Átadtuk az iskolát szeptember 22. ÜÜnnepi megemlékezés október 22-én (hétn) 17. órátólne

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Átadtuk az iskolát. 2007. szeptember 22. ÜÜnnepi megemlékezés 2007. október 22-én (hétn) 17. órátólne"

Átírás

1 XVII. évfolyam 11. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja november szeptember 22. Átadtuk az iskolát A felújított intézmény ünnepélyes átadására október 27-én került sor. ÜÜnnepi megemlékezés október 22-én (hétn) 17. órátólne BESZÁMOLÓ A 2. OLDALON

2 2 XVII. évfolyam 11. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja november Beszámoló a felújított iskola átadásáról Az ünnepségre igyekezve nagy izgalom töltött el bennünket, hogy az egy évvel ezelõtti európai óvoda átadását hogyan lehet még fokozni. Az intézmény kapujához érve egy csodálatos épület fogadott minket, a folyosókon végigsétálva, egy-egy tanterembe, az ebédlõbe betekintve, pedig igazán meleg, szeretetteljes légkör várta a látogatókat. Az ünnepségre az iskola udvarán került sor, ahol megtudhattuk, hogy a mintegy 170 millió forintos beruházás keretében az épületgépészet is megújult, és a külsõ homlokzat is egységes színt kapott. A még 2003-ban benyújtott pályázatot, ugyan kedvezõen bírálták el, de forrás hiányában csak nemrégen folyósították az összeget. Az ünnepség díszvendége dr. Czinege Imre országgyûlési képviselõ volt. Bartha Alajosné Czinege Imrének, valamint a Regionális Fejlesztési Tanács elnökének, Szabó Imrének, továbbá VÁTI Kht.-nek és Oszlánczi Ferenc igazgatónak a nevét emelte ki, valamint mindazoknak köszönetet mondott, akik türelmükkel, segítségükkel hozzájárulhattak ahhoz, hogy ezen a napon újra ünnepelhessen a település. Az ünnepély után Bartha Alajosné polgármester a következõket fûzte az avatáshoz. -A 70-es évek közepén épült ez az iskola. Mivel pályázati lehetõségek nem voltak, így mindig kicsit javítottuk, szépítettük, igyekeztünk modernebbé tenni, de a teljes korszerûsítésre nem volt keret. A gyereklétszám, pedig folyamatosan gyarapszik Csemõben. Ez a beruházás az Európai Unió támogatásával épült a regionális operatív program keretében, bruttó 170 millió forintba került. Ennek a pályázatnak a fõ célja, a számítástechnikai terem és a nyelvi labor létrehozása, valamint a konyhai technológia és ebédlõ felújítása. A teljes épület korszerûsítésre került. Az udvar pedig szintén új burkolatot kapott. Ma már olyan körülmények között, olyan technikai feltételekkel tanulhatnak a gyerekek, mint bármely városi iskolában. A pedagógusaink is folyamatos továbbképzéseken vesznek részt. Bízom abban, hogy az iskola a kitûzött céljait ezek után meg tudja valósítani, miszerint ez a sok hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetû tanuló, aki területünkön él, eljusson legalább a szakmunkásképzésig, és jó szakember váljék belõle. Azok, akik jobb képességûek, pedig tanuljanak tovább fõiskolákon, egyetemeken. HM

3 XVII. évfolyam 11. szám november Testületi ülésen történt Bartha Alajosné polgármester beszámolt az Idõsek napjának és az október 23-a tiszteletére rendezett ünnepség méltó megünneplésérõl. Elmondta, hogy a Virágos Magyarországért verseny október 19-én Gyulán megtartott eredményhirdetésén a község Arany Rózsa díjat, míg az óvoda a kulturális miniszter különdíját nyerte el. Tájékoztatta a Képviselõ-testületet, hogy az általános iskola eszközbeszerzésére szóló pályázatot nem nyert. Bejelentette, hogy november 10-én Finnországból érkezik delegáció a településre. Napirendként szerepelt a térségben szervezõdõ Gerje- Sztõk Helyi Közösséghez való csatlakozás a LEADER+ program végrehajtására. A testület a csatlakozást egyhangúlag megszavazta. Egyhangú szavazással döntött a Képviselõ-testület a házi segítségnyújtás és a jelzõrendszeres házi segítségnyújtás szociális alapellátási feladatok Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulásnak történõ átadásáról. Az Önkormányzat Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról szóló rendelet felülvizsgálata során a jogszabályi változások által szükségessé vált módosításokat megtárgyalta a testület és megalkotta az új Szabályzatot. Dr. Lakos Roland jegyzõ tájékoztatást adott a Polgármesteri Hivatalnál és intézményeinél végrehajtott belsõ ellenõrzés tapasztalatairól. A testület a tájékoztatást egyhangúlag tudomásul vette. Téma volt még a Községi Könyvtár, illetve a Gyermekjóléti Szolgáltató éves munkájáról szóló beszámoló megtárgyalása. A testület mindkét beszámolót egyhangúlag elfogadta. Döntött a Képviselõ-testület az elsõ lakáshoz jutó fiatalok lakásépítési támogatására beérkezett pályázatokról. A beérkezett 7 pályázat közül 6 mindenben megfelelt a pályázati kiírásnak, így 150 ezer Ft vissza nem térítendõ támogatást nyújtott részükre az önkormányzat. 1 pályázó kérelmét elutasította a testület. Az Egyebek napirendi pontok keretében döntött a testület a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodás módosított szövegének elfogadásáról, a Ladányi Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programjának módosításáról, a Paci Doki Alapítvány támogatásáról, és két önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítésérõl. Dr. Lakos Roland jegyzõ CSEMÕ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Csemõ, Petõfi S. u. 1. telefon: 53/ ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE: hétfõtõl csütörtökig: 8-12 óráig, és óráig péntek: 8-11 óráig POLGÁRMESTER FOGADÓÓRÁJA: hétfõ: 9-11 óráig JEGYZÕ FOGADÓÓRÁJA: kedd: 8-12 óráig és óráig KÖRZETI MEGBÍZOTTI IRODA Csemõ, Petõfi S. u. 1. Fogadóóra: minden pénteken 8-9 óráig Telefon: 53/ Mobil: Márton Balázs 06/70/ Tóth József 06/20/ Ceglédi Rendõrkapitányság ügyelete (éjjel-nappal hívható): 107 CEGLÉDI OKMÁNYIRODA Polgármesteri Hivatal Cegléd, Kossuth tér 1. Telefonközpont: ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE: hétfõ: 8-15 óráig kedd: 8-15 óráig szerda: 8-17 óráig csütörtök: 8-15 óráig péntek: 8-13 óráig Bartha Alajosné polgármester fogadóórát tart: 3 minden hónap második keddjén, óráig a zöldhalmi Tájházban. Felhívás Csemõ Község Mûvelõdéséért Alapítvány felhívja az érintetteket, hogy az alapítványi támogatás elbírálása december elsõ napjaiban történik, így támogatási igényeket december 1. után nem fogad el. Az alapítványt Csemõ Község Önkormányzata nem támogatja, mert az e célra szánt összeget a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat finanszírozására fordítja. A leírtak miatt alapítványunk kizárólagos bevétele az alapítvány tõkéjének kamata, és a személyi jövedelemadóból érkezett 1 %-ok ( Ft). A felajánlóknak ezúton mondok köszönetet. A szerény bevétel miatt a kuratórium úgy döntött, hogy a kérelmek közül kizárólag a nappali tagozaton, államilag finanszírozott képzésben részt vevõ hallgatók kérelmeit támogatja. Igényléseikhez a következõ adatok csatolását kérjük: - személyes adatokat is tartalmazó KÉRELEM, - iskolalátogatási igazolás (jogviszony igazolás), amely alkalmas annak megállapítására, hogy a hallgató milyen képzési formában, milyen idõtartamban és hol végzi felsõfokú tanulmányait. Huszár Sándor a kuratórium elnöke

4 4 XVII. évfolyam 11. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja november Színházi esték Csemöben! A PÍ PÍ Színház (Cegléd) elöadásai november 9-én nagy sikkerel mutatkozott be a Színház Csemõben. Az Edith Piaf énekes életútját bemutató darabot a lelkes közönség vastapssal jutalmazta. Piaf TOVÁBBI ELÕADÁSOK január óra. A szüzröl elnevezett 18 Pikáns bohózatként határoztuk meg a darab mûfaját, bár tudjuk, hogy az irodalomtörténet nem ismer ilyen kategóriát. Az elõadásban elhangzó durva kifejezésekre és a gyakran elõforduló intim és erotikus jelenetekre szeretnénk felhívni a figyelmet ezzel a sajátos mûfaji megjelöléssel. Televíziókban, a karikában egy 14-es számot lehet látni, ha a kötelezõen elõírt korhatáros jelöléssel élnénk február óra. A havasi gyopár Zenés színpadi játék A darab fõszereplõje egy tanárnõ. Kedves, szerelmes történet. Népszerû operett dalokkal tûzdelve felhõtlen szórakozást ígér minden korosztálynak. Helyszín: a Községháza Díszterme Jegyek elõvételben a Hivatal titkárságán és a Könyvtárban kaphatók! Helyfoglalás az érkezés sorrendjében! Váltsa meg idõben jegyét!

5 XVII. évfolyam 11. szám november 5 BESZÁMOLÓ FINN VENDÉGEINK LÁTOGATÁSÁRÓL Szeptemberben Finnországba repült községünkbõl Bartha Alajosné, Bálint Attila és Kiss Antalné a Lieder program szervezésében. Családoknál voltak elszállásolva. Nagyon kedves vendéglátásban részesültek. Tudomásunkra jutott, hogy viszontlátogatásra jön tíz személy Finnországból. Az elszállásolásukat Csemõben négy család vállalta, minden igyekezettel azon voltunk, hogy viszonozzuk kedvességüket. Gondolkodóba estünk, hogy mit is mutassunk meg Csemõbõl. Hirtelen annyi lehetõség ajánlkozott, hogy nem is tudtuk mindet besorolni. Reggel hat órakor indult négy személyautó Galgahévízre a vendégekért. A Civilházban kezdõdött a program 10 órakor. Itt vetítõvásznon bemutatásra került községünk, majd Domina Imre ismertette tevékenységét. Ezután kimentünk a Sertéstelepre, láthattuk az állandóan megújuló Tamás Tanyát, ahol az ebéd volt, Kovács Tibor ajándékkal kedveskedett a vendégeknek. Ezt követõen Domina Imre tanyájában a helyszínen is megnéztük az elõadásban megismerteket, - vendégeink igen nagy érdeklõdést mutattak ez iránt, mivel többnyire egészségügyi vonalon dolgoznak innet átsétáltunk Sebõk Attila tanyájához, aki bemutatta tanyáját, a földbe épített kunyhókat, ahol a gyermekeknek kitûnõ táborozási lehetõséget nyújt a természetközeli élet és az íjjászat bemutatására, vendégeink is kipróbálhatták a célbalövést, ami szintén élmény volt számukra. Ekkora már besötétedett, múzeumi látogatás következett, Orisek Feri bácsi fafaragó mûvész és felesége kedves fogadtatásában volt részünk. Mivel igen hûvös volt, így jól esett a vadásztársaság által rakott tábortûz mellett kicsit melegedni, megtekintettük hogyan fõtt az illatozó õzpörkölt, amivel a vendégeinknek kedveskedett a vadásztársaság. Nem mindennapi vadászesemény következett, Balázs Imre vadász elõször lõtt egy trófeás dámbikát, így jelen lehettünk dámvadásszá avatásának ceremóniáján. Nagyon jó hangulatú vacsora elõtt, a nyelvi nehézségeket leküzdve meghallgattuk a Finn Himnuszt, majd a Magyar Himnuszt, Molnár János bemutatta a finn és a magyar nyelvben található néhány érdekes hasonlatosságot. A kellemes este után mindenki jól esõ fáradtsággal a szálláshelyre ment, majd reggel értük jött a kis busz, a következõ állomásuk Alsómocsolád. Megállapítottuk, hogy vendégeink nagyon nyugodt, türelmes, kedves, kiegyensúlyozott emberek, teljesen más az életritmusuk mint a miénk, nem rohannak. Ami érdekli õket mindent nyugodtan idõt nem sajnálva végig néznek. Minden program iránt igen nagy érdeklõdést tanúsítottak. Köszönet mindazoknak, akik tettek azért, hogy községünk jó hírét tovább vigyék vendégeink. Molnár Jánosné

6 6 XVII. évfolyam 11. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja november LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ Csemõ Községi Vadásztársaság és a Földtulajdonosok Vadászati Közössége közös cikkben szeretné tájékoztatni a lakosságot és a vadászterületen lévõ földtulajdonosokat aktuális kérdésekrõl. A vadásztársaság tagjai Csemõ község területén gazdálkodó földtulajdonosok és erdõgazdák így a vadásztársaság tevékenysége során természeténél fogva érvényesül a tulajdonosi szemlélet és képviselve van a tulajdonosi érdek. A vadásztársaság a vadászati törvény szellemében folytat tevékenységet, azaz óvja, védi a vadat, vigyáz az egyes vadfajok fennmaradására. Ésszerûen a vadászati törvénynek megfelelõen a megyei vadászati szakhatóság ellenõrzése mellett vadászik és vadásztat. Bármilyen furcsa is a vad óvása, gondozása és vadászata csak látszólag mondanak ellent egymásnak valójában összetartozók. A vadászati törvény minden földtulajdonos számára elõírja a vadról való gondoskodást. Ezt a tevékenységet megbízási szerzõdéssel a földtulajdonosi közösség a vadásztársaságra ruházta át 10 évre, azaz 2017-ig. A vadásztársaság a vadászterületén nem vadászó földtulajdonosoknak a terület vadászati értékének és a ráfordítások összegének megfelelõen kikalkulált többlethasználati díjat fizet. Ezt az összeget a földtulajdonosi közösség közgyûlésen állapította meg, jelenleg 75 Ft/ha értéket képvisel. A földtulajdonosok a tulajdonjog igazolását követõen(1 évnél nem régebbi tulajdoni lappal 1 hónapnál nem régebbi adás-vételi szerzõdéssel, földkiadó bizottsági határozattal) igényelhetik járandóságukat a tulajdonosi képviselõnél 5 évre visszamenõen. A tulajdonosi képviselõ választással Dr. Lakatos László 2713 Csemõ Ceglédi út 4. szám alatti lakos. A kifizetés elõzetes egyeztetést követõen történik. A vadásztársaság a vadgazdálkodás során az élõhely biztosítása és a hatékony vadászat érdekében etetõket, itatókat, leseket létesít. Ezen eszközök felállításához általában kérjük a tulajdonosok jóváhagyását. Igyekszünk a minimális károkozás elvét betartani a létesítmények felállításakor és a vadászatok alkalmával is. A vad mozgása és táplálkozása mind mezõgazdasági mind erdõgazdasági károkat okoz. Ezen károk elkerülését a tulajdonosok és a vadásztársaság különkülön, de közösen is végzi. Minden kárt megelõzni nem lehet. A vadak léte hozzátartozik környezetünkhöz, az általuk okozott kárt az elviselhetõség szintjén el kell tûrnünk. Szeretnénk felhívni a figyelmet a vad-és gépjármû ütközések elkerülésére. Csemõ község arculata az utóbbi években jelentõsen változott. Szõlõ-gyümölcs ültetvényekbõl erdõre váltott. A közutak mente gyakran fedett, nem belátható így a vad váratlanul megjelenhet e közúton és az ütközés nem kerülhetõ el nagy sebesség mellett. A sebesség csökkentése km/h-ra már hagy lehetõséget mind a vadnak, mind a gépjármûvezetõnek az életben maradásra. A fokozottan veszélyes helyeket táblák jelzik. Mindenhova azonban nincs lehetõség figyelmeztetõ táblákat kihelyezni, fõleg nem a dûlõutakra ahol a természetrongáló quadosok száguldoznak, bár számukra külön gyakorlópálya épült. A gépjármû-vad ütközés során keletkezett károkért a vadásztársaság a legritkább esetben okolható, így a keletkezett kárt mindenki maga viseli. A táblával védett helyeken történõ vad elütés a gépjármûvezetõ kártérítési kötelezettségét jelenti a vadásztársaság felé. Csemõben a vadászati idény a társasvadászatok október 1-vel kezdõdtek és általában 2 hetenként szombati napokon történnek. A hajtások során a tanyák környékén is esnek lövések, ezek azonban soha sem irányulnak a tanyára. A vadásznak kötelessége meggyõzõdni a lövés leadása elõtt annak veszélytelenségérõl. Ez fedett terepen csak részben lehetséges ezért kérjük, ha valaki véletlen bekerül a hajtásba igyekezzen magára felhívni a figyelmet és magát észrevehetõvé tenni. Kérjük, hogy az etetõk, lesek környékét szürkületben, este ne látogassák, kukoricatörést éjszaka ne folytassanak a balesetek elkerülése végett. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a vadaknak kitett takarmány, itatók, sózók nem háziállatoknak disznóknak, birkáknak, szarvasmarháknak az estetését szolgálja. A vadászati eszközök, lesek, etetõk épsége is fontos számunkra. Ezen eszközök nem turisztikai célt szolgálnak, balesetveszélyesek is lehetnek nem körültekintõ használat során. Kérjük, hogy az erdõn, mezõn járók ne vegyék zaklatásnak, ha a hivatásos vadász önmagában, vagy rendõr kíséretében jármûveiket megállítja és ellenõrzi azok csomagterét. Ez a mindenkire veszélyes és a területünkön is fellelhetõ vadorzók kézrekerítését szolgálja. Ez közbiztonsági érdek is. Végezetül megköszönjük a község lakosságának megértését, segítõ magatartásukat, ami eddigi munkánkat is kísérte. Reméljük jelenlétünkkel a külterületek biztonságához is hozzájárulunk. Dr. Lakatos László Bárkai Mihály tulajdonosi képviselõ VT elnök

7 XVII. évfolyam 11. szám november 7 E L I X Í R Gyóg Gyógynö ynövén vénypa ypatika Csemõ, Hétvezér tér Már most készüljünk a télre és a megfázásokra!!! Már most készüljünk a télre és a téli bõrápolásra!!! Használjuk ki a gyógynövények kedvezõ hatásait, a gyógyszeres kezelés mellet kiegészítésként könnyebben átvészelhetjük ezeket a napokat. A régóta bevált és használt gyógynövények mint pl. hársfa tea, bodza tea, csipkebogyó tea, borsmenta tea,zsálya tea, kakukkfû tea, utifû tea régen is sokat segítettek az embereknek a betegségek leküzdésében. Sok régi jó recept van meghûlésre, köhögésre felnõtteknek és gyerekeknek egyaránt. Elkészítésük egyszerû, az ízük is kellemes. A gyógynövények nem csak a betegség leküzdésében segíthetnek, hanem betegségmegelõzõ hatásuk is lehet ilyen pl: a bíborkasvirág, a homoktövis. Célszerû ezeket a teákat a megfázásos idõszakok elõtt inni és egy kicsit a szervezetet felkészíteni ezekre az idõszakokra. Szerettel várom kedves vásárlóimat! Oldalné Pánczél Gabriella gyógyszertári asszisztens tel: Télen is legalább annyi gondot kell fordítanunk a bõrápolásra mint nyáron, csak éppen nem az UV sugárzástól és leégéstõl kell védeni a bõrünket, hanem a hidegtõl, és a széltõl. Az arcunk és a kezünk nagyon érzékeny a hidegre és a szélre, könnyen kiszárad, esetleg berepedezik. A kiszáradt, kirepedezett bõrön keresztül a fertõzések is könnyebben bejutnak a szervezetbe. Ezért minden nap ápoljuk és védjük a bõrünket! A természet ezekre a problémákra is nagyon sok jó megoldást kínál: A Homoktövis krém kifejezetten a száraz, repedezett bõr ápolására használható, könnyen felszívódó krém. Használhatjuk kézkrémként és testápolóként egyaránt A Körömvirág krém sokoldalúan felhasználható, közismert a gyulladáscsökkentõ, hámosító hatása. A zsíros állagú kenõcsöt kisebb sebek gyógyítására, a kiszáradt könyök és sarok ápolására, míg a krémet a mindennapi bõrápolásban használhatjuk. A Kamilla krém regeneráló hatása folytán a bõrt simává, puha tapintásúvá teszi. Használatával megelõzhetõek a bõrgyulladások. Természetesen a hatás nagymértékben függ attól, hogy milyen készítményeket használunk. Csak a természetes anyagokból készült termékeket használjuk, amelyekben valóban megtalálhatóak a gyógynövények. Ezeket a készítményeket gyógynövényszaküzletekben vagy patikákban vásárolják meg!! Sakkozni vágyók figyelem! Sakk klubot hozunk létre Csemõben, ahol fiatalok és idõsebbek kötöttség nélkül sakkozhatnak. Az elsõ alkalom november 16-án, pénteken lesz 16 és között a Ladányi Mihály Általános Iskolában. A nyitó alkalmat követõen minden pénteken lesz sakk-klub. Bõvebb információ: Károlyi Józsefnél (Tel: ) Köszönjük a CSEMÕI POLGÁRÕRSÉG tagjainak a CVSE-Ferencváros NB II-es bajnoki labdarúgó mérkõzés biztosításában való magas szintû közremûködésüket. Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

8 8 XVII. évfolyam 11. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja november A Csemõi Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület egy éve A Csemõi Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület a Hírmondóban legutóbb a múlt év májusában hallatott magáról, pedig az egyesület a Csemõben mûködõ civil szervezetek közül a legaktívabbak közé tartozik. Sok rendezvényével nemcsak az egyesület tagjait, de kívülállókat is összefog, részükre is szervez programokat. Egyesületünk célja az alapszabály szerint: A helyi nyugdíjas korú lakosság összefogása, szabadidõ hasznos eltöltése, közremûködni a közélet alakításában, és e célból együttmûködni a helyi civil szervezetekkel. Bizton állíthatom, mûködésünk pontosan megfelel alapszabályunknak. A község életében tevõlegesen részt veszünk, valamennyi rendezvény aktív alakítói vagyunk. Egyesületünk keretében mûködik az évek óta sikeres Gyöngyvirág Énekkar Csipkó Magdolna és Kaptás Sándor tanárok vezetésével, s az együttes méltán szerzett széles körben ismertséget és elismertséget. Tagjaink száma: 45 fõ, s tagságunk nemcsak befizeti a tagdíjat, de összejöveteleink rendszeres látogatója is. Az elmúlt év beszámolójából (a megjelenés idõpontja miatt) kimaradt a szép karácsonyi ünnepség, amit 2006-ban mint minden évben megtartottunk. Rendezvényeinkrõl részletes beszámolót terjedelmi okok miatt nem adhatok, de felsorolásszerûen megemlíteném valamennyit. Természetesen rendezvényeken kívül megünnepeljük valamennyi tagtársunk névnapját, a közülünk megbetegedõket látogatjuk. Rendezvényeink közül említésre érdemesek: - Ez év február 11-én a Mikroszkóp színházba látogattunk, s megnéztük a Sas Kabaré-t - Március 8-án megtartottunk a Nõnapot, s az egyesület hölgy tagjait virággal köszöntöttük - Március 19-én a Fõvárosi Operettszínház elõadásában megtekintettük a Szépség és a szörnyeteg címû elõadást - Április 21-én, május 10-én és június 16-án kedvezményes bérleti elõadásokon vettünk részt a József Attila Színházban, ahol a Járom az utam címû revüt, Ahogy tetszik címû vígjátékot, és Sose halunk meg musicalt néztük meg. Minden színházi elõadáson 45 fõs létszámmal vettünk részt. - Március 15-én a civil szervezetekkel együtt vettünk részt a Ladányi Mihály Általános Iskola által rendezett fáklyás felvonuláson, s koszorút helyeztünk el a Petõfi szobornál. - A június 30-án megtartott falunapon nemcsak a szervezésben segítettünk, de a fõzõversenyen elsõ helyezést értünk el - Június 5-én Tiszakécskére kirándultunk, ahol a város és a strand közötti utat kisvonattal tettük meg, majd délután a Termálfürdõben pihentük ki a fáradalmakat. - A szeptember 22-én rendezett Szüreti bálon sajnos csak kis létszámmal vehettünk részt, mert ez idõben egybeesett az énekkar nyársapáti (igen sikeres) fellépésével. - Október 1-jén ez évben is megrendeztük az Idõsek Napját, s erre az alkalomra kedves vendégeket a nyársapáti énekkart láttuk vendégül. A rendezvényt az önkormányzat és a DPMG Rt. sertéstelepe támogatta. A finom ebédet Dr. Lakos Roland jegyzõ úr fõzte. Vendégeink olyan jól érezték magukat, hogy a csemõi nyugdíjasokkal együtt énekeltek. - Október 10-én Kecskemétre látogattunk, ahol idegenvezetõ mutatta be a város nevezetességeit, és a híres Bozsó-gyûjteményt. A kirándulást a Cifra Csárdában fejeztük be (sajnos útközben egyik társunk balesetet szenvedett, így a szép kirándulást ez az esemény beárnyékolta). - Október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségen a többi civil szervezettel együtt koszorúztunk. - November 12-én megtartott klubdélutánunkon Oldalné Pánczél Gabriella gyógynövényekbõl tartott teakóstolóval egybekötött termékbemutatót Már most készülünk a karácsonyi ünnepségre. Egyesületünk tagja az Életet az Éveknek Országos Szövetségének, és a szövetség utószezonban kedvezményes üdülést biztosít tagjainknak. Az üdülést nem klubtag nyugdíjasok is igénybe vehetik (érdeklõdni a klubvezetõnél). A kínálatban szerepel többek között Cserkeszõlõ, Hévíz, Bükk, Budapest, Hajdúszoboszló, Berekfürdõ. A leírtak ha nem is adják vissza, reményeink szerint érzékeltetik egyesületünk pezsgõ életét. Csemõ Község Önkormányzatának, s valamennyi támogatónknak a nyugdíjas társak nevében is ezúton mondok köszönetet. Tagtoborzást nem folytatunk, de szívesen látjuk tagjaink között azokat a nyugdíjasokat, akik összejöveteleinken, rendezvényeinken részt kívánnak venni. Huszár Sándor egyesület elnöke

9 XVII. évfolyam 11. szám november Átalánydíjas fizetõk részére a Kft. megvalósította, hogy csekken történjen a befizetés a vízmû felé. Ez akkor teszi lehetõvé a számlarendezést, ha a befizetés minden hónapban megtörténik. Aki elveszítette vagy nem került a csekk a kezébe, lehetõsége van a Vízmû irodájában újat kérni, vagy a befizetést lerendezni. A Vízmû irodája új helyre költözött, amely az iskola volt szolgálati lakása. Megközelíthetõ a Várkonyi István utca felõl. Minden kedves fogyasztót várunk a számla rendezése érdekében. A CSEMÕVÍZ Vízmû Üzemeltetõ Kft. k ö z l e m é n y e A tél bekövetkezte elõtt szeretném felhívni a figyelmet a vízóra aknák és kerti csapok fagymentesítésére. Segítséget kérhetnek Bálint Csaba díjbeszedõ karbantartótól. Díjszedéskor az elmaradásról is kap a fogyasztó értesítést, meggyõzõdhet a hátralékról, amely a számlán van feltüntetve. Kérek minden fogyasztót, hogy minél elõbb rendezze számlatartozását, hisz ellehetetleníti a vízmû mûködését. A szennyvíz elszállítása továbbra is rendelhetõ az 53/ es telefonszámon, vagy az 53/ es telefonszámon. A szennyvíz elszállítása csak zárt emésztõbõl történhet. 9 Az iroda nyitvatartási rendje továbbra is Hétfõ, Kedd, Csütörtök 8 órától 16 óráig. Szerdai napon 8-12 óráig és 14 órától ig. Pénteken 8-12 óráig. A vízdíj beszedõ közvetlen kapcsolattartó a fogyasztó és a Vízmû közt, de egyéb reklamációval élhetnek az 53/ es telefonszámon. Sok helyen tapasztalható, hogy a nyári idõszakban nem veszik igénybe a szennyvíz elszállítását, ezekrõl a helyekrõl csak a téli idõszakban van beszállítás a szennyvíz-telepre, ezt a sûrû eliszaposodott anyagot a telep nem tudja fogadni, mert tönkreteszi a biológiát a reaktorban. A szippantás napja november 23-tól szerda helyett péntek lesz. Labát Ferenc ügyvezetõ Márton-napi vásár az Óvodában! Itt a vásár Márton napon Nézzenek hát széjjel nagyon! Van itt minden szép és jó, Kicsinek és nagynak való....hallatszott már az Óvoda udvarán is a kis óvisok vásári kikiáltása. Az épületbe lépve pedig igazi vásári hangulatban, csodálatos népviseletbe öltözött gyermekek kínálták a szebbnél szebb portékákat. Nagyon jól érezték magukat felnõttek és gyermekek egyaránt. Reméljük, hogy ezzel hagyományt tudunk teremteni kis csodapalotánkban! Köszönjük minden kedves résztvevõ hozzájárulását vásárunk sikeréhez. Óvó nénik VÉRADÁS november 27-én délután ig véradás lesz a Ladányi Mihály Általános Iskolában. Jöjjön - adjon vért, életet menthet!

10 10 XVII. évfolyam 11. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja november CSEMÕ KINCSEI PROGRAMIRODA 2713 Csemõ, Petõfi u. 1. Tel.: 53/ , 30/ Fax: 53/ Turizmus-idegenforgalom Csemõben Az iroda népszerûsíti a régióban, az országban és külföldön Csemõ kincseit. A hírmondóban folyamatosan bemutatásra kerülnek a programok partnerei. Elsõ alaklommal Ványi László számol be arról, hogy quadozás milyen érzéseket, tapasztalatot is nyújthat, továbbá a siklóernyõzés élményeit is elénk tárja. Ványi László egy családos fiatalember, aki igazán otthonának tekinti Csemõt. E virágos településhez köti munkája, barátai, s mint mondotta szeretne õ is hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen megismerhessék ezt a környéket. Az általa kínált programok közül a siklóernyõzést bemutatóként, a quadozást, pedig saját élményként kínálja az idelátogatók számára. Napjainkban óriási népszerûségnek örvend a quad. Mit is kell tudnunk errõl a négykerekû járgányról? kérdeztem az ötletadótól. - A quad egy olyan négykerekû jármû mellyel szinte minden terepen lehet közlekedni. Nem sorolható sem az autók közé, sem a motorok csoportjába. Használható hobbiként, mezõgazdasági célra, közúti közlekedésre vagy sportszerûen. Hazánkban már azok is próbára tehetik tudásukat, akik sportszerûen szeretnék ûzni a quadozást. Indulhatnak off-road, cross, tereprally szakágban. Akkor egyszerû megtanulni vezetni a quadot, hogyha a szakember utasítását követjük.. Ebben lesz Bencsik József többszörös országos quad bajnok segítségemre. Az õ szakértelmével, rutinjával bemutatjuk, és átadjuk, hogy mi is a quadozás lényege. De mint minden járgánynál, itt is vannak biztonsági, vezetési szabályok, amiket ajánlatos betartani, saját testi épségünk érdekében! -A programiroda célja, hogy csoportok, közösségek látogassanak ide. Mekkora gépparkkal rendelkezik, és milyen programokat tud Ön felkínálni? -Jelenleg 4 quad áll rendelkezésre, de természetesen az igények alapján bõvítjük az állományt. A quadok használata a csemõi cross pályán, továbbá nyílt terepen, túraútvonalon történhet, de akár a programok helyszínének megközelítésére is alkalmas lesz. Egy kis ízelítõ a pályákról, tervezünk homokos pályát, mintha sivatagban lennénk, erdei labirintust, ahol fõként az ügyességi akadályokkal teletûzdelt pálya áll rendelkezésre. Továbbá a cross pályán gyorsasági, ügyességi út kerül kialakításra, de azok, akik egyszerûen csak a természetben kívánnak gyönyörködni, ezt is megtehetik. -Ki az, aki használhatja a quadokat? -Gyakorlatilag bárki. Korhatár nincs, nem lehet elég korán elkezdeni, de ha már valaki kipróbálta, nem fogja tudni abbahagyni! Természetesen az elõbb említett szakmai felkészítést követõen, saját felelõsségre lehet birtokba venni a quadokat. Célunk, hogy mindenki jól érezze magát, óriási élményekkel gazdagon térhessen haza. Felvilágosítást ad az iroda szervezési csoport vezetõje Sasi Ferencné (53/ , 30/ telefonszámokon, vagy személyesen a könyvtárban. A Hírmondóban folyamatosan jelentkezik az iroda. Szeretnénk bemutatni partnereinket ezért leírással és fényképekkel várjuk õket. HM

11 XVII. évfolyam 11. szám november 11 Tisztelt Csemõi Polgárok! Képviselõtestületi gyûlésen interpellált a Polgármester Asszony az orvos képviselõhöz, meghallgatva fogadónapján a gyógyszerfelírással kapcsolatos panaszokat. Magyarázatot várt a kérdésre, hogy a beteg még kérésére sem kaphatja meg - vállalva az árkülönbözetet szokásos jól bevált gyógyszerét, pedig ezen jogát széltébenhosszában hangoztatja az egészségügy legfõbb képviselõje a médiában. A kérdést mind a magam, mind orvostársaim védelmében igyekeztem megválaszolni, és most a Hírmondó hasábjain a lakosság tudomására hozni más egyéb információk mellett. Az érthetõség kedvéért a válasz elõtt tisztázandók a függõségi viszonyok. A háziorvosok az OEP alkalmazottjai. Õ az a gazda, aki fizet, - még ha a fizetséget mi polgárok adjuk össze számára a fizetségért pedig õ szabja a feltételeket. Sok más között igyekszik rávenni alkalmazottját az általa megítélt gazdaságosság betartására. Ehhez a tevékenységhez útmutatót ad és elvárja büntetõ szankciók kilátásba helyezésével (pénzbeli bírság, elbocsátás), hogy alkalmazottja a kijelölt útról. Megjelöli a leggazdaságosabb gyógyszerek körét, kiválasztja az azonos hatóanyagot tartalmazók közül a számára legolcsóbbat. Kétségtelen, hogy sok esetben ezzel a beteg pénztárcáját is kíméli, nem csak a büdzséjét. A beteg azonban azt látja, hogy már megint más gyógyszert kapott, mert õ nem orvos, nem beszélve arról, hogy még ki is hányja, kiütést kap, vagy rosszul érzi magát az új gyógyszertõl, vagy éppen nem olyan hatékony, mint korábbi gyógyszere volt. Erre is van intézményes megoldás. A doktor írja le, és szakmailag indokolja meg miért nem az ajánlott gyógyszert adja, a beteg írjon alá annak, hogy elfogadja az árkülönbözet nem támogatott ráesõ részét és a dolog mehet. A heti és havi jelentésekbõl azonban kiderül, hogy a doktor nem kíméli a büdzsét és a tûréshatár (átlag) felett számíthat a kilátásba helyezett retorziókra. Nos ilyen közegben nem várható el az orvostól, hogy a gazdával folyton szembesüljön eleget téve a beteg nem kellõen alátámasztott kérésének. Így változhat akár havonta a felírt gyógyszer neve és betegre gyakorolt hatása, miközben valamennyien egyre idegesebbek vagyunk és emiatt egyre több gyógyszert kell szednünk. Sorolhatnám még azokat a dolgokat, amik elvonják a betegre fordított idõt, és az orvos figyelmét, azokat a bürokratikus intézkedéseket (amik késleltetik a betegség megállapítását és ezzel rontják a gyógyulás esélyeit és felemésztik nemcsak a beteg, de orvos türelmét és idegeit is, pedig szeretne eleget tenni hivatásának. Nos ez a válasz az interpellációra, talán egy kicsit bõvebben mint kellene. Ígértem információkat is. Itt van az influenza elleni védõoltás. A falu 240 ingyenes oltás lehetõségét kapta meg. Ezt kaphatják a betegségüknél fogva arra rászorult fokozott veszélyeztetettek, a 60 éven felüliek, azok, akik munkájuknál fogva fokozottan kitettek a fertõzés lehetõségének. Oltunk a rendelõkben, lakáson, ha valaki betegségénél vagy koránál fogva nem tudja a rendelõt felkeresni és igényét bejelentette. A tüdõgyulladás megelõzését két évnél korábban nem látjuk szükségesnek. Ezt a vakcinát is felírjuk kérésre csakúgy, mint az ingyenesre nem jogosult influenza elleni védõoltást. Egyebekben szeretném felhívni a figyelmet a közgyógy igazolványok határidejének ellenõrzésére. A jogosultság folyamatosságához szükséges a lejárat elõtti harmadik hónapban kérni a szükséges háziorvosi igazolást. Pl: márciusi lejárat esetén már januárban. December 1-tõl Lakatos dr. hétfõi zöldhalmi rendelése megszûnik, rendelés csak a faluban 8-12-ig. Minden beteg felkeresheti bármelyik rendelõt. A rendelés utolsó órájára elõzetesen telefonon idõegyeztetett beteg elsõbbséget élvez a várakozóval szemben, miniszteri utasításra. Végül szeretném megköszönni türelmüket a várakozásért, elnézésüket kérni az esetleg elõforduló hiányosságokért és figyelmüket, ha a cikket elolvasták. Dr. Lakatos László háziorvos KELEMEN IMRE víz- gázvezeték- és készülékszerelö mester VÍZ- GÁZVEZETÉK és KÉSZÜLÉK SZERELÉSE, ÚJ KÉSZÜLÉK BEÜZEMELÉSE, KARBANTARTÁSA. Telef elefon: on: 06/30/ ; 53/ Szakértelem a hitelezésben! Személyi kölcsön, jelzáloghitel. Hívjon: 06 70/ MÉNESI JÁNOS MINDEN Ft VEGYESBOLTJÁBAN (Szent István út 18.) várjuk kedves vásárlóinkat. Hagyományos árukészletünk / háztartási felszerelés, mûanyagáru, vegyi áru, pelenka, papír- és írószer, illatszer,, játék/ mellett megérkezett ezett a MIKULÁS, SZALONCUKOR KARÁCSONYI DÍSZ AJÁNDÉKTÁRGY széles választéka. Igény szerint mikulás- és karácsonyi csomagot készítünk.

12 12 XVII. évfolyam 11. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja november ORVOSI RENDELÉSEK Egészségházban Zöldhalmi rendelõben Csemõ, Szt. István út Csemõ, Ceglédi út Tel: Tel: Dr. Fekete László Lakás: Mobil: 06-70/ Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Dr. Lakatos László Lakás: Mobil: 06-20/ Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Dr. MEGYERI KATALIN gyermek szakorvos Mobil: 06-30/ Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Csecsemõtanácsadás: Kedd: VÉDÕNÕK: Aranyi Bernadett (06-30) Sárköziné Siska Veronika október 1-tõl szülési szabadságát tölti, körzetét Aranyi Bernadett veszi át. SZÜLETÉSEK MINDEN ÚJSZÜLÖTT ÉRKEZÉSÉNEK SZÍVBÕL ÖRÜLÜNK! Dr. Fekete László Lakás: Mobil: 06/70/ Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Dr. Lakatos László Lakás: Mobil: 06-20/ Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Dr. DOMBI CSABA fogorvos Rendelõ: Hétfõ: ; Kedd: ; Szerda: ; Csütörtök: ; Péntek: iskolafogászat fogadóóra: minden nap 8-9 óra között, vagy telefonon: /112-es mellék. Kalló Bence október 01., Dajka d. 3. Huszár Balázs október 03., Ceglédi út 32. Horváth Krisztofer Dávid október 10., Iskola d. 57. Koncz Máté Ferenc október 11., Szt. István u. 50. Kovács Karolin Eszter október 11., Majoros d. 21. Berényi Dominika október 12., Homok u. 22. Oláh Zsolt október 15., Ceglédi út 29/c. Kávási Dávid Mihály október 22., Fõ út 2/a. Makai Milán október 23., Balla d. 14. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET A központi orvosi ügyelet szolgálati helye: 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 17. Tel: 53/ (06-20) (06-20) a felnõtt és 53/ a gyermekorvosi ügyelet. Kérjük, hogy az ügyelet munkáját csak indokolt esetben vegyék igénybe. Dr. Csiszár Géza SCANDEUS Kht. ügyelet-vezetõ CSEMÕI PATIKA Telefon: Hétfõ: ; Kedd: ; Szerda: ; Csütörtök: ; Péntek: ÁLLATOR ORVOSI OSI ÜGYELET november Dr. Boldizsár János Cegléd, Buzogány u. 2. T: november Dr. Kárpáti László Csemõ, Petõfi u. 34 T: december 1-2. Dr. Pintér Adrián Albertirsa, Árpád út 3. T: december 8-9. Dr. Ádám Tamás Albertirsa, Dánosi út 7. T: december Dr. Boldizsár János Cegléd, Buzogány u. 2. T: T: Csemõi Hírmondó * A községi Önkormányzat ingyenes havilapja * 2713 Csemõ, Petõfi S. u. 1. Tel.: 53/ * jegyzo@csemo.t-online.hu * Megjelenik 1550 példányban * Lapzárta: minden hónap 10-én. Kiadja: Csemõ Község Önkormányzata * Szerkesztõ: Dr. Lakos Roland jegyzõ * Nyomtatás: APÁTI NYOMDA * Cím: 2700 Cegléd, Csatorna u. 8. * Telefon: 06/

1956. október 23. 2007. szeptember 22. ÜÜnnepi megemlékezés 2007. Ünnepi megemlékezés 2007. október 22-én (hétfön)

1956. október 23. 2007. szeptember 22. ÜÜnnepi megemlékezés 2007. Ünnepi megemlékezés 2007. október 22-én (hétfön) XVII. évfolyam 10. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2007. október 1956. október 23. 2007. szeptember 22. Ünnepi megemlékezés 2007. október 22-én (hétfön) ÜÜnnepi megemlékezés 2007. 17 órától

Részletesebben

XVIII. évfolyam 2. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. február. Meghívó. A Faluvédö és Szépítö Egyesület

XVIII. évfolyam 2. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. február. Meghívó. A Faluvédö és Szépítö Egyesület XVIII. évfolyam 2. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. február Meghívó A Faluvédö és Szépítö Egyesület 2008. március 1-jén 19 órai kezdettel Hóvirág Bált rendez az Általános Iskola tornatermében,

Részletesebben

Sokan, s jót mulattunk

Sokan, s jót mulattunk XVIII. évfolyam 7. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. július Sokan, s jót mulattunk Díszpolgár és s köszöntõje Kovács Kati mûsorára sokan voltak kiváncsiak FAL ALUN UNAP AP A fõzõver ersen

Részletesebben

XVIII. évfolyam 6. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. június. Mély megrendelüléssel tudatjuk, hogy. Dr..

XVIII. évfolyam 6. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. június. Mély megrendelüléssel tudatjuk, hogy. Dr.. XVIII. évfolyam 6. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. június Mély megrendelüléssel tudatjuk, hogy Dr.. Lakatos László háziorvos, Csemõ község alpolgármestere 2008. június 5-én hirtelen

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Napirendi pontok: 1./ 2013. évi átmeneti gazdálkodás Előterjesztő:

Részletesebben

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. március 19-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Dávid Lajosné, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Ráckeve, 2013. október 18.

Ráckeve, 2013. október 18. XXV. évfolyam 11. szám 2013. november Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Ráckevére látogatott Áder János köztársasági elnök Ráckeve,

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVI. évfolyam 8. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2005. október 20. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Sós János polgármester a két ülés közötti idõszakról

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra XXII. évfolyam 3. szám 2010. március Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Emlékezzünk együtt március 15-én az 1848 49-es forradalomra

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Ceglédbercel Község Önkormányzata

Ceglédbercel Község Önkormányzata 2007. DECEMBER 10. www.cegledbercel.hu C E G L É D B E R C E L K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A Mindenki Karácsonya Ceglédbercel Község Önkormányzata 2006. december 19-én (szerda)

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jótékonysági est a vörös iszap károsultjainak megsegítésére A Mûvelõdés Házában 2010. november 19- én 18 órai kezdettel X.évfolyam

Részletesebben

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám CMYK CMYK Hírmondó Világosi 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám S Z E M É T M E N T E S 2006 Pár hete lassan egy hónapja, hogy beköszöntött az új esztendõ, a megszokott évszám helyett eggyel többet, 2006-ot

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlaszám: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. szám: 9236

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

BESZÁMOLÓ A SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL BESZÁMOLÓ A SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL Beszámoló a Szigethalom és Környéke Egyesített Szociális Intézmény 2012. évi munkájáról Intézményi alapadatok Az

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK!

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Prügy község önkormányzatának idõszakos tájékoztató kiadványa 2008. 1. szám TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Kérem, engedjék meg, hogy néhány aktuális dologban kérjem a segítségüket és várjam a véleményüket. 2008.

Részletesebben

Békéscsabai Kistérségi. Életfa. Idõsek Otthona HÁZIREND

Békéscsabai Kistérségi. Életfa. Idõsek Otthona HÁZIREND Békéscsabai Kistérségi Életfa Idõsek Otthona HÁZIREND Békéscsaba, Lencsési út 85. Tel.: (66) 527-400, (66) 638-738, (66) 459-450 Fax: 638-777 E-mail: csabaieletfa@t-online.hu Tartalom Bevezetõ I. Az intézményi

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

HÍREK, KÖZÉLET I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM - 2007. OKTÓBER 11. CSÜTÖRTÖK

HÍREK, KÖZÉLET I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM - 2007. OKTÓBER 11. CSÜTÖRTÖK I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER 11. Fotóminőségű nyomtatás (2400x1200 dpi) papírfélékre, fóliára, textíliára, stb., óriásplakát méretben vagy akár 25 méter hosszan. Időjárásálló nyomtatás kültérre is.

Részletesebben

BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu

BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu A község eseményei, hírei BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu 2010. szepte mbe r A tartalomból: Képviselőtestület hírei A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T H Í R E I Bikal Község Képviselő-testületének 2010. augusztus

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS J

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS J SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS J Szám: 310-7/2005. TÁJÉKOZTATÓ atok számolok be: 20/2005.(I.27.) Kgy. sz. határozatban költségvetés tervezetének tárgyalása során a költségtakarékosság érdekében 26 pontban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP

MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP 2006. március 24. II. évfolyam 11. szám MAKÓ VÁROS HÍREI A helyi civil életet dicsérte a szociális miniszter Makóra látogatott március 7-én dr. Göncz Kinga,

Részletesebben

LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 166-10/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről 290/1/2015. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről Rendelet: 1/2015. (II.17.)

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 6. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. április 27-én tartotta ülését. Sós János a napirendi pontok tárgyalása elõtt

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

Õszi papírgyûjtés az iskolában

Õszi papírgyûjtés az iskolában PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVI. évf. 11. szám 2007. november Õszi papírgyûjtés az iskolában Fotó: Máj Jakab 2 PÁTYI KURÍR 2007. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

Meghívó. 1./ Napközi otthonos óvoda nevelési programja. 2./ Szennyvíztelep üzemeltetésének meghatározatása. ,,:tpoje;. \, (";l ~ ; m }/ ~ i.

Meghívó. 1./ Napközi otthonos óvoda nevelési programja. 2./ Szennyvíztelep üzemeltetésének meghatározatása. ,,:tpoje;. \, (;l ~ ; m }/ ~ i. Tordas Község Polgánnestere 2463. Tordas, Szabadság út 87. Tel.(fax): 22-467-502,467-655 Meghívó Értesítem, hogy képvíselőtestületünk 1999. szeptember 28-án (kedden) 15 órakor tartja ülését. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. szeptember 25. napján, Sajóbábony Város Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Tárgy: Sajóbábony Város Önkormányzat Képviselő-testület rendes ülése. Az ülést vezeti:

Részletesebben

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Faluház tetőterében, a Képviselő-testület

Részletesebben

Igazoltan volt távol: Szilvásy Ferenc és Bokros Mátyás a bizottság képviselő tagjai.

Igazoltan volt távol: Szilvásy Ferenc és Bokros Mátyás a bizottság képviselő tagjai. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 932-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. március 15-én (Kedden) de: 10,00 órakor megtartott ünnepi üléséről. Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-39/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 16-án Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth Miklós

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

LOMTALANÍTÁS A JÁTI értesíti Jászkisér Város lakosságát, hogy 2013. szeptember 19-20- án (csütörtök-péntek) 2013. október 1-én 11 órára

LOMTALANÍTÁS A JÁTI értesíti Jászkisér Város lakosságát, hogy 2013. szeptember 19-20- án (csütörtök-péntek) 2013. október 1-én 11 órára A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XIII.évfolyam 8.szám Szépkorút köszöntöttük Hajdú László polgármester és Szabó Szidónia jegyzõ otthonában köszöntötte Vágány Mártonné Marika nénit, aki 2013. augusztus

Részletesebben

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás ?GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u.8. Szám: 584-7/2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey RÉPCESZEMEREI Hírlevél VI. évfolyam, 1 szám 2010. Május SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ A Répceszemeréért Egyesület hagyományőrző tevékenységei között szerepel a falu múltjának ápolása. Ennek a gondolatnak

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

NYÁRSAPÁTI K ÖZÖS Ö NKORMÁNYZATI K ÖRZETI MEGBÍZOTT FOGADÓ ÓRÁJA

NYÁRSAPÁTI K ÖZÖS Ö NKORMÁNYZATI K ÖRZETI MEGBÍZOTT FOGADÓ ÓRÁJA TESTÜLETI ÜLÉSEN TÖRTÉNT NYÁRSAPÁTI K ÖZÖS Ö NKORMÁNYZATI!"#$%&"'()*+$,-(./01#2"/!+%'(),&34$5678'5$'965'5(:; HIVATAL január 24-én együttes testületi ülést tartott Kocsér Község./01#2"/!+%'(),&34$5678'5$'965',356>(?+(*/01#2"/!+%'4

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

2007. augusztus 19-én, A TEMPLOM TÉREN tartandó

2007. augusztus 19-én, A TEMPLOM TÉREN tartandó XVII. évfolyam 8. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2007. augusztus Csemõ Község Önkormányzata és civil szervezetei nevében szeretettel meghívjuk a község lakosságát 2007. augusztus 19-én, A

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 1-7/2013. H E G Y K Ő K Ö Z S É G Ö N K O R M ÁN Y Z A T A 9437 HEGYKŐ, ISKOLA U. 1., TEL.: 99/540-005 TEL./FAX.: 99/540-006 INTERNET: www.hegyko.hu : hegyko@hegyko.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. november 23.

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. november 23. Felsılajos Község Önkormányzata Iktsz:LMKOHFL/94/13/2015 Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. november 23. Az ülésen hozott rendeletek és határozatok száma és tárgya: Felsılajos Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hernádnémeti Önkormányzat Képviselő-testülete 3564 Hernádnémeti, Kossuth u. 38. sz. Száma: 1-21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. március 18-án 8.00 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2015. március 18-án 8.00 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

Remény Szociális Alapszolgáltató Központ Szervezeti és Működési Szabályzat 2011.

Remény Szociális Alapszolgáltató Központ Szervezeti és Működési Szabályzat 2011. 1 Remény Szociális Alapszolgáltató Központ Szervezeti és Működési Szabályzat 2011. Hatályos 2011.. napjától. 2 I. Az intézmény szervezeti felépítésének leírása Az intézmény neve: (intézmény) Rövid neve:

Részletesebben

/2012. (VI.22.) kt. határozata

/2012. (VI.22.) kt. határozata RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti:dr.bugarszki Miklós igazgató

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 30-ÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 30-ÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 30-ÁN TARTOTT NYILVÁNOS

Részletesebben

Városházi krónika. Kedves Ünneplõ Békésiek! BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA. Hadd kívánjak most magam és Békés Város Képviselõ-testülete

Városházi krónika. Kedves Ünneplõ Békésiek! BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA. Hadd kívánjak most magam és Békés Város Képviselõ-testülete 2009november.qxd 2009.12.18. 17:36 Page 1 WWW.BEKESVAROS.HU BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA INGYENES 2009. DECEMBER XII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Kedves Ünneplõ Békésiek! Biztos vagyok benne, hogy mind a magyar

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Szám: 1402-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. július 30.-án (csütörtökön)

Részletesebben

2009. január 31-én rendezendõ KÖZSÉGI FARSANGOLÓ rendezvényére. Reggel 6 órától IV. TÖRTELI, III. KISTÉRSÉGI B Ö L L É R V E R S E N Y

2009. január 31-én rendezendõ KÖZSÉGI FARSANGOLÓ rendezvényére. Reggel 6 órától IV. TÖRTELI, III. KISTÉRSÉGI B Ö L L É R V E R S E N Y 2009. január XV. évfolyam 1. szám www.tortel.hu MEGHÍVÓ A TÖRTELI GAZDÁK VENDÉGVÁRÓ EGYESÜLETE s z e r e t e t t e l m e g h í v j a Önt és kedves családját 2009. január 31-én rendezendõ KÖZSÉGI FARSANGOLÓ

Részletesebben

Ó É Í ű ö ö ű í ö ö ö ö ö ö ö í ö ú ö í í ö í í í í ű ö í ö í ú Á Í Ó Á í ö ö ö ö ö ú Ú ö í í í ö ű ö ú ö Ú É É ö ú ö ö ú í í ú ú í ú ú í É ö É ö ú ú ú ö ú ö ú í É ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú Á í ú ö Í ö í ö

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban

Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XV. évfolyam 10. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2004. október 14. A Képviselõ-testület 2004. október 7-ei ülésnapján Sós János úr

Részletesebben

Á Á Á Ó ő ő ő í ő ö í ő ő ó í ó í ö ú ű í ó í ö ö őí ö ö ó í ő Á Á ö ö ű ö ö ö ö ö í ö ő ő ö ö í ő ö Ö Ú É Á őí í ö ö ö ö ö ő ö ő ő Ó ú ö ö ó Á ö ö ö í ö í ö í ű ö ö ű ö É ö ú ö í ö ú ű ö ű ö ö ő ű Ö ő

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

ö í ő ő ő ö ö ö ö ö ő ő í ű ő ő ő ő ő í ű ő ő ő ű í ű ó ő ő ó ú ő ő ó ó í ó ö ö ö ő ő ő ő ú ú ó ö ö ő ő ű ö ö ú ó ó ó ö ú ő ó ö ő ő ö ő í ö ö í ő ö ő ö ő ö ú ő í ő ő ö ú ű ő ő ő ő í ö ö í í ú í ö ó ő ö

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 13-án, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2004. április 29-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Farsangi buli az óvodában

Farsangi buli az óvodában PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 2. szám 2005. február A TARTALOMBÓL: Önkormányzati hírek Az adóiroda tájékoztatója Járõrszolgálat indulhat Pátyon Keksz helyett Boróka játszóház

Részletesebben

Á Á É É Ü Á Ú Ü é ő ó ő ő í é Á é é é í ő í ó ó í ü é ó é ő ő ő í í ü ő í ő ü ő í ö ü ő í í ó ő é é é ó é é é é é é é ü é é é é é é ú ó é ö é é é é í ü ü ő é ő é ó é ő é ü ő í ó ü ő í Í ö ő ü ü ő ö é é

Részletesebben

AKTUÁLIS. szegélyköveznének, amelyekbe é- velõ cserjéket és virágokat ültetnének a Szolnoki úton, a Kõris utcától a Virág utcáig.

AKTUÁLIS. szegélyköveznének, amelyekbe é- velõ cserjéket és virágokat ültetnének a Szolnoki úton, a Kõris utcától a Virág utcáig. AKTUÁLIS HEINEKEN Hungária - Jótékonysági program a természetvédelem jegyében Ötödik alkalommal indította útjára 2012. november 6-án a gyárainak otthont adó városok civil kezdeményezéseit támogató jótékonysági

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:

Részletesebben

ú ű Í Í Ó ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ű Í ű ú ú ú Í ú ú ú É Ó Á Á Á É Á Á Á ú ű Á Á Á É ú É Á ű Á ű Á Á Á Á Á ú ú Á ú É Á É ű ű ú ű ú ű Í ű ú ú ú É Í É Í ú ú ű ú Í ú Í ű ű ú ű Í ú ú ú ú ű ú ú ú ű

Részletesebben

Í ö Í ú Ú ö É Ú É Í Ó Ó ö ö ö Ö ú ú ú É Í É Í Ó Ú ö ö Ú É Í Ö ú ö ú ú Ö ú ű Í Ó ú Í ú Í Á É Í Ó Ö ö ú Ú Ö ö Ú É Í Ó É Í ú ű Í Í öé ö Í Í ú ú ű ö Í ú ű ö ú É ű ú ú Á ú Ö ú ú ö ö ú ű ú ö ö ö ö ú ű ú ö ú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

eleki s A ktuális Átadták a katolikus közösségi házat A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai)

eleki s A ktuális Átadták a katolikus közösségi házat A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai) eleki s A ktuális A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai) Színes lufik, sör és virsli (4. oldal) + Édesanyákat köszöntöttek (S. oldal) * Félezer kilométer egy jó ügy érdekében p.oidao

Részletesebben