2012. október évf. 1.szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2012. október 19. 8.évf. 1.szám"

Átírás

1 Krétafirka A as tanévben is firkálunk és diákújságunk révén tájékoztatjuk és szórakoztatjuk régi és új olvasóinkat. A szerkesztő csapat sem a régi: sokan elmentek a sulinkból így tőlünk is -, de gazdagodtunk újabb tagokkal is. Fogadjátok az ő egyelőre még kezdő - írásaikat érdeklődéssel és megértéssel. Jó olvasást! Zvara Zita felelős szerkesztő Infózóna Okt.19.: október 23-i eseményekre emlékezünk; hetedik évfolyam műsorát láthatjátok Okt. közepe: Zsámbék-medence Kis Matematikusa versenyre lehet nevezni Sokan kérdeztétek, hát utánajártunk: házi szavalóverseny november második hetében lesz, pontosítás plakátokon! Bolyai Matematika Csapatversenyen vett részt néhány csapatunk október 12-én, az eredményeikre még várunk, szorítunk nekik! Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen vesznek részt 5-8. évfolyamon 20-an, öt csapatban. A megmérettetés november 9-én lesz, jó felkészülést! Októberben megkezdődik a 7-8. évfolyam számára hirdetett német házi verseny. A legjobb hat tanuló ismét elnyeri a lehetőséget az egy hetes remshaldeni tanulmányútra. Nevezzetek Zita néninél! Fogászati ellenőrzés: minden szerdán, 9 órától, névsor szerint, ötösével: - Okt évfolyam megy - Nov. 7-én a negyedikesek Négy napos hétvége: okt Őszi szünet: október 29-től (hétfő) november 2-ig (péntek) Jó pihenést mindenkinek! - Utolsó tanítási nap: okt. 27. szombat, ami munkanap! - Első tanítási nap: november 5. hétfő Nánding Diákinterjú az ötödikesekkel Ebben a hónapban a mostani, vagyis új ötödikesekkel csináltam interjút. Megkérdeztem őket, hogy tetszik a felső tagozat, milyen nagynak lenni. Nagyon sok jó, nagyon, nagyon tetszik, esetleg szuper válasz érkezett. De azért itt vannak a kérdések és válaszok bővebben (minden válasz más ötödikestől származik): - Milyen a felső? Nehéz? Hogy tetszik? - Nagyon jó! Sokat kell tanulni, de jó! - Hogy tetszik a felsős udvar? Jobb, mint az alsós? - Hát, szerintem nem jobb, mert ugyanazt lehet csinálni, mint az alsóson. Nem? (De! szerk.) - Mi a kedvenc tantárgyad, és miért? - A matek, mert szeretek számolni. Tehát minden ötödikesnek tetszik a felső. Valakinek azért, mert az udvar emeletes (azért emeletes, mert egy szinttel magasabb az alsósnál), valakinek meg azért, mert jók az új tantárgyak és a tanárok is kedvesek. Minden ötödikes elégedett. LuLucisz 1

2 InterYou Kissné Gémes Anetta tanárnővel - Tanított-e már korábban, ha igen, mit és hol? - Igen, tanítottam: 1999-től Miskolcon művészeti szakközépiskolában rajzot, tavaly pedig a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolában hittant és etikát tanítottam. - Hol tanult? - Iskoláimat Debrecenben és Nyíregyházán végeztem. - Mi a hobbija? - Hobbim a festészet és a túrázás. - Hol lakik? - A családunk idén nyáron Biatorbágyra költözött, aminek a gyermekeim nagyon örültek. - Hányadik osztályt tanít, hol napközizik? - Jelenleg az etyeki iskolában rajzot tanítok felsőben, és a 2.b-ben napközis foglalkozást tartok. - Hogy jön ki a gyerekekkel? - Nagyon szeretem az iskolát, hamar megtaláltam eddig a gyerekekkel a közös munka örömét, remélem, ez Etyeken is így lesz, hiszen rengeteg kreatív tanulót ismertem meg szeptemberben. - Ismerte-e Etyeket korábbról? - Etyeket régóta ismerem és szeretem, mert a férjem itt élt, amikor megismertem. - Mi a véleménye a falunkról? - Mivel hobbim a festészet, így Etyeket is festői szemmel néztem eddig. Nagyon sok szép utcarészlete, templomtere, pincesora van és pihentetőek a domboldalai. Ágesz, Pep Könyvajánló: Thomas Brezina: Boszorkánytitok Ilyen rossz napja még senkinek sem volt, mint Lizinek és Tinkának! A lányok véletlenül megszegték a szabályt, és a kisöccsük előtt varázsoltak, pedig senki nem jöhetne rá a titkukra. Hogy ezt megakadályozzák, elveszik a kisöccsük hangját. Aztán megpróbálják helyrehozni, de közben véletlenül felgyújtják az anyukájuk szülinapi ajándékát. Eközben a Boszorkányok Klubja meghirdeti a boszorkánybajnokságot, ahol a főnyeremény három kívánság. Tinkáéknak pont ez kéne ahhoz, hogy mindent helyre hozzanak. De a verseny közben megtámadják őket, így veszélybe kerül a győzelmük! Nagyon jó könyv, mert izgalmas és tele van poénokkal! Pep Sziasztok Diáktársak! Szavaztattunk Az idei első szavazásunk témája az volt: olvasol-e mást is újságunkból a Humoron kívül? Az eredmény a követező lett: Igen: 96 Nem: 48 Érvénytelen: 11 2 SüCy

3 Ritmusvonal Children Of Distance 2006-ban alakult ez a magyar hiphop, pop együttes. Nevüknek jelentése: a Távolság Gyermekei. Tagjai: Horus, Carp-E és Shady. Albumaik neve: 333 km, Egyedül a Világ Közepén, Csapó kettő. Horus valódi neve Somogyi Péter, ő a csapat dalszövegírója, mellesleg rapper. A Carp-E név mögött Ács Róbert bújik meg, szintén rapper és dalszövegíró, ill. ő tartja a külföldi producerekkel a kapcsolatot. Shady a Nyári Roland névre hallgat rapper, és besegít a dalszövegírásban is. A legjobb együttesnek járó díjat kapták meg a Viva Cometen és a Bravo Otto gálán, érdemes őket meghallgatnod. Pár szám tőlük: Súgd meg, Kedves naplóm, Emlékezz rám F@fy, Anna Kedves alsó tagozatosok! Ti rajzoltátok! Úgy tűnik, első felhívásunk nem ért el hozzátok, netalán nem volt kedvetekre való a téma - nyomdázott falevelekből készült őszi kép -, ugyanis egyetlen rajzot, festményt sem kaptunk. Reméljük, a következő, novemberre szánt pályázatunk már elnyeri tetszéseteket és megihlet titeket: rajzoljatok (vagy fessetek) kísértetkastélyt! Időtök, mint a tenger: szünet utánra, azaz november 07-re várjuk fantáziadús rajzaitokat! Jó munkát! szerkesztők Biológia sarok: Vombat A vombatok külső megjelenése a medvefélékre emlékeztet: robusztus felépítésű, csökevényes farkú állatok. Szőrzetük igen dús, talpuk széles és csupasz, karmaik lapítottak és erősek, ásásra alkalmasak. A hím testhossza cm, a kifejlett állatok testtömege akár a 30 kg-ot is elérheti, a nőstény kisebb. Ausztráliában és Tasmániában honosak. Tág üregeket, és hosszú folyosókat ásnak, a nappalt ezekben töltik. Csak az est beállta után bújnak elő odújukból. Mozgása lassú, nehézkes. Egy vombatot igen nehéz szándékától eltéríteni. Ha akadály kerül elébe, azon fáradságot és időt nem kímélve hatol át. Tápláléka elsősorban kemény, szívós levelű fűfélékből áll, de kiásott gyökereket is szívesen fogyaszt. Fogai és karmai alkalmasak védekezésre is, de erre ritkán használja. Állatkertben könnyen tartható, gyorsan megszelídül. Erszényes emlősök. Vemhességi idejük rövid, 4-6 hét. Az anya egyszerre 3-4 utódot ellik. Az utódok igen fejletlenül jönnek világra, ezért sokáig maradnak anyjuk hátrafelé nyíló erszényében. Nánding 3

4 Humor Harcoljunk együtt az üvegházhatás ellen! Pukizzunk nejlonzacskóba! - Betartotta a tanácsomat és nyitott ablaknál aludt? - Igen, doktor úr. - Tehát az asztmája nyomtalanul eltűnt? - Nem, doktor úr. Az aranyórám tűnt el nyomtalanul. - Pistike, hogy hívják a kutyádat? - Egyiptom. - Miért éppen így? - Mert minden szobában hagy egy piramist... Móricka üzenő füzetébe beírja a tanító néni: A gyerek büdös! Mosdatni! Mórica apja visszaüzen: Nem szagolgatni! Tanítani! Móricka, a macskáról szóló dolgozatod szóról szóra egyezi a testvéredével! - Igen tanító bácsi, hiszen ugyanarról a macskáról írtunk. Két asszony beszélget: - Az én férjem író. Minden évben közöl egy szerelmes regényt. - Az enyém meg minden hónapban elhallgat egyet. Óra előtt: Diák: - Kijavította a dolgozatot? Tanár: - Nem. Más diákjaim is vannak. Órán: Tanár: - Kész a házid? Diák: - Nincs, más tanáraim is vannak. Pistike hazamegy az évzáróról, megkérdezi az anyja: - Milyen lett a bizonyítványod? - Katonás! - Az meg milyen? - 1,2,1,2,1,2 - Apu, találtam egy elveszett labdát. - Honnan tudod, hogy elveszett? - Hát, a gyerekek az udvaron még most is keresik - Anyu nézhetem a tv-t? - Igen kisfiam, csak ne kapcsold be! A szőke nő olyan, mint az elefánt. - Elnézegetem, de otthonra nem kéne. Fancy, Sandy Filmajánló: Leépített Szépség A Leépített Szépség a Beépített Szépség paródiája. A rendezője, Bryan Michael Stoller több paródiát, vígjátékot rendezett. A főszereplők: Eric Roberts, Joyce Giraud, Charlie Schlatter, Popi Ardissone, Kamilla Bjorlin, Jennifer Amy, Janna Giacoppo, Stuart Rigby és Michael Jackson is szerepet kap M ügynök -ként. A film arról szól, hogy egy rakás szépségkirálynő Powers kapitány parancsnoksága alatt a választás helyszínre tart. A gépen tartózkodik a Vatikán különlegesen tökkel ütött ügynöke is, aki miatt a gép szerencsétlenséget szenved és a szépségkirálynők és az idióta pilóták egy lakatlan szigeten lyukadnak ki. Persze az ügynök kereket oldott, a helyére lépő pilóta pedig furcsamód postacsomagokat kap az isten háta mögötti helyen (laptop, tv, robot), és jól él egy barlangban, míg a többiek élelmet keresnek, és ádáz küzdelmet folytatnak az utolsó csomag sminkkészletért. Aki szereti a vígjátékot és a paródiákat annak meg kell néznie! Ghost 4

5 Világjáró Mexikó Mexikóban több fejlett civilizáció is élt: pl. a maják és az aztékok. Számos építészeti remekművet készítettek, ezek között is a Palengue-i templom a legszebb. Gyönyörű lépcsőzetes felépítésével ma is gyönyörű látványt nyújt. A spanyol gyarmatosítók miatt az őslakosok közül majdnem mindenki keresztény. Mexikó időjárása és domborzata nagyon változatos; északon préri és homoksivatag, délen trópusi esőerdők találhatók. A flóra és fauna is igen gazdag: a mexikói jogszabályok mintegy állat- és növényfajt védenek. Kultúrájuk sokban különbözik a mienktől, például: a halottak napját boldogan ünneplik, mert szerintük ilyenkor együtt lehetnek elhuny hozzátartozóikkal. Mindezek tudatában egyszer érdemes ellátogatni és megnézni Mexikót. Zoli Egy egészen ismert helyről írok nektek, talán már ti is jártatok ott: ez Cancún, ami sokak kedvenc nyaralóhelye. Nagy szállodasorok, folyamatos rendezvények jellemzik az álomszép helyet. Cancún a Yucatánfélszigeten található, Mexikóban. Nyáron szinte meg lehet ott sülni, még éjszaka is nagyon meleg van. Cancúnban a többi mexikói várostól eltérően semmi történelmi építmény nincs. Cancún az 1970-es években kezdett el növekedni, fejlődni, mára már 850 ezer lakosa van. Norciszka Hozzávalók (mártás): - 1 doboz (40 dekás) paradicsom konzerv - 2 teáskanál szárított oregano - 2 gerezd fokhagyma G a sztrosarok Pizza (8 személyre) 5-2 evőkanál olivaolaj - 1 evőkanál sűrített paradicsompép - őrölt fekete bors (ízlés szerint) A paradicsomkonzervet és az oregánót belerakom a turmixgépbe. A fokhagymagerezdeket megpucolom és lepréselem, majd ezt is beleteszem a turmixgépbe. Belerakom az olivaolajat és belerakom a sűrített paradicsomot is. Hozzárakok a borsot, ha szeretnénk, sót is, majd összeturmixolom az egészet. Hozzávalók (tészta): - 1 kiló liszt - 2 lapos evőkanál só - 1 evőkanál szárított oregano - őrölt fekete bors (ízlés szerint) - 2 tasak szárított élesztő - 2 teáskanál cukor - 6 deci langyos víz - 6 evőkanál olivaolaj - olivaolaj (a tál kikenéséhez) Langyosra melegítem a lisztet, úgy, hogy a legalacsonyabb fokozatra beteszem zacskóstul egy percre, majd belerakom egy nagy tálba és hozzákeverem a sót, és tisztességes mennyiségű borsot. Egy nagy keverőtálba belerakom az élesztőt és a cukrot. A langyos vízzel simára keverem és hozzárakom az olivaolajat is. Folyamatos keverés közben belerakom a fűszeres lisztet, apránként. Amikor az összes liszt benne van, hólyagosan simára kell dagasztani. Utána még kézzel is át kell dolgozni, aztán vékonyan a kiolajozott tálba, majd letakarva 45 perc alatt meleg helyen a duplájára kelesztem. Újra átgyúrom, majd 4 egyenlő részre osztom. Amíg az egyiket jó centis vastagságúra nyújtom, addig a többit lefedve tartom. A kigyúrt részt enyhén olajozott tepsire teszem, 15 perc pihenés után rárakom a pizzamártást, meg a többi kiegészítőt (sonka, szalámi, kukorica, stb ). Előmelegített 220 C-os sütőben perc alatt megsülnek. Nánding

6 Bigyó - Az elefánt evés közben koptatja a fogát, és miután az utolsó is elkopott, éhen hal. - A hangyák is nyújtózkodnak ébredés után. - A méh 700 különféle illatot képes megkülönböztetni. - A fehérfejű sas fészke akár kg is lehet. - A repülőhalak képesek akár 6 méter magasan 300 métert is repülni a víz felett. - Egy kilogramm méz előállításához a méhek 4 millió virágot látogatnak meg, miközben a megtett távolság a Föld kerületének négyszerese. - Egy macska életének 30%-t tölti tisztálkodással. - Egy jegesmedve több mint 80 pingvint képes megenni egy ültő helyében. - Egy strucc szeme nagyobb, mint az agya. - A termeszek kétszer gyorsabban rágták a fát, amikor heavy metal zenét játszottak nekik. HIHETETLEN DE IGAZ! Ghost, F@fy Ki hitte volna, hogy a 30-as években is létezett a mai walkmanhez vagy ipodhoz hasonló lejátszó? A Colibri gramofonról akkoriban bizonyára azt hitték belga gyártói, hogy ennél kisebb ilyen készülékeket soha nem gyártanak majd. Arról nincs hír, menynyibe került annak idején, csak annyit tudni, hogy az egykoron nagyon is,,menő kütyü kikiáltási ára most forintnyi összeg lesz egy árverésen. Nagyanyáink sem hitték volna, hogy a mini gramofont, amelyet piknikekre vittek magukkal, egyszer majd gombnyi méretű lejátszók váltják föl. Pedig annak idején nagyon modernek nézett ki, elegáns bőrtokban árulták, és még fogantyút is tettek rá, hogy minél könnyebben lehessen szállítani a romantikus kirándulásokra, piknikekre. Használata sem volt túl komplikált, zenehallgatás előtt jól fel kellett kurblizni, csak úgy játszotta le a méreténél kétszer nagyobb lemezeket 78-as fordulatszámon. Fancy Talált tárgyak: Nem adtak le semmilyen talált tárgyat, eztán is vigyázzatok a holmitokra! KRÉTAFIRKA TEAM Infózóna Réthelyi Nándor Ti rajzoltátok Miksa Benkő Szavaztattunk Rádics Sarolt, Varga Kata InterYou Hargitai Ágnes, Palotai Petra Diákinterjú Éberling Luca Világjáró Somogyi Nóra, Szikora Zoltán Könyvajánló Palotai Petra Filmajánló Varga Krisztián Humor Gál Fanni, Spisák Alexandra Bigyó Dörner Fanni, Varga Krisztián Hihetetlen, de igaz Gál Fanni Ritmusvonal Dörner Fanni, Juhász Anna Biológiasarok Réthelyi Nándor Közreműködött Travnik Róbert 6 Szerkesztőcsapatunk minden szerdán, 15 órától megtalálható az informatika teremben. Felelős szerkesztő: Zvara Zita Iskolában terjesztett, ingyenes havilap Kiadja: Magyar-kút ÁMK Német Nemzetiségi Általános Iskola

2. 6.b csapata 3. 5.b csapata. 1. 8.b csapata. 3. 5.a csapata. Lányok 7.o-8.o.: 1. 8.a csapata 2. 7.a 1. csapata 3. 8.b csapata, 7.

2. 6.b csapata 3. 5.b csapata. 1. 8.b csapata. 3. 5.a csapata. Lányok 7.o-8.o.: 1. 8.a csapata 2. 7.a 1. csapata 3. 8.b csapata, 7. Krétafirka Infózóna November 13. péntek: 16 órától műsor, majd hagyományos Márton-napi lampionos felvonulás! Nov. 9. Fogadóóra alsó tagozatnak 17:00-19:00-ig Nov. 10. Fogadóóra felső tagozatnak 17:00-19:00-ig

Részletesebben

2011. március 11. 6.évf. 6.szám

2011. március 11. 6.évf. 6.szám Krétafirka Infózóna március 11., péntek: 3. órában március 15-i iskolai ünnepség lesz március 14. hétfő, munkaszüneti nap, ledolgozzuk márc. 19-én, szombaton, hétfői órarenddel. március 21. Tanulói adatlapok

Részletesebben

2013. január 23. 8.évf. 4.szám

2013. január 23. 8.évf. 4.szám Krétafirka Infózóna Indul a kémia házi verseny (havonta két forduló) Zsámbéki-medence Kis Matematikusa levelező verseny eredményére várunk. (döntő február 23-án) Feb.02.: Német nyelvű vers-és prózamondó

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben

PÉCELI HÍREK. Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN

PÉCELI HÍREK. Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN PÉCELI HÍREK Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN - 2 Péceli Hírek 2013. december Közügyek - - - Zsadányi Zsolt: - - - - - - - - - - Részletek

Részletesebben

2013. április 12. 8.évf. 7.szám

2013. április 12. 8.évf. 7.szám Krétafirka Infózóna ápr.16-án a holokauszt áldozatairól emlékezünk meg ápr. 16. (17:00-19:00): fogadóóra a felső tagozaton csákvári helytörténeti vetélkedő; internetes; ápr.10-20., majd május18. döntő

Részletesebben

IFELORE Hírlevél 2012. április.30

IFELORE Hírlevél 2012. április.30 0 Előszó-Visszaemlékezés 2008-ban, majdnem pontosan négy éve az alábbi sorokkal búcsúzott a hírlevél akkori szerkesztője, Netti. Azóta szunnyadt a toll, várta, hogy valaki újra elővegye. Úgy gondolom,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV Jogszabályi alapja 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) bekezdés. Az iskola neve: Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Az iskola címe: 8300

Részletesebben

Lezárul a német házi verseny 7-8. évfolyamon. Az alábbi tanulók utazhatnak ki Remshaldenbe, egy hetes tanulmányi kirándulásra:

Lezárul a német házi verseny 7-8. évfolyamon. Az alábbi tanulók utazhatnak ki Remshaldenbe, egy hetes tanulmányi kirándulásra: Krétafirka Infózóna Eredmények: Március 12. Nemzeti ünnep Iskolai ünnepély Március 15. - Nemzeti ünnep Községi ünnepély Nyílt nap a leendő első osztályos szülők számára március 18-án Március 19. Irodalmi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

2007-11-09 3. évf. 2. szám

2007-11-09 3. évf. 2. szám 2007-11-09 3. évf. 2. szám Cirkáló Itt cirkál az infó o November 9. MA!! : Márton-napi msor és felvonulás 16 órakor az iskola udvarán. Lampiont, mécsest hozzatok magatokkal! A felvonulás után az óvodában

Részletesebben

2010. május 28. 5.évf. 8.szám. Ernest Hemingway

2010. május 28. 5.évf. 8.szám. Ernest Hemingway Krétafirka Régi harcok, régi, kopott könyvek Derű, mosoly, néha fájó könnyek Múlik minden, rohannak az évek Búcsút mondunk, múló diákévek. Ernest Hemingway Infózóna Gyermeknap: 2010. május 30-án, vasárnap

Részletesebben

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási

Részletesebben

Hallássérültek Felelős kiadó Kiadja a Siketek és Nagyothallók

Hallássérültek Felelős kiadó Kiadja a Siketek és Nagyothallók . Si Rö la da Világ ajno ság N m mu a ozha a si Óvodás O szágos lnö ségi lés... 32 6 Si Világna ja 4 14 Mi ll udni a ha ili áci s á yá l? Ella ici u ya, d iási s g ség 10 15 Baja Vá osi Sz v z év s 20

Részletesebben

http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu

http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547

Részletesebben

A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid

A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid Széchényi István Római Katolikus Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola (620 pont) A 2012. év alpolgármestere: Berki Antal Damjanich János Szakközépiskola,

Részletesebben

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma: Közzétételi lista 1. Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az intézmény beiskolázási körzete: Andrásfa, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár, Pácsony, Olaszfa, Oszkó települések. A 2011. Nktv. értelmében:

Részletesebben

1/2004.(I.15.) 1/2004.(I.15.) Önk. sz. határozat. 2/2004.(I.29.) 2/2004.(I.29.) Önk. sz. határozat

1/2004.(I.15.) 1/2004.(I.15.) Önk. sz. határozat. 2/2004.(I.29.) 2/2004.(I.29.) Önk. sz. határozat 2004. évi Képviselő-testületi határozatok: 1/2004.(I.15.) 1/2004.(I.15.) Önk. sz. határozat Alsóörs község Önkormányzat Képviselőtestülete az alsóörsi 4 hrsz-u ingatlan elvi építési engedélye ügyében a

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista Rumi Rajki István ÁMK Általános Iskolája

Különös Közzétételi Lista Rumi Rajki István ÁMK Általános Iskolája Különös Közzétételi Lista Rumi Rajki István ÁMK Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító Sorszám Szakképzettsége

Részletesebben

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes 2011. május 1. vasárnap Úgy szülünk, ahogy születünk? 12 éve dolgozom a születés

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZ AT NEVELÉSI TAN Á C S AD Ó 1205 BUDAPEST, MÁRTÍROK ÚTJA 51. TEL./FAX:283-45-42 OM 101804

PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZ AT NEVELÉSI TAN Á C S AD Ó 1205 BUDAPEST, MÁRTÍROK ÚTJA 51. TEL./FAX:283-45-42 OM 101804 INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGAM ÉRTÉKELÉSE 2011/2012-ES TANÉV Intézményünk minőségbiztosítási programját az év elején elkészített munkaterv alapján folytatta a megújult minőségbiztosítási team. Az

Részletesebben

BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS

BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS Magyarbánhegyesi HAVILAP III. évfolyam 1. szám - 2015.január MOTTÓ: A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében. - ELEANOR ROOSEVELT - Minden kedves magyarbánhegyesi lakosnak egészségben,

Részletesebben

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2016/3 Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 Szenvedély és elköteleződés Házasság

Részletesebben

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K Mottó: Hiszen tíz évvel ezelőtt én is Békéscsabáról Nyíregyházára utaztam, hogy tíz percet beszélhessek valakivel, aki túl volt a műtéten! 2004. december

Részletesebben

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Képzéseink: A tagozatok kódszámai általános tantervű 01 matematika 02 angol 03 német 04 biológia 05 informatika 06 magyar 07 történelem 08 Arany János

Részletesebben

XI. évfolyam, 3. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2007. szeptember

XI. évfolyam, 3. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2007. szeptember ÚNYI ÚJSÁG XI. évfolyam, 3. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2007. szeptember Tartalom Fejezetek Úny község történelmébıl Óvodai hírek Iskolai hírek Testületi Tallózó Anyakönyvi hírek Mottó:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE 5310 KISÚJSZÁLLÁS KÁLVIN U. 3. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg:

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: Általános Szerződési és Felhasználási feltételek A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: 1. Üzemeltetői adatok ismertetése 2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások körének

Részletesebben

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Segitő jogász Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Dr. Mészáros József nyugalmazott ezredes hetven esztendősen is aktívan dolgozik. 1958 óta vesz részt a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

Budai Református Egyházközség. Advent

Budai Református Egyházközség. Advent Budai Református Egyházközség 2013 Advent ...meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012) Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jegyzıkönyv Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Dávid Lajosné, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el 2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked

Részletesebben

IX. FUTAPEST-ETYEK:CROSSFUTÁS 2009. JANUÁR 25. VASÁRNAP

IX. FUTAPEST-ETYEK:CROSSFUTÁS 2009. JANUÁR 25. VASÁRNAP Krétafirka 1 Infózóna Jan. 16. péntek I. féléves bizonyítvány zárása Jan. 20., kedd: Osztályozó értekezlet Jan. 22. csütörtök, 18:00: I. féléves bizonyítvány kiosztása az 5.-6. évfolyamon szülői értekezlet

Részletesebben

Kedves Hallgatótársak!

Kedves Hallgatótársak! Kedves Hallgatótársak! Gávay Bence vagyok, a Miskolci Egyetem mesterszakos gépészmérnök hallgatója. Az elmúlt 5 hónapot a spanyolországi (mondjuk inkább úgy, hogy katalóniai) Gironai Egyetemen tanultam

Részletesebben

Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón

Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón 2015-07-31.-én és 08-1.-én és 2.-án! Nem a rendszert kell megdönteni, hanem ki kell szervezni alóla a társadalmat.

Részletesebben

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Régi idők tanújaként beszélni egy nagy múltú intézmény ünnepére összegyűlt vendégek előtt, közöttük

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Török Lajosné köszönti a bizottság tagjait, meghívott vendégeket és az érdeklődőket.

JEGYZŐKÖNYV. Török Lajosné köszönti a bizottság tagjait, meghívott vendégeket és az érdeklődőket. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottságának 2011. november 22 - én 17 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Jelen

Részletesebben

BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016.

BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016. BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016. A Szentlélek segítségét kérve szeptember 1-jén, a Veni Sancte szentmisével kezdetét vette az új tanév. A Gondviselésbe vetett bizalmunk és reményünk mellett kérjük a szülők elkötelezett

Részletesebben

Módszertani füzet. Anyákra fókuszáló baba-mama klubok indításához. Szép-Magyar Ágnes

Módszertani füzet. Anyákra fókuszáló baba-mama klubok indításához. Szép-Magyar Ágnes 1 2 Módszertani füzet Anyákra fókuszáló baba-mama klubok indításához Szép-Magyar Ágnes 3 Előszó Pont egy évvel ezelőtt kelt életre egy olyan elképzelés, ami hosszú-hosszú időn át érlelődött bennem. Hihetetlenül

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

Képes szakácskönyv. dán ételekből

Képes szakácskönyv. dán ételekből Képes szakácskönyv dán ételekből Képes szakácskönyv dán ételekből Szerkesztő: Molnár Sándor A tanulmányúton résztvevő fiatalok: Volentér Ilona, Jakubács Gábor, Czaga István Tartalomjegyzék Dán királyi

Részletesebben

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6 A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3 1.1. Az iskola adatai 3 1.2. Az iskola rövid története 4 1.3. Az oktató-nevelő munka személyi feltételei a 2008/2009. tanévben 5 1.4. Az oktató-nevelő munka

Részletesebben

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ A csodás fotók Borzi Viviennek köszönhetően születtek, aki arra törekszik, hogy fiatalos, élettel teli képeket tárjon a szemünk elé. Vivien 16 éves kora óta fotóz, s először víz alatti munkáival vált ismertté.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. október 14-i soros nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. október 14-i soros nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: 2011. október 14-i soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás polgármester Novák-Kovács Zsolt Ferencz Kornél alpolgármester képviselő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

Megoldások. I. Osztályozás, rendezés, kombinatorika. 1. osztály

Megoldások. I. Osztályozás, rendezés, kombinatorika. 1. osztály Megoldások I. Osztályozás, rendezés, kombinatorika 1. osztály 4. Lackó kezében egy gesztenye van. 5. Kettő. 1 + 1 = 2. 6. Öt. 3 + 2 = 5. 7. Igaz állítás: A), D), E). 2. osztály 1. 6 lehetőség van. Ha ismétel,

Részletesebben

Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon MUNKATERV 2015/2016. tanév

Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon MUNKATERV 2015/2016. tanév Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon MUNKATERV 2015/2016. tanév Kazincbarcika, 2015. augusztus 31. Pál-Kutas Dénesné igazgató Tartalomjegyzék Bevezetés:...3 Jogszabályi háttér:...4 I.

Részletesebben

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11.

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás 2016. március11. Projektnap 1 Tisztelt Olvasóink! Önök most iskolaújságunk rendkívüli ünnepi kiadását olvassák. Ebben a számban 1848. március 15-e

Részletesebben

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika

Részletesebben

Rief SF, Heimburge JA (2006): How to reach and teach all children in the inclusive classroom. Jossey-Bass, USA

Rief SF, Heimburge JA (2006): How to reach and teach all children in the inclusive classroom. Jossey-Bass, USA Rief SF, Heimburge JA (2006): How to reach and teach all children in the inclusive classroom. Jossey-Bass, USA Chapter 14: Motivating students to be successful mathematicians Fordította és adaptálta: Vargáné

Részletesebben

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı 5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Elıterjesztés a járásokról, a járási hivatalok kialakításáról, valamint a polgármesteri hivatalok,

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4... ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

A recepteket összegyűjti és a kiadványt szerkeszti: Vincze Andrea

A recepteket összegyűjti és a kiadványt szerkeszti: Vincze Andrea A szlovák nemzetiség hagyományos ételei a Körös-Maros régióban 0.01 verzió A recepteket összegyűjti és a kiadványt szerkeszti: Vincze Andrea Békés Megyei Könyvtár 2005 A kiadvány a Békés Megyei Könyvtár

Részletesebben

Ugodi Harangszó. 2013. DECEMBER, KARÁCSONY HAVA Az Ugodi Római Katolikus Egyházközség értesítője. Kedves Ugodi Testvérek!

Ugodi Harangszó. 2013. DECEMBER, KARÁCSONY HAVA Az Ugodi Római Katolikus Egyházközség értesítője. Kedves Ugodi Testvérek! Ugodi Harangszó 2013. DECEMBER, KARÁCSONY HAVA Az Ugodi Római Katolikus Egyházközség értesítője Kedves Ugodi Testvérek! Napjainkban a karácsonyi hangulat megteremtéséhez elengedhetetlen a feldíszített

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Munkaterv. Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015. Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18.

Munkaterv. Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015. Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18. Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015 Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18. Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola 2014-2015-ös tanév A FELADATAINKAT

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Természetbarátok!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Természetbarátok! VERSENYKIÍRÁS KÖSZÖNTŐ Kedves Természetbarátok! Engedjétek meg, hogy egy kicsit saját szemszögemből ajánljam nektek az idei rendezvényt. Elolvastam az előző évek köszöntőit és mindegyikben megtaláltam,

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A kiadvány megjelenését támogatta: Tartalomjegyzék Bevezetés...5 Az

Részletesebben

több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi.

több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi. Részlet a Német Nemzetiségi Általános Iskola Pedagógiai programjából: XV. AZ OTTHONI (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI) FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT HÁZI FELADATOK MEGHATÁROZÁSA Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

Adászteveli hírmondó

Adászteveli hírmondó Adászteveli hírmondó December 17-én tartottuk a Szeretet ünnepét. Az óvodások, iskolások és a helyi fiatalokból álló kultúrcsoportok műsorral köszöntötték a lakosságot. 2012. január 3. évfolyam 1. szám

Részletesebben

Szombathelyi Szivárvány Óvoda

Szombathelyi Szivárvány Óvoda Szombathelyi Szivárvány Óvoda OM: 036462 Epochális rendszerű pedagógiai programja TARTALOMJEGYZÉK BEKÖSZÖNTŐ 1. KÜLDETÉSNYILATKOZATUNK... 1. oldal 2. ÓVODÁNK BEMUTATÁSA... 2. oldal 2.1. Óvodánk személyi

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti

Részletesebben

A közművelődés és felnőttképzés kapcsolatának meghatározói

A közművelődés és felnőttképzés kapcsolatának meghatározói Felnőttképzési tapasztalatok a közművelődésben a HEFOP 3.5.4 intézkedés jelentősége bemutató, 27. 1. 24. Budapest Nagyné Varga Melinda Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztály vezetője

Részletesebben

EGYSZERŰ. Rosszul értelmezett üzenetek

EGYSZERŰ. Rosszul értelmezett üzenetek EGYSZERŰ Rosszul értelmezett üzenetek A tagok egytől x-ig kapnak sorszámot, ez a szereplés sorrendjét jelzi. Az 1-es számú résztvevő kigondol egy hétköznapi tevékenységet és elmutogatja (pl. megvajazza

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről

Részletesebben

Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről. Tisztelt Közgyűlés!

Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről. Tisztelt Közgyűlés! Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről Tisztelt Közgyűlés! Sok szeretettel köszöntöm a kedves sporttársakat. A közgyűlésre meghívtuk a megyei szövetségtől Bernáth Marietta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 210. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. október 8-án 11 órától megtartott soron kívüli ülésén Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza Tanácskozó terme

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzatának gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának 2015. évi átfogó értékelése.

Monostorpályi Község Önkormányzatának gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának 2015. évi átfogó értékelése. Monostorpályi Község Önkormányzatának gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának 2015. évi átfogó értékelése. Előterjesztés a 2016. május 27. -i Képviselő Testületi ülésre. Előterjesztő: Juhász

Részletesebben

1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése

1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése MELLÉKLETEK 1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése 1. Szívesen veszek részt a tantestületi kirándulásokon. 2. A tantestületünkben vannak kiközösített kollégák. 3. A tanulókhoz személytelen kapcsolatok

Részletesebben

Perigal négyzete. oldalhosszúságú négyzetet. A három négyzetet úgy

Perigal négyzete. oldalhosszúságú négyzetet. A három négyzetet úgy Perigal négyzete Tuzson Zoltán tanár, Székelyudvarhely Henry Perigal (101-19) matematikus 17-an egy nagyon szemléletes izonyítást mutatott e a Pitagorasz-tételre. Een két kise négyzetet átdaraol egy nagyoá,

Részletesebben

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2016

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2016 Oktatási Hivatal ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2016 ÚTMUTATÓ A MÉRÉSI KOORDINÁTOR SZÁMÁRA 6., 8. ÉS 10. ÉVFOLYAM FIGYELEM! A tesztfüzetekben az 1. és 2. részben szövegértési feladatok szerepelnek, míg a matematikafeladatok

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Békési Rendőrkapitányság Békés városában végzett 2013. évi tevékenységéről Előkészítette: Ladányi Zoltán r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető Véleményező bizottság:

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. 1 2013/2014. TANÉVI XV. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában.

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. SZÉPFALUSI ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ BEREGSZÁSZI ANIKÓ KONTRA MIKLÓS, A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest Alsóőr Lendva, Gondolat Kiadó, 2012. (351 lap) A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában

Részletesebben

SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására.

SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására. SAJTÓANYAG NŐ, CSALÁD ÉS KARRIER II. Generációk közötti együttműködés nemzetközi konferencia a Personal Hungary 12. Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon. A rendezvény keretében került sor a Legjobb

Részletesebben

KABDEBÓ PÉTER (1945-2014) EMLÉKÉRE

KABDEBÓ PÉTER (1945-2014) EMLÉKÉRE V. Évfolyam 2014. December KABDEBÓ PÉTER (1945-2014) EMLÉKÉRE a merülés élménye. Ekkor kezdődtek kettőnk rendszeres búvárútjai a trópusok, elsősorban a Vörös-tenger legszebb helyeire, de távolabbi, csodálatos

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 186-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 4 perc A 20/2007. (V. 21.) SZMM

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG Sásdi kistérség Régió: Dél-Dunántúl Megye: Baranya A Sásdi kistérség az Észak-Zselic, Baranyai-hegyhát, a Völgység természetföldrajzi kistájak találkozásánál fekszik. A kiválasztott települések a Baranyai-hegyháton

Részletesebben

Családfa. Turteltaub. Bernátné (szül. Kasztor Rozália) 1850 után kb. 1918. Turteltaub. Glück Mór? 1892 körül. Bernát? 1911 előtt. Anya.

Családfa. Turteltaub. Bernátné (szül. Kasztor Rozália) 1850 után kb. 1918. Turteltaub. Glück Mór? 1892 körül. Bernát? 1911 előtt. Anya. Családfa Apai nagyapa Glück Mór? 1892 körül Apai nagyanya Glück Mórné (szül. Íritz Teréz) kb. 1840 kb. 1918 Anyai nagyapa Turteltaub Bernát? 1911 előtt Anyai nagyanya Turteltaub Bernátné (szül. Kasztor

Részletesebben

REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI)

REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI) REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI) OM 102246 : 1440 Budapest, Pf. 5 1146 Budapest, Abonyi u. 21. /fax: 06-1-351-9842 http://www.refpedi.hu E-mail: refpedi@reformatus.hu XVII. évfolyam Uram, hallgasd meg

Részletesebben