A HIT KAPCSOLATAI. Jegyzet Jim Sanders tanításaiból július 26.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A HIT KAPCSOLATAI. Jegyzet Jim Sanders tanításaiból 2009. július 26."

Átírás

1 A HIT KAPCSOLATAI Jegyzet Jim Sanders tanításaiból július 26. Nagyon szeretném, ha a mai napon sikerülne befejezni a tanítássort, azt a témát, amit elkezdtünk a korábbi hetekben. Mert meg kell azt értenünk, hogy a hitünk működéséhez nem csak arról van szó, hogy megtesszük a megvallásainkat, hanem a hitünkhöz hozzá kell még adnunk bizonyos dogokat. Hiszem, hogy ma végig tudok menni a tervezett mondandómon. Máté 25/14 Mert éppen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. /15/ És ada az egyiknek öt tálentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest, és azonnal útra kele. A saját képességeikhez mérten adta nekik a tálentumokat. Mindenkinek vannak ilyen tálentumai, hiszen a Róma levélben olvassuk, hogy Isten ajándékai és elhívásai megbánhatatlanok, visszavonhatatlanok. Van tehát elhívásunk. És mivel van elhívásunk, van hozzá ajándékunk is. Ajándékozottak vagyunk, mindegy mennyi ideje vagyunk a gyülekezetben, vagy hány évesek vagyunk. /21/ Az ő ura pedig monda néki. Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe. Mivel a kevesen hű voltál, ezért sokra bízlak ezután, - mondja az Úr. Ez folyamatosan működik az életünkben, ahogy hűségesek vagyunk és bebizonyítjuk magunkat Istennek, úgy fejlődünk és haladunk. Gondolkodni sokféleképpen lehet, nekünk úgy kell gondolkodnunk mindig, hogy Isten királyságára irányítsuk a figyelmünket. Miután az embert Isten megvizsgálta, hogy abban, amit rábízott, abban hűséges volt, utána teszi uralkodóvá a fölött. - Más szóval elhívást kap a szolgálatra! Ahogy Pál mondja, hogy Isten hűségesnek talált és ezért rendelt el a szolgálatba. Utána válunk uralkodóvá az elhívásunk és a szolgálatunk felett. Azt tapasztaltam azoknál, akik hűségesen kezdték Istennél és Isten rájuk bízott néhány dolgot, hogy mások nem szeretik őket. És nem kedvelik azokat, akiket Isten már uralkodóvá, vagyis gondviselővé tett a sok felett. Ez egy nagy csapdája az ellenségnek. Vegyük példának Benny Hinnt. Benny Hinn már nincs abban megpróbálva, hogy Isten felkentje lehessen. Ő már felkent. És eszerint kapja majd az ítéletét is. A szolgálata szerint, hogy azt betöltötte-e? De nem tudnám nektek felsorolni, hányan vannak azok a keresztények, akik úgymond nem boldogok Benny Hinnel kapcsolatban. Vannak egész alapítványok, akik harcolnak ellene. 1

2 Visszatekintve egy szolgálóra még a Biblia-iskolaéveimből, aki nagyon híres ma is és gyarapodó. Kaptam egy címet, ahol az interneten kereshettem és oldalon keresztül, ahogy kerestem, ahol csak szerepelt a neve, minden oldal ellene fordult. Végül is konkrétan a nevére találva, megint csak ugyanez volt a helyzet. Egy újabb címet keresvén is azt tapasztaltam, hogy a keresztények milyen nagy gyűlölettel vannak iránta. Istenkáromlónak nevezik. Mondom nektek, hogy róla minden mást lehetne mondani, csak ezt nem. Ezeket szerettem volna elmondani nektek az elmúlt tanításokkal kapcsolatban még, mert ezeket a két előző tanításhoz még hozzá kellett volna kapcsolni. A mai napon pedig arról szeretnék szólni nektek, hogy mik azok a dolgok, amelyeket hozzá kell kapcsolni a hitünkhöz. Mert vannak bizonyos dolgok, amelyeket hozzá kell adni a hitünkhöz. Azért nagyon fontos ez, mert a megvallásaink önmagukban nem fogják elvégezni a szükséges dolgot, hogy eredményt hozzon. Róma 12/3 Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy senki ne tartsa többre magát, mint kell, hanem józanul gondolkodjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét. Vagyis amikor újjászületünk, akkor megvan nekünk a hit mértéke. Az Istennel való kapcsolatunkban minden a hit körül mozog. Példaként, ha a kerékpárt vesszük, a kerékagy a küllőknek a központja, az abroncsnak és minden más részének. És a kapcsolatunk nem lesz olyan Istennel, mint amilyennek azt kívánjuk, hacsak a hitünk nincs a kapcsolat középpontjában. Mert ez a hit annyira központi magja az Istennel való kapcsolatunknak, mint ahogy a keréknek a központja a kerékagy. A hittel tehát szorosabban és közelebbről kell foglalkoznunk és meg kell határoznunk különböző definíciók szerint, hogy mi is a hit. A hit szó mindig is hordozott önmagában egy hűség, hűségesség fogalmat! Mert lehetetlen a hit és hűség fogalmát egymástól elválasztani, illetve elkülönülten tárgyalni. Amikor a hűségről beszélünk, akkor az magában hordozza a stabilitás, vagyis az állandóság, a megbízhatóság, az odaadás, az odaszenteltség tulajdonságokat. És ezekben a tulajdonságokban tudjuk mérni az Istennel való közösségünket, vagy kapcsolatunkat. Tehát a hit jóval túl mutat azon, hogy kijelentjük, mit szeretnénk Istentől megkapni, és megtesszük a megvallásunkat, hiszünk benne és az megvan nekünk. Persze ez része a hitünknek, és erről fogok ma beszélni, hogy mi szükséges még hozzá. A hűség pedig magába foglalja azt a kitartó hűséget ahhoz az egyhez, amelyhez az Isten egy fogadalommal, vagy elfogadással, megvallással hozzá köt minket. Ebben fogjuk tudni meghatározni a hűségességünket, vagy a megbízhatóságunkat Isten felé. Azután meg kell vizsgálni, hogy a stabilitást megtaláljuk-e az életünkben? 2

3 Meg kell találjuk az odaszánást is az életünkben Istennek, ha abban az igaz hitben akarunk működni, amiről az Írások szólnak! Mert a hitünk nem tud nagyobb szintre emelkedni az életünkben, mint amilyen szinten a stabilitásunk, a megbízhatóságunk és az odaszánásunk áll. Ahogy Pál írja a Timótheushoz írt első levelében, hogy Isten hűnek talált engem és ezért rendelt a szolgálatra! Emlékeztek rá, hogy olvastuk az alkalom elején, hogy aki a kicsin hű volt, arra bízatik a nagyobb feladat. Az, hogy uralkodóvá, vagyis valami fölé helyez minket Isten, az nem a mennyre vonatkozik. Ha gondviselővé helyez minket valami felett, az nem a mennyben lesz majd, mert ott nincs szükség arra, hogy valami felett uralkodjunk. Olvassuk el a Máté 24/45-46 Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tett az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Áldott az a szolga, akit az ő ura mikor hazajön, ily munkában talál. Először is szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a hű és bölcs szolgálóról szól! A bölcsességről nagyon sokat szólhatnánk és a Példabeszédek is tele vannak Isten bölcsességével, amiből tanulhatunk. Akit az ő ura gondviselővé tett az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt. Ahogy mondta Péternek is és mondja nekünk is, hogy tápláld, legeltesd az én nyájamat! Nézzük meg a 46-os versben, hogy mi a következménye ennek? Áldott az a szolga, akit az ő ura mikor visszajön, ily munkában talál. Az egyik legfontosabb kérdés számunkra az Úr visszajövetelével kapcsolatban az, hogy vajon talál-e majd hűségességet az életünkben? Talál-e megbízhatóságot, állandóságot az életünkben? Ezek az istenifajta tulajdonságok az életünkben. Jézus azt is mondja, hogy vajon talál-e majd hitet a földön, amikor visszaér? Ha igen, akkor ezeket a tulajdonságokat fogja találni a személyben. A hit továbbá jelent feltétlen, teljes bizalmat Isten felé. Mert nem lehet jelen a hit abban az esetben, ha ez a feltétlen bizalom nincs meg bennünk Isten felé. Tehát a hit sokkal több annál, mint hogy valamit követelünk és kijelentjük, hogy az a miénk. Ezek a tulajdonságok, amiket említettem, fogják meghatározni, hogy tényleg rálátunk arra, hogy igaz hitünk van-e Istenben? És ha ezek megvannak, akkor az igaz megvallásaink valóban meg fogják hozni azt, amiben hiszünk Istennél. A hit egy teljes bizonyosságot hordoz magában Isten minden képességével kapcsolatban! Lapozzunk el az I. Timótheus 4 fejezetében a 3

4 /8-10/ Mert a test gyakorlásának kevés haszna van, de az istenfélelem mindenre hasznos, mert megvan benne a jelenvaló és a jövendő élet ígérete. Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó. Hiszen azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden embernek Üdvözítője, a hívőknek mindenképpen. Ez az istenfélelem azt jelenti, hogy Istenhez való hasonlatosság! Azért, mert az élő Istenbe vetjük a reménységünket. Bízunk Istennek a képességében, az Ő erejében. A hit továbbá azt is jelenti, hogy egy bizalommal teljes reménységünk van. Teljesen biztosnak kell lennünk. Egy pozitív megvallást tesz arról, amiben hiszünk. Ha az illető bizalommal teljes Isten felé, akkor nem fog tenni a hitével ellentétes megvallásokat! Ha az Istenben való bizodalmunk megrendül, akkor halljuk, hogy a hitével ellentétes kijelentéseket tesz csalódottságában! A hit tehát azt jelenti, hogy bizakodóak vagyunk és azt, hogy egy teljes bizonyossággal és pozitív bizonyságtétellel elvárjuk azt, amiben hiszünk. Mindezek magukba foglalják a hitet. Tehát a hit jelent még egy teljes bizonyosságot, egy teljes megbizonyosodást. Zsidó 10/21-22 És mivel nagy főpapunk van az Isten háza felett, Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel való meghintés által és testük meg van mosva tiszta vízzel. Tehát a hitnek teljes bizonyosságával kell közelednünk Istenhez. Amikor Isten előtt hitben akarunk állni, akkor teljes bizonyossággal kell lennünk mind afelől, ami Ő maga: Istennek a tulajdonságaiban, a fedhetetlenségében, személyében, a megbízhatóságában. És teljes bizonyossággal kell tudnunk azt, hogy Isten meghallja az imáinkat. A megvallásainknak mindig is Isten Igéjének a vonalában kell elhangoznia. Tehát az igaz hit azt jelenti, hogy teljesek vagyunk abban a bizodalomban afelé, aki az ígéretet tette számunkra. A hitünk csak egyetlen módon működik: ha teljes bizodalmunk és bizonyosságunk van Isten felé. És így fognak a megvallásaink is csak működni. Hangsúlyozom, hogy az emberek, ha megtették a megvallásaikat, hiszik, hogy abban rendben vannak, de az csak egy része. Nagyon fontos része az ember hitének a működésében, hogy megvallásokat tesz. De ha nincs hűségesség az életemben Isten felé, ha nincs bizalom Isten irányába az életemben, ha nem bízom meg, és nem reménykedem Istenben, ha nincs bizonyosságom Isten ígéretei felől, akkor nem lesznek hatékonyak a megvallásaim. Akkor a megvallásaim, csak üres szavak. Nem lesznek hittel teljes szavak. Azt hiszem ez az oka annak, hogy az emberek nem kapják meg azt, amiben hisznek! Vannak dolgok, aminek a kiépítéséhez hosszabb időre van szükség. Hallgattam Jesse Duplantis szolgálót a héten, aki elmondta, hogy egy bizonyos dologban 16 évbe telt, amíg az előjött az életében. Vannak olyanok, akik nem tudják megkapni azt, amit megvallanak. Valahol valami hibádzik tehát, valaki téved, de azt tudjuk bizonyosan, hogy Isten soha nem téved. 4

5 Tehát nem arra van szükség, hogy mi birtokoljuk a hitet, hanem egy olyan hitre van szükség, ami birtokol minket. El kell jutnunk erre a helyre. Jézus, amikor a földre jött, akkor az Ő hite teljesen uralta Őt. Nem azért jött a földre, hogy Ő birtokolja Istent, hanem azért jött a földre, hogy Isten teljesen birtokolja Őt! Nekünk is ezt kell tennünk a hitünkkel. Mindaz, ami belőlünk kijön, az hűségességből fakad. Mindaz, ami belőlünk kiárad, az egy bizalomból fakad, egy megbízhatóságból. Egy bizalommal teljes reménység van bennünk, teljes bizonyosság. És mindaz, ami a szánkból kijön, az egy pozitív kijelentése annak. És akkor ez a hit fogja uralni a hívőt. Nem úgy áll majd, hogy én próbálok hitet nyerni, hanem egy olyanfajta hitet próbálunk kimunkálni az életünkben, ami ural minket. Ez egy kis időbe telik, amíg ezt a hitet elnyerjük, de utána ez a hit fog uralni minket. Volt-e már olyan az életünkben, amikor egy probléma úgy tornyosult előttünk, mint egy hegy? Bizonyára volt ilyen. Szóltunk-e hozzá? Valamit akartam nektek megemlíteni, és az most előjött, - a múlt héten úgy emlékszem, hogy hoztak egy rendeletet, hogy a különböző külföldi valutákban felvett kölcsönökre és hitelekre a részletfizetések összegét ezentúl a bankok nem módosíthatják. Mert ez ennek az országnak ez egy katasztrofális helyzetet szült, emberek tízezreit hozta lehetetlen helyzetbe. Volt, akinek majdnem megduplázódott a havi törlesztő részlete ezért, mert a bankok módosították a visszafizetendő részleteket. A bankok felé nem érzek túl nagy szívélyességet, de ugyanezt látni az Egyesült Államokra is. Mondhatni, hogy világviszonylatban nagy bajokat kevertek és hoztak elő ezek a dolgok. Ha valaki ilyen problémával szembesült, akkor szívesen összefogjuk a hitünket és ezeket a hegyeket elmozdítjuk az életünkből. Valakinek bizonyára megvallásokat is kellett tenni. Bárki képes arra, hogy ezeket a problémákat elmozdítsa az életéből, úgyhogy ha nem kételkedik a szívében, és megparancsolja annak a hegynek, hogy eltávozzon az életéből! Hogyan tudunk ilyen hitre szert tenni, ami ural minket? Az emberek próbálják Istent a fizikai síkról megközelíteni a hústest oldaláról. Úgy gondolkodnak, ahogy a fizikai ember gondolkodik, a testi gondolkodás szerint. De Istent így nem lehet a gondolatainkkal megközelíteni és hatékonynak lenni. Istent a szellemi oldalról kell megközelíteni. Tehát ahhoz, hogy a hitünk teljesen hatékony legyen és ezeket a hegyeket el is mozdítsa, a hitünket össze kell kapcsolni bizonyos dolgokkal. Ha akarunk egy finom ételt készíteni, a bizonyos alkotó elemeket bele kell tenni az edénybe, és úgy kell összefőzni, hogy jó íze legyen, és valami legyen belőle. A járulékos részeket bele kell tenni. Ha a hitnek csak az egyik oldaláról közelítünk, akkor nem tudjuk a hitünket olyan hatékonyan működtetni, ahogy azt Isten szolgáltatná. A hitnek valamennyi komponensét együtt belevetjük a hitünkbe, akkor sokkal hatékonyabban fog működni, mintha csak egy komponensét működtetjük annak. 5

6 Ha egyesítjük ezeket a komponenseket, amelyből a hit valóban előáll, akkor a hitünk hatékonyabban fog működni, mintha csak egyet kiragadunk belőle, és csak azt az egyet működtetnénk a komponensek közül. Azért van ez, mert az alkotóelemek összességében erőteljesebbek, mint egy komponens egymagában. Tehát ezért bele kell olvasztanunk a hitünkbe mindazokat a komponenseket, amelyből a hitünk áll és így összességében együtt kell a hitünket működtetni. Példabeszédek 3/1-2 Fiam az én tanításaimról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te szíved: Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és bőséges gazdagságot hoznak néked. Ha elkezdjük a hitünkhöz hozzákapcsolni azokat a komponenseket, amikről szóltunk, annak az lesz a következménye, hogy a hitünk, ha elkezd hatékonyan működni, a hitünk hozzánk kapcsolja azokat a dolgokat, amiket szeretnénk. Mit ad hozzánk? - Napoknak hosszú voltát hozza, hosszú életet és bőséges gazdagságot hoz. Ha tehát hozzáadod ezeket a komponenseket a hitedhez és a hitedet így hatékonnyá teszed, akkor ez a teljes hit azzal szolgál feléd, hogy hozzákapcsolja az életedhez mindezeket, amit itt felsorol. Ha a hitnek csak egy komponensével akarsz dolgozni és ezzel a részkomponenssel akarod megszerezni mindazokat az ígéreteket, amiket az Írások mondanak, csak egy része a hitnek azt nem fogja elvégezni. De mindezeket a komponenseket egybevegyítve a hitünk birtokolni fogja mindezt az ígéret sort. El ne feledkezzél az én tanításomról, az én törvényemről, vagyis Isten szaváról, - alapelveket jelent ez. Isten alapelveket adott a gyermekeinek. Az alapelveket tehát hozzá kell vennünk járulékosan a hitünk működéséhez. Ezeket az alapelveket, ha hozzávesszük a hitünkhöz, és azokat működtetjük, ezek olyanok lesznek, mint egy erődítmény az életünkben. Úgy megerősítik az életünket, hogy soha nem fogunk elbukni. Ellapozunk a következő Igékhez, amit most más megvilágításban fogunk megnézni és óriási megértést fogunk meríteni belőle: II. Péter 1/4-5 Amely által a megígért igen nagy és becses áldásokkal ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyünk, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. Eképpen ezért minden igyekezettel azon legyetek, hogy a hitetekhez adjatok hozzá igaz emberséget, az igaz emberséghez pedig az ismeretet. Először is felhívom a figyelmeteket arra, hogy igen nagy ígéretekről van szó! Tehát Isten valami olyat akar megcselekedni az életünkben, ami igen nagy. A nagynál is nagyobb, túláradó. Hogy ezek által az ígéretek által, az isteni természet részeseivé legyetek! Minél több ígéretében járok már Istennek, amikor ezek mind egybejönnek és a hit teljesen birtokol engem, akkor ki tudom kerülni a romlottságot, amely a kívánságban van-e világon. Tehát a világnak a romlásait, a pusztulásait ki tudom kerülni az életemben. Miért? 6

7 Mert a hit oly mértékben ural, birtokol engem, hogy ha azt mondom a hegynek, hogy keljen fel és vesse magát a tengerbe, megcselekszi, enged nekem. Olyan hitnek vagyok a birtokában, hogy amikor azt mondom az ördögnek, hogy menjen, akkor elmegy! Ha azt mondom a betegségnek, hogy elmenjen, akkor elmegy! És így Istennek a túláradó áldásai kezdenek az életemben megjelenni! Ezért mondja az 5-ős Igében, hogy teljes szorgalommal, igyekezettel azon legyetek! Tehát ez azt jelenti, hogy ennek a törekvésnek mindig az elménkben, a gondolatainkban ott kell lenni, naponta hozzá kell adnom ezeket az említett dolgokat a hitemhez, amit Isten adott nekem. Teljes igyekezettel, teljes szorgalommal kell hozzáadnom ezeket a hitemhez. És mindemellett, amiket hallunk, és amin gondolkodunk, azok nagyon fontosak. Mert vannak dolgok, amiket hallunk, hogy azok semmit nem adnak hozzá a hitünkhöz, vannak dolgok, amiket kimondunk, és semmit nem tesznek hozzá a hitünkhöz, vannak dolgok, amiket megcselekszünk, de semmit nem adnak hozzá a hitünkhöz. Tehát ma itt vagyunk, és ezeket halljuk itt. Ezzel hozzáadtunk a hitünkhöz, mert szolgáltunk a hitünknek azzal, hogy ezt hallottuk teljes szorgalommal, teljes igyekezettel. Mi az az életedben, amiben szorgalmasnak találod magad? - Eszegetsz, van, aki az autóját tartja nagy szorgalommal tisztán, van, aki igen szorgalmas abban, hogy a konyhája mindig tiszta legyen, sőt vannak olyan háziasszonyok, akik naponta kétszer végigtakarítják a házukat, hogy tiszta legyen. Az én édesapám pl. mindig arra tanított engem, hogy mindig minden igyekezettel azon legyek, hogy minden villanyt lekapcsoljak, ami nem kell. Tehát amikor teljes igyekezettel van valaki valamin, akkor azt biztos, hogy nem fogja elhagyni. Az életünk egy napján sem, egyetlen helyzetben sem fogjuk azt a dolgot elhagyni, mert állandóan azon igyekszünk, hogy az meglegyen. Minőségi szinten kell egy döntést hozni, hogy ezeket a dolgokat nem fogom elhagyni az életemben, semmilyen körülmények között, egy nap sem. Teljes igyekezettel azon leszek, hogy ezeket hozzáadom a hitemhez. Ekkor lesz képes a hitünk azt a hegyet [hegyként tornyosuló problémát] felemelni és beledobni a tengerbe! Minden démon fog engedelmeskedni a hitünk hangjára, a betegség is meghajtja a térdét a hitünkre, s el fog menni! Ilyen pl. az, amikor teljes igyekezettel készülünk a nyári vakációnkra, hogy az jól sikerüljön. Rákészülünk, mindent elrendezünk, hogy készen álljunk a nyaralásra. És ha nem tudjuk ezeket időben lerendezni, akkor nem lesz teljes a nyaralás. Tehát fel kell készíteni magunkat, hogy ebben teljes igyekezettel leszünk. Teljes igyekezettel azon leszünk, hogy a hitünkhöz ezeket hozzáadjuk. Jelenti ez azt, hogy semmiképpen nem fogom hagyni, hogy ez elkerülje a figyelmemet. Éppen ezért minden igyekezettel azon legyetek, hogy ezeket adjátok hozzá a hitetekhez. Ez a hozzáadni azt is jelenti, hogy táplálni, ellátni. Teljes igyekezettel azon legyetek, hogy a hiteteket ellássátok, tápláljátok ezekkel. Hozzá kell ezeket adni a hitünkhöz. Ennek a hozzáadni szónak van egy olyan jelentése is, hogy szolgálni valaki felé. Ellátni a hitünket vele, szolgálni a hitünkhöz azzal, hozzá adni a hitünkhöz azt, és ezt napi 7

8 rendszerességgel meg kell tenni a hitünkkel. Ilyenkor szolgálunk a hitünk felé. Hozzá adjuk a hitünkhöz ezeket nap mint nap. Miért? Azért, hogy a hitnek minden részlete jelen legyen, hogy működjön számunkra. Mik voltak ezek, amiket említettünk? Első a hűségesség! Mi volt a hűségesség? A hűségesség jellemvonásaiban benne van a teljes stabilitás, állandóság, megbízhatóság, odaszánás, odaszentelés. Ezeket a jellemvonásokat szorgalmasan kell fejleszteni. Akkor is szorgalmasan munkálkodni kell rajta, amikor nem úgy érezzük. Akkor is szorgalmatosnak kell lenni ezekben, amikor nem akarjuk. Sok olyan dolog van, amit a testünk abban a pillanatban nem akar megtenni, de a hitünket el kell látni a hűségességgel. Mit mond a Zsidó 10/25 verse? - El ne hagyjuk az összegyülekezéseinket! Miért? Mert ilyenkor is hozzáadunk a hitünkhöz. Szolgálunk a hitünk felé, és teljes bizodalmat fejlesztünk ki Isten felé ilyenkor. Egy bizalommal teljes reménységet. Amikor így szolgálunk a hitünk felé, vagyis ezeket hozzáadjuk a hitünkhöz, így lesz erőteljesebbé a hitünk. És mindezeket teljes igyekezettel, teljes szorgalommal kell hozzácsatolni a hitünkhöz. Szolgálunk a hitünkhöz, hozzá kapcsolunk a hitünkhöz, tápláljuk vele a hitünket. A legjobb része még hátra van a mai tanításnak, megnézzük most a: Lukács 22/31-32 Mondá pedig az Úr: Simon! Simon! Ímé, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited, te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. El ne fogyatkozzék, kudarcot ne valljon a te hited. Jelenti ez az el ne fogyatkozzék, hogy: ne hogy kihagyjuk, vagyis imádkozom, hogy a hitedet ki ne hagyd. És azért is tanít minket arra, hogy miket kell még szolgáltatni a hitünkhöz. Imádkozom azokért a dolgokért, amelyek hozzátesznek a hitedhez. Miért? Azért, mert az ördög arra törekszik, hogy megrostáljon téged, mint a búzát. Akkor sikerül neki, ha nem adod hozzá azokat a bizonyos dolgokat a hitedhez. Ilyenkor előnyt adsz neki ahhoz, hogy hozzáférhessen az életedhez. Másrészt, ha másként lenne, akkor Jézusnak nem lett volna szükséges ezt az imát elimádkozni. Tehát mindazokat a dolgokat gondosan őriznünk kell, hogy a hitünk megmaradjon, hogy az ördög ne tudja lecsökkenteni a hitünket a nullára, hogy el ne fogyatkozzék a hitünk. Zsidó levél 13/5 fejezetében mondja Jézus, hogy Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled! Jézus mondta, hogy soha el nem hagylak téged. Ha akarod, hogy a hited valóban működjön, akkor ezek a hozzákapcsolt részek feltétlenül szükségesek. Az ördög azon munkálkodik, hogy a lényegről elterelje a figyelmedet, hogy azokat a dolgokat lehagyjuk és megfeledkezzünk róla, ami szükséges a hitünkhöz. Azért mert ő is tudja, hogy egy alkotóelem a hitünkhöz hozzáadva nem fog úgy működni és nem lesz olyan hatásos, mint az összes alkotóelem egyben. És ha nem vagyunk ebben gondosak, akkor az ördög képes arra, hogy lecsökkentse a hitünket nullára. És ilyenkor hiába vannak a jó megvallásaink, annak nulla az eredménye. 8

9 Vagyis mire van szükség? Hogy minden egyes alkotóelemet egyesítsünk a hitünkkel. Még egyszer megnézzük mik ezek? Ezért ismét visszatérünk a: II. Péter 1/4 Amely által a megígért igen nagy és becses áldásokkal ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek. Most olvassuk el az 5-7 verseket, hogy mit kell hozzáragasztanunk a hitünkhöz, hogy a hitünk működjön? /5-7/ Éppen ezért minden igyekezettel azon legyetek, hogy a hitetekben mutassátok meg /vagyis adjatok a hitetekhez/ IGAZ EMBERSÉGET, az igaz emberséghez ISMERETET, Az ismerethez MÉRTÉKLETESSÉGET, a mértékletességhez pedig KITARTÁST, a kitartáshoz pedig az ISTENFÉLELMET, Az istenfélelemhez pedig atyafiakhoz való HAJLANDÓSÁGOT, az atyafiakhoz való hajlandósághoz pedig SZERETETET. /8/ Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek sem restek, sem gyümölcstelenek a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében. Ha ezek megvannak bennünk, akkor ezek tesznek majd minket képessé arra, hogy valóban megálljunk és ne legyünk sem restek, sem gyümölcstelenek. /9/ Mert akiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról. Akiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó és elfelejtkezik arról, hogy valóban megtisztult a régi bűneiből. Megfigyelted-e, hogy hány keresztény van abban a kelepcében, hogy a régi bűneiről beszél, nem felejtkezett el arról és arról megvallást tesz. Mert a régi bűneiben és azoknak a kárhoztatásában él. Amikor ezt a kárhoztatást megengedem magamnak, akkor azon a szinten fogok élni, ahol a világ, akik nem ismerik az Urat. Tehát a hitem lecsökken oda, ahol a világ van, és az én hitem is úgy fog reagálni a világ dolgaira, mint a világban élőké. És így azok a dolgok, amelyeket birtokolok, azokért ugyanúgy meg kell dolgoznom, mint a világnak. Ha ezek megvannak és gyarapodnak és bővölködnek bennetek, ezek majd azt teszik veletek Mit tesznek veletek? - Azt, hogy nem lesztek sem restek, sem gyümölcstelenek! Újra térjünk vissza az 5-ös vershez, hogy mit kell hozzáadnunk a hitünkhöz? A hitünkhöz hozzá kell adni az igaz emberséget, vagyis az erkölcsi tisztaságot, vagy jóságot, az ismeretet. Ez azt jelenti, hogy tanulmányoznunk kell, hogy az a tudás, ismeret rendelkezésünkre álljon. Egyfajta bölcsesség ez, mert szeretnénk eljutni oda, hogy Istennek a teljes bölcsességében, az epignosisban tudjunk működni nap mint nap. Az ismeretben pedig mértékletességet, a mértékletességhez ragasszunk kitartást, a kitartáshoz ragasszunk istenfélelmet, ami az Istenhez való hasonlatosság. Vagyis ez az istenfélelem atyafiakhoz való hajlandóságot jelent, testvérekhez való kedvességet, a testvérekhez való ragaszkodáshoz pedig adjunk szeretetet! 9

10 Ez tehát többek között azt mondja nekünk, hogy ha kedvesek vagyunk a testvéreinkhez, akkor hatékonyabban fog működni a hitünk. Vagy ha szeretetben járunk egymással, akkor is hozzáadtunk a hitünkhöz. Ha megbocsátunk, hozzáadtunk a hitünkhöz. Az ördög pedig nem akarja, hogy ezeket cselekedjük. Azt akarja, hogy nehezteljünk egymásra, tartsuk számon ezeket. Mert azon mesterkedik, hogy a hitünket lecsökkentse a nullára. Mi az oka ennek? Miért szeretné ezt? Mert tudja, hogy ha valóban meg van a hitünk, akkor a hitünk képes hegyeket megmozgatni! Jézus azt mondta, hogy minden lehetséges annak, aki hisz! Az ellenség nem akarja, hogy ezeket hozzákapcsoljuk a hitünkhöz, nem akarja, hogy kedvesek legyünk egymással, nem akarja, hogy megbocsássunk egymásnak. Azt akarja, hogy nehezteljünk egymásra, és ne kedveljük a másikat. Ha ezt eléri, akkor ezzel is lecsökkenti a hitedet, mindaddig, amíg az a nullára csökken. Ha ide eljutott, hogy a hitedet lecsökkentette a nullára, és akkor megtámad, akkor ő fogja a győzelmet aratni az életedben. Isten olyan győzelmet adott nekünk a hitünk által, hogy mindenkor képesek legyünk győztesek lenni. Hála legyen az Istennek, aki adja nekünk, mindenkor adja nekünk a győzelmet Krisztus Jézusban! Egy ilyen hitet ad nekünk, amely teljesen birtokol minket a működésében. Annyira birtokol minket, hogy a sátán nem tud hozzánk férni, nem tud minket birtokolni a hitünkben és teljesen a lábunk alatt van! Ha valaki nem szeretetre méltóan és nem kedvesen viselkedik a másikkal, senki másnak nem ártott csak saját magának, és az ördög együttműködik ebben veled. Van egy imádság, ami a harmadik személlyel kapcsolatos. Ezt a harmadik személyt az ördög szokta küldeni, és úgy munkálkodik az életünkben, hogy minket bajba keverjen azáltal, ahogy arra reagálunk. Az ördögnek ezzel az a célja, hogy minket elpusztítson általa. Misszionáriusai, küldöttei vannak az ördögnek a harmadik fél személyében. Ezt bele fogjuk kapcsolni az imádságainkba, a közbenjáró imáinkba, mint egy imát, mint egy megvallást! Amikor Isten küldi a harmadik személyt az életünkbe, Ő azért küldi, hogy az bátorítson minket, szeressen minket, előrébb vigyen minket. Ha pedig mindezeket hozzáadjuk a hitünkhöz, és ilyen hittel megyünk Isten elé imádkozni, akkor Isten meg fogja hallgatni és válaszolni az imánkat. A hitünket pedig el kell vetnünk, mint egy mustármagot. És amikor elvetettük a hitünket, úgy hogy azt kimondtuk, akkor az fel fog növekedni egy nagy fává. Oly hatalmas fává, hogy a világ összes madarai képesek azon megnyugodni. Ezeket bele kell dolgozni az imaidőnkbe. Csak idézni szeretném itt a: Példabeszédek 28/20 A hűséges ember bővölködik áldásokban. És itt a végén egy igen jó igehelyet hozunk elő: 10

11 Jelenések 17/14 Ezek a Bárány ellen viaskodnak, és a Bárány legyőzi őket, mert uraknak Ura, és királyoknak Királya, és az Ővele való hivatalosak /vagyis hűek/ választottak és hűek is. Elhívottak, választottak és a hűek! Ezek fognak az Úrral visszajönni. Lássad a sorrendet: - elhívottak, választottak és hűek! Hallelúja! Az Úr visszajövetelekor jövünk így vissza az Úrral! Azt hiszem ez segített ma nekünk a hitünkben, hogy a hitünk működéséről megértést kapjunk. Több dolog elhangzott ma itt. Gondviselővé az Úr nem a mennyben fog tenni téged bizonyos dolgok felett, hanem már most itt a földön, amire elhívott téged, hogy megtedd, amire most kijelölt, hogy azt megtedd. Meg leszel próbálva abban, hogy hűséges vagy-e benne, hogy igazan állsz-e benne? Nagyon szeretem, amikor Pál mondja, hogy hűségesnek, igaznak talált engem az Úr, és így rendelt a szolgálatra. Ez egy nagyon fontos rész. Ismertem hűséges embereket, meg volt bennük a feddhetetlenség, a megbízhatóság, a testvéri szeretet, a hűség és nem tudtak semmit a hitről, ill. a hit megvallásáról. Hiányzott ez a komponens az életükben és szenvedtek. Minket úgy neveltek, hogy gyermekkorunkban belénk nevelték ezeket a tulajdonságokat, és akik a televízióban híresek a szolgálatukban láthatod őket szintén így gyermekkorukból hozták ezt magukkal. És mikor megtanulták a hitet és megvallásaikat, akkor már készek voltak rá, hogy fussák a pályát. És az Ige így működött számukra. Az emberek meg vannak próbálva és nem is tudják. Valakinek adtam pénzt, hogy fizesse be a bankba és addig futott vele, hogy nem ért be vele a bankba. Tehát hiányzik ez a karakter és nem fog a hite működni, nem adta a hitéhez. Anyagi problémái lettek, meg van az oka, hogy miért. Tehát ezeket hozzá kell adni a hitünkhöz, hogy a hitünk működjön, a megvallásaink működjenek. Mert ekkor működik a hitünk. Ez egy nagyon fontos üzenet! Itt ebben az életben adatott nekünk elhívás az Úrtól. Sokan vannak az elhívottak, kevesen a választottak. Miért? Mert nem mennek át a próbákon. Az egyik legnagyobb próbatételünk a pénz teszt. Nem lesz az illető sikeres prédikátor, ha a pénzteszten megbukik. Ez csak egyik a sok közül. Találkoztam pásztorokkal, akik annyira megdöbbentek ezeken a próbákon, hogy nem mentek át rajtuk. És most pedig a nagy impartálások ideje van, az Úr szeretne közölni veletek ajándékokat, szellemi ajándékokat. De ezekhez szükséges, hogy ezeket hozzáadjuk a hitünkhöz és akkor Isten gondot visel rólunk. Jesse Duplantis 16 évig állt valamiben hitben. Ő volt az, akit elragadott az Úr a mennybe is, hogy láthassa, és hogy találkozzon az Úrral. 11

12 Mit mondott neki az Úr! - Jövök! Azt válaszolta, hogy tudja mindenki, hogy jössz Uram! Az Úr felemelte a hangját és azt mondta, hogy Nem tudják! Tehát felemelte az Úr a hangját! És ha az, akkor több mint tíz évvel ezelőtt volt, ben volt ez, tizenöt éve akkor most ennyivel közelebb kerültünk hozzá? Szeretnénk, ha a dolgok a helyükre kerülnének, ha az Úr elhelyezett egy helyre, akkor maradj ott, ott legyél hűséges, ragaszkodj ott ahhoz a helyhez! Ott áldott leszel! Ma kell, hogy gondviselővé váljunk valamik felett. És az Igével uralkodunk a betegség felett, a hiány felett, a szegénység felett. Én olyan csodákat láttam, hogy el sem tudnád képzelni. A személyes életemben is láttam csodákat. Láttam gyógyulásokat egy szempillantásban. Az ellenség hazug tüneteket próbál rád tenni, de azokat nem fogadjuk el, el kell menniük. De erre a helyre el kell jutni, és így lehet eljutni. Egy elkötelezés a részedről, hogy ezt megcselekszed, hogy elfoglalod a helyed és ott meg is maradsz abban. Ott kell elkezdeni, ahol állsz és ez nem egy szomorú dolog. A jutalom az örökkévaló érte! Mi igenis nacionalisták vagyunk, de Isten királyságának nacionalistái vagyunk. Mert Isten királyságát építjük. Olvasod te is az I. Korinthus 10/32-ben, hogy meg ne botránkoztassuk se a zsidókat, se a pogányokat vagyis a nemzeteket, sem az Isten gyülekezetét. Én úgy értékelem, hogy én Isten királyságához tartozom, hogy az útlevélben és jogosítványba mi van írva, az egy más dolog. De az én királyságomnak, Isten királyságának nincsenek határvonalai. Hallelúja! Nincs határok közé szorítva. Boldog napok, amikor ezeket már látjuk és egy új elme szerint kezdünk gondolkodni. Nagy gyógyulások vannak most is jelen az alkalmon. Fogok Jézus nevéről is prédikálni, ahogy az Úr előhozza a dolgokat. Nagyon fontos, ha kiépül a hitünk Jézus nevében is. A Bibliaiskolába jártak velem olyanok, akik utána Afrikába mentek és az őserdőben találkoztak valami óriáskígyó féleséggel. Nem volt náluk semmi védekezési eszköz Tudom, hogy nem hazudtak. Az ördögnek a megnyilvánulása volt ott. Az ujjukkal rámutattak és mondták, hogy Jézus nevében! És megváltozott ez az óriáskígyó, formát váltott, pillangóvá változott és elrepült! Tehát az az óriáskígyó már magában az ördögnek a megnyilvánulása lehetett, hogy megijessze őket. De elrepült! Dicsőség Istennek! Ámen! 12

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14.

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. HATALOM KRISZTUSBAN Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. Köszöntjük az internet televízión a nézőket, első alkalommal van, hogy korlátlan számban nézhetik az Istentiszteletet, nagyon örülünk

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT

AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT Pasarét, 2016. április 3. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT Énekek: 8,1. 4.; 275; 483,1-2.; 167 Lekció: 5Mózes 1,19-28 Alapige: 5Mózes 1,29-33 Akkor

Részletesebben

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten

Részletesebben

Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján

Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján Példa: Az engedelmesség Jónás könyve alapján Egy hív édesapa fia lelkipásztornak készült. A fiú elhatározta, hogy külföldre megy egy fels bb tanulmányi fokozat megszerzése érdekében. Az édesapa aggódott

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. március 13. Az elmúlt héten a papi szolgálatról szóltunk, amely minden hívőt érint. Jelenések könyvében az 1/5-6 verseit olvastuk.

Részletesebben

Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. október 16.

Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. október 16. HÍVŐK HATALMA I. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. október 16. Sok tanítás van a szívemen, amit az Úr ma szeretnék átadni számotokra, ez a hatalomról szóló tanítás. Örömmel mondjuk itt el, hogy

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által

ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által ALAPTANÍTÁSOK Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által Isten Szelleme által történı vezetésünkrıl hallotok tanítást, ennek a tanításnak a harmadik részét fogjátok hallani. A mai

Részletesebben

A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán

A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán A NAGY VACSORA Alapige: Lk 14,15-24 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: Boldog az, aki Isten országának

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui Máté 16:15-19 Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élı Istennek Fia. És felelvén Jézus,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Jólét-Isten áldásainak mértéke

Jólét-Isten áldásainak mértéke - 1 - Jólét-Isten áldásainak mértéke Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben.

Részletesebben

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

- Példa: misszionárius és az alkoholista. Isten egyik legnagyobb vágya, hogy boldogok legyünk. - Ezért szeretné megosztani velünk Önmaga szeretetét. - Ezért szeretne része lenni a mi életünknek. A mi legmélyebb vágyunk, hogy jók legyünk és szerethessünk.

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal Az egyik legelsı kazettánk volt a hatalomról, és most rátérünk ennek a sorozatnak a 2. kazettájára. Efezus: 1:20 Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

NINCS MÁS FUNDAMENTUM

NINCS MÁS FUNDAMENTUM Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom

ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom Jézus Nevérıl hallotok tehát tanítást a mai napon, a tanítássorozat 2. része következik. Három Igével kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html )

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR

AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR Pasarét, 2012. július 15. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR Lekció: Zsolt 73,1-3. 13-18. 23-28 Ászáf zsoltára: Milyen jó az Isten Izraelhez,

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1.

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. Szolgálati elhívásokról, és szolgálati ajándékokról lesz tanítás a mai napon. A pásztori eléhívásról tanítunk. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket

Részletesebben

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1.

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1. 4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: János evangéliumának magyarázata II., Kálvin Kiadó, Budapest, 2011, Bolyki János:

Részletesebben

megtanultam, hogyan jön létre a hit

megtanultam, hogyan jön létre a hit megtanultam, hogyan jön létre a hit Miskolc, 2011 FAITH TO LIVE BY Originally published in English by Derek Prince Ministries, Charlotte, USA - under the title: FAITH TO LIVE BY, ISBN 0-89283-042-5 Copyright

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III.

JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III. JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. július 17. A mai napon folytatjuk a Jelek, csodák témakörben a tanítássort, és az első Ige a Márk 16/17 Azokat pedig, akik hisznek,

Részletesebben

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13.

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13. A HÁLAADÁS ÁLDOZATA Jim Sanders tanításából 2009. december 13. Áldott legyen az Úr neve. Köszönjük Uram a gyógyító kenetet, ami ma jelen van, és minden gyógyulást. Minden dicsőséget neked adunk. Köszönjük

Részletesebben

A SEGÍTŐ BIZONYSÁGA. 2015. augusztus 23. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra

A SEGÍTŐ BIZONYSÁGA. 2015. augusztus 23. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra A SEGÍTŐ BIZONYSÁGA 2015. augusztus 23. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra Hisszük, hogy nem véletlenül jöttetek ma el, hogy az Úr akaratában vagytok

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

A házassági eskü III. rész

A házassági eskü III. rész A házassági eskü III. rész Én esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy -t, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A TÚLSÓ PARTON 2 0 0 5 2 0 0 6 NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár

A TÚLSÓ PARTON 2 0 0 5 2 0 0 6 NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár A TÚLSÓ PARTON 2 0 0 5 2 0 0 6 NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár DIÁKNAPTÁR 2005/2006 A mottó és a A túlsó parton c. elbeszélés részlet Haľko József 2005-ben megjelent Mindennapi kenyerünk cimű könyvéből. Az illusztrációs

Részletesebben

A CSODÁK ÜZENETEI. Áldunk téged a benne kapott hívásért, az Őérte való megigazíttatásért, megszentelésért.

A CSODÁK ÜZENETEI. Áldunk téged a benne kapott hívásért, az Őérte való megigazíttatásért, megszentelésért. Pasarét, 2015. október 11. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A CSODÁK ÜZENETEI Énekek: 105,1; 66,1-2. 4. 8; 77,7-8; 468 Lekció: 2Királyok 3,9-18 Alapige: 2Királyok 3,16-17 És monda:

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jöv be lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Mary-Anne S. 60/27. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által!

Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Magasztalunk és dicsőítünk Téged, hogy igéd és Szentlelked által a világ teremtésétől fogva annak végezetéig Jézus Krisztus evangéliuma köré kiváltképpen való

Részletesebben

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra III. Testi fejlıdés Szeptember 25., péntek, 20 óra László lépett be utoljára a közösségi terembe, amely hatalmas boltíves helyiség volt, bútorzatául pedig egy nagy asztal szolgált, körülötte néhány paddal

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21.

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. Hálát adunk neked drága Mennyei Atyánk, köszönjük a csodálatos gyógyulásokat. Miközben továbbra is folynak a gyógyító ajándékok, mert

Részletesebben

KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18.

KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18. KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18. Nem vagyunk a törvény alatt, a kegyelem alatt vagyunk. Hamarosan a keresztről fogok tanítani, mert vannak olyan keresztények, akik azt

Részletesebben

Lekció: Zsolt. 29 2012. dec. 16. Ami megrendül, és ami nem

Lekció: Zsolt. 29 2012. dec. 16. Ami megrendül, és ami nem Lekció: Zsolt. 29 2012. dec. 16. Textus: Zsid. 12.18-29 Gazdagrét Ami megrendül, és ami nem A Zsidókhoz írt levél csúcspontjához érkeztünk. Szerzőnk, az igehirdető, ebben a szakaszban magas szinten műveli

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

KÖZEL VAN HOZZÁD AZ IGE

KÖZEL VAN HOZZÁD AZ IGE KÖZEL VAN HOZZÁD AZ IGE 2015. június 21. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra Megemlékezünk arról, amit az Úr tett értünk, akkor is, amikor nem látjuk.

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

EBED-MELEK DÍCSÉRETE

EBED-MELEK DÍCSÉRETE Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Olvasd

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése 1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi

Részletesebben

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van. Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben