Alapfeladat-e a tehetséggondozás?

Átírás

1 Új Katedra Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1095 Budapest, Máriássy u Tel.: , fax: Felelős kiadó: dr. Guller Zoltán Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva Felelős szerkesztő: Varga Gabriella gabriella.varga@commitment.hu Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Főmunkatárs: Horváth Gábor Miklós Munkatársak: Gyulai Zsófia, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1095 Budapest, Máriássy u Tel.: , fax: Ügyfélszolgálat: Tel.: 52/ , Fax: 52/ ugyfelszolgalat@commitment.hu Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/ Nyomdai munkák: OOK Press, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila ISSN (nyomtatott) ISSN (online) A tartalomból Törvénymódosítások futószalagon Költségvetés félidőben Iskolai erőszak eszköztelen pedagógusok Emo: veszély vagy divat? Példakép(telenség) A szakképzés helyzete napjainkban Szép magyar ének könyv Béres Józseftől Lábos Szabolcs, a kreativitás kalandora A legbátrabb város Matúz Gábor filmje Bucz Magor Szent Korona-másolatot készített Alapfeladat-e a tehetséggondozás? Beköszöntő Az elmúlt időszakban több olyan, a kormánypártok oldaláról induló kezdeményezés történt, amelyek jogos aggodalomra adtak okot a tehetséggondozó programokban részt vevő intézményekben. Először az Arany János Tehetséggondozó Programot érte kellemetlen támadás, majd a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetésének ötlete merült fel, a évi költségvetési javaslat pedig a két tannyelvű középiskolák kiegészítő támogatását szüntette volna meg, s úgy tűnik, jövőre felére csökken az Útravaló program támogatása. Az Arany János programnál hibára hivatkozott a tárca, és hajlandó volt a korrekcióra, eseti megoldás született, de a programban részt vevő intézmények egy évre azért fellélegezhettek. A nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését célzó javaslat benyújtásakor a kormány és a minisztérium jobbára hallgatott, igaz, a kezdeményezés végül nem került az Országgyűlés napirendjére. Most úgy tűnik, a két tannyelvű intézmények is megúszhatják támogatásuk megkurtítását, bár a kiegészítő normatíva kifutó megszüntetésének lehetősége továbbra is fennáll. Az Útravaló program esetében ugyanakkor hajthatatlannak tűnnek a kormánypárti képviselők és a tárca. Ennek legfőbb oka alighanem a programot érintő botrány, melyet jelenleg az ügyészség is vizsgál, bár az is kétségtelen, hogy az idei évben rendelkezésre álló összeg sem volt már elegendő, az elmúlt években nőtt a pénzhiány miatt elutasított pályázók száma. A legtöbb tanulsággal a több mint két évtizede eredményesen működő két tannyelvű intézményeket érintő előterjesztés sorsa szolgál. A kormánypárt oktatási munkacsoportjának vezetője kezdetben még védte a javaslatot, mondván, a két tannyelvű oktatás nem számít oktatási alapfeladatnak. A nagyvonalúságot mi sem igazolja jobban, mint az, hogy elmondása szerint nem akarják megszüntetni ezt a képzéstípust, csak a finanszírozást szeretnék az önkormányzatokra vagy a szülőkre testálni. A botrány kirobbanását követően ugyanő már úgy nyilatkozott, hogy csak tévedésnek tudja minősíteni a történteket, s módosító javaslatot nyújtanak be a támogatás visszaállítása érdekében. Azt azért látni kell, hogy a tehetséggondozás, s általában az egyéni, differenciált fejlesztés ellehetetlenülésének folyamata nem most kezdődött. Sokkal inkább arról van szó, hogy az elmúlt időszak folyamatos költségvetési megszorításainak következményeként jószerével ezek a programok maradtak meg e tevékenység szigeteinek. Az alaptámogatások csökkentése miatt a többi intézményben erre a célra már nem jut finanszírozott idő, eltűnt, vagy az ingyen, lelkesedésből elvégzett feladatok körébe sorolódott a korrepetálások, a szakkörök vezetése, a versenyekre való felkészítés. A évi költségvetés történjék bármi is a két tannyelvű iskolákkal, az Arany János vagy az Útravaló programmal tovább ront ezen a helyzeten. A jelentős forráselvonás és az ezzel összefüggő intézkedések, köztük a maximális osztálylétszámok emelésének lehetősége vagy a nem tanórai foglalkozásokat érintő szabályozás fellazítása tovább szűkíti a fenntartók és az intézmények lehetőségeit. Ez a logika az esélyegyenlőség az, ha mindenki ugyanannyit kap, a hatékonyság pedig az, ha valami minél olcsóbb logikája. Nem veszi figyelembe azt, hogy minden gyerek, minden intézmény, minden település más, következésképpen ugyanannak a feladatnak az elvégzéséhez, ugyanolyan eredmény elérése az adottságoktól függően jelentősen eltérhet egymástól. Az esélyegyenlőség azonban az Alkotmányból is levezethetően a közoktatásban azt jelenti, hogy minden gyerek jogosult a képességei, tehetsége kibontakoztatásához szükséges támogatásra. Ebből pedig nem következik más, mint hogy az egyéni képességfejlesztés s így a tehetséggondozás is a közoktatás alapfeladata, ennek finanszírozása pedig az állam kötelezettsége. Kellene, hogy legyen november 1

2 Súlypont Törvénymódosítások futószalagon Éppen csak túljutott a parlamenti zárószavazáson a közoktatási törvénynek a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztését célzó módosítása, máris újabb két, kormánypárti képviselők által beterjesztett önálló javaslat tárgyalása kezdődik meg. A kapuzárási pánik jeleit mutató szocialista és szabad demokrata képviselők ámokfutása tehát folytatódik; a koncepciótlanságot jól mutatja, hogy a kisebb lélegzetű, még el sem fogadott, tárgyalási szakaszban lévő módosító javaslatot a másik, nagyobb terjedelmű salátatörvény máris módosítaná. S ha ez nem lenne elegendő: a két javaslat aláírói lényegében ugyanazok. A korábban benyújtott, mindössze két passzust tartalmazó javaslat az iskolai erőszak, pontosabban annak egy vékony, ám a médiában annál nagyobb hírverést kapó szeletét, a tanár-szülő konfliktusokat lenne hivatott megakadályozni. Ezt a célt azonban aligha sikerül majd azzal elérni, hogy az iskolai szervezeti és működési szabályzatokat, házirendeket kiegészíteni rendeli olyan szabályokkal, amelyek az intézmény biztonságos működését garantálják, mert betartásuk mindenki számára kötelező. Már csak azért sem, mert ez ma is többnyire része ezeknek a dokumentumoknak, különösen ott, ahol ezek a konfliktusok gyakoribbak. A javaslat újdonsága tehát nem ez, hanem az, hogy ezáltal a szabálysértésekről szóló kormányrendelet kiegészülhet, s így az, aki egy oktatási intézményben botrányt okoz, akár forintos pénzbírsággal is sújtható lenne. Könnyű belátni, hogy ez tüneti kezelés. Nem a szülő-tanár konfliktust megelőző diák-tanár konfliktust próbálja akár preventív módon megoldani, hanem a végső ponton megjelenő erőszakos cselekedetet büntetné. De kérdéses az is, hogy milyen visszatartó ereje lesz egy olyan büntetésnek, amit az esetek többségében nem lehet majd végrehajtani, mert az elkövető fi- zetésképtelen. Az indulatok viszont aligha csillapulnak ettől, sőt könnyen lehet, hogy visszájára sül el a fenyegetés. Nagyobb lélegzetű a közoktatási, a felsőoktatási és az önkormányzati törvényt egyszerre módosítani kívánó javaslat. Ez utóbbi elem egyúttal alighanem eleve reménytelenné teszi elfogadását, hiszen az önkormányzati törvény elfogadásához kétharmados többségre van szükség. Ennek fényében valószínűsíthető, hogy egyszerű alibikeresés történik, mintegy a szocialista képviselők jó szándékát demonstrálva. A javaslat szerint a kormány visszavenné azt a jogot a felsőoktatási intézményektől, hogy eldöntsék, megkívánják-e a hozzájuk jelentkezőktől az emelt szintű érettségi vizsgát vagy sem. Ez visszatérés a kétszintű érettségi eredeti koncepciójához, amit a 2002-es kormányváltást követően éppen a most is pozícióban lévők rúgtak félre. A módosító csomag ezen elemével így akár az ellenzék is egyetérthetne, ám a felkészülési idő rövidsége miatt (a képzés szintjén már 2010-től át kellene állni az új rendszerre, azaz alig néhány hónapjuk lenne a diákoknak a döntésre, illetve az intézményeknek a képzés megszervezésére) jó eséllyel ez sem teljesül. Kell-e tartani a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztésétől? A kormány elfogadta a közoktatási törvény azon módosítását, mely szerint azokban a többcélú intézményekben, amelyekben az általános iskolai képzés mellett gimnáziumi, szakközépiskolai vagy szakiskolai képzési programot is működtetnek, az 1 6. évfolyamon akár teljes egészében folyhat nem szakrendszerű oktatás. A változtatás ugyanakkor ezt a lehetőséget bizonyos feltételek megléte esetén kiterjeszti valamennyi általános iskolára is. A módosítás tehát egyszerre visszalépés a tavaszi javaslathoz képest, amely a többcélú intézményekben kötelező jelleggel törölte volna el a szakrendszerű képzést az 5 6. évfolyamon (kérdésessé téve ezzel a nyolcosztályos gimnáziumok létét is), és továbbterjeszkedés, amennyiben az önálló általános iskolákban is megengedi ezt a lépést. A feltételek nem túl szigorúak: az oktatást úgy kell megszervezni, hogy az ne okozzon indokolatlan hátrányt a tanulóknak. Ez a puha szabály, könnyű belátni, nehezen értelmezhető, és könnyen vissza lehet élni vele. A javaslat elfogadása azt jelzi, hogy a volt szabad demokrata miniszternek sikerült meggyőznie (vagy csak a költségvetés elfogadása előtt valahogy rábírnia a támogatásra) korábbi koalíciós partnerének képviselőit arról, hogy történjen lépés a 6+6-os iskolaszerkezeti váltás irányába. Az elfogadott módosításból ugyanakkor az is kiderül, hogy támogatói képtelenek vagy nem akarnak a nagyvárosokon kívüli világról tudomást venni. Pedig nem nehéz belátni, hogy amennyiben ez a spontán, irányítatlan folyamat végbemegy a közoktatásban, úgy könnyen kettészakadhat a közoktatás, az esélykülönbség, a leszakadás pedig drámai mértékben növekedhet. A javaslat elfogadása ellen szólhatott volna az Oktatási Hivatal által a nem szakrendszerű képzés 5 6. évfolyamon történő részleges, kötelező bevezetésének tapasztalatairól szóló vizsgálat eredménye is. Eszerint ugyanis bár az intézmények 95%-a eleget tett a törvényi kötelezettségnek (5% azonban lényegében megtagadta azt!), a megvalósítás az iskolák alig harmadában éri el az elvárható szintet. Az intézmények több mint felében alapvető módszertani problémák tapasztalhatók, minden nyolcadik intézményben pedig nagyon súlyosak a hiányosságok. Ezek az eredmények jól jelzik, hogy a döntés előkészítetlen volt, így bár az iskolák engedtek a kényszernek, a rendelkezésnek inkább csak formálisan, adminisztratív szinten tudtak vagy akartak eleget tenni. Jellemző adat, hogy a rendelkezésre álló, a tanítási idő 20 50%-át kitevő időkereten belül csak a minimális mértéket éppen meghaladóan (24,5%) végeztek nem szakrendszerű képzést. A passzív ellenállás oka azonban aligha csak ez. Mert bár a nem szakrendszerű oktatás nem jelenti a tantárgyak vagy a tananyag eltörlését, csupán ez utóbbi a fejlesztendő készségek alapján történő tömbösítését, az eredmény a kialakulatlan gyakorlat miatt könnyen káoszhoz vezethet, amikor mind a tanulás, mind a pedagógusok munkaszervezése összezavarodik. Vitatott az is, hogy a nem szakrendszerű képzés esetén kiváltható-e az a ma élő gyakorlat, hogy a diákok mindent kétszer tanulnak meg, először egy alacsonyabb, majd egy magasabb szinten. Egyes tantárgyak esetében (pl. matematika) ez igaz, mi több, ezeknek az ismereteknek az oktatása ma is lineárisan történik. Más tárgyak, így például a történelem tanítása esetében már felmerül az a kérdés, hogy vajon 12 évesen és 18 évesen ugyanolyan mélységben sajátíthatók-e el egy-egy történelmi kor ismeretei vagy sem. A válasz nyilvánvalóan nem. A tapasztalatok mindenesetre arra intenek, hogy ahogyan más intézkedések (szöveges értékelés bevezetése, buktatás tilalma stb.) esetében is történt, az akarnok, türelmetlen, a felkészülést mellőző bevezetés több kárt okozhat, mint amennyi haszonnal jár. Az úszást sem úgy tanítjuk, hogy mély vízbe dobjuk a gyereket november

3 A módosítás másik eleme bővítené a nevelőtestületek, a szülői és diákszervezetek jogosítványait az intézményvezető-választás folyamatában. A javaslat szerint a vezetői megbízás annak adható, aki a szavazásra jogosultak legalább negyven százalékának a támogatását megszerzi. Ez több súlyos problémát is felvet. Egyfelől lehetővé teszi a többségi akarat figyelmen kívül hagyását, ami felveti azt a kérdést, hogy mi szükség van egyáltalán a szavazásra. Másrészt durván korlátozza a fenntartó kétharmados törvényben biztosított jogosítványait (ezért is része a törvénymódosítási mixnek az önkormányzati törvény módosítása). Végül látni kell azt is, hogy bár a szakszervezeti lobbi erőteljesen támogatná a nevelőtestületek ilyen jogosítványait, a javaslat végül Súlypont is szembe megy a józan gyakorlattal: az intézmények vezetőit szinte sehol sem a munkavállalók választják meg. A javaslat szintén értetlenségre okot adó eleme az, amely lehetővé tenné, hogy a pedagógus-továbbképzéseken részt vevők a követelményeket a gyakorlati ismeretek kivételével akár személyes jelenlét nélkül elsajátítsák. Szakmailag nehezen támogatható javaslat, hiszen ez a módozat éppen az egymástól tanulás lehetőségét korlátozza. Az egyetlen érv az ötlet mögött valószínűleg az lehet, hogy a pedagógus-továbbképzés támogatása 2010-ben megszűnik, s ily módon a képzések olcsóbbá tehetők. Olcsóbbá és kevésbé hatékonnyá, azaz egy rossz döntés hozta magával az újabb rossz döntést. (celia) Költségvetés félidőben Vesztésre áll a közoktatás Félidőhöz érkezett a évi költségvetés vitája. A kezdeti heves tiltakozás után mintha csendesedne a vita, miközben csupán kisebb kedvező módosulás történt az eredeti javaslathoz képest például a hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésének támogatása terén. Ugyanakkor lapzártakor nincs elmozdulás az alaptámogatásokat illetően, a kormány a közoktatás támogatására továbbra is milliárd forinttal kevesebbet kíván biztosítani jövőre, mint teszi azt 2009-ben. A médiában a legnagyobb visszhangot a kedvezményes étkeztetéshez nyújtott állami támogatás csökkentésének terve kapta. A javaslat szerint az idén Ft-os támogatás január 1-jétől a harmadára, Ft-ra csökkent volna. Ez az elvonás lehetetlen helyzetbe hozta volna a fenntartókat. A normatíva eddig sem fedezte az étkeztetés költségét, a nagyvonalúnak pedig nehezen nevezhető napi Ft-os támogatás napi 100 Ft alá csökkentése pedig azt jelentette volna, hogy az önkormányzatoknak még mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk, hogy biztosítani tudják az ingyenes vagy kedvezményes étkezést a diákoknak. Látva a felháborodást, a kormány rövid ötletelés után (felmerült az a megoldási javaslat, hogy a hátrányos helyzetű települések pályázhassanak a teljes támogatási összegre, míg a többiek a harmadára zsugorított hozzájárulással kellett volna, hogy beérjék) visszakozott. Így, ha értékéből veszít is ez a támogatás, nominálisan legalább változatlan öszszegű marad jövőre is. Hasonló visszalépés történt a két tannyelvű iskolák esetében is, ahol a kiegészítő normatíva összege jövőre is az idei szinten marad. Ugyanakkor, hogy azért senki ne dőlhessen nyugodtan hátra, továbbra is él az a kormánypárti felvetés, mely szerint kifutó rendszerben később mégis megszüntetnék az ilyen intézmények kiegészítő támogatását, s részben fizetőssé tennék ezt a képzési formát. Némileg javult a művészetoktatás költségvetési helyzete is, ami azonban nem jelenti azt, hogy az elmúlt évek elvonásai után jövőre kimaradna a megszorításokból. A módosító javaslatok nyomán azonban a normatíva csak ugyanolyan mértékben, azaz 7,5%-kal csökken, mint legtöbb társa, s ez a változás is csak 2010 szeptemberétől él majd. Azzal, hogy a költségvetési támogatás az eredetileg tervezettnél kevésbé csökken, együtt jár, hogy a diákoktól kérhető térítési díj mértéke sem nő a korábban javasolt mértékben november A legsúlyosabb probléma továbbra is az alaptámogatások, az ehhez kapcsolódó kiegészítő normatívák összegének 7,5%-os csökkentése, amely reálértéken számolva százalékkal alacsonyabb összegű támogatást jelent. Mindez pedig már január 1-jétől, azaz tanév közben megvalósulhat, hiszen az erről szóló törvénymódosításnak már csak a zárószavazása van hátra. A szakmai programok támogatása esetében is hajthatatlannak tűnik a kormány. Jelen állás szerint marad a pedagógusonkénti Ft összegű szakkönyv-vásárlási támogatás 4000 Ft-ra csökkentése, a pedagógus szakvizsgára és a továbbképzésekre fordítható teljes összeg elvonása, jelentősen csökken az informatikai fejlesztések támogatása, és egyetlen fillér sem jut a mérési, értékelési feladatok elvégzésére, valamint a pedagógusok minőségi munkáját támogató teljesítménymotivációs alapba. Nem kaptak kormánytámogatást az Útravaló programot érintő módosítások sem, így jövőre az idei összegnek csupán a fele, 1,1 milliárd forint jut erre a célra. Még az eredeti tervekben szereplő elképzelésnél is súlyosabb csapás érheti ugyanakkor az érettségi vizsgát. Már a benyújtott törvényjavaslat is igen szigorú megszorítást tartalmazott, amikor is több mint 70%-kal, 1 milliárd forintról 288 millió forintra javasolta csökkenteni az érettségi vizsga megszervezésével összefüggő intézményi feladatok elvégzésének támogatását. A kormánypártok ugyanis a vita során megszavazták Magyar Bálint korábbi miniszter javaslatát, mely szerint a teljes erre a célra szánt összeget vonják el, a vizsga menedzselését pedig oldják meg a fenntartók a maguk erejéből. Mindez azt jelenti, hogy a vizsgáztatással összefüggő szakmai és adminisztrációs feladatokat a pedagógusoknak nagy valószínűséggel ingyen kell majd elvégezniük, ugyanakkor tekintettel arra, hogy az Oktatási Hivatal e célra fordítható forrásai is jelentősen csökkennek az érettségi vizsga lebonyolításának biztonsága is komoly veszélybe kerülhet. (fl) 3

4 Súlypont Az iskolai agresszió gyakori témája a médiának. Egyes vélemények szerint csupán a sajtó élénk érdeklődése miatt tűnik úgy, hogy az erőszak gyakoribbá vált a közoktatási intézményekben, mások úgy gondolják, a helyzet valóban rosszabbodott ezen a területen. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok mindenesetre azt jelzik, hogy a probléma létező, s azt is, hogy a magyar társadalom és a pedagógusok az erőszakos megnyilvánulásokra érzékenyebben reagálnak (lásd Új Katedra szeptember, TALIS 2008 kutatás). A Kölöknet vizsgálata szerint a tanulók egymás közötti konfliktusai a leggyakoribbak, s kezelésük hasonló mértékben okoz gondot akkor, ha a problémát a diákok egymás között próbálják orvosolni, mintha ehhez a pedagógus közbelépése is indokolttá válik (a válaszadók 60,3%-a, illetve 53,9%-a érzékelte ezt intézményében nagy vagy közepesen nagy problémának). Iskolai zaklatásról legyen szó akár fizikai, akár lelki megfélemlítésről az intézmények mintegy 30,7%-ában, a tanárok és a diákok között konfliktusokról 30,6%-ában, bűncselekmények kezelésének szükségességéről 18%-ában számoltak be, mint olyan gondról, aminek kezelése jelentős erőfeszítést igényel. Nyilván mindezektől nem függetlenül az iskolák valamivel több mint felében súlyos problémaként merül fel a pedagógusok kiégésének megelőzése. Az intézménytípusokat külön-külön vizsgálva jól érzékelhető eltéréseket tapasztaltak a kutatás során: egyértelmű, hogy a legnagyobb gond a szakiskolákban van, őket követik Iskolai erőszak eszköztelen pedagógusok Az iskolai agresszióról készített kutatást a Kölöknet 2009 tavaszán ( A cél az volt, hogy feltérképezzék, a különböző erőszakos cselekedetek hol és milyen gyakorisággal fordulnak elő, milyen problémákat vetnek fel, ezekre milyen megoldásokat alkalmaznak vagy alkalmaznának az érintett intézmények, s ehhez mire lenne leginkább szükségük. A kutatás eredménye nem meglepő módon azt jelzi, hogy az intézmények közül a szakiskolák, az országrészek közül pedig Kelet-Magyarország az a terület, ahol a legsúlyosabb gondok mutatkoznak. Eközben a pedagógusok jelentős része eszköztelen, s külső segítők részvételét igényelné az iskolai agresszió csökkentéséhez, megelőzéséhez. Az iskolák szerint nagy vagy közepes problémát jelentő területek Az egyes problémák kezelése az intézmények hány szá zalékában okoz nagy vagy közepes gondot Általános iskola Középiskola szakiskolával Középiskola szakiskola nélkül Diákok kommunikációja 50,9 71,8 35,1 Diák-diák konfliktus 58,2 72,2 20,4 Tanár-diák konfliktus 31,9 46,5 12,2 Tanár-szülő konfliktus 21,7 10,8 16,9 Szülő-szülő konfliktus 19,1 5,6 1,2 Fegyelmi vétségek 32,7 46,2 25,1 Bűncselekmények 19,5 24,6 6,6 Iskolán kívüli konfliktusok 22,3 23,1 5,9 Szexuális megnyilvánulások 9,9 12,5 4,0 Iskolai zaklatás 31,3 47,2 15,4 Pedagógusok kiégése 51,5 56,6 40,5 az általános iskolák, míg a legkevesebb ilyen jellegű problémával a középiskolákban kell megküzdeniük a tanároknak. A szakiskolákban lényegesen, három és félszer gyakoribbak a tanári beavatkozást is igénylő diák-diák konfliktusok, mint az ilyen képzéssel nem foglalkozó középiskolákban. Még rosszabb a kép a tanár-diák konfliktusokat illetően (ahol több mint négyszeres az eltérés), s majd minden második szakiskolában szembesülnek ezzel a gonddal. Az iskolai zaklatások és a bűncselekmények esetében sem jobb a kép. Előbbiek esetében az érintett szakiskolák aránya közelíti az 50%-ot (míg a többi középiskolában ez a mutató alig haladja meg a 15%- ot), utóbbi magatartásforma pedig minden negyedik szakiskolában (a többi középiskola közül azonban csak minden tizenötödikben) jelent megoldandó feladatot. Az adatokból kiolvasható, hogy összességében az általános iskolák sem nevezhetők a béke szigeteinek, ám ha az adatokat az intézmények területi elhelyezkedése alapján vizsgáljuk, sokkal árnyaltabb képet kapunk. Kelet-Magyarországról jelzik a legsúlyosabb gondokat, az itteni intézményekben gyakoribb a konfliktusok erőszakos kezelése, s nem csupán a városi, de a községi iskolákban is november

5 Mindez azt jelzi, hogy a hátrányos helyzetű régiókban működő, a leszakadó családok gyerekeivel foglalkozó intézményekben lenne szükség a leggyorsabb segítségre. Már csak azért is, mert az iskolák többségében nincs olyan segítő szakember, aki a pedagógusok munkáját támogathatná. Minden negyedik iskolában van csupán pszichológus, s még ennél is kevesebb helyen alkalmaznak szociális munkást, mentálhigiénés szakembert vagy szociálpedagógust. A vizsgálat érdekes eredménye az is, hogy pszichológusokat gyakrabban alkalmaznak a szakiskolai képzéssel nem rendelkező középiskolákban, mint az ilyen képzési programmal is rendelkező középfokú intézményekben vagy általános iskolákban, miközben az agresszív megnyilvánulások éppen ezekben az intézményekben a legkevésbé gyakoriak és súlyosak. Ugyanakkor a többi segítő szakember alkalmazására éppen a szakiskolákban kerül sor gyakrabban, s valószínűleg éppen azokon a helyeken, ahol a legsúlyosabbnak érzékelik a problémát. Ez a helyzet ugyanakkor azt sejteti, hogy míg a kedvezőbb helyzetben lévő középiskolákban a külső szakemberek alkalmazása inkább prevenciós céllal történik, addig a súlyosabb gondokkal megküzdeni kénytelen szakiskolákban és általános iskolákban a már kialakult helyzetek kezelésére veszik igénybe munkájukat. Súlypont Az iskolai agresszió kezelését az intézményekben túlnyomó részben a pedagógusok együttműködésére, a védőnőkkel, a gyermekjóléti szolgálattal, illetve a nevelési tanácsadókkal történő közös munkára alapozzák. Jelentős a rendőrség szerepe is, leginkább ott, ahol már megtörtént a baj, azaz munkájuk inkább konkrét ügyekhez kapcsolódik, s kevésbé van a hangsúly a megelőzésen. Bár az iskolák mintegy fele együttműködik más külső szakemberekkel (pszichológusokkal, mentálhigiénés szakemberekkel, szociális munkásokkal) is, alkalmazásukra az igény ennél jóval nagyobb, s nagy igény mutatkozik az akut helyzetek megoldásában jártas szakemberekre (pl. mediátorokra) is. A különböző megoldások használata és használati igénye iskolatípusonként (%) Különböző szakképzettségek megjelenése az iskolákban programtípus szerint (%) A kutatás módszertana A kölöknet március 26. és április 22. között on-line kérdőíves kutatást végzett az iskolai agresszió témakörében. Ennek során 4486 intézményvezetőt kerestek meg, melyre 493-an válaszoltak. Az adatokat utólagos súlyozással tették országosan reprezentatívvá. A mintába került intézmények közül 355-ben van általános iskola, 104-ben szakiskola, 113-ban szakközépiskola és 64-ben gimnázium. A szakiskolák magas számát indokolta, hogy a kutatók feltételezték, az iskolai erőszak ebben az intézménytípusban a leggyakoribb és a legsúlyosabb. A kutatás a tanulók egymás közötti, a tanulók és a tanárok közötti, a tanulók családja és az iskola közötti erőszakos viselkedésformák előfordulását vizsgálta (a pedagógusok részéről megnyilvánuló agresszióval a vizsgálat nem foglalkozott). Az érintett diákokkal való hatékonyabb foglalkozás érdekében az intézmények több mint felében (55%) kap hangsúlyt a délutáni foglalkozások szervezése, s majd minden második iskolában (45%) drámapedagógiai foglalkozásokat is tartanak. (Más kérdés, hogy ezek a foglalkozások éppen ott hiányoznak, ahol a legnagyobb a A problémák megoldásához mire lenne szükség (%) baj, ahol a legkevesebb az idő a személyes foglalkozásokra, ahol a pedagógusok a leginkább túlterheltek a szakiskolákban.) Minden ötödik intézményben használják a nemrégiben kifejlesztett szociális kompetenciákat fejlesztő programcsomagokat, és kétszer ennyi azoknak az iskoláknak az aránya, akik szívesen csatlakoznának ehhez a programhoz. Az igazgatók szerint az iskolai agresszió kezeléséhez leginkább pénzre, szakképzett segítségre, több időre és a pedagógusok jobb megbecsülésére lenne szükség. Ugyanakkor az is érzékelhető, hogy tudják: önmagában a több pénz nem jelent megoldást. Csak az hozhat előrelépést, ha ezt értelmes szakmai feladatok mentén tudják elkölteni, ha ennek segítségével megoldási eszközökhöz jutnak a pedagógusok november 5

6 Hírek Befektetés a jövőbe Az Európai Unió támogatásával európai színvonalú intézménnyé válik a kölcsei általános iskola A 2010-es tanévben már irigylésre méltó körülmények között tarthatják az órákat a kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Művelődési Központ Általános Iskolájában. A nagyközség önkormányzata a civil szervezetekkel összefogva jövőbe mutató, a térség megtartó erejét növelő, átfogó fejlesztési koncepciót dolgozott ki az iskolaépület megújítására, melynek megvalósítása során több mint 420 millió forint európai uniós támogatáshoz jut a település, ami a beruházás összes költségének 95%-át fedezi. Az iskolaépület 1978-ban épült és jelenlegi állapotában nem felel meg a XXI. század követelményeinek: rossz a hőszigetelése, a fűtése hatalmas összegeket emészt fel, eszközellátottsága hiányos, konyhája korszerűtlen és a kapacitása sem elegendő, a mellékhelyiségek elavultak, az akadálymentesítés feltételei nem megoldottak, hiányoznak a szaktantermek, az egyéni, differenciált fejlesztésre alkalmas helyiségek, kevés az audiovizuális taneszköz, a tornaterem kis mérete korlátozza a tanórai és szabadidős tevékenység lehetőségeit. A település és az iskola vezetői tudják, hogy az elmaradott térségekben a megélhetési nehézségek legfenyegetőbb következménye az elvándorlás, ami az oktatás színvonalának emelésével megállítható, ezért az a kép, ami egy év múlva fogadja majd az iskolába látogatót, már egy egészen más intézményt mutat. Kölcse, Sonkád és Fülesd valamennyi közoktatási intézményének mikrotérségi intézménybe történő összevonása 2007-ben fejeződött be az óvodák integrálásával, az általános iskolai oktatást már 1991-től közösen biztosították az önkormányzatok Kölcse székhelylyel. A mikrotérségi feladatellátás biztosítéka a magasabb színvonalú oktatásnak. A mostani beruházás olyan minőségi javulást tesz lehetővé, amely irigylésre méltó körülményeket biztosít a három település gyermekei, sőt egész lakossága számára. A fejlesztés keretében természettudományi, informatikai, művészeti szaktantermek épülnek, megvalósul a komplex akadálymentesítés, a fejlesztőpedagógiához elengedhetetlen helyiségeket alakítanak ki, sőt egy krízisszobát is berendeznek ez utóbbit saját forrásból az átmenetileg nehéz helyzetbe került családok számára. Lecserélik az elavult taneszközöket, felszereléseket és bútorokat, ezzel lehetővé válik korszerű pedagógiai módszerek alkalmazása, például a kooperatív tanítás-tanulás, az új napközis foglalkoztatóban pedig családias hangulatban folyik majd a leckeírás, korrepetálás. Az új tornaterem és aula a tanulók, illetve a mikrotérség lakosai számára a szabadidő eltöltésére, sportolásra alkalmas közösségi terek létrejöttét biztosítják. A fejlesztés során kiemelt szempont a környezettudatosság a beruházás során környezetbarát megoldásokat alkalmaznak, az energiatakarékos fűtést napkollektor és hőszivattyú segíti, hőszigetelt nyílászárókat építenek be, a bontási hulladék nagy részét is újrahasznosítják. A megújult iskolában szelektív lesz a hulladékgyűjtés, sőt még egy biokertet is létesítenek gyakorlás céljára. A projekt megvalósulásával lehetőség nyílik további kistérségi bázisintézményi feladatok ellátására, a korszerű módszertani ismeretek átadására, továbbképzések, szakmai találkozók szervezésére. Ha van olyan intézmény, mely kiérdemelte a támogatást, a kölcsei általános iskola biztosan ezek közé tartozik: 279 tanuló ja közül 207 hátrányos, illetve 58 halmozottan hátrányos helyzetű, ami komoly pedagógiai kihívást jelent. Az intézmény azonban nem folytat szegregáló gyakorlatot, a tantestület már korábban kidolgozta és alkalmazza a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztató és tehetséggondozó integrációs programját, 1999-től biztosítják az integráltan oktatható fogyatékkal élő gyermekek nevelését. A felújított iskola a kedvezőtlenebb szociális háttérrel rendelkező gyerekek számára is megteremti az esélyegyenlőséget a stabil ismeretek megalapozásához, az alapkészségek elsajátításához, a versenyképes szakmai képzettség megszerzéséhez, vagyis a boldogulás lehetőségéhez. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A projekt ünnepélyes megnyitóján megjelent és beszédet mondott dr. Tilki Attila, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselő, a beruházás részleteiről pedig Sira Gáborné Tóth Zsuzsanna, Kölcse polgármestere és Ombodi Károly iskolaigazgató adott részletes tájékoztatást november

7 Tanulható-e a kreativitás? Hírek Nem az éghajlatváltozás, hanem az emberi gondolkodás az első számú világprobléma, ugyanis a kreatív problémamegoldási készség az életkor előrehaladtával drámaian zuhan állítják a hazánkban első alkalommal induló Kreatív gondolkodás mesterkurzus szervezői. Ez világtendencia, és sokkal súlyosabb probléma, mint a környezet megóvásának kérdése, tekintettel arra, hogy ez utóbbira hatékony válaszokat találni lehetetlen magas szintű, tudatos, kreatív gondolkodás nélkül támasztja alá az állítást Kaszás György kreatívigazgató és tréner. Az EU 2008-ban végzett kutatása szerint Magyarország innovációban mintegy 34 évvel maradt le az unió és a világ vezető országai mögött. A problémára az egyik leghatékonyabb megoldási irányt dr. Edward de Bono, az EU Kreativitás és Innováció Évének európai nagykövete kínálja, akinek könyvei és eredeti kreatív gondolkodási metódusai cégek és pedagógusok tömegét hódították meg világszerte. A mesterkurzus szervezői szükségszerűnek látják, hogy minél többen ismerjék és használják a de Bono nevéhez fűződő tudatos, szabályozott kreatív gondolkodási módszereket, amelyeket világszerte mindenütt sikerrel alkalmaznak az iskolákban, az üzleti életben, sőt még az amerikai Nobel-díjasok konferenciáján is. Az Edward de Bono módszereit bemutató Kreatív gondolkodás mesterkurzus november elején indul a reklámszakmából jól ismert Kaszás György vezetésével. Az oktatott képzésről és a módszerekről a oldalon olvashatóak bővebb információk, melyet cégek vezetői nek, munkatársainak, pedagógusoknak, diákoknak, kreatív és kommunikációs szakmában dolgozóknak ajánlanak a szervezők. (FISZ Hírügynökség) A szakemberek véleménye: legyen kötelező az emelt szintű érettségi! 2010 még nem lesz a drasztikus változások éve a felsőoktatási felvételi rendszer szempontjából erre utalt előadásában dr. Bakos Károly, az OKM szakmai főtanácsadója a Felvételi Információs Szolgálat VI. Országos Oktatási Konferenciáján. Bár jövőre 200 ponthoz kötik a minimum bejutási feltételt, emellett az osztatlan általános orvosi, fogorvosi, állatorvosi és gyógyszerész szakokon elvárásként szerepel majd az emelt szintű érettségi, komolyabb módosítások nem várhatóak a pontozási rendszerben. A most tizedik és tizenegyedik évfolyamosoknak azonban érdemes tájékozódniuk, hiszen már konkrét döntés született az érettségi tárgyak számának 2011-es csökkentéséről, a többletpontok mértékének változásáról tudtuk meg Bakos Károlytól. A tanulmányi pontoknál a kötelező természettudományos tárgy bevezetése 2012-re várható, amelynek értelmében a magyar, matematika, történelem és idegen nyelv tantárgyi csoport egy természettudományos tárggyal egészülne ki. Az utóbbi időszakban a felvételi ponthatárok kiegyenlítődtek, a pontok felfelé integrálódtak, a rendszer feltöltődött hallgatókkal, az államilag finanszírozott helyek száma több ezerrel csökkent, mégis vitatott téma a felsőoktatásba bekerülő fiatalok teljesítménye, tanulás iránti elkötelezettsége. A túlképzés problematikáját Sió László, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhelyének vezetője is felvetette, és a várhatóan 2,7 milliárd forintos forráskivonás ellenében a felvett diákok létszámának bővüléséről beszélt, amelynek eredménye lesz a szakmai és minőségi színvonal gyengülése. A Mit ér a diploma? sokat felvetett kérdése abból is következik, hogy még mindig nem történt érdemi döntés annak érdekében, hogy a köztudottan közpénzből finanszírozott felsőoktatásba (kivétel a költségtérítéses képzések) csak a legtehetségesebb fiatalok jut- hassanak be, és ehhez Sió László szerint elengedhetetlen, hogy sztenderdvizsgává váljék az emelt szintű érettségi. Hasonlóképpen vélekedett dr. Csikesz Tamás, a Felvételi Információs Szolgálat elnöke is, aki a magasabb matúrát kötelező feltételként jelölné meg, erre előadásában részletesebben és számadatokkal alátámasztva is kitért. Bár a változtatások mindig bizonytalanságot eredményeznek, az emelt szint értékének növelése azért is szükségszerű, mert már a diákok is tisztában vannak azzal, hogy a belépéshez bizonyosságot kell tenniük tudásukról: 80 százalékuk tervezi a nehezített vizsgát az elkövetkező időszakban mondta Csikesz Tamás. Az évente megismétlődő Országos Középiskolai Kutatás egyik fókuszpontja az emelt szintű érettségi, amelynek népszerűsége megtörni látszik, még akkor is, ha néhány preferált szak esetében elengedhetetlen lenne a bizonyítványban egy emelt vizsga. Kevés fiatal ismerte még fel a nehezített vizsga előnyeit, amelyre a 2009-es év adataiból is következtethetünk, hiszen idén a diákok együttesen vizsgát tettek le, amelyből csupán volt emelt szintű; háromezerrel kevesebb, mint tavaly ismertette az eredményeket Pongrácz László, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője. A többlettudás motivációt generálhat a diákokban, amelynek mértéke meghatározhatja a későbbi felsőoktatási tanulmányok eredményességét, és egyértelműen megnövelheti a boldogulás, a diplomások álláskeresésének esélyeit. A tudatos és koncepciózus döntéseknek (így az emelt szintű érettségi, mint belépési feltétel) amelyekről Antal János, az Általános Vállalkozási Főiskola főigazgatója beszélt következménye lehetne az erők és erőforrások helyes koncentrációja, vagyis egy olyan felsőoktatás, amely rendet teremt, és nem engedi a továbbiakban, hogy az intézmények kapacitásuknak alig felével működjenek a jövőben. (FISZ Hírügynökség) november 7

8 Hírek Indul az első Blogakadémia Tizenöt év alatt több mint százmillió blog keletkezett a világhálón, mióta Justin Hall 1994-ben elkezdte írni az első blogot. A blogolók legnagyobb kihívása jelenleg kitűnni a milliók közül, miközben olvasói oldalról egyre nagyobb az igény a minőségi írások iránt. A Blogter és a Magyar Író Akadémia Blogakadémia néven szakmai együttműködést indított, hogy felhívja a figyelmet a kiemelkedő írásokra, és felfedezze a tehetségeket a hazai bloggerek között. A Blogakadémia mindenki számára nyitott, tartalmi megkötések nincsenek, de a szervezők jelzik, hogy szívesen olvasnának irodalomhoz, színházhoz, kultúrához kapcsolódó bejegyzéseket, ajánlókat, helyszíni beszámoló kat, kritikákat, olvasói/hallgatói/nézői véleményeket, vagy akár önálló irodalmi alkotásokat is. A blogok első megmérettetése már el is kezdődött, ahol november 17-ig a szervezők a témafelvetést, az íráskészséget, a gondolatmenet követhetőségét, az eredetiséget, a helyesírást értékelik majd, de a közönség szavazatai alapján is kihirdetik a legjobb blogot. A Blogakadémiával kapcsolatban bővebb információk a és a honlapokon olvashatóak. (FISZ Hírügynökség) Vidám lovas kocsikázás, tánc a szüreti felvonuláson Nagy megtiszteltetés érte csoportunkat: a mi gyerekeink táncolhattak a község szüreti felvonulásán! A gyerekek örömmel fogadták a hírt, hiszen szívesen mozognak, táncolnak. Nagyon szeretjük a népzenét, a kicsik is sok népdalt, népdalfeldolgozást ismernek, s tánclépésekkel is próbálkoztak már. Most azonban többre volt szükség: figyelniük kellett a zenére, saját mozgásukra és egymásra is. A kezdeti nehézségek után hamar ráéreztek a zene és a közös tánc ízére, és szívesen gyakoroltak. Közben rengeteget fejlődött a figyelmük, zenei hallásuk, ritmusérzékük, térbeli tájékozódásuk, együttműködésük, fegyelmük. Kb. egy hónap kemény munkájának eredményét láthatták az érdeklődök a felvonuláson. Az idő ragyogó volt, a gyerekek szépen felöltözve, vidáman, de kicsit izgatottan érkeztek a megbeszélt időpontban a művelődési központ parkolójába. Ámulva nézegették a feldíszített fogatokat és a lovasokat. Jókat kacagtak, amikor egy-egy ló az útra pottyantott. A mi kocsinkat Őrsi László hajtotta, aminek nagyon örültünk, hiszen ismerjük józanságát, megbízhatóságát, ami elengedhetetlen a gyerekek biztonsága miatt. Indulás előtt az ülésekre plédek kerültek, és minden gyerek és felnőtt úti batyut kapott a szervezőktől. Az útvonal az elmúlt évekhez képest lerövidült, köszönet érte. Ez sokkal jobban megfelelt a kicsiknek. Gyerekeink két helyszínen szórakoztatták az egybegyűlteket, igyekezetüket tapssal jutalmazták. Szeretnénk megköszönni a kedves szülőknek mind az előkészületekben, mind az egész út során nyújtott segítségét, valamint a gyerekek munkáját. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Emlékezetes, vidám délutánt töltöttünk együtt. A Búzavirág Óvoda Breki csoportjának gyerekei és dolgozói, Kiskunlacháza Senior Mentor Program Október 1-jén, az ENSZ Idősek Világnapján a Senior Mentor Program második tanévének kezdete alkalmából sajtótájékoztatót tartott a Civil Vállalkozások. A sajtótájékoztatón jelen volt Aichelburg Márton, a Senior Mentor Program kitalálója, Nyíry Jenőné (Éva néni) nyugdíjas pedagógus, Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke és Veigl Helga, az Új Reformkor kezdeményezés képviselője. Megette a fene az iskolát, hogyha az csak a pedagógusokra van bízva jelentette ki Trencsényi László, aki szerint az iskolának a társadalommal organikus egységben kell működnie. Véleménye szerint minden olyan megoldást támogatni kell, amely az iskola társadalom számára való visszaadását valósítja meg. A Senior Mentor Program új lehetőséget kínál az 55 év feletti magyarok számára, hogy a köz szolgálatába állítsák felhalmozott tudásukat. A Senior Mentor Program jelenleg hat önkormányzati általános iskolában működik, olyan égető társadalmi problémák megoldását célozva, mint például a gyermekek olvasási és szövegértési gondjainak felszámolása. Ma több mint 30 egyéni tag oktatóként és mentorként teljesít szolgálatot kihívásokkal küszködő általános iskolákban iskolai tanítás utáni programokban, hogy segítsék a gyerekeket az olvasás elsajátításában és magabiztosságuk növelésében, valamint azon készségek megszerzésében, melyek szükségesek a siker eléréséhez mind az iskolában, mind pedig az életben. A Senior Mentor Program a Civil Vállalkozások fő programja. A Civil Vállalkozások egy független magánalapítású nonprofit szervezet, amely társadalmi hálózatok létrehozására törekszik a közösség kiaknázatlan erőforrásainak megfelelő helyre való becsatornázása érdekében. A Civil Vállalkozások olyan stratégia és üzenet megfogalmazását kezdeményezi, amely elkezdi újraértelmezni a nyugdíjas életformát, és amely segít másként gondolkozni a nagyszámú és egyre növekvő nyugdíjas népesség mozgósításáról a civil társadalmi munka felé november

9 Egy kisváros nagy dobása, avagy Kőszeg Európa szellemi térképére lép Hírek A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetének Alapítványa több mint 222 millió forintot nyert az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott pályázaton. A nemzetközi szintű tudásközpontba elsősorban az uniós országokból, a volt szovjet tagállamokból, illetve a Balkánról várják majd leendő hallgatóikat, esélyegyenlőséget és egyedülálló lehetőségeket biztosítva számukra az európai felsőoktatási térben. Ki ne ismerné a Gyöngyös patak völgyében meghúzódó csodaszép kisvárost vagy a híres várvédő Jurisics Miklós történetét Szulejmánnal, melynek helyszínéül a mai napig álló kőszegi vár szolgált? A történelmi múltat falaiban őrző település ki váló természeti adottságai révén is méltán közkedvelt a hazai és külföldi turisták között, a különleges atmoszférát pedig áthatja a kőszegiek vendégszeretete és nyitottsága is. Valószínűleg ez utóbbi ténynek is köszönhető, hogy a városka nem elégszik meg eddig elért eredményeivel, hanem folyamatosan az újat, a fejlődés újabb útjait keresi. Jelenlegi tervük egy olyan európai színvonalú egyetemi és kutatóközpont létrehozása, ahol az unió jövendő közéleti szereplői és gondolkodói nőhetnek fel. A hallgatók eddig is számos magas színvonalú képzés közül választhattak. Az intézmény a Nemzetközi és Európai tanulmányok mellett doktori, PhD-képzéseket is indít, valamint továbbra is megszervezi a 97 óta megrendezésre kerülő Savaria Nyári Egyetemet. Ismert és elismert kutatási programjaik Preparity és Széchenyi-program eredményét a hazai és nemzetközi szakmai közvélemény is méltatja, előadásaikon, rendezvényeiken neves előadók bevonásával mélyíthetik el tudásukat a hallgatók. A projekt célja posztgraduális egyetemi és kutatóköz pont megteremtése a határon, valamint a már műkö dő Európai Egyetemi Intézet továbbfejlesztése. Az intéz mény az uniós tagállamokból, valamint a Balkán ról és a volt szovjet tagállamokból is várja majd hallga tóit, egyenlő eséllyel biztosítva számukra fejlődésük feltételeit. Az innovatív, munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzést és az ehhez szükséges könyvtári hátteret szeretnék elsőként megteremteni, valamint az Európai Egyetemi Intézet infrastrukturális és infokommunikációs rendszerének fejlesztésébe is belefognak. Terveik között szerepel az e-learning rendszer kidolgozása és bevezetése, a Nemzetközi és Európai tanulmányok mesterképzés ösztöndíjas rendszerének elindítása, valamint a Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés elnevezésű új képzés feltételeinek a megteremtése. Megújul és kibővül a szakmai hátteret biztosító könyvtár, nagy hangsúlyt fektetnek a professzor- és diákcsereprogramokra, a nemzetközi egyetemekkel közösen indítandó kutatásokra, valamint hallgatószerzés érdekében új alapokra helyezik képzési promócióikat is. A projekt egyik fontos mérföldköve a már meglévő tár- sadalomtudományi könyvtár továbbfejlesztése, illetve az új, Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés képzéséhez kapcsolódó könyvbázis megteremtése. A Chernel Kálmán Városi Könyvtár nemcsak a szakszemélyzetet biztosítja majd, de a hallgatói igényeknek is megfelelő nyitva tartással várja új olvasóit. Tervezett ösztöndíjprogramjaikkal azokat a kedvezőtlen anyagi helyzetben élő, de tehetséges hallgatókat segítenék, akik a már meglévő Nemzetközi és Európai tanulmányok iránt érdeklődnek. A későbbiekben a Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés képzés keretében is átvállalják húsz, elsősorban magyar diák tanulmányainak anyagi terhét. Az intézet vezetői úgy látják, hogy a fenntarthatóság és a biztos működés érdekében elkerülhetetlen a képzések e-learning formájú bevezetése is. Az elektronikus alapú oktatással a hallgatói létszám is növekedhet, illetve a hátrányos helyzetű célcsoportok oktatási esélyei is pozitív irányba mozdulnak el. Az ehhez hasonló modern technikák integrálásával teremtik meg azokat a feltételeket, melyek a nemzetközi akadémiai és egyetemi hálózatba való részvételnek is feltételei. A kommunikációs infrastruktúra megléte vagy hiánya egyaránt minősíthet egy egyetemet, ezért is fontos a rendszer mihamarabbi kiépítése. Létrejöttével a távoktatás és a videokonferencia minden eddig hiányzó feltétele megvalósulhat. Az alapítvány reméli, hogy versenyképes képzéseikkel, infrastrukturális és informatikai beruházásaikkal hozzájárulhatnak a jövő közéleti személyiségeinek oktatásához, tudásukkal pedig segíthetik a nemzetközi kutatások sikerét november 9

10 Interjú Emo: veszély vagy divat? Beszélgetés Tari Annamária pszichológussal Erősen feketére satírozott szemek, gyönyörű porcelánra festett arc, félszembe fésült haj, szűk nadrág, piercing és rengeteg csuklópánt. Néhány éve még a tizenévesek egy része is csodálkozva szemlélte szokatlan külsejű kortársait, az emókat. Ma a húsz év alattiak körében alig akad, aki ne ismerné betéve a stílus teljes kelléktárát, és ne tudná pontosan definiálni, mit is jelent az emo. Az őket körülvevő felnőttek azonban még mindig vitatkoznak: depressziósok, boldogtalanok, vagy egyszerűen csak az éppen aktuális kamaszdivatot követik az emók? Abban azért többnyire egyetértés van, hogy az élet értelmén való hosszas merengés, a szembefordulás a szülőkkel, a viszonzatlan szerelem felett érzett szomorúság vagy a megbotránkoztató külső nem ad okot az elkeseredésre. Az emo azonban nem merül ki a ma már klasszikusnak mondható kamaszos kelléktárban. Ha nem is feltétlenül aggasztó, mindenesetre elgondolkodtató jelenség, hogy az emo-boyokat sokszor nehéz megkülönböztetni az emo-girlöktől, hogy az átlag emo éves, és hogy az emo életérzés kötelező kellékei között ott szerepel az öngyilkosság gondolatával való foglalkozás, vagy éppen az öncsonkítás, a falcolás. Az emóról Tari Annamária pszichológussal beszélgettünk. Az emóval foglalkozók zömében publicisták, kisebb részben szakemberek erősen megosztottak abban, hogyan kellene tekinteni az emóra: mint ártatlan, múló divathullámra, tiniőrületre, vagy mint bizonyos veszélyeket magában hordozó jelenségre, szubkultúrára. Ön évek óta foglalkozik ezzel a témával. Az azóta eltelt idő mit bizonyított: veszélyes az emo? Úgy gondolom, azoknak a felnőtteknek, akik a kamaszkorosztály köze lében vannak, mindenképpen foglal kozniuk kell az új trendekkel. Nem megengedhető ma már, hogy a felnőttek világa teljesen elutasító vagy érdektelen legyen, mert akkor nő a kommunikációs és érzelmi szakadék a generációk között. Az emo önmagában nem veszélyes, de azzá lehet, ha olyan kamaszt ér el, akinek a már meglévő depresszív érzéseire ráerősít. Alapvetően nem a közvetlen életveszély tehát a fenyegető, hanem az, hogy a kiskamasz-kamasz korosztály egy kiábrándult, depressziós érzésvilágban kezd mozogni, amit magáénak érez, ahelyett, hogy élvezné a gyerekkorát. Úgy gondolom, hogy a felháborodás helyett sokkal inkább azon kellene elgondolkodni, hogy miért tud ma harsány divattá válni az önsajnálattal teli nyafogó-kultúra. Miért tud harsány divattá válni? A jelenség a maga módján vészjelzőként kellene hogy tudassa a túlontúl elfoglalt felnőttekkel, hogy semmilyen kapcsolatuk nincs a gyermekeikkel, akik teljesen magukra hagyva élnek az interneten. A hagyományos, verbális kommunikáció annyira lecsökkent az utóbbi évben, hogy az identifikációnak a kialakulása nem annyira a családban történik meg, hanem inkább az interneten, virtuális módon. Ennek hosszú távon milyen hatásai lehetnek? 10 Az interneten kialakult egy grafikus nyelvezet, egy új kommunikációs nyelv, amit a felnőttek már nem is értenek. De ez nagyon szűk lehetőség arra, hogy egy gyerek megtanulja kifejezni magát. Ezért próbálnak képileg megjeleníteni érzelemutánzó vagy az érzelmeket kifejező ikonokat (mosolyog, kacsint, ordít, sír stb.), de mégiscsak arról van szó, hogy az identifikációnak nem az összes kommunikációs csatornát használja a gyerek, hanem kizárólag egy nonverbálisat, annak is egy szűkítettebb fajtáját. Ráadásul úgy, hogy büntetlenül tudja magát bárki klónozni, szankció nélkül állíthat magáról bármit, és a konfliktushelyzetekből akkor pattan ki egy klikkel, amikor kedve tartja. Csak két dolgot nem fog megtanulni, ami az életben mindig fontos lesz: megállni a helyét olyan szituációban, amelyben konfliktus van, és felvállalni saját magát olyannak, amilyen ő valójában. E két dolog mellett süvítve siklunk el az utóbbi tizenöt évben. Mintha nem lenne fontos. Pedig némely internetkutató figyelmeztet, hogy vannak veszélyei az interneten történő identifikálódásnak, amely a kiskamasz korosztályt jellemzi. Oda kellene figyelni és mégsem történik semmi. Márpedig az internetnek épp az a lényege, hogy nincs gát, nincs szabály, nincs korlát, nincs tilalom nincs semmi. És ha nincsen szabályozás, akkor bármi megtörténhet. Vannak becslések arra vonatkozóan, hogy a mai éveseknek mekkora hányada vallja magát emónak, illetve közülük mennyien valóban veszélyeztetettek? Az egyik legkedveltebb site, a MySpace, amit ez a korosztály is használ, 200 millió profilt tartalmaz. Kutatási adatok bizonyítják, hogy a feltett információk nagy része szól veszélyes magatartásról. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy az illető kamasz valóban szexualitásában, magatartásában, életvezetésében vagy drogfogyasztásában veszélyeztetett, de november

11 azt mindenképpen, hogy a jelenség a kommunikáció szintjén jelen van, és ettől akár vonzó is lehet. Vannak olyan társadalmi vagy pszichológiai paraméterek, amelyekkel valamelyest körbe lehet írni, hogy milyen társadalmi vagy családi hátterű fiatalokat érint meg az emo? Még mielőtt azt gondolnánk, hogy emós csak a lumpen réteg gyerekéből lesz, azt kell mondanom, hogy itt is a Gauss-görbe érvényesül: a nagyon gazdag és nagyon szegény szülők egyaránt szembetalálkozhatnak ezzel a jelenséggel, pontosan annak függvényében, hogy milyen elvárásaik vannak a gyerekeikkel szemben. Az a szülő, aki elvárja, hogy a gyereke ugyanannyit vagy valamivel többet teljesítsen, mint ő, az hibázik. Az sem ritka, hogy egy 8-10 éves gyerek a heti elfoglaltságot tekintve többet teljesít, mint a szülei, akik mondjuk egy multi cég alkalmazottai. Gyakorlatilag a gyerekek hihetetlen kizsákmányolása zajlik vagy ennek a totális ellentéte, ami a magyar falvakban elég gyakori: az egykor, fél kettőkor véget érő tanítás után a nagy semmit, az űrt kell valahogy kitölteni. Ezekből az unatkozó vagy éppen agyonterhelt gyerekekből aztán sorstárs közösségként formálódnak az emós csoportok, méghozzá főként ugye chaten, vagyis hálózaton. A szülők pedig, szerte a világon, hajtják a mókuskereküket, minden erejükkel igyekeznek megtartani a már elért egzisztenciális nívót, de egyre fáradtabbak és intoleránsabbak. A családtagok kevéssé figyelnek egymásra, a kérdéseik praktikusak és nem érzelmi indíttatásúak, miközben majdnem állandóan jelen van a vágy a szavak mögött: csak ne történjen semmi, nyugalomra van szükségem. Ez a légkör általában a gyerekeket tekintet nélkül életkorra, iskolázottságra és anyagi viszonyaikra távolítja a családi rendszertől, a kiüresedett kommunikáció őket is frusztrációval tölti el, és viszonylag rövid időn belül leszoknak arról, hogy beszélgetési igényük legyen, órákat, hétvégéket töltenek el a szobájukban egyedül. Generálja az emo a depressziót, a komor hangulatot, vagy csak kifejez valamit, amit a mai tizenévesek közül sokan éreznek? Depresszióra hajlamosabbak, frusztráltabbak a mai fiatalok? A mai fiatalok életérzéseikben hajlamosak lennének a vidámságra is, bár feladataik és az élet elvárásai sokszor nyomasztóak. A baj az, hogy ők napi 5-9 órát is eltöltenek a monitorok előtt, ami a depresszió megjelenését sokszor aktiválja, mert a tényleges interperszonális kapcsolatok és a testmozgás, szabad levegő hátrányára történik. Ha valaki évesen még emo, az már cikinek számít a kortársai körében. Az emo korszak tehát nagyjából abban az életkorban ér véget, amikor a korábbi korszakok kamaszos-lázadó szubkultúrái elérték a fiatalokat. A személyiségfejlődés-korszakok átrendeződésének lehetünk szemtanúi? A mai fiatalok sokkal korábban érnek, hamarabb jutnak olyan élményekhez, amihez a szüleik generációja esetleg 5-10 évvel később jutott. Lázadnak ők is, csak éppen ez már egy kereskedelmileg támogatott lázadás, vagyis a fogyasztói november Interjú Néhány szó az emóról: Az emo az angol emotional (érzelmes, érzelgős) szó rövidítése. Eredetileg a hardcore punk zene lágyabb, dallamosabb ágát nevezték emónak, mára azonban lényegesen megváltozott és kitágult a szó jelentése. Az emo hívószó egy zenekar neve előtt ma már sok esetben nem több, mint egyszerű reklámfogás. A magukat emónak tituláló fiatalok egy része csak zenei ízlésében és megjelenésében követi ezt a stílust, mások számára az emo sugallta érzékenység az élet központi rendező elvévé válik, és viselkedésükre, gondolkodásukra is kihat. Az igazi emo nem rejti el érzelmeit, alapélménye a szomorúság, a meg nem értettség, a magány, egyfajta világfájdalom. Sok emo kidtől a depresszió és az öngyilkossági gondolatok sem állnak távol. Rengeteget fotózzák önmagukat, a képek között nemritkán látni egymással csókolózó fiúkat vagy lányokat, illetve rituális öncsonkítást (falcolást) megörökítő felvételeket. társadalom divat- és szépségipar-piaca jelentős kiszolgáló és fenntartó is. Az emo külső jegyeinek egyik legfeltűnőbbike a nemek közötti határok összemosása, az ideológia szintjén pedig az érzékenység nemek felettiségének hangsúlyozása. Ez az androgün külső, a fiúk feminin, metrószexuális megjelenése és viselkedése hosszú távon ki fog hatni a nemi szerepek, vagy akár a nemi identitás alakulására? A nemek valódi összemosása talán nem következik be, de a felszínen átjárhatóbbá váltak a divatstílusok. A metrószexualitás reneszánszát éli, úgyhogy vélhetőleg a felnőtt korcsoportban tartósan jelen lesz. Kezd lecsengeni az emo, vagy változatlanul hódít a mostani éves fiatalok körében? Egyes források szerint az amerikai fehér fiatalok körében továbbra is az emo örvend a legnagyobb népszerűségnek, illetve Európában is dobogós. Dobogós, de hamar lecseng egy scéna, és felváltja a helyét egy újabb. Most az emo mellett beindult a vámpírkultusz, ami már nem annyira depressziós, de jegyeiben ismét azt látjuk, hogy a nem akármilyet keresik. Mi a helyzet a már nem emós fiatalokkal? Ők visszanyerik életkedvüket, vidámságukat, vagy valami hasonlóan pesszimista, borúlátó, depressziós, de eggyel felnőttebb világba, szubkultúrába lépnek át? Aki nem lép ki ebből a szubkultúrából, azt vélhetőleg már a saját személyiségének a depresszív működése tartja ott. Optimális esetben lehet valakiből még életvidám, de bölcs kamasz, aki már sok mindent látott, de az életszeretetet választja. Ha a környezet viszont tartósan depresszív, akkor beláthatjuk, nincs nagyon hová kilépni, vagyis marad a rossz hangulat. Gyulai Zsófia 11

12 Harmónia Példakép(telenség) Míg bő negyed évszázaddal ezelőtt még az irodalom kiemelkedő alakjai, a tudomány, a történelem elismert képviselői, a szülők és a pedagógusok számítottak a gyermekek legfontosabb példaképeinek, addig a legújabb szociológiai kutatások szerint mára átvették helyüket a média szereplői, a popzenészek és a sztársportolók. Gyermekkorban különleges szerepe van a példaképek megválasztásának. A példakép egyfajta modell, amellyel érzelmileg azonosul a gyermek: gondolkodásmódja, véleménye, viselkedése mintául szolgál és beépül saját életébe. A választott ideál erkölcsi értékrendje, életútja példa lehet a gyermek számára, kapaszkodó a bizonytalan világban, ami akár a gyermek tanulására, pályaválasztására, sőt világnézetére és erkölcsi magatartására is hatással lehet. Mivel a gyermek ebben az időszakban a saját és a mások tetteit egyaránt hozzá méri, ezért megfelelő példakép híján akár szerepzavar is kialakulhat nála. Példakép lehet élő személy, a történelem, a tudomány kiemelkedő személyisége, de akár irodalmi alkotás fiktív hőse is. A családban és az iskolában a felnőttek azonban igyekeznek olyan személyeket példaképül állítani, akik egy-egy kor és társadalom erkölcsi és kulturális normáit testesítik meg. Ezen elvárások változásával párhuzamosan természetesen a példaképek is korról korra változnak, változhatnak. Gyakran a gyermekkel közvetlen kapcsolatban levő vagy távolabbi környezetében található felnőtt szolgál modellként számára. A kisgyermek utánozza a felnőttet, szeretne érzelmi alapon azonosulni vele, így az óvodába, majd az iskolába kerülést követően a szülő mellett a pedagógus válik meghatározó személyiséggé az életében. Ő ösztönzi tanulási kedvét, segíti személyisége fejlődését, fokozza önbizalmát és egyengeti iskolai pályafutását. A pubertáskor eljövetelével a példaképválasztás is megváltozik, és sokkal inkább a külsődleges jegyek, jellemzők alapján (erő, szépség, öltözködés, státusszimbólumok, hírnév stb.) történik. Továbbá a serdülőkor önállósodási, függetlenedési törekvései miatt a gyermek csak ritkán választ a szűk családi körből, közvetlen környezetéből példaképet: ki akar lépni a családból, hogy olyan embereket keressen, akik elfogadják őt. Ekképp a kortársai, illetőleg más felnőttek véleménye lesz mérvadó számára. Azonban jó esetben ez egy átmeneti időszakot követően megváltozik, és a fiatal ismételten az értékálló normákat követi majd. Napjaink példaképei Az utóbbi években több kutatást is végeztek szerte a világban a fiatalok példakép-választási szokásairól. A változás sokkal drasztikusabb, mint azt elsőre bárki is gondolhatta volna. Egy angol kutatás eredményei szerint míg huszonöt esztendővel ezelőtt az akkori gyerekek legtöbbje tanár akart lenni, a mai tinédzserek célja már az, hogy híressé váljanak. Példaképnek legtöbbjük sportolót, színészt vagy énekest választ; a hagyományos szakmák képviselői eközben sokkal kevésbé népszerűek: ügyvéd a gyerekek 9, orvos 6, tanár pedig mindössze 4 százalék szeretne lenni. A brit tudósok és szociológusok azonban még nagyobb problémának látják, hogy a szigetország fiataljainak 34%-a nem talál közvetlen környezetében olyan felnőttet, akinek viselkedése modellként szolgálhatna. Ugyanis az így kialakult identitászavarok miatt verődnek utcai bandákba a tinédzserek, amelyek komoly politikai és szociális problémákat okoznak Nagy-Britanniában. A magyarországi helyzetfelmérés sem sokkal szívderítőbb: a hazai fiatalok nagy része népszerű filmek sztárjaira és valóságshow-k faragtalan, semmittevő szereplőire néznek fel leginkább. Egészen a negyedik osztályig egyértelműen a szülők dominanciája figyelhető meg a példaképek között, ám ekkortól kezdenek a gyermekek fogékonnyá válni az őket érő média- és reklámhatásokra, aminek következtében a hatodik osztályban már közel azonos százalékban szerepelnek a televíziós személyiségek, énekesek, színészek a követendő modellek között. A változásért a szülők közül sokan a médiát, illetőleg az általa felépített szárkultuszt okolják, és nem is járnak meszsze a valóságtól. Norvég kutatók szerint ugyanis az es évek, vagyis a televíziózás rohamos elterjedése jelentette a fordulópontot a példaképek drasztikus átalakulásában: a háború utáni kiábrándultságot követően a televízió segítségével berobbant sztárok sikerei hamar száműzték a történelmi és irodalmi figurákat a példaképek soraiból. Az emellett végbemenő, a külsőt és a sikerességet sokkal jobban előtérbe helyező társadalmi folyamatok csak még inkább ráerősítettek erre a változásra. Sajnos a társadalom egyre kevésbé tudja kezelni a példaképek hiányából, illetőleg az értéktelen modellek követéséből fakadó problémákat. A helyzet javítására szolgáló kezdeményezések (például az EU által a pedagógiai intézmények elé kitűzött cél megfogalmazása a női példaképek számának növeléséről, a tanulóknak a reklámok és a mozgóképi közlés formanyelvi alapjaival való megismertetése stb.) mellett azonban nem szabad megfeledkezni a szülők és a pedagógusok felelősségéről sem ez ügyben. Mert valójában nekik kell követhető példát mutatniuk az ingyenélő valóságshow-hősök és elérhetetlen messzeségben csillogó popsztárok nyújtotta üres világban. Simonyi Gáspár november

13 Történelemoktatásunk kérdőjelei a forrásközpontú tankönyvcsalád tükrében Tanulmány A közelmúltban Budapesten megrendezett történelem szakmódszertani konferencia résztvevői kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy napjaink felgyorsuló kultúraváltásának s az általános műveltség elemeinek átalakulása során, a természettudományok, a közgazdaságtudományok mellett, mintegy azokkal korrelatív kapcsolatban, a társadalomtudományok, köztük elsődlegesen azok közvetítő nyelve, a történettudomány, illetve tantárgy, továbbra is meghatározó helyet kell hogy elfoglaljon az iskolai stúdiumok között. A fentiek alapján le kell szögezni, hogy különösen hic et nunc, a XXI. század első évtizedének vége felé, az Európai Unió keretei között, a kelet-közép-európai régióban, a rendszerváltozás finoman szólva anomáliái közepette a történelem hatványozottan központi szerepet kell hogy kapjon a magyar oktatásban. Nem szabad közhelyszerű megállapítássá süllyeszteni a célt, hogy a felnövekvő nemzedéknek tisztában kell lennie azzal, hogy kik vagyunk, milyen volt múltunk, szerepünk a világban, Európában, a régióban, a Kárpát-medencében. A történelem az élet tanítómestere ókori bölcsességnek nemcsak az a hozadéka, hogy a múlt hibáit felemlegessük, hanem, hogy a sok sebből vérző jelent stabil jövővé változtassuk. Számos történelmi példa igazolja ezt. Szalay László, a reformkor nagy politikusa például nem véletlenül a szabadságharc bukását követően mint Schütz Antal piarista professzor írta róla az 1930-as években nemzetének nagy összeroppanása után a történelem tanulmányozására vetette magát nemzetének múltjából akarta kiolvasni, van-e jövője. Valamennyien a jövő formálói kell hogy legyünk, de sokszorosan igaz ez a mostani tizen-, huszonéves korosztályra. A múlt és a jövő között azonban ott feszül a jelen, s a jövő mindig utópiák elméletébe hanyatlik, ha formálói nem tudják a múlt példáinak konstruktív felhasználásával, hogy mi a szerepük, helyük, lehetőségeik az adott térben, időben és szituációban; mit kell elfogadni, mire kell nemet mondani. Ez pedig nemcsak úgy általában vonatkozik a társadalomra, hanem annak minden egyes tagjára. Ezek után, csupán két jellemző eset kapcsán nézzük meg, hogyan állunk a tudatos múlt ismerettel. Mélységesen elgondolkodtató az a még 1999 közepén lezajlott közvélemény-kutatási eredmény, mely akkor, a közelgő millennium kapcsán a résztvevőket arra kérte, hogy rangsorolják a magyar történelem legjelentősebb személyiségeit. A megkérdezettek legnagyobb része első helyre Hunyadi Mátyást tette, míg a második helyre Kádár János került. De az is intő példa kell hogy legyen, amikor 2006-ban, éppen október 23-a előtt, Nagy Imre szobránál valamelyik tévécsatorna riporterének arra a kérdésére, hogy kit ábrázol a mű, egy megállított tizenéves némi tétova töprengés után visszakérdezett: Miért? Tudnom kellene? Sajnos valamennyien szereztünk számos hasonló tapasztalatot. Ezek után joggal hihetjük, hogy a történelem tantárgy értékét, helyét, szerepét a tőle társadalmilag elvárható feladatnak megfelelően értékelik. Természetesen különböző indíttatásból, megfontolásból nagyon sokan tisztában vannak súlyponti helyével, a történettudomány által garantált minőségével. Ám hány történelemtanár szembesült már fogadóórákon azzal a szülői megjegyzéssel, hogy Mondtam a gyereknek, a történelemhez csak szorgalom kell, olvasd el többször, s akkor jó jegyet kapsz. Nem igaz? ; és hány osztályozó konferencián hangzott el a kissé jópofizó vélemény: Még történelemből is kettest kapott? Akkor nagyon buta lehet szegény gyerek! Ahhoz, hogy a történelem tantárgy a történettudományhoz viszonyítva, az iskolai oktatáshoz viszonyítva és az iskolai oktatás rendszerében megerősítse stratégiai szerepét, s ezáltal a széles társadalmi és köztudatban is rögzítse értékeit és hasznát, szükség van egy általánosan elfogadott és követett módszertani szemléletváltásra. Jelen sorok szerzője, több metodikus kollégához hasonlóan, nem egy tanulmányában rámutatott, hogy a történelemoktatásnak, tehát nemcsak a tanításnak, a tanulásnak is olyan komplex, gyakorlatorientált munkaformákra van szüksége, melyek segítségével a tanulók ismereteiket ne csak mint történelmi tudást sajátítsák el, hanem olyan tudásként kezeljék, melyet az iskolán kívül is, s majd tanulmányaik befejeztével, a hétköznapi életben, konkrét helyzetekben hasznosítani tudnak. Segítségével el tudnak igazodni az információáradatban, meg tudják különböztetni a valós és az álhíreket, ígérgetéseket, felismerik a szavak mögötti szándékot, választani tudnak, megalapozott véleményt formálhatnak, értéket alkothatnak. Nagy tévedés azt hinni, hogy mindez magától létrejöhet olyan történelemórákon, ahol a tanári élőszó dominál, s legfeljebb néhány a tanulókhoz intézett kérdés szakítja meg a monológot, s egy-egy felolvasott forrás vagy bemutatott kép színesíti az elhangzottakat, miközben a tanulók legtöbbje jó esetben jegyzeteli az elhangzottakat, rossz esetben de ezt inkább hagyjuk. Természetesen sokunknak voltak kiváló történelemtanárai, akiknek élvezetes órái eligazodást jelentettek akár egy életre, de napjaink információs forradalma új oktatási stratégiát és taktikát követel, hiszen a tanulók már nemcsak az iskolai órákon s nemcsak a tankönyvből szerzik ismereteiket. Be kell őket vezetni a szerzett információk, ismeretek kezelésének értékközpontú rendszerébe november 13

14 Tanulmány Ezen a ponton lép be az úgynevezett kompetenciaközpontú oktatás a történelem tantárgy területére is. Anélkül, hogy helytelenül túlértékelnénk e társadalmilag a közvélekedésben sok vitát kiváltó, valójában nem eléggé vagy éppen félreértelmezett tartalmi, pedagógiai, tanuláslélektani stb. rendszert, a következő gondolatot szeretnénk megosztani. Figyelemre és elemzésre méltó jelenség, hogy míg a természettudományos tantárgyak, a magyar és idegen nyelvek, az irodalom, a művészeti tantárgyak területén mindenki szükségszerű és természetes módszerváltásnak könyveli el a kompetenciaközpontú oktatást s az ennek vezérfonalául szolgáló tankönyvcsaládokat, addig a történelem esetében még mindig a tradicionális történelemoktatás tartalmi és követelményrendszere mellett voksolnak. Amikor 2006-ban útjára indult az új forrásközpontú tankönyvcsalád, mely a mostani, 2009/2010-es tanév kezdetére komplex kiadvánnyá teljesedett ki, borítékolni lehetett a legtöbb ellenérvet, amelyek szerint e művek terjedelmükben és mélységükben minimálisra csökkentik a történelmi ismeretanyagot, s ezáltal a tanulók még felületesebb ismeretekkel rendelkeznek; ráadásul a hagyományos tankönyvi szövegek helyét felváltó nagy mennyiségű és műfajú források, képek, térképek átláthatatlanná és követhetetlenné teszik az összefüggéseket. Akik csak belelapozgatnak a sorozatba, akik különkülön értékelik elemeit, azok megragadnak a fenti érvelésnél. Ám akik már a tankönyvcsalád kötetei alapján dolgozzák fel a tananyagot, egyre többen tanúsítják taníthatóságának és tanulhatóságának erényeit. Különösen népszerű a ta nulók körében, és nem a leckék rövidsége miatt, hanem a tanulást segítő, az érettségire és versenyekre is felkészítő, az érdeklődést felkeltő módszerek, feladatok kapcsán. Egyre többen látják igazoltnak a Kaposi József Száray Miklós szerzőpárosnak (akik maguk is gyakorló, profi történelemtanárok, a hazai és nemzetközi módszertani kutatások élvonalbeli munkatársai) mottóját, hogy tudniillik a kevesebb sokszor több, s ezt igazolják a Pálinkás Mihály rendkívül igényes, szakavatott szerkesztői munkájának is köszönhető tankönyvcsalád részegységei. A tankönyvcsalád műfaji elemei minden tantárgy esetében a tankönyvek mellett azok feldolgozását segítő kiadványokat tartalmaznak. Esetünkben az érvényben lévő tantervi, érettségi követelményrendszer alapján négy részegységben jelenik meg a teljes történeti ív az őskortól a jelenkor történetéig a szaktudomány által elfogadott kronológia alapján. A négy egység egy-egy tankönyvet, munkafüzetet, CD-t tartalmaz, mely utóbbiak a tankönyvi képek, ábrák, térképek tanórai feldolgozásának újabb eszközeiként jelennek meg. A fejezeteken belüli tananyag egységei, ha úgy tetszik: leckéi, három részelemből tevődnek össze. A mintegy másfél-két oldalas főszövegből, amely jól érthető, ugyanakkor korrekt tudományos nyelvezetével, szerkezetével a tanulói megértést segíti. Ehhez társul, ahogy a szerzők ajánlásukban írják: az archívum és a múltba történő mélyfúrásokat lehetővé tevő nézőpontok rész, amely vitás kérdésekkel, személyiségekkel vagy problémákkal foglalkozik források segítségével. Az archívum anyagai kínálatot jelentenek a tanórai munkához. A főszövegben megjelenő alfejezetek mindegyikéhez kapcsolódik valamilyen típusú forrás. A forrásokhoz kérdések, feladatok tartoznak, így valamennyi alkalmas a kívánt készségek és képességek megszerzésére, új követelményeknek megfelelő felkészülésre. Tartalmukban a kötetek a történeti múlt korábban politikacentrikus ábrázolását a teljes spektrum megjelenítésévé szélesítik; így a politika, a gazdaság, a társadalom, a kultúra, az életmódtörténet egymás kölcsönhatásában jelenik meg. A korábbi személytelen történeti ismeretanyaggal szemben felvonultatják a korszakokat meghatározó személyiségeket. A szakkönyvek mindegyikében megtalálható kronológiai táblázat, s az adott periódusban érvényesülő, tematikusan rendezett fogalomtár ugyanúgy segíti a tanárok és tanulók tevékenységét az oktatási folyamatban, ahogy a tankönyvekben alkalmazott jelölések, melyek a források tartalmi jellemzőiről, a fejlesztendő kompetenciákról és a feladatok feldolgozási módjairól adnak felvilágosítást. Rendkívül népszerűek a kötetek érdemi részeként öszszeállított Érettségi adattárak, melyekben a szerzők összegyűjtötték azokat a lexikális adatokat, melyek a tananyagból fontosak lehetnek az érettségi vizsgán. A mostani tanévkezdetre pedig a tankönyvcsalád legújabb tagjaként napvilágot látott az önálló kötetben is megjelent teljes Adattár, mely évfolyamonként, illetve ennek megfelelően kronológiai sorrendben tartalmaz az évszámok mellett fogalmakat, földrajzi és személyneveket stb. A történelmi kislexikon, a történeti tér- és időszemléletet kialakító kötet bizonyára alapvető munkaeszközzé válik. Külön szeretnénk a történelemoktatásunk iránt őszintén aggódók kételyeinek enyhítésére ajánlani az előbb említett Adattár mellett a munkafüzetek és CD-k behatóbb tanulmányozását. Azt, hogy az alkotók kiemelt célként kezelték az önálló tanulói munkát, az is jelzi, hogy a mű ajánló sorait a diákoknak címezték. Az ajánlásban pedig nemcsak a munkafüzetek használatát, hanem a történelemtanulás erkölcsi, szakmai célját is felsorolják. (Miért tanulunk történelmet miért elemzünk forrásokat? Mire jó a munkafüzet, hogyan segíti a munkafüzet az érettségire való eredményes felkészülést?) A munkafüzet használata című rész pedig az elsajátítandó képességeket és megszerzésük taktikai lépéseit sorolja fel. A feladatok válogatása, sorrendje, tipográfiai sajátosságai azt mutatják meg a tanároknak és a tanulóknak, hogy a megoldásokkal lépésről lépésre hogyan alakíthatók ki az egyes képességek, illetve hogyan fejleszthetők tovább. Kicsit olyan kapcsolatot alapoz meg a munkafüzet tanár és diák között, mint ami a sportolók és edzők között a versenyre felkészülés során jön létre november

15 Ugyanakkor a tantárgy tudományos garanciáját szolgálják az Ismerkedés a forrásokkal című nyitó feladatsorok, melyek az írott és képi források értelmezésébe, a történészi kutatómunka rejtelmeibe vezetik be a tanulókat. Engedtessék meg, hogy néhány konkrét példával érzékeltessük a forrásközpontú történelemoktatás erényeit, és ne is a kompetenciaközpontúságot hangsúlyozzuk, mert ez okozza talán a legtöbb tévhitet. A lényeget a múltat megidéző források képezik. De hogy ezek a társadalmi és nemzettudat maradandó részévé váljanak, szükségesek a megszólalásukat segítő képességek s a felhasználhatóságukat biztosító kompetenciák. (A klasszikus öt kompetencia, melyet az érettségi vizsgáig kell kialakítani: a források használata és értékelése; a szaknyelv alkalmazása; tájékozódás térben és időben; az eseményeket alakító tényezők feltárása; a történelmi események és jelenségek problémaközpontú bemutatása.) Közismert, hogy a tanulási folyamatban mennyire fontos az összefüggések felismerése. Például a középkori magyar társadalom IX XIII. század közötti nagy átalakulási folyamatának menetét rendszerezik azok a feladatok, melyek a tankönyv vonatkozó leckéinek forrásaira támaszkodva, a logikai menetet megjelenítő ábrák és írott források alapján kiegészítésekkel, rendszerezéssel, adatgyűjtéssel, sőt egy korabeli fiktív jegyzőkönyv kitöltésével hozzák életközelbe a XXI. század tizenévesei számára már igen kevéssé érzékelhető, ám a nemzeti önértékelés fontos részét képező fejlődést. A rendszerváltozásig jobbára a tömegek történelemátalakító szerepét hangsúlyozó szemlélettel szemben a történelmi személyiségek sokoldalú megismerését és értékelését is központi feladatnak tekintették a szerzők. Elmélyedt tanulói munkát igényel például az ugyancsak a tankönyvi részekhez illeszkedő feladatsor, mely Széchenyi István és Wesselényi Miklós reformkort elindító tevékenységét elemezteti, vagy ugyanígy a Martinovics Ignác ellentmondásos személyiségét források alapján feltáró disputa. A korábbi, ugyancsak egy nézőpontú történelemszemlélettel és értékeléssel szemben a tankönyvcsalád köteteiben a több nézőpont alapján kialakítandó értékelés dominál. Például a tatárjárás pusztítását nemcsak a kortárs Rogerius közismert munkája, hanem Dzsuvajni XIII. századi művének ütköztetésével, összehasonlításával kívánja teljessé tenni. Vagy például történelmileg menynyire korrekt, hogy számos adatot felhasználva s mintegy az események részesévé téve a tanulókkal dolgoztatják fel Trianon tragédiáját és következményeit. (Az is lényeges, hogy e feladatokat nem szabad kiragadva, egyetlen nézőpontból megítélni, megítéltetni. Így az utóbbi feladatnál nem lehet elhamarkodott ítéletet mondani a szerzőkről, amennyiben a konferencia szerepjátékos vitájában csak a négyek, valamely szomszédos állam, illetve a nemzetiségek képviselői vesznek részt, míg a magyar résztvevők hiányoznak. Hiszen éppen ekkor kell rádöbbenniük a tanulóknak, hogy békeszerződés helyett diktátummal döntöttek az ország és a magyarság jövőjéről.) Tanulmány Ugyancsak az empatikus készséget fejlesztő feladattípust alkalmazzák a kötetek például a különböző korok életmódjának megismertetésére, illetve a régészeti leletek megszólaltatására. Egyik ilyen feladat az ókori Róma építészetének és életének megelevenítésére szolgáló szerepkártyák alkalmazása, melyek segítségével a tanulók felidézhetik a légiók mindennapjait, vagy hírmondót készíthetnek egy amfiteátrumban történtekről. Talán egyik legnagyobb missziója az aktuális magyar történelemoktatásnak, hogy képessé tegye a tanulókat a valóság felismerésére. Ezt igazából ugyancsak a forrásközpontúság biztosíthatja, amely nem a tankönyvírók kizárólagos véleményén nyugszik, hanem a valóság feltárását segítő dokumentumokon s a feldolgozásukat biztosító kérdéseken, feladatokon. Számtalan ilyen feladatból e helyen példának azt hozzuk fel, mely a Szovjetunió 1936-os alkotmánya néhány pontjának és Szolzsenyicin A Gulág szigetcsoport című műve néhány sorának összehasonlításával tapasztaltatja meg a diákokkal a kommunista diktatúra természetét. Ugyanilyen megdöbbenéssel szembesülhetnek a tanulók, amikor a tankönyv vonatkozó részei s Andrej Wajna filmjének megtekintését ajánlva egy korabeli plakát s egy titkosított levél részletei alapján nemcsak a filmhez kell írniuk 4-5 soros ajánlást, hanem a katyini tömegmészárlás szovjet elkövetésének bűnét leplezhetik le. Végezetül szükséges még néhány megállapítást tenni, melyek kétségkívül érintik a feladatorientált történelemoktatást. Nem szükségtelen hangsúlyozni, hogy a forrásközpontú tankönyvcsalád alkalmazásával a történelemórákon nem szűnik meg a hagyományos tanári élőszó szerepe, ellenkezőleg: tudatosabb és kiemeltebb feladathoz jut a tanár mind az óravezetésben, mind az ismeretek feldolgozásának irányításakor, a képességek fejlesztésekor. Kétségtelen azonban, hogy a frontális óravezetés eddig szinte privilegizált szerepét fel kell hogy váltsa a tényleges oktatás, ahol a tanítás és tanulás aránya a feldolgozandó ismeretanyag alapján kell hogy érvényesüljön. Az sem igaz, hogy ezután a történelemórák feladatmegoldások egymásutánjából állnak, hiszen a lényeg ismételten hangsúlyozzuk az adott ismeretanyag feldolgozása, ahol természetesen kiiktathatatlan volt és marad a tanári magyarázat, elbeszélés, jellemzés. Ugyanakkor ennek szerves kísérői a forrásfeldolgozások: lehet, hogy egy órán csak egy, lehet, hogy kettő, három stb., de ez már a tantárgypedagógia kompetenciakörébe tartozik. Ahogy ugyancsak szakmai kérdés, hogyan valósítható meg mindez heti 2-3-óra során. Annak a bizonyos szemléletváltásnak azt is jelentenie kell, hogy az éves tanmenet tervezésekor és az óravázlatok összeállításakor (mely utóbbiak valahol mindig az óra dramaturgiáját jelentik) szakítanunk kell a régi beidegződésekkel. Nem könnyű, s történészek, metodikusok, vezetőtanárok, szakértők együttes és állandó műhelymunkáira, továbbképzésekre s kiemelten a tanárképzésre feladatok sora vár. Dr. Sávoly Mária november 15

16 Vélemény A szakképzés helyzete napjainkban Gőzerővel folyik a szakképzés rendszerének átalakítása, a szakképzés intézményeinek szak kép zésszer vezési társulásokba történő integrálása. Tényként állítható, hogy az elmúlt 6-8 évben az általános iskolákban, az érettségit adó középiskolákban és a felsőoktatásban olyan folyamatok indultak el, amelyek ezen iskolatípusok eredményességét alapjaiban kérdőjelezik meg. Ezekről az anomáliákról igen sok elemzés és tanulmány látott napvilágot, ezért a szakmai közönség előtt jól ismertek. A szakképzés rendszerének átalakításáról, annak következményeiről, hatásairól azonban az általánosságok szintjén mozgó, semmitmondó, inkább politikai jellegűnek, semmint szakmainak mondható megnyilatkozásokon túl keveset hallani. Ha az iskolai rendszerű oktatás minden szintjén sokak véleménye szerint átgondolatlan, dilettáns szabályozókat vezetett be az oktatási kormányzat, akkor vajon miért gondolja bárki, hogy ez a szakképzés területén másként lenne? Induljunk ki abból, hogy milyen típusú problémák megoldása céljából kellett hozzányúlni a szakképzéshez. A legtöbbet hangoztatott probléma, hogy nem a munkaerőpiac által kívánatos szakmákat tanulják a diákok. Ezért bizonyos térségekben, bizonyos szakmákból hiány alakul ki, míg más szakmákból túlképzés van, a végzetteket nem tudja felszívni a munkaerőpiac. A döntéshozók úgy gondolták, hogy a korábbi struktúra alkalmatlan a vázolt probléma megoldására, ezért külföldi modell alapján új struktúrát hoztak létre. A szakképzés regionális irányainak és arányainak meghatározására létrejöttek a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB), melyek döntései gyakorlatilag törvényerejűek. Vajon alkalmasak-e ezek arra, hogy irányokat és arányokat határozzanak meg, illetve érdemes-e ennyire erős jogosítványokat hozzájuk telepíteni? Hogyan fogják a bizottságok az irányokat és arányokat értelmezni? Úgy látom, ez utóbbi kérdésre a bizottságok a lehetséges alternatívák közül megtalálták a lehető legrosszabb választ. A szakmákat kiemelten támogatott, támogatott és nem támogatott csoportokra osztották. Az Észak-alföldi Régió RFKB-elnökének előadásából tudjuk, hogy a döntés előkészítése során kérdőíves felmérést végeztek a régió munkáltatói körében. Így született meg az a végeredmény, amely önmagáért beszél. A régióban a szakképzés összes szereplője a döntést érthetetlennek és szakszerűtlennek tartja. Azonban mielőtt a döntéshozatali mechanizmust górcső alá vennénk, vizsgáljunk meg egy másik alapvető kérdést: milyen igényt elégítsen ki a szakképzés? A foglalkoztatók (jellemzően közepes és nagyvállalatok) vagy a továbbtanulni akaró diákok és szüleik igényeit? A kétféle igény sok esetben nagyon távol áll egymástól, és észrevehető az a tendencia, amely szerint a két szereplő igényei a jövőben még távolabb fognak kerülni. Nézzük, miért! Amikor a nyolcadikos (vagy tizedikes) diák jellemzően a szüleivel együtt azon gondolkozik, milyen szakmát (és nem szakmacsoportot!) tanuljon, sokféle szempontot mérlegel: a tanulmányi eredményt, az iskola távolságát lakóhelyétől, a baráti tanácsokat, személyes tapasztalatait, a családi hagyományokat stb. A legfontosabb szempont azonban az, hogy a választott szakma birtokában a távoli jövőben (10-15 év múlva) mire számíthat, mekkora jövedelemre tehet szert, keresett lesz-e az adott szakma, a szakma birtoklása tud-e hosszú távon megfelelő életszínvonalat biztosítani. Vagyis a diákok és szüleik távlatokban, perspektívában gondolkodnak. Sokszor hallani azt a sopánkodást, hogy a diákok nem a vállalatok által keresett, hanem a divatos szakmákat választják, holott a keresett szakmákban kiemelt jövedelemre tehetnének szert. Talán szerencsésebb lenne a keresett szakma helyett a került szakma kifejezés használata, ugyanis ami a vállalatok oldaláról keresett, az a fiatalok szemszögéből került szakma. Mégis, vajon miért nem a keresett (került) szakmák felé tolonganak a jelentkezők? Vajon miért divatos egy szakma, és miért került szakma egy másik? A válasz roppant egyszerű: egyrészről a keresett szakmáról nem gondolják, hogy hosszú távon is keresett lesz, másrészről a keresett szakmával elérhető átlagon felüli jövedelmet és fényes karriert az emberek hétköznapi tapasztalata nem igazolja vissza. Tipikus keresett szakma például a fémforgácsoló. A munkáltatók kiemelt jövedelmet, könnyű munkát, tiszta munkahelyeket ígérnek. Azonban a hétköznapi tapasztalat más: minimálbér, napi 10 órás, nehéz, koszos és büdös munka. A nagyvállalatok (multik) a szakmunkásokat komoly szakmai karrier lehetőségének ígéretével csábítják, vonzó munkakörülményeket, magas jövedelmet, előrelépési lehetőséget, fiatal és dinamikus kollektívát ígérve. A valóság persze egészen más. A nagyvállalatok ugyanúgy tekintenek a munkásokra, mint bármilyen más erőforrásra, és ugyanúgy maximalizálni igyekeznek a belőlük nyerhető profitot is. A vállalatoknak olyan munkásokra van szükségük, akik valamely adott feladat megoldásához szükséges utasításokat pontosan és hibátlanul képesek végrehajtani. Lényegében a ma még nem vagy nehezen automatizálható feladatokhoz keresnek szakmunkásokat, vagyis szerves robotokat. Ez persze vállalatirányítási szempontból nem baj, de ebből nem következik, hogy a képzési rendszernek csak és kizárólag a nagyvállalatok szerves robot -igényét kellene kielégíteni. Ráadásul nem garantálható, hogy azok a munkafolyamatok, amelyeket ma még nem lehet automatizálni, a jövőben is megmaradnak ilyeneknek. A multinacionális nagyvállalatok a folyamatosan növek november

17 vő profit első apró megingására azonnal és elsőként a szakmunkások elbocsátásával reagálnak. A kollektív emlékezetbe mélyen bevésődtek azok a traumák, amelyek elsősorban a nagyvállalatoknál dolgozó munkavállalók tömegeit érintették hátrányosan többek között a rendszerváltozást követő években a szocialista nagyipar összeomlásakor, a textilipari krízis idején vagy a mezőgazdaság átalakulása során. Jelen pillanatban a gazdasági válság közepette is ugyanezt tapasztalhatjuk a cégek részéről: tömegesen bocsátják el dolgozóikat. Ezek a jelenségek vezettek el ahhoz, hogy az emberek többsége számára nem vonzó az olyan életpálya, amit egy nagyvállalatnál szakmunkásként befuthatnak. Tulajdonképpen a nagyvállalatok magatartása a felelős azért, mert a szakmák egy része keresett, került szakma lett a munkavállalók körében. Az RFKB-k bizonyára azért soroltak kiemelten támogatott körbe bizonyos szakmákat, mert a felméréseik alapján hiány van belőlük a munkaerőpiacon. Fogalmazzunk pontosabban: a munkaerőt kereső cégek álláshirdetéseire nem jelentkeznek olyan számban munkavállalók, mint amennyit a cégek elvárnának. Vajon lehet-e ebből okszerűen arra következtetni, hogy a keresett szakmunkásokból kevés van? Továbbmenve: lehet-e azt a következtetést levonni, hogy a keresett szakmunkásokból keveset képeznek a térség szakképzőiben? Minden gazdasági válság jellemzője, bizonyos ágazatok visszaszorulnak, míg más ágazatok előretörnek, de nem lehet előre megjósolni, hogy ez mely ágazatokban következik be. Éppen ezért ilyen helyzetben a szakképzésre vonatkozó döntéseknek olyanoknak kellene lenniük, amelyek nagyfokú rugalmasságot biztosítanak a képző intézményeknek. Az úgynevezett divatos szakmák esetében mindenki túlképzésről, elhelyezkedési nehézségekről beszél, mégis nagy az érdeklődés irányukban. Nyilván azért, mert az emberek hétköznapi tapasztalata szerint ezeken a területeken nincs túlképzés és nincs elhelyezkedési nehézség. Az érdeklődő diákok a divatos szakmák megszerzése révén gondolják hosszú távon biztosítani maguknak azt az életpályát, amely számukra elfogadható. Nem is olyan régen, a tervgazdálkodás időszakában a szocialista nagyipar munkaerőigényét oly módon elégítették ki, hogy a gyár leadta szakmunkásigényét az illetékes helyen, és aztán az iskola leszállította a megrendelést a gyárnak. Mivel a gazdaság egésze az ötéves tervek alapján működött, a szakképzés is ennek megfelelően jól tervezhető volt. A rendszerváltozást követően egyrészt megszűnt a tervgazdálkodás, másrészt megszűntek a szocialista típusú vállalatok (és ezzel az üzemi tanműhelyek nagy része), harmadrészt a szakképzők önkormányzati fenntartás alá kerültek. Így aztán sokkal nehezebb és összetettebb feladat lett annak eldöntése, hogy mely szakmákat oktassák az intézmények. A közelmúltra a beiskolázott létszámot és az oktatott szakmákat illetően kialakult egy sokszereplős (szülők, diákok, kamarák, vállalkozók, fenntartó stb.), érdekegyeztetésen alapuló, finoman beszabályozott, a különböző szereplők érdekeit egyensúlyban tartó, azok változását gyorsan és rugalmasan követni tudó képzési struktúra. Ezt a Vélemény rendszert most durva és türelmetlen módon fenekestül felforgatták, új szakképzés-irányítási, -szervezési rendszer jött létre. Ennek kulcsszereplője az RFKB. A vállalatok az igényeiket (a kamarákon keresztül) most már nem közvetlenül az iskolák felé, hanem a bizottságok felé fogalmazzák meg, melyeket ők jobb híján nagy súllyal vesznek figyelembe. A kamarák igényeit döntően a nagyvállalatok szükségletei befolyásolják, hiszen a nem kötelező tagság miatt a kisvállalkozók, de különösen az egyéni vállalkozók többsége nem tagja a kamaráknak, míg a nagyok szinte mindegyike kamarai tag. Ez azért probléma, mert vannak olyan területek, szakmák (pl. fodrász, villanyszerelő), amelyek esetében szinte kizárólag egyéni vállalkozói (esetleg mikro- vagy kisvállalati) formában tevékenykednek a piac szereplői. Azok az érdekvédelmi szervezetek (Iposz, Kisosz stb.), amelyek tagsága szinte kizárólag egyéni vállalkozókból tevődik össze, nem tudják kellő erővel érvényesíteni szakmunkásigényüket. Fokozza a gondot, hogy ez a kör gyakran fel sem ismeri, ha sürgetővé válik a szakember-utánpótlás. Mi több, piaci megfontolásból abban lehet érdekelt, hogy minél nagyobb legyen a szakemberhiány. Ezzel mesterségesen magas keresletet, ezáltal magas jövedelmet lehet elérni. A nagyvállalati kör érdekeltsége ezzel éppen ellentétes. Abban érdekelt, hogy nagy legyen a szakemberkínálat, mert ebben az esetben nagy lesz a merítési lehetőség, és alacsonyan lehet tartani a béreket. (Persze a nagyvállalatoknál a szakmunkásbér így is kellően alacsony ahhoz, hogy senki számára ne legyen vonzó.) Az is látható, hogy a vállalati kör szakmunkáshiánya nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott szakmunkásokból hiány lenne. Azok az emberek ugyanis, akik szeretik a szakmájukat, tudnak és szeretnek dolgozni, minőségi munkára képesek, sokkal inkább választják a vállalkozói létformát, mint a nagyvállalati szakmunkás létformát. Így előfordulhat, hogy ami egy vállalat számára hiányszakma, az a valóságban távolról sem számít hiányszakmának. Csak hát egy nagyvállalat számára sokkal olcsóbb egy szakipari munkát alkalmazottakkal elvégeztetni, mint vállalkozóval, vállalkozási szerződés keretében. Saját tapasztalat: Hajdúböszörményben igen sok asztalos vállalkozás működik, amelyek folyamatosan munkaerőhiánnyal küszködnek. A válság ellenére folyamatosan hirdetnek munkaerő-felvételt ban a Veress Ferenc Szakképző Iskolában 23 asztalos tanuló végzett. Közülük mindössze ketten dolgoznak a szakmájukban, a többiek más területen helyezkedtek el. Ilyen adat ismeretében vajon értelmes kijelentés-e az, hogy kevés az asztalos a munkaerőpiacon? Jelenleg nincs olyan információs csatorna, amely annak a területnek az igényeit vagy érdekeit közvetítené az RFKB felé, amelyet döntően az egyéni vállalkozói kör fed le. Így aztán a bizottságok nem látják ezt a területet, döntéseiknél nem tudják figyelembe venni érdekeiket. Pedig ma Magyarországon eltérően az EU legfejlettebb országainak munkaerőpiacától egymillió fölött van az egyéni, valamint a mikro- és kisvállalkozók száma. Ezért hiba, hogy olyan külföldi szakképzés-szervezési szisztéma magyaror november 17

18 Vélemény szági bevezetésére került sor, amely országok munkaerőpiaca, gazdaságának szerkezete nem hasonlít a hazaira. Az új struktúrában a kormány a szakképzés rendszerén keresztül lényegében ismét csak a multinacionális nagyvállalatok profitszerző képességét finanszírozza. Az előbb azzal példálóztam, hogy a tervgazdálkodás éveiben a vállalatok hogyan közvetítették igényeiket a képzők felé. Jelenleg a vállalatok az RFKB felé jelzik szakmunkásigényüket, melyet az RFKB a szakképzés-szervezési társulásokon keresztül érvényesít a képzők felé. Vajon miért érzik a szakképzés szereplői közül sokan azt, hogy a régi beidegződések újraélednek? Csakhogy míg a szakképzésben ismét bevezették a tervgazdálkodást, addig a gazdaságban és a munkaerőpiacon (és más egyéb piacon) nincs tervgazdálkodás. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tervgazdálkodással szabályozott szakképzés egy olyan gazdasági rendszer munkaerőigényét akarja kielégíteni, amelytől távol áll a tervezhetőség. Másképp fogalmazva, egy nem tervezhető rendszer munkaerő szükségletét próbálják az RFKB-k megtervezni. Elképesztő, hogy húsz évvel a rendszerváltás után ennyire félreértelmezik a szakképzés és a gazdaság kapcsolatát, ilyen mértékben újraéledt a tervgazdálkodás szemlélete. Nem lenne gond a tervgazdálkodással, ha az RFKB pontosan fel tudná mérni a jövőbeli munkaerő-piaci helyzetet. De nemhogy a jövőbelit, még a jelenlegit sem tudja pontosan megismerni. Egyrészt a már fentebb elmondottak miatt, másrészt azért, mert a nagyvállalati munkaerőigényt egy-két évvel korábban összeállított rendkívül hiányos és távolról sem reprezentatív felmérés alapján igyekszik feltérképezni. Márpedig a gazdaság egyes ágazatai olyan gyorsan változnak, hogy ami pár évvel ezelőtt hiányszakmának számított, azt olykor egy-két év múlva már a kihaló szakmák között tarthatják számon. A jelen kor leghatékonyabb gazdaságaira nem a tervezettség, hanem a szabályozottság a jellemző. A szabályok azokat a kereteket jelölik ki, amelyek mentén a gazdaság szereplői tevékenykedhetnek. Nem lenne ördögtől való gondolat, ha hasonlóan a gazdasághoz a szakképzés szereplői számára nem terveket, hanem kereteket adnának. A tervgazdálkodás már most látható módon megbukott, hiszen éppen azokon a területeken van nagyarányú munkaerő-leépítés, amely területeken az RFKB korábban kiemelten támogatott szakmákat jelölt meg. Az persze külön kérdés, hogy a gazdaság jelenlegi állapotában a leendő munkavállalók számára nem az a fő probléma, hogy nem olyan szakmával rendelkeznek, amely keresett a munkaerőpiacon, hanem az, hogy nincs és nem is képződik kellő számban annyi munkahely, ahol a frissen végzettek elhelyezkedhetnének. Mi több, még a meglévő munkahelyek száma is csökken. Ezért nyilván nem az új szakképzés-szervezési struktúra a felelős. Persze a korábbi sem volt tökéletes, számos sebből vérzett az is. Egyik szisztéma sem tud mit kezdeni azzal, hogy hosszú távon (5-10 éves távlatban) minden 100 szakmunkásból átlagosan kb. 10 marad az eredeti szakmájában, a többiek más területen keresik boldogulásukat. Ennek nincs köze sem a képzési rendszerhez, sem a pillanatnyi munkaerő-piaci helyzethez, sem pedig ahhoz, hogy egy szakma divatos-e vagy sem. Azonban amikor az RFKB irányokat és arányokat határoz meg, talán érdemes lenne ezt a jelenséget is figyelembe venni. (Így például az Észak-alföldi Régióban az RFKB a kőműves szakmát hiány -szakmaként a kiemelten támogatott körbe sorolta, miközben a régió szakképző iskolái évtizedeken keresztül a kőműves szakmunkások ezreit bocsátották ki. Ezek az emberek itt élnek közöttünk, de nyilván okkal nem akarnak egy vállalatnál kőművesként dolgozni, amelyért nem biztos, hogy ők hibáztathatók.) Ugyancsak független a szakképzési rendszertől az a probléma is, hogy a ma szakiskolába jelentkező fiatalokat már nem lehet olyan színvonalon a szakmai ismeretekre megtanítani, amelyekre a évvel ezelőtti fiatalokat még meglehetett. Abban az időben (vagy még régebben) a nagyvállalati szakmunkás-életpálya még a jól tanulóknak is vonzó lehetett. Ma már a közepes tanulóknak sem az. A szakmai és vizsgakövetelmények, valamint a szakiskolai tanulók képességei között hatalmas szakadék tátong. A szakiskolák többségében az oktatók egyre kevésbé pedagógiai, sokkal inkább szociális jellegű tevékenységre kényszerülnek. A pedagógusok az egyre agresszívabb fiatalok megfékezésével, az iskola vagyontárgyainak megvédésével, illetve saját testi épségük megóvásával vannak elfoglalva. Új jelenség, hogy a cigány származású tanulókkal a vállalkozók nem akarnak tanulószerződést kötni a szakmai gyakorlati képzés idejére. Eközben a cigány tanulók száma ebben az iskolatípusban rohamosan emelkedik, így ez a probléma rövid időn belül hatalmas feszültséghez fog vezetni. A jogszabályok előírják, hogy mely szakmákban kötelező a szakmai gyakorlati képzést vállalkozásoknál megszervezni. Ugyanakkor az adótörvények közelmúltbeli megváltozása olyan hátrányosan érintette a tanulók gyakorlati képzését felvállaló vállalkozókat, amelynek hatására tömegesen mondták fel a tanulószerződéseket. (Más kérdés, hogy később a jogszabály korrekciójára került sor, így a körülmények csak olyan mértékben romlottak, amely már elfogadható a vállalkozók számára.) Iskolai tanműhelyek viszont éppen a fent hivatkozott jogszabályok miatt nem állnak kellő számban rendelkezésre, és forrás sincs a kialakításukra. A szakmai gyakorlati képzés vállalkozásoknál tanulószerződés keretében történő megszervezése kapcsán el kell mondani, hogy nagyon sok vállalkozás a tanulók szakmai gyakorlatát kitűnőre értékeli, miközben a szakmunkásvizsga előtt a képző intézményeknek néhány hónapos vizsgafelkészítőt kell tartani a tanulóknak azért, hogy ne bukjanak meg. A kamara ugyan vizsgálja a vállalkozókat abból a szempontból, hogy rendelkeznek-e tanulóképzéshez előírt feltételekkel, de túlságosan nem keménykedhetnek, mert akkor alig maradna olyan vállalkozás, amely minden tekintetben megfelel az elvárásoknak. Ugyancsak hatalmas a szakadék a szakmai és vizsgakövetelmények és a vállalatok által a szakmunkásoktól elvárt november

19 készségek között. Eközben a döntéshozók rózsaszín álmokból szőtt elvárásokat támasztanak az iskolákkal szemben. Elgondolkodtató, hogy míg a szakiskolások 60-70%-a funkcionális analfabéta, vagyis az írott szöveget nem vagy csak nagy nehézségek árán tudják értelmezni, valamint 90% fölött van azok aránya, akik a követelmények töredékét sem képesek elsajátítani, addig az írásbeli szakmunkásvizsgán a tanulók több mint 90%-a sikeresen levizsgázik. A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok által a szakmák három csoportba sorolása és ezzel az arányok meghatározásának célja az, hogy a képzőkön keresztül a fiatalokat olyan szakmák tanulása felé terelje, amelyek a kiemelten támogatott csoportba tartoznak. Ez mindenképpen egy adminisztratív, felülről elrendelt korlát mind a képzők, mind a fiatalok irányába. A szakiskolások társadalmi rétegződését figyelembe véve olyan szakmák tanulása felé terelni a tanulásban egyébként is alulmotivált tanulókat, amelyeket csak felülről jött nyomásra kénytelenek tanulni, több mint felelőtlenség. Már csak azért is, mert a 18 éves korig tartó tankötelezettség miatt a fiataloknak mindenképpen tanulniuk kell valamit, még akkor is, ha nem feltétlenül azt, amit egyébként szerettek volna. A szakképzők nemcsak szakmunkás-utánpótlási feladatokat, hanem közoktatási feladatot is ellátnak. A két funkciónak eltérőek a céljai, mégis egyszerre kell a képzőknek a két feladatot ellátniuk, úgy, hogy a kettős feladatellátásból eredő ellentmondások feloldása senkit nem érdekel. A közoktatási feladatokra és az iskolai rendszerű szakképzésre igaz, hogy az eredményes munkához egyszerre van szükség hosszú távon is kiszámítható stabilitásra és az új kihívásokhoz alkalmazkodó változásra. E két feltétel egyszerre történő teljesülése látszólag ellentmond egymásnak, de lehet olyan kereteket és feltételeket teremteni, amely közepette a stabilitás és a változás jól megfér egymással. A jelenlegi keretek és feltételek azonban nem ilyenek. Stabilitás egyáltalán nincs, a változások sok esetben átgondolatlanok, ötletszerűek, szakmaiatlanok. Az új rendszerről nyilatkozóktól gyakran elhangzik: a korábbi kínálat vezérelte képzési piacról át kellett térni a kereslet vezérelte piacra. Aki azonban ezt mondja, úgy vélem, tévúton jár. Itt ugyanis két piacról van szó. Az egyik a munkaerőpiac, a másik a képzési piac. Mint minden piacnak, így e két piacnak is két: keresleti és kínálati oldala van. Megfigyelhető, hogy akik valamelyik piacról beszélnek, oly módon teszik, mintha az adott piacnak csak egyik (vagy a keresleti, vagy a kínálati) oldala volna, és a másik oldal nem is létezne. Ez a kisebbik baj, nagyobb az, hogy egyrészt nincsenek tudatában a kétféle piac létezésének, másrészt összekeverik a két jól elkülöníthető piac keresleti és kínálati oldalát. A munkaerőpiac kínálati oldalán a munkavállalók, vagyis a már végzett szakmunkások, keresleti oldalán a munkáltatók vannak. A képzési piac keresleti oldalán (iskolai rendszerű képzés esetén) a nyolcadikos (vagy tizedikes) tanulók és azok szülei, míg kínálati oldalán a képzők állnak a maguk képzési kínálatával. Vélemény Látható, hogy a kétféle piac keresleti és kínálati oldalán nincs semmiféle átfedés. A közvélekedéssel ellentétben tehát az iskola nem része a munkaerőpiacnak sem a keresleti, sem a kínálati oldalon. A munkaerőpiacot és a képzési piacot kettő-öt év választja el egymástól, épp annyi idő, amennyi ahhoz szükséges, hogy a nyolcadikos (vagy tizedikes) diák eljusson a szakmunkásvizsgáig. Egy példával megvilágítva a helyzetet: ha valaki bútort akar készíttetni, akkor az asztalosműhelynek kell leadnia a megrendelést, és nem annak az erdésznek, aki az asztalosüzemnek szállítja a fát. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha munkaerőpiacról vagy képzési piacról beszélünk, tudjuk, miről van szó. De sokan nem tudják. Nézzük ismét a vállalati igényeket! Amikor egy vállalat szakmunkásigényét ki akarja elégíteni, azt csak a már szakmával rendelkezők köréből tudja megtenni. A vállalatoknak lehetőségük lenne arra, hogy közvetlenül a továbbtanuló fiatalokat meggyőzzék arról, hogy az általuk keresett, de a tanulók által került szakmát válasszák, bemutassák a hiányszakmák előnyeit. De nem ezt tették régen sem, most sem ezt teszik, és a jövőben sem fogják ezt tenni. Ha nincs elég keresett szakmunkás, akkor a vállalat leadja a megrendelést. Korábban az illetékes elvtársnak, most az RFKB-nak, mert úgy gondolja, a képzőknek az a dolguk, hogy az ő szakmunkásigényüket legyártsa. Az előbbi példával élve, a helyzet ahhoz hasonlatos, mintha a bútor megrendelője nem az asztalosüzemnek, hanem az erdésznek adná le a megrendelést. A vállalatokat nyilvánvalóan mindaddig nem érdekli, hogy az adott szakma a tanulók körében mennyire divatos vagy került, amíg a rendszer számukra elfogadható szinten biztosítani képes a szakmunkásokat. Nem szabad szó nélkül elmenni amellett, hogy ma Magyarországon bizonyos feltételek megléte esetén bárki alapíthat iskolát. Azoknak a kamaráknak, amelyekben a nagyvállalati kör a leginkább befolyással rendelkezik, lehetőségük lenne önálló szakképzőket alapítani munkaerőigényük kielégítésére. De nem teszik! Mindaddig nem is teszik, amíg a jelenlegi rendszer közpénzből finanszírozva kielégíti az igényeiket. Ők egyszerűen csak jövőbeni termelési eszközként tekintenek a fiatalokra. Számukra sokkal egyszerűbb megoldás, ha az RFKB-n keresztül az iskolákra hárítják azt a feladatot, ami egyébként nem az iskoláké. Az iskola egy szakmát csak megtanítani képes. Pontosabban csak képes lenne, ha a követelmények összhangban lennének a szakiskolások mentális befogadóképességével. Arra azonban biztosan nem alkalmas, hogy valamely került szakmával egy multinacionális vállalatnál elérhető életpálya előnyeiről és szépségeiről meggyőzze a fiatalokat. Erre csak a vállalatok lennének képesek és alkalmasak. Az iskola ugyanis nem a munkaerőpiacnak, hanem a képzési piacnak a szereplője. A RFKB mégis a munkaerőpiac szereplőit elemezve fogalmaz meg elvárásokat a képzők felé, anélkül, hogy a képzési piac sajátosságait figyelembe venné. Vagyis amikor a jövőbeli szakmai képzés arányait és irányait meghatározza, akkor a munkaerőpiac múltbeli információira tá november 19

20 Vélemény maszkodik, illetve semmilyen információja sincs a képzési piac szereplőinek igényeiről. Megdöbbentő, de tény: előfordulhat, hogy a bizottságok tagjai között egyetlen olyan személy sincs, aki a képzési piac hétköznapi bugyraiban otthonosan mozogna. Így a döntések jelentős része azért elhibázott, mert hiányzik a megfelelő információ, sőt sok esetben valószínűleg azt sem tudják, hogy ez a helyzet fennáll, vagyis hogy információk hiányában hozzák a döntéseket. A képzők, bár nem szereplői a munkaerőpiacnak, mégis a két piac közötti kapcsolatot ők teremthetik meg. De ezt a kapcsolatot olyan módon semmiképpen sem tudják megvalósítani, ahogyan azt ma elvárják tőlük. A kétféle piac időben túlságosan távol van egymástól ahhoz, hogy a képzők a beiskolázás szempontjai között hangsúlyosan vegyék figyelembe a gazdaság elvárásait. Mi több, az új rendszer nemhogy közelítené egymáshoz a kétféle piacot, hanem óriási anyagi ráfordítással távolítja egymástól. A szakképzés-szervezési társulások tanulólétszámát a szakképzésről szóló törvény minimum 1500 főben rögzíti. Egy újabb teljesen felesleges, értelmetlen és értelmezhetetlen (miért pont 1500 fő?) adminisztratív korlát. Bevezetését azzal indokolták, hogy a régi rendszer úgymond átláthatatlanul szétaprózott volt, nem pedig azért, mert a gazdaság részéről valamilyen igény ezt indokolta volna. Érthetetlen, hogy az oktatási kormányzat vajon miért nem látott át egy viszonylag nem túl nagy rendszert. A helyzet az, hogy a magyar gazdaság szerkezetéhez egy még a korábbi rendszertől is szétaprózottabb képzési rendszer tudott volna legjobban alkalmazkodni. Úgy tűnik, a józan észt felülírja a mindenáron való központosítás csinovnyik szemlélete. Persze az új struktúrának vannak pozitív előremutató elemei is. Az új OKJ ilyen elem, bár a moduláris rendszerhez illesztett vizsgarend túlzottan bonyolult és bürokratikus, illetve a szakmai és vizsgakövetelményeken is akad csiszolnivaló. Ha már létrejött ez az új struktúra, amely számos elemében rosszabb, mint a korábbi volt, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jobbá tenni. Lehetne. A zsákutcából kivezető útra világos és logikus javaslatok léteznek. De ez már egy másik történet! Kathy Zsigmond igazgató, Veress Ferenc Szakképző Iskola, Hajdúböszörmény KÖZoktatás kérdéskör Aktuális KÖZoktatási kérdések és válaszok A népszerű KÖZ ok tatás kérdések és válaszok című folyóirat, amelynek nagy része előfizetőink által beküldött kérdésekből és szakértőink válaszaiból áll, négy éve segíti az olvasók mindennapi munkáját. Kötetünkben az elmúlt időszak legérdekesebb kérdéseit válogattuk össze, a válaszokat azonban a október 1-jén hatályos jogszabályoknak megfelelően átdolgoztuk. A példatár az Ön előtt álló feladatok megoldásához nyújt segítséget, hiszen gyakorlati oldalról közelíti meg a felvetett szakmai kérdéseket. A KÖZoktatás Kérdéskör című könyvvel elsősorban a nehezen értelmezhető jogszabályok alkalmazásához kívánunk segítséget nyújtani, azáltal, hogy az aktuális és sokakat érintő témakörökből gyűjtöttünk össze válogatást. Figyelmébe ajánljuk ezért nem csupán intézményvezetőknek, hanem 20 pedagógusoknak, közoktatási szakértőknek és az intézményfenntartói feladatokért felelős szakembereknek is. Amennyiben további közoktatási problémához kapcsolódó kérdése merülne fel, közoktatási és munkajogi szakemberekből álló szakértői szolgálatunk segít önnek a megfelelő válasz megtalálásában. Honlapcímünk: kozoktatas. (A kötet ára: 3000 Ft + 5% áfa, 3150 Ft.) Játékunk eredményhirdetése Előző lapszámunk Kottavarázs rovatában meghirdetett játékunk kérdéseinek helyes válaszai: 1. Melyik színház tagja jelenleg Papadimitriu Athina? Budapesti Operettszínház 2. Melyik színház tagja Trokán Anna? Budapesti Kamaraszínház 3. Melyik színház tagja Trokán Nóra? Kecskeméti Katona József Színház Az OK Cast Produkciós Iroda jóvoltából Papadimitriu Athina Latin érintés című albumát nyerte: Szebeni Gyuláné, Budapest Bereczkiné Nagy Erzsébet, Karcag Nyereményüket postáztuk. A szerkesztőség november