SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Közúti és Vasúti Járművek Tanszék. Alternatív hajtáslánc alkalmazhatósága kis haszongépjárművekben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Közúti és Vasúti Járművek Tanszék. Alternatív hajtáslánc alkalmazhatósága kis haszongépjárművekben"

Átírás

1 SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Közúti és Vasúti Járművek Tanszék Alternatív hajtáslánc alkalmazhatósága kis haszongépjárművekben Oszuska Gábor Járműgépészmérnök (BSc) 2009

2 1. Bevezetés 1.1 Alternatív hajtáslánc alkalmazásának szükségessége: A mai korszerű közúti járművek hajtása, 99%-ban kőolajszármazékokra épül. Ez az adat, ha figyelembe vesszük a világ olajkészletének tartalékait, jelentős távlatokban nem tartható fent. Az a probléma, míg a korszerűnek mondható járműhajtási rendszerek rendkívül nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, addig e fejlesztések, szinte kizárólag Otto és Diesel üzemű gépjárművekre korlátozódtak. A XX. század hajnalától a belsőégésű motorokkal hajtott közúti járművek energia kielégítésének súlypontja, szinte kizárólag a fosszilis, nem megújuló energiaforrások felé torlódott el. Ennek következtében a ma kb millió darabra becsülhető gépkocsiállomány a következőképpen alakul: 99% Otto, vagy Diesel üzemű Kb. 3,5 millió db. (0,5 %) propán-butángáz (LPG=Liquefied Petroleum Gasolin) hajtású Kb. 850 ezer db. (~0,1 %) földgáz (LNG=Liquified Natural Gas és CNG=Compressed Natural Gas) hajtású A maradék az összes hibrid, alternatív, illetve elektromos és egyedi jármű Érdekesség, hogy 1900-ban az Amerikai Egyesült Államokban 4192db autót gyártottak, ebből 1681 db (40,1 %) gőz, 1575 db (37,6 %) villamos és csak 936 db (22,3 %) volt benzinhajtású. A Földön elérhető primer-energiaforrások két csoportra bonthatók. Kimerülő energiaforrások: Föld külső kérgében, korlátozott mennyiségben található, fosszilis keletkezésű ásványi tüzelőanyagok, amelyek rendkívül hosszú idő alatt képződnek. Dúsított, feldolgozott állapotú, természetben fellelhető szilárd ásvány-kőzet anyagokból származó nukleáris üzemanyagok. Geotermikus energiaforrások. Megújuló energiaforrások: Gravitációs energia: árapály, égitestek vonzása. Napenergia, szélenergia, vízfolyások, tengeri áramlások, hullámzások energiája. Biológiai energiafajták: pl. biomassza.

3 Ahhoz, hogy a járművek meghajtásához használható megoldás szülessen, a primer energiahordozókból átalakított szekunder energiaforrások szükségesek: Villamos energia Gyártott gázok, pl.: hidrogéngáz Lepárlási termékek pl.: benzin, gázolaj, PB-gáz Hőhordozók pl.: gőzök, gázok, folyadékok Stb. Az alternatív járműhajtási megoldások bevezetését a már említett okokon túl az a tény is sürgeti, hogy a fosszilis energiaforrások a bennük található széntartalmú energiahordozók elégetése folytán, nagymennyiségű környezetszennyező égéstermék kibocsátásával szennyezik a légkört. A környezetszennyezés, amiben a különböző típusú közlekedési formák nagymértékben szerepet játszanak, ma már óriási problémát jelent a Földnek. A globális felmelegedés környezeti hatására utaló legfontosabb megfigyelések: A kontinentális jégtakaró10%-kal csökkent. Tavaszi hóolvadás korábban indul. Folyók, tavak jege korábban kezd olvadni. Az Északi Sark körzetében a jég elvékonyodott, kiterjedése nyáron 10-15%-kal csökkent. Magashegységek gleccserei visszahúzódnak. Élőhelyek magasabb szélességek felé tolódnak. Áramlási rendszerek módosultak (trópusokon, nyugatias szelek övében) ábra: A széndioxid hatása a hőmérsékletváltozásra

4 Az 1.1. ábra a napfoltok számát, a földfelszín hőmérsékletét és a légkör szén-dioxidkoncentrációját ábrázolja. A vörös görbe a hőmérséklet változása Celsius fokban, a sárga a napfoltok száma, a kék pedig a légkör szén-dioxid koncentrációja ppm-ben (parts per million, magyarul rész a millióban). Utóbbit a hatvanas évekig tengerszinten, majd később a Mauna Loa hegyen (Hawaii) mérték, ezért található kétféle jelölése az ábrán. A napfoltok számának változása jó jellemzője a naptevékenységnek. Azonban a napfoltszám hosszú távú változását szemléltető görbe, nincs kölcsönös viszonyban a hőmérséklet változását bemutató görbével. Az ábra vizsgálata arra enged következtetni, hogy a globális felmelegedés egyik okozója, a légkör széndioxid mennyiségének növekedése. Fontos információ, hogy megtudjuk a mai járművekről, mekkora mértékben okolhatók a környezetszennyezésért. Ennek felderítéséhez utána kell járni, hogy a különböző szennyezőanyagok kibocsátásának szempontjából, mekkora rész tulajdonítható a közlekedésben résztvevő különböző jármű fajtáknak. káros anyagok millió tonna/év kibocsátási területek CH CO NO2 SOx részecske személyautók 3,0 28,0 3,4 0,1 0,5 könnyű tehergk. 1,0 8,2 1,2 0,1 0,2 nehéz tehergk. 0,7 9,8 3,3 0,3 0,4 motorkerékpárok 0,1 0,1 0,0 - - légi járművek 0,2 1,0 0,1 0,0 0,1 vasút 0,2 0,2 0,7 0,1 0,0 hajók 0,4 1,4 0,2 0,2 0,0 egyéb 0,5 4,4 0,9 0,1 0,1 közlekedés összesen 6,1 53,1 9,8 0,9 1,3 összesen 18,2 73,4 20,3 21,4 8,1 közlekedés %-a 33,5 72,3 48,3 4,2 16, táblázat: A károsanyag emisszió megoszlása kibocsátási területenként az Egyesült Államokba Az 1.2 táblázat a fejlett ipari országokra jellemző arányokról ad tájékoztatást az Amerikai Egyesült Államok példáján keresztül. Jól látszik a megvizsgált területeken, hogy a közlekedés, az összes légszennyezésnek viszonylag nagy százalékát alkotja. Ebből az következik, hogy a személy és teherjárművek számának növekedése magával hordozza a környezetszennyezés növekedését, a környezeti terhelések emelkedését. Az emberekre nézve összefüggés figyelhető meg légkörszennyeződés, az emisszió mértékének változása és az emberek nagy részénél felmerülő egészségi állapotváltozás között.

5 A fosszilis energiahordozó készletek rohamos csökkenése, a főleg ezekre épülő közlekedés és a környezetre gyakorolt káros hatások miatt, szükségessé válik a különböző alternatív hajtásláncok alkalmazása. A hajtásrendszer váltás időigényes folyamat. Alternatív megoldások keresése és fejlesztése több fronton zajlik. A kőolaj lobbi elég nagy ahhoz, hogy az ismert negatívumai ellenére is a hagyományos belsőégésű hajtások addig uralkodóak legyenek, amíg a különböző alternatív megoldások az alábbi szempontok szerint nem jelentenek majd előnyt a járműhajtásban: Előállítási költség Környezetszennyezés Zajkibocsátás Biztonság Töltési idő Hatásfok Infrastruktúra Hatósugár Üzembiztonság Karbantartásigény Divat Stb. Csak ezeket a szempontokat figyelembe véve, az Otto és Diesel üzemű autók több pontban is előnyt élveznek. Az infrastruktúra tekintetében vannak meglátásom szerint a legnagyobb lemaradásban a különböző alternatív lehetőségek. A töltőállomások kiépítettsége és a karbantartó szervízhálózatok szinte kizárólag a hagyományos belsőégésű motorok által hajtott járművek igényeihez vannak kialakítva. Ezen okok miatt a teljes rendszerváltás, a fosszilis energiahordozók teljes elhagyása még sokáig el fog tolódni. Szakdolgozatomban olyan városi forgalomban résztvevő kis haszongépjármű alternatív hajtási lehetőségét vizsgálom, ami képes lehet a vele szemben támasztott követelményeket teljesíteni. Megnézem milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat tisztán villamos hajtáslánc alkalmazása ebben a kategóriában.

6 2. Alternatív járműhajtási lehetőségek Környezet barátabb autók gyártása az egyik legfontosabb kitűzött cél az autóiparban. A személy és teherjárművek számának növekedéséből egyenesen következik a környezetszennyezés, a városi szmog növekedése. Az új trendek szerint a kormányok világszerte egyre szigorúbb emissziós előírásokat követelnek meg az új járművekkel szemben. Az alternatív járműhajtási megoldások kutatási irányai is olyan lehetőségeket keresnek, melyek a környezetkárosítási problémák megoldására törekednek. Környezetbarát autó gyártásának lehetőségeit a 2.1. ábra szemlélteti ábra: Környezetbarát autó gyártásának lehetőségei Az ábrán látható, hogy a környezetvédelmi fejlesztések a hagyományos, belsőégésű motorok területén is érhetnek el eredményt. A mai napig rendkívüli erőfeszítéseket tesznek a gyárak az egyre szigorodó emissziós normák teljesítésére. Az alternatív lehetőségek károsanyag kibocsátás szempontjából több csoportra választhatók. A cél olyan emisszió mentes jármű előállítása, amely minden követelmény szerint képes a kőolaj alapú motorhajtóanyagokkal hajtott járművek felváltására. Egy ilyen ideális hajtáslánc kombináció a következő lehet. Hajtóanyag a hidrogén, amelynek előállítása szél és napenergia segítségével történik. Az energiaátalakítás tüzelőanyag cella, a járműhajtás pedig villanymotor segítségével lenne megoldható, amelyeknek nincs környezetszennyező hatása. E rendszer már létezik, de gazdaságos tömeggyártása még fejlesztéseket igényel.

7 2.1. Fosszilis hajtóanyagok helyzete a jövőre nézve Gépjárművek hajtására általában kémiai, vagy elektromos energiát használnak. A motorizáció megjelenése és elterjedése óta, a legjobban a gázolaj és a benzin terjedt el hajtóanyagként. Ezek a tüzelőanyagok kémiai energiát hordoznak folyékony állapotban. Évmilliók alatt biomasszából, növényi és állati eredetű anyagokból keletkeznek biológiai és kémiai folyamatok által. Ezt az egyfajta biomassza eredetű energiahordozót használja a mai járműpark több, mint 99,5 %- a! Ez az energiafajta nem megújuló, vagyis a csak ettől való függés óhatatlan következménye a készletek teljes kimerülése. Az etanolt és a földgázt már a belsőégésű motorok születésekor számon tartották, mint lehetséges hajtóanyagot. A kőolaj alapú nyersanyagok olcsósága és nagy mennyisége miatt ezeket nem nagyon alkalmazták autók hajtására. Ezek az óriási előnyei a benzinnek és a gázolajnak mára szinte teljesen megszűntek. A következő diagramok is ezt szemléltetik. A világ olajtermelése 25 Milliárd hordó/év diagram: A világ olajtermelésének eddigi és várható alakulása A földgáz fogyasztói ára diagram: A földgáz fogyasztói árának növekedése ig

8 2.2. Alternatív motorhajtóanyagok A járműhajtásra alkalmas tüzelőanyagok két csoportra bonthatók. Folyadék és gáz halmazállapotúak lehetnek. A ma leggyakrabban alkalmazott tüzelőanyagok a következők: Benzin Gázolaj Földgáz o LNG (Liquified Natural Gas) o CNG (Compressed Natural Gas) o Bioetanol Biodízel Hidrogén Stb. LPG (Liquefied Petroleum Gasolin) kis nyomáson cseppfolyósított PB gáz Ezeket a hajtóanyagokat többféle szempontból kell összehasonlítani, hogy képet kapjunk előnyeikről és hátrányaikról. Energiasűrűség: Az első összehasonlítási szempont az energiasűrűség szerinti. A motorhajtóanyagok energiasűrűsége egy rendkívül fontos anyagjellemző, melyből a jármű hatósugarára következtethetünk. Egy tankolással mekkora út megtétele lehetséges. Az energiasűrűséget kétféleképpen vizsgálhatjuk. Vonatkozhat egységnyi tömegre, ekkor a mértékegység pl.: kwh/kg, vagy egységnyi térfogatra, pl.: kwh/liter. A 2.4. diagram különböző tüzelőanyagok energiasűrűségét mutatja egységnyi térfogatra és egységnyi tömegre nézve diagram: Különböző üzemanyagok energiasűrűsége

9 A diagramból kitűnik, hogy térfogategységet vizsgálva a gázok energiatartalma nagyon kicsi. Egységnyi térfogatban a gázolaj tárolja a legtöbb energiát. Erősen összesűrített gázoknál is rendkívül nagy tartályok kellenek, hogy akár minimális hatósugarat el lehessen érni. A motorok működése szempontjából nagyon fontos, hogy a tüzelőanyag és levegő megfelelő arányú keveréke kerüljön a hengerekbe. Minden hajtóanyagnak van ideális elméleti keverékaránya. A 2.4. táblázat nem tartalmazza, hogy 1 liternyi különböző típusú elméleti levegő-tüzelőanyag keverékek energiatartalma mekkora. Ezt vizsgálva az tapasztalható, hogy az energiatartalom nagy különbségeit jól kompenzálja a különböző üzemanyagok, eltérő levegőszükséglete. A különböző elméleti keverékarányokat és a keverékek energiatartalmait a 2.5. táblázat tartalmazza és a 2.6. diagram szemlélteti. Elméleti keverékarány Levegő (kg) / Tüzelőanyag (kg) Keverék energiatartalma kwh/l Hidrogén 34 1,02 Földgáz 17,2 1,02 PB-gáz 15,5 1,08 Gázolaj 14,5 1,07 Benzin 14,7 1,12 Etanol 9 1, táblázat: Elméleti keverékarányok és a keverékek energiatartalmai 1,2 Különböző tözelőanyag keverékek energiatartalma 1,15 k W / liter 1,1 1,05 1 0,95 Hidrogén Földgáz PB-gáz Gázolaj Benzin Etanol 2.6. diagram: Különböző elméleti-keverékaránnyal rendelkező tüzelőanyagok keverékeinek energiatartalma

10 A keverék energiatartalom a tüzelőanyag energiatartamától, sűrűségétől és az elméleti keverékarány nagyságától függ. A különböző tüzelőanyagok térfogatra vetített energiasűrűségeinek nagy eltérései a keverékek energiatartalmának vizsgálatakor azért mutatnak szinte kiegyenlített értékeket, mert a nagyobb energiatartalmú tüzelőanyagoknak lényegesen nagyobb az elméleti keverékaránya. Környezetvédelem: A belsőégésű motorok által kibocsátott égéstermékek, az első (bevezető) fejezetben leírtak szerint számos környezeti probléma miatt okolhatók. Az üvegházhatást okozó kibocsátott károsanyagok közül a szén-dioxid (CO2) van jelen a legnagyobb térfogat százalékban a kipufogógázokban. A szén-dioxid az egyik legfőbb okozója a Föld globális felmelegedésének. A légszennyező anyagok további veszélye az általuk okozott füstköd, más néven szmog. A gépjármű emisszió üvegházgázai a következők: Szén-dioxid (CO2) Szén-monoxid (CO) Nitrogén-oxidok (NOx) Sósav gáz (HCl) Kén-dioxid (SO2) A következő 2.7. diagramon látható, hogy különböző tüzelőanyagokkal történő egységnyi energia előállításakor mennyi széndioxid kerül a levegőbe. kg (CO2) / kwh 0,45 0,4 0,35 0,3 0,25 0,2 0,15 0,1 0,05 0 Egységnyi energia előallításakor kibocsátott széndioxid mennyiség Hidrogén Földgáz PB-gáz Gázolaj Benzin Etanol 2.7. diagram: Egységnyi energia előállításakor kibocsátott szén-dioxid mennyiségek

11 A diagramon látható, hogy a hidrogén elégésekor nem keletkezik szén-dioxid így ebből a szempontból tökéletes hajtóanyagnak számít, míg a legkedvezőtlenebb értékekkel az etanol bír. Az etanolt azonban máshogy kell kezelni e tekintetben, mert újratermelhető tüzelőanyag. A növények melyekből előállítják, a növekedésük során elméletileg a levegőben található szén-dioxidból ugyan annyit elnyelnek, mint amennyi az elégetésük során keletkezik. Így az etanol környezeti hatása is kedvezőnek mondható. Előállítás önköltsége: Rendkívül fontos összehasonlítási szempont. A hajtóanyagok előállításának önköltségeit főképp a következő 3 folyamat energiaszükséglete határozza meg. Kitermelés Feldolgozás Szállítás Kétféle szempontból érdemes bemutatni a különböző előállítási önköltségeket: Egységnyi tömegű tüzelőanyagok előállításának önköltsége Egységnyi energiájú tüzelőanyag mennyiségek előállítási önköltsége 450 Hajtóanyagok önköltségei a benzin önköltségéhez viszonyítva % Önköltség/energia Önköltség/kg Hidrogén CNG PB-gáz Gázolaj Benzin Etanol 2.8 diagram: Hajtóanyagok önköltségei a benzin önköltségéhez viszonyítva

12 A gazdaságos előállíthatóság rendkívül fontos szempont, amely nagyban befolyásolja, hogy az egyes alternatív megoldások mikor terjedhetnek el. A 2.8. diagram a különböző hajtóanyagok önköltségeit hasonlítja össze a benzin önköltségével. Látható, hogy a legolcsóbb a CNG és a PB-gáz. Egységnyi tömeg előállítását vizsgálva legdrágább a hidrogén, míg egységnyi energia előállítása az etanol esetében a legköltségesebb. A legoptimálisabb hajtóanyag kiválasztása rendkívül nehéz. Az eddig vizsgált szempontok is megmutatták, hogy nincs olyan tüzelőanyag amely minden szempontból a legelőnyösebb tulajdonsággal bírna. Adott térfogattal megtehető hatósugár szerint a legoptimálisabb a gázolaj Adott tüzelőanyag tömeggel megtehető legnagyobb távolság szerint a hidrogén az első A legkörnyezetkímélőbb megoldást a hidrogén jelenti Előállítási önköltség szempontjából a földgáz és PB-gáz a legolcsóbb A jövőre nézve megállapítható, hogy a megújuló energiaforrások egyre nagyobb előnyt fognak élvezni a fosszilis, kimerülő energiaforrásokkal szemben. Ebben az esetben a bioüzemanyagok és a hidrogén jöhet szóba elsődleges megoldásként. A biohajtóanyagoknál problémát jelent, hogy termelhetőségi korlátaik vannak és így az energiaszükséglet töredékét tudják csak biztosítani a járműhajtási rendszerek számára. A jövő hajtóanyaga minden bizonnyal a hidrogén lesz! Amíg a hidrogén belsőégésű motorokban való alkalmazhatóságának tökéletesítése folyik, addig a ma elérhető és használható alternatív hajtóanyagok jelenthetnek ideiglenes megoldást a környezetszennyezés csökkentésére. A földgáz, a bioetanol és a biodízel a legelterjedtebb ma használatos alternatív hajtóanyag.

13 2.3 Hibrid hajtáslánc A járművekben alkalmazható villamos energiatárolók ma még nem teszik lehetővé olyan tisztán villamos hajtáslánc alkalmazhatóságát, amely a hagyományos járműhajtásnál megszokott követelményeket minden téren ki tudná elégíteni. A jövőben a tüzelőanyag cellás elektromos hajtás minden bizonnyal le tudja majd küzdeni ezt a problémát. Ma már elérhető és alkalmazott átmeneti alternatív megoldás a hibridhajtási rendszer, ami két eltérő hajtásrendszer kombinációja. Legalább két energia-átalakítóból és két energiatárolóból épül fel. A ma leggyakrabban alkalmazott hibrid járművek átmenetek a tisztán villamos és a hagyományos belsőégésű motoros hajtás között. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlatban szinte mindig valamilyen belsőégésű és villanymotor közös alkalmazását valósítják meg. A cél az, hogy a különböző hajtásrendszerek által nyújtható előnyök úgy érvényesüljenek, hogy a negatívumok lehetőleg minimálisak legyenek. A hajtás során a belsőégésű motor azon tulajdonságait akarjuk kihasználni, mint a nagy hatósugár, gyors utántölthetőség, kiépített infrastruktúra, stb. a villanymotornak pedig a károsanyag-kibocsátás nélküli üzemét és a fékenergia visszanyerő tulajdonságát. A hibridjárművek különböző felhasználói igények kielégítésére alkalmazhatók. A felhasználói célokhoz igazodva szerkezeti kialakítás szerint az alábbi rendszerek alakultak ki. 2.9 diagram: Hibridhajtások csoportosítása szerkezeti kialakítás szerint

14 A 2.9 diagramon látható, hogy a hibridhajtások három csoportba: soros, párhuzamos, valamint az ezeket összehangoló vegyes csoportba sorolhatók Párhuzamos hibridrendszerek Párhuzamos hibridrendszer esetén, mind a belsőégésű motor, mind a villanymotor mechanikus kapcsolatban van a hajtott kerekekkel. A két hajtás összedolgozhat, de különkülön is hajthat. A két-két energia-átalakítón és energiatárolón kívül valamilyen erőátviteli berendezés is része a hajtásláncnak. A két motor háromféle módon alkothat párhuzamos hibridrendszert. A motorok teljesítménye összeadódhat: közvetlenül nyomatékösszegző rendszerként nyomatékváltó közvetítésével fordulatösszegző rendszerként az útra kifejtve vonóerő-összegző rendszerként 2.10 ábra: Párhuzamos hibridhajtás alrendszerei

15 2.3.2 Soros hibridrendszerek A soros hibridrendszer jellegzetessége, hogy nincs közvetlen mechanikus kapcsolat a belsőégésű motor és a hajtott kerekek között. A kerekeket kizárólag a villanymotor hajtja. A belsőégésű motor egy generátort hajt, melynek feladata egyrészt a villanymotor táplálása, valamint az energiatárolók töltése. A rendszert egyszerűsíti a sebességváltó elmaradása. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy mivel a belsőégésű motor nincs közvetlen mechanikus kapcsolatban a hajtott kerekekkel ezért üzemeltetési területe mindig az adott szempontok szerinti optimum kielégítésére állítható. Ezek a szempontok általában az optimális teljesítményigény, az optimális fogyasztás vagy az optimális károsanyagkibocsátás biztosítása érdekében fogalmazódnak meg. Ennek elérése céljából a belsőégésű motor többféleképpen működhet soros hibridrendszerben: Állandóan a jármű pillanatnyi teljesítmény szükségletét biztosítva Egy adott optimális fordulatszámon üzemelve, a kedvező fogyasztás és szennyezőanyag-kibocsátás érdekében Szakaszosan A soros rendszer legnagyobb hátránya, hogy többször kell az energiát átalakítani a hajtás során, mint a többi rendszerben. Először a tüzelőanyag által tárolt kémiai energiát mechanikai energiává alakítja a belsőégésű motor. Ezután ezt a generátor villamos energiává alakítja, majd végül a villanymotor újra mechanikai energiává alakítja a villamos energiát. Ez azért kedvezőtlen, mert minden energiaátalakítási folyamat veszteséggel jár ábra: Soros hibridhajtás

16 2.3.3 Vegyes hibridrendszerek A vegyes hibridrendszereknek két fajtája van a kombinált és a teljesítményelágazásos hajtás rendszer. Ezek a soros és párhuzamos hibridhajtás keverékei. A kombinált rendszer A soros hibridre hasonlít, de egy tengelykapcsoló segítségével a belsőégésű motor közvetlenül is hajthatja a kerekeket. Azért van erre szükség, mert például nagy sebességű haladásnál így jobb összhatásfok érhető el. A csúcsteljesítmény növelése is elérhető, mert mindkét villamos gép villanymotor üzemben működhet, ha a belsőégésű motor is közvetlenül a kerekeket hajtja. A rendszer negatívuma a soros hajtáshoz képest, hogy a tengelykapcsoló beépítésével eggyel több szerkezeti elem található a hajtásláncban ezáltal bonyolultabb. A belsőégésű motor és generátor elhelyezése itt nem választható meg szabadon, mivel a kerekek belsőégésű motorral történő hajtásához mechanikus kapcsolatra is szükséges van. A rendszer elvi felépítését a 2.12 ábra mutatja ábra: Vegyes kombinált hibridrendszer Teljesítmény-elágazásos rendszer Ez a legbonyolultabb hibrid megoldás. A belsőégésű motor teljesítménye kettéágazik. Az egyik ág mechanikus úton hajtja a kerekeket, a másik ág pedig két villamos gép közvetítésével jut a kerekekhez, vagy az akkumulátor töltésében vesz részt. Ezeken a hajtáselemeken kívül nincs szükség sebességváltóra, mivel a bolygómű és a villamos gépek fokozatmentes nyomatékváltóként működnek. Az elvi felépítést a 2.13 ábra szemlélteti.

17 2.13 ábra: Vegyes teljesítmény-elágazásos hibridrendszer A legnagyobb darabszámban értékesített hibridjármű a Toyota Prius, ami teljesítményelágazásos hajtáslánccal rendelkezik. Ennél a rendszernél általában a következő hajtás stratégiát alkalmazzák. Indulás: Az elektromos motor sajátosságát kihasználva, miszerint alacsony fordulatszámon adja le a legnagyobb forgatónyomatékot, indulásnál nincs szükség a hagyományos motorra. Ez így nagyon kedvező, mert például az Otto üzemű motor hatásfoka nem túl kedvező az indulási szakaszban. Normál üzem: Ilyenkor a belsőégésű motor a kedvező hatásfokú üzemi tartományban közvetlenül hajtja a kerekeket és tölti az akkumulátorokat. Általában nincs szükség a villamos hajtásra. Lassú üzem: Azokban az esetekben, mikor a jármű alacsony sebességgel, motorféküzemben halad vagy áll, a belsőégésű motor kikapcsol és a villanymotor mozgatja a gépkocsit. Gyorsítás: Gyorsításkor a belsőégésű motor nyomatékát a bolygómű kettéosztja. Hajtja a kerekeket és a generátort. A generátorban keletkezett árammal a villanymotor is besegít a hajtásba. Itt a vezérlőrendszer úgy osztja el a nyomatékot a két ág között, hogy a motorok a lehető legjobb hatásfokon dolgozzanak. Maximális gyorsításkor a teljesítmény úgy fokozható, hogy a generátoron kívül az akkumulátor is áramot ad le a villanymotornak.

18 Lassítás: Fékezéskor lehetőség van a mozgási energia egy részének villamos energiává alakítására. Ilyenkor az elektromos motor generátorként működik és így tudja tölteni lassításokkor a villamos energiatárolókat. A hibridjárművek nem csak szerkezeti kialakításaik szerint csoportosíthatóak, hanem a bennük működő villamos hajtás teljesítőképessége szerint is. Ebből a szempontból a következő rendszerek léteznek: Mikrohibrid Mildhibrid Médiumhibrid Fullhibrid Feszültség Törpefeszültségű hibrid 14( 42) V Kisfeszültségű hibrid 42 V Középfeszültségű hibrid 144 V Nagyfeszültségű hibrid >200 V Elérhető CO2 és fogyasztás csökkenés 5-10 % % % % 2.14 táblázat: Hibridek csoportosítása a villamos hajtás teljesítőképessége szerint A különböző hibridhajtásoknak számos előnye van. A két különböző motort ügyesen összehangolva szennyezőanyag kibocsátás és tüzelőanyag fogyasztás csökkenése érhető el. A légszennyezésre érzékeny övezetekben, mint például a városi forgalomban emissziómentes és csendes üzemmód valósítható meg. Áthidalja azokat a problémákat, amelyek a kizárólag elektromos meghajtású járművek széleskörű elterjedését gátolják. A meglévő infrastruktúrával üzemeltethetők Megfelelő hatótávolság biztosítható A teljesítményt nem kizárólag a villamosenergia-forrás biztosítja A hibridjárművek bonyolultabbak a hagyományos hajtásláncúaknál. Ebből kifolyólag előállításuk költségesebb, karbantartásuk nagyobb szakértelmet igényel, beszerzési áruk drágább. Jelentős darabszámú hibridautó értékesítésére máig csak a Toyota és a Honda gyár volt képes, azonban további gyártók modelljeinek megjelenése várható a piacon. Becslések szerint a hibridautók részaránya 2015-re elérheti a 10%-ot is.

19 2.4 Tüzelőanyag-cella alkalmazása a járműhajtásban A jövő célkitűzése olyan alternatív járműhajtási rendszer kifejlesztése, mely nagy teljesítményű, környezetbarát, energiatakarékos és gazdaságos. A jelenlegi lehetőségek közül, a tüzelőanyag-cellás technológia alkalmazásában rejlik a legnagyobb lehetőség e célok teljesítésére. A ma még rendelkezésre álló fosszilis energiahordozó készletekből a tüzelőanyag-cella segítségével, jó hatásfokkal és környezetbarát módon lehet másodlagos hasznos energiát előállítani. A járműipari felhasználáson kívül minden olyan területen alkalmazható ahol az energiafogyasztás, energiaátalakítás és az energianyerés fontos szerepet játszik. A tüzelőanyag-cella egy elektrokémiai energia átalakító. Kémiailag tárolt energiát elektromos energiává és hőenergiává alakítja. A fejlesztések során kiderült, hogy a tüzelőanyag-cellás hajtás legideálisabb hajtóanyaga a hidrogén. A hidrogént azonban elő kell állítani. Ez lehetséges elektrolízissel, mely során elektromos áram a vizet hidrogénre és oxigénre bontja. A teljes reakció: 2H2O + Wel 2H2 + O2. Mint látható, a hidrogén előállítása is elektromos energiát igényel. Hajtóanyagként a metanol, etanol, benzin, földgáz, stb. mint hidrogéntartalmú energiahordozók szintén számításba jöhetnek, de ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a tüzelőanyag-cella működtetésére, egy reform-eljárással a bennük lévő hidrogén tartalmat ki kell nyerni. Tüzelőanyag-cella felépítése 2.15 ábra: Tüzelőanyag-cella felépítésének elvi sémája

20 A 2.15 ábra az elvi felépítést mutatja. A tüzelőanyag-cellában található egy anód, amihez a tüzelőanyagot (hidrogén) vezetik, egy katód, amihez az oxidáló anyagot (levegő vagy oxigén) vezetik, valamint az elektrolit, ami a két elektródát választja el egymástól. A járművekben legismertebb tüzelőanyag-cella a protonvezető membrán-elektrolitos (PEMFC: Proton Exchange Membrane Fuel Cell). Az elektrolitnak kettős feladata van. El kell szigetelnie egymástól az elektródákat úgy, hogy a két elektródához vezetett kiindulási anyagok ne érintkezhessenek, valamint ionvezető képességűnek kell lennie, hogy a kémiai reakció létrejöhessen. A hidrogénben tárolt kémiai energia a következő elektrokémiai folyamat során alakul elektromos energiává: Hidrogént vezetnek az anódhoz és oxigént a katódhoz. Az anód oldalon a hidrogén ionizálódik, azaz minden molekula felhasad két elektronra és két pozitív töltésű hidrogénionra (protonra). A protonok a kialakult feszültségkülönbség miatt, az anódtól az elektrolitmembránon keresztül átvándorolnak a katódhoz. Az anód oldalon felszabaduló elektronokat az elektrolit nem képes vezetni, ezért az elektronoknak egy külső körön kell a katódhoz áramolniuk, ezáltal elektromos áram keletkezik, ami hajtja a motort. Az elektronok a katód-oldalon az oxigénnel és a protonokkal vízzé egyesülnek. Ahhoz hogy a villanymotoros hajtás álltál megkívánt elektromos teljesítmény biztosítható legyen, több tüzelőanyag-cella elektromos összekapcsolására van szükség. Attól függően, hogy a kimeneti feszültség, vagy az áramerősség növelését akarjuk elérni az összekapcsolás soros vagy párhuzamos lehet. A gyakorlatban általában sorba kapcsolt cellákkal hoznak létre telepeket. A telepek feszültsége a bennük sorba kapcsolt cellák számától, áramerőssége pedig a cellák felületének méretétől függ. A tüzelőanyag-cellás autók lehetnek közvetlen elektromos, vagy hibrid hajtásláncúak. A közvetlen elektromos hajtásláncnál a tüzelőanyag-cella által termelt áram egy villanymotort üzemeltet, ami mechanikus kapcsolatban van a hajtott kerekekkel. A hibrid-hajtásláncnál csupán annyi a különbség, hogy energiatárolási lehetőségként kiegészítő akkumulátorokat alkalmaznak. Kis terhelésnél az akkumulátorok töltődnek, de maximális teljesítményigénynél a tüzelőanyag-cellával párhuzamosan besegítenek a villanymotor hajtásába. A két kivitel elvi vázlatát a 2.16 ábra szemlélteti.

21 2.16 ábra: Tüzelőanyag-cellás hajtáslánc különböző elvi lehetőségei A tüzelőanyag-cella alkalmazásának előnyei Ennek az alternatív megoldásnak az egyik legnagyobb előnye, hogy a hajtás során szennyezőanyag kibocsátás nincs. A hidrogénnel hajtott tüzelőanyag-cellás autó hatásfoka közel kétszer akkora, mint a hagyományos Otto és Diesel üzemű járműé. Szinte zajmentes vezetés biztosítható. Kevesebb mozgó alkatrészre van szükség, ezáltal a mai autókénál hosszabb élettartam érhető el. A hidrogén járműveken való tárolásának lehetőségével elérhetővé válnak a megfelelő hatótávolságú, villamos hajtással rendelkező, emisszió mentes autók. A hidrogén tárolására három kipróbált módszer áll rendelkezésre, de további fejlesztések vannak folyamatban. Nagynyomású hidrogéntárolók, amik már az bar nyomást is elérhetik Vákuum-szigetelt Kryogen-tárolók, melyek képesek a hidrogént nagyon alacsony hőmérsékleten cseppfolyós halmazállapotban tárolni. Az alkalmazott hűtési hőmérséklet -253 C. Fém-hidrid tárolók. Itt azt használják ki, hogy léteznek olyan fémek, melyek képesek a hidrogént megkötni a felületükön és leadni is. A tüzelőanyag cellás járművek elterjedéséhez szükség lenne a hidrogén-töltő, vagy hidrogéntartály csere állomások kiépített infrastruktúrájára. A tömeggyártás beindulásának ez a legnagyobb hátráltatója, de kijelenthető, hogy a jövő a tüzelőanyag-cellás hajtásláncé.

22 3. Városi áruszállításra méretezett kis haszongépjármű villamos hajtásláncának alkalmazhatósági vizsgálata Dolgozatomban olyan kis haszongépjármű alkalmazhatóságát vizsgálom meg, mely a városi áruszállításban vesz részt és kizárólag villamos meghajtással rendelkezik. Arra keresem a választ, hogy egy villamos hajtáslánccal rendelkező kis teherautó, képes e kielégíteni, a városi áruszállítással szemben támasztott követelményeket. Milyen előnyei és hátrányai lehetnek ennek az alternatív megoldásnak a közlekedésben. 3.1 A városi közlekedés környezeti problémáinak lehetséges megoldása A legtöbb város úthálózatának tervezésekor a mai gépjárműállomány töredéke volt a méretezés kiinduló adata. A városi gépjárművek növekvő számának köszönhetően, nagyon sok városban alakulnak ki közlekedési dugók (3.1. kép). A hagyományos belsőégésű motorok a közlekedés során még álló helyzetben is az egészségre káros égéstermékeket bocsátanak ki, melyek következtében a városi levegő szennyezettsége többszörösen meghaladhatja az egészséges határértéket. A tömegközlekedés fejlesztése rendkívül fontos, de nagyon költséges törekvés. A kerékpár, villamos, metró, trolibusz, villamos városi vasút, stb. mind kiváló környezetbarát közlekedési alternatíva, de előreláthatólag a közel és távolabbi jövőben sem fogják tudni teljesen kiszorítani az autókat a városokból kép: A városi szmog egyik okozója a közlekedés 21

23 A városok környezetvédelmének érdekében olyan járművekre van szükség, melyek emissziója lényegesen kisebb, mint a Diesel és Otto üzemű autóké. Az elektromos autók egyik legnagyobb előnye hogy, szennyező anyag kibocsátásuk nulla.. Az energiát, amit tárolnak és felhasználnak máshol állítják elő. Az elektromos autók így nem közvetlenül, hanem közvetve szintén szennyezik a környezetet, amennyiben az energiát, fosszilis tüzelőanyagból állítják elő. Ez a megoldás is előny a városok számára, mert a károsanyagkibocsátás nem a zsúfolt utcákon az emberek között történik. Környezeti szempontból az lenne a legjobb megoldás, ha a villamos meghajtáshoz szükséges energiát megújuló energiaforrásokból állítanánk elő kép: Környezetbarát villamos hajtás, megújuló és fosszilis energia felhasználásával A megújuló energiaforrások lehetőségei: A környezetszennyezés csökkentése érdekében törekedni kell, hogy az energiaszükséglet kielégítésében minél többet meg kell tenni a megújuló energiaforrások széleskörű használatáért. Energia termelésére a következő megújuló természeti erőforrások alkalmazhatók: Napsugárzás Ár-apály energia Folyóvíz-energia Szélenergia Biomassza 22

24 A Földön előforduló megújuló energiaforrásokat a 3.3. ábra szemlélteti kép: Megújuló energiaforrások és a föld energiafogyasztása Az ábra szerint a Föld teljes energiaigénye a napból, folyóvízből, biomasszából, ár-apály jelenségből illetve szélből származó energiamennyiségnek csupán a töredéke. A legtöbb a Napból a Földre érkező energia. Ezekből az energiaforrásokból egyelőre sajnos csak keveset hasznosítunk, de a további fejlesztés és szélesebb körű felhasználás nagy lehetőség előtt áll. 3.2 A városi áruszállítással szemben támasztott követelmények Egy kis-haszongépjármű villamos motorral történő hajtásához, tárolni kell benne a megfelelő energiamennyiséget. A járművek elektromos hajtásának ez a legnehezebben megoldható pontja. Ezeknek a járműveknek a hatótávolsága lényegesen kisebb, mint a hagyományos autóké. A leginkább elterjedt és legolcsóbb savas ólomakkumulátorok kb. 30Wh energiát tudnak tárolni 1 kg-ban. A korszerűnek számító lítium alapú akkumulátorok energiasűrűsége sem nagyobb Wh/kg-nál, szemben a benzin Wh/kg értékével. Ha egy átlagos tanknyi üzemanyagban lévő energiát szeretnénk magunkkal vinni, akkor lítium akkumulátorokból kb. 5 tonnát, ólomakkumulátorból ennek legalább háromszorosát kellene cipelni az út során. 23

25 Valójában azért nem ennyire sötét a kép, mert az elektromos meghajtás hatásfoka lényegesen jobb, mint az Otto, vagy Diesel motorral szerelt járműveké. A villamos hajtáslánc ezen okok miatt szinte kizárólag városi, kis hatótávolságot igénylő közlekedési formára alkalmas. Itt viszont óriási környezetvédelmi előnyei mutatkoznak. Az nagyon ritka, hogy egy kis haszongépjármű kizárólag városban közlekedjen. A tervezett jármű tehát nagyon speciális igények kielégítésére alkalmazható. A hatótávolsági, végsebességi, stb. korlátok miatt csak mérsékelten használható lakott területen kívüli, távolsági üzemre. Erre a célra a hibrid rendszer a mára már sikerrel alkalmazható, elérhető megoldás. Ahhoz, hogy az áruszállító járművek különböző hajtásláncait össze tudjam hasonlítani, fel kell állítani egy követelményrendszert és megnézni, hogy a különböző megoldások ezt hogyan képesek kielégíteni. A városi áruszállításban résztvevő járművekkel szemben támasztott legfontosabb követelmények: megfelelő terhelhetőség megfelelő teljesítmény alacsony energiafogyasztás kismértékű légszennyezés megfelelő aktív és passzív biztonság megfelelő előállítási költség kis karbantartás igény stb. Ezeket az igényeket a jármű szerkezeti kialakítása és hajtási rendszere együtt képes kielégíteni. A villamos hajtáslánc vizsgálata arra irányul, hogy ezeknek a követelményeknek mennyire tud megfelelni egy elektromos autó a hagyományoshoz képest. 24

26 3.3 Járművek felkutatása, összehasonlítása: 3.4. táblázat: Különböző típsú kisteherautók összehasonlítása 25

27 kg össztömegű haszongépjárművek keresését és összehasonlítását végeztem el. Választásom a Fiat Ducato átalakítható modelljére esett. A többi járműhez képest a saját tömege viszonylag kicsi, míg a megengedhető össztömege nagy. Ez a két adat azért fontos, mert így remélhetőleg megfelelő mértékű hasznos terhelhetőség marad, az átalakítás után, mivel az energiatárolók várhatóan nagy tömegűek lesznek. Az akkumulátorok töltésére menet közben is lehetőség nyílik, ha napelemeket helyezünk fel a raktér tetejére és esetleg az oldalára is. Ahhoz, hogy a lehető legnagyobb síkfelület álljon a rendelkezésre, az a legjobb megoldás, ha valamelyik alvázra egyedi felépítmény kerül. A vizsgálat bármelyik autóra elvégezhető, ha a számításokhoz szükséges adatok rendelkezésre állnak. A korszerűtlen, régi, környezetszennyező belsőégésű motorokkal rendelkező használt kisteherautók villamos hajtásláncúvá alakítása is lehetséges alternatíva A választott haszongépjármű jellemzői: A Fiat Ducato 1981-es megjelenése óta igazi sikertörténet. Az egyik, ha nem a legnépszerűbb haszongépjármű Európában. Sikerének titka racionális okokra vezethető vissza. Kedvező ár, raktérkapacitás, teherbírás, megbízhatóság, minőség és jól kiépített szervizhálózat jellemzi. A második sorozat gyártása 1994-ben indult, amely a modulszerkezet jóvoltából nem kevesebb, mint ötszázféle kivitelben készült. Az autós szaksajtó az Év áruszállítója 1994 címmel tüntette ki. A Fiat Ducato, a Peugeot Boxer és a Citroën Jumper a Fiat és a PSA közös fejlesztése, mióta 1978-ban, Atessában megalakult a Sevel (Società Europea Veicoli Leggeri), a Fiat és a PSA Peugeot Citroën közös vállalata. A partnerek részesedése egyforma, az üzemet a Fiat Auto igazgatja. Tekintettel a sikerre, 2002 januárjában meghosszabbították a közös vállalkozást, 2017-ig és 2005 között 1,300,000-ről kétmillióra bővült a könnyű haszonjárművek európai piaca, ahol mindmáig vezet a Fiat Ducato, melyből 1981 óta több mint 1,7 millió darabot adtak el. A legfrissebb változat 2006-ban került bevezetésre és megőrizte elődjének alapkonstrukcióját a keresztben kialakított motort és fronthajtást. Rengeteg változata elérhető, én a szimplakabinos alvázas (átalakítható) konstrukciót választottam szakdolgozatomban, a számításokhoz szükséges példának. 26

28 3.3.2 A választott alvázas konstrukció fő méretei: A Tengelytáv 3450 mm L Max. hosszúság 5358 mm Max. szélesség 2050 mm Első nyomtáv 1810 mm Hátsó nyomtáv 1790 mm Max. magasság (üresen) 2254 mm Első túlnyúlás 948 mm Hátsó túlnyúlás 960 mm M Magasság az alvázig (STDA) 650 mm X Átalakított karosszéria hátsó túlnyúlásának maximális értéke 2070 mm CA Kabin hátsó része és a hátsó tengely közötti távolság 2060 mm S Max. elérhető szélesség 2350 mm Z Max. hosszúság átalakítás után 6468 mm A tervezett felépítmény méretei: Hosszúság: 4000 mm Szélesség: 2050 mm Magasság: 1604 mm Térfogat: 13 m³ 27

29 3.3.4 Műszaki jellemzők: Motor: Hengerszám, elrendezés: 2.2 Multijet 4, soros Hengerűrtartalom (cm³): 2198 Kompresszió viszony: 7,5:1 Maximális teljesítmény: kw (LE) ford./percnél 74 (100) 1500 Környezetvédelmi szint: EURO 4 Vezérlés: Befecskendezés: Erőátvitel: 2 felülfekvő vezérműtengely Common Rail típusú elektronikus vezérlésű közvetlen befecskendezés turbófeltöltővel - Meghajtás Elsőkerék - Tengelykapcsoló Egytárcsás, hidraulikus működtetésű - Sebességfokozatok száma 5+hátramenet Kormányzás: 1. 3,727 : ,952 : ,290 : ,875 : ,647 : 1 Hátramenet 3,154 : 1 Differenciálmű áttétel 4,933 : 1 (74/15 ) - Kormánymű fogasléces szervokormány Fékrendszer T (tárcsa): - Típus kétkörös, első és hátsó tárcsafék, ABS - Első tárcsa Ø (mm) T 280 hűtött - Hátsó tárcsa Ø (mm) T Fékszervo Ø (coll) 11 Felfüggesztés: - Első McPherson típusú - Hátsó Merev csőtengely és hosszanti, parabolikus laprugók Gumiabroncs: 215/70 R15 Végsebesség (km/h):

30 3.4 A 2.2 Multijet motorral meghajtott hajtáslánc A kisteherautó hajtáslánca gyárilag 2.2 Multijet turbódiesel motorral rendelkezik. A villamos hajtáslánc kialakításához ezt az erőforrást és a hozzá tartozó rendszereket és hajtáselemeket, mint például tengelykapcsoló, nyomatékváltó, vízhűtés rendszere, generátor stb. ki kell szerelni. Az összehasonlíthatóság érdekében ábrázolom az eredeti és a villanymotoros hajtáslánc vonóerő diagramját. A hajtáslánc elemei a következők: o o o o Motor Tengelykapcsoló Sebességváltó Differenciálmű A vonóerő diagram meghatározásához szükség van a motor nyomatékának értékeire a fordulatszám függvényében, a sebességváltó fokozatainak és a differenciálműnek az áttételeire, a gumiabroncs dinamikus gördülési sugarára valamint a hajtásrendszer hatásfokára. Nyomaték felvétele a fordulatszám függvényében a gyárilag megadott nyomatéki jelleggörbéből: Fordulatszám (rpm) Nyomaték (Nm) , , , diagram: 2.2 Multijet motor nyomaték és teljesítmény jelleggörbéje 29

31 Sebességváltó áttételei: 1. fokozat 3,727 : 1 2. fokozat 1,952 : 1 3. fokozat 1,290 : 1 4. fokozat 0,875 : 1 5. fokozat 0,647 : 1 Differenciálmű áttétel: id = 4,933 : 1 Kerék adatok: Átmérő ø = 683 mm Sugár r = 341,5 mm Dinamikus gördülési sugár rg = 321,5 mm Hajtáslánc hatásfoka µ = 0,8 A vonóerő a fönti adatokból a következőképpen meghatározható. Fv = ( M is id µ ) / rg ( N ) is id Ha a sebesség függvényében akarjuk ábrázolni a vonóerőt, akkor szükséges a jármű sebességének a kiszámítása a fordulatszám és adott sebességváltó fokozat esetében. v = ( nmotor 2 π rg ) / ( is id ) ( m/s ) A vonóerő alakulását a sebesség függvényében a 3.6 diagram mutatja diagram: Kerekeken kifejtethető vonóerő a sebesség függvényében 30

32 3.5 A villamos hajtáslánc A villanymotoros hajtáslánc számos előnyt nyújthat a városi járművekben. Környezetbarát megoldás, közvetlen károsanyag-kibocsátása nincs. Maga az elektromos motor lényegesen egyszerűbb, kevesebb alkatrészt tartalmaz, kevesebb karbantartást igényel, mint az Otto vagy Diesel motor. Hatásfoka nagy és ezenkívül nagy előnye még a városi közlekedésben, hogy nyomatéka az alacsony fordulatszám tartományban a legnagyobb. A villamos gépeknek különböző fajtái vannak. Egyenáramú gépek Váltakozóáramú gépek: - Aszinkron gépek - Szinkron gépek Az általam választott 3300 kg legnagyobb megengedett össztömegű Fiat Ducato haszongépjármű villamos hajtásához, az Egyesült Államok-béli Azure Dynamics cég villanymotorját választottam. A vállalatnak saját fejlesztései és szabadalmai vannak az elektromos és hibrid hajtási rendszerek területén, a könnyű és nehéz áruszállító jármű kategóriákban. A választott motor paraméterei a cég honlapján elérhetők ( AC90 Motor és a DMOC645 motorvezérlő rendszer bemutatása Az AC90 motor a DMOC645 vezérlő rendszerrel együtt, szerkezeti kialakítása folytán könnyen és egyszerűen beépíthető áruszállító haszongépjárművek hajtásláncába. A hajtásláncban nincs szükség nyomatékváltó alkalmazására, a motor egy fix áttétel segítségével közvetlenül hajthatja a kerekeket. 3.7 kép: Az AC90 villanymotor és a DMOC645 motorvezérlő rendszer 31

33 A motor jellemzői: Háromfázisú AC (Alternating Current = váltakozó áram) indukciós motor Léghűtéses Nagy hatásfokú, kefenélküli kivitel Kompakt, könnyű szerkezet Költséghatékony üzemmód és nagy megbízhatóság Motorvezérlő rendszer jellemzői: DSP (Digital Signal Processing = digitális jelfeldolgozó processor) központú vezérlés Fékenergia visszatáplálási lehetőség Könnyűszerkezetes alumínium váz, vízálló kivitel (kivéve a hűtőventillátorokat) A vezérlőben található rendszerek túláram-elleni védelemének biztosítása Inverter és a motor túlmelegedés elleni védelmének biztosítása A túlfeszültség és a túl alacsony feszültség elleni védelem biztosítása Túl magas fordulatszám és nyomaték korlátozása Diagnosztikai lehetőség a különböző adatok megjeleníthetőségéhez CAN hálózati kommunikációs lehetőség a jármű többi rendszerével Műszaki adatok Érték Mértékegység Maximális nyomaték 665 Nm Névleges fordulatszámon állandóan rendelkezésre álló nyomaték 330 Nm Névleges fordulatszám 1350 rpm Maximális fordulatszám 5000 rpm Maximális áramerősség 414 A A 312V-os rendszerben az as fordulatszám tartományban állandóan levehető teljesítmény 50 kw Maximális hatásfok 94 % A 312V-os rendszer maximális teljesítménye 94 kw AC90 motor tömege 189 kg AC90 motor átmérője 394 mm AC90 motor hossza 520 mm DMOC645 vezérlő tömege 27,5 kg DMOC645 vezérlő hossza 585 mm DMOC645 vezérlő szélessége 260 mm DMOC645 vezérlő magassága 310 mm Javasolt minimális névleges akkumulátor feszültség 312 V Maximum névleges akkumulátor feszültség 336 V Minimális működési feszültség 100 V Maximális működési feszültség 400 V Minimum/maximum üzemi hőmérséklet -40 / 60 C 32

34 Az AC90 motor gyárilag megadott jelleggörbéi: 3.8 diagram: Nyomatéki jelleggörbe a fordulatszám függvényében 3.9 diagram: Teljesítmény jelleggörbe a fordulatszám függvényében 3.10 diagram: Nyomatéki jelleggörbe az alacsony fordulatszám tartományban 3.11 diagram: különböző fordulatszámokon a hatásfok alakulása a nyomaték függvényében 33

35 A villanymotornak, a városi közlekedésben elégséges menetdinamikát kell szolgáltatnia ahhoz, hogy a jármű akár 3000 kg össztömeggel se akadályozza a forgalmat. Ennek érdekében fel kell állítani egy olyan minimális követelményrendszert, amit a zökkenőmentes városi közlekedés érdekében teljesíteni kell a kisteherautónak. A jármű menetdinamikájával, hatótávolságával és terhelhetőségével szemben támasztott minimális követelmények: Végsebessége érje el a 70 km/h-át Fel tudjon gyorsulni 60 km/h-ra kevesebb, mint 10 s alatt Hatótávolsága a feltöltések között legyen legalább 60 km A hasznos terhelhetőség minimum 500 kg legyen A villamos hajtáslánccal biztosítható menetdinamika Maximális vonóerő és a járműre ható menetellenállások számítása A járművek menetdinamikáját, a vonóerő és a menetellenállások legyőzéséhez szükséges erők egymáshoz való viszonya határozza meg. A maximális vonóerőt az elektromos motor paraméterei, a járműre ható menetellenállásokat pedig főként a jármű szerkezetének paraméterei határozzák meg. A vonóerő diagram megrajzolásához szükség van a villanymotor maximális nyomatékának alakulására a fordulatszám függvényében. A 3.8 diagram ezt ábrázolja. A hajtásláncban nincs szükség nyomatékváltóra, mert a motor egy fix áttétel segítségével képes a szükséges menetdinamikát szolgáltatni. Így egyszerűsödik a hajtáslánc, és ennek következménye a megbízhatóság és a hatásfok növekedése. Műszaki adatok: Jármű össztömege: m = 3000 kg Gördülési ellenállási tényező: f = 0,015 (Aszfalt esetén) Jármű homlokfelülete: A = 4,56 m² Légellenállási tényező: cw 0,4 Levegő sűrűsége: ρ = 1,3 kg/m³ Hajtómű hatásfoka: µ = 0,94 Hajtáslánc összáttétele: iö = 6,4 : 1 Dinamikus gördülési sugár: rg = 336,5 mm Gravitációs gyorsulás: g 9,81 m/s² Súlyerő: G = m g N 34

36 Vonóerő meghatározása: A vonóerő a jármű mozgását biztosító erő, ami a gépjármű haladási irányába eső külső erők eredője. A számításnál ez a motor forgatónyomatékából adódó, a hajtott kerekeken jelentkező erő. Jele: Fv (N) Fv = ( M iö µ ) / rg ( N ) Menetellenállások meghatározása: A menetellenállások a jármű mozgását akadályozó erőhatások. A legfontosabb menetellenállások a következők: Gördülési ellenállás Fg Emelkedési ellenállás Fem Légellenállás Fl Gyorsuláskor fellépő tehetetlenségi erők ellenállása Ft A menetellenállások összege: F = Fg + Fem + Fl + Ft A mozgó járműre ható vonóerő és a menetellenállások vizsgálatakor három esetet különböztethető meg: Fv > F a jármű gyorsul Fv = F a jármű egyenletes sebességgel halad Fv < F a jármű lassul Gördülési ellenállás: 3.12 ábra: Járműkerék gördülése talajon Gördülési ellenállás az Y reakcióerő a távolságra való eltolódása következtében jön létre. 35

37 A gördülési ellenállás nagysága egyenlő azzal a vonóerő értékkel, ami a legyőzéséhez szükséges. Fg = G f ( N ) A gördülési ellenállás-tényező függ a jármű sebességétől, a gumiabroncs nyomásától és az útburkolat minőségétől. A közelítő számításoknál a sebesség és az abroncsnyomás hatását elhanyagoljuk és csak az útburkolat fajtájának hatását vesszük figyelembe. Légellenállás: Aerodinamikai kísérletek szerint a légellenállás meghatározásához, a következő képlet használható. Fl = ρ / 2 cw A v² ( N ) Emelkedési ellenállás: Az emelkedési ellenállás értéke mechanikai módszer szerint pontosan kiszámítható, tehát nincs szükség kísérleti módon meghatározott képletekre, mint a légellenállás, a gördülési ellenállás és a tehetetlenségi ellenállás esetében. A számításhoz szükséges tényezőket a 3.13 ábra szemlélteti ábra: Emelkedési ellenállás szemléltetése Emelkedési ellenállás kiszámítása: Fem = G sinα ( N ) 36

38 A jármű gyorsulásából adódó tehetetlenségi ellenállás: A gépjármű tehetetlenségi ereje három részből tevődik össze. Ft = FtI + FtII + FtIII ( N ) FtI a gépkocsi egyenesvonalú mozgását végző tömegének a gyorsulással ellenkező irányban ható tehetetlenségi ereje; FtII a forgómozgást is végző járműkerekeknek a kerék kerületére redukált tehetetlenségi ereje; FtIII a motor forgómozgást végző tömegeinek a járműkerék kerületére redukált tehetetlenségi ereje. Közelítő számításoknál a tehetetlenségi erő: Ft = ( G / g ) ( dv / dt ) б ( N ) A б = tehetetlenségi tényező б = 1,03 + 0,05 is² közelítő képlet alapján lehet számolni, ahol is a sebességváltó adott fokozatának áttétele. A villanymotoros hajtáslánc sebességváltó nélküli, de a hajtáslánc összáttétele iö = 6,4 : 1. Ha iö értéket elosztom a gyári differenciálmű áttételének értékével, akkor megkapom, hogy mekkora sebességváltó áttétellel érhető el az is összáttétel. Ez az érték: is 1,2974 A gyári differenciálmű meghagyása esetén, egy 1,2974 : 1-es fix fogaskerék áttételt kell szerelni a hajtásláncba a motor és a differenciálmű közé. Behelyettesítve a б = 1,03 + 0,05 is² képletbe б 1,11416 Jármű sebességének meghatározása a motor fordulatszámának függvényében Ha a sebesség függvényében akarjuk ábrázolni a vonóerőt, akkor szükséges a jármű sebességének a kiszámítása a motorfordulatszám függvényében. v = ( nmotor 2 π rg ) / ( iö ) ( m/s ) Jármű gyorsulásának meghatározása A gyorsulásdiagramot a különböző járműsebességhez tartozó maximális vonóerő és menetellenállások alapján lehet szemléltetni. A gépjármű gyorsulását az a F erő teszi lehetővé, ami a motor vonóerejéből marad, ha az összes menetellenállás erejét levonjuk belőle. F = Fv - Fmenetellenállás A gyorsulás a következő képlettel számítható: a = ( g F ) / ( б G ) ( m/s² ) 37

39 A kiszámított értékek ábrázolása A diagramok a 3000kg össztömeggel rendelkező Ducato adatait ábrázolják. Menetellenállások és a maximális vonóerő szemléltetése a sebesség függvényében 14000, ,00 Maximális vonóerő Erő (N) 10000, , , , ,00 0,00 Menetellenállások állandó sebességnél vízszintes talajon 1,2 m/s² gyorsulás menetellenállása vízszintes talajon 20%-os emelkedőn állandó sebességgel történő haladás ellenállása 0,00 7,93 15,86 23,79 29,73 37,66 45,59 53,52 61,45 69,38 sebesség (km/h) 77,31 85,23 93, diagram: Menetellenállások és a maximális vonóerő értékeinek alakulása a sebesség függvényében A 3.14 diagramon látszik, hogy vízszintes talajon 3000 kg össztömeggel közlekedve a jármű nem képes elérni a villanymotor fordulatszámából adódó elméleti maximum sebességet (99,11 km/h), mert az ekkor ható menetellenállások eredő erejének görbéje hamarabb, kb. 94 km/h sebességnél elmetszi a vonóerő görbét. A jármű végsebesség vmax 94 km/h. Ez nagyobb, mint a minimálisan elvárt 70 km/h, tehát végsebesség szempontjából megfelel a választott motor. Látható, hogy körülbelül 50 km/h sebességig biztosítható, a minimum 1,2 m/s² gyorsulás érték. A közlekedésben fontos állandó sebességértékeknél, a hegymászóképesség ábrázolása A 3.15 diagram azt ábrázolja, hogy milyen meredek emelkedőn képes az autó 50 km/h és 70 km/h állandó sebességgel haladni. Le lehet olvasni, hogy körülbelül 13, 53%-os emelkedőn még lehetséges az 50 km/h állandó sebesség tartása, míg a minimálisan elvárt végsebesség, azaz 70 km/h állandó sebesség esetén, egy 5,15%-os emelkedő még megmászható a járművel. 38

Hibriddiagnosztika/1

Hibriddiagnosztika/1 1 Gépjárművek üzeme I. laboratóriumi gyakorlat Hibriddiagnosztika/1 Dr. Emőd István Szerkesztette és lektorálta Dr. Varga Ferenc és Dr. Emőd István 2 Hibridhajtás Ez a tananyagot az Emőd-Tölgyesi-Zöldy:

Részletesebben

Biogáz buszok elterjedésének hatása a megújuló tüzelőanyag-felhasználásra

Biogáz buszok elterjedésének hatása a megújuló tüzelőanyag-felhasználásra Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Biogáz buszok elterjedésének hatása a megújuló tüzelőanyag-felhasználásra

Részletesebben

Érkező járműtechnológiák a közlekedési szektorokban, versenyképességi kérdések alakulása

Érkező járműtechnológiák a közlekedési szektorokban, versenyképességi kérdések alakulása Érkező járműtechnológiák a közlekedési szektorokban, versenyképességi kérdések alakulása (1.1 fejezet) IV. CNG és LNG szakmai konferencia 2016.06.03. Közúti járművekkel szemben támasztott követelmények

Részletesebben

I. rész Mi az energia?

I. rész Mi az energia? I. rész Mi az energia? Környezetünkben mindig történik valami. Gondoljátok végig, mi minden zajlik körülöttetek! Reggel felébredsz, kimész a fürdőszobába, felkapcsolod a villanyt, megnyitod a csapot és

Részletesebben

Diagnosztika labor. Előadók: Kocsis Szürke Szabolcs Somogyi Huba Szuromi Csaba

Diagnosztika labor. Előadók: Kocsis Szürke Szabolcs Somogyi Huba Szuromi Csaba Diagnosztika labor Előadók: Kocsis Szürke Szabolcs Somogyi Huba Szuromi Csaba Tartalom A járműdiagnosztika fogalma és feladata Az áramellátó- és indítórendszer diagnosztikai vizsgálata Akkumulátorok bemutatása

Részletesebben

IP & EUSS. Indikátorprotokollok Környezetvédelem (EN) Villamosenergia-iparra vonatkozó ágazati kiegészítés

IP & EUSS. Indikátorprotokollok Környezetvédelem (EN) Villamosenergia-iparra vonatkozó ágazati kiegészítés SS Indikátorprotokollok Környezetvédelem (EN) Villamosenergia-iparra vonatkozó ágazati kiegészítés 2000-2009 GRI verziószám 3.0/SS végleges verzió SS Környezetvédelem Teljesítményindikátorok Szempont:

Részletesebben

1 A hibrid egy olyan járműhajtómű, amelyben két eltérő módon működő (pl. eltérő energiafajtát felhasználó) motor szolgáltatja (szolgáltathatja) a mechanikai energiát. Fő célok: - tüzelőanyag takarékosság

Részletesebben

Hallgatók a Tudomány Szolgálatában

Hallgatók a Tudomány Szolgálatában MŰSZAKI KATONAI KÖZLÖNY a MHTT Műszaki Szakosztály és a ZMNE folyóirata XXI. évfolyam, különszám, 2011.december ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM VÉDELMI IGAZGATÁS SZAK A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat

Részletesebben

A biogáztermelés és -felhasználás környezeti hatásai

A biogáztermelés és -felhasználás környezeti hatásai ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK 1.7 A biogáztermelés és -felhasználás környezeti hatásai Tárgyszavak: biogáz; környezeti hatás; ökológiai mérleg; villamosenergia-termelés; hőtermelés. A megújuló energiák bővebb felhasználásának

Részletesebben

PTE Fizikai Intézet; Környezetfizika I. 12. Energiahatékonyság, társadalom; 2011-12, NB

PTE Fizikai Intézet; Környezetfizika I. 12. Energiahatékonyság, társadalom; 2011-12, NB 12. Előadás: Energiahatékonyság, energiatakarékosság a társadalom szintjén. 12.1. Társadalom feladata. 12.2. Energiahatékonyság, energiatakarékosság a közlekedés, szállítás terén 12.3. Energiahatékonyság,

Részletesebben

Hibrid haszongépjárművek

Hibrid haszongépjárművek Alternatív hajtás Hibrid haszongépjárművek DR. NAGYSZOKOLYAI IVÁN Hibrid hajtástechnika nélkül nem lehet teljesíteni a szén-dioxid- és szennyezőanyag-határértékeket, csak a hibridekkel és tisztán villanyautókkal

Részletesebben

15. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben II.

15. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben II. Energetika 177 15. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben II. A közlekedés és ezen belül a gépjármű közlekedés növekedése kedvezőtlen társadalmi és környezeti hatásokat generált. Ezek közül kiemelhetők

Részletesebben

Szakmai Zárójelentés Szénmonoxid preferenciális oxidációja hidrogén jelenlétében (PROX) című, F046216 számú, ifjúsági OTKA kutatásról (2004-2007)

Szakmai Zárójelentés Szénmonoxid preferenciális oxidációja hidrogén jelenlétében (PROX) című, F046216 számú, ifjúsági OTKA kutatásról (2004-2007) Szakmai Zárójelentés Szénmonoxid preferenciális oxidációja hidrogén jelenlétében (PROX) című, F046216 számú, ifjúsági OTKA kutatásról (2004-2007) Témavezető: Dr. Wootsch Attila MTA Izotópkutató Intézet

Részletesebben

Korszerű járműtechnika. a villamos hálózat felépítése, a hálózat általános jellemzői, környezetállósági követelmények, nevezetes csatlakozások.

Korszerű járműtechnika. a villamos hálózat felépítése, a hálózat általános jellemzői, környezetállósági követelmények, nevezetes csatlakozások. Korszerű járműtechnika 1. A gépjármű villamos hálózata a villamos hálózat felépítése, a hálózat általános jellemzői, környezetállósági követelmények, nevezetes csatlakozások. 2. A villamos hálózat alkatrészeinek

Részletesebben

JÁRMŰVEK FEDÉLZETÉN MEGKÖTÖTT SZÉNDIOXID LEHETŐSÉGÉNEK GAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELEMZÉSE

JÁRMŰVEK FEDÉLZETÉN MEGKÖTÖTT SZÉNDIOXID LEHETŐSÉGÉNEK GAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELEMZÉSE JÁRMŰVEK FEDÉLZETÉN MEGKÖTÖTT SZÉNDIOXID LEHETŐSÉGÉNEK GAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELEMZÉSE ZÁDOR ISTVÁN okleveles közlekedésmérnök, Kogát Közhasznú Nonprofit Kft. 4400 Nyíregyháza, Eperjes út 16. istvan.zador@kogat.hu

Részletesebben

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részéről

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 2011/0092(CNS) 7.2.2012 VÉLEMÉNY a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

Részletesebben

14. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben I.

14. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben I. Energetika 167 14. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben I. Az energiamenedzsment 1 értelmezésünk szerint az energiákkal való gazdálkodás irányítása. Ez vonatkozhat a prímér és a feldolgozott energiákra

Részletesebben

enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája

enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája Kóstolgatjuk a jövőt, a jövő kóstolgat minket valahogy így van ez mostanság. Ott, valahol fent, már tudják, talán hosszabb távra is, hogy

Részletesebben

III. Társadalmi kihívások, összesen 35 888 m

III. Társadalmi kihívások, összesen 35 888 m III. Társadalmi kihívások, összesen 35 888 m Tématerületei: 1. Egészség, demográfiai változások és jólét A szilárd tudományos bizonyítékokon alapuló, hatékony egészségfejlesztés hozzájárul a betegségek

Részletesebben

Környezeti fizika II; Kérdések, 2013. november

Környezeti fizika II; Kérdések, 2013. november Környezeti fizika II; Kérdések, 2013. november K-II-2.1. Mit ért a globalizáció alatt? K-II-2.2. Milyen következményeivel találkozunk a globalizációnak? K-II-2.3. Ismertesse a globalizáció ellentmondásait!

Részletesebben

A fékezési energiát hasznosító hibrid hajtás dízelmotoros vasúti kocsikban

A fékezési energiát hasznosító hibrid hajtás dízelmotoros vasúti kocsikban RACIONÁLIS ENERGIAFELHASZNÁLÁS, ENERGIATAKARÉKOSSÁG 3.8 4.9 A fékezési energiát hasznosító hibrid hajtás dízelmotoros vasúti kocsikban Tárgyszavak: hibrid hajtás; üzemanyag-megtakarítás; dízelmotor; fékezési

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.1.24. COM(2013) 17 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Tiszta energiák

Részletesebben

Stratégiai Főosztály 3. sz. melléklet. A KAP 2014-2020 időszakot felölelő holland jövőképe

Stratégiai Főosztály 3. sz. melléklet. A KAP 2014-2020 időszakot felölelő holland jövőképe Stratégiai Főosztály 3. sz. melléklet A KAP 2014-2020 időszakot felölelő holland jövőképe A.) Vezetői összefoglaló Tájékoztatónk a holland kormányzat koalíciós egyezménye alapján összeállított angol nyelvű,

Részletesebben

Olvassa tovább, milyen megoldást nyújt Önnek a Viktória Solar:

Olvassa tovább, milyen megoldást nyújt Önnek a Viktória Solar: Miért éri meg a megújuló energiával foglalkozni? 1. Pénztárcabarát energia Minden családnak, vállalkozásnak jól jönne egy kis plusz bevétel. A megújuló energiaforrásokkal jókora összeget lehet megspórolni

Részletesebben

Megújuló energiaforrások épület léptékű alkalmazása. Prof. Dr. Zöld András Budapest, 2015. október 9.

Megújuló energiaforrások épület léptékű alkalmazása. Prof. Dr. Zöld András Budapest, 2015. október 9. Megújuló energiaforrások épület léptékű alkalmazása Prof. Dr. Zöld András Budapest, 2015. október 9. Megújulók - alapfogalmak Primer energia Egyes energiahordozók eléréséhez, használható formába hozásához,

Részletesebben

Peugeot 3008 HYbrid4. Dízel-elektromos hibrid

Peugeot 3008 HYbrid4. Dízel-elektromos hibrid Peugeot 3008 HYbrid4 Dízel-elektromos hibrid A HYbrid4 technikájú Peugeot 3008 világszerte az első sorozatban gyártott, kereskedelmi forgalomba kerülő, dízel-elektromos hibrid személyautó. A HYbrid4, a

Részletesebben

Alternatív ENERGIAFORRÁSOK Új Termék +10% hatásfok -25% ár NAPKOLLEKTOR

Alternatív ENERGIAFORRÁSOK Új Termék +10% hatásfok -25% ár NAPKOLLEKTOR Alternatív ENERGIAFORRÁSOK Új Termék +10% hatásfok -25% ár NAPKOLLEKTOR Környezetbarát energia, tiszta és fenntartható minőségű élet Az új jövő víziója? Igen! Az életet adó napsugárral - napkollektoraink

Részletesebben

Változások az autóbusz üzemeltetésben

Változások az autóbusz üzemeltetésben Változások az autóbusz üzemeltetésben Haszongépjármű Konferencia Saslics Elemér vezérigazgató VOLÁN Egyesülés Várgesztes, 2011. június 2. A magyarországi települések közforgalmú közlekedéssel való ellátottsága

Részletesebben

Belső égésű motorok üzemanyag adalékolása

Belső égésű motorok üzemanyag adalékolása ÓBUDAI EGYETEM Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Autótechnikai Intézet Belső égésű motorok üzemanyag adalékolása Hallgató neve: Virág Ádám 2013. Hallgató törzskönyvi

Részletesebben

Intelligens energia fenntartható epületek. tanulmány

Intelligens energia fenntartható epületek. tanulmány Intelligens energia fenntartható epületek tanulmány Készítette: Kypaword Kft 2012. szeptember 20. 1 2 Vezetői összefoglaló Alapfelvetés: A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE 10. IKTATÓSZÁM:55-3/2013. MELLÉKLET: - DB. TÁRGY: Tájékoztató a megújuló energia hasznosításával kapcsolatos Fejér megyei eredményekrıl,

Részletesebben

A motor mozgásának alapelemei A belsőégésű motor felépítése 1. Levegő-üzemanyagkeverék 2. Nyomás 3. Égés 4. Alternáló mozgás 5. Forgó mozgás 6. Munkarend (két- vagy négyütemű) 1. Szelepfedél 2. Szelepfedél

Részletesebben

A tételsor a 12/2013. (III. 28.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/43

A tételsor a 12/2013. (III. 28.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/43 A vizsgafeladat ismertetése: Vegyipari technikus és vegyianyaggyártó szakképesítést szerzőknek Ismerteti a vegyipari technológiák anyag és energia ellátását. Bemutatja a vegyiparban szükséges fontosabb

Részletesebben

kémiai vegyület energiatartalma égési reakció során felszabadul

kémiai vegyület energiatartalma égési reakció során felszabadul Anaerob hulladékkezelés - mikrobiológiai alapok - általában szennyvíziszapra alkalmazzák - a lebontás mikrobiológiai: más, mint a heterotrófoknál - metánképzés: metanogén szervezetek végzik (ősi, kis energiahatékonyságú)

Részletesebben

Hőtechnikai berendezések 2015/16. II. félév Minimum kérdéssor.

Hőtechnikai berendezések 2015/16. II. félév Minimum kérdéssor. 1. Biomassza (szilárd) esetében miért veszélyes a 16 % feletti nedvességtartalom? Mert biológiai folyamatok kiváltója lehet, öngyulladásra hajlamos, fűtőértéke csökken. 2. Folyékony tüzelőanyagok tulajdonságai

Részletesebben

Energiatámogatások az EU-ban

Energiatámogatások az EU-ban 10. Melléklet 10. melléklet Energiatámogatások az EU-ban Az európai országok kormányai és maga az Európai Unió is nyújt pénzügyi támogatást különbözõ energiaforrások használatához, illetve az energiatermeléshez.

Részletesebben

Tapasztalatok a fűtés és a hűtés összekapcsolásával az élelmiszeriparban

Tapasztalatok a fűtés és a hűtés összekapcsolásával az élelmiszeriparban RACIONÁLIS ENERGIAFELHASZNÁLÁS, ENERGIATAKARÉKOSSÁG 3.6 Tapasztalatok a fűtés és a hűtés összekapcsolásával az élelmiszeriparban Tárgyszavak: kapcsolt termelés; fűtés; hűtés; tömbfűtő-erőművek; abszorpciós

Részletesebben

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON Az energiahatékonyság monitoringja az EU-27-ben című projekt Magyarországra vonatkozó zárótanulmánya Budapest, 2009. október Szerző: dr. Elek

Részletesebben

4.5. Villamos gyújtóberendezések (Ötödik rész)

4.5. Villamos gyújtóberendezések (Ötödik rész) 4.5. Villamos gyújtóberendezések (Ötödik rész) A 4.4. cikkünkben bemutatott zárásszög szabályzású, primeráram határolós gyújtóberendezések bár már jeladós gyújtások voltak, de az előgyújtásszög változtatását

Részletesebben

Színpad-világítási tervezési alapok

Színpad-világítási tervezési alapok Színpad-világítási tervezési alapok Bevezetés A világítástechnika e speciális területérõl viszonylag kevés szó esik, de akit megérint e terület, azt bizony örökre rabul ejti. Nehéz lenne megmondani, hogy

Részletesebben

1. A Nap, mint energiaforrás:

1. A Nap, mint energiaforrás: A napelem egy olyan eszköz, amely a nap sugárzását elektromos árammá alakítja át a fényelektromos jelenség segítségével. A napelem teljesítménye függ annak típusától, méretétől, a sugárzás intenzitásától

Részletesebben

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara DR. VAHID YOUSEFI, DR. VAHIDNÉ KÓBORI JUDIT A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara Az erdõ szerepe a gazdaságban és a társadalomban Az erdõ és a társadalom kapcsolata a legõsibb. Fennállott már

Részletesebben

A müncheni biohulladék-erjesztő teljesítményének növelése az előkezelő és víztisztító fokozatok módosításával

A müncheni biohulladék-erjesztő teljesítményének növelése az előkezelő és víztisztító fokozatok módosításával HULLADÉKOK ENERGETIKAI ÉS BIOLÓGIAI HASZNOSÍTÁSA 8.3 A müncheni biohulladék-erjesztő teljesítményének növelése az előkezelő és víztisztító fokozatok módosításával Tárgyszavak: berendezés; biohulladék;

Részletesebben

A jövő gépjárműhajtása - alacsonyabb károsanyag-kibocsátás, alternatív hajtások. és regeneratív üzemanyagok. Dr. Rolf Leonhard (a Robert Bosch GmbH

A jövő gépjárműhajtása - alacsonyabb károsanyag-kibocsátás, alternatív hajtások. és regeneratív üzemanyagok. Dr. Rolf Leonhard (a Robert Bosch GmbH 2007. június RF 70406-d Kl A jövő gépjárműhajtása - alacsonyabb károsanyag-kibocsátás, alternatív hajtások és regeneratív üzemanyagok Dr. Rolf Leonhard (a Robert Bosch GmbH dízel rendszerek fejlesztése

Részletesebben

Környezetvédelmi 2013.

Környezetvédelmi 2013. Környezetvédelmi NyilatkozaT 2013. Tartalomjegyzék 1. A telephely bemutatása 3 2. A szervezet bemutatása 4 Környezetvédelmi Nyilatkozat 2013. GEOSOL Kft. Székhely: H-3273 Halmajugra, külterület 07/130

Részletesebben

Dr. Géczi Gábor egyetemi docens

Dr. Géczi Gábor egyetemi docens Dr. Géczi Gábor egyetemi docens A környezetterhelés: valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe. -dörzs-elektromos gépek áramfejlesztése -1799, az olasz Gróf Alessandro

Részletesebben

ÉVES KÖRNYEZETI JELENTÉS JELENTÉS 2002 MAGYAR VILLAMOS MÛVEK RT.

ÉVES KÖRNYEZETI JELENTÉS JELENTÉS 2002 MAGYAR VILLAMOS MÛVEK RT. ÉVES KÖRNYEZETI JELENTÉS JELENTÉS 2002 2002 MAGYAR VILLAMOS MÛVEK RT. 2002 K Ö R N Y E Z E T I J E L E N T É S MAGYAR VILLAMOS MÛVEK RT. TARTALOM Köszöntõ Az MVM Rt. küldetése A Magyar Villamos Mûvek

Részletesebben

RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATTECHNIKA

RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATTECHNIKA RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATTECHNIKA NDT TECHNICS Tüzelőanyag cellák működés közbeni vizsgálata dinamikus neutron radiográfia alkalmazásával Study of fuel tank in service applying the dynamic neutron radiography

Részletesebben

HŐTERMELŐKRŐL KAZÁNOKRÓL BŐVEBBEN

HŐTERMELŐKRŐL KAZÁNOKRÓL BŐVEBBEN HŐTERMELŐKRŐL KAZÁNOKRÓL BŐVEBBEN HŐTERMELŐK Közvetlen hőtermelők olyan berendezések, amelyekben fosszilis vagy nukleáris tüzelőanyagok kötött energiájából használható hőt állítanak elő a hőfogyasztók

Részletesebben

Korszerű raktározási rendszerek. Szakdolgozat

Korszerű raktározási rendszerek. Szakdolgozat Gépészmérnöki és Informatikai Kar Mérnök Informatikus szak Logisztikai Rendszerek szakirány Korszerű raktározási rendszerek Szakdolgozat Készítette: Buczkó Balázs KOKIOC 3770 Sajószentpéter, Ady Endre

Részletesebben

MUNKAANYAG. Bukovinszky Márta. Otto motorok felépítése és működési elve I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I.

MUNKAANYAG. Bukovinszky Márta. Otto motorok felépítése és működési elve I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. Bukovinszky Márta Otto motorok felépítése és működési elve I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. A követelménymodul száma: 0675-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-001-30

Részletesebben

A BIOGÁZ KOMPLEX ENERGETIKAI HASZNA. Készítette: Szlavov Krisztián Geográfus, ELTE-TTK

A BIOGÁZ KOMPLEX ENERGETIKAI HASZNA. Készítette: Szlavov Krisztián Geográfus, ELTE-TTK A BIOGÁZ KOMPLEX ENERGETIKAI HASZNA Készítette: Szlavov Krisztián Geográfus, ELTE-TTK I. Bevezetés Ha a mai módon és ütemben folytatjuk az energiafelhasználást, 30-40 éven belül visszafordíthatatlanul

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-1 FELSŐ-TISZA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-1 FELSŐ-TISZA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-1 FELSŐ-TISZA alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi

Részletesebben

Az olcsó olaj korában készült épületektől a passzív házon át, az intelligens, zéró energiafelhasználású

Az olcsó olaj korában készült épületektől a passzív házon át, az intelligens, zéró energiafelhasználású Az olcsó olaj korában készült épületektől a passzív házon át, az intelligens, zéró energiafelhasználású épületekig. Nagy István Épületenergetikai szakértő Nagy Adaptív Kft +36-20-9519904; info@nagy-adaptiv.hu

Részletesebben

NAPELEMES ALKALMAZÁSOK fotovillamos rendszerek Villamos energia előállítása környezetbarát módon

NAPELEMES ALKALMAZÁSOK fotovillamos rendszerek Villamos energia előállítása környezetbarát módon NAPELEMES ALKALMAZÁSOK fotovillamos rendszerek Villamos energia előállítása környezetbarát módon 1.) BEVEZETŐ A fotoelektromos napenergia-technológia fejlődése és terjedése miatt, ma már egyre szélesebb

Részletesebben

Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kar Gépjárművek Tanszék

Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kar Gépjárművek Tanszék Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kar Gépjárművek Tanszék Gépjármű elektronika laborgyakorlat Elektromos autó Tartalomjegyzék Elektromos autó Elmélet EJJT kisautó bemutatása

Részletesebben

GÁZMINŐSÉGEK VIZSGÁLATA AZ EGYSÉGES EURÓPAI GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZABVÁNY VONATKOZÁSÁBAN

GÁZMINŐSÉGEK VIZSGÁLATA AZ EGYSÉGES EURÓPAI GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZABVÁNY VONATKOZÁSÁBAN Műszaki Földtudományi Közlemények, 85. kötet, 1. szám (2015), pp. 64 72. GÁZMINŐSÉGEK VIZSGÁLATA AZ EGYSÉGES EURÓPAI GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZABVÁNY VONATKOZÁSÁBAN GALYAS ANNA BELLA okl. olaj- és gázmérnök Miskolci

Részletesebben

Tiszta széntechnológiák

Tiszta széntechnológiák Tiszta széntechnológiák Mítosz dr. Kalmár és István valóság ügyvezető igazgató Calamites Kft? BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM ENERGETIKAI SZAKKOLlÉGIUM 2014. október 16. 1 Tartalomjegyzék Miért foglalkozzunk

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag 2-9 Hevesi-sík

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag 2-9 Hevesi-sík A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-2 SZAMOS-KRASZNA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-2 SZAMOS-KRASZNA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-2 SZAMOS-KRASZNA alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi

Részletesebben

15 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ MELEGVÍZ IGÉNYÉNEK

15 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ MELEGVÍZ IGÉNYÉNEK 1 MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR VEGYIPARI GÉPEK TANSZÉKE 15 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ MELEGVÍZ IGÉNYÉNEK ELLÁTÁSRA SZOLGÁLÓ NAPKOLLEKTOROS RENDSZER KIVÁLASZTÁSA KÉSZÍTETTE: Varga-Fojtó Ágnes

Részletesebben

Villamos és hibrid kishaszonjárművek hajtás problémái

Villamos és hibrid kishaszonjárművek hajtás problémái Villamos és hibrid kishaszonjárművek hajtás problémái Varga Zoltán PhD, okleveles gépészmérnök, Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszék, vargaz@sze.hu Absztrakt: A kishaszonjáművek átalakítása

Részletesebben

114. Melléklet: 115. számú Elõírás. Hatályba lépett az Egyezmény Mellékleteként 2003. november 30-án

114. Melléklet: 115. számú Elõírás. Hatályba lépett az Egyezmény Mellékleteként 2003. november 30-án E/ECE/324 Rev.2/Add.114 E/ECE/TRANS/505 2003. december 2. ENSZ-EGB 115. számú Elõírás EGYEZMÉNY A KÖZÚTI JÁRMÛVEKRE, A KÖZÚTI JÁRMÛVEKBE SZERELHETÕ ALKATRÉSZEKRE, ILLETVE A KÖZÚTI JÁRMÛVEKNÉL HASZNÁLATOS

Részletesebben

Tartalom ELEKTROSZTATIKA AZ ELEKTROMOS ÁRAM, VEZETÉSI JELENSÉGEK A MÁGNESES MEZÕ

Tartalom ELEKTROSZTATIKA AZ ELEKTROMOS ÁRAM, VEZETÉSI JELENSÉGEK A MÁGNESES MEZÕ Tartalom ELEKTROSZTATIKA 1. Elektrosztatikai alapismeretek... 10 1.1. Emlékeztetõ... 10 2. Coulomb törvénye. A töltésmegmaradás törvénye... 14 3. Az elektromos mezõ jellemzése... 18 3.1. Az elektromos

Részletesebben

Készítette: Tálos Ádám. Környezettan Bsc szakos hallgató. Témavezető: Dr. Pasinszki Tibor, egyetemi tanár Szervetlen Kémiai Tanszék Kémiai Intézet

Készítette: Tálos Ádám. Környezettan Bsc szakos hallgató. Témavezető: Dr. Pasinszki Tibor, egyetemi tanár Szervetlen Kémiai Tanszék Kémiai Intézet Készítette: Tálos Ádám Környezettan Bsc szakos hallgató Témavezető: Dr. Pasinszki Tibor, egyetemi tanár Szervetlen Kémiai Tanszék Kémiai Intézet 1. Bevezetés, környezeti probléma megfogalmazása, mobilitás

Részletesebben

A mezőgazdasági öntözés technológiája és gépei. Mezőgazdasági munkagépek Gyatyel György

A mezőgazdasági öntözés technológiája és gépei. Mezőgazdasági munkagépek Gyatyel György A mezőgazdasági öntözés technológiája és gépei Mezőgazdasági munkagépek Gyatyel György Bevezetés Az öntözés a mezőgazdálkodási kultúra egyik fokmérője. Az öntözéses gazdálkodás birodalmakat tett naggyá,

Részletesebben

Környezetvédelem (KM002_1)

Környezetvédelem (KM002_1) (KM002_1) 3a. Antropogén légszennyezés, levegőtisztaság-védelem 2007/2008-as tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék A légkör keletkezése A Föld keletkezésekor:

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS LEVEGŐSZENNYEZÉS, A SZTRATOSZFÉRIKUS ÓZONRÉTEG ELVÉKONYODÁSA, GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS LEVEGŐSZENNYEZÉS, A SZTRATOSZFÉRIKUS ÓZONRÉTEG ELVÉKONYODÁSA, GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS LEVEGŐSZENNYEZÉS, A SZTRATOSZFÉRIKUS ÓZONRÉTEG ELVÉKONYODÁSA, GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS LEVEGŐSZENNYEZÉSI ALAPFOGALMAK Szennyezett levegő - a természetes alkotóktól minőségileg eltérő

Részletesebben

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés A Fővárosi Önkormányzat ismét jelentősen, 13 százalékkal tervezi emelni a BKV menetdíjait. Amint az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították,

Részletesebben

Műszaki ismeretek Géptan

Műszaki ismeretek Géptan Műszaki ismeretek Géptan 1. Ismertesse a benzin- és diesel motorok szerkezeti felépítését, működését vázlatrajz segítségével! Hogyan határozhatjuk meg a motor effektív teljesítményét méréssel? 2. Ismertesse

Részletesebben

projekt címe: projektgazda: készítette: dátum:

projekt címe: projektgazda: készítette: dátum: A vidékfejlesztési miniszter 45/2012. (V.8.) VM rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról (Magyar Közlöny 2012/54.)

Részletesebben

A Levegő Munkacsoport észrevételei az Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS) I. Zöld Könyv tervezetéhez (2007. szeptember 30.

A Levegő Munkacsoport észrevételei az Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS) I. Zöld Könyv tervezetéhez (2007. szeptember 30. A Levegő Munkacsoport észrevételei az Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS) I. Zöld Könyv tervezetéhez (2007. szeptember 30.) Általános megjegyzések Az EKFS nem tartalmaz konkrét célkitűzéseket,

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE Készült a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről,

Részletesebben

Életünk az energia 2.

Életünk az energia 2. Életünk az energia 2. Livo László okl. bányamérnök, ügyvezet, MARKETINFO Bt. Volt id hogy nem számított mire, milyen és mennyi energiát használunk fel. Aztán egyre többen lettünk a Földön, s rá kellett

Részletesebben

KONDUKTOMETRIÁS MÉRÉSEK

KONDUKTOMETRIÁS MÉRÉSEK A környezetvédelem analitikája KON KONDUKTOMETRIÁS MÉRÉSEK A GYAKORLAT CÉLJA: A konduktometria alapjainak megismerése. Elektrolitoldatok vezetőképességének vizsgálata. Oxálsav titrálása N-metil-glükamin

Részletesebben

HV Hybrid Vehicle hibridhajtású jármű HV-ECU a hibridhajtás központi elektronikus irányítóegysége (nem a Body-EVU és nem a CAN átjáró) HV battery

HV Hybrid Vehicle hibridhajtású jármű HV-ECU a hibridhajtás központi elektronikus irányítóegysége (nem a Body-EVU és nem a CAN átjáró) HV battery 1 HV Hybrid Vehicle hibridhajtású jármű HV-ECU a hibridhajtás központi elektronikus irányítóegysége (nem a Body-EVU és nem a CAN átjáró) HV battery hibrid járműhajtó akkumulátor (Prius I. 228 darab nikkel-fém

Részletesebben

MCFC ALKALMAZÁSOK: William Robert Grove KITEKINTÉS A MINDENNAPOK VILÁGÁBA

MCFC ALKALMAZÁSOK: William Robert Grove KITEKINTÉS A MINDENNAPOK VILÁGÁBA AVAGY Christian Friedrich Schoenbein és MCFC ALKALMAZÁSOK: William Robert Grove TÜZELİANYAG-FLEXIBILIS (1839-1868), KISERİMŐVEK, továbbá KITEKINTÉS A MINDENNAPOK Oláh György professzor úr VILÁGÁBA nyomában

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-dunántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

Soroksári Kulturális-, Szabadidő- és Sportcentrum energetikai racionalizálása KMOP-3.3.3-11-2011-0065

Soroksári Kulturális-, Szabadidő- és Sportcentrum energetikai racionalizálása KMOP-3.3.3-11-2011-0065 Soroksári Kulturális-, Szabadidő- és Sportcentrum energetikai racionalizálása KMOP-3.3.3-11-2011-0065 Tartalomjegyzék 1. Soroksári Kulturális-, Szabadidő- és Sportcentrum energetikai racionalizálása...

Részletesebben

Biomassza energetikai célú hasznosítására szolgáló technológiák életciklus-elemzése

Biomassza energetikai célú hasznosítására szolgáló technológiák életciklus-elemzése Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Műszaki menedzser alapszak Rendszertechnika szakirány Energetikai és Vegyipari Gépészeti Intézet Vegyipari Gépészeti Intézeti Tanszék Biomassza energetikai

Részletesebben

Versenyképes Üzemanyag Fejlesztés. Holló András, Thernesz Artur 2012.01.23.

Versenyképes Üzemanyag Fejlesztés. Holló András, Thernesz Artur 2012.01.23. Versenyképes Üzemanyag Fejlesztés Holló András, Thernesz Artur 2012.01.23. Ahogy a Fogyasztó Szeretné Jobbat, Gyorsabban, Messzebbre Japán autók elterjedése Tüzelőolaj alkalmazása hajókban Turbódízel teherautók

Részletesebben

Szójegyzék/műszaki lexikon

Szójegyzék/műszaki lexikon Tartalom Szójegyzék/műszaki lexikon Szójegyzék/műszaki lexikon Tápegységek Áttekintés.2 Szabványok és tanúsítványok.4 Szójegyzék.6.1 Tápegységek áttekintés Tápegységek - áttekintés A hálózati tápegységek

Részletesebben

Megújuló energiák felhasználása az épületekben, különösen a hőszivattyúk használata szemszögéből

Megújuló energiák felhasználása az épületekben, különösen a hőszivattyúk használata szemszögéből Megújuló energiák felhasználása az épületekben, különösen a hőszivattyúk használata szemszögéből Napjainkban Magyarországon jelentősen növekszik a megújuló energiát használó épületek száma; Okok: - fosszilis

Részletesebben

(1. és 2. kérdéshez van vet-en egy 20 oldalas pdf a Transzformátorokról, ide azt írtam le, amit én kiválasztanék belőle a zh-kérdéshez.

(1. és 2. kérdéshez van vet-en egy 20 oldalas pdf a Transzformátorokról, ide azt írtam le, amit én kiválasztanék belőle a zh-kérdéshez. 1. A transzformátor működési elve, felépítése, helyettesítő kapcsolása (működési elv, indukált feszültség, áttétel, felépítés, vasmag, tekercsek, helyettesítő kapcsolás és származtatása) (1. és 2. kérdéshez

Részletesebben

Kazánok. Hőigények csoportosítása és jellemzőik. Hőhordozó közegek, jellemzőik és főbb alkalmazási területeik

Kazánok. Hőigények csoportosítása és jellemzőik. Hőhordozó közegek, jellemzőik és főbb alkalmazási területeik Kazánok Kazánnak nevezzük azt a berendezést, amely tüzelőanyag oxidációjával, vagyis elégetésével felszabadítja a tüzelőanyag kötött kémiai energiáját, és a keletkezett hőt hőhordozó közeg felmelegítésével

Részletesebben

Hidrogén, mint alternatív hajtóanyag, a hidrogéntárolás problémája és egy lehetséges megoldás

Hidrogén, mint alternatív hajtóanyag, a hidrogéntárolás problémája és egy lehetséges megoldás Hidrogén, mint alternatív hajtóanyag, a hidrogéntárolás problémája és egy lehetséges megoldás Vehovszky Balázs PhD hallgató* *BME Közlekedésmérnöki Kar, Járműgyártás és javítás Tanszék H-1111 Budapest,Bertalan

Részletesebben

A tételhez segédeszköz nem használható!

A tételhez segédeszköz nem használható! A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott szakmai követelménymodulok témaköreit tartalmazzák. A tételhez

Részletesebben

motorokban Dr. Bereczky Ákos Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék BME

motorokban Dr. Bereczky Ákos Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék BME Megújuló tüzelőanyagok felhasználása belsőégésű motorokban Dr. Bereczky Ákos Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék BME Tartalom: Előzmények, várható trendek, követelmények Bioetanol előállítása energetikai

Részletesebben

Az élet keresése a Naprendszerben

Az élet keresése a Naprendszerben II/1. FEJEZET Az élet keresése a Naprendszerben 1. rész: Helyzetáttekintés Arra az egyszerû, de nagyon fontos kérdésre, hogy van-e vagy volt-e élet a Földön kívül valahol máshol is a Naprendszerben, évszázadok

Részletesebben

LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM

LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék Dr. Örvös Mária LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM (oktatási segédlet) Budapest, 2010 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés...

Részletesebben

8. Energia és környezet

8. Energia és környezet Környezetvédelem (NGB_KM002_1) 8. Energia és környezet 2008/2009. tanév I. félév Buruzs Adrienn egyetemi tanársegéd buruzs@sze.hu SZE MTK BGÉKI Környezetmérnöki Tanszék 1 Az energetika felelőssége, a világ

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM

SZENT ISTVÁN EGYETEM SZENT ISTVÁN EGYETEM Környezeti hatások a depóniagáz mennyiségi, illetve minőségi jellemzőire Doktori (PhD) értekezés tézisei Molnár Tamás Géza Gödöllő 2012 A doktori iskola megnevezése: Műszaki Tudományi

Részletesebben

az e-mobilitás hazai kihívásai

az e-mobilitás hazai kihívásai az e-mobilitás hazai kihívásai avagy mikor lesz végre zöld rendszám az utakon?! Pethő József / JÁK Ügyvezető 2015.09.10. Jedlik Ányos Klaszter (JÁK) bemutatkozás Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a

Részletesebben

5 Egyéb alkalmazások. 5.1 Akkumulátorok töltése és kivizsgálása. 5.1.1 Akkumulátor típusok

5 Egyéb alkalmazások. 5.1 Akkumulátorok töltése és kivizsgálása. 5.1.1 Akkumulátor típusok 5 Egyéb alkalmazások A teljesítményelektronikai berendezések két fõ csoportját a tápegységek és a motorhajtások alkotják. Ezekkel azonban nem merülnek ki az alkalmazási lehetõségek. A továbbiakban a fennmaradt

Részletesebben

BIOMASSZA ANYAGISMERET

BIOMASSZA ANYAGISMERET BIOMASSZA ANYAGISMERET Rátonyi, Tamás BIOMASSZA ANYAGISMERET: Rátonyi, Tamás Publication date 2013 Szerzői jog 2011 Debreceni Egyetem. Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Tartalom... v 1. 1.A biomassza

Részletesebben

Példák a Nem fosszilis források energetikája gyakorlatokhoz 2015. tavasz

Példák a Nem fosszilis források energetikája gyakorlatokhoz 2015. tavasz Példák a Nem fosszilis források energetikája gyakorlatokhoz 0. tavasz Napenergia hasznosítása Egy un. kw-os napelemes rendszer nyári időszakban, nap alatt átlagosan,4 kwh/nap elektromos energiát termel

Részletesebben

Példák a Környezeti fizika az iskolában gyakorlatokhoz 2014. tavasz

Példák a Környezeti fizika az iskolában gyakorlatokhoz 2014. tavasz Példák a Környezeti fizika az iskolában gyakorlatokhoz 04. tavasz Szilárd biomassza, centralizált rendszerekben, tüzelés útján történő energetikai felhasználása A Pannonpower Holding Zrt. faapríték tüzelésű

Részletesebben

A szennyvíziszap ezüsttartalmát befolyásoló tényezők

A szennyvíziszap ezüsttartalmát befolyásoló tényezők NEMVASFÉMEK, NEMES- ÉS RITKAFÉMEK HULLADÉKAI 3.1 A szennyvíziszap ezüsttartalmát befolyásoló tényezők Tárgyszavak: szennyvíziszap; ezüst; ezüstfelhasználók; ezüstvisszanyerés; hulladékgazdálkodás; ezüstmérleg;

Részletesebben

2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ

2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Tiszántúli Környezetvédelmi

Részletesebben