évi munkájáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2010 2014. évi munkájáról"

Átírás

1 BESZÁMOLÓ Csömör Nagyközség Önkormányzatának 2010 évi munkájáról Tisztelt Csömöri Polgárok! Csömör Nagyközség Önkormányzata, településünkön újnak számító kezdeményezésként, 2011-től minden évben tényszerűen beszámolt az előző évi tevékenységéről. A civil képviselő-testület ezzel is biztosítani kívánja az önkormányzati munka nyilvánosságát és áttekinthetőségét. A évi munka eredményeit a négyéves önkormányzati ciklust bemutató jelen kiadvány tartalmazza. A mostani beszámoló rövid, vázlatos összefoglalást tartalmaz az egyes területekről, az intézmények és a falu működtetését biztosító alaptevékenységeket általában nem érinti, hanem elsősorban a fejlesztésekre, az új kezdeményezésekre koncentrál. Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

2 I. Közlekedés, infrastruktúra, településkép A közterületi fejlesztések súlypontjai a következők voltak: főutak teljes körű felújítása és parkosítása, a fejlesztendő településrészeken a fő forgalmú utak szilárd burkolattal való ellátása, településrészi alközpontok kialakítása, közösségi intézmények előtti közterület-rendezések, új közösségi terek (parkok, játszóterek) létrehozása, forgalmasabb utak közlekedésbiztonsági fejlesztése, fedett buszmegállók építése, faluképet javító parkosítások és tájékozódást segítő táblázások. Elkezdődött továbbá a közvilágítás és a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése. Új szilárd burkolatú utak építése Laky utcai (3-as számú) bekötőút, körforgalom és új buszforduló építése (nagyrészt európai uniós forrásból, kisebb részben önkormányzati forrásból) Csömöri út Majorszegiliget M0-s szervizút közötti szakasz Vilma utca Dobó utca Kinizsi utca Zrínyi utca Tinódi utca (Bitskey Gy. u. Kinizsi u. közötti szakasz) Szent László utca (jelenleg zajló útépítés) Szedervölgyi utca (jelenleg zajló útépítés) Útfelújítások Petőfi utca Major út Jókai utca Rákóczi út Szabadság út (Gorkij köz Gárdonyi u. közötti szakasz) Béke tér Árpád utca (Szabadság út Bulgárkert közötti szakasz) Gyalogátkelőhelyek (zebrák) kiépítése Általános iskola környéke (Rákóczi u. Vágóhíd u.) Óvoda környéke (Szabadság út Kacsóh P. u.) Szabadság út Gorkij fasor kereszteződése (HÉV) Szabadság út Erzsébet u. kereszteződés (római katolikus templom) Rákóczi u. orvosi rendelő Laky-sarok (4 db) Béke tér (3 db) Új parkolóhelyek kialakítása STOP and DROP rendszer kialakítása az általános iskolánál Belső udvari parkoló az általános iskolánál Evangélikus gyülekezeti ház előtti rész Szabadság út (egyházzal közösen) Evangélikus templom előtti rész (Petőfi u.) Római katolikus templom és zeneiskola előtti rész (Szabadság út) Baptista imaház előtti rész Temető (Szabadság út) Béke tér Szabadság út: Árpád u. Petőfi u. közötti rész Jókai utcai kereskedelmi egység előtti rész Major út (bekötőúti szakasz) Új járdaépítések, meglévő járdák felújítása Laky utcai óvoda előtti rész Gorkij köz (lakossággal közösen) Széchenyi út (Hősök tere Hegyalja u. és Rozmaring u. Hegyalja u. között) Vilma utca Római katolikus templom előtt (egyházzal közösen) Erzsébet utca Szabadság út (Mező I. Gárdonyi G. u. közötti szakasz) Árpád u. (Szabadság út Bulgárt kert közötti szakasz) 2

3 3

4 Major úti egyesített gyalogjárda és kerékpárút Forgalomlassító fejlesztések (térköves kiemelések fekvőrendőrök, középszigetek, úteltolások) Szabadság út bevezető szakasz (Ferenc u., Kacsóh P. u.) Béke tér Kistarcsai u. Erzsébet u. Laky-sarok (körforgalom) Laky u. (óvoda előtt) Árpád u. Rét u. Rákóczi u. (orvosi rendelő, Vörösmarty u.) Major út (általános iskola) Sebességmérő-figyelmeztetők: Szabadság út (2 db), Laky utcai bekötőút (gyalogátkelőhelyek: lásd fent!) Csapadékvíz-elvezető árkok építése, felújítása Jókai u. Petőfi u. Széchenyi út (Hősök tere Hegyalja u. közötti szakasz) Szabadság út (Árpád u. Kossuth u., Béke tér Kacsóh P. u. közötti szakasz) Rét u. (Laky u. bekötő út Páva u. közötti szakasz) Árpád u. (Szabadság út Bulgárkert közötti szakasz) Rákóczi u. (Vörösmarty u. Vágóhíd u. közötti szakasz) Csömöri út Arany J. u. és Kacsóh P. u. kereszteződésnél lévő szakaszok Közvilágítás kiépítése, fejlesztése Emlékmű köz Pataksétány Bajcsy-Zsilinszky u. Középhegy: Levendula u., Panoráma u., Kacérgiliszta u., Bence u., Hortenzia u., Staub M. u., Erdő u., Szegfű u. (folyamatban) Majorszegiliget Tinódi u. Temető köz M0-s fölötti gyalogos- és kerékpároshíd (aluhíd) felé vezető út Major úti egyesített gyalogos- és kerékpárút Karácsonyi díszkivilágítás felújítása és bővítése Fedett buszmegállók építése Laky-park Fecske u. Rét u. Rákóczi u. Petőfi u. Gorkij fasor Béke tér Major út Vilma u. Örs vezér tere Pihenőpadok elhelyezése az érkezési oldali buszmegállókban Játszóterek, parkok építése, felújítása, parkosítások Majorszegiliget Laky-park Kispálya (Hunyadi u.) Szabadság út Nagysándor u. sarok Csalogány u. Kossuth u. Pataksétány kialakítása (civil szervezetekkel közösen) Ulicska parkosítása (Erzsébet u. Árpád u. közötti szakasz, civil szervezetekkel közösen) Kisebb játszósarkok építése: Polgármesteri Hivatal, Hősök tere Ivókutak telepítése: Szabadság út Nagy Sándor utca sarok, HÉV-sarok, Hunyadi u., Bulgárkert, Csalogány u. játszótér, Laky-park, Majorszegiliget, Major út bekötőszakasz Jelentősebb parkosítások, faültetések: Béke tér, Szabadság út bekötőszakasz, Szabadság út: Gárdonyi u. temető közötti szakasz, HÉV-sarok, Rákóczi u.-széchenyi út sarok, Pataksétány-Ulicska (civil szervezetekkel közösen) Szeméttárolók elhelyezése több tucat helyen Utcai térképek, lakossági hirdetőtáblák és települési üdvözlőtáblák teljes cseréje, újak kihelyezése Irányjelző információs táblarendszer kiépítése Új köztéri órák telepítése Információs óriás plakátok telepítése a bekötőutakon Buszmegállókban hirdetési felületek kialakítása 4

5 II. Rekreáció, sport A sportfejlesztések súlypontja a korábbi évek versenysport-centrikusságáról áthelyeződött egyrészt a szélesebb lakossági csoportokat érintő szabadidősport támogatása felé, másrészt a versenysporton belül a nagy hagyományú szakosztályokban a Csömörön élő versenyzők, játékosok nagyobb bevonásának, illetve új szakosztályok létrehozásának irányába. 5

6 Infrastrukturális fejlesztések Csömör Sportcsarnok felújítása, átalakítása (részben társasági adós vállalkozói-állami pályázati támogatásból): küzdőtér teljes felújítása, régi küzdősportterem felújítása, új küzdősportterem kialakítása, öltözők és mosdók felújítása, új szellőzőrendszer kiépítése, tetőfelújítás,kerékpárszakosztály számára terem kialakítása Szabadtéri sportközpont megépítése (részben országos szövetségi-vállalkozói pályázati támogatásból): atlétikai pálya, labdarúgópálya, teniszpálya, kondicionálópark Új típusú kerékpártámaszok elhelyezése a boltoknál és parkoknál Kerékpáros pumpapálya megépítése a gyermekek és fiatalok részére Szabadtéri asztalitenisz-asztalok kihelyezése a játszóterekre Szánkózódomb építése a Laky-parkban Új séta- és túraútvonalak kialakítása: pataksétány (civil összefogással), Mókus-patak-átjáró Régi sárga, országos turistaútvonal felújítása (lakossági segítséggel) Kispálya felújítása, bővítése Strandröplabda-pálya kialakítása a horgásztónál Szervezeti fejlesztések Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. létrehozása Szabadidősport költségvetési támogatásának jelentős növelése Hagyományos szakosztályok működtetése: férfi kézilabda (NB I/B, NB II), női kézilabda (megyei I. osztály) futsal (NB/I.) kerékpár (országos első-második) Új szakosztályok létrehozása: férfi asztalitenisz (megyei I. osztály), küzdősportszakosztályok (karate, aikido, dzsúdó), nagypályás labdarúgócsapat (megyei III. osztály), szabadidő-szakosztály integrálása a nonprofit sport kft.-be Csömörön lakó sportolók arányának növelése a versenysportszakosztályokban Csömöri lakossági csoportok számára nagyobb időkeret biztosítása a sportcsarnokban Helyi szakosztályoktól függetlenül versenyző csömöri sportolók támogatási rendszerének kialakítása Csömör Sport kiadvány alapítása Önálló sporthonlap és Facebook-oldal elindítása Önálló sportrovat elindítása a Csömöri Hírmondóban Új rendezvények meghonosítása Csömöri sportnap a lakosság és a versenyzők számára Csömöri Bringafesztivál nemzetközi mountain bike-verseny, olimpiai kvótafutóverseny Fábián Ferenc-emléktorna és -díj létrehozásának támogatása Táncversenyek rendezése a sportcsarnokban Csömöri Csatangoló országos gyalogosteljesítménytúra (nordic walking-szakosztállyal közösen) Hagyományos rendezvények fenntartása: ökumenikus focitorna, Csömöri Winter Classic szabadtéri gyermek-jégkorongtorna, sportbál 6

7 III. Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás Az önkormányzat környezetvédelmi tevékenysége három alapelv érvényesítésére épült: természeti környezet megóvása, zöldfelületek növelése, szelektív hulladékgyűjtés rendszerének kiszélesítése. A polgárok környezettudatos szemléletének kialakítása és erősítése minden egyes környezetvédelmi akcióval összefüggésben nagy hangsúlyt kapott. Az új hulladékgazdálkodási törvény amellett, hogy nagy önállóságra késztet (új nonprofit közszolgáltató kft. létrehozása), egyúttal a hulladéklerakási illeték drasztikus növekedése miatt jelentős plusz anyagi források bevonására kényszerítette az önkormányzatot. Környezetvédelmi tevékenységek és akciók Kálvária-erdő megvásárlásával a tervezett tarvágás megakadályozása Csömöri-patakforrás völgyénél új erdőterületek vásárlása Önkormányzati erdők felújítása tarvágás helyett lékeléses technikával Őshonos fajok telepítése Folyamatos egyeztetések és kérvények a NIF Zrt. felé az M0-s zajvédő falak magasítása érdekében (2014 őszétől megépülnek az új zajvédő falak) Önerős véderdő telepítése (M0-s körgyűrű) érdekében településfejlesztési szerződés megkötése ingatlantulajdonosokkal (folyamatban) Tankert kialakítása és működtetése az általános iskolás gyerekek számára (Szociális Alapszolgáltatási Központ) Önkormányzati intézményekben nyílászárócsereprogram elindítása környezetvédelmi és rezsicsökkentési céllal Lakossági komposztálóprogram elindítása ingyenes komposztálóedények biztosításával Környezettudatos vásárlás, helyi gazdálkodás segítése Bolhapiac elindítása, havonkénti megszervezése és megrendezése Termelői piac elindítására és működtetésére irányuló civil kezdeményezés támogatása Magyar Agrárkamara térségi irodájának Csömörre telepítése 7

8 Mezőgazdasági területek megtartása (Helyi Építési Szabályzat rendeletben) Hulladékgazdálkodás, tiszta környezet kialakítása Külterületi illegális hulladékgócpontok jelentős részének felszámolása (lakossági-civil összefogással), további szemétlerakások megakadályozása Helyi kommunálishulladék-lerakóhely folyamatos, negyedévenkénti ellenőrzése Több tucat utcai szeméttároló kihelyezése Évente két alkalommal civil szemétszedési akció megszervezése, támogatása Lakossági szelektív hulladékgyűjtés zöldhulladékgyűjtéssel való kibővítése Rendszeres sittgyűjtési, használtautógumi- és Nikecelleadási ingyenes lakossági akció elindítása Lakossági kommunálishulladék-szállítási díjak 10%-kal való csökkentése Környezetvédelmi célú intézkedések Építési tilalom elrendelése: Kávária-erdő domboldalastációk környéki rész, Majorszegiliget mellett a Lukácsi-erdő és a patak közötti terület Majorszegiliget melletti erdős terület gépkocsiforgalom előli lezárása Ősláp megvédése attól, hogy ipari területet építsenek mellé Új községgondnoksági státusz létrehozása a közterületi szemét rendszeres gyűjtésére Belterületi parlagfüves ingatlanoknál kényszerkaszálás és bírságolás elindítása (a külterület földhivatali hatáskör) Átfogó erdőgazdálkodási terv kidolgozása Helyi Építési Szabályzat megalkotásakor a környezetvédelmi szempontok térségi szinten is kiemelkedő érvényesítése (jelentős zöldterületek kijelölése, meglévő zöldterületek kiemelt védelem alá helyezése) Szemét Szemle tájékoztató környezetvédelmi kiadvány megjelentetése Állatvédelem Közvetlen önkormányzati támogatás a helyi civil állatvédő szervezeteknek Teljes körű állatösszeírás Állattartási szabályok betartatására szigorú ellenőrzések elindítása Kutyafuttató kijelölése (folyamatban) IV. Nevelés és oktatás R övid és hosszú távú programjában is a csömöri fiatalok képzésének támogatását jelölte meg legfontosabb célként az önkormányzat. Az óvodai férőhelyek bővítésével sikerült elérni, hogy hosszú idő után ne legyen helyhiány, Csömörön mindenkit felvehessenek óvodába. Bevezetésre került az alanyi jogon járó bölcsődei támogatás. Az általános iskola és a zeneiskola folyamatos fejlesztését az államosítás után is vállalta az önkormányzat. A középiskolás és egyetemista, főiskolás csömöri diákok, illetve ősztől általánosan már minden helyi fiatal országosan egyedülálló ösztöndíj- és nyelvtanulási támogatásban részesül. Nevelés, óvoda Bölcsődei elhelyezés támogatása minden csömöri család számára alanyi jogon Laky utca óvoda bővítése (elnyert európai uniós pályázati támogatásból) Mobil óvoda telepítése az óvodai férőhelyek növelése érdekében (Kacsóh P. u.) Kacsóh Pongrác utcai óvoda felújítása A közlekedésbiztonság növelése az óvodák környékén (gyalogátkelőhelyek, járdák, parkolók, térköves kiemelések) Szülők kérdőíves véleményfelmérése Óvodai udvari játszóeszközök korszerűsítése, felújítása Oktatási szakértő biztosítása az óvoda számára Új pedagógusi-szakmai státuszok létrehozása az óvodában Óvodai nemzetiségi nevelési program elindítása szlovák és német csoporttal (szlovák és német nemzetiségi önkormányzatok kezdeményezésére) Mobil óvoda fűtésének korszerűsítése Egészségesebb óvodai étkeztetés bevezetése mellett az óvodai étkeztetés díjának 25%-kal történő csökkentése 8

9 Oktatási intézmények Szülők kérdőíves véleményfelmérése Német nemzetiségi oktatás bevezetése az általános iskolában (német nemzetiségi önkormányzat kezdeményezésére) Úszásoktatás és erdei iskola támogatása Pedagógusok térségi viszonylatban magas bérszínvonalának fenntartása Szolgálati lakás biztosítása a nyelvtanárok számára Oktatási szakértő biztosítása és általános iskola számára Krammer Band zeneiskolai együttes támogatása Új szakmai státuszok létrehozása, az államosítás után megbízási szerződéses szakmai segítségek biztosítása az iskolában Általános iskolai és zeneiskolai intézményi tanács létrehozása (az országban elsőként, ami a későbbiekben kötelező lépésként törvénybe iktattak) Önkormányzati vállalás az iskola államosítását követően az intézmények működtetésére, a technikai személyzet biztosítására (általános iskola és zeneiskola) Általános iskola informatikai oktatásának fejlesztése az eszközpark teljes körű korszerűsítésével Általános iskola épületének folyamatos bővítése, felújítása Iskolai ebédlő korszerűsítése és bővítése Diákok sportolási lehetőségeinek bővítése (sportcentrum, nonprofit sport kft.) Zeneiskola tetőszerkezetének teljes cseréje Zeneiskola nyílászáróinak cseréje Reggeli és délutáni közlekedésbiztonsági járőrszolgálat az iskolába vezető gyalogátkelőhelyeknél (korábban bevezetett szolgáltatás fenntartása) Major úti iskola előtt új típusú, biztonságos parkoló rendszer kialakítása Szülői parkoló építése az iskola udvarán Egészségesebb iskolai érkeztetés bevezetése mellett az iskolai étkeztetés díjának 25%-kal történő csökkentése Általános iskolát befejezett csömöri fiatalok képzésének támogatása Szociálisan rászoruló diákok ösztöndíj-támogatásának fenntartása Középiskolások idegennyelv-tanulási támogatásának újbóli bevezetése Állami Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogramban való részvétel fenntartása Felsőoktatásitandíj-támogatási program a tehetséges csömöri fiatalok számára Csömöri fiatalok alanyi jogon járó idegennyelvtanulásának támogatása őszi bevezetés (országban egyedülálló program) Önkormányzati intézményekben a csömöri egyetemisták, főiskolások gyakornokként való foglalkoztatása 9

10 V. Kultúra, közösségi élet kulturális és közösségi élet területén két fontos változás történt. Az egyik, hogy az új vezetésű A művelődési ház az összes korábbi érték megtartása mellett minden addiginál nagyobb teret adott a lakossági és közösségi kezdeményezéseknek, amivel még színesebb a nagyközségben a programválaszték. A másik, hogy az önkormányzat támogatásával állandó színtársulat kezdte meg működését, amivel Csömör a térségi élet kulturális központja lett től rendszeres színház megvalósítása az Éless-Szín társulatával A Légy ott programfüzet megalkotása, negyedévenkénti kiadása és ingyenes eljuttatása a csömöri háztartásokba Hagyományos nagy kulturális és közösségi rendezvények évről évre történő ismételt megrendezése: hájastészta-fesztivál, falunapok, szüreti mulatság, karácsonyváró stb. Csömöri Fúvóstalálkozó rendezvény elindítása a zeneiskolával Új kulturális kezdeményezések támogatása a művelődési házban: tánctanfolyamok, gyerekszínházak, népek estéi, művház terasz, helyi alkotóművészek állandó kiállítása, neves színészek önálló estjei stb. Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat kiemelt támogatása, önálló székhelyként szolgáló épület további biztosítása Újonnan megalakult Csömör Német Nemzetiségi Önkormányzat kiemelt támogatása Csömöri civil, kulturális szervezetek anyagi támogatása a Csömöri Kulturális Közalapítványon keresztül Egyházzenei kórustalálkozó és adventi hangverseny támogatása Úrnapi virágszőnyeg Csömörön című kiadvány megjelentetése és finanszírozása a római katolikus egyházközséggel közösen Lakossági kezdeményezésre létrejött településrészi közösségi események támogatása: Béke téri esték, Középhegyi piknik Lokálpatrióta helytörténeti-helyismereti civil klub elindításának támogatása Csömöri vásári élet mint közösségi események elindítása (pl. bolhapiac, karácsonyi vásár), illetve támogatása (termelői piac) Intézményi, szervezeti fejlesztések Új művelődési ház igazgató választása nyílt pályázaton keresztül Új státusz biztosítása a Sinka István Könyvtár számára Művelődési ház honlapjának megújítása Sinka István Könyvtár multimédia-fejlesztésének támogatása Petőfi Sándor Művelődési Ház felújítása (színházterem, színpad, fűtéskorszerűsítés, nyílászárók cseréje, lábazat felújítása, színpad, öltöző kialakítása) és bővítése új termekkel (táncterem, klubterem) Közösségi intézmények előtti közterület-fejlesztések, parkolók építése 10

11 VI. Egészségügy, szociálpolitika Jóllehet, a testület e téren végzett munkáját az utóbbi másfél évben már az új csömöri egészségügyi központ tervezése uralta, azért emellett számos olyan új fejlesztés vagy már meglévő gyakorlat újragondolása megjelent, melyek nélkül ez a szektor sem tudna teljes lenni, egészségesen működni. Ingyenes, többrétű egészségügyi szűrés biztosítása Magas szociálpolitikai támogatás biztosításának folytatása az idősek és nehéz körülmények között élő családok megsegítésére Idősek karácsonya támogatása Szépkorúak gesztusértékű támogatása, köszöntése Ingyenes, többrétű egészségügyi szűrés biztosítása Az állami talajterhelési díj megemelkedése miatt külön támogatás nyújtása a rászorulók számára Kisebb felújítások az orvosi rendelőkben Anyagi támogatás a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház gyermekosztálya számára Defibrillátor (újraélesztő készülék) vásárlása a Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére További támogatás nyújtása a helyi védőnői státusz betöltéséhez Semmelweis-napi rendezvény megszervezése az egészségügyi dolgozók munkájának elismeréseként A szociális rászorultság alapos vizsgálatával a valóban rászorultak segítése Bölcsődei elhelyezés támogatása minden csömöri család számára Szociális Alapszolgáltatási Központ tárgyi eszközeinek fejlesztése Új egészségügyi központ megvalósításának megkezdése Új egészségügyi szolgáltatások bevezetésének előkészítése 11

12 VII. Nemzeti öntudat erősítése Az egészséges helyi közösség alapja az együvé tartozás érzése, mind helyi, mind nemzeti szinten. Ezeket igyekezett erősíteni az önkormányzat az elmúlt négy évben. Településünk különlegessége a többnemzetiségű helyi közösség, amely értékeit igyekeztünk a legszélesebb körben bemutatni, akárcsak a lokálpatriotizmust, a faluhoz kötődést erősítő helyi természeti értékeket kiadványokon és közösségformáló rendezvényeken keresztül. Az aradi vértanúk emlékére mécsesgyújtás hagyományának megteremtése Nemzeti ünnepeink színvonalas és méltó megünneplése Gloria Victis-emlékmű létrehozásának anyagi támogatása Állampolgári eskütételek színvonalas megtartása Pest megye legnagyobb szlovák hagyományőrző rendezvénye, a Tollfosztó megrendezésének támogatása Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényeinek támogatása Zsidó temető önkéntesek általi rendbehozatalának támogatása Itt élő, más országból származó családok bemutatkozási lehetőségeinek biztosítása az önkormányzati intézményekben Testvértelepülési kapcsolatok fenntartása, ápolása Torockó-nap szervezése a 15 éves testvértelepülési kapcsolat megünneplésére 12

13 Helyi értékek megőrzésére és megismertetésére irányuló programok megvalósítása, támogatása Csömör kincsei kiadvány és programsorozat Csömöri kerékpáros körtúra Csömöri csatangoló országos gyalogos teljesítménytúra Csömöri receptek brossúra megjelentetése Csömör-logó bevezetése Úrnapi Virágszőnyeg Csömörön c. könyv megjelentetése a római katolikus egyházzal közösen A lokálpatriotizmus és nemzeti öntudat erősítésére nemzeti színű és Csömör-zászló ingyenes biztosítása a községben élők számára. Gyalogos és kerékpáros körtúra útvonal kijelölésének megkezdése Kisebb helyi közösségek, településrészek rendezvényeinek támogatása (Béke téri esték, Laky-parki piknik) A közösség ismert, méltán tisztelt személyiségei emlékének ápolása rendezvényekkel, emléktábla- és kopjafaállításokkal Csömör bolt megnyitása Csömöri termelők, alkotók megjelenési lehetőségeinek támogatása Csömör Községért Emlékérem átadási lehetőségének kiterjesztése a helyi civil szervezetekre, csoportokra VIII. Közbiztonság A z önkormányzat egyértelmű célja az volt, hogy a közbiztonság terén érezhető javulást érjen el a négyéves ciklusban. Ennek két fő eleme volt, a hatékonyabb működéshez szükséges eszközvásárlások és az emberierőforrás-fejlesztések. Előbbiben a legnagyobb lépést egyértelműen a legkorszerűbb térfigyelő kamerák telepítése és üzemeltetése jelentette, utóbbinál ilyet nehéz kiemelni: mind a polgárőrséggel, mind a rendőrséggel, illetve a közbiztonsági védelmet ellátó vállalkozásokkal nagyon szoros lett az együttműködés, és intenzív a támogatás. A kettő együttese azt eredményezte, hogy Csömörön számottevően javultak a közbiztonsági mutatók. Teljesen új elem az Önkéntes Tűzoltó Egyesület megjelenése, mellyel teljes lett a csömöri vagyon- és személybiztonság. Új mezőőri autó vásárlása A rendőröknek szolgálati lakás biztosítása és rendőrautó vásárlása Körzeti megbízotti iroda eszközbeszerzésének támogatása Térfigyelő kamerarendszer kiépítése és működtetése napi 24 órában Rendszámfelismerő kamera megvásárlása Rendőrségi informatikai eszközfejlesztés Csömöri Polgárőrség eszközfejlesztése Állandó éjszakai kamera-megfigyelő ügyelet biztosítása Közrend fenntartásának segítése a Relic-Őr Kft.-vel kötött szerződéssel Közbiztonsági mutatók jelentős javulása Helyi katasztrófavédelmi intézkedési terv megalkotása Csömöri Polgárőrség anyagi támogatása, iroda létrehozása Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület támogatása 13

14 IX. Kapcsolat a lakossággal, kommunikáció A z önkormányzat ahhoz, hogy a legtöbb csömöri lakoshoz a megfelelő információ eljuthasson, igyekezett a lehető legtöbb kommunikációs eszközt és csatornát kihasználni. Ezek nagyon sokfélék, gyakran egybe is olvadnak, de talán meg tudjuk fogalmazni a három legfontosabb területet: a hagyományos eszközök megújítása és új eszközökkel való bővítése; új, a modern kor elvárásainak megfelelő elektronikus kommunikáció fejlesztése; illetve a lakosság bevonása különböző fórumokon, rendezvényeken. Csömöri Hírmondó megújítása Teljes körű, részletes és objektív beszámolók a képviselő-testületi ülésekről Csömöri arcok új rovat, mely helyi, civil embereket mutat be Az Éless-Szín művészeivel készült beszélgetések Önálló sportrovat A központi kulturális eseményekről színes képes beszámolók Állandó programfüzet a Légy ott negyedéves magazin létrehozása Szemétszemle kiadvány megjelentetése Hírmondó Plusz információs szórólap szerkesztése Csömör-térkép kiadása Helyi adattár további megjelentetése Helyi Hírek körzeti újságban Csömör rovat szerkesztése Önkormányzati honlap megújítása Ügyfélbarát új struktúra Egyszerű információelérés és -keresés Önkormányzati és polgármesteri hivatali tartalmak megkülönböztetése Naponta többször frissülő tartalom Naptárfunkció, amelyben minden helyi program szerepel Közérdekű információk megjelentetése Új kommunikációs eszközök bevezetése Facebook/Csömör aktuális létrehozása annak érdekében, hogy a legfontosabb és legfrissebb információk azonnal elérhetőek legyenek Településfejlesztési fórumok rendezése Csömör egészét érintő kérdésekben Településrészi fórumok megtartása, a fejlesztésekben érintett lakók bevonásával Képviselői településkörzetek kialakítása Közvélemény-kutatások megvalósítása Új, a településképhez illeszkedő hirdetőtáblák telepítése a forgalmas helyekre Csömör TV, településnépszerűsítő internetes magazin elindítása 14

15 X. Gazdálkodás, hivatali működés, törvényesség Végére hagytuk, de talán a legfontosabb önkormányzati terület, hisz ez adja a fejlesztések hátterét ben önkormányzatunk kétmilliárdos adósságot vett át elődeitől, amelyből több mint 600 millió forintot fizettünk vissza saját erőből. A költségvetésben mintegy 150 millió hiány volt, ma már az egyenleg jócskán pozitív. Versenyeztetünk, amellyel kedvezőbb árú vagy adott esetben magasabb színvonalú fejlesztések valósultak meg. A jelentős önkormányzati pozitív mérleg pedig tervezhetővé tette a közép és hosszú távú beruházások ütemezését. Törvényes és szabályszerű önkormányzati működés helyreállítása Racionális és stabil gazdálkodás, költséghatékony szakmai működtetés Korábbi hitelek korrekt törlesztése, visszafizetése Polgármesteri hivatal működési költségeinek racionalizálása Adóbevételek jelentős növelése Közterület-használati díjak begyűjtése Pályázati lehetőségek folyamatos figyelése, pályázatok írása Vállalkozói ajánlatok valódi versenyeztetése A csömöri intézményekben egyre több helyben lakó, csömöri munkavállaló alkalmazása Helyi szakemberek működése a képviselő-testület szakmai bizottságaiban A korábban szabálytalanul működő önkormányzati cégek, alapítványok felszámolása Az alapellátást biztosító önkormányzati intézmények kiszámítható működtetése Az általános iskola és zeneiskola önkormányzati működtetetése az iskolaállamosítás után is Járási kirendeltség létrehozása Csömörön Kihelyezett építéshatósági munkatárs biztosítása a polgármesteri hivatal épületében Magyar Agrárkamara Gazdálkodói Információ Szolgálatának csömöri irodahelyiség biztosítása A civil önkormányzat között összesen 605 millió forint hitelt fizetett vissza, így nulla forint adóssággal, pozitív mérleggel zárja közötti ciklusát. Közösségi tér- és közterület-fejlesztési program Fejlesztési tervek összefoglalása I. Közösségi terek fejlesztése 1. Intézmények 2. Parkok, játszóterek 3. Rekreációs-szabadidős terek Kapcsolódó fejlesztések I. 1 2*: Miénk itt a tér! Közterület-fejlesztési program Padok, ivókutak, játszó- és sporteszközök telepítése Közösségi rendezvények számának és jellegének bővítése Virtuális és valódi közösségi érintkezés összekapcsolása: ingyenes internetelérési lehetőség biztosítása a közösségi tereken Kapcsolódó környezetvédelmi fejlesztések I.3*: Külterületi illegális hulladéklerakás felszámolása Erdőkben teljes tarvágások megakadályozása Építési tilalmak elrendelése, helyi építési szabályozás szigorítása Szabályos bányarekultiváció elindítása Szelektív hulladékgyűjtés folyamatos fejlesztése * A kapcsolódó fejlesztések részletes kifejtését a Kulturális és közösségi élet fejlesztése és a Környezetvédelmi fejlesztések című programterv tartalmazza. Megjegyzések a fejlesztéseket összefoglaló táblázathoz: A jelenlegi terv a korábbi kapcsolódó fejlesztési tervek módosított, kiegészített változata. A megvalósítás konkrét dátumát az egyes fejlesztések szöveges részeiben, zárójelben jelöltük. Az első oszlopban normál betűvel jelöltük a már megvalósult fejlesztéseket, kövér betűvel a tervezett fejlesztéseket. Önerő, állami vagy európai uniós pályázati forrás, egyéb nemzetközi forrás: a már nem megvalósult eseteket leszámítva a forrás természetesen csak tervezettnek tekinthető, így azok vagy azok egyes elemeinek megvalósulása természetesen bizonytalan. A táblázatban szereplő fejlesztési összegek millió forintra felfelé kerekített összegek. A fejlesztések részletes táblázatát a oldalon találja. 15

16 I.1. Intézmények I.2. Parkok, játszóterek Fejlesztés Forrás Becsült költség (2013. évi áron, bruttó) Művelődési ház Jelentősebb felújítások és fejlesztések: I. ütem (2013) Jelentősebb felújítások és fejlesztések: II-III. ütem nagyterem fűtéskorszerűsítés technikai eszközfejlesztés új közösségi helyiségek büfé-kávézó kistermek öltöző ingatlanvásárlás Kapcsolódó fejlesztés: Hősök terén forgalomlassítás Sportcsarnok Jelentősebb felújítások és fejlesztések: I. ütem (2013) Jelentősebb felújítások és fejlesztések: II. ütem: küzdőtér tetőfelújítás fűtés és szellőzés korszerűsítése új sporthelyiségek öltözőhelyiségek felújítása technikai eszközfejlesztés parkosítás kondipark Kapcsolódó fejlesztés: új szabadtéri sportközpont Szociális Alapszolgáltatási Központ Kisebb felújítások eszközfejlesztés új közösségi helyiség kialakítása Könyvtár Eszközfejlesztés (I. ütem: 2011.) Eszközfejlesztés (II. ütem) Hagyományőrző közösségi intézmények Szlovák Ház felújítása és bővítése Falumúzeum létrehozása (ingatlanvásárlás és -felújítás) Laky-villa Védett műemléki felújítás és közösségi-kulturális funkció kialakítása Óvoda Laky u. óvodabővítés, udvarkorszerűsítés (2013); parkoló kialakítása Kacsóh P. u. jelentősebb felújítások- I. ütem korszerűsítések mobilóvoda telepítése (2013) fűtés korszerűsítés udvar felújítása új funkciójú helyiségek kialakítása-bővítése Kapcsolódó fejlesztések: gyalogátkelőhely kialakítása (Kacsóh P. u.), forgalomlassító közlekedési beavatkozások Iskola ebédlő- és tanterembővítés- I. ütem: (2013) udvarkorszerűsítés ( ) folyamatos önk. önerős tanterembővítések és felújítások teljes körű épületfelújítás Kapcsolódó fejlesztések: parkolóbővítés és -átalakítás, forgalomlassító közlekedési beavatkozások, sportcsarnok felújítása, szabadtéri sportközpont létrehozása Zeneiskola tető teljes felújítása és belső tatarozás (2012) udvar felújítása eszközfejlesztés nyílászárók cseréje Kapcsolódó támogatás: Krammer Band támogatása Bölcsőde építése lakossági igényfelmérés Egészségügyi központ építése Kapcsolódó fejlesztés: régi egészségügyi ingatlanok egy részének lakássá történő átalakítása, majd értékesítése Döntően önk. önerő Kisebbrészt állami pályázatok : 50% Állami pályázat és vállalkozói támogatás: 50% Döntően önk. önerő Kisebb részben állami pályázatok Részben EU-pályázat (30%), részben önkormányzati önerő (70%) Részben önk. önerő (50%) Részben állami, EU vagy szlovák állami pályázat (50%) Döntően állami vagy EU-pályázat Kisebb részben önk. önerő Részben európai uniós és állami pályázatok (50%), Részben önk. önerő (50%) Kisebb részben szülői hozzájárulások (udvarkorszerűsítés, kisebb felújítások) Döntően állami vagy EUpályázati forrás (teljes felújítás) Részben önk. önerő Kisebb részben szülői hozzájárulás (udvarkorszerűsítés, kisebb felújítások) Döntően állami vagy EU-pályázat Kisebb részben önk. önerő Döntően önk. önerő Kisebb részben állami támogatás évi 8 12 millió Ft + ingatlanbővítés: 15 millió Ft (Ebből önk. összesen: 40 millió Ft, év: 28 millió Ft ) 95 millió Ft (Ebből önk.: 40 millió Ft, év: 15 millió Ft ) 15 millió Ft (Ebből önk.: 12 millió Ft, év: 12 millió Ft ) 4 millió Ft (Ebből önk.: 2,5 millió Ft, év: 2 millió Ft ) 75 millió Ft (Ebből önk.: 25 millió Ft, év: 25 millió Ft ) 150 millió Ft (Ebből önk.: 15 millió Ft, év: 15 millió Ft ) 160 millió Ft (Ebből önk.: 60 millió Ft, év: 30 millió Ft ) 400 millió Ft (Ebből önk.: 70 millió Ft, év: 60 millió Ft ) 32 millió Ft (Ebből önk.: 32 millió Ft, év: 7 millió Ft ) 350 millió Ft (Ebből önk.: 35 millió Ft, év: 35 millió Ft ) 365 millió Ft (régi ingatlanértékesítésből származó bevétellel kb. 35 millió Ft csökkentett összeg) (Ebből önk.: 340 millió Ft, év: 340 millió Ft ) Nagy S. Szabadság úti park építése (2012) 4 millió Ft (Ebből önk.: 4 millió Ft) Hunyadi u. játszótér építése (2012) Kapcsolódó fejlesztés: kispálya 5 millió Ft (Ebből önk.: 5 millió Ft) Laky-park és játszótér építése (2013) 14 millió Ft Kerítésépítés, közvilágítás (Ebből önk.: 14 millió Ft Települési alközpont kialakítása év: 2 millió Ft ) Majorszegi patakátjáró sétány ( ) parkosítás, járdaépítés Majorszegi játszótér építése (2014) települési alközpont kialakítása Ófaluban játszótér építése terület kijelölése folyamatban Béke téri park céges együttműködés 5 millió Ft (Ebből önk.: 5 millió Ft év: 4 millió Ft ) 8 millió Ft Ingatlanvásárlás: 7 millió Ft (Ebből önk. összesen: 15 millió Ft év: 15 millió Ft ) 5 millió Ft (Ebből önk.: 5 millió Ft év: 5 millió Ft ) 12 millió Ft (Ebből önk.: 12 millió Ft év: 12 millió Ft )

17 I.2. Parkok, játszóterek I.3. Rekreációs-szabadidős terek II.1. Útfelújítások, útépítések főutak, településközponti utak Fejlesztés Forrás Becsült költség (2013. évi áron, bruttó) Móricz Zs. utca alatti játszótér? szabályozási terv kialakítása lakossági együttműködés, véderdő telepítése Régi játszóterek felújítása I. ütem (Kossuth L. u., Csalogány u.) II. ütem (Horgásztó, Corvina tér) Kapcsolódó fejlesztés: Bulgárkert felújítása Kispálya felújítása és fejlesztése (2012) Kapcsolódó fejlesztés: Hunyadi u. játszótér Pataksétány kialakítása (Ulicska Szabadság út)- I. ütem Ulicska felújítása (Árpád u. Petőfi u.) I. ütem (2013) Pataksétány kialakítása (Szabadság út Jókai u.) II. ütem: Ulicska felújítása (Petőfi u. HÉV-aluljáró, Árpád u. Bicskei Gy. u.) III. ütem parkosítás, területrendezés, közvilágítás fejlesztése, térfigyelő kamera kihelyezése Bulgárkert fejlesztése pumpapálya, közvilágítás, ivókút, térfigyelő kamera, játszótér felújítása, tereprendezés Kálvária kerékpárospálya kijelölés, építés I. ütem kijelölés, építés II. ütem Laky-park szabadidő- és sportcentrum létesítése helyszín kijelölése, Laky-park települési alközpont végleges megtervezése Pihenő- és turisztikai erdők kialakítása Kálvária (ingatlanvásárlással 2012) Patakforrás völgye (ingatlanvásárlással 2013) Szedervölgyi-erdő Lukácsi-erdő és környéke Majorszegi (ingatlanvásárlással) Kilátó építése építési tilalom elrendelése, helyi építési szabályozási rendelet módosítása Szabadtéri sportcentrum építése atlétikai pálya teniszpálya labdarúgópálya szabadtéri kondipark általános iskola fejlesztése Strand építése I II. ütem (horgásztó vagy zöld mezős beruházás) Csömöri körtúra (gyalogos és kerékpáros körtúra kijelölése táblákkal) I II. ütem Laky u. (3. számú) bekötő út építése út- és szegélyépítés, autós híd építése, gyalogoshíd és gázló építése, közvilágítás kiépítése (belterületi szakaszon), körforgalom építése, gyalogátkelőhelyek kialakítása, gyalogjárda építése (belterületi szakaszon) Kapcsolódó fejlesztés: Laky-park települési alközpont kialakítása Major út Jókai út Rákóczi út felújítása (Major u. felújítása I. ütem (2013) Jókai u. felújítása II. ütem (2013), Rákóczi u. felújítása III. ütem forgalomlassítás, gyalogátkelőhelyek kialakítása, térkő kiemelés, parkolóhelyek kialakítása, mini körforgalom szélesítése) Szabadság út felújítása (Szabadság út felújítása, Gorkij fasor-béke tér-i. ütem (2013), Béke tér felújítása- II. ütem (2013), Hősök tere forgalomlassítása III. ütem: Szabadság út felújítása, Béke tér Ferenc u. IV. ütem forgalomlassítás, gyalogátkelőhelyek kialakítása, úteltolások, parkolóhelyek kialakítása, térkőkiemelés, vízelvezető árkok felújítása Kapcsolódó fejlesztés: Béke tér felújítása, Szabadság úti kerékpárút építése Árpád utca felújítása Bulgárkert Szabadság út I. ütem (2013) Szabadság út Deák F. u. II. ütem: újraaszfaltozás szegélyfelújítás vízelvezető árok felújítása. Kapcsolódó fejlesztés: Árpád utca útfelújítása Petőfi utca felújítása újraaszfaltozás, szegélyfelújítás, vízelvezető árok felújítása Kistarcsai út Erzsébet u. forgalomlassító közlekedéstechnikai beavatkozások: fekvőrendőrök, táblázások (2013) Kapcsolódó fejlesztés: r ómai katolikus templom előtti közterület-rendezés Főutak parkosítása Virágok ültetése, virágládák elhelyezése, padok és szeméttárolók kihelyezése, ivókutak elhelyezése Kakastelep Zrínyi u., Kinizsi u., Dobó u., Tinódi u. (Bitskey u. Kinizsi u. között) Út- és szegélyépítés vízelvezető árok építése Civil szervezeti hozzájárulás Egyesületi hozzájárulás Nagyrészt önk. önerő Kisebbrészt állami pályázat és vállalkozói támogatás (labdarúgópálya) EU-pályázati támogatás Nagyrészt EU-támogatás, kisebb részt önk. önerő 5 millió Ft, Ingatlanvásárlás: 7 millió Ft (Ebből önk. összesen: 12 millió Ft, év: 12 millió Ft) 6 millió Ft (Ebből önk. összesen: 6 millió Ft év: 6 millió Ft) 1 millió Ft (Ebből önk.: 1 millió Ft) 18 millió Ft (Ebből önk.: 17 millió Ft év: 8 millió Ft) 5 millió Ft (Ebből önk.: 5 millió Ft év: 4 millió Ft) 3 millió Ft (Ebből önk.: 2 millió Ft év: 2 millió Ft) 15 millió Ft (Ebből önk.: 15 millió Ft év: 15 millió Ft) 25 millió Ft Ingatlanvásárlás: 37 millió Ft (Ebből önk. összesen: 62 millió Ft év: 30 millió Ft) 155 millió Ft (Ebből önk.: 95 millió Ft év: 95 millió Ft) 45 millió Ft (Ebből önk.: 45 millió Ft év: 45 millió Ft) 5 millió Ft (Ebből önk.: 5 millió Ft év: 5 millió Ft) Útépítés: 1 milliárd 70 millió Ft Földterület kisajátítása és építési tervek: 190 millió Ft Körforgalomhoz tervdokumentáció és közműkiváltások: 20 millió Ft (Ebből önk.: 210 millió Ft) 90 millió Ft (Ebből önk.: 90 millió Ft év: 60 millió Ft) 85 millió Ft (Ebből önk.: 85 millió Ft év: 42 millió Ft) 40 millió Ft (Ebből önk.: 40 millió Ft év: 12 millió Ft) 15 millió Ft (Ebből önk.: 15 millió Ft év: 15 millió Ft) 2 millió Ft (Ebből önk.: 2 millió Ft) 15 millió Ft (Ebből önk.: 15 millió Ft év: 14 millió Ft) 40 millió Ft (Ebből önk.: 40 millió Ft év: 40 millió Ft) 17

18 II.2. Útépítések fejlesztendő településrészek II. 3. Járda- és kerékpárút-építési program II. 4. Közösségi intézmények előtti közterület-rendezések II. 5. Buszmegállók fejlesztése 18 Fejlesztés Forrás Becsült költség (2013. évi áron, bruttó) Majorszegi Vilma u. (Major út Viola u. közötti szakasz) (2012), Csömöri út (2013), Bekötőút (M0-s szervizút Csömöri út közötti szakasz) (2013) Ibolya u., Asztag u.: út- és szegélyépítés, vízelvezető árok építése Szent László utca út- és szegélyépítés vízelvezető árok építése csatornaközmű kiépítése (Kálvária utca) Középhegy Laky-sarok Középhegyi út (Búzavirág u. Harangláb), Szedervölgyi út (Tücsökdombig), Rét utca (Páva u. 3. sz. bekötőút), Vadkerti Zs., Géza fejedelem u., Könyves Kálmán u. út- és szegélyépítés útstabilizálás aszfaltozás Hőstelep Újtelep Erkel F. u., Kölcsey F. u. út- és szegélyépítés vízelvezető árok építése Körmendi Sármány u., Körmendi u. (Sármány utcáig) út- és szegélyépítés vízelvezető árok építése Lakossági hozzájárulás (tervdokumentáció) Bp. XVI. kerületi önkormányzat 86 millió Ft (Ebből önk.: 66 millió Ft év: 26 millió Ft) 29 millió Ft (Ebből önk.: 29 millió Ft év: 29 millió Ft) 60 millió Ft (Ebből önk.: 60 millió Ft év: 60 millió Ft) 45 millió Ft (Ebből önk.: 45 millió Ft év: 45 millió Ft) 22 millió Ft (Ebből önk.: 22 millió Ft év: 22 millió Ft) 2 millió Ft (Ebből önk.: 2 millió Ft) 5 millió Ft (Ebből önk.: 5 millió Ft, év: 4 millió Ft) 15 millió Ft (Ebből önk.: 15 millió Ft, év: 7 millió Ft) 12 millió Ft (Ebből önk.: 12 millió Ft, év: 12 millió Ft) Vilma u. akadálymentes járda (Összefogás Rehabilitációs Központ előtt) (2011) Kapcsolódó fejlesztés: Vilma utca útépítése Széchenyi úti járda felújítása Hősök tere Hegyalja u. közötti szakasz I. ütem (2012) Rozmaring u. Mezőgazd. bolt között - II. ütem Mezőgazd. bolt Hegyalja u.- III. ütem Árpád u. járda felújítása Szabadság út Bulgárkert- I. ütem (2013) Szabadság út Deák F. u.- II. ütem Kapcsolódó fejlesztés: Árpád utca felújítása Erzsébet u. járda felújítása (Szabadság út Patakhíd közötti szakasz) Kapcsolódó fejlesztés: római katolikus templom előtti közterület-rendezés Kossuth L. u. járda felújítása 15 millió Ft (Ebből önk.: 15 millió Ft, év: 15 millió Ft) Jókai úti járda felújítása Kapcsolódó fejlesztés: Jókai út felújítása Major úti járda- és kerékpárút és parkolók építése HÉV-átjáró MO-s szervizút szakasz- I. ütem, közvilágítás és vízvezetékrendszer kiépítésével, MO-s szervizút Vilma u., Bp. XVI. ker. szakasz- II. ütem, közvilágítás kiépítésével Szabadság úti kerékpárút építése Kacsóh P. u. Ferenc u.- I. ütem Kapcsolódó fejlesztés: Szabadság út felújítása 3-as (Rét u.) bekötő út melletti kerékpárút építése (Laky-sarok Rét u. szakasz) Kapcsolódó fejlesztés: 3-as számú bekötőút építése Kerékpáros infrastruktúra kiegészítő fejlesztése Kerékpártámaszok elhelyezése, irányjelző táblák elhelyezése, felfestések (2013 ) Összefogás Rehabilitációs Központ (járda- és útépítés (2012, 2013), lásd: II.2. Útépítések fejlesztendő településrészek és II. 3. Járda- és kerékpárút-építési program!) Temető (parkoló felújítása, Emlékmű köz útfelújítása, közvilág. fejlesztése (2012), padok felújítása) Kapcsolódó fejlesztés: református gyülekezeti ház és templom előtti közterület fejlesztése Evangélikus gyülekezeti ház és templom parkoló építése, templom előtti járda rendezése (2012), padok kihelyezése Római katolikus templom és parókia Járda- és korlátépítés, fekvőrendőr kialakítása, parkoló építése, vízelvezető árok felújítása: Erzsébet u. (2013), Szabadság út, parkosítás Kapcsolódó fejlesztés: Erzsébet utcai járdafelújítás Baptista gyülekezeti ház Parkoló építése (2013) Kapcsolódó fejlesztés: Jókai út felújítása Református gyülekezeti ház és templom Emlékmű köz rendezése, közvilágítás fejlesztése, útépítés, parkoló kialakítása Kapcsolódó fejlesztés: Temető előtti közterület rendezése Fedett buszmegállók építése fedett buszmegállók építése, pihenőpadok elhelyezése, szeméttárolók kihelyezése, járdák kiépítése, parkosítás, megállónévtáblák elhelyezése indulási oldal: Fecske u., Rét u., Rákóczi út, Petőfi u., Gorkij fasor, Béke tér, HÉV-átjáró, Örs vezér tere, Laky-park érkezési oldal: Majorszegi Vilma u. Buszmegállók fejlesztése pihenőpadok elhelyezése, szeméttárolók kihelyezése, járdák kiépítése indulási oldal: Majorszegi Vilma u. érkezési oldal: Rét u., Rákóczi u., Petőfi u., Gorkij fasor, Béke tér, HÉV-átjáró Nagyobb részben önk. önerő Kisebb részben Budapesti Közlekedési Központ, illetve BKV Evangélikus gyülekezet Római katolikus egyházközség 6 millió Ft (Ebből önk.: 6 millió Ft, év: 6 millió Ft) 85 millió Ft (Ebből önk.: 84 millió Ft, év: 84 millió Ft) 20 millió Ft (Ebből önk.: 20 millió Ft, év: 20 millió Ft) 8 millió Ft (Ebből önk.: 8 millió Ft, év: 8 millió Ft) 8 millió Ft (Ebből önk.: 5 millió Ft, év: 5 millió Ft) 5 millió Ft (Ebből önk.: 4 millió Ft, év: 1 millió Ft) 2 millió Ft (Ebből önk.: 1 millió Ft) 12 millió Ft (Ebből önk.: 11 millió Ft, év: 4 millió Ft) 1 millió Ft (Ebből önk.: 1 millió Ft) 15 millió Ft (Ebből önk.: 15 millió Ft, év: 15 millió Ft) 18 millió Ft (Ebből önk.: 18 millió Ft, év: 2 millió Ft) 2 millió Ft (Ebből önk.: 2 millió Ft, év: 1 millió Ft)

19 Köszönet Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete ezúton köszöni a nagyközség fejlesztésében, intézményi és közösségi életében fontos szerepet játszó szervezetek, intézmények és polgári közösségek közötti közreműködését. Csömör Nagyközség Önkormányzatának intézményei Népjóléti Bizottság Oktatás, Sport és Kulturális Bizottság Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság Csömör Nagyközség Polgármesteri Hivatala Csömöri Mátyás király Általános Iskola Községgondnokság Krammer Teréz Zeneiskola Nefelejcs Művészeti Óvoda Petőfi Sándor Művelődési Ház Sinka István Község Könyvtár Szociális Alapszolgáltatási Központ Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. (sportszakosztályok, önálló sportegyesületek) Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. Egyházak Csömöri Baptista Gyülekezet Csömöri Evangélikus Gyülekezet Csömör-Nagytarcsai Református Misszió Egyházközsége Csömöri Római Katolikus Egyházközség Nemzetiségi önkormányzatok Csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Civil szervezetek számú Hunyadi János Cserkészcsapat Alapítvány a Csömöri Óvoda Gyermekeiért Alapítvány a Csömöri Szociális Ellátottakért Báló Lipót Kulturális Egyesület Bukfenc és Jeromos Állat-jószolgálati Egyesület Csicsörke Néptánc Csoport Csömöri Állatvédő Civil Szervezet Csömöri Amantis Kórusegyesület Csömöri Asztalitenisz Klub Egyesület Csömöri Civil Egyesület Csömöri Érdekvédelmi Közösség Csömöri Éléskamra Csömöri Horgászegyesület Csömöri Lovas és Természetbarát Közhasznú Egyesület Csömöri Nagycsaládosok Egyesülete Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület Csömöri Polgári Liga Csömöri Polgárőr Egyesület Csömöri Szent Rita Karitasz Közösség Csömöri Vox Animi Vegyeskar Egyesület Furmicska-Tót Hagyományőrző Csoport Magyar Szentkorona Társaság Csömöri Szervezete Magyarok Szövetsége Csömöri Közössége Nyugdíjas Szabadidő Klub Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nonprofit Közhasznú Kft. Sváb Kör-Csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzat Szeretlek Csömör Szervezet Tiszta Forrás Népdalkör Turnovszky István Kertbarát Kör Under Csap Egyesület Vállalkozók Csömöri Egyesülete Vöröskereszt Helyi Szervezete Országos politikai pártok, szervezetek helyi csoportjai Nem önállan bejegyzett, öntevékeny csömöri polgárok szervezetei, közösségei Alapítványok Családsegítő Közalapítvány Csömöri Evangélikus Gyülekezet Alapítvány Csömöri Kulturális Közalapítvány Csömöri Római Katolikus Egyházközségért Alapítvány Egyenlő Esélyekért! Kiemelten Közhasznú Alapítvány Gloria Victis Közhasznú Alapítvány Krammer Teréz Zeneiskola Alapítvány Lámpás 92 Kiemelten Közhasznú Alapítvány Mátyás Király Alapítvány Szebb Jövő Alapítvány Via Veritatis Közhasznú Alapítvány Felelős kiadó: Csömör Nagyközség Önkormányzata Grafika, tipográfia: Horák Ferenc Fotó: Varga Gábor (Vargosz) Nyomda: Visit Kft. Készült: 3550 példányban 19

20 Csömörön itthon vagy, ismerd meg jobban! TÁMOGATÓK: Csömör Nagyközség Önkormányzata Csömöri Sport- és Szabadidôszervezô Nonprofit kft. Csömöri Nordic Walking Csapat Baromfi bolt, Csömör Bollog János Széchenyi utcai zöldséges Uniqua Biztosító Zrt. Fo-ta Kft. Kürcsi Ôskalács gyalogos teljesítménytúra október 05. vasárnap Rajt: Csömör Sportcsarnok, Major u Cél: Csömör, horgásztó Nevezés a rajthelyszínen: rövid távra: óra között közép és hosszú távra: óra között Nevezési díj: 14 éves korig: 300 Ft felnôtteknek: 500, 700, 800 Ft ÚTVONAL 10 km-s táv: Sportcsarnok Kálvária Bulgárkert régi strand patakmeder Hôsök tere horgásztó 25 km-s táv: Sportcsarnok Kálvária Bulgárkert régi strand patakmeder Fót Öregpáskom Középhegy Hősök tere horgásztó 35 km-s táv: Sportcsarnok Kálvária Bulgárkert régi strand patakmeder Hungaroring Szt. László kilátó Hungaroring Fót Öregpáskom Középhegy Hősök tere horgásztó A túrázókat az ellenôrzô pontokon frissítôvel kínáljuk. Szeretettel várunk minden mozogni, sétálni vágyót! További információk: Bíróné Tóth Erika Tel:

Közösségi tér- és közterület-fejlesztési program 2012-2016. Fejlesztési tervek összefoglalása

Közösségi tér- és közterület-fejlesztési program 2012-2016. Fejlesztési tervek összefoglalása Közösségi tér- és közterület-fejlesztési program 2012-2016. Fejlesztési tervek összefoglalása I. Közösségi terek fejlesztése 1. Intézmények 2. Parkok, játszóterek 3. Rekreációs-szabadidős terek II. Közterületek

Részletesebben

Fejlesztési koncepció

Fejlesztési koncepció Fejlesztési koncepció Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017-ben elfogadta a 2017-2021. évi közösségi tér- és közterület-fejlesztési koncepciót. Csömör nagyközség Közösségi tér- és

Részletesebben

1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása

1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 2. Biztonságos szociális ellátás fenntartása Helyi házi szociális gondozás munkakörülményeinek javítása - gépjármű csere 3. Infrastruktúra állapotának javítása Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Fontosabb települési események, önkormányzati intézkedések

Fontosabb települési események, önkormányzati intézkedések http://csomor.hu/page/show/fontosabb-telepulesi-esemenyek-onkormanyzati-intezkedesek-71050 Fontosabb települési események, önkormányzati intézkedések Fábri István polgármester beszámolója a 2011. december

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS Tisztelettel köszöntjük Önöket!

KÖZMEGHALLGATÁS Tisztelettel köszöntjük Önöket! KÖZMEGHALLGATÁS 2016 Tisztelettel köszöntjük Önöket! A közmeghallgatás tematikája: - Polgármesteri beszámoló - Alpolgármesteri beszámoló - lakossági észrevételek válaszok - Nagycenk várossá nyilvánítása

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

2017. évi éves fejlesztési terv

2017. évi éves fejlesztési terv ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. évi éves fejlesztési terv Elfogadva: a 33/2017. (III.30.) Kt. határozattal I. BEVEZETÉS Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására

43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására 43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi- Ellenőrző-Közbeszerzési

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Dr. Palich-Szántó Olga Alapítvány - ügyfélhívó rendszer kiépítésének támogatása 0 100

Dr. Palich-Szántó Olga Alapítvány - ügyfélhívó rendszer kiépítésének támogatása 0 100 3/2015. Ök. rendelet 8/a. melléklete Kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó működési és felhalmozási célú támogatások ai 1101-41 GESZ 10400 11020 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS MARTONVÁSÁR JANUÁR 24. Csütörtök 18:00

KÖZMEGHALLGATÁS MARTONVÁSÁR JANUÁR 24. Csütörtök 18:00 KÖZMEGHALLGATÁS MARTONVÁSÁR 2019. 2019. JANUÁR 24. Csütörtök 18:00 I. Napirendi pont KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓ MEGTÁRGYALÁSA MILLIÓ FORINT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZEG-VÁLTOZÁSA

Részletesebben

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. december 14-i ülésére

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége Támogatás összege (Szerződéses érték) Támogatás célja Támogatási program megvalósítási helye Aranyi Állatotthon

Részletesebben

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete KÖZMEGHALLGATÁS 2014. Előadó: Csige Tamás polgármester Az előadás felépítése 1) Tájékoztató a 2013-ben elért eredményekről, az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

LAJOSMIZSE VÁROS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Kecskemét, augusztus 22. Basky András polgármester

LAJOSMIZSE VÁROS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Kecskemét, augusztus 22. Basky András polgármester LAJOSMIZSE VÁROS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Kecskemét, 2017. augusztus 22. Basky András polgármester LAJOSMIZSE ISZTAMBUL ÉS LONDON KÖZÖTT FÉLÚTON LAJOSMIZSE A SZAMÓCA FŐVÁROSA Lajosmizse

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.23.) számú határozata Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Ráckeve Város Önkormányzatának hatályos rendeletei január 1-jétől

Ráckeve Város Önkormányzatának hatályos rendeletei január 1-jétől Ráckeve Város Önkormányzatának hatályos rendeletei 2016. január 1-jétől M E G N E V E Z É S Az adóigazgatási feladatokat ellátó dolgozók anyagi érdekeltségéről Az önkormányzati képviselőnek, bizottsági

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

Települési jövőkép. Sárosd

Települési jövőkép. Sárosd Települési jövőkép Sárosd Problémák Szociális struktúra Kisebbség (10%) Bölcsőde hiánya Gyógyszertár szolgáltatása Hagyományőrzés, nem óvjuk történelmi értékeinket. Képzetlen munkaerő Helyi járatos busz

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések Fábri István polgármester beszámolója a 2016. november 17. 2016. december 15. közötti időszakról.

Részletesebben

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei

Részletesebben

A legutóbbi testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

A legutóbbi testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések A legutóbbi testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések Fábri István polgármester beszámolója a 2012. április 13-május 10. közötti időszakról. (Készült Csömör

Részletesebben

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések Fábri István polgármester beszámolója a 2012. november 29-december 12. közötti időszakról.

Részletesebben

Szerződés tárgya. 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft

Szerződés tárgya. 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft Ügyszám: 03/00046/2010. HIRDETMÉNY ) Ajka, Sport u. - Újélet u. közötti szakasz burkolat megerősítő felújítási 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft 2009. október

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Részletesebben

CSÖMÖR NAGYKÖZSÉG JEGYZŐJE, mint Helyi Választási Iroda Vezetője ~: 2141 Csöinöz Sza6aőság út 5. HATÁROZAT

CSÖMÖR NAGYKÖZSÉG JEGYZŐJE, mint Helyi Választási Iroda Vezetője ~: 2141 Csöinöz Sza6aőság út 5. HATÁROZAT CSÖMÖR NAGYKÖZSÉG JEGYZŐJE, mint Helyi Választási Iroda Vezetője ~: 2141 Csöinöz Sza6aőság út 5. ~: 06 (28) 544-023 ~E-rnaiü pol~i6iv~?csomor lív. Ügyiratszám: 3426/2016. Tárgy: CsömörNagyközségben kialakított

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1

KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 KÖZMEGHALLGATÁS 2017. november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 Tájékoztató Nyergesújfalu { Város Önkormányzatának 2017. évi tevékenységéről A ktsv-t

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület 2016. évi munka- és üléstervéről I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai

Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi határozatai 1/2017-172/2017 KT. határozatok zárt ülésen 173/2017. (I.12.) KT. határozat START munkaprogramra történő pályázat benyújtásáról 174/2017.

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS AMOENITAS Biatorbágyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP ÖSSZESÍTÉS 2009.

PÁLYÁZATI ADATLAP ÖSSZESÍTÉS 2009. PÁLYÁZATI ADATLAP ÖSSZESÍTÉS 2009. en elnyert adatok Ft-ban Kerékpár út építése az 55. sz. főút mentén (Szeged-) Domaszék- Mórahalom-Ásotthalom között NFÜ 240 509 832 24 050 984 216 458 848 216 458 848

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA H - 8291 Nagyvázsony, Kinizsi Pál u. 96. Telefon/fax: 88/264-011; E-mail: info@nagyvazsony.hu Szám:... / 2015. ELŐTERJESZTÉS Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő -

Részletesebben

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése 1 1. melléklet a..2014. (IV...) határozathoz A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése M e g n e v e z é s 1. Gazdasági Ellátó Központ (ÓKIG) - Pályázatok és egyéb átvett pénzeszközök

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program Aktualitások

Vidékfejlesztési Program Aktualitások Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Aktualitások Baksa Tamás Miniszterelnökség 2016. 11. 22. Kimle VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához

Részletesebben

Csömöri Hírmondó. Advent Csömörön. Elfogadták a közösségi tér- és közterületfejlesztési. koncepciót

Csömöri Hírmondó. Advent Csömörön. Elfogadták a közösségi tér- és közterületfejlesztési. koncepciót Csömöri Hírmondó információs közéleti havilap Advent Csömörön 16-17. oldal Elfogadták a közösségi tér- és közterületfejlesztési koncepciót 8-11. oldal Egész évben advent beszélgetés a Népjóléti Bizottság

Részletesebben

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2015. június 17. Közösségi Ház témák 2014. évi beszámoló Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Adózási kérdések Start

Részletesebben

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata Sorszám 1. Döntéshozó testület Döntés ideje január 24. Döntés száma 1319-2/ Támogatások közzététele () A kedvezményezettje Csengeri Lovas A célja II. Csengeri Lovasnap, a lovas versenyek, fogathajtó versenyek,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/

Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/ Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/ /polgármesteri program/ Decs, 2011, március A ciklusprogram stratégiai jellegű célokat tűz ki, amelyek megszabják az önkormányzati döntések irányát.

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSE: HAZAI GYAKORLAT

SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSE: HAZAI GYAKORLAT SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSE: HAZAI GYAKORLAT DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS POLGÁRMESTER VÁROS ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰ KÖDÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI EURÓPAI ÉS HAZAI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előterjesztés Az Egyek Nagyközség Önkormányzata 2014. harmadik negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az egyes törvényeknek

Részletesebben

Alapelvek. A rendelet célja

Alapelvek. A rendelet célja Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének 1./201B. (Vll/^.^i) önkormányzati rendelete a közművelődési feladatairól Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület

Részletesebben

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve Január 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi előzetes beszerzési terve 2.

Részletesebben

Támogatások közzététele (2009.)

Támogatások közzététele (2009.) Támogatások közzététele () Sorszám Döntéshozó testület Döntés ideje Döntés száma A kedvezményezettje A célja A összege A i program megvalósításának helye 1. január 6. 160-1/ számú megállapodás Őszülő Fények

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről * 1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi éves fejlesztési terv

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi éves fejlesztési terv ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi éves fejlesztési terv 3 I. BEVEZETÉS Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi Éves Fejlesztési Terve a 2014-2019.

Részletesebben

2018. évi eredeti előirányzat a 4/2018. (II.23.) rendelet szerint

2018. évi eredeti előirányzat a 4/2018. (II.23.) rendelet szerint 1.1. melléklet a önkormányzati rendelethez 1.1. melléklet a önkormányzati rendelethez TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcímek

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások Város Önkormányzata által 2014. évben nyújtott támogatások 1 Zala Volán Zrt. 1 270 célja Helyijárat közlekedési állami támogatás továbbadása Döntés száma/ 2 Zala Volán Zrt. 2 500 Helyijárat önkormányzati

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kommunikációs, pénzügyi, szakértői és egyéb kiadásainak évi tervezett előirányzatai

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kommunikációs, pénzügyi, szakértői és egyéb kiadásainak évi tervezett előirányzatai /2012. Ök. rendelet 6/b. melléklete Kommunikációs, pénzügyi, szakértői és egyéb kiadásainak ai 5101 Kommunikációs kiadások Hirdetés 1 778 1 778 Lakossági tájékoztató 70 809 70 809 Média kiadás 9 262 9

Részletesebben

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető 4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry

Részletesebben

2015. április 22. Humán munkacsoport

2015. április 22. Humán munkacsoport 2015. április 22. Humán munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák 3.

Részletesebben

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet 1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS 2016

KÖZMEGHALLGATÁS 2016 KÖZMEGHALLGATÁS 2016 Alpolgármesteri beszámoló BEVÉTELEK Állami támogatások Közös Önkormányzati hivatal 52 millió forint Település üzemeltetés /zöldterületek, közvilágítás, köztemető/ 19 millió forint

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

BAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN. Önként vállalt feladatok. Államigazgatási feladatok. Önként vállalt feladatok

BAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN. Önként vállalt feladatok. Államigazgatási feladatok. Önként vállalt feladatok 1. melléklet a 10/2018. (V. 30.) önkormányzati rendelethez BAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S 1 Előirányzat csop. Kiem. eir. KIADÁSOK Eredeti

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselőtestületének

M E G H Í V Ó. 2./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselőtestületének M E G H Í V Ó Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 18-án /csütörtökön/ 9:00 órai kezdettel megtartandó ülésére Az ülés helye: Zuglói Városgazdálkodási

Részletesebben

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül : AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

2013. február 6. 1/2013.(II.05.) sz. Felsőtárkány Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének

2013. február 6. 1/2013.(II.05.) sz. Felsőtárkány Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 6. Határozat: Tárgy: 1/2013.(II.05.) Felsőtárkány Község Önkormányzatával megkötött Együttműködési Megállapodás módosítási javaslatának elfogadása 2/2013.(II.05.) Felsőtárkány Roma Nemzetiségi

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott nem normatív, céljellegű működési és fejlesztési támogatások. Támogatás összege (Ft)

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott nem normatív, céljellegű működési és fejlesztési támogatások. Támogatás összege (Ft) sorszám Támogatás Kedvezményezett neve összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósításának helye 1. Alkotók e 434 000 program szervezés Luca napi játszóház 2. Alkotótábor Cered 150 000 bentlakásos

Részletesebben

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve.

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve. 3./ Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Előterjesztő: Tóth János polgármester Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve. Határozati

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 9. Napirend 2017. évi munkaterv 9. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

Nem normatív, céljellegű,működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek neve Támogatás célja Támogatás összege.

Nem normatív, céljellegű,működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek neve Támogatás célja Támogatás összege. 2007. Év Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A.. (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatás a nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatásokról Nem normatív, céljellegű,működési

Részletesebben

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft Támogatott neve Támogatott címe Támogatás forrása Támogatási döntés Támogatási cél Megvalósítás helye Működési támogatás összege Fejlesztési támogatás összege Támogatási szerződés megkötése 1. MCM- Diamant

Részletesebben

Az Albertirsa város forgalmi rendjéről szóló 21/2011. (VIII.29.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete helyébe, e rendelet 1. sz. melléklete lép.

Az Albertirsa város forgalmi rendjéről szóló 21/2011. (VIII.29.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete helyébe, e rendelet 1. sz. melléklete lép. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XI.02.) rendelete az Albertirsa város forgalmi rendjéről szóló 21/2011.(VIII.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Albertirsa Város Önkormányzatának

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve 390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási

Részletesebben

1. melléklet a../2017. (I...) önkormányzati rendelethez "1. melléklet a 4/2016. (II. 29.) önkormányzati rendelethez

1. melléklet a../2017. (I...) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 4/2016. (II. 29.) önkormányzati rendelethez . melléklet a../207. (I....) önkormányzati rendelethez ". melléklet a 4/206. (II. 29.) önkormányzati rendelethez BAJA VÁROS KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN 206. A B C D E F G H I J K L M N KIADÁSOK 2 I. Működési

Részletesebben

LÉGY OTT. programfüzet június 1 július 17. 2016. 2016. június 5. 15.00 Hősök tere

LÉGY OTT. programfüzet június 1 július 17. 2016. 2016. június 5. 15.00 Hősök tere LÉGY OTT 2016. június 5. 15.00 Hősök tere eső esetén Petőfi Sándor Művelődési Ház programfüzet június 1 július 17. 2016. 11 órától Beharangozó emődi és egri fúvósok, valamint sátoraljaújhelyi mazsorettek

Részletesebben

A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán

A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán A településről Mikóházát egy 1273-ból való rendelet tanúsága szerint Kun Erzsébet királyné adta birtokul élete fogytáig egyik hű emberének,

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI

I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 55/2012. (VII. 31.) a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló, többször

Részletesebben