Angiográfia: Arteriális véredények festése röntgenkontraszt anyaggal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Angiográfia: Arteriális véredények festése röntgenkontraszt anyaggal"

Átírás

1 BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Radiológiai Osztály- Angiographiás Laboratórium 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. Pf.: /519844; Fax: 76/ Angiográfia: Arteriális véredények festése röntgenkontraszt anyaggal Kedves Beteg, kedves Szülők! A javasolt angiográfia olyan röntgenvizsgálat, amely során az arteriális véredények kontrasztanyag segítségével láthatóvá válnak. Ezáltal az orvos a panaszok okát pontosabban feltárhatja és a kóros elváltozások, mint pl. érszűkületek (stenosis), a véredény fejlődési rendellenességei valamint az értágulatok (aneurysma) helyét egyértelműen meg tudja határozni. A vizsgálatot megelőzően személyes beszélgetés során tájékoztatást kap a tervezett vizsgálat menetéről, annak esetleges kockázatairól és következményeiről valamint az alternatív vizsgálati módszerekről, hogy könnyebben dönthessen. Ez a tájékoztató füzet segít Önnek, hogy a beszélgetésre felkészüljön és a legfontosabb kérdéseit feljegyezhesse. Hogyan folyik a vizsgálat? A szúrás (punkció) pontjának helyi érzéstelenítését követően az orvos egy vékony tűt vezet az ágyék, a könyök vagy az alkar ütőerébe. Csak nagyon ritka esetekben hogyha a keringési rendszerhez másképp lehet hozzáférni szúrják a hasi ütőeret közvetlenül a hátból. A tűn keresztül az orvos a kontrasztanyagot vagy közvetlenül az érbe fecskendezi vagy röntgenellenőrzés mellett az artériába egy vezetődrótot helyez, amelyen keresztül a kívánt pontba katétert vezet be és a kontrasztanyagot ezen keresztül juttatja az véredénybe. Amint ez az anyag a vérpályán szétterjed, minden véredény, (még a belső szerveké is) a röntgenképen láthatóvá válik. A kontrasztanyag szervezetbe való bejuttatásakor Ön/Gyermeke rövid ideig meleget érezhet. A röntgenfelvételek elkészítését követően a katétert ismét eltávolítják, a szúrás helyét pedig a vérzés idejére lenyomják és kb. 24 órára nyomókötést helyeznek rá. Érdeklődéstől függően alternatív vizsgálati módszerek is rendelkezésre állnak, mint pl. egy ultrahang vizsgálat (Doppler-szonográfia), számítógépes tomográfia (a test keresztmetszetének röntgenfelvételei számítógépen) mágneses rezonancia tomográfia (olyan képalkotó eljárás, amely a mágneses mezőt és a besugárzott rádióhullámokat használja fel) valamint szcintigráfia (egy korábban befecskendezett radioaktív anyag szétáramlásának feltérképezése). Kérésére orvosa közelebbi információkat ad ezekről az alternatívákról, és arról is tájékoztatja, miért éppen az angiográfiát javasolja Önnek. Milyen komplikációk léphetnek fel? Egyetlen orvosi beavatkozás sem teljesen kockázatmentes! Bár az angiográfia egy rutineljárás, a leggondosabb körültekintés ellenére is egyes esetekben komplikációk léphetnek fel, amelyek többek között azonnali kezelést igényelnek.

2 Megemlítendők: Feszítő érzés, enyhe fájdalom (az érzéstelenítés megszűnését követően) és a szúrás helyén keletkező ártalmatlan vérömlenyek, amelyek többnyire igényelnek ellátást. Jelentéktelen allergiás reakciók a kontrasztanyaggal, helyi érzéstelenítővel vagy egy esetlegesen alkalmazott fájdalomcsillapító vagy nyugtató injekcióval szemben, amelyek pl. hányás, viszketés, vagy bőrkiütés formájában jelentkezhetnek. Ezek a legtöbb esetben maguktól megszűnnek és többnyire igényelnek ellátást. Ritkán jelentős allergiás reakciók a kontrasztanyaggal (mindenekelőtt az esetenként még alkalmazott ionos kontrasztanyaggal), a helyi érzéstelenítővel vagy nagyon ritkán egy esetlegesen alkalmazott nyugtatószerrel vagy fájdalomcsillapítóval szemben. Ekkor a gégefőben a nyálkahártya duzzanata, szívés keringési elégtelenség, légzési zavarok és görcsök jelentkezhetnek. Ezek gyógyszeres kezelést igényelnek és akár életveszéllyel vagy a belső szervek megfelelő vérellátottsága következtében maradandó sérülésekkel (pl. veseelégtelenség, agykárosodás, görcsrohamok) járhatnak. Nagyon ritkán fertőzések, amelyek antibiotikumos kezelést igényelnek. Még ritkább esetekben a vérpályát is megtámadó életveszélyes fertőzésekkel (vérmérgezés) vagy akár szívbelhártyagyulladással (endokarditis) is számolni kell. Nagyon ritkán a kontrasztanyag hatására véralvadék képződése (trombózis) különösen a szúrás, a szúrcsatorna területén. Ezek úgy, mint a már meglévő véralvadékok leválhatnak, a vérpályán elsodródhatnak és akár távolabbi testrészeken is érelzáródáshoz (embólia) vezethetnek. Ez akár az érintett szerv vagy végtag károsodásával is járhat. Ekkor egy azonnali fokozott gyógyszeres kezelésre van szükség. A későbbiekben maradandó károsodások (pl. keringési zavarok, bénulás) sem zárhatóak ki. Nagyon ritkán a szúrás helyén vagy azon az artérián belül, amelyen keresztül a katétert a testbe vezették, erőteljesebb vérzés jelentkezhet. Ez azonnali orvosi ellátást vagy operációt tesz szükségessé. Nagy vérveszteség esetén szélsőséges körülmények között vér vagy véralkotók átömlesztése válhat szükségessé. Így elvétve fertőzések jelentkezhetnek, pl. Hepatitis - vírus (következmény: májgyulladás), vagy még ritkább esetekben HIV - fertőzéssel (későbbi következménye: AIDS) kell számolni. Nagyon ritkán a szúrás helyén a bőr, a lágy részek és az idegek károsodása léphet fel (pl. vérömlenyek, duzzanatok, fájdalom, ideg vagy véna ingerülete); ezek többnyire maguktól megszűnnek. Még ritkább esetekben következményképp komplikációk léphetnek fel, pl. tályog keletkezése így néha gyógyszeres vagy műtéti kezelésre lehet szükség. Bizonyos esetekben hosszantartó vagy akár állandó panaszokkal (hegek, fájdalmas kellemetlen érzés, süketségi érzés) is számolni kell. Kérjük, a nővéreknek azonnal jelezze, ha hirtelen rosszullét fogja el! (pl. köhögési inger, szédülés, fejfájás, fokozott szívdobogás). Minden röntgenvizsgálat során a testet kis mennyiségben röntgensugarak érik, amelyek mértéke a modern röntgengépeknek és az egyre hatékonyabb sugárvédelmi eljárásoknak köszönhetően jelentősen lecsökkent. Ha mégis kételkedik, beszéljen orvosával. Szülőképes korú hölgyek terhessége esetén a röntgensugarak következtében a magzat károsodásának kockázata is fennáll. Kérjük, fennálló vagy vélt terhesség esetén az egészségügyi személyzetet feltétlenül értesítse! Mire kell ügyel? Kérjük, orvosának és asszisztensének utasításait pontosan kövesse, mindenekelőtt a gyógyszerek bevételét illetően. Cukorbetegek esetén bizonyos antidiabetikumok (Metformintartalmú gyógyszerek) az alkalmazott kontrasztanyaggal kölcsönhatásba léphetnek. Ennek következtében egyes belső szervek működési zavara léphet fel (pl. többek között veseelégtelenség). Így az antidiabetikum szedését 3 nappal a kontrasztanyag szervezetbe való bejuttatását megelőzően abba kell hagyni és azt majd csak 48 órával a vizsgálatot követően szabad ismét bevenni. E kimaradás pótlására szolgáló gyógykezelést háziorvosával vagy belgyógyászával beszélje meg.

3 A véralvadást gátló gyógyszerek (mint pl. Syncumar) szedését a vizsgálat előtt három nappal szüneteltetni kell, mivel ezek a vizsgálat során és azt követően fellépő vérzések kockázatát növelik. Kérjük, kérdezze meg orvosát, hogy gyógyszerei szedését szüneteltetnie kell-e, és ha, mennyi időre. A kezelés napján vagy az azt megelőző napon a vese (kreatinin) és a véralvadási paraméterek értékét (Quick-érték, véralvadási idő, vérlemezke szám) ellenőrizni kell. Ha orvosa másképp rendeli, ezeket az értékeket háziorvosa is meghatározhatja. A vizsgálatot megelőző napon Kérjük, a vizsgálatot megelőző napon ne egyen semmi puffasztót (bab, káposzta, stb.). Kérjük, az esetlegesen előírt hashajtót ne szedje be! A hashajtó eljárások következtében a bevett gyógyszerek valamint a fogamzásgátló tabletták hatékonysága megnőhet vagy csökkenhet. Ha orvosa másként rendeli: igyon sok folyadékot, pl. vizet (szénsavas ásványvizet ne!), teát, gyümölcslevet és tiszta levest! Sem tejet, sem alkoholt szabad fogyasztania. A vizsgálat napján A vizsgálatot megelőzően Ha orvosa másként rendeli: legalább 2 órával a vizsgálatot megelőzően már ne egyen semmit. A vizsgálat kezdete előtt egy órával már szénsavmentes vizet, gyümölcslevet és teát sem fogyaszthat. A vizsgálatot megelőzően legalább egy órával már szabad dohányoznia. A vizsgálatot követően Kérjük, a 12 órás ágynyugalmat tartsa be, ha Önt az ágyék területén szúrták/katéterezték. Gondoljon arra is, hogy ülőhelyzetben a szúrás helyének utóvérzése jelentkezhet, mivel a felhelyezett nyomókötés a szúrt eret már szorítja el. Kérjük, a nyomókötést 24 órán keresztül hagyja magán. A szúrás helyén fellépő hirtelen fájdalom vagy vérzés esetén kezével gyakoroljon nyomást a kötésre és azonnal értesítse orvosát. Karból történt katéterezés esetén ne használja a szúrt kezét és pihentesse illetve ne lógassa! Ha orvosa másként rendeli, igyon sok folyadékot (pl. teát, ásványvizet, gyümölcslevet), hogy a kontrasztanyagot a vese minél hamarabb kiválaszthassa. Ambuláns vizsgálat esetén kérjük, valaki kísérje Önt el és a következő 24 órára biztosítson magának felügyeletet! Kérjük, vegye figyelembe, hogy a nyomókötés és az esetleges nyugtatószerek vagy fájdalomcsillapítók következtében átmenetileg a közlekedésben vehet részt: az angiográfiát követő első 24 órában kerülje a kerékpározást, gépjárművek vezetését, veszélyes gépeken való munkavégzést és a fontos kérdésekben való döntést. Amennyiben még a vizsgálat napján vagy az azt követő néhány napban hirtelen viszketés, tüsszögés, fájdalom, rosszullét, hasmenés, bőrhólyagok, légszomj, utóvérzés vagy más testi tünet jelentkezik, úgy orvosát haladéktalanul értesítse! Kérdések a tájékoztató beszélgetéshez: Ebben a felvilágosítást nyújtó beszélgetésben minden számára egyértelmű és fontos dologra választ kaphat. Lehetősége nyílik arra, hogy kérdéseit ide feljegyezze, így ezeket a beszélgetés során biztosan fogja elfelejteni:

4 Amit orvosának tudnia kellene: A komplikációk felmerülésének kockázata többek között az Ön fizikai állapotától és esetleges korábbi megbetegedéseitől függ. Ezért kérjük, hogy az alábbi kérdésekre lehetőleg pontosan és részletesen válaszoljon: 1. Végeztek-e már Önnél angiográfiát? Ha, mikor, hol és melyik testrészét/ szervét vizsgálták meg? 2. Végeztek-e már legfőképpen a most vizsgálandó testrészén röntgenvizsgálatot (pl. CT) vagy mágneses rezonancia tomográfiát? Ha, mikor, hol és melyik szervét vizsgálták meg? Kérjük, ebben az esetben a röntgenképeket és a mágneses rezonancia tomográfiáról készült képeket hozza magával! 5. Korábbi kontrasztanyaggal való röntgenvizsgálat során léptek-e fel olyan problémák, mint pl. keringési zavarok, sokk, bőrkiütés vagy hasonlók? Ha, melyek ezek? 6. Végeztek-e már Önön érműtétet? Ha, mikor, hol, és melyik véredényt? Léptek-e fel közben problémák? 3. Végeztek-e már Önön értágítást? Ha, mikor, hol, és melyik véredényt? Léptek-e fel közben problémák? 4. Szenved-e allergiában (pl. asztma, szénanátha) vagy túlérzékenységben bizonyos élelmiszerekkel (legfőképpen tenger gyümölcseivel vagy hallal szemben) vagy gyógyszerekkel, kötszerrel, latexszal, jóddal, helyi érzéstelenítővel stb. szemben? Kérjük, adott esetben allergia lapját hozza magával! 6. Szenved-e Ön cukorbetegségben (diabétesz)? Ha, szed Metformin - tartalmú antidiabetikumot? 7. Lépett már fel Önnél pajzsmirigy működési zavar? /túltengés, túlműködés/? 8. Szenved vagy szenvedett már valaha az alábbi betegségek valamelyikében? Myeloma multiplex? Egyéb vérbetegségek (leukémia, thrombocytopenia) vagy fokozott vérzési hajlam (pl. gyakori orrvérzés, vérömlenyekre való hajlam)? Szív-/érbetegség vagy keringési problémák (pl. szívinfarktus, szívbillentyűhiba, magas vérnyomás)?

5 Tüdőbetegség (pl.légcsőasztma)? Vesebetegség? Rák (tumor)? Köszvény? Akut vagy krónikus fertőző betegségek ( pl. hepatitis, tuberkolózis, HIV fertőzés/aids)? Az idegrendszer megbetegedése (pl. stroke, agy megbetegedése /pl. agygyulladás/ vagy agysérülés, ájulásra való hajlam, egyensúlyproblémák, hirtelen görcsrohamok, gyengeség, bénulások)? Trombózis/embólia (pl.tüdőembólia)? 9. Jelenleg szed-e vagy az elmúlt két hétben szedett-e olyan gyógyszereket mint pl. szív-, fájdalom-, vérnyomáscsökkentő vagy véralvadásgátló gyógyszereket (pl. Syncumar vagy Aspirin)? Ha, melyekből és milyen mennyiségben? Gyógyszer Reggel Délben Este Szülőképes korú hölgyek: Ön fogamzóképes? tudom Az orvos megjegyzései a tájékoztató beszélgetéshez kapcsolódóan (pl. egyéni kockázatok és a vizsgálat sajátosságai, rendkívüli kérdések a Beteg részéről, a kontrasztanyag jellemző mellékhatásai, a kezelés halasztásának/elutasításának esetleges hátrányai, az elutasítás okai a Beteg részéről, gondozás, stb.) Hely/Dátum!Óra Orvos aláírása Kizárólag a kezelés elutasítása esetén A javasolt vizsgálatot a részletes tájékoztatást követően a Beteg elutasította. Az elutasítással járó lehetséges hátrányokról (pl. az akut kórállapot felismerhető, nehézkes a gyógykezelés tervezése) a beteg tájékoztatást kapott. Hely/Dátum/Óra Orvos aláírása Beteg / Szülők*/adott esetben a tanúk aláírása Beleegyezési nyilatkozat: Dr. a tervezett kezelésről a tájékoztató beszélgetésben minden szükséges információval ellátott. Ekkor minden számomra/számunkra fontos kérdésre, pl. a vizsgálat jellegére és jelentőségére, az alternatív vizsgálati módszerekre, a kockázatokra és lehetséges komplikációkra valamint a másodlagos beavatkozásokra is választ kaptam. Nincs több kérdésem, úgy érzem, a szükséges információk birtokában vagyok, és elegendő gondolkodási időt követően a tervezett kezelésbe beleegyezem. Hely/Dátum/Óra _ Beteg/ill. Szülők aláírása* *Alapvetően mindkét szülőnek alá kellene írnia a Nyilatkozatot. Amennyiben csak az egyik Szülő írja azt alá, úgy biztosítja az Alulírottat arról, hogy a másik szülővel egyetértésben cselekszik vagy hogy egyedül övé a gyermeknevelés joga.

A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal

A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal KEDVES BETEGÜNK! A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal A gerinccsatorna feltételezett betegségének diagnosztizálása érdekében szükség van egy kontrasztanyagos vizsgálatra, ún. mielográfiára.

Részletesebben

VIZSGÁLATI TÁJÉKOZTATÓ

VIZSGÁLATI TÁJÉKOZTATÓ VIZSGÁLATI TÁJÉKOZTATÓ Mielográfia (Gerincfestés) CT vizsgálattal KEDVES BETEGÜNK! A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal A gerinccsatorna feltételezett betegségének diagnosztizálása

Részletesebben

A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal

A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal KEDVES BETEGÜNK! A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal A gerinccsatorna feltételezett betegségének diagnosztizálása érdekében szükség van egy kontrasztanyagos vizsgálatra, ún. mielográfiára.

Részletesebben

Ez a fájdalom az Ön esetében a következő struktúrák egyikétől származik.

Ez a fájdalom az Ön esetében a következő struktúrák egyikétől származik. Tisztelt Betegünk! Ön nyaki, háti, vagy deréktáji, esetleg valamelyik végtagba is kisugárzó fájdalma miatt kereste fel ambulanciánkat. Ezeknek a panaszoknak a hátterében állhat a gerinc egyik alkotóelemének

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Cetirizin-ratiopharm 10 mg filmtabletta Cetirizin-ratiopharm 10 mg filmtabletta

Részletesebben

Tájékoztató a CT vizsgálatról

Tájékoztató a CT vizsgálatról Tájékoztató a CT vizsgálatról Betegtájékoztató Kedves Betegünk! Kezelôorvosa javaslata alap ján Ön CT vizs gálatra, vagy más néven kom putertomográfiás vizsgálatra jelentkezik nálunk. Az alábbiakban arról

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Aspirin 500 mg tabletta acetilszalicilsav

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Aspirin 500 mg tabletta acetilszalicilsav Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Aspirin 500 mg tabletta acetilszalicilsav Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET

GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET . GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET Gyer;nckkardiolÓgiai Osztály 8. Szívkatéterezéssei és/vagy katéterterápiás beavatkozással kapcsolatos tájékoztató és nyilatkozatok (gyennek) A beteg neve:,

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő bevétele.

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő bevétele. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

A 2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Optiray 320 mg I/ml oldatos injekció Optiray 320 mg I/ml oldatos injekció eloretöltött fecskendoben ioversolum Mielott elkezdenék alkalmazni Önnél ezt

Részletesebben

Alapvetően három lehetőség van a műtéti érzéstelenítésre:

Alapvetően három lehetőség van a műtéti érzéstelenítésre: KEDVES BETEGÜNK! Az Ön gyógyulása érdekében műtéti beavatkozásra van szükség. A tervezett beavatkozás a megfelelő műtéti érzéstelenítés (anesztézia) nélkül nem végezhető el. Kérem, engedje meg, hogy ezzel

Részletesebben

Gyermekek érzéstelenítése

Gyermekek érzéstelenítése UKM Münsteri Egyetemi Kórház Gyermekek érzéstelenítése Alapvető tudnivalók gyermekeknek és szüleiknek Kedves Szülők! - - Gyermekét kórházunkban fogják műteni. Egy gyermek beutalása a legtöbb esetben félelemmel

Részletesebben

Dohányzik? Igen Nem Ha igen, naponta mennyit? 6. Mikor kezdődött a fájdalma? Körülményei? pl. baleset, betegség, egyéb

Dohányzik? Igen Nem Ha igen, naponta mennyit? 6. Mikor kezdődött a fájdalma? Körülményei? pl. baleset, betegség, egyéb BETEGKÉRDŐÍV Személyes adatok Páciens neve: Születési neve: Email címe: TAJ-kártya száma: Születési dátum: Telefon / Mobil: Hozzátartozó neve, telefonos elérhetősége: Hozzájárulok, hogy emailen kommunikáljunk?

Részletesebben

1. MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ ÉS HOGYAN FEJTI KI HATÁSÁT AZ GLIMEPIRID 1A PHARMA 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg és 6 mg TABLETTA?

1. MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ ÉS HOGYAN FEJTI KI HATÁSÁT AZ GLIMEPIRID 1A PHARMA 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg és 6 mg TABLETTA? GLIMEPIRID 1A PHARMA 1 MG TABLETTA GLIMEPIRID 1a Pharma 1 mg tabletta GLIMEPIRID 1a Pharma 2 mg tabletta GLIMEPIRID 1a Pharma 3 mg tabletta GLIMEPIRID 1a Pharma 4 mg tabletta GLIMEPIRID 1a Pharma 6 mg

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató Betegtájékoztató Lioton 100 000 gél Mielőtt elkezdené gyógyszerét

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Tabletta Magnesii Citrici 500 mg Fono VII. Parma Mielőtt elkezdené gyógyszerét

Részletesebben

MILYEN LEHETŐSÉGEK VANNAK A MŰTÉTI ÉRZÉSTELENÍTÉSRE? 1. MIT JELENT ÉS HOGYAN TÖRTÉNIK A FELÜGYELET MELLETTI NYUGTATÁS?

MILYEN LEHETŐSÉGEK VANNAK A MŰTÉTI ÉRZÉSTELENÍTÉSRE? 1. MIT JELENT ÉS HOGYAN TÖRTÉNIK A FELÜGYELET MELLETTI NYUGTATÁS? KEDVES BETEGÜNK! Az Ön gyógyulása érdekében műtéti beavatkozásra van szükség. A tervezett beavatkozás a megfelelő műtéti érzéstelenítés (anesztézia) nélkül nem végezhető el. Kérem, engedje meg, hogy ezzel

Részletesebben

6000 Kecskemét, Nyíri út 38. * Pf.: 149. ( 76/519844; Fax: 76/481-219. Betegtájékoztató és beleegyezési nyilatkozat szívkatéteres vizsgálat előtt

6000 Kecskemét, Nyíri út 38. * Pf.: 149. ( 76/519844; Fax: 76/481-219. Betegtájékoztató és beleegyezési nyilatkozat szívkatéteres vizsgálat előtt BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Radiológiai Osztály- Angiographiás Laboratórium 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. * Pf.: 149. ( 76/519844;

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN MSM (Metil-Szulfonil-Metán), glükozamin szulfát, kondroitin szulfát, magnézium, kurkuma, gyömbér, boswelia, quercetin, bromelain,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Betegtájékoztató OPTIRAY 350 MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN

Betegtájékoztató OPTIRAY 350 MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN OPTIRAY 350 MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN Optiray 350 injekció (50 ml, 100 ml, 200 ml) Optiray 350 injekció elõretöltött fecskendõben (100 ml) HATÓANYAG: 741 mg (0,918 mmol / ml) ioversolum

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára PARAMAX Junior 250 mg tabletta PARAMAX Rapid 500 mg tabletta PARAMAX Forte 1 g tabletta paracetamol Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa

Részletesebben

ELSSEGÉLY - útmutató

ELSSEGÉLY - útmutató ELSSEGÉLY - útmutató Menthívás: Tel: 104 vagy 112 Mikor? Életveszély, vagy gyanúja (eszméletlen, súlyos vérzés, stb.); Baleset, sérülés, Mérgezés Ers fájdalom, (pl. Fulladásérzés) Nehézlégzés; Égési sérülések:

Részletesebben

Életbiztosítási ajánlat

Életbiztosítási ajánlat Életbiztosítási ajánlat Kötvényszám: Nyugtaszám: Első díj: Képviselő neve: Érkezett: Adóigazgatási szám: 10491984-2-44; SZJ: 66.01.10.0 Tárgyi adómentes Ajánlatszám: Kérjük, nyomtatott betűvel töltse ki!

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő bevétele.

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő bevétele. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! ACC 100 granulátum BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA ACC

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Aspirin Effect 500 mg szájban diszpergálódó granulátum acetilszalicilsav

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Aspirin Effect 500 mg szájban diszpergálódó granulátum acetilszalicilsav Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Aspirin Effect 500 mg szájban diszpergálódó granulátum acetilszalicilsav Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bilobil forte 80 mg kemény kapszula páfrányfenyőlevél (Ginkgo biloba L. folium) száraz kivonat

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bilobil forte 80 mg kemény kapszula páfrányfenyőlevél (Ginkgo biloba L. folium) száraz kivonat Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Bilobil forte 80 mg kemény kapszula páfrányfenyőlevél (Ginkgo biloba L. folium) száraz kivonat Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! B BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Jumex 5 mg tabletta

Részletesebben

Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu

Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu Alapfokú elsősegélynyújtás www.szegedizoltan.hu 1997. évi CLIV. törvény 5. (3)e, Mindenkinek kötelessége - a tőle elvárható módon - segítséget nyújtani és a tudomása szerint arra illetékes egészségügyi

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK. 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája.

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK. 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája. PTE ETK KAPOSVÁRI KÉPZÉSI KÖZPONT KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKA SZAKIRÁNY SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája. 2.) Az agy fejlődési rendellenességeinek

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Merckformin

Részletesebben

Dengue-láz. Dr. Szabó György Pócsmegyer

Dengue-láz. Dr. Szabó György Pócsmegyer Dengue-láz Dr. Szabó György Pócsmegyer Történelem Az ókori Kínában leírták. 1906-ban igazolták, hogy szúnyog terjeszti a betegséget. 1907-ben igazolták, hogy vírus. A II. világháború után kezdett megvadulni

Részletesebben

Elsősegélynyújtás. Nagy Ferenc, dr. Erőss Attila

Elsősegélynyújtás. Nagy Ferenc, dr. Erőss Attila Elsősegélynyújtás Nagy Ferenc, dr. Erőss Attila Elsősegélynyújtó Tanfolyam Mentőápoló Tanfolyam 3. előadás 2011. október 19. Elsősegélynyújtás Betegek / sérültek számára nyújtott azonnali ellátás, amíg

Részletesebben

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR spirin Protect

Részletesebben

1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A NEBILET TABLETTA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ?

1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A NEBILET TABLETTA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ? NEBILET 5 MG TABLETTA NEBILET TABLETTA nebivolol 1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A NEBILET TABLETTA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ? A Nebilet tabletta magas vérnyomás és krónikus szívelégtelenség

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cinie 50 mg tabletta. szumatriptán

BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cinie 50 mg tabletta. szumatriptán BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cinie 50 mg tabletta szumatriptán Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. Tartsa meg a betegtájékoztatót,

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Saridon tabletta. paracetamol propifenazon koffein

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Saridon tabletta. paracetamol propifenazon koffein Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Saridon tabletta paracetamol propifenazon koffein Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert az

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

Anamnézis - Kórelőzmény

Anamnézis - Kórelőzmény Anamnézis - Kórelőzmény 2016 Ifél év Prof. Dr. Szabó András egyetemi tanár Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika A beteg kikérdezése a betegség előzményinek,okainak feltárása céljából A jó anamnézis

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Aspirin Plus C pezsgőtabletta. acetilszalicilsav/ aszkorbinsav

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Aspirin Plus C pezsgőtabletta. acetilszalicilsav/ aszkorbinsav Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Aspirin Plus C pezsgőtabletta acetilszalicilsav/ aszkorbinsav Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

Betegtájékoztató GLIMEPIRID-RATIOPHARM 4 MG TABLETTA. Glimepirid-ratiopharm 4 mg tabletta. HATÓANYAG: Glimepirid. 4 mg glimepirid tablettánként.

Betegtájékoztató GLIMEPIRID-RATIOPHARM 4 MG TABLETTA. Glimepirid-ratiopharm 4 mg tabletta. HATÓANYAG: Glimepirid. 4 mg glimepirid tablettánként. GLIMEPIRID-RATIOPHARM 4 MG TABLETTA Glimepirid-ratiopharm 4 mg tabletta HATÓANYAG: Glimepirid. 4 mg glimepirid tablettánként. SEGÉDANYAG: Laktóz-monohidrát, A típusú karboximetil-keményítõ-nátrium, mikrokristályos

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Pádár Katalin Programstatisztika 2010-2011 Összesen 332 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 192 1 229 616 átfogó vizsgálat

Részletesebben

VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat

VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat VeyFo VeyFo Jungtier - Oral Mulgat Különleges táplálási igényeket kielégítő/diétás/ kiegészítő takarmány borjak, malacok, bárányok, kecskegidák és kutyák részére Használati utasítás Trimetox 240 oldat

Részletesebben

EPIDURÁLIS ÉRZÉSTELENÍTÉS, KANÜL BEHELYEZÉS

EPIDURÁLIS ÉRZÉSTELENÍTÉS, KANÜL BEHELYEZÉS EPIDURÁLIS ÉRZÉSTELENÍTÉS, KANÜL BEHELYEZÉS MI AZ EPIDURÁLIS FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS, TERÁPIA? A testünket érő vagy abban keletkező fájdalomingereket érzőidegek szállítják a gerincvelőbe, ahonnan azok idegpályákon

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Alkalmazási előírás (javasolt szöveg) Luffeel szublingvális tabletta Homeopátiás

Részletesebben

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi

Részletesebben

Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! OGYI fejléces papír BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Histisynt

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Neodolpasse oldatos infúzió. diklofenák-nátrium és orfenadrin-citrát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Neodolpasse oldatos infúzió. diklofenák-nátrium és orfenadrin-citrát BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Neodolpasse oldatos infúzió diklofenák-nátrium és orfenadrin-citrát Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Részletesebben

ORVOSI KÉZIKÖNYV. Magyar ハンガリー 語

ORVOSI KÉZIKÖNYV. Magyar ハンガリー 語 ORVOSI KÉZIKÖNYV Magyar ハンガリー 語 Az orvosnak Nem értem a japán orvosi kifejezéseket, ezért ezt a kézikönyvet használva szeretném leírni a tüneteim. Személyes Adatok Mai dátum Év Hónap Nap Név Keresztnév

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cetirizin-EP 10 mg filmtabletta cetirizin-dihidroklorid

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cetirizin-EP 10 mg filmtabletta cetirizin-dihidroklorid BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cetirizin-EP 10 mg filmtabletta cetirizin-dihidroklorid Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr.

MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. Varga Csaba ESET 46 ÉVES FÉRFI Kórelőzmény kezelt hypertonia kivizsgálás

Részletesebben

Betegtájékoztató ZYRTEC START 10 MG FILMTABLETTA. Zyrtec 10 mg filmtabletta cetirizin-dihidroklorid

Betegtájékoztató ZYRTEC START 10 MG FILMTABLETTA. Zyrtec 10 mg filmtabletta cetirizin-dihidroklorid ZYRTEC START 10 MG FILMTABLETTA Zyrtec 10 mg filmtabletta cetirizin-dihidroklorid HATÓANYAG: Cetirizin-dihidroklorid. Egy filmtabletta 10 mg cetirizin-dihidrokloridot tartalmaz. SEGÉDANYAG: Mikrokristályos

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Alkalmazási előírás (javasolt szöveg) Klimakt-Heel szublingvális tabletta

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. DHC Continus 60 mg retard tabletta dihidrokodein-hidrogén-tartarát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. DHC Continus 60 mg retard tabletta dihidrokodein-hidrogén-tartarát Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA DHC Continus 60 mg retard tabletta dihidrokodein-hidrogén-tartarát

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ: MŰTÉTI ÉRZÉSTELENÍTÉSRŐL, és az ESETLEGES SZÖVŐDMÉNYEKRŐL. Milyen lehetőségek vannak a műtéti érzéstelenítésre?

TÁJÉKOZTATÓ: MŰTÉTI ÉRZÉSTELENÍTÉSRŐL, és az ESETLEGES SZÖVŐDMÉNYEKRŐL. Milyen lehetőségek vannak a műtéti érzéstelenítésre? TÁJÉKOZTATÓ: MŰTÉTI ÉRZÉSTELENÍTÉSRŐL, és az ESETLEGES SZÖVŐDMÉNYEKRŐL Cél: műtét alatt a fájdalomérzés megszüntetése például úgy, hogy csak az operálandó testrészt érzéstelenítjük vagy úgy, hogy a beteg

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ. Mielott elkezdené a gyógyszert alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót!

BETEGTÁJÉKOZTATÓ. Mielott elkezdené a gyógyszert alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielott elkezdené a gyógyszert alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót! Tartsa

Részletesebben

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteit érintő módosítások

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteit érintő módosítások III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteit érintő módosítások Megjegyzés: Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató módosításait értelemszerűen a referencia-tagállammal

Részletesebben

HELEX SR 0,5/1/2 mg retard tabletta betegtájékoztató

HELEX SR 0,5/1/2 mg retard tabletta betegtájékoztató HELEX SR 0,5/1/2 mg retard tabletta betegtájékoztató Mielőtt elkezdené alkalmazni a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne levő információkra

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Sumamed

Részletesebben

Az egészség a legfontosabb

Az egészség a legfontosabb KEDVES BETEG! Önnek orvosa a Plavix tablettát rendelt. Ezzel a tájékoztatóval az aterotrombózis veszélyeire, és a gyógyszer szedésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra szeretnénk felhívni a figyelmét.

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

SEGÉDANYAG: Magnézium-sztearát (Ph.Eur.), povidon K25, hipromellóz, makrogol 6000, titán-dioxid (E 171).

SEGÉDANYAG: Magnézium-sztearát (Ph.Eur.), povidon K25, hipromellóz, makrogol 6000, titán-dioxid (E 171). MEFORAL 850 MG FILMTABLETTA Meforal 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid 10 év feletti gyermekek és felnõttek részére HATÓANYAG: 850 mg metformin-hidroklorid (megfelel 662,9 mg metforminnak) filmtablettánként.

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Carvedilol Grindeks 6,25 mg tabletta Carvedilol Grindeks 12,5 mg tabletta Carvedilol Grindeks 25 mg tabletta karvedilol Mielott elkezdené szedni ezt

Részletesebben

Ambuláns fájadomterápia Ausztriában. Alexander Kober MD, Ph.D

Ambuláns fájadomterápia Ausztriában. Alexander Kober MD, Ph.D Ambuláns fájadomterápia Ausztriában Alexander Kober MD, Ph.D Ellátása az akut fájdalomnak Akut fájdalom a leggyakoribb tünet különböző megbetegedéseknél.ausztriában az akut fájdalommal rendelkező betegek

Részletesebben

ˇ Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet.

ˇ Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Küls? (faltkarton) csomagoláson: BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2420-06 Intervenciós radiológiai diagnosztika és terápia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2420-06 Intervenciós radiológiai diagnosztika és terápia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Lágyéki behatolásból végzett intervenciós radiológiai beavatkozás után kötést alkalmaz a punkciós nyíláson. Mondja el az Ön mellé beosztott tanuló asszisztensnek, hogy, milyen sebfedési lehetőségek

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Daedalon 50 mg tabletta. dimenhidrinát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Daedalon 50 mg tabletta. dimenhidrinát BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Daedalon 50 mg tabletta dimenhidrinát Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. Ez a gyógyszer

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! 1 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Drill rózsaméz 3 mg/0,2

Részletesebben

KETTŐS EREJÉVEL GYULLADÁSCSÖKKENTO JÓL TOLERÁLHATÓ ORRDUGULÁS ORRFOLYÁS IBUPROFÉN ÉS PSZEUDOEFEDRIN A MEGFÁZÁS TÜNETEI ELLEN FEJFÁJÁS TOROKGYULLADÁS

KETTŐS EREJÉVEL GYULLADÁSCSÖKKENTO JÓL TOLERÁLHATÓ ORRDUGULÁS ORRFOLYÁS IBUPROFÉN ÉS PSZEUDOEFEDRIN A MEGFÁZÁS TÜNETEI ELLEN FEJFÁJÁS TOROKGYULLADÁS IBUPROFÉN ÉS PSZEUDOEFEDRIN KETTŐS EREJÉVEL A MEGFÁZÁS TÜNETEI ELLEN GYULLADÁSCSÖKKENTO JÓL TOLERÁLHATÓ FEJFÁJÁS ORRFOLYÁS IZOMFÁJDALMAK Vény nélkül kapható gyógyszerkészítmény. LÁZ ORRDUGULÁS TOROKGYULLADÁS

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. -

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Leponex 25 mg tabletta Leponex 100 mg tabletta klozapin

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Leponex 25 mg tabletta Leponex 100 mg tabletta klozapin BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Leponex 25 mg tabletta Leponex 100 mg tabletta klozapin Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Nasivin 0,5 mg/ml oldatos orrspray. oximetazolin-hidroklorid

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Nasivin 0,5 mg/ml oldatos orrspray. oximetazolin-hidroklorid Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Nasivin 0,5 mg/ml oldatos orrspray oximetazolin-hidroklorid Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Pozitron-Diagnosztika Központ. Képet alkotunk egészségéről!

Pozitron-Diagnosztika Központ. Képet alkotunk egészségéről! Pozitron-Diagnosztika Központ Képet alkotunk egészségéről! A diagnózis: RÁK PET/CT a daganatos betegségek vizsgálatában Az egész testre kiterjedő PET/CT vizsgálattal, akár a néhány milliméteres daganatok

Részletesebben

SEGÉDANYAG: Laktóz-monohidrát, mikrokristályos cellulóz, kroszkarmellóz-nátrium, magnézium-sztearát.

SEGÉDANYAG: Laktóz-monohidrát, mikrokristályos cellulóz, kroszkarmellóz-nátrium, magnézium-sztearát. CINIE 100 MG TABLETTA Cinie 100 mg tabletta szumatriptán HATÓANYAG: 100 mg szumatriptán tablettánként (szumatriptán szukcinát formájában). SEGÉDANYAG: Laktóz-monohidrát, mikrokristályos cellulóz, kroszkarmellóz-nátrium,

Részletesebben

Betegtájékoztató NAFTILONG 100 MG RETARD KEMÉNY KAPSZULA. Naftilong 100 mg retard kemény kapszula naftidrofuril-hidrogén-oxalát

Betegtájékoztató NAFTILONG 100 MG RETARD KEMÉNY KAPSZULA. Naftilong 100 mg retard kemény kapszula naftidrofuril-hidrogén-oxalát NAFTILONG 100 MG RETARD KEMÉNY KAPSZULA Naftilong 100 mg retard kemény kapszula naftidrofuril-hidrogén-oxalát HATÓANYAG: Naftidrofuril-hidrogén-oxalát. Minden retard kemény kapszula 100 mg naftidrofuril-hidrogén-oxalátot

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. FenoSwiss 160 mg kemény kapszula. fenofibrát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. FenoSwiss 160 mg kemény kapszula. fenofibrát BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA FenoSwiss 160 mg kemény kapszula fenofibrát Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. - Tartsa meg

Részletesebben

Tartalom/ml (J=jód) Iodixanol (INN) 150 mg J/ml 305 mg egyenértéku 150 mg J Iodixanol (INN) 270 mg J/ml 550 mg egyenértéku 270 mg J

Tartalom/ml (J=jód) Iodixanol (INN) 150 mg J/ml 305 mg egyenértéku 150 mg J Iodixanol (INN) 270 mg J/ml 550 mg egyenértéku 270 mg J Visipaque 150 mg J/ml röntgen kontrasztanyag 50 ml, 200 ml Visipaque 270 mg J/ml röntgen kontrasztanyag 20 ml, 50 ml, 100 ml, 200 ml, 500 ml Visipaque 270 mg J/ml röntgen kontrasztanyag muanyag tartályban

Részletesebben

IX. MELLÉKLET. Európai Uniós kérdőív és anamnézis munkaköri alkalmassági vizsgálathoz. Fontos figyelmeztetés a pályázók számára

IX. MELLÉKLET. Európai Uniós kérdőív és anamnézis munkaköri alkalmassági vizsgálathoz. Fontos figyelmeztetés a pályázók számára IX. MELLÉKLET Európai Uniós kérdőív és anamnézis munkaköri alkalmassági vizsgálathoz Fontos figyelmeztetés a pályázók számára A PÁLYÁZÓ MUNKAKÖRI ALKALMASSÁGI VIZSGÁLATA KIZÁRÓLAG ABBAN AZ ESETBEN VÉGEZHETŐ

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Daedalon 50 mg tabletta. dimenhidrinát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Daedalon 50 mg tabletta. dimenhidrinát BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Daedalon 50 mg tabletta dimenhidrinát Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. Ez a gyógyszer

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

Betegtájékoztató COVIOGAL 10 MG FILMTABLETTA. Coviogal 5 mg filmtabletta Coviogal 10 mg filmtabletta bizoprolol-fumarát

Betegtájékoztató COVIOGAL 10 MG FILMTABLETTA. Coviogal 5 mg filmtabletta Coviogal 10 mg filmtabletta bizoprolol-fumarát COVIOGAL 10 MG FILMTABLETTA Coviogal 5 mg filmtabletta Coviogal 10 mg filmtabletta bizoprolol-fumarát HATÓANYAG: Bizoprolol-fumarát. Coviogal 5 mg filmtabletta: 5 mg bizoprolol-fumarát filmtablettánként.

Részletesebben

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Venoruton kapszula BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR Venoruton

Részletesebben

GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET. C:secsemoszívsebészeti Osztály. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok

GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET. C:secsemoszívsebészeti Osztály. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET C:secsemoszívsebészeti Osztály 10. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok A beteg / szülo / törvényes gyám mutéttel kapcsolatos tájékoztatása, orvosi felvilágosítása

Részletesebben

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Plavix 75 mg filmtabletta BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Részletesebben

Kezelés típusai. Ingerlő: Rövid idejű Erős Manipulatív. Gátló Hosszú idejű Gyenge Kevés manipuláció. Szúrás mélysége: Pont helye határozza meg

Kezelés típusai. Ingerlő: Rövid idejű Erős Manipulatív. Gátló Hosszú idejű Gyenge Kevés manipuláció. Szúrás mélysége: Pont helye határozza meg Meridián 4-8 Repetíció Kezelés típusai Ingerlő: Rövid idejű Erős Manipulatív Gátló Hosszú idejű Gyenge Kevés manipuláció Szúrás mélysége: Pont helye határozza meg Tüdő meridián Forráspont: 1. Tonizáló

Részletesebben

Betegtájékoztató ambuláns narkózishoz

Betegtájékoztató ambuláns narkózishoz Betegtájékoztató ambuláns narkózishoz Kérjük olvassa el figyelmesen, mielôtt aláírja a beleegyezô nyilatkozatot! Napjainkban a legtöbb sebészi vagy diagnosztikai beavatkozáshoz nem szükséges kórházi bennfekvés.

Részletesebben

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai. Megjegyzés:

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai. Megjegyzés: III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai Megjegyzés: Az alkalmazási előírás, a címke és a betegtájékoztató a referál eljárás eredménye. Lehetséges,

Részletesebben

Betegtájékoztató BISOBLOCK 10 MG TABLETTA. Bisoblock 5 mg tabletta Bisoblock 10 mg tabletta bizoprolol

Betegtájékoztató BISOBLOCK 10 MG TABLETTA. Bisoblock 5 mg tabletta Bisoblock 10 mg tabletta bizoprolol BISOBLOCK 10 MG TABLETTA Bisoblock 5 mg tabletta Bisoblock 10 mg tabletta bizoprolol HATÓANYAG: 5 mg tabletta: 5,00 mg bizoprolol-fumarát tablettánként. 10 mg tabletta: 10,0 mg bizoprolol-fumarát tablettánként.

Részletesebben

Amit az a llergiás nátháról tudni kell

Amit az a llergiás nátháról tudni kell Amit az a llergiás nátháról tudni kell írta: dr. Márk Zsuzsa pulmonológus, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet MSD Pharma Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8. Telefon: 888-5300, Fax: 888-5388 Mi

Részletesebben