Tisztelt Vállalkozó!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Vállalkozó!"

Átírás

1 Tisztelt Vállalkozó! Ha szûkül a piac, csökken a gazdasági teljesítmény, fokozódik a verseny, kevesebb a bevonható külsô tôke, akkor felértékelôdik az innováció, a versenyképesség, a szakmai és vállalkozói tudás. Most ilyen idôszakban vagyunk. Nem a piac által igényelt új kapacitások megteremtése, újabb és újabb vállalkozások felépítése az elsôdleges cél, hanem a meglévô munkahelyek megtartása, az elért piaci pozíció megszilárdítása, a versenyképesség fokozása csökkenô költségekkel, vagy innovatív minôségjavítással, szolgáltatási többlettel. A tudás erôt, az új ismeret bátorságot, a kamarai közösség és összefogás biztonságot és hitelességet ad! Modern vállalkozói Köszöntô kultúra Folytatjuk tehát a korábban megkezdett, és az elmúlt évben is sikeresen végrehajtott képzési programunkat, amelyet a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium ez évben is támogat kis- és középvállalkozói célelôirányzatból. Tudom, hogy a gazdasági válság most sokakat elbizonytalanít, de hiszem, hogy van jövô. Jövô azok számára, akik hisznek a tudás erejében, a közösség nyújtotta biztonságban. És van jövô azok számára, akik a hit mellett akarattal és kitartással is rendelkeznek a tudás megszerzéséhez. Ehhez mi egy nagyszerû képzési programot, kiváló szakértôket és jó infrastruktúrát ajánlunk a Gazdaság Házában. Kérem, éljenek a lehetôséggel! Radetzky Jenõ elnök KKC-2008-V

2 Modern vállalkozói Programismertetô kultúra Vállalkozz okosan képzéssorozat Mit ajánlunk? Célunk a Közép-dunántúli régió kis- és középvállalkozásai részére olyan programcsomag ajánlása, melynek képzései segítik a vállalkozók, vállalkozások üzletvitelét, szolgáltatásaik minôségét és termékeik fejlesztését. Segíti esetleges beruházásaikhoz a források megszerzését, pályázati úton való elnyerését mindezek által a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését és nemzetköziesedését. Hogyan mûködik a program? Elôadás, konzultáció, kiscsoportos gyakorlatok, videó analízis, csoportmunka módszereinek alkalmazásával, neves elôadók, gyakorlott trénerek vezetésével. A programsorozat tartalmi, módszertani felépítése lehetôvé teszi a potenciálisan képzésen résztvevôk képzési szükségletétôl függôen valamennyi elôadássorozatba való bekapcsolódás lehetôségét. A résztvevôk az elôadáshoz kapcsolódó nyomtatott ismeretanyagokat kapnak kézhez, amely nemcsak az elôadások során használható eredményesen, hanem a megszerzett ismeretek késôbbi felidézését, elmélyítését is szolgálja. Az elôadások az elméleti ismeretek átadásán túl fókuszba helyezik a gyakorlatorientáltságot, az interaktivitást. Kinek ajánljuk a képzéseket? A Közép-dunántúli régió kis- és középvállalkozás vezetôi és munkatársai részére. Mikor tartjuk? A programsorozat januártól decemberig tart. A képzési idôpontok és helyszínek a programismertetô további oldalain megtalálhatók. 2 KKC-2008-V

3 Hol tartjuk a képzéseket? A Modern vállalkozói kultúra modul elôadásai közül négyet, valamint egy pályázati tájékoztató elôadást Móron tartunk, a többi programot Székesfehérváron a Gazdaság Házában szervezzük. Jelentkezés a programokra A jelentkezéseket folyamatosan regisztráljuk. A képzéseken való részvétel feltétele a kitöltött jelentkezési lap visszaküldése az címre, vagy a es faxszámra. Jelentkezési lapot jelen programfüzet tartalmaz, és kamaránk honlapjáról a programfüzet és a jelentkezési lap is letölthetô. A képzéseken való részvétel térítésmentes! Modern vállalkozói Programismertetô kultúra Bízunk benne, hogy jelen programfüzet egy-egy programja találkozik vállalkozásának képzési igényeivel, s így Önt, illetve munkatársait a résztvevõk között üdvözölhetjük. KKC-2008-V

4 Modern vállalkozói kultúra 4 KKC-2008-V

5 Modern vállalkozói kultúra Stressz, frusztráció, konfliktus Programismertetõ: Az üzleti életben a versenyképesség egyik feltétele, hogy sikeresen tudjuk kezelni stressz helyzeteinket, feszültségeinket, szorongásainkat. A képzés célja: megismertetni a versenyszférának a személyiségre gyakorolt elõnyös és hátrányos hatásait, a stressz kezelésének technikáit, a frusztrációs tolerancia feltételeit. KKV vezetõknek és munkatársaknak egyaránt ajánljuk. A megszerzett ismeretek által a vállalkozók elsajátítják az eredményes adaptációs, relaxációs technikákat, fejlesztik a megismert technikák alkalmazási készségét. Modern vállalkozói kultúra Az elôadás tartalma: 1. elôadás: - A kritikus (szervezeti) szituációk - A frusztrációs helyzetek - A frusztrációs agresszió iránya - A frusztrációs helyzetek megoldásának módjai - A frusztráció szerepe az én fejlôdésben 2. elôadás - A stressz - A stressz által kiváltott válaszok - A stressz-helyzetek kezelési módjai - Megküzdési stratégiák - A konfliktusok típusai - Alapvetô konfliktuskezelési stratégiák - A konfliktushelyzetben való viselkedés meghatározói KKC-2008-V

6 Modern vállalkozói kultúra Elôadó: Dr. Baross Gyöngyvér szakpszichológus, tréner (Baross Consulting Kft.) Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: március 31., kedd március 31., kedd Az elôadások helyszíne: Fogadó az Öreg Préshez Étterem, 8060 Mór, Arany János utca 4. 6 KKC-2008-V

7 A versenyképes vezetés Programismertetô: Az üzleti életben a versenyképesség egyik feltétele, hogy a vezetés sikeresen érvényesíteni tudja a saját és munkatársai legjobb képességeit. A képzés célja: megismertetni a hatékony vállalkozásvezetés, döntés, üzleti viselkedés elméleti és gyakorlati kérdéseit. A megszerzett ismeretek által a vállalkozók elsajátítják a hatékony vezetési technikákat, megismerik az emberkezelési módszereket. Modern vállalkozói kultúra Az elôadás tartalma: 1. elôadás: - Ki alkalmas vállalkozásvezetônek? - A vezetôi siker titka - Hogyan hozhatunk hatékony döntéseket? 2. elôadás - Hogyan biztosítsuk a megfelelô munkaerôt? - Hogyan bánjunk eredményesen munkatársainkkal? 3. elôadás - Hogyan építsünk csapatot? - Hogyan menedzseljük munkatársainkat? Elôadó: Dr. Baross Gyöngyvér szakpszichológus, tréner (Baross Consulting Kft.) KKC-2008-V

8 Modern vállalkozói kultúra Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: április 28., kedd, április 28., kedd, április 29., szerda, Az elôadások helyszíne: Fogadó az Öreg Préshez Étterem, 8060 Mór, Arany János utca 4. 8 KKC-2008-V

9 Profi tárgyaló a versenyszférában Programismertetô: A képzés célja megismertetni a kezdô vállalkozókkal a hatékony tárgyalás fortélyait, technikáit, kellékeit, kritériumait. Az üzleti életben a versenyképesség egyik feltétele, hogy a profizmus szintjére emeljük tárgyalási képességeinket és készségeinket. A megszerzett ismeretek által a vállalkozók elsajátítják az eredményes üzleti tárgyalás fogásait, s fejlesztik a megismert technikák alkalmazási készségét. Modern vállalkozói kultúra Az elôadások tartalma: 1. elôadás: - Elôzetes célmeghatározás - Felkészülés a partnerrel való kapcsolatfelvételre, találkozásra - A kapcsolatfelvétel 2. elôadás: - Az üzleti megbeszélés struktúrája 3. elôadás: - Tárgyalási helyzetek és stratégiák - A tárgyalás dramaturgiája és idô struktúrája - A tárgyalás kimenetele és annak átélése - A tartalmi színvonal alakulása a tárgyalások menetében Elôadó: Dr. Baross Gyöngyvér szakpszichológus, tréner (Baross Consulting Kft.) KKC-2008-V

10 Modern vállalkozói kultúra Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: május 26., kedd május 26., kedd május 27., szerda Az elôadások helyszíne: Fogadó az Öreg Préshez Étterem, 8060 Mór, Arany János utca KKC-2008-V

11 Sikeres prezentáció a versenyszférában Programismertetô: Az üzleti életben a versenyképesség egyik feltétele, hogy sikeresen el tudjuk adni magunkat, a vállalkozásunkat, a termékünket, a szolgáltatásainkat. A képzés célja: megismertetni a hatékony üzleti prezentáció feltételeit, kellékeit, kritériumait. A megszerzett ismeretek által a vállalkozók elsajátítják az eredményes üzleti prezentáció elkészítésének módszerét, fejlesztik a megismert technikák alkalmazási készségeit. Modern vállalkozói kultúra Az elôadás tartalma: 1. elôadás: - A prezentáció definiálása - A sikeres üzleti prezentáció általános feltételei - A prezentáció típusai 2. elôadás - A prezentáció megtervezése - Prezentációs stratégiák és taktikák - Az önprezentáció - A sikeres üzleti prezentáció kritériumai - A céges arculat kialakításának informatikai vonatkozásai Elôadók: Dr. Baross Gyöngyvér szakpszichológus, tréner Ajkay Örkény tréner (Baross Consulting Kft.) Idôtartam: elôadásonként 4 óra KKC-2008-V

12 Modern vállalkozói kultúra Az elôadások idôpontjai: szeptember 29., kedd, szeptember 29., kedd, Az elôadások helyszíne: Fogadó az Öreg Préshez Étterem, 8060 Mór, Arany János utca KKC-2008-V

13 Az euro, mint fizetési eszköz bevezetése és hatása az árakra, a kereskedelemre, termékfejlesztés, árpolitika, értékesítési csatornák, EU-s elvárások Programismertetô: A Kamara horizontjába tartozó kis- és középvállalkozások vezetôinek, valamint stratégiai munkakörökben dolgozóknak felkészítése szervezetük hatékony mûködtetésére, folyamatos fejlesztésére, annak érdekében, hogy erôforrás-korlátos adottság mellett is stabil piaci szereplôként legyenek képesek megjelenni a hazai, illetve az Európai Unió belsô piacán. Modern vállalkozói kultúra Az elôadás tartalma: - Az euro, mint fizetési eszköz bevezetése és hatása az árakra, a kereskedelemre - Termékek, termékfejlesztés, választék, termékszerkezet. Márka és védjegyhasználat. Csomagolás. Design, formatervezés. Uniós elvárások - Árpolitika, árképzés. Árak a nemzetközi kereskedelemben - Az értékesítés csatornái, útjai, módszerei, értékesítési helyek Elôadó: Olach Zoltán szakértô (Homo Regius Tanácsadó Iroda Kft.) Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadás idôpontja: március 10., kedd, 9,00-13,00 Az elôadás helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. KKC-2008-V

14 Modern vállalkozói kultúra Tudatos készülés és magatartás a nyerô beszállítói pozíció megszerzéséért, megtartásáért, üzleti prezentáció Programismertetô: A képzés célja, hogy a vállalkozások gyakorlatban legyenek képesek a szervezet elôtt álló változásokat menedzselni, tudatosítsák magukban azon tényleges vagy potenciális cégértékeiket, amelyekkel kívánatos szereplôivé tudnak válni a nagy vállalkozások által hagyott piaci résekben, akár beszállítóként, akár fôvállalkozói státuszban. Az elôadás tartalma: - Beszállítói pozíció megszerzése Beszállítói célpiac kutatása, módszertana Akvirálás a beszállítói piacon - Beszállítói szerzôdés, kapcsolattartás A beszállítói szerzôdés kiemelt pontjai, annak háttere Eredményes kapcsolattartás technikái - Üzleti prezentációs technikák I. Bevezetés a prezentációs technikákba A prezentáló személyes hatékonyságának dimenziói A prezentáló hitelességének kritériumai A szakmai ismeretanyag átfordítása prezentációra Verbális és nonverbális kommunikáció Empatikusság, rugalmasság a prezentáció során A lámpaláz kezelése - Üzleti prezentációs technikák II. A hallgatóság együttmûködésének aspektusai Prezentációs technikák 14 KKC-2008-V

15 A prezentáció elôkészítése A prezentáció helyszínével kapcsolatos alapelvárások A prezentáció forgatókönyve A szemléltetô segédeszközök használata A prezentáció tapasztalatainak értékelési szempontjai Elôadó: Hegedûs Márta szociológus, tanácsadó, vállalkozás-vezetô Homo Regius Tanácsadó Iroda Kft. Modern vállalkozói kultúra Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: október 01., csütörtök, október 01., csütörtök, október 02., péntek, október 02., péntek, Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. KKC-2008-V

16 Modern vállalkozói kultúra A vállalkozás jogi hátterének kaleidoszkópja Programismertetô: A képzés célja, hogy bôvüljenek, erôsödjenek azon vezetôi ismeretek, készségek, amelyek elengedhetetlenek egy folyamatosan, de ugyanakkor vélhetôen ciklikusan fejlôdô cég mûködtetésénél, képviseleténél, a vállalkozások vezetôi, munkatársai birtokolják a vállalkozói kultúrához elengedhetetlenül szükséges jogi háttérismereteket. Az elôadás tartalma: - Miért és mikor van szükségem ügyvédre; az ügyfél ügyvéd kapcsolat; megbízási jogviszony; ügyvédi etika; ügyfél azonosítás, ügyfél átvilágítás; ügyvédi reklám; felelôsségbiztosítás - Mire ügyeljünk, ha szerzôdéskötést kötünk; a vállalkozási és a megbízási jogviszony jellemzôi, a szerzôdéses jogviszony; vállalkozásaink az elektronikus térben elektronikus aláírás; felelôsség az alvállalkozóért, szerzôdésszegés, általános szerzôdési feltételek - Cégalapítás és cégeljárás; a cég tagjainak és vezetônek felelôssége; hogyan értékeljük az elektronikus cégeljárást egy év eltelte után; vállalkozásuk jó hírneve, vállalkozásvédelem - Szerzôdés teljesítése, hibás teljesítés, szavatosság jótállás; fogyasztóvédelem - A közbeszerzési eljárások változásai Elôadó: Dr. Drobilisch Erzsébet jogász, tréner Homo Regius Tanácsadó Iroda Kft. Idôtartam: elôadásonként 4 óra 16 KKC-2008-V

17 Az elôadások idôpontjai: április 23., csütörtök, április 23., csütörtök, április 24., péntek, április 24., péntek Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Modern vállalkozói kultúra KKC-2008-V

18 Modern vállalkozói kultúra Projektmenedzsment Programismertetô: A képzés célja, hogy a résztvevôk ismerjék fel, hogy a kis- és középvállalkozások számára az írott stratégia, a tervezés az életben maradás és a fejlôdés alapköve. Ez biztosítja, hogy a folyamatosan változó gazdasági, társadalmi környezetben proaktív szereplôként legyen jelen a vállalkozás, nagymértékben csökkentve ezzel a kiszolgáltatottságot. A vállalkozások legyenek készek projektszemléletû gondolkodásra. Tudják meghatározni a versenyképes stratégiát kísérô szervezeti kultúra jellemzôit, ennek elérési hogyanját. Értsék és ismerjék fel, hogy a folyamatorientáltan mûködô szervezet erôforrások optimális felhasználásának alapköve. Az elôadás tartalma - A projektmenedzsment szerepe és funkciója A projekt és a projektmenedzsment fogalma Különbözô projektszervezetek, a projektteam, annak vezetése és fejlesztése - Megvalósíthatósági tanulmányok és elôkészítés: A projekt elôkészítése A projekt-adminisztráció felállításának szabályai Tervezési és becslési technikák Szervezeti felépítés - A projektek vezetése A projekt erôforrásainak menedzselése, erôforrások elosztása, hozzárendelése a tevékenységhálókhoz Az elôrehaladás nyomon követése Alvállalkozók és emberi erôforrások menedzselése Projektvezetési tapasztalatok elemzése 18 KKC-2008-V

19 - A projekt költségeinek kontrollingja A pénzügyi menedzselés ciklusai A szerzôdések értelmezése A budget elôkészítése és ellenôrzése, a költségek ellenôrzése, a kockázatok menedzselése Elôadó: Dr. Pálvölgyi Lajos projektmenedzser, egyetemi oktató, tanácsadó Homo Regius Tanácsadó Iroda Kft. Modern vállalkozói kultúra Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: május 07., csütörtök, május 07., csütörtök, május 08., péntek május 08., péntek Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. KKC-2008-V

20 Modern vállalkozói kultúra Minôségi szolgáltatás humán tényezôi Programismertetô: A képzés célja, hogy a gazdálkodó szervezetek vezetôi ismerjék fel, hogy nincs eredményes vállalkozás professzionális emberi erôforrás gazdálkodás nélkül. A versenyszférában a talpon maradás feltétele a megfelelô kommunikáció, mind a belsô munkatársakkal, mind pedig a vevôkkel. Az elôadások az elméleti ismeretek átadásán túl fókuszba helyezik a gyakorlatorientáltságot, az interaktivitást. Az elôadás tartalma - A minôségi szolgáltatás értelmezése A szolgáltatás és a minôség fogalma A szolgáltatás mindent eldöntô pillanatai - A személyes minôség fogalmának értelmezése A szolgáltatás alapjaként értelmezett személyes minôség értékei Az elkötelezettség értelmezése Önismeret, önbizalom, önmotiváció - Kommunikációs technikák erôsítése A hatékony kapcsolattartás a minôségi párbeszéd segítségével A metakommunikációs jelrendszer tudatos használata - A viselkedés befolyásolása A Viselkedés viselkedést szül gyakorlata Tranzakció analízis alkalmazása a viselkedés befolyásolásakor Reklamáció-, és konfliktuskezelés A résztvevôk viselkedésének beazonosítása egy lehetséges konfliktus esetén Konfliktus megelôzési és konfliktuskezelési technikák 20 KKC-2008-V

21 Elôadó: Poprádi Ildikó tréner Homo Regius Tanácsadó Iroda Kft. Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: március 24., kedd, március 24., kedd, március 25., szerda március 25., szerda Modern vállalkozói kultúra Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. KKC-2008-V

22 Modern vállalkozói kultúra Stresszkezelés vezetôknek Programismertetô: A képzés célja, hogy az üzleti élet résztvevôi felismerjék és azonosítsák stressztüneteiket, és sikeresen kezeljék a stresszhelyzeteket. Interaktív elôadások keretében a vállalkozások vezetôi megismerkedhetnek a stresszkezelési technikákkal, melyek segítséget nyújtanak a mindennapi problémás helyzetek megoldásához. Az elôadás tartalma: - Stressz a mindennapokban - Stressztípusok személyiségtípusok - Stressztünet stresszok - Stresszfelismerés utáni lépések - Stresszkezelési technikák a gyakorlatban Elôadó: Fukker Ágnes szakpszichológus, tanácsadó, tréner Homo Regius Tanácsadó Iroda Kft. Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: szeptember 16.,szerda, szeptember 16. szerda, Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér KKC-2008-V

23 PLATO - Hálózatban könnyebb Vezetôi praktikák Programismertetô: A képzés célja, hogy a kis- és középvállalkozások vezetôi, vezetô szakemberei részére olyan, a gyakorlatban jól hasznosítható tudást adjon át, amelyek alkalmazásával a résztvevôk hozzájárulhatnak vállalkozásuk sikeres mûködéséhez, tevékenységük jó megítéléséhez. A viselkedési szokások ismerete, a hazai és nemzetközi üzleti partnerek megfelelô fogadása, az elsô benyomás a cégrôl, a vezetôkrôl, meghatározhatja a késôbbi eredményes tárgyalást és annak kimenetelét. A hatékony kommunikáció alkalmazásával a felmerülô félreértéseket, konfliktushelyzeteket lehet gyorsan és minden káros következmény nélkül kezelni. A vezetôi munka, az emberek motiválása meghatározhatja a csapat egészének hozzáállását, hangulatát. Ehhez szükséges, hogy a vezetôk ne csak megérzésbôl, hanem tudatosan alkalmazzák a vezetôi praktikákat. A saját munkatárs megfelelô kiválasztása meghatározhatja a csapatunk arculatát és a jövôbeni együttdolgozás eredményességét, ezért fontos, hogy ne csak a jelöltek, hanem a vezetô is felkészülten menjen az interjúra. Az megfelelô elôkészítés és nyugodt körülmények között történjen meg, így a jövôre nézve felelôsségteljes döntés lehetôségét biztosíthatjuk. PLATO - Hálózatban könnyebb Az elôadások tartalma 1. elôadás: Protokoll, vendégfogadás - Viselkedési szokások, alapértékek - Hétköznapi viselkedéskultúra, vendégfogadás; rendezvények protokollja - Speciális helyzetek protokollja - Nemzetközi protokoll, külföldiek vendégfogadása 2. elôadás: Kommunikációs technikák - Verbális és non verbális eszközök; a hatékony visszajelzés - Aki kérdez, az vezet! KKC-2008-V

24 - Asszertív kommunikáció: agresszív, passzív, asszertív viselkedés - Túlzott viselkedések kezelése; kérés és kritika megfogalmazása és elutasítása PLATO - Hálózatban könnyebb 3. elôadás: Vezetôi készségfejlesztés - Vezetôi tulajdonságok, vezetôi szerep - Játszmák definiálása és kezelése, vezetôi tulajdonságok - Az egyéni teljesítmény összetevôi: kompetencia és motiváció - A szervezeti teljesítmény összetevôi: folyamatok, emberek - Vezetôi stílusok a szükséges stílus kiválasztása - Az irányító és a fejlesztô stílus ismérvei; a támogató és a delegáló stílus jellemzôi 4. elôadás: Interjútechnika - Kiválasztási normák, etikai alapelvek, standardok - A kiválasztási interjú fázisai, struktúrája; pozíciófüggô kiválasztási technikák - Személyközi készségek az interjúzás során - Az interjú utáni teendôk: döntés, értesítés, referenciakérés Elôadó: Vancsa István ügyvezetô; közgazdász, informatikus, tanár Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: május 14., csütörtök, május 14., csütörtök május 21., csütörtök május 21., csütörtök Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér KKC-2008-V

25 Hálózatépítés Programismertetô: A legfontosabb tôke napjainkban a kapcsolati tôke. Ki kit ismer, ki milyen szövetségesre, támogatóra talál. Minél több hálózatban veszünk részt, annál sikeresebbek lehetünk. Mint a mindennapi életben, úgy az üzleti világban is ezeket a hálózatokat építeni, elemezni, karbantartani kell. Ez a hálózati, kapcsolati menedzsment világa, a network építés stratégiája. A tréning ahhoz ad segítséget, hogy mindezt még tudatosabban és hatékonyabban tehessük. A részvétel maga is remek alkalom új ismeretségek szerzésére, a tapasztalatok cseréjére. Az elôadások tartalma 1. elôadás: - A hálózatépítés fogalmának tisztázása - Milyen az ideális network manager? - Hálózatépítés nôi szemmel PLATO - Hálózatban könnyebb 2. elôadás - Hálózatépítés és kommunikáció - Kapcsolati hálók - Hálóelemzés 3. elôadás: - Hálóépítési stratégiák - Hálóépítési menedzsment - Érdekérvényesítés a hálóban 4. elôadás - Hálóépítés az interneten - Pályázatok és források a hálóban - Hogyan kezdjük el a saját háló építését? KKC-2008-V

26 Elôadó: Tóth János szociálpolitikus-közgazdász, tréner a vállalkozásfejlesztés, hálózatépítés, projektmanagement témakörökben Idôtartam: elôadásonként 4 óra PLATO - Hálózatban könnyebb Az elôadások idôpontjai: április 16., csütörtök április 16., csütörtök április 22., szerda április 22., szerda Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér KKC-2008-V

27 Versenyképes integrált kommunikáció a vállalkozói szférában Programismertetô: A képzés célja felhívni a vállalkozók figyelmét az integrált kommunikáció és az ületi siker, a versenyképesség közötti összefüggésre. A résztvevôk megismerkednek a sikeres szervezeti kommunikációhoz nélkülözhetetlen elméleti tudnivalókkal és ezek gyakorlati alkalmazásával esettanulmányokon keresztül. Elemzésre kerül a szervezet totális kommunikációja, illetve annak irányítása, mely magában foglalja úgy a belsô kommunikációt, mint a marketingkommunikációt, médiakapcsolatokat. A hírnévmenedzsment alapjainak megismerése a legfontosabb arculati elemek (vízió, misszió, cégfilozófia) gyakorlati alkalmazását teszi lehetôvé a vállalkozók számára. A képzés legfontosabb célja, hogy a résztvevôk felismerjék, hogyan tudják a kommunikáció segítségével saját szervezetük önérdekét a környezeti elvárásoknak megfeleltetni. PLATO - Hálózatban könnyebb Az elôadások tartalma 1. elôadás - A marketing és a marketingkommunikáció összefüggései, alapfogalmak. Kommunikáció a vállalati piacbefolyásolásban - Az image, az arculat és a hírnév összefüggései. Márkaimage, vezetôi image, védjegypolitika. A marketingkommunikáció célja: az egyedi arculat. - A szervezeti szintû totális kommunikáció elemei. Misszió, vízió, cégfilozófia. A vállalati és kommunikációs stratégia összefüggései - A reklám. Audióvizuális, nyomtatott, online, outdoor, indoor eszközök és hatékony alkalmazásuk. Reklámeszköz, reklámhordozó. A kettôs piac elmélete 2. elôadás - A vállalat belsô kommunikációja. Motíváció, integráció kialakítása, a company feeling megteremtésének eszközei. Sajtókapcsolatok eszközrendszere. KKC-2008-V

28 PLATO - Hálózatban könnyebb - Eladásösztönzés. Vásárok, kiállítások, rendezvények szervezése. A sztorigenerálás alkalmazása a vállalati kommunikációban. A direkt marketing lényege - A szervezet és környezetének interaktív kapcsolata. A szervezeti kommunikáció rendszere. A szervezet nyilvánosságpolitikája - A szervezeti magatartás és modelljei. A kommunikatív cselekvés elmélete. A PR és a stratégiai menedzsment kapcsolata. A vállalati kommunikáció funkciói Elôadó: Radetzky András egyetemi oktató Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: március 05., csütörtök március 05., csütörtök Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér KKC-2008-V

29 Versenyképesség-fejlesztés A szellemi tulajdon védelmérôl, az iparjogvédelemrôl, a szabadalmakról, mintaoltalmakról, a védjegyrôl valamint a szerzôi jogról Programismertetô: A képzés célja felhívni a vállalkozók figyelmét a szellemi tulajdon védelmének jelentôségére, az egyes védelmi eszközök használatára, melyekkel jelentôs piaci elônyökre tehetnek szert. A különféle statisztikák szerint a szellemi tulajdonvédelem, ezen belül a szerzôi jog és az iparjogvédelem területén folyamatosan nô a jogsértô ügyek száma. Ezzel összefüggésben a szakmai szakértôi gyakorlatból szerzett negatív tapasztalatok, a szaporodó VPOP-, Rendôrségiés Bírósági peres ügyek rámutatnak arra, hogy egyre növekszik azon kis- és közepes vállalkozások száma, melyek maguknak anyagi és erkölcsi károkat, másoknak veszteséget okoznak azáltal, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon felületesen ismerik e két szakterület jogi eszköztárát. A legnagyobb hiba az, hogy egyrészt, csak a már jelentkezô problémát követôen érdeklôdnek, próbálják megtalálni a védekezés lehetôségét, másrészt, miután ez egy speciális jogi szakterület, nem mindig a megfelelô helyen, a megfelelô szakembert keresik meg. A résztvevôk megismerkedhetnek az innovációs folyamatban, az ötlettôl a piacra jutásig mindenütt jelenlévô, fent hivatkozott jogvédelmi eszközök lényegével, melyek révén érthetôvé válik a gyakorlati alkalmazás jelentôsége, gazdasági elônye, továbbá az, hogy a védelem által elkerülhetôk a károk. Jelentôs információkat szerezhetnek az innovációs és szellemi tulajdonvédelemmel kapcsolatos pályázatok elnyeréséhez is. Versenyképesség-fejlesztés Az elôadások tartalma 1. elôadás: - Bevezetés, Védd magad! Az innováció és a szellemi tulajdon kapcsolata Szellemi tulajdon, szerzôi jog, iparjogvédelem; Ötlet, Know-how, Találmány KKC-2008-V

30 - Szabadalmazhatóság, fogalmi kör, kritériumok Szabadalmi bejelentés és eljárás belföldön és külföldön Szabadalom megadását követô eljárások - Növényfajta oltalom használati minta oltalom védjegyoltalom célja, funkciói, kritériumok - Védjegy fajtái; védjegyoltalom megszerzése belföldön, külföldön 2. elôadás Versenyképesség-fejlesztés - Védjegykutatás, védjegyfigyelés Védjegytulajdonos jogai, bitorlás, jogkövetkezmények, árujegyzék, áruosztály Földrajzi árujelzô, eredet megjelölés; formatervezési mintaoltalom, kritériumok - Osztályozás, jogsértés; iparjogvédelmi szerzôdések és franchise Áruk hamis megjelölése, jogsértések a gyakorlatban; gyakorlati példák, jogesetek - A cégnév-védjegy-domain név kapcsolata, ütközések és jogviták A Szabadalmi Hivatal tevékenységérôl, Pipacs Adatbázis és használata; egyedül vagy segítséggel? Elôadó: Török Antal iparjogvédelmi igazságügyi szakértô és mediátor Idôtartam: elôadásonként 4 óra Az elôadások idôpontjai: szeptember 24., csütörtök szeptember 24., csütörtök Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér KKC-2008-V

31 Vállalkozói finanszírozási ismeretek Programismertetô: A program fô célja az, hogy a képzésen résztvevô vállalkozók megismerjék a különféle banki finanszírozási lehetôségeket, azok igénybe vételének fôbb szabályait, valamint a hitelkérelem benyújtásának lépéseit. A megszerzett ismeretek alkalmazásával legyenek képesek önálló finanszírozási döntések meghozatalára, a hitelkérelmek, üzleti tervek kidolgozására. Az elôadás tartalma: - Kereskedelmi banki finanszírozási lehetôségek vállalkozások részére - folyószámlahitel bemutatása - rövidlejáratú hitelek (forgóeszköz finanszírozás) bemutatása - beruházási hitelek, projektfinanszírozás bemutatása - Hitelkérelem összeállítása, üzleti terv készítése - hitelkérelem kidolgozása - üzleti terv készítése - a hitelkérelem mellékletei - a bankok által kért biztosítékok - Banki hitelbírálat - banki hitelképesség vizsgálat (adósminôsítés) információ igénye, lépései - hitelbírálat folyamata, banki követelmények - Egyéb finanszírozási lehetôségek - mikrohitel feltételei, igénylése - Széchenyi kártya bemutatása, igénylési feltételei, lépései - jelzáloghitelek típusai, és igénybe vételi lehetôségei - óvadékos hitelek - bankgaranciák alkalmazási lehetôségei Versenyképesség-fejlesztés Elôadó: Meizer Magdolna (Fehér Mappa Kft.) KKC-2008-V

32 Idôtartam: 4 óra Az elôadás idôpontja: május 19., kedd Az elôadás helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Versenyképesség-fejlesztés 32 KKC-2008-V

33 Projektgenerálás, pályázatkészítés Programismertetô: A képzés célja felhívni a vállalkozók figyelmét, a tervezett beruházásaikhoz elnyerhetô pályázati támogatásokra. A résztvevôk megismerkednek a sikeres EU-s pályázatok elkészítéséhez nélkülözhetetlen projektgenerálás menetével, kötelezô tartalmi elemeivel. A különbözô, ugyancsak fontos elemzési módszerek alkalmazását esettanulmányon keresztül sajátítják el. Az adatlap kitöltô tréning, a pályázatkészítés szakmai fogásainak készségszintû gyakorlati alkalmazását teszi lehetôvé, a vállalkozók számára. A képzés során az aktuális pályázatok ismertetésre kerülnek. Az elôadások tartalma 1. elôadás: - A regionalizmus és a maximálisan elnyerhetô támogatási arány összefüggéseinek elemzése - A Nemzeti Fejlesztési Terv és Operatív programjaiban, pályázati rendszereiben való eligazodás készség szintû elsajátítása - A projektgenerálás menete, jelentôsége, megalkotása, szakmai fogásainak magas szintû elsajátítása esettanulmányon keresztül 2. elôadás - Pályázatkészítési tudnivalók; gyakori pályázatokkal kapcsolatos hibák - Projekt adatlapok (pályázati formanyomtatványok) kitöltése, tréning - Aktuális pályázati lehetôségek Versenyképesség-fejlesztés Elôadó: Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó, regisztrált EU-s pályázati tréner, egyetemi oktató Idôtartam: elôadásonként 4 óra KKC-2008-V

34 Az elôadások idôpontjai: február 26., csütörtök február 26., csütörtök Az elôadások helyszíne: Székesfehérvár; Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hosszúsétatér 4-6. Az elôadások idôpontjai: október 15. csütörtök október 15. csütörtök Versenyképesség-fejlesztés Az elôadások helyszíne: Fogadó az Öreg Préshez Étterem Mór, Arany János u KKC-2008-V

35 Minôségügyi ismeretek a vállalkozások versenyképességének javításáért Programismertetô: A képzés célja felhívni a vállalkozók figyelmét arra, hogy versenyképességük javításának egyik kulcstényezôje a minôség. A minôség, mely napjainkig igen tág és helyenként eltérô értelmezéseket kapott, mára megkerülhetetlenné vált mindazok számára, akik tartósan jövedelmezôek, kiválóak szeretnének lenni. Az elôadásokkal elsôsorban azoknak szeretnénk segíteni, akik a termékminôséget természetesnek tartva a szervezeti kiválóság irányába kívánnak fejlôdni. A minôségügyi alapozást a legegyszerûbb TQM eszközök és módszerek megismertetése és gyakorlati alkalmazása követi. Az önértékelés módszertanának és gyakorlati elônyeinek bemutatása azoknak is hasznos, akik szûkebb környezetükben régiós minôségi díjon szeretnék megmérettetni vállalkozásukat vagy még tovább fejlôdve Nemzeti Minôségi Díjat kapni. Az elôadások tartalma 1. elôadás: - A minôség szintje és fejlôdése, minôségkoncepciók; team munka - ISO szabványok; vevôi elégedettség Versenyképesség-fejlesztés Beszéljünk a sikerrôl A minôség fejlôdési pályájának áttekintése után az igazi csoportmunkáról és a mára kissé tekintélyt vesztett ISO szabványokról lesz szó. A vállalkozás sikerességéhez döntô mértékben hozzájáruló vevôi elégedettség, különbözô megnyilvánulása és mérési módja az elôadás leglényegesebb eleme. 2. elôadás - 5 S; hatlépéses problémamegoldás - Benchmarking; SWOT analízis - Ok-okozati elemzés; Pareto-diagram - FMEA; folyamatábra KKC-2008-V

36 Stratégiát szeretnénk készíteni, versenytárs-elemzésbe fogunk, jövôképet tervezünk, selejtszázalékokat elemzünk szakszerûen a fenti eszközök tudatos használata nélkül nem érdemes elkezdeni! 3. elôadás Önértékelés 1.: - Minôségi díj modellek; önértékelési módszerek - Az EFQM Modell kritérium rendszere; díjak és pályázási lehetôségek - A Nemzeti Minôségi Díj hasznossága / gyôztesek véleménye - A vezetés meghatározó szerepe - A Nemzeti Minôségi Díjak értékelésének tapasztalatai / általános hibák, tapasztalatok Versenyképesség-fejlesztés A szervezeti kiválóság növelésének egyik legnagyszerûbb lehetôségérôl, az önértékelésrôl, az alapot jelentô Nemzeti Minôségi Díj modellrôl szeretnénk gyakorlati tapasztalatokat átadni az érdeklôdôknek. 4. elôadás Önértékelés 2.: - Nyírségvíz Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamû Zrt évi NMD gyôztes pályázat néhány alkritériumának feldolgozása egyéni és csoport munkában prezentációk - Az értékelés módszere RADAR értékelô mátrix - Benchmarkolás NMD gyôztes pályázatokból - Önértékelést és pályázatírást segítô javaslatok; felkészülés a helyszíni szemlére Az önértékelési elôadás folytatásában a benchmarking, az egymástól tanulás kerül gyakorlattal fûszerezett közös munkánk elôterébe. Elôadó: Szôdi Sándor minôségszakértô, ügyvezetô Iparfejlesztési Közalapítvány Magyar Minôségfejlesztési Központ Idôtartam: elôadásonként 4 óra 36 KKC-2008-V

37 Az elôadások idôpontjai: június 9., kedd június 9., kedd június 16., kedd június 16., kedd Az elôadások helyszíne: Gazdaság Háza Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Versenyképesség-fejlesztés KKC-2008-V

38 Vállalkozz okosan képzések áttekintô idôrendi táblázata 1. modul Modulok Témakörök elôadó 2009 Elôadások I. negyedév II.negyedév III.negyedév IV.negyedév száma Helyszín Stressz, frusztráció konfliktus h h 2 Dr. Baross Gyöngyvér A versenyképes vezetés Profi tárgyaló a versenyszférában h h h h h h 3 3 Dr. Baross Gyöngyvér Dr. Baross Gyöngyvér Mór Sikeres prezentáció a versenyszférában h h 2 Ajkay Örkény Modern vállalkozói kultúra Az euró, mint fizetési eszköz bevezetése és hatása Tudatos készülés és magatartás a nyerô beszállítói pozíció megszerzéséért és megtartásáért; üzleti prezentáció A vállalkozás jogi hátterének kaleidoszkópja Projektmenedzsment Minôségi szolgáltatás humán tényezôi Stressz kezelés vezetôknek h 1 Olach Zoltán h h h h h h h h h h h h h h h h h h Hegedűs Márta Dr. Drobilisch Erzsébet Dr. Pálvölgyi Lajos 4 Poprádi Ildikó 2 Fukker Ágnes Székesfehérvár 38 KKC-2008-V

39 Vállalkozz okosan képzések áttekintô idôrendi táblázata 2. modul Modulok PLATO - Hálózatban könnyebb Témakörök elôadó Protokoll, vendégfogadás h 1 Vancsa István Kommunikációs technikák h 1 Vancsa István Vezetôi készségfejlesztés h 1 Vancsa István Interjútechnika h 1 Vancsa István Komplex hálózatépítô tréning h h h h 4 Tóth János Versenyképes integrált kommunikáció a vállalkozói szférában h h 2 Radetzky András Székesfehérvár Vállalkozz okosan képzések áttekintô idôrendi táblázata 3. modul 2009 Elôadások I. negyedév II.negyedév III.negyedév IV.negyedév száma Helyszín Modulok Versenyképesség-fejlesztés Témakörök A szellemi tulajdon védelmérôl, az iparjogvédelemrôl, a szabadalmakról, a védjegyrôl, valamint a szerzôi jogról Vállalkozói finanszírozási ismeretek Projektgenerálás, pályázatkészítés - Szfvár Projektgenerálás, pályázatkészítés - Mór Minôségügyi ismeretek vállalkozások versenyképességének javításáért h h h h h h h h h h h elôadó 2 Török Antal 2 2 Meizer Magdolna Szabó Sándor András Szabó Sándor András 4 Szôdi Sándor 2009 Elôadások I. negyedév II.negyedév III.negyedév IV.negyedév száma Helyszín Székesfehérvár Mór Szfvár KKC-2008-V

40 40 KKC-2008-V

41 Enterprise Europe Network - Üzletfejlesztés karnyújtásnyira, Információ elsô kézbôl a Gazdaság Házában A hálózatról Elsôdleges információs pont kisés középvállalkozások (KKV-k) számára, innovációval, technológiaés tudásátadással összefüggô kérdésekben, valamint az egységes belsô piac mûködésével kapcsolatos kérdésekben. Az Európai Bizottság az új vállalkozásfejlesztési hálózatot elsôsorban a kis- és középvállalkozások támogatására februárban indította útjára. Milyen szervezetek alkotják a hálózatot? Az Enterprise Europe Network kezdeményezés túlmutat az Európai Unió határain: a hálózat az uniós tagországokon kívül jelen van Törökországban, Macedóniában, Norvégiában, Izlandon, Örményországban, Izraelben és Svájcban is. Az új hálózat a korábbi, szintén a Bizottság által támogatott Euro Info Központ (EIC) és Innováció Közvetítô Központ (IRC) hálózatok tapasztalataira építve, tevékenységeik összevonásával jött létre, ezzel egységesítve a két hálózat egyaránt magas színvonalú szolgáltatási palettáját. Az Enterprise Europe Network hálózatot 500 szervezet alkotja, az egyes országokban mûködô kereskedelmi kamarák, regionális fejlesztési ügynökségek és egyetemi technológia központok hálózatának 4000 naprakész szakértôje áll a vállalkozások rendelkezésére Európa 40 országában. Üzletfejlesztés A brüsszeli háttérrel mûködô hálózatnak Magyarországon 9 irodája létesült, a konzorcium vezetôje az ITD-Hungary. A hálózat Közép-dunántúli régiós központja Székesfehérváron, a Gazdaság Házában mûködik. KKC-2008-V

42 Milyen szolgáltatást biztosít? Az Enterprise Europe Network hálózat mindazoknak a vállalkozóknak biztosít segítséget, akik üzlettársakat keresnek más uniós tagországokban, innovatív ötleteik megvalósításához szaktanácsra tartanak igényt, vagy éppen azt szeretnék megtudni, hogyan juthatnak európai kutatási támogatáshoz, vagy más európai uniós forráshoz. Helyben elérhetô magas szintû szolgáltatások a vállalkozások szolgálatában Vállalkozásfejlesztés - Piacra lépés támogatása Üzleti gazdasági kereskedelmi kapcsolatok bel- és külpiacon való kiépítése, az EU belsô piacán való megjelenés, üzletember-találkozókon, kiállításokon, vásárokon való megjelenés szervezésével. Olyan üzleti adatbázis kerül kialakításra, amely ezeket az igényeket maximálisan kielégíti a partnerkeresés területén is. Technológia-Innováció Az innováció és fejlesztések támogatása Nemzetközi partnerkeresés, pályázatírási rendezvények, tréningek. Jogszabályváltozások figyelemmel kísérése, új, megjelenô pályázatok, tenderek közzététele, hazai és EU-s források megszerzésére vonatkozó információk. Tanácsadás a szellemi tulajdonjoggal, szabványokkal és az innovációhoz kapcsolódó más uniós szabályozásokkal kapcsolatban. Üzletfejlesztés Kutatás-fejlesztés - Az EU kutatás-fejlesztési programjaiban való részvétel támogatása Kutatási és szektor-specifikus témákban (energia, nanotechnológia, mechatronika, kutatás-fejlesztés, információ-technológia) tanácsadással, projektötletek összegyûjtésével, közös (konzorciumi) pályázatokon való induláshoz potenciális partnerek felkutatásával és összehozásával támogatja a gazdálkodókat. Az Európai Unió kutatás-fejlesztési keretprogramjában, az FP7-es pályázatokban való részvételt számos szolgáltatás segíti, úgymint információterjesztés és tanácsadás, pályázatgenerálás, nemzetközi üzleti partnerkeresés. 42 KKC-2008-V

43 No wrong door - Egyablakos szolgáltatási rendszer megvalósítása Az új, kibôvült, integrált szolgáltatásokat nyújtó információs hálózat az un. egyablakos rendszert valósítja meg, azaz bárhol fordul a vállalkozás a hálózat irodájához - Székesfehérváron vagy Barcelonában vagy Tamperében -, mindenütt ugyanazt az egységes szolgáltatást kapja. Mindenhol a teljes hálózat kapcsolatrendszere, információja és szakértelme segíti a vállalkozásokat. Hol érhetô el a magyar hálózat? ITD Hungary Zrt een@itd.hu Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara eenszeged@csmkik.hu Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara een@fmkik.hu Gyôr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara een@gymskik.hu Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara eendebrecen@hbkik.hu INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ een@innostart.hu Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara een@pbkik.hu PRIMOM Vállalkozásélénkítô Alapítvány primomeu@chello.hu Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány eenzmva@zalaszam.hu Hol található az Enterprise Europe Network Közép-dunántúli régiós irodája? Gazdaság Háza, Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Tel.: , Fax: een@fmkik.hu /enterprise Üzletfejlesztés KKC-2008-V

44 TARTALOMJEGYZÉK Elnöki köszöntô Programismertetô Modern vállalkozói kultúra programsorozat elôadások PLATO Hálózatban könnyebb programsorozat elôadások Versenyképesség-fejlesztés programsorozat elôadások Képzések idôrendi áttekintô táblázata Enterprise Europe Network a Gazdaság Házában KKC-2008-V

1. Egyszerû tanácsadás 2. 2. Szakmai konzultáció 5. 3. Projektkészítés, projektmenedzselés 9. 4. Egyéb szolgáltatások 11.

1. Egyszerû tanácsadás 2. 2. Szakmai konzultáció 5. 3. Projektkészítés, projektmenedzselés 9. 4. Egyéb szolgáltatások 11. TARTALOMJEGYZÉK 1. Egyszerû tanácsadás 2. 2. Szakmai konzultáció 5. 3. Projektkészítés, projektmenedzselés 9. 4. Egyéb szolgáltatások 11. 5. Társasági szolgáltatások 17. 6. Kamarai Intézmények szolgáltatásai

Részletesebben

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Üzleti hatékonyság fejlesztése a gyakorlatban OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is --- 2. A program besorolása Csak egy terület

Részletesebben

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető Kollega! Kedves Kolléganő! Kedves Kolléga!

Tisztelt Intézményvezető Kollega! Kedves Kolléganő! Kedves Kolléga! Tisztelt Intézményvezető Kollega! Kedves Kolléganő! Kedves Kolléga! Szíves figyelmedbe ajánlom a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó 2008/2009-es tanévi pedagógus-továbbképzési programját.

Részletesebben

A könyvtári minőségirányítás bevezetésére

A könyvtári minőségirányítás bevezetésére AJÁNLÁS A könyvtári minőségirányítás bevezetésére készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárságának megbízásából 1. Bevezető Már a szakfelügyeletről szóló 2001. évi rendeletben

Részletesebben

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára 5.26 Óraterv Évfolyam 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 Éves óraszám 37 37 37 Bevezetés A helyi tanterv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 2.

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Tanácsadó Iroda

Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Tanácsadó Iroda Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Tanácsadó Iroda 2 a székház szolgáltatásai Színvonalas kiadó irodáinkról érdeklődjön az itc@gymskik.hu e-mail címen, vagy a 96/520-257-es telefonszámon!

Részletesebben

A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008

A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008 A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008 1. Az európai és a hazai helyzet A globális kihívások között Európa számára egy út

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS szakirányú továbbképzési szak A humán erőforrás képzés a szervezetek működtetésének emberi erőforrás menedzseléséhez kapcsolódó szakmai kérdéseivel

Részletesebben

KAMARAI Hírlevél. Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23.

KAMARAI Hírlevél. Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23. KAMARAI Hírlevél Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23. Wekerle Vállalkozói Kör alakítása A Kormány 2012-ben elfogadta a Wekerle Tervet, azaz a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési

Részletesebben

A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák

A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák 1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás "A tanulók életkori sajátosságainak és tudásszintjének megfelelően képes a technika történetiségének és rohamos fejlődésének

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2010. évre szóló feladatterve

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2010. évre szóló feladatterve A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2010. évre szóló feladatterve Stratégiai célkitűzések: A pénzügyi és gazdasági válság negatív hatásai még várhatóan 2010-ben is érezhetők lesznek, ezért a kamarai

Részletesebben

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat

Kapuvár Városi Önkormányzat Kapuvár Városi Önkormányzat Korszerű település-üzemeltetési és - fejlesztési (TÜF) program 2009. szeptember 30. Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 6 2 A Települési Értékközpont rendszer bemutatása... 8 2.1

Részletesebben

Szakdolgozat témák 2015/16. tanév Szervezési és Vezetési Intézet

Szakdolgozat témák 2015/16. tanév Szervezési és Vezetési Intézet Szakdolgozat témák 2015/16. tanév Szervezési és Vezetési Intézet Dr. Berecz József főiskolai docens 1. A benchmarking gyakorlati alkalmazása 2. A fogyasztóvédelem követelményei és megjelenése a vállalkozások

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CIPŐKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CIPŐKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CIPŐKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2014 Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefon: +36 (1) 457-5401 E-mail: dolgozvatanulj@mkik.hu

Részletesebben

VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 811 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Vendéglős

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZERSZÁMKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZERSZÁMKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZERSZÁMKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK A DEBRECENI EGYETEM Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar KÉRELME GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK BSc SZINTŰALAPKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA Agrár képzési terület Gazdasági, vidékfejlesztési és informatikus

Részletesebben

INFORMATIKA Emelt szint 11-12.

INFORMATIKA Emelt szint 11-12. INFORMATIKA Emelt szint 11-12. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök

Részletesebben

Kiválósággal Győrért Díj 2012 Szabó Kálmán, SZKE

Kiválósággal Győrért Díj 2012 Szabó Kálmán, SZKE Kiválósággal Győrért Díj 2012 Szabó Kálmán, SZKE 2012.02.29. 1/37 Résztvevők, a megbeszélés célja Résztvevők: Edutax Kft Ferromark Kft. Goodwill PR és Kommunikációs Ügynökség Bt. Hajdú és Tsa Kft Hatos

Részletesebben

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló

Részletesebben

Észak-Alföldi Minőségi Díj. Pályázati útmutató

Észak-Alföldi Minőségi Díj. Pályázati útmutató Észak-Alföldi Minőségi Díj Pályázati útmutató 2009 TARTALOMJEGYZÉK I. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Pályázati felhívás... 3 A pályázat tartalmi és formai követelményei... 6 Az 2009. évi Észak-Alföldi Minőségi Díj

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Informatika készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. alapján 5-8. évfolyam 2 5-8. évfolyam Az informatika tantárgy ismeretkörei,

Részletesebben

részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai célokat szolgáló közösségekben és hálózatokban. Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a

részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai célokat szolgáló közösségekben és hálózatokban. Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakközépiskolás tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata

Részletesebben

Projektkultúra vs. szervezeti kultúra

Projektkultúra vs. szervezeti kultúra Projektkultúra vs. szervezeti kultúra Dr. Jelen Tibor egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Időről-időre felbukkan egy kulturális probléma. A normál munkamenet és

Részletesebben

Technológia innováció a business marketingben. Business marketing menedzsment 7. Dr. Piskóti István

Technológia innováció a business marketingben. Business marketing menedzsment 7. Dr. Piskóti István Technológia innováció a business marketingben Business marketing menedzsment 7. Dr. Piskóti István Bevezető gondolatok Az innováció-képesség újra egyre fontosabb versenytényezővé válik (Cooper- Edgett

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE Miskolc, 2015. 7.1. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 146/2015. SZ. HATÁROZATA. Készült

Részletesebben

Intézményi Önértékelés

Intézményi Önértékelés Intézményi Önértékelés Pedagógus, vezető, Intézmény elvárások Belső Ellenőrzési Csoport 2015. szeptember 30. Készítette: BECS és Erdei Gyula igazgató Kompetencia A pedagógusra vonatkozó intézményi elvárásrendszer

Részletesebben

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógus önértékelés Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik

Részletesebben

WSUF Gazdasági Tudományos Tanácsadó Testület

WSUF Gazdasági Tudományos Tanácsadó Testület Sümeg Város Önkormányzata és a John Henry Newman Oktatási Központ megállapodása alapján 2015-ben megalapításra került a John Henry Newman Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ A sümegi képzési központban

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

INFORMATIKA 5-8. évfolyam

INFORMATIKA 5-8. évfolyam INFORMATIKA 5-8. évfolyam A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 2. melléklet 2.3.2 Informatika 5-8. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon

Részletesebben

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató 2016 2017 Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató Debreceni Református Hittudományi Egyetem Károli Gáspár Református Egyetem Pápai Református Teológiai Akadémia Sárospataki Református Teológiai

Részletesebben

KERESKEDELMI VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE, GAZDÁLKODÁSA

KERESKEDELMI VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE, GAZDÁLKODÁSA 2 KERESKEDELMI VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE, GAZDÁLKODÁSA 1. A kereskedelmi vállalkozások környezete, a környezet összetevői. A gazdaságpolitikai célok, eszközök és a piaci környezet. 2. A kereskedelmi vállalatok

Részletesebben

Sarkadi Általános Iskola

Sarkadi Általános Iskola Sarkadi Általános Iskola Pedagógiai Programja 2015. 0 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei... 3 1.1.1. Az nevelő-oktató munkánk sajátos pedagógiai

Részletesebben

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Tanulmányi Tájékoztató 2012/2013. tanév II. félév

Tanulmányi Tájékoztató 2012/2013. tanév II. félév Tanulmányi Tájékoztató 2012/2013. tanév II. félév i jogi szakjogász és i jogi szakokleveles tanácsadó szakirányú továbbképzési szakok Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kara 2011. év szeptemberétől

Részletesebben

Ajánlás az Fktv. 10. (1) aa) pontja szerinti képzési program felépítéséhez KÉPZÉSI PROGRAM

Ajánlás az Fktv. 10. (1) aa) pontja szerinti képzési program felépítéséhez KÉPZÉSI PROGRAM Ajánlás az Fktv. 10. (1) aa) pontja szerinti képzési program felépítéséhez KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzési program Azonos a KÉRELEMBEN feltüntetett adatokkal 1.1. Megnevezése Vezetői hatékonyság és készségek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL Ez a tájékoztató segítséget nyújt a hallgatóknak, hogy mélyebben megismerjék a BA képzés három szakirányát. Az írásos anyagot a szakirányok

Részletesebben

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2014/15 Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeghalom 2014/15 INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz,

Részletesebben

T A R T A L O M J E G Y Z É K

T A R T A L O M J E G Y Z É K T A R T A L O M J E G Y Z É K NEM AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSEK... 38 MÉRÉS ÉRTÉKELÉS, MINŐSÉGFEJLESZTÉS... 38 A TUDÁS TÍPUSAI ÉS ÉRTÉKELÉSE. AZ ISMERETJELLEGŰ TUDÁS KRITÉRIUMAI, MÉRŐESZKÖZEI FORMAI

Részletesebben

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha

Részletesebben

2014. Pedagógiai Program. PJSZSZ Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola 2014. 09. 01.

2014. Pedagógiai Program. PJSZSZ Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola 2014. 09. 01. 2014. Pedagógiai Program Tudjátok merre van Szentendre? Ez a kis város a Duna jobb partján fekszik, Buda, Visegrád és Esztergom között Gyönyörű táj! A városka előtt a Kis-Duna, szemünk előtt termékeny

Részletesebben

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK. Operatív Program neve: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. Pályázati konstrukció kódja:

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK. Operatív Program neve: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. Pályázati konstrukció kódja: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Operatív

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PINCÉR MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PINCÉR MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PINCÉR MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLVII.

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁLYHÁS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁLYHÁS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁLYHÁS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

TRÉNING KATALÓGUS 2016

TRÉNING KATALÓGUS 2016 TRÉNING KATALÓGUS 2016 TARTALOMJEGYZÉK STRESSZ-KEZELÉS AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA FEJLESZTÉSÉVEL 3 MUNKA-MAGÁNÉLET EGYENSÚLYÁNAK KIALAKÍTÁSÁRA FELKÉSZÍTŐ 3 KONSTRUKTÍV KOMMUNIKÁCIÓ ÉS KONFLIKTUSKEZELÉS A

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola

Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola SZAKMAI HELYI TANTERV Készítették: Nyemcsokné Antal Mónika Orphanides Mária Budapest, 2014. - 1 - I. Szakmacsoportos alapozás kifutó rendszerben KERESKEDELEM

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÉPI FORGÁCSOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÉPI FORGÁCSOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÉPI FORGÁCSOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 1 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011.

Részletesebben

Fenntarthatósági jelentés a Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2008-as üzleti évérôl. Biztonságban az oroszlán szárnyai alatt

Fenntarthatósági jelentés a Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2008-as üzleti évérôl. Biztonságban az oroszlán szárnyai alatt Fenntarthatósági jelentés a Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2008-as üzleti évérôl Biztonságban az oroszlán szárnyai alatt 1 A Generali-Providencia Biztosító Zrt. számokban, tényekben: A Generali CSR-tevékenysége

Részletesebben

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. 1. Nevelési program 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A Nyíregyházi Szakképző

Részletesebben

TANANYAG KULTURÁLIS PROJEKT CIKLUS MENEDZSMENT (KPCM)

TANANYAG KULTURÁLIS PROJEKT CIKLUS MENEDZSMENT (KPCM) TANANYAG KULTURÁLIS PROJEKT CIKLUS MENEDZSMENT (KPCM) I. modul: ÁLTALÁNOS KULTÚRA ELMÉLET A kultúra fogalmának jelentése, fejlődése I. A két kultúra, hagyományos és PCM, egymás mellett élése napjainkban.

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA LÁTSZERÉSZ ÉS FOTÓCIKK- KERESKEDŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA LÁTSZERÉSZ ÉS FOTÓCIKK- KERESKEDŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA LÁTSZERÉSZ ÉS FOTÓCIKK- KERESKEDŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 6. 7. 8. Heti 1 1 1 óraszám

Részletesebben

Részletes tartalom. I. rész Alapvető reklámjogi tudnivalók

Részletes tartalom. I. rész Alapvető reklámjogi tudnivalók Részletes tartalom I. rész Alapvető reklámjogi tudnivalók 1 1. cím. A reklám 19 3 1. fejezet. Marketing és reklám 19 5 A marketing 19 19 A reklám 20 41 A márka 25 49 2. fejezet. A reklám egyes fajtái 26

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Negyedik, javított kiadás Oktatási Hivatal Kiegészítés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. kötelező tanórai foglalkozások, és azok óraszámai... 22

TARTALOMJEGYZÉK. kötelező tanórai foglalkozások, és azok óraszámai... 22 PEDAGÓGIAI PROGRAM II. kötet HELYI TANTERV 2010. TARTALOMJEGYZÉK A 2007. ÉVI NEMZETI ALAPTANTERVBEN MEGFOGALMAZOTT ELVEK, CÉLOK, FELADATOK... 3 A kulcskompetenciák fejlesztése... 3 A kulcskompetenciák...

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Akcióterv

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Akcióterv Társadalmi Megújulás Operatív Program 4.prioritás: A felsıoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztése a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében Akcióterv 2009-2010 2009. január 13. I. Prioritás bemutatása

Részletesebben

Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltatási jegyzék

Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltatási jegyzék Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltatási jegyzék www.csmkik.hu KAMARÁNKRÓL Az immár 125 éves Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara napjainkban több mint 1300 tagot számlálva az ötödik

Részletesebben

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam INFORMATIKA 9-10. évfolyam Célok és feladatok Az egyén alapvetı érdeke, hogy idıben hozzájusson a munkájához és életének alakításához szükséges információkhoz, képes legyen azokat céljának megfelelıen

Részletesebben

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket,

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket, INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA NŐI SZABÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA NŐI SZABÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA NŐI SZABÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLVII.

Részletesebben

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés megteremtése a hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában és Óvodában PEDAGÓGUSOK FEJLESZTÉSI INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS

Részletesebben

K+F és innováció az Európai Unióban és Magyarországon

K+F és innováció az Európai Unióban és Magyarországon K+F és innováció az Európai Unióban és Magyarországon Szemináriumsorozat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízására készített kézikönyv alapján Szerzők: dr. Bándi Gábor, dr. Borsi Balázs, dr. Papanek

Részletesebben

2010. február-március HÍRLÁNC

2010. február-március HÍRLÁNC 2010. február-március HÍRLÁNC A K T U Á L I S T O V Á B B K É P Z É S E K A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézetben 2010 elején induló akkreditált és

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM 2013.

NEVELÉSI PROGRAM 2013. NEVELÉSI PROGRAM 2013. A Gyermekekről...Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok éreznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

Részletesebben

TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 5-8. évfolyam

TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 5-8. évfolyam TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 5-8. évfolyam Az oktatásnak mind társadalmi, mind gazdasági funkciója miatt alapvető szerepe van abban, hogy az európai polgárok megszerezzék azokat a kulcskompetenciákat, amelyek

Részletesebben

A vezetést szolgáló személyügyi controlling

A vezetést szolgáló személyügyi controlling LINDNER SÁNDOR DIHEN LAJOSNÉ A vezetést szolgáló személyügyi controlling A piacgazdaság teljesítményre, rugalmasságra készteti a nemzetgazdaság szereplőit, köztük is elsődlegesen a vállalkozásokat. Az

Részletesebben

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1. Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program

Részletesebben

asdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxc vbnmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzuiop xcvbnmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzui

asdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxc vbnmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzuiop xcvbnmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzui qwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzuiopőúas dfghjkléáűíyxcvbnmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvb nmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzuiopőú PÁLYÁZATÍRÁS ÉS PROJEKTMENEDZSMENT asdfghjkléáűíyxcvbnmqwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxc

Részletesebben

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 21. 52 811 02 0000 00 00 VENDÉGLŐS. Helyi tanterv 2008.

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 21. 52 811 02 0000 00 00 VENDÉGLŐS. Helyi tanterv 2008. 56. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 700 Dombóvár, Népköztársaság u.. 5 8 0 0000 00 00 VENDÉGLŐS Helyi tanterv 008. Készítette: Ériné Dávid Erzsébet . A képzés szabályozásának jogi háttere A központi

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁRPITOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁRPITOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁRPITOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

CONCILiUM Hungary Kft.

CONCILiUM Hungary Kft. CONCILiUM Hungary Kft. TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT Érvényes: 2011. augusztus 01.től A CONCILiUM Hungary Kft. (a továbbiakban CONCILiUM) a képzés hallgatóinak tanulmányi és vizsgarendjét, valamint képzését

Részletesebben

GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC

GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék Az iskola nevelési programja... 5 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai,

Részletesebben

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CUKRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CUKRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CUKRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. Elfogadta a Horváth Mihály Gimnázium nevelőtestülete

HORVÁTH MIHÁLY GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. Elfogadta a Horváth Mihály Gimnázium nevelőtestülete HORVÁTH MIHÁLY GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM Érvényes: 2015. szeptember 1-től Elfogadta a Horváth Mihály Gimnázium nevelőtestülete a 2015. augusztus 31-én tartott értekezletén Jóváhagyta: Tóth Tamás József

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Informatika Készítette: a gimnázium reál munkaközössége 2015. Tartalomjegyzék Alapvetés...3 Egyéb kötelező direktívák:...6 Informatika

Részletesebben

Pedagógiai Program 2015

Pedagógiai Program 2015 Pedagógiai Program 2015 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 6 1.1.1. Pedagógiai alapelveink, értékeink,

Részletesebben

SZECSKAY Ügyvédi Iroda

SZECSKAY Ügyvédi Iroda SZECSKAY Ügyvédi Iroda T ARTALOM I. IRODÁNK II. GLOBÁLIS HÁLÓZAT, MAGYAR IRODA III. ÜGYVÉDEINK IV. FILOZÓFIÁNK V. SZAKTERÜLETEINK VI. KAPCSOLAT / MEGKÖZELÍTÉS IRODÁNK A Szecskay Ügyvédi Irodát 1992-ben

Részletesebben

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program Neumann János Általános Iskola Pedagógiai Program Tartalomjegyzék I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 1. Az iskolában folyó nevelő - oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 4

Részletesebben

Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolygani rád.

Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolygani rád. Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolygani rád. Újszászi Nevelési Központ A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja 2010. június T A R

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

ESETI, ÓRADÍJAS, ONLINE ÁFA-TANÁCSADÁS KÖNYVELŐIRODÁK, EGYÉB VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Kiadta:

ESETI, ÓRADÍJAS, ONLINE ÁFA-TANÁCSADÁS KÖNYVELŐIRODÁK, EGYÉB VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Kiadta: ESETI, ÓRADÍJAS, ONLINE ÁFA-TANÁCSADÁS KÖNYVELŐIRODÁK, EGYÉB VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Kiadta: Ferenc Krisztina e.v. (Nyilvántartási szám: 31776502) SZÉKHELY: 7671 Bicsérd,

Részletesebben

Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90

Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90 2013 Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Szakmai kérdése, problémája van? Szakértőre lenne szüksége?

Szakmai kérdése, problémája van? Szakértőre lenne szüksége? Szakmai kérdése, problémája van? Szakértőre lenne szüksége? A kamarai Tanácsadói hálózat tagjai egy előre megbeszélt időpontban, személyre szabott tanácsadás keretében segítenek szakmai kérdések megoldásában.

Részletesebben

E T I K A I K Ó D E X E. I. Az Etikai Kódex célja és hatálya

E T I K A I K Ó D E X E. I. Az Etikai Kódex célja és hatálya A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZRT. E T I K A I K Ó D E X E I. Az Etikai Kódex célja és hatálya A piaci siker egyik kulcsa a vállalat céljait támogató és a munkatársak magatartásában is megnyilvánuló pozitív

Részletesebben

Nyitnikék Óvoda 3533 Miskolc, Andrássy út 53/a

Nyitnikék Óvoda 3533 Miskolc, Andrássy út 53/a Nyitnikék Óvoda 3533 Miskolc, Andrássy út 53/a Szivárvány Tagóvoda 3534 Miskolc, Kacsóh P. út 8. Vadász úti Tagóvoda 3518 Miskolc, Vadász u. 2. Helyi Pedagógiai Programja Miskolc, 2013. augusztus 15. OM:

Részletesebben

Projektmenedzserasszisztens. szakügyintéző felsőfokú szakképzés

Projektmenedzserasszisztens. szakügyintéző felsőfokú szakképzés Dunaújvárosi Főiskola Projektmenedzserasszisztens szakügyintéző felsőfokú szakképzés Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Projektmenedzser-asszisztens szakügyintéző felsőfokú szakképzés Alapadatok:...

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019 Kompetencia alapú oktatás elterjesztése, módszertani megújulás a Főváros oktatási intézményeiben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019 Kompetencia alapú oktatás elterjesztése, módszertani megújulás a Főváros oktatási intézményeiben Kompetencia alapú oktatás elterjesztése, módszertani megújulás a Főváros oktatási intézményeiben Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium Kulturális kapcsolataink erősödésének eredményeképpen

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0005. Kutatási szolgáltatás fejlesztés: Szervezetfejlesztési szakember tevékenység (tanulmány)

TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0005. Kutatási szolgáltatás fejlesztés: Szervezetfejlesztési szakember tevékenység (tanulmány) KEIRDI Kutatási Szolgáltatás Design: RIQ & Lead modell. Interdiszciplináris kutatói teamek felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre az alapkutatás és a célzott alapkutatás területén TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0005

Részletesebben

HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam

HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam I. BEVEZETÉS A tananyag tartalma olyan tudományosan megalapozott, korszerű, alapvető kémiai ismereteket foglal magában, amelyek segítségével a tanulók egyrészt megértik

Részletesebben