Karen Marie Moning ICED

Átírás

1

2 Karen Marie Moning ICED

3 MEGNYÍLIK AZ ÉG Dani O'Malley-történet A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Karén Marié Moning: ICED Delacorte Press, 2012 Fordította: Laskay Ildikó Szerkesztette: Balikáné Bognár Mária ISBN Karén Marié Moning, 2012 Hungárián edition Cor Leonis Films Kft. Hungárián translation Laskay Ildikó Kiadja a Cor Leonis Kiadó Cor Leonis Films Kft Budapest, Váci u Telefon: Felelős kiadó: Vágási Emőke Webshop: konyvaruhaz.corleonis.hu Készült a Korrekt Nyomda Kft.-nél ( Felelős vezető: Barkó Imre ügyvezető igazgató I. RÉSZ A zene a kozmosz része. Képzeljetek el egy dallam nélküli világot. Nem énekelnek a madarak. Nem ciripelnek a tücskök. Nem mozognak a tektonikus lemezek. Tényleg csak az éneklő kövér hölgy számít. Ha ö abbahagyja... -AZ ESŐ KÖNYVE

4 ELŐSZÓ Dublin, már a legetején megnyertél magadnak Képzeljetek el egy világot, amelyik nem ismeri a saját szabályait. Nincsenek mobiltelefonok. Nincs internet. Nincs tőzsde. Nincs pénz. Nincs jogrendszer. Egyetlen éjszaka alatt elpusztult a világ népességének harmada, és napról napra több millióval nő az áldozatok száma. Az ember veszélyeztetett fajnak számít. A tündérek a távoli múltban tönkretették a saját világukat, ezért úgy döntöttek, megszerzik maguknak a miénket. Ha hinni lehet a történészeknek, Kr. e között támadtak meg minket, de mint tudjuk, a történészek sok mindenben tévednek. Jericho Barrons szerint az idők kezdete óta vannak közöttünk. O már csak tudja, hiszen egész biztos, hogy ő is azóta él itt. Hosszú időn keresztül fal választotta el egymástól a világainkat. Néhány repedéstől eltekintve szilárdan állt, főként az Unseelie-ket fogva tartó börtön. Ez a barikád mára leomlott, a börtön falai porrá mállottak. Minden tündér szabadon jár-kel, a halálos Sötét Udvar és a dölyfös Világos Udvar tagjai is. Ez utóbbiak ugyanolyan halálosak, csak jobban néznek ki. A tündér az tündér. Soha ne bízzatok egyben sem. Falánk szörnyek vadásznak ránk, és szinte lehetetlen végezni velük. Kedvenc fogásuk? Az ember. Ha ez még nem lenne elég, mindenfelé ott vannak a tündérvalóság sodródó darabkái, amelyek elnyelnek mindent, ami csak az útjukba kerül. Nehéz őket észrevenni, és aki nem vigyáz, egyenesen beléjük hajthat. Aznap éjjel, amikor leomlottak a falak, darabokra töredezett a tündérbirodalom. Egyesek szerint még az ártalmas Minden Napok Terme is megváltozott, és új portálok nyíltak a világunkra. Engem a darabkák sodródása zavar igazán. Előfordulhat, hogy az ember a saját ágyában fekszik le, de egy teljesen más valóságban ébred. Ha szerencsés, az időjárási viszonyok nem végeznek vele azonnal, és nem eszik meg a helyiek. Ha nagyonnagyon szerencsés, hazatalál. Végül. Ha szuperszerencsés, a távollétében a megszokott ütemben telik az idő. Ennyire senki sem szerencsés. Mindig tűnnek el emberek. Egyszerűen felszívódnak, és soha többé nem látják őket. Aztán vannak alakváltó Arnyak, amelyek a sötétben settenkednek, és az útjukba kerülő összes élőlényt felfalják a talajban lévő tápanyagokkal együtt. Amikor végeznek, csak annyi földet hagynak maguk után, amennyiben még egy giliszta sem lenne képes életben maradni - nem mintha azokat megkímélnék. Az ajtókon túl aknamező húzódik. Legyetek óvatosak. A szüleitek szabályai már nem érvényesek. Igenis féljetek a sötétben. És ha azt hiszitek, hogy talán egy szörny bujkál az ágyatok alatt vagy a szekrényetekben, akkor valószínűleg igazatok van. Keljetek fel, és ellenőrizzétek. Üdv a Föld nevű bolygón! Most ez a mi világunk - egy olyan világ, amelyik nem ismeri a saját szabályait. És ha van egy világ, amelyik nem ismeri a saját szabályait, akkor minden, egykor kordában tartott sötét ocsmány-ság előmászik a repedésekből, hogy elérje, amit akar, bármi legyen is az. Aki kapja, marja. Visszatértünk az őskorba. A hatalom egyenlő a joggal. A törvény kilencven százalékban a birtokláson alapul. Minél nagyobb és gonoszabb valaki, annál nagyobbak a túlélési esélyei.

5 Szerezettek fegyvert, vagy tanuljatok meg futni. Méghozzá gyorsan. Lehetőleg mindkettőt tegyétek meg. Üdv Dublinban a Falak Leomlása Után - FLU -, ahol mind azért harcolunk, hogy megszerezzük a bolygónk maradéka feletti uralmat. A tündérek élén nem áll király, sem királynő, senki sem vezeti őket. Két elmebeteg, erkölcstelen Unseelie herceg küzd egymással, hogy uralma alá hajtsa mindkét fajt. Az embereknek nincs kormányuk. Ha lenne, akkor sem hiszem, hogy hallgatnánk rá. Teljes a káosz. Dani Mega" O'Malley vagyok. Tizennégy éves. Épp most nyilvánították hivatalosan FLU l-nek ezt az évet, és Dublin utcáin lakom. A város háborús övezetté vált. Nincs két egyforma nap. És nincs még egy hely, ahol szívesebben lennék.

6 Ding-dong! A boszorkány halott (Alcím: milyen Rowena?) - Én azt mondom, fogadjuk el Mac javaslatát, és töltsük meg betonnal a termet - mondja Val. Összerándulok. Már a neve hallatán rosszul vagyok. Olyanok voltunk Mackel, mint két Mega tojás; olyan közel álltunk egymáshoz, mint a testvérek. Most egy szempillantás alatt végezne velem. Vagyis megpróbálná. Én vagyok a gyorsabb. Pontosan hogyan gondoljátok, hogy betonkeverő autókat juttatunk le az apátság alatti katakombákba? - firtatja Kat. - Arról nem is beszélve, mennyi beton kellene lezárni azt a termet. Háromszor akkora, mint Jayne felügyelő gyakorlópályája, és olyan magas a mennyezete, akár egy katedrálisnak! Igazítok a testtartásomon, felhúzom a térdem, és igyekszem nagyon csendben maradni. Begörcsölt a lábam a töröküléstől. Az apátság étkezőjében vagyok, fenn a magasban, az egyik tetőgerendán, ahol senki sem lát. Egy Snickerst majszolok, és hallgatózom. Ez az egyik kedvenc magaslati helyem, ha ki akarom deríteni a részleteket. Ügyesen mászok, gyors és mozgékony vagyok. Mivel a legtöbben még mindig gyereknek tartanak, ritkán osztják meg velem a híreket. Nem gond. Már évekkel ezelőtt tökéletesen megtanultam, hogyan avassam be saját magamat. - Akkor mit javasolsz, Kat, mit tegyünk? - kérdi Margery. -Hagyjuk a valaha teremtett legerősebb Unseelie herceget az otthonunk alatt egy kis jégkockába fagyva? Ez őrültség! - Az étkező megtelt sidhe-látókkal. A többségük egyetértően dünnyög, de ők már csak ilyenek. Azzal értenek egyet, aki épp a leghangosabban beszél. Birkák. Kémkedés közben gyakran alig bírom megállni, hogy le ne ugorjak közéjük, és ne riszáljam bégetve a hátsóm, hátha felfogják, mire akarok célozni vele. Az éjszaka nagy részét az apátságban töltöttem, várva, hogy felébredjenek és reggelizni jöjjenek. Türelmetlenül vártam, hogy azok, akik hozzám hasonlóan egész éjjel fenn voltak, megosszák a híreket a társainkkal, és megvitassák a történteket. Nekem nincs szükségem annyi alvásra, mint másoknak, de amikor végül kidőlök, jóformán hulla vagyok. Veszélyes, ha valaki ennyire elveszíti az öntudatát, ezért mindig gondosan kiválasztom, hol alszom - sok-sok zárt ajtó mögött, csapdákkal körülvéve. Tudok vigyázni magamra. Nyolcéves korom óta egyedül vagyok. - Aligha jégkocka - jegyzi meg Kat. - Maga az Unseelie király börtönözte be Cruce-t. Láttad, ahogy körbevették a földből felugró rácsok. Nincs családom. Amikor anyát megölték, Ro rávett, hogy költözzek az apátságba a többi sidhe-látó közé - mi vagyunk azok, akik látjuk a tündéreket, és már a falak leomlása előtt láttuk őket. Néhányunk sajátos képességekkel is rendelkezik. Korábban úgy gondoltuk, hogy vagyunk mi, emberek, és vannak ők, tündérek, de aztán megtudtuk, hogy az Unseelie király még valamikor nagyon régen eljátszadozott velünk, és egyesítette a vérét a hat ősi ír vérvonaléval. Egyesek szerint beszennyeződtünk, és bennünk lakozik az ellenség. Én viszont azt mondom, hogy ami erőssé tesz, az erőssé tesz.

7 Nem működik a riasztó - veti ellen Margery. - Egyikünk sem tudja, hogyan élesítsük azt a rendszert, amelyik távol tartja az embereket. És ami még rosszabb, be sem tudjuk zárni az ajtót. Mac órákon keresztül próbálta. Majdnem kiköpöm a csokit és a mogyorót, amelyet épp lenyelnék. Nem szabad így reagálnom a nevére. Valahányszor csak meghallom, magam előtt látom, milyen arcot vágott, amikor megtudta rólam az igazat. A fenébe! Tudtam, mi fog történni, ha rájön, hogy én öltem meg a nővérét. Nincs jogom elkenődni miatta. Ha tudjuk, mi következik, és mégsem teszünk ellene semmit, nincs jogunk meglepődni és dühöngeni, amikor kitör a balhé. Az univerzum egyes számú szabálya: mindig kitör a balhé. Ilyen a dolgok természete. Mindig vonzzák a balhét. - Azt mondta, hogy nem reagál rá - folytatja Margery. Szerinte a király csinált vele valamit. Barrons és az emberei is megpróbálták erővel becsukni, de hiába. Beragadt. - Jóformán bárki besétálhat - jegyzi meg Colleen. - Ma reggel odalent találtuk a Meehan ikreket. Kezüket a rácsra fonva bámultak fel rá, mintha valami angyal lenne! - És ti mit kerestetek odalent ma reggel? - kérdi tőle Kat. Colleen elfordítja a tekintetét. Szennyezett a vérünk vagy sem, nem panaszkodom, hogy sidhe-látó vagyok. Nekem vannak a legjobb képességeim. Egyetlen sidhe-látó sem tudja, hogyan bánjon velem. Szupergyors és szupererős vagyok, szuperhallásom, szuperszaglásom és piszok jó szemem van. Azt nem tudom, hogy az ízlelésem is jobb-e. Mivel más nyelvét nem próbálhatom ki, szerintem ezt sosem fogom megtudni. A szupergyorsaság a legjobb. Észrevétlenül tudok átsuhanni a helyiségeken. Ha érzékelik is az általam keltett légáramlatot, általában a nyitott ablakra fogják. Bárhová megyek, mindenhol kinyitom az ablakokat. Ezzel álcázom magam. Ha beléptek egy helyiségbe, ahol sok a nyitott ablak, figyeljetek jól az olyan légmozgásra, amely nem olyan, mintha kintről jönne. - Azért mentünk le, mert tényleg úgy fest, mint egy angyal - magyarázza Tara. - Tara Lynn, egy pillanatra se merészelj lemenni oda! - szól rá élesen Kat. - Cruce mindnyájunkat elpusztított volna, ha úgy gondolja, hogy haszna származik belőle, és ez még az előtt történt, hogy elolvasta a Könyvet és magába szívta az erejét. Most már ö a Sinsar Dubh, a tündérfaj legsötétebb, legperverzebb mágiája. Elfelejtettétek, mit tett Barbbal? Nem emlékeztek rá, hány embert mészárolt le a Könyv, amikor még nem volt teste? Most már van neki. Méghozzá az apátságunk alatt. Ti meg azt hiszitek, angyalian néz ki? Hogy jóképű? Elment az eszetek? Én nem voltam lent tegnap éjjel a katakombák alatt, ezért nem láttam a saját szememmel, mi történt. Távol tartom magam attól a személytől, akinek a nevét nem mondom ki. De hallottam a történtekről. Mindenki csak erről beszél. Haver, V'lane nem más, mint Cruce! Még csak nem is Seelie. O a legrosszabb az Unseelie hercegek közül. Alig hiszem el. Én meg csúnyán belezúgtam! Azt hittem, ő fog megmenteni mindannyiunkat, és a jó oldalon harcol, az emberek oldalán. Erre kiderül, hogy ő maga a Háború - szó szerint, az apokalipszis négy lovasának egyike, aki a testvérei (a három másik Unseelie herceg, Halál, Pestis és Éhínség) oldalán lovagolt. Igaznak bizonyultak a mítoszaink. Amikor újra együtt járták lóháton a világunkat, minden megindult a pusztulás felé vezető úton. Senki sem sejtette, hogy életben van. Úgy tudták, hogy hétszázötvenezer évvel ezelőtt megölték. Ehelyett egész idő alatt V'lane-nek adta ki magát, álcát viselt, beférkőzött a Seelie udvarba, manipulálta az

8 eseményeket, és előkészítette a legjobb alkalmat, hogy megszerezze, amit akar: az uralmat mindkét faj felett. A tündérek rendkívül türelmesek. Naná, gondolom, könnyű annak lenni, ha valaki átkozottul örökké él. Azt is hallottam, hogy egyike volt annak a négynek, aki megerőszakolta M-et (azt a személyt, akinek a nevére nem gondolok) a templomban aznap, amikor a Nagyúr rászabadította a hercegeket. És én még azt mondtam neki, hogy egy nap nekiadom a szüzességem! Csokit hozott nekem, flörtölt velem! V'lane nem más, mint Cruce. Haver. Néha csak ennyit mondhatunk. Tara dacosan állja Kat haragos pillantását. - Ez még nem jelenti azt, hogy ki akarnám szabadítani. Én csak azt mondom, hogy gyönyörű. Ezt senki sem vitathatja. Szárnya van, akár egy angyalnak. Tényleg gyönyörű. És nagyon nagy problémáink vannak. Tegnap éjjel, amikor végre mindenki eltűnt onnan, azonnal lementem a katakombákba. Átvágtam a föld alatti labirintuson, és ráakadtam a teremre, ahol egykor fogva tartották a Sinsar Dubh-t. Továbbra is ott tartjuk fogva - csak más formában. V'lane többé már nem hasonlít V'lane-re. Csapdába esett egy jégtömb közepén, amelyet világító rácsokból álló ketrec vesz körül. A feje hátravetve, a szeme színejátszó tűzben ég. Tombol, szélesre tárja hatalmas, bársonyos fekete szárnyát. Aranylóan csillogó bőre alatt ragyogó tetoválások kígyóznak. És meztelen. Ha nem láttam volna már péniszt a filmekben, aggódnék a szüzességem elvesztése miatt. - Fekete szárnyak, Tara - magyarázza Kat. - Mint a sötét mágiában. Halálos. Eddig is veszélyes volt, de most már ezerszer rosz-szabb. A királynak soha nem lett volna szabad hagynia, hogy az egész Könyvet elolvassa. Meg kellett volna állítania. - Mac szerint nem akarta, hogy a Sinsar Dubh több részre legyen osztva - szól közbe Colleen. - Aggódott, hogy két különböző helyen nem lennénk képesek féken tartani. A mindig a vállamon lógó hátizsákom zsebében matatok (az ember sosem tudhatja, mikor mire lehet szüksége, én meg állandó mozgásban vagyok), és előhúzok egy újabb Snickerst. Már megint ez az átkozott név. Az evés gyógyír a zúzódásaimra, amelyek a gyomromat érő újabb és újabb váratlan ütések miatt keletkeznek. - Akkor sem tudtuk féken tartani, amikor még csak egy helyen volt - jegyzi meg Kat. - Mert Rowena kiengedte szól Val. A történetnek ezt a részét ma reggel tudtam meg, amikor a zuhanyzóban beszélgető sidheaixokax hallgattam. Amikor a Sinsar Dubh tegnap éjjel megszerezte az irányítást Rowena felett, az illető, akit nem nevezek meg, megölte. De előtte Ro még eldicsekedett vele, hogyan engedte szabadon a Könyvet. És néhányan továbbra is arról beszélnek, hogy misét kellene tartanunk a vén kurváért! Én azt mondom, hogy a sidhe-\ix.ó\a Úrnője halott. Átkozottul hurrá! Elő a tortával és a kalapokkal! - Meggyengítette Rowenát - mondja Kat.

9 Rowena gyengének született. Hatalomra éhes boszorkánynak. - Cruce talán minket gyengít meg folytatja. Egy kis csokival a számban felsóhajtok, majd lenyelem a falatot. Az apátság új, ideiglenes vezetője és a világszerte élő sidhe-látók ideiglenes Úrnője épp most követett el egy óriási hibát. Tanultam egyet s mást attól a névtelen illetőtől, amikor még együtt töltöttük az időnket. A j/w^-birkáknak erős kézre van szükségük. Nem olyan erősre, mint Róé, aki erőszakos volt, lenézte őket, és zsarnokoskodott felettük, hanem olyan erősre, ami megakadályozza, hogy pánik törjön ki a nyájban. A pánik két fő kiváltó oka a félelem és a kételkedés. Katnek valami olyasmit kellett volna mondania: milyen jó, hogy mind sokkal erősebbek Rowenánál. Még egy gyerek is látja, mi folyik odalent. A sidhe-látók félnek. Rowena halott. Dublin elpusztult a zavargásokban, zűrzavar uralkodik, tele a város szörnyekkel. Az egyik jófiúról kiderült, hogy rosszfiú. A sidhe-látók élete túl gyorsan, túl sok szempontból változott meg, és nem tudnak megbirkózni a helyzettel. Könnyű prédájává válhatnak a legmeggyőzőbb, legerősebb vezetőnek - szóval Katnek is ilyennek kell lennie, méghozzá gyorsan. Mielőtt megelőzi valaki, aki sokkal kevésbé kedves és alkalmas erre. Mint például Margery, aki most is összeszűkült szemmel figyeli az összegyűlt sidhe-látókat, mintha lenne egy hőmérője a seggükben, és a hőmérsékletüket mérné. Egy évvel idősebb Katnél, és amíg még élt az a vén boszorkány, Ro belső köréhez tartozott. Nem fog belenyugodni egy olyan hatalomváltásba, amelyből őt kihagyják. Minden adandó alkalommal bajt fog okozni. Remélem, Kat tisztában van vele, milyen álnok tud lenni. Mindenkiben, aki mondjuk egy másodpercnél is többet tartózkodott Rowena közelében, van valami nagyon rémisztő. Én már csak tudom. Én voltam a legközelebb hozzá. Sz^f-birka-politika. Haver, de utálom őket. Ragacsos pókháló módjára hálóznak be. Imádok egyedül élni! Néha-néha mégis hiányzik az apátság. Főleg, amikor elképzelem, ahogy sütit sütnek meg ilyenek. Szundikálás közben szeretek hangokat hallani a háttérből. Nem a legmegvetendőbb dolog tudni, hogy nem vagyunk egyedül a világban, még akkor sem, ha nem értenek meg minket. Katnek igaza van: az a Sinsar Dubh, amelyiket bezárva és mágiával leláncolva tartottunk az apátságunk mélyén, semmi ahhoz képest, amelyik most rejtőzik a lábunk alatt. A baj az, hogy már nem hasonlít a Sinsar Dubh-xz. A tündérfaj legsötétebb mágiája és ereje kiszabadult egy könyv borítóinak csapdájából. Egy tündérhercegbe költözött, aki teljesen meztelenül, szárnyas dicsőségében áll ott. És ha még sosem láttatok tündérherceget, hát az valami olyan látvány, amelytől leesik az ember álla, szinte kiugrik a szeme, és összezavarodnak a gondolatai. Csak idő kérdése, mikor szabadítja ki valaki. Kat még nem is foglalkozott a legfontosabbal: sokan tudják, hogy Cruce odalent van, és túlságosan is jól ismeri a tündérfaj halálos mágiájának minden utolsó kis részletét. Tudom, milyenek az emberek. Valamennyi oldalukat láttam már. Valaki lesz olyan ostoba, hogy azt higgye, irányítani tudja Cruce-t. Valaki megtalálja majd a hozzá vezető utat a jégen keresztül. Jericho Barrons csak egyike annak a sok különböző személynek, akik évezredek óta vadásztak a Sinsar Dubh-vz. Soha egyikük sem sejtette, hol rejtőzik. Ha tudták volna, már a sötét középkorban megtámadják az apátságunkat, amikor még csak egy kezdetleges, kerek kőtorony rejtette a föld alatti városunk bejáratát. És elbontották volna, kőről kőre, amíg meg

10 nem kapják, amiért jöttek. Most már egy csomó ember és tündér tudja, hogy pontosan hol tartjuk a valaha alkotott legerősebb fegyvert. Az emberek beszélnek. Hamarosan az egész világ tudni fogja, hogy itt van. Felhorkantok, ahogy elképzelem a ránk támadó hordákat, ahogy dühöngve, fegyveresen, vadul ránk rontanak. Ezeket az ostoba í/tí^-birkákat túlságosan lefoglalja, hogy azon civakodjanak, hogyan érdemes a legjobban visszavágni, így aztán nem is jutnak el odáig, hogy lehetőségük nyíljon rá. Felsóhajtok. Kat felpillant. Visszafojtom a lélegzetem, a mellkasomhoz szorítom a térdem, és tökéletesen mozdulatlanná dermedek. Kat egy pillanat múlva megrázza a fejét, és újra a beszélgetés felé fordítja a figyelmét. Ismét felsóhajtok, csak most halkabban. Épp most követte el a második tévedését. Szembetalálkozott valamivel, amit nem tudott megmagyarázni, és úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Haver, ennyire strucc módjára viselkedik? O, igen. Csak idő kérdése. Várok néhány percet, hogy ismét belemelegedjenek, aztán kihasználom a hangzavart, és eltűzök onnan. Imádom a mozgásom. Máshogy el sem tudom képzelni az életemet. Amikor bánt valami, csak annyit kell tennem, hogy körbeszá-guldok a városon, kémkedek az összes vánszorgó csiga után, és rögtön ezerszer jobban érzem magam. Az én mutatványom a legklasszabb a világon. Szuperhős vagyok. Nem is olyan régen még úgy tudtam, én vagyok az egyetlen. Anya szerint nem hasonlítottam a többi normális kisgyerekre, aki előbb mászik, majd járni kezd. A hátamon forgolódtam, a da-gi kis ujjaimat számolgattam, és boldogan gügyögtem pelenkázás közben (sosem értettem, miért sír valaki, miközben letisztítják róla a kakit), aztán a következő fázis az volt, amit ő teleportálásnak hitt. Az egyik pillanatban még a nappali padlóján voltam, a másikban meg nyomom veszett. Aggódott, hogy a tündérek raboltak el - a Seelie-k ugyanis korábban mindig elragadták a sidhe-\&tóv.ax., ha rájuk találtak -, aztán meghallotta, hogy a kamrában matatok, és megpróbálok kinyitni egy üveg bébiételt. Krémes kukorica volt benne. Emlékszem. Még mindig szeretem. Bár nem ad valami nagy lendületet. Egy szempillantás alatt elégetem a cukorban lévő energiát.

11 Sosem jártam iskolába. Jobb, ha nem tudjátok, hogyan akadályozta meg, hogy elhagyjam a házat. Nem sok lehetőség adódik ugyanis egy olyan kölyök esetében, aki a villámnál is gyorsabb. És egyik megoldás sem elfogadható. Már nem én vagyok az egyetlen szuperhős Dublinban, és ez átkozottul bosszant, de lassan azt hiszem, talán jó is így. Kezdtem önelégült lenni. És ha az ember nem vigyáz, felületessé válhat. Ráadásul elunhatja magát. Nem jó móka mindig a legjobbnak és a leggyorsabbnak lenni. Egy kis verseny formában tart, jobban igyekszünk tőle, és nagyban játszunk. És én ilyen vagyok: nagyban játszom. Dicsőségesen akarok elmenni, fiatalon. Nem akarok apránként szétesni, megbolondulni, és ráncosán, öregen halni meg. A világunk jelenlegi állapotát tekintve nem biztos, hogy bármelyikünknek is aggódnia kellene emiatt. A legyőzendők listáját Jericho Barrons és az emberei vezetik. Hozzám hasonlóan ők is szupergyorsak és szupererősek. Bármenynyire utálom is bevallani, gyorsabbak is. De már dolgozom az ügyön. Barrons képes lekapni a puszta levegőből (Haver, miért lenne a levegő puszta? Hogy miket mondanak az emberek!), miközben turbóüzemmódban cikázom egyik helyről a másikra. Az A pontból indulok, gondolatban lefényképezek magam körül mindent, a gázra lépek, és hipphopp, a B pontban termek. Csak van néhány hátulütője a dolognak. Először is állandóan tele vagyok zúzódások-kal, mert csúcssebességgel belerohanok ebbe-abba, ugyanis a mentális térképen rögzített dolgok, például az emberek, az állatok és a tündérek, nem mozdulatlanok. Másodszor rengeteget kell ennem, hogy legyen energiám. Állandóan ennem kell. Púp a hátamon, hogy ennyi kaját kell összegyűjtenem és magammal cipelnem. Ha nem eszem eleget, elernyedek, és bizonytalanná válik a mozgásom. Szánalmas. Olyan benzintank vagyok, amelyik vagy tele van, vagy üres. Nálam nem létezik félig teli tank. Ismeritek azokat a filmeket, amelyekben töltényövet viselnek az emberek? Hát én proteinszeleteket meg Snickers csokit hordok magamnál. Minden éjszaka legalább egyszer átsüvítek a Chester'sbe - Dublin menő, föld alatti klubjába, ahol bulizni és szórakozni lehet, bármiről fantáziál is az ember, meg vadászni a halhatatlanságra, és ahol Barrons problémamegoldó embere, Ryodan a tulaj, ő vezeti a klubot -, és lekaszabolok minden odakint lebzselő tündért. Általában öt másodperc múlva megjelennek Ryodan emberei, de ennyi idő alatt sok mindenre képes vagyok. A Chester's garantálja a biztonságukat. Odabent tilos tündért ölni, bármit tesznek is. Márpedig beteges dolgokat művelnek. Embereket ölni viszont nem tilos. Ez az ügy fontos számomra, ezért állandóan megkeserítem Ryodan életét, és nem fogok leállni. Eljön az éjjel, amikor gyorsabb leszek nála, és mindegyiküket lekörözöm. És akkor kinyírom a klubban szórakozó összes tündért. A rivalizálási listám második helyén a tündérek állnak, amelyekre vadászom. Néhányuk képes teleportálni. Nem értem a dolog fizikáját. Csak azt tudom, hogy a teleportálás gyorsabb, mint az én turbómozgásom. Ez jobban aggasztana, ha nem lenne enyém a Fény kardja, annak a két fegyvernek az egyike, amelyikkel szét lehet rúgni a halhatatlan seggüket, így általában

12 békén hagynak. A másik fegyver - a lándzsa - a meg nem nevezendő illetőnél van. Megint megfájdul a gyomrom. Kibontok egy proteinszeletet, és eldöntöm magamban, hogy úgy fogok rá gondolni: Az A Személy, röviden AASZ. Akkor az agyam talán átsiklik az AASZ-szel kapcsolatos gondolataim felett, és nem érzem úgy, mintha gyomorszájon vágtak volna. Végül ott vannak az Unseelie hercegek. Korábban négy volt belőlük. Cruce már nem számít. Kettő szabadon garázdálkodik Dublinban, és már nem állnak a Nagyúr irányítása alatt, amitől még veszélyesebbek, mint eddig. Egymás ellen fordultak, és a saját fajtájukat támadják. Az a kettő nagy problémát jelent. Nemcsak teleportálni képesek, de elég rájuk pillantani, és máris vér folyik az ember szeméből. És aki szexei velük... ne tegyétek! Eleget mondtam. Már így is egész kultusz alakul ki körülöttük. A birkák mindig új pásztor után néznek, amikor sziklássá válik a terep. A hercegekkel nem mérem össze az erőm. Távol tartom magam tőlük. Alvás közben a kezemben fogom a kardot. Azzal zuhanyozom. Sohasem hagyom, hogy bárki más megérintse. Imádom a fegyverem. A legjobb barátom. A negyedik Unseelie herceget én öltem meg. Én vagyok az egyetlen, aki valaha ilyet tett. Dani Mega O'Malley végzett egy Unseelie herceggel! Imádom a gondolatot. Az egyetlen probléma az, hogy a maradék kettő most rettenetesen gyűlöl ezért. Remélem, túlságosan lefoglalja őket, hogy egymás ellen harcoljanak, és nem erednek a nyomomba. Az életem főként abból áll, hogy figyelem a városom. Szemmel tartok mindent, ami változik. Szeretem ismerni a részleteket, és szeretem terjeszteni a fontos híreket. Nem is tudom, mire menne nélkülem Dublin. A Dani Hírmondó című lapom hetente háromszor jelenik meg. Ha valami nagy dolog történik, néha kiadok egy-egy különszámot is. Üzeneteket gyűjtök be az egykori Főposta épületéből: olyan emberek hagyják ott őket, akiknek nehezen megölhető tündérekkel gyűlik meg a bajuk. Szeretek ott teremni és megmenteni a helyzetet! Komolyan veszem a feladatom, ahogy Jayne felügyelő és az Őrzők is, akik éjszaka járőröznek az utcákon. Dublinnak szüksége van rám. Nem fogom cserbenhagyni. Most adtam ki az első könyvem Dani Dublinja: az FLU A-tól Z-ig címmel. Táncos segít a nyomtatásban és terjesztésben. Remek kritikákat kaptam. Csak az a baj, hogy amikor megtudok valami újat - vagyis szinte állandóan -, akkor új, javított kiadással kell előállnom. Már az ötödiknél tartok. Néhány ember, akinek segítek, teljesen reménytelen, és még a saját árnyékától is fél. Ránézésre meg tudom állapítani, hogy már nem húzzák sokáig. Ez elszomorít, de minden tőlem telhetőt megteszek. Úgy döntök, beugrók a Főpostára, és megnézem, hagyott-e nekem valaki üzenetet. Két harapással eltüntetem a proteinszeletet, és zsebre vágom a papírját. Nem tudom, miért nem bírom rávenni magam a szemetelésre, hiszen a Dublin elestének éjszakáján kitört zavargások óta így is törmelék és szemét borítja az utcákat, de csúnya dolog lenne, ha én is hozzájárulnék ehhez. Összeszűkült szemmel nézek végig az utcán, ameddig csak ellátok, és rögzítem az összes akadályt a gondolatbeli térképemen, amíg a helyére nem kerül minden: elhagyott autók, amelyeknek a nyitott ajtajai csak arra várnak, hogy nekem csapódjanak, ha néhány centire letérek az útvonalamról; járdából kitépett utcai lámpák, az aljuknál nagy betondarab, meg kiálló fémdarabok, amelyek felsértik a lábszáram, ha nem vigyázok; a járdákat eltorlaszoló, a pubok ablakán kihajított asztalok. Képzelhetitek.

13 Nagy levegőt veszek, és megadom magam: szabadjára engedem azt a bizonyos sidhe-látó helyet a fejemben, és a létezés másik formájára váltok. Ro azt akarta, magyarázzam el neki, mi történik ilyenkor - mintha elég lenne, hogy igyekszik, és máris rájönne, hogyan kell csinálni. így tudtam a legjobban jellemezni: olyan, mintha gondolatban felemelnénk, majd félredobnánk magunkat, aztán hirtelen... valami mássá válnánk. Szerintem Dani-fokozatra kapcsolok. Megaintenzív gyorsaság, és... e nélkül el sem tudom képzelni az életem, mert e nélkül nincs is élet. Most is ezt teszem: céltudatosan, gyorsan sebességbe teszem magam, aztán úgy érzem, egész vagyok, szabad és tökéletes. A szél a hajamba kap! Száguldók! Még a lábam sem érzem, mert szárnyam nőtt! A koncentrálástól összepréselődik az arcom, még keményebben, még gyorsabban hajtom magam, minden nanomásodperc számít majd, hogy legyőzzem... És ekkor falnak ütközöm. Ez meg honnan a fenéből került ide? Hogyhogy nem vettem fel a térképemre? Az arcom elzsibbadt, nem látok. A becsapódás hatására kizökkenek a turbómozgásból, és vakon botladozom. Amikor végül visz-szanyerem az egyensúlyom, még mindig képtelen vagyok összpontosítani. Olyan erővel csapódtam a falnak, hogy ideiglenesen megvakultam. Napokig kék-zöld lesz az arcom, és csak résnyire fogom tudni kinyitni bedagadt szemem. De ciki! Utálok úgy járni-kelni, hogy az arcomra van írva az összes hibám, ahol mindenki láthatja! Értékes másodperceket vesztek, mialatt igyekszem magamhoz térni, és csak arra tudok gondolni: még jó, hogy egy fal volt, nem az ellenség. Momentán könnyű célpont vagyok, és ez az én hibám. Ha ugyanis turbósebességnél a fejem van elöl, könnyen megölethetem magam. A test sokkal nagyobb becsapódást képes elviselni, mint az arc. Ha nem vigyázunk, az agyunkban köt ki az orrunk. - Ügyetlen, Mega - dünnyögöm. Még most sem látok. A ruhám ujjába törlöm vérző orrom, és kinyújtom a kezem, hogy megtudjam, minek mentem neki. - Az a farkam - hallom Ryodan hangját. Elrántom a kezem. - Bááá! - fuldoklom. Újra érzem az arcom... ugyanis lángol. Milyen univerzum teszi ezt velem: pontosan abban az átkozott magasságban nyújtom ki a kezem, hogy megtapogassak valamit, amit falnak hiszek, és ehelyett egy péniszre vezeti a kezem? Aztán eszembe jut, hogy Ryodan az, és dühbe gurulok. - Direkt csináltad! - vádolom. - Láttad, hová nyúlok, és elém léptél! - Miért tenném, kölyök? Ryodan tud a legidegesítőbben kérdezni, mert a kérdés végén nem emelkedik a hanglejtése. Egyáltalán nem. Nem tudom, miért bosszant ez ennyire. Csak bosszant. - Hogy kínos helyzetbe hozz, és hülyének érezzem magam! Mindig nálad legyen az előny, mi? - Teljesen megőrjít. Ki nem állhatom! - Az ügyetlennel még keveset mondtál. Meg is ölhettelek volna. Húzd ki a fejed a seggedből,

14 kölyök. Figyelj, hová mész. Végre kezd kitisztulni a látásom. - Én. Figyeltem - dühöngök. - Te léptél elém. Felnézek rá. Magas egy alak. Az egyetlen működő utcai lámpa pont a feje mögött világít, és árnyékot vet az arcára, de ő így szereti. Esküszöm, bárhová megy, minden helyet úgy rendez el, hogy valamilyen oknál fogva a háta mögül érkezzen a fény. A szokásos halvány félmosoly ül az arcán, mintha állandóan szórakoztatónak találna minket, alacsonyabb rendű halandókat. - Nem vagyok alacsonyabb rendű halandó - jegyzem meg ingerülten. - Ilyet nem is mondtam. Valójában pont azért figyellek, mert nem vagy alacsonyabb rendű. - Hanyagoljál! - Nem tehetem. Rossz érzésem támad. Nem is olyan régen Ryodan rám talált a kedvenc víztornyom tetején, és azt mondta, van számomra egy megbízása. Természetesen visszautasítottam. Azóta azt mondogatom magamnak, hogy már betöltötte az üresedést, bármilyen természetű volt is. Nem akarok közösködni vele meg az embereivel. Az az érzésem, sohasem szabadulnék meg tőlük. Csak sodródnék. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy a Chester's körül szimatoljak. Ismernünk kell az ellenfelet, tudnunk kell, miben sántikál. Ez a fickó akar tőlem valamit, én pedig tudni akarom, mit. Múlt héten ráakadtam a klub egy hátsó bejáratára, amelyről, le merem fogadni, hogy rajtam és az emberein kívül senki sem tud. Szerintem azt hitték, olyan jól elrejtették, hogy védtelenül hagyhatják. Hogy én miket láttam odabent! Az emlékek hatására ismét elvörösödöm. - Továbbra is várom, hogy munkára jelentkezz, Dani. Biztos olyan problémád támadt, amelyről én nem tudok. Jelentkezzen a halál! Én senkinek sem tartozom beszámolóval. Ahogy ezt az utolsó mondatot mondja, olyan, mintha erős megfigyelés alatt tartana, és tudna minden problémáról, amellyel szembe találtam magam, és amellyel nem. - Elmondom még egyszer. Soha nem fog megtörténni. - Nem érted. Nincs választási lehetőséged. - Te nem érted. Én igen. Nem vagy a főnököm. - Pedig jobb, ha ebben reménykedsz, kölyök, mert veszélyt jelentesz a városomra. És én csak kétféleképpen bánok az irányíthatatlan változókkal. Az egyik lehetőség az, hogy munkát ajánlok. A pillantásából egyértelmű, hogy nem akarom megtudni a másodikat. Letörlöm az orromból folyó vért, és felfújom magam. - Azt hittem, ez Barrons városa. Elengedi a füle mellett a szurkálódásomat.

15 - Olyan veszélyt - folytatja -, amelyet nem vállalok. Túl gyors vagy, túl erős és túl ostoba. - Egyáltalán nem vagyok ostoba. Bár tényleg gyors és erős vagyok-páváskodom. -A legjobbak legjobbja. Dani Mega O'Malley. így hívnak. Megának. Nincs senki, aki jobb lenne nálam. - Dehogyisnem. Bölcsesség tekintetében. Józan ész tekintetében. Olyanok, akik képesek különbséget tenni a tinédzserkori hormonok irányította pózolás és az olyan csaták között, amelyeket érdemes megvívni. Ugyan már! Én nem pózolok! Nincs rá szükségem! Én valódi vagyok, teljes egészében szuperhős! Ryodan aztán tudja, mivel bosszantson fel, de ez nem látszik rajtam, mert nem adom meg neki ezt az elégtételt. - A hormonok nem befolyásolják a gondolkodásomat - felelem hűvösen. És mintha az én tinédzserkori hormonjaim" annyira átkozottul különböznének a tieidtől. Bagoly mondja verébnek. - A múlt heti titkos látogatásom óta tudok róla egyet s mást. - Te ember vagy. A hormonok károsan befolyásolják minden tetted. És túlságosan fiatal vagy, szart sem tudsz rólam. - Semmihez sem vagyok túl fiatal. Tudom, hogy te meg a többi fickó állandóan csak szexeltek. Láttam azokat a nőket, akiket... -Hirtelen jobbnak látom befogni a szám. - Láttad. - Semmit. Nem láttam semmit. - Nem gyakran szólom el magam. Legalábbis eddig nem szoktam. De mostanában különös dolgok történnek velem. Úgy változik a hangulatom, mint egy kaméleon a kaleidoszkópban. Érzékennyé válok, és végül olyanokat mondok, amiket nem kellene. Főleg ha valaki állandóan kölyöknek" hív és parancsolgat. Kiszámíthatatlan vagyok, még magamnak is. Ami nagyon rossz. - Jártál a negyedik szinten. - Ijesztő a tekintete. De hiszen ez Ryodan. Neki sokszor ijesztő a pillantása. - Mi az a negyedik szint? - kérdem ártatlan képpel, de egy percig sem dől be nekem. A negyedik szint olyan, mint egy pornófilm helyszíne. Tudom, milyen az. Az utóbbi időkig sokat néztem ilyen filmeket, de aztán valaki, aki a legkevésbé sem foglalkozik velem, jól letolt érte - mintha érdekelte volna AASZ-t. Csak azért, mert valaki úgy kiabál, mintha aggódna amiatt, hogyan növünk fel és mi lesz belőlünk, butaság azt hinni, hogy törődik velünk. Ryodan mosolyog. Utálom, amikor mosolyog. - Kölyök, te a halállal kacérkodsz. - Ahhoz először el kell kapnod. Mindketten tudjuk, hogy csak hősködök. Képes rá. A szemembe fúrja a tekintetét. Nem nézek félre, bár úgy érzem, átfésüli a retinám által rögzített képeket, és végignéz mindent, amit láttam. Hosszú másodpercek telnek el így. Felszegem az állam, egyik kezem a farmerom zsebébe dugom, és előrebillentem a csípőm. A testem azt üzeni, hogy magabiztos, nyegle és unott vagyok. Ha esetleg nem venné a lapot az arckifejezésem láttán. - Múlt héten éreztem egy fuvallatot a klubom magánhasználatú részében - szólal meg végül. Valaki gyorsan elhúzott mellettem. Azt hittem, Fade volt az, és valamiért nem akarta, hogy

16 meglássák, de tévedtem. Te jártál ott. Ez nem király, Dani. Nagyon nem király. Elég jól beszélem a nyelved ahhoz, hogy a kőkemény, öngyilkos hajlamú, serdülő fejed felfogja a szavaimat? Forgatom a szemem. - Ugyan, öreg haver, légyszi, ne is próbálj úgy beszélni, mint én. Leesik a fülem! - Szemtelenül magabiztos, száz megawattos vigyort villantok rá. Nem az én hibám, hogy képtelen vagy rám figyelni, ha arra járok. És mi van ezzel a serdülőkori hülyeséggel? Tudom, hány éves vagyok. Téged kellene emlékeztetni rá. Ezért vágod állandóan a fejemhez, mint valami sértést? Tudod, ez nem is sértés. Tizennégy évesnek lenni a legjobb. Aztán azt látom, hogy Ryodan behatol a személyes terembe, és szinte megfoszt tőle. Nekem alig hagy helyet. Hát én nem maradok itt! Sebesen megkerülöm. Vagyis csak próbálom. Amikor nekicsapódom, az állának ütődik a homlokom. Az sem kemény. Megint ketté kellett volna repednie a koponyámnak, ahelyett hogy bizseregne. Mega-rükvercbe kapcsolok. Sikerül hátrálnom egy kicsit. De a karjai hatótávolságán kívülre sem jutok. Mi a fene? Annyira összezavar a kudarcom, hogy csak állok ott, mint egy idióta. Eddig a pillanatig abban sem voltam biztos, hogyan betűzik a b" betűs szót, abban meg pláne nem, hogyan csinálják. Egy nagy B. Meg. Ryodan megragadja a vállam, és magához akar vonni. Nem tudom, mit képzel magáról, de nem megyek a közelébe. Dani-gránáttá változom, ütök-harapok, tízféle, nem-akarsz-megfogni-hakihüztam-a-biztosítószöget dolgot művelek. Legalábbis igyekszem. Egyetlen erőtlen ütés után leállítom magam, hogy ne hozzak még több katasztrofális infót egy olyan alak tudomására, aki minden trükköt észrevesz, és nem habozik, hogy ellenem fordítsa bármelyik gyengeségemet. Mi a fene van velem? Történt valami, amikor nekicsapódtam? Eltört bennem valami? Szupersebesség - nyoma sincs. Szupererő - nyoma sincs. Olyan gyenge vagyok, mint egy hétköznapi ember, és... pfuj! Ryodan karjában vagyok. Nagyon is. Mintha lassúznánk vagy csókolózni akarnánk. - Haver, kedvelsz, vagy mi? Szállj le rólam! Lenéz rám. Látom, hogyan dolgoznak a fejében a fogaskerekek. Nem szeretem, ha gondolkodik, amikor rám néz.

17 - Küzdj, kölyök. Dacosan oldalra fordítom a fejem, és a legjobb dögölj meg" szögben szegem fel az állam. - Talán nincs hozzá kedvem. Azt mondtad, semmi értelme. Állandóan azt hajtogatod, milyen nagy és befolyásos vagy. - Korábban ez sosem jelentett számodra akadályt. - Talán nem akarom, hogy letörjön a körmöm - vetem oda közönyösnek tűnő hangon, leplezve, hogy én próbáltam küzdeni. Es elmenekülni. És... most, nos... életemben először, hétközna... A szó kemény, szúrós tüskeként a torkomon akad. Nem tudom felköhögni. Nem tudom lenyelni. Semmi gond. Nem kell tudnom kimondani. Mert nem igaz. Soha nem is lesz. Soha nem voltam az. Ez a szó nem része a világomnak. Valószínűleg csak elfelejtettem eleget enni. Gondolatban gyorsan végigfutok rajta, milyen üzemanyagot termeltem be az elmúlt néhány órában: tizenegy proteinszelet, három doboz tonhal, öt doboz fekete bab, hét Snickers. Oké, ez egy kicsit kevésnek mondható, de annyira mégsem, hogy kiürüljön a tankom. Megint a turbópedálra lépek. Továbbra sem moccanok. Én magam vagyok a megtestesült mozdulatlanság. És a totál rémület. Ryodan megfogja a kezem, és rövid körmeimet szemléli, amelyeket AASZ festett feketére még akkor éjjel, amikor megtudta rólam az igazat. Nem tudom, miért nem mostam le. Amennyit harcolok, semmi idő alatt lepattogzik róluk a lakk. - Nincs körmöd, amely letörhetne. Fuss neki még egyszer. - Engedd el a kezem! - Vegyél rá. Mielőtt visszavághatnék valami zseniális, tömör megjegyzéssel, hátrahanyatlik a fejem, ívben megfeszül a gerincem, akár egy íj, és Ryodan arcát érzem a nyakamon. Belém harap. Az a szemét belém harap! Pont a nyakamba! Tépőfogak mélyednek az ütőerembe. Érzem őket, élesek, mélyre hatolnak, belém vájja őket. Fáj. Tényleg tépőfogai vannak! Akkor hát nem képzeltem, amit akkor éjjel láttam a tetőn, amikor munkát ajánlott! - Te meg mi a francot csinálsz? Vámpír vagy, vagy mi? Átváltoztatsz? - Megrémülök. És... kíváncsi vagyok. Mennyivel lehetek erősebb ettől? Tényleg léteznek vámpírok? Tündérek igen. Szerintem ezzel nagy lendülettel kivágódik majd a szekrény ajtaja, és mindenféle előugrál belőle. AASZ tud erről? Barrons vámpír? Mi folyik itt? Haver, épp most lett sokkal érdekesebb a

18 világom! Hirtelen imbolyogni kezdek, meg akarom vetni a lábam, nem tiltakozom semmi ellen, és közben úgy nézek ki, mint egy részeg szélforgó. Dühös vagyok, mert sikerül elérnie, hogy ügyetlennek tűnjek a jelenlétében. Letörlök egy vérfoltot a nyakamról, és haragosan meredek rá. Mikor fordult elő utoljára, hogy valaki a véremet ontotta? Szerintem soha. Az persze előfordul, hogy megsérülök. De mások nem sebeznek meg. Már nem. Vérzek? Ügyetlen vagyok? Lassú? Ki vagyok én? - Most már ismerem az ízed, kölyök. Úgy ismerem az illatod, mint a sajátomat. Soha többé nem mehetsz el úgy mellettem, hogy ne tudnék róla. És ha valaha is elkaplak a Chester's alsó szintjein... vagy ami azt illeti, bárhol máshol a klubomban... A kezemről az arcára rántom a pillantásom. Rám mosolyog. Véres a foga. Helytelen, ha valaki ránk mosolyog, miközben tőlünk véres a foga. Roppant sértő. Hol voltak a tépőfogai? Voltak tépőfogai? Természetes vagy implantátum? Manapság már sosem lehet tudni. Nem siklottak vissza alig hallható kattanással, mint a tévében, különben hallottam volna. Szuperhallásom van. Vagyis néha. Amikor szupergyors és szupererős is vagyok. Korábban mindig az voltam. Egészen pontosan mostanáig. -...ne hagyd, hogy... Megint idegesítően megrebben a pillantása, ahogy néha szokott. Szerintem azért, mert olyan gyorsan mér végig, hogy nem tudok arra figyelni, hogy másik irányba néz, és csak azt látom, hogy valamiféleképpen remeg a pillantása. Kíváncsi lennék, én is képes vagyok-e arra, hogy csak egyetlen testrészemet gyorsítsam fel, például hogy hipergyorsan doboljak az egyik ujjammal. Gyakorolnom kell. Feltéve, ha egyáltalán visszanyerem a szupergyorsaságom. Mi a fene van velem? Lefagytam? Hogyan fagyhattam le? Én nem szoktam lefagyni! -...kivéve, ha nekem dolgozol, és az én utasításaimar követed. Ez az ajánlatom. - Ryodan hideg. Jéghideg. És anélkül is tudom, mi a másik lehetőség, hogy kimondaná: halál. Dolgozz nekem, vagy meghalsz. Rettenetesen bosszantó. - Ultimátumot adsz? Mert az nagyon nem király. - Nem sugárzók megvetést magamból. Én magam vagyok a megvetés. Harmincöt halálos pillantásomból a tizenhetediket vetem felé. Felnőttek! Látnak egy tinédzsert, aki egy kicsit többre képes, mint amivel elbírnak, ezért megpróbálják bezárni, és igyekeznek elérni, hogy rosszul érezze magát csak azért, aki. Mintha tehetnék róla. Igaza van Táncosnak, a felnőttek félnek a gyerekektől, akiket felnevelnek. - Ha a felnőtté válás azt jelenti, hogy ilyen leszek, mint te -mondom -, akkor soha nem növök fel. Ismerem magamat, és tetszik, aki vagyok. Senki kedvéért sem változom meg. - Egy nap, kölyök, hajlandó leszel eladni valakinek a kibaszott lelkedet. - Nem hiszem, hogy olyan szavakat kellene használnod a jelenlétemben, hogy kibaszott". Ha elfelejtetted volna, én még csak tizennégy éves vagyok. És mondok én neked valamit, haver: nekem nincs lelkem. Nincsenek bankok. Nincs valuta. Ergo. Soha. Nem. Fog. Megtörténni. - Nem hiszem, hogy ennél jobban el lehetné telve magaddal. Önelégült pillantást vetek rá.

19 - Azért hajlandó vagyok megpróbálni. Ryodan felnevet. Abban a pillanatban eszembe jut, mit láttam a múltkor éjjel a negyedik szinten. Akkor is nevetett. A nő arckifejezése, meg az a hang, amelyet kiadott magából, miközben Ryodan azt csinálta vele, amit... csinált... Vén kecske! Undorító! Mi van velem? Zord pillantást vet rám. A tekintete hatására meg akarok szűnni létezni. Senki mást nem ismerek, aki így nézne az emberekre. Mintha röntgenszeme lenne vagy mi, és pontosan tudná, mi történik mások fejében. - Nincs benne semmi rejtélyes, kölyök. Ha elég sokáig élsz, tényleg tudod, mit gondolnak az emberek. Kiszámíthatóak, mintákat követnek. Csak kevesen fejlődnek és változnak meg. Mi van?! Most ugye nem a gondolatomra válaszolt? Az átkozottul ki van zárva. Ismerem a titkod, Dani. Nekem nincsenek titkaim. - Minden hencegésed ellenére nem akarod, hogy bárki is lásson. Hogy igazán lásson. A láthatatlan lány. Az akarsz lenni. Kíváncsi vagyok, miért. Mindkét kezemmel beintek neki, és minden erőmet bevetem, hogy eltűzzek onnan. Most sikerül! Uberkirály, jó önmagam lenni! A szél a hajamban kap! Mega beindul! Egyetlen ugrással átszökken a magas épületek felett! Hát, ez az utolsó rész egy kissé talán túlzás, de akkor is... Spuriiiiiiii! Átszáguldok Dublin utcáin. Aztán amikor a következő falba ütközöm, elájulok.

20 lce ice baby Mivel úgy alszom, mint a bunda, nehezen térek magamhoz. Az mindegy, hogy aludtam vagy épp elájultam. Először mindig morcos vagyok, mert nem tudom olyan gyorsan lerázni magamról az álmosságot, mint mások. Az álmaim keverednek a valósággal, és kell egy kis idő, amíg eltűnnek, mint a csatornaereszről lógó jégcsapok a reggeli napfényben. De most nem. Most energiával telve nyerem vissza az öntudatom: az egyik pillanatban még a hátamon fekszem, a másikban már négykézláb állok, aztán Ryodan torkához szorítom a kardom. Félreüti. A fegyver kirepül a kezemből, és a falnak csapódik. Utánavetem magam, én is a falnak ütődöm, de kit izgat? Újra a kezemben tartom a kardom. A falnak vetem a hátam, és egyenesen előrenyújtom a pengét. Egy pillanatra sem veszem le a tekintetem Ryodanről. Várom, hogy megint megpróbálja elvenni tőlem a kardot. A szívébe döföm, ha megteszi. - Ezt egész nap csinálhatjuk, ha akarod - mondja. - Leütöttél szűröm összeszorított fogaim közül. Baromi mérges vagyok, lüktet az arcom, fáj a fogam. Csoda, hogy egy is maradt. - Helyesbítek. Az utadba álltam. Magadat ütötted ki. Én szóltam, hogy figyelj, merre mész. - Gyorsabb vagy nálam. Ami azt jelenti, hogy elsőbbséget kellene adnod nekem. - Mintha autók lennénk. Édes. Én. Nem. Adok. Soha. - A lábával felém lök egy széket. - Ülj le. - Cseszd meg! - Erősebb vagyok nálad, gyorsabb, és hiányzik belőlem az emberi érzelem, amely téged irányít. Ezzel én vagyok a legrosszabb rémálmod. Ülj le. Vagy én ültetlek le. - Van néhány rosszabb is - dünnyögöm. - Játszadozni akarsz. Nem hiszem, hogy az én játékom tetszene neked. Elgondolkodom. Aggódom amiatt, hogy korábban megbénultam. Mi van, ha újra megtörténik, és kiderül? Kétszeresen is aggódom, mert turbómozgás közben ütött ki. Ha nem akar elengedni, egyértelmű, hogy nem tudok meglógni. A Chester'sben vagyok, az ő felségterületén, és az összes embere a közelben. Barrons, még ha itt is lenne, nem segítene. AASZ egész biztos elérte, hogy meggyűlöljön. Feltérképezem a helyiséget. Korábban még sosem jártam az irodájában. Az egész mennyezetet LED-képernyők szegélyezik, és az egyik zóna képéről a másikra váltanak. Innen figyel mindent. A klubja mélyén vagyok. - Hogy kerültem ide? - Erre a kérdésre egyetlen lehetséges válasz létezik. Csak igyekszem időt nyerni, hogy eligazodjak. Óvatosan megérintem az orrom hegyét. Riasztóan dagadt és puha.

21 - Én hoztalak ide. Ez annyira feldühít, hogy szinte levegőt sem kapok. Kiütött, felkapott, mint egy zsák krumplit, végigcipelt Dublin utcáin és a Chester'sben időző undorító emberek meg tündérek között, és valószínűleg mindenki engem bámult és gúnyosan mosolygott. Már régóta nem kerültem kiszolgáltatott helyzetbe. Tény, hogy ha akarná, máskor is meg tudná tenni. Újra meg újra. Az előttem álló fickó jobban gúzsba kötne, mint bármi, amit anya vagy Ro valaha tett velem. Úgy döntök, az a legbölcsebb, ha a kedvére teszek, amíg el nem enged. Akkor aztán befalok mindent, ami a kezem ügyébe kerül, próbára teszem magam, meggyőződök róla, hogy jól működök, és egy időre meghúzom magam valami biztonságos helyen. Rejtőzködöm, igyekszem gyorsabbá és erősebbé válni, hogy soha többé ne kelljen ehhez hasonló pillanatokat átélnem. Azt hittem, örökre elmúltak az ilyen napok. Leülök. Nem tűnik olyan önelégültnek, amilyen én lennék. Szinte... elismerően néz rám, vagy valami ilyesmi. - Nincs szükségem az elismerésedre - jelentem ki ingerülten. -Senkiére sem. - Maradj is ilyen. Haragos pillantást vetek rá. Egyáltalán nem értem ezt a fickót. - Miért vagyok itt? Miért hoztál a Chester'sbe? Térj a tárgyra. Dolgom van. Tudod, nagyon elfoglalt vagyok. Szükség van rám. Körülnézek. Az iroda tömör üvegből készült - a falak, a meny-nyezet, a padló. Senki sem lát be, de innen mindent látni. Üvegpadlón járni rémisztő. Mintha minden egyes lépésünkkel eltűnne alólunk a padló. Még ülve is szinte beleszédül az ember. Lenézek. Sok-sok négyzetméternyi táncparkett húzódik alattunk. A klub többszintes, az egyes szinteken talán száz, egy-egy téma köré szerveződött kisebb klubbal. Seelie-k, Unseelie-k és emberek buliznak együtt, és ki tudja, milyen üzleteket kötnek. A falak leomlása utáni Dublinban minden kapható a Chester'sben, csak ára van. Egy pillanatra elfeledkezem Ryodan jelenlétéről, és lenyűgözve figyelem a látványt magas szárú tornacipőim között. Napokig el tudnék itt üldögélni, tanulmányoznám őket, okosodnék. Lajstromba vennék minden tündérkasztot, szétkürtölném az információimat a városban arról, hogy mik ők, hogyan lehet legyőzni őket, vagy legalább elmenekülni előlük vagy féken tartani őket, amíg oda nem érek és meg nem ölöm őket a kardommal. Főleg ezért igyekszem ilyen elszántan, hogy bejussak a klubba. Hogyan védhetném meg a városom, ha nem tudok mindenkit figyelmeztetni az összes veszélyre? Vár a munka. Minden infóra szükségem van, amelyhez csak hozzájutok. Ott egy Seelie tündér a táncparketten, szőke és gyönyörű, amilyen V'lane volt, mielőtt ledobta az álcáját és felfedte Unseelie mivoltát. A következő kisebb klubban felfedezek egy számomra ismeretlen, alacsonyabb kasztba tartozó sötét tündért: fénylő, nedves, szegmentált teste van... pfuj! A sok-sok szegmens szétválik és elsiet a szélrózsa száz irányába, mint a csótányok! Utálom a csótányokat. Ezek most eltűnnek, felmásznak az emberek nadrágba bújtatott lábán. Felemelem a lábam a padlóról, és törökülésbe ülök a széken. - Mindent szemmel tartasz. Ez nem kérdés, ezért aztán nem is válaszolok. Ránézek, összefonom magam előtt a karom, és

22 várok. Már megint az a mosoly. Dacosan lebiggyesztem az alsó ajkam. - Mi vagyok? Két lábon járó viccnek tartasz? Miért mosolyogsz állandóan, amikor rám nézel? - Majd rájössz. - Az asztalához lép, kihúz egy fiókot, elővesz egy papírlapot, és felém nyújtja. - Töltsd ki, és írd alá. Elveszem, és megnézem, mi az. Egy jelentkezési lap. Ryodanre nézek. - Haver. Posztapokaliptikus világban élünk. Ki foglalkozik még ilyenekkel? - Én. Először a lapra, majd Ryodanre sandítok. - Mennyit fizetsz? - próbálkozom. - Haver. Posztapokaliptikus világban élünk. Ki használ még pénzt. Felkuncogok. Ez volt az első jele annak, hogy van humorérzéke. Aztán eszembe jut, hol vagyok, és miért. Összegyűröm a papírt, és hozzávágom. Lehullik a mellkasáról. - Csak az időt vesztegeted, kölyök - mondja. - Minél hamarabb teszed azt, amit mondok, annál hamarabb jutsz ki innen. - Az asztalához lép, elővesz még egy lapot, és egy tollal együtt odaadja. Ellazulok. Szóval azt tervezi, hogy elenged. Ráadásul talán hamarosan. Átfutom a jelentkezési lapot. A szokásos rubrikákat tartalmazza: név, cím, születési dátum, tanulmányok, korábbi munkahelyek, az aláírás és a dátum helye. A legflancosabb jelentkezési lap, amelyet valaha láttam; az oldalt keretező díszes szegélybe beledolgozták a CHESTER'S szót. Amikor megszűnik az általunk ismert világ, mindenki ragaszkodik valamihez. Gondolom, Ryodan a fenyegető káosz ellenére szereti rendben tartani az üzleti ügyeit, és odafigyel a részletekre. Nem mintha belehalnék, ha kitölteném ezt a hülyeséget, beleegyeznék bármibe, amit akar, aztán elhúznék innen, és jól elrejtőznék. Felsóhajtok. Elrejtőzni. Én. Vágyakozva gondolok azokra a napokra, amikor még én voltam az egyetlen szuperhős a városban. - Ha kitöltőm, elengedsz? Bólint. - De el kell végeznem neked valami munkát? Ujabb bólintás. - Ha megteszem, végeztünk? Örökre? Csak egy munka, igaz? -Meggyőzőnek kell lennem, különben rájön, hogy el akarok tűnni.