AZ ELSŐ ALKALOM, AVAGY RICHARD WAGNER NEVÉNEK ÉS MŰVEINEK ELSŐ MEGJELENÉSEI MAGYARORSZÁGON,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ELSŐ ALKALOM, AVAGY RICHARD WAGNER NEVÉNEK ÉS MŰVEINEK ELSŐ MEGJELENÉSEI MAGYARORSZÁGON,"

Átírás

1 VARGA ILDIKÓ RITA ANNA AZ ELSŐ ALKALOM, AVAGY RICHARD WAGNER NEVÉNEK ÉS MŰVEINEK ELSŐ MEGJELENÉSEI MAGYARORSZÁGON, a magyar fővárosban és vidéken, között. Az összefoglaló a Wagner operák paródiáinak magyarországi premier-adatait is tartalmazza dec. 4. Richard Wagner neve először tűnt fel a magyar sajtó hasábjain a Regélő, Pesti Divatlap 97. számának Omnibus-rovatában. (1842/2. félév/97.) A hírben a Rienzi drezdai premierjének sikeréről (1842. okt. 20.) és a Hollandi (A bolygó hollandi) várt, de be nem következett berlini ősbemutatójáról esett szó dec. 8. Először hangzott fel Richard Wagner muzsikája Pesten, mikor is a Pesti Filharmóniai Társaság a Tannhäuser nyitányá-t játszotta a Nemzeti Múzeum szalonjában (nagytermében) Erkel Ferenc vezényletével. A nyitány harmadik műsorszámként hangzott fel az est során. A Budapesti Napló, a Délibáb, a Divatcsarnok, és a Pesti Napló dec között megjelent cikkei tanúsága szerint a nyitány sajtófogadtatása többségében nem volt kedvezőnek mondható márc. 25. A Zarándokkar (Tannhäuser) magyarországi ősbemutatója. Ugyanezen a koncerten ismét elhangzott a Tannhäuser nyitánya. Pest, Nemzeti Múzeum, nagyterem. Vezényelt: Erkel Ferenc. Előadta a Pesti Filharmóniai Társaság zenekara a Pestbudai Hangászegylet közreműködésével. A sajtó megjelent cikkeinek sorai közt az az információ tűnt fel, hogy a közönségnek legalább egy része lelkesülten fogadta a nyitányt, ám a sajtó erősen kétkedő volt febr. 28. A Lohengrin nyitányának magyarországi ősbemutatója. Pest, a Nemzeti Múzeum nagyterme, vezényelt: Erkel Ferenc. Előadta a Pesti Filharmóniai Társaság zenekara. A nyitányt a sajtó ránk maradt egyik cikke szerint megismételtették. Vidéken, minden valószínűség szerint nov. 7-én, Pozsonyban hallhatták először Wagner zenéjét a pozsonyi Redout-ban, a Pressburger Liedertafel és a Hainburger 1

2 Männerverein közreműködésével. Zarándokkar a Tannhäuser-ből. Vezényelt: Volkmar Schurig A Pozsonyi Egyházi Zene-Egyesület az Entre acte-ot játszotta a Lohengrin-ből. Vidéki ősbemutató. (sic. Lásd: az dec. 1. bejegyzést.) febr. 22. Tannhäuser nyitány, zongora-négykezes átirat. Wohl Janka és Siposs Antal. Pest márc. 6. A Tannhäuser német nyelvű bemutatója a Pesti Német Színházban. (A Nottheater-ben, ami a mai Erzsébet téren állt.) Vezényelt Carlo Emanuele (de, vagy di) Barbieri. A korabeli források szerint az opera fogadtatása igen jónak volt mondható az egyetlen ránk maradt írás: Czeke Sándor (néhol Julius Czeke) kritikája szerint. A magyarországi premier előtt mindössze néhány országban mutatták be a Tannhäuser első változatát ápr. 3. körül Az első Tannhäuser-paródia bemutatója a Budai Népszínházban. Valószínűleg a Kalisch-féle burleszk-intermezzóról volt szó. Bár a Tannhäuser-paródiák nyilvánvalóan nem Richard Wagner szerzeményei, bemutatóik mégis fontos adatokkal gazdagították Wagner magyarországi históriáját, ami indokolta a paródiák adatainak felvételét az összefoglalóba máj. 25. Tannhäuser-paródia a Pesti Német Színházban. A Nestroy-Binder-féle paródia valószínűsíthetően első magyarországi megjelenése júl. 23. és júl. 28. Richard Wagner két koncertet vezényelt műveiből Pesten a Nemzeti Színházban. A hangversenyek programján kizárólag saját műveinek részletei szerepeltek. A júl. 23-i alkalom ősbemutatói: Elsa beszélgetése a szellőkkel, Ortrud megintése Rabatinszky Mari előadásában, és a Menyegzői zene a Lohengrin-ből (bevezető a harmadik felvonáshoz), a Trisztán és Izolda nyitánya és Izolda Szerelmi dala és megdicsőülése a Trisztán -ból (ez utóbbi is zenekarra), A mesterdalnok-czéh gyülekezete és Pogner mester felszólalása (énekelte Kőszeghy Károly) a Nürnbergi Mesterdalnokok-ból, Zsigmond szerelmi dala és a Walkürök lovaglása a Walkür -ből, az előbbit énekelte: Simon (Simon Gusztáv), ill. az Olvasztó-dal és a Pöröly-dal a Szigfrid -ből (énekelt: Stéger Ferencz). A júl. 28-i koncert magyarországi ősbemutatói: a Mesterdalnokok nyitánya, és a Faust-nyitány. Hatalmas siker. A hazai Wagner-recepció első jelentős fordulópontja. Wagner hazatérése után két a magyaroknak fontos levelet írt. Az elsőt Radnótfáy (Nagy) Sámuelnek, a másodikat pedig id. Ábrányi Kornélnak a magyar zene jövőjéről. (1863. aug. 1. és aug. 8, Penzing.) márc. 18. A Summ und brumm, du gutes Rädchen ( Fonó kórus ) első magyarországi (pesti) bemutatója A bolygó hollandi második felvonásából. Liszt egyik kedvenc tanítványa: Carl Tausig adta elő zongorán, akit Wagner is közeli barátjának tartott jan. 13. A Tannhäuser premierje Temesvárott, a Városi Színházban dec. 1. A Lohengrin premierje a pesti Nemzeti Színházban, magyar nyelven. Fordította: Bőhm Gusztáv és Ormay Ferencz. Vezényelt: Huber Károly. A magyar sajtó hatalmas sikerről számolt be. Magyarország vélhetően az első országok között volt, ahol a német nyelvterületeken kívül először mutatták be a Lohengrin-t. 2

3 Megjegyzés: Dr. Franz Metz professzor két, 2013-as keltezésű tanulmányában több kottarészletet is közölt 1860-as dátumozással, amelyek a Lohengrin partitúrájának részleteit tartalmazzák magyar szöveggel. Az előbbiek, és a tanulmányok egyéb állításai alapján nem zárható ki, hogy Aradon vagy a teljes Lohengrin-t, vagy annak részleteit 1860-ban, esetlegesen már a pesti bemutató előtt, bemutatták magyarul A Pozsonyi Egyházi Zene-Egyesület a Nürnbergi Mesterdalosok megnyitóját, a Pressburger Liedertafel a Matrózkar-t a Hollandi -ból, a Raming Infanterie- Regimentskapelle pedig a Császárinduló-t adta elő. (Minden említett premier pozsonyi.) márc. 11. A Tannhäuser régi változatát játszotta magyarul a Nemzeti, id. Ábrányi Kornél szövegével. Vezényel: Erkel Ferenc. A sajtó és a közönség is megosztott máj. 19. A Lohengrin ősbemutatója Pozsonyban. Csernitz és Bauer társulata. Karmester: Kiehaupt okt. 7. Richter János (Hans Richter) először vezényelte a Nemzeti zenekarát a Lohengrin felújított előadásán nov. 8. Richter János A bolygó hollandi nyitányát vezényelte a pesti Vigadóban, a felújított Filharmóniai Koncertek egyikén dec. 13., vagy 16. Richter János A nürnbergi mesterdalnokok nyitányát vezényelte a Vigadóban, a Trisztán nyitány-ával egyetemben. A hangverseny dátuma Haraszti Emil szerint dec. 16-a volt, a Zenészeti Lapok viszont ugyanezt a Filharmóniai Hangversenyt dec. 13-ára datálja febr. 25. A Pesti Richard Wagner-Egyesület alapító ülése a Hungária Szállóban. Alapítók: Richter János, Mihalovich Ödön az egyesület igazgatója, Gróf Apponyi Albert titkár és Mende János jegyző. Az alapszabály tervezetének létrehozásában a fentieken kívül id. Ábrányi Kornél, Langer Viktor és Frecskay János is részt vettek febr. 28. Richter János egy koncertet vezényelt a Nemzetiben Bayreuth javára. Magyarországon először hangoztak fel: a kvintett a Mesterdalnokok -ból (Selig, wie die Sonne meines Glückes lacht, a harmadik felvonásból) és a Huldigungsmarsch valószínűleg március Az Apostolok szeretetlakomája (Das Liebesmahl der Apostel) hangzott fel Richter János vezényletével Ábrányi Kornél fordításában, Pesten márc. 27. a Tannhäuser bemutatója Pozsonyban. Csernitz és Bauer társulata. Vezényelt: Kiehaupt máj. 10. A bolygó hollandi premierje magyarul a Nemzetiben. Fordította: ifj. Ábrányi Kornél. Vezényelt: Richter János. A siker a korabeli sajtó tanúsága szerint elmaradt máj. 18. August Pummer, a híres bariton a Dal az esthajnalcsillaghoz-t adta elő a Temesvári Filharmóniai Társaság kíséretével és az Orawitzaer Zene- és Dalegyesület közreműködésével az Orawitzaer Színházban, Temesvárott. 3

4 1874. nov. 24. A Rienzi bemutatója a Nemzetiben, Buda-Pesten, magyarul, Bőhm Gusztáv fordításában. A siker elmaradt, ami rendkívüli módon elkeserítette az előadás karmesterét: Richter Jánost márc. 10. Richard Wagner második látogatása Magyarországon, az immáron egyesített Budapesten. Liszt Ferenccel adtak közös koncertet az épülő Bayreuthi Festspielhaus javára a Vigadóban. A hangversenyen a Kovácsdalokat a Siegfriedből (nem ősbemutató) és Siegfried halálá -t az Istenek alkonyából Gassi (Glatz) Ferenc, Wotan búcsújá -t a Walkür -ből pedig Láng Fülöp énekelte. Az előbbi két részlet, ill. a Tűzvarázs ( Walkür ) először hangzottak fel Magyarországon, Richard Wagner vezényletével A zárójelenet az Istenek alkonyából. Filharmóniai Társaság, Budapest nov. 13. A Philadelphiai induló (WWV 110, Grosser Festmarsch Nagy Ünnepi Induló, az amerikai függetlenségi háború századik évfordulójára 1876) bemutatója Káldy Gyula vezényletével a Zenekedvelők Egyesülete zenekarának előadásában, Budapesten dec. 31. Egy eddig kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert Wagner opera-paródia ősbemutatója. Zeneszerzője: Kárrász Károly Rudolf (Karl Rudolf Karrasz, Karrász, Karas), címe: Tann-Häuser oder Die Keilerei auf der alten Wartburg (A Tűlevelű erdő-házai, avagy Verekedések a régi Wartburg-kastélyban). Daljáték. Előadta: a temesvári Sylverster- Liedertafel. A Tannhäuser eredeti szereplőinek tréfás névváltozatai a plakát alapján: Pietsch (Vasgyúró, vagy Borissza), Wolfram von Dreschenbach (Csépelj-patak Wolfram) Walter von der Viehweide (Walter a Legelőről), Frau Venus geb. Meier (Vénusz asszony, született Meier) márc. 16. A walkür teljes első felvonásának bemutatója a Vigadó kistermében. Zongoranégykezes kíséret: Félix Mottl és dr. Johann Paumgartner. Énekeltek: Leonhard Labatt (Siegmund), Berta Ehn (Sieglinde), August Egon Hablawetz (Hunding) dec. 19. A Lohengrin vidéki ősbemutatója Temesváron, a Ferencz József Színházban. Ellentmondó adatok a vidéki ősbemutató, és a Lohengrin ősbemutatója tárgykörben. Lásd az összefoglaló elején az dec. 1-es esemény Megjegyzését A Filharmóniai Társaság a Siegfried-idyll-t adta elő. Budapest Előzene a Parsifal-ból, és Erdőzsongás a Siegfried-ből. Filharmóniai Társaság Budapest febr. 28. A Budapesti Filharmóniai Társaság Wagner Emlék-koncertet rendezett. Ezen az ötödik Filharmóniai koncerten, amelyet Erkel Sándor vezényelt, s amit a Vigadó nagytermében tartottak, a Faust-nyitány, a Parsifal nyitánya, és a Wie dünkt mich doch die Aue heut so schön (Nagypénteki varázs) c. részlet (ősbemutató), Siegfried halála, ill. Beethoven III. szimfóniája hangzottak el máj. 23-tól 27-ig A Nibelung gyűrűje tetralógia magyarországi ősbemutatója Budapesten, a Gyapjú utcai Német Színházban. (Ma Báthory út 24.) Máj. 23. A Rajna kincse, máj. 24. A walkür, máj. 25. Hangverseny Richard Wagner műveiből, máj. 26. Siegfried, máj. 27. Az istenek alkonya. (Máj. 28. ismét a Walkür, majd 29-én 4

5 Beethoven: Fidelio.) Angelo (Josef) Neumann utazó társulata adta elő a ciklust németül. Vezényelt Seidl Antal, másodkarmester: Paul Geisler. Teljes siker szept. 8. A nűrnbergi Mester-Dalnokok (a cím írásmódja: a plakát szerint) ősbemutatója. Budapest, Nemzeti Színház. Az előadás magyarul hangzott el dr. Váradi Antal fordításában. Vezényelt: Erkel Sándor. Sajnálatos bukás Zárójelenet a Siegfried-ből. Filharmóniai Társaság. Budapest jan. 27. Az Országos Magyar királyi Zeneakadémia karénekosztályai Koessler János vezetésével adták elő a Parsifal Úrvacsora kórusá-t az I. felvonásból (szóló: Horváth Ákos, zongora: Thomán István, orgona: Noseda Károly) és a Viráglányok kará-t a II. felv.-ból (szólók: Rotter Gizella, Schuschny Róza, Kolheit Auguszta, Képes Valentin, Schlesinger Gizella, Lugosi Mathild és Takáts(cs) Mihály). Kíséret: Thomán István és Willheim Etelka. Érdekesség: a koncert időpontját Haraszti Emil jan. 27-ére, Major Ervin pedig június 27-ére datálta. Az erre vonatkozó jegyzet abban a Haraszti könyvben található, ami Major Ervin tulajdonából került át a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézeti Könyvtárába. (Haraszti/Major, p. 414.) febr. 7. Egy rövid életet élt Wagner-Zweigverein: Wagner-fiókegyesület Általános Wagner Richard-Egyesület néven, hangversenye Budapesten, Zenei Reggély címen. Alapító: Gianicelli Károly. Elhangzott: Wagner 3 dala Jera Julia tolmácsolásában (nincs adat arról, melyek), Albumblatt hegedűn, játszotta Stimpfler Ignácz (WWV 64), és a Sellők tercettje Az istenek alkonyá-ból (Farkas Ilona, Kotaucsek Julia, Keményffi Gizella) nov. 23. A Philharmonikusok bemutatják Wagner WWV 104 jelzetű Kaisermarsch Császárinduló-já-t (1871) és a C-dúr szimfóniá-t (WBV 29, 1832) febr Tannhäuser-paródia: Sängerkrieg auf der Wartburg. Großer Wettstreit zwischen berühmten Sängern, in altdeutschen Ritterkostümen gekleidet und mit Schilden bewappnet. Musikalisch-pantomimische Sensations-Komödie. Der Sieg der Choristen ist riesig und effektvoll, die Solisten ziehen sämtlich mit ungeheuer langer Nase ab, azaz: Nagy versengés ismert énekesek között, ónémet lovagi jelmezekbe öltözve és pajzsokkal felszerelkezve. Zenei-pantomim szenzáció-komédia. A kóristák harca hatalmas és hatásos, a szólisták mindannyian rettentően hosszúra nyúlt orral vonulnak vissza. Josef Koch von Langentreu szerzeménye. Saal Zur Ungarischen Krone (Magyar Korona Terem), Temesvár. Az Orawitzaer Zene- és Dalegylet előadásában dec. 15. A Hollandi bemutatója Pozsonyban. Előadta Kment társulata, vezényelt: Hartl jan. 26. A Rajna kincse dr. Radó Antal fordításában hangzott el magyarul a Magyar Királyi Operaházban. Karmester: Gustav Mahler. Átütő siker jan. 27. A walkür magyar nyelvű ősbemutatója a Magyar Királyi Operaházban. Fordította: Csiky Gergely. Vezényelt: Gustav Mahler. Siker. (A tetralógia harmadik és negyedik részének bemutatása 1892-ig váratott magára.) 5

6 1890 A Tannhäuser párizsi változatának Bacchanáliájá-nak és nyitányá-nak bemutatója Budapesten a Filharmóniai Társaság előadásában ápr. 9. A Siegfried magyar nyelvű ősbemutatója a Magyar Királyi Operaházban. Fordította: Dr. Radó Antal, vezényelt: Josef Rebiček (Rebicsek József). A siker a Mahler vezényelte Wagner-előadásokhoz képest csekélynek volt mondható dec. 12. Az istenek alkonya magyar nyelvű ősbemutatója a Magyar Királyi Operaházban. Fordította: Dr. Radó Antal, vezényelt: Josef Rebiček (Rebicsek József). A tetralógia négy darabja közül talán ennek volt a legkisebb sikere jan. 30-tól febr. 4-ig A Nibelung gyűrűje tetralógia először szerepelt ciklusként a Magyar Királyi Operaház műsorán. Magyarra fordították: Dr. Radó Antal és Csiky Gergely (A walkür fordítása). Jan. 30. A Rajna kincse, 31-én A walkür, febr. 2-án a Siegfried, 4-én Az istenek alkonya volt műsoron okt. 29. A Pozsonyi Egyházi Zeneegyesület Joseph Thiard-Laforest vezényletével és bayreuthi engedéllyel 5 részletet mutatott be a Parsifal-ból. A felhangzó részletek közül az Átváltozás zene (I. felv.), az I. felv. zárójelenete, és Parsifal megérkezése Klingsor kertjébe először hangzottak fel Magyarországon ápr. 20. A Zenekedvelők Egyesületének Zenekara (mintegy 80 fővel), a Pécsi Dalárda (35 fővel), és egy 30 fős nőikar, Lőhr Vilmos vezényletével a Tannhäuser Bevonulási indulóját (A vendégek bevonulása, II. felv.) mutatta be Pécsett. Önálló műsorszámként vidéki ősbemutató Sucher Róza a Filharmóniai Társaság koncertjén a Träume és a Schmerzen dalokat énekelte a Wesendonck-Lieder-ből. Budapest márc. 16. A Rienzi nyitányának vidéki ősbemutatója, Pécs. A Zenekedvelők Egyesületének Zenekara közreműködésével, vezényelt Lőhr Vilmos nov. 28. A Trisztán és Izolda ősbemutatója a Magyar Királyi Operaházban. A darabot ifj. Ábrányi Emil (költő, műfordító, újságíró, ) fordította, vezényelt Kerner István. Siker febr. 20. Lohengrin ősbemutató magyarul Aradon. Valószínűleg Orbán Árpád társulata adta elő. (A vidéki ősbemutató kérdésében lásd az dec. 1-i bejegyzést.) márc. 16. A magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1903-as évben hozta létre a Magyar ének- és zeneművészek bayreuthi ösztöndíj-alapját, aminek javára hangversenyt rendeztek az Operában. A Wagner opera-részleteket Richard Wagner fia: Siegfried Wagner karmester és zeneszerző vezényelte. (1903. márc. 15. főpróba, más, de szintén jótékonysági céllal, úgyszintén Siegfried Wagner vezényletével.) április Pozsony. A Walkür vidéki ősbemutatója jan. 14. Major Ervin szerint Theodor Bertram bariton és Dr. Alexander Dillmann zongoraművész közreműködésével Wagner-koncertet tartottak Budapesten, a Royal Szálló nagytermében. Az elhangzott részletek egyike sem volt ugyan valódi magyar ősbemutató, ám 6

7 az esemény mégis közlésre érdemes lehet, mivel a magyar és a nemzetközi zenetörténet nem emlékezett meg a koncertről 2015-ig, tudomásom szerint jún. 12. Wagner-Liszt hangverseny Karlsbadban (Karlovy Vary). A Kurkapelle játszott, vezényelt: Martin Spörr márc. 10. Temesvár, Lohengrin. Magyar nyelvű ősbemutató. Karmester: Orbán Árpád aug. 13. Wagner Hangverseny Karlsbadban (Karlovy Vary), August Spüringer vezényletével A Pozsonyi Egyházi Zeneművészeti Társulat Kossow Jenő dr. vezényletével Wagner WWV 37 jegyzékszámú művét, a Columbus nyitány-t adta elő. (Nyitány Theodor Apel drámájához. Elveszett, majd megkerült vélhetően 1905-ben. Keletkezési ideje: ) Magyarországi ősbemutató márc. 3. A Lohengrin bemutatója Debrecenben. Vezényelt: Fekete Oszkár. A Debreceni Városi Dalegylet és az Egyetértés zenekar közreműködésével okt. 24. A Tannhäuser párizsi változatá-nak bemutatója magyarul, Ábrányi Kornél fordításában, természetesen új betanulásban a Magyar Királyi Operaházban. Várady Sándor végezte el a szükséges szöveg-változtatásokat. A fent említett dátum a következő forrásokban tűnt fel: Magyar Színpad, X/295, okt. 24., A Budapesti Operaház 100 éve, pp , és Koch Lajos, A budapesti Operaház műsora , Színháztörténeti füzetek 29., p. 28. Haraszti szerint a premiert október 14-én tartották. (Haraszti/Wagner, p. 422.) jan. 1. A Filharmóniai Társaság a WWV 42-es számú, Rule Britannia nyitányt (1834) játszotta. Magyarországi ősbemutató jan. 3. A bolygó hollandi bemutatója Kolozsvárott. Vezényelt: dr. Bródy Miklós jan. 25. A bolygó hollandi bemutatója Temesvárott. Karmester: Orbán Árpád máj. körül Wagner Emlékünnep Aradon. Elhangzottak részletek A bolygó hollandiból, a Tannhäuser-ből, a Rajna kincsé-ből és A walkür-ből szept. 19. Lohengrin. Az első Wagner-előadás Budapesten a Népoperában. A Népopera zenekarát Reiner Frigyes vezényelte jan. 1. A Parsifal ősbemutatója Magyarországon. A Wagner-műre vonatkozó 30 éves bayreuthi monopólium a budapesti bemutató előtti napon járt le. A Parsifal-t a Népoperában, a mai Erkel Színházban mutatták be, Reiner Frigyes vezényletével, németül. Siker. A vidéki városok közül még Brassóban, Győrben és Nagyszebenben is bemutattak részleteket Wagner műveiből ebben az időszakban Burián Károly (Karel Burian, néha Burrian) Wagner-koncertje Szegeden január Burián Károly Wagner-koncertje a Debreceni Vígszínházban. 7

8 1920. márc. 8. Burián Károly a Rienzi Imáját (Allmächt ger Vater, blick herab!) és Loge elbeszélését (A Rajna kincsé-ből) énekelte a Vigadóban. Zongora: Kósa Görgy. Az előbbi, s valószínűleg az utóbbi is önálló műsorszámként magyarországi ősbemutató ápr. 8. Burián Károly utolsó koncertje egy Wagner-koncert volt, amit a Városi Színházban tartottak. Burián többek között a Tannhäuser-ből (pl. Inbrust im Herzen, wie kein Büsser noch je sie gefühlt-romerzählung), és A walkür-ből (pl. Winterstürme wichen dem Wonnemond-Siegmund Tavaszi dala, ez a műsorszám először júl. 23-án hangzott fel először), énekelt részleteket a Budapesti Szimfonikus Zenekar közreműködésével és Ábrányi Emil zeneszerző, karmester ( ) vezényletével jún. 1. A Parsifal magyar nyelvű ősbemutatója a Magyar Királyi Operaházban. Kereszty István fordításának részleteit felhasználva fordította: Lányi Viktor. Vezényelt: Kerner István. Érdekesség: a jegyek korona közötti áron voltak kaphatók. Az ár a vigalmi adó beszámításával értendő, ami igen borsos árnak számított akkortájt. Magyarázat a rövidítésekhez: WWV Wagner-Werke-Verzeichnis. Wagner műveinek jegyzéke. Werner Breig, Martin Dürrer, Andreas Mielke, Chronologisches Verzeichnis der Briefe von Richard Wagner, Wagner-Briefe-Verzeichnis (WBV) erstellt in Zusammenarbeit mit der Richard Wagner- Gesamtausgabe, Redaktionelle Mitarbeit: Birgit Goede, Wiesbaden, Leipzig, Paris, Breitkopf & Härtel, Haraszti/Wagner Haraszti Emil, Wagner Richard és Magyarország, Budapest, A Magyar Tudományos Akadémia Kiadása, Haraszti/Major Major Ervin példánya Haraszti Emil, Wagner Richard és Magyarország c. könyvéből, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézeti Könyvtárában. Források: Gelencsér Ágnes, Körtvélyes Géza, Staud Géza, Székely György, Tallián Tibor, A Budapesti Operaház 100 éve, Budapest, Zeneműkiadó, 1984, pp Haraszti Emil, Hubay Jenő élete és munkái, Berzeviczy Albert előszavával, Budapest, Singer and Wolfner, VI. ker. Andrássy út. 16, Haraszti Emil, Wagner Richard és Magyarország, Budapest, A Magyar Tudományos Akadémia Kiadása, Haraszti Emil, Wagner Richard és Magyarország, Major Ervin jegyzeteivel, Budapest, A Magyar Tudományos Akadémia Kiadása, Koch Lajos, A budapesti Operaház műsora , Színháztörténeti füzetek 29., 1959, p. 28. Magyar Színpad, X/295, okt. 24. Dr. Franz Metz, Die Musik Richard Wagners im Banat (V), Eine Rezeptionsgeschichte zum 200. Geburtstag des Komponisten, ADZ, Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, nov. 30., Letöltve: Dr. Franz Metz, DIE MUSIK RICHARD WAGNERS IM BANAT, Eine Rezeptionsgeschichte zum 200. Geburtstag des Komponisten, in EDITIONMUSIK SÜDOST, Richard Wagner Huber Károlynak írt levelével. Letöltve: Dr. Franz Metz, Karl Rudolf Karrasz, in EDITIONMUSIK SÜDOST, letöltve: Szabó Ferenc János, Karel Burian és Magyarország, DLA-tézis, Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Ildikó Varga, Richard Wagner, Hungary, and the Nineteenth Century, Aspects of the Reception of Wagner s Operas and Music-Dramas, Ph. D. Thesis, Graz, Universität für Musik und darstellende Kunst, Graz, Wagner és magyar barátai-wagner and His Hungarian Friends, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum kiadványa. Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Liszt Ferenc Kutatókönyvtár, február 26., a fenti tanulmány szerzőjének eredményeivel: p. 7, p. 64, végjegyz.: 3, és p. 21, p. 64. végjegyzet 20. A jelzetek a magyar, és az angol nyelvű kiadványban azonosak. 8

AZ ELSŐ ALKALOM, 1842-1924.

AZ ELSŐ ALKALOM, 1842-1924. AZ ELSŐ ALKALOM, AVAGY RICHARD WAGNER NEVÉNEK ÉS MŰVEINEK ELSŐ MEGJELENÉSEI MAGYARORSZÁGON. 1842-1924. 1842. dec. 4. Richard Wagner neve először tűnik fel a magyar sajtó hasábjain a Regélő, Pesti Divatlap

Részletesebben

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865 Pesti Vigadó Műsorfüzet 1865 MEGNYÍLT A VIGARDA! N agy örömmel tesszük közzé, hogy majd tizenhat évnyi várakozás után Pest városa ismét rendelkezik olyan fényes, európai színvonalú épülettel, ahol reményeink

Részletesebben

WAGNER ÉS ERKEL, PEST, 1853-1863.

WAGNER ÉS ERKEL, PEST, 1853-1863. WAGNER ÉS ERKEL, AVAGY KÉT KOMPONISTA, A MAGYAROK, ÉS A HAZA. PEST, 1853-1863. Az Opera-Világ internetes Magazinban, 2010. 06. 15-én részben azonos címen megjelent cikk bővített, átdolgozott változata.

Részletesebben

Richard Wagner és a Magyarok,

Richard Wagner és a Magyarok, XVI. évfolyam 1.-2. szám 2014. tavasz-nyár Richard Wagner és a Magyarok, avagy Richard Wagner 19. századi, magyarországi története Wagner Magyar Levelei -nek tükrében. (Érdekességek, 1853-1883.) A kettős

Részletesebben

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit

Részletesebben

Lisztomania 2011. Liszt Ferenc a raidingi zseni, aki szupersztárnak született

Lisztomania 2011. Liszt Ferenc a raidingi zseni, aki szupersztárnak született Lisztomania 2011 A burgenlandi jubileumi év programja Budapest, 2010. november 4. Csodagyermek, zongoravirtuóz, a nık kedvence és az európai koncerttermek kiváló mestere: Liszt Ferenc a romantika korának

Részletesebben

Wagner MICHAEL TANNER

Wagner MICHAEL TANNER Wagner MICHAEL TANNER Bevezetés Egy nagy mûvészrõl szóló zsebkalauznak elsõsorban bevezetõ jellegûnek, informatívnak és lényegre törõnek kell lennie. Végsõ soron nem nehéz Richard Wagner operáinak cselekményét

Részletesebben

HOMMAGE À KURTÁG KURTÁG GYÖRGY KÖSZÖNTÉSE 90 ÉVES SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL. a Zenetanárok Társasága szervezésében

HOMMAGE À KURTÁG KURTÁG GYÖRGY KÖSZÖNTÉSE 90 ÉVES SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL. a Zenetanárok Társasága szervezésében HOMMAGE À KURTÁG KURTÁG GYÖRGY KÖSZÖNTÉSE 90 ÉVES SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL a Zenetanárok Társasága szervezésében A díszhangverseny helyszíne és időpontja: ÓBUDAI TÁRSASKÖR Budapest, Kiskorona u. 7. 1038

Részletesebben

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában ErkEl témahét 2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában Felelős: Kiss Józsefné TARTALOM A témahét célja A témahét programja A feladatok megvalósítása A témahét értékelése Képek a témahétről

Részletesebben

Budapest látványossága, a Vigadó

Budapest látványossága, a Vigadó Budapest látványossága, a Vigadó I. Pályamunkánk témájaként Budapest látványossága, a Vigadó bemutatását választottuk. Ismertetésének eszközéül ez a dokumentum és a melléklete, egy általunk létrehozott

Részletesebben

Jeles napok a Pesti Vigadó zenei múltjából

Jeles napok a Pesti Vigadó zenei múltjából 1 Szőnyiné Szerző Katalin: a hol Orpheus dalai éneklik össze a köveket Jeles napok a Pesti Vigadó zenei múltjából (Jókai Mór) Tisztelt Vendégeink! Nagy szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból,

Részletesebben

Ajánlójegyzék. Bősze Ádám Zenei Antikvárium. 2016. március

Ajánlójegyzék. Bősze Ádám Zenei Antikvárium. 2016. március Ajánlójegyzék Bősze Ádám Zenei Antikvárium 2016. március (22.) Ars Trade Kft. cop. 2016 Üzlet: Bősze Ádám Zenei Antikvárium Cím: 1077 Budapest, Király u. 77. (Bejárat a Csengery utca felől.) Nyitva előre

Részletesebben

Azsenikről az ember általában alkotásaikra asszociál,

Azsenikről az ember általában alkotásaikra asszociál, 2016. június KULTÚRORVOSTAN 39 A halhatatlanok is meghaltak egyszer Zeneszerzők betegségei (9. rész) Azsenikről az ember általában alkotásaikra asszociál, és nem a mindennapjaik, különösen nem az egészségi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Ünnepek és hétköznapok a régi Magyarországon sétálókoncertek a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Ünnepek és hétköznapok a régi Magyarországon sétálókoncertek a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában Pályázati Azonosító: 3808/02433 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Ünnepek és hétköznapok a régi Magyarországon sétálókoncertek a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában A Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. február 12. napján tartandó ülésére

BESZÁMOLÓ. Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. február 12. napján tartandó ülésére BESZÁMOLÓ Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. február 12. napján tartandó ülésére Tárgy: Művelődési Központ, Könyvtár és Szekrényessy Árpád Múzeum könyvtári intézményegységének 2014.

Részletesebben

Kaposvári Szimfonikus Zenekar Alapítvány Fordulónap: 2011.12..31.

Kaposvári Szimfonikus Zenekar Alapítvány Fordulónap: 2011.12..31. Kaposvári Szimfonikus Zenekar Alapítvány Fordulónap: 2011.12..31. EGYSZERŰSÍTETT MÉRLEG Adatok eftban Sorsz. Tétel megnevezése Előző évi Előző év Tárgyév helyesbítése a b c A. Befektetett eszközök 64 49

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

A WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN MŰKÖDŐ

A WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN MŰKÖDŐ A WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN MŰKÖDŐ FÚVÓS EGYÜTTESEK BEMUTATÁSA A zenekari munka célja: a szabadidő hasznos eltöltése, a fúvószene megismerése, megszerettetése, a hangversenyt

Részletesebben

MELLÉKLET. 2008/2009-es évad. Legközelebbi hangversenyei. eink. nk: érletein. Új bérlete. ink, és a hozzájuk tartozó hangverseny-id.

MELLÉKLET. 2008/2009-es évad. Legközelebbi hangversenyei. eink. nk: érletein. Új bérlete. ink, és a hozzájuk tartozó hangverseny-id. MELLÉKLET 2008/2009-es évad Legközelebbi hangversenyei eink nk: Vendégszereplés Bécsben Wien, Musikvereinssaal 2008. október 26.,, 19:00 Franz Schmidt: Das Buch mit sieben Siegeln Vezényel: Günter Knotzinger

Részletesebben

zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17

zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17 zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17 A ZENÉNEK KI KELL FEJEZNIE MINDAZT, AMELYRE NINCS SZÓ, DE AMI MÉGIS KIKÍVÁNKOZIK A LÉLEKBŐL, AMIT MÉGIS EL KELL MONDANUNK, ÉS AMI ELŐTT AZTÁN MINT HANGZÓ, EMOCIONÁLIS

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra Moderátor: Dr. Cser János c. egyetemi tanár 1 FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra KATONAI FELHÍVÓJEL! Vámos Gábor koncertmester Tisztelt Óvári Gazdászok, Kedves Kollegák,

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. 2015- DINU LIPATTI FILHARMÓNIA, SZATMÁRNÉMETI Állandó vendégkarmester

CURRICULUM VITAE. 2015- DINU LIPATTI FILHARMÓNIA, SZATMÁRNÉMETI Állandó vendégkarmester CURRICULUM VITAE Hermann Szabolcs Telefonszám: (003)6309453777 (HU) (004)0751313612 (RO) E-mail cím: hermannszabolcs@yahoo.com SZAKMAI AKTIVITÁSOK 2015- DINU LIPATTI FILHARMÓNIA, SZATMÁRNÉMETI Állandó

Részletesebben

II. Magyar Értékek Napja 2015

II. Magyar Értékek Napja 2015 II. Magyar Értékek Napja 2015 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Nemzeti Művelődési Intézet 2015. szeptember 12. II. MAGYAR ÉRTÉKEK NAPJA Budapest, V. kerület, Szent István tér 2015. szeptember 12. Mindannyiunk számára

Részletesebben

VILÁGSZERTE AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARCRA EMLÉKEZÜNK

VILÁGSZERTE AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARCRA EMLÉKEZÜNK H-1016 Budapest, Somlói út 51 H-1519 Budapest, Pf. 385 www.balassi-intezet.hu 2015. március 14. TELEFON +36 1 381 5122 E-MAIL sajto@bbi.hu VILÁGSZERTE AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARCRA EMLÉKEZÜNK

Részletesebben

SZÁLLÁSI ÁRPÁD DIÓSADI ELEKES GYÖRGY (1905 1977) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Gazda István vezetésével

SZÁLLÁSI ÁRPÁD DIÓSADI ELEKES GYÖRGY (1905 1977) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Gazda István vezetésével SZÁLLÁSI ÁRPÁD DIÓSADI ELEKES GYÖRGY (1905 1977) 1 Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Gazda István vezetésével ( ) Németh László írta a következő sorokat: az orvostörténetnek,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014.

BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014. BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014. Iskolánkban növendékeink és tanáraik számára már ismeretes, hogy minden tanévben megrendezzük a tanulmányi versenyt, egyik évben

Részletesebben

www.keszthelyklasszfesztival.hu ; info@keszthelyklasszfesztival.hu

www.keszthelyklasszfesztival.hu ; info@keszthelyklasszfesztival.hu Keszthely, a Balaton fővárosa eddig is ismert volt kulturális sokszínűségéről. Ezúttal azonban nemzetközi szintű, egyedülálló komolyzenei programsorozat várja a komolyzene szerelmeseit. A Keszthely-Klassz

Részletesebben

Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/

Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/ Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/ 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS Harmadik sétánk a Duna jobb partjára vezet. Ez a rész nem képez külön időrendi egységet, Lisztnek nem volt itt lakása, viszont mind ifjú, mind időskori látogatásai

Részletesebben

Jókai Gyûjtemény. file:///d /jokai.txt[2013.08.21. 12:26:11]

Jókai Gyûjtemény. file:///d /jokai.txt[2013.08.21. 12:26:11] Jókai Gyûjtemény "A kényes úrfi s a rongyos baka" / szerk. Mezei Zsolt (2001) "Baráti emlékül-jókai Mór" / összeállította és az elõszót írta E. Csorba Csilla (1981) "Mester Jókai" / szerk. Hansági Ágnes

Részletesebben

7:45 Rendhagyó Kávé habbal... Minőségbitosítási kérdőívek elemzése

7:45 Rendhagyó Kávé habbal... Minőségbitosítási kérdőívek elemzése Munkaterv 2014/2015 Dátum Idő Programok szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői szeptember 2. 16:30 Szülői értekezlet - közös + osztályonként szeptember 4. Szakköri jelentkezés

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET a 2014 évi éves beszámolóhoz

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET a 2014 évi éves beszámolóhoz KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET a 2014 évi éves beszámolóhoz Tartalom oldal 1.) Kötelező formátumú közhasznúsági mellékelt... 1 2.) Közhasznú tevékenységünk részletes bemutatása... 6 3.) A közhasznú jogállású

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a XXXVII. Békés-tarhosi Zenei Napok (BÉTAZEN) rendezvényeiről Előkészítette: Koszecz Sándor igazgató Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ Véleményező Oktatási, Kulturális

Részletesebben

0Jelentés a K 60635 azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről

0Jelentés a K 60635 azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről 0Jelentés a K 60635 azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről Általánosságban elmondható az a sajnálatos körülmény, hogy a felsőoktatás komoly színvonalcsökkenéssel

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre 1 Csak pontosan, szépen A 2014/2015-ös tanév kiemelt feladatai: Iskolai hajókirándulás megszervezése és lebonyolítása Iskolai

Részletesebben

DRESCH MIHÁLY WAGNER ÉS A MAGYAROK RIVKA GOLANI SZEDER-SZABÓ KRISZTINA. Klasszikus és Jazz 2015. TAVASZ. Egy különös kapcsolat krónikája

DRESCH MIHÁLY WAGNER ÉS A MAGYAROK RIVKA GOLANI SZEDER-SZABÓ KRISZTINA. Klasszikus és Jazz 2015. TAVASZ. Egy különös kapcsolat krónikája INTERJÚK, BÔSÉGES KONCERT- ÉS FESZTIVÁLKÍNÁLAT, LEMEZKRITIKÁK, ZENEKARI KÖRKÉP 2015. TAVASZ Klasszikus és Jazz 2015. TAVASZ WAGNER ÉS A MAGYAROK Egy különös kapcsolat krónikája RIVKA GOLANI Brácsamûvész

Részletesebben

ORBÁN ATTILA. KECSETI GABRIELLA textiltervezõ

ORBÁN ATTILA. KECSETI GABRIELLA textiltervezõ F E L H Í V Á S A FÉSZEK önfenntartó, egyre nehezebb pénzügyi helyzetében fordulunk a Klub t a g s á g á h o z, h o g y a z E G Y É N I V Á L L A L K O Z Ó K S Z E M É L Y I JÖVEDELEMADÓ kötelezettségeik

Részletesebben

Das Buch mit sieben Siegeln című oratóriumában

Das Buch mit sieben Siegeln című oratóriumában DLA doktori értekezés tézisei Somos János Csaba Szövegábrázolási technikák és motívumok Franz Schmidt: Das Buch mit sieben Siegeln című oratóriumában Témavezető: Ignácz Ádám PhD tudományos munkatárs Liszt

Részletesebben

NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21.

NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21. NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. márc. 16-21. A pályázat célja a kiváló programú alapfokú művészetoktatási intézmények tehetségsegítő

Részletesebben

BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT BRÓDY SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT BRÓDY SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Három évtizeden keresztül alig volt ünnepeltebb írói név, mint a Bródy Sándoré. Nem csupán a közönség tapsolt neki, hanem ami a legnagyobb szó, még az írók is. (Hatvany Lajos) BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése. Az egyesület a 2012. évben is az Alapszabályban kitűzött célok és feladatok megvalósításának figyelembevételével végezte munkáját.

Részletesebben

ART05 2010 06 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék

ART05 2010 06 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék ART05 2010 06 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010.06.02. szerda Öcsiék elutaztak Kisebb bonyodalmak után sikerült feltuszkolni Őket a repülőgépre! Mivel, a Stollár Béla és a Markó utca sarkán béreltek

Részletesebben

Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról

Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Budapest Nádor u. 7. I em. 139 Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról 1. Az Osztrák-Magyar

Részletesebben

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV 2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

P a n n o n h a l m i J a z z - N y á r 2 0 1 6 1 0 é v e s a J a z z - T e r a s z Pannonhalmi Jazz-Terasz VIATOR Jazz-Vacsorák

P a n n o n h a l m i J a z z - N y á r 2 0 1 6 1 0 é v e s a J a z z - T e r a s z Pannonhalmi Jazz-Terasz VIATOR Jazz-Vacsorák Pannonhalmi Jazz-Nyár 2016 10 éves a Jazz-Terasz A Pannonhalmi Apátsági Pincészet szemrevaló épületegyüttesének kialakításával azonos időben környezetének rendezése is megtörtént. Ennek során épült ki

Részletesebben

TIBORC FAZEKAS: BIBLIOGRAPHIE DER IN SELBSTÄNDIGEN BÄNDEN

TIBORC FAZEKAS: BIBLIOGRAPHIE DER IN SELBSTÄNDIGEN BÄNDEN Tiborc Fazekas: Bibliographie der in selbständigen Bänden erschienenen Werke der ungarischen Literatur in deutscher Übersetzung (1774 1999). Eigenverlag des Verfassers, Hamburg 1999 A magyar irodalom (önálló

Részletesebben

Dennis Brain hatása a kürt fejlődésére

Dennis Brain hatása a kürt fejlődésére DLA doktori értekezés tézisei Molnár Gyula Dennis Brain hatása a kürt fejlődésére Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet és művelődés történeti tudományok besorolású doktori iskola Budapest

Részletesebben

Közigazgatás Csengelén

Közigazgatás Csengelén Közigazgatás Csengelén Molnár Mihály Kordás István Csengele területe a 19. század közepéig lakatlan volt, rajta csak pásztorkodással foglalkozó személyek éltek. Földbe vájt viskók voltak a szállásaik.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET a 2013 évi éves beszámolóhoz

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET a 2013 évi éves beszámolóhoz KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET a 2013 évi éves beszámolóhoz Tartalom oldal 1.) A közhasznú tevékenység bemutatása... 1 2.) Közhasznú, kiemelkedően közhasznú jogállású társaság eredmény-kimutatása... 9 3.) A közhasznú

Részletesebben

UHRMAN GYÖRGY (1932-2003)

UHRMAN GYÖRGY (1932-2003) UHRMAN GYÖRGY (1932-2003) Budapesten született; az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakos tanári diplomát szerzett 1954-ben. Tanított általános iskolában, gimnáziumban (ott csak igen rövid ideig),

Részletesebben

Emléktáblák a XIII. kerületben

Emléktáblák a XIII. kerületben Emléktáblák a XIII. kerületben Sorszám Megnevezés Az emléktábla helye Elhelyezési időpont Megjegyzés 1 Dr. Adler Ferenc Szabolcs u. 33-3 1967 2 Angel Sanz-Bríz Szt.István par, 3 1994 spanyol ügyvivő 3

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyző megbízásából: dr. Nagy Tímea jogi és bizottsági referens, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Jegyző megbízásából: dr. Nagy Tímea jogi és bizottsági referens, jegyzőkönyvvezető. Iktatószám: IV. 136-6/2015. JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2015. június 30-án (kedden) 15 óra 45 perckor a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének az Ifjúsági Cserkészházban (Szekszárd,

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2

Részletesebben

LdU Aktuell. 2011. január. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2011. január. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ alakuló ülés 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK - Jubileumi ünnepség: 10 éves a Magyarországi Németek Háza 3. OKTATÁS - Országos konferencia a magyarországi

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola. [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola. [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés] 1. a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Az iskola felvételit, tehetségvizsgálatot nem tart.

Részletesebben

P. Müller Péter Székely György pályaképe

P. Müller Péter Székely György pályaképe 1 P. Müller Péter Székely György pályaképe Bizonyos értelemben méltánytalan dolog egy 94 éves életutat, és azon belül egy több mint hét évtizedes szakmai pályafutást egy rövid előadás keretében összegezni.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2012-2013-as tanév. Az Úrra tekintek szüntelen (Zsolt 16,8)

ESEMÉNYNAPTÁR 2012-2013-as tanév. Az Úrra tekintek szüntelen (Zsolt 16,8) SZEPTEMBER ESEMÉNYNAPTÁR 2012-2013-as tanév Az Úrra tekintek szüntelen (Zsolt 16,8) Tanévnyitó istentiszteleten ~ óvodások, diákok verses, 2012. szeptember 2. óvónők, tanítók, Liszka pedagógusok énekszolgálata;

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE. Az adatokban történő változások:... Megnyitva: 2014. év május hó 30. nap. ügyvezető aláírása

HATÁROZATOK KÖNYVE. Az adatokban történő változások:... Megnyitva: 2014. év május hó 30. nap. ügyvezető aláírása Határozatok könyve HATÁROZATOK KÖNYVE Az egyesület neve: Magyar Germanisták Társasága Az egyesület rövidített neve: MGT Az egyesület székhelye: 1088 Budapest, Rákóczi út 5. szám (ELTE BTK Germanisztikai

Részletesebben

Téli bérlet Pesti Vigadó

Téli bérlet Pesti Vigadó Téli bérlet Pesti Vigadó 2014/2015 Téli bérlet 2014/2015 A Zuglói Filharmónia hangversenysorozata a Pesti Vigadó Dísztermében Koncertek: 2014. december 6. szombat 17.00 2014. december 20. szombat 17.00

Részletesebben

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.)

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.) Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok. Ennek az érzésnek az utórezgése

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA Október 2. péntek 19 óra A TINIDANCE TEAM tánc-show műsora Művészeti vezető: Steidl Anita A belépőjegy ára: 900 Ft Október 3. szombat 17 óra Az Idősek Világnapja alkalmából KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES

Részletesebben

Muzsikál az erdő. Mátrai Művészeti Napok 2016. július 2-10.

Muzsikál az erdő. Mátrai Művészeti Napok 2016. július 2-10. Muzsikál az erdő Mátrai Művészeti Napok 2016. július 2-10. 2016. július 2. Fülek - Nyitónap 10.00-12.00 Szakvezetéses erdei séta. Találkozóhely Cseres hegység Tájvédelmi körzet Somoskő szlovák oldal, Vár

Részletesebben

MŰCSARNOK KATALÓGUSOK A KÖNYVTÁRBAN

MŰCSARNOK KATALÓGUSOK A KÖNYVTÁRBAN MŰCSARNOK KATALÓGUSOK A KÖNYVTÁRBAN 1896 1944 (A kiállítások időpontjának sorrendjében. Zárójelben a raktári szakjel.) 1896 1896. ezredéves országos kiállítás Budapesten. Az Országos Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

IGAZGATÓ ÚR. Andrási Béla életútja képekben 1

IGAZGATÓ ÚR. Andrási Béla életútja képekben 1 188 Kilencvenéves a Képzõ IGAZGATÓ ÚR Andrási Béla életútja képekben 1 1915. október 30-án született Budapesten 1934. május 14-én érettségizett a Jászberényi Magyar Királyi József Nádor Reálgimnáziumban

Részletesebben

MAGYAR LEVE LES KÖNYV II.

MAGYAR LEVE LES KÖNYV II. MAGYAR LEVE LES KÖNYV II. II. KÖTET TARTALOMJEGYZÉKE Kölcsey Ferenc 5 509. Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferencnek, 1811 - Kölcsey m. m. IX. 58-60. r 6 510. Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferencnek, 1813 - Kölcsey

Részletesebben

ItK Irodalomtörténeti Közlemények 2014. CXVIII. évfolyam 4. szám

ItK Irodalomtörténeti Közlemények 2014. CXVIII. évfolyam 4. szám (ItK) 118(2014) Paládi-Kovács Attila Erdélyi János és a Magyar Tudós Társaság / Tudományos Akadémia Az 1825. évi pozsonyi országgyűlést követően hosszú évekbe telt az Akadémia szervezetének, működési rendjének

Részletesebben

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR.

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR. MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR 137. / 123-127. I The rediscovered MAGYARY-KOSSA GYULA MAGYARY-KOSSA was born 150 years ago the Kossa reaction Gálfi Péter 1* Koósné Török Erzsébet 2 Az újra felfedezett

Részletesebben

A szarvasi múzeum múltjáról és jelenéről. - Palov József -

A szarvasi múzeum múltjáról és jelenéről. - Palov József - BMMK 16 (1996) 437-447. A szarvasi múzeum múltjáról és jelenéről - Palov József - Szarvason és környékén az első régészeti kutatások 1870-től 1920-ig folytak Haan Lajos, Zsilinszky Mihály, Benka Pál, Krecsmarik

Részletesebben

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete * 2014. január Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest,

Részletesebben

Szakmai zárójelentés az F 68342 sz. A bírósági iratok kézbesítése az Európai Igazságügyi Térségben c. OTKA kutatásról

Szakmai zárójelentés az F 68342 sz. A bírósági iratok kézbesítése az Európai Igazságügyi Térségben c. OTKA kutatásról Szakmai zárójelentés az F 68342 sz. A bírósági iratok kézbesítése az Európai Igazságügyi Térségben c. OTKA kutatásról Vezető kutató: Dr. Harsági Viktória I. A kutatás célkitűzései A F 68342. számú A bírósági

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán

Részletesebben

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére)

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Frédéric Chopin Zeneiskola Címe: 2100

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók!

Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Köszönöm, hogy részese lehetek ennek az ünnepnek, s köszönhetem

Részletesebben

XII. Vermesy Művészeti Napok Az idei Vermesy Művészeti Napok, amely már a tizenkettedik volt a sorban,

XII. Vermesy Művészeti Napok Az idei Vermesy Művészeti Napok, amely már a tizenkettedik volt a sorban, MAGLÓD 4 XII. Vermesy Művészeti Napok Az idei Vermesy Művészeti Napok, amely már a tizenkettedik volt a sorban, ismét különlegességével tűnt ki. Két nagy zeneszerző zseni, Giuseppe Verdi és Richard Wagner

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Szakkönyvtár állományának gyarapítására c. pályázathoz. Pályázati azonosító: 204110/00605

Szakmai beszámoló. Szakkönyvtár állományának gyarapítására c. pályázathoz. Pályázati azonosító: 204110/00605 Szakmai beszámoló Szakkönyvtár állományának gyarapítására c. pályázathoz Pályázati azonosító: 204110/00605 A pályázat elnyerésével sikerült a könyvtári állományunkat bővíteni, ez annál is inkább örvendetes,

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 31-én megtartott soros üléséről J e

Részletesebben

Intézmény neve:liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 039580

Intézmény neve:liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 039580 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők!

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők! Alapfokú művészeti iskolai közzétételi lista Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató 2013/2014. tanév Felvételi lehetőség a Zeneiskolába Kedves Szülők!,,Ha a gyermekkel sikerül megszerettetni a zenét,

Részletesebben

http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu

http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott

Részletesebben

Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL

Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL A Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítványt a Pest Megyei Bíróság 12.Pk.60.255/2003/4. számú, 2003. aug. 21-én jogerıre emelkedett

Részletesebben

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 1870-2015 Tisztelt Olvasó! Tisztelt Olvasó! Immár száznegyvenöt éve, hogy gróf Széchenyi Ödön, a legnagyobb magyar fia, a magyar tűzvédelem

Részletesebben

Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni.

Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni. Zárójelentés Kutatási beszámoló Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni. A tervet időközben ugyan

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2526/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.)

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) DUNAKESZI ÓVODÁK ÉS KÖRZETHATÁROK Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) 1. 2120, ÁGNES UTCA (teljes közterület) 2. 2120, ALSÓTABÁN (teljes közterület) 3. 2120, ANNA UTCA (teljes közterület) 4. 2120,

Részletesebben

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN TMÁMKhírlevél A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sütő Károly: Víziók III. (XX. Amator Artium Tolna Megyei Tárlat a TMÁMK különdíjasa) SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN Mikorra Hírlevelünk idei

Részletesebben

HÍRLEVÉL A BENCZÚR HÁZBÓL

HÍRLEVÉL A BENCZÚR HÁZBÓL (1. oldal) MÁJUS 2. 15.00 óra SZÍNÉSZMÚZEUM: DAYKA MARGIT Előadó: Szebényi Ágnes, a Színházi Intézet munkatársa Belépődíj: 400 Ft, a Magyar Posta Zrt. nyugdíjasainak 200 Ft MÁJUS 5. (csütörtök) 19.00 óra

Részletesebben

SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2014. szeptember 22 27.

SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2014. szeptember 22 27. SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2014. szeptember 22 27. NEMZETKÖZI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL www.szentgellertfesztival.hu 2014. SZEPTEMBER 22. (HÉTFŐ) I. SZIMFONIKUS KONCERT Jótékonysági hangverseny a Korábban

Részletesebben

PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014

PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014 PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014 Mindig jó érzés visszagondolni egy évre és végigtekinteni rajta, megállapítani, hogy mennyi élménnyel gazdagodtunk. Plébániánkon is számos esemény, program volt, a szokásos ifjúsági

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI BAJA, 2015. június 20.

FÉNYHÁLÓ. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI BAJA, 2015. június 20. FÉNYHÁLÓ MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI BAJA, 2015. június 20. 2015. június 20. 18.00 24.00 Résztvevők száma összesen 1844 fő Éber-emlékház (Jókai u. 19.) A Türr István

Részletesebben

Bérleti tájékoztató. BÉRLETVÁLTÁS: 2016. április 1. június 30.

Bérleti tájékoztató. BÉRLETVÁLTÁS: 2016. április 1. június 30. Bérleti tájékoztató BÉRLETÚJÍTÁS: 0. MÁRCIUS. BÉRLETVÁLTÁS: 0. április. június 0. Tisztelt Vendégeink! A Magyar Állami Operaház 0/-es Magyar Évada az intézményesült magyar operajátszás patinás, 0. éve

Részletesebben

Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora

Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora Wallner Ernı komoly tanári múlttal, középiskolai igazgatói tapasztalattal, egyetemi magántanári pályafutással (a pécsi egyetemrıl) érkezett az 1942-es esztendıhöz

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁMOP-3.1.4

ÖSSZESÍTŐ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁMOP-3.1.4 ÖSSZESÍTŐ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0501 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PÁLYÁZATI PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL A SZÉKESFEHÉRVÁRI HERMANN LÁSZLÓ ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN

Részletesebben

SZAKIRODALOM 83. Wolfstieg August. Bibliographie der freimaurerischen Literatur. Herausgegeben im Auftrage des Vereines deutscher Freimaurer.

SZAKIRODALOM 83. Wolfstieg August. Bibliographie der freimaurerischen Literatur. Herausgegeben im Auftrage des Vereines deutscher Freimaurer. SZAKIRODALOM 83 rendszereket újított föl, Róma gyámkodását a rendőri gyámkodással cserélte föl. Bár sokszor enyhén kezelte a cenzúra szabályait, ezek nincsenek minden, sokszor bántó és bosszantó kicsinyesség

Részletesebben

Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére

Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére 2010. augusztus 25. Kovács Gabriella mővészeti igazgatóhelyettes Személyi feltételek: A 2010/11-es tanítási év kezdete a korábbi tanév eleji személycserékhez

Részletesebben

Dallam AMI BESZÁMOLÓ 2014-2015. tanév

Dallam AMI BESZÁMOLÓ 2014-2015. tanév Dallam AMI BESZÁMOLÓ 2014-2015. tanév 1 1.Az intézmény környezete, partnerek, változások A Dallam AMI Tatabányán, Csákváron és Pogányban működik. Egyrészről előnyös, hogy olyan helyeken dolgozunk ahol

Részletesebben

Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és kritikái tükrében

Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és kritikái tükrében DLA doktori értekezés tézisei Bartal László Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és kritikái tükrében Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású

Részletesebben

Pastorale új sorozat a Pesti Vigadó dísztermében

Pastorale új sorozat a Pesti Vigadó dísztermében Pastorale új sorozat a Pesti Vigadó dísztermében 2016 1 Pastorale új sorozat a Pesti Vigadó dísztermében Zene, tánc, kép élmény, ismeret, öröm! Életre szóló élmények, értékes művészeti ismeretek, közös

Részletesebben