Testről és lélekről. üzenet. főszerkesztő LÁSZLÓ KRISZTINA. Tóth Veronika, az Avon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Testről és lélekről. üzenet. főszerkesztő. 10 www.marieclaire.hu LÁSZLÓ KRISZTINA. Tóth Veronika, az Avon"

Átírás

1 üzenet Testről és lélekről Milyen jó is a fiúknak! Nekik nem nő meg a mellük, nem görcsöl minden hónapban a hasuk, és nem kell gyereket sem szülniük, ami nagyon fáj sóhajtott fel nemrégiben irigykedve egy barátnőm kislánya. Sára ugyan csak hétéves, és e kellemetlenségek egyikét sem tapasztalta eddig a saját bőrén, de a körülötte lévő felnőttek beszélgetéseiből, a tévéből vagy a reklámokból ezt a tanulságot szűrte le. Amikor az anyukája meghallotta kislánya saját testével kapcsolatos félelmeit, megértette: eljött hát az idő, hogy leüljenek egymással, mint nő a nővel, megvitatni ezt-azt. Hiszen ki más tudná nála az édesanyjánál jobban elmagyarázni, hogyan kell a testünket megbecsülni, szeretni, megismerni? Minket is hasonló a gondolat vezérelt, amikor az idei, mellrák elleni kampányunk üzenetét megfogalmaztuk. Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában a Marie Claire ismert magyar anyákat kért fel, hogy lányaikkal egy különleges, rendhagyó fotósorozatban hívják fel a figyelmet a megelőzés és az egészséges életmód fontosságára. Továbbá arra, hogy a nevelés, az otthonról hozott példa mennyire befolyásolja a lányok saját testükhöz fűződő viszonyát akár egy életen át. A sztárok sorát idén, ahogy a tavalyi kampányunkban is, Dobó Kata nyitja, ezúttal már féléves babájával, Szofival. Kata tavaly éppen a fotózás napjaiban jelentette be, hogy babát vár, idén pedig már a kezdő anyukák izgatottságával egyetlen percre sem vette le a tekintetét Szofiról a sminkelés vagy a fotózás során. Sorozatunk főszereplői egytől egyig fantasztikus nők, akik anyaként és nőként egyaránt helytállnak. Ami közös bennük, hogy mindannyian imádják a gyerekeiket, és a hétköznapi rohanásban is tudatosan odafigyelnek a saját és a családjuk testi-lelki egészségére. Hiszen együtt minden sokkal könnyebb. Vagy mégsem egészen? Az emberek többsége hajlamos sajnálattal vegyes szánakozással tekinteni az egyedül élőkre, különösen, ha nőkről van szó, holott a mai világban sokuk saját maga választja ezt az életformát. Mások számára a lecsendesülés, a mélyebb önismeret, a spirituális töltekezés időszakáról van szó, amelyben megtapasztalhatják a saját erejüket. Szóló generáció című cikkünkben néhány példa bemutatásával annak jártunk utána, hogy a tartós vagy az átmeneti egyedüllétből hogyan lehet kreatív energiákat nyerni, és hogy hogyan élik meg ezt a periódust azok a nők, akik a gyerekvállalástól az üzleti vállalkozásig nagy dolgokba vágnak bele, teljesen egyedül. Mert kreatív energiákra mindenkinek szüksége van, ki innen, ki onnan töltekezik. A Marie Claire októberi számát is ilyen inspirációs forrásnak szánjuk. Reméljük, ebben a hónapban is sok hasznos cikkel, jó tanáccsal, összeállítással fogsz találkozni a magazinban, kedves olvasónk, és hogy az érzelmi-intellektuális muníció bőven kitart a következő lapszámig. LÁSZLÓ KRISZTINA főszerkesztő Tóth Veronika, az Avon Magyarország kommunikációs vezetője sokat segített a fotósorozat létrejöttében. Köszönjük az Avonnak a nagylelkű támogatást! FOTÓ: PAPP ÉVA & SCHNEIDER ZOLTÁN, HAJDU ANDRÁS, ERDŐHÁTI ÁRON LÁSZLÓ KRISZTINA, RUHA: MAX MARA ÉKSZER: SWAROVSKI Fodrászunk, Herczeg Csaba négygyerekes apukaként rutinos babázó a fotózáson imádták a kicsik, Szofi különösen. Dobó Kata és Schell Judit kislánya között csak néhány hét a korkülönbség, a két baba boldogan ismerkedett egymással, míg az anyukáikat sminkelték 10

2 fotóriport EGYÜTT EREDMÉNYESEBBEN ANYÁRÓL LÁNYÁRA ABBAN, HOGY MENNYIRE SZERETJÜK ÉS TISZTEL- JÜK MAGUNKAT, HOGY MENNYIRE FIGYELÜNK ODA AZ EGÉSZSÉGÜNKRE, ÉS MENNYIRE VAGYUNK ÉR- ZÉKENYEK A TESTÜNK JELZÉSEIRE, AZ OTTHON LÁTOTT MINTÁKNAK PLÁNE AZ ÉDESANYÁKNAK KÜLÖNÖSEN NAGY SZEREPÜK VAN. OKTÓBERBEN ISMERT MAGYAR ANYÁK KAMPÁNYOLNAK A MARIE CLAIRE-REL A MELLRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT, ÉS KÖZÖ- SEN HÍVJUK FEL A FIGYELMET ARRA, HOGY ANYÁK ÉS LÁNYAIK EGYÜTT TUDNAK IGAZÁN MAGUKRA ÉS A MÁSIKRA IS VIGYÁZNI. szöveg: László Krisztina fotó: Papp Éva & Schneider Zoltán DOBÓ KATA SZÍNÉSZNŐ ÉS A LÁNYA, SZOFI Szofi születése előtt is elég tudatosan éltem, így az anyaság nem változtatott ezen a jó szokásomon. Vannak elképzeléseim a mi közös kis életünkről, de már az első fél év tapasztalatai bebizonyították: a kislányom egyénisége jócskán beleszól a terveimbe. Nagyon szeretném, ha barátnők tudnánk lenni, és erős bizalmi viszony alakulna ki kettőnk között persze úgy, hogy mindketten ismerjük a határainkat. Az egészségről azonban nem elég beszélni, a gyerek példákból tanul. Én magam sok zöldségen, gyümölcsön és szinte teljesen szénhidrátmentes ételeken élek, remélem, hogy a példám ragadós lesz. Az biztos, hogy addig próbálom távol tartani a kislányomtól a cukrot, ameddig csak lehet. Ugyanakkor nem szeretnék átesni a ló túlsó oldalára sem, hiszen a tiltott dolgok a legvonzóbbak a kicsiknek. Amikor én voltam gyerek, az egészségtudatos életmód nem volt téma, a szüleink mással voltak elfoglalva. Persze az is igaz, hogy akkoriban kevesebb volt a tartósítószert tartalmazó étel, és nem nőtt minden sarkon gyorsétterem. Ráadásul az orvostudomány sem tartott ott, ahol manapság, a megelőzésről, a szűrővizsgálatok fontosságáról sem beszéltek annyit. Hála a fejlődésnek, ma már jó néhány rosszindulatú betegség, többek között az emlőrák is időben felismerhető, és tökéletesen gyógyítható. Ehhez azonban mi is kellünk: használjuk ki a lehetőséget, és járjunk el rendszeresen szűrővizsgálatokra. 16

3

4 fotóriport SCHELL JUDIT SZÍNÉSZNŐ ÉS BORI Még nagyon pici a babám, de valószínű, hogy ugyanolyan szellemben fogom őt is nevelni, mint a két bátyját. Ugyanazt szeretném továbbadni neki is, amit mi kaptunk a nővéremmel a szüleinktől: hogy a sport az egészséges élet alapja. A nevelés terén sem vagyok a szélsőségek híve, de törekszem arra még ha néha nem is könnyű, hogy a gyerekek egészségesen, tudatosan táplálkozzanak, és sokat mozogjanak. Szeretném, ha Borival is olyan közvetlen, tabuktól mentes, jó viszony alakulna ki közöttünk, mint a fiúkkal, és ő is bátran fordulna hozzám a testi-lelki problémáival. Lányok esetében ez különösen fontos, hiszen egy anya a saját tapasztalataiból kiindulva tud hitelesen válaszolni a gyereke kérdéseire. Nálunk gyerekkoromban nem alakult ki ez a fajta viszony, anyukámmal azóta beszélünk intim dolgokról, amióta én is anya lettem. Ráadásul a családunkban sajnos előfordult daganatos megbetegedés, ezért nagyon figyelek erre, és rendszeresen eljárok szűrővizsgálatokra. Dobó Kata színésznő és Szofi Szofi születése előtt is elég tudatosan éltem, így az anyaság nem változtatott ezen a jó szokásomon. Vannak elképzeléseim a mi közös kis életünkről, de már az első fél év tapasztalatai bebizonyították: a kislányom egyénisége jócskán beleszól a terveimbe. Nagyon szeretném, ha barátnők tudnánk lenni, és erős bizalmi viszony alakulna ki kettőnk között persze úgy, hogy mindketten ismerjük a határainkat. Az egészségről azonban nem elég beszélni, a gyerek példákból tanul. Én magam sok zöldségen, gyümölcsön és szinte teljesen szénhidrátmentes ételeken élek, remélem, hogy a példám ragadós. Az biztos, hogy addig próbálom távol tartani a kislányomtól a cukrot, ameddig csak lehet. Ugyanakkor nem szeretnék átesni a ló túlsó oldalára sem, hiszen a tiltott dolgok a legvonzóbbak a kicsiknek. Amikor én voltam gyerek, az egészségtudatos életmód nem volt téma, a szüleink mással voltak elfoglalva. Persze az is igaz, hogy akkoriban kevesebb volt a tartósítószert tartalmazó étel, és nem nőtt minden sarkon gyorsétterem. Ráadásul az orvostudomány sem tartott ott, ahol manapság, a megelőzésről, a szűrővizsgálatok fontosságáról sem beszéltek annyit. Hála a fejlődésnek, ma már jó néhány rosszindulatú betegség, többek között az emlőrák is időben felismerhető, és tökéletesen gyógyítható. Ehhez azonban mi is kellünk: használjuk ki a lehetőséget, és menjünk el a szűrővizsgálatokra. 18

5 KEVEHÁZI KRISZTINA BALETT-TÁNCOS ÉS JÁZMIN A gyerekek általában szeretnek enni, imádják az édességeket. Jázminnál ez nincs így, folyamatosan figyelnem kell rá, hogy egyen és igyon, nagyon szórakozott hölgyemény. Engem gyerekkorom óta érdekel a tudatos táplálkozás, nagyon odafigyelek arra, hogy mit adok enni a családnak. Ebből Jázmin is tanul. Nem bemagoltatom vele, hogy krumplit, fehér kenyeret, cukrot nem eszünk, hanem azt látja, hogy én inkább sok gyümölcsöt, zöldséget, olajos magvakat, mézet teszek az asztalra. Mindezt én is az anyai nagymamámtól tanultam el. De a táplálkozás nem minden, csak kis része annak, hogy egészségesek maradjunk. Sokkal fontosabb, hogy harmóniában legyünk magunkkal, hogy elégedettek és boldogok legyünk. Ilyen szellemben igyekszem nevelni a lányomat. Jázmin rengeteget sportol, ritmikus gimnasztikázik, magyar bajnok, számos külföldi verseny aranyérmese. Heti négyszer négy órát edz, de neki a mozgás nem kötelesség, hanem játék, szórakozás. Amikor szünet van, alig várja, hogy ismét lemehessen az edzőterembe. Sajnos az egészséges életmód sem véd meg minden betegségtől, de közülük is szűrővizsgálatokkal jó néhányat időben észre lehet venni, és kezelni lehet. Anyaként nem tudnám megbocsátani magamnak, ha a hanyagságom miatt mert nem mentem el szűrővizsgálatra történne velem valami, és nem tudnám ellátni, felnevelni a gyerekeimet. 19

6 fotóriport SZINETÁR DÓRA SZÍNÉSZNŐ ÉS A LÁNYA, ZORA Amikor a kislányommal várandós lettem, már a reformtáplálkozás híve voltam. Zoránál is igyekszem tudatosan odafigyelni bizonyos dolgokra. Még soha nem ivott tehéntejet, négylábú állat húsát nem eszi, és nem adunk neki olyan ételeket sem, amelyekben tartósítószer van. Szerencsések vagyunk, hiszen a város szélén lakunk, így sokat lehet a jó levegőn, visszük úszni, táncolni, és próbálom segíteni abban, hogy megtanulja: az egészség fontos, védendő dolog, nagy érték. A fiammal még máshogy volt. Vele pici korában rendszeresen jártunk gyorséttermekbe gyerekmenüért. Ő azonban becsülettel végigcsinálta velem az életmódváltást, az első bioboltos kirándulásunktól kezdve egészen odáig, hogy ma már friss, teljes kiőrlésű gabonakávét iszunk reggelire. Biztos vagyok benne, hogy napközben eszik, iszik olyasmiket, amikkel én nem feltétlenül értek egyet, de a lényeg, hogy otthon csak olyan ennivaló van, amelyért vállalom a felelősséget. Nekem nagyon jó a viszonyom az anyukámmal, máig ő a legjobb barátnőm. A gyerekeimmel is ilyet szeretnék, ezért amióta megszülettek, az első perctől értelmes, egyenrangú emberekként tekintek rájuk, és úgy is beszélek velük. Engem is így neveltek a szüleim, és ezért nem győzök elég hálás lenni nekik. 20

7 PROKOPP DÓRA, FŐÁLLÁSÚ ANYUKA ÉS A LÁNYAI, BORA ÉS ROZI Hiszek a gondolat erejében, abban, hogy a gondolataink befolyásolják a testünket és az egészségünket is. Nem hiszem, hogy minden a táplálkozáson múlna, vagy azon, hogy minden oltóanyagot megkapott-e, minden gyógyszert bevett-e a gyerek. Fontos, hogy ebben a felgyorsult világban a betegséget, a testünk változásait tanításként éljük meg. A példamutatás erejében hiszek. Mindennap futok és csikungozom, tudatosan figyelek az energiákra, és gondolati úton tisztítom az energiapályáimat. A testi-lelki egyensúly a férfi- és a női energiák egyensúlyában is megmutatkozik. Az egyébként kőkemény fiamban is kell lenni annyi lányságnak és lágyságnak, mint amennyire a lányaimban is megvan a kemény, erős férfiasság. A lányaimat tanítva a fiam is kap a női energiákból, és fordítva. Nem félek a betegségektől, úgy vélem, az embert az a betegség támadja meg, amelyiktől tart. Muszáj beszélnünk róla, és a gyerekeimnek is tudniuk kell, hogy mindenben van választásuk. Abban például, hogy beengedik-e a gondolataikba a betegséget, félnek-e tőle, vagy már tovább is engedik. Mondhatják magukban azt is: igen, van ilyen, de nekem ezzel nem lesz dolgom. 21

8 fotóriport PÁLMAI ANNA SZÍNÉSZNŐ ÉS AZ ÉDESANYJA, SZIRTES ÁGI SZÍNÉSZNŐ Ági: Nem volt külön programpont az életemben, hogy Annát egészségtudatosan neveljem, inkább az volt a cél, hogy egy önbizalommal teli nő legyen. Pont az ellenkezőjét akartam csinálni annak, amit a szüleim csináltak velem. Mivel a családomban édesanyámnál előfordult rákos megbetegedés, rettenetesen tartok tőle, hogy ez öröklődik. Mi rendszeresen eljárunk szűrővizsgálatokra. Két és fél évvel ezelőtt letettem a cigarettát, azóta hetente többször is eljárok bikram jógára, és odafigyelek arra, mit eszem. Hogy miért csinálom? Mert megöregedtem, és egy oldtimer autót nem visz bele az ember mindenféle veszélyes gödörbe. Anna: Emlékszem, gyerekkoromban nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt ettünk, jártam tornázni, teniszezni, úszni, lovagolni. Nagyon büszke vagyok anyukámra, hogy túl az ötvenen, még mindig szupernő, és hogy ennyire odafigyel magára. Remélem, ennyi idősen nekem is ilyen szép lesz a bőröm, és ennyire jó alakom lesz. Én is szeretném a példáját követni, pedig színészként a sok éjszakázás, az előadások, a feszített munkatempó miatt sokszor nehéz egyensúlyt teremteni, de egy-egy kiadós tisztítókúra, a pihenés és a megfelelő mennyiségű mozgás csodákra képes. HAJ: HERCZEG CSABA HAIRCLUB SMINK: KISS CSILLA ÉKSZEREK: NEXT TIME, THOMAS SABO 22

9 1 2 promóció A 6 LEGGYAKORIBB TÉVHIT AZ EMLŐRÁKKAL KAPCSOLATBAN A mellrákkal diagnosztizált nők száma világszerte, így hazánkban is növekszik. A fiatal lányoktól az idős asszonyokig minden korosztályt érint a betegség, ezért fontos, hogy minél többet tudjunk a kialakulásáról, a kezeléséről, a megelőzéséről. Napjainkban számos tévhit él a mellrákkal kapcsolatban, amelyek hátráltatják az emlőszűrést, és feleslegesen riogatják a nőket. Összeállításunkban a leggyakoribb hiedelmeket cáfoljuk meg, és igyekszünk útmutatást nyújtani. MAGA A MAMMOGRÁFIA IS HOZZÁJÁRUL AZ EMLŐRÁK- JOBB AZ ULTRAHANG, MERT AZ NEM HOZ, MERT SZÉTNYOMJA, SZÉTROBBANTJA AZ EMLŐBEN OKOZ KÉNYELMETLENSÉGET, ÉS TÖBB- LÉVŐ SEJTEKET, ESETLEG A MÁR OTT LÉVŐ NÉHÁNY DAGA- SZÖR MUTATJA KI AZ ELTÉRÉST. NATSEJTET, ÉS EZ ELŐSEGÍTI A DAGANAT KIALAKULÁSÁT. Ez sajnos nem igaz. A daganatok néhány százalékában nincs körülírt tömörülés, tapintható vagy Ez nem igaz, hiszen ha nincs daganat az emlőben, nem lehet mit szétrobbantani, ha pedig van elváltozás, azt a vizsgálat kimutatja, és a beteget az ultrahanggal kimutatható képlet, csak egészen kezelni fogják. apró, alig látható mikromeszesedések utalnak 3 a sejtek daganatos átalakulására. Ezeket jelenleg AZ EMLŐT ÉRT ÜTÉSEK, BALESETEK, biztonsággal csak a mammográffal lehet kimutatni. A BIZTONSÁGI ÖV OKOZTA SÉRÜLÉS, 4 A SZŰK MELLTARTÓ NYOMÁSA ÉS EGYÉB AZ IZZADÁSGÁTLÓKBAN LÉVŐ KÁROS FIZIKAI KÁROSÍTÁS EMLŐRÁKOT ANYAGOK IS RÁKOT OKOZNAK. OKOZHAT. Eddig még egyetlen anyagról sem lehetett kimutatni az emlőrákot előidéző hatást. Semmilyen seb, véraláfutás, még a nagyobb károsodások sem okoznak emlőrákot. Ezt alá lehet támasztani azzal a megfigyeléssel, hogy a vívó, kézilabdázó AZ EMLŐBEN MINDEN TAPINTHATÓ vagy bokszoló nőknél sem több, sőt az intenzív testmozgás miatt kevesebb az emlődaganat. Szó sincs róla. Főleg fiatal korban a nők mellé- CSOMÓ DAGANAT. ben a mirigyek megduzzadnak, majd visszahúzódnak, ezért a havi tapintásos önvizsgálatot 5A PLASZTIKAI MŰTÉTEK, A BEHELYEZETT SZILIKON 6 ELŐIDÉZHETNEK MELLRÁKOT. a menstruáció utolsó napja után érdemes A protézis akkor sem veszélyes, ha például a szilikon megreped, és elvégezni, mert olyankor a legpuhább az emlő, kiszivárog az emlőbe. Ez legfeljebb gyulladást okozhat a szervezetben, de daganatot nem. már nyoma sincs. és lehet, hogy az előzőleg tapintott csomónak Köszönjük dr. Demeter Jolán, a Magyar Rákliga alelnökének az összeállításban való közreműködését. Amennyiben az emlőrákkal kapcsolatos kérdése van, hívja az AVON emlőrák elleni zöldszámát: / A vonalon hétfőtől péntekig, 8 és 16 óra között fogadjuk hívását. Továbbá felteheti online is a kérdéseit a oldalon, de időről időre hasznos információkat talál Facebook-oldalunkon is:

10 aktuális GYÓGYÍTHATÓ? Modern terápia és diagnosztika Ha csak egyetlen kívánságunk lehetne egy csodatevő angyaltól, nagyon sokan kérnénk, hogy legyen gyógyszer mindenféle rákbetegségre vagy ne is legyen rák. Bár csodaszer egyelőre nem létezik, a megelőzést szolgáló szűrések egyre fejlettebbek, a célzott gyógyszerek és terápiák segítségével pedig nagyon sok beteg életét mentik meg. szöveg: Kalas Györgyi Elektronmikroszkóppal készült felvétel egy rákos sejtről 24

11 A daganatot már az ókori görög orvostudomány is ismerte, ám áttörést a rák tanulmányozásában a mikroszkóp felfedezése hozott, utána kezdődtek meg ugyanis a sejtszintű vizsgálatok. Mára a molekuláris technika is rendelkezésre áll, közben az emberi géntérkép is elkészült, így sok feltétel adott ahhoz, hogy megtörténjen a nagy áttörés a rákgyógyításban. A gének feltérképezésével a kutatók számára kiderült, hogy a daganat tulajdonképpen sorozatos génhibák következménye, mára tehát biztosan állítható, hogy a rákot génhiba okozza. A szervezetben folyamatosan zajló sejtosztódás közben természetesen számos hiba keletkezik, hiszen semmi sem tökéletes, ám mindenki rendelkezik egy úgynevezett p53 génnel, amely pontosan arra való, hogy ezeket a kis hibákat korrigálja. A baj akkor történik, ha egy-egy apró génhibát mégsem javít ki, és ezek a hibás sejtek osztódni kezdenek. Ekkor már a szervezet sem képes korrigálni, a hibás gén elszabadul, a sejt burjánzásnak indul, egyre nagyobb lesz, majd idővel a vérárammal egyéb szervekbe is eljut. Hosszú-hosszú idő azonban, amíg egy génhibából rákos daganat lesz, legalább év telik el. Ezért is fontos rendszeresen részt venni a szűrővizsgálatokon. EGYÉNRE SZABOTT TERÁPIA Eddig nagyjából száz olyan gént fedeztek fel, amelyek arra serkentik a sejteket, hogy tumorsejtekké váljanak (az ember teljes génállománya úgy 30 ezer génből épül fel), célzott gyógyszer ezek közül esetre van, de sajnos ezek sem minden esetben alkalmazhatók. Dr. Kollár Mihály, a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ orvos-konzulense szerint további gyógyszer van vizsgálat alatt, így 5 10 év múlva egyszerre igen sok gyógyszer fog majd megjelenni a piacon. Ami azonban a célzott szer előnye, az sajnos a legnagyobb hátránya is: csak egyféle génhibára hat. Márpedig ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma daganat sem. Ezért sok orvos kételkedik abban, hogy valaha is eljön majd az idő, amikor minden rákos daganatnak meglesz a maga gyógyszere, más kutatók mégis ebben bíznak. A legtöbben pedig a szűrések tökéletesedésétől várják, hogy a jövőben még időben felfedezik a daganat kialakulását megelőző génhibákat, így a ráknak ideje sem lesz kifejlődni a szervezetben. Hogy az adott gyógyszer alkalmas-e a beteg gyógyítására, azt a daganatból nyert szövetminta alapján elvégzett molekuláris diagnosztikával állapítható meg. A célzott gyógyszert mégsem szabad úgy elképzelni, mint egy csodapirulát, amely eltünteti a rákot, a daganat eltávolítására továbbra is a műtét a legalkalmasabb módszer. Ráadásul mint arra a kutatók nemrégiben rájöttek sajnos léteznek úgynevezett rákos őssejtek, amelyekre jelenleg semmilyen kezelés nem hat. Dr. Kollár Mihály szerint a célzott gyógyszerek legfontosabb vívmánya, hogy a kezünkben lesz egy olyan módszer, amely a kemoterápiával ellentétben enyhébb mellékhatások mellett hatékonyan tudja hosszú ideig gátolni a daganat növekedését. ÖRÖKLÖTT HIBA Szerencsére egyetlen hibás gén még nem elég a daganathoz, ahhoz legalább négy-öt, egymást követő génhibára van szükség állítja dr. Bősze Péter rákkutató, az Európai Nőgyógyászati Rák Akadémia elnöke. Egy öröklött hibás gén azonban már elindíthatja azt a folyamatot, amely további hibákat eredményez a gének működésében. Ezért is számít fontos vívmánynak az a géndiagnosztikai vizsgálat, amellyel kimutatható, hogy valakiben megtalálható-e valamelyik rákos daganatért felelős gén. A tudósoknak már a mell- és a petefészekrákhoz köthető géneket is sikerült megtalálniuk, így ha valakinek a családjában halmozottan fordult elő mellrák, egy egyszerű vizsgálattal kiderítheti, vajon megtalálható-e benne a mellrákért felelős gén. Kérdés persze, hogy az ember akarja-e tudni és képes-e jól kezelni a kapott információt. Ezen azonban csak egy laikus morfondírozik, az orvosok egyetértenek abban, hogy a vizsgálatot érdemes megcsináltatni, kedvezőtlen eredmény birtokában pedig két dolgot tehet az ember: egyrészt gyakrabban jár szűrésre, másrészt műtéti úton kérheti az adott szerv vagy testrész eltávolítását. Ha valakiben megtalálható a petefészekrákra hajlamosító gén, és már EGY EGYSZERŰ VIZSGÁ- LATTAL KIDERÍTHETŐ, VAJON MEGTALÁLHA- TÓ-E VALAKIBEN A MELL- RÁKÉRT FELELŐS GÉN SZŰRÉSEK NŐKNEK Országos, szervezett szinten működő nőgyógyászati rákszűrés (mammográfia és méhnyak) létezik Magyarországon, de a szűrés nem kötelező, általános tapasztalatok alapján elmondható: a behívott nők fele megy csak el a vizsgálatokra. A régóta a mellrák elleni küzdelem élharcosának számító Avon idén 40 millió forintot költött rákkutatásra, illetve az Európai Nőgyógyászati Rák Akadémiával együttműködve hozzájárul a nők ingyenes rák- és genetikai szűréséhez is. 25

12 aktuális INTELLIGENS MELLIMLPANTÁTUM Idén egy magyar kutatónő, dr. Puskás E. Judit is elnyerte a General Electric rákellenes pályázatának fődíját. Az Egyesült Államokban élő kutató célja egy olyan, biztonságos és intelligens mellimplantátum kifejlesztése, amely nem jelent kockázatot a nők egészségére, emellett képes felismerni a rákos sejteket. A különleges implantátumokban lévő gyógyszer csak a rákos sejteket támadja meg, ellentétben a kemoterápiával, amely az ép sejteket is rombolja. Puskás E. Judit a Marie Claire-nek elmondta, hogy még nagyjából öt évre van szükség ahhoz, hogy a betegek számára is elérhető legyen az implantátum, és azt szeretné, ha találmányát elsőként a Semmelweis Egyetemen próbálnák ki. nem tervez több szülést, dr. Bősze Péter javasolja a petefészkek eltávolítását. És ugyanez a helyzet a mellrákkal való érintettség esetén is. A génvizsgálatot azoknak érdemes elvégezni, akiknek a családjában két, elsőfokú rokon betegedett meg ugyanolyan rákban 50 éves kora előtt, vagy, kortól függetlenül, három, elsőfokú rokonnak volt rákja. És érdemes megemlíteni azt az adatot is, hogy a rákbetegségeknek mindössze 5 10 százaléka köthető öröklött génhibához, a maradék százalék esetében szerzett betegségről van szó. KÜLSŐ TÉNYEZŐK Míg az öröklött génhibákról egyre többet tud az orvostudomány, a szerzett rákbetegség már nagyobb talány a daganat ilyenkor is génhibából indul ki, a hiba eredete azonban kérdéses. Az utóbbi évek egyik legnagyobb vívmánya a humánpapillomavírus (HPV) felfedezése, pontosan azért, mert végre megtaláltak egy okot, amely rákot okozhat, és már oltás is létezik ellene. A másik, bizonyítottan rákkeltő dolog a dohányzás. Minden egyes elszívott cigaretta úgymond betalál valahová a sejtláncolatba, és csak szerencse kérdése, hogy jó- vagy rosszindulatú mutációt hoz-e létre. Magyarországon a nők körében sajnos a mellrák mellett a tüdőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés. Az ipari forradalom óta folyamatosan növekszik a daganatos halálesetek száma. Rengeteg csatornán kerülnek be az emberi szervezetbe az idegen kémiai anyagok, amelyek az élő szervezetbe jutva okozhatnak olyan génmutációt, amely rákos folyamatot indíthat el. Dr. Farkas Ilona, A rák ellen, az emberért, a holnapért! alapítvány tanácsadója szerint kijelenthető, hogy a rákos megbetegedések nagyrészéért a környezeti hatások tehetők felelőssé. Bizonyítani nehéz, de statisztikai adatok meggyőzően támasztják alá ezt az elméletet. Csakúgy, mint azt, hogy megfelelő táplálkozással és vegyszermentes ételek fogyasztásával a béldaganatok legalább 70 százaléka megelőzhető lenne. Kedvező változás például Magyarországon a gyomorrákos esetek csökkenése ezt szakértők a káros növényvédő szerek visszaszorításának és érdekes módon a mirelit ételek előretörésének tudnak be. A fagyasztók elterjedése előtt ugyanis az emberek előszeretettel fogyasztottak konzerv ételeket, és a konzervdobozokból kiváló nehézfémek nem hatottak éppen kedvezően a bélflórára. A rák ellen, az emberért, a holnapért! alapítvány ajánlása szerint az étrendünk legalább 85 százaléka növényi eredetű kellene hogy legyen, az állati zsiradék ugyanis több kutatás szerint táplálja és elősegíti a daganatok növekedését. MEGFELELŐ ÉTKEZÉSSEL A BÉLDAGANATOK 70 SZÁZALÉKA MEGELŐZHETŐ LENNE BLOKKOLÓ STRESSZ Ha konkrét bizonyíték még nem is áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a folyamatos stressz is növeli a daganatok kialakulásának az esélyét, kutatásokat már végeztek erre vonatkozóan. Német szakemberek vérvételes vizsgálatokkal kimutatták, hogy a folyamatosan stressznek és negatív hatásoknak kitett csoport tagjainál az immunvédő sejtek leblokkoltak, míg a pozitív élményeknek kitett, nyugodtabb körülmények között tartott kontrollcsoport vérképén ez a változás nem volt kimutatható. Így tehát előfordulhat, hogy éppen a szervezet önkorrekciós képességét gátolja a folyamatos lelki megterhelés, hozzájárulva ezzel a hibás sejtek burjánzásához éve még az orvosok is meg voltak győződve arról, hogy a daganat egyenlő a halállal, ezért a betegnek meg sem merték mondani, csak a hozzátartozóknak. Így az a helyzet alakult ki, hogy valakinek fogalma sem volt róla, mi baja van, miközben már az egész család siratta, és hordta be neki a kolbászt meg a tortát a kórházba, amivel csak rontott az állapotán mondja Farkas Ilona. Ma már, ha nem is könnyen, de az orvos közli a beteggel, ha daganata van, hangsúlyozva, hogy bár ez súlyos betegség, meg lehet gyógyulni belőle. És egyre többen meg is gyógyulnak. mc FOTÓ: GETTY IMAGES, SHUTTERSTOCK 26

13 promóció ISMERD MEG A MELLED ISMERD MEG A TESTED Valószínűleg csak nagyon kevesen láttuk kislányként, hogy a család nőtagjai otthon a mellüket vizsgálják. Márpedig nehéz úgy az életünkbe új rutinokat építeni, ha nincs előttünk a gyerekkorban gyökerező ( jó) példa. SZÖVEG: DEME ZSÓFIA ILLUSZTRÁCIÓ: CSORDÁS LEVENTE A mi felnőttéveinknek már része a prevenció legalábbis hallunk róla sokszor, sokféle fórumon. De vajon a mi generációnk van-e már annyira tudatos, hogy tettekre tudja váltani a megelőzés nagyon is fontos eszméjét? A Magyar Rákellenes Liga alelnöke, dr. Demeter Jolán szerint a magyar nők mindössze százaléka tekinthető átszűrtnek, holott az emlőrák 95 százalékban gyógyítható, ha időben felismerik. Gyakran a nők önmaguk veszik észre az első jeleket. A havi tapintásos önvizsgálatot a menstruáció utolsó napja után érdemes elvégezni. Ennél sűrűbben csak azért nem célszerű, mert nehezebben fogjuk észrevenni a változásokat mondja a szakember. Márpedig pontosan ez a lényeg: felismerni, ott van-e még az a múltkori csomó, nőtt-e, vagy esetleg eltűnt. A menstruáció előtti napokban gyakran tömötté válik a mell, éppen ezért ilyenkor még nem érdemes vizsgálódni, mert könnyen lehet, hogy csak vaklármát okozna egy-egy duzzadt mirigy. Ha csomóra bukkanunk, akkor sem kell rémeket látni, de ezután hatványozottan figyeljünk a testünkre. Ilyenkor megvárhatjuk a következő menstruációt, és ha az azt követő vizsgálatnál újra megtaláljuk a csomót, akkor már mindenképpen forduljunk orvoshoz. Érdekes paradoxon, mégis hallani sok nőtől, hogy azért nem vizsgálja maga a mellét, mert fél, hogy egyszer talál valamit. Nem is lehet cél, hogy holnaptól önmagukat diagnosztizálják nők ezrei. Az viszont igen, hogy szorosabb kapcsolatot ápoljanak a saját testükkel, figyeljenek annak jelzéseire, értelmezni tudják az üzeneteit. Nincs az a profi orvosi ellátás, amely helyettesíthetné a legkézenfekvőbbet és legolcsóbbat: kiismerni a testünket. Aki havonta átvizsgálja a melleit, az a teste többi részét is automatikusan éberebben fogja figyelni, és észrevesz majd olyan dolgokat, amelyeket egyébként nem. Ha így teszünk, talán már a lányaink, a rokonaink is olyan természetességgel végzik el a tapintásos önvizsgálatot, ahogy fogat mosnak. 1 AZ ÖNVIZSGÁLAT NÉHÁNY PERCET VESZ EL AZ ÉLETÜNKBŐL, DE TALÁN ÉVEKKEL HOSSZABBÍT- HATJA MEG AZT. HAVONTA EGYSZER, A MENSTRU- ÁCIÓ UTÁN ÉRDEMES ELVÉGEZNI. A LÉPÉSEK: A tükör előtt állva vegyük szemügyre a melleinket, miközben a karjainkat felemeljük. Ha szabad szemmel nem látható semmilyen elváltozás, következhet a második lépés. 2Felemelt karok mellett ellenőrizzük, hogy a mellbimbók azonos magasságban vannak-e, felfelé mutatnak-e, és tapintásra érzékenyek-e. Miközben a bal kart felemelve tartjuk, a jobb kezünkkel centiről centire tapintsuk körbe a bal mellet. Kézcsere után következhet a jobb mell. 3A hármas gyakorlatot ismételjük meg a hátunkra fekve is. A vizsgálat során haladjunk kívülről a mellbimbó felé, körkörös mozdulatokkal. 4A mell átvizsgálása után tapintsuk végig a hónaljunkat jobb és bal oldalon is. 27

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott projekt mus által támogatott projekt BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben Kedves Betegeink! A daganatokról

Részletesebben

MINDEN ANYUKA MEGGYÓGYUL!

MINDEN ANYUKA MEGGYÓGYUL! MINDEN ANYUKA MEGGYÓGYUL! TÓTH ICÓ, MÁLYVAVIRÁG ALAPÍTVÁNY DISSZEMINÁCIÓS WORKSHOP BUDAPEST, MÁLYVAVIRÁG ALAPÍTVÁNY A MÉHNYAKRÁKOS NŐK GYÓGYULÁSÁÉRT ÉS A MEGELŐZÉSÉRT 2013: Minden anyuka meggyógyul! c.

Részletesebben

Mellrák tudatosság Változások észlelése

Mellrák tudatosság Változások észlelése Mellrák tudatosság Változások észlelése Mellrák tudatosság: Változások észlelése Észak-Írországban a nőknél a mellrák a rák leggyakoribb formája - 75 éves korig 12 nőből 1-nél alakul ki mellrák. A mellrák

Részletesebben

ÚJSÁGÍRÓ ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT

ÚJSÁGÍRÓ ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT Dömötörfy Zsolt PÁLYÁZÓ Dömötörfy Zsolt Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum www.hpv-mehnyakrak.hu A méhnyakrák áldozatai Magyarországon napjainkban

Részletesebben

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Az onkológia alapjai Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Statisztika Megbetegedés halálozás Világ: 15 20 M 7-8 M Mo.: 70.000 36.000 Azaz hazánkban minden negyedik állampolgár daganatos

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Szívhang Egerben Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Magyarországon 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Közel 2,5 millió ember szenved magas

Részletesebben

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása Rákellenes Világnap 2017.02..04. Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust.

Részletesebben

Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország. Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest

Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország. Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest Emlőrák statisztika Oroszország* Minden évben 52.000 újonnan diagnosztizált

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Hatodik rész. Dolgozó nők a magánéletben

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Hatodik rész. Dolgozó nők a magánéletben Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Hatodik rész Dolgozó nők a magánéletben A válaszolók 52%-a gyermektelen, 19-19%-nak egy vagy két gyermeke van, legkevesebben (1%) a 3-nál több gyermekes családanyák

Részletesebben

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat Frissített útmutató Page 2 Miért kell a kolposzkópia klinikára mennem? További vizsgálatra van szükség, mivel a méhnyakszűrés a méhnyakon sejtelváltozásokat mutatott.

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Egészséghét. homokpusztai. 2016. április 11-15. Április 11. Hétfő, 15 00

Egészséghét. homokpusztai. 2016. április 11-15. Április 11. Hétfő, 15 00 Egészséghét homokpusztai 2016. április 11-15. Április 11. Hétfő, 15 00 Homokpusztai Egészséghét megnyitása Helyszín: Homokpusztai Közösségi Ház Sándorfalva, Kéri dűlő 25. A rendezvényt megnyitja: Gajdosné

Részletesebben

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató Bevezetés Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus Szülő- és betegtájékoztató Minden szülő azt várja, hogy gyermeke egészséges lesz. Így azután mélyen megrázza őket, ha megtudják, hogy

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Négy művésznő pólót árult

Négy művésznő pólót árult Póló 2010 Médium: Életforma Dátum: 2010.03.14. Négy művésznő pólót árult Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós

Részletesebben

Az egészség derűje portál O-Ring Teszt - egyszerű állapotfelmérés, akár otthon is. 2.rész

Az egészség derűje portál O-Ring Teszt - egyszerű állapotfelmérés, akár otthon is. 2.rész {mosimage}fontos tudnivalók a teszttel kapcsolatban. Mi minden befolyásolhatja a teszt elvégzéset, annak sikerét? Mi lehet vizsgálat tárgya az életünkből? Pl. allergia, fogyókúra, étrend, fizikai állapot,

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

CT-lézer -mammográfia

CT-lézer -mammográfia Tájékoztató anyag CT-lézer -mammográfia Sok nő fél az emlőráktól, mégis nehezen szánják rá magukat a szűrővizsgálatra. A MeDoc Egészségközpontban rövid időn belül, fájdalommentes vizsgálat során a jelenleg

Részletesebben

szka105_17 É N É S A V I L Á G Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5.

szka105_17 É N É S A V I L Á G Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. szka105_17 É N É S A V I L Á G Anyu, ne gyújts rá! Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. ÉVFOLYAM tanári Anyu, ne gyújts rá! 5. évfolyam 243 MODULVÁZLAT

Részletesebben

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Milyen esetekben fordulunk

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Az iskolai felvilágosítás, egészségvédelem, emlőönvizsgálat

Az iskolai felvilágosítás, egészségvédelem, emlőönvizsgálat Az iskolai felvilágosítás, egészségvédelem, emlőönvizsgálat Odor Andrea országos vezető védőnő osztályvezető Védőnői Szakfelügyeleti Osztály Országos Tisztifőorvosi Hivatal 1097 Budapest, Gyáli út 2-6.

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében. Kutatási összefoglaló

Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében. Kutatási összefoglaló Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében Kutatási összefoglaló Készült a Védőnők továbbképzése és ismeretterjesztő kampánya az apák gyermekgondozási feladatainak

Részletesebben

EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL

EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL DR FARAGÓ SÁNDOR emlékversenyt rendez a Szent Margit Rendelőintézet 2009. október 17-én, 17.00 órakor. 2009-2010. évben Óbudán a Szent Margit Rendelőintézet szervezésében egy

Részletesebben

női egészségért alapítvány

női egészségért alapítvány betegszervezetek együtt Ko NNYEbb női egészségért alapítvány - 74 - Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány Az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány személyes érintettség miatt indult útjára, 2009-2014

Részletesebben

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 MONOSTORI JUDIT 1 AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 BEVEZETÉS Az családokról való ismereteink bizonyos dimenziók vonatkozásában igen gazdagok.

Részletesebben

Nőgyógyászati daganatokról

Nőgyógyászati daganatokról Nőgyógyászati daganatokról 2015.10.08 Egészségfejlesztési Iroda Tapolca Dr. Lövei Péter Anatómia Méhtest Méhnyak Méhnyak Méh üregében: egyrétegű hám Hüvelyben: többrétegű hám A kettő találkozásánál: átmenet

Részletesebben

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Sajtóközlemény 2011. Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 144 helyszín, közel fél millió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a 2010 év statisztikája. Tovább folytatódik

Részletesebben

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József TARTALOMJEGYZÉK Bevezető I. Útmutató I/1. Nemet mondás,

Részletesebben

Oszlassuk el a tévhiteket a rákról!

Oszlassuk el a tévhiteket a rákról! Oszlassuk el a tévhiteket a rákról! Prof. dr. Simon Tamás Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet és A Nemzetközi Rákellenes Unió a 2013-as évre, a Rák Világnapra a címben megjelent jelmondatot

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

A fele se mese. A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése. Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty

A fele se mese. A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése. Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty A fele se mese A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty Megdöbbentõ, ha azt mondom, hogy ezt a rákos betegséget vírus okozza? Pedig

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

Az ivóvíz helyzetről és a víztisztítási lehetőségekről tabuk nélkül

Az ivóvíz helyzetről és a víztisztítási lehetőségekről tabuk nélkül Az ivóvíz helyzetről és a víztisztítási lehetőségekről tabuk nélkül Előszó helyett Ennek az e-könyvnek nem lehet terjedelménél fogva, és nem is célja minden részletre kiterjedő tájékoztatást adni a magyarországi

Részletesebben

Amit a méhnyakrákról tudni érdemes

Amit a méhnyakrákról tudni érdemes Amit a méhnyakrákról tudni érdemes Dr. Koiss Róbert TÁMOP.6.1.3. Szakmai Vezető A HPV szerepe a rosszindulatú daganatok kialakulásában 1974: a HPV-k szerepet játszhatnak a méhnyakrák kialakulásában (H.zur

Részletesebben

Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: )

Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: ) Mérési azonosító (Nem kell kitöltened!) Egészség kérdőív 6. osztályos tanulók részére Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: 2005.10.12.) Kérlek, hogy válaszodat jelöld így! (Ha elrontottad a választ,

Részletesebben

Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen

Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek Konferencia a Női Egészségről, az Emlő Egészségéről 2010. június 14. Indokolta Magyarországon évente több, mint 2000-en

Részletesebben

LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003

LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003 (ELŐZETES ADATOK) BUDAPEST, 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2004 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Társadalomstatisztikai főosztályának

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében Dr. Bicsák Krisztina mb. főosztályvezető Népegészségügyi Főosztály Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014. február 26. Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében EFI-k elhelyezkedése

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan

Részletesebben

Sokan halnak meg megelőzhető(1) betegségekben Magyarországon

Sokan halnak meg megelőzhető(1) betegségekben Magyarországon 3. szint szeptember-október Sokan halnak meg megelőzhető(1) betegségekben Magyarországon Még mindig nagyon sokan halnak meg olyan betegségekben, amelyeket megfelelő életmóddal meg lehetne előzni. A javuló

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia!

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia! Biztosan hallottad a médiákból, hogy szeptembertől tilos lesz a közétkeztetésben a sót + cukrot kitenni az asztalra! Többször hallottam, bemondták a Kossuth rádió híreiben és szépen beolvasták a miértet

Részletesebben

Edzésterv fizikai tesztek teljesítéséhez

Edzésterv fizikai tesztek teljesítéséhez Tisztelt Sporttársak! Az alábbi edzésterv olyan céllal készült, hogy útmutatást adjon Nektek az MKSZ JAB és a BKSZ JAB követelmény rendszerében előírt fizikai felmérési szint teljesítéséhez szükséges felkészüléshez.

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg!

Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Az anyagi függetlenség képlete A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Mi a pénz? A pénz alapvetően ENERGIA. Igaz? Mi az energia?

Részletesebben

E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v -

E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - Az egészség nem minden, de az egészség nélkül a minden is semmi. E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - (Arthur Schopenhauer) Életkora Neme (kérem, húzza alá) nő férfi Legmagasabb iskolai végzettsége

Részletesebben

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az egészséges életre nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés A tanulási idő fokozatos növekedése, a munkahelyeken a szellemi munka túlsúlyba kerülése, a mozgásszegény, ülő életmód egyre többször okoz neurotikus

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017.

NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017. NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017. Egészségügyi állapot 1. Van Önnek vagy családtagjának bármilyen egészségügyi problémája? A magyar internetező népesség 57%-a küzd maga vagy valamely családtagja egészségügyi

Részletesebben

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló Készítette: Juhász Arnold és Beczéné Bálint Mónika Intézményünk bemutatása: A Dózsa Átmeneti szállás a BMSzKI Központi

Részletesebben

Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata Frissített útmutató Page 2 Ebben a betegtájékoztatóban a méhnyakszűrés eredményét magyarázzuk el, amely vizsgálat célja a méhnyak (a méh alsó része) sejtjeiben

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Szakmai közélet. Pszichoterápia VITA A GYERMEKEKKEL VÉGZETT PSZICHOTERÁPIÁRÓL VITÁK, HOZZÁSZÓLÁSOK. A gyerekterápia létjogosultsága

Szakmai közélet. Pszichoterápia VITA A GYERMEKEKKEL VÉGZETT PSZICHOTERÁPIÁRÓL VITÁK, HOZZÁSZÓLÁSOK. A gyerekterápia létjogosultsága Szakmai közélet Pszichoterápia VITÁK, HOZZÁSZÓLÁSOK VITA A GYERMEKEKKEL VÉGZETT PSZICHOTERÁPIÁRÓL - - - - - - - - A gyerekterápia létjogosultsága A vitaindító Horgász Csaba gondolata miszerint a gyerekterápia

Részletesebben

Miért akarnak otthon szülni a várandósok?

Miért akarnak otthon szülni a várandósok? Hol szüljünk a XXI. században: Kórházban, Születésházban, Otthon? Interdiszciplináris fórum Budapest, 2011. január 28. Miért akarnak otthon szülni a várandósok? Szebik Imre Orvosok a Szabad és Biztonságos

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

3 Nagyatád, 4 Salgótarján, 5 Eger, 6 Budapest)

3 Nagyatád, 4 Salgótarján, 5 Eger, 6 Budapest) A betegek visszajelzései, mint a minőségbiztosítás indikátorai Prof. Simon Tamás 1, Gellénné Rezsnyák Erika 2, dr. Kiss Istvánné 3, Kreicsi Mária 4, Bak Imre 5, Szentmiklósi Judit 6 ( 1 Magyar Rákellenes

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Egy még hatékonyabb búzafűlé kúra érdekében

Egy még hatékonyabb búzafűlé kúra érdekében Egy még hatékonyabb búzafűlé kúra érdekében Olvassa figyelmesen az alábbi tanácsaimat! Emlékszik arra, hogy mit is javasoltam Önnek annak idején, amikor elkezdte a búzafűlé kúrát? Lehet, hogy már el is

Részletesebben

Alaphang tréning 2. rész - Családreform

Alaphang tréning 2. rész - Családreform Alaphang tréning 2. rész - Családreform Munkafüzet 2. Alaphang tréning 2. Családreform 2. rész Ideje másképp látni a világot és a gyereked 2. lecke Mintamókus 2. 1. Eszközök és az ő forrásuk azaz kinek

Részletesebben

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20) Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi

Részletesebben

Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008. november 20., csütörtök, 15:55 eszközök:

Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008. november 20., csütörtök, 15:55 eszközök: Otthonápolás Cégegészség Fogorvos Homeopátia Online gyógyszertár RSS Iratkozzon fel RSS-csatornáinkra! KÖNYVAJÁNLÓ Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008.

Részletesebben

GONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL

GONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL Szolnok Városi Óvodák- Székhely (Szapáry utcai Óvoda) GONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL Készítette: Kindernay Dóra óvodapedagógus Szolnok 2018. 1 Az önállóságra nevelés nem arról szól, hogy megtanítod

Részletesebben

Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL!

Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL! Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL! Az influenza ellen nem a C-, hanem a D-vitamin véd. A magyarok több mint 90 százaléka azonban tél végére D-vitaminhiányos. A tél végére

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. június 29-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. június 29-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŐVELİDÉSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 4/2009. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. június 29-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 5-6. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke A TÁRSADALMI BŰNMEGELŐZÉS STRATÉGIÁJÁNAK MEGVALÓSULÁSI FELTÉTELEI A NAGYVÁROSOKBAN Köszönöm a meghívást.

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek. Gondolatok Maurits Ferencről

Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek. Gondolatok Maurits Ferencről Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek Gondolatok Maurits Ferencről Bevezető Skiccek, rajzok, pálcikababák, kusza vonalkák. Ha rákérdezünk a gyermekkép alkotójára, hogy ez épp most mit ábrázol,

Részletesebben

Jarabin Kinga. Kedves Olívia!

Jarabin Kinga. Kedves Olívia! Jarabin Kinga Kedves Olívia! Kedves Olívia! Mire levelem megérkezik hozzád, már biztosan újra nyugodt leszek és békés, de most pipa vagyok, haragos és mérges! Már megint hadat üzent nekem az a makacs és

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép:  Súly: Ár: Átütő erő: Méreg: Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye Almáskamarási

Részletesebben

B17 vitamin rák ellen

B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen A B-17 vitamin (Laetrile, Amigdalina) alternatív rákgyógyszer, injekció és tabletta a rákos sejtek csökkentésére, megszüntetésére, valamint szaporodásuk megállítására

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg

Részletesebben