Kapualj Kell-e Debrecennek Wass Albert-szobor? A Debreceni Disputa körkérdése... 20

Átírás

1 Küszöb Lapis József: A termékeny különbség... 3 Főtér Lakner Lajos: Emlékszobor-állítás Debrecenben... 4 Macskakő Farkas Arnold Levente: [Egyre rosszabb vagyok] [Lefényképezzük a régi] Térey János: Apafája Vitéz Ferenc: Lennél a Az asszony mondja Volt egy erdő Katedrális Magolcsay Nagy Gábor: a fal mögött szavaid rejtekén Kapualj Kell-e Debrecennek Wass Albert-szobor? A Debreceni Disputa körkérdése Árkádok Borbély Szilárd: Nagyerdő, Parkerdő, Medgyessy sétány (1.) Szénási Miklós: Arcról ismerni egymást Beszélgetés Kováts Ákossal, Debrecen főépítészével Tisztaszoba Áfra János: A mikrokozmosz vándora Bukta Imre retrospektív kiállítása a Modemben Lépcsők Pálfi Andrea: A történet folytatódik Kortárs művészek van Gogh nyomában Molnár Klára: Sárból poézis Költői-e a színház ma Magyarországon? Tóth Barna: Csokonai Vitéz Mihályok A Csokonai-regénypályázat nyerteseiről Műhely Sepsi Enikő: Igazság a művészetben? Valère Novarina: Hamvazás (Fordította Sepsi Enikő és Kovács Veronika)...?? Toronyszoba D. Kovács Zoltán: Múltunk illúziója III. A hagyománytalanság fogságában DISPUTATartalom

2 E számunk szerzői: Áfra János egyetemi hallgató, Debrecen Borbély Szilárd költő, irodalomtörténész, Debrecen Farkas Arnold Levente költő, Debrecen Kovács Veronika egyetemi hallgató, Budapest Kovács Zoltán történész, Debrecen Lakner Lajos irodalomtörténész, muzeológus, Debrecen Lapis József PhD-hallgató, Debrecen Magolcsay Nagy Gábor költő, Miskolc Molnár Klára PhD-hallgató, Debrecen Novarina, Valère író, rendező, látványtervező, Párizs Pálfi Andrea rajztanár, Debrecen Sepsi Enikő irodalom- és színháztörténész, Budapest Szénási Miklós író, újságíró, Debrecen Vitéz Ferenc költő, művészeti író, Debrecen Térey János költő, Budapest Tóth Barna író, Miskolc A Debreceni Disputa megvásárolható az alábbi könyvesboltokban: Alternatív Könyvesbolt, Hatvan u. 1/A Csokonai Könyvesbolt, Piac u. 45. Fókusz Könyvesház és Galéria, Hunyadi János u Sziget Könyvesbolt, Egyetem tér 1. A folyóirat elektronikus formában olvasható: Médiapartnerünk: 2DISPUTA Debreceni Disputa VI. évfolyam, 4. szám, április Megjelenik 1000 példányban Főszerkesztő: S. Varga Pál Szerkesztőbizottság: Bényi Árpád, Berényi Dénes, Berkesi Sándor, Gáborjáni Szabó Botond, Görömbei András, Hollai Keresztély, Orosz István Szerkesztők: Berta Erzsébet (Árkádok) Lapis József (Lépcsők, Pláza) Nagy Gábor (Fotó) Papp András (Macskakő) Szénási Miklós (Kapualj) Anyanyelvi lektor: Arany Lajos Kiadja: a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) disputa@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Borító, lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) ISSN

3 A szerkesztőségi üléseken újra és újra fölmerül igényként, hogy még több teret kellene engedni a lapban a helyi jelentőségű problémáknak. Hiszen rendre adódik olyan vitás kérdés, melyben érdemesnek látszik ütköztetni a nézeteket, megszólaltatni a téma véleményformálóit és/vagy szakértőit. S bármennyire igyekszünk is eleget tenni e kívánalmaknak, a folyóirat jellegénél fogva korlátozott felületet tudunk csak biztosítani az illető lapszám témájához nem kapcsolódó írásoknak. Részben emiatt gondoltuk úgy, hogy évente egy számot szinte kizárólag a régió, a város ügyeinek fogunk szentelni. Erre a célra az áprilisi hónapot szemeltük ki, nem kis részben azért, mert ekkor ünnepeljük a város napját is, s két éve szintén e havi számunkban jártuk körbe a város és (általánosságban) az ünnep viszonyát, tavaly pedig a színház igazgatóváltását tárgyaltuk nagyobb terjedelemben. Ezúttal két kérdéskörhöz kapcsolódunk szorosabban az egyik a Medgyessy sétányon majdan elhelyezendő Wass Albert-szobor körül kialakult polémia, a másik pedig a Debrecen élhetősége szempontjából nem elhanyagolható fontosságú, s egyben szimbolikus jelentőségű Nagyerdő beépítése. Azért érezzük szükségesnek a közéletiség folyóiratbéli jelenlétének időnkénti növelését, mert a mindenkori vezetés szempontjából (legyen az az országé vagy épp egy városé) aligha lehet elképzelni terméketlenebb helyzetet, mint az ellenzéki vagy civil kontroll hiányát. Nem kétséges azonban, hogy a legtöbb vezetés a gyakorlatban nagyon kevéssé figyel oda a kívülről érkező észrevételekre, s sokszor csak retorikájában igényli azt valójában könynyen belefeledkezik a saját tábor szózatának egyhangú morajlásába. Valahogy úgy vannak vele, mint a legenda szerint az alexandriai Müszeion felégetését elrendelő kalifa: ha a könyvek tartalma benne van a Koránban, akkor felesleges megtartani az írásokat ha pedig nincs benne, akkor azért nincs rájuk szükség. A saját tábor szólamára oda sem kell figyelni, hiszen tudjuk, mit mondanak. Az ellenzéké pedig nem érdekelhet komolyan, épp azért, mert tőle származik. Úgy gondolom, a társadalom végletes politikailag is motivált megosztottságának legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy a felek kölcsönösen süketté válnak a másik hangja iránt. A vélemények erőteljesen preformáltak, és nem is elsősorban a produkció, hanem a befogadó oldaláról azaz, a másik elgondolásának meghallását majdhogynem lehetetlenné teszi az azt körülvevő politikai morajlás, s a meghallás előfeltétele a másik mint különböző, mint idegen megértésének. Mert erről van itt szó: a már eleve tudottként történő megértésről, azaz arról, hogy egy vitában nem vagyunk hajlandóak kitenni magunkat az idegenségtapasztalás kockázatának, a különbség tanulságos észlelésének, a termékeny disszenzus felforgató, s ésszerű változásokat is eredményezhető hatásának ha az adott megszólalás érvényességét mindenekelőtt a megszólaló pozíciójához kötődő előítéletek alapján határoljuk le, szükségképpen kizárjuk a vita (az érdemi, szakmai párbeszéd) lehetőségét. Skatulyák összekoccanása. S keletkezhet bármi jó, bármi hasznos az efféle karambolokból? A közéleti kérdéseket általában csak kisebb részben érintő Debreceni Disputa szerény célja egyelőre annyi lehet, hogy egymás mellé helyezzen különféle jellegű elgondolásokat és szövegeket, s a nézőpontütköztetések révén az érdeklődő, nyitott, nem csak saját véleménye visszahallását igénylő olvasó másként érthesse az adott problémát, a megszólalókat s mindezzel együtt önmagát. Hosszabb távon viszont nincs más út, mint hogy a civil fórumokon legalább ne kelljen, sőt, ne lehessen a politikai retorikai mintázatokhoz köthető beszédmódbeli panelek alapján megnyilatkozni, ne rövidre zárt, előre gyártott sémák ütköztetéséről legyen szó, hanem érdemi érvek, belátások megértési igénynyel fellépő találkozásáról. Nem elsősorban a sokszor csalfának bizonyuló, a különbségeket látszólag elleplező konszenzusok, hanem a másik különbözőségének (újra és újra) történő, lehetőség szerint kölcsönös igényű megértése érdekében. Ez, ha alapja nem is, de kiindulópontja lehet a feszültségektől sem mentes, ám talán termékeny beszélgetéseknek. 3DISPUTA Lapis József A termékeny Küszöb különbség

4 Lakner Lajos Emlékszobor-állítás Debrecenben 4DISPUTA Főtér Az emlékművek egy nemzeti közösség számára fontos személyekre vagy eseményekre emlékeztető jelek. Nem olyanok, mint egy személyes emléktárgy, amely véletlenül maradt meg, és ha a kezünkbe akad, eszünkbe jut a múltunk számunkra jelentős, kedves vagy szomorú története. Az emlékműveket tudatosan állítják, hogy emlékeztessék egy nemzeti közösség tagjait. Az emlékművet csak e közösségi vonatkozás teszi emlékművé. Ha nincs már közössége, akkor az emlékmű történeti emlékké, vagyis a monumentum dokumentummá válik. E szükségszerűen közösségi jellegéből adódóan megértésük a legtöbbször nem kíván különösebb erőfeszítést. Egyrészt az állítók érthető módon arra törekednek, hogy minél világosabban tegyék érhetővé üzenetüket, hisz csak akkor érhetik el a kellő hatást. Másrészt a közös tudásvilágra és tapasztalatra vannak utalva, az emlékmű által ábrázolt személy, esemény és a mű felfogásmódja nem lehet idegen a közösség tagjai számára. Érdekes példát találhatunk erre Debrecen történetében. A Református Kollégium és a Nagytemplom közötti emlékkertből a Hősök temetőjébe vitt Haldokló oroszlán helyére 1902-ben Tóth András Szabadságszobrát állították. Nagy várakozás előzte meg a szoborállítást, s ez érthető, hisz a művész még Párizsba is elutazott, hogy az ottani szabadságábrázolásokat tanulmányozza. Az elkészült, emeletes magasságú szobor fáklyás, páncélos nőalakban ábrázolta a szabadságért küldő Magyarországot. A fogadtatás azonban nem a várakozásoknak megfelelően alakult. Az ünnepség résztvevői ugyanis a szobor láttán megnémultak a megdöbbenéstől, aztán terjedni kezdett szájról szájra a Vastyúk megnevezés; később Zsuzsinak csúfolták a szobrot. A debreceniek tehát nem tudtak mit kezdeni az alkotással. Többek között talán azért, mert szokatlan lehetett nekik az allegorikus ábrázolás e módja. A Haldokló oroszlán még értelmezhető volt, a nőalak és a szabadság azonosításához azonban hiányzott az a képzőművészeti vagy irodalmi alkotások által hagyományozott tudás, amelynek Az emlékműveket tudatosan állítják, hogy emlékeztessék egy nemzeti közösség tagjait. Az emlékművet csak e közösségi vonatkozás teszi emlékművé. ismeretében a mű jelentése feltárult volna számukra. A nőalakot felismerték ugyan, de azokat a konvencionális elveket, amelyek az ábrázolást irányították, nem. Így számukra csak egy ormótlan, primitív nő maradt az alkotás. Pedig egyébként a korabeli leírások alapján azt mondhatjuk, hogy Tóth András csak alkalmazkodott az emlékművek 19. század során kialakult hagyományához: lenyűgöző méretek, nemes anyagok, fennkölt, merev ünnepélyesség, a hős dicsőítő megjelenítse és a példaadás szándéka. Az itt következőkben csak a debreceni emlékműállítás történeti aspektusáról szólok, és nem térek ki arra a nagyon is izgalmas témára, hogyan viszonyulnak egymáshoz az emlékművek és a terek, ahol állnak. Az emlékműszobrászat deb receni története sok hasonlóságot mutat más magyar városokéval. Az emlékművek állításának kérdése itt is csak a 19. első felében vetődött föl, mégpedig külső kényszer hatására. A 19. század első felében Magyarországon aligalig találni egy-egy emlékművet, s azok is inkább magánkertekben találhatók, mint például Gessneré a Batthyányak körmendi kertjében. Az 1800-as évek kezdetén szinte egyedül Kazinczy Ferenc szorgalmazta emlékművek állítását. Számos mű tervezésénél működött közre, s fontosnak tartotta, hogy az emlékművek ne elrejtett helyen álljanak, hisz úgy csak kevesen láthatják, s csak kevesek ízlését pallérozzák. Erre azonban hiába vágyakozott: halála előtt két évvel még mindig azért panaszkodhatott a Felső-magyarországi Minerva egyik cikkírója, hogy nevezetes történt dolgot hirdető régi emlékjelek és oszlopok (mint például a zempléni) hazánkban nem találtatnak. Bitófánál, határdomboknál, vadászatot tilalmazó karókál egyeb nemzeti emlékjelet az Országunkban átutazó nem igen lát. Debrecen a nevezetes Árkádia-pör során szembesült azzal, hogy vannak személyek, akiknek halála után nem zárul le az (élet) pályájuk, ahogyan jó protestánshoz illően tartották, hanem emléküket meg kell őrizni, emlékjelet kell emelni nekik. Cso-

5 konai e pör során és révén a szemük láttára emelkedett ki a többi jelentős debreceni személyiség (tudósok, prédikátorok stb.) sorából, és szép lassan megkezdte útját a Nemzeti Panteonba. Mindezek után nem véletlen, hogy Debrecenben az elkövetkező években az összes szoborállítási kísérlet alanya ő lett. Újra és újra voltak, akik nekibuzdultak, hogy emlékművet állítsanak neki, de ezek a törekvések rendre elhaltak. Szerepe volt ebben bizonyára annak, hogy Csokonaira Debrecenben néhány személyt kivéve mint emberre, és nem mint költőre emlékeztek, s így mint hibákkal teli ember alig tarthatott számot rendkívüli megbecsülésre. Életrajzírói (Domby, Márton József) egészen a negyvenes évekig küszködtek az alkotó és az ember összemosásából adódó nehézségekkel, s voltak, akik épp ezt használták fel arra, hogy az ember Csokonait kijátsszák a költő Csokonaival szemben (Sárvári Pál). Köztéri szobor felállítására Debrecenben csak azután nyílott lehetőség, miután az Európát megjárt kereskedők és művelt értelmiségiek egy része felismerte a városszépítés fontosságát ben megalakult az Emlékkert Társulat, melynek célja a Nagytemplom és a Református Kollégium közti dísztelen és riasztó tér széppé tétele volt. A bűzös és kietlen teret először díszfákkal ültették be, hogy a debreceni polgároknak legyen hol sétálniuk. Ennél is fontosabb azonban, hogy olyan teret szerettek volna kialakítani, amely mind a város lakóinak, mind pedig az idegeneknek hirdeti, hogy Debrecen meghatározó szerepet játszott a nemzet és a nemzeti kultúra védelmében. Az Emlékkert Társulat tervei szerint épp ezért a magyarság jeles alakjainak szobrai díszítették volna a teret. Az emlékkert egyik felében állt már a Haldokló oroszlán című alkotás, amely az augusztusi debreceni csata hőseire és Debrecen szabadságharcban viselt hősi szerepére emlékeztetett, s melyet minden félelmet megtagadó bátorsággal éveken át befalazva rejtegettek (!), és csak 1867 után állítottak fel ben Debrecenben is megjelent az a réteg, amely számára központi jelentőségű volt a nemzet fogalma, s melynek gondolkodásában az egyén a nemzeti közösség tagjaként jelent meg. pedig majd itt állítják fel a Gályarabok emlékoszlopát, amely nemcsak a gályarabságban sínylődő prédikátorok megszabadítóját dicsőíti, hanem a magyar vallásukhoz életük árán is ragaszkodó protestáns prédikátorokét is. E tervezett nemzeti panteonba álmodták meg Csokonai szobrát. A költőt ebben az időben avatta Toldy életrajza nemzeti költővé. Úgy tűnik, a Csokonai-emlékmű felállításának legfontosabb feltétele az volt, hogy Debrecenben is megjelent az a réteg, amely számára központi jelentőségű volt a nemzet fogalma, s melynek gondolkodásában az egyén a nemzeti közösség tagjaként jelent meg. E réteghez tartozott az Emlékkert Társulat mozgatója, Csanak József is, aki mind a kereskedelem és a gazdaság fellendítését, mind az ízlés kiművelését a nemzeti fejlődés szempontjából tartotta elengedhetetlennek. Mindez egyben meg is szabta, milyen alakként jelenhetett meg Csokonai a köztéren. Az 1871-ben felavatott szoborról nem a legendák révén szélesebb társadalmi rétegekben is élő költő köszönt viszsza, hanem egy ideológiailag átformált arc, a nemzeti költőé. Beszédes, hogy a szobor mintája még a légies, átszellemült költőt ábrázolja, amilyennek a legendák is láttatják, a kész mű viszont már a megdicsőült nemzeti költőt. Ez a nemzeti horizont alkalmat adott az avatóbeszédeknek, hogy Debrecent a legmagyarabb, a nemzetet mindenekfölött szolgáló várossá stilizálják. Az ünnepségen ugyanis nemcsak Csokonainak, hanem a nemzetnek ily dicső költőt adó Debrecen is megdicsőült. 5DISPUTA Főtér

6 6DISPUTA Főtér A millennium, amely a századvég és az azt követő évek szoborállítási (t)rendjét meghatározta, tovább erősítette a város önmagáról kialakított legmagyarabb város képét. Az 1894-ben meghirdetett millenniumi pályázat a nemzeti öntudat megerősödését szolgáló monumentális emlékműveket ígért és ilyenek állítására sarkallt. Debrecen kulturális élete is a nemzeti kultúra jelentőségének jegyében élénkült meg ben megalakult a Csokonai Kör, amely a nemzeti irodalom és kultúra központja szeretett volna lenni. Vezetői nem szerették volna a tudós műkedvelők szűk fala közé zárni. Egyrészt a városszépítés révén a mindennapi életet is nemzeti színűvé szerették volna festeni, s ezért magukénak vallották az Emlékkert Társulat feladatát, hogy Debrecen történelmi jelentőségű terén ahol sokan fordulnak meg szoborparkot létesítsenek. Másrészt, mindezen törekvésükkel egyezően, a magyar irodalom nemzeti iránya segítségével egységessé szerették volna tenni Debrecen társadalmát. Abban hittek, hogy a nemzeti irodalom révén közvetített képzeletbeli nemzet eszméje révén semmissé tehetők a szociológiai és a műveltségbeli különbségek. Tudatosan törekedtek arra, hogy Csokonai és Fazekas mellett Kölcsey, Vörösmarty, de főleg Arany, Petőfi, Jókai és az 1848/49-es szabadságharc emlékét fenntartsák. Rendszeressé tették a Csokonai-szobor és -síremlék koszorúzását, és az emlékállítások révén igyekeztek az emlékezést a mindennapok részévé tenni. Szinte felsorolhatatlan azoknak az emléktábláknak a száma, amelyeket ők, vagy az ő kezdeményezésükre helyeztek el: a Szatmári béke emlékére a Komáromi-házban, Fazekas lakóházára emlékeztetve a Vármegyeház falán, s ugyanígy Csokonai szülőházán, Kölcsey diákkori lakóházán. De emléktábla elhelyezését tervezték a városháza bejáratánál is, amely azt hirdette volna, hogy 1849 első hónapjaiban itt őrizték a szent koronát. A Csokonai Kör inspirálóként, szellemi és erkölcsi garanciaként ott volt szinte valamennyi, a 20. század első felében Debrecenben felállított szobor mögött. Ez a társulat tette közüggyé a Kossuth-szobor felállítását, tőle indult el a már emlegetett Szabadság-szobor gondolata, tervében volt egy Arany Petőfi-szobor felállítása is (az erre összegyűjtött pénzt majd az első világháború utáni pénzügyi válság értéktelenítette el). Azt is szorgalmazták, hogy törvényben kötelezték a falvakat és városokat, hogy emléktáblán vagy emlékművön örökítsék meg a világháború hősei emlékét. Debrecen szerezze meg a király által az országnak ajándékozott tíz Bocskai-szobor egyikét, 1924-ben pedig átiratban kérték az akadémiát, hogy az aradi vértanúk szobrát helyezzék át Debrecenbe. Ez utóbbi mindennél világosabban mutatja, hogy Debrecen kulturális életét a 20-as évek végéig egyeduralkodó módon meghatározó kör nemzeti emlékhellyé szerette volna avatni Debrecent, olyan hellyé, amely nem pusztán a debreceniek, hanem valamennyi magyar ember számára szimbolikus jelentőségű, ahova legalább egyszer el kell zarándokolni. Az első világháborút követő emlékműállítási hullám alapjaiban mindenben megegyezik az országos történésekkel. Nincs is mit csodálkozni ezen, hisz 1917-ben hősi emlékállító akció indult: törvényben kötelezték a falvakat és váro sokat, hogy emléktáblán vagy emlékművön örökítsék meg a világháború hősei emlékét. Az akciót a Képzőművészeti Tanács Hősi Emlékműtervek Bíráló Bizottsága irányította. Az ekkor készült emlékművek hasonlóságára magyarázatul szolgálhat, hogy mintaalbumot adtak ki, amelyben előírták, milyennek kell lennie az emlékműveknek: A mű felfogásában nem gyászt, hanem a hősi lendületet kell éreztetni, vagyis a műnek lelkesítőnek kell lennie. Voltak, akik úgy látták, hogy Debrecen e törekvések terén kissé lemaradt. A Hajdúföld január 10-ei száma fájdalmasan panaszolta, hogy Debrecen nem méltó múltjához, mert míg az ország számos városában monumentális emlékművet emeltek hősi halottainknak, addig itt még csak most készül a volt 39-ik gyalogezred hatezer hősi halottjának emlékműve. Pedig Debrecen tartozik önmagának annyival szólt az újság, hogy egy monumentális szobor hirdesse katonái hősiességét. A szoboravató ünnepségről szóló tudósítás pontosan visszaadja, mi volt az emlékmű üzenete: Tíz órakor hullott le a lepel a tizenkét és fél méter magas szoborról. A csillogó ruhájú katonák, arany-ezüst medáliás öreg vitézek, margarétás magyarok reménységgel imádkozó szemmel nézték a hatalmas emlékművet. S ha valaki a szobor ikonográfiai megoldásaiból nem értette volna meg, miben is kell reménykedni, annak segítségére lehettek az emlékmű egyik oldalára vésett sorok: Nem lesz e földön soha béke / Míg más ül Árpád örökébe / A hosszú harc csak elpihent / Kürtszóra vár, hogy talpra álljon /

7 Honvisszaszerző szent csatákon / A régi híres regiment A város számos helyén hirdettek hasonló gondolatokat emléktáblák és emlékművek: Harminckilencesek emléktáblája, Hármas honvédszobor, Kollégiumi hős diákok, tanárok emléktáblája, Hős tanítóképzősök emléktáblája, Hadbavonult teológusok emléktáblája, Kereskedelmi iskola hősi halottainak emléktáblája, Reáliskola hősi halottainak emléktáblája, Világháború hőseinek emléktáblája, Hősök emlékoszlopa, Sesztinacég hősi halottai emléktáblája, Hősi fasor és még hosszan folytathatnánk a sort. Az emlékjelek e mennyisége arra enged következtetni, hogy Debrecen nem pusztán a központi elvárásnak akart megfelelni, hanem belső hajtóereje is lehetett az emlékállítás sorozatának. A Hajdúföld cikkírója tehát indokolatlanul volt fölháborodva. Az emlékezésre biztató művek sokasága joggal kelthette az ide érkezőkben azt a benyomást, hogy Debrecen hagyományaihoz híven sokat, talán az átlagosnál is több áldozatot hozott a haza oltárán. Ezt a feltételezést erősíti, hogy a Magyar Fájdalom szobrából eredetileg egy készült, amelyet Budapesten állítottak volna föl ban azonban Debrecenbe is meghívták a szobor ötletadóját, a magyarság érdekeinek szószólóját, Lord Rothermere-t. S tíz év múlva már állt is a fővárosi szobor párja. Az utóbbi egy elrabolt gyermekeit sirató anya képében örökítette meg Magyarországot, az előbbi pedig egy megcsonkított női akt volt. Émile Guillaume szobrának felállításával Debrecen ismételten nyilvánvalóvá tette, hogy a legmagyarabb város rangjára pályázik. Ennek jogosságát hirdette már a Haldokló oroszlán a Hősök temetőjében, a nemzeti költővé formált Csokonai és a szabadságharc őrvárosát hirdető Kossuth-szobor. Ennek ellenére a szobor fogadtatása vegyes volt, mert egy korabeli szemtanú szerint furcsán hatott nagy, élveteg, húsos ajka, gömbölyű, telt alakja, mozdulata, amely inkább hasonlít a mámor önfeledt mozdulatához, mint a fájdalom vonaglásához. Bizonyára ezért is helyeztek el a bronzszobor alá egy terméskő lapot, amelynek felirata mindenki számára egyértelművé tette, mit jelképez a szobor: az elszakított magyarok miatti kimondhatatlan fájdalmat. A tábla szüksége rámutat az emlékművek sajátos léthelyzetére: valamilyen szövegre vannak utalva. Lehet ez, ahogy az előbbi esetben egy értelmező tábla, de lehet, ahogy a Csokonai-szobor esetében, Az emlékművek hatásához tehát önmagában nem elég a mű egy irodalomtörténeti értelmezés (Toldy Ferenc Csokonairól szóló életrajza), illetve annak popularizált változata (a Csokonai Kör vezetői által elmondott beszédek). Az emlékművek hatásához tehát önmagában nem elég a mű, nem elég az ábrázolásban érvényesülő tradíció ismerete és nem elég az épp aktuális ideológia által megformált aktuális tudás, sőt a saját történelmen át a közösségről hagyományozódó önkép sem: mind a négy egyszerre kell. Az emlékjelek illusztrációs státuszáról vallanak Kaplonyi György szavai, aki 1942-ben azért fogott hozzá Debrecen emléktáblái és műemlékei bemutatásához, mert azt látta, tapasztalta, hogy milyen kevesen vannak azok, akik Debrecen történelmének ezeket a beszédes bizonyítékait ismerik, tudják, hol vannak, mi a történetük. E sorok világosan kimondják, hogy az emlékművek képi jelek, melyek a nemzeti közösség történetére és saját történetükre (megszületésük történetére) utalnak. A második világháború utáni történések bemutatásához elegendő egyetlen köztéri szobor, Medgyessy Ferenc Petőfiszobra felállításának történetét elbeszélni. A gondolat megszületése és a szobor felavatása közt eltelt másfél év bepillantást enged abba, mennyire eltérő, menynyire más jelentést tulajdonított a szobornak az uralkodó politikai elit a koalíciós 7DISPUTA Főtér

8 8DISPUTA Főtér időkben és a fordulat éve utáni időszakban. E radikális fordulatra utalt visszaemlékezésében Medgyessy Ferenc is: Rendkívüli idők rendkívüli eseményeket és körülményeket szülnek. Felemlegette szenvedését, amelyet többek között az okozott, hogy a politikai célok eszközévé vált a szobor. A szobrász ugyanis ugyanolyan autonóm alkotásnak tekintette a Petőfi-szobrot, mint más, nem köztéri alkotásait. Esztétikai szempontok vezették, ezért tulajdonított jelentőséget annak a kérdésnek, hogy városképi szempontok szerint hol állítsák föl, s hogy merre nézzen a szobor. Medgyessy Petőfi-szobrának alább felvázolt története alapján elgondolkodhatunk azon, hogy a politikai szempontokra érzékeny köztéri szobrok lehetnek bármilyen kiváló alkotások tekinthetők-e autonóm műalkotásoknak, hisz gyakran szinte tőlük függetlenül folyik róluk a beszéd, vagyis inkább a kisajátítás, láthatóvá téve, hogy ők itt nem műértelmezés tárgyai. Ahogyan majd látni fogjuk, Medgyessy Ferenc alkotása is alkalmas volt arra, hogy egymással ellentétes nézetek önmaguk legitimálására használják fel. A kisajátításban megmutatkozó különbségek azonban jelentősek. A szoborállítás gondolata 1947 elején merült föl. Az es szabadságharc évfordulójára készülve az ország városai és nagyobb községei számára elrendelték emlékművek állítását, és a művészek szakszervezetébe tömörült alkotók is igyekeztek a maguk helységét erre biztatni. Így kereste meg Debrecent Medgyessy Ferenc és fogadókészségre talált februárjától a sajtó a szoborállítás szinte minden lépéséről tájékoztatta a közvéleményt. Az ügy mozgatója kezdetben az Ady Társaság volt, később azonban ez az egyesület egyre inkább háttérbe szorult. Hiába szorgalmazta, hogy Petőfi mellett Adynak is emeljen szobrot Debrecen, akaratuknak nem tudtak érvényt szerezni. Érvük, mely szerint ez lenne az első Adyszobor az országban, nem talált meghallgatásra. Kudarcuknak anyagi oka is volt, hisz Debrecen a Petőfi-szobor ráeső részét is alig tudta előteremteni, de bizonyára annak is ugyanilyen jelentős szerepe volt, hogy a szabadságharc költője sokkal inkább alkalmas volt a háború utáni a szoborállítás képes volt a város korábbi önképét a jelenbe beemelni, vagyis azt ígérte, hogy általa a múlt és a jelen közti szakadék áthidalható. Az [ ] új világnak azonban bármenynyire is a múlttal való szakítást jelentette szüksége volt a hagyományok legitimáló erejére. újjáépítéshez szükséges társadalmi egység megteremtésére, mint az időben sokkal közelebbi és a szélesebb olvasóközönséget megosztó Ady. A város napilapjaiban kibontakozó vita mentes volt politikai felhangoktól. A hozzászólók a szobor elhelyezésének esztétikai kérdéseiről vitáztak, és józan városesztétikai érvekkel igyekeztek elképzelésüket igazolni. Mindenki azt kereste, hol érvényesülhetne legjobban Medgyessy szobra. A Debreczen még közvélemény-kutatást is végzett. A nagy érdeklődés oka az volt, hogy a közvélemény is a város egyik legjelentősebb kulturális vállalkozásának tekintette a szobor felállítását. Ennek egyik okát talán abban lelhetjük föl, hogy a sajtóból mindenki megtudhatta: a szobrász egészen újszerű módon formázta meg Petőfi alakját: az eddigi romantikus és teátrális pózok helyett természetes erővel ábrázolja, a nép fiát mutatva be. Ennél is fontosabb lehetett azonban, hogy a szoborállítás képes volt a város korábbi önképét a jelenbe beemelni, vagyis azt ígérte, hogy általa a múlt és a jelen közti szakadék áthidalható. Juhász Géza törvényhatósági bizottsági tag Debrecen 48-as múltjára emlékeztetve igyekezett meggyőzni Őry Istvánt, a bizottság elnökét a szoborállítás szükségességéről. A városi tanács szintén a város szabadságharcban játszott kiemelkedő szerepére utalt, amikor Mihályfi Ernő miniszterrel azt szerették volna megértetni, hogy az államnak minden körülmények között állnia kell a szoborállítás költségeinek felét: a város demokratikus közvéleménye nem nyugodhat bele abba, hogy éppen az a város, amelyik az 1848/49 eseményekből sokkal jelentősebben kivette részét, mint az országnak bármely városa, a költség-előirányzat megváltoztatása következtében bárminemű hátrányt is szenvedjen E levélben tehát újra felbukkan a korábbi időszakokból ismert öntudat, mely azt hangsúlyozza: Debrecen rendkívüli, más városokéval össze nem hasonlítható szerepet játszott a nemzet történelmében. A vita során újra előkerül az a gondolat is, hogy Debrecen a nemzeti emlékezet egyik legfontosabb helye. Az egyik hozzászóló ugyanis felvetette, hogy ide kellene szállítani a pozsonyi Petőfi-szobrot, amely a Monarchia idején a

9 város fontos közterén állott, s amelyet az impériumváltás után a Grassalkovichpalota pincéjébe száműztek. Szerinte Debrecenhez méltó cselekedet lenne, ha kiemelnénk a sötét, dohos pincéből és a legmagyarabb város valamelyik napfényes terére állítanánk. Mindezek arra engednek következtetni, hogy Medgyessy Petőfi-szobrát azért kísérte olyan nagy közfigyelem, mert a város történetének a kontinuitását és polgárainak egységét jelképezte. Olyan jelképnek látszott tehát, amelyre a város újjáépítése nehéz időszakában is alapozni lehetett. Erre utal, hogy Debrecen vezetői annak ellenére vállalkoztak a szoborállításra, hogy ez a város szenvedett legtöbbet a bombázásoktól, két és félmilliós költségvetési hiánnyal küzd és jövedelmének 90%-át elvették. A beruházás nagyságrendjét mutatja, hogy költsége a város három évre tervezett szabadművelődési kiadásainak egyötödét tette ki. Mindez arról tanúskodik, hogy Debrecen vezetősége és értelmisége felismerte a kulturális alkotások közösségteremtő lehetőségét azoknak a szimbólumoknak a fontosságát, amelyek révén az emberek egy közösség tagjainak érezhetik magukat. S mindezt erőforrásnak látták a város előtt álló feladatok megoldásához. Az avatóünnepség azonban már másról szólt. Ménes János polgármester szavai már nem a város történelemének folyamatosságáról és nem polgárai egységének fontosságáról szóltak, hanem épp az ellenkezőjéről. Ménes lényegében harcot hirdetett minden nem baloldali politikai erő és gondolat ellen, és egy bármi áron megteremtett új világ bevezetését hangoztatta: Petőfi sohasem volt a félmegoldások embere, a kompromisszumot megvetette és hirdette a megalkuvókkal való kérlelhetetlen és könyörtelen harcot. A polgármester fellépése nincs előzmények nélkül tavaszán a baloldali pártok már külön ünnepelték meg március 15-ét: a baloldali blokk úgy érezte, hogy a 48-as szellemnek, Petőfi szellemének és a márciusi ifjúság szellemének a meggyalázása volna, ha együtt ünnepelnének a jobboldallal. Az avatóbeszédben emlegetett új világnak azonban bármenynyire is a múlttal való szakítást jelentette szüksége volt a hagyományok legitimáló erejére. S erre kiválóan alkalmas volt a sokak által kedvelt és/vagy olvasott Petőfi és szobra: Debrecen számára külön jelentősége van a szobor felállításának, mert a romok helyén állítottuk fel, hirdetve az újjáépítést, és azt, hogy a népi demokrácia Petőfi szellemében működik. Ezzel megkezdődött a magyar irodalom politikai kisajátításának új szakasza. Egy év múlva pedig már a város azon elgondolásáról írt a sajtó, hogy Petőfi szobra mellé felállítják Adyét és József Attiláét. E tervezett Költők kertje a formálódó új kulturális koncepciót hivatott az érzékek révén is tudatosítani és elfogadtatni. 9DISPUTA Főtér

10 Farkas Arnold Levente [Egyre rosszabb vagyok] Egyre rosszabb vagyok Magadban bólogatsz. Ezt jól teszed. Figyelmeztetlek, mesédet senki nem hiszi. Szerettek téged itt. A helyed nekem kell betöltenem. Ez helytelen, mondanám, de nem akarom tréfára fogni a dolgot. Nálad van még egy könyv. Drámák. Az olyan modern drámák, mint az életünk, ezt a mondatot nem fejezem be. Mindenütt tükör. [Lefényképezzük a régi] Lefényképezzük a régi szekrényt, nagymama kilencven évét, valami érdekeset. Nem számít a magány. Adunk a vámosnak egy csomag csempészcigarettát. Ha üres a szökőkút, nincs benne víz, azt mondjuk, DISPUTA Macskakő szökőkútcsontváz. Vannak szavak, amiket csak én ismerek. Vannak szavak, amiket csak a gyermek ismer. Ezért tanultam meg járni, ezekért a szavakért. 10

11 JEREMIÁS A semmihez képest ez is nagy utca. A vaskohó gyomrához képest hűvös is van. A Hortobágy szívéhez képest ez is árnyék. A klímát szeretem. Tiszta szívemből szeretem, Mégsem könnyű ilyenkor megmaradni az utcán. Debrecenbe érkezni mindig olyan, Mint kiűzetés után Visszaszökni a paradicsomba. Pedig egy igazán bonyolult város. (Leteszi a zacskót a padra, és kezét ernyőként a szeme fölé tartva a síneket figyeli) És Debrecenből kivonulni mindig olyan, Mint egy kisebb fölszabadulás. Megfekszi a gyomrom, nem fog a hely. Én mégis visszajöttem a tilalomfáimhoz, A hajdú regulákhoz. Odavan a kedvem máris. Látom az utcát, ahol ötévesen őrjöngtünk. Addig jó, amíg inkognitóban. Addig jó, amíg perzsel a kánikula, Ameddig butít ez a hőségterror. Megszököm innen. Elrejtőzöm, és Apafája Részlet a Jeremiás avagy Isten hidege című misztériumból NAGY JEREMIÁS, parlamenti képviselő Budapesten. Magas, behemót; simára borotvált és elegáns. Öltönyt hord, de nem visel nyakkendőt. Egy nagy gyerek (45) NAGYNÉ BAKÓCZY BORBÁLA, vagyis BORI, Jeremiás anyja, özvegy. Viktoriánus alkat, gimnáziumi földrajztanárnő. Fehér blúz, fekete kosztüm, gondosan befont, tarkóján kontyba feltűzött haj. Egyedül neveli a lányát (63) PALÁNTA, Jeremiás húga, furcsa kislány (22) CUCOR, villamosmérnök, emellett presbiter Debrecenben. Jeremiás egykori osztálytársa és barátja. Vékony, kese hajú, jóképű (44) CSIGE KÁROLY, peronőr a metró Apafája állomásán. Koordinálatlan mozgása van (45) Játszódik Nagy Jeremiás elméjében. A szín: Debrecen mint akarat és képzet. Burjánzó nagyalföldi metropolisz, egy mintha-debrecen. Se szebb, se csúnyább, mint a létező. Váratlanabb. Ami volt, és ami van; ami nincs már, és ami lesz vagy sohasem lesz: mindez együtt. Mindez együtt, mégpedig augusztusban, hármas fokozatú hőségriadó idején. Egyébként kívül az időszámításon; csak az augusztus biztos. A díszlet mindvégig a debreceni metró valamelyik állomása. A függöny fölemelkedik. A külső Sámsoni úti metróállomás Apafáján. Kék-sárga-fehér műanyag ülések. Tájékoztató táblák, menetrend. Fölfüggesztett, kerek óralap. Nagyméretű, színes várostérkép. Fotóautomata. Kertvárosi házak között óriásplakátok a háttérben. Balról automaták, a tartalmuk dobozos üdítő, sör, csokoládé, könyvek, sőt lektűrök. Transzparens kézzel mázolt fölirata a korláton: Sztrájk. Az állomás néptelen. A háttérben, de hangsúlyos helyen egy régimódi ártézi kút látható. Fényes kora reggel. Jeremiás hátulról jön előre. Kezében bőr aktatáska vagy drága hátizsák. Megáll a peron szélén, a menetrendet böngészi. Öklömnyi zacskós vizet szorít a homlokához. Balról jön Bori, Palánta kezét fogva. A vállán táska Úristen, észrevettek. BORI (odalép Jeremiáshoz) Huss. Ez az első napja A maradék életednek. Bemész a városba? Nem is szóltál. Köszönés nélkül? Kicsi fiam. JEREMIÁS Pestre megyek. Nyári ülésszak. BORI Máris vissza? Egy szóval se mondtad. JEREMIÁS Akkor most mondom, anya. BORI Nem látod? Nincsen metró, sztrájk van. JEREMIÁS (a zsebéhez kap) Akadály? Akadály. Akkor Rendelek egy taxit megy az IC-m. BORI IC sincs. Nincsen taxi, se semmi. Nem hallgattál híreket? JEREMIÁS (A homlokát tapogatja, szétnéz) A semmihez képest ez is egy város; Amelyben az élet, Mint egy türelemmel tűrt, hosszú betegség, Térey János DISPUTA Macskakő 11

12 DISPUTA Macskakő 12 Éppen olyan volt azelőtt. (Vár) Most vajon milyen? BORI Mint egy türelemmel tűrt, hosszú betegség A gyógyulás reménye nélkül. (Fölemel egy gyűrött hírlapot az ülésről) A tegnapi újság. Torokszorító, Mennyire nem mond semmit: Egynapos, és teljesen halott. (Szétnéz) Ritkán vagy itthon. Látsz valami változást? JEREMIÁS (zsebre gyűri az újságot) Semmit, a világon semmit Nem, rosszul mondom. Minden más. Rosszul mondom. Tágasabban ugyanaz. Itt aztán könnyű eltévedni, Mondta az apám. És igaza volt. Jobbról falu, balról falu, egyetlen táj. Egyféle téglából készült Mindegyik ház: unalomból. Egy matéria minden; Sátortetők és kutyaugatás. Itt kellett volna maradnom, igen, Itt kellett volna maradnom örökre. BORI Ugyan már. Három napot sem bírsz ki egyfolytában. Azelőtt annyira szerettél Hétvégére hazajönni, fiam. Most meg ez az idegbeteg rohanás. JEREMIÁS (fölemeli a zacskót a padról) Itt mindig csordultig feltöltődöm. Feltöltődöm és lemerülök. BORI Azelőtt imádtad, akármit főztem; Aztán otthagytad a tányéron. Csak a szemed kívánta, igaz. JEREMIÁS Csordultig feltöltődöm szeretettel Feltöltődöm minden egyéb limlommal. (Meglékeli és kiissza a vizes zacskót) Mindig megsínylem a hazajövetelt, Túl sok szívdobogással jár ez a környék. Három nap Debrecen untig elég. A lakosság nem a szívem csücske. Leszívják az energiáimat. PALÁNTA (lelkes) Itt van az úrfi!... De jó, hazajött. Itthon van az úrfi!... No. (Elkerekedő szájjal) Máris menne? JEREMIÁS A kerítés mögött német juhász. Mindig az ugrani kész sértődöttség Minden zugban, mindegyik udvar mélyén, Minden földi redőben!... Nekem nem megy az igazodósdi. Én hozzájuk nem igazodom. BORI (megsimogatja Palántát) Kialudtad a legszebbet, a bölcsőt, Hosszú betegséged, A sűrű gyerekkort. Meg a védett életedet. JEREMIÁS Nem, még nem egészen. BORI Kiheverted a jót, telibe kaptad a legroszszabbat, Az emberek izzékony közelét. Nem értem, itt minek próbálkozol. Nem jár, hallod. Sofőr nélkül jöttél? Meglett ember, hol van a kocsid? JEREMIÁS (a menetrendet nézi) A sofőrömnél, Pesten. (Az órájára néz) Sztrájkolnak, nem vicc, De nekem délre be kell jutnom a városba. Dolgom van a városban. Indulok toronyiránt. BORI Elfoglalt ember. Minekünk nincs dolgunk odabent. Ma biztos nincs. Ilyen egy léha vasárnap Lehet egy léha napunk, igaz, Palánta? PALÁNTA (nem néz a szemébe) Negyven egész három. Negyven egész négy. Negyvenegy egész kilenc. (Sóhajt) BORI (Palántához fordul) Palánta ma hajnalban A víznél elücsörgött, Nézte a Kondoros algás habjait, Az élet friss tajtékát, és megborzongott. (Iszik) Palánta nem érintkezik senkivel. PALÁNTA (összerezzen) Kánikulában melegük van A macskáimnak, mert feketék. JEREMIÁS (Borinak, Palánta felé fordulva, kíváncsian) Nem hagyja neked sem, Azóta se tűri az érintést? PALÁNTA (ellép a közelükből) Szegény Jeremiás. BORI Senki ne nyúljon hozzá. Katasztrófa, ha megtapogatják. Megtapogatják bárkik. PALÁNTA (elhúzódik) Mmmm. BORI (Palántának) Jól van, jól. Na jól. PALÁNTA (fölemeli az újságot) Anyuka. Anyuka kérem. Hármas fokozatú hőségriadó. A tisztifőorvos szerint (Sóhajt) BORI (Palántának) Mutasd, hol fáj. PALÁNTA (hisztis) Ha mondom, hogy sehol. Mmm. BORI Na mutasd meg anyádnak, hol Nem?

13 Mától senki nem érinthet meg senkit. Mert ha igen, abból rettenetes baj lesz. Valaki hozzányúl valakihez! JEREMIÁS (megint vízzel telt tasakot szorít a homlokához. Maga elé) Palánta. Törékeny kedvenc, Az apám kései gyümölcse. BORI Messziről, egészen messziről Bociszemű, édes kislánynak néz ki; Pedig szén a szeme, szénparázs. JEREMIÁS Nagyon szeretem. BORI Könnyű a saját húgodat. JEREMIÁS (leteszi a tasakot) Nehogy azt hidd, hogy bárkit. BORI Jó, nem mindig könnyű És engem? JEREMIÁS Téged sem mindig olyan könnyű, anya, nem. PALÁNTA Szomorú Jeremiás. JEREMIÁS (a házakra függeszti a tekintetét. Aztán Palántára. Borinak) Ők betegítették meg. Ez a hely, ez a beteg és bájos kertváros. Igen, ők tették tönkre, az itteniek. És én hagytam cserben, az itteniek közt. (Imára kulcsolt kézzel mormol, aztán fönnhangon) Kálvinista vagyok a Tócó mellől, Kár, hogy katolikusul imádkozom. BORI Ha úgyis egy az Isten JEREMIÁS (a két combjára simítja a két tenyerét) Vagyonos vagyok és tősgyökeres. Birtokaim Látókép, Szepes és Ondód, Alsó- és Felsőjózsa, Kis- és Nagymacs. Időm az aszály. BORI (megsimogatja) Na, lazulj el. JEREMIÁS (elhúzódik. Maga elé) Nem vagyok bamba, tokás, hájfejű hajdú, Mégsincsen bennem lazaság. Az apánk jegyző volt. Szelíd és konok ember. Nem vagyok se szelídebb nála, sem konokabb. PALÁNTA Szigorú Jeremiás. JEREMIÁS (maga elé) Palánta féléves se volt még, Amikor meghalt az apám. A szépapám aranykalászos gazda volt, Földek és nyarak emlékével a szívében. PALÁNTA Keserű Jeremiás. Jön jobbról Auguszta AUGUSZTA (meglökve Jeremiást, utat tör a fotóautomatához) Hadd menjek mán el. JEREMIÁS De asszonyom!... Lesz szíves vigyázni. Egyébként, csak hogy tudja: sztrájk van. Sztrájkol a DKV, látott már ilyet. AUGUSZTA (beül az automatába) Jaó van. Éngem nem é dekel Helou. (Készít magáról egy igazolványképet. Vakuvillanás) JEREMIÁS (parodizálja a kiejtését) Jaó van. Helóu. AUGUSZTA (Kilép a fülkéből. Borinak) Ídeském. Széíp nap van. BORI Széíp. AUGUSZTA (a menetrendet nézi) Pótlóbusz sincsen? PALÁNTA Nincs, nincs, nincs, nincs. Ez ilyen. AUGUSZTA (megpróbálja megsimogatni Palántát) Széíp kislány. BORI Nagylány. PALÁNTA (elhúzódik, magára mutat) Ne tessenek megsimogatni, Veszélyes vagyok! JEREMIÁS (épp csak érinti Palántát) Na jól van, nem simogatlak meg. Csak egy kicsikét. Aranyos. Nekem szabad. PALÁNTA (magában) A tisztifőorvos szerint... JEREMIÁS Palánta, ne hagyd magad érinteni. Ezektől soha semmit. Soha többé. Ne hagyd magad megsimogatni (Megáll a tábla mellett) Ábránd az olajozott működés. Sztrájkolnak, ez a legkevesebb. Lehetetlen vágy a szívükben. Valahol igazuk lehet, Valahol meg nem. Semmi esélye, Hogy teljesüljön egyetlen követelés is; Semmi esélye, hogy jöjjön a járat. AUGUSZTA (hirtelen, Borinak) Aszongya Judit, Úgy meghízott a Blackie, Hogy valami csuda. Úgy meg van nyugodva. JEREMIÁS Hm? BORI (Jeremiásnak) Ez a szomszédnőnk, Auguszta. Emlékezhetsz rá. (Augusztának) Szóval, meghízott. Örülök. JEREMIÁS (mosolyog. Borinak) DISPUTA Macskakő 13

14 DISPUTA Macskakő 14 A nagyváros, ha nagykorúvá válik, Udvarias játszótér lesz egyből; A mosoly általános A kerek élű társadalomban BORI Abban igen, de itt, tudod, ez dívik még mindig: Az udvariatlanság, hivatásból. Dívik az egyszerűség. Jól esik őnekik egyszerű lénynek lenni, na! Egyszerűnek és kicsikét sem bonyolultnak. AUGUSZTA Helóu. (El) Jeremiás megnyitja az ártézi kutat. Pár csöpp víz csordul, aztán hörgő hangot ad a kút. Jeremiás benedvesíti az arcát JEREMIÁS Repedezett kút, nem tartja a vizet. (Fölnéz) Nagyapám korában volt itt egy panzió. Klasszikus másodosztály, Később kártyabarlang, aztán lírai romhalmaz. De akkor még nyújtott valamit. Volt lelke. A szalonnás rántottájukat képzelheted. Itt lobbant lángra az első Chesterfield! Az első szippantás szenzációja, S az első ügyetlen csók itt esett. Vadvacsorák és vad fogadások! Pezsgő, vodka, kaviár, egyebek. Idejöttünk a szalagavató bál után!... Én persze kivontam magamat a táncból. Pedig nem voltam se lusta, se béna, Se hivatásos ünneprontó, dehogyis. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Rumba vagy salsa volt, már nem tudom. Skarlát lett volna a párom, A Skarláték Hannája BORI Az a fekete román lány? JEREMIÁS Az. Aztán végül tényleg a párom lett Skarlát. Hanna az első nőm volt, Az igaz, nem a parketten. Mindegy. Már régen semmi közöm hozzá. BORI Könnyen romló nőnek látszott. JEREMIÁS Mindig azzal traktált, hogy ez egy völgykatlan itten. Hogy ez a környék egy furcsa lavór, Ahová beszorul a fagy meg a hőség, Ahol csak szorong és folyamatosan szűköl a lélek; Hogy ez egy krátermély szurdok, amelybe Nem találnak be a bombázógépek sem Bár tudható, jócskán betaláltak. Hogy a Nagytemplom tornya Egy magasságban volna a látóképi csárda Köszöbével anya, ez hogy hangzik? BORI Bután. Úgy, mint holmi vidéki legenda. Úgy, mint valami közönséges hülyeség. Mi vagyunk magasabban, sokkal. Méterekkel Mondom, majdnem minden babona. JEREMIÁS Persze, sose hittem el. BORI (karcosan) Én is olyan voltam, mint te, naiv. Erőteljes csodákra vártam. Helyette tarka bazárt És tisztátalanságot találtam. Nagyanyáink idejében más volt a szülőföld: Télen-nyáron az unalom Járványa által sújtott övezet.(gúnyosan) Most olyan izgalmas, hogy beleremegek. JEREMIÁS (buzgón kontrázik) Láttam az ezüstkori élet legvégét. Savanyújóskák birodalma: Ugyanazok, ugyanúgy Beprogramozva mindig ugyanarra; Unalomimádat! Szűkölt, visított a paraszt, Amikor változást tapasztalt valahol. Katasztrófának számított, Ha csorbult a megszokás. Jól mondod, anyám, járvány, unalomjárvány! Az egyetlen kívánságuk volt: Maradjon minden mozdulatlanul! Kiszámított idők, utak, helyek. Bronzkorszakot írunk most már, S mindez a múlté, nem igaz?... Valósággal beleremegek. BORI Ez egy fiatal nagyváros: Csak nagyvárosnak fiatal, falunak nem. Falunak épp ezeréves. Szerencsés, te a metropoliszt örökölted. JEREMIÁS (fitymálva nézi az állomás óráját) Nem növekedés, csak püffedés. BORI (elnéző) Húszéves voltam. Szétnéztem, és láttam azonnal: Minden ómagyar, és egyszerűen iszonyú. Minden újmagyar, és az iszonyúnál is szörnyűbb. Emlékszem még a régi Debrecenre!... Csupa rusztikus otthon, robusztus lakóval. Mindez a múlté, a savanykás szomorúság, A csinos kis spájzokban a lángolt kolbász illata: nincs,

15 Eloszlott, megszűnt. Ez már nincsen. JEREMIÁS Fogom magam, és szétnézek most: Akkor sem tetszene, ha túl steril volna. Ez a város nem lehet steril. BORI Nem is az. (Vizet vesz elő a táskájából) Nyáron kétszeresen szörnyű benne minden. Tegnapelőtt negyven egész három! Tegnap negyven egész négy; És most negyvenegy egész kilenc. Fokozhatatlan forróság. JEREMIÁS (bal kezével a szívét masszírozza) Mondtam, elsötétítés. Ne mozduljatok ki, Maradjatok a függöny mögött. Délben senki ne üljön autóba, ha ép az esze. Ne induljon útnak, Akinek nem muszáj. De minek is ülne akárki volánhoz? Metropolisz, de gyalogszerrel is átjárható. Nyár van. Tikkad minden; A vadszamarak pedig a sziklához állanak, Levegő után kapkodnak, Mint a tengeri szörnyek, Szemeik is eltikkadnak, mert nincs fű. PALÁNTA (vizeszacskót szorít a homlokához) A tisztifőorvos szerint A tisztifőorvos szerint Indokolt az óvatosság. Se öntözni a földet. Se locsolni a járdát. Se autót mosni, se vezetni, se semmi egyéb. Szökőkutakban mártózni tilos. (Sóhajt) Tilos mindennemű víz. Totális vízkorlátozás. JEREMIÁS Pesten sincsen eső. Öt hete semmi. Azt se tudom már, milyen egy esőverte park, A csillogó aszfalt igazából milyen is. BORI És itt? Télen öt egész fokkal hidegebb, Nyáron öt egész fokkal forróbb, Mint bármely másik város. PALÁNTA Akik feketék Minekünk Van a legmelegebbünk. JEREMIÁS (Borira és Palántára) Anya, ha már itt vagy, utánam jöttél Mókusról nem tudsz valamit? Mókust is szeretem. PALÁNTA Mink aztat nem tudjuk. BORI (Jeremiásnak) Egy ember, akit te szeretsz. Az ritka. JEREMIÁS Az a legritkább. Ha itt lakna még a közelben Elárulod, anya, merre van? BORI Ő is itt él, miközöttünk, A mesebeli, cívis Debrecenben. A pontos paramétereket nem tudom. Valahol a kelet-nyugati tengelyen. JEREMIÁS (félre) A túlélés ára: ha megszólalnék Debrecenben debreceniül. Valaki elárulná, hol van a szerelmem, Ha megkérdezném Egy debrecenitől, ízes debreceniül. (Az aszfaltot nézi) A semmihez képest ez is nagy utca. Elvesztett macskaszem figyel a földön. Nem veszem én föl, a másé úgyis. Majd gyakrabban jövök, anyám. PALÁNTA Mmmmm. BORI Nem kell muszájból. Az sem volt annyira jó, Mikor állandóan a nyakamon lógtál. JEREMIÁS Nocsak. (Palánta felé fordul) Őneki nem vagyok útban. BORI (feszeng) Feszengek, mikor túl sokat vagy itt JEREMIÁS (a szavába vág) Miért nem mentél újra férjhez? BORI Hogy miért nem mentem újra férjhez? Két gyerekkel, két ilyen gyerekkel Kinek is kellettem volna? Kinek. (Kivár egy ütemet) Nem hagysz időt, hogy hiányoljalak. Utazz haza, hogy hiányozni tudjál innen. JEREMIÁS Ha te ennyire marasztalsz, anya, akkor BORI Hagyjunk picike időt a hiányra. Utazz el egy egész hónapra Pestre! Tűnjél innen el megint. Ne lássalak. Hiányozzál! Ne légy a közelemben. JEREMIÁS Ha Pesten vagyok én, és te meg itt vagy, Olyankor mindig mélyebben szeretlek, anyám. BORI Mert az már nem valóságos család. Az a távközlés játszmája. Na úgy könnyű. Azt bírod, a vetítést az anyádról, A képzelődést a húgodról. Azzal annyi. Bori és Palánta el JEREMIÁS (fölemeli a fejét) DISPUTA Macskakő 15

16 DISPUTA Macskakő 16 Mar a szégyen, hogy nem segítettem rajtuk. Senki, soha, semennyire sem segíthet senkin. Csak az úgynevezett tettvágy hajtott. Étvágy. Bizonyos tétek. A program. A tetszés. Csupa praktikus ostobaság. Biztos voltam a dolgomban. Édes mindegy volt, mi a program, a terv: biztos voltam. Itt kellett volna maradnom. Persze, talán. Itt kellett volna maradnom, ővelük. Határozottan talán És ha maradtam volna? Száraz szemmel nézhetném, ahogy száradnak a napon. Ez a táj, ez olyan, mint én. Folyvást zárva az ajtaja. Minden olyan, mint az anyám: karcos, keserű. De ha elhagytam a várost, többé nincs mese; Mentem, homályból újra homályba, De hogy legalább nem lakom itt: gondoltam, jó. Fejlődés. Igen, elköltöztem, valamerre lakom, de nem itt. Nem jártam sokkal jobban, mint ők. Nincs többé út visszafelé. Jön Csige, kék-sárga karszalaggal a karján. Csörög a lánc, ahogy lelakatolja a bejáratot CSIGE Legyen szíves Nincsen forgalom. Hagyja el az állomás területét. JEREMIÁS Horribilis reggel. A szemem káprázik?! Éppen csak elbúcsúztam anyámtól, A húgomtól, s máris rám szállnak, Nem hagynak nyugton a földijeim. A háttérben megjelenik a peronon Cucor. Zacskós vizet szorít a homlokához CSIGE (Cucornak) Maga is tűnjön el. CUCOR (Csigének) Rám ismersz? Karcsi CSIGE (ideges) Többször nem szeretném mondani. CUCOR (alaposan megnézi magának. A zacskót leteszi a padra) Nocsak, miből lesz a cserebogár. Szóval ennyire vitted. Nem ismersz meg, Karcsikám? Mögöttem ültél nyolcadikban. Harmadik pad, Jobbról, az ablak mellett. (Fölemeli, fogával kilyukasztja a zacskót) Kardos utcai általános, kisfiam. Csúfoltál a nagy hajam miatt. Egyszer lezuhantam a bordásfalról, Mikor Kusza, szeretetből, fölküldött oda. Padlóra zuhantam, nem a szőnyegre: nagyon fájt. Kinevettél. Azt hitted, béna vagyok? Kicsi voltam. Nőttem, megerősödtem. (Csigére fröcsköli a zacskó tartalmát) Neked is van valami nyűgöd, Azért dülöngélsz. Azért vagy ilyen fura. CSIGE Nem ismerem magát. (Előveszi a gázpisztolyát, Cucor kirúgja a kezéből) CUCOR (állon vágja Csigét) Félévkor kibuktál mögülem, Csige Karcsi. Egy DKV-s balek, ennyire vitted? CSIGE (előrángatja a mobilját a zsebéből) Hívom a járőrt. CUCOR (kirúgja a kezéből) Dehogyis hívod te Pajzsmirigy? CSIGE (hátrafelé araszol, próbálja fölvenni a földről a mobilt) Nekem jogom van itt JEREMIÁS (derűsen) Hát jogod itt és most nincs igazán. A jog, tudod, erő nélkül impotens. Az igazad meg? Fölöttébb vitatható. Sztrájk van, stréber. Nulla szabály, sztornó hatalom. CUCOR (Csigének) Hepciáskodni, azt szeretsz. Ahhoz szoktál, Durva hatóság, hogy nincs a delikvensnél semmi papír, S az erős utas egyszeriben Ritka kezes pária lesz a kezedben; Pillanatok alatt válik törvényen kívülivé. (Vár) Hm. Kiröhögtél, az még semmi: bokán rúgtál, Amikor már nem járhattál közénk. Élvezed, ha megszívathatsz valakit? Nnnna Egyszer-egyszer? CSIGE (hátrál, ádáz, perverz kéjjel vigyorog) Igen, élvezem. JEREMIÁS Csörren a fejpénz mindenki után? CUCOR Még büszke is vagy rá, te szamár? JEREMIÁS Nekem speciel a pénz nem számít igazán Hanem az ilyen modor igazán fölbosszant. Mi, hogy én hagyjam el az állomást? Logikus: nincsen közlekedés, nincsen peronőr. Hagyd el te. Van képed fölvenni a munkát?

17 CUCOR Te áruló vagy, Csige Károly. Áruló. Cucor fenyegetően elindul Csige felé. Jeremiás keresztbefonja a karját a mellén JEREMIÁS (Csigének) Sztrájktörő vagy. Nem szolidarizálsz A kollégáiddal, a csókosaiddal, A sok víg cimborával? Ennyire vitted? Ugye Érettségid sincs, mi? Na mindjárt gondoltam. CUCOR (Csigének) Meg ne sértődj, nem te kellesz, De ha így félsz, megfogunk. CSIGE Én csak a dolgomat JEREMIÁS Nincsen dolgod. Sztrájk van. Hordd már el magad. Csige tovább araszol a kijárat felé. Egyszer csak kint van. Jeremiás és Cucor futni hagyják CUCOR (Jeremiásnak) Elvigyelek Pestre? Itt a kocsim. JEREMIÁS Most már maradunk. Valahogy kedvem támadt. A BEMONDÓ HANGJA Tessék vigyázni, az ajtók záródnak. A Millennium tér következik. Sötét. Hallani, amint egy szerelvény elrobog DISPUTA Macskakő 17

18 Vitéz Ferenc Képes lapok Burai István festményeihez és grafikáihoz Lennél a Lovagolnék veled a szélben, te lennél a szél. Lennél a karnyújtásnyi éden, s lennél falevél. Az asszony mondja Vihart küld rám az alkony. Hajamban szörnyek cicomáznak. Hófehér keblem kitakartam. Pilláiddal reggelig verd a vágyat végig udvarán, hogy ne fázzak. Volt egy erdő Volt egy erdő. Madárfütty emléke remegett az ágon. Óavar bús illatát váltotta bőrödé: ott voltál, mikor felröppent az álmom. Katedrális DISPUTA Macskakő Ebben a csendben nem jutnak eszedbe az ima szavai. Pedig verekszik benned annyi kell, akarom, s még több az én, az én vagyok. 18 Talán, ha katedrális lennél Megszólítanának az angyalok.

19 Magolcsay Nagy Gábor a fal mögött a fal mögött a szűzjárás keresztényebb bujálkodik a fal mögött korai zuhanásban fölgyulladt néha elfordul néha lánggal mint a gyermekarc szenderg szemérmed ajkán mint a bűnös rivotril fény fé r f i ö l csitítja önmagát Magolcsay Nagy Gábor szavaid szavaid rejtekén szavaid rejtekén szajhavérben a tenger lótuszülésben vedlik horgonyzó szemérem bombázó csípeje az indulat Magolcsay Nagy Gábor DISPUTA Macskakő 19

20 DISPUTA Kell-e Debrecennek Kapualj Wass Albert-szobor? 20 A Debreceni Disputa körkérdése Wass Albert debreceni szobrának felállítása ügyében Bazsa Györgyöt, Becsky Tibort, Keresztesné Várhelyi Ilonát, Kukorelly Endrét és Völgyesi Zoltánt kérdeztük meg. Kukorelly Endre író, a Borbély Szilárd által megfogalmazott tiltakozó levél egyik aláírója, külön fejtette ki véleményét. Ön szerint mivel magyarázható a Wass Albert személyét és életművét övező népszerűség sőt kultusz, amely az utóbbi tíz-tizenöt évben kialakult? Bazsa György kémikus, egyetemi tanár, az MSZP debreceni önkormányzati képviselőcsoportjának vezetője: Wass Albert személyéről és életművéről a hazai irodalmi és közvélemény jó évtizeddel ezelőtt alig tudott valamit. (Őszintén bevallom, én sem, de ez semmilyen szempontból nem mérvadó.) Wass Albert az emigráns magyar irodalomban sem vitt vezető szerepet. Erdélyben már korábban is ismerték és széles körben olvasták, érthetően, mivel művei ottani kötődését, magyarságát tükrözik. Azt gondolom, Láng Gusztáv jó összegzést ad az íróról: Nem tekinthetjük igazi újítónak; írói célja is a»szórakoztatva nevelni«jelszóba sűríthető, amitől a mai elbeszélő irodalom immár távol áll. A közönség azonban változatlanul szórakozni is akar, ha könyvet vesz kezébe, erkölcsi érzéke pedig azonosulásra alkalmas regényhősöket keres. Wass Albert népszerűsé gének ez lehet a kézenfekvő magyarázata. Mindig voltak/vannak népszerű, divatos írók, Szilvási Lajostól Berkesi Andráson át Végh Antalig, akiket sokan olvasnak, de ők ezért még nem tartoznak a magyar irodalom örök értékű, szoborérett nagyjai közé. Aztán jött a politika és az illető íróban jó lehetőséget talált céljaihoz. Fideszes politikusok elkezdtek idézni tőle, a polgári körök versenyeket rendeznek műveiből, megkapta a politikai töltetű alternatív Kossuth-díjat, mítoszt keltenek (soha sem létezett) posztumusz Nobel-díjról. Így elég hamar sikk lett a jobboldalon Wass Albertet olvasni, dicsérni, előtérbe helyezni. Gyorsan kialakul a kultusz, amikor már csak a miénk, a mi jelképünk, és ezt napról napra mutatnunk kell, nem is valamiért, hanem valamivel, valakikkel szemben. Ekkor már nem is az íróról van szó. Becsky Tibor vállalkozó, a debreceni önkormányzat fideszes képviselője, a városi közgyűlés városfejlesztési és EU-integrációs bizottságának tagja, a Wass Albert-szobor felállítását kezdeményező Civil Casino elnöke: Wass Albert munkásságát a 90-es évekig az akkori hatalom titkolta, cenzúrázta, és azt se tudtuk, hogy ki ő egyáltalán. Negyven évi agymosás után akadt egy magyar író, aki a magyarság XX. századi történelméről olyan megrázó emléket állított, mint rajta kívül senki korábban. Azt, hogy hanyadrendű író, döntsék el az irodalmárok, számunkra kilencvenéves munkássága feljogosítja őt arra, hogy mementót állítsunk neki. Keresztesné Várhelyi Ilona irodalmi muzeológus, a Debreceni Irodalmi Múzeum igazgatója: Több, egymást erősítő okot látok. Erkölcsi végelgyengülésében, a szekularizáció és a fogyasztás lefokozó realitásai közepette a magyarság talált valami olyasmit, amiben felismerheti a nemesebb érzések, a nemzeti és vallási értékek léleképítő erejét. Mivel WA műveihez korábban nem nagyon lehetett hozzájutni, így most valami felszabadultságélmény is megnyilvánul könyveinek kelendőségében, hiszen az Erdély-nosztalgia társadalmi bázisa szélesebbé vált. Természetes, jogos és érthető, hogy a nemzeti érzések és a Trianon-probléma mesterséges lefojtása után hevesebben lobbannak fel a hazafiúi tüzek. A sikernek ugyanakkor az is oka, hogy a modern magyar szépirodalom nem tudta megszólítani a szélesebb olvasói rétegeket. A szórakoztató, ugyanakkor pozitív erkölcsi értékeket sugalló művek hiányoznak a könyvesboltokból. WA népszerűségében szerepet játszik a kötelező-