MEGHÍVÓ ÁDVENTI ÖKUMENIKUS ÜNNEPÜNKRE KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG GYERMEKEKKEL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGHÍVÓ ÁDVENTI ÖKUMENIKUS ÜNNEPÜNKRE KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG GYERMEKEKKEL"

Átírás

1 A Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség Ádventi Körlevele december Budapest, Ady E. u. 89. honlap: www/pegy.hu Tel: mobil: Felelős szerkesztő: Győri János Sámuel evangélikus lelkész Tíz éves a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség imaterme. Sokan imádkoztak már évtizedek óta azért, hogy a gyülekezetnek legyen modern lelki foglalkozásokat lehetővé tevő épülete, gyülekezeti háza ban megépült az Isten háza. a Pesterzsébeti Evangélikus Béke Templom. A nagyobb építkezésekhez fölvonulási épületet készítenek, hogy a munkálatok alatt legyen hol tárolni a szerszámokat, az építőanyagokat. Legyen hely, ahol a munkások ebédelhetnek, megpihenhetnek rossz idő esetén. A templom bal oldalán így alakítottak ki egy épületet, melyet a munkálatok befejeztével nem szedtek szét, hanem átalakították gyülekezeti teremmé. Még ma is sokan vannak, akik emlékszenek az ott töltött órákra. Az ifjúsági órákra, pingpongozásokra, színi előadásokra. A civilizált világban élő keresztyének számára a liturgia, a templomi plenáris alkalmak mellett igen fontossá vált a kisebb csoportos lehetőségek bevezetése. A templom nagy méreteivel, kifűthetetlen térfogatával, liturgiára készült berendezéseivel alkalmatlan volt ezeknek az igényeknek a kielégítésére. A hetvenes évek szanálásai és a hivatalos egyházellenes nyomás annyira megtépázták ezt a kicsiny közösséget, hogy kénytelen volt még az imateremként szolgáló épületet is bérbe adni. Végül a szanálások idején lebontották. Sokak imádságát hallgatta meg a Teremtő, amikor az ezredfordulón egyre inkább eljött az idő, az építkezés ideje. Az Országos Egyház is látta, hogy az élő gyülekezetnek szüksége van alkalmas termekre. Mindehhez még hozzá jött az is, hogy az egyházközség területén működött a lelkész által irányított Zákeus Média Centrum. Így a gyülekezet igényeit és a ZMC szükségleteit összeadva nagyobb támogatást kapott gyülekezetünk, melyből a szomszédos telken lévő ingatlant is megvásárolhattuk és kialakíthattuk az épületkomplexumot. Egy tavaszi esős szombaton raktuk le a Masznyik Csaba egyetemi tanár tervezte épület alapjait. Az ünnepségen homokkupacba szúrt kereszt volt az oltár. Az Úr asztalát pedig megfelelő igeidézetek elmondásával a kőműves munka ősi szerszámaival díszítettük föl, hiszen ezek megtalálhatók szimbolikus jelentéssel a Bibliában. Helfrich Péter (idősb), a gyülekezeti építési bizottság elnökének vezetésével, irányításával folyt a munka, és az adott pillanatában már birtokba vették gyülekezetünk asszonyai, ifjak, vének a termeket takarításra és tisztogatásra. 10 évvel ezelőtt nagy öröm volt ádvent első vasárnapján. Gáncs Péter püspök szentelte föl a gyülekezeti házat. A ZMC Megházasodtunk címmel filmet készített első stúdiója fölszentelésekor. Most 10 esztendő távlatából újból hálát adunk az épületért Istennek és reméljük az élő kövek betöltik ezt az Ádventi Házat élettel, szolgálattal és bizonyságtétellel! Győri János Sámuel*vdm MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Kedves Családjával együtt ÁDVENTI ÖKUMENIKUS ÜNNEPÜNKRE december 14-én, VASÁRNAP órakor Az Otthon Közösségi Házba Soroksár, Szitás utca 112. sz. Szolgál: Szerencsés Zsolt plébános, Győri Tamás József ev. lelkész: ÁDVENT KÖNYVE A BIBLIA címmel Az evangélikus és a katolikus énekkar valamint a pesterzsébeti dicsőítő csoport tagjai, szavalatok *** December 21-én, vasárnap órakor a fűtött templomban KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG GYERMEKEKKEL A gyermekcsoportok, hittanosok műsora után megajándékozzuk a kicsiket így szerezve örömöt számukra a legnagyobb szeretetünnep alkalmából.

2 2. lap Felügyelői köszöntő KÖNYV-VÁSÁR Kedves Testvérek! Az ádventi, ünnepváró hírlevelünkben lemondanék annak lehetőségéről, hogy bármilyen röviden is, de a gyülekezet anyagi helyzetével terheljem a kedves olvasót. Közeledik az év vége és ezzel a beszámolások, elszámolások ideje. Röviden összefoglalva elmondhatjuk, hogy egy viszonylag kiegyensúlyozott évet tudhatunk magunk mögött, a tervezett nagyobb kiadásaink a pályázati elbírálások elhúzódása, részben pedig sikertelensége miatt nem valósultak meg. Bízunk azonban abban, hogy ezek a tervek, ill. megvalósításuk a jövő évben újabb lendületet kaphatnak! Aktívabb, mozgalmasabb évet tudhatunk magunk mögött azonban a közösség építés, azaz lelki építkezés területén: tavaszi evangélizáció, balatoni gyülekezeti hét, gyülekezeti CD lemez megjelenése, a gyülekezeti honlap megújulása, újabb hittan csoportok indulása néhány momentumot kiemelve. Az elmúlt napokban lehetőségem volt Böjte Csaba egy rövid előadását meghallgatni személyesen, ami ötletet adott abban, hogy az ő gondolataival is támpontot kaphassunk az ádventi ünnepváráshoz a következők szerint: Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk". Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk. (...) Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, - jól várakozik, s már várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja, azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől. Aki pedig jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. Ilyenkor a naptári év vége felé visszatekintünk, számot vetünk a lassan magunk mögött hagyott évvel. Ebben a visszatekintésben köszönöm meg minden kedves gyülekezeti tagunknak az elmúlt évben teljesített szolgálatát, bármely szolgálati területen is történt az! Az ádvent heteiben kezdjük meg azonban az új egyházi esztendőt, aminek okán viszont előre tekintve, a fenti gondolatban olvasottak szerint kívánom mindnyájunknak, hogy az ünnepekben feltöltődve mélységes türelemmel és várakozással tudjuk tovább építeni és erősíteni gyülekezetünket! A gyülekezet vezetősége és családom nevében is áldott, békés ünnepeket kívánok minden kedves Testvérünknek! Helfrich Péter felügyelő Iratterjesztésünk szeretettel várja a kedves testvéreket a karácsonyi könyvvásárra, ahol minden 20% kedvezménnyel kapható. Újdonságok, naptárak és ajándéktárgyak is kaphatóak. Az Útmutató egyszerű és bővített változata, valamint az újonnan megjelent Magyarázatos Biblia is kapható már. Egyedi kérések és rendelések esetén keressenek bátran vasárnaponként a templomban vagy hétköznapokon az alábbi telefonszámon: Váróczi Aranka / Egy mintadarab s sütemény vásár szolgálat értékes édességei közül. Gyermekeink kétszeres örömére. Egyszer, mert ők is nagyon szeretik a süteményeket, másodszor, mert szeretik, ha megajándékozzuk őket karácsonykor.

3 3. lap A szépség Isten szépsége Isten a szép a világban. Külső szépségét az élőlényekben rejtette el. A fák üdezöld lombjaiban, a virágok pompázó szivárvány színeiben. Az állatok szivárványában, arcukban. De a teremtményeiben a legcsodálatosabb a szemük. Ami benne rejlik, lelkünk. Isten olyan csodálatosan teremtett minket! Gondolkodni tanított. A tudása miatt is szép. A szépsége legjobban a szeretetben mutatkozik. Feltétel nélkül szeret. Ezt csak most kezdem én is megérteni, hogy mit jelent. Olyan sokszor hallom, de sosem gondolkozom rajta. Mi az, hogy feltétel nélkül szeretni? Szeretetből megbocsájtani a legnagyobb bűnt is? Ez Isten szépsége. Csabai Anna 6. osztályos hittanos Közbenjáró imádság Istenem, köszönöm, hogy megszülettem, hogy vannak lábaim. Köszönöm, hogy a Názáreti Jézus a te Fiad meghalt a bűneimért. Kérlek, segíts azokon a családokon, akik szegények. A vakokon, a siketeken és a többi rászorulón. Azokon az embereken, akik nem a te utadat járják, segíts nekik rátérni. Segíts a beteg embereken. Az éhezőkön és a hajléktalanokon. Segíts a családtagjaimon, ismerőseimen és szeretteimen egész életük során. Ámen. Várszegi Dorina 6. oszt.

4 4. lap HBO (ÉJCS-BÍ-Ó) Mi is a HBO? (Házi Biblia Óra.) 1. A cél az, hogy a családokban a férfiak gyakorlatot szerezzenek abban, hogy mit jelent a család papjának lenni. (Már ahol van férfi a családban.) Ez a legfontosabb célunk. Tudjon a férj imádkozni, bibliai szempontok szerint élni és vezetni a családját, szeretni a feleségét és a gyerekeit. Képes legyen egy bibliaórát megtartani, arra tiszta kezeket felemelve, imádkozva felkészülni, együtt gondolkodni másokkal, de leginkább a feleségével. (S tudjon és akarjon otthonában családi ünnepeket celebrálni.) 2. A feleségnek is fontos szerepe van: támogatni a megtért és elkötelezett férjet, hogy meg tudjon maradni Isten útján. Időt biztosítani arra, hogy a férj fel tudjon készülni az alkalomra, lelki társként meghallgatni a férjet és szükség esetén javaslatokat tenni az HBO-s alkalommal és a felmerülő témákkal kapcsolatban, kapcsolatot tartani másokkal, és támogatni az egyedül élő nőket a gyülekezetben, és bárhol, ahol segítséget kérnek.(férfiak a férfiakat támogatják.) Önsegítő, önnevelő ökumenikus körként működünk. Van közöttünk evangélikus, katolikus, református, és kisegyházi is. Általában majdnem mindegyik felekezeti tag a saját egyházában munkálkodik (gyerek hittan, presbiterség, gyülekezet építés, stb.) 3. Az elmúlt években kedd esténként, sok házassággal, párkapcsolattal, gyerekneveléssel foglakozó könyvet, videót dolgoztunk fel együtt a bibliai ismeretekhez igazodva. A mai családok nehéz krízishelyzetnek vannak kitéve, és látni kell, hogy a keresztény családok is esendőek, mert ha a házasság jól működik, Isten országa ott van. Van, akinek ez nem tetszik. (Szerintetek kinek nem tetszik?) 4. Évente egyszer-egyszer igyekszünk régi keresztény párokat meghívni magunk közé, mert a jó példa, a megharcolt élet sokat jelent nekünk, és mi tanulni akarunk tőlük. Ezeken az alkalmakon is azt tudakoljuk, hogy ők hogy élték meg az örömöt, a boldogságot, akár az egymás közötti nézeteltéréseket, hogy viszonyulnak egymáshoz, miként is őrzik meg tiszteletüket, szerelmüket, hitüket és tiszta életüket. 5. A HBO-sok nagyobbik része ez évben részt vett a Református Egyház által szervezett Cursillón amit a katolikus testvérektől vettek át és a hívők itt hitükben megerősödtek, az Urat keresők közül többen megtértek. 6. Az őszinte és nyílt hangvétel következtében barátnak tartanak bennünket még azok is, akik csak az elfogadó légkör, vagy a finom falatok, vagy az együtt gondolkodás miatt tartanak velünk. Többeknek segítettünk álláskeresésben, szakmai önéletrajz megírásban, főiskolai. felvételi előkészítésben vagy életvezetési tanácsadásban Mindenki adottságai szerint teszi ezt. 7. Az utóbbi időben úgy alakult, hogy Budapesten a VIII., a XVII., a XVIII., a XX., a XXII. és XXIII kerületben egyaránt tartunk alkalmakat, hétről hétre váltogatva a helyszínül szolgáló lakásokat, gépkocsikkal szállítva a részvevőket. Létszámunk hónapról hónapra lassan növekszik, és ezért is írtam a KÍIRÁSBAN (az előtérben. templomajtón található), hogy az első alkalommal jelentkezők vegyék fel velem a kapcsolatot. Isten megsegíti a keresőket Drüszlerné Palkovics Gabriella szervező Laborczy Pál: Ha valaki esetleg nem tudná, egyházunkban létezik férfimozgalom. Ami azt jelenti, hogy a szokásos gyülekezeti élet istentisztelet, bibliaóra, hittan, ifjúsági foglalkozás, stb., - kiegészül olyan heti, kétheti alkalommal, ahol kizárólag férfiak jönnek össze. Kérdezhetné valaki, hogy mi értelme ennek az úgymond kirekesztősdinek. Meszsze nem erről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy nőnek lenni első sorban állapot, férfinak lenni viszont sokkal inkább felelősség. Ezt a felelősséget viszont tanulni lehet és kell is. Ezt a célt is szolgálja egyházunk férfimozgalma, amely a gyülekezeti alkalmakon túl országos és kerületi rendezvényeket is szervez csendesnap formájában. Legutóbb november 15-én épp Pesterzsébeten volt ilyen együttlét Anyagiakról férfiasan címmel. Azaz a Józsué férfikör volt a Pesti Egyházmegyében meghirdetett csendesnapi résztvevők vendéglátója. A kör néhány lelkes és szorgalmas tagja már kora reggel a gyülekezeti terem átrendezésével, kávé-, tea- és szendvicskészítéssel készült a vendégek fogadására. Egy kicsi késéssel 9 órakor Deák László egyház-kerületi missziós előadó áhítatával kezdődött a nap, melyet Széll Bulcsú nyugdíjas lelkész előadása követett Hit és anyagiak az Ó- és Újszövetségben címmel. A következő előadó Drüszler Ferenc volt, akitől megtudtuk, hogy az ókori zsidóságnál nem csak egyféle tized volt, és hogy bizony napjainkban nem jeleskedünk tizeddel támogatni egyházunkat. Koháry Ferenc mint a férfimozgalom országos előadója beszámolt az örvendetesen szaporodó, egyre több gyülekezetben megjelenő férfikö-

5 5. lap rökről. E sorok írója Pénz és erkölcs avagy piszkos anyagiak? A biblikus gazdálkodás alapjai c. előadása rámutatott arra, hogy messze nem elegendő pl. a környezetvédelemmel foglalkoznunk vagy a szegényeket, a gazdasági verseny veszteseit segítenünk, támogatnunk, hanem a bajok gyökerét, az emberi gonoszság és aljasság egyik legszörnyűbb következményekkel járó játékterét kellene megszüntetnünk. Ezután átsétáltunk a Csilibe ebédelni, ahol nem pusztán az ételért és italért tudtunk hálát adni, hanem a minőségért és a mennyiségért is. Aki nem lakott jól, csak magára vethetett. Ebéd után Dr. Südy György Érettebben c. bizonyságtételét hallgattuk meg, amely számomra azért volt több mint érdekes, mert nem tartalmazott semmiféle, akár már bocsánat, zengzetes frázisnak is mondható kifejezéseket, mégis világossá vált belőle a Rom 8, 18 jelentése: akik Istent szere-tik, minden javukra van : ateistaként eltemetik egyik gyermeküket, de megkeményedés helyett ha lassan is, de Istenhez, sőt Jézushoz fordulnak, hogy aztán 70 év felett megköszönjék, hogy unokáik már hitben nevelkednek. Labossa Péter érdi lelkész befejező áhítata után azzal vettünk búcsút egymástól, hogy Istenre és egymásra figyelve jó volt együtt lennünk. Élmény-ajándék Visszaemlékszem gyerekkoromra, amikor ajándékot kapni és adni maga volt az élmény. Karácsonykor különösen. Mert azt Jézuska hozza, akit nem látunk ugyan, de amíg mi a templomban énekeltünk, szavaltunk, betlehemes színdarabot adtunk elő, valamilyen rejtélyes módon a szobákba varázsolta a karácsonyfát, alatta sok szép ajándékkal. És akkor jött igazán az élmény. A várakozás beteljesedése, a fenyőillattal fűszerezett izgalom, a ragyogóan csillogó üveggömbök, a színes papírba csomagolt szaloncukrok, a csillagszóró szikrázó fénye, na meg persze a becsomagolt ajándékok mind-mind részesei voltak annak a varázsnak, ami csodás élményt nyújtott. Élmény. Kérések és követelések nélküli ajándék élmény. Amikor a meglepetés igazán meglepetés. Amikor nem listát írunk kívánságainkról, hanem egyszerűen csak kapunk egy ajándékot. Nos, manapság csak úgy egyszerűen ajándékot kapni és adni már kissé idejét múlt dolog. Azt meg kell beszélni, le kell egyeztetni, jó lesz-e, megfelel-e a színe, mérete, súlya, ára, stb. Sok mindenből válogathatunk, a piac határok nélkül kínálja portékáit, csak dönteni tudjunk. És ha igazán különlegeset akarunk, adhatunk élményajándékot is. Nos, nem a fenyőillat és csillagszóró, meg a kicsomagolásra váró fa alatti ajándékokról beszélek. Hanem a mai kor élmény-ajándékairól: a luxus utazás és kényeztetés, a repülő vezetés és ejtőernyőzés, a traktor vezetés és autó zúzás, a cápák közé merülés és tandemugrás, na meg ehhez hasonló élmény-ajándékokról. Valóban azok, nem tagadhatjuk. Drágák, de érdekesek, különlegesek. Vehetjük is, adhatjuk is, kaphatunk is, mi több örülhetünk is. Talán csak arra kell figyelnünk, nehogy úgy járjunk, mint az idős bácsi (Rozványi Dávid novellájában), aki átalakulás miatt végkiárusítást tart a boldogságboltjában. Egyik betérő vevő távozás előtt megkérdezte: - Mit fog majd árulni? - Boldogtalanságot, kérem. Tudja, úgy látom, ma erre nagyobb igény van. Élmény. Ajándék. Élmény-ajándék. Karácsony: fenyőillat, szaloncukor, csillagszóró, AJÁNDÉK. Nem kértük, kaptuk! Önzetlenül, feltétel nélküli szeretettel, személyre szabottan. Gyerekként rácsodálkozva e rejtélyre, felnőttként megértve és megérezve ennek csodálatos üzenetét: ez az igazi ÉLMÉNY. Isten élmény. Élmény-ajándék a fa alatt! A legnagyobb, legértékesebb! Éld át, értsd meg, fogadd el! A Tied! Váróczi Aranka Az Egyházközség számlaszáma: OTP Bank Rt A Rozetta Alapítvány számlaszáma: OTP Bank Rt

6 6. lap Berki István lapunk megjelenése utáni időszakban tölti be 90. életévét. Fiatalon került a fővárosba. Ízes akcentusa mégis a Dunántúlon töltött évek emléke. Soroksáron a Zsarátnok utcában takaros kis ház üde, gondozott virágos udvarral. Egy látogatás alkalmával figyeltem fel arra, hogy a szobában monitor, klaviatúra, egér van az egyik kisasztalon. Biztosan itt lakik az unoka gondoltam, de ő kiigazított. Ő maga használja a számítógépet. 85 éves korában kezdett el internetezni. Elmondása szerint nagyon szereti a gyülekezeti honlapokat, általában azokat látogatja. Természetes hát, hogy őt hívtuk meg honlap-atyának, azaz arra kértük, hogy az évnyitón ő legyen az, aki rákattint ünnepélyesen a -ra. Így történt, hogy az egyházban talán először tartottak ünnepélyes honlap-nyitót egy istentiszteleten és választottak hozzá egy HON- LAP-ATYÁT. Isten éltesse Berki Pista Bácsit! gyjs Pegy.hu Belénk akadhatsz a világhálón! Érdekes dolog az, hogy milyen a lenyomata egy közösségnek az interneten, és milyen képet mutat magáról a közösségi oldalakon. Furcsa, hogy ma a közösségek facebook groupban vagy google + oldalon élik meg virtuális kapcsolataikat. Üzengetünk egymásnak, nyomunk egy felfelé mutató hüvelykujjat, és máris megvan az együttérzés, a közösség élménye, és azt gondoljuk, hogy kapcsolatunk virtualitása valósággá vált. Pont fordítottja történik, mint amit várnák. Bár a kommunikáció felgyorsul, üzenetek repkednek a telefonokról, de a mellettünk ülő emberhez már félünk hozzászólni. Kontrasztos a kép ezzel szemben, amikor saját közösségünkre gondolunk. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy kapcsolataink valósak lehetnek, és a gyülekezetünkben igazi barátságok szövődnek. A missziónk tehát az, hogy a Hálón is bemutassuk azt az örömöt, amit közösségünk jelent számunkra. Épp ezért újult meg gyülekezetünk honlapja, hogy hirdesse azt az örömhírt, amit Jézusban megkaptunk és a lehető legtöbb ember számára eljutassuk üzenetét. Pegy.hu dinamikus honlappá vált az átalakítás során, ami azt jelenti, hogy folyamatosan megújítható! Minden kis csoportnak lehetősége van arra, hogy megossza gondolatit, és ez által frissítse a közösséget is. A honlap ezt a sokszínűséget jeleníti meg, egyszerű és ergonomikus, hogy az interneten keresők, hamar rátalálhassanak arra, Aki igazából üzemelteti közösségünket. Tisztán látszik, hogy ma még több felhasználó látogat el honlapunkra, mint gyülekezetünkbe. Közel 500 felhasználó klikkelt rá egy hónap alatt honlapunkra. Tehát a cél tiszta! Virtuális látogatókból, virtuális kapcsolatokból a valódi közösség épüljön. Konverzió! Így hívja ezt a folyamatot a netes világ, amikor egy érdeklődőből, elkötelezett tagot konvertál. Öröm az, hogy mi ebben a konverzióban csak eszközök vagyunk, a honlapunk is csak egy kis felület, mivel megmutathatjuk, hogy a Fiú halála által bűneink konvertálása már rég megtörtént, és nekünk csak bizonyságot kell tennünk erről. Aki indíttatást érez arra, hogy virtuális misszionáriussá váljon, azt kérem, hogy jelentkezzen nálam, mert a lehetőség adott, hogy Bárki megossza gondolatatait a honlapunkon. Egyszerű. nem ördöngösség! Használjuk ki a lehetőséget, legyünk eszközök a konverzióban! Látogass el honlapunkra: és légy részese az igazi, nem virtuális közösségnek! https://www.facebook.com/pest erzsebetievangelikusgyulekezet Győri Benjámin György honlapgazda

7 7. lap. Várandós asszony. Hitoktatóink örömmel számolnak be arról, hogy a hittanos gyermekek milyen örömmel és szorgalommal készülnek az órákra. Megható volt, hogy több gyermek vette a fáradtságot, és élethűen elkészítette az üdvtörténet színei alapján válogatott gyertyákkal a maga kis ádventi koszorúját. Csongit látjuk a képen a Páneurópa Iskola növendékét. A Lázár Iskolában az ötödikes Enikő nemcsak elkészítette a koszorút, de veszi a fáradságot és óráról - órára magával hozza. E helyről is köszönetet szeretnénk mondani az iskolák Kedves Igazgatóinak, Pedagógusainak, hogy fáradtságot nem kímélve segítették munkánkat. Áldott és békességes ünneplést kívánunk valamennyi Pedagógus Kollégának! fotó: Manyi néni...elutasítás... zsúfolt utcák... tülekedés... itt az idő... biztonság kellene... fájdalom! Hol egy fedél, ahol megszülethetne Ő? Várandós asszony....elutasítás... bántalmazás... zsúfolt utcák... rohanás... három másik kisgyermek... biztonság kellene... fájdalom... Hol egy fedél, egy otthon? Ugyanazok az érzések, kétezer évvel ezelőtt és ma is: biztonságra vágyódás, mely emberi alapszükséglet, főleg, ha egy asszony felelős a rábízott életekért is. Van számukra hely? Akad ugyan, de nehéz út vezet a saját otthonra találásig. Ebben nyújt nagy segítséget országszerte mintegy száz különböző formában működő civil, állami és egyházi fenntartású intézmény: Anyaotthon. Hozzánk legközelebb a pesterzsébeti Anyaoltalmazó Alapítvány működik a Török Flóris utcában. Simon András rajza Gyülekezetünk Baba Mama Köre idén indíttatást érzett arra, hogy felkeresse ezt az intézményt együttműködés reményében. Nem véletlenül kapjuk Istentől a jó dolgokat az életünkben: pl: anyagi biztonságot, kiegyensúlyozott, békés életet. Vannak dolgok, amiket azért kapunk, hogy másoknak támasza lehessünk. Eddig két barkácsolós foglalkozást tarthattunk az Oltalmazóban, aminek nagyon örültek az ott lakó édesanyák. Kicsit megfeledkezhettek a rájuk nehezedő terhekről, beszélgethettek velünk gondjaikról, örömeikről. Ezúton is köszönjük minden közreműködőnek az anyagi, imádságbeli és tettleges segítséget! Várunk újabb felajánlásokat, imádkozó és segítő kezeket! BMK*

8 8. lap Pohárcsere Ünnep Evvel a címmel tartottunk Úrvacsorás Istentiszteletet Október 5.-én, amire meghívtuk a Református Iszákos mentő Misszió és a Magyarországi Kékkereszt Egyesület Csepeli Csoportját. Az Istentiszteleten Vida Szabolcs Református lelkész bemutatta az egyesületet és annak munkáját, a szenvedélybetegeknek való segítségnyújtást. Rámutatott arra, hogy a szenvedélybetegségeknek nem csak látványos formái vannak, mint az alkoholizmus és a drogfüggés, hanem számos más is pl: számítógép, internet, vásárlás, édesség, evés, társfüggés Ezután következett egy bizonyságtétel Jézus szabadító erejéről, mellyel sikerült legyőzni az alkoholfüggőséget. Az igehirdetés témája is arról szólt Dávid és Góliát történetén keresztül, hogy a valódi szabadulás csakis Isten segítségével lehetséges! A közös ebéd után együtt énekeltünk, és több bizonyságtétel is elhangzott. Jó volt együtt lenni a testvérekkel és megtapasztalni Isten szabadítását és szeretetét! Így őszintén elmondhattuk közösen: Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. ( Jn 8,36 Károli) Nagy Zoltán A Pohárcsere fogalom Siklós József református lelkésztől származik ben jelentetett meg egy könyvet ezzel a címmel. Az iszákos mentő misszió munkájaként arra mutat rá a szerző, hogy a szenvedélyt okozó poharat elhagyva a megszabadult testvér az Úrvacsora poharára, a kegyelem kelyhére vált. Nagy Zoltán testvérünk immár 2 esztendeje megszabadult és az ősszel átvehette a kékkeresztes jelvényt, amiről a ZMC filmet is készített, és elérhető a honlapon. Talán mi használtuk először ezt az ünnepmegjelölést: Pohárcsere Ünnep. Legyen folytatása! gyjs ÉVFORDULÓK, SORSFORDULÓK Több évforduló is foglalkoztatott bennünket 2014-ben. A rádióban, a tudományos auditóriumokban egymást követték az első világháborús elemzések, kiértékelések. Sok mindent megtudhatott a történelmet átíró és elhallgató korszak szülöttje, amiről eddig nem beszéltek. Családomnak édesapánk 100 éves születéséi évfordulóját jelentette az esztendő. Több helyen volt megemlékezés Győri János egykori nagytarcsai lelkészről. A falu vezetősége a templomteret nevezte el róla a centenárium kapcsán, sőt egy emléktáblát is készíttetett az önkormányzat, melyet a templom falán szerettek volna elhelyezni, de a jelenlegi utódja ezt meggátolta. A háború kirobbantásának évében született, de végig, főleg megtérése óta a békéltetés szolgálata volt az övé. Két év Kisfaludon végzett lendületes munka után Finnországba ment ösztöndíjra. Itt adta át szívét tudatosan Megváltójának. Örömében levelet írt püspökének, mely így kezdődött: Püspök Úr! Átadtam a szívemet az Úr Jézusnak. Az első világháború évében született fiatal lelkész ösztöndíját a második szakította ketté. Hazajött. Volt segédlelkész Hódmezővásárhelyen, a Deák téren, majd Nagytarcsára került parókusnak. Iktatásának napja igencsak mozgalmas volt. Délelőtt a Deák téri templomban kötött örök hűségkapcsolatot Gáncs Máriával. Az esketést a menyasszony keresztapja, Túróczy Zoltán püspök végezte. Aznap, október 23.-án több légiriadó is volt Pesten, de délután a békés nagytarcsai templomban a gyülekezettel kötöttek egy életre szóló frigyet. Igehirdetései, evangélizációi sokak számára voltak sorsfordító erejűek. Mély tranoszciuszos hagyománytisztelete mellett a legnyitottabb újító volt a szolgálatban. Szemléltető táblái a gyülekezetet tanították egyházismeretre. Színdarabjai, hangjátékai, (már az ötvenes évek végén használt magnetofont, filmfelvevőt!) köztük a Luther életét feldolgozó ma is megvan és honlapunkon letölthető, meghallgatható. Nem véletlen, hogy az ő gyülekezetében alakulhatott meg Magyarország első keresztyén gitáros zenekara a Hermons, 1965-ben. Jövőre lesz tehát újból jubileumunk, az ötvenéves zenekari fönnállás emlékére. És tegyük hozzá, még a Hermonsnak is vannak háborús kapcsolatai. Az első hangfalunkat egy 2. világháborús lőszeresládából barkácsoltuk. Őszi bibliaóránkon Gizi néni is háborús történetet mesélt. A katonai csoport kint harcolt a Don kanyarban. Életveszély, zuhogó gránátok között teltek óráik, napjaik. Egyikük naponta többször is hangosan könyörgött Istenhez, hogy mentse meg őt, hiszen 4 gyermeke és fiatal felesége hazavárja. Nagyhangú bajtársa Isten nevét káromolva förmedt rá: Itt nem imádkozni kell, hanem lőni. - Az első, aki közülük elesett éppen a négy gyermekes volt. A káromkodó ettől kezdve nagyon megharagudott az Istenre. Olyannyira, hogy még a lánya esküvőjén sem lépte át a templom küszöbét. Halála előtt azonban megbékélt az Istennel. Papot hívatott és gyónást tett. Akkor lett számára világos, hogy miatta kellett meghalnia a négy gyermekesnek, hiszen, ha ő hal meg talán elkárhozik az istenkáromlásért, de amaz beszélő viszonyban volt már az örökélet Urával, ő alkalmas volt a távozásra! Neki szüksége volt még vagy hetven évre. Megkapta. Mert az Isten másképp fordítja a sorsokat!

9 9. lap A Pesti Evangélikus Egyházmegye Énekkari Találkozója Pesterzsébet, május 11. Nyitó áhítat, elmondta: Győri JS.*vdm Zsolt. 48,9,11 Amiről hallottunk, azt láttuk is a Seregek URának városában, Nevedhez méltóan dicsérnek a föld kerekségén, Istenünk. Az 1980-as évek közepén a Homérosz vakok kórusa vendégeskedett Ősagárdon. Csodálatos volt az a tisztaság, ahogyan énekeltek. Meg is erősödött bennem az általános vélemény: Hát igen, a vakok duplán jól hallanak, hiszen a hallásukra kell hagyatkozniuk egész életükben. Karvezetőjük, Peskó György orgonaművész volt. Gyuri úgy került a Homérosz közelébe, hogy maga is gyengén látó, félszemű volt. Úgy mesélte, hogy a II. Világháború utáni években barátaival találtak egy lövedéket. Játszottak vele és az ő kezében robbant föl. Elveszítette 4 ujjpercét és az egyik szemét. Tanítványa voltam. Gyakran mentem órára hozzá a Budavári Templomba. Mindig csodáltam virtuóz orgonajátékát, nemcsak fergeteges pedál technikáját, ahogyan a D dúr fugát tempósan előadta, hanem a négy hiányzó ujjperc ellenére megszólaló tökéletes, hibátlan muzsikát. Ott vezényelt pálca nélkül, tömpe, ujjcsonkos kézzel a többnyire behunyt szemű kórus előtt. Gyülekezeti krónikánk számára a szünetben interjút készítettem Peskóval. - Mondd, Gyurikám! Azt még értem, hogy megadod a hangot, és a kórus tisztán énekel, de hogy éred el azt, hogy a ritmus is tökéletes, még tempóváltásokat is megoldasz. Ezek nem látnak, hogy tudsz úgy vezényelni, hogy követik a tempót. Peskó György meglehetősen nyers és humoros ember volt. Ezt a válasza sem hazudtolta meg. - Figyelj! Ezek nem úgy énekelnek, ahogyan én vezénylek, hanem én vezényelek úgy, ahogyan a kórus szól. Az egyházzene Ura, aki teremtette a hangot és a ritmust, aki alkotta a tempót és a pauzát, aki teremtette a harmóniát és a disszonanciát, aki teremtette a kottát és a partitúrát, a fortét és a pianót, Ő a karmesterek karmestere. Ő a KARMESTER, a próféta szerint is, amikor Ézs 53- ban fölteszi a kérdést: Ki hitt a mi tanításunknak és az Úr karja kinek jelent meg? Vagy még előbb ezt írja: Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását! Ézs 52,10 Neki nincs szüksége hangvillára, mert ő maga az alaphang, Jahve, a világegyetem normál Á -ja. Mert Ő, Jézus Krisztus az Alfa és az Ómega. A Biblia bizonyságtétele szerint Ő rendelkezik ritmusok és tempók fölött is. Mert ő teremtette az időt, a szisztolés és diasztolés világot, a Herzet, hogy szívünkön érezzük az időt. Préd 3, 1: - Mindennek rendelt ideje van az ég alatt. A keresztyén ének a keresztyén élet, melynek karnagya a Teremtő maga. A keresztyén kórus, a keresztyén gyülekezet egymáshoz és Krisztusra hangolva. Fontos a sorrend, a 48. zsoltár szerint is: hallottuk és láttuk. A hangadás hallásból van. A hit hallásból van. Rm 10, 17 Az avizó viszont a látás, a vízió síkja. A harmónia nem más, mint a hallás és a látás gyümölcse együtt, mert a disszonancia nemcsak rossz hallás eredményeként jelentkezhet, hanem a késésé, a nem egy időben való éneklésé is lehet. Egy görög filozófus mondta: Csodálkozom a muzsikusokon, akik oly gyönyörű harmóniát tudnak teremteni a húrok között és az életük ugyanakkor disszonáns. Az egyházzenész, az énekkaros életében fontos a hallás és utána a látás. Ezzel az igével ad az Egyházzene Ura avizót nekünk, egyházzenésznek és ennek a találkozónak. Ezzel megnyitom a Pesti Evangélikus Egyházmegye 2014-es énekkari találkozóját. Ámen.

10 10. lap PEZ 6 A PESTI EVANGÉLIKUSOK 6. ZARÁNDOKLATA AD. Gyönyörű szép őszi napra ébredtünk október 18-án, szombaton, amikor a 6. Pesti Evangélikus Zarándoklat elindult Észak-Pest felé. Könnyű volt az erzsébetieknek, mert egy 70 személyes üres busz képében Illés szekere állt a templom előtt, hogy elkezdje összegyűjteni utasait. Mivel 19-en voltak, válogathattak a jobbnál helyek között, de mire Pestszentlőrincen keresztül Rákoskeresztúrra és Cinkotára értek, minden hely megtelt vidám és kíváncsi zarándokokkal. Főleg nyugdíjasok töltötték meg a 2 buszt, - Mert Rákospalota, Újpest, Ferencváros, Zugló és Kőbánya zarándokai a Komornyik kordéján utaztak, sőt egy harci szekér is kísérte a csapatot 4 utassal. Kíváncsiságunkat hamar kielégítette Győri János Sámuel lelkészünk, mert szórólapjait szétosztva a pontos útvonal, a forgatókönyv is rendelkezésünkre állt. A nagy autóbusz vezetője bravúrosan hajtott be a legkeskenyebb utcába is, de úti imádságunk azért is szállta Isten felé, hogy baj és gond nélkül megjárjuk tervezett utunkat. Aszód- Domony- Acsa- Csomád Fót volt a tervezett sorrend, itt vártak bennünket a nyitott templomok, de a Gimnázium és a Kántorképző is. Mindenütt énekkel köszöntöttük az Urat, meghallgattuk az ismertetést, körülsétáltuk az épületeket, és folytattuk a zarándoklatot a következő helységbe. Az őszi lombok között átragyogott a nap, a dimbesdombos táj útközben is hálára indított, hogy Isten milyen szépnek teremtette ezt a világot. De a szép, sokszor éppen idén kitatarozott templomok is azt tükrözték, hogy élő gyülekezetek vannak ezen a tót atyafiak utódai által lakott vidéken, akik még házaikat sem építették fel, amikor összeácsoltak egy fatemplomot, hogy legyen, ahol együtt dicsérhetik az Urat, hogy otthont adott számukra. Sajnos a mai fiatalok már nem elégednek ezzel, és sokan elköltöznek erről a vidékről is. De a modern, jól felszerelt Aszódi Petőfi Gimnázium azért megtelik tanulókkal, és az Evangélikus Kántorképző Intézet is telve van egész nyáron a zenélni vágyó fiatalokkal. Köszönjük Lőrincz Csaba, Sághy Balázs, Mekis Ádám és Lajtos János lelkész uraknak, Roncz Béla és Bence Gábor igazgató uraknak az alapos tájékoztatást, Sohan Lászlónak és csapatának a vendéglátást! Bencze Imréné Győri János Sámuelné ünnepi beszéde a Soroksáron az ádventi gyertyagyújtáson. Ádventet Ünneplő Gyülekezet! Vígan énekelj az Úrnak te egész föld! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal. Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!.mert jó az Úr, örökkévaló az őkegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége! 100. Zsoltár Köszönjük meg Istennek, hogy ádventi koszorúnkon a második gyertya fénye küldheti hírvivő sugarait. Ez azt jelenti, hogy ünnepelhetünk. Szív melengető számunkra a fény és az ünnep összetartozása. Hirdeti azt, amit egyre kevésbé veszünk tudomásul, amit Jézus így üzent számunkra: Én vagyok a világ világossága. Ő fényforrás, és maga a fény. Minden dolgok eredője, és mozgatója. Kell nekünk ez a fény, az ádventi fény. A pásztorokat beragyogó angyali fény. A háromkirályoknak útmutató csillagfény. Mert életünk sötétje bátortalanná tesz bennünket, és félünk a világ éjszakájának sötétjében, a fegyverek zajában, a mindennapok borújában. Isten azonban kozmikus üzenet küldött a számunkra Jézus Krisztus személyében: Ne félj, mert én veled vagyok. Ádvent azt is jelenti velünk az Isten. Immánuel. Míg az az első gyertya lángjánál az alázatos Istenről elmélkedtünk, aki magára öltve e földi anyagi világot, testté lett, ahogyan azt János evangélista leírta: Az Ige testté lett. Ezért az inkarnáció, a testbe születés, az embert új gondolkodásra késztette arról, mit jelent Isten szerint élni e földi életben. A második gyertya lángja pedig elénk tárja azt a királyt, aki majd hatalommal és dicsőséggel jön vissza e világra, és meglátja őt minden szem, még azok is, akik keresztre feszítették őt. A koszorúban szemlélhetjük a végtelenséget úgy, mint kört. Mert akit várunk, öröktől fogva van. Ő a látható fölfoghatatlan, a testté lett IGE. Nekünk szükségünk van közelségére, ezért közelít benne hozzánk a Teremtő Isten.

11 11. lap De ha Isten lelke átjár bennünket, akkor meglátják bennünk azt az arcot az emberek, mely Isten terve volt a teremtésben. Ezért ez a fény melegítse lelkünket. Legyen új reménye várakozásunknak! Úgy, amint a gyermek epekedik látni atyját és anyját. Most, hogy eljöttünk ide, és ádventi gyertyánk fénye megvilágítja arcunkat, hiszem, beleragyog szívünk rejtett zugába és látható az a szeretetet, ami mindnyájunkban ott van, mert Isten így teremtett bennünket. Ezért mondjuk ma együtt: Immánuel: Velünk az Isten. Nekem mit jelent az advent? Nem a gyertyák fényét, hanem messiási díszben Jézus visszatértét. Nekem mit jelent az advent? Nem meleg kalácsot, hanem égi szeretettel érkező világot. Nekem mit jelent az advent? Szívben várakozást. Lelkem vágyik látni Jézust, boldog találkozást. Nekem mit jelent az advent? Minden teljesedik! Mit próféták megígértek, Krisztus megjelenik! Nekem mit jelent az advent? Nem a versfaragást, de az Úr jelenlétében csendes megmaradást. S neked mit jelent az advent? Illatos koszorút? Látsz-e gyertyafényen túlra? Várod-e a Fiút? Süti és ádventi koszorú vásár A jótékonysági vásárok megrendezése hosszú évekre nyúlik vissza gyülekezetünk életében. A Süti vásár immáron évente négyszer kerül megszervezésre. Nagy-nagy lelkesedéssel várják a sütni szerető asszonyok, lányok, hogy kezeik munkáját fölajánlják a gyermek hitoktatás támogatására. Nem is szólva az édesszájú, ínyenc vásárlókról, akik vágyakoznak a finomságokra, és ezeket megvásárolva hozzájárulnak a gyermekmunka támogatásához. A bevételt az időszaktól függően a gyerekek táborozásaira, karácsonyi ajándékozására fordítjuk. Egyre többen és egyre több süteményt készítünk egymást lelkesítve és egymás figyelmét felhívva, hogy milyen nemes célra megy az adomány, hiszen nagyon-nagyon fontosnak tartjuk: "Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa" Mt 19,14 Az ádventi koszorú vásárt minden évben 2 alkalommal tartjuk, ádvent első vasárnapját megelőző vasárnap és ádvent első vasárnapján. Eleinte ketten készítettük, adományoztuk a koszorúkat, de idén már többen voltunk, akik kreatívkodtunk őszi két süti vásár adomány értéke: Ft ádventi koszorúvásár adomány értéke: Ft. "A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz." 1Kor 12, 4-5 Kozicsek Henrietta Szerencsés Zsolt plébános úr ezüstmiséjén lelkészünk igei köszöntéssel szolgált. (Guti Tünde verse) Most pedig e szavak után gyújtsuk meg koszorúnkon a második gyertyát. Legyen rajta és rajtunk Isten áldása. Hozza el azt a békét, mely életünket reményteljessé és jóakaratúvá teszi. Ámen Szerencsés Zsolt plébános úrnak és a Soroksári Katolikus Gyülekezetnek köszönetet mondunk a befogadó szeretetükért. Áldott és békés Karácsonyt kívánunk, és hitébresztő Újévért imádkozunk.

12 12. lap Ádventtől Föltámadásig Az alábbiakban azokat az alkalmakat soroljuk föl, melyek a gyülekezet egészére vonatkoznak. Kisebb csoportok állandó időpontjait az oldalsó sávban olvashatjuk. 1206V Halleluja Csoportunk Baján szolgál 1207V Ádvent II. vas. Úrv. 1214V Ádvent III. vasárnap, CSIT 1214V Ádventi szeretetvendégség Soroksáron 1221V Istentisztelet a Szeretetotthonban 1221V Ádvent IV. vas. istentisztelet a templomban 1221V Gyermek karácsony a templomban 1224SZ Istentisztelet 1225CS Ünnepi IT. Úrv 1226P Ünnepi templomszentelési emlék IT., Úrv. 1228V Kar. u vas. IT > rövid Közgyűléssel 1231K Szilveszteri IT halottaira emlékezünk 1231K Keresztyén Szilveszter, nagyterem ú j é v 0101CS Ünnepi IT. Úrv. 0104V Istentisztelet úrvacsorával 0106K Vízkereszt IT a nagyteremben 0111V Vízkereszt utáni 1. vasárnap CSIT 0118V Presbiteri Tea, vendég előadóval 0214V IT Hatvanad Vasárnap CSIT KISIFI Szeretettel várjuk a tizenéves testvéreinket a KISIFI alkalmaira minden pénteken 5-7 között. Játék, beszélgetés, szolgálatra készülés, tematikus igemagyarázatok, éneklés! Az Ikladi Evangélikus, az Ócsai Baptista, és a Pesterzsébeti Evangélikus Testvéreinknek áldott ádventet és békességes karácsonyt kívánunk. Sokasítsa az Úr Jézus szeretete gyülekezeteinket a megtérőkkel ben is! Állandó alkalmak: Vasárnap, a hét első napja: 9.40: Imaóra a sekrestyében 10.00: Istentisztelet a hó első vasárnapján Úrvacsorával. a másodikon családi imádság a hónap szülötteiért : felügyelet bölcsődés korúak számára, 10.00: ovis hittan 10.00: alsós hittan Hétfő, 15.00: Dorkász Missziói Imaközösség 18.30: - Énekkari próba és minden hó 2. hétfőjén presbiteri ülés hirdetésre Kedd, 19.00: Házi Biblia Óra, változó helyszíneken, lásd gyülekezeti hirdetőtábla Szerda, 10.00: kéthetente Baba Mama Kör a nagyteremben Szerda, Házi Ima Óra Giczi István Hitel M. u.83 Csütörtök, Felnőtt Biblia Óra a nagyteremben 18.30: Felnőtt hittan (FHT), vagy Józsué Férfi Kör (JFK) Péntek, 16.00: Hittan óra 17.00: Konfirmandus óra 19.00: Ifjúsági óra Szombat, kéthavonta, a 4. szombat: ificafé kéthavonta, a 2. szombat: kérdések órája meghívott előadókkal. Tavaszi evangélizáció: május Fogadóórák: Hétfő, Csütörtök , vagy telefonos egyeztetés alapján Esküvőre való bejelentkezés gyülekezeti tagoknak 1 hónappal az esküvő előtt. Egyéb esetben minimum 6 hónap. Keresztelés alapos egyeztetésre a szülőkkel és a keresztszülőkkel folytatott beszélgetések után. Temetés bejelentés, esetleges urna igény templomunk kriptájában telefonos egyeztetés szerint.

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Alpha kurzus meghívó

Alpha kurzus meghívó Alpha kurzus meghívó Tisztelt Hölgyem/Uram! Szeretettel meghívjuk a Paksi Református Egyházközség szervezésében Szeptember 29-én 18:00-kor induló Alpha kurzusra. Mi az Alpha kurzus? Az Alpha kurzus a keresztény

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Üzenet Karácsonyi kiadás

Üzenet Karácsonyi kiadás Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Az első karácsony Imádság gyertyagyújtás után

Az első karácsony Imádság gyertyagyújtás után Karácsonyi Hírlevél 2012.. december Az első karácsony Sok első karácsony van. Az első tudatos, az első, mint iskolás, mint házas, mint kisgyermekes. Első valakivel, aki fontos, akit szeretünk, vagy első

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2015. Május "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. ApCsel 2, 17. ÁLDOTT PÜNKÖSDI ÜNNEPEKET

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. - Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo

Részletesebben

Erős vár a mi Istenünk!

Erős vár a mi Istenünk! Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztály Gyermek és Ifjúsági Munkaág H Í R L E V É L T ART ALOM Köszönt Erős vár a mi Istenünk! Gyermek és Ifjúsági pályázat elszámolása Programnaptár

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás Egyházi Hírek Az Első Magyar Református Egyház (Kálvin, Vancouver 1955) lapja 2007. évi első kiadás Templom: Lelkipásztor: Nt. Szigeti Miklós Lelkészi hivatal: 2791. East 27 th Avenue Internet: http://members.shaw.ca/szigetim/index.htm

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT Név: Vadosfai Evangélikus Egyházközség Székhely: 9346 Vadosfa, Kossuth u.13., Telefon: 20/824 6887 e-mail: vadosfa@lutheran.hu honlap: http://vadosfa.lutheran.hu Egyházon

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! 2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27.

Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27. 13. tanulmány Nők és bor március 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 29:15; Példabeszédek 8; 31; 1Korinthus 1:21; Jelenések 14:13 Ne add asszonyoknak a te erődet, és a te útaidat a királyok

Részletesebben

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Reggeli áhítatok Szeptember-októberben minden osztály hétfőn reggel közös áhítaton vesz részt a templomban, majd tavaszig hétfőn reggel

Részletesebben

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 A háláról emberek a jótettek emlékét a porba írják? Az evangéliumi tíz emberbõl kilenc valóban ezt tette. Nekik a gyógyulás volt a

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Maradjunk meg a saját erősségünkben! Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

A HITOKTATÁSRÓL. Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.

A HITOKTATÁSRÓL. Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa. A HITOKTATÁSRÓL Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa. (Mt 19,14) HIT ÉS ERKÖLCSTAN VAGY ERKÖLCSTAN? Az általános iskolai

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából! Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa. 2014. december

MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa. 2014. december MAGVETÉS A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa 2014. december Legyen minden napunk Karácsony! Sokan megmosolyogják a gyermekeket, akik őszinte tekintettel kérik: bárcsak ma is karácsony lenne!

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE Bevezetés A 2015. esztendőben az év első igehirdetésén elhangzó 1 Korintus 10, 31 alapján: Mindent Isten dicsőségére

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 20. szám, 2009. Máj. 17. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 20. szám, 2009. Máj. 17. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 20. szám, 2009. Máj. 17. Kedves Testvéreim! olyan csodálatos, amikor ez az Istendicsőítés ott van a hívő ember mindennapjaiban is.

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

Missziói Munkaterv 2012.

Missziói Munkaterv 2012. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen 2Péter 3,9 Missziói Munkaterv 2012.

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 11/1994 (VI.8) rendelet alapján

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 11/1994 (VI.8) rendelet alapján I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola 10. főiskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 11/1994 (VI.8) rendelet

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben