2013. június II. évfolyam 3. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2013. június II. évfolyam 3. szám"

Átírás

1 DIMENZIÓ CSICSERGŐ június II. évfolyam 3. szám Kedves Anyukák és Apukák! Elérkezett a várva várt nyár! Mint minden évben ezen a nyáron is hetente más-más érdekes, kreatív programmal várjuk a kicsiket. Idén nyáron is gyakoroljuk a szabályos közlekedést, megismerkedünk az egészséges életmóddal, egy kicsit bogarasak leszünk, a fiúkat lovaggá ütjük a lányokat pedig királylánnyá koronázzuk A nyár kezdete a tanév végét is jelenti, melynek alkalmából szeretném megköszönni Nektek a bizalmat, mellyel megtiszteltetek bennünket, az együttműködést, mely nélkülözhetetlen a gyermekek közös neveléséhez és nem utolsó sorban a sok szeretetet, mely mindennapjaink mozgatója. Reméljük, hogy az elkötelezettségünknek és odaadásunknak köszönhetjük azt, hogy most is velünk vagytok. Köszönjük. Ezúton kívánok egész nyárra mindenkinek jó pihenést, sok napsütést, vidám, játékos órákat, napokat! Karskó Ildikó Cserregnek a verebek. Nagy újság van, gyerekek! Kis kertünkben hajnalra kinyílott a hajnalka. Itt a meleg, itt a nyár! Mezítláb jár a madár; ha elvásik a talpa, felrepül a bokorra. Nézd, hogy zsibog az utca! Mennyi lányka, fiúcska! Rétre mennek labdázni, fogócskázni, cicázni. Gazdag Erzsi - Nyár

2 Visszatekintő A tavasz érkezésével programsorozatok vették kezdetüket az óvodában. Március 22-én Telekomos Kismamazsúron képviselhettük óvodánkat ahol kézműves foglalkozást tartottunk a kismamáknak és tájékoztatást adtunk a nálunk zajló óvodai életről. A március végi jó időt kihasználva nagycsoportos óvodásaink gyakorolhatták a tömegközlekedést. Úti célul szolgált a Millenáris park játszótere, ahol nagy feltűnést keltettünk a sárga mellénykékben. A kiscsoportosokkal együtt a Szarvas Gábor úti játszótéren is játszottak egy nagyot. Április első hetében ellátogatott hozzánk a húsvéti nyuszi. Új játékokat hozott a csoportszobákba és csoki tojásokat rejtett el az óvoda udvarán. Április 19-én ünnepeltük a Föld napját. A gyerekekkel virágokat ültettünk, állatos plakátokat készítettünk és nagytakarítást tartottunk az udvaron. Szülők közreműködésével az Óvoda előtti járdát a Földdel kapcsolatos krétarajzokkal díszítettük. Májusban minden hétre jutott ünnepelni valónk. Május 6-án az Édesanyákat ünnepeltük. A gyerekek nagy szeretettel készítették az ajándékokat. Az óvodásaink versekkel is készültek, míg a kicsi tipegők gyümölcs-salátával látták vendégül az anyukákat. Hogy az édesapák se maradjanak ki a jóból, május 16-án őket is megünnepeltük. Apák napi reggelt tartottunk. Egy kis reggeli edzés, akadálypálya, ügyességi játék és egy kis találós kérdés várta őket. Az ügyes apukák ajándékot kaptak a gyerekektől, melyet egy közös fotó is megörökített.

3 Május 23-án egy fergeteges Gyereknapi buli következett. A csoportszobákban több állomásos pontgyűjtő akadálypálya (tündérkert, elvarázsolt kastély és paripa karika) teljesítését követően ajándék utána az udvaron pedig póni lovaglás és ugrálóvár várta a gyerekeket. Május 29-én tartottuk az évzáró ünnepséggel egybekötött ballagást, melyre heteken át lelkesen készültek az óvodások. Az iskolába menő Zorkát és Bencét elbúcsúztattuk és a gyerekek hazavihették évközben készített alkotásaikat. Június 1-jén a Szentendrei Gyereknapon találkozhattatok velünk, ahol kézműves foglakozásokkal vártuk a gyermekeket. Ugyanezen napon, a DIMENZIÓ Egészségnapokon játszóházat biztosítottunk gyermekfelügyelettel, kézműves foglalkozásokkal, mozgásos játékokkal. Június 4-én Nyárköszöntő kerti bulinkon finomságokat ehettünk, jókat beszélgethettünk. A sok gyermek a finom sütit le is dolgozhatta egy kis ugrálással az ugrálóvárban vagy az akadály pályákon. A szabadtéri rendezvényeinknek szerencsére megkegyelmezett az esős időjárás, csak a kerti buli végét mosta el. Bizonyítva a nyárköszöntés eredményességét itt a jó idő! Mindenkinek kellemes és pihentető nyaralást kívánunk! De persze egész nyáron változatos programokkal várjuk a gyereket! Lukács Szilvia

4 Kis csicsergők oldala Kösd össze az árnyékával! Kösd össze a pontokat! Segíts a méhecskének a virághoz jutni! Hol laknak az állatok? Kösd össze!

5 Kis csicsergők oldala Segíts az autónak megtalálni a helyes utat! Kösd össze a pontokat!

6 Ajánló Mesekönyv Vlagyimir Szutyejev Vidám mesék Évek, sőt évtizedek teltek el, és Vlagyimir Szutyejev bájos mesekönyveit még mindig a gyerekek kedvenc olvasmányaiként tartják számon. Azok a szívmelengető, tanulságos állatmesék, melyek egykor szüleinknek és nagyszüleinknek okoztak vidám perceket, most is csak arra várnak, hogy elkápráztassák a kis olvasókat. Az immár 18. kiadást megélt Vidám mesék című könyvet a világhírű meseíró-illusztrátor felejthetetlen történetei és rendkívül humoros rajzai díszítik. Kiscicák, kiskacsák és a könyv megannyi kedves szereplője kelti életre Vlagyimir Szutyejev páratlan hangvételben íródott, csodálatos mesevilágát. Remek szórakozás a téli estékre kicsiknek és nagyoknak! Színház Bencze Balázs Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj, avagy terülj, terülj, asztalkám! Élt egyszer egy szegény ember, s annak három fia: Nyakigláb, Csupaháj, meg a legkisebbik, a Málészáj. Amikor a fiúk kiették a vagyonából az öreget, nem volt mit tenni, sorjában elküldte őket szerencsét próbálni. A legidősebb fiú az egyéves munkája fizetségéül egy csodatévő asztalkát kapott, a középső pedig egy aranyat tüsszentő csacsit, de mindketten pórul jártak. A legkisebbik viszont jutalmának, a botozó botnak köszönhetően visszaszerezte a javakat. Otthon persze volt nagy öröm. A tanulságos mesében természetesen győz az igazság. A munkának mindig van eredménye, de ne felejtsük, vigyázni is kell a megdolgozott jussokért! Városmajori Szabadtéri Színpad augusztus 4. Nyaralás Töltse a pihenését vendégházainkban! Ha még nincs nyári programja, érdemes meglátogatnia a DIMENZIÓ Kölcsönös Biztosító Egyesület egész évben üzemelő, korszerűen felszerelt, önellátós vendégházait Gyulán, Hollókőn, Keszthelyen, Miskolctapolcán vagy Pécsett. Az Egyesület tagjainak, hozzátartozóiknak és kísérőiknek a szállás díja éjszakánként 2500 forint, a gyermekeknek 2-től 18 éves korig 1500 forint. A oldalon található online foglalási rendszeresen keresztül már most lefoglalhatja szálláshelyét az őszi és téli kikapcsolódáshoz!

7 Tervezett programok DIMENZIÓ Óvoda és Családi Napközi nyár Időpontok jún jún júl júl júl júl. 29-aug. 2. aug aug Egészség Sport hét Lovag, Téma Közlekedési hét Bogaras hét Európa hét Kézműves hét Zenei hét hét királylány hét Barkácsolás Játék Mese Ének Mozgás Főzőcske Fakultatív programok (min. 10 fő esetén) rendőrtárcsa, jelzőlámpa, bírságcédula motor- és autópálya, benzinkút, szerelőműhely Kristóf az autószerelő Poros úton, Megy a vonat motor verseny kerék pogácsa és autós torta sütés orvosi eszközök orvos-kórház rendelő ápoló Mese a vízilóról aki félt az oltástól Fáj a kutyámnak a lába csapatverseny akadálypálya, futó játék gyümölcs, zöldség, saláta, kölesgombóc Természettudományi Múzeum hangya, katica, szarvasbogár, giliszta, bodobács bogár verseny, élőhely építés A tücsök meg a hangya Házasodik a tücsök, Árkot ugrott a szúnyog bogár fogó, kidobó bogár keksz nyomdázás tóga, fejdísz készítés labirintus, célba dobás, szirtaki tánc, Herkules görög zene olimpia: futás, diszkoszvetés, labdagurítás padlizsán, görög joghurtos saláta botanikai füzet készítése foci, biciklizés, atlétikai játékok Megfigyelések a természetben Egy kis virág, Bújj, bújj zöldág... versengés, tájfutás müzli készítés koronák, pajzsok, vár, ékszer lovagi játék, várfoglaló, királylány keresés Borsószem hercegnő Hej vára,vára. Egyszer egy királyfi, Csöncsön várfoglaló, kincskeresés patkó és csillag süti Kopaszi Gát batikolás, viasz festék, filc ékszerek, filc bábok, fejdíszek kendő elejtő, kendő fogó, A szabó legény Zöld levél, Piros alma medve fogó, keresd a kendőt gyümölcsös kevert süti Budakeszi Vadaspark hangszerek készítése Ki mit tud? Hangszerek története Rimszkij Korszakov, Állatok farsangja. szabad tánc zenére, magyar tánclépések elsajátítása furulyakalács sütés Beiratkozás

8 Esti mese Hattyúmese Aki hallotta akárcsak egyszer is repülés közben a hattyúk tollaina k gyönyörű muzsikáját, az sohasem felejti el. A tollak között a szél hangja muzsikál, és ahogy az egész szárny mozog, olyan, mintha egy különleges hangszert hallanánk. E csodálatos madarak nehezen szállnak fel. Sok apró lépéssel nekifutnak, végül hatalmas erővel rugaszkodnak el a földről vagy a vízből. Először sok és nagy szárnycsapással hódítják meg a levegőt. Ahogy egyre feljebb repülnek, szárnymozgásuk lelassul, szinte úsznak a levegőben. Jól repülnek, de csak ritkán teszik. Jobban érzik magukat a földön. Pedig a repülés néha az életüket mentheti meg. Egy hideg januári napon egy egész hattyúcsalád érkezett a Kis-Balaton egyik forrásához, ahol a mélyről feltörő meleg hévíz miatt még a legzordabb télen sem fagy be a víz. Nem voltak egyedül. Récék, bukók gyülekeztek, hogy a meleg vízben valami kis ennivalót találjanak. Az újonnan jött hattyúk csendesen meghúzódtak a nádas tövében, előbb megfigyelték új lakhelyüket. Két felnőtt és két fiatal madár alkotta a hattyúcsaládot. Úgy döntöttek, a telet együtt vészelik át, azután tavasszal a kicsik, már felnőve, nyugodtan elindulhatnak saját útjukon. Távoli rokonaik, a vadludak gágogták le nekik a magasból, hogy érdemes kicsit délebbre menniük, mert ők bizony csodálatos forrást láttak odafentről. A tó, ahol addig töl tötték a telet, már úgyis teljesen befagyott, nem volt miért maradniuk. szerencsére alig egy órán belül megtalálták a forrást. Óvatosan merészkedtek egyre közelebb a torkolathoz, ahol a meleg vízben sok növény, kishal és kagyló is áttelelt. Annyi nélkülözés után ez fejedelmi lakoma volt a fáradt hattyúknak. Egészen sötétedésig eszegettek, akkor azután éjszakára behúzódtak a nádasba. A reggel sűrű köddel érkezett meg. A hattyúk alig láttak messzebbre csőrük hegyénél. - Vigyázzatok, gyerekek, a köd nagyon ve szélyes mondta a sokat látott hattyúmama. - Maradjatok pontosan a nyomo mban! - Miért veszélyes? kérdezte a nagyobbik fióka. - Mert to mpítja a látást és a hallást. A nádasból alig látszik valami, és a veszélyt is csak későn halljuk meg. Maradjunk együ tt, így a legbiztonságosabb. - De én nagyon éhes vagyok, nem úszhatnánk kicsit gyorsabban? kérdezte a kisebbik fióka. - Fiam, hallgass rám! mondta csendesen a hattyúmama. Így is mindenre figyelnem kell, hiszen alig látok. Ha elkeveredünk, nem tudom, hogyan találunk ki a forráshoz. Körülöttünk mindenütt jég, és sehol semmi ennivaló. Nem szabad eltévednünk, ezért lassan és óvatosan kell haladnunk. Majdnem egy óra alatt találtak csak vissza a forráshoz. - Nahát, hova lett a sok kacsa? Tegnap tele volt velük a forrás környéke mondta a nagyobbik hattyúfióka. - Itt vannak, csak nem látod őket a ködtől mondta csendesen a hattyúmama. Ilyen időben ők sem ricsajoznak. Nem látják az ellenséget. Most mindennél fontosabb, hogy meghallják a veszélyt. - Milyen veszélyt nem látnak? - Rókát, menyétet és a többi ragadozót, amelyek ránk is nagyon veszélyesek. Ilyenkor csendesen kell ennünk, és nagyon fontos, hogy mindig hallgatózzunk, nem hallunk -e valahonnan veszélyt. Apátokkal majd felváltva őrködünk. Így is lett. Előbb hattyúmama evett szaporán a kicsikkel, majd az addig őrködő hattyúpapát leváltotta. Ekkor a közelben egy kacsa hatalmas hápogásba kezdett. - Róka, róka, itt jár valahol hápogta kétségbeesve. - Hol van, hol, hol, hol? kérdezték többen is, ám ebben a ködben ezt nem lehetett pontosan látni. A róka valóban közel volt, alig egy méterre a hattyúktól. Kifino mult szaglása pontosan jelezte, itt nagy zsákmány úszik a vízen. Orrát egyre beljebb dugta a nádszálak közé, amikor a zörgést végre hattyúmama is m eghallotta. Menekülni már nem volt idő. És ekkor a bátor, mindenre elszánt hattyúmama szembeszállt ősi ellenségével. Tollát felborzolta, egészen kiemelkedett a vízből és szinte földöntúli hangot hallatva fordult a róka felé. - Takarodj - fújta hangosan -, tűnj innen, mert megcsíplek. Gyűlöllek, és nem adom neked a fiaimat, az én gyönyörűségeimet. Menj, mert rád csapok, te lopakodó gyilkos. A róka megtorpant, nem számított ellenállásra. Főleg nem ilyen heves ellenállásra. - Nono, csak halkabban, asszonyság! suttogta a róka. Ha csöndben maradsz, titeket nem bántalak, repüljetek el békében. De gyorsan! Nem kellett kétszer mondani. A hattyúcsalád szinte egyszerre felkerekedett, hogy minél gyorsabban elmeneküljenek még a környékről is. Egyre gyorsabban csapkod tak szárnyaikkal, miközben lábaikat egyre gyorsabban kapkodták, hogy végre felszállhassanak. Amikor végre elrugaszkodtak, szárnyuk egyszerre muzsikált a hideg, téli levegőben. A magasban már oszladozni kezdett a köd, és lassan teljesen kitisztult a látóhatár.

9 Pszichológia Gyermekrajzok üzenete Családrajz Nagyon fontos, hogy soha ne ítéljünk egyetlen kép alapján. Legyünk a gyerek mellett, mikor rajzol, hallgassuk meg, hogyan készíti el és hogyan kommentálja őket. Ne adjunk túl sok támpontot neki, csak arra kérjük: Rajzold le a családod!. Ha egy jel többször is megismétlődik, akkor figyeljünk oda mit jelenthet. Idővel és odafigyeléssel rengeteget fogunk megtudni arról, hogy a gyermek hogyan látja a saját helyét és szerepét a családon belül. Térbeli elhelyezés, térkitöltés Figyeljük meg, hogy a lapon hol helyezkednek el a figurák. Ha arányosan használja ki a rendelkezésre álló teret, az alakok a lap közepén vannak, az a stabilitás, kiegyensúlyozott otthoni légkört jelzi. A lap bal oldala jelképezi az an yához, a jobb oldal az apához való viszonyulás stabilságát és mélységét. Ha például rajzol egy napot a lap bal oldalára, akkor ez azt jelzi, hogy az édesanya felől érkezik felé a legtöbb szeretet. Kirekesztettségre az utalhat, ha valamelyik családtag, esetleg épp a gyerek maga csak összenyomorítva fér ki a lap szélére. Akkor rajzolják így magukat a gyerekek, ha úgy érzik, hogy rájuk már nem jut sem elég idő, sem elég figyelem a családban. Elszigeteltség, kirekesztés Fontos megfigyelni a rajzokon, hogy az egyes alakok milyen távol vannak egymástól, az alakok egymáshoz érnek-e. Ha például a szülők szorosan egymás mellett szerepelnek, de távol vannak a többiektől, az az elkülönülésüket jelezheti. Vagyis azt, hogy kapcsolatukba nehezen engednek be más szerep lőket, akár a saját a gyereküket is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szülők nem foglalkoznak a gyerekükkel, ez inkább visszajelzést ad a szülőknek, hogy gyermekük hogyan látják őket. Ha a családtagok távolabb állnak egymástól, az arra utal, hogy a gyerek szemében kicsit hűvösebb a családi légkör. A kirekesztésre utaló gyakori jel az, ha például a családtagokat vonalakkal elválasztva rajzolja a gyerek, esetleg például elnegyedeli a lapot és mindenki a maga kis részében kerül ábrázolásra. Ez valós zínűleg a távolságtartás, a rideg viszony, a kevés kimutatott szeretet jele lehet. Arányok Nézzük meg, arányosan rajzolta e le a szereplőket. Az ideális az, ha a szülők valamivel nagyobbak a gyerekeknél, de egymással kb. azonos méretűek. Ugyanez igaz a testvérekre is, természetesen a korkülönbségnek megfelelő mértékben. Ha a szülők közül az egyik lényegesen nagyobb a másiknál, akkor a nagyobb fél dominanciájára következtethetünk. Ha a gyerek saját magát rajzolja aránytalanul nagyobbra mindenki másnál a családban, akkor az saját magának a túlértékelésére, túl erős egóra következtethetünk, aki nagyon szeretne dominálni az összes családtaggal szemben. Színek A gyerek lelkivilágát, később kialakuló személyiségének jellemzőire következtethetünk a rajzon használt színekből. A pasztell színek kellemes, nyugodt, csendesebb, finomabb személyiséget jelez, míg a karakteres, élén színekből arra következtethetünk, hogy gyermekünk élénk, harsány lesz, fejlett akaratérvényesítő képességgel. Problémát, kívülállást jelezhet azonban, ha a képen valamelyik családtag nem színes, míg a többi szereplő igen. A túlságosan sötét színek, főleg a fekete erőteljes használata depresszióra utalhat, míg a kizárólag finom, pasztell színek használata lehet határozatlanság, akaratgyengeség jele. A túl alapos kiszínezés utalhat arra, hogy a gyerek valami miatt feszültebb, és a rajzolással szeretné megnyugtatni magát.

10 egymás felé fordulás bensőséges kapcsolatot jelez, míg az elfordulás rideg, elutasító viszonyt feltételez. Nézzük meg azt is, hogy a rajzon a szülők fogják-e egymás kezét. Ha igen, akkor a gyerek szerint kapcsol atuk szilárd és támogató. Ha a gyerek kezét fogják, akkor elképzelhető, hogy a családban a gyerek a fő összetartó erő, de a szülők közti párkapcsolat esetleg már nem elég erős. Ha a szülők körbeveszik a gyereket, de csak egyikük fogja a kezét, ott a bizal mi viszony gyengülésére következtethetünk azon az oldalon, ahol elmarad a kézfogás. Szereplők sorrendje, elosztása Általában a gyerekek a rajzot a számukra legfontosabb személlyel kezdik. Ez leggyakrabban anya, apa, majd saját maguk, illetve testvérük. Testvéreknél a rajzolás sorrendje általában megegyezik a születési sorrenddel. Ha nincs testvér, akkor gyakori, hogy a szülők körbeveszik a gyereket. Ha a gyerek az egyik szülő oldalán tünteti fel magát, az arr a utal, hogy hozzá húz erősebben. Ha a rajzon szerepelnek a nagyszülők, esetleg háziállatok, akkor az azt jelzi, hogy a gyerek őket is a szűk család tagjainak tekinti és szorosan kötődik hozzájuk. Ha a rajz kész, és nem látunk rajta valakit a családból, kérdezzük meg, hogy ő hol van a képen. Előfordult az is, hogy a gyerek saját magát nem rajzolta oda, és mikor megkérdezték erről, azt felelte, hogy ott van ő is, csak az egyik szereplő alakja mögött. Ez jelezte, hogy mivel egy másik családtagra nagy figyel em jut (pl. tartós betegség miatt), ezért úgy érzi, hogy rá már nem marad idő. Mozdulatok, arckifejezések Fontos természetesen, hogy a kép szereplői mit csinálnak éppen, és milyen az arckifejezésük, mosolyognak e. Határozott, akár agresszív mozdulatot vé gző alaknak tünteti fel a gyerek azt a személyt, akitől fél. Ugyanezt jelezheti, ha egyik alakot felemelt kézzel ábrázolja a gyerek. A széttárt karok viszont segítségkérésként is értelmezhetőek. Gyakori jelenség, hogy a gyerekek úgy ábrázolják szüleiket, ahogy az együtt töltött idő nagy részében látják őket: édesanyjukat egy seprűvel a kezében ábrázolják, míg édesapjukat a tv előtt ülve. Díszítés, kidolgozottság, egyéb elemek feltüntetése Az alakok kidolgozottsága azt jelzi, hogy az adott személy mennyire fontos a gyereknek. A nagyon elnagyolt, vagy akár nem is teljesen megrajzolt alak azt jelzi, hogy a gyerek nem szívesen tölt vele időt. A kidolgozott, díszített alak viszont nagyon fontos számára, vele minél több időt szeretne együtt lenni. Ha valamelyik szereplő különösen közel áll a gyerek szívéhez, a kkor nem ritka, hogy ezt még egy külön díszítő elemmel is jelzi. Például virágot, vagy napot rajzol az alak mellé vagy fölé. Összbenyomás Nagyon fontos, hogy mielőtt tételesen átvizsgáljuk a gyermek rajzait, először csak próbáljunk meg az első benyomásra figyelni. Ha a kép így első ránézésre kiegyensúlyozottnak tűnik, akkor nagy valószínűséggel semmi probléma nincsen. Ha mégis zavar minket valami, vagy nem értjük a kép néhány elemét, akkor beszélgessünk többet a gyerekkel. Így nem csak a kérdésünkre kaph atunk választ, de azt is megalapozzuk, hogy a későbbi képeken kizárólag pozitív és megnyugtató jeleket fedezünk majd fel. Forrás: Alakok egymáshoz való viszonya (merre fordulnak, egymáshoz való méretük) Fontos megfigyelni, hogy az ábrázolt alakok milyen testhelyzetben szerepelnek a képen. Az

11 Alkossunk együtt Papírgyöngy Anyag: színes papír vagy színes újságpapír hurkapálca cérna vagy damil ragasztó Elkészítés: a színes papírból vágjunk ki egyforma keskeny, hosszú háromszögeket. Kenjük be ragasztóval a háromszögeket, majd a szélesebb végétől indulva tekerjük fel egyenként a hurkapálcára. Ügyeljünk arra, hogy a tekercs ne szoruljon rá a hurkapálcára! Hagyjuk megszáradni, majd húzzuk le a hurkapálcáról a kész gyöngyöt. Készítsünk hasonlóan több gyöngyöt, majd fűzzük fel őket damilra vagy cérnára. Ásványvizes palackból malacpersely Anyag: tömzsi ásványvizes palack színes papír ragasztó 4 db kupak a lábaknak alkoholos filc Elkészítés: Az üres palack tetején vágj ki egy kis rést, hogy a pénzt be lehessen dobni. Papírból vágd ki a fülét, farkát majd ragaszd rá a palackra. A szemét és az orrlyukát is kivághatod papírból, de filccel is megrajzolhatod. A négy kupaklábat ragaszd fel.

12

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Számolj pontosan! Milyen szám kerül az utolsó helyre? 19-3 + 2-7 - 2 + 5-2 + 6 =

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló

Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Készült: Időpont: Csillagvár Waldorf Tagóvoda 8200 Veszprém Szent István út 12. 2013 november 25-december 05-ig A megvalósításban résztvevő óvodapedagógusok:

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői

Részletesebben

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Grafomotoros fejlesztés

Grafomotoros fejlesztés Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e! JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész

Részletesebben

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16.

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. 1 KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. Alsó tagozat Meghirdetjük idei pályázatainkat, melyekre várjuk alkotásaitokat. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a pályázatok piszkozatát az iskolában, Nektek kell megírnotok! Később,

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) 3. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány

A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) 3. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány 3. rész Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) Készítette: Burián Mónika FonalDesign(er) www.fonaldesign.cafeblog.hu 2 Tartalom

Részletesebben

Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán.

Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán. Csokonai úti rendezvényei 3.2.8. HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN Hagyomány, jeles nap, ünnep Hadd nézzek kis tenyeredbe! Beszokatás: - Aprók napja Hatá ridő 10.15. ajándé-kok

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATGYŐJTEMÉNY 2. osztályos tanulásban akadályozott tanulók részére TÉMA: alapmőveletek - összeadás

MATEMATIKA FELADATGYŐJTEMÉNY 2. osztályos tanulásban akadályozott tanulók részére TÉMA: alapmőveletek - összeadás Soós Luca és Szári Laura MATEMATIKA FELADATGYŐJTEMÉNY. osztályos tanulásban akadályozott tanulók részére TÉMA: alapmőveletek - összeadás 0. 0.. Ő. JÁTÉK A FORMÁKKAL Nézd meg jól a képet! Mit gondolsz,

Részletesebben

Színes iskolánk. Sporttevékenységek

Színes iskolánk. Sporttevékenységek Színes iskolánk Ha megkérdezzük a gyerekeket,hogy miért szeretnek iskolába járni, a válaszok igen tág skálán mozognak. Vannak, akiket az érdekes feladatok hoznak izgalomba, vannak akiket a naponta elért

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU Elektronikus változat Fedélterv és grafika: Kovács Gábor KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers Kovács Gábor, 2012 ELŐSZÓ A Piros

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015. NEVELÉSI ÉV

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015. NEVELÉSI ÉV SZEPTEMBER 1. 09.01.- Szülői értekezletek megtartása 09.19. 2. 09.24. Ősz a Szigeten c. óvodai Botosné Simon rendezvény Edit Időpont: 09.30 órától 3. 09.26- ig Beválogatás, felmérés a tehetséggondozó műhelyekbe

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

A héten vendégeket fogadunk. Egy idegen bolygóról érkeztek, de nagyon kedvesek, szeretnének megismerkedni velünk. Ők a robotok.

A héten vendégeket fogadunk. Egy idegen bolygóról érkeztek, de nagyon kedvesek, szeretnének megismerkedni velünk. Ők a robotok. A héten vendégeket fogadunk. Egy idegen bolygóról érkeztek, de nagyon kedvesek, szeretnének megismerkedni velünk. Ők a robotok. Elsőként bemutatkozunk egymásnak. Ekkor derül ki, hogy értik a nyelvünket,

Részletesebben

1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét?

1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét? 1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét? A) 37 m B) 22 m C) 30 m D) 44 m E) 105 m 2. Ádám három barátjával közösen a kis kockákból

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben

Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek

Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek A februári hónap is tartalmasan és eseménydúsan telt nálunk. Sok új dolgot tanultunk és próbáltunk ki a gyerekekkel. Nagyon

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait! Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,

Részletesebben

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:...

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:... Csigadombi Waldorf Óvoda Cím.: 2400 DUNAÚJVÁROS, Garibaldi u. 1. Telefon: 06-20-491-60-37, 06-70-4215277 E-mail: csigadombiwaldorfovi@gmail.com www.dunaujvarosiwaldorf.hu ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP Gyermek

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika) FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

SZELLEMKÉPEK avagy HÁROM PERC TEHETSÉG. Fordulópont 52 61 SZÁVAI GÉZA

SZELLEMKÉPEK avagy HÁROM PERC TEHETSÉG. Fordulópont 52 61 SZÁVAI GÉZA pán a legnagyobb élõ kiállítótér jönne létre, hanem a mûvekre pillantva naponta felderülne pár másodpercre néhány milliárd ember Hiszen Picasso is irigyelte a gyerekrajzokat! Hát ezért járom én újabban

Részletesebben

Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag

Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam. A folyópartok réme Szerencsére

Részletesebben

Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek.

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek. OLDAL OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT 8 Sziasztok! 11 1. A furcsa idegen 32 2. Amia bajban van Meglepetés 56 3. A kincsesláda 76 4. Vásárolni megyünk 96 5. Kedves naplóm! A pince A képek (Apu családja.

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz.

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz. Drámajátékok a Kamasz emez-amaz című szerkesztett dramatikus játékhoz. A foglalkozások egy előadás előkészítése. A dramaturgia közösen készült ám ebben a vezető szerep bevallom inkább az enyém volt. A

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)

Részletesebben

Lázár Éva AJÁNDÉK. regény

Lázár Éva AJÁNDÉK. regény Lázár Éva AJÁNDÉK regény Az élet furcsa játéka, a beletörődés és a küzdelem. A belső és külső lélek harca. A féltés, a halál, a megértés, a szeretet és az elfogadás játéka. Egy lány lelki tusája, a család

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula pedagógusképző kar Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoport Játékpedagógia Készítette: Szikora Andrea (SZAVAIF.SZE) 2014.12.01. Oktató: Dr. Sztanáné dr. Babics

Részletesebben

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Végre itt a jó idő, melegszik a levegő, így egyre többször alkalmunk nyílt a hónapban a szabadban szervezett programokra. Ismét sok színes közös programon vehettek

Részletesebben

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére. LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az egészséges életmód és környezetünk védelmének kialakításában,

Részletesebben

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

DIMENZIÓ CSICSERGŐ. 2013. március II. évfolyam 2. szám

DIMENZIÓ CSICSERGŐ. 2013. március II. évfolyam 2. szám DIMENZIÓ CSICSERGŐ 2013. március II. évfolyam 2. szám Kicsi kis gólyám, de nagyon várlak, meleget hozzon suhogó szárnyad. Sietőn szárnyalj tavaszi légen, amikor megjössz, kelepelj szépen. De ha nem jönnél,

Részletesebben

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve:

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve: Tanítók Fekete István Egyesülete OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: 2019. január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: III. 2. A versenyző neve: Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Az iskola kódja:

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

MELL~KLET AZ ARNYJAT~K CIMű DIAFILMIIEZ A 3-4. oldal árnyfigurái a Gratzer László: Sicc (Móra Könyvkiadó Bp ) c. könyve alapján készültek

MELL~KLET AZ ARNYJAT~K CIMű DIAFILMIIEZ A 3-4. oldal árnyfigurái a Gratzer László: Sicc (Móra Könyvkiadó Bp ) c. könyve alapján készültek MELL~KLET AZ ARNYJAT~K CIMű DIAFILMIIEZ A 3-4. oldal árnyfigurái a Gratzer László: Sicc (Móra Könyvkiadó Bp. 1977.) c. könyve alapján készültek. f jn Készítette: Hauí József Szerkesztette: B. Zsédenyi

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Bogyó és Babóca évszakok társasjáték

Bogyó és Babóca évszakok társasjáték Bartos Erika mára halhatatlanná vált figurái, Bogyó és Babóca, ezúttal társasjáték formájában csalnak mosolyt a gyerekek arcára. Évszakok címmel négy játék került a dobozba. Az ötletes játékok, melyek

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév Szekeres Péter kooperos hallgató vagyok a Kandóról! Az utolsó utáni évben úgy döntöttem hogy jó lenne szerencsét próbálni

Részletesebben

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Az élet (és halál) játéka, szerzők Inka és Markus Brand 2-4 játékos részére 12 éves kortól Egy teljesen új fejezet nyílik

Részletesebben

NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona

NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona NT-11144 ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT Készítette: Báder Ilona Az én világom Nevelési fejlesztési cél: Az énkép, az önkifejezés és az önbizalom fejlesztése. A saját környezet elemeihez való viszonyulás

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

Farsangi bál a bölcsődében

Farsangi bál a bölcsődében 4 2011. április Farsangi bál a bölcsődében Vidám legény a bohóc, piros haja csupa kóc, ide-lép, oda-lép, a zubbonya csupa kék. Itt a tél vége, a tavasz kezdete és a farsangi mulatságok ideje. A bölcsődében

Részletesebben

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM Első lépésként elkészítjük magát, az album alapot. 40 db 15 x 20 cm-es alapkartont kaptatok, ebből 15 db-ot használunk fel az album alapjához, 10 pedig megmarad fotóalátétnek illetve a díszítőelemek elkészítéséhez.

Részletesebben

Együtt az élő környezetért munkaközösség

Együtt az élő környezetért munkaközösség Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu Együtt az élő környezetért munkaközösség Éves terv 2013/2014 Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni haladás.

Részletesebben

Helyzetkép. Az Eötvös József Református Oktatási Központ Tündérkert Tagóvodája Heves, Szerelem Alfréd út 19.

Helyzetkép. Az Eötvös József Református Oktatási Központ Tündérkert Tagóvodája Heves, Szerelem Alfréd út 19. Helyzetkép Az Eötvös József Református Oktatási Központ Tündérkert Tagóvodája Heves, Szerelem Alfréd út 19. Csoportok száma: 1 Alkalmazottak száma: 2 óvónő, 1 dajka Óvodai férőhelyek száma: 3 X 30 fő,

Részletesebben

80/ S z ö v e g é r t ő v e r s e n y május osztály. Jó versenyzést kívánunk! Név: Iskola: Elért pontszám:

80/ S z ö v e g é r t ő v e r s e n y május osztály. Jó versenyzést kívánunk! Név: Iskola: Elért pontszám: S z ö v e g é r t ő v e r s e n y 2018. május 3. 1. osztály Név: Iskola: Elért pontszám: 80/ Hasznos tanácsok: 1. 45 percig dolgozhatsz! 2. Ceruzával írj! 3. Figyelj az utasítás pontos végrehajtására!

Részletesebben

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára)

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Bár az óvodai beszoktatás időszaka nagy kihívás, mégis van pár aranyszabály, amely felkészítik a gyerekeket, és a szülőket is (!) az óvodakezdésre. Nézzünk

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben

Részletesebben

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT

Részletesebben

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.

Részletesebben

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos FÜLEMÜLE Luscinia megarhynchos Ezt a nyári vendéget inkább hallani fogod, mint látni. Nappali énekét sötétedéskor is folytatja. És micsoda dal ez! A legszebb és legbonyolultabb melódiákat este énekli,

Részletesebben

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans)

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans) Klánok (Clans) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Leugallee 99 40545 Düsseldorf info@winningmoves.de http://www.winningmoves.de/ 2-4 játékos részére, 10 éves kortól, játékidő

Részletesebben

KARÁCSONYI ajándékkártya

KARÁCSONYI ajándékkártya KARÁCSONYI ajándékkártya s z a b a d u l ó j á t é k A J Á N D É K KÁRTYA 60 perced van! 60 perced van! Elmegyógyintézet Casino Backstage pálya pálya pálya Időpont foglalás: Kód: Érvényes: 2019. február

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III.

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III. A versenyző neve: HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés Forduló: III. Osztály: 3. Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Az iskola kódja: H- Elérhető pontszám: 39 p. Ellenőrizte:

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben