-es, riasztóval, kamerával felszerelt raktár/műhely kiadó, a 4-es számú főút környezetében. Igény esetén irodahelyiséget, fürdőt biztosítunk. Tel: 06-20/ CEGLÉDEN 1,5 szobás, bútorozatlan albérlet kiadó, szerződéssel / CEGLÉDEN a Jászberényi úton, az OMV benzinkút mellett, 5000 nm bekerített terület, hosszú távra kiadó. Érd.: 06-20/ CEGLÉDEN családi házban, 2 szobás, összkomfortos, felújított lakás kiadó. 50 eft/hó / CEGLÉDEN a városközpontban albérlet kiadó. Tel.: 06-70/ EGYSZERŰ mini lakás, utcai üzlethelyiséggel, csak együtt, vállalkozónak kiadó. Cegléd, belváros / Eladó, kiadó egy 60 nm-es üzlethelyiség Cegléden, Teleki utcában / KERTES házban szoba-konyhás, fürdőszobás, felújított albérlet garázszsal, április elsejétől kiadó. Érd: 06-70/ CEGLÉDEN a Kossuth Ferenc utcán, közel a központhoz és a vasútállomáshoz, 1 szobás albérlet kiadó / CEGLÉD belvárosában, Rákóczi u. 4.sz. ingatlan jobb oldali, 90 nm alapterületű üzlethelyisége (Fotó üzlet mellett) üzleti célra bérbeadó. Bérleti díj: 130 eft+áfa+rezsi/hó. Részletekről érdeklődni lehet munkaidőben a 06-53/ as telefonon. KOZMETIKUST és műkörmöst keresek vendégkörrel rendelkező fodrász üzletbe / , 06-70/ CEGLÉDEN családi házban 2 szobás, összkomfortos, felújított lakás kiadó. 50 eft/hó / CEGLÉD és Csemő között tanya albérletbe kiadó / VÁROSKÖZPONTBAN bútorozott, gázos garzon, gyermektelen párnak kiadó. Gázpalack eladó / KIADÓ kertes ház. Kertészkedésre, állattartásra alkalmas / óra után 2 szobás, felújított lakás, részben bútorozva kiadó Ft+rezsi / ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / ÚJ angol férfi félcipő, 50-es méretben eladó / VÁSÁROLOK régi dunyhákat, párnákat, hagyatékból megmaradt tollakat, antik és paraszt bútorokat / ELADÓ 117,5 hektár erdő / ELADÓ konyhabútor Bonanza háló és gardrob szekrénysor. Érdeklődni: 06-70/ SZEMÉLYAUTÓ zárható tetőbox újszerű állapotban eladó / VÁSÁROLOK régi bútorokat, képkereteket, festményeket, könyveket, mindenfajta hagyatékot, porcelánokat, órákat, régi dolgokat / mindenféle öreg tollat veszek. BONTOTT, nagy méretű téglák eladók / SZARVASAGANCS, hullottagancs hagyaték felvásárlás készpénzfizetéssel, napi aktuális, legjobb áron. Tel.: 06-30/ TOURAGOO típusú uniszex babakocsi (0-3 éves korig) eladó / , 06-70/ BONTOTT, jó állapotú samott tégla eladó / HÁZI jellegű mangalica füstölt szalonna, zsír, kolbász kapható, előjegyezhető / VEGYES FRISS élő hal a hét minden napján, telefonos egyeztetés alapján kapható. Kottes Pál 06-30/ , Cegléd, Belső-Kátai út 35. VETŐ és malacnak való burgonya valamint M-10-es rekesz eladó / KUKORICA és búza kis és nagy tételben eladó, Cegléden / JÓ állapotú íróasztal eladó. Érd.: 06-30/ VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / DOBOS Tűzifa Kft. Csemő. Eladó akác és tölgy tűzifa / SZÁRAZ kenyér és zsemle eladó. 700 Ft/zsák / TŰZIFA vastag akác 2900 Ft/100 kg, vékony akác 2500 Ft/100 kg házhoz szállítva, hasítva is / KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhozszállítással is. Tel.: 06-30/ VASTAG akác 2900 Ft/100 kg, vékony akác 2600 Ft/100 kg, tölgy és bükk 2700 Ft/100 kg, vegyes tűzifa 2150 Ft/100 kg, nyár tűzifa 1800 Ft/100 kg. Hasítás: 150 Ft/100 kg / TŰZIFA akció! Vastag akác: 2900 Ft/100 kg, vékony akác: 2600 Ft/100 kg, bükk és tölgy: 2700 Ft/100 kg, vegyesfa: 2150 Ft/100 kg / TŰZIFA akció! Akác szélfa, vékony akác 2300 Ft/100 kg / SZÁRAZ nyárfaszél és vegyes tűzifa házhoz szállítva eladó / VESZEK faházat, apró magokat. Keresek alkalmanként sofőrt. Nyugdíjast, baromfi tisztításra / AKÁC, bükk, tölgy hasogatva, kugliban megrendelhető. Kovács György 06-30/ VEGYES akác gally valamint gurigás aprítva, ingyenesen házhoz szállítva kapható / VEGYES gally kályhakészen kapható / SZÁRAZ kalodás bükk szélfa eladó / AKÁC és sajmeggy tűzifa és vékony akác eladó / SAMSUNG Galaxy S4-es és komplett számítógép konfiguráció eladó / TŰZIFA eladó! Bükk szélfa 2300 Ft/100 kg, hasított bükk 2600 Ft/100 kg / ÁZÁS mentes kisbálás réti fűszéna, kisbálás búzaszalma eladó. Házhozszállítással is / VETHETŐ tavaszi árpa és zab eladó. Házhozszállítással is / VÁLLALKOZÁS GAZDÁLKODÁSHOZ, földvásárláshoz társat vagy befektetőt keresek / GÉP-SZERSZÁM GYÁRI asztalosipari marógép előtolóművel (380 V-os) Ft / ROTÁCIÓS kapa és négyütemű benzin motor eladó. Tel.: 06-20/ ASZTALI körfűrészgép eladó (220 V-os, kis és nagyteljesítményű) 06-30/ JÁRMŰ KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk, állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/ SUZUKI Swift 1995-ös, 1,3 B, 2 év műszakival eladó / VW Polo 1996-os, 1,4 B, megkimélten eladó / MINDENFÉLE autót megvásárolok! 25 Ft/kg. Tehergépkocsit is. Házhoz megyek! 06-20/ TOYOTA Auris személygépkocsi 8 éves, megkimélt, szervizelt, jól felszerelt, 1,4- es benzines motorral eladó / AUTÓT vásárolok állapottól függetlenül, a hét bármely napján! 06-20/ SUZUKI Swift Sedan 1993-as, működőképes, forgalomból ideiglenesen kivont, eladó / CSEPEL 28-as női kerékpár, női montain bike kerékpár, újszerű állapotban eladó /

8 március 10. SZOLGÁLTATÁS KÖLTÖZTETÉS, fuvarvállalás olcsón, ponyvás, billenőplatós kisteherautókkal, megbízható rakodókkal, országosan / , 06-53/ VESZÉLYES fák lombtalanítását és kivágását vállalom, kosaras autó bérelhető / VÍRUSOK, baktériumok, paraziták, gyulladások, ekcémák? Zapper módszer, plazma generátorral! Immunrendszer rendbetétele gyógyszerek nélkül / NAGYOBB-kisebb kőműves munkákat, tetőjavítást, gipszkartonozást vállalok / PALATETŐ bontásnélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindelylyel. Ingyenes árajánlatkészítés. Akció -10% / , www. palatetofelujitasjavitas.hu DUGULÁS elhárítás SOS-ben, lefolyórendszerek tisztítása / CSOK-ért cserébe építőipari cég házat vagy lakást biztosít, teljeskörű ügyintézés mellett. Tel: 06-70/ MESTERBOSZORKÁNY, jövőbelátó médium fogad halottlátást. Energiagyógyászat, rontáslevétele, szerencsehozó karkötők / FŐNIX Agro Invest Kft. vállal az építőiparban: műszaki vezetést, műszaki ellenőrzést, elektronikus napló vezetést, költségvetés készítést, gépi vakolást, hőszigetelést és egyéb építőipari munkákat / JÓSLÁS, kötés, oldás. Tel.: 06-20/ CEGLÉDEN ápolást és masszázst vállalok / SZŐNYEG, kárpit mélytisztítása háztól házig / mlap.hu Hörömpő József KUTYAKIKÉPZÉS! Szakképzett oktató vállalja kutyája professzionális képzését az Ön és kutyája igénye szerint. Hívd Fannit! 06-20/ AZONNALI kezdéssel fa metszést, festést, kőműves munkákat vállalok / VESZÉLYES fák kivágása, akár az anyagáért is. Szállítás megoldott / *Az akció csak a sötétbarna és a vörös színre vonatkozik. Az akció érvényes május 31-ig. Megrendelés: 06-30/ , 06-30/ ESKÜVŐI és egyéb rendezvények dekorációs munkálatait vállalom / KIVEHETŐ új fogsorok! 06-30/ KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás / , 06-70/ REDŐNYÖK, faredőnyök szerelése, javítása, megbízhatóan, olcsón garanciával. Műanyag ajtók, ablakok forgalmazása és beszerelése. Kotyinszki Tibor 06-30/ AUTÓKÖLCSÖNZŐ! Személyautók, kisteherautók, mikrobuszok, kedvező áron bérelhetők. Cegléd, Mizsei út / TELEVÍZIÓ javítást vállalok. Hétköznap délután és hétvégén egész nap / AUTOMATA mosógép, mosógép, mosogatógép, porszívó, háztartásigép, gázkészülék, vérnyomásmérő, kempingbútor, esernyő, táska, sátor, dzseki, permetező, cipzárjavítás Cegléd, Perc u / , 06-53/ FÖLDMÉRÉS rövid határidővel, megfizethető áron, teljeskörű földhivatali ügyintézéssel! Godó Attila 06-30/ VÁLLALOK mindenféle asztalos munkákat, bútor felújítást, politúrozást / SZOBAFESTÉST, gipszkartonozást illetve hőszigetelést vállalok. Tel.: 06-30/ SZEMÉLYSZÁLLÍTÁST vállalok 9 személyes kisbusszal. Érd.: 06-70/ ÉPÜLETBONTÁS, tereprendezés, konténeres sitt szállítás / BELSŐ hideg-meleg burkolást, ajtócserét, házkörüli munkákat, kerítés és kisgépek javítását, villanyboyler vízkőtelenítését vállalom / FESTÉS, mázolás, tapétázás bútormozgatással. Tel.: 06-20/ FA és műanyag redőnyök javítása, cseréje. Külső tokos redőnyök, szúnyoghálók, harmonikaajtó, szalagfüggöny, reluxa, fa és műanyag ajtók, ablak beépítése. Molnár Gábor / , 06-30/ AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is. Tel: 06-20/ VÍZVEZETÉK szerelést és szennyvízvezeték dugulás-elhárítást vállalok / CSOK ügyintézése lakásépítésre, bővítésre, vásárlásra teljes körű ügyintézés, kivitelezés / ÁLLAT GAZDIKAT keresünk az alábbi kutyusoknak: német juhász, tacskó, leonbergi, kaukázusi, puli, stafford shire terrier, roti. A kutyák megtekinthetők minden nap óra között a Cegléd, Külső Kátai útról megközelitendő állatmenhelyen. Telefon: 06-20/ , honlap: allatmenhelycegled.hu Kérjük adója 1%-val segítse az Állatmenhely nyílt Alapítvány által fenntartott menhelyet. Adószámunk: kg-tól fehér hízók eladók / TYÚKVÁSÁR! Egy éves, szép barna tojótyúkok jegyezhetők, ingyenes házhoz szállítással, 550 Ft/db. áron / MALACOK eladók. Tel.: 06-30/ MALACOK, süldők, hízók, kanok, anyadisznók eladók / óráig HÍZÓK, süldők, malacok UT1-es Desiree vetőburgonya eladó / AKCIÓ! Konyhakész csirke és kacsa. 690 Ft/kg, 1200 Ft/kg / NAPOS és előnevelt csirke eladó, rendelhető. Cegléd, Vadász u.3/a / TANYASI, vörös tojójércék, kettős hasznosításúak 900 Ft/db. Ingyenes házhozszállítás / ELŐNEVELT csirke megrendelhető. Fehér-sárga-kendermagos. Vakcinázva, szállítással / , 06-20/ VETŐBURGONYA eladó, UT2-es Laura 110 Ft/kg szállítással. Tel.: 06-70/ Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk FARKAS IMRE férj, édesapa, nagypapa, testvér temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet Dr. Hollósi Gizella háziorvosnak és asszisztenciájának áldozatos munkájukért, valamint Tankó- Valter Temetkezési Vállalat dolgozóinak kegyeletteljes munkájukért. A gyászoló család ELADÓ 4 db túlsúlyos hízó, 1 db 8 hetes Friez üszőborjú, 10 hónapos fekete-deres csődörcsikó. Érdeklődni: 06-30/ TYÚKVÁSÁR 550 Ft/db, csirkevásár 500 Ft/kg, 20 db-tól ingyenes házhoz szállítás / MANGALICA hizó kg-os (nem tápon nevelt) eladó / NAPOS és előnevelt csibe, kacsa, pulyka megrendelhető. Fehér és színes húshibridek. Továbbá tojó fajták: barna, tarka és kendermagos. Különleges gyógynövény tartalmú baromfitápok kaphatók. Gali Baromfikeltető Albertirsa 06-30/ , 06-53/ mázsás hízók eladók. Ugyanitt búza, kukorica eladó / NIMFA papagájok eladók / db anyabirka, 1 db kos eladó / TÁRSKERESÉS 65 éves férfi élettársat keres, egyszerű hölgy személyében. Tel.: 06-30/ éves molett, nem vékony hölgy élettársat keres /

9 9 ÁLLÁST KÍNÁL CEGLÉDEN a Kedves ABC-be hölgy munkatársat keresünk. Fényképes önéletrajz: tothkaroly@icloud.com ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó AWI hegesztőket és lakatosokat keresünk ceglédi telephelyünkre. Elvárás: rajz olvasási készség. Előny: német nyelvtudás Érdeklődni: 06-30/ KÖNNYŰ fizikai munkára dolgozókat keresünk Vecsésre. Céges busz: Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa irányából. Jelentkezés: 06-70/ munka@humilitas.hu JÓ fizikummal rendelkező férfi munkatársakat keresünk Ceglédről, Csemőből, Nagykőrösről és Nyársapátról, ceglédi üzemünkbe. Kezdés: azonnal. Tel.:+36-20/ A jelentkezéseket 8:00-16:00 között tudjuk fogadni. 25 év feletti munkatársakat keresünk raktári betanított munkára. Feltétel: minimum 8 általános. Érdeklődni: 06-20/ , 06-20/ CEGLÉDI autószerelő műhelyembe dolgozni tudó és akaró kollégát keresek.tel.: 06-30/ SZOLNOKI pékségbe péket keresünk azonnali kezdéssel. Tel.: 06-56/ , 06-20/ CEGLÉDI cég iparcikkek forgalmazására területi képviselőt keres. Amit elvárunk: jó megjelenés, jogosítvány, érettségi, eladásban szerzett gyakorlat. Amit biztosítunk: versenyképes fizetés, céges autó, céges mobiltelefon. Jelentkezés önéletrajzzal en: info@galco.hu vagy postai úton: Cegléd, Pf.: 35 ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó, gyakorlattal rendelkező asztalost felveszünk! Jelentkezés: H-P: 8-16-ig; 06-20/ ÉTELFUTÁROKAT felveszünk saját személygépkocsival Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Nagykáta környékére / , munka@ bbnet.hu HAMAROSAN nyíló Mokka Mekka kávézó, pékség és szendvicsező keres szakképzett kávé, csappuccino, latte készítésben gyakorlott dolgozókat. Kizárólag ceglédiek jelentkezését várjuk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal: mokkamekka2016@gmail.com KECSKEMÉTI cég keres precíz varrónőket és betanított munkásokat. Érd: 06-20/ CEGLÉDI tehenészeti telepre etetőst, gépkezelőt keresünk. Szállás megoldható. Érd: 06-20/ SOFŐR Állás! Fuvarozó cég keres nemzetközi munkára tapasztalt gépjárművezetőt, E-jogosítvánnyal! Tel: / BORJÚNEVELŐI feladatok ellátására, ceglédi tehenészet munkatársat keres, azonnali kezdéssel / GÉPKOCSIVEZETŐKET keresünk C kat. vezetői engedéllyel, gyakorlattal 7,5 tonnás teherautóra, kézi rakodással. Jelentkezés H-P: 8-16 óra között 06-20/ FŐNIX Agro Invest Kft. kőművest keres. Gépkocsival vagy jogosítványnyal rendelkezők előnybe. Jelentkezni: 06-20/ OPTIMA Gumiszervíz gumiszerelői állás betöltésére, kiváló szakmai ismeretekkel, nagy gyakorlattal rendelkező munkatársat keres, azonnali kezdéssel, hosszú távra. Jelentkezni: Optima Gumiszervíz Cegléd, Pesti út 81/A ELEKTROMOS kerékpár üzletbe (Cegléd) műszaki ismeretekkel rendelkező szerelőt felveszünk. Tel.: 06-53/ FEJLŐDŐ pizzériába saját gépkocsival rendelkező fiatal pizzafutárt keresünk / órás állandó munkakörbe, fizikai feladatra, józan életű raklapszegezőt keresünk. A tapasztalat előny, de nem feltétel. Érdeklődni személyesen: Fa-Co 2053 Kft. Albertirsa, Homokrész I. ker. 43/a között. ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó cég munkatársat keres az alábbi munkakörökbe: minőségellenőr, targoncavezető. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a karrier@acquarius.hu címen. HIDEGKONYHAI készítmények készítésére (mint sonkatekercs, kaszinótojás, francia saláta) fiatal kollegákat és kolleganőket keresünk Albertirsáról, Pilisről, Ceglédbercelről. Bejárás céges busszal, 1 műszakos munkarendbe / óta működő, nemzetközi fuvarozó cég, biztos háttérrel, pontos fizetéssel, tapasztalattal, leinformálhatósággal és GKI kártyával rendelkező, nemzetközi gépkocsivezetőt keres, 24 tonnás nyerges szerelvényre. Jelentkezni lehet munkaidőben a 06-30/ es telefonszámon. CEGLÉD egyik meghatározó, kiterjedt ügyfélkörrel rendelkező biztosítási alkusz cége iroda nyitáshoz, biztosítási tapasztalattal rendelkező kollégát keres Cegléd vonzáskörzetében. Időpontegyeztetés: 06-20/ JÁSZFÉNYSZARUI munkahelyre alkalmazotti munkaviszonyba biztonsági őröket keresünk, érvényes vagyonőri igazolvánnyal, és megújító vizsgával. Jelentkezés / SZAKKÉPZETT szociális ápoló-gondozó jelentkezését várjuk Albertirsán a Bartos Szeretetotthonba / A tápiószelei Növényi Diverzitás Központ felvételt hirdet Kertész munkakör betöltésére. Elvárások: erkölcsi bizonyítvány, középfokú végzettség, fizikai terhelhetőség. Feladatok: virágpalánták nevelése, kiültetése, gondozása, a parkban lévő bokrok és fák ápolása. Előnyök: kertépítésben szerzett szakmai tapasztalat, jártasság virágpalánta nevelésben, Tápiószele és környéki lakhely, B kategóriás jogosítvány. Fizetés: megegyezés szerint. További részletek a hu weboldalon. Érd.: 06-30/ AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: , 06-30/ CLEVERJOB Kft. hernádi, húsfeldolgozással foglalkozó partnercége számára munkavállalókat keres, egy műszakos munkarendbe. Bérezés: 680 Ft/óra+jelenléti bónusz. A bejárás céges busszal Törtel-Cegléd- Albertirsa-Pilis-Nyáregyháza településekről ingyenesen biztosított. Érdeklődni: 06-30/ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI munkatársat keresek! Betanulási támogatás, ingyenes képzés! Feltétel: minimum érettségi bizonyítvány. Jelentkezni önéletrajzzal: fbecskehazi@gmail.com CEGLÉDRE, fizikai munkára segédmunkást keresünk, éves korig / CSOMAGOLÓKAT, gépkezelőket keresünk 3 műszakos munkarendbe Prologis ipari parkba. Ingyenes céges busszal a bejárás Ceglédről, Ceglédbercelről, Albertirsáról megoldott. Felvételi interjú csütörtök óra Cegléd, Kossuth Művelődési Ház, Kossuth tér 5/A Érd.:06-70/ KERTI munkára alkalmas segítséget keresek / SZOLNOKI telephelyű nemzetközi fuvarozással foglalkozó cég gépkocsivezetőket keres magyar-olasz, magyar-német, nem Unio-s munkákra! Jelentkezési feltétel: TIR vizsga, "E" kat. jogosítvány, min. 2 éves nemzetközi gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. Elérhetőség: 06-56/ (munkanapokon) 06-30/ ÉPÜLETGÉPÉSZ, energetikus, mérnök vagy technikus végzettségű munkatársat keresek ceglédi munkahelyre. Előny: AUTOCAD, Winwatt ismeret. Jelentkezni: 06-30/ A Conto Kft. könyvelő, számviteli munkatársat keres ceglédi irodájába. Kedvező munkafeltételek mellett szakmai fejlődési lehetőséget is nyújtunk. Pénzügyi- számviteli ügyintéző végzettséggel, aktuális számviteli, adózási ismeretekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezni a conto@conto.hu címen, vagy a 06-53/ es telefonszámon lehet. CO2-hegesztőket (pályakezdőket is keresünk, betanulási lehetőséggel), vastag anyagok hegesztésére, Pest környéki munkahelyre / , godallas2015@gmail.com GUMISZERELŐT keres a Komáromi gumiszervíz 3 hónapos munkára, akár hosszabb időre is. Azonnali kezdéssel. Jelentkezni: Cegléd, Szolnoki út 12. CEGLÉD központjában működő fodrász üzletbe masszőrt, kozmetikust, maniküröst, pediküröst, műkörmöst keresek / CEGLÉDI cég esztergályos, marós szakmával rendelkező munkatársakat keres egy műszakos munkarendbe. Fényképes önéletrajzokat a cegledinfo@ gmail.com címre várjuk. MÉRLEGKÉPES könyvelőt keresünk szakirányú végzettséggel, valamint pénzügyi és számviteli ügyintézőt. Feltétel: gyakorlat, precizitás, megbízhatóság. Bejárás biztosított. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: allas@aranyablak.hu ÖNÁLLÓAN szabni varrni tudó, szakképzett varrónőt keresünk függöny varrásához. Személyesen jelentkezni a Bau-Trans 2000 kft. Fürdőszobaszalonjában Cegléden a Vörösmarty tér sarkán. CEGLÉDI kórház büfébe keresek szakképzett, fornetti sütésben, kávé, cappuccino készítésben gyakorlott dolgozót azonnali kezdéssel. Kizárólag ceglédiek jelentkezését várjuk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal: allaslehetoseg@gmail.com SZARVASMARHÁK mellé állatgondozót felveszünk / HETI több alkalommal, magánházba, gyakorlattal rendelkező, leinformálható, vasalni tudó háztartási segítséget felveszek. Jelentkezni levélben: Cegléd, Pf.: 35. "Takarítás" jeligére. FÉRFI betanított munkást felveszünk Abony, Cegléd térségéből, azonnali kezdéssel. Előny: műszaki végzettség! Jel.: H-P: 8-16, 06-20/ JÓSZÁGOKHOZ állatgondozót keresünk / CEGLÉDI iparcikkgyártó cég területi képviselőt keres. Az ideális jelölt: gyakorlattal, "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, érettségije van, üzleties megjelenésű, több napos túrát is vállal. Amit kínálunk: versenyképes fizetés, céges autó, céges mobiltelefon. Jelentkezni: infogalco.hu címen fényképes önéletrajzzal. RAKODÓ segédmunkást felveszünk újszilvási munkahelyre. Jelentkezés személyesen: H-P: 9-14-ig. Újszilvás Rózsa u.10. KALIFA (Páty) keres állandó csomagolási munkára, 2 hetenkénti fizetéssel dolgozókat / VARRÓNŐKET, varni tudókat műhelymunkára keresek / BETANÍTOTT dolgozókat keresünk kiemelt bérezéssel mosonmagyaróvári és ajkai munkahelyünkre. Szállást, étkezést, utazást biztosítunk / ROSETTA vendéglő fiatal pultos hölgyet keres / FÉRFI munkaerőt keresünk újszilvási munkahelyre diesel targonca és nehézgépkezelői vizsgával, gyakorlattal. Jelentkezés: H-P.:8-16-ig a 06-20/ es számon. ÉPÍTŐIPARBAN dolgozó cég, kőműveseket keres áprilisi kezdéssel. Bérezés, 800.-Ft netto / CLEVERJOB Kft. Újhartyánba nemzetközi, építőipari termékek gyártásával foglalkozó partnercég részére, több műszakos munkarendbe gépkezelő dolgozókat keres. Érdeklődni: 06-30/ FÉMIPARI vállalkozás keres villanyszerelőt, szerkezet és gép lakatost, présgép kezelőket. Előny: fémipari cégnél gyakorlat, mérőeszköz használat, rajz olvasás.teljes munkaidő állás, versenyképes bérezéssel. Jelentkezni: femiparallascegled@ gmail.com vagy / CEGLÉDI Építőipari cég munkatársakat keres (kőműves, szobafestő- mázoló és segédmunkás) munkakörbe / A Koch s Torma Kft kiskunfélegyházi telephelyére, élelmiszeri betanított munkatársat keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a job@ hu.kochs.cc címen lehet CEGLÉDI cég kamion szerelésben jártas kollégát keres. Tel: 06-20/ CLEVERJOB Kft. amerikai, tasakgyártással foglalkozó partnercége számára gépkezelő operátorokat keres. A bejárás céges busszal, számos településről megoldott. Érdeklődni: 06-30/ CEGLÉDI cég portást keres. Rehabilitációs kártyával rendelkezők jelentkezését is várjuk. Fényképes önéletrajzát a karrier@ boldizsartrans.hu címre várjuk. ÁLLÁST KERES GYAKORLOTT, középkörú hölgy gyermekfelügyeletet vállal teljes munkaidőben Cegléden / fő vállal kertásást Cegléden, Ceglédbercelen és Albertirsán / , 06-30/ SZEMÉLYSZÁLLÍTÁST vállalok 9 személyes kisbuszszal. Érd.: 06-70/ OKTATÁS HONGARS leren? Bell nu: 06-30/

10 március 10.

11 11 Work Force munkalehetőség! ÖSSZESZERELŐ OPERÁTOROKAT keresünk Vecsésre hosszú távra! Ingyenes céges buszjárat biztosított! Bővebb információ és jelentkezés: Óvodai dajka OKJ Pedagógiai-családsegítő munkatárs OKJ képzés indul márciusban, kamat men - tes részletfizetéssel Cegléden! / ; 06-1/ Nyilv. sz.: E000905/2014

12 március 10. ASZÁLYTŰRŐ KUKORICA GAZDÁKNAK gazdaságosan 1 zsák (20 kg) kukorica vetőmag Bruttó forinttól - kiváló minőség - nagy termésbiztonság Kiskun Kutatóközpont Tóth Ágnes IMPRESSZUM Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden csütörtökön példányban. Lapzárta: hétfõ óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/ info@dpmsz.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997

Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu

Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Ne megszokásból közlekedjünk! Hétfő délelőtt kétirányú lett a Szent Imre herceg utca, működnek a jelzőlámpák. Az önkormányzat és a rendőrség kéri az autósokat, kerékpárosokat,

Részletesebben

Az Ön vállalkozása Profi netet érdemel Vezetékes internet havi nettó 5 250 Ft-ért telefon- és TV-szolgáltatás mellé. Üzleti internet.

Az Ön vállalkozása Profi netet érdemel Vezetékes internet havi nettó 5 250 Ft-ért telefon- és TV-szolgáltatás mellé. Üzleti internet. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. március 3., XXVII/09. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő munkatársat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek: (6 00-14

Részletesebben

Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft!

Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft! DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 14., XXVII/02. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek: 00-14

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE

-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 21., XXVII/03. Clemens Optika 2700 Cegléd, Jókai u. 1. Mobil: 06 30 / 9455-877 Tel.: 53 / 501-048 Fax: 53 / 310-342 E-mail: clemensoptika@t-online.hu www.clemensoptika.hu

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

D é l- P e s t M E g ye

D é l- P e s t M E g ye D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. május 26., xxvii/21. 2 2016. május 26. Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék! Készült Magyarország Kormánya megbízásából www. dpmsz. hu 3 4 2016.

Részletesebben

Vár rád a net színe-java. Ft/hó. Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft. D é l- P e s t M E g ye.

Vár rád a net színe-java. Ft/hó. Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft. D é l- P e s t M E g ye. D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. február 4., xxvii/05. Vár rád a net színe-java Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft Kiemelt csomagunk 4 990 Ft/hó 160211-A

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

D é l- P e s t M E g ye

D é l- P e s t M E g ye D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. április 21., xxvii/16. 2 2016. április 21. CTV műsora 2016.04.21-04.27. 18.00 Híradó - Friss hírek 18.20 Háttér - Hírek háttere 18.45 Magazin műsor -

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Ez a probléma oldal, de kínálnak megoldást is. Ez a CEVASZ oktatási programja, a CEVASZ Artibus. Mondta Szeleczki László a CEVASZ elnöke.

Ez a probléma oldal, de kínálnak megoldást is. Ez a CEVASZ oktatási programja, a CEVASZ Artibus. Mondta Szeleczki László a CEVASZ elnöke. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Indul a CEVASZ 2016. március 31., XXVII/13. A szakképzés jelenlegi rendszere rövidtávon nem képes megoldani a vállalkozások munkaerő-problémáit. Ezért dolgozta ki a Cegléd és

Részletesebben

Clemens Optika. 2016. máj u s 12., xxvii/19. w w w. d p m s z. h u

Clemens Optika. 2016. máj u s 12., xxvii/19. w w w. d p m s z. h u Kedves Hirdetőink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2016. május 19-i újságunk lapzártája a pünkösdi ünnep miatt hétfő helyett kedd május 17. 12.00 órára módosul. Dél-Pest M Eg ye 2016. máj u s 12., xxvii/19.

Részletesebben

Vár rád a net színe-java Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft

Vár rád a net színe-java Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. április 7., XXVII/14. Vár rád a net színe-java Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft Kiemelt csomagunk 4 990 Ft/hó 160211-A Színvilág csomagjainkban

Részletesebben

Látogatási tilalom. Évértékelő értekezlet DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 18., XXVII/07. www.dpmsz.hu

Látogatási tilalom. Évértékelő értekezlet DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 18., XXVII/07. www.dpmsz.hu DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Évértékelő értekezlet 2016. február 18., XXVII/07. Évértékelő értekezletet tartottak a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cegléd Katasztrófavédelmi Kirendeltsége. Az

Részletesebben

Érd.:30/525-43-53. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

Érd.:30/525-43-53. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 3. szám 2014. február 7. Bébi hordozó, gépkocsiba szerelhetõ biztonsági ülés, utazó gyerekágy, babakocsi és egyéb babacuccok eladók! Érd.:30/525-43-53 Épületek kivitelezését, felújítását,

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 6. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. április 27-én tartotta ülését. Sós János a napirendi pontok tárgyalása elõtt

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 6., XX/27. 2 2012. július 6. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

Régióvezető: +36 (20) 439-5948

Régióvezető: +36 (20) 439-5948 35.000 pld-ban Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén AKCIOS 2016. január XIII. évf. 4. hét Érvényes: jan. 22-től febr. 5-ig Sződliget, Dunai fasor 2. (a vasútállomásnál,

Részletesebben

Folytatódik a közfoglalkoztatási program

Folytatódik a közfoglalkoztatási program D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u Folytatódik a közfoglalkoztatási program 2016. január 28., xxvii/04. Idén is folytatódik a közfoglalkoztatási program Cegléden. Tavaly több száz embernek adott

Részletesebben

I. Alföldi Street Food és Zenei Fesztivál

I. Alföldi Street Food és Zenei Fesztivál Dél-Pest M Eg ye 2 016. j ú n iu s 2., xxvii/22. w w w. d p m s z. h u I. Alföldi Street Food és Zenei Fesztivál Albertirsa, Strandfürdő - 2016. július 22-23. Nagyszínpad fellépői: Jegyárusító helyek:

Részletesebben

Éneklő osztályok versenye

Éneklő osztályok versenye D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u Éeklő osztályok verseye 2016. március 17., xxvii/11. Éeklő osztályokkal telt meg a Ceglédi Kossuth Lajos Gimázium toraterme március 9-é reggel. E apo tartották

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2014. február 27. III. évfolyam 4. szám Kedves Ügyfelünk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk

Részletesebben

Delikátesz 2015 Üzletház ÁRUKÉSZLETÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL! Bomba

Delikátesz 2015 Üzletház ÁRUKÉSZLETÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL! Bomba Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén AKCI Régióvezető: +36 (20) 439-5948 2016. március XIII. évf. 11. hét Érvényes: márc. 18-tól ápr. 1-ig Régióvezető: +36 (20) 439-5948

Részletesebben

KISTELEK, BALÁSTYa, CSENGELE, PUSZTASZEr, BAKS, ÓPUSZTASZER. 239.100 Ft

KISTELEK, BALÁSTYa, CSENGELE, PUSZTASZEr, BAKS, ÓPUSZTASZER. 239.100 Ft Megjelenik 7380 példányban Kistelek KISTELEK, BALÁSTYa, CSENGELE, PUSZTASZEr, BAKS, ÓPUSZTASZER V. évfolyam 2013/9 MUNKALEHETŐSÉG! A Szatmárikacsa Kft. baromfifeldolgozó munkakörbe munkavállalókat keres

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

EXTRA AKCIÓS NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN!

EXTRA AKCIÓS NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN! Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén 35.000 pld-ban Megjelent 105.000 pld-ban 2016. április XIII. évf. 13. hét Érvényes: ápr. 1-től ápr. 15-ig Régióvezető: +36 (20) 439-5948

Részletesebben

2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 2013. augusztus 2. 3 42 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVI. évfolyam 8. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2005. október 20. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Sós János polgármester a két ülés közötti idõszakról

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 (ebédidő: 12.00-13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 (ebédidő: 12.00-13.00) 2015/6. szám (11. hét) 2015. március 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. www.taksony.hu Telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00,

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3

Részletesebben

INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III.

INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III. Siklós-Bóly térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 12. szám, 2008. április 2. 2. oldal II I. évfolyam, 12. szám, 2008. április 2. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529 Siklós-Bóly térségi 35. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 35. szám, 2008. szeptember 24. Alkoholmentes kőművesbrigád burkoló- és kőművesmunkát vállal. Tel.: 06-30/904-4529 2. oldal II I. évfolyam,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ. Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ. Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2014. május 12. III. évfolyam 8. szám Kedves Ügyfelünk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk

Részletesebben

ASZNÁLT ÚTOROK, műszaki cikkek és egyéb dolgok

ASZNÁLT ÚTOROK, műszaki cikkek és egyéb dolgok ÚJSÁGUNK KÖRNYEZETBARÁT, ÚJRAHASZNOSÍTOTT PAPÍRRA KÉSZÜL KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2013. máju má á ju j s 17. 17 7.,, X XX XXII /20. HASZNÁLT H ASZNÁLT BÚTOROK, B ÚTOROK, műszaki cikkek

Részletesebben

Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19.

Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19. ségi Mohács-Bóly tér 1. Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19. ÜDÜLÉSI CSEKKET VESZEK. Tel.: 0630/324-8285 Hoffmark Kft. Markovics Péter: Parkettázás, csiszolás, lakkozás szőnyeg és PVC

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és AMI 4235 Biri, Mező Imre út 21., OM szám: 200446 E-mail: info@dankop.hu, Tel/Fax: 42/263-137, www.dankop.hu

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 24.

Siklós-Bóly térségi 24. Siklós-Bóly térségi 24. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 24. szám, 2008. június 25. 2. oldal II I. évfolyam, 24. szám, 2008. június 25. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

eménynaptár 2015. április május 2015. április 21., kedd 18 óra, művelődési ház.

eménynaptár 2015. április május 2015. április 21., kedd 18 óra, művelődési ház. 2015/9. szám (16. hét) 2015. április 15. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2013. augusztus 12. II. évfolyam 14. szám Kedves Ügyfelünk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Berentei Település Gondnokság 2013. 2014.

BESZÁMOLÓ. Berentei Település Gondnokság 2013. 2014. BESZÁMOLÓ Berentei Település Gondnokság 2013. 2014. Horgásztó: 2013. évben a Berente Nagykötél oldali víztározó horgásztó látogatottsága a nyári nyitvatartási időszakban átlagosan 3 fő volt. Áprilisban

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

2012. szeptember 21. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2012. szeptember 21. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Szuperpress Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Szuperpress Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 6 2

Részletesebben

Ünnepnap-tár. szeptember október

Ünnepnap-tár. szeptember október 2015/19. szám (37. hét) 2015. szeptember 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda:

Részletesebben

Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén. Régióvezető: +36 (20) 439-5948 ZÖLDSÉG- GYÜMÖLCS

Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén. Régióvezető: +36 (20) 439-5948 ZÖLDSÉG- GYÜMÖLCS Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén etén EXTRA NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN! Szerelés, centrírozás 4000 Ft/4db-tól! 2120 DUNAKESZI, Fő út 136. Mobil: +36-20/254-7820

Részletesebben

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés Összesen 135 válasz érkezett Összegzés ügyfélfogadási, rendelési ideje? Mennyire tudja azt összeegyeztetni munkaidejével? - Polgármesteri Hivatal Megfelelő, egyáltalán nem okoz gondot 83 61% Néha gondot

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR - május

ESEMÉNYNAPTÁR - május ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!

Részletesebben

32. szám. hírmondó. Kövessen minket a facebookon is!

32. szám. hírmondó. Kövessen minket a facebookon is! 32. szám hírmondó Kövessen minket a facebookon is! Ügyvezetői köszöntő Tisztelt Partnerünk! Ahogy elérkezett a tavasz, úgy a pályázatok is virágkorukat élik. Folyamatosan jelennek meg a gazdaságfejlesztést

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

D é l- P e s t M E g ye

D é l- P e s t M E g ye D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2 2016. május 19., xxvii/20. 2 2016. május 19. A gyereknap eredete A gyereknapot manapság mindenki ismeri. Gyakoriak a városi, családi rendezvények, a legkisebb

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ. Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ. Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2014. július 17. III. évfolyam 12. szám Kedves Ügyfelünk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk

Részletesebben

SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Bevezetés A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2014/2015. tanévben megrendezendő

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2014/2015. tanévben megrendezendő A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA a 2014/2015. tanévben megrendezendő SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Iparkamarával

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri, Mező Imre út 21. E-mail: info@dankop.hu, Tel/Fax: 42/263-137 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban

Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XV. évfolyam 10. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2004. október 14. A Képviselõ-testület 2004. október 7-ei ülésnapján Sós János úr

Részletesebben

2012. október 12. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2012. október 12. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Szuperpress Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Szuperpress Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Kedves Együttmûködõ Partnerünk!

Tisztelt Olvasó! Kedves Együttmûködõ Partnerünk! Akcióterületi terv Tisztelt Olvasó! Kedves Együttmûködõ Partnerünk! Az ebben a kötetben közölt dokumentáció összefoglalója annak a tervezési egyeztetési folyamatnak, mely Biatorbágy településközpontjainak

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2015/2016. tanévben megrendezendő

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2015/2016. tanévben megrendezendő A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA a 2015/2016. tanévben megrendezendő SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Iparkamarával

Részletesebben

áruházi osztály-, részlegvezető (áruház vezető)

áruházi osztály-, részlegvezető (áruház vezető) áruházi osztály-, részlegvezető (áruház vezető) Érvényes: 2011.05.23-2011.07.21 Állásegyeztetés helye: Azonosítók: XX004122-2699053 (1705) 1324 01 SZATMÁRI Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü

Részletesebben

XVII. évfolyam 16. szám 2013. augusztus 9.

XVII. évfolyam 16. szám 2013. augusztus 9. XVII. évfolyam 16. szám 2013. augusztus 9. 2 Falusi HIRDETÔ Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/9385-984 Falusi HIRDETÔ 3 KÖNYVELÉS Könyvelõ iroda vállal Kft-k Bt-k vállalkozók,

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Kedves Ügyfelünk! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ

Kedves Ügyfelünk! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2014. december 18. III. évfolyam 19. szám Kedves Ügyfelünk! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk! Budapest Főváros Kormányhivatala

