NME Közleményei, Miskolc, So rozat, Bányászat, 28(3-4) Azet,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NME Közleményei, Miskolc, 1980.1. So rozat, Bányászat, 28(3-4) Azet, 231-239. 231"

Átírás

1 AZ ÉSZAK-NYUGATI GERECSE BARLANGJAI KUBASSEK JÁNOS MÓGA JANOS A hegység részletes, s a barlangokat központba állító kataszteri feldolgozása még nem készült el. E nagy munka els ő lépcsőfokaként írtuk le és térképeztük fel az ÉNY-i Gerecse, Nagy-Somlyó és Hosszúvontató csoportjának barl angjait (1. ábra). A könyvtárakban végzett munka során igyekeztünk a fellelhet ő szakirodalom alapján egységes keretbe foglalni az el őttünk dolgozó kutatók eredményeit. A terepbejárásokon az eddig publikált adatokat eleln őriztük, kiegészítettük, i lletve új adalékokat gyűjtöttünk, melyek kés őbbi kutatások kiinduló forrásaivá válhatnak. A mezozoós őskarszt formabélyegeit magán visel ő, aprólékosan feldarabolódott röghegység töréses szerkezetét a kréta- és óharmadkori tektonikus mozgások idején kapta. Hajdani egységes tönkfelszíne az oligocén miocén idején trópusi areális letarolódáson ment keresztül, majd a fels ő pliocénben és a pleisztocénben az újra megélénkülő tektonikai mozgások a miocén tönkfelszínt feldarabolták, s az egyes rögöket különböző magasságokba emelték. A triász dolomit, de különösen a triász dachetein mészkő és a júra mészkő egyrészt a miocén tönkfelszínt konzerválta, másrészt viszonylag gazdag karsztos formák kialakulásit tette lehet ővé. A hegység általunk vizsgált területe felszíni és felszín alatti karsztjelenségekben egyaránt bővelkedik. A karsztosodás viszonylag nagy mérték ű (Asszony-hegy) és sokhelyütt található nagy meredekség ű, élesen elkülönül ő, sziklás, bordázott, karrosodott rögperem (Bikol-patak völgye, Nagy-Somlyó-hegy, Gorba-tet ő). A dolinaképződés kismértékű és ritka, mert a rögök többsége nem plató jellegű, hanem csúcs formájú. A Gorba 505 m magasságú ponttól DNY-ra, a nyereg ben figyelhet ő meg dolina. A víznyel ő is ritka. A Hosszúvontató alatt található két, ma már csak időszakosan működő, részben eltömődött ponor. A legklasszikusabb föld alatti karsztjelenségek, a barlangok azonban nagyobb számban fordulnak el ő. Valamennyi nehezen megközelíthet ő, eldugott helyen van. Hosszúságuk változó, a legrövidebb 3 m, a leghosszabb 50 m. A barlangok ma már NME Közleményei, Miskolc, So rozat, Bányászat, 28(3-4) Azet,

2 AZ ÉNY-1 GERECSE, NAGY - SOh1LYÓ ÉS NDSSZÚWNTATO HEGYCSOPORTJÁNAK VÁZLATOS HELYSZÍNRAJZA (464 0 KATESZTERI EGYSÉG) I. Gorbotyuk Szúnyogos - bg.!i. Nogy-SonNybi-bg. csoport III. Kis- Somlyói - bg. BARLANGOK V Hosszúvontotói -viznyeló VI. Dunaotmósi k Stela* úregei M IV. Teke-hegyi - bg km L ábra 232

3 TARDOS! GORBALYUK Gerecse - hg. E laprajz F^ hosszmetszet Felmerte Kubassek J. Móga J. Vósórhelyi G. Sziklafal esésvonola KitQltéS Kdtő rmelék Feltöltd ött járotr^sek Törésvonal M. 1 c m 2. ábra 233

4 inaktívak, a pusztulás stádiumában vannak. Kitöltés-anyaguk felszínér ől holocén-kori, recens csontmaradványok kerültek el ő. A Nagy-Somlyói-barlang kitöltésének régészeti ásatása megítélésünk szerint indokoltnak látszik. A legrégibb szakirodalmi említés a Teke-hegyi barlangra vonatkozik. Fényes Elek 1858-ban megjelent munkájában ír a barlangról. Munkánk során tizenkét barl angot kerestünk fel, s ezeknek az üregeknek elkészítettük a térképét és leírását, valamint alkalmi meteorológiai méréseket végeztünk bennük. Az általunk felkutatott barlangok: 1 Tardosi Gorba-lyuk 2. Szunyogos-barlang 3. Teke-hegyi-barlang 4. Kis-Somlyói-barlang" 5. Hosszúvontatói-víznyel őbarlang 6. Nagy-Somlyói -barlang 7. Nagy-Somlyói 2. sz. barlang 8. Nagy-Somlyói 3. sz. barlang 9. Nagy-Somlyói 4. sz. barlang 10. Nagy-Somlyói 5. sz. barlang vagy Kétbejáratú-barlang 11. Nagy-Somlyói 6. sz. barlang vagy Árkádos-barlang 12. Nagy-Somlyói 7. sz. barlang 13. Nagy-Somlyói 8. sz. barlang 14. Dunaalmási barlangszer ű üreg 15. Dunaalmási sziklahasadék J lefejtették A megjelölt üregek közt több tudományos, va gy történeti szempontból érdemel figyelmet. Ezek kutatásával kapcsolatos eredményeket az alábbiakban adjuk közre: Tardosi Gorba-lyuk A Btkol-patak völgyében, Tardosbányától 2 km-re, a Gorba-tet ő É-i oldalában, kb. 300 m t. sz. f. magasságban, a völgytalptól kb. 25 m relatív magasságban nyílik a pados dachsteini mészkőben, réteglapok mentén keletkezett barl ang. A ma már inaktív üreg el őtere a főbejáratra mer őleges törésvonal mentén alakult ki. A bejáratot hatalmas, leszakadt sziklatömb torlaszolja el, s csak ablaknyi résen engedi beszűrődni a napfényt. Rövid sz űkület után teremmé tágul a járat, melynek oldalán több helyen cseppk őbekérgez ődések találhatók. A réteglapok mentén beszivárgó víz nyomai ma is láthatóak a falon. A terem hátsó részét szálk ő alkotja, és a járószint felett kb. 1 m-rel tipikus, üstszer ű oldásnyommal végző dik. A járatok összhosszúsága 13 m (2. ábra) július 3-án,de 11 órakor 22 C külső hőmérséklet mellett a bejáratnál 11 C-ot, a végponton 8 C-ot mértünk. A páratartalom a felszínen 51%, a bejáratnál 86%, a végponton 84% volt. * Csak szakirodalmi utalás alapján ismert 234

5 TEKE HEGYI - BARLA NG GERECSE - HG. N?-1-1)" Sziklaletörés Barlangi tó Szifon (metszetek ben) viz Kitöltés Felmérte = Kubossek J. -- Törésvonal Mógo J. ^'^ ^Sz^ klafal esésvonolo M - 1: J m 3. ábra 235

6 Teke-hegyi-barlang Nevét a hegyről kapta, amelyben nyílik. Helyi elnevezése Ar any-lyuk. Bejárata a Teke-hegy ÉNY-i oldalában, globigerinás, vastagpados dachsteini mészk őben, 95 csapású törés mentén alakult ki A járatok jellege nyomás alatt áramló víz oldó munkájára enged következtetni. A DY-i oldalágban egymás alatt oldott, üstszer ű fülkék sorakoznak, amelyeket sz ű- kebb átjárók kötnek Össze. A barl ang végpontján kb. 2 m2 felületű tavacska van. Elfolyását vastag vízzáró agyagréteg akadályozza meg. Valószín űleg a réteglapok mentén szivárgó víz táplálja a tavat. Az erdész elmondása szerint régen vadorzók hús elrejtésére használták a nehezen fellelhető barlangot. A járatok összhosszúsága kb. 20 m, legnagyobb mélysége kb. 7 m. (3. ábra). Nagy-Somlyói-barlang A barlang a Nagy-Somlyó rögének ÉNY-i oldalában, kb. 300 m t. sz. f. magasságban rétegződött, ÉNY DK-i csapásirányú, 5-8 dőlésű dachsteini mészk őben alakult ki. Először Liffa Aurél említi 1907-ben, s értesülése szerint a barlangból több szekérre menő guanót szállítottak el" ben Vigh Gyula és H. Colb német vegyész tanulmányozta és kutatta a barl angot. Vigh Gyula az üreg fejlődésében két periódust különböztet meg. Szerinte a sima, egyenes falak, a körkörösen kioldott csőrészek, valamint a tet ő gyenge gömbfülkéi azt mutatják, hogy a barlang kezdetben egy nyomás alatti vízvezet ő járat volt. Ebben az első szakaszban az akkori talp a barlang magasabb részén húzódott, s a mennyezet üstszer ű mélyedései is ekkor keletkeztek. Kősőbb azonban a második szakaszban a kifelé folyó víz a járatot kiszélesítette, s szabad kifolyást nyert a napvilágra. Ezáltal a kivezet ő járat eróziós vízvezetővé vált. A legmagasabban fekvő folyosórészeken megmaradtak a víz által kialakított eredeti formák. Ugyanakkor a barl ang mélyebb részein folyó víz gravitációs, eróziós formákat hozott létre. A küls ő folyosó kürtőszerű mélyedései is nyomás alatti vízáramlással kialakított üstök lehettek eredetileg, de felületük az intenzív korrózió és erózió hatására átalakult. A falakat fantasztikus alakú csapok tarkítják. Létüket a korróziónak köszönhetik. Láng Sándor a barlang kioldódását eddig még nem bizonyítottan a fels ő pliocénre teszi és azzal a hévforrás-tevékenységgel hozza összefüggésbe, ami már viszonylag magas szinten az idős mésztufa foltokat is lerakta. Szerinte a barlang nyílása közelében is kellett mészfura foltoknak keletkezni. A tektonikus mozgások és a fiatalon bevágódó patakvölgyek miatt azonb an összezsugorodtak, elszakadtak egymástól meg a barlangtól. A mészfuta foltok maradványai ma is megtalálhatók Dunaszentmiklós és Vadácspuszta határában 360 m t. sz. f. magasságban. Láng Gábor a barlangot hidegvizes eredet űnek tartja. Álláspontját az ásványkiválások teljes hiányára és a falfelszínek jellegére alapozza. Véleményünk szerint ez utóbbi érv nem elég meggy őző bizonyíték a barl ang eredetét illet ően. Megfigyeléseink 236

7 Nagysomlyói - barlang (óerecarhg DunarahtmIk164 sr`..ra: Map J. 147C V0.1. n.mt (*Nn twm.a ^ *OW., em A mw a 1965a.ww.W..+owl. mossi!cad hisasvaladini AMISS- A ObAh IsgllaM1a.wpassul avw.d469. Alaprajz /7-}'}00 0 I 2 J a S ^n 4. ábra 237

8 s egy új, Láng Gábor által ismeretlen járat felfedezése Vigh Gyula elképzelését támasztják alá, s a felmért gömbfülkék és az oldásnyomok pedig hévforrás működésére utalnak, amit a Láng Sándor által említett mészfuta foltok léte is meger ősít. (Tipikusan hidegvizes barl angban is találhatók gömbüstök, és hideg vízből is van jelenleg is mésztufa kiválás! A szerk.) 1951-ben a MÁFI megbízásából Venkovits István vizsgálta a barl ang foszfátos kitöltésanyagát. Az üledékek foszfor és káliumtartalmát Tolnay Vera mutatta ki. A barlang első térképét Vigh Gyula és munkatársai készítették el 1926-b an. Ismeretes egy Láng Gábor által szerkesztett térkép is. A két térkép közt jelent ő s különbség keltette fől a figyelmünket. Vigh Gyula az ÉK-i járatot úgy tüntette fel, mintha szálkőben elvégződne, míg Láng Gábor térképén a járat nyitott, de továbbvezet ő utat nem jelöl. Alapos helyszíni vizsgálódás után megtaláltuk a folytatást, egy zsombolyszerű, omladékos, felszínre nyíló felszakadást, mely most a barl ang második bejáratát képezi (4. ábra). Az új járatrész hossza kb. 20 m, vertikális kiterjedése 10 m. A Nagy-Somlyóibarlang összhosszúsága mintegy 50 m. Kitöltésanyaga részben a falakról lehu llott kőtörmelék, részben agyag, denevérguanó és humusz. Régészeti szempontból még nem kutatták, bár kedvez ő térszíni adottságai miatt az ősembernek is lakóhelyül szolgálhatott. A barlang alatt fakadó források jó ivóvizet biztosítottak, s nem elhanyagolható körülmény a gazdag lelet anyagot nyújtó egykori tatai ősembertelep, a Bajóti- Jankovich-barlang és a Szeleta-barlang közelsége sem. A barlang szádájából, a felszínr ől és a külső folyosó párkányszerű rétegfelületéről begyűjtött állatfajok csontjait dr. Kordos László vizsgálta meg. Meghatározása szerint a csontok a következ ő állatoktól származnak: Cricetus Cricetus (Linné) (hörcsög) 1 juv. tibiófibula Arvicolidae indet. (pocokféle) 2 femur Canis sp. (kutya) 1 nyakcsigolya Cervus elaphus (Linné) (szarvas) juv. hím 2 humerus, 1 femut fr. Apodemus s. (egér) 1 inc. sup. 1 femur fr. Arvicola terrestris (Linné) (vízi pocok) 1 koponya fr július 4-én 24 C felszíni hőmérséklet mellett a barlang bejárati szelvényében 12,5 C-ot, a belső teremben 12 C-ot, a végponton ugy ancsak 12 C-ot mértünk. A páratartalom a felszínen 50%, a bejáratnál 72%, a bels ő teremben 74% volt. IRODALOM [1] BULLA B.:Magyarország természeti földrajza Bp. Tankönyvkiadó. [2] CRAMER-COBL VIGH: Beobachtungen im Gerecse-Gebi ge Mitteilungen über Höhlen- und Karsztforschung. Wien, [3] CZAJLIK I.: A VM Barlangkutató Szakosztály.Karszt- és barlangkutatási Táf [4] DÉNES GY.: A VM Barlangkutató Szakosztály. Karszt és bg. Kut. Táj p

9 [5] FÉNYES E.: Magyarország 1859-ben. I. köt [6] FOLDVÁRY M.: Fels ő-dunántúli természeti értékek. Erdészeti Lapok. 74. évf füzet. p [7] HOLÉNYI L.: Gerecse útikalauz. Bp. 1959; [8] JAKUCS L. KESSLER H.: Barlangok világa. Bp Sport. [9] KADIC O.: Csonka Magyarország barlangjai. Kézirat (MAFI). [10] LANG G.: A Gerecse Nagy-Somlyó-hegy barlangjai. Karszt- és Bg. Kut. Táj jan.-júl [11] LANG S.: A Gerecse peremhegységei részeinek geomorfológiája. Földr. Ért. IV. évf sz [12] LÁNG S.: A Központi Gerecse geomorfológiája. Földr. Ért [13] UFFA A.: Geológiai jegyzetek Nyergesújfalu ésneszmély környékérol. Földtanilntézet évi Jelentése 1907-r ől [14] POLGARDY G.: Gerecse és Gete kalauza. Bp [15] VENKOVITS I.: Jelentés az évi barlangi foszfátkutatásokról. Kézirat (MAFI). A szerzők címe: KUBASSEK JÁNOS egyetemi hallgató Kossuth Lajos Tudományegyetem Debrecen MÓGA JÁNOS egyetemi hallgató Eötvös Lóránt Tudományegyetem Budapest 239

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN Vágó János PhD hallgató, Miskolci Egyetem, Természetföldrajz-Környezettan Tanszék 1. A Bükkalja miocén kori vulkáni képződményei A Bükkalja

Részletesebben

A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS

A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet, 181-187. A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS Összefoglalás Ezen a bércen hét idős forrásbarlangot

Részletesebben

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL FIGYELŐ RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL Alkotás a társadalomtudományok határán e címmel jelent meg 2001-ben az a tanulmánykötet, melyben Dr. Kovacsics József

Részletesebben

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN A BÉKÉS MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET MÚZEUMPEDAGÓGIAI FÜZETEI RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN PELLE FERENC BÉKÉSCSABA, 1978. A sorozatot szerkeszti SZ. KOZÁK MARIA Az eddig megjelent füzetek: 1.

Részletesebben

R E G É C, A V Á R R O M H A S Z N O S Í T Á S A GYŐRFFY ZOLTÁN, KORMÁNYOS ANNA, VARGA BENCE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT MESTERISKOLA XX.

R E G É C, A V Á R R O M H A S Z N O S Í T Á S A GYŐRFFY ZOLTÁN, KORMÁNYOS ANNA, VARGA BENCE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT MESTERISKOLA XX. R E G É C, A V Á R R O M H A S Z N O S Í T Á S A ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT MESTERISKOLA XX. CIKLUS GYŐRFFY ZOLTÁN, KORMÁNYOS ANNA, VARGA BENCE MESTER: CZIGÁNY TAMÁS REGÉC, A VÁRROM HASZNOSÍTÁSA - ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

3. Földművek védelme

3. Földművek védelme 3. Földművek védelme Általános tervezési kérdések 2 Alapkövetelmények a földművel szemben Funkcionális megfelelőség (vonalvezetés, űrszelvény, forgalmi kapcsolatok stb.) Statikai megfelelőség (teherbírások

Részletesebben

Mozaikok a nyugat-mátrai ércbányászat történetéből

Mozaikok a nyugat-mátrai ércbányászat történetéből Mozaikok a nyugat-mátrai ércbányászat történetéből DR. KUN BÉLA Az előttem szólók * Gyöngyösorosziról azt mondták el, amit valahol olvashattak. Én azt fogom előadni, amit láthattam, és főleg amit átéltem.

Részletesebben

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE 4. számú melléklet a 9/2005.(111.29.) rendelethez BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE Zöld Övezet Környezetvédelmi Vallalkozas -2004- Biatorbágy-Páty-Tök Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

A LÉTRÁSI-VIZES-BARLANG KOMPLEX BARLANGTANI VIZSGÁLATÁNAK FŐBB EREDMÉNYEI LÉNÁRT LÁSZLÓ

A LÉTRÁSI-VIZES-BARLANG KOMPLEX BARLANGTANI VIZSGÁLATÁNAK FŐBB EREDMÉNYEI LÉNÁRT LÁSZLÓ NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet, 33-45. A LÉTRÁSI-VIZES-BARLANG KOMPLEX BARLANGTANI VIZSGÁLATÁNAK FŐBB EREDMÉNYEI LÉNÁRT LÁSZLÓ Összefoglalás A Bükk-hegységi

Részletesebben

I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny

I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny Választott témakör A megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia termelő egységek hozambizonytalanságához kapcsolódó hálózati megoldások Fejlesztési

Részletesebben

Budai-hegys. hegység

Budai-hegys. hegység Budai-hegys hegység Budai hegység a Dunánt ntúli középhegysk phegység g legösszet sszetöredezettebb hegysége ge a Benta, az Aranyhegyi patak és s a Duna között k terül l el. Felépítése változatos: v mészkm

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére EÜ. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye

Részletesebben

Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 54. sz. Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 73. Mobil:(06-30) 9358-542 Mobil:(06-30) 606-4245

Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 54. sz. Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 73. Mobil:(06-30) 9358-542 Mobil:(06-30) 606-4245 ETALON 2000 Kft. NYÍRSÉGTERV Kft. Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 54. sz. Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 73. Mobil:(06-30) 9358-542 Mobil:(06-30) 606-4245 BALKÁN Y VÁROS TE LE P ÜLÉ S FE JLE S

Részletesebben

ADALÉKOK A CEREDI-MEDENCE VÍZHÁLÓZATÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ. Utasi Zoltán doktorandusz, Debreceni Egyetem

ADALÉKOK A CEREDI-MEDENCE VÍZHÁLÓZATÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ. Utasi Zoltán doktorandusz, Debreceni Egyetem ADALÉKOK A CEREDI-MEDENCE VÍZHÁLÓZATÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ BEVEZETÉS Utasi Zoltán doktorandusz, Debreceni Egyetem A Ceredi-medence a magyar-szlovák határ által kettéválasztott, kevéssé kutatott peremvidék.

Részletesebben

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról GBTE-35/2009. Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi

Részletesebben

ADATOK AZ ORFŰI VÍZFŐ-FORRÁSBARLANG IDEGENFOR- GALMI HASZNOSÍTÁSÁNAK KÉRDÉSEIHEZ SZŐKE EMÍLIA

ADATOK AZ ORFŰI VÍZFŐ-FORRÁSBARLANG IDEGENFOR- GALMI HASZNOSÍTÁSÁNAK KÉRDÉSEIHEZ SZŐKE EMÍLIA KARSZTFEJLŐDÉS IX. Szombathely, 2004. pp. 383-390. ADATOK AZ ORFŰI VÍZFŐ-FORRÁSBARLANG IDEGENFOR- GALMI HASZNOSÍTÁSÁNAK KÉRDÉSEIHEZ SZŐKE EMÍLIA Szegedi Tudományegyetem, Éghajlattani és Tájföldrajzi tanszék,

Részletesebben

Természettudományi vetélked 2009/2010-es tanév Béri Balogh Ádám Tagintézmény I. forduló. Matematika

Természettudományi vetélked 2009/2010-es tanév Béri Balogh Ádám Tagintézmény I. forduló. Matematika Matematika Anya esti iskolába jár. Tanítási napokon autóbusszal és gyalogosan megy az iskolába. Az órák után apa gépkocsival hozza haza. A grafikon alapján válaszolja a következ kérdésekre: (8 pont) 1.

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT, ÉS TELEPÜLÉS SZERKEZETI TERV MELLÉKLETEI

BALMAZÚJVÁROS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT, ÉS TELEPÜLÉS SZERKEZETI TERV MELLÉKLETEI BALMAZÚJVÁROS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT, ÉS TELEPÜLÉS SZERKEZETI TERV MELLÉKLETEI 1. Balmazújváros Város Településrendezési terv 2009. évi módosítás Belterület 6. sz. területegység

Részletesebben

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS VÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek

Részletesebben

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN Doktori (PhD) értekezés Csüllög Gábor Debreceni Egyetem Debrecen, 2006 TARTALOM BEVEZETÉS... 4 IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 7 I. A TERÜLETI

Részletesebben

12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával

12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával 12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával kapcsolatban A BME Mőszaki Pedagógia Tanszékén 2002-ben kezdıdött meg a hallgatók internet- és az ezzel kapcsolatos IKT-használatának

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó

SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó írásbeli dolgozatok készítéséhez 2005. S Z O L N O K Összeállította: Fülöp Tamás főiskolai adjunktus Átdolgozta: Mészáros Ádám tanársegéd Konzulens és lektor Dr. Kacsirek

Részletesebben

VÍZMINİSÉGI TÁJÉKOZTATÓ

VÍZMINİSÉGI TÁJÉKOZTATÓ 15. évfolyam 2. szám 2008.június VÍZMINİSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség belsı információs kiadványa A Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztése

Részletesebben

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Angyal Zsuzsanna 1. Bevezetés Magyarország régi nehézipari vidékeit még ma is sok helyen csúfítják erőművekből vagy ipari üzemekből származó

Részletesebben

Meghívó a Keleti-Bakonyba

Meghívó a Keleti-Bakonyba Meghívó a Keleti-Bakonyba A mi Várpalotánk nagy múltú település. A Keleti-Bakony déli oldalának és a Sárrét mocsarainak északi nyúlványai között húzódó őskori hadiút alapjain fekszik, a mai 8-as számú

Részletesebben

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32 Telefon: (96) 500-000 Fax: (96) 315-342 E-mail: titkarsag@eduvizig.hu Web: www.eduvizig.hu JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG 1-5

Részletesebben

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. A PROGRAMOZÁS MÓDSZERTANI MEGFONTOLÁSAI... 4 II. GAZDASÁG- ÉS IPARFEJLESZTÉS... 14 III.

Részletesebben

A szőlő éves munkái 1.Metszés: metszőolló fűrészre,csákánybaltára,gyökerezőkapára nyesőollókat pneumatikus metszőollók rövid és a hosszúmetszések

A szőlő éves munkái 1.Metszés: metszőolló fűrészre,csákánybaltára,gyökerezőkapára nyesőollókat pneumatikus metszőollók rövid és a hosszúmetszések A szőlő éves munkái 1.Metszés: évelő kultúrnövényeink közül a szőlő hajtásrendszerét -ezen belül elsősorban vesszőállományát - csökkentjük a legnagyobb mértékben az évenkénti rendszeres metszéssel. A metszés

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 79979-1-/20. Tárgy: Veszélyes és nem veszélyes hulla- El adó: dr. Séra Judit (jogi) dék begy jtés és szállítás

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

VIDÉKI ÉS ELMARADOTT TEREK MAGYARORSZÁGON

VIDÉKI ÉS ELMARADOTT TEREK MAGYARORSZÁGON VIDÉKI ÉS ELMARADOTT TEREK MAGYARORSZÁGON Balogh András 1 A vidékről, általánosságban A hazai szakirodalomban évek óta folyik a vidék, a vidékiség fogalomkörének amely az Európai Unió államaiban évtizedek

Részletesebben

A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján

A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján NAGY LÁSZLÓ Százhúsz éve folyik a vita az úgynevezett tűzikutya és holdidol kérdéséről. Mint a legtöbb vallástörténeti vonatkozású régészeti

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2 A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 A sajátos, észak-déli irányú kiterjedésű Nyugat-dunántúli régió területe egyedülálló módon négy országgal, Szlovákiával,

Részletesebben

MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN

MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN 145 SÁRÁNDI TAMÁS MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN L. Balogh Béni: Küzdelem Erdélyért. A magyar román viszony és a kisebbségi kérdés 1940 1944 között, Akadémiai Kiadó, Budapest,

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95451-1-11/2013. Tárgy: Lakitelek Népf iskola Alapítvány Ügyintéz : dr. Joó Anikó / R.P. el zetes vizsgálat Lovrityné

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben

Hulladékkezelés - Komárom

Hulladékkezelés - Komárom Hulladékkezelés - Komárom Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/143 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Szolgáltatási koncesszió Tájékoztató a szerződés Hirdetmény típusa: módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

RÉGI ELKÉPZELÉS, ÚJ FELFEDEZÉS - LÁTHATÁRON A SPEIZI-SZEPESI-LÁNER- BARLANGRENDSZER

RÉGI ELKÉPZELÉS, ÚJ FELFEDEZÉS - LÁTHATÁRON A SPEIZI-SZEPESI-LÁNER- BARLANGRENDSZER Barlangkutatók Szakmai Találkozója Jósvafő, 2007. november 9-11. Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat RÉGI ELKÉPZELÉS, ÚJ FELFEDEZÉS - LÁTHATÁRON A SPEIZI-SZEPESI-LÁNER- BARLANGRENDSZER Dobos Tímea

Részletesebben

(73) SISÁK I., BENŐ A. Az 1:200.000 mezőgazdasági talajtérkép digitális publikációja a Georgikon Térképszerveren

(73) SISÁK I., BENŐ A. Az 1:200.000 mezőgazdasági talajtérkép digitális publikációja a Georgikon Térképszerveren (73) SISÁK I., BENŐ A. Az 1:200.000 mezőgazdasági talajtérkép digitális publikációja a Georgikon Térképszerveren Digital publication of the 1:200,000 scale agricultural soil map on the georgikon map talajtan@georgikon.hu

Részletesebben

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tilinger Attila okleveles közgazdász A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI TÉRSÉG PÉLDÁJÁN

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 79979-1-20/2011. Tárgy: Veszélyes és nem veszélyes hulladék be- El adó: dr. Séra Judit (jogi) gy jtés, szállítás,

Részletesebben

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

BARÁTUNK A TERMÉSZET 2015-2016

BARÁTUNK A TERMÉSZET 2015-2016 BARÁTUNK A TERMÉSZET 2015-2016 SZIKES PUSZTÁK, HOMOKBUCKÁK, VADREGÉNYES VÍZI VILÁG Alföldi séta 7-8. osztályosok feladatai 1. JÁTÉK A FÖLDRAJZI NEVEKKEL Alföldi barangolásunk kezdetén játsszunk a földrajzi

Részletesebben

A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1

A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1 A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1 A Sierra Gorda Nemzeti Park a Sierra Madre Oriental (Keleti-Miasszonyunk-hegység)

Részletesebben

A mőszaki menedzser (egyetemi) és mőszaki menedzser/gazdálkodási mérnök (BSc) szakokkal kapcsolatos szakspecifikus tudnivalók

A mőszaki menedzser (egyetemi) és mőszaki menedzser/gazdálkodási mérnök (BSc) szakokkal kapcsolatos szakspecifikus tudnivalók Tervezet v. 0,12 A mőszaki menedzser (egyetemi) és mőszaki menedzser/gazdálkodási mérnök (BSc) szakokkal kapcsolatos szakspecifikus tudnivalók Kovács Zoltán, egyetemi tanár, szakvezetı Pató Gáborné Szőcs

Részletesebben

h ;. rv~~~ Kósa Tímea \lá s Ferenc .---_..._..._... _._._-----_..------ NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 1:1-t, L Faragóné Széles Andrea

h ;. rv~~~ Kósa Tímea \lá s Ferenc .---_..._..._... _._._-----_..------ NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 1:1-t, L Faragóné Széles Andrea NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám : 46.846-2/2013.X. Ügyintéző

Részletesebben

Nyugat magyarországi peremvidék

Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat- magyarországi peremvidék ÉGHAJLATI és NÖVÉNYZETI sajátosságok alapján különül el, nem morfológiai különbségek alapján 7100 km² Határai: Kisalföld (É), Dunántúlikhg.,Dunántúli-dombvidék

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem Globális környezeti problémák és fenntartható fejlődés modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI

Részletesebben

A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA

A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA 634.0.116.7 A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA Papp Ferenc Az Erdő 1971. évi, Erdők a közjóért", külön számban. Botos Géza erdőmérnök Debrecen és a Nagyerdő" című cikkének sarkalatos mondanivalója,

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 31. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 31. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Tantárgyi útmutató. 1. A tantárgy helye a szaki hálóban. 2. A tantárgyi program általános célja. Statisztika 1.

Tantárgyi útmutató. 1. A tantárgy helye a szaki hálóban. 2. A tantárgyi program általános célja. Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 1. A tantárgy helye a szaki hálóban Gazdálkodási és menedzsment szakirány áttekintő tanterv Nagyításhoz kattintson a képre! Turizmus - vendéglátás szakirány áttekintő tanterv Nagyításhoz

Részletesebben

Műszaki leírás. 1. Helyszín: Sopronban a Csatkai utcában és a Deák tér sarkán álló Lenck-villa épülete és a Múzeumkert. (hrsz.

Műszaki leírás. 1. Helyszín: Sopronban a Csatkai utcában és a Deák tér sarkán álló Lenck-villa épülete és a Múzeumkert. (hrsz. Műszaki leírás 1. Helyszín: Sopronban a Csatkai utcában és a Deák tér sarkán álló Lenck-villa épülete és a Múzeumkert. (hrsz.: 3033) 2. Rövid történeti áttekintés: A Lenck család villája, Hofer Ottó soproni

Részletesebben

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK GEOMETRIAI TARTÁLYHITELESÍTÉS HE 31/4-2000 TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ELŐÍRÁS HATÁLYA 2. MÉRTÉKEGYSÉGEK, JELÖLÉSEK 3. ALAPFOGALMAK 3.1 Tartályhitelesítés 3.2 Folyadékos (volumetrikus)

Részletesebben

A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN. Frisnyák Sándor 1. Az őskörnyezet első használói és átalakítói

A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN. Frisnyák Sándor 1. Az őskörnyezet első használói és átalakítói A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN Frisnyák Sándor 1 Az őskörnyezet első használói és átalakítói A hazánk ősföldrajzával foglakozó tanulmányok rendre megemlítik, hogy a holocénban az endogén

Részletesebben

II. BOMLÁS VAGY EGYSÉG? AZ ERDÉLYI SZELLEM

II. BOMLÁS VAGY EGYSÉG? AZ ERDÉLYI SZELLEM II. BOMLÁS VAGY EGYSÉG? AZ ERDÉLYI SZELLEM A kérdés, amelyet tárgyalni akarunk, nem esztétikai, nem filozófiai, nem is politikai, hanem az erdélyi magyarság életkérdése. Gyökerében megtaláljuk irodalmi,

Részletesebben

BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE

BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE TROGLONAUTA BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE 2012 1 A Naszályi-víznyelőbarlang kutatásában nyújtott segítségért ezúton mondunk köszönetet: - a Duna-Dráva Cement Kft és a Sejcei Bányaüzem vezetőinek,

Részletesebben

A controlling integrálódása az oktatási szférában

A controlling integrálódása az oktatási szférában Dr. Tóth Antal - Dr. Zéman Zoltán A controlling integrálódása az oktatási szférában 1. CONTROLLING ALKALMAZÁSA A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNÉL A controlling hasznossága mindaddig nem fog érvényre jutni

Részletesebben

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) részterületeinek értékelése

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) részterületeinek értékelése Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) részterületeinek értékelése ÉRTÉKELÉSI JELENTÉS V2 (2005. november 11-i állapot) 2006. február TARTALOMJEGYZÉK 1.1 A DOKUMENTUM BEMUTATÁSA... 3 1.2

Részletesebben

Ortopédiai betegek rehabilitációja

Ortopédiai betegek rehabilitációja Ortopédiai betegek rehabilitációja Törpe növés Veleszületett végtag hiányok Hibás testtartás Végtag deformitások Arthrosisok Izomzat és kötőszövet veleszületett hibái Izombetegségek Csontok és izületek

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA A JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK VÉGLEGESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓJA PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó Törzsszám: 2-03-365 Délegyháza

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV Alsó-Duna közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. március

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007 2014 M U N K A T E R V E Z á r a d é k: Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2007-2014. évi Gazdasági Programját a

Részletesebben

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)

Részletesebben

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről

Részletesebben

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz...

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz... A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. április TARTALOM

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ

SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Pedagógiai Intézet SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szarvas 1. A szakdolgozat célja és szerepe A szakdolgozat eredményes megírásával és megvédésével

Részletesebben

Siker és továbbtanulás? Diplomaszerzés a siker kulcsa?

Siker és továbbtanulás? Diplomaszerzés a siker kulcsa? Siker és továbbtanulás? Egy országos reprezentatív kutatás adatainak elemzése Dombi Annamária Jelen kutatás fókuszában a fi atal, továbbtanulásban érintett felnőttek siker hívószóra adott szóasszociációinak

Részletesebben

T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96 418 373; Fax: 96 418699; email: talent_plan@arrabonet.hu; www.talent plan.hu Győr Rendezési terv

Részletesebben

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ. Környezeti jelentés TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0032

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ. Környezeti jelentés TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0032 Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ Környezeti jelentés Közös Jövőnk: Hajdú-Bihar TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0032 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával

Részletesebben

Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora

Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora Wallner Ernı komoly tanári múlttal, középiskolai igazgatói tapasztalattal, egyetemi magántanári pályafutással (a pécsi egyetemrıl) érkezett az 1942-es esztendıhöz

Részletesebben

Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért

Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért DUN AÚ JVÁR OS I FŐ IS KO LA COLLE GE OF DUN AÚ JVÁR OS Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért - Az Új DunaPolis Gazdaságfejlesztési Klaszter Stratégiája - 2012. január 31. Készítették

Részletesebben

Feltétel. Családi jogvédelem biztosítás. Komfort

Feltétel. Családi jogvédelem biztosítás. Komfort Feltétel Családi jogvédelem biztosítás Komfort A Jogvédelmi biztosítás általános feltételei Az alábbi általános feltételek alapján az UNIQA Biztosító Zrt., 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. (továbbiakban:

Részletesebben

S Z A K M A I Z Á R Ó B E S Z Á M O L Ó

S Z A K M A I Z Á R Ó B E S Z Á M O L Ó OTKA nyilvántartási szám:t 046382 1 ZÁRÓJELENTÉS S Z A K M A I Z Á R Ó B E S Z Á M O L Ó A téma címe: "Evangélikus templomépítészeti és egyházművészeti kutatások Kelet-Magyarország" Témavezető neve: Dr.

Részletesebben

GYŐRI JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV

GYŐRI JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV I 2015. SZEPTEMBER GYŐRI JÁRÁS Tartalomjegyzék I. Vezetői összefoglaló... 3 II. A győri járás rövid bemutatása... 5 III. Bevezetés és illeszkedés... 10 Pályázati háttér, a megvalósításról átfogóan... 10

Részletesebben

Csehbánya Német Kisebbségi Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2004 (VII. 26.) sz. rendelete

Csehbánya Német Kisebbségi Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2004 (VII. 26.) sz. rendelete Csehbánya Német Kisebbségi Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004 (VII. 26.) sz. rendelete Csehbánya község jelképeiről és a jelképek használatáról Rendelet száma: 11/2004. (VII. 26.) Rendelet

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE SZÁMOKBAN

VESZPRÉM MEGYE SZÁMOKBAN VESZPRÉM MEGYE SZÁMOKBAN 214 Tartalom Főbb jellemzők.... 2 1. Népesség, népmozgalom.... 4 2. Munkaerőpiac... 6 3. Egészségügy, baleset... 8 4. Szociális ellátás...1 5. Oktatás, kultúra...12 6. GDP, kutatás-fejlesztés...14

Részletesebben

KÖRÖSTARCSA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

KÖRÖSTARCSA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV KÖRÖSTARCSA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV Örökségvédelmi hatástanulmány Egyeztetési anyag Gyula, 2006 2 Örökségvédelmi hatástanulmány Köröstarcsa község településrendezési tervéhez 1. Vizsgálat a) történeti

Részletesebben

Magyarország idegenforgalma az előző századfordulót. Nyaraljon Felsőgödön! A Kék Duna Panzió nyolc évtizede képekben

Magyarország idegenforgalma az előző századfordulót. Nyaraljon Felsőgödön! A Kék Duna Panzió nyolc évtizede képekben Volentics Gyula Nyaraljon Felsőgödön! A Kék Duna Panzió nyolc évtizede képekben A kék Duna partján Oly szép az est, Az alkony mindent Bíborba fest, Ifjú szívekben A vágy tüze gyúl, A vén Duna partján Csók

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

Ingatlanvagyon értékelés

Ingatlanvagyon értékelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Ingatlanvagyon értékelés 4. A vagyon elemzése Szerzı: Harnos László

Részletesebben

Kutatási jelentés A Veszprémi Egyetemi Barlangkutató Egyesület Szentgáli-kőlikban 2006-ban végzett munkájáról

Kutatási jelentés A Veszprémi Egyetemi Barlangkutató Egyesület Szentgáli-kőlikban 2006-ban végzett munkájáról 1 VESZPRÉMI EGYETEMI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET 8443 Bánd Kossuth Lajos u. 2/b. tel: 70/3828-595 Tárgy: kutatási jelentés Balatoni Nemzeti Park Igazgatósága 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Korbély Barnabás barlangtani

Részletesebben

Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek

Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek Történelemtanítás a gyakorlatban Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek Egy ismeretlen helyzet titokzatos, érdekes, de akár félelmetes is lehet. Az iskolakezdés után a következő

Részletesebben

Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület

Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület A Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület jelentése a 2014. évi kutatási tevékenységéről Pécs 2015. június Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék AZ EGYESÜLET 2014. ÉVI KUTATÁSI ENGEDÉLYEI... 1 FELTÁRÓ

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez Sarbó Gyöngyi 2013 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 ELŐSZÓ... 2 ALAPOK... 3 TERJEDELEM ÉS MÉRET... 3 FORMAI

Részletesebben

Természeti viszonyok

Természeti viszonyok Természeti viszonyok Felszín szempontjából Csallóköz folyami hordalékokkal feltöltött síkság. A regionális magasságkülönbségek nem nagyobbak 0,5-0,8-3,00 m-nél. Egész Csallóköz felszíne mérsékelten lejt

Részletesebben

Feltétel. Ingatlan tulajdonosi jogvédelem biztosítás

Feltétel. Ingatlan tulajdonosi jogvédelem biztosítás Feltétel Ingatlan tulajdonosi jogvédelem biztosítás A Jogvédelmi biztosítás általános feltételei Az alábbi általános feltételek alapján az UNIQA Biztosító Zrt., 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74.

Részletesebben

AZ 1956. ÉVI DUNAI JEGES ÁRVÍZ

AZ 1956. ÉVI DUNAI JEGES ÁRVÍZ AZ 1956. ÉVI DUNAI JEGES ÁRVÍZ A magyarországi dunai árvizek történetének utolsó száz évében rendkívüli helyet foglal el az 1956. évi márciusi jeges árvíz. Hatalmas, pusztító jeges árvizeket ismerünk a

Részletesebben

Bakony. A fenyőfői ősfenyves. A Cuha-patak völgye

Bakony. A fenyőfői ősfenyves. A Cuha-patak völgye Bakonyi Tájakon Bakony A Bakony hazánk legnagyobb kiterjedésű és legváltozatosabb morfológiájú hegysége, amely elnyúló dolomit- platóival, lomha hegyhátaival, meredek vulkáni kúpjaival, hol szelíd, hol

Részletesebben

Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár

Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár Macsinka Klára A területhasználati funkciókhoz tartozó tényleges parkolási igények modellezése (meghatározásának módszertana) a fenntartható közlekedés elvei szerint Doktori értekezés (tervezet) Témavezető:

Részletesebben

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 4.

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 4. Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 4. A légköri erőforrások és a vízvagyon Dr. Dömsödi, János Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 4.: A légköri erőforrások és a vízvagyon Dr. Dömsödi,

Részletesebben

Pázmány Péter kritikai kiadás OTKA 67975. sz. pályázat záró beszámolója, 2011. augusztus. A beszámolót készítette Hargittay Emil projektvezető

Pázmány Péter kritikai kiadás OTKA 67975. sz. pályázat záró beszámolója, 2011. augusztus. A beszámolót készítette Hargittay Emil projektvezető Pázmány Péter kritikai kiadás OTKA 67975. sz. pályázat záró beszámolója, 2011. augusztus. A beszámolót készítette Hargittay Emil projektvezető I. Az elvégzett munka (2007-2011) A Pázmány Péter kritikai

Részletesebben

A szülők pedagógiai érdeklődésének vizsgálata és annak andragógiai tanulságai

A szülők pedagógiai érdeklődésének vizsgálata és annak andragógiai tanulságai Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. Krisztina Felnőttképzési és Szakképzési Központ A szülők pedagógiai érdeklődésének vizsgálata és annak andragógiai tanulságai Konzulens: Dr.

Részletesebben

A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása

A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása Regionális Operatív program 3.3. ROP - 3.3.1. - 05/1-2006 04-0001/36 A munka világa és a fels oktatási intézmények közötti kapcsolatok er sítése a Dunaújvárosi Kistérségben A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi

Részletesebben

Kiromed Zéta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató

Kiromed Zéta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató Kiromed Zéta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató A termék kivitele a képen látható eszköztől részleteiben eltérhet, a változás jogát fenntartjuk. 1 SN: Kiadás

Részletesebben