CSALÁDI KÉP. Szöveg: Zorándy Sára. Fotó: Sipos Dániel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CSALÁDI KÉP. Szöveg: Zorándy Sára. Fotó: Sipos Dániel"

Átírás

1 Szöveg: Zorándy Sára. Fotó: Sipos Dániel 112

2 GYÔRFI LÁSZLÓ (42) GYÔRFI TÍMEA (38) GYÔRFI SÁRA (10) GYÔRFI DÁNIEL (9) GYÔRFI BENJÁMIN (4) A HELYSZÍN: egy, a budapesti Alsórákoson épült 210 négyzetméteres ház: földszint és emelet, négy hálószoba. A kert nem túl nagy, de elfér benne kerti bútor, lehet kint enni, és a gyerekeknek is jut hely játszani. Hitelbôl és sok munkából hozták össze. László: Engem ez nem nyomaszt. Egész másképp gondolok erre, mint sokan mások. Imádkozzanak a bankok, hogy egészséges maradjak, és vissza tudjam fizetni. Ez nem megy hitelek nélkül, és ez így rendben is van. Amíg bírjuk napi szinten, és lejár idôvel a hitel, nem szabad azon gondolkodni, hogy végül mennyibe került a ház. GRÜN: László apja még Grünnek született, a nagyszülôk 46-ban magyarosítottak Gyôrfire, három nappal a második gyermek születése elôtt, hogy ôt már ne kelljen magyarosítani. László: Gondolom, nem volt könnyû Grünként élni mindennap, minden vicc Kohn és Grünnel kezdôdött. Megvan még a névváltoztató levél is: 46 augusztus 22., és 25-én született a nagybácsikám. ALMA: Benjámin jele az óvodában az alma, már nem kiscsoportos, és még nem nagycsoportos. A Benjámin zsidó óvodába jár. Sára és Dániel is ide jártak. ALLERGIA: Néha kicsit nehéz kósert tartó zsidóként egy hagyományos állami, nem zsidó iskolába járni, de ez a kerület egyik legjobb iskolája. Sára: Mindig kérdezgetnek, hogy miért, mondjuk a Danikát már nem. Dani: De, mostanában engem is kérdeznek. Sára azt szokta mondani, hogy allergia miatt kap külön ételt, Dani pedig semmit sem mond, mert nem szoktak rámenôsen kérdezni. Sára: Az osztálytársak nem tudják, hogy zsidók vagyunk, a tanár tudja. Amikor egy ünnep miatt nem tudnak bemenni, Tímea igazolást ír, de ez ritkán fordul elô. Tímea: Nem igaz, hogy nem tudják, hogy zsidók, több anyuka megkérdezte, hogy miért hozzák... Sára: De a gyerekek nem tudják. Tímea: A gyerekek még nem értik, mi az, hogy zsidó. KONSZENZUS: Ami az iskolát illeti, László és Tímea között nem teljes a konszenzus. László: Ez egy kompromisszum. Én jobban örültem volna zsidó iskolának, meg ezek a félreérthetô, kicsit magatartászavaros, keszekusza dolgok kicsit tisztábbak lettek volna. Ugyanakkor mindketten úgy gondoltuk, hogy a gyerekek képességei megkívántak volna egy jobb iskolát. Ami persze rossz, mert ha már a mi gyermekeink se járnak oda, mitôl lenne jó? A zsidó iskolában viszont nem kap annyi pluszt, mint amennyi hátrányt. László úgy érzi, a Scheiber Sándor iskolában a kóser étkezés, a héber- és vallástanulás, valamint a zsidó identitás megszilárdítása mellett vannak hátrányok is, melyek közül a legnagyobb a vegyes osztályok kialakítása. Ide felvesznek bárkit, halachikusan zsidókat és halachikusan nem zsidókat is. Ôk azt hiszik, hogy zsidók, aztán születnek barátságok, szerelmek, és kiderül a szerelem közepén, hogy mégsem. Több példát is tudok erre mondani, és ez baj. A Wesselényi utcai zsidó iskola nem is játszott, úgy érezték, túl kicsi az osztálylétszám. Nemrég a Chabad is nyitott iskolát, azon gondolkodnak, Benjáminnak már jó lesz, mert alulról építkezik, nincsenek még felsôbb osztályok. Tímea: De annak nagyon jó osztálya van, nagyon elfogadó. László számára még nagy kérdés, hogy jó döntés volt-e a nagyobb gyerekek iskoláját így megoldani. SAPKA: A kerületi iskolában eddig egyszer volt konfliktus az egyik szülôvel, Dani osztályában a szülôi értekezleten. Az apuka egy cetlit csúsztatott oda Lászlónak: Kedves uram, tiszteljük meg azzal a tanárt, hogy leveszi a sapkáját. László: Nagyon udvariasan megköszöntem, hogy figyelmeztetett erre, és ment tovább a szülôi értekezlet. Aztán hallottam, hogy pusmogtak ketten, és odajött a végén elnézést kérni. Valaki elmondta neki, hogy ez nem az a sapka, ez egy másik sapka. Tisztelem az embert, mert nagyon nehéz elnézést kérni. Dani elvileg szintén sapkában jár. Sára: De ô az osztályban le szokta venni. László: Én nem csinálok ebbôl problémát. VALLÁSOS IDENTITÁS MÁSHONNAN: László és Tímea otthoni példamutatással és talmud-tóra órák segítségével reméli biztosítani a gyerekeknek a vallási identitást. László: Meg járunk gyülekezetbe, a Károli Gáspár térre, a Bét Sálomba. Azt szeretjük, mert nekünk is fontos a közösség, és mi is fontosak vagyunk a közösségnek. Kölcsönösen segítjük egymást, és jól érezzük magunkat. Sokszor járunk még Chabad közösségekbe is elsôsorban Óbudára, ott is otthon érezzük magunkat. 113

3 REÁL: László és Tímea végzett közgazdászok, a gyerekeknek is erôs a reál képességük, ezért is volt fontos az erôs reáliskola. László: Már most látszik, hogy jók a reáltárgyakban. A nyelvtudás, a vallás is nagyon fontos, de nem lehet belôle megélni. Az embernek legyen egy szakmája. Elfogadtam, amit Timi mondott. VEGYES TÁRSASÁG: Augusztusban Lászlóék egy közös nyaraláson vettek részt, több szülô, nyolc gyerek. Egy gyerek bicklivel nekiment az egyik autónak, kisebb karcolást okozva, azóta sem tudják, melyik gyerek lehetett. Márciusban, több mint fél évvel késôbb, a sérült autó tulajdonosa váratlanul azzal rukkolt elô, hogy biztos a Dani volt, mert ismerem a fajtátokat. László és Tímea nem hagyták annyiban, elindítottak egy kör t a baráti társaságban. Volt, aki még csak nem is reagált. A társaság szétesett, már csak pár emberrel tartják a kapcsolatot. László: Ilyen problémák vannak. A gyerekek még nem tudják, de egyre inkább lesznek ilyenek. Nem lehet úgy zsidónak lenni, hogy kicsit vagyok az, leveszem a sapkám, felteszem a sapkám. KETTÔ: A nyitott konyha a nappalival van egyben, ettôl az egész földszinti tér világos és nyitott. A konyhában minden duplán van: két hûtô, két sütô, két fôzôlap, két mikró. Eddig a családban László az, aki a legkomolyabban tartja a vallás. László: Nem kényszerítem a gyerekeket, sem a Timit arra, hogy tartsanak valamit, amit nem akarnak, de vannak megállapodások. Ilyen például a kóser háztartás, az nem alku kérdése. Lászlónak bele kellett tanulnia ebbe, Tímeával nem volt kóser háztartásuk egészen addig, amíg két éve be nem költöztek az új házukba. László: Disznóhúst már nem ettünk régóta, keverni már nem kevertük a tejest a húsossal elég régóta, de hogy teljesen el legyen választva... Tímea:... és két mosogató legyen... László:... és minden az csak itt van. SZÜNNAP: Benjámin szobájában dupla ágy van. Sára: Mert fél egyedül aludni, és felváltva megyünk át hozzá mi ketten a Danival, napi váltásban. Beni: Ma szünnap. Ilyenkor egyedül alszik, de el tudja fogadni, mert tudja, hogy másnap újra ott alszik mellette az egyik testvér. Tímea: Beni mindig nagyon rosszul aludt. De nem akartuk, hogy nálunk aludjon el, mert akkor vége. Akkor elkezdtünk matracon aludni Beni mellett. Amikor épült a ház, átmenetileg kisebb lakásban voltunk, ahol nem volt mindenkinek saját szobája, és kiderült, hogy ha ott van vele valaki, akkor legalább nincs az a sétálós mûsor. A kétszemélyes ágy pedig biztosítja, hogy mindenki jól aludjon, nem úgy, mint elôzôleg a matracon. TUSOLÓ: A fürdôszobán kívül még van egy tusoló, ott, ahol a mosógép, ez különösen akkor jó, amikor péntekenként egyszerre kell indulni zsinagógába. ÜNNEP VAGY ISKOLA: A gyerekek dönthetnek, hogy ünnepnapokon mennek-e iskolába, vagy jönnek-e templomba. László: Olyan nincs, hogy Hawaii-dizsi. Vagy az iskola, vagy, mert az ünnep fontos nekik, a zsinagóga, de akkor ott kell lenni. Egyelôre az iskola még mindig jobb. ZUGLÓ: Budapesttôl 25 kilométerre éltek, Veresegyházán túl, de az iskola szempontjából problémás volt. Sára: Gyenge volt az az iskola, nagyon jobbos volt. Tímea: Fel sem merült, hogy oda járjanak. Azt sem akarták, hogy sokat kelljen járni mindennap a gyerekekkel be a városba. László mindig is zuglói volt, ott járt iskolába, ott laknak a szülei, most is ott van a cége, logikus volt, hogy közel keressenek telket. László: Itt is lehet zsidónak lenni, zsidóként élni. Zsinagóga is van elég közel, csak nem oda járnak. Tímea: Mi a gyerekekkel kocsiba ülünk, Laci viszont busszal jár. László: Ez egy kompromisszum. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy csak a gettóban lehet zsidónak lenni. Annál nagyobb kárt nem okozhatok sem saját magamnak, sem a gyerekeknek, hogy én bezárkózzak, vagy beköltözzünk a Dob utcába, kis túlzással, és járjunk a Vasváriba. Tímea: A Vasvári nem családoknak szól, oda leginkább fiatalok és chabadnyikok járnak. László: Lényeg az, hogy lehet kertvárosban is zsidóként élni, modern orthodoxként. Tímea: Mizrachi. László: A modern ortodox az sómer sábesz és kóser, és nekünk az is necces. Sára: Jó lenne, ha többször mennénk Bécsbe. Ott van egy kóser kínai étterem. Tímea: Persze... László: Errôl lehet beszélni, hogy mi a probléma. Alapvetôen az a probléma, hogy ha igény lenne is rá, nincs meg az infrastruktúra. Tímea: A Carmel, az tök jó egy alkalomra, de nem arról szól, hogy mindennap ott együnk. László: A Carimama Pizzériája mint tejes étterem, oda járunk viszonylag sûrûn. Tímea: De nincs olyan, mint a bécsi kínai, ahol 7,5 euróért egy húsos menü levessel. Sára: Nagyon finom! László: Szóval a modern orthodoxia, az lenne a cél, és fontosnak tartjuk, hogy minden évben egy picivel többet tartsunk. 114

4 KÉT HEKSER: Idén a kóser pékség elindítása volt a picivel több, elég nagy falatnak bizonyult: két közgazdász, 15 éve vezetnek egy kiállítás-kivitelezô és könyvelési vállalkozást, és akkor ez. A budapesti kóser közösségben többen érezték úgy, hogy az addigi monopolhelyzet nem optimális, egyesek aggódtak a kóserségi feltételek miatt is, mert amott vegyes gyártás volt: kóser és nem kóser egymás mellett. László: A kásrut szempontjából egy magasabb szintû dolog, ha csak kóser gyártás van, és én azt vállaltam, hogy csak kósert gyártok, olcsóbban, mint ami eddig volt, és szélesebb körben próbálok terjeszteni. Mostanra már a választék is nagyobb. Eddig sem nagyon dolgozott szombaton, de most már olyan fáradt szokott lenni szombatra a hatnapos gyártás mellett, a folyamatos tanulás és a különbözô kezdeti problémák megoldása után, hogy ha akarna, sem bírna dolgozni, kifejezetten jól esik a szombattartás. Most már csak Lászlóék gyártanak kóser pékárut Budapesten, és nagyon örülnek, hogy az elôzô gyártó jelezte feléjük, nemcsak nem haragszik, de nem is irigyli ôket. László: Nekem fontos volt az a félmondat, hogy ô nem haragszik! Amikor elkezdték, semmit se tudtak: hogy mekkora a termelés, hány emberre kell, mi a területigénye, mi az elektromos igénye. Tímea: Találtunk egy péket tavaly szeptemberben, és vele végigcsináltuk. Feltették a hírdetést, ketten eljöttek, de próbamunkára sem tudták hívni ôket, mert a pékség nem volt meg, még a gépek sem voltak meg. Az egyik kifejezetten szimpatikusnak tûnt, érzésre felvették. Azóta is ô a vezetô pék. Tímea: Kérdeztük tôle, van-e kifogása a kóser pékség ellen, mert ha azt nem tudná elviselni, akkor ne is beszéljünk tovább. Mondta, hogy ôt ez nem zavarja, és így ennyi. Ha az utcán szembe jönne, talán nem gondolnád. Nagyon helyes, de egy kigyúrt, egy erôs magyar férfi. László: De nagyon rendes. És mi bíztunk benne, pedig egy kiflit se tudott sütni nekünk. De mondta, hogy ô jó pék mondta magáról, mi meg elhittük. Tímea: És amikor elindult a gyártás, akkor kiderült, hogy igaza van. László: Tudniillik ez egy nagyon nehéz dolog. Más igénye van az ortodoxiának, más igénye van a Chabadnak... Tímea: Ízben, formában, sötétre süljön, világosra süljön... László: Legyen ropogós... Tímea: Kaptunk olyan kritikákat, hogy sültebb legyen, ne legyen sültebb, a zsömle puhább, keményebb, cserepes legyen, minden! László: És akkor a kóserságról még nem is beszéltünk! Végül Oberlander rabbi a Chabadtól is megadta az áldását, és Weiszberger rabbi, a magyar ortodoxia vezetôje is. László: Két hekser is van a termékeinken, ami egyedülálló Magyarországon. Erre nagyon büszke vagyok! A KOMÓD HELYE: Mivel László és Tímea maguk terveztették a házat, mindennek úgy van helye, ahogy ôk szerették volna. Egy rég a családban lévô komódnak a lépcsô alatti falból kihagytak pont annyi helyet, hogy beférjen, így nincs útban, mégis szépen mutat. JÁTSZÓSAROK: Az emeleten az elsô tér a játszósarok, amit egy kissé a nappalitól elkülönítve alakítottak ki, de mivel galériaszerûen lóg a nappali fölött, mégis van némi közelség. Sára: A régi házban mindig a nappaliban játszottunk, és nem hagytuk a szülôket békén, itt most tudunk rendesen autózni és játszani, és nem a szülôk hátán. HÖRCSÖG: Sára szobájában hörcsög, Mazsi a neve, Sára találta ki, nem emlékszik, hogyan. Dániel: Az elsô meghalt egyik éjszaka. Dániel szobája pont ugyanolyan, mint Sáráé, csak van még egy szekrénye, hörcsöge viszont nincs. IDEGBAJ: Beni Tímeát kérdezi a konyhában, László válaszadás közben odafordul: Nem tudok így beszélni, nem hallom a saját hangomat se. Beni félbehagyja a mondandóját, kicsit késôbb folytatja, közben valami játékkal zajong. László megint hátrafordul: Ezt lehet talán kicsit jobban is koordinálni, nem? Tímea: Ne kapj idegbajt. László: Nem kapok idegbajt. Tímea: Dehogynem! KÖTÖTT SAPKA: László nagypapáit munkaszolgálatba vitték, Auschwitzba az egyik nagymamát, Buchenwaldba a másikat. Apukája 41- es, Szegeden vészelte át a háborút, végül a pesti gettóban kötött ki, 44 májusában vitték el az anyját, onnantól közel egy évig nem látta: valaki vigyázott rá, négyéves volt, amikor felszabadították, anyja, apja nélkül. Asszimiláns zsidóként élték az életüket. László hatéves volt, amikor valakinek a temetésére mentek. László: Nem voltak ezek a baseballsapkák divatban. Adtak egy olyan jó kis kötött, alul bekötôs sapkát a fejemre júniusban, hogy akkor ezt vegyem fel. Azért kell, mondták, mert zsidó vagyok. És ennyi. László csak évesen kezdett el fogalkozni a témával, már nem tudja pontosan, hogy minek a révén. Brisze húszévesen volt. László: Az az elsô lépcsô. A családom akkor még ellenezte. A szülei eleinte azt hitték, majd csak kinô belôle, 115

