A Nemzeti Színház tervei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Nemzeti Színház tervei"

Átírás

1 A Nemzeti Színház tervei Gróf Széchenyi István 1832-ben A magyar játékszínrül című röpiratában foglalta össze, hogy az országnak szüksége van egy olyan színházra, ahol a németül nem tudó egyszerű emberek is részesei lehetnek a kultúra ezen formájának ben nyílt meg a Pesti Magyar Színház, melynek a ma ismert Nemzeti Színházra cserélték három évvel később. Az épület az Astorián kapott helyet. A puritán megjelenésű klasszicista épületet közadományokból valósították meg, Zitterbarth Mátyás tervei alapján. Az épületet 1913-ban lebontották. A társulat már 1908-ban átköltözött a Fellner és Helmer páros által tervezett Népopera épületébe. Tőry Emil és Pogány Móric terve Lajta Béla terve 1912 januárjában pályázatot írtak ki a egy új színházépületre. Bár voltak, akik úgy vélték, a rossz közlekedés, és a szűkösség miatt, hogy a régi színház helye nem megfelelő egy ilyen nagyszabású épületnek a tervek mégis a Múzeum körút, és a Rákóczi út sarkára születtek. A kiírásban egy 1100 főt befogadó 2, vagy 3 szintes, a fényűzést kerülő, elegáns, jól megközelíthető épület szerepelt. Olyan neves építészek vettek részt, mint Lajta Béla, Árkay Aladár, és Medgyaszay István. Bár a pályázaton csupán harmadikként díjazták Pogány Móric és Tőry Emil tervét, a későbbiekben mégis a két Műegyetemi tanár tervét kívánták megvalósítani. A háború és az azt követő válság nem tette lehetővé az építkezés megkezdését. Eközben a társulat berendezkedett a Blaha Lujza téri épületben, és itt játszottak egészen a 60-as évekig. A tervezett épület helyén ma irodaház áll. Az új Nemzeti Színház építésére végül csak a 90-es évek végén került sor.

2 A Rezső téri templom tervei Már az 1800-as évek végén felmerült az igény egy római katolikus templom építésére Tisztviselőtelepen. A 20. század elején megalakult a Szent István Filléregyesület, akik egy Szent Istvánnak szentelt majdani templom építésére kezdtek el pénz gyűjteni. I. Ferenc József is jelentős összeggel támogatta az építkezést, a város pedig a rendnek ajándékozta a Rezső téri telket. Lechner Ödön terve Árkay Aladár terve.1914-ben már folyt a pályázatok elbírálása. A kiírásban egy 3000 hívőt befogadó, szabadon álló templom szerepelt, melynek költségei az egymillió koronát nem haladhatják meg. A bizottság a beérkezett tervek közül Lechner Ödön tervét ítélte a legjobbnak, Árkay Aladár, Reichl Kálmán, Kauser József, Kosits Iván, és Weisner Emil tervei mellett, de az építkezést nem tudták elkezdeni, mert az összegyűlt pénz hadikölcsönbe fektetve értékét veszítette. A 20-as évek közepére a híveknek sikerült újfent előteremteni a szükséges anyagi forrást, de ekkorra a 14-ben készült tervek már feledésbe merültek. Újabb tervpályázatot írtak ki, melyet a Műegyetemen tanító Dr. Kismarty Lechner Jenő nyert. Az ő terve valósult meg 1931-re, és áll a mai napig a Rezső téren.

3 A Székesfővárosi krematórium tervei A 19. században kibontakozó népességnövekedéssel a Budapest temetőinek is fel kellett venniük a versenyt. A meglévő temetők bővítése mellett új sírkerteket létesítettek. Már a századforduló környékén is felmerült az igény egy új krematóriumra. Európában sorra nyíltak a hamvasztók, így a Magyar Mérnök és Építész Egylet 1903-ban úgy döntött, pályázatot ír ki egy székesfővárosi krematórium tervére. Bár maga a pályázat eredményesen zajlott a fiatal Pogány Móric nyertes pályaművét nem építették meg, és az évek során feledésbe merült. Budapesten különösen nehéz feladat volt kiharcolni egy hamvasztó hely létesítését kezdeményezni, mivel a temetésnek ez a formája, ekkor még nem volt teljesen elfogadott. A vallás, és a megszokások a közegészségügyi szempontok ellen szóltak. Így történt, hogy a háború első éveiben, mikor ugrásszerűen megnőtt a temetkezések száma, a fővárosiaknak azzal kellett szembesülniük, hogy nem áll rendelkezésükre meg felelő kapacitású, és higiéniailag kielégítő minőségű krematórium, ezért a pályázatot újra kiírták 1915-ben. Hikisch Rezső terve Reiser I. terve Bőhm Hendrik és Hegedűs Ármin Buzay Károly, közegészségügyi miniszter, egy száz négyzetméteres hamvasztó csarnokot, és hat kisebb ravatalozót írt elő. Az épületnek a Kerepesi úti temető adott volna otthont, melyet korábban főleg díszsírkertként tartottak számon. Meglepően sok, összesen 30 pályamű érkezett, ami annak volt betudható, hogy sok fiatal építészt vonzott az újszerű feladat. Magyarországon különösen nehéz feladat volt kiharcolni egy krematórium létesítését kezdeményezni, mivel a hamvasztásos eljárás még nem volt teljesen elfogadott. A vallás, és a megszokások a közegészségügyi szempontok ellen szóltak. A beérkezett műveket Alpár Ignác, Quittner Zsigmond, és Pecz Samu bírálták. Az első díjat egyöntetűen Hikisch Rezsőnek ítélték, aki a kiírás minden pontjának eleget téve, egy nyugodt és kellemes arányokkal bíró épületet tervezett. A zsűri továbbá pozitívan értékelte Árkay Aladár, és Almási Balogh Lóránd tervét. A másodiknak járó díjat, egy bizonyos Reiser I., akiről sajnos nem sokat tudunk, feltehetően ez volt egyetlen jelentősebb szereplése. A díjnyertes terv megépítésére nem került sor a háborús évek alatt. A fővárosnak még évtizedekig mellőznie kellett a tervezett krematóriumot. A 60-as évek végén Pomsár János tervezte meg az első igazi budapesti hamvasztó helyet a Rákoskeresztúri temetőben.

4 A József fiúárvaház telkének beépítése Az 1700-as évek végén, Pesten is elkezdett elterjedni az árvák oktatással egybekötött gondozása, és József nádor működése alatt megfogalmazódott a szándék, hogy egy erre alkalmas intézményt létesítsenek. A Városmajor közelében egy 100 négyszögöl nagyságú telek állt rendelkezésre, amely képtelen lett volna befogadni az épületet, és a hozzá tartozó kertet, így Szepessy Ferenc tanácsos 1837-ben Festetics Antal grófhoz fordult, aki igen méretes területet birtokolt a mai Üllői út mentén. A gróf nagylelkűen 3600 ölnyi területet ajándékozott a célra, ami meszsze felülmúlta a tanácsos és a küldöttek várakozásait ben elkezdődött az építkezés Pollack Mihály tervei alapján. A költségek nagy részét adományokból fedezték. Az adakozók a legelőkelőbb és a legszegényebb rétegekből egyaránt hozzá szerettek volna járulni az árvaház megvalósulásához. Az épületet 1943-ban adták át, és József nádor előtt tisztelegve a Josephinumnak nevezték el. Almási Balogh Lóránd terve Kocsis Tivadar és Káesz Gyula terve Több évtizedes működés után az épület nagyon leromlott állapotban volt, ezért a székesfőváros tanácsa pályázatot írt ki a telek bérlakásokkal való beépítésére 1917-ben. A kiírás szerint a telek egy negyed részén megtartandó volt az árvaház funkció, a többi területet legfeljebb négyszobás lakásokkal kívánták megtölteni, továbbá elrendelték a nagy terület sétányokkal való tagolását is. A pályázat elbírálásában dr. Bárczy István polgármester mellett, Hoepfner Guidó, Lajta Béla, Palóczi Antal, Schoditsch Lajos építészek is részt vettek. A 29 beérkezett tervből Kocsis Tivadar és Káesz Gyula beépítése örvendhetett a legnagyobb elismerésnek, de szintén kiemelkedő alkotások születtek Árkay Aladár, Reichl Kálmán, Pál Hugó és Morbitzer Nándor által.

5 A szénatéri Nagy mozgó színház terve Budapesten a mozizás 1906-ban az első mozi épülésével kezdődött, és 1914-ig fénykorát élte. A filmszínházakkal legjobban ellátott kerületek főleg a pesti oldalon foglaltak helyet, a Budai oldalon is elkezdett elterjedni. Így született Árkay Aladár Széna téri Nagy Mozgó Színház terve is 1913-ban, ami a kor többi mozijához hasonlóan szecessziós stílusjegyeket viselt. A tömegben felfedezhetők a korai art decora jellemző formák is. A tervet 1917-ben publikálta a Magyar Építőművészet folyóirat. Az épülethez a kortársak nagy reményeket fűztek, úgy vélték, hogy a budai oldal egyik legjelentősebb mozijává vállhatott volna. Csak feltételezni tudjuk, hogy a megvalósulást a háborús állapotok okozták, ahogy a Budapesten működő mozi több mint felének tönkremenetelét.

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt ISMERED NYÍREGYHÁZÁT? című pályázat BLAHA LUJZA Pályázat beküldője:

Részletesebben

Pétfürdő 001. szavazókör

Pétfürdő 001. szavazókör 001. szavazókör Szavazóhelyiség címe: Általános Iskola, Hősök tere 1. Állomás utca Bánya utca Cseri utca Hősök tere Juhász Gyula utca Katona József utca Mikes Kelemen utca Móra Ferenc utca Olajtároló telep

Részletesebben

BUDAPEST JÓZSEFVÁROS

BUDAPEST JÓZSEFVÁROS BUDAPEST JÓZSEFVÁROS Camara-Bereczki Ferenc Miklós 14.M - 1 - Bevezetés Józsefváros fejlődésének alapvető irányai, a kerületfejlesztés stratégiája az 1996-os kerületfejlesztési óta adott. 1997-ben a kerület

Részletesebben

BUDAPEST VÁROSSZERKEZETE

BUDAPEST VÁROSSZERKEZETE 7. BUDAPEST VÁROSSZERKEZETE A TSZT SZERINTI KÖZPONTRENDSZER VIZSGÁLATA Budapest még jelenleg is túlzottan centralizált városszerkezetének tehermentesítését új központok kialakulásának elősegítése révén

Részletesebben

Kossuth L u 19-21, Magyar u 2-6, 26 ÉPÍTÉSI SZABÁLYOZÁS - (SZT és 5.1., és 5.2 melléklet szerint) Övezeti besorolás (SZT) VK-V VK-V VK-V

Kossuth L u 19-21, Magyar u 2-6, 26 ÉPÍTÉSI SZABÁLYOZÁS - (SZT és 5.1., és 5.2 melléklet szerint) Övezeti besorolás (SZT) VK-V VK-V VK-V Déli Belváros 6 TÖMB tömbszám 6 6 6 HRSZ 2421 24213 24215 közterület név Kossuth Lajos utca Múzeum körút Magyar utca házszám 19-21 7 12-14 többes cím Kossuth L u 19-21, Magyar u 2-6, Magyar utca 12-14,

Részletesebben

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek

Részletesebben

Háziorvosi körzetek - Komárom

Háziorvosi körzetek - Komárom Háziorvosi körzetek - Komárom 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Juhász Márton Rendelő: 2900 Komárom, Tóth L. u. 7. Tel.: 34/344-995 Rendelés idő: Hétfő: 13:00 16:30 Kedd, Csütörtök: 9:00 12:00 Szerda,

Részletesebben

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút?

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Épül a Nagykörút. József körút a Krúdy (József) utcától a Baross utca felé nézve (A felvétel 1884-ben készült) 1 Budapest utcáin járva ma már nem lepődünk meg

Részletesebben

ű Ö ű ű Ú Ú ű

ű Ö ű ű Ú Ú ű ű Ö ű ű Ú Ú ű Á Á Ö Ö Ö Ö Ö Ö Á Ö Á Á Á Ú Á Á Á Á Ö ű ű Á ű ű ű Ö Ö Á Á Á Á Á ű Ú Ö ű Ú Ú ű Ú Á Á ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á Á Ő Á Á Á Á Á Á Ö Á ű ű Ö Ö ű Ú Ö Ú ű Ú ű ű ű ű ű Ö Á Ú ű Á Ö Á Ú Á Á Á Á Á Á Ö Ö Á

Részletesebben

Gazdasági Iroda adatközlő neve

Gazdasági Iroda adatközlő neve Gazdasági Iroda adatközlő neve Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala. működési célú tartalékkeret 2. számú, 3 számú, 4 számú, 5 számú, 8 számú, 9 számú, 14 számú, 16 egyéni választókerületi Dózsa

Részletesebben

Védőnői körzetek Komárom

Védőnői körzetek Komárom Védőnői körzetek Komárom 1. számú védőnői körzet Piskovszky Jánosné 2903 Komárom, Tamási Á. u. 8. Tel.: 34/343-662 Terhes tanácsadás: Kedd: 8:00 10:00 Csecsemő tanácsadás: Kedd, Csütörtök: 8:00 10:00 Kisgyermek

Részletesebben

BUDAPEST BELVÁROSÁNAK TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE EGY KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 1

BUDAPEST BELVÁROSÁNAK TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE EGY KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 1 BERÉNYI B. ESZTER BUDAPEST BELVÁROSÁNAK TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE EGY KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 1 Budapest rendszerváltozás utáni fejlődésének legjellemzőbb vonása az 1980-as évek végén elinduló szuburbanizációs

Részletesebben

ü ű ö Á ö Ü Ú Ö Á Á ö ő ö ö ö ű ű ö ő ő ö ő ü Ú ú ü ö ö ő Ö ö ő ö ő ő ö ú ö ő ő ö ö ú ö ő ö ö ő ö ö ő ö ő ö Ö ö ö ö ő ö ő ö ö ö ü ű ö ö ő ö ö ű ö ő ö ö ű ö ü ö ö ö ő ö ö ő ű ö ö ü ű ö ö ő ö ö ü ő ő ő ő

Részletesebben

AZ ELŐADÁSOKON VETÍTETT ALKOTÁSOK

AZ ELŐADÁSOKON VETÍTETT ALKOTÁSOK AZ ELŐADÁSOKON VETÍTETT ALKOTÁSOK Zárószigorlaton megkövetelt minimum A tárgy minimumlistája (a zárószigorlati minimumon felül) További vetített épületek Érdeklődőknek KLASSZICIZÁLÓ KÉSŐBAROKK ÁTMENETI

Részletesebben

ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó

Részletesebben

Európa Kulturális Fővárosa Program Magyarország 2023 Tájékoztatás a pályázni készülő magyar városoknak. Dokumentumok, menetrend, finanszírozás

Európa Kulturális Fővárosa Program Magyarország 2023 Tájékoztatás a pályázni készülő magyar városoknak. Dokumentumok, menetrend, finanszírozás Európa Kulturális Fővárosa Program Magyarország 2023 Tájékoztatás a pályázni készülő magyar városoknak Dokumentumok, menetrend, finanszírozás 1. A legfontosabb dokumentumok az induláshoz A Határozat a

Részletesebben

Éjszakai járatok közlekedése

Éjszakai járatok közlekedése Csatárka út - Nyugati pályaudvar M - Árpádföld, Dezsıfia utca Megállóhelyek Csatárka út ind. 16:07 17:07 18:07 Pitypang utca ind. 16:07 17:07 18:07 Zöldkert út ind. 16:08 17:08 18:08 Csalit utca ind. 16:09

Részletesebben

1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai

1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai A Mecsek Egyesület 120 éves Baronek Jenő 1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai Szótára című művében: Pécs igen régi nevezetes királyi város Baranya megyében a szőlőkkel,

Részletesebben

Veszprém. Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa.

Veszprém. Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa. Veszprém Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa. István, Gizella ősi vártán, mögöttük völgyhíd: kőszivárvány.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-243./2007. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: FIZIKA FIZIKA 1 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra Moderátor: Dr. Cser János c. egyetemi tanár 1 FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra KATONAI FELHÍVÓJEL! Vámos Gábor koncertmester Tisztelt Óvári Gazdászok, Kedves Kollegák,

Részletesebben

8 Ft/m 2 6 Ft/m 2. 12 Ft/m 2 10 Ft/m 2

8 Ft/m 2 6 Ft/m 2. 12 Ft/m 2 10 Ft/m 2 2 3 A lakóépület Felvonóval rendelkezik Felvonóval nem rendelkezik Használatba vétel, illetőleg a felújítás 15 éven belül volt 8 Ft/m 2 6 Ft/m 2 Használatba vétel, illetőleg a felújítás 15 évnél régebben

Részletesebben

Kemecsei Helytörténeti Krónika

Kemecsei Helytörténeti Krónika A KEMECSEI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY LAPJA Kemecsei Helytörténeti Krónika 2014. X. évfolyam 3. szám MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE Alapítók köszöntése A 16. éve, 1998-ban megalakult Kemecsei Gyermekekért Alapítvány

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR BELVÁROSÁNAK ÉS TÁGABB KÖRNYEZETÉNEK KERÉKPÁRFORGALMI HÁLÓZATI TERVE EGYEZTETÉSI VÁLTOZAT

SZÉKESFEHÉRVÁR BELVÁROSÁNAK ÉS TÁGABB KÖRNYEZETÉNEK KERÉKPÁRFORGALMI HÁLÓZATI TERVE EGYEZTETÉSI VÁLTOZAT SZÉKESFEHÉRVÁR BELVÁROSÁNAK ÉS TÁGABB KÖRNYEZETÉNEK KERÉKPÁRFORGALMI HÁLÓZATI TERVE EGYEZTETÉSI VÁLTOZAT Dokumentum történet Verzió címe Verzió dátuma Nem végleges, továbbfejlesztése tervezett (TF) vagy

Részletesebben

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2002.AUGUSZTUS Zselicszentpál Kaposvártól 8 km-re, a 67-es főközlekedési út közvetlen szomszédságában, a Zselici tájegységben fekvő

Részletesebben

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület 2010. március 25-i ülésére

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület 2010. március 25-i ülésére Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület 2010. március 25-i ülésére 390/2009.(XII.17.)Kt.sz. 425/2008.(XII.17.) Kt. sz. határozat módosítása Jánoshalma Város képviselő-testülete

Részletesebben

Könyvtár a Ménesi úton 1

Könyvtár a Ménesi úton 1 Markó Veronika Könyvtár a Ménesi úton 1 Az első évtizedek 2 Az 1895-ben Eötvös Loránd kezdeményezésére a minőségi tanárképzés céljával alapított (ekkor még a Csillag ma Gönczy Pál - utcában egy bérházban

Részletesebben

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009- re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az

Részletesebben

Az Oktatási Minisztérium pályázati felhívása a Hátrányos helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételre

Az Oktatási Minisztérium pályázati felhívása a Hátrányos helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételre Az Oktatási Minisztérium pályázati felhívása a Hátrányos helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételre Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet helyi/kerületi önkormányzatok

Részletesebben

A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: Rába Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

VÁRhely 2002/4. HARS JÓZSEF: Magyar Művelődés Háza

VÁRhely 2002/4. HARS JÓZSEF: Magyar Művelődés Háza VÁRhely 2002/4 HARS JÓZSEF: Magyar Művelődés Háza Többen visszafojtott lélegzettel figyeltük drámai csúcspontokon, hogy a védőháló mögött hulló vakolattal együtt nem verik- e le a betűket a Kaszinó homlokzatáról.

Részletesebben

Széchenyista Öregdiákok Baráti Társasága

Széchenyista Öregdiákok Baráti Társasága GÁNÓCZY JÓZSEF Széchenyista Öregdiákok Baráti Társasága Társaságunk tevékenységének ismertetését a Széchenyi István Gimnázium megteremtõjével kezdem, mivel a gimnázium szinte együtt keletkezett otthonával,

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

Szent István körút 10.

Szent István körút 10. Szent István körút 10., Weiss-ház Választott házam a Szent István körút 10-es szám alá esik, a Tátra utca és a körút sarkán, helyrajzi száma: 25105. 1884-től, a körút ezen szakaszán Weiss Manfréd és családja

Részletesebben

18 SZÁZALÉKOS BÉREMELÉS A BÖLCSŐDEI DOLGOZÓKNAK A FÖLD NAPJA BUDAPEST KÖZBIZTONSÁGÁÉRT DÍJ JÓZSEFVÁROS POLGÁRMESTERÉNEK MEGMOZGATTA KERÜLETÜNKET

18 SZÁZALÉKOS BÉREMELÉS A BÖLCSŐDEI DOLGOZÓKNAK A FÖLD NAPJA BUDAPEST KÖZBIZTONSÁGÁÉRT DÍJ JÓZSEFVÁROS POLGÁRMESTERÉNEK MEGMOZGATTA KERÜLETÜNKET XXIV. évfolyam 14. szám 2016. április 27. A VIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja 18 SZÁZALÉKOS BÉREMELÉS A BÖLCSŐDEI DOLGOZÓKNAK A FÖLD NAPJA MEGMOZGATTA KERÜLETÜNKET BUDAPEST KÖZBIZTONSÁGÁÉRT DÍJ

Részletesebben

SZILVESZTERI AUTÓBUSZJÁRATOK ÚTVONALA 2015/2016

SZILVESZTERI AUTÓBUSZJÁRATOK ÚTVONALA 2015/2016 SZILVESZTERI AUTÓBUSZJÁRATOK ÚTVONALA 2015/2016 Bácsa, Ergényi lakótelep 906 Sárás Kisbácsa Győrszentiván, Kálmán Imre út Révfalu Likócs 901 Pinnyéd Széchenyi 917 922 István Egyetem Dunakapu tér 907 931

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története: Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története

A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története Buchholcz Gyula A kórház története A Mátyás király korában még virágzó Baja történetét a másfélszázados török hódoltság döntően meghatározta.

Részletesebben

ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö

Részletesebben

ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü

Részletesebben

GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ANALFABÉTIZMUS

GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ANALFABÉTIZMUS Dr. Endrefi Istvánné GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ANALFABÉTIZMUS TÖRTÉNETÉBŐL Bár csak az 1872. évi szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszus határozta el, hogy a jövőben a népszámlálások kérdőpontjai

Részletesebben

Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő

Részletesebben

befoglaló tömb romantikus 102. tömb II. klasszicista 102. tömb II.

befoglaló tömb romantikus 102. tömb II. klasszicista 102. tömb II. r.k. plébániatemplom 36910 református templom 37015 37014, 37013 volt Két Oroszlán Fogadó Közgazdasági Egyetem (volt Fővámház) 37058 37730 37033 37008 Bakáts tér romantikus 126. 15664 Kálvin tér 7. klasszicista

Részletesebben

ű ű ú ű ű ú ú Í É ú ú ű ú ű ű ű ű Í ű ú Ü ű ű ú ú ú ú ú ű ű Á Í Ú ú Í ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű Ú ú ú Í ú ú Ü ű ű ű ú ű Í ú ú ű ű ű ű ű Í ú ű ű ű Í ű ú ú ű Á ú ú ú ű ú ú ú ú ú ű Í ú ú ú ű ű ű ű

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS Harmadik sétánk a Duna jobb partjára vezet. Ez a rész nem képez külön időrendi egységet, Lisztnek nem volt itt lakása, viszont mind ifjú, mind időskori látogatásai

Részletesebben

JAVASLAT. a A győri vár

JAVASLAT. a A győri vár JAVASLAT a A győri vár Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kovács László (név). (aláírás) Győr, 2014. szeptember 24. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI

Részletesebben

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

Á ö ö ö ö ö ű ö ű ö ö ú ö ö ö ö ö ö ö ú ü ö ö ü ü ö ü ö ú ö ö ú ű Á Ú ű Á ö ö ú ű Á ú ű Á ö ö ú ü ö ú ö ú ú ú ú ú ú ú ö ö ö ú Á Á Á Á ú Á ö ö Á ö Á ö Á ú Á Á ö Á ű Á ú Á Á ö Á Á ú ö ü ö ö ö ö ű ö ü Í ö

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü

Részletesebben

A Dél-alföldi Operatív Program aktuális és várható pályázati kiírásai. Tapasztó Dénes DARFÜ Nonprofit Kft.

A Dél-alföldi Operatív Program aktuális és várható pályázati kiírásai. Tapasztó Dénes DARFÜ Nonprofit Kft. A Dél-alföldi Operatív Program aktuális és várható pályázati kiírásai Tapasztó Dénes DARFÜ Nonprofit Kft. A Dél-alföldi Operatív Program forrásai Prioritás OP forrás M EUR OP keret Mrd HUF Prioritás aránya

Részletesebben

Í Á É ő ő ő ú ú ő ő ő ő ő ő ő ő í ő ő ő ő ő ű í ő ű ő ú ő ű ő ő ő ő Á í í í ő ő ő ő í í ő í ü ő í ő í í í ő í ő í ő í ő ő í í ő ő ü ő í ő í ő ő ő ő í í í ő í ő ü í í ő ő ő ő ő í ü ű ő í í í ő í í ő ő ő

Részletesebben

Ó Á Á Í Á ő ő ő ő ű ő Í ü ú ű ú ú ü ü ő ú ő ő ü ű ü ő ő ü ő ő ő ő ú Á Ú ú ő ő ő ő ú ú ü ő ő ú ú ő ü ü ü Í Í ő ü Á ő ő ő ú Í ü Ó Á Á Á ű Ó Á Á Í Á Á Í ü Í ü ő ő Ú ú ő Í ü ü Á ÍÁ ú Í ő Á Á Ó Á ú ő ő Á Ó

Részletesebben

Kültéri épületkerámiák restaurátori problémái

Kültéri épületkerámiák restaurátori problémái Kültéri épületkerámiák restaurátori problémái T. Bruder Katalin Mindnyájunk õszinte örömére szolgál, hogy településeink egyre inkább szépülnek, határainkon innen és túl. Mind nagyobb gondot fordítanak

Részletesebben

K U L T U R Á L T T E L E P Ü L É S I K Ö R N Y E Z E T D Í J P Á L Y Á Z A T 2 0 1 3.

K U L T U R Á L T T E L E P Ü L É S I K Ö R N Y E Z E T D Í J P Á L Y Á Z A T 2 0 1 3. 1/1. számú melléklet K U L T U R Á L T T E L E P Ü L É S I K Ö R N Y E Z E T D Í J P Á L Y Á Z A T 2 0 1 3. SOR- SZÁM TELEPÜLÉS PÁLYÁZÓ PÁLYAMŰ CÍME POSTAI FELADÁS IDŐPONTJA CÍM 1. Erdőkertes Erdőkertes

Részletesebben

Í ű ű ő ő Á Ü Ü Ü Ü Í ü Í Í ő ü ü Ü ő ő Ü ő Ü ő ű ö ő Ü ő ö ő ő ú ö ő ű ö ű ü ű ö ö ő ő ö ő ú ő ö ö ő Ü ő ö ö ő Á Ü Ú Ü Ü ÍÍ Ü ú ú ü Ü ü ő Ü ő Ü ö ő ö ő ü ö ő ő ú ö ő ő ű ö ö ű ö ü ű ö ö ő ő ö ő ú ő Í

Részletesebben

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz. 1. melléklet a /... ( ) önkormányzati rendelethez Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.); 2. A Vasvár út 64-82.

Részletesebben

Hódmezővásárhely és környéke I. világháborús emlékei

Hódmezővásárhely és környéke I. világháborús emlékei Hódmezővásárhely és környéke I. világháborús emlékei Hódmezővásárhely I. világháborús emlékműve Típus: Emlékszobor Lelőhely: Kossuth tér Készíttető/adományozó: Hódmezővásárhely thj. város Kivitelező neve:

Részletesebben

Í ó Ü Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Á Ü Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ű Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Í Á ó Á Í Í Í Ü Á Í Í Ü Í Ü Ü Ü Í Ő Á Á Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ó Á Á Á Ü Í Á Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Í Í Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-202/11/2006. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

A Kocsis Pál díj választás menete

A Kocsis Pál díj választás menete Kocsis Pál díj Kitüntető cím elnyerésének és odaítélésének szabályai A Kunsági borvidék kiemelkedő szőlész és/vagy borász szakembereinek, terelőinek munkáját rendszeresen értékeljük és elismerjük. A Kunsági

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

Elfogadóhely neve Irsz. Város 2842. Inmedio, Ajka Tesco 8400 Ajka 2838 Inmedio, Baja Tesco 6500 Baja. 1812. Relay Békéscsaba Volán 5600 Békéscsaba

Elfogadóhely neve Irsz. Város 2842. Inmedio, Ajka Tesco 8400 Ajka 2838 Inmedio, Baja Tesco 6500 Baja. 1812. Relay Békéscsaba Volán 5600 Békéscsaba Elfogadóhely neve Irsz. Város 2842. Inmedio, Ajka Tesco 8400 Ajka 2838 Inmedio, Baja Tesco 6500 Baja Rókus Inmedio 6500 Baja Inmedio 5630 Békés 1812. Relay Békéscsaba Volán 5600 Békéscsaba Inmedio 2708.

Részletesebben

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.)

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) DUNAKESZI ÓVODÁK ÉS KÖRZETHATÁROK Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) 1. 2120, ÁGNES UTCA (teljes közterület) 2. 2120, ALSÓTABÁN (teljes közterület) 3. 2120, ANNA UTCA (teljes közterület) 4. 2120,

Részletesebben

Belvíz program. Áteresztisztítás, csatorna takarítás és mélyítés. Csatorna- és áteresztisztítás. gaztalanítás

Belvíz program. Áteresztisztítás, csatorna takarítás és mélyítés. Csatorna- és áteresztisztítás. gaztalanítás Belvíz program Területútszakasz Munkálat Mennyiségi mutatók Bocskai utca Csatornaültetés, karbantartás 782 fm Zrínyi Miklós u., Pásztor János u., Kató utca, Tompa Mihály u. Jókai Mór u., Petőfi Sándor

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló a XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválról

Részletesebben

A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században

A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században Részletes jelentés a kutatás eredményeiről és folyamatáról A fenti kutatásra 2001. január

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Bogáthy család címere, festette: Bilku Tibor Tisztelt Olvasó! A szülőföld múltjának ismerete minden nyírbogáti lakos számára fontos. Fontosnak

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakmai Kollégiuma 2011. évi (2209/110. sz.) döntése végrehajtásáról

Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakmai Kollégiuma 2011. évi (2209/110. sz.) döntése végrehajtásáról Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakmai Kollégiuma 2011. évi (2209/110. sz.) döntése végrehajtásáról Az NKA Levéltári Szakmai Kollégiuma a 2209/110. sz. alatt nyilvántartásba vett

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

József körút 70. (Nagykörút 20. vagy Nap utca 1.)

József körút 70. (Nagykörút 20. vagy Nap utca 1.) József körút 70. (Nagykörút 20. vagy Nap utca 1.) Tervek, építészek, tulajdonosok 1893 februárjából származnak nagyságos dr. Gergelyi Kálmán úr bérházának tervei. A műépítő Roszlozsnik Lukács volt, az

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL A

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL A 4. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

A kultúra és nyugalom völgye.

A kultúra és nyugalom völgye. Vereb A kultúra és nyugalom völgye. Vereb község Fejér megyében fekszik a Velencei-tótól 15 km-re, északra. Lakosainak száma 829 fő. Kicsi település, vendégszeretete annál nagyobb. Látogasson el hozzánk

Részletesebben

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben