A MINISZTERELNÖKI HIVATALT VEZETŐ MINISZTER

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MINISZTERELNÖKI HIVATALT VEZETŐ MINISZTER"

Átírás

1 A MINISZTERELNÖKI HIVATALT VEZETŐ MINISZTER Készült: január 6-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a közigazgatási felsővezetői képzésről Budapest, január

2 2 A Kormány... rendelete a közigazgatási felsővezetői képzésről A Kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 80. (1) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, valamint az Alkotmány 35. (1) bekezdésének b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a közigazgatási felsővezetői beosztásokra pályázók felkészítése érdekében a következőket rendeli el: 1. A képzés szervezetrendszere 1. (1) Az állami közigazgatási felsővezetői képzés (a továbbiakban: ÁKF) kialakításáért, működtetéséért, valamint fejlesztéséért a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) felel. A miniszter e tevékenységét segítő, tanácsadó, véleményező, javaslattevő szakértői testülete az állami közigazgatási felsővezetői képzési szakmai kollégium (a továbbiakban: szakmai kollégium). A szakmai kollégium titkársági feladatait a miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv köztisztviselői közül kijelölt titkár látja el. (2) A szakmai kollégium legfeljebb hét tagból áll. A szakmai kollégium tagjait a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ vezetőjének (a továbbiakban: KSZK) javaslata alapján a miniszter kéri fel öt éves időtartamra. 2. (1) A KSZK a) javaslatot tesz aa) a felvételi vizsga követelményeire, a képzés kimeneti követelményeire, a vizsgakövetelményekre, ab) a képzés tananyagára, ac) a tanulmányi- és vizsgaszabályzatra, b) javaslatot tesz a képzés díjára és annak felhasználására, c) kifejleszti a képzési programot, d) végzi a képzéssel kapcsolatos monitoring feladatokat, e) vezeti a képzéssel összefüggő nyilvántartást, f) évente beszámolót készít a miniszter részére, g) a miniszter által meghatározottak szerint közreműködik a képzési rendszer koncepciójának kidolgozásában, h) lefolytatja a képzést. (2) A KSZK a miniszter jóváhagyásával z (1) bekezdés a), c) és h) pontokban meghatározott feladatai ellátásához magyar és külföldi felnőttképzési, felsőoktatási intézmény közreműködését veheti igénybe, ha az intézmény a) szakirányú továbbképzési szakot hoz létre,

3 3 b) gondoskodik a szaknak az azzal megegyező tartalmú szakképzésben elsajátított ismertek beszámításának lehetőségéről, továbbá a szak kreditjeinek elismeréséről, c) a szakot a képzésébe integrálja. 3. A szakmai kollégium a) véleményezi aa) a képzési rendszer koncepciójára, ab) a felvételi vizsga követelményeire, a képzés kimeneti követelményeire, a vizsgakövetelményekre, ac) a képzés tananyagára, a képzési programra, továbbá a képzés díjának megállapítására, ad) a tanulmányi és vizsgaszabályzatra, ae) a közreműködő intézmény igénybevételére, tett javaslatot, valamint a KSZK éves beszámolóját, b) lefolytatja a felvételi eljárást, dönt a felvételről, c) tevékenységéről tájékoztatja a Közigazgatási Továbbképzési Kollégiumot. 4. A miniszter a) megállapítja aa) a képzési rendszer koncepcióját, ab) a felvételi vizsga követelményeit, a képzés kimeneti követelményeit, a vizsgakövetelményeket, ac) a képzés tananyagát, ad) a képzés díját, ae) a tanulmányi és vizsgaszabályzatot. b) kinevezi a szakmai kollégium tagjait, c) hatósági jogkörében engedélyezi a képzési programot, d) dönt a képzési díj felhasználásáról, e) jóváhagyja a KSZK-nak a képzést folytató intézmény kiválasztására tett javaslatát f) dönt felvételi pályázat kiírásáról, az adott évben felvehető hallgatók számáról, g) felügyeli és ellenőrzi a képzés szervezését, működését, h) jóváhagyja a kreditelismerést. 2. A felvételi vizsga 5. (1) A képzésre történő jelentkezés feltételei a) felsőfokú iskolai végzettség, b) angol, német, vagy francia nyelv legalább középszintű ismerete, c) közigazgatási szakvizsga vagy közigazgatási versenyvizsga, kivéve, ha az alól jogszabály alapján mentesül, d) legalább három év gyakorlat. (2) A jelentkezők írásbeli vizsgából és szóbeli meghallgatásból álló felvételi vizsgát tesznek. Az írásbeli vizsga a jelentkező közpolitikai kérdésekben való általános tájékozottságát értékeli, míg a szóbeli meghallgatáson a jelentkező a vezetői készségeiről, képességeiről ad számot. (3) A felvételi vizsga követelményeit közzé kell tenni a Hivatalos Értesítőben.

4 6. (1) A képzés időtartama négy szemeszter A képzés (2) A képzés gyakorlatorientált, moduláris szerkezetű, elméleti alap és vezetői tréningmodulból áll. Az egyes modulok a tanulmányi- és vizsgaszabályzatban meghatározott kreditpontot érnek. (3) A képzés tartalmát képező általános témaköröket e rendelet 1. melléklete tartalmazza. 7. (1) A képzésen részt vevő minden szemesztert követően vizsgát tesz. (2) Végbizonyítványt az kaphat, aki az eredményes vizsgákat követően sikeres záróvizsgát tett. (3) Vizsgázató az lehet, aki az oktatói névjegyzékben szerepel. (4) A vizsgáztató nem vizsgáztathat, ha tőle valamely okból az elfogulatlan vizsgáztatás nem várható el. 8. A képzés során oktatott tantárgyak esetében, a tanulmányi- és vizsgaszabályzatban meghatározott kreditértéket figyelembe véve, a szakmai kollégium a képző intézmény kreditátviteli bizottsága javaslatának figyelembevételével eseti jelleggel állapítja meg, hogy a jelentkező által korábban folytatott tanulmányok során megszerzett ismeretek közül mely tantárgyakat fogad el egyenértékűnek a képzésben oktatott ismeretekkel és az milyen kreditértéken számítható be. 9. (1) Oktató az lehet, aki a) a képzést folytató intézmény oktatója, b) felsőfokú végzettséggel, a központi államigazgatásban legalább hétéves közigazgatási gyakorlattal és a felsőoktatásban legalább egy év oktatói gyakorlattal rendelkezik, c) közigazgatási területen tudományos fokozattal, vagy legalább hétéves, kutatóintézetben szerzett tapasztalattal rendelkezik, vagy d) egyéb különleges tudományos vagy szakmai tapasztalatára tekintettel felkérésére a szakmai kollégium javaslatot tesz. (2) Az oktatókat a képzést folytató intézmény oktatói kivételével a miniszter kéri fel. (3) Az oktatók jegyzékét a KSZK a honlapján közzéteszi. 4. A képzés finanszírozása 10. (1) A képzés díját a KSZK javaslata alapján a miniszter állapítja meg. A képzés díját szemeszterenként kell megfizetni a KSZK-nak a Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára. (2) A vezető köztisztviselő a képzésért nem fizet képzési díjat, ha vezetői megbízásának, kinevezésének feltétele a képzés teljesítése.

5 5 (3) A közigazgatási szerv a képzési díj megfizetésének átvállalására tanulmányi szerződést köthet a köztisztviselővel, ha a köztisztviselő legalább három év közigazgatási gyakorlattal és közigazgatási szakvizsgával rendelkezik. 11. A képzés, valamint a Magyary Zoltán ösztöndíj pénzügyi fedezetét a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében kell tervezni. 5. Magyary Zoltán ösztöndíj 12. (1) A képzés díjának megfizetésére Magyary Zoltán ösztöndíjra lehet pályázni. Az ösztöndíj összege legfeljebb a képzés díjával megegyező mértékű lehet. (2) Az ösztöndíj odaítélésének feltételeit és a benyújtás határidejét a szakmai kollégium javaslatára a miniszter állapítja meg (3) Az ösztöndíjat a miniszter nyílt pályázatban hirdeti meg. Az ösztöndíjra pályázatot csak a felvételt nyert vagy a képzésen tanulmányokat folytató hallgató adhat be. (4) Az ösztöndíj-pályázatokat a szakmai kollégium bírálja el. Az ösztöndíj egy szemeszterre állapítható meg. (5) A pályázatot (ideértve az ösztöndíj odaítélésének feltételeit és a benyújtás határidejét) és az ösztöndíjasok névsorát a Hivatalos Értesítőben közzé kell tenni. (6) Az ösztöndíjat a szakkollégium visszavonja, ha a pályázó a képzést nem kezdi meg, nem folytatja, vagy az ösztöndíj odaítélése feltételeinek már nem felel meg. Ha a hallgató a tanulmányi félév során szakítja meg a tanulmányait, akkor az ösztöndíjat időarányosan kell tőle visszavonni. 6. Záró rendelkezések 13. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. (2) A képzés programjának kidolgozását, és a 2010 szeptemberében, valamint 2011 februárjában induló képzések költségeit az ÁROP számú kiemelt projektből kell finanszírozni. (3) A képzésre történő felvételt első alkalommal március 1-jén kell meghirdetni, a felvételi eljárást legkésőbb április 15-ig kell lefolytatni. Ez alkalommal, illetve az ezt követő évfolyamra legfeljebb ötven jelentkező választható ki.

6 6 1. melléklet a /2010 ( / ) Korm. rendelethez A közigazgatási felsővezetői képzés témakörei 1. Az alap tréningmodul 1.1 Az alap tréningmodul célja a modern közigazgatási ismeretek megalapozása, az európai igazgatási kultúrák összehasonlítása és a magyar igazgatáskultúra megismerése. 1.2 Az alap tréningmodul témakörei: Jó kormányzás elve a gyakorlatban: hazai és nemzetközi irányok Állami irányítás, felügyelet, ellenőrzés eszközei; feladat- és hatáskör-telepítés elvei a magyar közigazgatásban, döntési mechanizmusok a központi és a területi közigazgatásban Közigazgatási szervek, közigazgatási intézmények vezetése: stratégiaalkotás, finanszírozás kérdéskörei, pénzügyi folyamatok menedzselése Nemzetközi gyakorlatok a kormányzati és igazgatási struktúrák kiépítésében Közigazgatási reform, államreform nemzetközi és hazai tapasztalatai A közpolitika alakításának módszerei, eszközei a gyakorlatban 2. A vezetői tréningmodul 2.1 A vezetői tréningmodul célja a közigazgatás következő generációjának felkészítése arra, hogy a közigazgatás vezető posztjain lássák el feladataikat 2.2 A vezetői tréningmodul témakörei: Közigazgatási szervezetek fejlesztése és menedzselése (tudásalapú szervezet kialakítása, szervezeti struktúra, a feladat-felelősség valamint hatáskör egysége) Közigazgatási stratégiai menedzsment (szervezeti kultúra, minőségfejlesztés, szervezeti stratégia kialakítása és annak megvalósítása) A közigazgatási vezető humánerőforrás-gazdálkodási feladatai (munkaerő tervezése, kiválasztás, teljesítménymenedzsment, karriertámogatás, vezetői kontrolling eszköztára) A közigazgatási vezető személyiségének fejlesztése (értékek, vezetési stílus, motiválás eszköztára, mások fejlesztési lehetőségeinek felismerése és ösztönzése) A közigazgatási vezetői eszköztár (kommunikáció, csapatépítés, időgazdálkodás, értekezletek vezetése és tárgyalás, lobbi tevékenység) Közigazgatási változásmenedzsment (konfliktusok kezelése, krízismenedzsment)

Hatály: 2013. XII. 5 2014. II. 21. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZAT

Hatály: 2013. XII. 5 2014. II. 21. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZAT Hatály: 2013. XII. 5 2014. II. 21. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2013 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt - a nemzeti felsőoktatásról szóló

Részletesebben

2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1

2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak

Részletesebben

2013. évi LXXVII. törvény. a felnőttképzésről 1. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A törvény személyi és tárgyi hatálya

2013. évi LXXVII. törvény. a felnőttképzésről 1. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A törvény személyi és tárgyi hatálya 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak

Részletesebben

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról A Kormány

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 84. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. július 18., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 84. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. július 18., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 84. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 0. július 8., hétfõ Tartalomjegyzék 4/0. (VII. 8.) Korm. rendelet 5/0. (VII. 8.) Korm. rendelet 6/0. (VII. 8.) Korm. rendelet 7/0. (VII. 8.) Korm.

Részletesebben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel egységes szövegbe foglalva (2014. november 11. napjától

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 7/a. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 7/a. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 7/a. számú melléklete A felsőoktatási szakképzés, alapképzés, valamint osztatlan képzés felvételi eljárási rendje a Pécsi Tudományegyetemen

Részletesebben

2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről

2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről Abból a célból, hogy a tanuláshoz való jog az állampolgár egész életpályáján érvényesüljön, a felnőttkori tanuláshoz és képzéshez való hozzáférés szabályozott lehetőségei

Részletesebben

FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT

FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT Elfogadta a Szenátus 2014. szeptember 29-i ülésén. Módosította a Szenátus 2015. szeptember 28-i ülésén A BME felvételi eljárását

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 120. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 17., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 120. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 17., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 17., hétfõ 120. szám Tartalomjegyzék 2011. évi CXXXII. törvény A Nemzeti Közszolgálati Egyetemrõl, valamint a közigazgatási, rendészeti

Részletesebben

III. fejezet. III./I. fejezet

III. fejezet. III./I. fejezet III. fejezet Az Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatáról (a hallgatói tanulmányi rend és az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének, ellenőrzésének rendje)

Részletesebben

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND VI. RÉSZ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND 1. fejezet A KÉPZÉS SZERKEZETI ÉS TARTALMI EGYSÉGEI Képzési program 262. (1) A Főiskolán a képzés a képzési program alapján folyik, melyet a Szenátus fogad el.

Részletesebben

Budapest, 2012. november

Budapest, 2012. november MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9237. számú törvényjavaslat az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2012. november

Részletesebben

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról A társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitikasemleges, törvényesen működő, korszerű szakmai

Részletesebben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel egységes szövegbe foglalva (2013. február 21. napjától

Részletesebben

199/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet. a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről

199/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet. a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről 199/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről A Kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény (a

Részletesebben

1 of 17 2015.07.24. 2:44

1 of 17 2015.07.24. 2:44 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben résztvevők juttatásairól és kedvezményeiről 2015.07.08 23 277/1997. (XII. 22.) Korm.

Részletesebben

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről Jogszabálykereső A jogszabály mai napon (2013.I.11.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről

Részletesebben

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2015. OKTÓBER 2 Bevezetés A Szent István

Részletesebben

S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013.

S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013. S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013. Felvételi Szabályzat A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban Nftv.),

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2015. IX. 5 - F5. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (Egységes szerkezetben a 117/2013. (VII. 10.) szenátusi határozat, a 92/2014. (VII. 16.) szenátusi határozat, a 15/2015.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. május 5., csütörtök Tartalomjegyzék 2016. évi XXIX. törvény Az igazságügyi szakértőkről 5036 2016. évi XXX. törvény A védelmi és biztonsági célú

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. november 19., csütörtök Tartalomjegyzék 345/2015. (XI. 19.) Korm. rendelet Az oktatást szabályozó egyes kormányrendeletek módosításáról 22468

Részletesebben

1. 2012. március 1-jén hatályba lépő módosítás

1. 2012. március 1-jén hatályba lépő módosítás A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 2012. évi módosításai 1. 2012. március 1-jén hatályba lépő módosítás Jogszabály megelőző állapota: 91. (7) Az e törvény előírásait a Magyar Honvédség,

Részletesebben

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról. I. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról. I. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról A társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitikasemleges, törvényesen működő, korszerű szakmai

Részletesebben

A KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR

A KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR ZRÍNYI MIKLÓS 2. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány A KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának Szervezeti és Működési Szabályzata

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának Szervezeti és Működési Szabályzata Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának Szervezeti és Működési Szabályzata Elfogadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Doktori Tanácsa 2013. szeptember 26-án Tartalomjegyzék

Részletesebben

1996. évi LVIII. törvény. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról. I. Fejezet. Általános rendelkezések

1996. évi LVIII. törvény. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról. I. Fejezet. Általános rendelkezések 1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról Az Országgyűlés - a hazai hagyományokat és a fejlett demokráciák gyakorlatát követve - a környezet alakítása,

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott

Részletesebben

hatályos: 2015.07.02-2015.12.31

hatályos: 2015.07.02-2015.12.31 34/2015. (VI. 30.) EMMI rendelet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet, valamint az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Szenátusa a a nemzeti felsõoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Ftv.),

Részletesebben

104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet

104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet A jogszabály mai napon hatályos állapota 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól A

Részletesebben

9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés

9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

Részletesebben

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat A Károli Gáspár Református Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a személyi adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (továbbiakban: adatvédelmi törvény)

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2016. II. 1 - F5. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (Egységes szerkezetben a 117/2013. (VII. 10.) szenátusi határozat, a 92/2014. (VII. 16.) szenátusi határozat, a 15/2015.

Részletesebben

az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról

az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról 10/2006. (III. 7.) IM rendelet az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A FŐISKOLAI ALAPKÉPZÉS, MESTERKÉPZÉS, A FELSŐFOKÚ

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről

ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 24-én ELŐTERJESZTÉS a 2013/2014. tanév rendjéről 1 Ö S S Z E F O G L A L Ó A 2013/2014. tanév rendjéről szóló rendelet meghatározza: - a tanítási év

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZATA

FELVÉTELI SZABÁLYZATA Az 58/2006. (VI. 29.) számú határozattal elfogadott, többször módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 7. számú mellékletének I. fejezete Mód.: 124b/2007. (XI.29.) számú határozattal A SEMMELWEIS EGYETEM

Részletesebben

11/2009. (VIII. 12.) FVM utasítás. a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról

11/2009. (VIII. 12.) FVM utasítás. a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról 11/2009. (VIII. 12.) FVM utasítás a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról 1. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ szervezetének, működésének

Részletesebben

Tanuló közigazgatás : a tisztviselők közszolgálati továbbképzése

Tanuló közigazgatás : a tisztviselők közszolgálati továbbképzése DR. KIS NORBERT PHD TOVÁBBKÉPZÉSI ÉS NEMZETKÖZI REKTOR-HELYETTES NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Tanuló közigazgatás : a tisztviselők közszolgálati továbbképzése 68 1. Bevezetés: a tanuló közigazgatás paradigmája

Részletesebben

2015-ös diplomás pályakövetési felmérés a 2010-2013 között végzettek körében EREDMÉNYEK

2015-ös diplomás pályakövetési felmérés a 2010-2013 között végzettek körében EREDMÉNYEK 2015-ös diplomás pályakövetési felmérés a 2010-2013 között végzettek körében EREDMÉNYEK 1. Milyen szakon végzett? 6% 6% 6% 18% 41% teológus-lelkész kántor katekéta-lelkipásztori munkatárs teológus MA -

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2005/31. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 1649 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2007. júli us 23 27. Meg je le nik minden héten. X. évfolyam, 2007/30. szám T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet III/III. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségügyi Közszolgálati Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) hatálya a Semmelweis

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete A HALLGATÓI JUTTATÁSOK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA 2015. Október Bevezetés

Részletesebben

2016. évi törvény. a Magyar Pszichológus Kamaráról. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. A törvény hatálya

2016. évi törvény. a Magyar Pszichológus Kamaráról. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. A törvény hatálya 1 Az Országgyűlés 2016. évi törvény a Magyar Pszichológus Kamaráról elismerve a pszichológusok jogát a szakmai önkormányzathoz, annak érdekében, hogy a pszichológusok közvetlenül és az általuk választott

Részletesebben

JOGSZABÁLY. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra

JOGSZABÁLY. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra LI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JANUÁR 31. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra TARTALOM oldal

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT I. KÖTET, SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND 10. SZ. MELLÉKLETE KÉPZÉSI SZABÁLYZAT 2007.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT I. KÖTET, SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND 10. SZ. MELLÉKLETE KÉPZÉSI SZABÁLYZAT 2007. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT I. KÖTET, SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND 10. SZ. MELLÉKLETE KÉPZÉSI SZABÁLYZAT 2007. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusa a felsőoktatásról

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 6572 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 73. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei Az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet

A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet II. RÉSZ A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 1. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Személyi hatály 195. (1) A felvételi eljárás rendjének hatálya a Főiskola évente meghirdetett alap-, illetve mesterképzési szakjaira

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS TUDOMÁNYI KARON ÉRVÉNYES SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (A HALLGATÓI TANULMÁNYI REND ÉS

Részletesebben

213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet

213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet 213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény végrehajtásának egyes szabályairól Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek

Részletesebben

I/A. Az alkalmazottak adatai

I/A. Az alkalmazottak adatai A 2011. évi CCIV. törvény 3. melléklete alapján I. A felsőoktatási intézményekben nyilvántartott és kezelt személyes és különleges adatok I/A. Az alkalmazottak adatai a) név, nem, születési név, születési

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. A tanév, a tanítási év

1. A rendelet hatálya. 2. A tanév, a tanítási év 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. (1) bekezdés a), b), p) és r) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL SZINTFELMÉRÉS 2 ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEINK Képzési programjaink: TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL Modulok száma és óraszáma KER szintenként: Angol C2 3 - B2 szintig, E-000423/204/C00 Azok az egyének, akik általános

Részletesebben

c) munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges képesítés megszerzésére, 5

c) munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges képesítés megszerzésére, 5 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 2011.07.22 2012.01.01 33 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 1 A Magyar Köztársaságban a társadalmi folyamatokhoz, az információs társadalom és a nemzetgazdaság

Részletesebben

A KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2008. JÚNIUS 16. A KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1260 FORINT TARTALOM I. RÉSZ SZEMÉLYI HÍR 39/2008. (V. 29.) ME h. szakállamtitkárok kinevezésérõl...

Részletesebben

A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján

A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete a Pedagógiai Program alapján a 2016/2017-es tanévre Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Jogszabályi háttér A kerettantervek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról. Budapest, 2007. március

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról. Budapest, 2007. március OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. (1) bekezdése alapján /2007. NEM NYILVÁNOS 2007. március -ától számított 10 évig. Készült: 2 eredeti

Részletesebben

244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet

244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ VIZSGÁZÓK RÉSZÉRE. A közigazgatási szakvizsgára vonatkozó jogszabályok:

TÁJÉKOZTATÓ VIZSGÁZÓK RÉSZÉRE. A közigazgatási szakvizsgára vonatkozó jogszabályok: TÁJÉKOZTATÓ VIZSGÁZÓK RÉSZÉRE A közigazgatási szakvizsgára vonatkozó jogszabályok: A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi

Részletesebben

1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről. I.

1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről. I. A jogszabály mai napon hatályos állapota 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről A szociális igazgatásról és

Részletesebben

9 / 2011. Tárgy: Kelemen László Művelődési Ház Intézményvezető munkakör ellátására pályázat kiírása.

9 / 2011. Tárgy: Kelemen László Művelődési Ház Intézményvezető munkakör ellátására pályázat kiírása. Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 9 / 2011. Tárgy: Kelemen László Művelődési Ház Intézményvezető munkakör ellátására pályázat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2016. február 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2016. február 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A városi főépítészi státusz létesítése, az állás betöltésére pályázat kiírása Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 361/1300/31-2/2012. HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1 2. számú módosítással egységes szerkezetbe

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló Az alapfokú művészetoktatási intézmény nevelési és oktatási tevékenységének hatósági ellenőrzéséről és szakmai minősítési szempontjairól, valamint a minősítés eljárási rendjéről szóló kormányrendelet-tervezet

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2006/49. szám HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2401 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. december 6. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/49. szám Ára: 315 Ft FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A FŐISKOLAI ALAPKÉPZÉS, MESTERKÉPZÉS, A FELSŐFOKÚ

Részletesebben

10/2006. (III. 7.) IM rendelet. az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról

10/2006. (III. 7.) IM rendelet. az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról 10/2006. (III. 7.) IM rendelet az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

2007. évi LX. törvény. az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről.

2007. évi LX. törvény. az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről. 2007. évi LX. törvény az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről A törvény hatálya 1. A törvény hatálya az üvegházhatású gázok kibocsátásának

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata III/II. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA ÉS ÉRTELMEZÉSE (4) A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (továbbiakban: TVSZ)

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet - a személyes gondoskodást végző személyek továb... Page 1 of 15 CompLex (http://www.complex.hu/) Jogtár (http://www.jogtar.hu/) Céginfo (http://www.complex.hu/ceginfo.php)

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra

JOGSZABÁLYOK. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra I. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 1160 Ft 2009. FEBRUÁR 12. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra oldal JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Szeged, 2006. 1 A Felvételi Szabályzat a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv), és a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános

Részletesebben

Általános Orvostudományi Kar 3

Általános Orvostudományi Kar 3 FOGORVOS MESTERKÉPZÉSI SZAK A fogorvos mesterképzési szak egységes, osztatlan képzés képzési és kimeneti követelményei* A mesterképzési szak megnevezése Fogorvos (Dentistry) A mesterképzési szakon szerezhető

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a műemléki érték dokumentálása szakterületen szakértői nyilvántartásba vételről

TÁJÉKOZTATÓ a műemléki érték dokumentálása szakterületen szakértői nyilvántartásba vételről Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkár TÁJÉKOZTATÓ a műemléki érték dokumentálása szakterületen szakértői nyilvántartásba vételről A régészeti örökséggel és a műemléki

Részletesebben

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT A Szenátus elfogadta: 2013. július 23. A határozat száma: 312/2012-2013. (VII. 23.) Szenátus határozat Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. A szabályzat karbantartásáért felelős: EDHT elnöke TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM r e n d e l e t e a 2008/2009. tanév rendjéről A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) 94. -a

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és működési szabályzata (ÁOK Doktori Szabályzat) PÉCS 2015 2

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! Tárgy: az oktatási és kulturális miniszter ágazati irányítása alá tartozó igazságügyi szakértői szakterületeken az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT 2011. Dunaújváros 2012. július 12. 5. kiadás 5. módosítás 2 (54). oldal Dunaújvárosi Főiskola szenátusa által 53-2006/2007 (2007.06.19.) számú határozattal

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2005/31. szám HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 1649 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2007. május 9. Megjelenik minden szerdán. X. évfolyam, 2007/19. szám Ára: 357 Ft TARTALOM Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi

Részletesebben

2015/8. SZÁM TARTALOM. 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről...

2015/8. SZÁM TARTALOM. 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről... 2015/8. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért.

Részletesebben

29/2014. sz. elıterjesztés

29/2014. sz. elıterjesztés 29/2014. sz. elıterjesztés A határozati javaslat elfogadásához a Képviselı-testület Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló, többször módosított 20/2013. (VI.30.) sz. önkormányzati rendelete 36. alapján

Részletesebben

II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje

II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje A hallgatókra vonatkozó alapvető rendelkezések 1. A hallgatói jogviszony létrejötte (1) A KF hallgatója a felsőfokú szakképzésben,

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2016. JANUÁR 29.

VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2016. JANUÁR 29. VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2016. JANUÁR 29. Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2016. évi 1. számának tartalmából: 345/2015. (XI. 19.) Korm. rendelet az oktatást szabályozó egyes kormányrendeletek módosításáról,

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 56. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. július 9., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 56. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. július 9., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. július 9., péntek 56. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 2/2010. (VII. 9.) NGM utasítás az Európai Támogatásokat Auditáló Fõigazgatóság

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK

TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 1. Az osztott képzésben megvalósuló tanári mesterszakon tanulmányokat folytató

Részletesebben

A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK. Alapfogalmak

A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK. Alapfogalmak KRE TVSz 10. függelék 2012.05.10. A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 10. FÜGGELÉK 1. Tanári szakképzettség ciklusokra bontott, osztott képzésben, mesterfokozatot nyújtó tanári mesterszakon

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés. Dr. Koltai László Óbudai Egyetem

Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés. Dr. Koltai László Óbudai Egyetem Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés Dr. Koltai László Óbudai Egyetem Felsőfokú képzések Felsőfokú végzettségi szintek: FOSZK, BSc, BA, MSc, MA, Szakképzettség: pl. könnyűipari mérnök,

Részletesebben

51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről

51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről 51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított, 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 30. -ának (1)-(3)

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS szakirányú továbbképzési szak A humán erőforrás képzés a szervezetek működtetésének emberi erőforrás menedzseléséhez kapcsolódó szakmai kérdéseivel

Részletesebben

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet. az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet. az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről Hatályos: 2014.01.02 2014.06.30 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk 1. Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök 2. Agrármérnök 3. Növényorvos 4. Mezőgazdasági biotechnológus

Részletesebben

13/2015. (VI. 30.) FM utasítás. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról 1

13/2015. (VI. 30.) FM utasítás. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról 1 a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának közzétételéről szóló 5/2015. számú MVH Elnöki Körlevél 1. számú melléklete 13/2015. (VI. 30.) FM utasítás a Mezőgazdasági

Részletesebben

3/2002. (II. 15.) OM rendelet. a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl. Általános rendelkezések

3/2002. (II. 15.) OM rendelet. a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl. Általános rendelkezések 3/2002. (II. 15.) OM rendelet a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl Az illetékekrõl szóló - többször módosított - 1990. évi XCIII. törvény 67. -ának (2) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE)

6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE) 6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE) BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. (1) A jelen Szabályzat hatálya kiterjed: a Liszt

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

5. melléklet a 29/1997. (X.21.) önkormányzati rendelethez. 1. melléklet a 41/2012 (IX. 28.) önkormányzati rendelethez

5. melléklet a 29/1997. (X.21.) önkormányzati rendelethez. 1. melléklet a 41/2012 (IX. 28.) önkormányzati rendelethez 5. melléklet a 29/1997. (X.21.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 41/2012 (IX. 28.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati ingatlan vagyonra vonatkozó versenyeztetési eljárás szabályairól I. FEJEZET

Részletesebben