Diákok kitüntetése ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST. Járdaszakaszok felújításáról döntöttek a képviselők

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Diákok kitüntetése ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST. Járdaszakaszok felújításáról döntöttek a képviselők"

Átírás

1 AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST Tóth István a cég ügyvezető igazgatója (baloldalt) Pischinger Gejza és Manfred Blöch társaságában Tavaly áprilisban kezdték el építeni, és októberben már fennakadás mentesen megindult a próbaüzemelés a Bytkomfort Kft. biomassza-égető állomásán, és teljes mértékben beváltotta a hozzáfűzött elvárásokat. A sikeres próbaüzemelést követően április 19-én ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadták az érsekújvári lakás- és hőkezelő vállalat udvardi úti telephelyén a bioenergiát előállító berendezéskomplexumot. A csütörtöki ünnepségen részt vettek az érsekújvári és régióbeli fogyasztók, köztük a városi iskolák és cégek vezetői is. Az új létesítmény működtetésére faaprítékot használnak fel, az alapanyagot több szállítótól szerzik be. Tóth István, a Bytkomfort Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón elmondta, hogy a hat megawattos biomassza-állomás korszerű, hatékony működtetésével biztosítják ma már az energiaellátás 29 százalékát. Az érsekújvári biomassza-égetőben a faapríték felhasználásával évi 3 millió köbméter földgázt tudnak megtakarítani és jelentős mértékben fog csökkeni a környezetszennyezés is. A beruházás értéke 2,7 millió euró. A Bytkomfort évente 100 ezer megawatt óra energiát termel földgáz felhasználásával. Az új technológia bevezetésével évi megawatt óra energia előállítását tervezik. Az új központ üzemeltetője a részben városi, részben osztrák tulajdonú Bytkomfort Kft. lesz. A korszerű létesítmény érsekújvári mesterek munkáját dicséri. A megújuló energiaforrás felhasználása lehetővé teszi az itt élő lakosok, intézmények számára, hogy ne csak a gázra hagyatkozzanak mondta az átadáskor Pischinger Gejza polgármester. Az egy évvel ezelőtti alapkő letételnél és a mostani ünnepségen is jelen volt az osztrák partner, amelynek jelenleg 49 százalékos részesedése van a cégben. Manfred Blöch az osztrák partnercég ügyvezető igazgató elismerően szólt az érsekújvári önkormányzattal és a partnereikkel folytatott együttműködésről. A cég képviselői és a város vezetése egyetértettek abban, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásáé a jövő. (szz) Fotó: Szabó Péter A megnyitóra ellátogatott érdeklődőknek tart szakmai magyarázatot Gudmon Endre mérnök XXII. évfolyam 17. szám május 4. Díjmentes Diákok kitüntetése Az alapiskolák, középiskolák és a művészeti alapiskola legjobb diákjainak hagyományos városi rangú kitüntetésére idén április 25-én került sor a főtéri kultúrház nagytermében. Városunk polgármesterétől idén 79 tanuló és csapat, illetve a felkészítő tanárok vehettek át emléklapot és serleget. A kitüntetések elnyerésének feltételrendszerét minden évben az önkormányzat művelődés- és oktatásügyi bizottsága határozza meg. A naptári év elején az iskolák elküldték javaslataikat azoknak a tanulóiknak a kitüntetésére, akik 2011-ben a legjobb eredményeket érték el különböző tanulmányi és sportversenyeken. A feltételeket idén a következőképpen szabta meg a bizottság: kerületi fordulóban 1. helyezés, országos fordulóban 1-3. helyezés, nemzetközi versenyeken az első harminc helyezett közötti eredmény elérése. A kitüntetett diákok az ünnepélyen beírták neveiket a város emlékkönyvébe. A Castrum Novum hetilap legközelebbi számában közöljük a tavalyi év legeredményesebb tanulóinak és felkészítő tanáraiknak névsorát. (d) Járdaszakaszok felújításáról döntöttek a képviselők Április 25-re hívott össze képviselő-testületi ülést Pischinger Gejza polgármester, melynek fő témája a járdák felújítása volt a város bizonyos részeiben, közös beruházásban az Orange Slovensko, Kft-vel. A felújítás a járdák aszfaltborításának cseréjét jelenti kockakövekre a következő utcákban: Mihály bástya, Petőfi u., Šafárik u., Váralja u., Nyárhíd u., Léki u., Pribina u., Fecske u., Györki u., SZNF u., T.G.Masaryk u., Cirill-Metód u., M.R.Štefánik u., L.Štúr u., Tyrš u., Malomköz u., Gogol u., Komáromi u., Kapisztóri u., Széchényi tér.. A felújítási munkálatok során az Oringe Slovensko, Kft optikai kábelokat helyez el az említett járdaszakaszokon. A projektdokumentáció alapján a munkálat összesen méternyi járda felújítását érinti, ami a város számára maximálisan 330 ezer eurós kiadást jelent (ÁFA nélkül), melyet bankhitellel kíván finanszírozni. A bankhitel felvételéről a képviselők az ülésükön szintén döntöttek. (szz)

2 2 Takarékoskodás a munkaszüneti napokkal Országunkat irányító felelős emberek szájából napjainkban gyakran elhangzik, hogy takarékossági megfontolásból csökkenteni kellene az államünnepek és a munkaszüneti napok számát az országban. Jelenleg kis hazánkban évente öt államünnep és tíz munkaszüneti nap van, összesen tehát tizenöt nappal hosszabbíthatjuk meg az évi szabadságunkat. De természetesen erre sohasem kerülhet sor, mert minden évben akadnak a hétvégékre eső munkaszüneti napok. Összehasonlítva a környező államokkal - Csehországban és Ausztriában 13, Lengyelországban 11, Magyarországon pedig évente 10 napon szünetel a munka ünnepnapok illetve emléknapok miatt. Egyes hazai közgazdászok szerint ezek a munkaszünetelések komoly kiesést jelentenek az államkasszának, és a jelenlegi helyzetben minden centre szükség van, ha tartani akarjuk az Európai Unió normái által megengedett GDP-hez viszonyított 3 százalékos államháztartási hiányt. Ez pedig egyéb megszorítások mellett azt is jelentheti, hogy a jövőben csökkenthetik a munkaszüneti napok számát Szlovákiában. A kérdés csupán az marad, hogy melyiket törlik el? Nem tartom valószínűleg, hogy az államünnepek számát csökkentsék, mert ezeknek valahol nemzeti öntudatformáló szerepük van. Maradnak tehát az egyéb munkaszüneti napok, az emléknapok. A közelmúltban, május 1. környéken láttam egy riportműsort a televízióban, amelyben megkérdeztek számos fiatal és idősebb embert, hogy szerintük mit ünnepelünk május elsején. A megkérdezettek között voltak olyanok is, akik hozzám hasonlóan valószínűleg aktív, gondolkodó vagy nem gondolkodó részvevői voltak az átkosbeli május elsejéknek. Önfeledten vagy kényszerülve felvonultak (szocialista körmenetek ) kezükben tartva valamelyik akkoriban dicsőített szellemóriás hatalmas transzparensen himbálódzó képét, vagy csak mosolyogva integetve a tribün irányába. És képzeljék el, nemhogy a fiatalok, de még ők sem tudták, hogy május 1. milyen ünnep! Mondtak olyasmiket, hogy anyák napja, gyereknap, majális kezdet stb., vagy csak simán kijelentették, hogy nem tudják, és olyan is volt, aki visszakérdezett, hogy mi is az? Megfeledkeztek fiatalabb koruk sátoros ünnepének nevéről, vagy csak a sátrak maradtak meg az emlékezetben. Pedig 1989 előtt együtt skandáltuk a tribün elé érve egyre hangosabban, hogy Éljen május elseje, dolgozó nép ünnepe, a munka ünnepe, hurrá, hurrá! Tehát a munka ünnepét ünnepeltük még a minap is munkaszünettel, de már felhajtás és felvonulás nélkül - sátrak, virsli, sör nélkül. Ez utóbbit (sört) azért tiszteletben tartottam, csak a nosztalgiázás végett titokban egyet legurítottam. Tehát honatyáink, figyelem! Ha már rákényszerülünk a munkaszüneti nap-írtásra, akkor megsúghatom, hogy a munka ünnepe kezd kiveszni a köztudatból, lehet, hogy azért is, mert sok embernek nincs is mit ünnepelnie, mivel nincs is munkája Száraz Dénes HÍRADÓ Közlemények A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala összhangban az Európai Unió projektjével statisztikai felmérést végez a háztartásokban használt információs és kommunikációs technológiákról (IKT). A felmérés célja megállapítani a háztartások felszereltségének színvonalát információs és kommunikációs technológiákkal, valamint a lakosság ismereteit az IKT területén. A felmérés eredményei az IKT területén történő fejlődés elbírálásához szolgálnak. A felmérésre áprilisában és májusában kerül sor a Nyitrai Kerület 17 településén, köztük városunkban is. Az adatokat a Nyitrai Kerület véletlenszerűen kiválasztott 590 háztartásában 23 szakképzett kérdezőbiztos végzi a SZK SH külső munkatársai, akik közvetlenül a háztartásokban elmagyarázzák a felmérés célját, kitöltik az adatokat és bejegyzik a kérdőívbe. A kérdezőbiztosok kötelesek igazolni magukat a SZK SH által kiadott megbízólevéllel és személyazonossági igazolvánnyal. A kérdezőbiztosok titoktartásra kötelezik magukat, amely a felmérési munka befejezése utáni időszakra is érvényes. A személyi adatok védelmét az eredmények feldolgozásánál a T.t. 540/2001-es sz., az állami statisztikáról szóló törvény módosítja. A személyi adatok védelméért a SZK Statisztikai Hivatala felel. Ezúton kérjük a tisztelt polgárokat az együttműködésre a felmérés megvalósításában. Készségüket és megértésüket előre is köszönjük. Dušová Renáta igazgató, SZK Statisztikai Hivatala a SZK SH Nyitrai munkahelye A Regionális Közegészségügyi Központ értesíti a lakosságot, hogy az áprilisi, májusi, júniusi hónapokban permetezni fogják a nyilvános zöldterületeket és parkokat, a Nyitra part töltések környékét, a Berek parkerdő növényzetét. A permetezésre az éjszakai órákban kerül sor és 4.00 óra között abban az esetben, ha a nappali átlaghőmérséklet eléri a C -t. (szerk) Gyűjtés az ivóvízért Az UNICEF támogatása biztosítja a tiszta ivóvizet Zimbabwe-ben. Május 14. és 2o. között idén már nyolcadik alkalommal szervezi meg a szervezet hazánkban is a Kék gomb hetét az ottani gyerekek ivóvízkészletének biztosítása érdekében, ami számukra létfontosságú. A gyűjtésbe számos ismert személyiség és sok iskola kapcsolódik be. A sclerozis multiplex betegségben szenvedők érsekújvári klubja a LÉPÉS Napraforgó napja országos akció keretében május 30-án gyűjtést szervez a városban. A sclerozis multiplex a központi idegrendszer leggyakoribb megbetegedése, és főleg a produktív életkorú embereket sújtja. Köszönjük támogatásukat és segítségüket! Az érsekújvári Béke Mozi 1986-tól 30 kilométeres körzet mozirajongóit szolgálja ki. A mozilátogatók az utóbbi időben bizonyára észlelték, hogy csökkent a filmvetítések száma. Ennek oka a mozi tervezett rekonstrukciója és a digitális vetítésre való átállás. A 35 mm-es filmek többségéhez már csak digitalizált formában lehet hozzájutni. Jelenleg a Béke Mozi csak a már korlátozott számú nem digitális filmek vetítését tudja biztosítani. A digitális vetítésre való átmenettől a nézőszám emelkedését várják el a szervezők, hiszen a nézők premieridőben, 3D formában, jobb hang- és képminőségben élvezhetik majd a filmvetítéseket. (D, VH) Az érsekújvári Városi Hivatal értesíti a tisztelt lakosságot, hogy május 15-én (kedden) a városháza és a földszinti ügyfélfogadó iroda műszaki okok miatt egész nap ZÁRVA LESZ. NYILVÁNOS VERSENYPÁLYÁZAT Érsekújvár városa bérbe kínál a város tulajdonában lévő nem lakás célt szolgáló helyiséget: A nem lakás célt szolgáló helyiség az érsekújvári, M.R. Štefánik utca 10. alatt található, földszinten, területe 46,65 m 2. A javaslatok benyújtása: május 15-én 9,00 órától 11,00 óráig. Bővebb információk: Érsekújvári Városi Hivatal, Jogi osztály, telefonszám: 035/ , 035/ illetve a honlapon. Érsekújvár városa

3 ÖKO-nap Múlt héten, pénteken az érsekújváriak is bebizonyították, hogy milyen fontos számukra a környezetvédelem. Együttműködve az Európai Bizottsággal (EB), az Európai Parlament Információs Irodájával, valamint a SZK Külügyminisztériumával Érsekújvár városa is csatlakozott Szlovákia azon harminc járási városai közé, melyek bekapcsolódtak az Ekoslovensko c. projektbe. Az Érsekújvári Városi Művelődési Központ HÍRADÓ számos akciót készített a tanulók és diákok számára a BÉKE Mozi helyiségeiben. A fiatalok bemutatkoztak az öko ötletek piacán, ahol leleményes öko-standok segítségével bemutatták, hogyan foglalkoznak az órákon a környezetvédelemmel, ami segíti a diákok érzékenységének kialakulását a téma iránt. Az öko-nap délutáni részében kisfákat ültettek. Az első hársfát a polgármester úr, Králik Andrej az EB képviselője, valamint Pružinec Pavol az EB információs irodájának képviselője együtt ültették ki. Ezt követően a tanulók csoportokban ültették a többi fát, összesen hat hársfát és nyolc sakura fát, az utóbbiakat Ľuboš Ivan városi képviselő ajándékozta. Érsekújvár gazdag programot készített erre a napra. Látni, hogy foglalkoznak a gyerekekkel, a pedagógusok foglalkoznak a környezetvédelem gondolatával, nyilatkozta Králik úr a jól sikerült öko-nap margójára. Szöveg és kép: (d) 3 CN-R-60/12 KÉPVISELŐI Pétery Štefan Annak ellenére, hogy már negyedik alkalommal sikerült megőriznem a választók bizalmát, és újra tagja vagyok a városi képviselő-testületnek, mégis tele elszántsággal, optimizmussal és bizonyos naivitással kezdtem meg ezt a választási időszakot. De nem olyan fokú naivitással, hogy ne tudjam: még helyhatósági szinten sem lehet megvalósítani, amit az ember csak egyedül képzel el. Amikor talán az egész világ gazdasági válsággal küzd, ami nem kerül el egyetlen várost, községet, embert sem, akkor fokozott mértékben van szükség az egységre, a közös gondolkodásra. Ezért kandidáltam az önkormányzatba egy széles és elkötelezett koalíció jelöltjeként, tudatosítva azt, hogy a polgárok összes mindennapos problémájára képtelenség megoldást találni. Ebben a képviselői sarok rovatban már több képviselőkollégámnak nyílott lehetősége 3D SAROK személyre szóló -s szemmérést biztosítunk elmondani véleményét, hogy több, mint egy év távlatából hogyan alakultak a választások előtti ígéretek az élet különböző területén. A kitűzött feladatokat a szűkös költségvetési keretek ellenére többé kevésbé sikerült realizálni. Elsősorban a legfontosabb problémákra összpontosítottunk, és most nem kívánom ismételni kollégáimat. De mégis fontosnak tartok pár dolgot kiemelni. Már sok éve dolgozom a városi tanácsban, amely minden testületi ülésre szánt anyagot megtárgyal. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nekem is köszönhetően ezek a tárgyalásra és döntésre szánt anyagok már úgy vannak előkészítve a tanácsüléseken, hogy képviselőtársaim a testületi ülésen bátran megszavazhatják. Ugyanilyen felelősségteljes munkát igyekszem kifejteni a Bethlen G. utcai AI és a művészeti alapiskola iskolatanácsában. Megalakulása óta aktívan tevékenykedem a Novocentrum részvénytársaság felügyelőtanácsában, ami tulajdonképpen a városi televíziót jelenti. Elnöklök a versenytárgyalások kiértékeléséért felelős bizottságban, sajnos jelenleg inkább eladni, mint vásárolni akar az emberek többsége És szívesen vállalok polgári esküvőket is. És mit szeretnék? Minden bizonnyal támogatni fogom azokat a kollégáimat, akik segíteni szeretnének a nehezen alkalmazkodó, szociálisan rászorult embereknek, szorgalmazni fogom a városi utak és járdák felújítását, és nem csak a siralmas állapotban lévőket, vagy a legfrekventáltabbakat a saját választási kerületemben. És a parkolási kérdés is szívügyem a városban, erre több javaslatot beterjesztettem. És mit nem szeretnék? Annak ellenére, hogy végzettségem alapján energetikus vagyok, mégis ellenzem a Zúgónál a kis vízierőmű felépítését. Akármilyen mézes-mázos ígéretekkel, ajánlatokkal látják el a várost, mégis úgy érzem, iparosítani akarják a város egyik legszebb természeti környezetét. Meggyőződésem, hogy az ipari parkba szánt és meghiúsult naperőmű esetéhez hasonlóan most sem szabad engedni a rövidtávú és korlátolt érdekeknek. Szavazataikban megnyilvánult bizalmuknak továbbra is felelősségteljesen szeretnék megfelelni. J.Kráľa 3, Nové Zámky

4 4 SULI- ÉS OVIHÍRADÓ Érsekújvárban kitűnő vendéglátónak bizonyult a Czuczor Gergely Alapiskola Az első kategória legeredményesebb versenyzői A Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének a székháza ad otthont évről évre a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny rangos országos fordulójának. Április 19-én is a kulturális központ nagytermében fogadták a vendégeket az ország minden tájáról. A versenyzőket Novák Monika igazgató és Szombath Erzsébet pedagógus köszöntötte a vendéglátó szerepét vállaló Czuczor Gergely Alapiskola nevében. Egyre több kisiskola tartja fontosnak a helyesírási vetélkedőn való részvételt. A pedagógusok munkáját dicséri, hogy évente csaknem ezer magyar tanulót vonnak be az iskolai fordulókba. Idén 54 tanintézmény kapcsolódott be a versenybe az SZMPSZ felhívására. Csicsay Sarolta az országos vetélkedő koordinátora elmondta lapunknak, hogy a legkeletibb végekről, Nagyszelmencről is érkeztek versenyzők és olyan kisiskolák is beneveztek a megmérettetésbe, melyek korábban sosem képviseltették magukat. Az első kategóriában húsz versenyző mérte össze tudását. Első helyen végzett Bánki Bence a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolából. Második lett Marczel Krisztina a Nyárasdi Alapiskola tanulója. Harmadik Calin Veronika lett a bősi Amade László Alapiskolából. A szervezők tolmácsolták a jelenlévőknek Ádám Zita az SZMPSZ alelnökének, a rendezvény főszervezőjének az üdvözletét. Az Érsekújvárban rendezett országos döntő második kategóriájában Bugár Éva a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola tanulója lett az első. Második helyezést ért el Szabó Nikolett az ekeli Hetényi János Alapiskolából valamint Zakar Ágnes a komáromi Munka Utcai Alapiskolából. A Magyar Nyelvtudományi Társaság az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének támogatásával 1997 óta rendszeresen meghirdeti a Kárpát-medencei helyesírási versenyt Magyarországon, amelyen külön kategóriában vesznek részt a határon túli felső tagozatos tanulók. A versenyzőket az SZMPSZ és a budapesti Tericum Kiadó könyvajándékaival jutalmazták meg az ünnepélyes eredményhirdetésen. (Karácsonyi) Nekrológ Emlékezünk a legjobb edzőre, hiszen az élet a legnagyobb mérkőzés Pečimuth Pavol tanár úr azon emberek egyike volt, akit soha nem lehet elfelejteni. Sajátos humorával felvidította a környezetét, kiváló társként, édesapaként, férjként, szórakoztató kollégaként, időnként szigorú, de annak ellenére közkedvelt tanítóként és edzőként ismerte és szerette őt mindenki. A sokéves kemény tanári munka alatt számos diákot tanított, akiknek lelkesedéssel adta át a tapasztalatait és ismereteit. Büszkék vagyunk arra, hogy mi is része lehettünk annak a csapatnak, amelyet edzett. Az évek során fokozatosan fejlődtünk, ő pedig szeretettel törődött velünk, ösztönzött, buzdított minket. Tudtuk, történjen bármi, ő szívesen segít, itt lesz velünk. A kedves arca, őszes haja, kis bajuszkája jellemző volt rá, ezt a képet sokan közülünk örökké az emlékezetünkben őrizzük Távozása nem csak a családja és barátai számára volt megdöbbentő, minket, tanulólányokat kézilabdázókat is mélyen érintett. Hiszen még nemrég tanította nekünk a kapura lövést, örült a sikereinknek, tovább ösztönzött. Sokunknak könnybe lábadtak a szemei. Nem csoda. Sokaknak sokat jelentett. Örökké a szívünkben maradnak a vele átélt szép emlékek, vidám események. Mindegyikünkben ott van egy darab belőle. Csak egy dolgot nagyon sajnálok, a csapattagok és biztosan a többi diákja és barátja is mégpedig azt, hogy nem volt időnk kimondani KÖSZÖNJÜK. Ez joggal megilleti őt, s remélem, eljut hozzá oda Szeretettel emlékeznek és soha el nem feledik diákok, kézilabdázók, barátok fájdalommentes szépség Ultrahangos lipolízis zsírégetés és alakformálás Fogyjon egyszerűen Fogyás hosszantartó eredménnyel: alakformálás, 2-3 cm/eljárás a kellemetlen narancsbőr gyógyítása CN-R-59/12 CN-R-63/12 Medi-Pharm Centrum a Starbec épületében tel.: , Esztétikai rendelő

5 A csipkeverés csodálatos világa Immár hagyománnyá vált, hogy az érsekújvári A. Bernolák Könyvtárnak (ABK) köszönhetően a Szlovákiai Nyugdíjas Egyesületnek a helyi szervezete mellett működő csipkeverő szakkör tagjai a tavasz beköszöntével kiállítást szerveznek a könyvtár főtéri részlegének kirakatában. Hovorková Mária a szakkör vezetője elmondta, hogy március 28-án a Matica slovenská székházában is kiállították alkotásaikat a Jar v truhlici (Tavasz a kincsesládában) program keretében. Az egyesület járási gyűlésére április 19-én került sor, és örömmel tölti el őket, hogy júliusban részt vesznek a podhájskai kézműves napok XII. évfolyamán is. Azelőtt azonban vár rájuk egy hasonló rendezvény Varnsdorfban (Csehország), ahol a szakkör tizennégy tagja feltöltheti a készletet jó minőségű fonalakkal és mintákkal, hogy további csodálatos alkotásokat mutathassanak be Pőstyénben is, illetve már lassan kezdhetnek készülődni a karácsonyi akciókra, beleértve a könyvtár kirakatában szervezett kiállítást is. (mb) Ruszin nyelven írt versek A ruszin nyelven író költőnő, az érsekújvári A. Bernolák Könyvtár mellett működő Generácie Irodalmi Klub tagja, az érsekújvári Halásová Květa ebben az évben bemutatta immár a második könyvét. A Myšlienky a túžby (2010) (Gondolatok és vágyak) c. versgyűjtemény után a Szlovákiai Ruszin Írók Társasága bemutatta a gyerekeknek szóló illusztrált könyvet Priatelia spod zeleného duba a modrého neba (2011) (Barátok a zöld tölgyfa és kék ég alól) címmel. A könyvet bemutatták a Szlovákiai Ruszin Írók Társasága találkozóján, amelyre március 27-én az eperjesi egyetemen került sor. A verses találókérdéseket gazdag illusztrációkkal óvodás korú gyerekeknek szánta. Amikor évek elteltével ismét ruszin nyelven kezdtem el írni, gyerekversekre összpontosítottam, emlékezik Halásová asszony. Folyamatosan ruszin folyóiratokban jelentek meg a költemények, majd végül annyi volt belőlük, hogy megszólították, adja ki könyvben. A ruszin írók találkozóján a jelenlévők versenyeztek is. Halásová Květa a Maľcovská Mária irodalmi verseny I. évfolyamán elnyerte az 1. helyezést a költészet kategóriában. (kh, d) R. 1. rész A kórház jele Portugál politikus volt Szegecs (STIFT) Darázs - szlovákul Irány Határozói rag Bizmut Döntetlen eredmény A múlt idő jele Francia férfi név Fafejű Jáger R. 2. rész T Jóravaló Verso, röv. A hélium vegyjele Római öt Kapocs Görög betű Ásvány Igen - oroszul Deciliter Feltéve Napszak A hét egyik napján Az izzó közepe Brazil labdarúgó... - évre Baromfi t riaszt Névelő ÉRSEKÚJVÁRI TÜKÖR A számunkban közölt rejtvény helyes megfejtése a következő: Minél több ismerős, annál kevesebb barát. Helyes megfejtőink közül Czimbalík László ajándékkönyvet nyert. E heti rejtvényünkben JÓKAI Anna írónő egyik gondolatát fejthetik meg. A megfejtéseket május 9-ig küldjék szerkesztőségünk postai címére: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10., Érsekújvár, ben: denes.szaraz@novezamky.sk, vagy sms-ben a 0917/ es számra. Helyes megfejtőink között ajándékkönyvet sorsolunk ki. Készítette: Lőrincz László Rajz Talmi Dán költő Szélesre nyit Azonos betűk Az ezüst vegyjele Az irka közepe Románia autójele Növényi forrázat Versekben kifejezett érzelmek Az érsekújvári A. Bernolák Könyvtár mellett működő Generácie Irodalmi Klub időről időre az európai irodalom íróinak műveit is beiktatja a programjába, ahogy ez már megtörtént orosz, francia, illetve cseh költők esetében is. Az európai kulturális örökségbe mindenképp beletartozik az alábbi három ismert személyiség is a magyar irodalomból: Petőfi Sándor ( ), a magyar szabadságharc költője, az es forradalom aktív résztvevője, Ady Endre ( ), az egyik legnagyobb szimbolista magyar költő, és a tragikus sorsú József Attila ( ). Az irodalmi klub ennek a három költőnek szánta a zenés-költészeti találkozót, amelyre április 21-én került sor. A költők életét és műveit Kupčíková Gitka, Valicová Jarka a Solník Milan mutatták be. Az alkotásokból eredeti nyelven is adtak elő részleteket a klubtagok, a zenés zongorabetétekről már hagyományosan Braunová Marika gondoskodott. A rendezvényt Kiss Magdaléna és József testvérpár koronázta meg, akik Liszt Ferenc fenomenális magyar zongoravirtuózról és zeneszerzőről ( ) árultak el pár érdekességet. (mb) Van kire támaszkodni Szekundum Nevetgél A lantán vegyjele D Finn politikus (SORSA) Tekintettel arra, hogy az Érsekújvárott működő Sztomikusok Önsegélyező Klubja azzal a céllal alakult meg, hogy segítse az onkológiai betegeket, a Nárciszok Napja olyan alkalom, amikor a klubtagok találkoznak és kiértékelik a tevékenységüket, amelyet anyagi hozzájárulással a városi képviselő-testület is támogat. A pénzügyeket nagyon ügyesen kezeli Diósiová Júlia a klub gazdasági munkatársa. Az említett gyűlésre idén április 17-én került sor, amelyen részt vett Tóth Júlia is, a városi hivatal szociális- és egészségfelügyeleti főosztályának munkatársa. A gyűlésen Pinčeková Alžbeta a klub elnöknője közölte, hogy Hudák Peter orvos az érsekújvári klub egyik alapítója és Kollárová Lívia reagáltak Lúčan Jaroslav a SLOVILCO Szakértői Testület elnökének felkérésére, és a testület tagjai lettek. A testület feladata, küldetése országos viszonylatban terjeszteni a tapasztalatokat és ismereteket az egyes klubok működéséről, és ilyen módon javítani a páciensek sztomikusok életminőségén. Az elnöknő többek közt elmondta: Az, hogy tudnak rólunk igazolja a tény, hogy a szociális munka hallgatói felkeresnek bennünket, egyre többet szeretnének megtudni erről a betegségről és a páciensek életéről. Hiszünk abban, hogy ezek a biztatások a jövőben segítséggé alakulnak át. Ez azért is fontos, hogy a tanács a jövőben is felköszönthesse a jubilánsokat. Idén jubilált Oravcová Rozália (90), Urbanová Františka (70), Madarász Ladislav (65) és Magyar Ladislav (60). Zuberová Eva alelnöknő számítógépen elegáns üdvözlőlapot készített az ünnepelteknek. (mb) 5

6 6 ÉRSEKÚJVÁRI TÜKÖR Élményekben gazdag nap Az Ismerd meg városod c. verseny győztesei jutalomként ellátogattak tanáraikkal együtt az oroszkai Hadtörténeti Magánmúzeumba. A látogatásra április 18-án került sor és nagy élmény volt az összes résztvevő számára. A magánmúzeumban számos dokumentumot gyűjtöttek össze elsősorban a II. világháborúból, konkrétan azokról a területekről, ahol kemény harcok folytak A panoptikumban Oroszka környékétől egészen Kéméndig. A múzeum egy része Érsekújvár bombázásával foglalkozik. A tanulókat érdekelte Žákovič L. tulajdonos és gyűjtő érdekes narrátori szövege, aki már gyerekkora óta foglalkozik ezzel a tevékenységgel. Az expozíció részét alkotja a Panoptikum is, ahol egyenruhás figurák láthatók bunkerokban, mezei kórházban, adóvevők mellett, stb.. A tanulókat sok dolog érdekelte, számos kérdést tettek fel, így az egész délelőttöt a múzeumban töltötték. Következő úti céljuk Zselíz volt, ahol megtekintették a Városi Múzeumot, valamint Franz Schubert emlékszobáját. Annak ellenére, hogy kisebb múzeumról van szó, az Esterházy család gazdag történelme és a zenetanár jelenléte csodaszép zeneműk szerzője, amelyek évszázadokat éltek túl -lenyűgözték az összes résztvevőt. Útban hazafelé megálltunk Bény községben, ahol megtekintettük a 14. században román stílusban épített emlékműveket templomot és rotundát, amelyek nagyon jó állapotban vannak, de sajnos, nem található a közelben tájékoztatás a látogatók számára. A kirándulásra a város jóvoltából került sor, a szervezést pedig az érsekújvári városi képviselő-testület mellett működő oktatásügyi és művelődési bizottság vállalta magára. Garajová Jana, A VKT képviselője, az oktatásügyi és művelődési bizottság tagja AJÁNLÓ KIÁLLÍTÁSOK Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában Lozinski Frantisek és a Block csoport kiállítás nyílik án, a kiállítás május 26-ig tekinthető meg. A kiállítás kurátora Cseres Jozef. Az érsekújvári Thain János Múzeumban KÖZÉP- KORI ÉS RENESZÁNSZ KIRÁLYI UDVARTARTÁS Bábuk történelmi viseletben témájú kiállítás június 23-ig tekinthető meg. Az ArtKorzó szervezésében az érsekújvári Szamba cukrászdában Decsi Kati FOTÓKIÁLLÍTÁSA tekinthető meg. ELŐADÁSOK Az érsekújvári Ernest Zmeták Galéria meghívja a kedves érdeklődőket Az Anktartiszi fotóemlékek c. előadásra, amelyet MUDr. Brat Kristian, a Masaryk Egyetem Aktartisz tudományos expedíciójának tagja tart május 7-én órakor. A kutató a J.G. Mendel cseh sarkkutató állomáson, Érsekújvártól kilométerre tartózkodott. Az IrodalomKorzó szervezésében a főtéri kultúrházba Csernus Imre látogat el A fájdalom arcai c. előadásával május 4-én órakor. CN-R-58/12

7 TÁRSASÁGI ROVAT VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Drančíková Rebeka, Móczár Jakub, Kertész Oliver, Srubek Marko és Daniel, Košťál Miroslav, Komara Michal HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Žikavský Martin és Kmeťová Eva, Kaňuch Ladislav és Cigáňová Zuzana, Virág Marcel és Pénzešová Mária, Hlavačka Miroslav és Tökölyová Lívia ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Őszi Eugen, 71, Demeová Mária, szül. Szikorová, 90, Pavlíková Elena, szül. Citterbergerová, 85, Dudášová Terézia, 76, Linczényiová Mária, szül. Rojková, 93, Pásztó František, 53, Klinko Ladislav, 75, Bartišková Mária, szül. Sucháňová, 88, Bartošová Juliana, szül. Ozoráková, 88, Trenčíková Mária, szül. Bartalová, 81, Szőke Juraj, 65. APRÓHIRDETÉS Hivatalos magyar nyelvű(-ből,-re) fordítás, www. madarskypreklad.sk. Tel.: 0907/ Tanítok németet minden szinten, fordítást vállalok ből, -be. Tel.: 0905/ Személyszállítás 1-14 személyig, sportolóknak, iskolásoknak kedvezmény! Személyautó 0,20 /km-től. Tel.: 0915/ Elvégzek kőműves munkát, épület-felújítást, családi házak alapjait, gépi vakolás, hőszigetelés. Tel.: 0910/ , 0905/ Eladó garázs a Gúg utcában. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0908/ Eladók Érsekújvárott családi házak építésére alkalmas telkek. Tel.: 0948/ Eladó kert 4 ár, Érsekújvárban. Tel.: 035/ Eladó garázs a Pozsonyi úton. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0915/ Velem született látnoki és gyógyító képességeim vannak, jóslással foglalkozom, bármikor segítek. Tel.: 0944/ Eladó 3-szobás magántulajdonban lévő napos lakás, teljesen átalakított, SzNF u., 6. emelet. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/ Háztartási szolgáltatásokat végzek. Tel.: 0940/ , 0918/ Eladó emeletes, alápincézett családi ház nyeregtetővel Udvardon Bočná u., közel a központhoz. Telek 800 m 2, lakóterület 160 m 2, 3 éves gázkazán + szén kazán, saját kút, kerti szivattyú, községi vízvezeték a ház előtt, emésztőgödör. Ár: Tel.: 0903/ Eladó garázs a Tyrš utcában. Tel.: 0944/ , 0918/ Tanítást, fordítást vállalok francia és spanyolnyelv. Tel.: 0911/ Eladó régebbi működőképes hegesztőtrafó 380 V-ra. Ár megegyezés szerint. Tel.: 035/ Eladó családi ház a Tátra utcában Érsekújvárban. Ár: Tel.: 0915/ Eladó lakás négylakásos házban a Folyam menti utcában. Hozzátartozik garázs, pincék, kert. Tel.: 0915/ , 0903/ , 035/ Eladó Babeta 207-es. Tel.: 035/ hívni este. Eladók Sigma márkájú kézi pumpák NP-75, NP-90, LILA. Tel.: 0908/ Elvégzek festő munkát, hőszigetelést családi házakon, homlokzat felújítást, csempézést, úszópadló lerakást. Tel.: 0917/ TÁRSAS ROVAT Gyógyszertári ügyelet Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! dátum gyógyszertár cím telefonszám Na korze M.R. Štefánik u Zlatý lev Petőfi u Arnika J. Simor u / Na prednádraží Ľ. Štúr u Na námestí Főtér Na nábreží Vágóhíd u ES Komáromi u Salvia Andódi u. 9/C M.R. Štefánik u. 9., Érsekújvár tel: , DÉLVIDÉKI KÖRUTAZÁS jún ERDÉLYI KÖRUTAK máj , júl , aug CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ Különvonattal 229 SZEGED - ÓPUSZTASZER júl Veszek lakást Érsekújvárban. Készpénz. Tel.: 0902/ Eladó 6 szobás családi ház a Nyitrai úton teljes felújítás után. Ár: , telek 660 m2, garázs, műhely. Tel.: 0915/ Eladó 3 szobás lakás a Gogol u. 8 alatt, 5. emelet, 67 m 2, balkon, gardrób, falazott belsőtér, közel a központhoz. Ár: Tel.: 0902/ Tanítok angol nyelvet. Tel.: 0908/ Munkát vállalok kisegítőként a háztartásban, esetleg megőrzöm gyerekét, idős személyt gondozok. Képesítéssel rendelkezem. Tel.: 0907/ Bérbe veszek garzonlakást a vasúti állomás környékén. Sürgősen. Tel.: 0908/ Eladok, esetleg bérbe adok kertet. Tel.: 0905/ Bérbe adok berendezett garzonlakást a Nyitra-parti utcában Érsekújvárott. Tel.: 0918/ Eladó kert hétvégi házzal a Tökföldeken. Tel.: 035/ Eladó sírhely az érsekújvári temetőben. Tel.: 0905/ Kárpitos munkát vállalok. Tel.: 0908/ Bérbe adok raktárt 480 m 2, közművesítve, Érsekújvár. Tel.: 0907/ Eladó telek a Tökföldeken, 2001 m 2. Alkalmas házépítésre vagy kertnek. Villany bevezetve, gáz és víz a közelben. Ár: Tel.: 0907/ Bérbe adok üzleti helyiségeket a városközpontban, 28 m 2, olcsón. Tel.: 0915/ Eladó építési telek Bánkeszi községben. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0911/ Eladó átalakított dízel traktor, 4-hengeres, tartozékokkal kettes eke, kétkerekű utánfutó, stb. Ár: Megegyezés lehetséges. Tel.: 0907/ Eladó emeletes családi ház. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/ Esküvői és estélyi ruhákat varrok. Tel.: 0915/ Eladó garázs a Pozsonyi úton, széthúzható fotel és magas fényű mahagóni pianínó. Tel.: 035/ CN-R-24/12 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Örökké a szívünkben élsz KLINKO Ladislav Köszönetet mondunk mindazoknak, akik április 23-án elkísérték utolsó útján az érsekújvári temetőbe. Köszönjük a virágadományokat, részvétnyilvánításokat és a szép gesztust a galambász barátaitól. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk a rokonoknak, barátoknak, kollégáknak, egykori diákoknak és ismerősöknek, akik április 20-án végső búcsút vettek az érsekújvári temetőben a szeretett férjtől, édesapától PEČIMUTH Pavoltól. Köszönjük a virágadományokat, koszorúkat és a vigasztaló szavakat. Felesége és fiai MEGEMLÉKEZÉS Szeretettel és fájdalommal a szívünkben emlékezünk a drága férjre, édesapára, nagyapára és testvérre FARKAŠ Ľudovítra, aki május 3-án tragikus balesetben hunyt el. Aki ismerte, szenteljen emlékének egy csendes percet. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Könnyes szemekkel és mély fájdalommal a szívünkben emlékezünk május 9-én, halálának 5. évfordulóján a drága férjre, édesapára, nagyapára, testvérre, sógorra, keresztapára PAULIČKA Jánosra. Tisztelettel és szeretettel emlékezik felesége Edita, fia Patrik családjával, lánya Klaudia családjával és testvére Vlasta családjával Bérbe adunk 2-szobás lakást a Bethlen G. utcában. A lakás teljesen felújított, 60 m 2, pincével. Új, nagy fürdőszoba, konyhabútor beépíthető készülékekkel, 370 / hónap, szabad jétől. Tel.: 0903/ Munkát kínálunk. Tel.: 0907/ Eladó garázs a Pozsonyi úton (Pirító). Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/ Kidolgozom vállalkozói tervét úgy, hogy támogatást kapjon a Munkahivataltól. Tel.: 0910/ Eladó 50 á telek a Szlovák utcában. Tel.: 0908/ Pénzre van szüksége? Kölcsönöket, hiteleket nyújtunk 300 -tól ig. Hívjon azonnal. Tel.: 0915/ , 0902/ Eladó nagy 2-szobás lakás (68 m 2 ), magántulajdonban, teher nélkü, az S.H. Vajanský utcában, 3. emelet, teljesen átalakított. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/ Eladó 3-szobás lakás (62 m 2 ), a 4. emeleten Érsekújvárott a Tatranská utcában. Új műanyag ablakok, üvegezett balkon. Ár: Tel.: 0908/ Kiadja Érsekújvár városa. Főszerkesztő: Száraz Dénes (denes.szaraz@novezamky.sk), tel.: 0917/ , szerkesztő: Čerháková Dagmar - szlovák (dagmar.cerhakova@novezamky.sk), tel.: 0917/ Reklám: Čudai László, tel.: 0917/ Apróhirdetés, megemlékezés, köszönetnyilvánítás: Kultúrház, Fő tér 7., információs központ, 035/ Az egyes levelezői cikkekben és fizetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség nézeteivel. A reklámok nyelvi helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Regisztrációs szám: EV 401/08, kiadta az SZK Kulturális Minisztériuma. A szerkesztőség címe: Castrum Novum, Hlavné nám. 10, Nové Zámky, tel.: 035/ , web: A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. Lapzárta: szerda, 15 óra. Nem kapott újságot? Terjesztés: 0903/ , 0907/

8 8 9

MESTO NOVÉ ZÁMKY VÁS POZÝVA NA ÉRSEKÚJVÁR VÁROSA MEGHÍVJA ÖNÖKET A

MESTO NOVÉ ZÁMKY VÁS POZÝVA NA ÉRSEKÚJVÁR VÁROSA MEGHÍVJA ÖNÖKET A AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXII. évfolyam 16. szám 2012. április 27. Díjmentes MESTO NOVÉ ZÁMKY VÁS POZÝVA NA ÉRSEKÚJVÁR VÁROSA MEGHÍVJA ÖNÖKET A 18 00 COLORADO hudobná skupina / együttes 20 00

Részletesebben

3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG

3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 41. szám 2013. november 28. Díjmentes VÁROSI MIKULÁS Érsekújvár Városának jó szokása, hogy minden esztendőben vendégül látja tájainkon a fehér szakállas,

Részletesebben

2. oldal. 5. oldal KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 65 ÉVES AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSEMADOK MEGEMLÉKEZTÜNK A HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉRŐL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS

2. oldal. 5. oldal KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 65 ÉVES AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSEMADOK MEGEMLÉKEZTÜNK A HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉRŐL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 13. szám 2014. április 3. Díjmentes KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 Érsekújvárban ANDREJ KISKA nyert Március 29-én, reggel hét órakor 37 választókörzet

Részletesebben

Közel 8000 látogató a két nap alatt

Közel 8000 látogató a két nap alatt AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXII. évfolyam XXII. ročník 45. szám číslo 21 2012. 31. november mája 2012 15. Nepredajné Díjmentes Kóbor János is elkóborolt az idei

Részletesebben

Meglepetésekkel teli gyermeknap ÜLÉSEZETT A VÁROSI KÉPVISELŐ - TESTÜLET SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK VÁROSUNKBAN FIZETŐS PARKOLÁSI ZÓNÁK SZERVIZ

Meglepetésekkel teli gyermeknap ÜLÉSEZETT A VÁROSI KÉPVISELŐ - TESTÜLET SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK VÁROSUNKBAN FIZETŐS PARKOLÁSI ZÓNÁK SZERVIZ AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK LAPJA XXIII. évfolyam 18. szám 2013. június 6. Díjmentes Meglepetésekkel teli gyermeknap A Bytkomfort s.r.o. Nové Zámky idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A társaság

Részletesebben

3. oldal. Közvetlen beszélgetések a polgárokkal. CASTRUM NOVUM ANNO 1663 2. oldal A MEGYEI VÁLASZTÁSOK HELYI VONATKOZÁSÚ EREDMÉNYEI

3. oldal. Közvetlen beszélgetések a polgárokkal. CASTRUM NOVUM ANNO 1663 2. oldal A MEGYEI VÁLASZTÁSOK HELYI VONATKOZÁSÚ EREDMÉNYEI AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 39. szám 2013. november 14. Díjmentes Túl aktív politikusok Pár napja estünk túl a választásokon, döntéseink alapján megszületett az egyes kerületi önkormányzati

Részletesebben

3. oldal 4. oldal. Győzelmi rajt a bajnokok ellen. Szent István-napi megemlékezések. Európa pre deti/ Európa a gyermekekért

3. oldal 4. oldal. Győzelmi rajt a bajnokok ellen. Szent István-napi megemlékezések. Európa pre deti/ Európa a gyermekekért AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 29. szám 2013. szeptember 5. Díjmentes Győzelmi rajt a bajnokok ellen Európa pre deti/ Európa a gyermekekért Hétfőn este a HC Mikron Érsekújvár DAB Docler

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI.

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 15. szám 2011. április 23. Díjmentes Fűtés biomasszából 2011. ÁPRILIS 1-JÉTŐL MINDEN ÉRSEKÚJVÁRI FOGYASZTÓNAK 15%-KAL CSÖKKENTI A HŐENERGIA ÁRÁNAK VÁLTOZÓ

Részletesebben

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tanulmányi versenyek 2010/2011 SZMPSZ, P.O.Box 49, 945 01 Komárno 1 Tel.: 00421/35/7713 572, 7714 755, Fax: 00421/35/7714 756, e-mail: szmpsz@szmpsz.sk SZMPSZ,

Részletesebben

3. oldal. 4-5. oldal. A szezon apró vérszívói. Városi díjakban részesültek a legjobb sportolók. Pischinger Gejza, Érsekújvár Város polgármestere

3. oldal. 4-5. oldal. A szezon apró vérszívói. Városi díjakban részesültek a legjobb sportolók. Pischinger Gejza, Érsekújvár Város polgármestere AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 15. szám 2014. április 17. Díjmentes Tisztelt érsekújvári polgárok! A derűs, tavaszi napok beköszöntével a kedvünk is vidámabb. Kívánom, hogy a rügyfakasztó

Részletesebben

Kalandok a városban Andersen éjszakáján ELLENŐRZŐ NAP AZ ÉPÜLŐ LAKÓTELEPEN

Kalandok a városban Andersen éjszakáján ELLENŐRZŐ NAP AZ ÉPÜLŐ LAKÓTELEPEN AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXII. évfolyam 15. szám 2012. április 20. Díjmentes ELLENŐRZŐ NAP AZ ÉPÜLŐ LAKÓTELEPEN A Západ II. (Nyugat II.) lakótelepen az Andódi utcában városi bérházak épülnek.

Részletesebben

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA X. évfolyam 9. - 10. szám K I C S I FA L U N K A I ÖNKORMÁNYZAT ÉS A I KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA Az államfő 2014. október 12.-ére írta ki a választás napját. Polgármestert és képviselőket kellett választani.

Részletesebben

Vadkerty Katalin. 2. oldal 2. oldal TÖRTÉNÉSZ SZOCIÁLIS SZOLGÁLTA- TÁSOK VÁROSUNKBAN AJÁNLÓ. koncertje HIRDETÉSEK KERESZTREJTVÉNY

Vadkerty Katalin. 2. oldal 2. oldal TÖRTÉNÉSZ SZOCIÁLIS SZOLGÁLTA- TÁSOK VÁROSUNKBAN AJÁNLÓ. koncertje HIRDETÉSEK KERESZTREJTVÉNY AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK LAPJA XXIII. évfolyam 14. szám 2013. április 11. Díjmentes Vadkerty Katalin TÖRTÉNÉSZ Vadkerty Katalin történész a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán 1955-ben szerzett történelem

Részletesebben

Idén is lesz társasházi pályázat

Idén is lesz társasházi pályázat V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM,

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken

Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken Kassák Lajos születésének 125. évfordulója tiszteletére az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria kiállítást rendezett

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes Ismerd meg városod Szerkesztőségünk Érsekújvár városával együttműködve képzőművészeti- és irodalmi versenyt hirdetett

Részletesebben

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit!

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! 1 Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! Tisztelt Falugyűlés! Tájékoztatóm elején egy tragikus aktualitásról kell szólnom: március

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI.

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 7. szám 2011. február 25. Díjmentes Még visszatér régiónkba a nagykövet Február 16-án és 17-én a Komáromban, Párkányban, Érsekújvárott és Ógyallán tett látogatást

Részletesebben

Városi közlekedés új autóbuszokkal

Városi közlekedés új autóbuszokkal AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA Az elmúlt év végén meglátogatta városunk polgármesterét Ľudmila Benkovičová, a SZK Statisztikai Hivatalának elnöknője. Látogatásának célja volt kifejezni köszönetét városunknak

Részletesebben

Iskolai beiratkozási körkép 2. oldal. Pszichológus vélemény 4. oldal

Iskolai beiratkozási körkép 2. oldal. Pszichológus vélemény 4. oldal AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 6. szám 2014. február 13. Díjmentes Megkezdték a brikettek és pelletek gyártását A fahulladék begyűjtése és feldolgozása terén a Magyarország Szlovákia

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! 1 Versenyeredmények Tanítványaink közül többen is részt vettek a tavaszi tanulmányi versenyeken, amelyeket komoly felkészülés előzött meg. Költészetnapi szavalóverseny:

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Ekecsi - Apácaszakállasi

Ekecsi - Apácaszakállasi Ekecsi - Apácaszakállasi H í r a d ó A KÖZSÉGI HIVATAL INGYENES TÁJÉKOZTATÓJA I. Évfolyam 4. Szám 2003. NOVEMBER A z év vége közeledtével szeretném Önöket tájékoztatni a faluban és az önkormányzatban zajló

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXII.

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXII. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXII. évfolyam 20. szám 2012. május 24. Díjmentes A CSALÁD NEMZETKÖZI NAPJÁNAK ÉRSEKÚJVÁRI PROGRAMJÁBÓL 2012 május 19. szombat Váralja utca lezárása Felújítási munkálatok

Részletesebben

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR

Részletesebben

Aba-Novák képek a galériában 2. oldal. Aratás végi ünnepség 3. oldal NYILVÁNOS VERSENYPÁLYÁZAT VÁROSI TULAJDONÚ INGATLANOK ELADÁSÁRA

Aba-Novák képek a galériában 2. oldal. Aratás végi ünnepség 3. oldal NYILVÁNOS VERSENYPÁLYÁZAT VÁROSI TULAJDONÚ INGATLANOK ELADÁSÁRA AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 37. szám 2014. szeptember 18. Díjmentes Ahogyan ők látják a világot Ahogyan mi látjuk a világot címmel nyílt egy egyedi kiállítás az érsekújvári Regionális

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

be/sfp-09211/2015/mlsz

be/sfp-09211/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Heréd Labdarúgó Klub A kérelmező szervezet rövidített neve Heréd LC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 946 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola Ikt.sz.: 74-2/2015. 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Ügyintéző: Ősze Józsefné Tel: 74/496-782 Ügyintézés helye: Őcsény, Perczel u. 1. e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu

Részletesebben

Kiskunfélegyháza fejlődik 2014 2015 A FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY ALKALMI KIADVÁNYA

Kiskunfélegyháza fejlődik 2014 2015 A FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY ALKALMI KIADVÁNYA Kiskunfélegyháza fejlődik 2014 2015 A FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY ALKALMI KIADVÁNYA KEDVES FÉLEGYHÁZIAK! 2014-ben, még polgármester-jelöltként így fogalmaztam meg azt az alapot, amire szívesen építeném a munkámat,

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Ikt. sz.: 2022/2011. Javaslat a Baglyaskő Idősek Átmeneti Otthona, valamint az Ezüstfenyő Idősek Otthona Idősek Klubja éves

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában ErkEl témahét 2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában Felelős: Kiss Józsefné TARTALOM A témahét célja A témahét programja A feladatok megvalósítása A témahét értékelése Képek a témahétről

Részletesebben

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. 1. Szervezet adatai Név: TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Telefon: +36 30 3900105 Internet:

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából! Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

a 2012. június 3-án 13-tól 18 óráig megrendezésre kerülő az érsekújvári Tatárik Emil Strandra

a 2012. június 3-án 13-tól 18 óráig megrendezésre kerülő az érsekújvári Tatárik Emil Strandra AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXII. évfolyam ročník 21. číslo szám 21 31. 2012. mája május 2012 31. Nepredajné Díjmentes Érsekújvár városa meghívja Önöket a 2012.

Részletesebben

Decemberi programajánló

Decemberi programajánló Decemberi programajánló 2013. december 4., szerda, 16.30 - Rendezvényterem Giuseppe Verdi: Don Carlos Operatörténeti előadás Előadó: dr. Eisler Péter 2013-ban három nagy zeneszerzőt is ünnepeltünk: Giuseppe

Részletesebben

Képviselőjelöltek bemutatkozása

Képviselőjelöltek bemutatkozása Választási melléklet Tisztelt Választópolgárok! Választási tudnivalók A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását 2014. október 12-ére,

Részletesebben

Polgári társulást alapított néhány anyasági szabadságon lévő édesanya, és segítségre van szükségük.

Polgári társulást alapított néhány anyasági szabadságon lévő édesanya, és segítségre van szükségük. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXII. évfolyam 8. szám 2012. március 2. Díjmentes Emelkedett a munkanélküliség járásunkban is Az érsekújvári lakosokat valamivel kisebb mértékben érintik a Nyitra megyében

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

4. oldal. Március a könyv és a költözés hónapja. A törökellenes harcok elfelejtett hősei. Gyűlést tartott a nyugdíjas egyesület

4. oldal. Március a könyv és a költözés hónapja. A törökellenes harcok elfelejtett hősei. Gyűlést tartott a nyugdíjas egyesület AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 10. szám 2014. március 13. Díjmentes Március a könyv és a költözés hónapja Két szálon futnak az események az Anton Bernolák Könyvtár háza táján. Nemrégiben

Részletesebben

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu 1. félév Jó tanuló serleg Biró Adrienn (4.b) és Fülöp Lili (4.b) Adrienn kiemelkedő képességű,

Részletesebben

Ináncsi Hírnök. Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata. Kiss Péter Polgármester

Ináncsi Hírnök. Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata. Kiss Péter Polgármester Ináncsi Hírnök 2015. Október XII. Évfolyam2-3. Szám Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata Kiss Péter Polgármester 2 Az önkormányzat hírei ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

Juraj Meliš szobrászművész hetvenöt kiállított alkotása MÉRFÖLDKÖVET JELENT ALKOTÓMŰVÉSZETÉBEN

Juraj Meliš szobrászművész hetvenöt kiállított alkotása MÉRFÖLDKÖVET JELENT ALKOTÓMŰVÉSZETÉBEN AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXII. évfolyam ročník 23. číslo szám 21 31. 2012. mája június 2012 14. Nepredajné Díjmentes Juraj Meliš szobrászművész hetvenöt kiállított

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYVEZETŐJÉNEK GONDOLATAI A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMHOZ. BEVEZETŐ 5. oldal INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA

AZ INTÉZMÉNYVEZETŐJÉNEK GONDOLATAI A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMHOZ. BEVEZETŐ 5. oldal INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA AZ INTÉZMÉNYVEZETŐJÉNEK GONDOLATAI A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMHOZ 3. oldal BEVEZETŐ 5. oldal INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA 6. oldal Intézmény adatai 6. oldal Intézmény szervezeti felépítése 9. oldal Az óvoda jellemzői

Részletesebben

A Faluvédő Egyesület és az Önkormányzat közös lapja. Kerecsendi falunapok 2008. szeptember 13-14.

A Faluvédő Egyesület és az Önkormányzat közös lapja. Kerecsendi falunapok 2008. szeptember 13-14. A Faluvédő Egyesület és az Önkormányzat közös lapja XVI. évfolyam 4. szám 2008. november Eseménynaptár November 17-én 17 órától Pézügyi Bizottsági ülés - Községháza 18-án 16.30 Óvodafenntartó Társulás

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

2014.október. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. M. Legrand : Az idősek tisztelete

2014.október. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. M. Legrand : Az idősek tisztelete 2014.október Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Október 1. IDŐSEK VILÁGNAPJA M. Legrand : Az idősek tisztelete Amíg fiatal vagy, sosem gondolsz arra, hogy eljön az ősz is, s elszállnak

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat.

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Házirend 2013. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola. Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy

Házirend 2013. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola. Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy 2013. Házirend VIK Középiskola Házirend Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy VIK Középiskola 1078 Budapest,

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

2. oldal. 3. oldal. A könyvek körforgása. Érsekújvár is happy A NYITRAI KERÜLET LEGJOBB SPORTOLÓI ÚJABB GYŐZELEM AZ INFOPROG-ON A MAGYAR GIMNÁZIUM

2. oldal. 3. oldal. A könyvek körforgása. Érsekújvár is happy A NYITRAI KERÜLET LEGJOBB SPORTOLÓI ÚJABB GYŐZELEM AZ INFOPROG-ON A MAGYAR GIMNÁZIUM AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 17. szám 2014. május 2. Díjmentes Jól ismerik a városukat Ismerd a városod, ezzel a címmel rendezte meg az idén újból az érsekújvári önkormányzat az alapiskolások

Részletesebben

IPOLYSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

IPOLYSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA IPOLYSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 2014 A választási időszak összegezése Városfejlesztés, vagyongazdálkodás Az európai strukturális alapokból finanszírozott beruházási, rekonstrukciós és kulturális projekteken

Részletesebben

TALIZUNK. Kék Pillangó Napja. A tartalomból: Biztonságosan és fegyelemmel a neten. 2011. 6. 10-én Érsekújvárott is. Közös történelmi értékeink

TALIZUNK. Kék Pillangó Napja. A tartalomból: Biztonságosan és fegyelemmel a neten. 2011. 6. 10-én Érsekújvárott is. Közös történelmi értékeink AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 21. szám 2011. június 3. Díjmentes TALIZUNK A TÖLTÉSEN... A tartalomból: Biztonságosan és fegyelemmel a neten Közös történelmi értékeink Kíméletes megoldások

Részletesebben

Éves munkaterv 2015.

Éves munkaterv 2015. Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi E-mail: gaal.dora777@gmail.com Éves munkaterv 2015. Január 07.-e Próba 17,00-18,30 / Rendezvényterem / 10.-e Próba 9,00 11,00? Munkanap révén kérdéses, hogy melyik

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület! Személyi feltételek: Pályázatok: Beszámoló a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház tevékenységéről 2013.

Tisztelt Képviselő Testület! Személyi feltételek: Pályázatok: Beszámoló a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház tevékenységéről 2013. Tisztelt Képviselő Testület! 2012. szeptember 01-től önálló intézményként működik a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház, melynek feladat ellátási helye: a Könyvtár és a Tájház. Személyi feltételek:

Részletesebben

Önkormányzati Lap 12. évf. 125. sz. 2010. Május. Önkormányzati Hírek FALUNAPI ELŐZETES

Önkormányzati Lap 12. évf. 125. sz. 2010. Május. Önkormányzati Hírek FALUNAPI ELŐZETES ZSADÁNYI HÍRLAP Önkormányzati Lap 12. évf. 125. sz. 2010. Május Önkormányzati Hírek Rendkívüli testületi ülést tartott képviselő-testületünk május 4.-én az ivóvíz minőségjavító programmal kapcsolatos végső

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

2. oldal 3. oldal Lapunkat legközelebb 2013. május 9 én találják meg postaládáikban.

2. oldal 3. oldal Lapunkat legközelebb 2013. május 9 én találják meg postaládáikban. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK LAPJA XXIII. évfolyam 15. szám 2013. április 25. Díjmentes MESTO NOVÉ ZÁMKY VÁS POZÝVA NA ÉRSEKÚJVÁR VÁROSA MEGHÍVJA ÖNÖKET A PROGRAM MŰSOR 18 00 PARNÍK hudobná skupina / együttes

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

20 mögöttünk, megyünk tovább 3. old. Közösségi életünk szerves részei. Ajándék a bizalomért. Százlábúnak hívják. Gyermeknap a strandon 4. old. 5. old.

20 mögöttünk, megyünk tovább 3. old. Közösségi életünk szerves részei. Ajándék a bizalomért. Százlábúnak hívják. Gyermeknap a strandon 4. old. 5. old. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA 20 mögöttünk, megyünk tovább 3. old. XXI. évfolyam 22. szám 2011. június 10. Díjmentes Közösségi életünk szerves részei 5. old. Ajándék a bizalomért Gyermeknap a strandon

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

be/sfp-10279/2015/mlsz

be/sfp-10279/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Túrricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Túrricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3352 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Kedves Pedagógustársaim, Tisztelt Vendégeink!

Kedves Pedagógustársaim, Tisztelt Vendégeink! Pék László Kedves Pedagógustársaim, Tisztelt Vendégeink! A kiválasztott nemzedékeknek megadatik, hogy a Sors kedvező lehetőséget kínál fel számukra. Az már tőlük függ, hogy élnek-e a lehetőséggel, s jól

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2013. szeptember 26-i ülés óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2013. szeptember 26-i ülés óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2013. szeptember 26-i ülés óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2013. november 28. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

Részletesebben

2013/2014. TANÉV. ÉVES MUNKATERV (1. sz. melléklet) TARCZY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PÁPA, JÓKAI U. 18.

2013/2014. TANÉV. ÉVES MUNKATERV (1. sz. melléklet) TARCZY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PÁPA, JÓKAI U. 18. Év hó nap IDŐ PROGRAM FELELŐS 2013 augusztus 22. 9.00 Tanévnyitó értekezlet I. (alakuló) Igazgató 2013 augusztus 26-27-28. Multikulturális tábor Ugod, Árnyas erdő turistaház Takozatvezető, alsós kéttannyelvi

Részletesebben

2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor

2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor Albertirsa Város Polgármesterétől 2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2. M E G H Í V Ó Albertirsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor tartja ülését, melyre ezúton

Részletesebben

Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése

Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése Dr. Mihály Nikolett "Külső-belső gazdagság avagy pénzügyeink, a személyiségünk tükrében" című könyvének bemutatója 2015. december 18. Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése Készítette: Buzai Csaba

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának

Részletesebben

Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről

Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről Conference paper MAFIOK XXXVIII. 2014, Pollack Mihály Faculty of Engineering and Information Technology University of Pécs, Hungary Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről Kispéter

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Szám:8/2016. Jegyzőkönyv

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Szám:8/2016. Jegyzőkönyv Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8/2016. Jegyzőkönyv Készült:, nyílt ülésén A Képviselő-testületi ülés helye: Sátoraljaújhely, Kossuth tér. Díszterem A Képviselő-testületi ülés

Részletesebben

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA KIDOBOLÓ X X I. é v f o l y a m 2. s z á m I N G Y E N E S 2 0 1 3. m á r c i u s Meghívó A tartalomból Polgármesteri sorok...2 Képviselô-testületi hírek...2 Jegyzôi sorok...6

Részletesebben

4. oldal. 3. oldal. Átadták a felújított turistautat Az újonnan kiépített út összeköti a Berek erdőparkot a Zúgóval. Városi gyereknap KOMP 2014

4. oldal. 3. oldal. Átadták a felújított turistautat Az újonnan kiépített út összeköti a Berek erdőparkot a Zúgóval. Városi gyereknap KOMP 2014 AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 22. szám 2014. június 5. Díjmentes Átadták a felújított turistautat Az újonnan kiépített út összeköti a Berek erdőparkot a Zúgóval Városunk közkedvelt kikapcsolódási

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös közzétételi lista Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Építészeti és Faipari Szakképző Iskolája Különös Közzétételi Lista 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Szakmai nap keretében tartottuk meg a félévi értekezletet. Az igazgatói beszámoló elhangzása után, a munkaközösségek különböző bemutató órákon, illetve azok megbeszélésein

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2013. február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2013. február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

- március - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A tavasz küszöbén. Ez történt januárban és februárban: Sítábor Hargitafürdőn

- március - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A tavasz küszöbén. Ez történt januárban és februárban: Sítábor Hargitafürdőn Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - március - A tavasz küszöbén Az év elején ólomlábakon vánszorog a tél és már inkább virágok nyílását várjuk. Hogy gyorsabban teljen ez a hónap is, ismét lehet válogatni

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A

TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A kérdőívek kiosztásának és kitöltésének sikeressége 2. oldal 2. Miért döntött úgy, hogy gyermeke ebbe az iskolába járjon? 4. oldal 3. Szeretné-e gyermekét 8 évfolyamos

Részletesebben