F650.hu. Szerzõ navigator

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "F650.hu. Szerzõ navigator"

Átírás

1 24 Szerzõ navigator Amikor az f650.hu csapatot beneveztük az idei BMW-MTM 24-órás futamra, jómagam a tavalyi Szallerbeck 24-órás alapján monoton, hosszú, fejben matekozós, odafigyelõs, de fizikailag nem túl strapás motorozásra számítottam, ahol a legnagyobb kihívás számomra az, hogy el ne aludjak hajnalban. Tévedtem. Itt elalvásra sok esélyem nem volt. Ha egy Dakar vagy egy Bamako full-contactnak számít, akkor ez leginkább semi-contact volt, ahol ugyan bekaptunk egykét ütést, de talpon maradtunk, és 24 óra elteltével a 48 induló csapatból a 24. helyen végeztünk. Ezért (is) köszönettel tartozom Gyuszkónak és Lejminek, akikkel együtt motoroztunk úgy 1300 kilométert Északkelet-Magyarország vélhetõleg legszebb és valószínûleg legrosszabb útjain. A BMW marketingesei ennél jobb promóciót nem is találhatnának ki arra, hogy motorozni szeretõ embereknek bebizonyítsák, az R 1200 GS-nél jobb csak az R 1200 GS Adventure lehet, ha az ember el akarja hagyni a tükörsima aszfaltutak világát és gyorsan, simán szeretne csapatni. Reggel a Wallis Pestnél vigyorogva méregettük a versenytársak gépeit, csodálkoztunk az oldalkocsis harci szekéren, a Három Bajor OT-s rendszámú R60-asain és R75-ösén, meglátogattuk a vegyes csapatokban kisebbségként induló F650-es kollégákat, hogy hirdessük az igét (mint kiderült feleslegesen, hiszen õk is olvassák az f650.hu-t, innét is üdv, uraim!), és vártuk, hogy kihúzhassuk a 20-as rajtszámot, aminek külön örültünk, mert már nyihogtak a lovak. A brigádból búcsúztatni és könnyet hullatni Ifa és Kisifák, valamint Janó Janónével és Kisjanóval érkeztek, ahogy a célbaérkezés után is KovRob a két nagyobbik KisKovRobbal, és nekem külön örömként Navigatorné és Gyereknavigator köszöntötték a csapatot. Köszönjük a támogatást - hiába, a brigádszellem töretlen! Ami a Szallerbeckhez képest szokatlan volt, hogy, kivéve a pontgyûjtõszakaszokat, itt egyben kaptuk meg az egész itinert (ott szakaszonként adagolva adják), és itt nem volt idõ felkészülni (pontosabban volt, de az a menetidõnkbõl vett el). És újdonság volt még, hogy két szlalompálya és két pontszerzõ etap nehezítette a versenyt - és segített a tavalyi nyolc elsõ helyezett csapat helyett idén egy elsõ helyezettet kiválasztani. I. Az elsõ szakasz összesen 13 km-es távolságára a szlalom 20 percével együtt 45 percet kaptunk (szükséges átlagsebesség 30,95 km/óra), amit 1 perc késéssel abszolváltunk. Az útvonal a következõ volt: WALLIS MOTOR KFT. VÁCI ÚT 175. VÁCI ÚT, jobbra Dunakeszi felé ELÁGAZÁS, balra Dunakeszi felé 2-es útra DUNAKESZI, JET kúti, közlekedési lámpánál jobbra Fót felé DUNAKESZI, lámpás keresztezõdés Fót-Konzervgyár felé DUNAKESZI, a vasúti híd utáni közlekedési lámpánál, tarts balra Fót felé KÖRFORGALOM, egyenesen tovább VEZETÉSTECHNIKA PÁLYA, Dunakeszi vége tábla után 600 méterrel a jobb oldalon SZLALOM GYAKORLAT A szlalomot egy sokszoros 24-órás champion, MOBITT-os oktató motorosrendõr kolléga építette és vezette le. Volt benne teniszlabda kerülgetés elsõ és hátsó kerékkel más-más irányból, egykezes-kötélleakasztós-oszlopkerülõs-kötélvisszakasztós feladat, libikókapallón áthajtás, három háromméteres kör egymás után más-más irányban. A csapatokból az út elején és végén 1-1 versenyzõ teljesíthette a távot - elsõnek Gyuszkót választottuk önkéntesnek, aki a papíron 2 percre kalibrált pályát 02:36 alatt teljesítette - respect! II. A szlalom után jött egy 38 km-es szakasz, amire ugyancsak 45 percet kaptunk (50,67 km/óra átlegsebesség), és amit késés nélkül teljesítettünk. DUNAKESZI FÓT CSOMÁD VERESEGYHÁZ ERDÕKERTES VÁCEGRES GALGAMÁCSA GALGAGYÖRK PÜSPÖKHATVAN ACSA, Erdõkürt felé, a Virág Ajándék bolt elõtt a bal oldalon III. Az elsõ pontgyûjtõ speciálszakaszon az induló és érkezõ állomást ismerve az induláskor kapott településlistát kellett a lehetõ legrövidebb úton, legészszerûbben felkeresni, és a megadott helyeken 1-1 pecsétet és betût begyûjteni az ellenõrzõlapra. Az ideális táv 170 km, az ideális részidõ 180 perc, az ehhez szükséges átlagsebesség 56,67 km/óra.

2 Mi a következõ megfejtést választottuk, amivel az elsõ jelentõsebb késésünket (egy úttévesztéssel) összeszedtük: ACSA Csõvár Penc RÁD, az Acsa-Vác fõúton, jobbra a templomnál Penc Keszeg ALSÓPETÉNY, a Kisáruház melletti kocsma elõtt Nézsa LEGÉND, a Vadász büfé elõtt Nógrádsáp Nógrádkövesd Becske SZANDA, a templommal szemben a buszmegállóban Magyarnándor SZENTE, az óvodával szemben a buszmegállóban Magyarnándor Cserháthaláp Cserhátsurány Herencsény Kutasó BOKOR, a Bokri sajtüzem elõtt Kutasó Cserhátszentiván Alsótold Felsõtold GARÁB, a templom elõtt Felsõtold Alsótold Kozárd Ecseg CSÉCSE, a Községi Önkormányzattal szemben Pásztó (ahol tankoltunk) Hasznos Mátrakeresztes MÁTRASZENTIMRE, a Fenyves Büfénél, a Sportpályával szemben IV. Innét jött egy jó kis hegyi szakasz: Mátra, az Eger Rally útvonalai, Tour-de-France-életérzés az Ózd környéki cigányfalvakban, ahol trikóval integetõ srácok mutatták, hogy húzzuk már jobban a gázt, a Bükktõl kezdve már vizes úton hajtva, hiszen az esõ elõttünk 2 perccel járt. A 122 km-re 120 percünk volt, ami 61 km/órás átlagot igényelt, hát ezt sem tartottuk, viszont nem is rontottunk az eredményünkön. MÁTRASZENTIMRE PARÁD PARÁDFÜRDÕ RECSK SIROK TERPES, titkos ellenõrzõpont a Legyes sörözõ elõtt (amit jól kihagytunk az én hibámból, mert elvittem a falu elõtti keresztezõdésnél Bátor felé a csapatot) BÁTOR EGERBOCS SZÛCS EGERCSEHI BEKÖLCE, újabb ellenõrzõpont a temetõvel szemben MIKÓFALVA BÉLAPÁTFALVA (ahol megálltunk frissíteni, és ahol rájöttem, hogy a kofferban a B! nevû energiaital nomen-est-omen felrobbant, és minden cuccomat átható ragaccsal és penetráns tuttifruttiszaggal árasztotta el - a veresbika energiaital ellenben nem robbant, cserébe jól megittuk) SZILVÁSVÁRAD BÜKKMOGYORÓSD CSERNELY, ellenõrzõpont a TIP-TOP élelmiszerbolt elõtt LÉNÁRDDARÓC SÁTA BORSODBÓTA (na itt voltak a drukkerek)

3 SAJÓMERCSE PUTNOK, Bánréve felé a MOL kútnál a baloldalon V. Ekkor már erõsen kezdett esteledni, pedig még csak a táv harmadát teljesítettük. Viszont jött egy újabb szép szakasz, aminek a 134 km-ét 150 perc alatt kellett volna végighajtani 53,6 km/óra átlagsebességgel. Na itt majdnem egy órát rápakoltunk a késésünkre. Íme az útvonal: PUTNOK SERÉNYFALVA KELEMÉR ZÁDORFALVA RAGÁLY TRIZS AGGTELEK JÓSVAFÕ SZINPETRI SZIN PERKUPA SZALONNA SZENDRÕ GALVÁCS ABOD ANDRÁSTANYA, zöld tábla LÁDBESENYÕ, ellenõrzõpont a falu végén Edelény felé a nagy bal kanyarban EDELÉNY (itt másokkal együtt tankoltunk is, úgy emlékszem) DAMAK HEGYMEG LAK TOMOR MONAJ SELYEB ABAÚJSZOLNOK, ellenõrzõpont a faluban BAKTAKÉK FANCSAL FORRÓ VI. Bíztatólag hatott, hogy már csak egy etap és megállhatunk, meleg ételt is ehetünk Füzérkomlóson. Így nekivágtunk egy újabb szakasznak, amiért tudtam, hogy KovRob rokonságától külön elnézést fogok kérni a göncruszkai éjszaka megzavarása miatt. Viszont Lejmi izmosított kipufogója az erdõben nyúl-, róka- és õzriasztónak remek volt - egy nyúl arcán határozottan láttam a rémületet, hogy megjött a kaszás, amikor tiltásig húzta a gázt, mármint Lejmi, nem a nyúl. A 93 km-re 120 percet kaptunk, ami itiner szerint 46,5 km/óra átlagsebességgel teljesíthetõ. A szakasz hegyaljai részét ismertem, és Lejmi Óhuta utáni zoknihúzós fondorlata sem vethetett gátat annak, hogy idõben megtegyük a szakaszt. FORRÓ, MOL-kút ENCS GIBÁRT ABAÚJKÉR ERDÕBÉNYE TOLCSVA ERDÕHORVÁTI HÁROMHUTA ÓHUTA REGÉC, ellenõrzõpont a templommal szemben PONY VILMÁNY GÖNCRUSZKA ZSÚJTA ABAÚJVÁR KÉKED HOLLÓHÁZA FÜZÉRKOMLÓS, Fehér Szikla Vadászház, Pálháza felé a jobb oldalon (itt ettünk úgy éjjel egy után, azt hiszem, vadpörköltet krumplival és savanyával, meg sütit, és Gyuszkó hathatós udvarlásának köszönhetõen a veresbikás lányoktól

4 két kör veresbikát is kaptunk, és persze térképet is rajzoltunk, mert az elsõ szlalom alatti idõ csak ennyi térképezésre volt elég, viszont a pihenõidõnkkel a saját késésünket tetéztük, de kellett). VII. Amikor azt írtam az elején, hogy ezen a futamon elaludni nem lehetett, lódítottam: erre a szakaszra kevéssé emlékszem, legalábbis addig, amíg meg nem pirkadt valahol Hídvégardó környékén, ami az út legszebb, majdnem giccses, díszletszerû képe volt, azt hiszem, Kassával a háttérben. És itt hajnali fél négy körül utolértük az esõt is, viszont nem volt súlyos, csak csendesen pötyögött, és el is múlt. Láttunk sok buta fácánt az úton, meg esõruhát húzó motorosrendõrcsapatot (miért? nem értem...), és Lejmi is újabb szerkezetet pakolt magára: nevezetesen egy elegáns piros szigszalaggal rögzített esõcsizmát, amit a célban is megdícsért a verseny stylistvénával megáldott egyik bírája. A 160 km-re 180 percet kaptunk, 53,33 km/órás elõírt átlagsebességgel. Itt is késtünk, a szakaszvági ellenõrzõpont épphogy megvárt Aggteleken, de mögöttünk is jöttek még bõven. FÜZÉRKOMLÓS NYÍRI BÓZSVA TELKIBÁNYA GÖNC GÖNCRUSZKA (mégegyszer elnézést, aki a korábbi attak után elaludt, itt biztosan újból felébredt) VILMÁNY VIZSOLY (áldás, békesség!) BOLDOGKÕVÁRALJA BOLDOGKÕÚJFALU ABAÚJSZÁNTÓ (itt megijedtünk, mert Gyuszkó, a füvesember, elõrerohant, és balra kiment kaszálni, de szerencsére semmi baja nem esett sem neki, sem a mocijának) PERE, ellenõrzõpont Ináncs felé az Arany Hordó panzió étteremmel szemben (a pontõr kedvesen megkérdezte Gyuszkót, hogy a sok fû a gépen mi célt szolgál:-) HERNÁDSZENTANDRÁS ENCS-FÜGÖD ENCS (itt ismét tankoltunk) MÉRA SZALASZEND SZEBENYE PUSZTA, zöld tábla FULÓKÉRCS, ellenõrzõpont a Polgármesteri Hivatallal szemben SZEMERE BÜTTÖS KRASZNOKVAJDA SZÁSZFA RAKACA VISZLÓ TORNASZENTJAKAB BÓDVALENKE, ellenõrzõpont a Szabaság út és a Petõfi utca sarkán KOMJÁTI BÓDVASZILAS SZIN SZINPETRI JÓSVAFÕ AGGTELEK, a benzinkútnál jobbra fordulni, szakaszvég a Cseppkõ Szálloda elõtt VIII. Újabb pontgyûjtõszakasz következett, amit a tetemes késésünk ellenére is bevállaltunk, hátha-sikerül-beérnünk-idõben alapon. Majdnem sikerült. Pedig jól is mentünk. A 138 km-re 150 percet kaptunk 55,2 km/órás elõírt átlagsebességgel (ezen a Ragály-Imola szakasz útminõségére emlékezve kacagnom kell, muhaha!), de az eddigi késésünket nem tudtuk végleg ledolgozni, csak csökkenteni, viszont kaptunk egy sakkot. Útvonalnak mi ezt választottuk: AGGTELEK Ragály ZUBOGY, a Liget sörözõ elõtt Ragály Imola KÁNÓ, a templom elõtt Szõlõsardó Szalonna Rakacaszend Rakaca SZÁSZFA, a faluban a templom elõtt, a pontõr még 6 percig várt volna

5 Krasznokvajda (itt Gyuszkó idejét érezte, hogy elõvegye a többfokozatú, repetitív teaser-kampánnyal beharangozott titkos csodafegyvert - a nyakában lógó fatábla után, biocsávó, gondoltam, valami príma afgán cuccot húz elõ, amit békésen elpöffentünk az erdei hûtõvíz-leeresztés után, de annál sokkal jobb volt: - fejenként 2 db kakaóspalacsinta! a kesztyûm belülrõl még egy óra múlva is cuppogott a ragacstól - köszönet az életmentõ cuccért!) Felsõgagy Abaújlak GADNA, a buszmegállóban Felsõvadász (itt már kisütött a nap) Kupa Tomor LAK, az irotai elágazásban (lett volna, de a srácokkal szembefutottunk az úton, megálltak és pecsételtek egyet vigyorogva, thx) Hegymeg Damak Edelény BORSODSZIRÁK, az Állomás kocsma elõtt Edelény (itt ismét tankoltunk) MÚCSONY, a Petõfi Mûvelõdési házzal szemben (na ezt a pontõrt már nem értük el) KAZINCBARCIKA, MOL-kút (itt pedig már csak két elõttünk is érkezést lekésett csapat fogadott, akik az egy nap alatt (vadiúj gumi volt!) textilig darált hátsóabroncsú szupermotos csapattaguk miatt a csendes visszavonulást választották, és egybõl Dunakeszire mentek, mondván, még haza kell érniük Gyõrbe is, bátor vállalkozás...) IX. Ezt a szakaszt a mattot megelõzendõ levágtuk - arra spekuláltunk, hogy fel nem adjuk, de ha a mezõny után megyünk az elõírt útvonalon, esélyünk sincs utolérni õket, viszont ha gyorsítón rövidítünk, akkor még a sok büntetõpont ellenére is végigmehetünk. Így a 26-oson Putnok és Bánréve felé vettük az irányt, ahol a 25-ösre áttérve Ózdnak, majd a 23-ason Pétervásárának mentünk, és hipp-hopp, láss csodát: a mezõny elsõ felében találtuk magunkat. Az eredeti útvonal (186 km, 180 perc, 62 km/óra) ez lett volna: KAZINCBARCIKA MOL-kút, jobbra a 26-os útra Bánréve felé SAJÓIVÁNKA VADNA NAGYBARCA BÁNHORVÁTI DÉDESTAPOLCSÁNY MÁLYINKA BÁNKÚT, ellenõrzõpont a Fehér Sas panzió elõtti téren, zöld tábla SZENTLÉLEK, zöld tábla LILLAFÜRED EGER, ellenõrzõpont a Pénzpataki vadászház kiágazásnál a nagy bal kanyarban a 33-as kõ után SZARVASKÕ MÓNOSBÉL BÜKKSZENTMÁRTON BALATON BORSODNÁDASD JÁRDÁNHÁZA ARLÓ ÓZD-HÓDOSCSÉPÁNY ÓZD ÓZD-SZENTSIMON HANGONY DOMAHÁZA, ellenõrzõpont a falu közepén a piactéren ZABAR ISTENMEZEJE ERDÕKÖVESD PÉTERVÁSÁRA, a 23-as úton, Bátonyterenye felé a jobb oldalon, benzinkút X. Indulás elõtt alaposan bekávéztunk, szendvicseztünk, firssültünk, és innentõl kezdve nagyon szép idõket mentünk, végig javítva a pozíciónkon. 110 km-re 120 percünk volt, 55 km/órás elõírt átlagsebességgel. A rövidítés ellenére még mindig maradt 42 perc késésünket (!) feleztük 21 percre. Az útvonal: PÉTERVÁSÁRA MÁTRATERENYE NÁDÚJFALU HOMOKTERENYE, zöld tábla MÁTRASZELE

6 KAZÁR VIZSLÁS SALGÓTARJÁN NAGYKERESZTÚR SÁMSONHÁZA, ellenõrzõpont a faluban a Vegyesbolt Kocsma elõtt (innen a 21-esre a tari buddhista sztúpa mellett értünk ki, nyomtam is néhány "om mani padme hum" momomantrát, ami egész jól zizegett a sisakban, és jó energiamezõt teremtett, így kicsit gyorsult a tempó) KOZÁRD, ellenõrzõpont a Vadvirág étteremmel szemben a buszmegállóban ECSEG CSÉCSE SZARVASGEDE KISBÁGYON, ellenõrzõpont a bujáki elágazásban PALOTÁS HÉHALOM ERDÕTARCSA KÁLLÓ ERDÕKÜRT ACSA, Erdõkürt felõl, a híd után, a jobb oldalon, a már ismert Virág-Ajándékbolt elõtt XI. Innen telefonáltunk az otthon maradottaknak, hogy nemsokára beérünk - az út a második szakasz reciprokja volt. 38 km, 45 perc + 20 perc a szlalomra, a késésünk tovább csökkent. ACSA PÜSPÖKHATVAN GALGAGYÖRK GALGAMÁCSA VÁCEGRES ERDÕKERTES, zöld tábla ERDÕKERTES VERESEGYHÁZ CSOMÁD FÓT, Dunakeszi felé, 2/A ÚT FÖLÖTTI HÍDON ÁTMENNI, 600 méter múlva a bal oldalon tanpálya SZLALOM GYAKORLAT (most önkéntesnek Lejmire esett a választás, szépen végigment, a szinte percre pontosan 24 óra minden nyûge és fáradtsága ellenére 04:06 alatt teljesítette a pályát) XII. Innen bandában, másik két csapattal együtt gurultunk vissza a kiindulóponthoz. 14 km, 25 perc, 33,65 km/óra elõírt átlagsebeség). Idõben beértünk. KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI PÁLYA, balra Dunakeszi felé DUNAKESZI KÖRFORGALOM, egyenesen tovább a 2-es út felé I. LÁMPÁS KERESZTEZÕDÉS, centrum felé, jobbra a vasúti hídon keresztül II. LÁMPÁS KERESZTEZÕDÉS, 2-es út felé III. LÁMPÁS KERESZTEZÕDÉS A JET KÚTNÁL, balra fordulni VÁCI ÚT, ellenõrzõpont a Duna Plaza mögött (ezt, most látom csak, hogy kihagytuk) CÉL: WALLIS MOTOR PEST KFT. Váci út 175. Konklúzió Végigmentünk. A helyezésünk 24. lett a 48 induló csapatból, hibaponttal (közvetlenül elõttünk , utánunk volt az eredmény). Pár csapat feladta, két motor tört, két sérülés történt, szerencsére semmi komolyabb. A szervezés pöpec volt, köszönet érte mindenkinek. Gyuszkó a gyors kanyarvadászatával, a kritikus szakaszokon elvállalt vezetésével, a pontos itinerolvasással és adminisztrációval (meg a titkos-csodafegyver-palacsintával), Lejmi a kitartásával és a jobb utakon bemutatott gyors felvezetésével meg a vigyorgásával, mindketten a bátor szlalomozással, én meg talán azzal járultam hozzá az eredményhez, hogy egyrészt csendben voltam egy napig (na jó, a bukóban csak én hallgattam magamat), másrészt térképeztem és amikor csak tudtam, navigáltam a csapatot. Aki végigolvasta a beszámolót egy fenékkel, az is megérdemel egy biccentést. Aki pedig végig szeretné járni az utat, az minimum 2 napot szánjon rá, és aludjon meg útközben. De tényleg. A nagy GS-ek nyertek (azt hiszem az elsõ csapat 3 Adventure volt), de csak jobb pontgyûjtõs eredménnyel az ugyancsak 0 (nulla!) hibapontos második helyezett csapat elõtt. Azért megállapítottuk, hogy egy (több?) felkészült, ügyes, egységes F650-es csapat oda tudna vágni az elsõ tízben bérelt hellyel rendelkezõknek: GS-ek, Dakarok elõnyben (bár a CS-nek is csak egyszer ütött fel a telója szemben Lejmi Fazerével

7 vagy, gondolom, a bátor induló Gixerrel, Hayabusával, VFR-rel). Ami biztosan kell még: jó világítás, hogy lásson az ember, jó térképvilágítás (egyvalakinél térkép, kettõnél ititner, ha elfér mindkettõ, Ifa szélvédõjén még egy napilap is), rádió, hogy ne kelljen megállni egyeztetni a kérdéses pontokat, és izmos csukló, mert aki itt lassít, az lemarad. Jövõre, veletek, esetleg többen, ugyanitt?

Ivóvíz-szolgáltatás önkormányzati tulajdonú közművön keresztül. 2013.07.01-től hatályos ivóvízdíj mértéke ( nettó ) Település neve Változó Alapdíj

Ivóvíz-szolgáltatás önkormányzati tulajdonú közművön keresztül. 2013.07.01-től hatályos ivóvízdíj mértéke ( nettó ) Település neve Változó Alapdíj Ivóvíz-szolgáltatás önkormányzati tulajdonú közművön keresztül Közületi Alapdíj díj Intézményi díj Alapdíj d íj Alapdíj díj Alapdíj díj Abasár 323 292 292 262,80 Abaújszolnok 1 982 430 387,00 Aggtelek

Részletesebben

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre 551 Sárospataki Erdészeti Igazgatóság 3950 Sárospatak Kazinczy u. 1. 1502 Bodrogolaszi 32,06 37,70 1504 Dámóc 17,55 1529 Háromhuta 102,52 1530 Hercegkút 54,07 30,43 1532 Komlóska 195,75 52,73 1511 Lácacséke

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Földművelésügyi Igazgatóság Cím Telefonszám Levelezési cím Fax: 3525, Dóczy József út 6.sz. 46/515/700 3525, Dóczy József út 6.sz. 46/515-701

Részletesebben

(3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2.) 2003-2008 MISKOLC, 2004. DECEMBER GREEN SIDE KFT. MISKOLC

(3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2.) 2003-2008 MISKOLC, 2004. DECEMBER GREEN SIDE KFT. MISKOLC 2 SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE HULLADÉKKEZELÉSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS (3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2.) 40 TELEPÜLÉSÉNEK KÖZÖS HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE 2003-2008 ALACSKA, ALSÓSZUHA, ALSÓTELEKES,

Részletesebben

3 Identitás, változáshoz való pozitív viszonyulás és társadalmi részvétel erősítése. Ssz. Specifikus célok Eredménymutatók megnevezése Célértékek

3 Identitás, változáshoz való pozitív viszonyulás és társadalmi részvétel erősítése. Ssz. Specifikus célok Eredménymutatók megnevezése Célértékek 8. Cselekvési terv Ssz. Átfogó célok 1 Regionális integráció: centrumokkal való szorosabb kapcsolatok 2 Térségi önellátás erősítése 3 Identitás, változáshoz való pozitív viszonyulás és társadalmi részvétel

Részletesebben

Az első dobogós OB helyezés

Az első dobogós OB helyezés Tájékozódás Postás színekben (6. rész - 1967) Az első dobogós OB helyezés Emlékeztetve az előző évben írtakra, hát eddig nem sikerült felgyorsítani a történetírás ütemét. Ha így haladok, lehet, hogy nem

Részletesebben

A karácsonyi és újévi ünnepek időszakában a meghírdetett közlekedési rendtől eltérően közlekedő járatok 1.oldal / összesen 5 oldal

A karácsonyi és újévi ünnepek időszakában a meghírdetett közlekedési rendtől eltérően közlekedő járatok 1.oldal / összesen 5 oldal 1.oldal / összesen 5 oldal 1. december 31-én 1.1 viszonylatonként közlekedő utolsó járatok: vonal járat indulási idő érkezési idő honnan hová szám óra : perc óra : perc 1039 303 Budapest, Stadion aut.pu.

Részletesebben

F650.hu. Itt egy szemetesben várt az elsõ globalista benyomás Szlovákiáról, egy újságlap: magyar cím alatt kínai szöveg, hurrá!

F650.hu. Itt egy szemetesben várt az elsõ globalista benyomás Szlovákiáról, egy újságlap: magyar cím alatt kínai szöveg, hurrá! Tátrai villámtúra Szerzõ Alvaro Ezúttal úgy döntöttünk, hogy egy viszonylag olcsó rövid kiruccanást szervezünk a Magas-Tátrába, mert ott még nem jártunk. Más helyeken bajban voltunk a neten át hirtelen,

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY NEMZETI FÖLDLPB TRTOZÓ FÖLDRÉSZLETEK NYILVÁNOS PÁLYÁZTTÁS, ILLETVE ÁRVERÉS MELLŐZÉSÉVEL TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK 2015/II. SZÁMÚ ÜTEMÉRE VONTKOZÓN mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró

Részletesebben

Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12.

Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12. Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12. 4:30 Fire! - üvölti Hans-Peter Geerdes (ki az?), nincs mese, menni kell. Lassan megy az öltözés, kínlódás minden ruhadarabot felvenni mondjuk jó idő van,

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 2011. június 1. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATAINAK CÍMLISTÁJA

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 2011. június 1. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATAINAK CÍMLISTÁJA Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 2011. június 1. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATAINAK CÍMLISTÁJA Ssz. Önkormányzat Polgármester Jegyzı / Körjegyzı Körjegyzıség tagjai 1 Abaújalpár

Részletesebben

K3-VDO Kalandtúra-A szüzesség elvesztése

K3-VDO Kalandtúra-A szüzesség elvesztése K3-VDO Kalandtúra-A szüzesség elvesztése Egy hosszú nap nem rövid leírása következik. Megmondom őszintén sosem kerestem a teljesítménytúrákat még bringával sem, mert sokkal inkább a kijelölt gondolkodásmentes

Részletesebben

Nincs IRSZ 0 Ismeretlen irszám Ismeretlen irszám 0 0 1010 Budapest Budapest I-ker 8 12 1011 Budapest Budapest I-ker 8 12 1012 Budapest Budapest I-ker

Nincs IRSZ 0 Ismeretlen irszám Ismeretlen irszám 0 0 1010 Budapest Budapest I-ker 8 12 1011 Budapest Budapest I-ker 8 12 1012 Budapest Budapest I-ker Nincs IRSZ 0 Ismeretlen irszám Ismeretlen irszám 0 0 1010 Budapest Budapest I-ker 8 12 1011 Budapest Budapest I-ker 8 12 1012 Budapest Budapest I-ker 8 12 1013 Budapest Budapest I-ker 8 12 1014 Budapest

Részletesebben

Székelyszenterzsébet

Székelyszenterzsébet Nagy Emma Székelyszenterzsébet Séta térben és időben Szent Erzsébet Sancta Elisabeth Székelyszenterzsébet, így látom leírva a falu nevét a régi dokumentumokban, vagy a jelenlegi helységnévtáblán és máshol.

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Parádfürdő. MAGYARORSZÁG NYÍLT ENDURO BAJNOKSÁG, ALPOK ADRIA FUTAM Mátra Enduro Kupa ENDURO FUTAM 5-6. FORDULÓ

VERSENYKIÍRÁS. Parádfürdő. MAGYARORSZÁG NYÍLT ENDURO BAJNOKSÁG, ALPOK ADRIA FUTAM Mátra Enduro Kupa ENDURO FUTAM 5-6. FORDULÓ VERSENYKIÍRÁS Parádfürdő MAGYARORSZÁG NYÍLT ENDURO BAJNOKSÁG, ALPOK ADRIA FUTAM Mátra Enduro Kupa ENDURO FUTAM 5-6. FORDULÓ A rendezvény időpontja: 2016. 06. 11-12. A rendezvény helyszíne: Parádfürdő,

Részletesebben

Megbízó: Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati

Megbízó: Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati 1 SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE HULLADÉKKEZELÉSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TELEPÜLÉSEINEK 2004-2008 HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVÉNEK BESZÁMOLÓ JELENTÉSE Megbízó: Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

840484 aszfalt keskeny műút A 50 m 1 m 0 m 1 T24a_1 578112 aszfalt keskeny műút A 25 m 0 m 0 m C24a.1.1x 1 T24a_1

840484 aszfalt keskeny műút A 50 m 1 m 0 m 1 T24a_1 578112 aszfalt keskeny műút A 25 m 0 m 0 m C24a.1.1x 1 T24a_1 Putnok vá. 840484 aszfalt keskeny műút A 50 m 1 m 0 m 1 T24a_1 578112 aszfalt keskeny műút A 25 m 0 m 0 m C24a.1.1x 1 T24a_1 50787 aszfalt országút (D-É) A 768 m 0 m 8 m C24a.1.2x 1 T24a_1 737092 aszfalt

Részletesebben

============================================================================

============================================================================ sárvédõtoldat Írta: hegylako13-2013.04.12 19:56 Sziasztok! Érdeklõdöm, nincs-e valakinek egy felesleges- Dakar elsõ sárvédõ toldata. illetve az a kérdésem, hogy ez minden további nélkül felszerelhetõ-e

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Általános információk:

Általános információk: Általános információk: Verseny rendezője és elérhetőségei: D-Moto Kft, 3530 Miskolc, Kazinczy u. 8 tel/fax: +36 70/333-30-05... e-mail: adamovits@chello.hu internet: www.salgo-gemerrally.hu Auto Klub Košice,

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Előzmények A repülő időben szállt fel, nem volt fennakadás, késés. A gép reggel 9:50 kor indult el és 2,5 óra alatt értünk Svédországba (Malmö-be). A fogadtatás

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Helyi Hulladékgazdálkodási Terv

Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Polgármesteri Hivatal 3700. Kazincbarcika Fõ tér 4 szám. Telefon: 06-48-514-700 Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Készült a 2000. évi XLIII. Tv. és a 126/2003. (VIII.15.) Korm. rendelet alapján 2004-2009

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Czifra Gergő Karimo: Szia Gergő! Elérkeztünk az utolsó előtti versenyre. Te már 2-3 nappal a verseny előtt lementél tesztelni. Hogy sikerült az autód beállítani

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 1986. II. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 10. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÚJLAK MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT 1984 telén néhányan úgy gondoltuk, hogy fel kellene ébreszteni 1985 folyamán már ébresztettük

Részletesebben

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza?

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza? Prológus Újabb lövés dördült el a lombkorona fölött. A hajtók kiáltozása sokkal kivehetőbbé vált. A vére a fülében lüktetett, miközben a tüdeje égett a levegőtől, amely szaporán és jegesen járta át légzőszerveit.

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28.

MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28. Tisztelt Tiszaszigeti, Térvári lakosok! MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28. Tiszasziget Község Önkormányzata a korábbi évek hagyományait követve - és néhány új ötlettel gazdagítva

Részletesebben

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Rajtszám Indulási idő Érkezési idő 1. ellenőrző pont 2. ellenőrző pont 3. ellenőrző pont 4. ellenőrző Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Fazekas-hegy 5. ellenőrző pont Adyliget Feketefej

Részletesebben

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Rajtszám Indulási idő Érkezési idő 1. ellenőrző pont 2. ellenőrző pont 3. ellenőrző pont 4. ellenőrző Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Fazekas-hegy 5. ellenőrző pont Adyliget Feketefej

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. július 10-én az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./

Részletesebben

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR. vacesvideke@gmail.com izalapito@gmail.com Kosztyán Attila 06 30 331 19 71 Kosztyán Enikő 06 30 337 03 16. 1.

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR. vacesvideke@gmail.com izalapito@gmail.com Kosztyán Attila 06 30 331 19 71 Kosztyán Enikő 06 30 337 03 16. 1. MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR www.vacesvideke.hu www.izalapito.hu vacesvideke@gmail.com izalapito@gmail.com Kosztyán Attila 06 30 331 19 71 Kosztyán Enikő 06 30 337 03 16 1. oldal A Magyarkúti gyermektábor Magyarkúton

Részletesebben

Dutra D4K/A (1960) Nagyorrú és

Dutra D4K/A (1960) Nagyorrú és L E L E T M E N T É S Dutra D4K/A (1960) Nagyorrú és Minden idõk talán legszebb traktorát egy majdnem teljes Dutra kollekció közepén nézhette meg Bernáth András. l Tudta? A Dutra márkanév az angol dumper

Részletesebben

Fogaras 2013, csak röviden:

Fogaras 2013, csak röviden: Fogaras 2013, csak röviden: Egy gyors kört tettünk a Fogarasokba a hétvégén (megtoldva kicsit). Meghívott voltam egy helyi csapat túrájára. Vegyes csapat, van minden, Vara,GS, TDM meg HD több is.. gondoltam

Részletesebben

azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül

azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül c s e p i n p é t e r azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül 1 h i t e l e s ú t i n a p l ó c s e p i n p é t e r lakásunk volt paripánknak háta... azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül 1 h i t

Részletesebben

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR A Magyarkúti gyermektábor A Magyarkúti gyermektábor Magyarkúton található Verőcétől 5 km-re körülvéve tölgyes és bükkös erdőkkel. Budapesttől 58 km, Váctól 15 km-re, közúton és vasúton

Részletesebben

KIFiNFO K I F I. Kedves Olvasónk! 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület

KIFiNFO K I F I. Kedves Olvasónk! 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület KIFiNFO K I F I 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület Kedves Olvasónk! A KIFI hét éves működése után szükségesnek látjuk, hogy munkánkról rendszeres tájékoztatást adjunk mindazok számára,

Részletesebben

GyalogTrefort vándortábor

GyalogTrefort vándortábor 65 1 beszámolók nyári programokról 2 GyalogTrefort vándortábor 26. túra Országos Kéktúra (2011. június 26. július 1.) Útvonal: Mátraverebély > Ágasvári turistaház > Mátraszentistván > Mátraszentlászló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 286/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (Ttv.) 16. és 17.

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév Szekeres Péter kooperos hallgató vagyok a Kandóról! Az utolsó utáni évben úgy döntöttem hogy jó lenne szerencsét próbálni

Részletesebben

2016. június hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. június hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. június hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály június

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016

XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016 XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016 Rendezvénykiírás: XI. Böllhoff Tóparti-futóparti Idıpont: 2016. április 3. vasárnap Gyülekezés (rendezvényközpont), Rajt és cél: Agárdi szabad strand, nagy parkolója

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

GAMEMASTER. Settlers 4. A rómaiak küldetés 1: Az északi veszély. Szén Vas Arany

GAMEMASTER. Settlers 4. A rómaiak küldetés 1: Az északi veszély. Szén Vas Arany MEMER ettlers 4 rómaiak küldetés : z északi veszély zén as Építsük fel lépésrõl lépésre a gazdaságot: a kezdõponttól jobbra lévõ hegyekben elegendõ nyersanyagot találunk egy szén-, vasérc-, és aranybányához.

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

A vízállás messze van az 1. fokú árvízvédelmi készültségtől.

A vízállás messze van az 1. fokú árvízvédelmi készültségtől. Kedves Túratárs! Az elmaradt Ukrajnai vízitúra helyett a Hernádra hívlak. A Hernád vadregényes, enyhén vadvízi jellegű, gyors folyású folyó. Különösen magas vízállásnál jelenthet nehézséget a folyó leküzdése.

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2011. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz A tél végén többször megfordultunk Tebén, de a hó miatt érdemi munkát, még ellenőrzéseket sem tudtunk végezni. Amint elolvadt

Részletesebben

Település Üzlet Cím ARLÓ 530. SZ. COOP ABC ADY ENDRE U.274/A. BERCEL 260.SZ.COOP ABC BERCEL BAROSS GÁBOR U. 35.

Település Üzlet Cím ARLÓ 530. SZ. COOP ABC ADY ENDRE U.274/A. BERCEL 260.SZ.COOP ABC BERCEL BAROSS GÁBOR U. 35. Település Üzlet Cím ABAÚJSZÁNTÓ 8. SZ. COOP ABC JÁSZAI M. TÉR 8. ALBERTTELEP (MÚCSONY) 806. SZ. ABC FŐ U. 31. ALSÓBERECKI 158. SZ. ABC KOSSUTH U. 21/A. ALSÓZSOLCA 401. SZ. ABC KOSSUTH U. 132 ANARCS 2.

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

formában, amikor még fociztam, és egészségesen éltem, illetve nem éltem egészségtelenül. A testem tisztul, ideális formára talál, és nem mintha a

formában, amikor még fociztam, és egészségesen éltem, illetve nem éltem egészségtelenül. A testem tisztul, ideális formára talál, és nem mintha a TOKIÓ Egy férfi fekszik a földön. A hátán fekszik, mint egy döglött, kiszáradt bogár. Egyik lába kinyújtva a kihalt sikátor betonján, a másik egy ruhaüzlet kirakatának üvegére tapadva. Alszik. Nincs rosszul,

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2014. március 27. elnökségi ülés jegyzőkönyv

Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2014. március 27. elnökségi ülés jegyzőkönyv Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2014. március 27. elnökségi ülés jegyzőkönyv Helyszín: Százhalombatta, Dózsa György út 105. (Szabó Péter elnökségi tag otthona) Időpont: 2014. május 24. 10:40-től

Részletesebben

Ügyeskedj! Kalendárium. Természetrajz. Gyerekszemmel. Mese. Hangyaboly. - Gondolkozz! Oldd meg! - Június - Nyárelõ, Szent Iván hava. - Itt a nyár!

Ügyeskedj! Kalendárium. Természetrajz. Gyerekszemmel. Mese. Hangyaboly. - Gondolkozz! Oldd meg! - Június - Nyárelõ, Szent Iván hava. - Itt a nyár! 2005. június A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja V. évf. 6. szám - Hurrá, nyaralunk! - Kalendárium - Június - Nyárelõ, Szent Iván hava Természetrajz - Földieper, katica Mese - Ez aztán

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT. Nógrád Megye Területrendezési Terve módosításának elfogadására

Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT. Nógrád Megye Területrendezési Terve módosításának elfogadására NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE ELNÖKE 5. sz. napirendi pont 53-96 /2011. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrád Megye Területrendezési Terve módosításának elfogadására

Részletesebben

Kerékpártúra útvonalak

Kerékpártúra útvonalak Kerékpártúra útvonalak Szelce-Szádvár kerékpár körtúra Az Aggtelek-Domica határátkelőtőla Baradla-barlang aggteleki bejáratáig tartó 51 km hosszúságú, kb. 200 m-es szintkülönbségű kerékpáros körtúra 32

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

2009-04-04. Évadnyitó 2009

2009-04-04. Évadnyitó 2009 2009-04-04. Évadnyitó 2009 És végre elérkezett ez a nap is! Egész télen ment az agyalás, tervezés, dátumok, lehetőségek és kívánalmak halmazának összegzése a lehetőségek bevonásával, amit ugyebár az ősszel

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

RMC motor Törökbálint: A BMW az egy marhára bonyolult motor, õk nem foglalkoznak vele.

RMC motor Törökbálint: A BMW az egy marhára bonyolult motor, õk nem foglalkoznak vele. Szervízbe, de hova?? Írta: vape - 2008.05.26 14:19 Hali! Egy 97-es f650 gépem van, és lenne egy pár dolog, amit meg kéne csinálni rajta. Nem akarok kontárkodni vele, ezért gondoltam, hogy szervízre bízom

Részletesebben

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése.

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Miért a mezõváros? Miért most? Miért itt? Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Mind az emberek, mind a természeti környezet életminõségének emelése. Közép-Kelet-Európában és így Magyarországon

Részletesebben

MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com

MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com r MŰSORFÜZET 2016 Kupáért április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com Tisztelt Versenyzők, Csapattagok, Kedves rallye Rajongók! Eger városa tizenegyedik alkalommal fogadja házigazdaként és igazi jó vendéglátóként

Részletesebben

Melléklet. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található kiemelt jelentoségu különleges természet-megorzési területek

Melléklet. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található kiemelt jelentoségu különleges természet-megorzési területek Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található kiemelt jelentoségu különleges természet-megorzési területek Aggteleki-karszt és peremterületei (HUAN20001) Aggtelek 02, 03, 04, 05,

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

Itiner 1. NEMZETKÖZI VOLÁN RALLYE HISTORIC

Itiner 1. NEMZETKÖZI VOLÁN RALLYE HISTORIC VOLÁN RALLYE HISTORIC hagyományőrző veteránautós túra 2015. május 16 17. Részletes kiírás Tartalomjegyzék 1. Szervező 1.1 Hivatalos elérhetőségek 1.2 Zsűri 2. A rendezvény jellege 2.1. Résztvevők száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,

Részletesebben

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Mérlegen 1996: az Akadémia a nemzet tanácsadója Nemzeti stratégia, döntéshozók, társadalom 2001: a stratégiai kutatások haszna a kutatók, a társadalom

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Testületi Krónika. 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: 2008. március 13-án megtartott testületi ülésen:

Testületi Krónika. 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: 2008. március 13-án megtartott testületi ülésen: Testületi Krónika 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: A képviselõtestület határozatot hozott: Pályázat benyújtásáról, buszöblök, illetve buszforduló kialakítására az ÉAOP-2007-3.1.4.

Részletesebben

Szennyvízelvezetés - és kezelés önkormányzati tulajdonú közművön keresztül

Szennyvízelvezetés - és kezelés önkormányzati tulajdonú közművön keresztül Szennyvízelvezetés - és kezelés önkormányzati tulajdonú közművön keresztül 2013. 01.31 -én szennyvíz mértéke szennyvíz mértéke Alap Változó Változó Alap Változó Alap Változó Abod 1 608 504 453,60 8,5 8,5

Részletesebben

ACS név Település Megye

ACS név Település Megye 3. Melléklet: A 311/2007. Korm rend. 2. mellékletében felsorolt LHH statisztikai kistérségben elhelyezkedő település és a 240/2006 (XI.30.) Korm. rendelet szerint hátrányos települések ACS név Település

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Csillagtúra egy Európáról

Csillagtúra egy Európáról Csillagtúra egy Európáról Nagyon vártuk a csapat első Csillagtúráját több okból. Egyrészt mert bár a Kékszalag a legnagyobb médiaesemény a Balatonon, de a leginkább embert próbáló verseny szerintem a Csillagtúra.

Részletesebben

Dunán innen, Dunán túl

Dunán innen, Dunán túl Dunán innen, Dunán túl Egy világváros két arculat Filozófia és művészet 2010/I. féléves feladat Készítette: TAKÁCS GYULA (RQREDM) Az ember mindig egyedül van, és soha sincs egyedül. Jönnek az emlékek.

Részletesebben

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Városi Polgármesteri Hivatalban, a titkársági osztályvezető irodahelyiségében, az Ügyrendi és

Részletesebben

V.2. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői

V.2. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői V.2. GRAFIKONOK Tárgy, téma Grafikonok, diagramok. Előzmények A feladatsor jellemzői Egyenes vonalú egyenletes mozgás, sebesség út idő összefüggésének ismerete. Átlagsebesség. Cél Különböző grafikonok,

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

É R T E S Í T É S. a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez Érvényes: 2010. szeptember 1-től (üzemkezdettől)

É R T E S Í T É S. a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez Érvényes: 2010. szeptember 1-től (üzemkezdettől) AV-6/2010. 3300 E G E R : 06 / 36-521-100 Mátyás király út 134. fax: 06 / 36-521-110 É R T E S Í T É S a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez Érvényes: 2010. szeptember 1-től

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

É R T E S Í T É S. a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez Érvényes: 2010. december 12-tıl (üzemkezdettıl)

É R T E S Í T É S. a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez Érvényes: 2010. december 12-tıl (üzemkezdettıl) AV-8/2010. 3300 E G E R : 06 / 36-521-100 Mátyás király út 134. fax: 06 / 36-521-110 É R T E S Í T É S a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez Érvényes: 2010. december 12-tıl

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY

Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2016. március 06., vasárnap, 11.00 Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra

Részletesebben

A Golden Star brigg építése

A Golden Star brigg építése A Golden Star brigg építése Hozzáadta: Gateway 2007. május 03. csütörtök 18:30 Utolsó frissités 2007. szeptember 05. szerda 22:24 Az interneten való böngészés közben akadtam rá különféle hajózással és

Részletesebben