2009. November 2. évfolyam 9. szám. önkormányzat. Advent Salgótarjánban In memoriam T. Pataki László Élelmiszeradomány a rászorulóknak.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2009. November 2. évfolyam 9. szám. önkormányzat. Advent Salgótarjánban In memoriam T. Pataki László Élelmiszeradomány a rászorulóknak."

Átírás

1 2009. November 2. évfolyam 9. szám önkormányzat Advent Salgótarjánban In memoriam T. Pataki László Élelmiszeradomány a rászorulóknak

2 Beköszöntő Tisztelt Olvasók! Kedves Salgótarjániak! Az elmúlt hetekben a megszokottnál is többet találkoztam, beszélgettem a salgótarjániakkal. Hol a Fő téren, hol a településrészek karácsonyfáinál fogtunk kezet és váltottunk néhány szót. Ilyenkor általában két téma került szóba: sokszínű decemberi programjaink és a kétely, ami a jövőt illeti. Szomorú városvezetőként azt konstatálnom, hogy az ország lesújtó helyzete miatt alig akad az emberek között olyan, aki nyugodtan várja az ünnepet. Persze mindenki megköszöni a rendezvénysorozatot, amit önkormányzatunk az intézményeivel és a civil szervezetekkel összefogva ajándékul ad a városlakóknak, mégis sokan megkérdezik A polgármester válaszol azt is: lesz erre mód jövőre is? Egyáltalán hogyan tervezzük a 2010-es évet? A választ a november 25-i közgyűlésen az emberek elé tártuk. Megalkottuk költségvetési koncepciónkat, amely tartalmazza azt a stratégiát, amely mentén elképzeljük a következő esztendőt. Úgy dolgoztunk, mintha a kormány megszorító terve már tény lenne, s mint utóbb kiderült, jól tettük: a Parlament szocialista többsége elfogadta a jövő évi, az önkormányzatok életben maradását nagyban fenyegető állami büdzsét. Ilyen körülmények között nehéz tartani magunkat korábbi ígéreteinkhez, de a minket érintő 600 milliós elvonás ellenére megpróbáljuk elkerülni - a korábban Salgótarjánban divatos óvoda- és iskolabezárásokat. Igyekszünk biztonságot adni azoknak a szereplőknek, akik az önkormányzat kötelékébe tartoznak. Már eddig is nehéz munka volt megőrizni a munkahelyeket, mi mégis, most is amellett tettük le a voksunkat, hogy nem kívánjuk felrúgni azt a struktúrát, ami sikeresen működik. Bizonytalan időkben élünk, de mi ebben a helyzetben is egy viszonylagos biztonságot kívánunk nyújtani a salgótarjániaknak. Ez a koncepció egyik lényege. Nem kívánunk alább adni abból, ami Salgótarjánt igazi várossá teszi: Kérdését küldje az alábbi címekre: varosunk@chello.hu vagy 3100 Salgótarján, Fő tér 5. a kultúra, a sport és az oktatás nívójának szinten tartása alapfeladatunk. Ami bennem is komoly kérdést fogalmaz meg, az a fejlesztésekre vonatkozik. Szeretnénk évről-évre nagyobb összeget fordítani a városi beruházásokra, de e tekintetben sajnos lesújtó jövőkép áll előttünk. Megszűntetik a hazai forrású pályázatokat hogy csak egyet emeljek ki a területet érintő megszorításokból. Ezért két út áll előttünk: keresni tartalékokat, és ahol lehet, megszorítani a nadrágszíjat, vagy a banki szférához fordulni és bár minimális mértékben, de hitelt felvenni vagy kötvényt bocsátani a piacra. Emellett mindent meg kell pályáznunk, amit csak tudunk, mert a fejlesztések munkahelyeket teremthetnek. Ennek ismeretében óriási feladat lesz a 2010 költségvetés végleges elkészítése. De bízom magunkban, a várost vezető koalíció bölcsességében, valamint szakembereinkben, akikkel már a stratégiát is átgondoltan állítottuk össze. Remélem, hamarosan megváltozik a helyzet Magyarországon és a kormány számára az önkormányzatok újra partnerek lesznek egy fejlődő ország és egy büszke nemzet érdekében. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Tartalom 3. Közélet In memoriam T. Pataki László Programok a Gyermekek Jogainak Hetén Palócország bemutatkozása a Polgárok Házában Nógrádi Prímák Ünnepe 6. Egészségünk Városi Egészségnap, hatodszor 7. Lencsevég Hírek- Képek 8. Programajánló Rendezvények december hónapban 19. Múlt-Kor A baglyasaljai templom szenteléséről 10. Önkormányzat Élelmiszeradomány a rászorulóknak Ülésezett az MJVSZ Tudósítás a városi közgyűlés üléséről Halad a Gyermektábor téliesítése Közmeghallgatás a Városházán Befektetői konferencia Bécsben Szakmai tanulmányút Dél-Tirolban 13. Sport Díjazták az emlékfutás szereplőit Salgó Kupa párbajtőrverseny 14. Kultúra Salgótarján szobrai V. Kedves Olvasó! Boldog-szomorú ez az időszak: el kellett búcsúznunk a város egyik kiemelkedő személyiségétől, ugyanakkor itt az Advent, amely megnyugvással tölti el szívünket. T. Pataki László életművét lehetetlen egy oldalba sűríteni, mégis remélem, úgy találja a Kedves Olvasó, hogy sikerült méltón megemlékeznünk róla. Ha tovább lapozza az újságot, csemegézhet térségünk tehetségeiből: új Prímáink vannak, a Nógrád Táncegyüttes és a Folt zenekar pedig képzőművészeinkkel egyetemben meghódította a budapesti szíveket. A karácsonyi időszakra az önkormányzat bőséges programajánlattal készült, ezek ismertetésére külön rovatot szántunk. Az önkormányzat oldalain pedig olyan komoly témákkal foglalkozunk, mint például a maratoni költségvetés, a közmeghallgatás vagy a Szociális Központ adományosztása. Lakatos Kati főszerkesztő Megjelenik havonta, példányban; 2009/9. Nyilv. tart. szám: 163/387/1/2008 Kiadja: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2. Szerkesztőség: Városi TV, Salgótarján, Fő tér 5.; varosunk@chello.hu; Főszerkesztő: Lakatos Katalin Nyomdai munkák: Polár Stúdió; Eng. sz.: B/PH/96/N/90 ISSN ; Felelős vezető: Bencze Péter 2

