Az EMMI által támogatott NTP-KKI-B pályázati azonosítószámú NAGY GRAFIKUSOK pályázat záró rendezvényét tartottuk a Hamvas Bála Gimnáziumban.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az EMMI által támogatott NTP-KKI-B-15-0252 pályázati azonosítószámú NAGY GRAFIKUSOK pályázat záró rendezvényét tartottuk a Hamvas Bála Gimnáziumban."

Átírás

1 Az EMMI által támogatott NTP-KKI-B pályázati azonosítószámú NAGY GRAFIKUSOK pályázat záró rendezvényét tartottuk a Hamvas Bála Gimnáziumban. A én kezdődött projekt hivatalosan véget ért. A 60 órás tanórán kívüli, hagyományos tananyagon túlmutató, tehetséggondozó programmal az Oroszlány Középiskoláiért Alapítvány keretében pályáztunk. Az alapítvány évek óta támogatja tehetséges tanulóinkat. A pályázatot a művészeti és német munkaközösségek közös, évek óta tartó kiváló együttműködése alapozta meg. Nemcsak az egyetemi végzettségű tanárok, illetve szobrászművész kolléga, hanem a gimnázium műhelyének felszereltsége/ présgép, szita, rajz és kiállítási eszközök/ biztosították a munka és prezentáció feltételeit. A projektben hivatalosan 10 főre terveztünk, de valamennyi foglalkozásunk nyitott volt. Nagyon nehéz a választás, mikor ennél sokkal több tehetséges tanuló van, akik fogékonyak minden újra.így előfordult, hogy tanuló is részt vett egy-egy kiselőadáson, múzeumlátogatáson, műhelymunkán, nyomdalátogatáson. A zárórendezvény április 14-én délután 15 órától ajlott a Hamvas Béla Gimnázium rajz szaktantermében, ahol a résztvevő diákok és tanárok mellett megjelent az iskola vezetése Dr.Radványiné Varga Andrea, Kisné Varga Gabriella, Bán Ildikó, a járási KLIK képviseletében Bíró Mónika., Oroszlány Város Önkormányzatát Rajnai Gábor alpolgármester képviselte, Oroszlány Középiskoláiért Alapítvány kuratóriumi elnöke BányaiF erenc. is tiszteletét tette. Pfiszterer Ilona, a projekt gazdája köszöntötte a rendezvény résztvevőit, röviden összefoglalta és értékelte a pályázat eseményeit. Majd szót kaptak a vendégek és a pályázat résztvevői is. Néhány gondolat a pályázat résztvevőitől: Nem vagyok rajz tagozatos, mégis bekerülhettem a programba, aminek nagyon örülök, és ahol sok újat tanultam. - mondta Schwarcz Niki Érdekes volt látni, hogy készülnek a nyomdában a dolgok. A lapok nyomtatsa, fűzése, kötése, borítása -Somogyi Zsófi. A rajzolásra, vázolásra is jutott idő, bár a legtöbben telefonjukon rögzítették a nekik tetsző alkotásokat a Nemzeti Galériában. -Schlettné Kiss Timea Programjaink: Az munkatervünk megismertetése, Kutatómunka neves grafikusok- ppt-k Műhelymunka az elméleti ismeretek megszerzése után

2 Magyar Nemzeti Galéria múzeumlátogatás Budapest Kunsthistorisches Museum- Bécs Folyamatos alkotómunka Nyomdalátogatás Kiállítási anyag válogatása, kiállítás Kiadvány anyagának szerkesztése Pólónyomás Köszönet mindazoknak, akik segítettek bennünket a projektben: Elsősorban az intézmény vezetőjének, Dr Radványiné Varga Andreának, hogy felhívta figyelmünket a lehetőségre és aztán is segítette a munkánkat. Azintézményvezető-helyettes Bán Ildikónak, aki a pályázat megírásában, technikai kérdésekben nyújtott sok segítséget. Bányai Ferencnek, az alapítvány kuratóriumának elnökének, aki biztosította támogatást az alapítvány részéről. A kollégáknak, Hezler Edit német tanárnak, aki a kiselőadások mellett a bécsi kirándulás szervezését, és más szervezési feladatokat is kiválóan végzett. Nyerges Wohl Gyöngyi némettanárnak, aki Zichy Mihályt ppt-n megismertette velünk és a budapesti múzeumlátogatást szervezte. Pózner Gábor művésztanárnak, aki a tanulókat eddig is szakmai felkészültségével eredményes munkára nevelte. Országos és megyei eredmények sokasága igazolja ezt. A műhelymunka, a kiállítások szervezése, megrendezése, kiadvány anyagválogatása volt az ő munkája.eichardt János kollegának, aki bekapcsolódott a munkábaa rézkarc technikájának megismertetésével. Schlettné Kiss Tímea, szülőként és kísérőként segítette a munkánkat. A rendezvény zárásaként Pózner Gábor kis tárlatvezetését élvezhettük, ahol bemutatta a kiállított műveket.

3 Nyomdalátogatás Tatabányán Zárórendezvény Az első foglalkozás Linómetszés Dürer kiselőadás Előadás Rajzolás Szitanyomás

4 Zichy ppt Megosztott figyelem Kiállítás Rézkarc Nemzeti Galéria Bécsi kirándulás

5 A Kunsthistorisches előtt

Tanári kézikönyv az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz TANMENETJAVASLAT 2.

Tanári kézikönyv az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz TANMENETJAVASLAT 2. Tanári kézi az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz 31 1. Szabályok a számítógépteremben 2. Év eleji ismétlés I. 3. Év eleji ismétlés II. 4. Jel

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika Göllöntné Kiss Annamára. o. Matematika Matematika Matematika Matematika Göllöntné K. Annam. Szollárné V. Ilona Göllöntné K. Annam. Göllöntné K. Annam. Magyar (O) Matematika Magyar (O) Magyar (O) Magyar

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KULTURÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI BIZOTTSÁG. Jegyzőkönyv

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KULTURÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI BIZOTTSÁG. Jegyzőkönyv 1 BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KULTURÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI BIZOTTSÁG Sorszám: 17. Ikt.sz.: I-1393-2/2015. Jegyzőkönyv Készült: a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2015. november 17-én

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2015/2016. tanév VERPELÉTI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS REMÉNYI EDE ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Különös közzétételi lista 2015/2016. tanév VERPELÉTI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS REMÉNYI EDE ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Különös közzétételi lista 2015/2016. tanév VERPELÉTI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS REMÉNYI EDE ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Tartalom 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve

Részletesebben

Kovács Botond 1. osztály

Kovács Botond 1. osztály Hajmáskéri Gábor Áron Általános Iskola 05-0. tanév I. félév Kovács Botond. osztály matematika matematika matematika magyar környezetismeret hit-és erkölcstan ének ének 5. magyar 3 magyar magyar magyar

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Petıfi Sándor Általános Iskola, 2600 Vác, Deákvári fıtér 5. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok:

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT SZEPTEMBERBEN

EZ TÖRTÉNT SZEPTEMBERBEN 2.sz. KMMI Hírlevél 2009-10-02. EZ TÖRTÉNT SZEPTEMBERBEN Szeptember 6. Falusi turizmus tanfolyamzáró Eszenyben és új tanfolyam megnyitója Nagyszőlősön a KVK szervezésében. A Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiírta első irodalmi tehetségkutató pályázatait. Az alábbiakban találják Intézményünk és irodalmi projektünk rövid

Részletesebben

S Z E R V E Z E T I ÉS

S Z E R V E Z E T I ÉS 2377 Örkény HUSZKA HERMINA Telefon/fax: +36/29 311 024 Bartók Béla utca 53. ÁLTALÁNOS ISKOLA E_mail: huszkahermina@gmail.com OM azonosító: 032485 Honlap:www.huszkaiskola.hu S Z E R V E Z E T I ÉS M Ű K

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, HATÁLYA 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja

Részletesebben

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium Szervezeti és működési szabályzat 2013 1 1. Általános rendelkezések 1.1. A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapjai

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

Karácsonyi árnyjáték PROJEKT. 6. c osztály. 2009.december 20.

Karácsonyi árnyjáték PROJEKT. 6. c osztály. 2009.december 20. Karácsonyi árnyjáték 6. c osztály PROJEKT 2009.december 20. A projektet készítette és megvalósította: Török Flóris Általános Iskola 6. c osztálya, Csurgyók Edit PROJEKTTERVEZÉS- SZERVEZÉS - Előzmények

Részletesebben

Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597

Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597 Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597 Iskola kódja: 032600 // KLIK 122007 A felvételi eljárás általános rendje Tájékoztató a

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE 5310 KISÚJSZÁLLÁS KÁLVIN U. 3. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet

Részletesebben

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma: Közzétételi lista 1. Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az intézmény beiskolázási körzete: Andrásfa, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár, Pácsony, Olaszfa, Oszkó települések. A 2011. Nktv. értelmében:

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. november. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. november. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ Közgyűlés 2010.11.20. - Területi és országos kisebbségi önkormányzati választások 2011. január 9-én - Új regionális irodavezető Veszprémben

Részletesebben

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában B. Kiss Andrea Lúzerek hálójában Első e-mail Címzett: baratnem@gmail.com Dátum: 2003. január 1. szerda 21:44:12 Kedves Barátném! Nem rég beköttettem az Internetet, s ennek köszönhetően ezentúl sokkal egyszerűbb

Részletesebben

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó

Részletesebben

Digitális napló Digitális Témahét megrendezése alkalmából 2016

Digitális napló Digitális Témahét megrendezése alkalmából 2016 Digitális napló Digitális Témahét megrendezése alkalmából 2016 Készítette: Ravasz Imréné Számítástechnika tanár Herendi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Herend, 2016. 04. 17. A kezdet Minden

Részletesebben

Csatoltan küldöm az ÁMK Ványai Ambrus Általános Iskola Intézményegységének beszámolóját a testületi ülésre. intézményvezetı

Csatoltan küldöm az ÁMK Ványai Ambrus Általános Iskola Intézményegységének beszámolóját a testületi ülésre. intézményvezetı Általános Mővelıdési Központ Dévaványa Vörösmarty u. 6-8. 6 Tel./fax /fax: : 06 66 483-035 Tel: : 06 66 484-826 826 Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete Dévaványa, Hısök tere 1. Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

RÉSZVÉTEL A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAMBAN TEHETSÉGÚTLEVÉL, DIÁKMENTOROK TESO TEHETSÉGES SOMOGY NÉHÁNY INDULÓ GONDOLAT

RÉSZVÉTEL A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAMBAN TEHETSÉGÚTLEVÉL, DIÁKMENTOROK TESO TEHETSÉGES SOMOGY NÉHÁNY INDULÓ GONDOLAT TESO TEHETSÉGES SOMOGY RÉSZVÉTEL A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAMBAN TEHETSÉGÚTLEVÉL, DIÁKMENTOROK A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács jó gyakorlatai 2015. május 12. KORMOS DÉNES Kárpát-medencei Tehetségsegítő

Részletesebben

Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs

Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs Iskolánkban nagyon aktívan vettünk részt a témahét megvalósításában, szinte minden kollégánk egy-egy óráján alkalmazott digitális eszközöket (néhányan

Részletesebben

REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ)

REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) 2015 OM azonosító: 034800 1028 Budapest, Máriaremetei u. 71. Tel.: 06-1-397-4402, 06-1-275-8675 Fax.: 06-1-391-6944 Internet:

Részletesebben

Tartalom I. Helyzetelemzés... 3 1.) Az iskolai munka feltételrendszere... 3 a.) TÁRGYI FELTÉTELEK / épület, berendezés, felszerelés /... 3 b.

Tartalom I. Helyzetelemzés... 3 1.) Az iskolai munka feltételrendszere... 3 a.) TÁRGYI FELTÉTELEK / épület, berendezés, felszerelés /... 3 b. Tartalom I. Helyzetelemzés... 3 1.) Az iskolai munka feltételrendszere... 3 a.) TÁRGYI FELTÉTELEK / épület, berendezés, felszerelés /... 3 b.) Személyi feltételek... 4 2.)Társadalmi háttér, a tanulók szociális

Részletesebben

Beszámoló a Kristianstad Egyetemen töltött Erasmus Staff Week-ről

Beszámoló a Kristianstad Egyetemen töltött Erasmus Staff Week-ről Beszámoló a Kristianstad Egyetemen töltött Erasmus Staff Week-ről Ahogy korábbi Erasmus beszámolóimban is írtam, az Erasmus Staff Week-re mint szakmai és nemzetközi tapasztalatszerzést elősegítő lehetőségre

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. TANÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. TANÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. TANÉV Készült a 229/ 2012.(VIII.28.) Kormányrendelet, a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján Felülvizsgálat: a Munkaterv szerint minden

Részletesebben

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös Közzétételi Lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról előírásai alapján Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola valamint tagintézménye: Hejőbábai

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Pályázó: Meghirdetett munkahely: BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

PÁLYÁZAT. Pályázó: Meghirdetett munkahely: BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM PÁLYÁZAT Meghirdetett munkahely: Pályázó: BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DR. NAGYNÉ HORVÁTH MÁRTA SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM 203061 1095 BUDAPEST, MESTER U. 56-58.

Részletesebben

Befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról 12K90-es számú nyomtatvány

Befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról 12K90-es számú nyomtatvány Befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról 12K90-es számú nyomtatvány Az adatszolgáltatás benyújtásának módja, időpontja: Az adatszolgáltatás csak elektronikus úton 1 teljesíthető!

Részletesebben

Tegyünk többet környezetünkért!

Tegyünk többet környezetünkért! Munkácsy Mihály Általános Iskola (Aradi úti és Fiumei utcai telephelyek) Tegyünk többet környezetünkért! 3 hetes projekt tervezete Cél: Az iskola tanulói (kiemelten a 2.n és 6. n osztályok) Megvalósítók:

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A köznevelési intézmények működésével kapcsolatos kérdésekről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A köznevelési intézmények működésével kapcsolatos kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A köznevelési intézmények

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora Verseny Név Helyezés Felkészítő tanár Városi matematika verseny (Tarczy) Pődör Máté 4.a

Részletesebben

A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja

A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

2009. év 1. szám - 2009. január

2009. év 1. szám - 2009. január Postások Szakmai Egyesülete Békés megyei tagcsoport 5601 Békéscsaba HÍRLEVÉL 2009. év 1. szám - 2009. január Tisztelt PSZE tagtársunk! Tisztelt Munkatársunk! Most, hogy kezdetét vette a 2009-es év, ideje,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata. A projekt fő célja: A referencia intézményi szerepkörre való intézményi felkészülés biztosítása

Szervezeti és Működési Szabályzata. A projekt fő célja: A referencia intézményi szerepkörre való intézményi felkészülés biztosítása A FODOR ANDRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT, PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY székhelyintézményének referencia-intézményi projektjének

Részletesebben

2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag

2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag Iványiné Jeles Tünde Tanító, testnevelés spec.koll. Tóthné Mikó Klára Tanító, pedagógia spec.koll. 1.a osztályfőnök 1.a osztálytanító Somogyiné Víg Éva Tanító, ének-népműves spec.koll. Pindzsujáné Sőrés

Részletesebben

Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, mely egy vagy három tanítási évre szól. 1 4. 2

Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, mely egy vagy három tanítási évre szól. 1 4. 2 Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2/2000. /01.25./ sz. önkormányzati rendelete a középfokú és felsőfokú intézményekben tanulók részére létesített ösztöndíjról A 38/2000. (XII.13.) sz. rendelettel módosított,

Részletesebben

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 2014 Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola SZOLNOKI KŐRÖSI CSOMA

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat

Szervezeti és működési szabályzat 1135 BUDAPEST CSATA U. 20. Szervezeti és működési szabályzat Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013. 10. 1 1. A Szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései, hatálya 1.

Részletesebben

A humán munkaközösségének munkaterve 2014/15. tanév. Munkaközösségünkben az idei tanévben nyolc pedagógus tevékenykedik.

A humán munkaközösségének munkaterve 2014/15. tanév. Munkaközösségünkben az idei tanévben nyolc pedagógus tevékenykedik. A humán munkaközösségének munkaterve 2014/15. tanév Munkaközösségünk tagjai: Munkaközösségünkben az idei tanévben nyolc pedagógus tevékenykedik. 1. - magyar történelem-német szakos tanár, munkaközösség-vezető

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 99/13/2013.szám. 6/2013.szám J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének és az Ágfalva Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 20. az Ágfalvi

Részletesebben

A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1 A Pedagógiai Program 2013. évi kidolgozásában közreműködtek: Fenyvesi Zoltán igazgató Vizl Mária igazgatóhelyettes Bakonyi

Részletesebben

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 8-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon Zoltán

Részletesebben

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán 2016. április 25., hétfő A 11. Életút Nap rendezvény kapcsán ez idáig összesen 69 megjelenést regisztráltunk. A megjelenések közel ötöde elektronikus médiumokban

Részletesebben

A PÉCSI LEŐWEY KLÁRA GIMNÁZIUM KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA

A PÉCSI LEŐWEY KLÁRA GIMNÁZIUM KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A PÉCSI LEŐWEY KLÁRA GIMNÁZIUM KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2010/2011 A 11/1994 (VI. 8.) MKM rendelet és a 8.&(6) bekezdése alapján az oktatási intézményeknek közzé kell tenni önmagukról adatokat elektronikus

Részletesebben

Polgármesteri Hírek 2010. május 14.

Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Önkormányzati hírek - Pályázatok Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér A falu közösségi életében jelentős minőségi változást hoz majd, ha 2011. december végére elkészül

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu JANUÁR

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény adatai 4 1.1. Székhely, telephely megjelölése 4 1.2. Jogelőd intézményei 4 1.3.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3 OROSHÁZI TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉKHELYINTÉZMÉNY Érettségi, szakmai és szintfelmérő vizsgák OROSHÁZA 2013-2014. 1 Tartalomjegyzék Általános

Részletesebben

2010/2011. tanév BESZÁMOLÓ

2010/2011. tanév BESZÁMOLÓ Fodor András Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézmény, Szent László Király Általános Iskolája 8698 Somogyvár,

Részletesebben

Szülőföldem-lakóhelyem

Szülőföldem-lakóhelyem Szülőföldem-lakóhelyem Sváb települések Dombóvár környékén HÁROM HETET MEGHALADÓ PROJEKT a dombóvári 516.sz. IPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM intézményében Projektfelelős: Herczeg Mária Tartalom: 1.

Részletesebben

A Nemzeti Művelődési Intézet

A Nemzeti Művelődési Intézet A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében vált országos hatáskörű központi költségvetési szervvé A szerkezeti átalakulással

Részletesebben

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Ügyiratszám: ÖNK/379-2/2014. FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött Nagyatád Város Önkormányzata (székhely: 7500 Nagyatád, Baross G. u. 9., adószám: 15731663-2-14), képviseletében Ormai István polgármester,

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Határozatok. 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18. Utasítások

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Határozatok. 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18. Utasítások LXI. ÉVFOLYAM ÁRA: 1600 Ft 2. SZÁM ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2013. február 28. Tartalom Oldal Határozatok 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18 Utasítások 3/2013.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

Szurovy Géza emlékezete

Szurovy Géza emlékezete Földtani Közlöny 130/3, 559-565 (2000) Budapest Szurovy Géza emlékezete 1917-1999 Dr. SZUROVY Géza, geológus, a műszaki tudományok kandidátusa, egyetemi tanár, szakíró, a Magyar Földtani Társulat volt

Részletesebben

A nyugdíjas asszony harca az OTP ellen - Brüsszelig ment a hitele miatt 2012. augusztus 02. csütörtök, 20:55

A nyugdíjas asszony harca az OTP ellen - Brüsszelig ment a hitele miatt 2012. augusztus 02. csütörtök, 20:55 Talán nem sokan tudnak még róla, de egy közösségi oldalon híre kelt annak, hogy egy kiskunmajsai nyugdíjas Brüsszelig is elment az emberekért az OTP Bank ellen. Tanulságos, s talán követendő menetrend

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára

ELŐTERJESZTÉS. 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára 1 Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány Közalapítványok 1. Tolnai Tudásért Közalapítvány, Tolna, Hısök tere 1. 1.1.Alapító okirat (melléklet) 1.2. Kuratórium tagjai: Szabolcskáné Szentes Ilona kuratórium elnök Hága Lászlóné kuratórium tag Pálinkás

Részletesebben

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.03.19. Módosítás: ÉRD, 2014. november 12., 2015.február 25., 2015. december 8. Összeállította és jóváhagyásra benyújtja:

Részletesebben

A Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre

A Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre A Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola munkaterve a 2014/201 tanévre Szeptember 1 2 Első tanítási nap tanévnyitó + 3 OF (naplóba 4 szám.ofő) 1/180 8. 2. 2/180 9. 3. 3/180 10. Javító érettségire

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2005. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2005. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2005. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2005. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

2014/2015. tanév I. félév Alsó tagozat-órarendek-

2014/2015. tanév I. félév Alsó tagozat-órarendek- osztály:1. a Kiss Gáborné Bárkovics Tünde 1. matematika magyar matematika matematika matematika 2. ének magyar magyar technika vizuális 3. magyar természetismeret magyar önálló vizuális 4. magyar matematika

Részletesebben

BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.)

BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.) a ban a szülők bevonásával BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.) 2013. szeptember 1-jén indult a projekt, melynek címe A hátrányos helyzetű tanulók eredményes nevelése és iskolai sikerességük támogatása

Részletesebben

Orci Község Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a kötet megjelenhessen

Orci Község Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a kötet megjelenhessen 2 Az Orci könyv átadása Pethő László Baracsi Lajos Vonyó Anita dr. Kolber István Sovák Lajos dr. Bősze Sándor Hartner Rudolf Szakály Sándor Orci Község Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal

Részletesebben

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet

Részletesebben

A Pannónia Nyugdíjpénztár, a CIG Partnerség tagja Közös Alapszabálya. Hatályos: 2012. április 1.-tőldecember 18-ától

A Pannónia Nyugdíjpénztár, a CIG Partnerség tagja Közös Alapszabálya. Hatályos: 2012. április 1.-tőldecember 18-ától A Pannónia Nyugdíjpénztár, a CIG Partnerség tagja Közös Alapszabálya Hatályos: 2012. április 1.-tőldecember 18-ától Tartalomjegyzék Preambulum 65 1. fejezet 76 A pénztár adatai, jogállása 76 1.1 a pénztár

Részletesebben

Teljesítés igazolás. Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység:

Teljesítés igazolás. Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység: Teljesítés igazolás Cégnév: Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység: OMNIMED Egészségügyi és Szolgáltató Bt. 2015. december 2016. május Közreműködik a város egészségügyi alapellátásának (háziorvosi-,

Részletesebben

Zalakomári Általános Iskola 2015/2016. tanévre vonatkozó Munkaterve

Zalakomári Általános Iskola 2015/2016. tanévre vonatkozó Munkaterve Zalakomári Általános Iskola 2015/2016. tanévre vonatkozó Munkaterve A MUNKATERVET KÉSZÍTETTE: SZAKÁLL TIBOR A MUNKATERVET JÓVÁHAGYÓ NEVELŐTESTÜLETI DÖNTÉS KELTE : 1 2 2015. SZEPTEMBER 18. Tartalomjegyzék

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Sikéné Pfeiffer Éva igazgató Budapest, 2015. augusztus 24. ~ 1 ~ Tartalom I. Bevezetés, általános rendelkezések... 4 II. Az intézmény alaptevékenységének konkrét leírása...

Részletesebben

Budapest, 2015. június 30. Hitex Pénzügyi Zrt.

Budapest, 2015. június 30. Hitex Pénzügyi Zrt. A Hitex Pénzügyi Zrt. Összefoglaló Hirdetménye gépjárművek vonatkozásában fogyasztónak minősülő Ügyféllel kötött forint alapú pénzügyi lízing- és kölcsön ügyletek esetén alkalmazandó díjakról és költségekről

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2016. JANUÁR 28.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2016. JANUÁR 28. 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 281-1/2016. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Támasz

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2007/43. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 513 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2008. január 28. február 1. Meg je le nik minden héten. XI. évfolyam, 2008/5. szám FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt

Részletesebben

Tantárgyfelosztás 2015/2016

Tantárgyfelosztás 2015/2016 Tantárgyfelosztás 2015/2016 Dr. Makk Zoltán intézményvezető, szakértő 7.b német nemzetiségi népismeret 1 7.c német nemzetiségi népismeret 1 összesen: 2 Németh E. Zsolt intézményvezető-helyettes 5.b testnevelés

Részletesebben

JOGSZABÁLYI HÁTTÉR: 2/ 229/2012.(VIII.28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

JOGSZABÁLYI HÁTTÉR: 2/ 229/2012.(VIII.28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról SZMSZ és házirend JOGSZABÁLYI HÁTTÉR: 1/ A nemzeti köznevelésről szóló 2012. évi CXC. törvény 2/ 229/2012.(VIII.28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 3/ 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl TŐZSÉR Zoltán Debreceni Egyetem Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl Bevezetés Ebben az esettanulmányban a Partium történelmi régió magyar tannyelvű felsőoktatási intézményében

Részletesebben

Biró András, jogtanácsos. A közigazgatási hatósági eljárás jelene és jövője - Könyvbemutatóval egybekötött szakmai konferencia

Biró András, jogtanácsos. A közigazgatási hatósági eljárás jelene és jövője - Könyvbemutatóval egybekötött szakmai konferencia 97 Biró András, jogtanácsos A közigazgatási hatósági eljárás jelene és jövője - Könyvbemutatóval egybekötött szakmai konferencia A Magyar Ügyvédi Kamara impozáns Díszterme adott otthont 2013. október 9-én

Részletesebben

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek...

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek... S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T D I Ó S G Y Ő R I G I M N Á Z I U M OM azonosító: 029 262 S z é k h e l y : 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42. Fenntartó neve: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG EGYESÜLET

ECR MAGYARORSZÁG EGYESÜLET ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2010. május 14. kozgyulesi_hatarozat_20100514 7/1 1/ 2010 számú Közgyűlési Határozat

Részletesebben

A pályázat első évében megvalósult programok, termékek, találkozók.

A pályázat első évében megvalósult programok, termékek, találkozók. Comenius Iskolák közötti együttműködési program Iskolánk 2012-ben sikeres pályázatot írt Zöld úton két keréken címmel, az Egész életen át tartó tanulás programja, Comenius iskolai együttműködések program

Részletesebben

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem)

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem) Sorszám Név Iskolai végzettség 1. Zmák Júlia Egyetem 5-8 évfolyam 2. Sára Lászlóné Főiskola 5-8 évfolyam 3. Fábián Katalin Főiskola Közzétételi lista Feladatkör Szakképesítés tanár (matematika, ábrázoló

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT EÖTVÖS JÓZSEF Általános Iskola MINŐSÉGI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY OM szám: 035036 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ( a 2013. március 27-i módosítással egybeszerkesztett szöveg ) 2013. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. november 1. - 30. Tartalom 2011. november 02... 6. Pécsinapilap.hu...

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. november 1. - 30. Tartalom 2011. november 02... 6. Pécsinapilap.hu... Havi Sajtófigyelés Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara 2011. november 1. - 30. Tartalom 2011. november 02.... 6 Pécsinapilap.hu... 6 Szakmai nap a betörések megelőzésére... 6 2011. november

Részletesebben

- Szentendre, 2013. -

- Szentendre, 2013. - TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013. szeptember 1. 2018. augusztus 31. - Szentendre, 2013. - 1. A Továbbképzési program célja Jelen továbbképzési program célja hogy biztosítsa a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium

Részletesebben

Könyvtárpedagógiai-program

Könyvtárpedagógiai-program Könyvtárpedagógiai program Általános könyvtárpedagógiai rész. Az iskolai könyvtár rövid bemutatása, helye az iskola pedagógiai programjában Az iskolai könyvtár a Vajda János Gimnázium szerves része, az

Részletesebben

2006. ÉVI HATÁROZATOK

2006. ÉVI HATÁROZATOK 2006. ÉVI HATÁROZATOK 1/2006. (I. 24.) Kt. határozat döntés a napirendekről 2/2006. (I. 24.) Kt. határozat döntés zárt ülésről 3/2006. (I. 24.) Kt. határozat a két ülés között történt fontosabb eseményekről,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn 10 óra 37 perckor az Országház

Részletesebben

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon 2 A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon...

Részletesebben

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP. 2015. december 3. (csütörtök)

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP. 2015. december 3. (csütörtök) FÓKUSZBAN AZ EMBER A 2007-2013 programozási időszak zárókonferenciája A Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program sikerei 2015. december 3-4. Győr, Széchenyi

Részletesebben

Szabálytalan portré két felvonásban 1.

Szabálytalan portré két felvonásban 1. Szabálytalan portré két felvonásban 1. Ősz haj, mosolygó szem és rajongó tanítványok: ő Hidas Hedvig. Táncművészi karrierjének kezdete az 1920-as évekre nyúlik vissza, most mégis a XX. század második feléből

Részletesebben

Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.

Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola. Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja 2004. évi 8. szám 2004. április 5. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 10/2004.

Részletesebben

Bevezető. KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin

Bevezető. KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin Az Eötvös Loránd Tudományegyetem legfontosabb szakmai eredményei a TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projektben

Részletesebben

A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TERVEZET

A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TERVEZET Rumi Rajki István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1 A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TERVEZET Rumi Rajki István Általános Iskola Szervezeti és

Részletesebben

19/2011. sz. Készült: 2 példányban.. példány

19/2011. sz. Készült: 2 példányban.. példány 165 19/2011. sz. Készült: 2 példányban.. példány 2011. november 29-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 104-120/2011.(XI.29.) határozata c.) 9-10/2011.(XII.07.) önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 932-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. március 15-én (Kedden) de: 10,00 órakor megtartott ünnepi üléséről. Az

Részletesebben