Részletesebben

XVII. évfolyam 19. szám. 2013. szeptember 20.

XVII. évfolyam 19. szám. 2013. szeptember 20. XVII. évfolyam 19. szám 2013. szeptember 20. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 2 Megjelenik kéthetente:

Részletesebben

6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA 1. 76-482-698

6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA 1. 76-482-698 KECSKEMÉTI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM HÍRLEVELE OM AZONOSÍTÓ: 203041 A RÉGIÓ SZAKKÉPZŐ CENTRUMA MINDENKI NÁLUNK TANUL! 2015. 2. SZÁM 6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000

Részletesebben

I. évfolyam. 4. szám Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja

I. évfolyam. 4. szám Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja 2011. május 16. Érdi I. évfolyam. 4. szám Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja Tartalom I. Határozatok 2 Érdi Közlöny I. évfolyam 4. szám 2011. május 16. K I V O N A T Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Tûzifa akció! Akác, tölgy, bükk, gyertyán és cser tüzifa értékesítése! akác méteres 2550 Ft/q gurigázva. Homokhát

Tûzifa akció! Akác, tölgy, bükk, gyertyán és cser tüzifa értékesítése! akác méteres 2550 Ft/q gurigázva. Homokhát Homokhát XIII. évfolyam 7. szám 2013. április 12. Tûzifa akció! Akác, tölgy, bükk, gyertyán és cser tüzifa értékesítése! akác méteres 2550 Ft/q gurigázva 2750 Ft/q hasítva 2850 Ft/q egyéb méteres keményfa

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. december 14-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. december 14-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

XIX/43. KIADÓ IRODÁK, MŰHELYEK, RAKTÁRAK, ÜZLETHELYISÉGEK Tatabányán. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE OTTHON AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN!

XIX/43. KIADÓ IRODÁK, MŰHELYEK, RAKTÁRAK, ÜZLETHELYISÉGEK Tatabányán. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE OTTHON AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN! KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE XIX/43. OTTHON AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN! 2011. október 28. WWW.SZUPERINFO.HU KIADÓ IRODÁK, MŰHELYEK, RAKTÁRAK, ÜZLETHELYISÉGEK Tatabányán. Zárt terület, saját belső parkoló (+ további

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén. KÉTTORNYÚLAKI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/181-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén. Jelen vannak:, Kovács Tiborné, Magvasi

Részletesebben

Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Sződ - Kosd területén. Régióvezető: +36 (20) 439-5948. Delikátesz 2015 Üzletház

Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Sződ - Kosd területén. Régióvezető: +36 (20) 439-5948. Delikátesz 2015 Üzletház Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Sződ - Kosd területén 35.000 pld-ban Megjelent 105.000 pld-ban 2016. május XIII. évf. 19. hét Érvényes: máj. 13-tól máj. 27-ig Régióvezető: +36 (20)

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzata tanyagondnoki szolgálatának szakmai programja (3.mód.)

Kerekegyháza Város Önkormányzata tanyagondnoki szolgálatának szakmai programja (3.mód.) Kerekegyháza Város Önkormányzata tanyagondnoki szolgálatának szakmai programja (3.mód.) Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai

Részletesebben

Milyen ajándékot hozzon a Télapó?

Milyen ajándékot hozzon a Télapó? I. évfolyam 6.szám - 2015 november Tartalom: Milyen ajándékot hozzon a Télapó? Tardonai Szüreti Fesztivál Életmód klub Kertbarátok Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 59. évfordulója Advent Díszítsük

Részletesebben

A Hörmann acélajtók környezetünk üde színfoltjai!

A Hörmann acélajtók környezetünk üde színfoltjai! KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 8., XX/23. 2 2012. június 8. 2012. június 8. 3 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16

Részletesebben

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T 2014. február Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T Beled Város Önkormányzata pályázatot ír ki 2014. június 6-7-8-án megrendezésre kerülő Pünkösdi Fesztivál és Vásár szórakoztató és vendéglátó

Részletesebben

MYVOLVO. nyáron is PROFI CSOMAGOLÁS. Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ 2012 NYÁR

MYVOLVO. nyáron is PROFI CSOMAGOLÁS. Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ 2012 NYÁR Ajánlat Önnek és Volvójának 2012 NYÁR MYVOLVO PROFI CSOMAGOLÁS TIPPEK ÉS TARTOZÉKOK; EGYSZERŰ CSOMAGOLÁS Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ Frissesség nyáron is + Várjuk a

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S A Központi Ügyfélszolgálati Iroda 2013. szeptember 2. 2013. december 31. között végzett munkájáról és tapasztalatairól A

Részletesebben

A munkáltatók elvárásaihoz igazodik a Virtuális Munkaerőpiac Portál

A munkáltatók elvárásaihoz igazodik a Virtuális Munkaerőpiac Portál Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2014. október 31. III. évfolyam 17. szám Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk

Részletesebben

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN 2013. MÁRCIUS II. évfolyam, 3. szám A tartalomból ÁLLÁSPONT 2 Videó üzenettel a jelentkezéshez ÁLLÁSPONT 2 Munkavégzés megváltozott munkaképesség mellett CIVILIZÁCIÓ 3 Gondolatok a civil létről SZIVÁRVÁNYHÁZ

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011. Tárgy: Fürst S. u. 3. szám alatti ingatlan Üi: Kocsisné. Igen Tisztelt Polgármester Úr!

Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011. Tárgy: Fürst S. u. 3. szám alatti ingatlan Üi: Kocsisné. Igen Tisztelt Polgármester Úr! Városi Egészségügyi Intézmény 5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. Tel./Fax: (66) 581-190, (66) 581-191 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: euintezmeny@gyomaendrod.hu Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011.

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felvételnél személy és vagyonőri végzettség, valamint érettségi előny, de nem feltétel.

FELHÍVÁS. A felvételnél személy és vagyonőri végzettség, valamint érettségi előny, de nem feltétel. Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2014. október 09. III. évfolyam 16. szám Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk

Részletesebben