3 Közélet In memoriam T. Pataki László ( ) 75 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt T. Pataki László író, újságíró, színházi rendező. Sokoldalú személyiség volt, aki maradandót alkotott mind az irodalomban, mind az újságírásban, mind a város színházi életében. Hosszú évekig dolgozott pl. a Nógrád Megyei Hírlap munkatársaként. Írt regényt (politikai szatírát) Békák és bolondok címmel, és két monodrámáját ( Lidércláng és Lelki gyakorlat ) több helyen is bemutatták. Sokat tett a Madách-kutatás fehér foltjainak eltüntetéséért (Madáchné Fráter Erzsébet új szempontozású, irodalomtörténeti rehabilitálásáért ). Többek között alapító tagja volt a Tarjáni Kassák Körnek, szerkesztője a Szerdatársaság Irodalmi Kávéháznak. A Palóckép Műhely alapító tagjaként ő rendezte pl. a Salgótarján-Völgyváros, és a Salgótarján a honvédő város című videofilmeket. Útonjáró című kötetében rendhagyó kultúrtörténeti beágyazású úti jegyzeteket írt fogadott szülőhazája, Nógrád megye valamennyi településéről. Idézetek az utolsó interjúból T. Pataki Lászlóval idén októberben Alsótoldon, Nefelejcs úti házában Tarnóczi László készített rádióinterjút. Beszélgettek a hetvenöt éves sokoldalú művésszel betegségéről, munkásságáról, harcokról és optimizmusról, az élet teljességéről. Az író-rendező azt is elárulta újságíró barátjának, mit szeretne emlékként hátrahagyni az utókornak. Szó szerinti idézetek következnek. A betegségről: Talán nem is egy, hanem két halálos betegségről van szó. Elég jól összejött. Ezt nem lehet máshogy megélni, csak bizonyos bölcsességgel, mondjuk talán nem is ez a helyes kifejezés rá, pedig talán egy koron már elvárható. Készülök a gyógyulásra. Figyelem magam, hogy igaz-e, hogy gyógyulok, de közben meg azt is konstatálom, hogy lehet, hogy nem sikerül. És nem is biztos, hogy mindent ki kell próbálni a legvégsőkig. A legfontosabb, hogy azon kell gondolkodnom, megérette-e az idő vagy nem. Az életről: Arról gondolkodom egyre többet, hogy megfutottam-e azt a kört, ami nekem járt, vagy ami ki volt jelölve, vagy ki van jelölve, vagy még van hátralévő szakasz, amit még be kell húzni ahhoz, hogy kör legyen. Ez nem szomorú, mert nekem elég érdekes, változatos meg tetézett, zsúfolt dolgom volt és életem is volt, vagy van is, mert most is dolgozom. A színházról: Nagyon lekötött és le is köt. Sok harccal járt, de ezt azt hiszem, mindenki elmondhatja, aki valamit létre akart hozni. Az ellenérdek, a rosszul felfogott ellenérdek nem segített. De volt támogató szándék is. Orvos barátjáról: A doki nagyszerű ember. Vele könnyű, mert ő is a művészetek és a színpad iránt vonzódik, így aztán sok mindent elnéz nekem. Nekem meg nem kell elnéznem neki semmit, mert annyira megértő, hogy ilyet tényleg csak egy barát tud, nem egy orvos. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Felvidéki magyarság anyanyelvi kultúrája ápolásában, Salgótarján és Losonc testvérvárosi kapcsolatainak elmélyítésében. Színházi rendezőként sikeresen vezette az egykori Aula Színpadot és múlhatatlan érdemeket szerzett a 2004 óta működő Vertich Színpadstúdió megalapításában, egy salgótarjáni színházi társulat alapköveinek lerakásában.sokoldalú és fáradhatatlan, magas színvonalú tevékenysége elismeréseként többek között megkapta a megyei önkormányzat Madách-díját, a Magyar Kultúra Lovagja címet és 2008 ban Salgótarján Önkormányzata Salgótarjánért Emlékérem ben részesítette. T. Pataki László személyében szellemi életének egyik meghatározó alakja távozott közülünk. Az általa létrehozott és hátrahagyott életmű továbbra is gazdagít minket. Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük. A premierek felfokozott izgalmáról: Megviselt, de szenvedést nem okozott. Fizikailag, pszichikailag voltak egészen olyan szakaszok, amikor már az örülésig mentek a problémák. Rengeteg meg nem értés volt ekörül: színházat csinálni Salgótarjánban. A városi kitüntetésről: Negyven éve dolgozom a városért, negyven éve vagyok Salgótarjánban. A T. is Tarjánt jelent, tehát hogy megkülönböztessem magam más Pataki Lászlóktól. És most esett rám ez a kitüntetés. Ez valóban kitüntetés, a Salgótarjánért Emlékérem. Amit soha ne felejtsenek el róla az emberek: Mi lenne netán, hogy megmaradjon utánam, mint emlék, vagy mint hozzám kapcsolódó tulajdonság? Ez az őszinteség. A bujkálás nem a kenyerem. Amit meg kell mondani, azt meg kell mondani. Nem nagyon alakoskodtam az életben és ez sokszor nem vált az előnyömre, és mégis azt mondom, hogy jegyezzétek meg ezt. Számára az élet volt a színpad. Ha egyszer megvalósul Salgótarjánban egy önálló színtársulat, az biztos, T. Pataki Lászlónak lesz köszönhető. Ő indította el a színházalapításról szóló gondolkodást a városban, és tudatosan dolgozott megvalósításáért. A Vertich Színpadstúdióval igazi műhelyt alakított ki, ismerte a szakma minden csínját-bínját, fiatal tehetségeket karolt fel. Olyan ember volt, akinek a szavára érdemes volt hallgatni, mert tudta, milyen az értelmes párbeszéd, tudta, hogyan kell kritikát megfogalmazni. Ő egy igazi együttműködő volt: értő módon, őszintén, mindig jót akarva, a városért mondta, amit mondott és tette, amit tett. Mérhetetlen űr marad utána, de írásai, munkássága, szavai visszacsengenek az utókornak. Nekünk pedig kötelességünk hagyatékával jól sáfárkodni a jövőben. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 3

4 Közélet Programok a Gyermekek Jogainak Hetén 20 éves a Gyermekjogi Egyezmény Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997-ben csatlakozott a Francia Parlament felhívásához, mely a Gyermekjogi Egyezmény elfogadásának napját - november 20-át - ünnepnappá nyilvánította. Országosan egyedülálló módon Salgótarjánban 2009-ben már 13. alkalommal kapcsolódott az eseményhez egyhetes programsorozat. A évi rendezvénysorozat is a gyermek- és diákjogokról, a gyermekeket, fiatalokat veszélyeztető jelenségekről, a fiataloknak szóló szolgáltatásokról, a felnőttek felelősségéről szólt, de a teljesség igénye nélkül - bemutatták Salgótarján történeti, kulturális, építészeti, természeti értékeit és néhány olyan jeles személyiségét, akikre a salgótarjáni gyermekek és fiatalok is méltán lehetnek büszkék. Az idei év mottója ugyanis így szólt: a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. A városvezetés vallja, hogy Salgótarján méltó otthona lehet a jövő generációinak, céljuk olyan otthont teremteni, ahol gyermekeink A Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumról, az intézmény szerepéről és a jövőbeli tervekről a fenntartót, Nagyné Hajdú Györgyit, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ igazgatóját kérdeztük. - Mit jelent ez a jubileum az intézmény számára és mit jelent a SITI Salgótarján életében? - Ez a folytonosság is azt bizonyítja, szükség van az intézményre. Az iroda közösségi teret ad a fiatalok számára, bármikor betérhetnek oda, és ki is használják ezt a lehetőséget. Személyes beszélgetésekben kérik kollégáim véleményét, tanácsait iskolai, magánéleti, vagy drogproblémákról is. A SITI-ben szakképzett szociálpedagógusok, mentálhigiénés szakemberek adnak nekik információt. Szívesen válaszolnak a kollégák a szabad idő 4 Meglepetés a képviselőknek Az UNICEF Magyar Bizottsága a Gyermekjogi Egyezmény évfordulója alkalmából emlékeztetni kívánta a központi és a helyi döntéshozókat a gyermekekkel szembeni felelősségükre. Ennek szimbólumaként egy 50 cm-es rongybabát juttattak el a parlamenti képviselőknek és a helyi közgyűlések tagjainak. Ezeket a babákat az UNICEF önkéntesei, fiatalok, idősek, családok, állami gondoskodásban vagy fogyatékkal élők készítették országszerte. Az UNICEF azért választotta a gyermekekkel való törődés jelképének a rongybabát, mert a világban mindenütt játszanak vele a gyerekek, függetlenül attól, hogy gazdag vagy szegény családba születtek. Salgótarjánban a november 24-ei Városi Közgyűlésen adták át a babákat. A szimbolikus ajándékot egy születési bizonyítvány és az UNICEF gyermekjogokkal kapcsolatos üzenete kísérte. Ez utóbbi felhívja a képviselők figyelmét a döntéseik súlyára a tekintetben, hogy azok hogyan befolyásolják a gyermekek helyzetének alakulását. A képviselők a babákat örökbe fogadhatják. Az így felajánlott adományokból az UNICEF Magyar Bizottsága hazai kistelepülési óvodák fejlesztő játékainak bővítését támogatja. Születésnap a SITI-ben hasznos eltöltésével kapcsolatos kérdésekre, de az intézmény dolgozói is törekednek arra, hogy szervezzenek programokat, befogadjanak kiscsoportokat a SITI-be. Talán leglátogatottabb az Anime Klub. Mit is jelent ez? A filmművészet egy érdekes, japán ága, amely a rajzfilmhez hasonlítható, de fiatal felnőttekhez szól. Különleges, értékes kultúrát közvetít, s közben olyan tehetséges rajzosok kerülnek ki a soraikból, akik talán életpályának választják, de biztosan használni fogják életük során a rajzművészetet. Sokan break- tánccal, jógával, vagy egyszerűen csocsóval szórakoznak hasznosan, együtt a Sitiben. - Milyen terveik vannak a SITI-vel a jövőben? - A város önkormányzata összeállított egy kiváló pályázati anyagot, amelynek végleges elbírásála esetén elindul az Apolló Mozi rekonstrukciója, melynek keretében kibővülhet mindig biztonságra, otthonra találnak. Ezen gondolkodás szellemében az idei programok célja is a salgótarjáni fiatalok identitásának erősítése volt. A nyitónapon, november 13-án rendeztek diákvezetők találkozóját, játékos EU ismereti vetélkedőt, este pedig a Sportcsarnokban megabuli várta a szórakozni vágyókat. Folytatásként, csatlakozva a Városi Egészségnap programjaihoz,16-án óvodások pályamunkáiból kiállítás nyílt Egészségesen élni! címmel, a könyvtárban pedig Egészség Expot rendeztek. Délután a Városházán filmvetítésen vettek részt a fiatalok. Másnap a polgármesterrel nyílt alkalmuk találkozni, a diákönkormányzatok képviselőit a Fiatalok Fogadóóráján fogadta Székyné dr. Sztrémi Melinda. Sor került a hét folyamán több kulturális programra és a Salgótarjáni Ifjúsági és Információs Iroda is megünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. 19-én ülésezett a Salgótarjáni Városi Diákönkormányzat közgyűlése, ahol új elnökségi tagokat is választottak. 20-án, a Gyermekek Jogainak Világnapján a József Attila Művelődési és Konferencia Központban a város óvodásai a Fel című animációs filmet nézték meg, az Ifjú Zenebarátok Napja alkalmából pedig a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak közreműködésével a Barangolás Hangszerországban című programon vehettünk részt. A főiskolán délután 24 órás közép- és főiskolás sportbajnokság vette kezdetét, sok-sok fiatalt megmozgatva. A Gyermekek Jogainak Hete programsorozat záróeseménye a JAMKK Télikertjében zajlott: Moderntánc Show-n mulathattak az érdeklődők. Kapcsolódó programként minden nap várta közönségét számos kiállítás, rendhagyó természetismeret óra, filmvetítések, könyvtári órák, drog prevenciós programok, tanulást segítő bemutatók, ismerkedés hangos könyvekkel. a tanácsadó iroda tevékenysége, hiszen a SITI is ott fog helyet kapni. Csodálatos már ma is elképzelni, hogy szépen berendezett, kulturált, kifejezetten erre a célra épült terekben cseveghetnek, találkozhatnak a diákok, a dolgozó, vagy épp munkát kereső fiatalok. Nem kell ahhoz mindenképp kávéházba, netán kiskocsmába menni, hogy egyáltalán találkozhassanak egymással. S innen már csak egy-két lépés, hogy a kultúra egyéb ágait, így például a drámapedagógiát, az alternatív vagy kamaraszínházat, koncert termeket is kipróbálhassák. A másik, talán még közelebbi célunk, hogy ifjúsági információs pontokat hozzunk létre a város két sűrűn lakott városrészében: Zagyvapálfalván és a Beszterce lakótelepen. Tudjuk, már alig várják a fiatalok, reméljük, hamarosan megszületik a közgyűlés döntése a kérdésben.

5 Közélet Palócország bemutatkozása a Polgárok Házában Polgárok Házában idén ősszel indult útjára a Kárpát-medencei magyar népművészet című programsorozat, amelyben magyar tájegységeink bemutatko- A zására nyílik lehetőség. November 17-én a Jó Palócok Regionális Népművészeti Egyesület és a Nógrád Táncegyüttes szervezett műsort az érdeklődőknek. Térségünk iparművészei közül Bocsi Éva népviseleti babakészítő, Fiser Józsefné hímző, Les Gábor és Les Norbert fazekas, Pethőné Szabó Piroska hímző, Sasvári János és Szepesi János fafaragó és Török János kosárfonó közös kiállításon mutatta be művészetét. A megnyitón Barsi Hajna etnográfus szakmai ismertetőt tartott, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő pedig köszöntötte a szervezőket és a megjelent érdeklődőket. A palóc étel-ital kóstolóval megízesített koraesti rendezvény csúcspontjaként a Nógrád Táncegyüttes és a Folt Zenekar adott vidám műsort. A Polgárok Háza díszterme zsúfolásig megtelt érdeklődővel, gyermekek és nyugdíjasok, családok és fiatalok egyaránt jól mulattak a Jó Palócok rendezvényén. Mi, hazai rajongók pedig ismét megbizonyosodtunk afelől, hogy ritka kincs vesz körül bennünket. Média-partneri díj a Városi Tévének Nógrádi Prímák ünnepe József Attila Művelődési és Konferencia Központban A rendezték meg az 5. Nógrádi Príma-gálát, amelyen kitüntették a Salgótarjáni Városi Televíziót is. A gálán elsőként az Év vállalkozója, okleveleket adták át. Az elismerést 1999-ben indította el a Demján Sándor nevével fémjelzett Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a legkiválóbb gazdasági szereplők elismeréseképpen. Idén egy a salgótarjáni cég, a Fa-Héj Kft. vezetői, Murár Sándor és Tamási István is megkapták a díjat. Az ünnepségen a VOSZ Nógrád Partner média nívódíját a Salgótarjáni Városi Televízió érdemelte ki, az oklevelet László István ügyvezető igazgató vette át. Az ötéves kisjubileum kapcsán a VOSZ megyei elnöksége Egyéni Partner nívódíjat is kiosztott. Ezt az elismerést ketten vehették át: Balogh Katalin, a Salgótarjáni Városi Televízió munkatársa és T. Németh László újságíró. A Prima-díjak átadása előtt Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a szép számban összegyűlt közönséget. Idén a művészetek kategóriában Cene Gál István, Réti Zoltán és Homoga József került a döntőbe. A szavazatok és a szakmai zsűri döntése alapján végül Cene Gál István ceredi festőművész érdemelte ki a Prima-díjat. Az oktatás, tudomány kategóriában Becze Lajos, Prakfalvi Péter és Vajda István jutott be a döntőbe. Közülük Becze Lajos, a Váczi Gyula Művészeti Iskola címzetes igazgatója győzött. A sport kategóriában Szabó János, Simon Imre és családja, valamint Venyercsán László versengett a díjért, amelynek végül Simon Imre és családja örülhetett. A közönség díját Venyercsán László szervátültetett atléta kapta. A megyei közgyűlés elnöke szintén felajánlott egy különdíjat, amelyet Vajda István, a Bányamúzeum mindense vehetett át. A gálaesten fellépett Pándy Piroska, Kertész Katica és Turek Miklós, valamint korábbi Prima-díjasok. Színpadra lépett Szabó Attila, Braun Miklós és a Nógrád Néptáncegyüttes, dr. Egyed Ferdinánd és az Ipoly Néptáncegyüttes, valamint a megye egyetlen Prima Primissimadíjasa, Szerémy Gyula tanár úr. A színpad díszletei között pedig az egész műsor alatt láthatók voltak Prima-díjas szobrászunk alkotásai. A megyei prímák a díjjal járó oklevél mellett egy gyönyörű üvegszoborral, valamint egymillió forinttal lettek gazdagabbak. 5

6 Egészségünk Programsorozat előzte meg az évről-évre egyre sokszínűbb rendezvényt Városi Egészségnap, hatodszor Az Egyenlő eséllyel a rák ellen program hazánkban három éve folyik civil és állami szervezetek összefogásában. Célja a lakossági emlőszűrések népszerűsítése, felvilágosító fórumok és helyi egészségnapok szervezése, valamint az egészségtudatos életmód hirdetése. Idén a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete is csatlakozott a programhoz és ehhez kapcsolódva szervezte meg a Városi Egészségnapot. A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete (BEBESE) 2009 februárjában sikeresen pályázott a JOINT/ JDC által meghirdetett felhívásra és a program megszervezésére és lebonyolítására partnerül hívta a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetét és a Rákbetegek Országos Szövetségének salgótarjáni klubját. A rendezvénysorozat első állomása szeptember 24-én Baglyasalján volt, a Diákotthonba szerveztek egészségmegőrző programokat. Az eseményt Dr. Juhász Tibor Salgótarján alpolgármestere, a rendezvény védnöke nyitotta meg. Utána előadásokat hallgathatott meg a közönség, amelyeket filmvetítés egészített ki. A második állomáson, október 2-án, a Kohász Művelődési Központban vérnyomás-, és vércukorszint mérés is történt, valamint dietetikus által készített ételeket kóstolhattak meg a résztvevők. A programot színesítették a Kohász ének- és zenekari együtteseinek a Zenei Világnap alkalmából összeállított műsorai. A BEBESE a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetével október 9-én, Nógrád megyében először figyelemfelkeltő sétát szervezett. A több száz résztvevő a Fő térről a Szent Lázár Megyei Kórházba sétált, ahol a megjelenteket a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd ismertette a rendezvény célját. Ezután a mellrák elleni séta fővédnöke, Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester asszony köszöntője következett, majd a felkért előadók, Dr. Telekes András főorvos és Dr. 6 Deme Dániel rezidens tolmácsolásában előadások hangzottak el az emlőrák tüneteinek felismeréséről, diagnosztizálásáról, típusairól és annak terápiájáról. Idegérben egy egész napos rendezvényt szerveztek október 10-én. Az eseményen - hasonlóan az előző kettőhöz - tájékoztatók hangzottak el az emlőrákról. A szervezők a gyermekekre is gondoltak: rajzolhattak és kipróbálhatták az arcfestést is. De a jelenlévők megkóstolhatták a kórház dietetikusa által készíttetett kímélő pulyka gulyást és rozskenyeret is. Ebéd után a II. Rákóczi Ferenc tagiskola diákjai adtak zenés-táncos műsort. Az Egyenlő eséllyel a rák ellen program negyedik állomását Zagyvapálfalván, a Gerelyes Endre Művelődési Házban tartották. Itt is előadások hangzottak el és ingyenes vérnyomás és vércukorszint mérést is biztosítottak az érdeklődőknek. A programot a Savaria Táncegyüttes műsora színesítette november 16-án, a programsorozat csúcspontjaként jött el a VI. Városi Egészségnap. A BEBESE, a Magyar Rákellenes Liga és a Rákbetegek Országos Szövetségének Salgótarjáni Klubja mellett a József Attila Művelődési és Konferencia Központ, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, valamint a Hetednapi Adventista Egyház is részt vett az egész napos program megrendezésében. A rendezvény két helyszínen zajlott. A központi programok a József Attila Művelődési Központban koncentrálódtak: délelőtt képzőművészeti kiállítás nyílt, majd a színházteremben dr. Horváth Emilné, a BEBESE elnöke és Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester köszöntötte az érdeklődőket. Utánuk Halász Judit színművésznő vallomását hallgathattuk meg Gyógyulásom története címmel, ahol a művésznő meglepő őszinteséggel beszélt a rák ellen folytatott küzdelméről. Ezután előadások következtek, melyek témája a lakosság egészségügyi állapota volt, különös tekintettel a rákos megbetegedésekre. Kora délután a Jóban rosszban című sorozat szereplői is megjelentek, kvíz műsorukkal gondoskodtak a vidám hangulatról. A program zárásaként a Cogito Általános Művelődési Központ Hibó Tamás Művészeti Alapítvány növendékei ajándékműsorral kedveskedtek a résztvevőknek. A konferencia teremben véradás és szűrővizsgálat is zajlott. A másik helyszínen, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban óvodások rajzaiból összeállított kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. A kiállítás mellett az Adventista Egyház szervezésében Egészség Expo Newstart Program bemutatására is alkalom nyílt. A programsorozat széleskörű társadalmi összefogás eredményeképpen jött létre mondta el dr. Horváth Emilné, a BEBESE elnöke, valamint megköszönte a helyi szervezetek támogatását és külön kiemelte Joó Mariann nevét, aki az egész projektet felügyelte és segítette. A BEBESE felvilágosító programjaival a jövőben is áll a városlakók rendelkezésére - fűzte hozzá az elnök asszony. Dombi Armand

7 Lencsevég Salgótarján Fő terén, november 30-án, advent első vasárnapján sok kisgyermek várta a városi Mikulást. Azonban mielőtt hintóján megérkezett volna, a Nógrád Táncegyüttes hagyományokat felelevenítő műsorának tapsolhatott a nagyérdemű. A táncosok a közönséget is bevonta a táncba és együtt járták körbe a gyönyörűen feldíszített ezüstfenyőt. Közben megérkezett a Mikulás, majd Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester szólt az ünnepről a megjelentekhez. Ezután a Mikulás segítségével Salgótarján belvárosi oktatási intézményeinek ajándékokat adott át. Amint véget ért a program a színpadon, a tömeg a város adventi koszorúja köré csoportosult, ahol Németh Judit evangélikus lelkész vezetésével meggyújtották az első gyertyát. Ettől fogva minden vasárnap 16 órakor kerül sor a közös gyertyagyújtásra. Emellett folyamatos kikapcsolódási lehetőséget biztosítva az embereknek - a Fő téren folyamatosan üzemel a karácsonyi vásár és a műjégpálya, a hétvégéken pedig élő Betlehem is várja a családokat. 7

8 Programajánló December 1-től jan. 9-ig XIX. Modell és makett kiállítás Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet szervező: Salgótarjáni Modellezők Baráti Köre December 1-től jan. 10-ig Toldi Melinda kiállítása helyszín: Kohász Galéria (Kohász Művelődési Központ) December 9., szerda Nyelvet öltünk Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítási anyaga, a Kazinczy év alkalmából. (Mozgóbusz a könyvtár előtti téren) helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Szívünk melegével kiállításmegnyitó a Félsziget Lakó és Napközi Otthon fiataljainak munkáiból. Megnyitót mond: Peleskei-Balázs Rita az ESZK igazgatója. Közreműködik a KIVISZI Színjátszó Együttes helyszín: Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Diótörő Tánc- és mesejáték az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában (Ifjúsági bérletes előadás) Konferencia Központ. Jegy: 1000 Ft és Mi van a puttonyban? című cirkuszi előadás Ajándékműsor a város óvodásai, alsó - és felső tagozatos tanulói és a szülők részére helyszín: Városi Sportcsarnok belépés: ingyenes, meghívóval 8 December 10., csütörtök és december 11., péntek Chicago Musical az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában A József Attila Művelődési és Konferencia Központ forgószínpadának hivatalos átadása (Zenthe Ferenc bérlet) Konferencia Központ. Jegy: 2500 Ft December 12., szombat Luca, Luca kitty-kotty Luca napi népszokások Palócföldön szervező: a gyermekkönyvtár Adventi Mozi hétvége Reszkessetek betörők c. film vetítése helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Nógrád Táncegyüttes karácsonyi műsora Konferencia Központ. Belépő: 1500 Ft A Csíkszeredai Árvácska Ének és Zeneegyüttes pásztorjátéka és hangversenye A szentmisét celebrálja: Dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke. Helyszín: Szent József Plébánia templom (Acélgyári templom) Belépő: 1200 Ft/fő. A befolyt összeg az Árvácska együttes támogatását, illetve a Kálvária felújítását fogja szolgálni Éjféli Kiáltás Gospel Kórus jótékonysági hangversenye helyszín: Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény December 13., vasárnap III. Adventi gyertyagyújtás közreműködik: a Szent József Plébánia és a Főplébánia, Varga András r.k. plébános helyszín: Fő tér 9.00 Lucázás kisiskolások műsora B. City Band koncert Vásárcsarnok Adventi Kórustalálkozó helyszín: Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény December 14., hétfő Karácsonyi előzetes Karácsony üzenetét tolmácsolja: Varga András r.k. plébános közreműködik: Tóth Tibor és Lengyel Judit helyszín: Bolyai J. Gimnázium étterme szervező: Belszervi Betegek St-i Egyesülete December 15., kedd Adventi este, a szeretet jegyében beszélgetés Varga András r.k. plébánossal. helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Karácsony délután közreműködik Guthy Éva énekművész Konferencia Központ, belső klub szervező: Egészséges Életért Klub December Adni öröm Adománygyűjtési akció a piac melletti Spar áruháznál December 16., szerda Készítsük fel a lelkünket a karácsonyvárásra Ócsai Tamás Adventista lelkész vezetésével közreműködik: Karancskeszi Őszirózsa Nyugdíjasklub Konferencia Központ, belső klub szervező: Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület Lázár napi szentmise helyszín: Szt. Lázár Megyei Kórház Kápolnája A gyermekosztály betegeinek megajándékozása. Szervező: Szent Lázár Lovagrend Szépkorúak Karácsonya Ajándékműsor a város idős polgárai részére, belépés meghívóval közreműködik: a Folt Folk Form népzenei együttes a Vertich Színpad és a Pódium Stúdió helyszín: Cafe Frei, galéria-terem

9 Programajánló Jazz presso közreműködik: Gyárfás kvartett Konferencia Központ, belső klub belépő: 800 Ft Író olvasó találkozó vendég: Závada Pál író beszélgetőtárs: Gréczy- Zsoldos Enikő helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet December 17., csütörtök Jótékonysági műsor 500 hátrányos helyzetű óvodás és kisiskolás gyermekek játékokkal és műsorral történő megajándékozása - a Hibó Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak és a KIVISZI Színház Műhelyének közreműködésével szervező: Szent Lázár Lovagrend Szent Ilona Jószolgálati Alapítvány Konferencia Központ Egészségnap Vércukor-, koleszterinszint és vérnyomásmérés, egészségi állapot felmérése Karancsaljai és Karancsberényi Népdalkör műsora kísér: a Hatrongyos Zenekar Melegétel osztás a rászorulóknak a város önkormányzata nevében helyszín: Vásárcsarnok Idősek Karácsonya óvodások és iskolások ajándékműsora helyszín: Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon nagyterme szervező: Baglyasalja Barátainak Köre December 18., péntek Adventi Véradás Adventi műsor közreműködnek: Az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat tanulói Hipp-Hopp és Break Dance bemutatók Világslágerek élőben közreműködik: Molnár Melina, Rácz Gábor, Gigi, Szabó Éva helyszín: Vásárcsarnok Egy tál meleg étel Az Erzsébet téren 700 adag gulyáslevest osztanak szét a rászorulók részére szervező: Szent Lázár Lovagrend Az én karácsonyom Irodalmi és rajzpályázat díjátadó ünnepsége Konferencia Központ szervező: TIT Nógrád Megyei szervezete Téli kert Alter Disco, Rock party Konferencia Központ, konferenciaterem belépő: 600 Ft Dóczi Péter és Lovász Irén Pilinszky-estje címe: Az ünnep angyala az első karácsony óta. A belépés ingyenes. helyszín: Cafe Frei galéria-terem December 19., szombat SAIGON zenekar koncertje helyszín: Vásárcsarnok Edit néni könyvespolca Karácsony fényében, mesék, történetek, karácsonyfa állítás, fenyődísz készítése Adventi mozi hétvégék Igazából szerelem c. film vetítése helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Adventi Sokadalom Levendula Játszóház kézműves foglalkozása (adventi ajtókopogtatók, karácsonyi ablakdíszek, ünnepi asztaldíszek, szaloncukor, mézeskalács készítése) Konferencia Központ, konferenciaterem Szabadtéri színpad Fő tér A város óvodásai, általános iskolásainak műsora A Szeretet Lángja meggyújtása Köszöntőt mond: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Gólyalábas, óriásbábos tűzzsonglőr produkció A Fő téren egész délután forraltbor, finomságok és korabeli ruhába öltözött mókamesterek felelnek a jó hangulatért Téli Kert, Metál Karácsony közreműködik: Corrodal, Viszonylag Új, Mystra, Vostok Room Konferencia Központ, konferenciaterem belépő: 800 Ft Karácsonyi ünnepség- élőzenével helyszín: Zagyvapálfalvai Nyugdíjas klub A Doráti Kamarazenekar adventi hangversenye Közreműködnek: Doráti Kamarazenekar, Salgótarjáni Ifjúsági Kamarazenekar; szólisták: Magyar Szilvia, Balázs Barnabás, Oláh Vilmos hegedű, Molnár Ottó orgona; vezényel: Torják Vilmos A Cantabile Kamarakórus, művészeti vezető: Radnai Zsuzsanna helyszín: Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Belépő: 1500 Ft December 20., vasárnap Def Jam Dance School, Havanna tánc stúdió th Pub koncert helyszín: Vásárcsarnok IV. Adventi gyertyagyújtás közreműködik: az Evangélikus Egyház, Deme Károly lelkész vezetésével (énekel a Bányász Kohász Dalkör) helyszín: Fő tér Csík zenekar adventi koncertje Konferencia Központ. Belépő: 1200 Ft December 21. hétfő Karácsonyi hangverseny A Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ünnepi hangversenye belépő: felnőtt 1000 Ft, diák, nyugd. 600 Ft helyszín: Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény December 23., szerda Indián zene. helyszín: Vásárcsarnok December 24., csütörtök Karácsonyi áhitat Az Akkord Kohász Fúvós Kisegyüttes közreműködésével helyszín: Evangélikus Közösségi Ház január 1. Újévi Hangverseny Konferencia Központ. Belépő: 1500 Ft 9

10 önkormányzat Élelmiszeradomány a rászorulóknak Több mint 8 tonna tartós élelmiszert osztott ki közel 1500 rászoruló salgótarjáninak a Peleskei-Balázs Rita vezette Egészségügyi-Szociális Központ november 25. és december 2. között. Az adományhoz a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által, az adósságkezelési szolgálat munkatársainak pályázata révén jutott hozzá az önkormányzati intézmény. Az élelmiszereket (liszt, tészta, porcukor, gabonapehely, zsemlemorzsa és tej) 1447 szociálisan és pénzügyileg rászoruló salgótarjáni kapta meg, akiknek kiválasztása a helyi, szociális és egészségügyi alapellátásban dolgozó szakemberek segítségével történt meg. Az élelmiszerosztáson segédkezett Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester is, aki szerint advent közeledtével nagyon fontos, hogy a karitatív szervezetek, a szociális ágazatban működő intézmények és az önkormányzat kiemelten odafigyeljen a nehéz sorsú emberekre. Intézményünk adósságkezelési tanácsadó kollégáinak önkéntes munkája révén, pályázat útján jutott hozzá a 8036 kg tartós élelmiszersegélyhez. Mindez az EU Élelmiszersegély program része, a szétosztásra kerülő élelmiszert az Élelmiszerbank és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közreműködésével kaptuk meg mondta el Peleskei-Balázs Rita, az Egészségügyi-Szociális Központ igazgatója, majd folytatta: Külön öröm számomra, hogy a program kapcsán Salgótarjánban többen is azonosultak a városvezetés felelősségteljes gondolkodásmódjával, segítő hozzáállásával, így a rászorultakon való önkéntes segítést többen is feladatuknak érezték. A program lebonyolításához ugyanis rendkívül nagy segítséget nyújtott az Önkormányzati Tűzoltóság azzal, hogy az adomány kiosztásáig gondoskodott annak biztonságos őrzéséről, a Salgótarján Nagyvárosi Polgárőr Egyesület és a Városi Rendőrkapitányság azzal, hogy az osztás alatt felügyelik a biztonságot és a rendet; a Városgazdálkodás és egy helyi vállalkozó pedig az élelmiszer szállításában működött közre. Köszönjük mindannyiuk támogató hozzáállását. Bár sok családnak jelent nagy segítséget az adomány, a Központnak természetesen nem volt lehetősége arra, hogy minden salgótarjáni rászoruló kapjon csomagot. Ugyanakkor terveik szerint egy következő, hasonló program lebonyolításában azok vehetnek majd részt, akik szintén rászorultak, de ebből az akcióból kimaradtak. Ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége Szegeden ülésezett november 27-én a Megyei Jogú Városok Szövetsége. Az estig tartó tanácskozáson a megyeszékhelyek polgármesterei megállapodtak arról, hogy létrehozzák a főépítészi kollégiumot, a jegyzőit pedig megbízzák azzal a feladattal, hogy készítsen javaslatot a közigazgatási rendszer átalakításáról. Emellett kimondták: az MJVSZ jogkört, pénzt és átgondoltabb jogalkotást kér a kormánytól. 10 A közgyűlést a házigazda, Dr. Botka László polgármester nyitotta meg, aki többek között a szegedi Városháza történetéről, a nagy árvíz utáni újjáépítésről, valamint a Szegedet érintő legfontosabb fejlesztési projektekről beszélt. Az MJVSZ társelnöke után Kósa Lajos elnök vette át a szót és elkezdődött a szakmai munka. Elsőként Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Budapesti Állandó Irodájának vezetője tartott prezentációt Magyarország Készenléti Hitelmegállapodás: Számbavétel és Kilátások címmel. A 23 tagú szövetség Kováts Ákos, Debrecen főépítésze prezentációja után döntött arról, közösen lépnek föl azért, hogy az építéshatósági szabályozások helyiről ne kerüljenek állami szintre, vagyis hogy a város arculatának kialakításához szükséges eszközöket ne vegyék ki az önkormányzatok kezéből. Ezért létre fogják hozni a főépítészi kollégiumot, amely javaslatcsomagot alkot az épített környezet védelme érdekében. A jegyzői kollégium nevében Dr. Szekeres Antal, Debrecen Megyei Jogú Város jegyzője, az MJVSZ jegyzői kollégiumának alelnöke beszélt a közigazgatási rendszerről és azokról az anomáliákról, amelyeken feltétlenül szükséges lenne a változtatás. A városvezetők elfogadtak egy nyilatkozatot, amelyben kérik a kormányt, hogy a közigazgatási eljárási törvény módosításával keletkező többletfeladatok költségeit fedezze. Nyilatkozatukban szakszerűbb, szakmailag átgondoltabb jogalkotásra is kérik a kormányt, hogy az egyébként is túlterhelt önkormányzati rendszer működőképességének fenntartása további indokolatlan anyagi és eljárásjogi szabályozásokból adódó többletköltségek miatt ne kerüljön veszélybe. A következő tanácskozást 2010 tavaszán, Győrben tervezi megtartani a Megyei Jogú Városok Szövetsége.

11 önkormányzat Maratoni közgyűlés, fontos döntések K oraeste ért véget Salgótarján Megyei Jogú Város közgyűlése november 24-én. A képviselő testület hosszú, néha igencsak parázs vitákkal tarkított ülésén végül elfogadta a város 2010-es költségvetésének koncepcióját, és döntöttek a kosárlabdacsapat újabb összeggel való támogatásáról. A város háromnegyed éves költségvetési beszámolójával indult a közgyűlés, ahol elhangzott, hogy minden nehézség ellenére Salgótarján gazdálkodása stabil. Székyné dr Sztrémi Melinda hangsúlyozta, hogy az állami finanszírozás és a feladatok nincsenek arányban, az állam folyamatosan vonul vissza a finanszírozásból, míg a feladatok száma nem csökken. A kiadási főösszeg 4,9%-kal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában. Forráshiány nem akadályozta a finanszírozást. A bevételi főösszeg alul maradt el a tervezettnél, ennek oka a helyi adók befizetésének kötelezettségét november hónapra való kitolása. A bérlakások bérleti díjaiból származó bevételek is csökkentek, ráadásul jelentősen. A felhalmozás és tőkejellegű bevételek mintegy 155 millió forintot mutatnak. 700 millió forint hitelt vettek fel a város. A pénzmaradványból 716 millió forintot vettek igénybe, ez az összeg a tavalyi évhez képest csökkent. A teljesítés 64,4%-os ez a felhalmozási feladatok miatt van így. A polgármester kihangsúlyozta, hogy jelentős mértékben nőttek a szociális és egészségügyi fejezet kiadásai. Az új közmunkaprogram következtében majdnem duplájára nőtt az erre fordított összeg az előző évhez képest, egyébként közel 900 embert vontak be így a munkába. Az oktatási kiadások viszont csökkentek. A Felhalmozási oldalon 283 millió forintot fizettek ki, ami csupán 16,3%-a az előirányzottnak. Ennek oka a Kodály Zoltán Tagiskola felújításának 2010-re tolódása, aminek kapcsán Székyné kihangsúlyozta, hogy még mindig nincs támogatási szerződés, viszont a befejezés határideje nem változott, éppen ezért két tanévet is érinthetnek majd a munkálatok. A városközponti funkcióbővítés is a kormány előtt van, várnak a döntésre. A polgármester hangsúlyozta, hogy a 2008-ban felvett hitelt már sikerült visszafizetni. Összességében a város gazdálkodása megfelelő, amit a fegyelmezett és óvatos költségvetésnek köszönhetünk. A költségvetés megfelel az időarányosnak, néhány területen van csupán elmaradás. A kérdések során több szocialista képviselő is visszatért a Kodály Zoltán Tagiskola felújítására, de előkerült az Létesítmény és Sport Nonprofit Kft számára nyújtott 20 milliós támogatás is. Ennek kapcsán elhangzott, hogy 1 hónapja folyik egy vizsgálat, azért, hogy kiderüljön, mi lehet az oka a finanszírozási problémáknak. Ez hamarosan lezárul, tehát akár már a decemberi közgyűlésen meg is lehet majd tárgyalni. Eötvös Mihály alpolgármester úr itt hangsúlyozta, hogy jövőre semmiféle sportnormatívát nem kap a város, azt a kormány egy az egyben elveszi. A folytatásban a 2010-es évi költségvetési koncepció került napirendre, ami egy közel három órás vitát generált a képviselők között. Székyné dr Sztrémi Melinda többször utalt a központi költségvetés negatív voltára. Ezen álláspont a koncepció első néhány oldalában is visszaköszönt, amiből hosszabb szócsaták is kibontakoztak. Elhangzott, hogy a központi költségvetés számai miatt lehetetlen tervezni. Székyné kiemelte, hogy ez nem Salgótarján problémája, hanem ez minden településnek gondot okoz. Székyné itt is felhívta a figyelmet, hogy az államnak és az önkormányzatoknak sokkal jobban meg kellene beszélni a finanszírozást, hogy az összhangban legyen a kirótt feladatokkal. Ezután egy igen hosszú, és éles szóváltás alakult ki a testületen belül a Halad a Gyermektábor téliesítése képviselők között, amit végül Juhász Tibor alpolgármester úr zárt le azzal, hogy tavaly is ugyanígy állt hozzá az ellenzék a koncepcióhoz, azt mondták, hogy alkalmatlan, hogy annak alapján költségvetést csináljanak, és most már világosan látszik, hogy igenis megfelelő volt a tavalyi koncepció, hiszen a város gazdálkodása nem dőlt be. A folytatásban megszavazták az önkormányzati intézmények dolgozói számára az év folyamán nem kiosztott, de most számukra kiutalandó étkezési utalványokat. Teljes egyetértésben fogadta el a közgyűlés Salgótarján szmogriadó tervéről szóló rendelet megalkotását. Megalapították Az év rendőre elismerő címet, melynek első győzteséről zárt ülésen döntött is a testület. Döntött a közgyűlés arról is, hogy első körben a fiatalok számára kedvezményes, 10 ezer forintos bérleti díj mellett biztosítanak lakásokat a Garzonban. Kisebb vita után megszavazta a közgyűlés a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft folyószámla hiteléhez szükséges kézfizető kezesség vállalását. Az utolsó napirendi pont megint kisebb vitába torkollott. Az önkormányzat újabb 10 millió forinttal kívánta segíteni a város kosárlabda csapatának működését, de mint kiderült, a klubot menedzselő cég tartozik az Létesítmény és Sport Nonprofit KFT-nek egy jelentősebb összeggel. Ebből kifolyólag felmerült az az ötlet, hogy 5 millió forintról most döntenek, ebből kifizethetik a tartozásaikat, az összeg másik feléről pedig majd a decemberi közgyűlésen határoz a testület. Az ellenzéki képviselők közül többen sérelmezték ezt, és egyéb javaslatokat adtak arra az esetre, ha a fent említett cég nem rendezi a tartozásait. A képviselő testület végül elfogadta a pénz két részletben való utalását. 11

12 12 önkormányzat Közmeghallgatás a megyeszékhelyen Megtelt a Városháza Díszterme november 24-én koraestére, amikor közmeghallgatást tartott Salgótarján Önkormányzata. Székyné dr. Sztrémi Melinda, a megyei jogú város polgármestere, a kistérségi társulás elnöke diaporámás előadásban adott számot az érdeklődőknek Befektetői konferencia Bécsben Az ITD Hungary Salgótarjáni Irodája, Nógrád Megye Önkormányzata és a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének szervezésében november 11-én befektetési konferenciát tartottak a bécsi Magyar Nagykövetségen. Megyénket Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester és Tordai Péter, az iparkamara elnöke mutatta be az érdeklődőnek. A közel ötven fő részvételével zajlott üzleti fórumon Nógád megye közgyűlésének elnöke köszöntötte az érdeklődő befektetési szakembereket, a térség gazdasági-, munkaerő-piaci és turisztikai befektetési lehetőségeiről Tordai Péter iparkamarai elnök beszélt. Az előadássorozatban főszerepet kapott polgármestere is, aki a megyeszékhely konkrét fejlesztési terveit kínálta az osztrák befektetőknek. A szakmai programon az EGLO és a Baumit cégcsoport vezetője kedvcsinálóként megosztotta pozitív tapasztalatait a hazai beruházásaikkal kapcsolatban. Az Erste Bank magyarországi képviselői pedig tájékoztatták a résztvevőket a magyarországi projektfinanszírozási és támogatási lehetőségekről. Salgótarján vonatkozásában a konzultáció alatt több projekt iránt is érdeklődtek befektetők, akikkel a jövőben remélhetőleg sikeres megbeszéléseket folytatnak a helyi szakmai közreműködők. Az a tapasztalatom, hogy érdemes részt vennünk ilyen konferenciákon. Úgy látom, az európai befektetők nagyon jó néven veszik, ha egy politikus anyanyelvükön tart nekik szakmai előadást, ezért is vállalom el ezeket a felkéréseket. Prezentációmmal kapcsolatban elmondták, külön örülnek, hogy konkrét projekteket hoztam eléjük, és hogy a pozitívumok mellett hiányosságainkat sem fedtem el. Nagyon bízom benne, hogy gyümölcsözők lesznek a jövőbeli tárgyalások- mondta el lapunknak Székyné dr. Sztrémi Melinda. az idén elvégzett munkáról. Évről évre egyre magasabb pályázati támogatást hoztunk Salgótarjánba, s ezekből egyre több fejlesztést valósítottunk meg hangsúlyozta a polgármester. Kiemelte, hogy míg 2007-ben 130 millió forint pályázati támogatás érkezett Salgótarjánba, 2008-ban 670 millió forint, 2009-ben pedig 1,6 milliárd forint. Mindezek mellett a városnak jelenleg is vannak elbírálásra váró támogatási igényei, mintegy 2 milliárd forint értékben. Ezek segítségével valósítanák meg többek között a városközpont funkcióbővítő rehabilitációját, a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztését, valamint a Füleki és az Alkotmány utak felújítását. Ez utóbbiakhoz kapcsolódva külön beszélt az útfelújítások nehézségeiről: kevés a pályázati forrás, és ha változatlan marad a jövő évi központi költségvetés amelyet, mint ismeretes, azóta elfogadott a Parlament -, akkor megszűnnek a hazai forrású pályázatok, amelyek eddig lehetőséget adtak az önkormányzati utak felújítására. Székyné dr. Sztrémi Melinda kitért olyan, az önkormányzaton sokat számon kért kérdésre is, mint a munkahelyteremtés. Elmondta, hogy az önkormányzat csupán annyit tud tenni, hogy amennyire képes, saját intézményeiben erőn felül megőrzi az emberek állását. Emellett rendszeresen befektetési konferencián igyekszik befektetőket csábítani a térségbe, igyekeznek számukra vonzó településképet kialakítani. A városvezető kiemelte a biomassza erőmű építését, amely 2012-től kezdve több mint száz főnek ad majd munkát és közelebb juttatja Salgótarjánt az öko-város imázs kialakításához. A megoldandó feladatok között Székyné elmondta, hogy a lakosságfogyás érdekében indítják útjára az Otthonunk Salgótarján programot, amelynek egyik első lépéseként kedvezményes áron juthatnak önkormányzati bérlakáshoz a Salgótarjánban megtelepedő fiatalok. Szóba került az is, hogy Salgótarjánban hamarosan érzékelhető lesz az orvoshiány, hiszen a doktorok többsége a nyugdíjkorhatárhoz közelít. Ennek megoldásán a hivatal az Egészségügyi-Szociális Központtal együtt dolgozik. Mint kistérségi elnök, Székyné dr. Sztrémi Melinda elmondta, hogy a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása idén több mint 500 millió forint pályázati pénzt nyert, ebből valósult meg többek között a gyermekek átmeneti otthona Zabaron, a családok átmeneti otthona Cereden, s épült ki a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a környék településein. A polgármesteri prezentáció után a lakossági kérdéseknek jött el az ideje. Szó esett a vasútról, amelynek fejlesztését láthatóan az emberek is támogatnák, sőt akadt jelentkező, aki szakmai segítségét is felajánlotta az önkormányzatnak. Városrészi problémaként többször előjött az útfelújítások kérdése, amelyre válaszolva Lőrincz Gyula, a Városfejlesztési- és Informatikai Iroda vezetője elmondta: a jelenlegi pályázati rendszerben és az önkormányzatok alulfinanszírozásában nincs lehetőség nagyobb mértékű felújításra. Kiszámolták: ha így marad a rendszer, akkor egy-egy út rendbetételére ötven évente kerül sor. Ezen központilag kellene változtatni. A Bajcsi-Zsilinszky és a Zemlinszky út néhány lakója nehezményezte a Salgó Vagyon Kft. által lefolytatott kitelepítések módját, ugyanakkor Tatár Csaba igazgató elmondta: mindenkit, még a jogcím nélküli lakókat is elhelyezték új helyen, felújított lakásokban. Az önkormányzat nem tudja tovább vállalni azt a közel kétszáz milliós tartozást, amelyet a lakók felhalmoztak ki nem fizetett bérleti díjuk és egyéb számlájuk nyomán. A lakáskoncepció elveit követve folytatódik a kolóniák helyzetének rendbe tétele. Szakmai tanulmányút Salgótarján polgármestere Bécsből továbbutazott egy szakmai turnéra, ahol a Turisztikai Desztináció Menedzsment dél-tiroli mintáját tanulmányozta a megyei közgyűlés vezetői, és más nógrádi polgármesterek társaságában. Az út summázataként azt kell mondanom, hogy több évtizedes lemaradásban vagyunk Dél-Tirolhoz képest. Az a modell, amelyet mi Turisztikai Desztináció Menedzsment néven adaptálni szeretnénk, náluk alulról, a vállalkozók szintjéről építkezve épült föl. Felismerték ugyanis, hogy együtt, egységet arculattal, közös program ajánlatokkal sokkal erőteljesebben léphetnek fel a turisztikai piacon, mintha egyedül próbálnák magukhoz édesgetni a vendégeket. Az állam felismerte a pozitív kezdeményezést és melléjük állt. Mára rendkívül profi turisztikai háló épült ki a térségben mesélte a városvezető. Ez tehát az a modell, amit Magyarországon is be akarnak vezetni, azzal a különbséggel, hogy itt az állam pályázatot írt ki a menedzsment létrehozására, így az önkormányzatok és a vállalkozók erre a felhívásra gyűltek egybe és adták be pályázatukat. Salgótarjánban 10 alapító tagja van a Salgótarjáni Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesületnek, elnöke Palásty Tamás, a Salgó Hotel tulajdonosa. Céljuk, hogy pályázatuk pozitív elbírálása esetén kiépítsék a feltételét annak, hogy megfelelően menedzselt, a vállalkozók igényeihez alkalmazkodó turizmusfejlesztés vehesse kezdetét ban.

13 Díjazták az emlékfutás szereplőit November 25-én, szerdán délután rendezték meg az Október 23-i Emlékfutás hagyományos díjátadó ünnepségét, ahol jutalmazták a legtöbb gyermeket, fiatalt mozgósító tanintézményeket, a szervezőket, a támogatókat és néhány különdíj átadására is sor került. A rendezvény a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a Madách Imre Gimnázium tanulóinak rövid műsora után Becsó Zsolt, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Schirilla György tartott rövid, ám annál tartalmasabb beszámolót a Mosonmagyaróvár-Salgótarján közötti emlékfutásáról, majd Bérczesi Mihályné, a POFOSZ Nógrád Megyei Elnöke mesélt a mosonmagyaróvári megemlékezésről, de Valiskó Ferenc, a futóverseny főszervezője is felelevenítette a megmérettetés legemlékezetesebb pillanatait és természetesen köszönetet mondott a verseny támogatóinak is. A kicsit hosszúra nyúlt bevető után sor került az iskolák díjazására. Az óvodák közül a Mesekert Tagóvoda gyerkőcei vállalkoztak legnagyobb számban a futóversenyre, a nagy általános iskolák között a SKÁID Beszterce lakótelepi tagiskola mozgatta meg a legtöbb diákot, a kis általános iskolák között az Uzoni Péter Általános Iskola lett az első, a középiskolák közül pedig a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskolát képviselte a legtöbb diák. Több különdíj átadására is sor került. Ajándékot kapott az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Iskola, Fair Play díjban részesült Grajzel Edina szülő, de jutalmazták a Kodály Zoltán tagiskolát is 50 éves jubileuma alkalmából. A verseny támogatói egy-egy emlékplakettet vehettek át, Langer Olivér hosszútávfutót pedig babérkoszorúval díjazták, de nem feledkeztek meg a szervezők a Táncsics Mihály közgazdasági Szakközépiskola tanári váltóját sem megajándékozni. Ezen kívül megjutalmazták a versenyen résztvevő városkörnyéki iskolákat, és további emlékplakettek átadására is sor került. Így kapott díjat Szepesi Antal testnevelő, a versenybizottság korábbi elnöke és Torják Tibor is. A Kadlót Zoltán által felajánlott, a legtehetségesebb utánpótlás versenyzőnek szánt díját Molek Dávid, a SAC atlétája vehette át Máté Csaba atlétaedzőtől. A Gagarin iskola váltója pedig külön serleget kapott azért, mert immáron sorozatban harmadszorra nyerte meg az általános iskolák közötti váltóversenyt. Végezetül további Emléklapokat adtak át, majd a családi futás résztvevői között sorsoltak ki egy ajándékcsomagot, amit a Pál család nyert. A rendezvény záróbeszédét Székyné dr. Sztrémi Melinda mondta el, majd az ünnepség a Szózattal ért véget. Sport Salgó Kupa párbajtőrverseny November első hétvégéjén rendezték meg az immáron második Salgó Kupa párbajtőrversenyt. A tavalyi évhez képest változott a helyszín, és a résztvevők köre is. Ezúttal ugyanis már a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban sorakoztak a pástok, és az utánpótlás korcsoportok mellett a felnőtt B kategóriás vívók számára is rendezett versenyt a házigazda Penge Vívóakadémia, így a tavaly még csupán egynapos viadallal szemben ezúttal már két napon keresztül csörögtek a pengék Salgótarjánban. A két nap alatt az ország legkülönbözőbb pontjairól, több mint húsz egyesületből érkeztek versenyzők. Természetesen képviseltették magukat a nógrádi vívók is, így a házigazda Penge Vívóakadémia mellett jelen voltak a szintén salgótarjáni Galba Árpád Vívóegylet, és a Pásztói Szabadidő SE vívószakosztályának párbajtőrözői is. A viadal első napján a B kategóriás felnőtteké volt a terep. Itt a hölgyek versenyében a rengeteg asszó után végül házi döntőre került sor, hiszen Tarnóczi Anna és Ispán Kriszta, két Pengés lány küzdött meg a győzelemért, ami végül ha csak egy hajszállal is, de Ispán Krisztinának sikerült jobban, hiszen re legyőzte klubtársát, így övé lett az aranyérem. Szombaton aztán az utánpótlás vette át a helyet a nagyoktól. A bambi és a gyermek korcsoportokban küzdöttek a fiúk és a lányok a minél előkelőbb helyezésekért. A házigazdák ezúttal sem maradtak érem nélkül, hiszen a legkisebb lányok versenyében a Pengés Balázs Kira ezüstérmet szerzett, és nem sokon múlt, hogy nem a legfényesebb érmet akasztották a nyakába, hiszen minimális, 10-9-es végeredménnyel maradt csak alul döntőbeli ellenfelével szemben. Természetesen a többi salgótarjáni indulót is dicséret illeti, hiszen nem egynek közülük csupán ez volt az első megmérettetése. KáBé A SALGÓTARJÁNI VÍVÓK EREDMÉNYEI: Felnőtt B kategória: nők: 1 Ispán Kriszta PENGE VA 2 Tarnóczi Anna PENGE VA 10 Prakfalvi Anna PENGE VA 12 Persik Lilla PENGE VA férfiak: 20. Kurucz Gyula GALBA VE 23. KOJNOK Dávid PENGE VA 24. MIHÁLY Zoltán PENGE VA Bambi: leányok: 2 Balázs Kira PENGE VA 6 Persik Henriett PENGE VA 9 Szabó Zsanett PENGE VA 14. Szalontai Pestra GALBA VE fiúk: 5 Kleckeny Balázs GALBA VE Gyermek: leányok: 7 Persik Henriett PENGE VA 14 Balázs Kira PENGE VA 17 Szabó Zsanett PENGE VA fiúk: 18 Szabó Tamás PENGE VA 21. Kleckeny Balázs GALBA VE 13

14 Kultúra Salgótarján szobrai V. Szabó Tamás: A december 8-i sortűz áldozatainak emlékműve Aligha vitatja ma már bárki is, hogy Salgótarján történetének talán a legtragikusabb és legsötétebb napja december 8. Míg korábban hallgatás és csönd övezte azt a napot és a véres eseményeket, a rendszerváltás szellemi előkészítése során, majd azt követően a város lassan kigyógyult a dermesztő emlékezet-kiesésből. Az akkori pártok hamar egyezségre jutottak: a tragédiára méltó módon egy magas szintű esztétikai értékekkel bíró köztéri alkotás emlékeztethetne. Példás, ahogyan az emlékmű végül megszületett. Alapítványt hoztak létre a költségek előteremtésére, míg a művészi színvonalat meghívásos pályázat biztosította. A benyújtott pályaművekből nyilvános tárlatot szerveztek, amelyhez társadalmi vita kapcsolódott. A szakmai zsűri és a közvélemény szempontjainak együttes hatására végül az akkor még pályája elején álló salgótarjáni születésű Szabó Tamás terve valósulhatott meg, módosult változatban. A város lakóinak tudatos bevonása az emlékmű felállításába ébresztő erejűnek és közösségteremtőnek bizonyult. Szabó Tamás munkáját érzékelhetően- megbecsülés övezi, s mindazt, amit megtestesít a megrendültség és a kegyelet érzülete lengi körül. Átgondolt kertrendezési elképzeléssel kialakított emlékpark négyzetének átlójában találjuk az emlékmű együttesét. A három irányból rávezető utak bármelyikén haladva valódi térplasztikaként értékelhetjük a kompozíciót. Minden lépésünk nyomán más-más látványmozzanatban van részünk. Különösen a tér dél-keleti és észak-keleti sarkaiból indulva kapunk feltáró erejű nézőpontokat. Főként akkor, ha figyelembe veszszük mindkét irányunk esetében a tágabban értelmezett építészeti környezetet. Keleti oldalról a megyei közgyűlés épülettömbje ad határozott keretet a térnek. Egyik sarkán Bóna Kovács Károly kő domborműve (1951.) fogalmazza meg a Rákosikorszak eszmerendszerét, a munkás-paraszt szövetséggel, a proletárdiktatúrával, a fegyveres testületekkel, a népköztársaság ideájával, az úgynevezett haladó értelmiségiekkel. Öszszetéveszthetetlenül sematikus mű, bár a jobbak közül való. A másik, az északi sarkán Asszonyi Tamás bronz emléktáblája (1998.) a forradalmi bizottságokra és a munkástanácsokra emlékeztet elemzésre érdemes szimbolikával. A két irány metszés pontjában éppen december 8. emlékművét találjuk. Mintha ezek a vektorok a történelmi tér-időben értelmeznék az eseményeket, s magát a szoboregyüttest, Szabó Tamás kompozícióját. A talapzat dombszerű kialakítása, amit a macskakövekkel kirakott három lépcsőfok még hangsúlyoz is, Golgota-jellegűvé teszi az emlékművet. Kiemeli ugyan az emlékpark közlekedéséi szintjéből, de nem idegenít el. Föllépdelve a lépcsőkön, 1:1 léptékűnek érzékeljük a bronz áldozati figurát., holott nem az, de a megközelíthetősége és a közvetlen jelenlététünk erősíti bennünk a közülünk-valóság érzetét. Az ágyékkötő, a széttárt karok, a lábak pozíciója, a borzalom kimondására nyílt száj mind-mind a Golgota-reminiszcenciát ébresztik bennünk. Innen, közelről szemlélve látjuk igazán, hogy a korpusz bronz felülete valójában kegyetlenül megkínzott, sebzett emberi testet formáz. A részletgazdag mintázásból rögtön ráérzünk, milyen részvéttel, együttérzéssel és azonosulással kezeli a művész a témáját, az ártatlanok szenvedését, mártírhalálát. A nagyléptékű szoboregyüttes itt válik személyessé és megrendítővé. Az alkotói elképzelés merészsége és leleménye kétségtelenül a kereszt elhagyásában mutatkozik meg. Korpusztalan keresztet már láttunk, de kereszt nélküli korpuszt számon tartandó műalkotáson még nem. (Talán Salvador Dali egyik nagyméretű festményén találunk hasonlót.) Ettől még szakrális vonatkozásait nem veszti el az emlékmű. Viszont nagyobb teret ad az emberi-történelmi dimenziónak és a nézői képzeletnek. Az egyéni kiszolgáltatottság szinte a végsőkig fokozódik az arctalan vasbeton hegytömbbel szemben, amely a monolitikus hatalom, a totalitárius rendszer kérlelhetetlen szimbólumává válik. A részletgazdag realizmus, a többszörös gondolati áttételesség, a téri adottságok figyelembe vétele és tudatos alakítása avatja Szabó Tamás alkotását országosan is az egyik legjobb 56-os emlékművé.. Laczkó Pál 14

15 Hirdetés Mi a környezeti címkézés? Az üzletekben kapható fogyasztási cikkek csomagolásán számos jel, embléma, címke, logo található. A vásárlók gyakran nem ismerik ezek jelentését, általában figyelmen kívül hagyják ezeket. Választásukat általában az ár, és a márkanév befolyásolja legjobban. Pedig van olyan jel, ami a termék kedvezô környezeti tulajdonságaira utal. Ha ezt veszi a vásárló, választásával hozzájárul környezetünk megóvásához. A környezeti címkézés célja a környezetünk szempontból kedvezôbb termékek/szolgáltatások pozitív megkülönböztetése, a vásárlók hiteles tájékoztatása a környezetvédelmi szempontból kedvezôbb termékekrôl, és biztosítani a vásárlók számára a környezetet kímélô választás lehetôségét. A fogyasztók választása a gyártókat környezetbarát termékek kifejlesztésére, gyártására, piacra hozására ösztönzi. Környezeti címkével jelölhetô az a termék, amely - jó használati értékkel rendelkezik, vagyis jó minôségû, és - életciklusa több szakaszában jelentôs környezeti elônnyel rendelkezik a piacon lévô átlagos termékekhez képest. A címkézô rendszerben való részvétel önkéntes, hitelességét biztosítja, hogy a minôsítési követelményeket szakemberekbôl és az érintett felekbôl álló bizottság határozza meg. Független szervezet tanúsítja, hogy az adott termék/szolgáltatás megfelel a követelményeknek. Hazánkban leggyakrabban a magyar nemzeti Környezetbarát Termék és az Európai Unió Virág ökocímkéjével találkozhatunk. Az Európai Unió ökocímkéje a Virág A magyar nemzeti környezeti címke Bõvebb tájékoztatás: illetve Környezetbarát Termék Nonprofit Kft., 1027 Budapest Lipthay u. 5. Tel: A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. ÚMFT Infovonal nfu@meh.hu Kedvezményezett: Környezetbarát Termék Nonprofit Kft Budapest, Lipthay u. 5.Telefon: Kornyezetbarat.termek@t-online.hu Komplex népszerûsítõ kampány a magyar Környezetbarát Termék és az Európai Unió ökocímke rendszerek ismertségének és elismertségének növelése érdekében (azonosító jel: KEOP-6.1.0/B ) 15

16

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Tájékoztató a december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Tájékoztató a december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Tájékoztató a 2015. december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 2015. 12.07. - A hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett programot nyitottam meg, ahol filmvetítéssel

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató. a október 17. napjától november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a október 17. napjától november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2017. október 17. napjától 2017. november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. október 17. napjától

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 26181/2016. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget Fő a biztonság! A 2010 májusában lezúduló esőzések miatt kialakult árvízhelyzet rég nem látott károkat okozott országszerte. Az SZVMSZK

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Polgármesteri tájékoztató

Polgármesteri tájékoztató 1 Polgármesteri tájékoztató a 2015. szeptember 14. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól I. 2015. szeptember 14-én frakció ülést tartottunk. Dániel Zoltán alpolgármester összehívta

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8.

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. A programok a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban zajlottak, ahol nagy örömünkre

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a 2009. szeptember 15-től eltelt időszak fontosabb eseményeiről és közérdekű tárgyalásairól

POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a 2009. szeptember 15-től eltelt időszak fontosabb eseményeiről és közérdekű tárgyalásairól POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a 2009. szeptember 5-től eltelt időszak fontosabb eseményeiről és közérdekű tárgyalásairól I. 2009. szeptember 8. Tanévnyitó Fesztivál Dr. Juhász Tibor alpolgármester képviselte

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

2009. október 11.: Kalóz-party

2009. október 11.: Kalóz-party Kalóz-party 2009. október 11.: Kalóz-party A Közösségi Ház mellett lévő régi épületből a felnőtt részleggel egy épületbe költözött át a Gyermekkönyvtár. A hivatalos megnyitó ünnepségen Tállai András polgármester

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN! ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK RENDEZVÉNYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01184 A 2014-es évben is az Nemzeti

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben