SZókimondóÉrdekesTartalmasKÜRTÖLŐ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZókimondóÉrdekesTartalmasKÜRTÖLŐ"

Átírás

1 SZókimondóÉrdekesTartalmasKÜRTÖLŐ NEMESNÁDUDVAR ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA MÁRCIUS Közmeghallgatás Ott van a győzelem, ahol az egyetértés. (Publilius Syrus*) Március 3-án közel százan gyűltek össze a művelődési ház nagytermében, hogy meghallgassák dr. Knáb Erzsébet polgármester beszámolóját az elmúlt évben végzett munkáról, s az elkövetkező év feladatairól. A mai gazdasági helyzetben érdemes kihangsúlyozni azt, hogy Nemesnádudvar önkormányzata szigorú, tisztességes gazdálkodással az évet pozitív mérleggel zárta - kezdte beszámolóját a polgármester asszony. A siker egyik forrása a kötvénykibocsátás, hiszen így a pályázati forrásokhoz önrészt tudtunk szerezni. Ha ezt nem tesszük meg, egy helyben topogunk. A kedvezőtlen konstrukciójú szennyvízhitelt is sikerült kiváltani. Nemesnádudvar abban a szerencsés helyzetben van, hogy sok a vállalkozó, így a 2008-ban befolyt iparűzési adó ,-Ft. Szép összeg, de a törvényi előírások miatt helyben a felénél is kevesebb, ,-Ft marad ben a várható adóbevétel a vállalkozók véleménye szerint ennek nem is kétharmada, csupán a fele lesz. Ami az egész országban zajlik, az Nemesnádudvaron is érezhető. A továbbiakban dr. Knáb Erzsébet áttekintette a 2008-ban elvégzett feladatok sorát. A Bácskai Szociális Intézményfenntartó Társulás finanszírozza a 8 órás munkakörben dolgozó szociális gondozó tevékenységét. Telekvásárlási akció keretében 5 telket értékesített az önkormányzat. Kedvező anyagi feltételek mellett működő szolgáltató cég végezte a fűnyírást, biztosítva a rendezett faluképet. Beruházások: Régen megfogalmazott igényt elégítenek ki az eligazító utcatáblák, melyek elsősorban nem a túrizmus fellendítésére alkalmasak, hanem inkább a segítségül érkezők (mentők, tűzoltók) tájékoztatását hívatottak szolgálni. A korábban balesetveszélyessé vált temetőlépcső felújítva díszévé vált a környezetének. A partfal renoválása is folytatódik, 36 millió forintot emésztett fel. A gázvezeték bővítése is szükségesnek bizonyult: a Nyírfa utca mögötti lakóövezetben. A művelődési ház fészerkapuval, az óvoda új ablakokkal, az iskola 12 darab számítógéppel lett gazdagabb. A gyógyszertár és környéke elől eltűnt a hepehupás, mindig sáros útszakasz, helyette térkő díszlik. E beruházás Simonné dr. Schauer Magdolna gyógyszerész anyagi részvételével valósult meg. A sportöltöző bővítése is az összefogás szép példája. Az üzemeltetést az önkormányzat vállalta. Ugyancsak közös akarat által vásárolhattuk meg a templom óramutatóit. További felajánlásoknak köszönhetően: - felújítottuk a virágdézsákat, amikbe szorgos kezek virágot ültettek (bárdolatlan-részeg kezek pedig kitépték szerk.); - a karácsonyi díszvilágítás hosszát megnöveltük; - a betlehemi jászol is hirdette az ember Szépbe szőtt hitét (egészen addig, míg az alkotásra képtelen, impotens rosszakarat meg nem keserítette az ünneplők örömét.); - két ízben nyomdai kivitelben jelenhetett meg a község újságja, amit hónapok óta Faltum Ferencné juttat el minden házba, teljesen önzetlenül. Tervek, pályázatok: Elkészült a kerékpárút, a belterületi utak javításának és két új utca (Nyírfa utca mögött) építésének tervdokumentációja. A könyvtár teljes felújítását, bővítését lehetővé tevő 25 millió forintos beruházás pályázati anyaga az első megmérettetésen szerencsésen túljutott, miként a faluközpont megszépítését célzó 24,7 milliós pályázat is. (Kár, hogy lassan őröl ama malom!) A szennyvízzel kapcsolatos munkálatok befejeződtek már, de még csak en kötöttek a rendszerre. Ez a kapacitásnak mindössze a fele: a napi 260 m 3 helyett 130 m 3 a teljesítmény. Igen nagy kárt okozott az a valaki, aki ócska zsákokat, nagyméretű köveket tömött a lefolyórendszerbe. Sok pénzbe került a helyreállítás, rengeteg kellemetlenséget szerzett a környék lakóinak. Az önkormányzat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Összefogással, fokozott figyelemmel talán megelőzhetőek lennének az ilyen cselekedetek. Rendezvények: 2008-ban is adódott alkalom arra, hogy örülni tudjunk értékeinknek, hogy együtt ünnepelhessen a község lakossága. Sikeres rendezvény volt a Német Kisebbségi Önkormányzat napja, valamint az általuk szerevezett, agapéval záruló Márton napi felvonulás. Szívet melengető esemény a szépkorúak köszöntése is. Szeptemberben a borünnep ismét impozáns ünnep volt. A Bács-Kiskun Megyei Nemzetiségi Kultúrestnek is községünk adott otthont. (Ekkor vehette át Richter György is kitüntetését, mellyel munkásságát köszönték meg.) Második alkalommal hívtuk közös gyertyagyújtásra a falu lakóit advent első vasárnapján. Beszámolója végén dr. Knáb Erzsébet polgármester asszony köszönetet mondott az önzetlen támogatást nyújtó vállalkozóknak és magánszemélyeknek, valamint a Képviselő-testület tagjainak, az önkormányzat dolgozóinak a tudással végzett, áldozatos munkáért. (A táblázatok a következő oldalon találhatók.) * az I. században élt római költő

2 BEVÉTELEK ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTEL ALAKULÁSA 2008 tényleges 2009 terv Önkormányzati bevételek (térítési díjak, kamat, közterület, bérleti díjak...) Adók (gépjármű, kommunális, iparűzési) Ebből iparűzési Értékpapír eladása Kölcsöntörlesztés 35 - Kötvény Átvett pénzösszegek (kistérségi támogatás, pályázati bevételek, vízközmű támogatás, FBÁMK működésre, körjegyzőség működésre átvett pénzeszköz) Állami bevételek Ebből SZJA Függő, átfutó Pénzforgalmi bevétel Pénzforgalom nélküli bevétel Bevételek összesen: KIADÁSOK ÖNKORMÁNYZATI KIADÁSOK ALAKULÁSA 2008 tényleges 2009 terv Személyi juttatások Járulékok Felújítás (műv. Ház, iskola, belterületi utak, óvoda Beruházás (partfal, rémi út, számítógépek) Dologi kiadások Pénzeszköz átadás (szociális segélyek, tagdíjak, körjegyzőség, civil szervezetek) Hiteltörlesztés Függő, átfutó Értékpapír Tartalék Kiadások összesen: ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK ÉVI ALAKULÁSA Nyitó pénzkészlet Pénzforgalmi bevétel Kiadás Záró pénzkészlet SZ. É. T. KÜRTÖLŐ Havonta megjelenő ingyenes önkormányzati tájékoztató Kiadó: Nemesnádudvar Önkormányzata Nemesnádudvar Dózsa tér 1. Felelős kiadó: Dr. Knáb Erzsébet polgármester polgarmester@nemesnadudvar.hu Szerk. helye:nnádudvar Petőfi u : amkkonyvtar53@fre .hu Szerkesztő: Hermanutz Tamásné ISSN: ***** Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az elmúlt években személyi jövedelmadójuk 1%- ával segítették a MERKBAU Oktatási Alapítvány munkáját. Az idén is köszönettel fogadjuk a támogatásokat. Adószámunk: Tisztelettel: Vígné Fogl Mária a kuratórium elnöke

3 A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani. Steiner, Rudolf Bekukkantó Az óvoda apraja nagyja szeretettel várja azokat a kisgyermekeket, akik ebben az évben lesznek tagjai kis közösségünknek. Szívesen megmutatjuk a kicsiknek és szüleiknek az óvodai csoportszobákat, megismerkedhetnek az óvoda szolgáltatásaival, barátságot köthetnek a nagyokkal. Az óvodanyitogató ideje: március 25. és április 1. délelőtt. Kérem a kedves Szülőket, szíveskedjenek jelezni, melyik napon alkalmasabb számukra a látogatás. Ha egyeztethetjük az időpontokat, elkerülhetjük a torlódást, s így minden kicsivel és szülőjével azonos időt tölthetünk. Leendő óvodásainkat április én írathatják be. Heltainé Panyik Erzsébet Új bútor az óvodában Az emberek cselekedeteinek csakis a szándék szabja meg az érdemét s az önzetlenség teszi tökéletessé (Jean de La Bruyére) A gyermekek és a felnőttek őszinte örömére megkezdődött óvodánk bútorzatának felfrissítése. A kiscsoport terme pár nap alatt átváltozott: nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is az új külseje. A kicsik vidáman vették birtokba a megújhodott birodalmat. Tiszta szívből köszönjük az adományt Délity Józsefnek, Császárné Délity Andreának és Császár Zoltánnak. Óvoda dolgozói és a gyerekek A "régi" bútort a rémi óvoda kapta, melynek ők is nagyon örültek! Szívvel-lélekkel KITEKINTŐ Találkozás dr. Papp Lajos szívsebész professzorral március 26-án, csütörtökön 18 órától a Városi színházteremben (volt Központi Mozi)! Szervező: Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ. Belépőjegy nincs. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! FŐHAJTÁS "A jól eltöltött élet tudata és a sok szép tettre való visszaemlékezés a legnagyobb öröm forrása." /Cicero/ A községben deresedő hajjal élők jól emlékeznek Fischer Lajos tanár úr finom mosolyára, cinkosan vagy éppen szigorúan villanó kék szemére, de főként tréfás-bölcs mondataira. Abban az időben tanította a német nyelvet, amikor még kora reggel, a rendes tanítás előtt érkeztek az iskolába az anyanyelvük iránt elkötelezettek. A TANÁR BÁCSI nagy tudással, szeretettel közvetítette a magyar irodalom szépségeit is, tanította a helyesírást, nyelvtani szabályokat. Sokan éltünk meg érettségiig a Tőle kapott tudásból. Fischer tanár úr a könyvtárban (ami inkább nyomorúságos odú volt, a süteményes lyuk a művelődési házban) is az egyetemes kultúra értékeit közvetítette. Egész korosztályt tett az olvasás elkötelezett hívévé. Az ostoba, pöffeteg hatalom csanádi illetőségű igazgató személyében, nem érdemes a nevét megörökíteni - azonban nem tűrte a kiváló tehetséget, nem a gondolkodó elmét, ezért ellehetetlenítette, s távozásra késztette. Fischer Lajos lelkében megőrizte a nádudvari élményeket, s ezeket novelláiban meg is örökítette. Írásai rendre jelentek meg a Neue Zeitung, a Deutscher Kalender és egyéb német nyelvű kiadványok hasábjain. Nevét elismerés övezi a magyarországi német irodalom képviselői között. A Tanár úr idén júniusban tölti be 80. évét. Műveinek gyűjteményes kiadásával szeretnénk tisztelegni munkássága előtt, bizonyítva, hogy nem feledtük tanítását: tiszteljük az emberi értékeket! A Német Kisebbségi Önkormányzat Heltainé Panyik Erzsébet javaslatára támogatja a könyv kiadását, elvégzi a munka oroszlánrészét, de az anyagi fedezetet egyedül nem tudja vállalni. Április közepétől csekk áll rendelkezésére mindazoknak, akik támogatni tudják és akarják e nemes célt, a bankszám máris elérhető: ~Hné~ Az iskola Szülői Szervezete köszönetet mond mindazoknak, akik adományaikkal, részvételükkel, munkájukkal segítették a kellemes hangulatú farsangi bál sikerét. A bevétel forint, mellyel az iskolás gyerekek munkakörülményit igyekszünk jobbá varázsolni. Péter Gizella elnök MEGKEZDŐDÖTT TAVASZI FOCISZEZON Az őszi eredmények nem a sikeres félévek sorába emelték a 2008/2009-es bajnokság első részét. A téli értékelés után az elnökség a játékos állomány megerősítése mellett döntött. Elsősorban hazai, vagy nádudvari kötődésű játékost szeretett volna a vezetőség, másodsorban olyan játékosokat keresett az edző, akik játéktudásukkal képesek a csapat játékán javítani. Új játékosaink: Sziegl Gábor, László Ádám, Takács Miklós a BLSE csapatából, Tusori Tibor, Erdélyi Krisztián újra a csapat rendelkezésére áll. Keszthelyi Krisztián /Kalocsa/,Tóth Tamás /Felsőszentiván/ Kertész Ádám /Kunszállás/ A csapat felkészülése nem volt zökkenőmentes. Munkahelyi elfoglaltságok miatt az edzéseket kizárólag világítás mellett tarthattuk, edzőmérkőzéseket csak hétvégén tudtunk játszani. A gyakorló mérkőzések eredményei bíztatóak, reméljük ezt a bajnoki mérkőzésekről is elmondhatjuk majd. Különleges sorsolásunk miatt nézőink tavasszal szinte alig láthatják csapatunkat hazai pályán, így idegenben kell vitézkedniük játékosainknak, hiszen az előrelépéshez pontokra van szükség. Egyesületünk célja a megyei I.osztályban való bent maradás. Az első mérkőzés eredménye nem túl kecsegtető, (Kunszálláson kaptunk ki 2 1-re.) a mutatott játék viszont bíztató. A jég megtört, Akasztón 2-1-es győzelmet aratott a csapat. Simon István

4 A néma kór áprilisában névre szóló meghívás útján az igen magas csonttörési kockázatú nők szűrésére került sor falunkban. De mi is az a csontritkulás? Olyan betegség, amelyben a csontállomány az életkorra jellemző normális mértékűnél jelentősebben csökken és eléri a csonttörési küszöbértéket. A csont gerendái elvékonyodnak, átszakadoznak, a csontszerkezet meggyengül, és az így lecsökkent csonttömeg miatt törhet a csont. Így kisebb eleséskor is csonttörés következhet be. Kiket érinthet a csontritkulás? Születésünktől kb éves korunkig tart a fiatalkori maximális csúcs-csonttömeg kialakulása, mely ezt követően évről évre enyhe csökkenést mutat. Nők esetében éves korban, férfiaknál éves kor körül indul meg a jelentősebb csonttömegvesztés. Hazánkban, napjainkban 25 ezer csukló, ezer csigolyatest, 8-10 ezer felkar és 15 ezer csípőtáji törés történik évente, melyekért a gyengült csontszerkezet is okolható. Melyek a csontritkulás tünetei? Néma járványnak, vagy lappangó kórnak is szokták nevezni, mivel a beteg számára a csont ritkulásának a folyamata nem észlelhető, panaszokat legtöbbször a csonttörés okoz. Főbb tünetei: - testmagasság csökkenés; - háti görbület fokozódása; - sokszor háti fájdalom is jelentkezik, melynek hátterében egy korábban lezajlott csigolyatörés is állhat. Egyéb kockázati tényezők A növekvő életkor mellett a hiányos kalciumbevitel és az elégtelen D- vitamin-ellátottság. A kálciumdús táplálkozás biztosítja a kellő ásványi anyag tartalmat a csont számára. Az életkor előre haladtával azonban a gyomor és a bélrendszer nyálkahártyája is bizonyos elöregedésen megy keresztül, melynek során a kálcium felvétele a bélből csökken. Ez a folyamat önmagában is képes csontritkulást eredményezni. De ha még fel is szívódik a kálcium a bélből, be kell épülnie a csontokba ahhoz, hogy elérje a megfelelő hatását. A kálcium beépülését a csontokban a D-vitamin segíti elő. A D-vitamin hiánya hiánya csontritkulást eredményez! Melyek a D-vitamin hiányának tünetei? - csontok fájdalma, érzékenysége; - izomgyengeség; - mélyről jövő izomfájdalom; - alacsony vérnyomás; - gyengeségérzés; - csontok alaki deformitása, törése D-vitamin: Egyrészt képződhet a bőrben napfény hatására. Ezzel az a probléma, hogy az életkor előre haladtával csökken a bőrben a D- vitaminképzés, ráadásul egyre kevesebbet tartózkodunk a napon, bőrünket akkor is ruhával fedve. Napfény hatására így nem képződik elegendő D-vitamin a bőrben. (Nyáron sem!!) Mi a megoldás? Aktív D-vitamin bevitele: - hatékonyan csökkenti a csontvesztés mértékét; - 80%-ban csökkenti a hátfájdalmat; - immunerősítő, daganatképződést gátló hatásáról számoltak be; - fokozza az izomerőt, így a mindennapi feladatok elvégzése könnyebben megvalósítható; mivel fokozza az izomerőt, az esések kockázatát csökkenti, így megelőzhető a csonttörés kialakulása; Kálcium pótlása: tejtermékek, sajtok rendszeres fogyasztása. Célunk, hogy a veszélyeztetett korosztályhoz tartozóknál időben felismerjük csontritkulásukat, szükség esetén hatékony gyógyszeres kezeléssel megelőzhessük későbbi csípőtáji, csigolya vagy egyéb csonttöréseiket. Várjuk Önt, ha már elmúlt 50 éves, és a fentiek alapján felfedezte magán a csontritkulás vagy a D-vitamin hiány valamely tünetét, s eddig ilyen irányú kivizsgálásban és kezelésben nem részesült. Ezúton szeretettel meghívjuk háziorvosi rendelőnkben április 1-jén, szerdán óráig tartandó csontsűrűség mérésre irányuló szűrővizsgálatunkra. Dr. Ádám Krisztina családorvos évi megyei kézilabda verseny tavaszi forduló Csapatunk kis pihenő után januárban megkezdte felkészülését a tavaszi fordulóra. Nagy örömmel és köszönettel fogadtuk az Önkormányzat anyagi támogatását, valamint Délity József felajánlását, melyből egy teljes garnitúra sportruházatot vásárolunk. Fő támogatónk Etsberger Johann segítségével szabadidőruhánk lesz. Ebben a fordulóban hét hazai meccset játszunk, reméljük egyre nagyobb sikerrel. Szeretettel várunk minden kedves szurkolót. Kleinné Simon Zsuzsanna Kiskunfélegyháza Nemesnádudvar április Nemesnádudvar Vaskút április Kiskunhalas Nemesnádudvar április Nemesnádudvar Bácsalmás április Csávoly Nemesnádudvar május Nemesnádudvar Kiskunmajsa május Kisszállás Nemesnádudvar május Nemesnádudvar Kerekegyháza május Nemesnádudvar Lajosmizse május Nemesnádudvar Kiskőrös június Nemesnádudvar Jánoshalma június

5

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA a 12/2010. (V.03.) ÖKT számú rendelettel elfogadott a 2009 évi költségvetés végrehajtásáról Előterjesztő: Wittinghoff Tamás polgármester Tartalomjegyzék

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S A Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály 2009. első negyedévében végzett munkájáról és tapasztalatairól

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi értékelése Elıkészítette: Tárnok Lászlóné osztályvezetı Igazgatási osztály, Bimbó Mária Gyámhivatali csoportvezetı, Károlyi Szilvia gyámügyi ügyintézı,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. március végi helyzetéről 2014. április * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon/fax: 32-482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu M E G H Í V Ó Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. -a alapján

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlaszám: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. szám: 9236

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről

Részletesebben

A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám. A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről

A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám. A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető...5 1.1. A Kúria feladatai...5 1.2. A Kúria 2013. évre kitűzött céljai...6

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA a 2008. évi költségvetés végrehajtásáról El terjeszt : Wittinghoff Tamás polgármester Tartalomjegyzék A 2008. évi gazdálkodásról szóló beszámoló általános

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi helyzetéről 2013. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 293/2008. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A megyei gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Javaslat települési és kistérségi szociális szolgáltatástervezési koncepciók jóváhagyására

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben!

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! Krúdy Gyula Tartalomjegyzék Bevezetés...4 1.Nevelési program...6

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. július végi helyzetéről 2014. augusztus * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

A Magyar Szegénységellenes Hálózat Alapítvány. 2009. évi közhasznúsági jelentése

A Magyar Szegénységellenes Hálózat Alapítvány. 2009. évi közhasznúsági jelentése A Magyar Szegénységellenes Hálózat Alapítvány 2009. évi közhasznúsági jelentése 1. Számviteli beszámoló és könyvvizsgálói jelentés (vezetıi levéllel együtt) (mellékelve) 2. A Magyar Szegénységellenes Hálózat

Részletesebben

AZ ENDREFALVA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM

AZ ENDREFALVA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM AZ ENDREFALVA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetı... 3 II. Intézmény bemutatása, legfontosabb jellemzı adatai... 6 III. Küldetésnyilatkozat... 11

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve A munkatervet készítette: Magyarfiné Kalmár Franciska igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. április 27 -i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. április 27 -i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. április 27 -i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai Program 2013 Tartalomjegyzék I PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. Helyzetértékelés

Részletesebben

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen 1. A turizmus általános helyzet a 2010. évben Európában 2010 első felében nőtt a vendégéjszakák száma, és az elemzők szerint ez a növekedés a harmadik negyedévben is folytatódik. Eddig a pozitív változásokból

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÁLTAL FENNTARTOTT INTÉZMÉNYEK ÉS 100% TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Kanyik Csaba Szollár Zsuzsa Dr. Szántó Tamás Szombathely,

Részletesebben

Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja 2014. év végi szakmai beszámoló

Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja 2014. év végi szakmai beszámoló Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja 2014. év végi szakmai beszámoló Tartalomjegyzék BEVEZETŐ... 2 MISSZIÓNK... 2 SZOLGÁLTATÁSAINK... 2 INTÉZMÉNYI IRÁNYULTSÁG, ÁLTALÁNOS INTÉZMÉNYI CÉLOK MEGVALÓSULÁSA...

Részletesebben

Előterjesztő: Á c s János polgármester TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! Az irányelvek a koncepció szerint a következők voltak:

Előterjesztő: Á c s János polgármester TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! Az irányelvek a koncepció szerint a következők voltak: 2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/18.028 /2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. február 10-i ülésére Tárgy: Tapolca város 2006. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I

NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E GIONÁLIS ÁLLAMIGA ZGATÁSI HIVATAL GYŐR BESZÁMOLÓ A NYUGAT-DUNÁNTÚLII REGIIONÁLIIS ÁLLAMIIGAZGATÁSII HIIVATAL 2009.. ÉVII TEVÉKENYSÉGÉRŐL GYŐR, 2010. JANUÁR 26. 2 I. 1. A törvényességi

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR. :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR. :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police.hu Szám: 08030-./ 2011. Ált. 1. sz. példány Jóváhagyom: 2011. március

Részletesebben

Tárgy: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatellátás átfogó értékelése

Tárgy: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatellátás átfogó értékelése Ikt.sz.: 943/2016. Ügyintéző: Szűcsné Sáringer Ibolya Szatymaz Község Képviselő-testületének S z a t y m a z Tárgy: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatellátás átfogó értékelése Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

LXVI. Központi Nukleáris Pénzügyi Alap

LXVI. Központi Nukleáris Pénzügyi Alap LXVI. Központi Nukleáris Pénzügyi Alap Alap fejezet száma és megnevezése: Alap felett rendelkező megnevezése: Alapkezelő megnevezése: LXVI. Központi Nukleáris Pénzügyi Alap Nemzeti Fejlesztési Miniszter

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény pedagógiai programmal kapcsolatos rendelkezései, A nevelési-oktatási

Részletesebben

Bevételi források és azok teljesülése

Bevételi források és azok teljesülése Előterjesztés Harsány Község Képviselő-testülete 211. szeptember 13-én tartandó ülésének 2. számú beszámoló Harsány Község Önkormányzata 211. I. félévi gazdálkodásáról - napirendi pontjához Tisztelt Képviselő

Részletesebben

Szarvasi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs

Szarvasi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs Szarvasi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs Száma: 0400/2439/2010. ált. A tájékoztatót előterjesztésre alkalmasnak tartom: Oltyán Sándor r. alezredes rendőrségi

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére 0 6. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fekete István Általános Iskola minıségirányítási programjának jóváhagyása Az elıterjesztést

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:

Részletesebben

2014. évi beszámolója. Nagymaros

2014. évi beszámolója. Nagymaros Mosoly Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Családi Napközi 2626 Nagymaros, Rákóczi utca 14. Tel/fax: 06-27-354-054 Mosoly Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Családi Napközi 2014. évi beszámolója

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása, előzmények Sajtóhírekből értesültem arról, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzése

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. 1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

Tavaszi Kiállítás és Fesztivál. Tavaszi nagytakarítás. Kedves Vértesszőlősiek!

Tavaszi Kiállítás és Fesztivál. Tavaszi nagytakarítás. Kedves Vértesszőlősiek! Tavaszi Kiállítás és Fesztivál Április 25-én szombaton és 26-án vasárnap ismét megrendezésre kerül a Sportcsarnokban a Tavaszi Kiállítás és Fesztivál. A szokásos termék- és árubemutatókon kívül állandó

Részletesebben

T ÁR G Y S O R O Z A T

T ÁR G Y S O R O Z A T 7-6/2012. NYÍRBÉLTEK NAGYKÖZSÉG ÖKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. március 28-án megtartott rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozata 20/2012.(III.28.) számtól 21/2012.(III.28.)

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b. 6701 Pf. 129 (62) 551-950 Fax: (62) 425-581 web:www.csmfhiv.hu

CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b. 6701 Pf. 129 (62) 551-950 Fax: (62) 425-581 web:www.csmfhiv.hu CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b. 6701 Pf. 129 (62) 551-950 Fax: (62) 425-581 web:www.csmfhiv.hu Szám: 28008-22/2008. Tárgy: 2007. évi szöveges beszámoló Elıadó: Bozsóné Hiv.sz.:

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti

Részletesebben

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 1 Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített

Részletesebben

Ú j s z á s z V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l a

Ú j s z á s z V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l a Ú J S Z Á S Z V Á R O S P O L G Á R M E S T E R I H I V A T A L 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL: 56/552-022; FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu; Web: http://www.ujszasz.hu Ú j s z á s z V á r o s

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése I. Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2

Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2 Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2 1 JAVASLAT A Gyógyulj Velünk Egyesület Közgyűlésének napirendjére Helyszín: 1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7, Egyesített Szent István és Szent László Kórház

Részletesebben

H Á Z I R E N D 2013.

H Á Z I R E N D 2013. Szeretettel üdvözöljük a Tarnaörsi Óvodában! Köszönjük, hogy gyermeke beíratásával megtisztelte óvodánkat. Az elkövetkezendő években a kölcsönös bizalomra építve, valódi partnerekként kívánunk együttműködni

Részletesebben

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT 1. módosított változat Készült: 2009-05-25. Morgan Hungary Kft. Munkavédelmi szabályzat 2/60 Az eljárás célja Jelen Munkavédelmi Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat)célja, hogy

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Szeged, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-398-2 Készült a

Részletesebben

35/2015. (IV.30.) KT.

35/2015. (IV.30.) KT. JEGYZŐKÖNYV 10 015-13/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 30-án de. 9,00 órakor TARTOTT SOROS NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 6/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete Magyarország Kormányának összefoglaló tájékoztatója a Keretstratégia megvalósítását szolgáló

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. november végi helyzetéről 2015. december * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók NGYE-NSZ. (szolgáltatási standardok) VITAANYAG. Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók NGYE-NSZ. (szolgáltatási standardok) VITAANYAG. Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna NGYE-NSZ A nevelőszülői ellátás standard-leírása (szolgáltatási standardok) VITAANYAG Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna NGYE-NSZ Létrehozás dátuma: 2006. november 2007. február 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a 2008. évi tevékenységrıl

Közhasznúsági jelentés a 2008. évi tevékenységrıl Adószám: 18665161-2-13 Cégbíróság: Pest Megyei Bíróság Cégjegyzék szám: 13-14-000003 GÖDÖLLİI KIRÁLYI KASTÉLY KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2100 Gödöllı, Grassalkovich Kastély a 2008. évi tevékenységrıl Fordulónap:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2 I. Nevelési program 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei 7 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Tevékenységünk ötödik évéről. 2014. március 1.

BESZÁMOLÓ. Tevékenységünk ötödik évéről. 2014. március 1. 1 BESZÁMOLÓ Tevékenységünk ötödik évéről 2014. március 1. 2 Taglétszám Taglétszámunk az elmúlt évben már érdemben nem változott, jelentős emelkedésre az új szabályozási terv életbe lépését követően számítunk.

Részletesebben

2. számú előterjesztés Egyszerű többség

2. számú előterjesztés Egyszerű többség 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő, Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Dombóvári

Részletesebben

Gyakori kérdések és. válaszok. az internetes vásárlás. témaköréből

Gyakori kérdések és. válaszok. az internetes vásárlás. témaköréből Gyakori kérdések és válaszok az internetes vásárlás témaköréből Budapest, 2016. május 13. BEVEZETÉS Ma már számtalan különböző webáruház kínál termékeket eladásra a fogyasztóknak, ezzel kényelmes lehetőséget

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

A MAGYAR KOLLÉGIUM TEVÉKENYSÉGE 2002

A MAGYAR KOLLÉGIUM TEVÉKENYSÉGE 2002 A MAGYAR KOLLÉGIUM TEVÉKENYSÉGE 2002 Sikeres tervezett és nem tervezett munkák, elmaradt nagyrendezvények és a gazdasági stabilitás éve volt a Magyar Kollégium m ködésének tizenharmadik esztendeje. Számszer

Részletesebben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4... ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA

AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA 2005.9.12. L 235/1 II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS FORDÍTÁS AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA ( 1 ) ( 1 ) A Tanács írásbeli eljárással

Részletesebben

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı 5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Elıterjesztés a járásokról, a járási hivatalok kialakításáról, valamint a polgármesteri hivatalok,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza nagytermében tartott, 2008. március 25-i üléséről Jelen vannak: 12 települési képviselő: Antal Ferenc, Daróczi

Részletesebben

Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére

Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére Gondozási Központ 7140 Bátaszék, Budai út 21. Tel.: 74/ 491-622; 74/ 591-113 Isz.: 12-15./2010. Tárgy: Véleményezés kérés Polgármesteri Hivatal 7149 Báta Fő u. 147. Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester

Részletesebben

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.03.19. Módosítás: ÉRD, 2014. november 12., 2015.február 25., 2015. december 8. Összeállította és jóváhagyásra benyújtja:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. május 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. május 25-i ülésére 4200-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. május 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló a helyi gyermekvédelmi rendszer 2010. évi működéséről Az előterjesztést készítették:

Részletesebben

NAGYLÓC ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA 2016. április 15. XI. évfolyam 1. szám

NAGYLÓC ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA 2016. április 15. XI. évfolyam 1. szám LÓCI HÍRADÓ NAGYLÓC ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA 2016. április 15. XI. évfolyam 1. szám Ö n k o r m á n y z a t i Tisztelt Olvasó! 2015. évben az alábbi fejlesztések valósultak meg Nagylócon: H í r e k az Emberi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONÁBAN 2010. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONÁBAN 2010. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONA 5052 Újszász, Akácfa út 90. Tel.: 56/366-533, 56/ 368-033 E-mail: szocigazgato@pr.hu, idosek@pr.hu BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONÁBAN 2010. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL Beszámolási

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester

Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 13-ai testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállította: Melléklet: Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Klébl Márton Közalapítvány Soroksár Közoktatásáért, Közművelődéséért és Művészeti Oktatásáért Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Klébl Márton

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-2/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. február 27-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA A SZÉCHENYI ISTVÁN KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZİ ISKOLA NEVELİTESTÜLETE 2004.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL

BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 1 BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BALATONKENESE RENDŐRŐRS 8174 Balatonkenese, Bajcsy-Zs. u. 7.; Tel/fax.: 88/584-970 (BM: 22/46-10) e-mail: fodort@veszprem.police.hu BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás... 4 Beszámoló a 2008/2009.

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat A 2011. évi költségvetésének általános indokolása

Budaörs Város Önkormányzat A 2011. évi költségvetésének általános indokolása Budaörs Város Önkormányzat A 2011. évi költségvetésének általános indokolása 1. sz. melléklet Az Országgyűlés 2010. december 23-án fogadta el a Magyar Köztársaság 2011.évi költségvetéséről szóló 2010.

Részletesebben

J a v a s l a t a 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Tervről szóló tájékoztató és a 2011. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv elfogadására

J a v a s l a t a 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Tervről szóló tájékoztató és a 2011. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv elfogadására J a v a s l a t a 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Tervről szóló tájékoztató és a 2011. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv elfogadására Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236 Adószám:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2010. december 10. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó. 2010. december 10. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól HASZNOS TUDNIVALÓK a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2014 2015 2016 Minimálbér (Ft/hó) bruttó összege 101.500,-

Részletesebben

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása I. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése egyenlegének alakulása, feltételrendszerének értékelése A Magyar Köztársaság

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

Magyar Kollégium Kulturális Egyesület ÉVES JELENTÉS 2002

Magyar Kollégium Kulturális Egyesület ÉVES JELENTÉS 2002 Magyar Kollégium Kulturális Egyesület ÉVES JELENTÉS 2002 Magyar Kollégium Kulturális Egyesület Budapest XIX. Baross utca 48. H-1192 Telefon: 28-28-445 E-mail: magykoll@mail.tvnet.hu Számlaszám: 65100118-10016659

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Tizenharmadik jelentés az euróövezet jövőbeli bővítésének gyakorlati előkészületeiről. {SWD(2013) 491 final}

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Tizenharmadik jelentés az euróövezet jövőbeli bővítésének gyakorlati előkészületeiről. {SWD(2013) 491 final} EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.3. COM(2013) 855 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Tizenharmadik jelentés az euróövezet jövőbeli bővítésének gyakorlati előkészületeiről {SWD(2013) 491 final} HU HU A BIZOTTSÁG

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 106/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Értékelés Budapest Főváros IX.

Részletesebben

Magyar Nemzeti Filmarchívum Hungarian National Film Archive

Magyar Nemzeti Filmarchívum Hungarian National Film Archive Hungarian National Film Archive A Magyar Nemzeti Filmarchívum adatai: Elnevezése: Rövidített elnevezése: Székhelye: Honlapjának címe: Telephelyei: Magyar Nemzeti Filmarchívum MNFA 1021 Budapest, Budakeszi

Részletesebben

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról Előterjesztő: Dr. Faragó Péter Társulási Tanács Elnöke Készítette: Aleva Mihályné Intézményvezető Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról A szociális

Részletesebben

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 Ügyirat száma: 510-20/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselőtestületnek

Részletesebben

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye 2013-12-23 12:13:19 Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában

Részletesebben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Azonosító szám: TÁMOP-2.4.5.-12/3-2012-0036 Nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben