1. sz. Hírlevele szeptember 3.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. sz. Hírlevele. 2014. szeptember 3."

Átírás

1 1. sz. Hírlevele szeptember 3.

2 Kedves Olvasó! Ön Karunk új szervezeti egységének, a Pécsiközgáz Továbbképző és Pályázatíró Központnak (TPK) első, bemutatkozó hírlevelét olvassa. A Központ a végzős és a továbbképzések keretében diplomával rendelkező, végzett hallgatók számára nyújt olyan képzéseket, amelyekkel specializálhatják és kiegészíthetik meglévő ismereteiket a munkaerőpiacon való sikeres szereplés végett. Ezen túlmenően a piaci igényekhez kapcsolódó olyan speciális képzéseket kínál, amelyek új kompetenciákat biztosítanak. A Központ fontosnak tartja emellett a vállalati partnerei számára, speciálisan egyedi igényekhez illesztett képzések, tréningek szervezését, lebonyolítást. A partner által meghatározott tudásigény szerint kialakított oktatási portfolió segíti a képzésben résztvevők számára a megfelelő szintű ismerethalmaz elsajátítását. Számos szakma a kor és a gazdasági környezet fejlődésével megköveteli a megszerzett ismeretek felújítását, modernizálását (pl.: pedagógus, könyvelő, könyvvizsgáló, csődszakemberek). A Központ az ilyen típusú képzésekben is részt vállal, képzési tematikák összeállítása, valamint az oktatási tevékenység megszervezése révén. A Központ keretében pályázatírási, koordinálási tevékenység is zajlik. Célja, hogy a Kar, az oktatók, illetve egyéb egyetemi szereplők sikeresen induljanak a különböző forráselosztó szervezetek által kiírt pályázatokon és segítséget nyújtson ezek eredményes megvalósításában. Kapcsolat: Pécsiközgáz Továbbképző és Pályázatíró Központ Oktatási tevékenység: tpk@ktk.pte.hu Továbbképzésért felelős szakmai vezető: Dr. Szücs Tamás tomi@ktk.pte.hu Projektmenedzser: Gerdesics Viktória gerdesicsv@ktk.pte.hu A központ vezetője: Dr. Jarjabka Ákos akos@ktk.pte.hu Pályázati tevékenység: tpkpalyazatok@ktk.pte.hu Pályázatokért felelős szakmai vezető: Rideg András ridega@ktk.pte.hu Pécsiközgáz Továbbképző és Pályázatíró Központ PTE Közgazdaságtudományi Kar 7622 Pécs, Rákóczi u

3 Hírek Házunk tájáról 1) Továbbképzési hírek Új képzések Karunkon! A Központ továbbképzési prioritása jelen pillanatban az, hogy piacképes szakirányú továbbképzések, valamint vállalati tréningek szervezésével és indításával felvegye a lépést azon versenytársaival, akik e tevékenységeket már régóta végzik. Ennek érdekében a Központ munkatársai megvizsgálták a hazánkban nyilvántartásba vett 1676 db szakirányú továbbképzési szakot és javaslatot tettek képzések indítására, illetve esetenként a felfedezett hiányterületek mentén létesítésére is. A munka eredményeként a nyár elejéig 3 db képzés, a tanévkezdésig pedig újabb 5 db képzés PTE Oktatási Igazgatási dokumentációja készült el. Időközben felfrissítésére került Karunk 3 db korábban bejegyzett képzése is. A beiskolázási kampányra 2014 őszén kerül sor, elegendő jelentkező esetén a képzések a tavaszi félévben indulnak. A TPK képzési kínálatába telepített szakirányú továbbképzési szak: Gazdaságvédelmi szakközgazdász Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakközgazdász Felszámolási és vagyonfelügyeleti specialista Humán erőforrás szak Pénzintézeti kockázatelemző szakközgazdász Marketingpénzügyi szakértő (OH bejegyzés alatt) EU projektmenedzser (OIG kérelem folyamatban) Üzleti tanácsadó (OIG kérelem folyamatban) Település- és területfejlesztési menedzsment (OIG kérelem folyamatban) Kreatív ipari szakértő (OIG kérelem folyamatban) Energiagazdálkodási menedzser (OIG kérelem folyamatban) Valamennyi képzés struktúrája úgy került kialakításra, hogy igény esetén gyorsan átalakítható legyen vállalati gyorsképzéssé, tréninggé is. Az indítási kérelmek kidolgozását számos kolléga rövid tematikák készítésével és egységes formátumú önéletrajzok megküldésével támogatta, köszönjük mindenki közreműködését. Külön köszönet illeti meg Dr. Somogyvári Márta és Dr. Erdős Katalin kolleganőinket a fáradhatatlan szervezőmunkáért. Elindult az első TPK képzés: Pécsiközgáz Microsoft Mini MBA 2014 júniusában elindult a Pécsiközgáz Továbbképző és Pályázatíró Központ első Mini MBA képzése a Microsoft 15 fős csoportjával Budapesten. A négy oktatási blokkból álló csomag első oktatói Dr. Mellár Tamás, Dr. Törőcsik Mária és Dr. Sebestyén Tamás voltak, akik világgazdasági aktualitásokkal ismertették meg a Microsoft lelkes csapatát. 3

4 Mi a Pécsiközgáz Mini MBA? Olyan, a vállalati partnerek speciális igényeinek megfelelő egyedi képzési forma, amely célzott kompetenciafejlesztéssel, a szakmai ismeretek bővítésével járul hozzá a résztvevők üzleti és közgazdaságtani felkészültségéhez. A képzés mind időbeli ütemezését, mind tartalmi felépítését tekintve rugalmasan alakítható, kis létszámú csoportokban hatékony megoldás azon vállalati partnereink számára, akik kiemelt figyelmet fordítanak a közép- és felsővezetés szakmai ismereteinek fejlesztésére, az aktuális trendek megismertetésére. Különösen ajánljuk olyan tehetségprogramokba integrálni, amelyek célja a nem üzleti diplomával rendelkező munkatársak kompetenciáinak fejlesztése. A Pécsiközgáz oktatóinak elismertsége és szakmai felkészültsége biztosíték arra, hogy hallgatóink számára az ígéret valósággá váljék: Pécsiközgáz, ahonnan a karrier indul. 2) Pályázati hírek A TPK pályázati tevékenységének célja elsősorban az, hogy támogassa az oktatókat, a kutatókat, a doktorhallgatókat, a diákszervezeteket és a hallgatókat olyan kisösszegű pályázati források és elismerésekkel együtt elnyerhető összegek megszerzésében, mely lehetőségekre Kari szinten alacsony a figyelem. Egyidejűleg arra is törekszik, hogy partnerszervezeteinket képzés igénybevételére felhasználható forrásokhoz juttassuk. Ennek érdekében a Központ munkatársai adatbázist építettek a potenciális kiíró szervezetekről és elvégezték a lehetőségek első feltárását. A megszerzett információ praktikus megosztásához Karunk holnapfrissítési munkálataival párhuzamosan egy erre a célra tervezett és létrehozott új aloldal is kialakításra került. Ezen platform tesztelése napjainkban is zajlik, bemutatkozása az új Kari honlappal együtt várható. Amíg a pályázati információk visszaosztására alkalmas informatikai felület nem elérhető Karunk honlapján, addig a pályázati lehetőségek rövid kivonatait hagyományos módon jelen hírlevél mellékleteként osztjuk meg Önökkel. A Központ pályázati tanácsadási tevékenységei a következők: pályázatfigyelés és disszemináció; pályázati tanácsadás: a Központ egyedi igény alapján végez keresést és részletes tanácsadást; pályázatírás: a pályázati anyag teljes körű elkészítése és beadása; pályázati adminisztráció és nyomonkövetés: nyertes pályázatok adminisztrációja, előrehaladási jelentés készítése, pályázati output-ok kidolgozása és azok kontrollja. Keressen bennünket bizalommal! Impresszum: Pécs, 2014.szeptember 2. Hírlevél kapcsolat: Gerdesics Viktória, projektmenedzser gerdesicsv@ktk.pte.hu A tartalom: Rideg András, pályázatokért felelős szakmai vezető ridega@ktk.pte.hu 4

5 PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓK TARTALOMJEGYZÉK Oktatói pályázatok... 7 Canon Alapítvány kutatói ösztöndíjai... 8 CEEPUS - Hallgatói és oktatói mobilitási pályázatok... 9 Dr. Kamilo Feher-díj Felhívás coach-ok részére Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba Horizont Marie Skłodowska-Curie Akciók Egyéni ösztöndíjpályázatai Magyar Tudományos Akadémia Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány oktatási, kutatási és felsőoktatási együttműködés OTKA ANN OTKA NN OTKA PUB SNN (OTKA) Pályázat a Visegrádi országok tudományos akadémiáinak évi Ifjúsági Díjára Pioneers into Practice (PiP) ösztöndíj program Rézler Gyula Alapítvány ösztöndíjai Teret adunk az innovációnak - Pályázat Innovációs projektek, szabadalmak és kutatás-fejlesztés támogatása Visegrad Fund - Small Grants Visegrad Fund - Standard Grants Kari pályázatok Az EGT Finanszírozási Mechanizmus Ösztöndíj program (HU08) keretében - Előkészítő látogatások pályázati akcióra EGT Finanszírozási Mechanizmusok Megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatos képzésen való részvétel biztosítása

6 Környezet és Energia Operatív Program Fotovoltatikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére Művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő területekhez kapcsolódó, online illetve hagyományos módon megjelentetett folyóiratok támogatása Pályázat könyvkiadási tevékenységre Pályázati felhívás a EGT Finanszírozási mechanizmus Ösztöndíj program (HU08) keretében - Felsooktatási mobilitási pályázatok c mu akcióra Visegrad University Studies Grant (VUSG) Hallgatói pályázatok A Kokkalis program ösztöndíja BalaBit Campus Program Dr. Kamilo Feher-díj Felhívás coach-ok részére Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba Komáromy Gábor-ösztöndíj 2014/ Magyar Tudományos Akadémia Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alap Ösztöndíj Bajorországban Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány oktatási, kutatási és felsőoktatási együttműködés Pályázat fiatal vállalkozók és vállalkozásötlettel rendelkező fiatalok számára Pioneers into Practice (PiP) ösztöndíj program Rézler Gyula Alapítvány ösztöndíjai A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban Visegrad Fund - Small Grants Visegrad Fund - Standard Grants Youth Summit Mobillal egy jobb világért!

7 Oktatói pályázatok 7

8 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Ki pályázhat: Canon Alapítvány kutatói ösztöndíjai Canon Foundation Legalább mesterszakos diplomával rendelkező európai és japán kutatók A kölcsönös megértés erősítése Európa és Japán között. Az európai kutatók Japánban folytathatnak kutatásokat az általuk választott fogadó intézetben. 3 hónap 1 év 15 ösztöndíj nyerhető el. Az ösztöndíj összege legalább 22,5 ezer, de legfeljebb 27,5 ezer euró , elektronikus Kutatóknak 8

9 Pályázat megnevezése: CEEPUS - Hallgatói és oktatói mobilitási pályázatok Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Ki pályázhat: Tempus Közalapítvány Oktatók, hallgatók A CEEPUS hálózatok közép-európai felsőoktatási intézmények között létrejött együttműködések, melyek egy-egy szűkebb vagy tágabb szakterületen hallgatói és oktatói cserék lebonyolítására kapnak támogatást a programtól. A csereprogram célja, hogy a felsőoktatás területén együttműködő partner intézmények között lehetővé tegye oktatói és hallgatói mobilitások lebonyolítását, nyelvi- és szakmai kurzusok, nyári egyetemek, valamint hallgatói kirándulások szervezését, támogassa hosszú távú szakmai együttműködések kialakulását a térségben, ezzel elősegítve Közép-Európa stratégiai szerepének erősödését. Hallgatóként, illetve oktatóként az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre a programba való bekapcsolódásra: Hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások A CEEPUS program a hálózatokon belül megvalósuló mobilitásokra épül. Hallgatói és oktatói mobilitás, valamint speciális kurzus az elfogadott hálózatok keretein belül, a fogadó intézmény fogadási keretének erejéig valósítható meg. A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi. Hálózaton kívüli, freemover mobilitások Ha a pályázó a saját intézményében nem talál megfelelő CEEPUS hálózatot, akkor freemoverként lehetősége van bekapcsolódni a programba, amennyiben a hálózatok nem használták fel a rendelkezésükre álló kereteiket. Freemover pályázat beadására így kizárólag a második szemeszterben van lehetőség. A hallgatói mobilitás célja: féléváthallgatás nyári egyetemen, intenzív kurzuson, hallgatói szakmai kiránduláson való részvétel labormunka szakmai gyakorlat szakdolgozat készítés kutatás Az oktatói mobilitás célja kötelezően oktatási tevékenység, melyhez társulhat kutatás, konferencián való részvétel, de ez kizárólagos cél nem lehet 5 munkanap alatt minimum 6 tanítási/konzultációs óra megtartása kötelező. A Joint Program keretében közös diploma program kidolgozása céljával utazó oktatók esetén 9

10 kötelező tanítási óraszám 5 munkanap alatt minimum 4 órára változik. Oktatás, féléváthallgatás, szakdolgozat készítése, kutatás, stb. Pályázati űrlap Fogadónyilatkozat Két ajánlólevél az anyaintézmény két oktatójától Hallgatói mobilitás program: 3-10 hónap Oktatói mobilitás program: 5 munkanap -10 hónap Az ösztöndíjat a mobilitásra pályázó a fogadó országtól kapja, ennek mértéke országonként eltérő. Az utazási költségek térítésére a küldő ország lehet jogosult. Az ösztöndíjon felüli útiköltség elszámolására a nincs lehetőség a Tempus Közalapítványnál. A CEEPUS ösztöndíj kiegészítő támogatás, nem fedi a külföldi tanulmányút teljes költségét, és nem fordítható útiköltségre, sem konferenciák, találkozók, tanácskozások kiadásaira , freemoverként a tavaszi szemeszterre: , elektronikusan Oktatóknak, hallgatóknak 10

11 Pályázati felhívás összefoglaló Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: Kiíró: Ki pályázhat: Dr. Kamilo Feher-díj - Magyar Innovációs Alapítvány Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) tagjai - a fiatalok részére a szellemi alkotások hazai vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenység támogatása, - a kiváló magyar fiatal innovátorok támogatása, és - az ifjú tudós jelöltek tudományos és műszaki kutató munkájának folytatásának elősegítése. Dr. Kamilo Feher-díjra a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) tagjai jelentkezhetnek egyénileg vagy max. 2 fős csapatban, akiknek szabadalmi bejelentésre érett szellemi termékük van, vagy már el is indították a hivatalos iparjogvédelmi eljárást. A pályázat tartalmi követelményei: a szellemi termék magyar-angol nyelvű bemutatása (max. 6 oldal), a pályázó (k) angol nyelvű szakmai önéletrajza (max. 2 oldal) szabadalmi bejelentés esetén a bejelentési dokumentumok másolata folyamatban lévő szabadalmi bejelentés esetén ennek dokumentálása. Vissza nem térítendő, legfeljebb 100 % szeptember 15. Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) tagjainak 11

12 Pályázat megnevezése: Felhívás coach-ok részére Coach-ok jelentkezését várjuk! Legyen részese Ön is a Nemzeti Innovációs Hivatal innovatív kezdő vállalkozásokat segítő programjának! Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Ki pályázhat: Nemzeti Innovációs Hivatal Coachok Innovatív kezdő vállalkozóknak szakmai iránymutatás nyújtása. A NIH hathatós segítséget kíván nyújtani az innovatív kezdő vállalkozóknak, ezért a mentorálás mellett coaching szolgáltatás bevezetését is tervezi, hiszen a mentorálás és a coaching összefonódó, egymásra épülő tevékenységek. Szeretnénk felhívni a coach-ok figyelmét a társadalmi felelősségvállalás szerepére, ezért várjuk azon segíteni vágyó és tenni akaró coach-ok jelentkezését, akik önkéntes alapon támogatnák mentoráltjainkat a helyes cél kitűzésében, megvalósításában és az akadályok leküzdésében! - Jelentkezési lap A coaching programba kerülés számos előnnyel jár a coach számára: - részt vehet a program keretében szervezett rendezvényeken, ezáltal növelheti kapcsolati tőkéjét, üzleti lehetőségekre tehet szert; - a társadalmi felelősségvállalás jegyében nyújtott önkéntes segítségnyújtás elismertséget, megbecsültséget eredményez; - a kezdő vállalkozók kérdései, problémái kihívást és egyúttal fejlődési lehetőséget jelentenek a coach számára. A coach-csal szembeni elvárások: - releváns tapasztalattal rendelkező coach-ok jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek a szükséges kompetenciákkal egy kezdő vállalkozó sikeressé tételéhez és készek arra, hogy önkéntes alapon segítsék az innovatív kezdő vállalkozásokat; - a coach vállalja, hogy a program keretein belül coaching szolgáltatásra jelentkező mentorált személy esetében (kölcsönös szimpátia és választás alapján) fél év alatt 5 alkalommal nyújt ingyenes coaching segítséget (alkalmanként másfél óra időtartamban); - segít szélesebb rálátást adni a coachee-nak; - segít a tudatosság, az egyéni teljesítmény növelésében; - segít felismerni és kielégíteni a coachee igényeit; - segít abban, hogyan kell nagyobb odafigyelést teremteni az erősségekre, gyengeségekre, tanulási és fejlődési lehetőségekre. 12

13 Oktatók, szakmai tapasztalattal rendelkező hallgatók 13

14 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: - Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba Kiíró: Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság Ki pályázhat: Magyar állampolgárok, akik felsőfokú végzettséggel valamint megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek, és az Egyesült Államokban szeretnének továbbtanulni (és/vagy PhD hallgatóként kutatni), oktatni vagy kutatni. A két ország közötti oktatási és kulturális kapcsolatok erősítése, az Egyesült Államokban megszerzett tudás és tapasztalat hatékony felhasználása a magyar társadalom számára. Külföldön tartózkodás költségei, utazás, tandíj. Oktatói/kutatói pályázathoz: Részletes munkaterv (Project Statement); Önéletrajz (CV) publikációs listával; Oktatói kategóriában: a javasolt kurzus(ok) tematikája (Course Syllabi); Kutatói kategóriában: irodalomjegyzék (Bibliography) az Egyesült Államokban kutatni kívánt szakirodalom jegyzéke; Hivatalos meghívólevél (Letter of Invitation) amerikai oktatási intézménytől; Kiváló angol nyelvtudás és annak igazolása (English Language Proficiency); Szponzori levél vagy banki igazolás (Financial Support), amennyiben a Fulbright ösztöndíjon kívül máshonnan is számít anyagi támogatásra; J-1 vagy J-2 vízum másolata, amennyiben már korábban rendelkezett ilyen vízummal; Útlevél arcképes oldalának másolata; Három ajánlólevél (Scholar Reference Report űrlap) az adott terület szaktekintélyeitől, a munkahely támogatása előnyt jelent. Az ajánló online is kitöltheti az ajánlólevelet Minden megszerzett diploma és tudományos fokozat okleveleinek másolata (hitelesítés nem szükséges) az Additional Documentation menüpontba feltöltve; Minden megszerzett diploma és tudományos fokozat okleveleinek angol nyelvű fordítása (hitelesítés nem szükséges) az Additional Documentation menüpontba feltöltve; Háziorvosi igazolás - az Additional Documentation menüpontba feltöltve. Eredeti, magyar nyelven kiállított igazolás. Oktatói/Kutatói Adatlap Ösztöndíj, 1 tanév (9 hónap) Fulbright oktatói/kutatói ösztöndíjak A Fulbright Program az amerikai egyesült államokbeli tartózkodás költségeit (szállás, 14

15 megélhetés, biztosítás stb.) fedezi. Ez az összeg USD havi ellátmányt (államonként, illetve egyetemenként változó), valamint egy szemeszter esetén USD, két szemeszter esetén USD egyszeri, a kezdeti anyagi terheket és szakkönyvek vásárlásának költségeit csökkentő hozzájárulást jelent. Ezen felül az ösztöndíj a Magyarország és az Egyesült Államok közötti egyszeri oda-vissza utazás költségének 50%- át, valamint az egészségügyi- és balesetbiztosítást fedezi az ösztöndíjas részére. A Fulbright Program szerény mértékű támogatást nyújt a kísérő családtagok részére (egy családtag esetén 200 USD/hó, két vagy több családtag esetén összesen 350 USD/hó) , online, angol nyelven Oktatóknak, kutatóknak 15

16 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Ki pályázhat: Horizont Marie Skłodowska-Curie Akciók Egyéni ösztöndíjpályázatai Európai Bizottság Tapasztalt kutatók Az Egyéni ösztöndíjak célja tapasztalt kutatók kompetenciájának fejlesztése, új tudás megszerzése nemzetközi mobilitásban megvalósított kutatási projekt által. Az ösztöndíjra tapasztalt kutatók nyújthatnak be pályázatot egy általuk kiválasztott európai uniós fogadóintézménnyel. A pályázatnak két típusa van: - Európai ösztöndíj (European Fellowship), amely az Európán belüli vagy 3. országból Európába irányuló, és a - Globális ösztöndíj (Global Fellowship), amely az Európán kívülre irányuló, majd EU-ba visszatérő kutatói mobilitást támogatja. Megélhetési támogatás, Mobilitás támogatása, (Család támogatása), Kutatás és képzés költségei, Közvetett költségek. Kutató önéletrajza Kutatáshoz szükséges eszközök leírása Partner szervezetek listája Részletes kutatási terv (Költségvetési terv automatikusan kerül kiszámításra) Irodalomjegyzék A kutatás időbeni ütemezése Etikai nyilatkozat Kötelezettségvállalás bemutatása, stb. - Európai ösztöndíj (European Fellowship): hónap - Globális ösztöndíj (Global Fellowship): hónap 100%-os, vissza nem térítendő támogatás. Kutatónak járó támogatás: EUR/hó Fogadó intézménynek járó támogatása: EUR/hó Önrész követelmény nincs , elektronikusan Tapasztalt kutatóknak 16

17 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Magyar Tudományos Akadémia Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund Az MTA-SYLFF (Fiatal Vezetők Ösztöndíja Alapítvány) Ki pályázhat: Master fokozatú társadalomtudományi diplomával rendelkező 35 év alatti szakemberek. Az MTA-SYLFF (Fiatal Vezetők Ösztöndíja Alapítvány) pályázatot hirdet diplomás fiataloknak - a magyar gazdaság és kultúra fejlődését szolgáló, ugyanakkor egyetemes, humanitárius szempontokat is érvényesítő - társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj elnyerésére. A Kuratórium előnyben részesíti a nemzetközi beágyazottságú, korunk aktuális társadalmi és gazdasági problémáinak megoldását célzó kutatásokat. A továbbképzési ösztöndíj nyertesei január 1-től akadémiai vagy egyetemi kutatóhelyen (Budapesti Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem), témavezető irányításával végzik munkájukat. Az elnyerhető ösztöndíj időtartama 10 hónap. Az ösztöndíj havi összege nettó forint A pályázatot magyar és egy angol nyelvű nyomtatott példányban, illetve elektronikus formában kell benyújtani. Master fokozatú társadalomtudományi diplomával rendelkező 35 év alatti szakemberek. 17

18 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Ki pályázhat: Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány oktatási, kutatási és felsőoktatási együttműködés Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány Kutatók, egyetemi oktatók, PhD-hallgatók Ausztria és Magyarország közötti tudományos élet és a felsőoktatás kapcsolatainak elmélyítését szolgálja. Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra. Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg. Az együttműködés keretében felsőoktatási együttműködés, közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven. Az alapítvány célkitűzései középpontjában a tudományos szakember utánpótlás áll. közös kutatási és oktatási folyamatok lebonyolítása csereprogram keretében, közös osztrák-magyar disszertációs témában kutatók ösztöndíjas támogatása, közös kutatási, képzési és oktatási tevékenységek megvalósítása céljából, tudományos anyagok elkészítése céljából történő kutatási célú tartózkodás, oktatási segédanyagok kiadása, magyar és német nyelvű nyári nyelvtanfolyamok, publikációk, melyek az AKCIÓ támogatásával létrejött tevékenységről, eredményről tájékoztatnak, ösztöndíjak Adatlap, a pályázat tartalmi leírása (max. 3 oldal) a problémakör, a támogatandó célkitűzés, annak megvalósítási terve, várható eredmények, költségterv, az összes résztvevő önéletrajza és az utóbbi 3 év 5 releváns publikációja. 1. Rövid (3 napos) felsőoktatásban oktató, kutatói ösztöndíjakra: 2014-ban folyamatosan 2. Felsőoktatás oktatói, kutatói 1 hónapos ösztöndíjaira: október 30. és december Semester- Ösztöndíjak PhD -hallgatók részére: október Osztrák-magyar együttműködési PROJEKTPÁLYÁZATOKRA: október 30. Támogatást 1 évre hagy jóvá a kuratórium. 1. Euroban kérhető összegek Tartózkodási költségek: A projektben résztvevő magyar, cseh és szlovák személyek ausztriai költségei: 18

19 a.) Felsőoktatási intézmény hallgatója és diplomások: 940 /hó szállással együtt 1 hónapnál rövidebb tartózkodás esetén a tartózkodási költség megosztható. b.) c.) Diplomások 30 év felett, doktorátussal /hó szállással együtt Rövid (max.10 napos magyar, szlovák és cseh projektrésztvevők tartózkodási költsége Ausztriában szállással együtt 90 Euro/fő/nap Útiköltség: Általában 2. osztályú vonatjegynek megfelelő összeget térítünk. a.) Osztrák projektrésztvevők Magyarországra történő utazásának útiköltsége b.) cseh és szlovák projektrésztvevők Ausztriába szóló útiköltsége 2. Forintban kérhető összegek Szállásköltségek Magyarországon magyar projektrésztvevők részére: Magyar projektrésztvevők Magyarországon szállásköltséget csak akkor kérhetnek, amennyiben nem lakóhelyükön kutatnak, ennek mértéke: HUF Tartózkodási költségek: Osztrák, cseh és szlovák résztvevők tartózkodási költsége Magyarországon a.) Hallgatók és diplomások, doktorátussal, 30 év fölött: HUF/hó szállással együtt b.) osztrák, cseh és szlovák rövid kutatói tartózkodása (max. 10 nap) esetén: HUF/tartózk. nap szállással együtt Útiköltségek: Projektrésztvevők utazási költsége esetén általában a 2. osztályú vonatjegy árának megfelelő összeg számolható el. Szgk. ill. buszköltséget a pályázatban előre kérni, és indokolni kell. 19

20 a.) magyar projektrésztvevők Ausztriába történő utazása, ill. cseh, osztrák, magyar, szlovák projektrésztvevők magyarországi utazása b.) cseh és szlovák projektrészvevők Magyarországra történő utazása költségét forintban térítjük Hallgatói csoportok szakmai tanulmányútja során hallgatói önrész szükséges , , német nyelven, elektronikusan Kutatóknak, egyetemi oktatóknak, PhD-hallgatóknak 20

21 Pályázati felhívás összefoglaló Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: Kiíró: Ki pályázhat: OTKA ANN - OTKA Oktatók, kutatók (Pályázatot csak az OTKA-nál regisztrált kutatók adhatnak be a regisztrált kutatóhellyel közösen.) Osztrák és magyar közös kutatási projektek támogatása Személyi költség A dologi és beruházási költségek rovataiban az OTKA-kutatáshoz szükséges műszerek, berendezések, felszerelések, eszközök, könyvek vásárlása, (számlával igazolt) tudományos célú utazási költségek, konferencia-részvételi díjak, valamint a kutatás sikeres kivitelezéséhez elengedhetetlen, külső szolgáltatók által végzett munkák, igénybe vett szolgáltatások költségei tervezhetők. Kötelezően kitöltendő adatok: 1. Személyes és tudományos adatok; 2. Előlap; 3. Nyilatkozatok aláírása (automatikus, a nyomtatási képen, illetve a kinyomtatott példányon jelenik meg) (Kivéve a külön fájlként feltöltendő nyilatkozatok); 4. Összefoglalások (magyarul és angolul); 5. Munkaterv (magyarul és angolul); 6. Résztvevők feladatai, FTE-értékek; 7. Költségterv; 8. Költségterv indoklása (magyarul és angolul); 9. Párhuzamos kutatások (párhuzamosan futó OTKA- vagy egyéb kutatások, ha volt/van ilyen támogatott kutatás, benyújtott pályázat); 10. Tartalomjegyzék (mellékelni kell a nyomtatott változathoz); 11. Kutatói életrajzok, publikációk (közl. csatolása pályázathoz, közlemény-statisztika). Minden kutató maga viszi fel a saját adatait. Feltöltendő adatok (PDF fájlok): 1. Közlemény- és hivatkozási jegyzék (csak a vezető és a szenior kutatóknál, ha nem adatbázisból (MTMT, BME-PA) mutatják azt be); 2. Részletes kutatási terv; 3. Kutatáshoz szükséges hatósági engedélyek13; 4. Egyéb tudományos eredmények (ha releváns); 5. Nemzetközi együttműködés adatai (ha releváns); 21

22 6. Közpénz-nyilatkozat;14 7. Intézményi nyilatkozat; 8. Szükség esetén a munkáltató hozzájárulása a pályázat más intézményből való benyújtásához (lásd 2.6.); 9. Vezető kutató nyilatkozata a megpályázott bérkiegészítéshez (K, NN és ANN típus) Fiatal kutató álláspályázata (PD-2 és PD-3) esetén a jelenlegi munkaszerződés, kinevezési okirat; 11. Nagy értékű eszközbeszerzés esetén árajánlat(ok) (bruttó 5 M Ft feletti egyedi értékű beruházás tervezése esetén). Vissza nem térítendő támogatás A 2014/1 pályázati ciklusra a rendelkezésre álló keretösszeg az OTKA Programok évi költségvetési támogatásának függvénye. Belső korlátokat figyelembe kell venni! Elektronikusan: Postai úton: Oktatóknak, kutatóknak 22

23 Pályázati felhívás összefoglaló Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: Kiíró: Ki pályázhat: OTKA NN - OTKA Oktatók, kutatók (Pályázatot csak az OTKA-nál regisztrált kutatók adhatnak be a regisztrált kutatóhellyel közösen.) Nemzetközi együttműködésen alapuló, kiemelkedő eredményeket ígérő alapkutatások támogatása. Személyi költség A dologi és beruházási költségek rovataiban az OTKA-kutatáshoz szükséges műszerek, berendezések, felszerelések, eszközök, könyvek vásárlása, (számlával igazolt) tudományos célú utazási költségek, konferencia-részvételi díjak, valamint a kutatás sikeres kivitelezéséhez elengedhetetlen, külső szolgáltatók által végzett munkák, igénybe vett szolgáltatások költségei tervezhetők. Kötelezően kitöltendő adatok: 12. Személyes és tudományos adatok; 13. Előlap; 14. Nyilatkozatok aláírása (automatikus, a nyomtatási képen, illetve a kinyomtatott példányon jelenik meg) (Kivéve a külön fájlként feltöltendő nyilatkozatok); 15. Összefoglalások (magyarul és angolul); 16. Munkaterv (magyarul és angolul); 17. Résztvevők feladatai, FTE-értékek; 18. Költségterv; 19. Költségterv indoklása (magyarul és angolul); 20. Párhuzamos kutatások (párhuzamosan futó OTKA- vagy egyéb kutatások, ha volt/van ilyen támogatott kutatás, benyújtott pályázat); 21. Tartalomjegyzék (mellékelni kell a nyomtatott változathoz); 22. Kutatói életrajzok, publikációk (közl. csatolása pályázathoz, közlemény-statisztika). Minden kutató maga viszi fel a saját adatait. Feltöltendő adatok (PDF fájlok): 12. Közlemény- és hivatkozási jegyzék (csak a vezető és a szenior kutatóknál, ha nem adatbázisból (MTMT, BME-PA) mutatják azt be); 13. Részletes kutatási terv; 14. Kutatáshoz szükséges hatósági engedélyek13; 15. Egyéb tudományos eredmények (ha releváns); 16. Nemzetközi együttműködés adatai (ha releváns); 23

24 17. Közpénz-nyilatkozat; Intézményi nyilatkozat; 19. Szükség esetén a munkáltató hozzájárulása a pályázat más intézményből való benyújtásához (lásd 2.6.); 20. Vezető kutató nyilatkozata a megpályázott bérkiegészítéshez (K, NN és ANN típus) Fiatal kutató álláspályázata (PD-2 és PD-3) esetén a jelenlegi munkaszerződés, kinevezési okirat; 22. Nagy értékű eszközbeszerzés esetén árajánlat(ok) (bruttó 5 M Ft feletti egyedi értékű beruházás tervezése esetén). 23. Declaration on International Cooperation című nyilatkozat Vissza nem térítendő támogatás A 2014/1 pályázati ciklusra a rendelkezésre álló keretösszeg az OTKA Programok évi költségvetési támogatásának függvénye. Belső korlátokat figyelembe kell venni! Elektronikusan: Postai úton: Oktatóknak, kutatóknak 24

25 Pályázati felhívás összefoglaló Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: Kiíró: Ki pályázhat: OTKA PUB - OTKA Oktatók, kutatók, intézmények (Pályázatot csak az OTKA-nál regisztrált kutatók és intézmények adhatnak be a regisztrált kutatóhellyel közösen.) Az OTKA által támogatott kutatások eredményeinek közérthető ismertetése, a kiemelkedő eredményeknek tudományos közléséhez szükséges kiegészítő költségek biztosítása, valamint forrásmunkák kiadásának támogatása három pályázati kategóriában, utólagos finanszírozással. A pályázható támogatási kategóriák: (PUB-I) Tudománynépszerűsítés (PUB-K) Tudományos könyv megjelentetése (PUB-F) Tudományos forrás kiadása A pályázat adatai: Összefoglalás Munkaterv A résztvevők feladatai A kutatási idő ráfordítás adatai Részletes kutatási terv Költségterv és indoklása Engedély(ek) Párhuzamos kutatások és benyújtott pályázatok Nemzetközi együttműködés Egyéb tudományos eredmények Javaslat a véleményező személyére Egyéb csatolmányok Vissza nem térítendő támogatás A 2014/1 pályázati ciklusra a rendelkezésre álló keretösszeg az OTKA Programok évi költségvetési támogatásának függvénye. Belső korlátokat figyelembe kell venni! 25

26 Elektronikusan: Postai úton: Oktatóknak, kutatóknak 26

27 Pályázati felhívás összefoglaló Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: Kiíró: Ki pályázhat: SNN (OTKA) - ARRS - OTKA Lead Agency Oktatók, kutatók (Pályázatot csak az OTKA-nál regisztrált kutatók adhatnak be a regisztrált kutatóhellyel közösen.) Szlovén és magyar közös kutatási projektek támogatása A támogatás célja kiemelkedő eredményeket ígérő alapkutatások finanszírozása, amelyektől új tudományos törvényszerűségek felismerése, új ismeretek, módszerek, eljárások kidolgozása várható, ezen belül nemzetközileg elismert, a tudományos utánpótlás nevelésében kiváló tudósok által vezetett, tudományos műhelyek, illetve fiatal kutatók támogatása. Személyi költség A dologi és beruházási költségek rovataiban az OTKA-kutatáshoz szükséges műszerek, berendezések, felszerelések, eszközök, könyvek vásárlása, (számlával igazolt) tudományos célú utazási költségek, konferencia-részvételi díjak, valamint a kutatás sikeres kivitelezéséhez elengedhetetlen, külső szolgáltatók által végzett munkák, igénybe vett szolgáltatások költségei tervezhetők. Kötelezően kitöltendő adatok: 23. Személyes és tudományos adatok; 24. Előlap; 25. Nyilatkozatok aláírása (automatikus, a nyomtatási képen, illetve a kinyomtatott példányon jelenik meg) (Kivéve a külön fájlként feltöltendő nyilatkozatok); 26. Összefoglalások (magyarul és angolul); 27. Munkaterv (magyarul és angolul); 28. Résztvevők feladatai, FTE-értékek; 29. Költségterv; 30. Költségterv indoklása (magyarul és angolul); 31. Párhuzamos kutatások (párhuzamosan futó OTKA- vagy egyéb kutatások, ha volt/van ilyen támogatott kutatás, benyújtott pályázat); 32. Tartalomjegyzék (mellékelni kell a nyomtatott változathoz); 33. Kutatói életrajzok, publikációk (közl. csatolása pályázathoz, közlemény-statisztika). Minden kutató maga viszi fel a saját adatait. Feltöltendő adatok (PDF fájlok): 24. Közlemény- és hivatkozási jegyzék (csak a vezető és a szenior kutatóknál, ha nem adatbázisból (MTMT, BME-PA) mutatják azt be); 27

28 25. Részletes kutatási terv; 26. Kutatáshoz szükséges hatósági engedélyek13; 27. Egyéb tudományos eredmények (ha releváns); 28. Nemzetközi együttműködés adatai (ha releváns); 29. Közpénz-nyilatkozat; Intézményi nyilatkozat; 31. Szükség esetén a munkáltató hozzájárulása a pályázat más intézményből való benyújtásához (lásd 2.6.); 32. Vezető kutató nyilatkozata a megpályázott bérkiegészítéshez (K, NN és ANN típus) Fiatal kutató álláspályázata (PD-2 és PD-3) esetén a jelenlegi munkaszerződés, kinevezési okirat; 34. Nagy értékű eszközbeszerzés esetén árajánlat(ok) (bruttó 5 M Ft feletti egyedi értékű beruházás tervezése esetén). Vissza nem térítendő támogatás A 2014/1 pályázati ciklusra a rendelkezésre álló keretösszeg az OTKA Programok évi költségvetési támogatásának függvénye. Belső korlátokat figyelembe kell venni! Elektronikusan: Postai úton: Oktatóknak, kutatóknak 28

29 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Pályázat a Visegrádi országok tudományos akadémiáinak évi Ifjúsági Díjára Magyar Tudományos Akadémia Ki pályázhat: Akadémiai alkalmazásban lévő (kutatóintézeti vagy támogatott kutatócsoportbeli), Magyarországon dolgozó fiatal (35 évnél fiatalabb) kutató. A visegrádi országok tudományos akadémiái évente egy-egy tudományterületen Ifjúsági Díjjal jutalmaznak 35 évesnél fiatalabb kutatókat a tudományos életben elért eredményeik, teljesítményük elismerésére. A nemzeti akadémiák javaslata alapján országonként egy-egy kutató részesül díjazásban. A évi díj tudományterülete: alkalmazott matematika. Angol nyelvű jelentkezési lap Munkahelyi vezető ajánlása Rövid önéletrajz Publikációs lista Más, a pályázó által az elbíráláshoz hasznosnak ítélt egyéb szabad formátumú anyag A nyertes pályázó díja egy általa választott - a díjátadás után szervezési okokból nem korábban, mint 8 héttel kezdődő - szakmai rendezvényen, konferencián való részvétel támogatása (részvételi és utazási, szállás költségek). Maximum 1000 euró , elektronikusan és postai úton is, angol nyelven. Fiatal kutatóknak 29

30 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Ki pályázhat: Pioneers into Practice (PiP) ösztöndíj program Climate KIC Central Hungary A jelentkezés nyitott mindazon lelkes és céltudatos, kreatív gondolkodású, legalább felsőfokú végzettséggel és tárgyalóképes angol nyelvtudással rendelkező személyek, illetve olyan szervezetek számára, akik elkötelezettek a klímaváltozásból fakadó problémák megoldásra. A program a szakemberek, vállalkozók és döntéshozók új generációjának megszületését támogatja, akik kiemelkedő ismereteik révén képesek felgyorsítani az átmenetet a fenntartható fejlődés irányába. A résztvevők számára lehetőség nyílik az elméleti oktatási szemináriumok mellett, a klímaváltozás területén tevékenykedő vállalkozások, szervezetek és intézmények munkájának 2x1 hónap (hazai és külföldi), ösztöndíjas gyakorlati képzés keretében történő megismerésére. A programhoz kétféleképpen lehet csatlakozni: Személyesen: részvétel az elméleti és gyakorlati képzéseken. Befogadó szervezetként: gyakorlati képzés biztosítása a programon résztvevő személyek számára. A résztvevők a programban történő részvétellel járó költségek fedezésére pénzbeli támogatást kapnak. A juttatásokat a munkáltatón/befogadó szervezeten keresztül folyósítjuk a gyakorlati képzések ideje alatt felmerülő munkabér, utazási, étkezési és szállásköltségek fedezésére. Az ösztöndíj magában foglalja az Innovációs Fesztiválon történő részvétel költségeit is. Költségek fedezésére nyújtott támogatás. Oktatók, hallgatók 30

31 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: Pályázat B Kiíró: Ki pályázhat: Rézler Gyula Alapítvány ösztöndíjai Rézler Gyula Alapítvány 35 év alatti, mester fokozatú diplomával rendelkező fiatal kutatók, PhD hallgatók Az Alapítvány alapvető céljának tekinti a munkaügyi és más viták alternatív (békés, együttműködésre, a harmadik, semleges fél bevonására épülő) megoldásaink meghonosítását, elterjesztését hazánkban, és a közép-kelet-európai térségben egyaránt. Ezen eljárások közé tartozik a döntőbíráskodás (arbitrálás), amely területen az Alapító tevékenysége világszerte elismert és meghatározó. A Rézler Alapítvány különös figyelmet fordít olyan magyar fiatalok támogatására, akik a munkaügyi és más hasonló jellegű viták, illetve azok rendezése iránt érdeklődnek, s akik az Alapítvány szakmai illetve anyagi támogatása nélkül nem, vagy csak nehézségekkel tudnának megfelelően felkészülni hivatásukra. A Pályázat B posztgraduális szociológiai tanulmányok támogatását nyújtja az Egyesült Államokban: Central Eurasian Studies Department, Indiana University, Bloomington, USA. Cél a hosszú távú együttműködés. A Rézler Alapítvány támogatja: a munkaügyi vitákkal kapcoslatos elméleti és gyakorlati kutatásokat, azok eredményeinek publikálását, a fenti témakörök iránt érdeklődő fiatal szakemberek képzését, az arbitrálással (döntőbíráskodással) és mediálással (egyeztetéssel) foglalkozó szakemberek továbbképzését, a fenti területtel kapcsolatos nemzetközi és hazai adatok, tapasztalatok összegyűjtését és publikálását. Rövid önéletrajz megjelölve benne a pályázó társadalmi, anyagi helyzetét Kutatási terv (max. 3 oldal), beleértve a tervezett projekt bemutatását eddigi tudományos eredmények összefoglalóját publikációs listát Igazolás a PhD tanulmányokról, iskola ajánlása 4 hónap A teljes támogatás összege: USD (CET), elektronikusan és postai úton is. 35 év alatti, mester fokozatú diplomával rendelkező fiatal kutatók, PhD hallgatók 31

32 Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: - Kiíró: Ki pályázhat: Teret adunk az innovációnak - Pályázat Innovációs projektek, szabadalmak és kutatásfejlesztés támogatása PP Center Üzleti Központ - kis-, közepes- és nagyvállalatok - nonprofit szervezetek - oktatási intézmények - kutatóintézetek - magánszemélyek Teret adni az innovációs törekvéseknek és a magyar szabadalmak létrejöttének a tudományos kutatás és egyéb fejlesztések támogatásával. Bérleti díj átvállalása Pályázati űrlap Kutatás vagy fejlesztés összefoglalója és fő célkitűzései (max karakter és egy szakszerűbb, részletesebb változata, amely max karakter) Esetleg fénykép Adott kutatási területen elismert szakember ajánlása Rövid távú projekt (1-6 hónap) Rövid távú fejlesztési, kísérleti és kutatási projektek lebonyolításának támogatása a PP Center Üzleti Központban Hosszú távú projekt (6 hónap - 3 év) Hosszú távú fejlesztési projektek, szabadalmak, komplex innovációs beruházások, innovációs- és technológiai parkok, valamint fejlesztési központok működésének támogatása a PP Center Üzleti Központban %-ig terjedő bérleti díj kedvezmény legalább egy hónapra, legfeljebb hat hónapra vagy %-ig terjedő bérleti díj kedvezmény legalább hat hónapra, legfeljebb 3 évre. A támogatás mértékét és hosszát a szakmai zsűri állapítja meg a következő szempontok alapján: Szempontok: - A kutatási projekt célja, várható eredményei - A kutatás rövid és hosszú távú hatása, tudományos relevanciája, ajánlás - A PP Center Üzleti Központ hírnevét vagy az épületek állagát javítja - A projekt a támogatott időszak után támogatás nélkül tovább működik 32

33 , elektronikusan Kutatóknak 33

34 Pályázati felhívás összefoglaló Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: Kiíró: Ki pályázhat: Visegrad Fund - Small Grants - Visegrad Fund Szervezetek, természetes személyek Határokon átnyúló közös projektek támogatása (Kötelező a Visegrádi Csoport tagjai közül legalább háromnak a projektben részt vennie.) Projekttípusok: Kulturális együttműködés Oktatás Tudományos csere és kutatás Ifjúsági cserék Határokon átnyúló együttműködés Maximális projekt időtartam: 6 hónap Pályázati adatlap Eredeti szándéknyilatkozatok Azonosító okmányok Társfinanszírozás igazolása Vissza nem térítendő támogatás A költségek max. 80%-a Max Éves keret: Önrész: min. 20% Március 1., Június 1., Szeptember 1. és December 1. 12:00 Oktatóknak, kutatóknak, hallgatóknak, partnereknek 34

35 Pályázati felhívás összefoglaló Pályázat megnevezése: Konstrukció azonosítója: Kiíró: Ki pályázhat: Visegrad Fund - Standard Grants - Visegrad Fund Szervezetek, természetes személyek Határokon átnyúló közös projektek támogatása (Kötelező a Visegrádi Csoport tagjai közül legalább háromnak a projektben részt vennie.) Projekttípusok: Kulturális együttműködés Oktatás Tudományos csere és kutatás Ifjúsági cserék Határokon átnyúló együttműködés Maximális projekt időtartam: 12 hónap Pályázati adatlap Eredeti szándéknyilatkozatok Azonosító okmányok Társfinanszírozás igazolása Vissza nem térítendő támogatás A költségek max. 80%-a Min. projektköltség (az átlagos méret: 10 15,000 között van) Éves keret: Önrész: min. 20% Március 15., Szeptember :00 Oktatóknak, kutatóknak, hallgatóknak, partnereknek 35

36 Kari pályázatok 36

37 Pályázat megnevezése: Az EGT Finanszírozási Mechanizmus Ösztöndíj program (HU08) keretében - Előkészítő látogatások pályázati akcióra Konstrukció azonosítója: HU08 Kiíró: Norvég Alap (Magyarországi koordinátor: Tempus közalapítvány) Ki pályázhat: Köznevelési intézmények Szakképzés területén oktatást, képzést nyújtó intézmények és szervezetek; A szakképzésben résztvevők egyesületei és képviseletei, beleértve a gyakornoki, szülői és tanári egyesületeket; Felsőoktatási intézmények, Oktatással, képzéssel foglalkozó egyéb szervezetek (pl. Nonprofit szervezetek, ngo-k, alapítványok, egyesületek, helyi, regionális, nemzeti szervezetek, közintézmények, és magán intézmények, stb.) Az oktatás, képzés területén irányítást, tanácsadást és információs szolgáltatásokat nyújtó szervezetek; Az oktatás, képzés bármely vonatkozásához kapcsolódó rendszerekért és politikákért felelős szervek helyi, regionális és nemzeti szinten; Kutatóközpontok; Szociális partnerek és a munka világának más képviselői, beleértve a kereskedelmi kamarákat és más szakmai szervezeteket; Nonprofit szervezetek, önkéntes szervezetek, nem kormányzati szervezetek; Oktatással, képzéssel foglalkozó vállalkozások Az Ösztöndíj program célja, hogy elősegítse a nemzetközi együttműködések és a kölcsönös mobilitási programok megvalósítását annak érdekében, hogy ezzel fokozza Magyarország részvételét a lisszaboni / koppenhágai / bolognai folyamatokban, valamint hozzájáruljon magyar és donor országok intézményei közötti hosszú távú kapcsolatok és szakmai együttműködések kialakításához. A program keretében köz- vagy felsőfokú oktatásban, valamint képzésben érintett egyéb intézmények pályázhatnak tanulási, tapasztalatszerzési célú hallgatói, oktatói, személyzeti mobilitások megvalósítására, illetve felsőoktatási területen projekt alapú nemzetközi együttműködések megvalósítására. Előkészítő látogatás során a pályázók az együttműködés további kereteit ki tudják alakítani, és így megfelelőképpen fel tudjanak készülni egy későbbi pályázat beadására. Felsőoktatási mobilitási pályázatok 37

38 o hallgatói mobilitás; külföldi szakmai gyakorlat hallgatóknak; nyári egyetemen való részvétel o személyzeti, oktatói mobilitás Személyzeti/oktatói mobilitás egyéb nem felsőoktatási, oktatási/képzési intézmény esetében Felsőoktatási együttműködési projektek o intenzív programok; o partnerségek; o felsőoktatási intézmények és vállalatok közti együttműködések. Előkészítő látogatás az Ösztöndíj programban megpályázható további együttműködés kereteinek kialakítása céljából valósul meg. Előkészítő látogatás kettő vagy több pályázásra jogosult intézmény között valósulhat meg, melyek közül minimum egy intézmény magyar, egy pedig donor országbeli kell hogy legyen. A látogatás célját megfelelően kell definiálni, amely az Ösztöndíj program egy másik akciójára mutat előre. Egy pályázat keretében egy intézményből maximum két fő kiutazása támogatható egy partnerintézményhez, amennyiben a két kiutazó feladatai különböznek és jól körülhatárolhatók. Pályázati űrlap Az előkészítő látogatás alatt kidolgozandó együttműködés bemutatása A résztvevők képzettségének és szakmai hátterének bemutatása Fogadási szándékról szóló nyilatkozat Partnerségi megállapodás Kettős finanszírozás elkerüléséről szóló igazolás Átláthatósági nyilatkozat De minimis nyilatkozat amennyiben releváns Postai úton a pályázó intézmény hivatalos nyilatkozatát. Finanszírozási forma: átalány költség A támogatott szakmai program hossza minimum 2, maximum 5 nap Támogatás mértéke: 1000 euró/fő/látogatás Nincs kötelező önrész, de a támogatás csak hozzájárulás a projekt megvalósításához, tehát nem feltétlenül fedezi annak minden költségét. Az igényelhető támogatás pályázatonként minimum 1000, maximum 2000 euró. A tevékenység megvalósításához esetlegesen szükséges további forrást a kedvezményezettnek önerőként kell biztosítania. A támogatási összeg 80%-a a szerződés aláírását követően kerül kifizetésre, a fennmaradó összeg (a támogatás 100%-ig) utalásának feltétele a jóváhagyott beszámoló. A kifizetések intézmények felé történnek, magánszemélyek felé nem , Elektronikusan, és postai úton is, magyar vagy angol nyelven. Felsőoktatási intézmény 38

39 Pályázat megnevezése: EGT Finanszírozási Mechanizmusok Megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatos képzésen való részvétel biztosítása Konstrukció azonosítója: HU03-C Kiíró: Ki pályázhat: Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. 3 Költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek 31 Központi költségvetési irányító és költségvetési szervek 32 Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek 35 Országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek 36 Területfejlesztési tanácsok 37 Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek 38 Költségvetési rend szerint gazdálkodó egyéb szervek 5, 6 Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezet 5 Jogi személyiségű nonprofit szervezet Egyesület (kivéve párt!) 52 Szövetség, és más egyesületi formák 55 Egyházi szervezet 56 Alapítvány 57 Nonprofit gazdasági társaság 572 Nonprofit korlátolt felelősségű társaság 59 Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet 599 Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet 62 Jogi személyiség nélküli nonprofit gazdasági társaság 69 Egyéb, jogi személyiség nélküli nonprofit A program célkitűzései alapján jelen pályázati kiírás elsődleges célja a megújuló energiaforrások hasznosításával kapcsolatban a fokozott tudatosság ösztönzése és a megújuló energiaforrások hasznosítására irányuló oktatás erősítése oktatási ösztöndíj lehetőségek biztosítása által az alábbiak szerint: - Alprogram 2: Rövid képzésen való részvétel minimum 80 magyar szakember számára. Az alprogram keretében elsősorban a donor országokban magyar szakértők számára megvalósuló szakmai képzéseken, workshopokon, konferenciákon való részvételt, valamint Magyarországon donor szereplők részvételével magyar szakértők számára megvalósuló szakmai képzéseken, workshopokon, konferencián való részvételt támogatunk. Kizárólag olyan szakmai rövid képzés, workshop, konferencia tekintetében lehet pályázni, melynek témája a megújuló energiaforrások hasznosítása, érintve a fenntarthatóság témakörét is. A rövid képzés pontos témájának meghatározása, a képzés tematikájának az összeállítása - a megújuló energiaforrások fenntartható megoldásain belül - a pályázó szervezet igényeihez, 39

40 kutatási területéhez, tevékenységi köréhez alakítható, annak megfelelően kell kidolgozni. A pályázati felhívás célcsoportja a magyarországi megújuló energiaforrással foglalkozó állami, vagy közvetett állami tulajdonú intézmények, háttérintézetek, gazdasági társaságok, kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények. - A projekt végső kedvezményezettje (képzésen, workshopon, konferencián részvevő személy) Alprogram 2 esetében: a. a felsőoktatási oktató, b. doktori képzésben résztvevő személy, c. felsőoktatásban dolgozó személyzet, kutató, d. egyéb nem felsőoktatási intézménynél munka-, vagy egyéb jogviszonyban álló személyek a célcsoportból. A pályázati felhívás célja továbbá az együttműködés erősítése Magyarország és a donor országok között, ezért a projekteket Donor Partner bevonásával, partnerségi együttműködésben kell megvalósítani. A felhívás lehetőséget biztosít donor országbeli felsőoktatási képzésen való részvételre, valamint kölcsönös rövid távú szakmai képzési projekt megvalósítására Magyarország és a donor országok között, hozzájárulva az intézmények szakmai együttműködésének kialakításához. A kölcsönös rövid távú szakmai képzési projekt megvalósítása során cél a technológiák, tapasztalatok, jó gyakorlatok és tudás átadása, cseréje, megosztása, kapcsolatlétesítés és erősítés projekt szinten, hozzájárulva a kétoldalú kapcsolatok program szinten történő előmozdításához. Kizárólag olyan költségek számolhatóak el, amelyek indokoltak, elengedhetetlenek a projekt megvalósításához és céljainak maradéktalan teljesítéséhez, továbbá a kapcsolódó tevékenység által képviselt hozzáadott értékkel arányosak, költséghatékonyak és ténylegesen felmerültek. 1. Anyagjellegű ráfordítások /Igénybe vett szolgáltatások, egyéb szolgáltatások/ A költségkategórián belül az alábbi projektelemek költségei számolhatók el (az elszámolható költségek felsorolása teljes körű, nem bővíthető): - Tájékoztatás, nyilvánosság projektelem Tájékoztatás, nyilvánosság projektelemen belül elszámolható költségek: o A tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos kötelező feladatok költségei számolhatók el. - "Szakmai képzési" projektelem o Kurzus, képzés díja o Konferencia részvételi díja legfeljebb 150 euró/nap. o Képzéssel kapcsolatban a tananyag, ismeretterjesztő anyag o Bérleti díj az Alprogram 2. esetében: - A rendezvényhelyszín bérleti díja, illetve a rendezvényhez/előadáshoz szükséges eszközök (tolmácsfülke stb.) bérlete. Nem támogatható a bérleti díj, amennyiben az eszközök, illetve rendezvényhelyszín a pályázó vagy a pályázó fenntartójának tulajdonát képezik. o Utazási költség: Az utazásra a tényleges költségek alapján igényelhet a pályázó támogatást. Az utazási költségekbe beletartozik minden költség és utazási mód az indulási helytől (lakóhely vagy a Kedvezményezett székhelye) az úti célig (és vissza). De nem tartozik bele az ott tartózkodás alatt felmerült helyi közlekedés, az utazási biztosítás, útlemondási díjak, stb. Elszámolható tehát: - tömegközlekedés (vonatjegy, buszjegy, repülőjegy, hajójegy) költségei ; - illetve indokolt esetben mikrobusz, autóbusz bérleti díja. 40

Útmutató a Kutatási (K, NN, ANN) és a Fiatal kutatói (PD) alapkutatási pályázatokhoz 2014

Útmutató a Kutatási (K, NN, ANN) és a Fiatal kutatói (PD) alapkutatási pályázatokhoz 2014 ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS KUTATÁSI ALAPPROGRAMOK Útmutató a Kutatási (K, NN, ANN) és a Fiatal kutatói (PD) alapkutatási pályázatokhoz 2014 2013. december 16. A Pályázati felhívás és jelen Pályázati útmutató

Részletesebben

Útmutató a Kutatási (K, NN, ANN) és a Fiatal kutatói (PD) alapkutatási pályázatokhoz 2013

Útmutató a Kutatási (K, NN, ANN) és a Fiatal kutatói (PD) alapkutatási pályázatokhoz 2013 Útmutató a Kutatási (K, NN, ANN) és a Fiatal kutatói (PD) alapkutatási pályázatokhoz 2013 2012. december 17. A Pályázati felhívás és jelen Pályázati útmutató letölthető az alábbi címen: http://www.otka.hu/palyazatok/aktualis-otka-palyazatok

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Hallgató Karrier Iroda és Szolgáltató Központ 2011. 05. 04. Állásbörze a Debreceni Egyetemen együtt a régió diplomás munkaerőpiacáért A Debreceni

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közösen pályázatot hirdet a 2015/2016-os tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Az igazolvány kitöltését a résztvevő kezdeményezheti ebben az adatbázisban:

Az igazolvány kitöltését a résztvevő kezdeményezheti ebben az adatbázisban: Europass mobilitási igazolvány igénylése külföldi szakmai gyakorlatok, tanulmányutak, továbbképzések, nyári egyetemek, önkéntes munka esetén Kitöltési útmutató Miért érdemes igényelni? Az Europass mobilitási

Részletesebben

Világ Nyelv Program. Pályázati felhívás és útmutató

Világ Nyelv Program. Pályázati felhívás és útmutató Világ Nyelv Program Pályázati felhívás és útmutató 2005 Bevezető... 3 Általános tudnivalók... 4 1. Forrás támogatás a tanulóközpontok fenntartására... 11 2. Előre fuss: A nyelvoktatás terén hátrányt szenvedő

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. április 1. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévre azon a 2008/2009-es vagy a 2009/2010-es

Részletesebben

tavaszi részképzés 2012/2013-es tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

tavaszi részképzés 2012/2013-es tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi

Részletesebben

Pályázati útmutató. Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíj a konvergencia régiókban

Pályázati útmutató. Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíj a konvergencia régiókban Pályázati útmutató a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása

Részletesebben

Egyéb közlemény: AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Egyéb közlemény: AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Európai Uniós közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (23. ) (3) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő hiánypótlást kezdeményezi;

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉSI MUNKÁKHOZ Varbó község belterületi vízrendezése ÉMOP-3.2.1/D-11-2011-0022 1.-5. KÖTET VARBÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 71 TARTALOMJEGYZÉK KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ... 1 I.

Részletesebben

NEMZETI HIRDETMÉNY NÉLKÜLI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Kbt. harmadik rész 122/A. szerint

NEMZETI HIRDETMÉNY NÉLKÜLI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Kbt. harmadik rész 122/A. szerint NEMZETI HIRDETMÉNY NÉLKÜLI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Kbt. harmadik rész 122/A. szerint [ ] Építési beruházás [] Árubeszerzés [ X] Szolgáltatás megrendelés [ ] Építési koncesszió [ ] Szolgáltatási

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

TEHETSÉG HÍRLEVÉL. Ösztöndíjpályázat a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására

TEHETSÉG HÍRLEVÉL. Ösztöndíjpályázat a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására TEHETSÉG HÍRLEVÉL A hetedik (áprilisi) szám A hetedik számban továbbra is szerepel néhány olyan pályázati lehetőség, amely még nem járt le, így szeretnénk ezekre újra felhívni a hallgatók figyelmét. Ugyanakkor

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 2014. tárgyában

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 2014. tárgyában AJÁNLATI FELHÍVÁS A Gyomaendrőd Város Önkormányzata által a Kbt. 122/A. (1) bekezdés szerinti, feltételes közbeszerzési eljárásra TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL

Részletesebben

Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás

Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: None/None Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

ÁLTALÁNOS BEMUTATÓ. Második pályázati felhívás HURO/0802

ÁLTALÁNOS BEMUTATÓ. Második pályázati felhívás HURO/0802 ÁLTALÁNOS BEMUTATÓ Második pályázati felhívás HURO/0802 Információs nap célja Pályázati felhívás általános ismertetése; Források hatékony felhasználásának elősegítése; Gyakorlati tanácsadás; Kommunikációs

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások... 6 III. FEJEZET: A doktori képzés

Részletesebben

Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2011.12.30 KÉ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, Eljárás fajtája:

Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2011.12.30 KÉ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, Eljárás fajtája: HAMI támogatás Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/12 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2011.12.30 KÉ Hirdetmény

Részletesebben

Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél

Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél II. évf. 5. szám, 2009.02.24. szki@sek.nyme.hu Vitaest a válságkezelésről A gazdasági válság következtében megszűnt munkahelyek

Részletesebben

30481/2014/START számú

30481/2014/START számú 30481/2014/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S " Klf. faanyagok beszerzése" tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Szoftvermegvalósítási szolgáltatások 2013/S 186-321247. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Szoftvermegvalósítási szolgáltatások 2013/S 186-321247. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/13 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:321247-2013:text:hu:html Magyarország-Budapest: Szoftvermegvalósítási szolgáltatások 2013/S 186-321247 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2014. ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL. Jóváhagyó: Kari Tanács 2015. január. Vizsgálandó területek

BESZÁMOLÓ A 2014. ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL. Jóváhagyó: Kari Tanács 2015. január. Vizsgálandó területek BESZÁMOLÓ A 2014. ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL Szervezet: Közgazdaságtudományi Kar Jóváhagyó: Kari Tanács 2015. január Készítette: Dr. h. Obádovics Csilla minőségfejlesztési

Részletesebben

Közvetett támogatások útmutató

Közvetett támogatások útmutató Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közvetett támogatások útmutató a Biopolisz Park Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja a DAOP-2009-5.1.2/C-09-2f-2010-0002 pályázat városrehabilitációs

Részletesebben

Pályázati útmutató. Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj a konvergencia régiókban

Pályázati útmutató. Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj a konvergencia régiókban Pályázati útmutató a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által a TÁMOP 4.2.4. A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ HÉV SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ JÁRMŰVEK LENGÉSCSILLAPÍTÓINAK BESZERZÉSE (Eljárás száma: T-81/15.) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás Ajánlati dokumentáció BKV Zrt. T-81/15. 1.1. A Budapesti

Részletesebben

Magyar Nemzeti Bank : Ajánlati felhívás, EUHL

Magyar Nemzeti Bank : Ajánlati felhívás, EUHL Magyar Nemzeti Bank : Ajánlati felhívás, EUHL Közzététel dátuma: 22.07.2011 Szerződés típusa: Szolgáltatásmegrendelés Jelentkezési határidő: 31.08.2011 Dokumentáció beszerzésének 31.08.2011 határideje

Részletesebben

egyesület A Duna magyarországi szakasza, továbbá a Nemzeti Teljesítés helye:

egyesület A Duna magyarországi szakasza, továbbá a Nemzeti Teljesítés helye: RSOE AF eszközök Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/86 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2014.07.23. Iktatószám:

Részletesebben

Pályázati felhívás. SEMVAC típusú vákuum WC alkatrészeinek beszerzése. tárgyú beszerzéshez

Pályázati felhívás. SEMVAC típusú vákuum WC alkatrészeinek beszerzése. tárgyú beszerzéshez Pályázati felhívás SEMVAC típusú vákuum WC alkatrészeinek beszerzése tárgyú beszerzéshez 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 1087 Budapest,

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Földgáz beszerzése/2015

Földgáz beszerzése/2015 Földgáz beszerzése/2015 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Tárgyalásos

Részletesebben

Európai mobilitási lehetıségek

Európai mobilitási lehetıségek Európai mobilitási lehetıségek Tempus Közalapítvány LLP Nemzeti iroda Csótiné Hajdú Valéria Tatabánya, 2011. október 5. Tempus Közalapítvány 1996-tól az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete

Részletesebben

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

291. szám 2014. március 3.

291. szám 2014. március 3. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 291. szám 2014. március 3. Hírek, információk 1. A 2014. február 20-án

Részletesebben

Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről

Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA JELENTKEZÉSI DILEMMÁK A Z ÉRETTSÉGI ÉS A FELVÉTELI KAPCSOLATA BOLOGNAI RENDSZER FELVÉTELI A kétszintű érettségi néhány jellemzője

Részletesebben

II. MELLÉKLET. Főosztály Címzett: Dr. Puskás Imre főosztályvezető E-mail: Fax: +36 (1) 474-9291

II. MELLÉKLET. Főosztály Címzett: Dr. Puskás Imre főosztályvezető E-mail: Fax: +36 (1) 474-9291 II. MELLÉKLET EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0052 azonosítószámú pályázat keretében orvosi műszerek beszerzése feltételes közbeszerzési eljárás során

TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0052 azonosítószámú pályázat keretében orvosi műszerek beszerzése feltételes közbeszerzési eljárás során TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0052 azonosítószámú pályázat keretében orvosi műszerek beszerzése feltételes közbeszerzési eljárás során Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/102 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása. (Mobil 2004) Pályázati felhívás

Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása. (Mobil 2004) Pályázati felhívás az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása (Mobil 2004) Pályázati felhívás Budapest, 2004. november 4. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Hordozható UH készülékek beszerzése a Telemedicina Labor kialakításához

Hordozható UH készülékek beszerzése a Telemedicina Labor kialakításához Hordozható UH készülékek beszerzése a Telemedicina Labor kialakításához Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/122 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás -

Részletesebben

HU-Siófok: Kompresszorjavítási és -karbantartási szolgáltatások 2013/S 088-150128. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

HU-Siófok: Kompresszorjavítási és -karbantartási szolgáltatások 2013/S 088-150128. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:150128-2013:text:hu:html HU-Siófok: Kompresszorjavítási és -karbantartási szolgáltatások 2013/S 088-150128 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

A BKV Zrt., ATÜI, Dél-Pest Divízió, Üzemcsarnok Világítás Korszerűsítés program keretében, LED világítótestek szállítása

A BKV Zrt., ATÜI, Dél-Pest Divízió, Üzemcsarnok Világítás Korszerűsítés program keretében, LED világítótestek szállítása A BKV Zrt., ATÜI, Dél-Pest Divízió, Üzemcsarnok Világítás Korszerűsítés program keretében, LED világítótestek szállítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-82/14. AJÁNLATI FELHÍVÁS 2014

Részletesebben

István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás

István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/108 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

Tisztítószer, tisztító eszközök, munkavédelmi szerek és tisztasági papíráru beszerzése 2015-2017.-ajánlati felhívás

Tisztítószer, tisztító eszközök, munkavédelmi szerek és tisztasági papíráru beszerzése 2015-2017.-ajánlati felhívás Tisztítószer, tisztító eszközök, munkavédelmi szerek és tisztasági papíráru beszerzése 2015-2017.-ajánlati felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/99 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Semmelweis Egyetem kiegészítő gyógyszerbeszerzése

Semmelweis Egyetem kiegészítő gyógyszerbeszerzése Semmelweis Egyetem kiegészítő gyógyszerbeszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-M-15

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-M-15 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatása c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal

Részletesebben

A Magyar Gáz Tranzit ZRt. vagyonelemeire megkötendő all-risks vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás beszerzése a 2016. évre.

A Magyar Gáz Tranzit ZRt. vagyonelemeire megkötendő all-risks vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás beszerzése a 2016. évre. A Magyar Gáz Tranzit ZRt. vagyonelemeire megkötendő all-risks vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás beszerzése a 2016. évre. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Észak-Magyarországi Régió Pályázati források Vállalkozások számára

Észak-Magyarországi Régió Pályázati források Vállalkozások számára Észak-Magyarországi Régió Pályázati források Vállalkozások számára 1 2015 Frissítve: 2015. 06. 12 Tartalom: GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése...3 GINOP-1.2.2-15

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2008/2009-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ HÉV kontaktor alkatrészek beszerzése (Eljárás száma: T-367/14.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV

Részletesebben

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007 65982/2015/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Együttműködés fejlesztése és változáskezelés tréningek vezetők és szakértők részére és vezetésértékelés tárgyú pályáztatáshoz 1. Ajánlatkérő neve,

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1106 Budapest, Fehér út 1/b. (ajánlatkérő székhelye) Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2015.09.25.

1106 Budapest, Fehér út 1/b. (ajánlatkérő székhelye) Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2015.09.25. BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére combino típusú villamos jármű hajtott és futó tengelycsonkjához (portáltengelyéhez) alkatrészek beszerzése-részvételi felhívás TED Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/104

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap Magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának támogatása tárgyú pályázathoz Kódszám: IPARJOG_12 1 Tartalom A. ALAPVETŐ

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Békés-Dánfok Öko- és Aktívturisztikai Központ fejlesztési pályázat benyújtása Magyarország- Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 HURO/1101 Előkészítette: Véleményező bizottság:

Részletesebben

tavaszi részképzés 2012/2013. tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

tavaszi részképzés 2012/2013. tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi

Részletesebben

CEEPUS III Central European Exchange Program for University Studies Kilin Emőke

CEEPUS III Central European Exchange Program for University Studies Kilin Emőke CEEPUS III Central European Exchange Program for University Studies Kilin Emőke Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban Információs nap 2013. december

Részletesebben

FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek

FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/88 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt

Részletesebben

Lézergravírozó, illetve tűző-hajtogató nyomdagép beszerzése

Lézergravírozó, illetve tűző-hajtogató nyomdagép beszerzése Lézergravírozó, illetve tűző-hajtogató nyomdagép beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/112 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

Megyei igazgatóságokra, mérnökségekre és mérőállomásokra szünetmentes áramforrás beszerzése.

Megyei igazgatóságokra, mérnökségekre és mérőállomásokra szünetmentes áramforrás beszerzése. Megyei igazgatóságokra, mérnökségekre és mérőállomásokra szünetmentes áramforrás beszerzése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/96 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2014/44. Itt a norvég válasz: nem fogadják el a Kehi-vizsgálatot A norvég kormány a magyarországi

Részletesebben

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Az Állam- és Jogtudományi Kar 1980-as alapításának elsődleges célja a regionális jogászhiány megszüntetése és a jogászutánpótlás

Részletesebben

Számlakiállítási és faktorálási szolgáltatás

Számlakiállítási és faktorálási szolgáltatás Számlakiállítási és faktorálási szolgáltatás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA TÁMOP-1.1.2-11/1 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régióban)

Részletesebben

18783/2016/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Fűrészáru, rétegelt lemez, bútorlap beszerzése tárgyú nyílt pályáztatáshoz - 1 -

18783/2016/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Fűrészáru, rétegelt lemez, bútorlap beszerzése tárgyú nyílt pályáztatáshoz - 1 - 18783/2016/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Fűrészáru, rétegelt lemez, bútorlap beszerzése tárgyú nyílt pályáztatáshoz - 1 - Budapest, 2016. 18783/2016/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Fűrészáru,

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Postai irányítószám: 1041

Postai irányítószám: 1041 EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Dunakeszi Kistérségi Többcélú Társulás központi orvosi ügyeletének ellátása - AF

Dunakeszi Kistérségi Többcélú Társulás központi orvosi ügyeletének ellátása - AF Dunakeszi Kistérségi Többcélú Társulás központi orvosi ügyeletének ellátása - AF Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/1 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Hirdetmény típusa: az egyszerű eljárás ajánlattételi

Részletesebben

AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) II. MELLÉKLET EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

INFORMATIKAI FELÜLET KITÖLTÉSE

INFORMATIKAI FELÜLET KITÖLTÉSE INFORMATIKAI FELÜLET KITÖLTÉSE A pályázati felület használata A pályázatot az útmutatóban megadott informatikai felületen kell feltölteni. Az informatikai felület használatában az ott elérhető súgó funkció

Részletesebben

POSTA SZEMÉLYI KÖLCSÖN HITELKIVÁLT ÁSR A IGÉNYLŐLAP ÉS SZERZŐDÉS (TOVÁBBIAKBAN: SZERZŐDÉS)

POSTA SZEMÉLYI KÖLCSÖN HITELKIVÁLT ÁSR A IGÉNYLŐLAP ÉS SZERZŐDÉS (TOVÁBBIAKBAN: SZERZŐDÉS) POSTA SZEMÉLYI KÖLCSÖN HITELKIVÁLT ÁSR A IGÉNYLŐLAP ÉS SZERZŐDÉS (TOVÁBBIAKBAN: SZERZŐDÉS) Ügylet-azonosító*:... Kampánykód*:... Ügynök kódja*:... Ügyintéző kódja*:... mely létrejött egyrészről az FHB

Részletesebben

Gépbeszerzés TEN-T utak/ Útjavítás gépeinek beszerzése - ajánlattételi felhívás

Gépbeszerzés TEN-T utak/ Útjavítás gépeinek beszerzése - ajánlattételi felhívás Gépbeszerzés TEN-T utak/ Útjavítás gépeinek beszerzése - ajánlattételi felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

Ajánlati felhívás "A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek közötti elszámolások felülvizsgálata" tárgyban

Ajánlati felhívás A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek közötti elszámolások felülvizsgálata tárgyban Ajánlati felhívás "A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek közötti elszámolások felülvizsgálata" tárgyban Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/1 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Ajánlati felhívás- Vízszerelési anyagok beszerzése a BGYH Zrt. részére

Ajánlati felhívás- Vízszerelési anyagok beszerzése a BGYH Zrt. részére Ajánlati felhívás- Vízszerelési anyagok beszerzése a BGYH Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/43 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

A HungaroControl Zrt. Koszovó felett kijelölt légtérrel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés

A HungaroControl Zrt. Koszovó felett kijelölt légtérrel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés A HungaroControl Zrt. Koszovó felett kijelölt légtérrel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/135 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Vezetékes és mobil távközlési szolgáltatás

Vezetékes és mobil távközlési szolgáltatás Vezetékes és mobil távközlési szolgáltatás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01

Részletesebben

Adásvételi szerződés útszóró só beszerzésére - 2015/2016 tél

Adásvételi szerződés útszóró só beszerzésére - 2015/2016 tél Adásvételi szerződés útszóró só beszerzésére - 2015/2016 tél Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/111 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

Kultúra Program (2007-2013)

Kultúra Program (2007-2013) Kultúra Program Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség Tudnivalók pályázóknak 1.2.1 terület Kultúra Program (2007-2013) 2011. júliusi változat 1 BEVEZETÉS Jogi nyilatkozat: Az alábbiakban

Részletesebben

Országos Vérellátó Szolgálat Központja (1113 Budapest, Karolina út 19-21.) Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2013.05.29.

Országos Vérellátó Szolgálat Központja (1113 Budapest, Karolina út 19-21.) Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2013.05.29. 5 db új, első alkalommal forgalomba helyezett, személyszállításra gyártott, 8+1 fő (8 utas és 1 vezető) szállítására alkalmas, azonos márkájú és típusú személygépkocsi (mikrobusz) beszerzése Közbeszerzési

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 15893/2015/START PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Új fűtésvezérlő alkatrészeinek beszerzése Budapest, 2015. Tartalomjegyzék I. Pályázati felhívás II. Műszaki dokumentáció III.

Részletesebben

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.)

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Számlázási cím: 1426 Budapest, Pf.27. Számlavezető

Részletesebben

Campus Mundi. A pályázat célja. A szakmai gyakorlat helyszíne

Campus Mundi. A pályázat célja. A szakmai gyakorlat helyszíne Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási

Részletesebben

Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014.

Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési

Részletesebben

A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET munkaerő-piaci és foglalkozási információk nyújtásának támogatására A pályázat kiírására és a pályázati eljárás lefolytatására

Részletesebben

A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI. 1. A mesterképzési szak megnevezése: a Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakmegnevezés

A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI. 1. A mesterképzési szak megnevezése: a Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakmegnevezés KÖNYVTÁROSTANÁR OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSI SZAK (8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Szolgáltatási szerződés multifunkciós nyomtatási rendszer biztosítására

Szolgáltatási szerződés multifunkciós nyomtatási rendszer biztosítására Szolgáltatási szerződés multifunkciós nyomtatási rendszer biztosítására Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/30 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Bérlet Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER FELHÍVÁS A nemzetközi kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés keretében folytatott

Részletesebben

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

03/OVSZ/2013. TÁMOP képzések - Ajánlati felhívás

03/OVSZ/2013. TÁMOP képzések - Ajánlati felhívás 03/OVSZ/2013. TÁMOP képzések - Ajánlati felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/13 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) Hirdetmény típusa: pontja/ké/2011.12.30

Részletesebben

Pályázat Városnéző kisvonat üzemeltetésére

Pályázat Városnéző kisvonat üzemeltetésére Pályázat Városnéző kisvonat üzemeltetésére 1. Pályázat kiírója VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. (röviden: VÜZ Nonprofit Kft.) Cím: 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Kapcsolattartó

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató)

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Szenátusa a a nemzeti felsõoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Ftv.),

Részletesebben

Europass a magyar szakképzésben

Europass a magyar szakképzésben Europass a magyar szakképzésben Cím: Nemzeti Europass Központ 1134 Budapest,Váci út 37. Telefon: 477-3137 Fax: 477-3111 E-mail: info@europass.hu Honlap: www.europass.hu Igazgató: Kerekes Gábor 1 1. Az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról. Budapest, 2007. március

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról. Budapest, 2007. március OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. (1) bekezdése alapján /2007. NEM NYILVÁNOS 2007. március -ától számított 10 évig. Készült: 2 eredeti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. május 20. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben