Jegyzıkönyv. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1993.július 6-i ülésérıl.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzıkönyv. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1993.július 6-i ülésérıl."

Átírás

1 12/1993. Jegyzıkönyv Készült 1993.július 6-i ülésérıl. Jelen vannak: dr. Frankó Károly polgármester, Gellai József, dr. Farkas Zoltán alpolgármesterek, Balázs Imre, Bátori Gyula, Hangya Lajosné, Hornok Lajosné, Hunya Lajos, Jenei Bálint, Knapcsek Béla, dr. Kovács Béla, dr. Kulcsár László, Martinák Csaba, Szeretı Béla, dr. Valach Béla képviselık, Csorba Csaba jegyzı, Balog Károlyné, Gellai Attiláné, Nagy Mária, Nagy Istvánné, Kolohné Kulik Éva csoportvezetık, Szujó Györgyné kirendeltségvezetı, Megyeri László fımunkatárs, Tímárné Binges Irén csoportvezetı helyettes, a pártok, egyházak, társadalmi szervezetek képviselıi, önkormányzati intézmények vezetıi, érdeklıdı állampolgárok. Dr. Frankó Károly polgármester köszöntötte az ülésen megjelent képviselıket, a tisztelt vendégeket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes. A jegyzıkönyv hitelesítıinek felkérte Bátori Gyula és Jenei Bálint képviselıket. /Az ülés megkezdésének idıpontjában Knapcsek Béla képviselı nem volt jelen./ Ezt követıen néhány szóban ismertette a legutóbbi testületi ülés óta eltelt idıszak fontosabb eseményeit. -Június 26-án találkozott a KDNP Gyomaendrıdi Szervezete által meghívott rahói küldöttséggel. -Június 27-én a Nemzetközi Nyugdíjas Találkozó alkalmából Gyomaendrıdre látogató kárpátaljai magyarokat fogadta a Polgármesteri Hivatalban. -Július 1-én az új piactéren árusító kiskereskedıkkel folytatott megbeszélés - ennek eredményérıl az új piac kialakításával foglalkozó elıterjesztéskor számolt be. Ugyancsak az elıterjesztéshez fog kapcsolódni a Gyızelem

2 Tsz. megbízottjával, Iványi Miklós úrral folytatott tárgyalásának eredménye. -Július 2-án részt vett Budapesten a Vidovszky Béla születésének 110 éves évfordulója alkalmából rendezett koszorúzáson. Ez alkalomból az ott jelenlévıktıl segítséget kapott arra nézve, hogyan lehetne néhány Pásztor János alkotáshoz hozzájutni. -Részt vettek a jegyzı úrral a testületi ülést elıkészítı bizottsági üléseken. Néhány szóban kitért a Gyomaendrıd Szó-Beszéd c. havilapban megjelent nyílt levélre, melyet Jakab Józsefné írt a polgármesterhez. Az abban megfogalmazottakat sértınek találta, azt mind a jegyzı mind pedig a maga nevében visszautasította. Felkérte a két alpolgármester urat, hogy az Augusztus 20-i ünnepség megszervezéséhez vegyék fel a kapcsolatos a helyi pártés társadalmi szervezetekkel. Mindezek elhangzása után kérte a tisztelt Képviselıket, hogy számára engedélyezzék az éves szabadságából 18 nap letöltését. A szabadságát július 7. napjától július 31. napjáig töltené le. A Képviselı-testület tagjai a kérelemnek helyt adva 13 igen szavazattal, a polgármester tartózkodása mellett a következı határozatot hozta. 157/1993./VII.06./számú határozata dr. Frankó Károly polgármester részére július hó 7. napjától július hó 31. napjáig 18 nap fizetett szabadság letöltését engedélyez. Határidı: azonnal Ezt követıen javaslatot tett a napirendek tárgyalására, mely javaslatot a testület elfogadott: 1./ Temetıkrıl és a temetkezési tevékenységrıl szóló rendelet módosítása 2./ Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szó

3 ló rendelet megalkotása 3./ Intézményvezetıi állásra kiírt pályázatok elbírálása 4./ Bejelentések 5./ Mővelıdési Központ és Városi Könyvtár átvilágításnak kiértékelése A napirendi pontok tárgyalása elıtt kérte a testületet, hogy a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról szóló jelentést fogadják el, illetve a kért határidı hosszabbítást biztosítsák. A Képviselı-testület a jelentést az elıterjesztésnek megfelelıen elfogadta és a következı határozatot hozta. 158/1993.VII.06./számú határozata a 23/1993./II.23./, a 33/1993./II.23./, 107/1993./II.23./, 110/1993./V.11./, 111/1993./V.11./, 112/1993./V.11./, 117/1993./V.11./, 118/1993./V.11./, 122/1993./VI.08./, 127/1993./VI.08./ 131/1993./VI.08./, 133/1993./VI.08./ 137/1993./VI.08./, 138/1993./VI.08./, 140/1993./VI.08./, 145/1993./VI.08./, 146/1993./VI.15./, 147/1993./VI.15./, 155/1993./VI.15./, 202/1992./VIII.11./ számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadta, a 11/1993./I.28./, 12/1993./I.28./, 141/1993./VI.08./ számú határozatok végrehajtási határidejét szeptember 30-ig meghoszszabbította. Határidı: azonnal A jelentés elfogadása után a testület áttért az írásos elıterjesztések megtárgyalására. A temetıkrıl és temetkezési tevékenységrıl szóló rendelet módosítása

4 Dr. Frankó Károly polgármester elmondta, hogy lakossági igény alapján kérte fel az elızı testületi ülésen a Jogi és Ügyrendi Bizottságot a rendelet módosítására. A Bizottság a rendelet módosítását beterjesztette. A Képviselı-testület tagjai a módosítással egyetértettek, azzal kapcsolatban módosítás, észrevétel nem hangzott el. A polgármester felhívta a testület figyelmét arra, hogy rendelet alkotáshoz, módosításhoz minısített többségő szavazásra van szükség. A testület a beterjesztett módosítással egyetért, egyhangú szavazással - 14 szavazat - megalkotta 21/1993./.../KT.számú rendeletét A temetıkrıl és temetkezési tevékenységrıl szóló 11/1991./X.30./KT.számú rendelet módosításáról Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet megalkotása Dr. Frankó Károly polgármester kérte a rendelet-tervezettel kapcsolatos véleményeket, észrevételeket. Hangya Lajosné a Szociális- és Egészségügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottság a tervezetet alaposan megvitatta, a tervezet benyújtásánál figyelembe vette a Jogi Ügyrendi Bizottság észrevételét. Kérte a testületet, hogy a 16. három alternatívája közül döntsön. Dr. Kulcsár László képviselı a tervezetet jónak, kimunkáltnak találta. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság álláspontja szerint az intézmények házirendjének jóváhagyását a Szociális és Egészségügyi Bizottság határkörébe utalja a testület. Dr. Frankó Károly polgármester kérte a testületet, hogy döntsenek a változata közül. A jelenlévı képviselık egyhangúlag egyetértettek abban, hogy az intézmények házirendjének elfogadását a Szociális- és

5 Egészségügyi Bizottság hatáskörébe utalja a testület. Ezt követıen a rendelet elfogadásáról döntött a testület. A Képviselık egyhangúlag 14 szavazattal megalkották 22/1993./.../KT. számú rendeletét A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Intézményevezetıi állásra kiírt pályázatok elbírálása Bethlen Gábor Mezıgazdasági Szakközép- és Szakmunkásképzı Iskola igazgatói pályázata Dr. Frankó Károly polgármester megkérte a Kulturális Bizottság elnökét szóbeli kiegészítésének megtételére. Dr. Farkas Zoltán bizottsági elnök, alpolgármester elmondta, hogy a kiírt igazgató állásra két pályázat érkezett. Az egyik volt a jelenlegi igazgató, Gubucz József pályázata, illetve pályázott egy szarvasi hölgy is. A Bizottság az elızményekbıl arra a következtetésre jutott, hogy a szarvasi pályázót sem az iskola kollektívája, sem az ellátandó feladat nem érdekelte kellıképpen. Tájékoztatta a testületet továbbá arról is, hogy Gubucz úr pályázatát a tantestület túlnyomó többsége támogatta. Kérte a testületet, hogy Gubucz József urat nevezze ki augusztus 1. napjától július hó 31. napjáig az iskola igazgatójának. Jenei Bálint képviselı a kinevezést támogatta. Utólagosan örömét fejezte ki aziránt, hogy az elmúlt évben mégis lehetıséget adtak Gubucz úrnak arra, hogy bizonyítson. Az eltelt idıszakban ez a testület megelégedésére meg is történt, hiszen az iskola gyarapodott, különbözı irányú elmozdulásokat mutat. Dr. Kulcsár László képviselı szintén egyetértett a kinevezéssel. Ugyanakkor emlékeztette a tisztelt képviselıket arra a korábbi álláspontjukra, mely szerint lehetıség szerint figyelembe veszik a tantestület véleményét is a pályázatokkal kapcsolatosan. Szerencsés helyzet, hogy jelen esetben a tantestület és a képviselı-testület véleménye megegyezik

6 Dr. Frankó Károly polgármester az elhangzott vélemények alapján javasolta a testületnek, hogy a Kulturális Bizottság javaslatát elfogadva Gubuzc Józsefet augusztus 1. napjától július 31. napjáig nevezze ki a Bethlen Gábor Mezıgazdasági Szakközép- és Szakmunkásképzı Iskola igazgatójának jelenlegi alapbére és a Ft-os vezetıi pótlékkel. Ugyanakkor a testület kötelezze Gubucz Józsefet az egyetemi végzettség 5 éven belüli megszerzésére. A javaslattal a képviselık egyetértve egyhangú szavazással - 14 igen szavazat a következı határozatot hozták 159/1993./VII.06./számú határozata 2. sz. Általános Iskola igazgatói állására kiírt pályázat elbírálása /Knapcsek Béla képviselı megérkezett. Martinák Csaba a téma tárgyalásán nem vett részt./ Dr. Frankó Károly polgármester felkérte a Kulturális Bizottság elnökét szóbeli kiegészítésének megtételére. Dr. Farkas Zoltán bizottsági elnök, alpolgármester tájékoztatta a tisztelt jelenlévıket az július 2-én lezajlott összevont tantestületi ülésen, illetve az ezt követı bizottsági ülésen elhangzottakról. Az összevont tantestületi ülésen a pedagógusok a két iskola /1. és 2. számú ált. iskola/ összevonását nem támogatták. A pedagógusok tájékoztatva lettek arról, hogy mi az önkormányzat célja, mi indokolja az összevonást. Természetesen a pedagógusok elutasító magatartásába közrejátszott az is, többen féltik a munkahelyüket, illetve a megkezdett szakmai programokat. Megnyugtatásul elmondta, az önkormányzat nem szándékszik senkit elküldeni, hiszen a természetes csökkenés, illetve a csoportösszevonások következtében nem kerül sor elbocsátásokra. A cél az lenne, hogy jobb szervezéssel jobb ellátást tudjon az önkormányzat biztosítani. A tantestületi ülésen is elmondta, a bizottság, illetve az önkormányzat nem tud konkrét koncepciót beterjeszteni, hiszen ez szakmai elıkészítést igényel. Amikor a gondolat felvetıdött, a bizottság úgy ítélte meg, hogy az 1. sz. iskola igazgatója, Kovács Gábor képes e szakmai koncepció kidolgozására, a feladat ellátását. A Kulturális Bizottság olyan határozati javaslatot terjesztett

7 a testület elé, mely szerint az önkormányzat a két általános iskolát vonja össze a 94/95-ös tanévtıl. Az összevonás szakmai elıkészítésével pedig bízza meg a testület a két iskola tantestületét. Véleményük szerint, ha a pedagógusok megtudják milyen csoportbeosztásban, milyen körülmények között fognak dolgozni, nem fogják ennyire ijesztınek találni. Javasolta tehát a képviselı-testületnek, hogy az összevonást fogadják el, és 2. számú iskola igazgatói állására kiírt pályázatról ennek szellemében döntsön. A Bizottság két lehetıséget terjesztett a testület elé. Egyik; a jelenlegi igazgató, Farkas Istvánné kinevezését 1 évre meghosszabbítja a testült, a másik; Halászné dr. Balog Erzsébet pályázatát elfogadva ıt nevezi ki az önkormányzat a 2. sz. iskola élére. Dr. Frankó Károly polgármester egyetértett azzal, hogy az igazgatói állásra kiírt pályázatról való döntést meg kell elıznie a két iskola összevonásával kapcsolatos döntésnek. Felhívta a jelenlévık figyelmét arra, hogy minden valószínőség szerint rövidesen meg fog kezdıdni a katolikus iskola építése az Október 6. lakótelepen. Ez újabb gyereklétszámot fog elvinni, illetve új tantestület fog alakulni. Azt azért látni kell, hogy az anyagi megtakarítás nem túl nagy. A megtakarítást az adhatja, ha azokat az épületegységeket meg lehet szüntetni, amelyek fenntartása, felújítása gazdaságtalan. Természetesen a megtakarított pénz az oktatásban marad. Jenei Bálint képviselı megértvén a Kulturális Bizottság elképzelését, úgy ítélte meg, hogy a két iskola összevonását komoly szakmai elıkészítı munkának kell megelıznie. Megítélése szerint a testület jelenleg ne mondja ki konkrétan az összevonást, csupán az összevonás szándékát. A konkrét összevonás kimondása elıtt a két tantestületnek szakmai és emberi elıkészítését meg kell várni. A költségvetés készítése elıtt pedig az önkormányzat dönthet a szakmai vélemények figyelembevételével az összevonást illetıen. Ha a testület a fentiek szerint jár e, akkor nem érheti késıbb vád, hogy nem kellı körültekintéssel járt el. Farkas Istvánné igazgatói megbízásának meghosszabbításával egyetértett. Csorba Csaba jegyzı emlékeztette a tisztelt képviselıket a testület 107/1993./V.11./ számú határozatára, melyben felhatalmazást adott a két iskola összevonásának lehetıségei megvizsgálására. Tehát ennek alapján került az elıterjesztés a testület elé. Dr. Kulcsár László képviselı véleménye szerint most sincs

8 könnyebb helyzetben a testület, mint késıbb. Az oktatást nem szabad gazdasági kategóriaként kezelni. A cél mindenképpen az kell hogy legyen, minél színvonalasabbá kell tenni az oktatást. Azzal értett egyet, hogy a végleges döntést csak a szakmai kidolgozás után hozza meg a testület. Dr. Kovács Béla képviselı megítélése szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatoknál bıvebb információval késıbb sem fog rendelkezni a testület. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a kartársak késıbb sem fogják örömmel fogadni a két iskola összevonását. Van néhány dolog, amit azonban nem tanácsos figyelmen kívül hagyni; kevés a gyerek, több lábra kell állítani az oktatást. Ugyanakkor az is tény, hogy a három általános iskolában nem egyenlı összegekbe kerülnek a gyermekek képzése. A legköltségesebb a 2-es iskola. Az esélyegyenlıséget mindenképpen biztosítani kell. Azzal is egyet tud érteni, hogy a kartársak versenyezzenek, de a pénzt egyelıen kell elosztani. Ezt a kérdést mindenképpen a gyerek létszám, illetve a költségvetés oldaláról kell megközeletíteni. Javasolta, hogy a konkrét döntést a költségvetés készítése során hozzák meg. Epresi Mihályné a 2. ált. iskola pedagógusa elmondta, hogy a tantestületek tagjai a július 2-i ülésen érveiket már elmondták. Az alpolgármester úr az ülés végén kijelentette, ha a tantestület leszavazza, akkor lekerül napirendrıl a kérdés. Erre a polgármester úrtól is ígéretet kaptak a tanévzáró tantestületi ülésen. Ehhez képest meglepetésként érte ıket a testületi elıterjesztés. Cs.Nagy Lajos az 1. sz. ált. iskola pedagógusa véleménye szerint ahány iskola mőködik a városba, az annyi szellemi mőhelyt jelent, ami a város szellemi gazdagodását szolgálja. Dr. Farkas Zoltán bizottsági elnök, alpolgármeter elmondta, a döntést el lehet halasztani, de az idıvel a gyereklétszám csökkenése, illetve a pénzügyi forrás hiánya miatt kénytelen lesz az önkormányzat megtenni ezt a lépést. Most lehetıség van arra, hogy szakmailag megfelelıen, a pedagógus munkájukat megtartva tegyék meg ezt a lépést. Németh József a 2. sz. ált. iskola pedagógusa egyetértett az alpolgármester úrral. Nem szabad a pedagógusoknak mereven elzárkózni az összevonástól. A szakmai kidolgozás után még min

9 dig megmarad a lehetıség arra, hogy nemet mondjanak. Egyetértett azzal, hogy a racionalitás talaján kell maradni, és az idı eldönti mi a helyes. Hornok Lászlóné a 2. sz. ált. iskola pedagógusa szintén úgy foglalt állást, nem szabad mereven elzárkózni. Ki kell dolgozni szakmai szempontból az összevonást. Úgy tartaná tisztességesnek, ha mindkét tantestületbıl kiállítanak egy-egy csapatot, akik megnéznék, kidolgoznák közösen a lehetıségeket. Megítélése szerint az összevonásban azért vannak reménykeltı gondolatok is. Gellai József bizottsági elnök, alpolgármester véleménye szerint csak idı kérdése, hogy mely költségvetés tárgyalásánál mondja ki az önkormányzat mindenképpen az összevonást, hiszen elkerülhetetlen, hogy e kérdést ne pénzügyi szempontok szerint nézze az önkormányzat. A tantestületeket kérte, hogy segítsék a szakmai kidolgozást. A végleges döntést azonban semmiképpen nem javasolta a jövı évre átvinni, hiszen az iskola igazgató pályázatot februárban ki kell írni. Kovács Gábor az 1. sz. ált. iskola igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy addig míg korábban volt a gyomai részen 1300 gyerek, az elkövetkezendı években nem lesz csak 900. A létszámcsökkenésbıl fejkvóta csökkenés 14,8 millió forint. Amennyiben az önkormányzat a kiesı pénzt nem pótolja, úgy a jelenlegi épületrendszert nem lehet fenntartani. Szeretı Béla bizottsági elnök arra a korábbi testületi döntésre emlékeztette a tisztelt képviselıket, melyben megbízták a költségcsökkentı tényezık feltárásával. Csorba Csaba jegyzı tájékoztatta a képviselıket, amennyiben az összevonás gondolatát támogatják, úgy az összes érintett érdekképviseleti szervvel egyeztetni kell. Dr. Frankó Károly polgármester a vita összegzése után javasolta a testületnek, hogy a Kulturális Bizottság határozati javaslatát azzal a módosítással fogadják el, miszerint az 1.és 2. számú általános iskolák összevonási szándékát fejezze ki. A Képviselıtestület kérje fel a két iskola igazgatóját, hogy az összevonás szakmai feltételeit dolgozza ki. A Képviselı-testület az összevonásról legkésıbb az évi költségvetés készítésénél dönt. A Képviselı-testület tagjai a javaslattal egyetértve - egyhan

10 gú szavazással - a következı határozatot hozták. 160/1993./VII.06./számú határozata a gyomaendrıdi 1. és 2. számú Általános Iskolát az évi XX. törvény 138. /1/ bek. f. pontja alapján össze kívánja vonni. A Képviselı-testület megbízza a két iskola igazgatóját az összevonás szakmai feltételeinek kimunkálásával. Határidı: évi költségvetés készítése Felelıs : dr. Farkas Zoltán Szeretı Béla biz. elnökök A határozat meghozatala után a képviselık a 2. sz. Általános Iskola igazgatói állására kiírt pályázatot vitatta meg. Dr. Farkas Zoltán bizottsági elnök, alpolgármester tájékoztatta a testületet, hogy az igazgatói állásra két pályázat érkezett. Ezek közül Busai György iskolai végzettsége nem felel meg az elıírt követelményeknek. A Kulturális Bizottság javasolja a testületnek, hogy Farkas Istvánné jelenlegi igazgató megbízását hosszabbítsa meg július hó 31. napjáig. Dr. Valach Béla bizottsági elnök egyetértett a bizottság javaslatával. Mindenképpen csak 1 éves idıtartamra kell most igazgatót kinevezni, hiszen a két iskola összevonásában még nincs konkrét döntés. Dr. Frankó Károly polgármester a jelenlévı Farkas Istvánnétól megkérdezte, elfogadja-e a megbízatást. Farkas Istvánné igazgató a képviselı-testület bizalmát megköszönte, a feladatot a testület döntése alapján elvállalja. Halász Istvánné pályázó pályázatát visszavonta. Dr. Frankó Károly polgármester a fentiek alapján kérte a tisztelt testületet, hogy Farkas Istvánnét igazgatói megbízását hosszabbítsa meg július hó 31. napjáig

11 A javaslattal a testület egyetértett és egyhangú szavazással, 14 igen szavazattal a következı határozatot hozta. 161/1993./VII.06./számú határozata 3.sz. Általános Iskolához tartozó diákotthon szükségességének pedagógiai szempontú vizsgálata Dr. Frankó Károly polgármester emlékeztette a tisztelt testületet a június 15-i ülésen hozott határozatra, melyben megbízták a 3. sz. Ált. Iskola igazgatóját a 3. számú iskola tagiskoláinak elhelyezési lehetıségeit. A határozat végrehajtásáról a Kulturális Bizottság elıterjesztést készített, illetve a jelen ülésen kiegészítı elıterjesztést terjesztette be. Ladányi Gáborné a 3. sz. Ált. Isk. igazgatója kérte a testületet, hogy a határozat végrehajtási határidejét a módosítás szerint fogadják el. Indoklásul elmondta, hogy a volt bölcsödé épületének átalakítása során az alászigetelését meg kell oldani. A munkálatok elvégzése során azokat a munkákat, amelyeket a házi brigáddal is meg tudnak oldani, nem adnák ki, hiszen ezzel költséget takarítanak meg. Felhívta a testület figyelmét arra is, amennyiben ez év szeptemberében már megszüntetik a ligeti kollégiumot, úgy 30 középiskolásnak nem lesz megoldva a kollégiumi elhelyezése. Csorba Csaba jegyzı javasolta a testületnek, hogy a határozati javaslatot azzal a módosítással fogadják el, hogy a munkálatok elvégzési, illetve a kollégium áthelyezésének határidejét az 1994/95-ös tanévben határozzák meg. Az átalakítási költségek fedezetének kijelölését javasolta az alászigetelési munkák kivitelezési árajánlatának megkérése után javasolta a testületnek. Dr. Frankó Károly polgármester a vita lezárása után javasolta a képviselıknek, hogy a határozatot az elhangzott módosítással fogadják el. A javaslatnak megfelelıen a testület egyhangú szavazással a következı határozatot hozta

12 162/1993./VII.06./számú határozata a 3. sz. Általános Iskola diákotthoni épületének tantermekké való átalakításával egyetért. A Fı út 42. szám alatti épületben az általános iskolai diákotthon kialakítását szükségesnek tartja. Az átalakítási munkák befejezési határidejét január hó 1. napjában határozza meg. Az átalakítás során az épület alászigeletési munkáinak elvégzését szükségesnek tartja. A szigetelési munka elvégzésére árajánlatot kell kérni. A képviselı-testület utasítja a jegyzıt, hogy a bölcsöde átadás-átvételét bonyolítsa le. a Képviselı-testület utasítja továbbá a 3. sz. Általános Iskola Igazgatóját, hogy az épületek átalakítási munkáit szervezze meg. Egyidejőleg megbízza az igazgatót a tervek, és az átalakítási költségvetés készíttesse el. A Képviselı-testület a Fı út 42. szám alatti épület átalakítási költségét Ft + az alászigetelési költség /melyet a testület késıbb állapít meg a beérkezett árajánlatok figyelembevételél/ határoz meg. A jelenlegi diákotthoni épület átalakítási költségét az elızetes kalkulációk figyelembevételével Ft-ban állapítja meg. A Képviselı-testület az átalakítások költségének fedezetérıl késıbb dönt. Határidı: a Fı út 42.szám alatti épület átalakítására:1994. január 1. az átalakítások dokumentumainak elkészítésére október 1. a tantermek átadására: szept.1. Felelıs : Ladányi Gáborné igazgató /Martinák Csaba visszaérkezett./ Bejelentések Telecoop Kft.-nek banki garancia vállalás

13 Dr. Frankó Károly polgármester emlékeztette a képviselıket arra, hogy a június 8-i ülésen megbízta a testület a Pénzügyi- Ellenırzı Bizottságot, hogy a Kft. pénzügyi helyzetét vizsgálja meg. A megbízásnak eleget téve a bizottság és a hivatal munkatársai felkeresték a Kft.-t, illetve számlavezetı bankjukat. A tapasztalatokról az elıterjesztés a képviselık elıtt van. Kérte az elıterjesztéssel kapcsolatos véleményeket. Dr. Kulcsár lászló képviselı egyetértve azzal, hogy a városban a kábeltévé hálózat kiépítése a lakosság tájékoztatását szolgálná, óva intette a testületet egy ilyen kötelezettség felvállalásától. Hunya Lajos képviselı szintén egyetértett a hálózat kiépítésével, de a város nem vállalhat 18 millió forint hitel felvételéhez készfizetı kezességet. Fıleg nem teheti ezt azért sem, mert a lakosság részérıl igen szerény az érdeklıdés az ügy iránt. Hornok Lajosné képviselı arra hívta fel a figyelmet, hogy az érdeklıdık száma és a konkrét jelentkezık száma között eltérés van. Az érdeklıdés igen nagy a kábeltévés rendszer iránt, de a lakosság jelentıs része várakozó álláspontra helyezkedett. Balázs Imre képviselı szintén úgy ítélte meg, hogy a lakosság igen is érdeklıdik a hálózat kiépítése iránt, csak addig amíg nem tapasztalják, hogy a munkák beindultak, nem fizetik be a kért összeget. Bátori Gyula képviselı szintén támogatta a kábeltévés hálózat kiépítését, de nem úgy hogy a város vállal a hitel visszafizetésére kezességet. Dr. Frankó Károly polgármester a maga részérıl szintén ellenezte a készfizetı kezesség vállalását. Emellett felhívta a testület figyelmét a mezıberényi vállalkozó által benyújtott ajánlatra is. Véleménye szerint a lakosság számára mindenképpen az utóbbi a kedvezıbb. Gellai József alpolgármester, bizottsági elnök felhívta a testület figyelmét a korábbi évek közmőépítési tapasztalataira. Nem volt még példa arra, hogy valamely közmő építését a lakosság teljes mértékben támogatta, azonban amikor annak elınyeit már többen élvezték, az érdeklıdés mindig megnıtt iránta. Felhívta a testület figyelmét arra is, hogy a testület már

14 több alkalommal tárgyalta a Telecoop ügyét. Különbözı feltételeket szabva újabb és újabb elıterjesztés került a testület elé. Ennyi tárgyalás és ekkora huzavona után nem tartotta tisztességesnek a kft. kérésének elutasítását. A Telecoop Kft.-vel kapcsolatos elıterjesztés mellett olvasható Szőcs Imre mezıberényi vállalkozó ajánlata, mellyel kapcsolatosan néhány szakmai jellegő kérdést tett fel. Többek között: hol tekinthetı meg referencia munkája, milyen rendszerben építené ki a hálózatot, hogyan képzelte el a TITÁSZ-szal való együttmőködést, stb.? Szőcs Imre vállalkozó a feltett kérdésekre a szakmai választ megadta, mely jórészt az általa készített ajánlatban benne szerepelt. Borsos Árpád a Telecoop Kft. képviseletében felhívta a testület figyelmét arra, hogy a Kft. az elızıleg hozott határozatnak megfelelıen betekintést biztosított a kft. belsı ügyeibe, illetve az eddig szabott különbözı feltételeket igyekeztek biztosítani. ezt követıen felolvasta a MATÁV, illetve a kft. pénzügyeit bonyolító pénzintézet nyilatkozatát, melyek beszerzésére szintén kérte a kft.-t. /A nyilatkozatok a jegyzıkönyv mellékletét képezik./ Néhány szóban kitért az általuk megvalósítandó rendszer ismertetésére, illetve összevetve a két ajánlatot, a Telecoop rendszerét tartotta jobbnak, és hosszú távon is biztonságosabbnak. Dr. Kulcsár László képviselı megítélése szerint mind a városnak, mind pedig a lakosságnak vannak ennél sokkal fontosabb problémái, gondjai. A város költségvetését, akkor amikor az intézmények mőködtetése is komoly feszültségeket teremt, nem szabad ilyen nagy mértékben leterhelni sem kezesség vállalással, sem pedig a másik ajánlat figyelembevételével. Szeretı Béla a Pénzügyi- Ellenırzı Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a kft. ott jártukkor készséges és igen korrekt volt. Felhívta a testület figyelmét a készfizetı kezesség veszélyeire. A maga részérıl nem látja a garanciát arra, hogy a lakosság a munkálatok megkezdése után jobban fog érdeklıdni a kábeltévé rendszer iránt, hiszen ahhoz, hogy a rendszer rendtábilis legyen, illetve az önkormányzatnak ne kelljen a garanciavállalás következtében fizetnie. Dr. Frankó Károly polgármester a maga részérıl nem támogatta a kábeltévé rendszer önkormányzati támogatással történı megol

15 dását. Emlékeztette a tisztelt képviselıket az 1991-es tárgyalásokra, amikor a testület mereven elzárkózott az önkormányzati hozzájárulástól, holott akkor anyagi fedezetet is könnyebben tudtak volna rá teremteni. Az önkormányzatnak nem a mőszaki megoldáson kell vitatkoznia, azt kell eldöntenie, hogy pénzügyileg támogatja e valamilyen formában a hálózat kiépítését. Knapcsek Béla képviselı a maga részérıl támogatta a készfizetı kezesség vállalását. Jó esetben az önkormányzat anyagi ráfordítás nélkül hozzá tudja segíteni a lakosságot a hálózat megvalósulásához. Jenei Bálint képviselı csak abban az esetben támogatná a Telecoop Kft. kérelmét, ha a kft. kötelezettséget vállalna arra, hogy a késıbb belépı kábeltévé használók által befizetett összeget az önkormányzat számlájára befizeti - amennyiben az önkormányzatnak a készfizetı kezesség vállalása miatt kiadása lenne. Dr. Farkas Zoltán alpolgármester, bizottsági elnök megítélkése szerint az önkormányzatnak nem szabad ilyen kötelezettséget vállalni. Olyan vállalkozóval kell megvalósítani a hálózat kiépítését, aki saját forrásból, saját kockázatára valósítja azt meg. Dr. Frankó Károly polgármester a vita lezárása után javasolta a testületnek, hogy a kérdésben névszerinti szavazással döntsenek. A Képviselı-testület tagjai a javaslattal egyhangúlag egyetértettek, így a testület a következı határozatot hozta. 163/1993./VII.06./számú határozata a Telecoop Kft. kérelmének eldöntésében névszerinti szavazást rendel el. Határidı: azonnal A szavazásra tett kérdés: az önkormányzat vállaljon-e készfizetı kezességet a Telecoop Kft. részére 18 millió forint hitel

16 felvételére a városban a kábeltévés hálózat kiépítéséhez. A névszerint szavazás során a képviselık az alábbiak szerint szavaztak. Balázs Imre - igen, Bátori Gyula - nem, dr. Frankó Károly -nem, dr. Farkas Zoltán - nem, Gellai József - igen, Hangya Lajosné - nem, Hornok Lajosné - igen, Hunya Lajos - nem, Jenei Bálint - nem, Knapcsek Béla - igen, dr. Kovács Béla -nem, dr. Kulcsár László - nem, Martinák Csaba - nem, Szeretı Béla - nem, dr. Valach Béla - igen. Dr. Frankó Károly polgármester megállapította, hogy a névszerinti szavazás során a jelenlévı 15 képviselı közül 5 képviselı támogatta a készfizetı kezesség vállalását, 10 képviselı ellene szavazott. A szavazás eredményének megfelelıen a testület a következı határozatot hozta. 164/1993./VII.06./számú határozata nem vállal készfizetı kezességet a gyomaendrıdi városi kábeltelevíziós rendszer kiépítésének indításához szükséges hitel felvételéhez ( Ft + járulékai, összesen 18 millió forint.). Határidı: azonnal Nyilatkozat a 617. sz. Ipari Szakmunkásképzı és Cipıipari Szakközépiskola pályázatának támogatásáról Dr. Frankó Károly polgármester kérte a testületet, hogy a pályázatot támogassák, az elıterjesztést fogadják el. A képviselı-testület az elıterjesztéssel egyetértve a következı határozatot hozta. 165/1993./VII.06./számú határozata

17 a 617. számú Ipari Szakmunkásképzı és Cipıipari Szakközépiskola által a Békés Megyei Munkaügyi Tanácsnál az évi szakképzési alapra kiírt lehetıségre benyújtandó pályázatát támogatja. A Képviselı-testület megbízza az iskola igazgatóját a pályázat elkészítésével. Határidı: július 30. Felelıs : dr. Frankó Károly polgármester R.Nagy János igazgató Csorba Csaba jegyzı elmondta, hogy a testület a 154/1993.VI.15./ számú határozatával a Kner Imre Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola pályázatát szociális bolt létrehozására támogatta. Az iskolának szüksége van egy olyan nyilatkozatra az önkormányzat részérıl, mely szerint hozzájárul ahhoz, hogy a Hısök útja 43/1. szám alatti ingatlanra a pályázattal elnyert támogatás erejéig elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztessen be. Dr. Frankó Károly polgármester javasolta a testületnek a fenti kérelem támogatását. A javaslattal a testület egyetértve egyhangú szavazással a következı határozatot hozta. 166/1993./VII.06./számú határozata a 154/1993./VII.06./számú határozatát kiegészítve hozzájárul ahhoz, hogy a Kner Imre Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola beruházásában megvalósuló szociális bolt megvalósulásához elnyert pályázati összeg erejéig a Gyomaendrıd, Hısök útja 43/1. szám alatti (tul.lapszám: 743. hrsz.:674.) ingatlanra az elidegenítési és terhelési tilalmat bejegyeztesse. Határidı: azonnal Dr. Frankó Károly polgármester elmondta, hogy a THERMIX Építıipari Szövetkezet a Békés Megyei Munkaügyi Tanácshoz pályáza

18 tot kíván benyújtani a szakképzési alapra. Javasolta a testületnek, hogy a pályázat benyújtását a szakképzés jelenlegi helyzete alapján támogassa. A javaslatnak megfelelıen a testület egyhangú szavazással, vita nélkül a következı határozatot hozta. 167/1993./VII.06./számú határozata támogatja a által a Békés megyei Munkaügyi Tanácshoz benyújtandó pályázatát. Támogató nyilatkozatának megtételekor figyelembe vette a gyomaendrıdi szakképzés jelenlegi helyzetét. Határidı: azonnal Dr. Frankó Károly polgármester elmondta, hogy a Kulturális Bizottság elıterjesztést készített (mely az ülés elıtt került kiosztásra) a Bethlen Gábor Mg. Szakközép- és Szakmunkásképzı Iskola hasonló jellegő pályázatának támogatására. Javasolta a testületnek a támogató nyilatkozat megtételét. A javaslatnak megfelelıen a testület egyhangú szavazással - vita nélkül a következı határozatot hozta: 168/1993./VII.06./számú határozata Gyomaendrıd város Képviselı-testülete a Bethlen Gábor Mezıgazdasági Szakközép- és Szakmunkásképzı Iskola által a Békés megyei Munkaügyi Tanács felhívására benyújtott pályázatát az évi megyei Szakképzési Alapra támogatja. A Képviselı-testület megbízza az iskola igazgatóját a pályázat elkészítésével. Határidı: július 12. Felelıs : dr. Frankó Károly polgármester Gubucz József igazgató

19 Önkéntes Tőzoltó Egyesület részére támogatás megállapítása Dr. Frankó Károly polgármester az elıterjesztés kiegészítéseként elmondta, hogy a Megyei Tőzoltó Parancsnokság az egyesületet messzemenıkig támogatja. A maga részérıl nagyon fontosnak tartotta az egyesület támogatását, hiszen ez az össz lakosság érdekét szolgálja, ugyanakkor pedig egy elırelépés a hivatásos tőzoltóság létrehozása felé. A javaslattal a testület egyetértett és egyhangú szavazással, vita nélkül a következı határozatot hozta. 169/1993./VII.06./számú határozata 1. Gyomaendrıd Város Önkéntes Tőzoltó Egyesülete részére az 1993-as költségvetési évben Ft összegő támogatást biztosít. Az egyesület a kapott támogatást a készenléti ügyelet beindításához és folyamatos biztosításához használhatja fel. 2. Az 1994-es költségvetési évben a Képviselı-testület az egyesület mőködéséhez Ft támogatást biztosít. A támogatást az egyesület a készenléti ügyelettel kapcsolatos bérkiadásokra, valamint a technikai eszközök mőködtetésére használhatja fel. A Képviselı-testület utasítja a Pénzügyi- Ellenırzı Bizottságot, hogy az évi támogatási összeg fedezetének biztosítására tegyen javaslatot, illetve az évi támogatási összeg biztosításáról a költségvetés készítése során gondoskodjon. A Képviselı-testület utasítja továbbá a jegyzıt az évi költségvetési rendelet módosításának elıkészítésére. Határidı: 1. pont: november pont: december

20 Felelıs : dr. Frankó Károly polgármester Szeretı Béla biz. elnök Csorba Csaba jegyzı Dr. Frankó Károly polgármester tájékoztatta a tisztelt képviselıket és jelenlévıket, hogy a Közúti Igazgatóság világbanki támogatással felújítja a Falualjai holtágon keresztül ívelı közúti hidat. A felújítás kapcsán szükségessé válik az elektromos légkábel cseréjére. A kivitelezık javasolták az önkormányzatnak, hogy a munkálatok során cserélendı légkábelt földkábellel váltsák ki. Emellett ajánlatot tettek arra, hogy a gyalogos forgalom segítése érdekében gyalogjárdát építenek ki. A költségek várhatóan 260 ezer Ft, + 50 ezer Ft körül alakulnának. Az összeg fedezetére pedig lehetıséget nyújtana a közvilágítás korszerősítésére a költségvetésbe betervezett 2 millió forintból való megtakarítás, mely Ft. Dr. Valach Béla bizottsági elnök egyetértett a munkák elvégeztetésével, illetve a légkábel földkábellel való kiváltásával, azonban javasolta, hogy a megtakarított összegbıl e célra maximum Ft kerüljön felhasználásra. /Knapcsek Béla képviselı más elfoglaltságára hivatkozással eltávozott./ Dr. Frnakó Károly polgármester a fentiek alapján javasolta a testületnek, hogy a közvilágítás korszerősítésbıl fennmaradó megtakarításból Ft felhasználását engedélyezze. A Képviselı-testület a javaslattal egyetértve 13 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett a következı határozatot hozta. 170/1993./VII.06./számú határozata a Falualjai holtágon keresztül ívelı híd építési munkálatai során szükségessé vált elektromos légkábel földkábellel történı kiváltásával egyetért, annak költségére fedezetet biztosít Ft -. A Képviselı-testület egyetért azzal, hogy a hídon történı gyalogosközlekedés biztosítása érdekében támogatja gyalogos járda építését. A Képviselı-testület a fenti két munka költsé

21 gére Ft-ot biztosít. Az összeg fedezetéül a közvilágítás korszerősítésbıl megtakarított összeget jelöli ki. Határidı: szeptember 30. Felelıs : dr. Frankó Károly polgármester /Martinák Csaba képviselı más elfoglaltságára hivatkozással eltávozott. A jelenlévı képviselık száma 13./ Gondáné Raduska Ilona kérelme Dr. Frankó Károly polgármester tájékoztatta a testületet, hogy a kérelmet a Mezıgazdasági Bizottság megtárgyalta, azt támogatta. Dr. Farkas Zotlán alpolgármester, mint érintett állampolgár jelezte, hogy a szóban forgó épületben 15 évre 25 m 2 terület vonatkozásában használati joga van. Kérte az önkormányzatot, hogy az adásvételi szerzıdésben ez kerüljön rögzítésre. Gondáné Raduska Ilona kérelmezı elmondta, természetesen biztosítja a használati jogot, azonban ez az ingatlan forgalmi értékét jelentısen csökkenti. Ugyanakkor kérte az önkormányzatot, hogy számára biztosítson szolgalmi jogot az üzlet megközelíthetısége érdekében. Dr. Frankó Károly polgármester úgy ítélte meg, hogy ennek elvi akadálya nincs. Hunya Lajos képviselı javasolta, hogy a szolgalmi jogot biztosítsa az önkormányzat, de piaci napokon nem. Dr. Kulcsár László képviselı hangsúlyozta, hogy a szolgalmi jogot csak abban az esetben nem kell biztosítani, ha az ingatlan alatti földterületnél nagyobbat értékesítenek számára. Dr. Frankó Károly polgármester javasolta a testületnek, hogy Gondáné Raduska Ilona kérelmét fogadják el. A kérelmezı részére a volt magtár épületét értékesítse, és biztosítson az üzletvitelhez szükségek mértékig szolgalmi jogot. A javaslattal a képviselı-testület egyetértett és egyhangú szavazással - 13 igen szavazat - a következı határozatot hozta

22 171/1993./VII.06./számú határozata a Gyomaendrıd, Pásztor János utcában lévı kb. 360 m 2 területő volt magtár épületet Gyomaendrıd, Budai N. A. u. 31/1. szám alatti lakos részére Ft-os vételár mellett eladja. A Képviselı-testület az ott kialakítandó áruház áruellátásához szükséges mértékben a szolgalmi jogot a területen biztosítja. A Képviselı-testület utasítja a poglármestert, hogy a terület megosztását végeztesse el. Utasítja továbbá, hogy az Állami Fejlesztési Intézet hozzájárulását az adásvételi szerzıdés megkötéséhez, valamint a szolgalmi jog bejegyeztetéséhez szerezze be. A fenti hozzájárulás után az adásvételi szerzıdést kösse meg. Határidı: augusztus 31. Felelıs : dr. Frankó Károly polgármester Kereskedelmi egység létesítése a Hısök útja 51. szám alatt Dr. Frankó Károly polgármester a maga részérıl nem támogatta a kérelmet. Megítélése szerint a vállalkozónak, illetve a Református Egyháznak a kérelmét késıbb kellene újra tárgyalni. Indoklásul elmondta, hogy a Szabadság tér rendezési terve augusztus hónapban készül el. Ezt követıen lehetne megállapítani, hogy az egyház, illetve a vállalkozó elképzelése mennyiben illeszthetı be a tervezıkkel folytatott elızetes megbeszélés alapján készülı tervekbe. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyház tulajdonába van egy olyan épület, mely hosszú éveken keresztül oktatási célt szolgált. Nem tartotta szerencsésnek e funkció megszüntetését. Sipos Tas Töhötöm református lelkész megítélése szerint a jelenlegi betonkerítésnél a tervezett épületegyüttes mindenképpen szebb képet mutatna. Miután a vállalkozó és az egyház a butiksor megvalósítása mellett az udvarban egy piacot szeretne létrehozni, így az idı eltolódása a vállalkozást veszélyezteti

23 Dr.Kulcsár László képviselı véleménye szerint az udvarban tervezett piacra lakossági igény van. Az, hogy a vállalkozónak az eredményes lesz-e vagy sem, legyen az ı dolga. Jenei Bálint képviselı óva intette a testületet attól, hogy az egészbıl politikai ügyet csináljon. Véleménye szerint a Képviselı-testületnek csak abban kell döntenie, hogy az ÁRT módosítja-e úgy hogy abba a vállalkozó által tervezett beruházás beleférjen, vagy sem. A maga részérıl el tudná képzelni, hogy mindenkinek jó legyen ennek a "kispiacnak" a létrejötte, hiszen ezzel akár minden nap is lehetne piac. Szeretı Béla bizottsági elnök megítélése szerint kompromisszumot kellene kötni a vállalkozónak és az önkormányzatnak. Egyetértett azzal, hogy az ÁRT módosítása elıtt meg kell várni a tér rendezési tervét, illetve a vállalkozónak a bejáratot nem a térre, hanem a Hısök útja felé kellene megnyitni. Hunya Lajos képviselı arra kérte az egyház vezetıjét, hogy legyen egy kis türelemmel, várja meg amíg elkészül a tér rendezési terve. Bátori Gyula képviselı elmondta, hogy a lakosság része igen kritikusan illete a piac áthelyezését. Többen találtak különbözı kifogásokat a Pásztor úton elhelyezendı piaccal kapcsolatban. Csorba Csaba jegyzı felhívta a testület figyelmét arra, hogy a kérdésnek csupán azt a részét kell az önkormányzatnak megvitatnia, hogy módosítja e az Általános Rendezési Tervet, avagy sem. Az, hogy az egyház piacot kíván létesíteni, hatósági feladat, ahhoz a különbözı szakhatósági engedélyeket kell beszereznie. A rendezési terv módosításával mindenképpen célszerő lenne megvárni a Szabadság tér rendezésére készülı terveket. Dr.Valach Béla képviselı módosító indítványt tett. Megítélése szerint az egyház és a vállalkozó kérelmére a város által megrendelt tervek elkészülete után kell visszatérni. Dr. Frankó Károly polgármester javasolta a testületnek, hogy a Valach képviselıtárs módosító javaslatát fogadják el

24 A javaslatnak megfelelıen a testület 11 szavazattal 2 tartózkodás mellett a következı határozatot hozta. Gyomaendrıd város Képviselı-testülete 172/1993./VII.06./ számú határozata a Hısök útja 51. szám alatt létesítendı kereskedelmi egységhez kapcsolódó döntést elhalasztja. A Képviselı-testület az ÁRT módosításáról a Szabadság tér rendezési tervének elkészülte után dönt. Határidı: szeptember 30. Felelıs : dr. Frankó Károly polgármester Futtbal Club támogatása Dr. Frankó Károly polgármester elmondta, hogy a Gyomaendrıdi Futtbal Klub kérelemmel fordult az Önkormányzathoz, az ıszi forduló megkezdéséhez szükséges támogatás végett. A Klub kérelmét a Pénzügyi Ellenırzı Bizottság az elıterjesztésben foglaltak szerint támogatta. Ugyancsak megtárgyalta a kérelmet a Kultúrális, Oktatási, Sport és Kisebbségi Ügyekkel Foglalkozó Bizottság. Kérte a Bizottság elnökét a bizottság álláspontjának ismertetésére. Dr. Farkas Zoltán alpolgármester, a Kultúrális Bizottság elnöke tájékoztatta a tisztelt testületet, miszerint a bizottság a Futtbal Klub részére 600 ezer forint támogatás megadását javasolta. Az Endrıdi Barátság SE a Kultúrális Bizottsághoz fordult támogatás kérelemmel, melyben a további mőködéshez kért 500 ezer forintot. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy miután a Barátság SE-ben túlnyomórészt helyi fiatalok játszanak, így ennek a csapatnak 400 ezer forint támogatás megadását javasolta. A bizottság álláspontjának kialakításakor azt vette figyelembe, hogy lehetıleg olyan tevékenységet támogassanak, mely elsısorban a helyi sportolókra irányul. Köztudott, hogy a Futtbal Klub színeiben több "idegenlégiós" is szerepel. Véleményük szerint a csapatoknak helyi gyerekekkel kell megoldani feladatukat

25 Dr. Frankó Károly polgármester megítélése szerint az önkormányzat támogatásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az utóbbi években egyre nehezebb szponzorokat találni. Az elıterjesztésbıl ugyanakkor kitőnik az is,hogy a Klub vezetése igyekszik minden lehetıséges forrást megtalálni. Azt is látni kell, hogy a Futtbal Klub 600 ezer forint támogatással nem tud elindulni az ıszi fordulóban. Szeretı Béla a Pénzügyi Bizottság elnöke véleménye szerint az önkormányzat vagy annak bizottságai nem szólhatnak bele abba, milyen összetételben alakítják ki a csapatokat. Ugyanakkor a Kulturális Bizottság álláspontjánál kialakításánál sem voltak következetesek. Miután a Futtbal Klub részére nyújtandó támogatásra a Pénzügyi Bizottság a forrást is megjelölte, kérte a Barátság SE támogatásához is a forrást megjelölni. Emellett felhívta a testület figyelmét arra a tényre, miszerint a Barátság SE gazdálkodásával, jogszabályszerő mőködésével kapcsolatosan a jegyzı úrnak voltak még az év elején bizonyos elvárásai, melyek nem teljesültek a mai napig. Emellett szükségesnek látta volna, ha a Barátság SE kérelme a Pénzügyi Ellenırzı Bizottság elıtt is ismertetve lett volna, illetve az egészrıl írásos elıterjesztés készült volna. Hangsúlyozni kívánta, nem akarja elvitatni a Barátság SE-tıl sem a támogatás jogosságát, de bizonyos elıírásokat be kell tartani. Fontos lenne pl., ha az Egyesület az évi költségvetését elkészítené, úgy ahogy tette azt a Futtbal Klub is. Emlékeztette a testületet arra is, hogy a Futtbal Klub a számára kiszabott korábbi feltételeket maximálisan teljesítette. Vass Ignác a Futtbal Klub ügyvezetıje elmondta, hogy a csapatnak jelenleg 70 igazolt játékosa van, ebbıl 50 a 18 éven aluli. Tehát ebbıl is látható, hogy a Klub az utánpótlás nevelését komolyan veszi. Emellett valóban vannak vidékrıl ide járó játékosaik is. A Klub vezetése úgy érzi sokkal több pénzt már nem tud elıteremteni. Ha az önkormányzat csak a 600 ezer forint támogatást biztosítja számukra, úgy a bajnokságon nem tudnak indulni. Véleménye szerint ezt nem engedheti meg magának a város. Jenei Bálint képviselı a Pénzügyi Bizottság javaslatát támogatta. Azt hogy a gyomai területen lévı csapatot lehetetlen helyzetbe hozza a testület, annak akár politikai jellegő éle is lehet. Emlékeztette a tisztelt testületet arra, hogy évekkel ezelıtt a gyomai és endrıdi sportegyesület egyesítésére került sor azért, hogy minıségi javulást érhessenek el. Késıbb a testület belement abba, hogy az endrıdi Barátság SE is létre jöjjön. Akkor már a Futtbal Klub az NB III-ba került. Mindenki

26 tudta azt, hogy komoly anyagi megterhelést fog jelenteni. Kritikaként vetette fel, hogy éppen a Kulturális Bizottság az, aki nem támogatja kellı mértékben a sportot. A maga részérıl továbbra is a Pénzügyi Bizottság javaslatát támogatja, illetve egyetértett azzal, hogy a Barátság SE kérelmét a Pénzügyi Bizottság vitassa meg, majd tegyen javaslatot a testület felé. Dr. Kulcsár László képviselı megítélése azokkal értett egyet, akik támogatták a Futtbal Klub kérelmét. Dr. Kovács Béla képviselı a Kulturális Bizottság döntését indokolva elmondta, hogy a bizottság az intézmények költségvetésének kialakítási szisztémájából indult ki. Az elveknek itt is hasonlóaknak kell lenni, illetve a költségvetésbıl a vidéki játékosokkal kapcsolatos kiadásokat figyelmen kívül hagyta a bizottság. Bátori Gyula képviselı fontos kérdésnek találta a sport helyzetét, de nem szabad elfeledkezni a városban élı több száz munkanélkülirıl, a mezıgazdaságban dolgozók kilátástalan helyzetérıl. Ezek érdekében is tenni kellene már valamit, foglalkoznia kellene vele a testületnek. Balázs Imre képviselı, a Barátság SE vezetı testületének tagja kérte a testületet, hogy a Barátság SE kérelmében is döntsenek, hiszen az ıszi fordulóra a nevezési díjat augusztus elején be kell fizetni. Jelenleg az Egyesületnek egyeltalán nincs pénze. Szeretı Béla bizottsági elnök egyetértett azzal, hogy az Egyesületet támogassa a testület, azonban alapvetı hiányosságaikat nekik is pótolni kell, pl. költségvetést kell készíteni. Dr. Farkas Zoltán bizottsági elnök a vita során meggyızıdött arról, hogy a bizottság nem volt kellıen tájékoztatva, tehát határozati javaslatokat visszavonta. A maga részérıl támogatta a Pénzügyi Bizottság által beterjesztett javaslatot, azzal a kiegészítéssel, hogy a Barátság SE is kapjon annyi támogatást, hogy az ıszi fordulóhoz a nevezést és az induláshoz feltétlenül szükséges pénzt megkapja. Márton Gábor a Barátság SE nevében kérte a testületet, hogy 140 ezer forint támogatást adjanak nekik. Az egyesület pedig vállalja, hogy a korábban jelzett hiánytosságokat pótolja, illetve a költségvetésüket elkészítik és a szakbizottságokhoz beterjesztik

27 Dr. Frankó Károly polgármester a vita lezárása után javasolat a testületnek, hogy a Pénzügyi Bizottság határozati javaslatát azzal a kiegészítéssel fogadják el, hogy a Barátság SE részére 140 ezer Ft támogatást biztosít. Az egyestület további támogatási igényére pedig a kért hiányosságok és a költségvetés beterjesztése után visszatérnek. A javaslattal a képviselı-testület egyetértve 12 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett a következı határozatokat hozta. 173/1993./VII.06./számú határozata Gyomaendrıdi Futtbal Klub támogatását évi támogatását Ft-tal megemeli. A támogatás fedezetére Ft mértékben az új piactéren lévı ingatlan értékesítést jelöli ki, Ft forráskijelölésérıl a Képviselıtestület IV.negyedévben dönt. A költségvetési rendelet módosítására csak a teljes forráskijelölés után kerül sor. Határidı: december 31. Felelıs : Csorba Csaba jegyzı 174/1993./VII.06./számú határozata a Gyomaendrıdi Barátság SE részére Ft támogatást nyújt. Egyben felkéri a Képviselı-testület a Barátság Se vezetıit, hogy az egyesület évi költségvetését pótlólagosan készítse el és mutassa be az önkormányzatnak az esetleges póttámogatás megítélése végett. Határidı: szeptember 30. Felelıs : dr. Farkas Zoltán biz. elnök Gyomaendrıd Árpád úti üzlethelyiség vásárlása Dr. Frankó Károly polgármester javasolta a határozati javaslat

28 elfogadását. A testület az elıterjesztésben vita nélkül, egyhnagúlag döntött és a következı határozatot hozta. 175/1993./VII.06./számú határozata a 196/1992./VIII.11./számú határozatának végrehajtására a GYOMACOOP Kft. tulajdonában lévı Gyomaendrıd, Árpád úti üzlethelyiség vételár fedezetére 172 ezer forint összegben az általános tartalékot, 172 ezer forint összegben a bérleti díj bevételi növekményt jelöli ki. A Képviselı-testület utasítja a jegyzıt a költségvetési rendelet módosításának elıkészítésére. Utasítja továbbá, hogy az épület hasznosításáról intézkedjen. Határidı: szeptember 30. Felelıs : Csorba Csaba jegyzı Szociális és Egészségügyi Gondnokság évi gazdálkodása Dr. Frankó Károly polgármester az elıterjesztéshez kapcsolódóan elmondta, hogy a vállalkozásba kikerült háziorvosok mellett dolgozó asszisztencia munkaviszonya a háziorvos kiválásával megszünt. A Közalkalmazotti törvény alapján a munkaviszony munkáltató által történı megszüntetése esetén a munkavállaló részére végkielégítés jár. Tehát az önkormányzatot az érintett asszisztencia vonatkozásában végkielégítési kötelezettség terheli. Ennek fedezetére szolgálhat az elıterjesztésben szereplı összeg. A Képviselı-testület a határozati javaslattal, figyelembe véve a polgármester által elmondottakat egyetértett, vita nélkül, egyhangú szavazással a következı határozatot hozta

29 176/1993./VII.06./számú határozata egyetért azzal, hogy a Szociális és Egészségügyi Gondnokság 262/1992./XI.12./számú határozatában biztosított eft-ot a Gondozási Központ és Gondnoksági dolgozók évi 13. havi illetmény kifizetésére használta fel. A társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi intézmények pénzeszközébıl évben más feladatra felhasznált 784 ezer Ft-ot évben vissza kell csoportosítani. Ezért a Bölcsıdétıl 543 ezer Ft bér és 241 ezer Ft társadalombiztosítási járulék zárolását és a Társadalombiztosítási egészségügyi intézmények dologi kiadási elıirányzat emelését rendelei el 784 ezer Ft összeggel. A zárolt összegbıl kell fedezni a vállalkozásba kiment háziorvosok mellett foglalkoztatott asszisztencia közalkalmazotti törvénybıl adódó végkielégítését. A Képviselı-testület utasítja a jegyzıt az évi költségvetési rendelet módosításának elıkészítésére. Határidı: szeptember 30. Felelıs : Csorba Csaba jegyzı Szabóné Vaszkó Edit gondnokság vezetı Települési Önkormányzatok országos Szövetségében tagsági viszony fenntartása Dr. Frankó Károly polgármester javasolta a testületnek, hogy az elıterjesztés tárgyalását napolja el. A javaslattal a testület egyhangúlag egyetértett, és a következı határozatot hozta. 177/1993./VII.06./számú határozata a Telepü

Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1995. augusztus 24-i ülésérıl.

Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1995. augusztus 24-i ülésérıl. 10 /1995. JEGYZİKÖNYV Készült 1995. augusztus 24-i ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Frankó Károly polgármester, Czibulka György alpolgármester, Balázs Imre, Bátori Gyula, Dávid István, Garai János, Hangya Lajosné,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testületének 1993. február 23-i ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testületének 1993. február 23-i ülésérıl. Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 3/1993. Jegyzıkönyv Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testületének 1993. február 23-i ülésérıl. Jelen vannak: dr. Frankó Károly polgármester, Gellai József alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében.

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében. Gyomaendrıd 16/1999. JEGYZİKÖNYV Készült 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Gellai Imre, Dezsı Zoltán alpolgármesterek; Babos László, Bátori

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. április 16-án 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. április 16-án 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1997. október 22 - i ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Várfi András alpolgármester

Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1997. október 22 - i ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Várfi András alpolgármester 22/1997. JEGYZİKÖNYV Készült 1997. október 22 - i ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Várfi András alpolgármester Balázs Imre, Bátori Gyula, Czibulka György, Dávid István, Garai János,

Részletesebben

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2007. május 31-i üléséről a Városháza Nagytermében.

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2007. május 31-i üléséről a Városháza Nagytermében. Gyomaendrőd 14/2007. JEGYZŐKÖNYV Készült 2007. május 31-i üléséről a Városháza Nagytermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Csányi István alpolgármester Babos László, Béres János, Czibulka György,

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Szám: 1/1-132/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Róka László mőv.ház igazgató. Zádori Krisztián

JEGYZİKÖNYV. Róka László mőv.ház igazgató. Zádori Krisztián JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 2- án 14.00. órakor kezdıdı a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl.

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D :

A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D : 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár (9737. Bük, Eötvös u. 11.) galériájában, Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. november 10-én (szerdán) 16.00 órakor megtartott ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november

Részletesebben

Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének JEGYZİKÖNYVE

Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének JEGYZİKÖNYVE Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének 2/2007.számú JEGYZİKÖNYVE Készült, Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének az ellendi polgármesteri hivatalban 2007.február 14-én 17:00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 17-én reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető. Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

JELENTÉS A Képviselő-testület 2005. október 27-i ülésére. A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról

JELENTÉS A Képviselő-testület 2005. október 27-i ülésére. A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról JELENTÉS A Képviselő-testület 2005. október 27-i ülésére A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról Képviselő-testület 126/2005. (V. 26.) KT számú határozat (Határidő: 2005.09.30) Tárgy: Gellai Józsefné

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 2001. május 31-i ülésérıl a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 2001. május 31-i ülésérıl a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. Gyomaendrıd 10/2001. JEGYZİKÖNYV Készült 2001. május 31-i ülésérıl a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Gellai Imre, Dezsı Zoltán alpolgármesterek Babos László,

Részletesebben

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 624-1/2012. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 18-án

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. augusztus 6-án megtartott. rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. augusztus 6-án megtartott. rendkívüli üléséről 443-7/2013. Jegyzőkönyv Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Berzék Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. augusztus

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2008. február 28-i üléséről a Városháza Nagytermében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2008. február 28-i üléséről a Városháza Nagytermében. Gyomaendrőd 4/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült 2008. február 28-i üléséről a Városháza Nagytermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Csányi István alpolgármester Babos László, Béres János, Czibulka György,

Részletesebben

Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1994. július 14 -i ülésérıl.

Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1994. július 14 -i ülésérıl. 11/1994. JEGYZİKÖNYV Készült 1994. július 14 -i ülésérıl. Jelen vannak: dr. Frankó Károly polgármester, dr. Farkas Zoltán, Gellai József alpolgármesterek, Balázs Imre, Hangya Lajosné, Hunya Lajos, Jenei

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 29-én 16 órára összehívott soros nyilvános testületi üléséről Az ülés helye: Cserszegtomaji Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 2004. április 29-i ülésérıl a Városháza Nagytermében.

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 2004. április 29-i ülésérıl a Városháza Nagytermében. Gyomaendrıd 9/2004. JEGYZİKÖNYV Készült 2004. április 29-i ülésérıl a Városháza Nagytermében. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Katona Lajos alpolgármester, Béres János, Czibulka György, Csányi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné

Részletesebben

2/2011. sz. jegyzőkönyv. Távolmaradását jelezte: Csöbör Katalin alpolgármester, Tóth J. Sándor képviselő-testületi tag

2/2011. sz. jegyzőkönyv. Távolmaradását jelezte: Csöbör Katalin alpolgármester, Tóth J. Sándor képviselő-testületi tag 2/2011. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2011. február 14-én 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó Anna, Kiss Zoltán, Kocsis István, Péter Zoltán,

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-93/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 26-i ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 26-i ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 26-i ülésén. A képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme (2531 Tokod, Kossuth Lajos u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 14.-én 16.57 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását: bejelentette: Atkár Általános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések NYÚL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-Testületének 1993. március 23-i ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-Testületének 1993. március 23-i ülésérıl. Gyomaendrıd Város Képviselı-Testülete 5/1993. Jegyzıkönyv Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-Testületének 1993. március 23-i ülésérıl. Jelen vannak: dr. Frankó Károly polgármester, dr. Farkas Zoltán és

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

I-1/5-15/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/5-15/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/5-15/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. október 11.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kesztölc község Képviselő-testületének 2015. május 27-i képviselő-testületi üléséről Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2015. május 27-én. Az ülés kezdésének időpontja:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Szvitankó

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Komló Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. május 5-i ülésérıl Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint A polgármester köszöntötte a megjelenteket, megállapította,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 28-án Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Darók Sándor, Gerhát Károly,

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: A napirend előterjesztője: Az előterjesztést készítője:

Részletesebben

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-10/2011. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési

Részletesebben

Szegi Emma polgármester

Szegi Emma polgármester KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu M E G H Í V Ó A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2009. november 16-án 13.30 órakor

M E G H Í V Ó. 2009. november 16-án 13.30 órakor Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122, (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár város Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 10-én megtartott soron kívüli üléséről

Részletesebben

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről.

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Határozat száma Tárgy 30/2008.(02.14.) Átmeneti gazdálkodásról szóló beszámoló 31/2008.(02.14.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Csorba Csaba jegyzı; Kis Éva jegyzıkönyvvezetı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Csorba Csaba jegyzı; Kis Éva jegyzıkönyvvezetı Gyomaendrıd 18/1999. JEGYZİKÖNYV Készült 1999. július 29-i kihelyezett ülésérıl a gyomaendrıdi Barátság Sport Egyesület újonnan épített székházában (Gyomaendrıd, Népliget). Jelen vannak: Dr. Dávid Imre

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai:

A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai: A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai: 498/2009. (XII. 14.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja a meghívóban szereplő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mutató: 114. 9/2011. (V.02.) számú rendelet 115. 10/2011. (V.02.) számú rendelet 48/2011. (IV.28.) 123. 49/2011. (IV.28.) 124.

Jegyzőkönyv. Mutató: 114. 9/2011. (V.02.) számú rendelet 115. 10/2011. (V.02.) számú rendelet 48/2011. (IV.28.) 123. 49/2011. (IV.28.) 124. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 28-án megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között eseményekről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ügyiratszám: 769-18/2015.

Jegyzőkönyv. Ügyiratszám: 769-18/2015. Ügyiratszám: 769-18/2015. Jegyzőkönyv Készült: 2015. április 29-én 18.00 órakor kezdődő, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal Neszmélyi Kirendeltségének Tanácstermében (2544 Neszmély, Fő u. 129.) tartott

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 658-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én (Kedden) 14:00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására

Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására Jegyzőkönyv Készült: 2009. február 19-én 15.00-17.00 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: Dorkó György, Dr. Hegedűs Zsuzsanna, Magyar János, Neuwirth László,

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december

Részletesebben

Levél községi Önkormányzat Képviselı-testülete

Levél községi Önkormányzat Képviselı-testülete Levél községi Önkormányzat Képviselı-testülete 1 11/2011. Levél községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 23-án tartott ülésérıl készült jegyzıkönyv Tartalma: 1. 2010. évi költségvetési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

11-19/2009. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről.

11-19/2009. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről. 11-19/2009. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről. Határozat száma: Tárgy: 273/2009.(XII.14.) Pénzügyi átcsoportosításról 274/2009.(XII.14.)

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

1. Óvodai nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó pályázat. Napirendek tárgyalása:

1. Óvodai nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó pályázat. Napirendek tárgyalása: Bak község Önkormányzati Képviselı-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2012. március 22-I rendkívüli nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Egy orvos egy rendelő kialakítására jóváhagyott keretösszeg maradvány felosztása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 21-én megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Régi Városháza Díszterme Ráckeve, Kossuth L. u.

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl. A jegyzıkönyv mellékletei: - Meghívó a 2012. december 12-i

Részletesebben

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve 12/2010. számú jegyzőkönyve Készült: 2010. június 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: dr. Antal Ida Boriszov Zoltán polgármester Badics Csaba Cseh József Dörömbözi András dr. Mayer András

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. június 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2013. június 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 6800/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. december 8-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2014. december 8-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-18 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Rendi János, Csutora Gábor, Kelemen Sándor, Kalmárné Koszonits Klára képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Rendi János, Csutora Gábor, Kelemen Sándor, Kalmárné Koszonits Klára képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: Rajka község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én, csütörtökön, a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (9224, Rajka, Szabadság tér 1.) 18.30 órakor megtartott -

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 640/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Az ülés helye: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Az ülés kezdete:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. szeptember 24-én megtartott rendkívüli ülésérıl.

Részletesebben

/2013. ( ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat, valamint szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

/2013. ( ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat, valamint szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. ( ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat, valamint szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2013. január 23-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet:

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: JEGYZOKONYV mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. április 19-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: 1 JEGYZŐKÖNYV mely készült a

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2010. július 14-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzıkönyve. c.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2010. július 14-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzıkönyve. c. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2010. július 14-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzıkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a 2010. május és

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. november 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. november 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. november 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi Tárgy: Dr.Vécsei László képviselő kérdése K I V O N A T A - Dr.Vécsei László képviselő kérdést tett

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8825 Miháld, Fő u. 2. 11-13/2013.Ny. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 17-én (hétfőn) 17.00 órakor megtartott

Részletesebben