Szerencsi Művelődési Központ által benyújtott VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSA című, 7707/00750 azonosító számú pályázat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerencsi Művelődési Központ által benyújtott VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSA című, 7707/00750 azonosító számú pályázat"

Átírás

1 A Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumának döntése alapján ,-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a Szerencsi Művelődési Központ által benyújtott VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSA című, 7707/00750 azonosító számú pályázat - S Z A K M A I B E S Z Á M O L Ó J A - A rendezvény előzményei: Az Országos Csokoládé Fesztivál első alkalommal augusztus 24-én került megrendezésre. A rendezvény mára a térség legnagyobb fesztiválja lett, bekerült a leglátogatottabb turisztikai produkciók sorába. A fesztivál látogatottsága minden évben jelentősen nő. Ennek hátterében nem csupán a bővülő sokszínű fesztiválkínálat áll, hanem, hogy a lakosság egyre szélesebb köre vesz részt lakóhelyén vagy azon kívül tartott rendezvényeken. Nagyrendezvényünket minden évben hagyományosan augusztus utolsó előtti hétvégéjén rendezzük meg. Ez évben a célcsoportjaink elsősorban a kisgyermekes családok voltak, másodsorban a fiataloknak kínáltunk sokrétű szórakozási lehetőséget. A programok összeállításakor minden évben arra törekedtünk, hogy minden célcsoport megtalálja a számára legvonzóbb eseményt. A rendezvény célja: o A város és az ismertségét adó csokoládégyártás népszerűsítése. o Gasztronómiai élmények biztosítása a látogató közönségnek. o Helyi, kistérségi, regionális és országos amatőr művészek fellépése, bemutatkozása. o Könnyűzenei élmények, koncertek. o Újszerű játékok, történelmi kalandok biztosítása a gyermeklátogatók számára. Szervezés Rendező: Szerencs Város Önkormányzata Szervezésben résztvevők: Szerencsi Művelődési Központ (főszervező) Kiss Attila Alapítvány (önkéntesek, civilek, sportprogramok finanszírozása) Bon-Bon KFT (édesipari szakmai programok)

2 Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség (konferencia pályázati lehetőségek ) Szerencs város intézményei Szerencsi Városgazda Nonprofit KFT (technikai feltételek biztosítása) Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit KFT (média, étkeztetés) Zemplén Múzeum (múzeumi szolgáltatás) Szerencsi Rendőrkapitányság (rendfenntartás) Szerencsi Polgárőrség (rendfenntartás) Lebonyolításban résztvevők száma: 485 fő Ebből az önkéntesek száma: 112 fő Marketing- és kommunikációs tevékenység: Rendkívül fontosnak tartjuk a programok kellő időben való megismertetését, ezért reklám- és marketingtevékenységünket hatékonyan és időben megszerveztük és megvalósítottuk. Koncentrikus körökben helyi, kistérségi, megyei és országos szinten marketingtevékenységet folytattunk. o Helyi szinten: a városi médiában (Szerencsi Hírek, Szerencsi Televízió, Képújság) hirdettünk, plakátokkal, szórólapokkal, molinókkal népszerűsítettük a rendezvényt. o Kistérségi szinten: Plakát, szórólap postai úton való eljuttatása a háztartásokba. o Megyei szinten: a városi televíziók (Miskolci TV, Zemplén TV), rádiók, megyei napilapok közölték hirdetéseinket. o Országos szinten: televíziós reklámokban (8x12mp, valamint 4x10 mp hirdetés a közszolgálati médiában. o Óriásplakátok kihelyezése Budapesten, Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán. o Internet segítségével adtunk hírt a rendezvényről és a programokról: o Az MVM Energia Kamionja is jelentős reklámtevékenységet fejtett ki, hiszen országosan terjesztett óriásplakátjain a debreceni Virágkarnevállal együtt hirdette a Csokoládé Fesztivált. A fentieken kívül a fesztivál kabalafigurája, Gombóc Artúr a fesztivál előtti héten minden nap promóciós ajándékokat és szórólapokat osztott a cél-településeken: Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Tiszaújváros, Sátoraljaújhely városaiban. A rendezvény megvalósításának körülményei: A VIII. Országos Csokoládé Fesztivál megrendezésére augusztus között került sor. Az idén három jelentős program kapcsolódott a Fesztiválhoz: Nemzetközi Népzenei és Néptánc találkozó Hagyományőrző Tűzoltóverseny Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Szakmai Konferenciája

3 Jelentős érdeklődés kísérte a KLIKK Szerencsi Tankerületének Sport és Egészségnapját, valamint a Family Perfect Day Fitness Szépség és Divatfesztiválját. Kisebb jelentőségű, de meg kell említeni a Csoki Kupa Rapid Sakkversenyét Minden évben egyre szélesebb a programkínálatunk: változatos gasztronómiai bemutatók, kulturális előadások, gyerekprogramok, édesség bemutatók és kóstolók, interaktív foglalkozások. Programjaink összeállítása során kiemelten koncentráltunk a színvonalas gyermekműsorokra, családi programokra, hogy a régióból az országból idevonzzuk, azokat a gyermekeket felnőtteket, akik színvonalas egy egész napot, napokat betöltő szórakozásra vágynak. A régi nagy szólóénekesek közül Zalatnay Saroltát és Aradszky Lászlót köszönthettünk a Csokoládé Fesztiválon. Hatalmas sikert arattak. A gasztronómiai területén most is a csokoládé kapta a főszerepet, ez évben is számos hazai gyártó élt a bemutatkozás lehetőségével. A kulturális kínálatunkkal igyekeztünk a különböző korosztályú és érdeklődésű látogatók igényeit kielégíteni a kicsi gyerekektől a nyugdíjas korosztályig egyaránt. A fellépők között számos előadóművészi és amatőr egyéni és csoportos produkciót láthatott a közönség. A kulturális programjaink 4 színpadon zajlottak: Szerencs város főutcáján állt a FESZTIVÁLSZÍNPAD, ahol a legtöbb ember elfért. A VÁRSZÍNPAD a Rákóczi-vár külső udvarán szintén nagy létszámú közönséget tudott elkápráztatni programjaival. A Rákóczi-vár kertjében a vár egyik bástyája mellett állt a BÁSTYASZÍNPAD, ahol a gyerekprogramjaink és a nemzetközi kulturális bemutató kapott helyet. A Rákóczi-vár belső udvarán állt a GALÉRIASZÍNPAD, ahová a kisebb, produkciókat terveztük, de meglepetésünkre a vártnál sokkal többen voltak kíváncsiak az itt bemutatott darabokra. Telt ház volt állandóan. Kísérő programjaink között helyet kapott a csokoládé kiállítás, az interaktív csokoládé készítés, városnéző kisvonat, mesterségek bemutatója, élelmiszer- és gasztronómiai bemutató és vásár, nyitott pincék, motoros bemutató, a Csokoládé Kupa Sakkverseny, Hagyományőrző Tűzoltó Vetélkedő, Cserkészbemutató. Szakmai programjaink a Rákóczi-várban zajlottak, a Kulcsár Anita Sportcsarnokban biotermékek bemutatója és vására volt. A szakmai kiállítóknak a Rákóczi-vár színháztermében beépített belső standok adtak otthont. Itt zajlottak a csokoládékóstolók, az interaktív csokoládékészítés és a gyártástechnológiai bemutatók. Egyéb kiállítók a várkertben és a Rákóczi úton kaptak helyet. Az autóval érkező kiállítók és látogatók számára 2000 férőhelyes ingyenes, őrzött parkolási lehetőséget biztosítottunk. A rendezvény ideje alatt a Rákóczi-vár mosdói, valamint a fesztivál több pontján bérelt mobil WC-ket helyeztünk ki, melyek tisztántartását, víz- és fertőtlenítőszer utánpótlását folyamatosan biztosítottuk.

4 A fesztiválon keletkezett hulladékot szelektíven gyűjtöttük, annak elszállításáról szükség szerint, naponta többször gondoskodtunk. Évek óta a évben is gyönyörű napsütéses időben szórakozhattak kicsik-nagyok. A fesztivál területén három helyen állítottunk fel elsősegélynyújtó helyet. A helyszín közbiztonságára a rendőrség és a polgárőrség ügyelt. A fesztiválterület éjszakai őrzési feladatait a két szerv összehangolt munkával végezte. A könnyűzenei rendezvények idején erre az időszakra speciális őrző-védő cég ügyelt a szórakozni vágyó közönség biztonságára.

5

6

7 1. Fellépők: Amatőrök Profik Összesen Külföldi Összesen: Produkciók Fellépők Egyéni A program eredményessége, szakmai hatása: o A rendezvény eredményességével kapcsolatos céljaink megvalósultak: Költséghatékonyan a lehető legszínvonalasabb előadásokat vásároltuk meg. o A VIII. Országos Csokoládé Fesztivál idején több mint látogatót fogadtunk, ezek nagy része visszatérő vendége a rendezvények. Az látogatók számából adódóan a vendégéjszakák száma és az ebből adódó bevételek is emelkedtek. o A rendezvények köszönhetően nőtt Szerencs országos és nemzetközi híre, amely reményeink szerint az év más időszakában tovább növeli majd a városunkba és a régióba látogató turisták számát, agy hosszú távú bevétel növekedést eredményez majd. o A fesztiválon való részvételi, kiállítási lehetőség növelte a helyi és környékbeli vállalkozók gazdasági stabilitását. Kimutatásain szerin a résztvevő 215 kiállító, kereskedő közül 14% helyi vállalkozás volt. A kiállítókon túl a helyi kereskedők, éttermi és szállásszolgáltatók bevételei is növekedtek. o A fesztivál kiváló alkalmat nyújtott a helyi borászoknak kézműves boraik bemutatására, népszerűsítésére, a felvevőpiac szélesítésére. A rendezvény keretein belül pincelátogatásokat, bortúrákat szerveztünk a szerencsi pincegazdákhoz. o A fesztiválszervezés kapcsán felmerült kérdések, feladatok a szellemi tőke innovációját növelték, mozgásba hozták. o A beszámolót a Szerencsi Művelődési Központ honlapján közzétesszük. A fesztivál adatai: 2. Kiállítók, árusok: étel-ital egyéb árus faház belső stand összesen

8 3. Látogatók száma: (fő) Nap Megnevezés Összes Közreműködők Összesen Előző év Péntek Bérlet 1192 Napijegy előv Napijegy Szombat Felnőtt 5942 Kedvezményes 5121 Gyermek 6éa 240 Szerencsi Vasárnap Felnőtt 1234 Kedvezményes 2062 Gyermek 6éa 2003 Szerencsi Egy kis statisztika: 4. Az ön lakhelye? 1 - Budapest 32 9% 2 - Megyeszékhely 54 11% 3 Más város % 4 Község, falu % 5. Ön hányadik alkalommal vesz részt ezen a fesztiválon/rendezvényen? % % % % % 6-9 2% % %

9 6. Mennyire elégedett Ön a rendezvény/fesztivállal összességében? 1 2 1% 2 1 0% % % % Szerencs, december 10. VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL FOTÓDOKUMENTÁCIÓJA AUGUSZTUS

10

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 279/2008. (X.20.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 279/2008. (X.20.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 279/2008. (X.20.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Turisztikai Koncepciójának Intézkedési Tervében kijelölt rövidtávú

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter Polgármester Készítette: Dr. Márton Kinga Jegyzı SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ TESTÜLETÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT GAZDÁLKODÁSÁNAK

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a muzeális intézményekről, valamint a nyilvános

Részletesebben

Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben

Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben A DEMETER Egyesület alakuló közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. /1/ bekezdése, valamint a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997.

Részletesebben

HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÁCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. Szöveges közhasznú beszámoló az Egyesület 2012.évi tevékenységről

HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÁCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. Szöveges közhasznú beszámoló az Egyesület 2012.évi tevékenységről HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÁCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Szöveges közhasznú beszámoló az Egyesület 2012.évi tevékenységről 1./ Az Egyesület adatai: Név: Hajdúsági Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye szociális ellátás létrehozására

Tárgy: Javaslat a Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye szociális ellátás létrehozására Előterjesztő: Szitka Péter Polgármester Készítette: Untenerné Márton Ágnes osztályvezető Tárgy: Javaslat a Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye szociális ellátás létrehozására

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4103-9/2010. 33. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Jobbik

Részletesebben

TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5.

TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5. TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok Pécs, Dr. Veress Endre u. 10. Tisztelt Cégvezető! 2006. márciusában, a Pécsi Rendezvényszervező Kht. a Pécs-Baranyai

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

be/sfphpm01-08226/2015/mlsz

be/sfphpm01-08226/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kaposfüred Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Kaposfüred SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1483 A kérelmező jogállása

Részletesebben

OTP Fáy András ALAPÍTVÁNY 1051 Budapest, Nádor utca 16. Adószám:18014008-1-41 Nyilvántartási száma: 01-01-0003024 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2014. Budapest, 2015. május 15. TARTALOM I. Az Alapítvány 2014.

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek

BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1. Szervezeti keretek, feltételek Könyvtárunk az elmúlt évekhez hasonlóan részben önálló intézményként végzi a könyvtári tevékenységeket, feladatokat.

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól HASZNOS TUDNIVALÓK a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2014 2015 2016 Minimálbér (Ft/hó) bruttó összege 101.500,-

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.

Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2011. május 08. Farkasné Szegő Krisztina Ügyvezető igazgató Székesfehérvári

Részletesebben

É Á Á ű ű É ű ű Á ű Ó Ő Á Á Á Ő Á ű Á Í É Ö ű ű É Ö Ö Á Á Ö Á ű É Ö É Á Ö Á É É Á ű Ö É Í Á Á ű Á ű ű É Á Á Á ű ű É Ü Ő Á Á Á ű Á ű Á ű Ö ű ű Á Á Ö Ö Á ű Ö ű ű Í ű Á Á ű Á É Í Á Á Ó ű ű Á ű Á Á Á Á É Á

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE03060/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE03060/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes BESZÁMOLÓ a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról Készítette: Máyerné Bocska Ágnes 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés, 3.oldal 1. A helyi TDM szervezet

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/1998.(IV.30.) rendelete. a helyi közművelődésről

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/1998.(IV.30.) rendelete. a helyi közművelődésről BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/1998.(IV.30.) rendelete a helyi közművelődésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. belsı ellenır

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. belsı ellenır Elıterjesztés Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: 2012. évi Ellenırzési Program és a 2012. évi Ellenırzési terv idırendi táblázatának elfogadása Iktatószám:

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA KÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT A Dunaújvárosi Főiskola szenátusa a 76-2008/2009. sz. határozatával 2009. június 16. napján elfogadta 2009. Dunaújváros

Részletesebben

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. április 30-i rendkívüli ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. április 30-i rendkívüli ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. április 30-i rendkívüli ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás... 3 A személyes gondoskodást

Részletesebben

TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár

TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár Veszprém, e patinás, barátságos, pezsgő egyetemi város a virágnyílással egyidőben vendégváró kapuit is

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. október 18-án 14.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. október 18-án 14.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére Tárgy: Tájékoztató a civil és sportszervezetek 2015. évi tevékenységéről Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás 5540 Szarvas, Szabadság u. 25-27. Iktatószám: 40-1/2010 BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Készült: Békéscsaba, Mogyoró u. 22. szám alatt, 2010. február 17-én. Ellenőrzés

Részletesebben

2014. évi beszámoló. Tata Város részére. az autóbusszal végzett helyi személyszállítás közszolgáltatási tevékenységére vonatkozóan

2014. évi beszámoló. Tata Város részére. az autóbusszal végzett helyi személyszállítás közszolgáltatási tevékenységére vonatkozóan Az Alba Volán Zrt. és a Vértes Volán Zrt. jogutódja 2800 Tatabánya, Csaba u. 19. www.knykk.hu 2014. évi beszámoló Tata Város részére az autóbusszal végzett helyi személyszállítás közszolgáltatási tevékenységére

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a 2008. évi tevékenységrıl

Közhasznúsági jelentés a 2008. évi tevékenységrıl Adószám: 18665161-2-13 Cégbíróság: Pest Megyei Bíróság Cégjegyzék szám: 13-14-000003 GÖDÖLLİI KIRÁLYI KASTÉLY KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2100 Gödöllı, Grassalkovich Kastély a 2008. évi tevékenységrıl Fordulónap:

Részletesebben

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey RÉPCESZEMEREI Hírlevél VI. évfolyam, 1 szám 2010. Május SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ A Répceszemeréért Egyesület hagyományőrző tevékenységei között szerepel a falu múltjának ápolása. Ennek a gondolatnak

Részletesebben

1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i

1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 27/2008. (VII.11.) számú rendelete BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JELKÉPEIRŐL CÍMERÉRŐL ÉS ZÁSZLAJÁRÓL Budakalász Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról

Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról Az Útkeresés Segítő Szolgálat az alapító okiratában foglaltaknak megfelelően a 85324-4 szakfeladat számon működteti a családsegítést, mint önálló

Részletesebben

HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÉCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÉCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÉCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Szöveges közhasznú beszámolója a 2011 évi tevékenységéről A Hajdúsági Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület a Hajdú-Bihar Megyei

Részletesebben

2010. SZEPTEMBER Hétf Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Fazola Henrik levelez s verseny 3. fordulója F: Varsás Erzsébet

2010. SZEPTEMBER Hétf Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Fazola Henrik levelez s verseny 3. fordulója F: Varsás Erzsébet 2010. SZEPTEMBER 1 1 2 2 3 3 4 5 A 2010/2011-es tanév els napja Évnyitó: 8 00 Tankönyvosztás 9. évf.: 12 00 Tankönyvosztás 10-11. évf.: 12 00 Fedor E., Patakiné Cs. Zs. Fedor E., Patakiné Cs. Zs. Tankönyvosztás

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.

Részletesebben

HÍREK, KÖZÉLET I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM - 2007. OKTÓBER 11. CSÜTÖRTÖK

HÍREK, KÖZÉLET I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM - 2007. OKTÓBER 11. CSÜTÖRTÖK I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER 11. Fotóminőségű nyomtatás (2400x1200 dpi) papírfélékre, fóliára, textíliára, stb., óriásplakát méretben vagy akár 25 méter hosszan. Időjárásálló nyomtatás kültérre is.

Részletesebben

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA Munkaanyag 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...2 HELYZETELEMZÉS...3 A KISTÉRSÉG KÖZMŐVELİDÉSI HELYZETE...10 SWOT elemzés...18 Problémafeltárás...20

Részletesebben

Budapest,2010.április17.

Budapest,2010.április17. Székhely:1052BudapestDeákFerencu.7-9. Adószám:18186464-1-41 Közhasznúságivégzés:7.Pk.60.228/2005/2 Budapest,2010.április17. Adószám: 18186464-1-41 Bírósági nyilvántartási szám: 9527 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Részletesebben

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015-es TANÉVRE 1.1. Rendelkezés a tanévről - A 2014/2015-ös tanév 2014. szeptember elsejétől (hétfő) 2015. aug. 31-éig tart a tanév

Részletesebben

EÖTVÖS10 Közösségi és Kulturális Színtér Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

EÖTVÖS10 Közösségi és Kulturális Színtér Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság EÖTVÖS10 Közösségi és Kulturális Színtér Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1067 Budapest, Eötvös u. 10. www.eotvos10.hu; Tel./fax: +36/1/690-0970; titkarsag@eotvos10.hu

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft. tulajdonosainak Az egyszerűsített éves beszámolóról készült jelentés Elvégeztük a Bartók Béla Megyei Művelődési

Részletesebben

2010. év A balassagyarmati kistérség nagyrendezvényei (Frissítve: 2010. január. 08..)

2010. év A balassagyarmati kistérség nagyrendezvényei (Frissítve: 2010. január. 08..) B A L A S S A G Y A R M A T K I S T É R S É G T Ö B B C É L Ú T Á R S U L Á S A C ÍM: 2660 B A L A S S A G Y A R M A T, R Á K Ó C Z I F E J E D E L E M Ú T 12. 2010. év A balassagyarmati kistérség nagyrendezvényei

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Dr. Kelemen Márk polgármester beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási Tanácsában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester ELŐTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselő-testületének Előterjesztő: Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester Tárgy: TOP pályázatok előkészítése és tervezésük I. ütemének finanszírozása Melléklet: 4 db határozati

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI FŐÖSSZESÍTŐJE

AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI FŐÖSSZESÍTŐJE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI FŐÖSSZESÍTŐJE 1. sz. melléklet 1. oldal eredeti ei. I. Kapott támogatások 1 119 729 1148892 810 207 II. Támogatásértékű bevételek 542 956 1090466 433 530 III. Közhatalmi bevételek

Részletesebben

Programajánló. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok. Compass Vitorlás Napok Zsidó Nyári Fesztivál. Kisvasúti nap a Szob Erdei Vasúton

Programajánló. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok. Compass Vitorlás Napok Zsidó Nyári Fesztivál. Kisvasúti nap a Szob Erdei Vasúton Compass Vitorlás Napok Zsidó Nyári Fesztivál Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok Kisvasúti nap a Szob Erdei Vasúton Miskolczi vásár Denevérest Abaligeten Szentendre éjjel-nappal X. Buncek Fesztivál

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. munkájáról B E S Z Á M O L Ó a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkájáról 25-21 Bevezető A Vas Megyei Közgyűlés 29. december 11-i ülésén elfogadott 21. évi munkatervében foglaltak szerint április 3-i ülésén

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Békési Rendőrkapitányság Békés városában végzett 2013. évi tevékenységéről Előkészítette: Ladányi Zoltán r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető Véleményező bizottság:

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZ I ÉS VÁLTOZÁSAI 2013. január 1-t l

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZ I ÉS VÁLTOZÁSAI 2013. január 1-t l VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZ I ÉS VÁLTOZÁSAI 2013. január 1-t l Személyi jövedelem adókulcs: 16% / megsz nt az adóalap kiegészítés/ Minimálbér, bruttó:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

ű ű ű É Ü ű ű ű Ö Ü Ö ű Ö Ú Ö ű ű ű Á ű ű Á É ű Ú ű Ó ű É Ó É ű ű É ű ű ű Á ű ű ű ű Ö Ö É Ú Í ű Ó ű Ö ű Ö Ö Ö Ö Ö ű ű ű ű ű Ö É É Á Á É Ö Ö É Ú Á ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ő ű Á ű

Részletesebben

Programajánló. XVI. Zalakarosi Bornapok Budavári Palotakoncert MUSTO Katamarán Párbaj. Bereg Barangolás - Kecskesajt Fesztivál Tiszaadonyban

Programajánló. XVI. Zalakarosi Bornapok Budavári Palotakoncert MUSTO Katamarán Párbaj. Bereg Barangolás - Kecskesajt Fesztivál Tiszaadonyban XVI. Zalakarosi Bornapok Budavári Palotakoncert MUSTO Katamarán Párbaj Bereg Barangolás - Kecskesajt Fesztivál Tiszaadonyban VIII. Sárréti Boszorkányfesztivál XXXII. Kösely Kupa Lovasverseny Szatmári Fesztivál:

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben

Bevételi források és azok teljesülése

Bevételi források és azok teljesülése Előterjesztés Harsány Község Képviselő-testülete 211. szeptember 13-én tartandó ülésének 2. számú beszámoló Harsány Község Önkormányzata 211. I. félévi gazdálkodásáról - napirendi pontjához Tisztelt Képviselő

Részletesebben

KONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

KONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Ifjúságnevelési, Közművelődési,

Részletesebben