Pénzügyek BARTA ÁRPÁD: Kiegészítő tananyag a Pénzügyek tárgyhoz. 2013/2014. tanév

Átírás

1 Pénzügyek BARTA ÁRPÁD: Kiegészítő tananyag a Pénzügyek tárgyhoz 2013/2014. tanév 5

2 Barta Árpád 1. FEJEZET A PÉNZ FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE ÉS A PÉNZELMÉLET ALAPJAI 1.1. A pénz kialakulása és a pénz lényege A pénz történelmi kategória, a cserefolyamatok fejlődése során alakult ki. A pénz cseréből történő kifejlődését a csere fejlődésének bemutatásával bizonyítjuk. A csereformák fejlődése A csere bár a legősibb társadalmakat nem jellemezte az árutermelés alkalmilag előfordult. Véletlenül keletkezett a felesleg és véletlen volt maga a csere aktusa is. Ezt a csereformát egyszerű vagy véletlen csereformának nevezzük. A termék tulajdonosa (birtoklója) megfogalmazza a csere szándékát és mértékét. Pl.: 1 balta = 1 kecske Ez a formailag nem a lezajlott cserét, azaz egy tényleges csereértéket jelent, hanem a balta tulajdonosának azon szándékát, hogy szeretné a baltáját egy kecskére elcserélni. A balta tulajdonosának szerepe aktív, mert kifejezi termékének értékét egy másik termékben. Jelen eset alapján a balta viszonylagos, a kecske egyenértékformában van. A kecske szerepe a jelzett csereaktusban különleges, egyrészt a kecske méri egy másik termék értékét, másrészt míg a balta nem biztos hogy elcserélhető kecskére, a kecske biztos elcserélhető baltára. A kecske ezen sajátos tulajdonságai a pénz megjelenési csíráját jelenti. A termelési tényezők fejlődésével, a társadalmi munkamegosztás szélesedésével a csere egyre gyakoribbá válik. A balta tulajdonosa, hogy a számára fölösleges termék elcserélésének valószínűsége növekedjen, most már nem csak egy, hanem több termékben fejezi ki csereszándékát. Pl.: 1 balta = 1 kecske, vagy 1 balta = 5 nyílhegy, vagy 1 balta = 2 agyagkorsó, stb. A baltával szemben jelen esetben több egyenértékes jelenik meg, de természetesen csak az egyik aktus bonyolódik le. A csere itt technikailag válik fejlettebbé. A jobb oldalon szereplő termékek csak az adott cserében töltenek be sajátos szerepet, jelentik a pénz csíráját. Ezt a formát kifejlett csereformának nevezzük. A csere folyamatában kiderül, hogy vannak olyan termékek, melyek könnyebben elcserélhetők egy másik termékre. Legyen példánkban ez a kecske. Mindez azt jelenti, hogy a kecske használati értéke az adott helyen magas. A balta és a többi termék tulajdonosa ezért megkísérli, hogy saját termékét előbb kecskére, majd azt cseréli el a kívánt használati értékre. 6

3 Pénzügyek Azaz formáját tekintve a legtöbb termék a kecskében fogja értékét kifejezni. A kecske jelen esetben nem csak egy, hanem több termék értékét méri, így általános egyenértékessé vált, nem csak egy termékre biztos, hogy elcserélhető, hanem a legtöbb termékkel szemben a közvetlen kicserélhetőség állapotában van. Szerepe a forgalomban lényegesen különböző, mint az első két formában. Ezt a formát általános csereformának nevezzük. Az általános egyenértékes szerepét különböző társadalmakban más-más termék mondhatjuk, hogy a domináns használati érték töltötte be (marha, kecske, szőrme, só stb.), de viszonylag korán átvette a szerepet az arany. Az aranyat relatíve alacsony használati értéke, magas értéke, valamint fizikai és kémiai tulajdonságai tették alkalmassá arra, hogy ne csak egy szűkebb gazdasági, társadalmi körben, hanem szélesebben, végül is világméretben általános egyenértékes legyen. A cserének azt a formáját, amelyben az arany lesz, az általános egyenértékes pénzformának nevezzük, azaz az aranyat tekintjük pénznek. A pénz lényege, funkciói A pénz lényegét végül is az előbbiek alapján így fogalmazhatjuk meg: A pénz olyan különleges áru, amely az általános egyenértékes társadalmi szerepét tölti be, azaz minden áru benne fejezi ki értékét (árát), illetve mindig a közvetlen kicserélhetőség állapotában van. Másként fogalmazva a közönséges áru az, amely nem biztos, hogy eladható, a pénz pedig az ami biztos, hogy elkölthető. A továbbiakban egyelőre azzal a feltételezéssel élve, hogy a pénz maga az arany, a pénz az alábbi funkciókat tölti be: Értékmérő funkció: Aranypénz esetén ezt úgy értelmezzük, hogy összemérődik az áru és a pénz értéke, azaz a pénz kifejezi az áru értékét, illetve ezzel együtt az áruk értékarányait. Forgalmi eszköz funkció: A pénz közvetíti az áruk cseréjét, azaz az áruforgalom lebonyolításának eszköze. A pénz többek között csak azért lehet értékmérő, mert forog, részese az áruforgalomnak. A forgalom lebonyolításához tehát pénzre van szükség, de vajon mennyi pénz kell a forgalom lebonyolításához? A választ az alábbi összefüggés adja meg: A forgalomhoz szükséges pénzmennyiség = a forgalomba kerülő áruk árösszege a pénz forgási sebessége ahol a pénz forgási sebessége azt fejezi ki, hogy egységnyi pénz egy bizonyos idő alatt hányszor cserél gazdát. Kincsképzés funkciója: Mivel a pénz az érték abszolút képviselője, érte bármilyen áru kapható, ezért alkalmas arra, hogy benne az értéket konzerválják, a gazdagságot felhalmozzák. A forgalomhoz szükséges pénzmennyiség aranypénz esetén automatikusan szabályozódik, ez éppen a kincsképző funkción keresztül valósul meg. Az arany fölös mennyisége vagy érmék, vagy rudak, tömbök, sőt különböző dísztárgyak (akár gyertyatartó) formájában kinccsé merevedik. Ennek megfelelően, ha nő a forgalomhoz szükséges pénz mennyisége, akkor a kincs összezsugorodik, egy része pénzként bevonul a forgalomba, illetve ellenkező esetben a kincs növekszik. 7

4 Barta Árpád Fizetési eszköz funkció: A pénz és az árumozgás ez esetben szétválik, azaz az áru és pénz külön mozog, vagy egyáltalában nincs árumozgás. Erre példa a kereskedelmi hitel, a bérfizetés, hitel felvétel vagy az adó. Világpénz funkció: A nemzetközi forgalomban az arany szerepelhet mint általános vásárlóeszköz, a nemzetközi hitelezéskor mint általános fizetési eszköz játszik szerepet a világpiacon, végül mint a gazdaság abszolút anyaga funkciónál, ha vagyont arany formájában visznek át egyik országból a másikba Pénzhelyettesek az aranypénz-rendszerben Pénzjel (értékjel) A forgalom lebonyolítása aranytömbökkel és aranyrudakkal nagyon nehézkes, mert minden alkalommal ellenőrizni kell az arany súlyát és finomságát. Az érmén az állam hivatalosan igazolja, hogy aranytartalma szerint hány pénzegységnek felel meg. A XIII. sz-ban, pl. a firenzei fontból (339,008 gr) 96 db aranyforintot vertek, tehát 1 arany súlya 3,53133 gr volt. Az érme azonban sok kézen megy keresztül, ezért forgása során megkopik, és így a hivatalosan feltüntetett értéknek csupán jelévé válik. Azaz egy 3,4 gr-ra kopott firenzei aranyforint úgy funkcionál mintha teljes súlyú lenne. Így valójában nem maga az érték, hanem annak csupán a jele forog. Ez nem okoz zavart a forgalomban, hiszen a forgalmi eszközre mindenkinek csak átmenetileg van szüksége, azért hogy vele megszerezzen egy másik árut. A pénzjel tehát spontán módon, szükségszerűen nő ki a forgalomból. A papírpénz Az állam tudatosan alkalmazza a pénzjelet, kezdetben értéktelenebb fémmel, majd papírral helyettesíti az aranyat. A papírpénz a forgalmi eszköz funkcióban keletkező pénzjel, pénzhelyettes, amelyet az állam bocsátja ki, s elfogadási kötelezettséggel ruházza fel. A papírpénz bár helyettesíti az aranyat, arra azonban az állam általában nem vállal garanciát, hogy be is cseréli arra. Az Osztrák-Magyar Monarchia többek között 1881-ben hozott forgalomba 1,5 és 50 forintos címletekben államjegyeket, azaz papírpénzt. A forgalomhoz szükséges pénz mennyisége papírpénzek esetén már nem szabályozódik automatikusan. A kibocsátott fölös mennyiség már nem csapódik ki a forgalomból, hanem benne reked és vásárlóerejének csökkenéséhez vezet. A váltó Ha az elkészült árut hitelbe adják át például a kereskedőnek, akkor a vevő egy meghatározott időre szóló fizetési kötelezvényt ad át az eladónak. Ez a váltó, amelynek kellékeit ma törvényesen előírják. (Lásd még később!) A váltó tulajdonosa a váltót a lejáratig forgathatja, azaz forgalmi eszközként, illetve fizetési eszközként használhatja. Ez esetben a váltó lejáratig pénzt helyettesít. A váltó forgatása azonban gyakran akadályokba ütközik: 8

5 Pénzügyek ismeretlen partnerek között általában nem elfogadott, nem használható fel munkabérek kifizetésére, nem osztható stb. Megoldást jelenthet a váltó leszámítolása, vagy diszkontálása, amikor is egy bank a váltó fejében készpénzt ad, levonva a lejáratig szóló kamatokat. A bankjegy A váltódiszkontálás gyakorlatából keletkezett a bankjegy. A bankárok rájöttek arra, hogy azokat a váltókat, amelyek nevükre szólnak, sokkal szívesebben elfogadják fizetségül, és ezért szélesebb körben foroghatnak. A bankok kezdtek áttérni a váltók készpénzzel való leszámítolása helyett arra, hogy a benyújtott váltókat kicserélték önmagukra szóló váltókra. Így született meg a bankjegy, amely keletkezésekor az áruváltók helyére lépő bankra szóló váltó volt, amelyet tulajdonosa bármikor becserélhetett pénzre, vagyis aranyra. Ez a fejlődési folyamat azáltal fejeződött be, hogy az állam törvényesen szabályozta a bankjegy kibocsátási jogát és módját. A bankjegy kibocsátás kapcsán beszélhetünk egyszintű és kétszintű bankrendszerről. Az előbbi esetben elvileg minden bank jogosult bankjegy kibocsátásra, míg a második esetben az egyik szint nem, csak a másik szint jogosult a kibocsátásra (Központi Bank). (Nálunk, pl. az Osztrák-Magyar Bank bankjegykibocsátási monopóliummal rendelkezik a XIX. sz. végén, XX. század elején.) Bankszámlapénz vagy zsírópénz A bankok pénztárosi funkciójával összefüggésben jön létre egy másik pénz-helyettesítő (készpénz kímélő) az ún. bankszámlapénz, vagy másképpen zsírópénz. A tőkések folyó ügyeik viteléhez szükséges pénzük jó részét a bankokban tartják látra szóló letétek formájában. Az esedékes bevételek, követelések erre a számlára folynak be, és a számlatulajdonos utasítására a bank ezekről teljesíti a különböző fizetéseket. Mivel a bankok egymással is kapcsolatban vannak, a különböző kifizetési megbízásoknak egyszerűen könyvelési műveletekkel tehetnek eleget, úgy hogy a fizető számlakövetelését csökkentik, a kedvezményezett számlaköveteléseit pedig emelik. Ily módon kikapcsolódik mind az aranypénz, mind a bankjegyek mozgása, megvalósul egy készpénz nélküli pénzforgalom. Ennek jelentőségét mutatja az a tény, hogy nagysága sokszorosa a készpénzforgalomnak Pénzteremtés és annak korlátai aranypénz-rendszerben A bankjegyeknek mint a bankárra (bankra) szóló váltónak a lényegéből eredt, hogy bármikor becserélhették aranyra. Ennek megfelelően a kibocsátó banknak megfelelő aranytartalékokkal kellett rendelkeznie. Gyakorlati tapasztalat az volt, hogy a bankjegy tulajdonosok nagy része nem élt ezzel a lehetőséggel. Így ahhoz, hogy a beváltás zavartalanságát biztosítsák valóságban nem kellett akkora aranykészlettel rendelkezni, mint ami lehetővé tette volna az összes kibocsátott bankjegy egyidejű beváltását. Ez végül is azt jelentette, hogy a bank több bankjegyet hozott (hozhatott) forgalomba, mint az aranykészlete, tehát valójában pénzt teremtett. 9

6 Barta Árpád A bankrendszer pénzteremtő műveleteként értelmezhető a látra szóló betétek alapján folyósított kölcsön is. Aki a pénzét látra szólóan helyezi el a bankban, az nem mond le a pénzéről, a betett összeg felett bármikor rendelkezik mint készpénzzel. A bankok azonban átírással tudják teljesíteni a kifizetési utasítások nagy részét, a gyakorlat tehát itt is megmutatta, hogy a látra szóló betétek nagy részét is ki lehet kölcsönözni. Így ugyanaz a pénz pénze a betevőnek, de annak is, aki a betét alapján kölcsönt kapott bankjegyben vagy számlapénzben. A számlapénz megjelenésével tovább nő a forgalmi eszközök szaporodási képessége. Ehhez nem kell más, mint papír és tinta. Ha a bank értesíti ügyfelét, hogy hitelkérelmét elfogadta és a megfelelő összeget egy folyószámlán javára írta, akkor a pénz meg is született. A szaporodásnak azonban megfelelő korlátai is vannak bizonyos törvényi feltételeken túl, így: a pénzteremtés egyik előfeltétele a vállalatok hiteligénye, ennek viszont konjunkturális feltételei vannak. a bankok pénzteremtő tevékenységének határt szab, hogy a benyújtott bankjegyet betudják váltani aranyra, a látra szóló letétről, ha az ügyfél kéri tudjanak arannyal is fizetni, azaz határt szab a bankok likviditási (fizetési) képessége. Kétszintű bankrendszer kialakulásával ez úgy módosul, hogy a kereskedelmi banknak bankjegyben, a központi banknak pedig aranyban kell likvidnek lennie. a pénzteremtésnek határt szab, hogy a bankok az általuk nyújtott hitelek visszafizetésére garanciákat igényelnek, tehát nem adnak akárkinek pénzt. A hitelnyújtás körülményeinek szigorú megszabása még akkor is határt szabhat a bankok pénzteremtő tevékenységének, ha egyébként likviditásuk megfelelő és a konjunkturális helyzet is kielégítő volt A mai pénz lényege, funkciói Az aranypénz-rendszer végleges megszűnése az as világgazdasági válságot követő évekre tehető. A változás nem egyszeri aktus, hanem egy folyamat eredménye volt, amelynek országonként különböző sajátosságai voltak. Angliában például 1928-tól kezdődően 1946-ig az aranyfedezet nélküli kibocsátási limit fokozatos emelése volt a jellemző, ami egyben az aranyfedezettől független pénzkibocsátás növekedését és teljessé válását mutatja. Franciaországban az állam adósságrendezésének ismétlődő formája a frank leértékeléséből eredő nyereség elvonása volt, amikor is a Francia Bank arany- és devizakészletének újraértékeléséből adódó különbségeket lefoglalta és azt a bankhoz átutalva rendezte adósságát. Franciaország végül is 1936-ban tért le az aranyalapról. Az aranypénz-rendszer megszűnésének alapvető oka végül is az állam gazdasági szerepének megnövekedése volt. Az állami költségvetés működése nem egyeztethető össze az aranypénzrendszer létével. 10

7 Pénzügyek A belső érték nélküli pénz lényege A mai pénz nem más, mint egy belső érték nélküli, készpénz formáját tekintve papiros anyagú pénz, bankjegy, amely hitelnyújtással keletkezik a fizetési eszköz funkcióban. (Jogilag tehát a mai pénz bankjegy, de közgazdasági értelemben keletkezése pillanatában és módján lehet az papírpénz is, amikor is az állami költségvetés hiányát finanszírozza az új pénz kibocsátása.) A mai pénz is minden árura bármikor elcserélhető. A mai pénz (bankjegy és számlapénz) tehát a közvetlen kicserélhetőség állapotában van a többi áruval szemben. Az aranypénztől eltérően azonban a mai pénz, mivel nincs saját értéke, nem lehet általános egyenértékes, de általános értékképviselő igen, és ezzel együtt általános csereeszköz, azaz nem benne fejeződik ki az érték, hanem vele fejeződnek ki az értékarányok. Mindezek mellett a mai pénz azért funkcionálhat értékarány-mérőként, forgalmi és fizetési eszközként, mert az állam törvényes úton kötelezi elfogadását, s mindezek mellett a mai pénz is bizonyos stabilitást (vásárlóerő stabilitást) mutat Árszínvonal és stabilitás a mai pénznél Ha a pénznek belső értéke nincs, akkor úgy látszik, hogy a pénz csereértéke, vásárlóereje a forgalomban lévő, illetve az oda kerülő pénz mennyiségétől függ, a pénz forgási sebességének változatlansága mellett. Valójában az árszint nem az összes pénzmennyiségtől, hanem csupán attól a pénzmennyiségtől függ, amit adott fogyasztási cikk termelés esetén bérként fizettek ki. Ilyen vonatkozásban tehát a pénz csereértéke a nominálbérektől függ. Képletben: pf = B F f ahol is pf = a fogyasztási javak árszínvonala, azaz ez esetben maga az árszínvonal B = a bér, pénzben kifejezett nagysága F = a forgalomba kerülő összes fogyasztási cikk értéke f = a nem bérből megvásárolt fogyasztási cikkek értéke Ez az összefüggés végeredményben azt fejezi ki, hogy a mai pénzrendszerben árszint és bérszint között kölcsönös és közvetlen összefüggés van. Ezt a megállapítást nem úgy kell érteni, hogy először mindig a nominálbér az adott, és ennek alapján alakul ki az ár. Nem igaz, hogy az árszint mindig a bérszint változása nyomán változik meg. Csupán arról van szó, hogy amennyiben a bér adott, nem lehet tőle független az ár, vagy amennyiben az árak adottak, akkor adott termelés és azon belüli fogyasztásicikk-termelés mellett nem lehet akármekkora a bér. Az áraknak és a béreknek alkalmazkodniuk kell egymáshoz. Aranypénz-rendszerben a pénzhelyettesítők akkor stabilak, ha fix árfolyamon változatlan súlyú és finomságú aranyra válthatók be. A belső értékkel nem bíró pénz akkor stabil, ha vásárlóereje stabil, azaz az alábbi pf képlet értéke normális körülmények között csak lassan változik. A termelés volumene és a foglalkoztatottak száma közötti arány rövid idő alatt nem változik meg lényesen. 11

8 Barta Árpád Az egy foglalkoztatottra jutó nominálbérek a legtöbb esetben lassan emelkednek. A béremelés profitkorlátba ütközik, a bércsökkenést pedig politikai megfontolások, kollektív szerződések, piaci verseny stb. akadályozza. A bérből élők a kifizetett béreket rendszeresen és túlnyomórészt elköltik. A mai pénz viszonylagos stabilitásának vannak egyéb, nem spontán módon ható tényezői is. Ezek alapvetően az állam pénzforgalmi, illetve hitelpolitikájához kapcsolódnak, melyekről a későbbiekben lesz szó Infláció és a Phillips görbék Az infláció lényege A mai pénz forgalom képességének fontos kritériuma az árszínvonal viszonylagos stabilitása. Az áremelkedések általánossá válása jellemző lett napjaink gazdaságaiban, s ezzel kapcsolatban beszélünk az inflációról. Az infláció értelmezésünk szerint nem más, mint a belső értékkel nem bíró pénz vásárlóerejének rendszeres csökkenése, illetve ilyen pénzrendszer mellett az árszínvonal rendszeres emelkedése. Az infláció mértéke, ütemes alapján háromféle inflációról szokás beszélni: Mérsékelt, vagy kúszó infláció. Ebben az esetben az árak lassan emelkednek, önkényesen egyszámjegyű, évi 10 % alatti inflációs rátaként jellemezhetjük. A gazdaság stabilitását általában nem veszélyezteti, a pénzpiac működőképes, a várakozások kiszámíthatók. Vágtató infláció. Ez akkor lép fel, amikor az árak kezdenek két- vagy háromszámjegyű százalékos értékkel emelkedni évente. Amikor tartóssá válik a vágtató infláció súlyos gazdasági torzulások lépnek fel: pl. a szerződéseket indexálják, a pénzkészletek minimalizálódnak, a pénzpiacok elsatnyulnak, az emberek inkább a reáljavak felé fordulnak stb. Hiperinfláció. Ilyen esetben az árak sokszorozódó növekedéséről van szó. Példaként álljon itt a magyarországi infláció néhány adata: A számolás egyszerűsítésére az 5.250/1946. ME sz. rendelet alapján május 27-től hat nullával (!), egyszerűsítve (MILPENGŐ), július 1-jétől pedig a 7.420/1946. ME sz. rendelet alapján 12 nullával (!), egyszerűsítve (BILPENGŐ) hozták forgalomba a bankjegyeket. A legnagyobb elkészült pengő címlet 1 MILLIÁRD BILPENGŐ volt, azaz pengő. A legnagyobb forgalomba is kerülő címlet pedig a 100 MILLIÓ BILPENGŐ. (1946. június 3.) A forint bevezetésekor 1 Forint = en pengő. Ekkor 47,4 quadrillió pengő volt forgalomba, ez forintvalutában kifejezve 0,01 fillérnek felelt meg. Az infláció hatását a mértékén túl végül is két tényező határozza meg, mégpedig az, hogy az infláció kiegyensúlyozott-e, és hogy előre látott-e. Kiegyensúlyozott Kiegyensúlyozatlan infláció Előre látott infláció az infláció nem jár költséggel hatékonysági veszteségek Előre nem látott infláció jövedelem- és vagyon újraelosztás hatékonysági veszteség és újraelosztás 12

9 Pénzügyek A mennyiségi pénzelmélet egyszerű pénzkeresleti függvényre épül, és feltételezi, hogy a reálpénzállomány iránti kereslet arányos a jövedelemmel. Ez ugyan jó kiindulási pont a pénz szerepének elemzéséhez, de nem derül ki belőle minden. Az alábbiakban bevonjuk elemzésünkbe a pénzkereslet egy másik tényezőjét, a nominális kamatlábat. Az infláció és a kamatlábak viszonyának elemzése A közgazdászok nominális kamatlábnak nevezik azt a kamatlábat, amit a bank fizet, és reálkamatlábnak azt, amennyivel a vásárlóerő emelkedik. Ha i a nominális kamatláb, r a reálkamatláb és π az inflációs ráta, akkor: r = i π A reálkamatláb a nominális kamatláb és az inflációs ráta különbsége. A nominális kamatláb a reálkamatláb és az inflációs ráta összege: i = r + π Az egyenlet fenti formáját Fisher-egyenletnek nevezzük. A nominális kamatláb két oknál fogva változhat: vagy a reálkamatláb változik, vagy az inflációs ráta. A mennyiségi pénzelmélet szerint a pénzmennyiség növekedési ütemének 1 százalékos növekedése 1 százalékkal növeli az inflációs rátát. A Fisher-egyenlet szerint az inflációs ráta 1 százalékos növekedése viszont 1 százalékkal növeli a nominális kamatlábat. Az inflációs ráta és a nominális kamatláb között fennálló egy az egyhez kapcsolatot Fisher-hatásnak nevezzük. Fisher-hatás az, amikor az infláció magas, a kamatlábak is magasak. A magas inflációjú országokban a kamatláb is magas. Amikor a hitelező és a kölcsönfelvevő megállapodik a nominális kamatláb mértékében, akkor még nem tudják, hogy mekkora lesz az inflációs ráta a hitel futamideje alatt. Emiatt különbséget kell tennünk az egyes kamatlábfogalmak között: a hitelező és a kölcsönt felvevő által az ügylet megkötésekor várt kamatlábat ex ante reálkamatlábnak, a később ténylegesen megvalósuló kamatlábat pedig ex post reálkamatlábnak nevezzük. Bár a hitelezők és a hitelkérelmezők nem tudhatják a jövőbeni inflációt teljes bizonyossággal, van valamilyen várakozásuk az inflációs rátára. Jelölje π az aktuális inflációs rátát, és π e a várt inflációs rátát. Az ex ante reálkamatláb i- π e, az ex port reálkamatláb pedig i- π. A két reálkamatláb akkor tér el egymástól, ha a tényleges infláció (π) eltér a várt inflációtól (π e ). Világos, hogy a nominális kamatláb nem igazodhat a jelenlegi inflációhoz, hiszen a jelenlegi infláció a nominális kamatláb megállapításakor még nem ismert. A nominális kamatláb csak a várt inflációhoz igazodhat. A Fisher-egyenlet pontosított formája az alábbi: i = r + π e Az ex ante reálkamatlábat (r) az árupiaci egyensúly határozza meg. A nominális kamatlábat (i) egy az egy arányban a várt infláció (π e ) mozgatja. Lektori megjegyzés: az összefüggés matematikailag nem pontos, azonban mérsékelt infláció esetén nincs nagy eltérés az általa és a helyes 1 + r = (1 + i) / (1 + ) képletből kapott eredmény között. Viszont már pl. 10 %-os infláció ( = 0,10) és 21 %-os nominális kamatláb (i = 0,21) esetén a reálkamatláb nem = 11 %, hanem csak 10 %, ugyanis (1 + 0,21) / (1 + 0,10) = 1 + 0,10, vagyis 1 millió forint vásárlóereje csak 100 ezer forinttal és nem 110 ezer forinttal növekszik. 13

10 Barta Árpád Pénztartás és a Fisher egyenlet A pénztárcánkban tartott pénz nem kamatozik. Ha azonban államkötvényt vennénk, vagy betétként helyeznénk el pénzünket, akkor a nominális kamat hozzáadódna. A nominális kamat az, amiről lemondunk, ha nem kötvényben, hanem pénzben tartjuk vagyonunkat, vagyis a kamat a pénztartás haszonáldozat-költsége. Arról, hogy a pénztartás költsége a nominális kamatláb, úgy is meggyőződhetünk, hogy összehasonlítjuk az alternatív eszközök reálhozadékait. A pénzen kívüli egyéb eszközök, mint például az államkötvények, r reálhozadékot biztosítanak. A pénz várható reálhozadéka π e, mivel reálértéke az inflációs rátával együtt csökken. Amikor pénz tartunk, akkor e két hozadék különbségéről mondunk le. Ezek szerint a pénztartás költsége r (-π e ), ami a Fisheregyenlet szerint a nominális kamatláb (i). A pénzkeresleti függvény általános alakja a következő: (M/P) d = L(i, Y) Az árszínvonal változásai definíció szerint az inflációs rátát jelentik. Az inflációs ráta a Fisher-hatáson keresztül hat a nominális kamatlábra. Mivel azonban a nominális kamatláb a pénztartás költsége, ezért hatást gyakorol a pénzkeresletre. Tegyük egyenlővé a reálpénzállomány kínálatát (M/P) a kereslettel L(i, Y): M/P = L(i, Y) majd írjuk be a nominális kamatláb helyébe a Fisher-egyenletet mint a reálkamatláb és a várható inflációs ráta összegét: M/P = L(r + π e, Y) Az egyenlet szerint a reálpénzállomány a várható inflációs rátától függ. Ha a nominális kamatláb és a jövedelem konstans, akkor az árszínvonal a pénzkínálattal együtt mozog. A nominális kamatláb azonban nem konstans, hanem a várható inflációtól függ, ami viszont ugyancsak a pénzmennyiség növekedésétől függ. A nominális kamatláb pénzkeresleti függvényben való szerepeltetésével újabb csatorna nyílik, melyen keresztül a pénzkínálat hatást gyakorol az árszínvonalra. Az általános pénzkeresleti függvényből arra következtethetünk, hogy az árszínvonal nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőben várt pénzkínálattól is függ. Az infláció a jelenlegi és a jövőbeni árszínvonal súlyozott átlagától függ. Az infláció társadalmi költségei 1. A pénztartás csökkentéséből származó kellemetlenséget metaforikusan cipőtalpköltségnek nevezik, hiszen a gyakori bankba járástól hamarabb elkopik az ember cipője. 2. A magas infláció miatt a vállalatoknak gyakrabban kell változtatniuk áraikat. Az árak változtatása néha költséges lehet: elképzelhető, hogy új árjegyzékeket kell nyomtatni és terjeszteni. Az ilyen típusú költségeket étlapköltségeknek nevezzük, mivel minél nagyobb az inflációs ráta, annál gyakrabban kell az éttermeknek új étlapot nyomtatniuk. 3. Az étlapköltségekkel szembesülő vállalatok rendszertelenül változtatják áraikat. Az infláció tehát a relatív árak instabilitását eredményezi. Mivel a piacgazdaságokban az erőforrások hatékony elosztása a relatív áraktól függ, az infláció mikroökonómiai szinten csökkenti a hatékonyságot. 4. Az infláció negyedik féle költsége az adórendelkezésekből ered. Sok adórendelkezés nem veszi figyelembe az infláció hatásait. 5. Az infláció ötödik fajta költségeként a változó árakkal való együttélésből származó kellemetlenségek említhetők. 14

11 Pénzügyek Phillips-görbe 1958-ban Phillips negatív irányú kapcsolatot fedezett fel a munkanélküliségi ráta és a bérinfláció rátája között. αw A Phillips-görbe 1. ábra Ahol: αw: a nominálbérek növekedési üteme. u: a munkanélküliség rátája %-ban. A görbe azt fejezi ki, hogy növekvő munkanélküliséghez a nominálbérek csökkenő növekedési üteme társul. Az vízszintes tengelyt metsző görbe azt jelzi, hogy van egy olyan munkanélküliségi ráta, ahol a nominálbér nem nő, de nem is csökken, ez tekinthető a munkanélküliség természetes rátájának. A közgazdászok által ma használt Phillips-görbe három szempontból különbözik a Phillips által feltárt összefüggéstől. 1. A modern Phillips-görbe a bérinflációt árinflációval helyettesíti. A különbség nem meghatározó, mert az ár- és bérinfláció szoros kapcsolatban állnak. Azokban az időszakokban, amikor a bérek gyorsan nőnek, az árak is gyorsan emelkednek. 2. A modern Phillips-görbe tartalmazza a várt inflációt. Ez a kiegészítés Milton Friedman és Edmund Phelps munkájának köszönhető. E két közgazdász hangsúlyozta a várakozások fontosságát az aggregált kínálat szempontjából, amikor az 1960-as években kidolgozták a téves helyzetmegítélés modelljét. Ezen a görbén ugyancsak értelmezhető a munkanélküliség természetes rátája, illetve levonható belőle az a gondolat, hogy a gazdaságban létezhet olyan helyzet, hogy van és olyan is, hogy nincs infláció. 3. A modern Phillips-görbe magában foglalja a kínálati sokkok elemét, a kiegészítésért az OPEC-et, a Kőolaj-exportáló Országos Szervezetét illeti meg a köszönet. Az 1970-es években az OPEC az olaj világpiaci árának számottevő emelkedését idézte elő, ami rádöbbentette a közgazdászokat arra, hogy milyen jelentőségük van a sokkoknak az aggregált kínálat szempontjából. Az így módosult Phillips görbét például Samuelson alapján általános rövid távú Phillips-görbének nevezhetjük. u P A Samuelson féle Phillips -görbe 2. ábra u 15

12 Barta Árpád Ez a görbe már nem ad határozott értéket a munkanélküliség természetes rátájára. Itt már nem az a kérdés, hogy lesz-e (legyen-e) infláció, vagy sem, hanem az hogy mekkora. A Phillips-görbe három tényezőtől függ: 1. a várt inflációtól, 2. a munkanélküliség eltérése a természetes rátától, amit ciklikus munkanélküliségnek nevezünk, 3. sokkoktól, amit most ε jelöl, azaz ε D keresleti sokk, és ε S kínálati sokk. Egy egyszerű és sokszor nyilvánvaló feltevés szerint az emberek a korábban tapasztalt inflációra alapozzák inflációs várakozásaikat. A feltevés adaptív várakozások néven ismert. Tegyük fel, hogy az emberek szerint az árak ugyanolyan ütemben emelkednek az idén, mint az előző évben. Ekkor: e 1 A Phillips-görbe második és harmadik tagja az a két tényező, amely megváltoztathatja az inflációs rátát. n Az egyenlet második tagja, ( u u ) szerint a ciklikus munkanélküliség a munkanélküliség eltérése a természetes rátától növeli vagy csökkenti az inflációt. Az alacsony munkanélküliség felhajtja az inflációt. Ezt a jelenséget keresletinflációnak nevezzük, mivel az aggregált kereslet áll mögötte. A magas munkanélküliség lenyomja az inflációt. Az infláció ciklikus munkanélküliségre való érzékenységét a β paraméter méri. Az egyenlet harmadik tagja, ε szerint az infláció a sokk hatások következtében is nőhet vagy csökkenthet. Kedvezőtlen kínálati sokk esetén, amilyen az 1970-es évek világpiaci olajáremelkedése is volt, ε értéke pozitív, és növeli az inflációt. Ezt a jelenséget költséginflációnak nevezzük, mert a kínálati sokkok jellemzően olyan események, amelyek növelik a termelés költségeit. Kedvező kínálati sokk esetén, amilyen az olajárak csökkenését okozó olajdömping is volt az 1980-as években, ε értéke negatív, és csökkenti az inflációt. A sokk hatást, a kínálati sokk mellett keresleti sokk is kiválthatja. Ebben az esetben úgy nőnek a jövedelmek, hogy a termelési ráfordítások nem változnak. Például, Magyarországon a közalkalmazotti szféra központi béremelése. A három tényezőt az alábbi egyenlet kapcsolja össze: n ( u u ), ahol ε = ε s +ε D 1 infláció = várt infláció β x ciklikus munkanélküliség + kínálati és keresleti sokk. A fenti három tényező figyelembe vétele szükséges ahhoz, hogy a modell-függvénytől eltérő görbéket is értelmezni tudjuk. Lásd a 3. ábrát: 16

13 Pénzügyek Infláció és munkanélküliség az Egyesült Államokban 1961-től 3. ábra Az ábra a munkanélküliségre és az inflációs rátára (a GDP-deflátor százalékos változása) vonatkozó éves adatok révén mutatja be az elmúlt három évtized makrogazdasági fejleményeit. Jól látható a szabályos Phillips görbe szakaszok, például között, de találkozunk szabálytalan formákkal is, például között. A 4. ábra közötti adatai alapján fogalmazta meg Samuelson 1 a hosszú távú Phillips-görbe jellemzőit (4. ábra). Hosszú távú Phillips-görbe 4. ábra Inflációs ráta n Munkanélküliségi ráta Rövid távon egy pozitív keresleti sokk, amely a munkanélküliségi rátát a természetes ráta alá csökkenti, növelni fogja az inflációs rátát (egy negatív sokk pedig fordítva). Rövid távon, amíg a Phillips-görbe stabil, választási kényszer áll fenn az infláció és a munkanélküliség között. Hosszú távon azonban nincs választási kényszer. Hosszú távon az alacsony szintű munkanélküliség időszakát gyorsuló infláció követi. Az emelkedő inflációra hamarosan már 2 P.A. Samuelson W. D. Nordhaus: Közgazdaságtan I. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987., oldal 17

14 Barta Árpád számítani fognak, és a tehetetlenségi infláció is növekedni fog. Mindaddig, amíg a munkanélküliségi ráta a természetes ráta alatt van, az infláció emelkedik. Hosszú távon tehát a Phillips-görbe függőleges egyenes, a munkanélküliség természetes rátájánál. Nincs mód rá, hogy egy ország a természetes ráta alatt tarthassa a munkanélküliséget anélkül, hogy ez ne vezetne emelkedő inflációs rátához Kiegészítés a világpénz funkcióhoz Az előzőekben láttuk, hogy az arany betölti a világpénz funkciót is. De hogyan áll a dolog a pénzhelyettesekkel, illetve hogyan alakult a helyzet az aranypénzrendszer megszűnésével. A pénzhelyettesek világpénz funkcióhoz való viszonya többrétű. A papírpénz általában nem, a váltó és az egyszintű bankrendszer bankjegye korlátozottan vesz részt a nemzetközi forgalomban. Megváltozik a helyzet a bankrendszer kétszintűvé válásával, mivel is a bankjegyet most már egy állami monopóliummal felruházott központi bank bocsátja ki, s a bankjegy mögött ennek fizetési ígérete áll. Ezt a rendszert nevezzük aranystandardrendszernek. Aranystandard - vagy aranyvaluta-rendszer Az aranystandard működésének időszakát a szakirodalom Nagy-Britanniában 1819-től, Németországban 1889-től, az Egyesült Államokban pedig 1879-től-1914-ig teszik. Általában azt mondhatjuk, hogy a működés meghatározó ideje a XIX. sz. 3. harmada, illetve a XX. század eleje, az I. világháborúig. Fő vonásait az alábbiakban foglalhatjuk össze: A bankjegyek, mind a külföldiek, mind a belföldiek számára átválthatók aranyra és fordítva. A forgalomban aranyérmék is áramlanak. Az arany nemzetközi forgalma akadálytalan. Az aranyparitás és a vásárlóerő-paritás a különböző valuták vonatkozásában lényegében egybeesik. A követelések és tartozások kiegyenlítettek valamennyi ország vonatkozásában, a nemzetközi kereskedelem jelentős pénzügyi akadályokból mentesen fejlődik. Az állami beavatkozás a pénzügyek, az arannyal kapcsolatos műveletek, valamint a követelések és tartozások vonatkozásában ebben a rendszerben idegen elem. Bár a valutaárfolyamok szabadon ingadoznak, az ingadozások relatíve kismértékűek, a felső és alsó aranypont között mozognak. A megfogalmazottakra nézzünk példát! Tételezzük fel, hogy A ország valutája a = 1 gr arany, B ország valutája b = 2 gr arany, így az aranyparitások szerinti értékük: 2 a = b. Feltételezzük továbbá, hogy az arannyal való fizetés többletköltsége a két ország viszonylatában 2 %. 18

15 Pénzügyek 1. példa Egy A országbeli kereskedő 100 b értékben árut vásárol B országban. Kérdés: Mivel fizessen? Arannyal vagy bankjeggyel? a. eset A valuták árfolyama egybeesik az aranyparitással, azaz 2 a = b. Ha a kereskedő bankjeggyel fizet azt jelenti, hogy 200 a bankjegyért tud vásárolni 100 b bankjegyet, ha viszont arannyal akar fizetni 204 a bankjegyre lenne szüksége, tehát bankjeggyel fog fizetni. b. eset Az árfolyam-érték legyen: 2,04 a = b, ezen esetben akár bankjeggyel, akár arannyal fizethet a kereskedő, mindkét esetben 204 a -ba kerül az ügylet lebonyolítása. c. eset Ha a árfolyama 2,04 fölé emelkedik, ez azt jelenti, hogy érdemes arannyal fizetni, mivel ennek költsége 204, ha viszont bankjegyet vásárolt, az ennél több. A c. eset egyértelműen azt jelzi, hogy ha ilyen jellegű árfolyam kialakul, beindul az arannyal való fizetés, ami hatást gyakorol a bankjegyek árfolyamára, azaz a árfolyama b -ben kifejezve lemegy 2,04-re vagy ez alá. Mindezek alapján mondhatjuk, hogy hosszú távon ez az érték a legmagasabb árfolyamértéke a bankjegynek, b bankjegyben - ez a felső aranypont. 2. példa Egy A országbeli kereskedő B országban értékesít egy 100 b értékű árut. Az ellenértéket aranyban, vagy bankjegyben vigye haza? Tudjuk, hogy a 100 b értékű termék ára 200 gr arany, de költségként jelentkezik (ez 2 %) az arany hazaszállítása, biztosítása stb. Így az aranyban realizált vételár végül is 196 b bankjegyet jelent. a. eset Az aktuális árfolyamérték: 2 a = b esetén a 100 b bevétel 200 a -t ér, tehát a bevételt bankjegyben realizáljuk. b. eset 1,96 a = b esetén közömbös, hogy aranyban, vagy bankjegyben gondolkodunk, mert mindkét esetben 196 a a bevételünk. c. eset Ha a árfolyam 1,96 alá csökken minden esetben, jobb, ha a vételárat aranyban realizáljuk. A jelzett mechanizmus alapján egyértelmű, hogy hosszabb távon a árfolyama nem süllyed az 1,96-os érték alá, amely az alsó aranypont. Összegezve: A felső, illetve alsó aranypont = a bankjegy aranytartalma az arannyal való forgalom lebonyolítási költsége. 19

16 Barta Árpád Az aranydeviza-standard A bankjegyek aranyra történő beváltásának megszűnésével, az aranystandardban jelzett spontán mechanizmusok is megszűntek. A nemzetközi pénzügyek szabályozása, kiegyensúlyozása állami beavatkozást igényelt. Ez a beavatkozási kényszer hozta létre ben Bretton Woodsban az új nemzetközi pénzügyi rendszert, mely a dollár kulcsvaluta voltán alapult. A rendszer gyakorlatilag az alábbi két alapelvre épült: /1/ A dollár fix árfolyamon átváltható aranyra, tehát aranyat ér, de csak a külföldi központi bankok számára (1 dollár= 0,888 gr arany). /2/ A rendszerhez, azaz a dollárhoz a többi valuta a vásárlóerő paritás elvén kapcsolódott. Ha például egy adott vásárlói kosár 10 dollárba került az USA-ban és 40 frankba Franciaországban, akkor az árfolyamérték: 1 dollár = 4 frank. Az ily módon nyert árfolyamokat rögzítették. Ezen centrumtól való eltéréseket az intervenciós értékben határozták meg, mely így egy alsó és egy felső intervenciós pontot eredményezett. Ha például az intervenciós érték 1 %, akkor a dollár frankban kifejezett árfolyamának 3,96 és 4,04 között kellett alakulnia. Azt, hogy az árfolyamok ténylegesen is ezen sávban maradjanak, a központi bankoknak kellett biztosítania nyíltpiaci műveletekkel, azaz valuta eladással, illetve felvásárlással. A rendszer akkor működik tökéletesen, ha az árfolyamok és a vásárlóerő hosszú távon összhangban van. A gyakorlat azonban ettől eltért. Az USA-ban az infláció mértéke nagyobb volt, mint pl. Nyugat-Európában, illetve Japánban az 50-es, 60-as években. Ezeket a változásokat az árfolyamok korrigálása nem vagy csak lassan, utólagosan követte. Mindezeknek az eredménye az lesz, hogy az árfolyamérték és a vásárlóerő adott pillanatban eltérnek egymástól. Feltételezett árfolyamértékünknél maradva (1 dollár=4 frank) azt látjuk, hogy amit az USAban 1 dollárért lehet megvásárolni, az Franciaországban 3 frankba kerül, azaz a vásárlóerő paritás: 1 dollár = 3 frank. Ez azt jelenti, hogy a dollár árfolyama felülértékelt, míg a franké alul. Egy amerikai vállalkozó számára olcsóbb Franciaországban vásárolnia, mint otthon, míg a francia vállalkozónak az amerikai piac drága. Azaz: a valuta leértékelődés serkenti az adott ország exportját, és korlátozza importját, míg a felértékelődött valuta serkenti az importot és korlátozza az exportot. A rendszer mindaddig működőképes, míg a nyíltpiaci műveletek költségtöbbletét fedezik az exportbővülés pozitívumai. Az 1970-es évekre kialakuló dollárbőség Nyugat-Európában, Japánban, valamint az előbb jelzett folyamatok együttese azt eredményezte, hogy megszűnt a fix aranyár, a dollárt több lépésben leértékelték, míg a jelzett térség vezetői valutáit felértékelték. Általános jelenséggé vált a dollár-tartalékok aranyra váltása. Végül is december 23-án 7,89 %-kal leértékelték a dollárt és de jure is megszüntették a dollár aranyra való beválthatóságát. Ez a lépés a Bretton Woods-i rendszer végét jelentette. Ezzel az aktussal a pénz és az arany kapcsolata, összekapcsolódása végérvényesen megszűnt. A nemzetközi forgalomban jelenlévő bankjegyek lényegüket tekintve nem különböznek az ott forgalom-képtelen bankjegyektől. Az, hogy a dollár, a márka, vagy a jen világpénzként is funkcionál, nem a pénz lényegéből, hanem az adott ország gazdasági potenciájából, politikai szerepéből fakad. 20

17 Pénzügyek 1.8. Fizetési problémák és azok néhány kezelési módja a nemzetközi gyakorlatban A fenti címben megfogalmazott fizetési problémán jelen fejezetben azt kell érteni, hogy az aranystandard-rendszer megszűnésekor egy-egy ország bankjeggyel már nem tud fizetni, de nincs megfelelő aranykészlete sem, illetve azt, hogy a Bretton Woods-i rendszerben nem rendelkezik egy ország dollárral, vagy más konvertibilis fizetési eszközzel. A fizetési probléma keletkezési helye így nem vállalat, hanem a nemzetgazdaság, de természetesen ez a probléma ott is lecsapódik. Az alábbiakban a nemzetközi gyakorlatban kialakult néhány kezelési technikát mutatunk be. Különleges külkereskedelmi ügyletek - kapcsolt üzletek A kapcsolt üzletek kiindulópontja a felek kölcsönös áruszállítása, azaz a pénz mozgásának a lehető legteljesebb kiküszöbölése. Kompenzáció - vagy barter, melynek klasszikus formája egy egyszerű csere-ügylet, amelynél áru-áru ellenében cserél gazdát, pénzmozgás kísérete nélkül. A gyakorlatban sokkal inkább elterjedt változat a többlábú kompenzáció, ahol több ország kereskedői, vagy több belföldi kereskedő között valósul meg az ügylet. Ilyenkor a belföldiek közötti elszámolás pénzmozgással jár. Ismert forma a trianguláris kompenzáció, mely három ország kereskedőit érinti. Adresszáció esetén a két adásvételi ügyletet a felek egymástól teszik függővé, s ez esetben már devizamozgás is társul az árumozgatáshoz. A két ügyletet egyetlen szerződésben rögzítik. Ellenügylet: az előbbitől annyiban különbözik, hogy a két ügyletkötés feltételeit két külön szerződés tartalmazza. Visszavásárlásos ügylet: a megvásárolt gép, berendezés kifizetése a vevő által előállított termékekkel történik. Klíring-rendszerek A klíring nem más, mint az országok közötti áruszállítások kölcsönös beszámításának rendje. A klíring elszámolás egyszerű menete a következő: A országból egy exportőr elad egy B országbeli kereskedőnek terméket 100 pénzegységért. Az importőr saját valutában befizeti az ellenértéket egy kijelölt bankba. Az exportőr pedig saját valutában megkapja az ellenértéket egy kijelölt hazai banktól. Egy A országbeli importőr vásárol B országban 80 pénzegységért egy terméket. Az importőr befizeti az ellenértéket hazai valutában, az exportőr pedig megkapja a vételárat ugyancsak hazai valutában. Ha a meghatározott időszakban a két ország között más kereskedelmi ügylet nem zajlott le, a bankok elvégzik az áruszállítások szembeállítását, s kiderül, hogy a B országi elszámoló banknak 20 pénzegységet kell átutalnia A ország kijelölt bankjába. A klíring elszámolás eredményeként tehát nem volt szükség pénzegységre, hanem csak 20-ra. Mivel az elszámolást két ország végezte, ezt a működési módot bilaterális elszámolásnak, illetve bilaterális klíringnek nevezzük. 21

18 Barta Árpád Maga az elszámolás pénzegysége lehet: valamelyik közreműködő ország törvényes fizetőeszköze, egy harmadik ország pénze, pl. dollár, mesterséges elszámolási egység. Ha két ország között tartós a bilaterális kapcsolat, előbb-utóbb az elszámolások egyensúlyára fognak törekedni az országok, mert ellenkező esetben az egyik fél eladósodhat a másik felé. Mindez azt eredményezi, hogy a kereskedelmi forgalom volumenét általában a gyengébb fél teljesítőképessége határozza meg. Természetesen egy ország több országgal lehet kétoldalú elszámolási viszonyban. Az előbbi példában B ország tartozott A országnak 20 pénzegységgel, de lehetséges az is, hogy A tartozik egy C országnak 30 pénzegységgel, a C viszont B -nek 10 pénzegységgel. Jelen esetben körbetartozás van. Javítja a nemzetközi kereskedelem lehetőségeit, ha az amúgy bilaterális elszámolásban működő országok a legkisebb közös tartozást körben elengedik egymásnak, azaz beszámítják. Példánkban ez 10 pénzegység. Ezt az eljárást szaldókompenzációnak nevezzük. A három ország példájánál maradva multilaterálissá, sokoldalúvá válik az elszámolás, ha A ország a B -vel szembeni követelést betudhatja a C országgal szembeni tartozásába. Ez az elszámolás feltételezi, hogy: az elszámolásokra létezik egy közös bank (valójában, ha eladok valamit a rendszeren belül, akkor a bankkal szemben szerzek követelést, ha vásárolok, akkor a banknak tartozom), létezik egy elszámoló pénzegység, amely legalább transzferábilis, azaz korlátlanul nem, de rendszeren belül átváltható, konvertálható, az adott rendszer piacán megfelelő minőségű termékekből megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, tehát nincs áruhiány. A külkereskedelem állami befolyásolása A fizetési probléma keletkezését úgy is értelmezhetjük, hogy kevés a rendelkezésre álló konvertibilis fizetőeszköz, mert nem elégséges az export, illetve mert túl sokat költünk importra. Mindezek alapján a külkereskedelem állami befolyásolás úgy megoldási eszköz, hogy korlátozza az importot, tehát a deviza keresletet, illetve támogatja az exportot, azaz növeli a deviza bevételeket. Ezen lépések mindegyike nem közvetlen jelent pénzügyi döntést, vagy lépést, de a teljesség kedvéért megemlítésre kerülnek. Az importkorlátozás fontosabb eszközei: behozatali tilalom (ma nem igazán szalonképes, néhány kivételtől eltekintve; pl.. fegyver, porno) behozatali kontingensek alkalmazása, amely lehet érték, vagy volumen kontingens; vámok; kötött devizagazdálkodás működtetése (A jelen esetben annyiban importkorlátozó eszköz, amennyiben külföldi fizetőeszközhöz az importőr csak a központi bankon keresztül juthat. Lásd erről még: Devizapolitika, devizakódex); valuta leértékelés, amely megdrágítja az importot; egyéb eszközök: mint pl.: 22

19 Pénzügyek egészségügyi előírások, minőségi szabványok alkalmazása, bonyolult ügykezelési rend, dömping vád (a vizsgálat lezárásáig az áru nem forgalmazható!). Az export ösztönzés néhány eszköze: valuta leértékelés, mivel olcsóbbá teszi a hazai terméket az importőrnek, export ártámogatás, árfolyam, valamint árkockázatok átvállalása, mérséklése, kedvezményes hitel, adó visszatérítés vagy kedvezmény (pl. export esetén az ÁFA visszaigényelhető stb.) Az Európai Monetáris Rendszer és az Európai Monetáris Unió Az Európai Monetáris Rendszert (EMS) az EGK hozta létre 1979 márciusában. Célja a monetáris stabilitás övezetének a megteremtése volt. Pénze az Európai Valutaegység (European Currensy Unit) az ECU, amely nem más, mint a tagországok valutáiból képzett valutakosár. Létrehozásakor 1 ECU, 1,31 dollárral volt egyenértékű. Az EMS központi kérdése a tagországok valutaárfolyamainak stabilizálása. Az árfolyamok számára lebegési csatornákat ún. paritásrácsokat szabtak meg (az összes valutára kétoldalúan). A valutaárfolyamoknak a paritásrácsból való kilépése esetén az érintett központi bankok beavatkozásra kötelezettek. Az automatikus beavatkozás a résztvevő országok valutáiban történik, s a korrekció szükséges mértékéig korlátlan. A kölcsönös valutapiaci intervenció mellett sor kerülhet pénzügypolitikai és egyéb gazdaságpolitikai intézkedésekre is. Az árfolyam-stabilitás másik iránya az ECU-val szembeni lebegtetés. A megállapított lebegési sáv elhagyásának nincs automatikus következménye, az érintett országok akciója csak feltételes. A teendőkről azonban a központi bankok kötelesek tárgyalni. Így az ECU-val szembeni lebegésnek a tagországok inkább a jelzőrendszer ( csörgőkígyó ) szerepét szánták. Az árfolyamok stabilitása eddig nem volt problémamentes. A font és líra például kilépett a rendszerből, nem tudva teljesíteni a meghatározott lebegési feltételeket. Az EMS keretében fontos fejlemény az ECU nemzetközi pénzfunkcióinak alakulása, bővülése is. Az ECU ma több, mint egyszerű könyvelési (elszámolási) pénz. Az alábbi funkciókat látja el: 1) Államközi fizetési eszköz a tagállamok központi bankjai az egymás közötti elszámolásokra és hitelezésre használják. 2) Tényleges fizetési eszköz hiteleszközzé vált a magánbankok között, valamint szereplőjévé vált az eurovaluta-piacnak. 3) Intervenciós eszköz - az árfolyam-stabilizálási tranzakciók eszköze. 4) Sajátos tartalékeszköz a nemzeti arany- és valutatartalékok összesítését szolgálja. 5) Sajátos értékmérés az árfolyamok irányában - a nemzeti valuták középárfolyamainak és árfolyameltéréseinek mérőeszköze. 6) Tényleges értékmérő megjelentek a kereskedelmi ügyletekben az ECU-ban kifejezett világpiaci árak. 7) Forgalmi eszköz korlátozott, de növekvő mértékben jelenik meg, mint a csere eszköze. Az ECU lényegéből következően bankszámlapénz, készpénz vagy érme formájában nem létezik (kivétel az emlék érme). A magánszféra pl. hitelkártya formájában tudja használni. 23

20 Barta Árpád Az EMS-en belül megfogalmazódtak a pénzügyi unió létrehozásának alapfeltételei, elvei is ben a maastrichti egyezmény aláírásával a tagországok döntöttek az egységes valuta, az euro létrehozásáról. A gazdasági és Monetáris Unió (GMU) menetrendje, melyet a Maastrichti Szerződésben a Római Szerződés 109. cikkének (ma 116. cikk) kiegészítéseként határoztak meg, a GMU-t a tagállamok gazdaságainak fenntartható konvergenciájától teszi függővé [121. cikk (1) bek.]. A négy konvergenciakritérium közül az első az árstabilitás magas fokának elérése; ez olyan inflációs ráta esetén áll fenn, amely közel esik az árstabilitás tekintetében legjobb eredményt felmutató legfeljebb három tagállaméhoz. A második az állami szektor a 104. cikkben és a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyvben túlzottként meghatározott hiányának megszüntetése. A harmadik az árfolyam-mechanizmus által előírt normál ingadozási sávok betartása legalább két évig, anélkül, hogy egy másik tagállam valutájával szemben leértékelésre kerülne sor. A negyedik kritérium, mely a konvergencia fenntarthatóságával kapcsolatos, a hosszú távú kamatokra vonatkozik, melyeknek az árstabilitás szempontjából értékelve nem szabad két százaléknál jobban meghaladniuk a három legjobban teljesítő tagállam kamatainak átlagát. Megjegyzendő, hogy a kritériumok pusztán nominálisak és a nemzeti gazdaságok teljesítményével, nem azok szerkezetével kapcsolatosak. Ugyanezen cikk értelmében az Európai Bizottság és az Európai Monetáris Intézet (EMI) rendszeres jelentéseket készít az Ecofin Tanács részére a tagállamok gazdasági teljesítményéről e négy kritérium alapján. Ezek a jelentések más gazdasági mutatókkal együtt tették lehetővé az Európai Tanácsként ülésező Tanácsnak május 2-án, hogy úgy határozzon, 11 tagállam vehet részt a GMU harmadik szakaszában, mely január 1-jén vette kezdetét (Görögország nem teljesítette a kritériumokat, Dánia, Svédország és az Egyesült Királyság nem kívánt részt venni). A Tanács megállapításait a mellékelt táblázat tartalmazza. Görögország, miután teljesítette a GMU harmadik szakaszának követelményeit, január 1-jén vezette be az eurót. A konvergenciakritériumok alkalmazása Az inflációs ráta (%)* Hosszú távú kamatok (%)* Éves hiány/többlet (a GDP százalékában) 1. táblázat Bruttó hiány (a GDP százalékában) Referenciaérték 2,7 7, Ausztria 1,1 5,6-2,3 64,7 Belgium 1,4 5,7-1,7 118,1 Dánia 1,9 6,2 1,1 59,5 Finnország 1,3 5,9 0,3 53,6 Franciaország 1,2 5,5-2,9 58,1 Németország 1,4 5,6-2,5 61,2 Görögország 5,2 9,8-2,2 107,7 Írország 1,2 6,2 1,1 59,5 Olaszország 1,8 6,7-2,5 118,1 Luxemburg 1,4 5,6 1,0 7,1 Hollandia 1,8 5,5-1,6 70,0 Portugália 1,8 6,2-2,2 60,0 Spanyolország 1,8 6,3-2,2 67,4 Svédország 1,9 6,5 0,5 74,1 Egyesült Királyság 1,8 7,0-0,6 52,3 EU 1,6 6,1-1,9 70,5 *Az első és második oszlopban található számok az február és január közötti időszak havi adatainak átlagán alapulnak. A referenciaértékeket az árstabilitás szempontjából legjobban teljesítő három tagállam átlaga, plusz 1,5 százalékpont járul az inflációs rátákhoz és 2 százalékpont a kamatokhoz Forrás: Európai Bizottság, EMI, a Tanács május 1-jei ajánlásai. 24