5 de 25 évvel késôbb már beleszoktak. Ezek után valaki meghívta hanukabálba a Gellért szállóba, ahol kérdezték, hogy nem megy-e ki Izraelbe. 90-ben egy alijahullámmal ki is ment. A PAPÍROK: Lászlóéknak fontos, hogy a gyermekeik zsidó párt találjanak maguknak, az nem gond, ha betért zsidóról van szó, bár az itthoni betérés nem problémamentes. László: A magyar betéréseket csak Magyarországon fogadják el. Nem gondoljuk, hogy mindhárom gyerek itthon marad, talán egyik sem fog itthon élni, hanem Ausztráliában, Amerikában, akár Izraelben. Annyi biztos, hogy ha a fiam elvesz egy lányt mert csak a fiúkkal van baj, a lányokkal kevésbé, mert az unoka zsidó lesz. Szóval ha a fiam elvesz egy lányt, aki betért, vagy azt hiszi magáról, hogy zsidó, és abszolút éli, és nem is téma, csak az esküvô elôtti héten, amikor odajön a rabbi, és azt mondja, ne haragudjatok, ismerlek benneteket már húsz éve, de a papírokat jó lenne, ha behoznátok. Dani briszénél is ez volt, akkor Tímea anyukájának a papírjai után kellett rohangászni, és meg is lettek, egy nagykanizsai, zalaegerszegi, zalaszentgróti kutatóút után. Oberlander rabbi Lászlót is, Tímeát is nagyon régóta ismeri, sôt, Tímea szüleinek a ketubájáról is tudott, de a papírokat be kellett mutatni. RADIKÁLIS: Sára lejön a játszószobából, mutat Tímeának valamit: Nézd! László: Ez most annyira fontos? Tímea: Nekem mutatja, te csak beszélj tovább. László: Van itthon minden, van a Szim Sálóm, az a nôi rabbis történet, van a neológ, ahol orgona szól a templomban, van az általunk képviselt modern ortodox, ahol normális, polgári munkával rendelkezôk járnak, de vallásosabbak, vannak az ortodoxok, ott már nehezebb, aztán a chabadok, ott meg még inkább, és egy csomó stációt kihagytam. Tímea: Na, Laci ebben egy kicsit radikális. László: Igen, radikális. Nem vagyok radikális, abban a templomban, ahova mi járunk, ott is sok a betért zsidó, a mi rabbink is része ennek a betérôs programnak, ô azt mondja: Aki akar, az jöjjön! Mindenkinek joga van megismerni a zsidóságot, és részesévé válnia ha úgy akarja. Tímea: Egy húszéves gyerektôl már meg tudod kérdezni azt, hogy: Figyelj, kid zsidó? Azért ha az neki fontos, arra tud válaszolni. László: De ne legyen az a becsapás, és tudunk ilyenrôl, hogy a tizenhatodik randevúnál, amikor már fülig szerelmes, derül ki a lányról, hogy kis gebasz van. GRÓFI INTÉZÔ: Tímea családja kanizsai, a hitközségben is aktívak voltak. Tímea egyke, hét - éves koráig állítottak neki karácsonyfát. Tímea: Nem lehet egy óvodás gyereknek elmagyarázni, hogy miért nincs karácsonyfa. Anyai nagyanyját, apai nagyanyját, nagyapját elvitték Auschwitzba, anyai nagyapját nem hurcolták el, mert a Zala megyei grófnak volt az intézôje, a gróf pedig nem engedte elvinni, csak a feleségét. Tímea: Nem lehetett mást csinálni, csak rá egyedül kapott mentességet. A feleségét és a fiát vitték, akit meg is öltek, Tímea anyukája már a háború után született, ahogy apukája is. Pesten találkoztak, ott is éltek mindig. Gyerekkora óta járt Tímea templomba, talmud-tórára, de nem voltak olyan nagyon vallásosak otthon. Tímea: Mindig szokták mondani, van az ortodox, van a neológ, és vannak a kanizsai zsidók... FOCI AZ UDVARON: Tímea és László ugyanakkor jártak a Rabbiképzôbe, egy társaságba jártak. Tímea akkor még mással járt. Egy barátnôjük közvetített, egy esti beszélgetés után megkérdezte, hogy felhívhatja-e Tímeát a Laci. Tímea: Azt mondtam, felhívhat nekem akkor már voltak problémáim a másik sráccal, onnan már egyenes út volt. Az elsô pillanattól tudták, hogy zsidó esküvô lesz, és idôvel elhatározták, hogy a zsidóságot pozitívumként akarják átadni a gyerekeknek, ne legyen túl nagy hangsúly a holokauszton, nem kényszerítik ôket semmire. Sábeszkor focizhatnak az udvaron, játszhatnak barátokkal, ettôl még a templomba járás pozitív, kö zösségi élmény lesz. László: Van ez a történet, hogy a férfi elmegy a rabbihoz, hogy van egy négyéves fiam, mikor kezdjem el a zsidóságra tanítani? Hát fiam, már négy évet elkéstél. Mi is próbáljuk terelgetni a gyerekeket, tanítgatni, a pozitív részét hangsúlyozni az ünnepeken keresztül, nem ültetem le alef-bétezni. SZOKNYA: Tímea a pékség elindítása óta szinte csak szoknyában jár. Tímea: Nem akarok megbántani senkit. Ha tudom elôre, hogy semmi ilyen találkozóm nem lesz, akkor elôfordul, hogy nadrágot veszek, de rövid szoknyám nincs. Lászlónak nem ez fontos: Az igen, hogy legyen itthon kóser kaja, és a gyerekeken néha szoktunk vitatkozni, de hogy ô most milyen szoknyát vesz fel, az nem izgat. Én megyek elôre, vágom az ösvényt, és ô amit ebbôl elfogad. Én nem eszem kagylót, rákot tíz éve, ô nem eszik két éve, maga rájön, hogy neki fontos. 116

6 MINDENNAPOK: Tímea felkel hatkor, becsomagolja a gyerekek uzsonnáját, innivalóját. Sári 6:45-kor kel, a fiúk egy picit késôbb. László, ha imádkozni megy, ilyenkor már nincs otthon, ha viszont nem, akkor leginkább még alszik. László: Késôbb kelek, de késôbb is érek el. Tímea öszszeszedi a gyerekeket, és vagy mindhármat viszi oviba, suliba, vagy László viszi a Benit. Utána Tímea bemegy a családi vállalkozásba, és könyvel, László is beér, megosztja a figyelmét a kiállítás-szervezés és a kóser pékség között. A csütörtök a pékségben zajlik: mindent elô kell készíteni a sábeszre. Hétfôtôl szerdáig Tímea megy a gyerekekért, csütörtökön a fiúkért általában a Laci anyukája megy. Sára pingpongozik, Dani kézilabdázik, kedden angolóra, Beni focizik. Hosszú, rohangálós napok. László: Külön Excel-táblázatunk van, hogy ki mit csinál különórát, sportot, melyik gyereket mikor hol kell összeszedni, és kinek. MAI MAGYAR HELYZET: László: Próbálok elszigetelôdni, nem akarok nagyon tudni semmit. Tímea: Nem akarjuk tudni. Tudjuk mi van... László: Tudjuk, képben vagyunk, de nem politizálunk aktívan. Struccpolitika. Nem vagyunk hajlandóak naponta foglalkozni vele. Engem csak a devizaárfolyamok érdekelnek. Napi sajtót nem, tudatosan nem. Tímea: Szoktunk azért nézni híradót, de nem vagyunk benne ebben a felspilázott ki-mit-mondottban. László: A zsidó része érdekel, de ott sem a folytonos torzsalkodások, erôfitogtatások. ELÉGEDETTSÉGI INDEX: LÁSZLÓ: Vannak célok még, konkrét célok is, anyagi célok, családi célok, amikor diófát ültetsz az unokádnak: termés még nincs, mint például egy nyugodt, stresszmentes élet. A hitelt jó lenne letudni. A megélhetésünk legyen meg, sosem kellett a luxus, csak legyünk meg. A gyerekeknek megadni mindent normális keretek között, mert Smartot nem fog kapni a kisasszony, hiába az a kedvence. Egy nyolcast tudok adni, aránylag egészségesek vagyunk, jó életünk van. Vannak problémák, mindig is vannak, de próbálok optimista lenni, erôsek vagyunk. Benjámin: Szeretem apucit, anyucit, Danit, Sárit,... meg a Juditot, Verát, Gyurit Tímea: Ôk a nagyszülôk. Nem használjuk a nagyi, nagymama, mama szavakat, mert amikor Sári megszületett, közölték, hogy azt szeretnék, ha a keresztnevükön szólítanák ôket az unokák. Sára: Anya, most te jössz. László: Ki menjek? Tímea: Én is azt mondom, olyan nyolcas. Vannak nehezebb napok, mint mindenkinél, vagy nehezebb idôszakok, de úgy nagyjából rendben vagyunk. Egészségesek vagyunk, ez nagyon fontos, és akkor már jöttök ti. Dániel: Sári! Sára: Jó, akkor én adok egy kilencest. Mert mindenki egészséges és boldog... Benjámin: Én már elénekeltem a... Sári: Azért nem adtam tízest, mert azért vannak rosszabb idôszakok, amikor apa kiabál. László: Jaj, köszi. Rendes zsidó családban ez azt hiszem, része a... Dániel: Nem tudom, mit mondjak, a hetes és a tízes között gondolkodom. Tímea: De min múlik, hogy rossz napod van, vagy jó napod van? Dániel: Igen. Benjámin: Anya, énekelhetek egy számot? László: Énekelj! Benjámin: Má nistáná, há lájlá háze, mikol ha lejlot sebkol halejlot anu oklin hamets umatsa

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Hector közelebb jut a boldogsághoz

Hector közelebb jut a boldogsághoz Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

A Cseppnyi Önbizalom kútja

A Cseppnyi Önbizalom kútja Bertóti Johanna A Cseppnyi Önbizalom kútja Szereplők: Fodor testvérek (kertészlegények) Bodor Magnólia, tündér Kuruzs Ló Utolsó Sárkány Kurta Farkú Malac Félénk Tigris 1 1. jelenet Kert. Csukott szirmú

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉG PEDAGÓGUS KÉRDŐÍV 2002.

ESÉLYEGYENLŐSÉG PEDAGÓGUS KÉRDŐÍV 2002. iskola sorszáma ESÉLYEGYENLŐSÉG PEDAGÓGUS KÉRDŐÍV 2002. Tisztelt Pedagógus! Az Oktatási Minisztérium megbízásából a Társadalomkutatási Intézet Rt. olyan kutatást végez, ahol azt szeretnénk megtudni, hogy

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottságának 2016. május 27. napján megtartott

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

Tanárok és diákok az iskolai vitarendezésről

Tanárok és diákok az iskolai vitarendezésről 456 valóság W hatvanmilliárdos éves költségvetési főösszeg. Nem reális tehát, hogy ők valóban egyenrangú félként vehessenek részt az egyeztetésben. Mivel azonban az államnak az az érdeke, hogy közöttük

Részletesebben

V. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén.

V. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. V. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester

Részletesebben

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló Készítette: Juhász Arnold és Beczéné Bálint Mónika Intézményünk bemutatása: A Dózsa Átmeneti szállás a BMSzKI Központi

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016

Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016 Első kérdéskör Budapest Workshop 12 May 2016 A projekt összecsomagolásával kapcsolatban elhangzott, hogy erre a helyi közösségek jelentik a megfelelő szintet, illetve a helyi önkormányzatok. A provinciák

Részletesebben

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

szerelmes éneke T E D D W A Y N

szerelmes éneke T E D D W A Y N szerelmes éneke T E D D Y W A Y N E A testvéreimnek és a szüleimnek Azt akarom, hogy az életem buli legyen. Se szülôk, se szabályok, se semmi. Hogy senki se állíthasson meg. Senki ne állíthasson meg. Justin

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV 1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ 2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ KATICA Mennyi, mennyi minden. Annyi minden történt mostanában. Áprilist zártuk a kiállítással, utána készültünk az anyák-napjára nagyon ügyesek voltak, 11-én pénteken délelőt

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 10/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 70-71. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 70/2011.(VI.09.)ÖH.

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl 2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ Fekete Balázzsal, a Nestlé Hungária Kft. toborzási specialistájával HR CSEMEGÉK A Munkaügyi Közvetítôi és Döntôbírói Szolgálat belülrôl Interjú Rigler Diánával,

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: - Rendeletek száma és tárgya:

Részletesebben

26. számú JEGYZŐKÖNYV

26. számú JEGYZŐKÖNYV 26. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 11-én 10 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 10-A/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én a bezi Községházban

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK?

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? 65 Tehát ezzel az a kis csapattal szervezzük majd közösen a tábort. Axel körbetelefonált, hogy kinek van kedve részt venni a következô, száznál is több külföldi résztvevôvel zajló

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Otthon segítenek. Èva magazin 2008.

Otthon segítenek. Èva magazin 2008. Èva magazin 2008. Otthon segítenek A parkettán két egy év körüli fiúcska ücsörög, mindegyiknek az a keksz kell, ami a másik kezében van. Sírva fakad mind a kettő. Az ikrek édesanyja, Borbála, ha Fülöpöt

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2010. december 8-án megtartott közmeghallgatással egybekötött testületi ülésén Az ülés

Részletesebben

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában B. Kiss Andrea Lúzerek hálójában Első e-mail Címzett: baratnem@gmail.com Dátum: 2003. január 1. szerda 21:44:12 Kedves Barátném! Nem rég beköttettem az Internetet, s ennek köszönhetően ezentúl sokkal egyszerűbb

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz

Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz (az intuitív esetkezelés lépcsőfokai) 2009. február 2013. február Vázlat: - ismerkedés (ismerkedés tulajdonságok előélet) - kezdetek (az anya a nagymama kötődések)

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 2015. november 24-én 13 00 órától megtartott üléséről

Részletesebben

SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására.

SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására. SAJTÓANYAG NŐ, CSALÁD ÉS KARRIER II. Generációk közötti együttműködés nemzetközi konferencia a Personal Hungary 12. Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon. A rendezvény keretében került sor a Legjobb

Részletesebben

Mi lesz veled. A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan

Mi lesz veled. A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan Mi lesz veled *» * A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan evangélikusok, a gyerekek közül sokan most is a városi evangélikus iskolákba járnak. A fiatalok viszont már a közeli megyeszékhelyen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31-én 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 83/2012. (X. 31.) Nyugdíjas

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Csanádapáca Képviselő-testület 2011. február 23. napján tartott soros ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Csanádapáca Képviselő-testület 2011. február 23. napján tartott soros ülésén. Csanádapáca Képviselő-testülete 5/2011. sz. jkv. J e g y z ő k ö n y v Készült a Csanádapáca Képviselő-testület 2011. február 23. napján tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Községháza díszterme

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben