Nagymegyeri Csigák Turista Klub Nagymegyer PROGRAMOK - TÚRÁK 2016

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nagymegyeri Csigák Turista Klub Nagymegyer PROGRAMOK - TÚRÁK 2016"

Átírás

1 Nagymegyeri Csigák Turista Klub Nagymegyer PROGRAMOK - TÚRÁK 2016

2 2 Bemutatkozás. Turisztikai klubunk 35 éve alakult, mint a helyi Dynamo sportszervezet egyik szakosztálya. Olyan emberek alapították, akik csaknem az összes szabadidőjüket a turisztikának szentelték. Štefan Mravúch és "jobb keze" id. Ollé Sándor számtalan eseményt szerveztek. Erre a tevékenységre az egész országban felfigyeltek. A 80-as években a szlovák televízió Gólok, Pontok, Másodpercek című sportműsorának műsorkezdő képsorába került Nagymegyer. A felvétel a város felszabadulásának évfordulója tiszteletére rendezett futóversenyt örökítette meg. Ez a futóverseny volt klubunk alapítóinak első nagy szervezése, tűzkeresztsége. Az eltelt 35 év jót és rosszat is hozott. Számtalan túra és esemény valósult meg. Egy idő után az akkori tagok úgy érezték, hogy az egyesület nem működhet tovább hatékonyan, mint a sportszervezet egyik szakosztálya ban polgári társulást alapítottak és nevet választottak. Létrejött a Nagymegyeri Csigák Turisztikai Klub, mely 12 év alatt Nagymegyer egyik legaktívabb, taglétszámát tekintve egyik legnagyobb társadalmi szervezetévé vált. Szervezetünk tagja a Szlovák Turisztikai Klubok Szövetségének. Egyesületünk célja a turisztika támogatása és fejlesztése városunkban. Szervezett túrák segítségével minél több embert igyekszünk természetjárásra buzdítani. Turistautakat jelölünk ki és karbantartjuk őket. Támogatjuk a turisztika összes formáját, így a gyalogtúrázást és kerékpározást valamint a víziturisztikát, sízést és a magashegyi túrázást. Nem zárkózunk el a turisztika legújabb formái elől sem, mint például a lovasturisztika és a lakókocsis turizmus.

3 Rendezvényeink a 2016-os évre Január / 2. Újév a Méhesben 2/ 16. Bezoveci téli túra Gyalog a Temetvény várára 10 km sízés, szánkózás Február / 6. Első Szombat - Méhes 4/ 20. Téli túra - Gesztesi vár Gyalog a téli természetben 12 km 3

4 Március / A Szlovák Paradicsom télen Vonat, Autó 6/ 5. Első Szombat - Méhes 7/ 19. Ismerd meg régiódat TOM - Ificsigák Csicsói holtág - Lion - tanösvény Április / 2. Sanyi bácsi emléktúra VI. - évad Járási rendezvény - Nagymegyeri Csigák TK 9/ 23. Kerékpártúra: Nagymegyer - Kis Duna 30 km 10/ 30. Patonyrét - Kis Duna Járási rendezvény TJ Potônske Lúky - Patonyréti TE 4

5 Május / 7. Első Szombat - Méhes 12/ 14. Kis-Kárpátok - Túra Zárubyra Gy-16 km Driny barlang 13/ 21. Ismerd meg régiódat TOM - Ificsigák Úszómalom a Kis-Dunán - Gúta 14/ 28. Nagybodaki turistatalálkozó - Nagybodak 2016 Járási rendezvény - TK Dunaj Dunajská Streda 5

6 Június / 4. Első Szombat - Méhes 16/ 18. Sopron és környéke Gy-16 km 17/ 30. Nemzetközi Nyári Turistatalálkozó - Moravaország Lysá hora - Beszkidek Július / 2. Első Szombat - Méhes 19/ 16. Kerékpártúra Nagymegyer -Tata Gy-10 km, C-50 km 20/ 30. Kerékpártúra Az úticél később lesz meghatározva 21/ Magas Tátra Magashegyi turisztika - Krivány Augusztus / 6. Első Szombat - Méhes 23/ 6. Bakony: Győr - Porva-Csesznek -vonat, Gy-14 km 24/ 13. Kerékpártúra Az úticél később lesz meghatározva 25/ 20. Egyházgelle és környéke -járási rendezvény 26/ 27. Balaton -Tihanyi-félsziget Gy-12 km 6

7 Szeptember / 1. Első Szombat - Méhes 28/ Szlovénia Triglav NP Júliai Alpok - Stará Fužina és környéke 29/ 17. Kis-Kárpátok - Bazini Baba 30/ 17. Csallóközi 35-ös Gy Járási rendezvény KT Rodina Dunajská Streda Október / 1. Dél-Morva borvidék Hodonín - Dolní Bojanovice - Gy 12 km 32/ 1. Első Szombat - Méhes 33/ 8. Dunamenti túra - Baka Járási rendezvény - TOM Baka 34/ 22. Ismerd meg régiódat TOM - Ificsigák - Dunamenti tanösvény - Bős November / 5. A Dévény-i kapu - Devínska Kobyla Gy-12 km 36/ 5. Első Szombat - Méhes 37/ 19. Bős - Dunatőkési vízimalom Az időpontváltoztatás joga fenntartva December / 3. Első Szombat - Méhes Mikulásnapi túra 39/ 28. Karácsonyi túra 7

8 Tagsági illeték 2016 Felnőttek - 10,- Diákok - 16-évtől - 26-évig, nyugdíjasok 6,- Gyermekek - 4,- +70 éves - díjmentes Weboldal: vmslimak@gmail.com A Nagymegyeri Csigák TK vezetősége: Elnök: Alexander Ollé Alelnök: Zlatica Krupicová Nagy Albert Berecz László Elšík Martin Halász Mária Krupica Jozef Ifjúsági tagozat: Veronika Czinová

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2016/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!

Részletesebben

2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak. Természetbarát klub

2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak. Természetbarát klub 2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak 7 0. s z á m Természetbarát klub Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és Mővelıdési Intézet lehetıvé teszi, hogy a megye természetbarát

Részletesebben

T ARTALOMJEGYZÉK B EVEZETŐ GONDOLATOK B ORSOD-A BAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SZERVEZETT TERMÉSZETJÁRÁSA, A MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ

T ARTALOMJEGYZÉK B EVEZETŐ GONDOLATOK B ORSOD-A BAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SZERVEZETT TERMÉSZETJÁRÁSA, A MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ 1 T ARTALOMJEGYZÉK B EVEZETŐ GONDOLATOK B ORSOD-A BAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SZERVEZETT TERMÉSZETJÁRÁSA, A MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ 3 4 SZÖVETSÉG 2 BORSOD -A BAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI T ERMÉSZETJÁRÓ S ZÖVETSÉG TAGSZERVEZETEI

Részletesebben

Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései

Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései A tározó általános ismertetése A Magyar Állam tulajdonában, a FETIVIZIG kezelésében van a Nyírség legfiatalabb tározója, a Harangodi víztározó, mely

Részletesebben

Jelenlegi szolgáltatok köre (kivonat)

Jelenlegi szolgáltatok köre (kivonat) Tájékoztató A Tata és Környéke Turisztikai Egyesület (továbbiakban Tata TE), mint helyi szintű turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szervezet, 2009-ben alakult meg. A szervezet egységes szakmai keretek

Részletesebben

A kálváriák, mint tájalkotó elemek

A kálváriák, mint tájalkotó elemek Dollmayer Petra A kálváriák, mint tájalkotó elemek BCE, Tájépítészeti Kar, Tájépítészeti Kar, Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék Konzulens: Dr. J. Szikra Éva Molnár József László A kálváriák a

Részletesebben

Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben

Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben A DEMETER Egyesület alakuló közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. /1/ bekezdése, valamint a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997.

Részletesebben

2015. év legjobb FÉRFI sportolói

2015. év legjobb FÉRFI sportolói AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A P O L G Á R M E S T E R 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/83/2016. Tárgy: 2015. év legjobb sportolóinak elismerése Készítette:

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ 2011. január 8-án tartott stratégiai megbeszélésről

EMLÉKEZTETŐ 2011. január 8-án tartott stratégiai megbeszélésről EMLÉKEZTETŐ 2011. január 8-án tartott stratégiai megbeszélésről Milyennek szeretné látni Dunaszigetet? - Csendes, vonzó, ne akarjunk túl nagyot - Foghíjak beépítése, meglévő infrastruktúra melletti területek

Részletesebben

Lezárult a Közép-Duna határon átnyúló védelme a környezeti nevelés feltételeinek fejlesztése Danube projekt

Lezárult a Közép-Duna határon átnyúló védelme a környezeti nevelés feltételeinek fejlesztése Danube projekt 1 / 7 2013.01.17. 9:25 Hirt Balázs Békalencse - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele - 2012. december wodtke@ddnp.kvvm.hu 2012. december 21. 9:54

Részletesebben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Készült a Veszprém megye fejlesztésének megalapozása a 2014-2020 közötti időszakra című, ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0011 azonosítószámú projekt keretében a Veszprém Megyei Önkormányzat megbízásából VESZPRÉM

Részletesebben

Magyarország turisztikai termékei

Magyarország turisztikai termékei Magyarország turisztikai termékei Magyarország nem rendelkezik kiemelt jelentőségű természeti, illetve ember alkotta vonzerőkkel. E gyengeséget földrajzi elhelyezkedése és kisebb hatókörű vonzerőinek sokasága

Részletesebben

Győr. Kerékpáros közlekedésfejlesztés Győrben. Szakonyi Petra stratégiai tervező

Győr. Kerékpáros közlekedésfejlesztés Győrben. Szakonyi Petra stratégiai tervező Fenntartható Közlekedésfejlesztés Győr Kerékpáros közlekedésfejlesztés Győrben Szakonyi Petra stratégiai tervező Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály Szakonyi.petra@gyor-ph.hu

Részletesebben

Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában

Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában Kerecsendi Újság 3. oldal Pincelátogatás a Szépasszonyvölgyben Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában A Faluvédő Egyesület kirándulást szervezett

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. JÚNIUS 8-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. JÚNIUS 8-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. JÚNIUS 8-I ÜLÉSÉRE 1. IKTATÓSZÁM: 33-5/2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat által megvalósítandó kerékpárút hálózat fejlesztésével

Részletesebben

Kópháza Község Önkormányzatának sportfejlesztési terve. A sport helye, szerepe

Kópháza Község Önkormányzatának sportfejlesztési terve. A sport helye, szerepe Kópháza Község Önkormányzatának sportfejlesztési terve A sport az nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelőeszköze /Dr. Szent-Györgyi Albert/ A testnevelés és a sport

Részletesebben

A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek. Mihálffy Krisztina. Kerékpáros Konferencia, 2013. szeptember 19.

A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek. Mihálffy Krisztina. Kerékpáros Konferencia, 2013. szeptember 19. A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek Mihálffy Krisztina Kerékpáros Konferencia, 2013. szeptember 19. Tartalom Előzmények A projekt haladási üteme A projekt részei A projekt tartalma, indokoltsága

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS LAP. 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó II. Békési Kerékpáros-fesztivál

REGISZTRÁCIÓS LAP. 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó II. Békési Kerékpáros-fesztivál Jelentkez - neve: - postacíme: - e-mail címe: - telefonszáma: - állampolgársága: REGISZTRÁCIÓS LAP Kerékpárral a Körösök lágy ölén 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó II. Békési Kerékpáros-fesztivál

Részletesebben

Pilis Félmaraton 22 km, 596 m+

Pilis Félmaraton 22 km, 596 m+ Pilis Félmaraton 22 km, 596 m+ A sokak által már ismert Piliscsaba-Pilisszántó-Piliscsév-Piliscsaba útvonalon ismét megrendezzük a Pilis Félmaratont. A Piliscsabai Természetjáró Egyesületnek köszönhetően

Részletesebben

Bakony. A fenyőfői ősfenyves. A Cuha-patak völgye

Bakony. A fenyőfői ősfenyves. A Cuha-patak völgye Bakonyi Tájakon Bakony A Bakony hazánk legnagyobb kiterjedésű és legváltozatosabb morfológiájú hegysége, amely elnyúló dolomit- platóival, lomha hegyhátaival, meredek vulkáni kúpjaival, hol szelíd, hol

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület előzetesen elismert LEADER Helyi Akciócsoport 2016. február 1 Tartalom Tartalom...2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

Magyarország Nagykövetsége Bécs Magyar-osztrák határ menti közlekedési kapcsolatok és fejlesztési tervek

Magyarország Nagykövetsége Bécs Magyar-osztrák határ menti közlekedési kapcsolatok és fejlesztési tervek Magyar-osztrák határ menti közlekedési kapcsolatok és fejlesztési tervek Székely Tamás külgazdasági szakdiplomata Magyarország, Status Quo Közlekedési infrastruktúra fejlesztés Kormányzati elképzelések

Részletesebben

Mohács. Felfedező: Felfedező. 17-35mm F11-1/80sec - ISO100

Mohács. Felfedező: Felfedező. 17-35mm F11-1/80sec - ISO100 VIDEO Felfedező Felfedező: komoly történelmi múlttal rendelkező, több mint 900 éves kisvárosunk. A Duna partján fekvő várost, gyönyörű természet övezi. Az átlag polgár számára mégis az első, ami eszünkbe

Részletesebben

GYVTE HÍRLEVÉL 2016/5.

GYVTE HÍRLEVÉL 2016/5. GYVTE HÍRLEVÉL 2016/5. Tisztelt Egyesületi Tagok! Ezúton tájékoztatjuk tagjainkat, hogy év közben Tagdíj befizetés (új tagok beiratkozása, régi tagok érvényesítése) mindig csak a hónap első keddjén lehetséges!

Részletesebben

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés FELHÍVÁS Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés A felhívás kódszáma: TOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pályázati alap megnevezése:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pályázati alap megnevezése: PÁLYÁZATI ADATLAP Pályázati alap megnevezése: 1. A pályázó adatai: Megnevezése (neve): Adószáma: A pályázó számlaszáma: A pályázó székhelye: Telefonszáma/fax: E-mail: Pályázó szervezeti, működési formája:

Részletesebben

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA Munkaanyag 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...2 HELYZETELEMZÉS...3 A KISTÉRSÉG KÖZMŐVELİDÉSI HELYZETE...10 SWOT elemzés...18 Problémafeltárás...20

Részletesebben

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL 2013. március 14. SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentése

2009. évi Közhasznúsági jelentése TanÖsvény Természetjárásért Egyesület 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Szekszárd, 2010. március 26. Berlinger Anita elnök 1, Számviteli beszámoló TanÖsvény Természetjárásért

Részletesebben

R E N D Ő R K A P I T Á N Y S Á G G Y Ő R * 9024 Győr, Zrínyi utca 54. ( (96) 520-000 ( (21) 10-55 ( fax 10-57

R E N D Ő R K A P I T Á N Y S Á G G Y Ő R * 9024 Győr, Zrínyi utca 54. ( (96) 520-000 ( (21) 10-55 ( fax 10-57 R E N D Ő R K A P I T Á N Y S Á G G Y Ő R * 9024 Győr, Zrínyi utca 54. ( (96) 520-000 ( (21) 10-55 ( fax 10-57 Szám: 321- /2005. Ált. Tárgy: A 2005. évi turisztikai idény értékelése Dr. Kovács Lajos Jegyző

Részletesebben

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés A BTSSZ kiemelten közhasznú szervezet, mely Alapszabályában megfogalmazott célja szerint szolgálja Budapesten és környékén a természetjárást. Fı feladata

Részletesebben

Velencei-tó a Természetes Egészség. A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011

Velencei-tó a Természetes Egészség. A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Velencei-tó a Természetes Egészség A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló...3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési

Részletesebben

K I V O N A T. A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció tárgyában:

K I V O N A T. A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció tárgyában: Szám: 2/2013. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési

Részletesebben

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2 A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 A sajátos, észak-déli irányú kiterjedésű Nyugat-dunántúli régió területe egyedülálló módon négy országgal, Szlovákiával,

Részletesebben

Gyergyóújfalu község középtávú stratégiája 2015-2025. Tartalomjegyzék

Gyergyóújfalu község középtávú stratégiája 2015-2025. Tartalomjegyzék Gyergyóújfalu község középtávú stratégiája 2015-2025 Tartalomjegyzék Gyergyóújfalu községnek és környezetének ismertetése...3 Elérhetőség és mobilitás...3 A lakosság...5 Az infrastruktúra... 17 Gazdasági

Részletesebben

Háttéranyag GOLF A golfról általában

Háttéranyag GOLF  A golfról általában Háttéranyag GOLF A golfról általában... 1 Golf piac befektetői szemmel... 2 Golfpiac Magyarországon és a környező országokban... 2 Golfturizmus Magyarországon... 3 A magyar golfpiac fontosabb adatai az

Részletesebben

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület!

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület! Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Pf.: 88. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt

Részletesebben

A táj szerepe a vízparti utazás során egy lakossági megkérdezés eredményei

A táj szerepe a vízparti utazás során egy lakossági megkérdezés eredményei A táj szerepe a vízparti utazás során egy lakossági megkérdezés eredményei Sulyok Judit phd hallgató, Széchenyi István Egyetem Sopron, 2012. augusztus 30. A témaválasztást indokolta a természeti környezet

Részletesebben

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 181-193. Donka Attila 1 A FOLYÓK SZEREPE A TURIZMUSFEJLESZTÉSBEN

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 181-193. Donka Attila 1 A FOLYÓK SZEREPE A TURIZMUSFEJLESZTÉSBEN Donka Attila 1 A FOLYÓK SZEREPE A TURIZMUSFEJLESZTÉSBEN BEVEZETÉS A turizmus elsıdleges meghatározó tényezıi a természeti adottságok, amelyek egy része vonzerıként közvetlen hatást gyakorol a vendégek

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-6/2012. Sorszám: 12. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. június 28. napján

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI SZAKÁLLAMTITKÁRSÁG Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató Budapest, 2008. március Közreműködő szakértő:

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA SZAK KÖZÖS TÉTELEK

ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA SZAK KÖZÖS TÉTELEK KÖZÖS TÉTELEK 1. Ön, mint közgazdász ismertesse a turizmus makrogazdaságban betöltött helyét és hatását a GDP-re! Térjen ki a turizmus egyéb gazdasági hatásaira! 2. Ön előadást tart egy külföldi csoport

Részletesebben

Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA

Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról Pusztaszemes Község Képviselőtestülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

1 / 19 2013.10.28. 21:38

1 / 19 2013.10.28. 21:38 1 / 19 2013.10.28. 21:38 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Balmaz Utánpótlás Kézilabda Egyesület BUKE 2 Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

Nagy Gáspár Kulturális Központ. Vasvár. Min sített Közm vel dési Intézmény Cím elnyerésére benyújtott pályázat 2015

Nagy Gáspár Kulturális Központ. Vasvár. Min sített Közm vel dési Intézmény Cím elnyerésére benyújtott pályázat 2015 Nagy Gáspár Kulturális Központ Vasvár Min sített Közm vel dési Intézmény Cím elnyerésére benyújtott pályázat 2015 1/107 Tartalomjegyzék 1. Jelentkezési lap... 3 2. Az intézmény bemutatása... 6 3. Önértékelési

Részletesebben

be/sfp-08089/2015/mlsz

be/sfp-08089/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Abaliget Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Abaliget Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3170 A kérelmező

Részletesebben

A dunai hajózáson részt vevők jellemzői A Viking River Cruises vendégei körében végzett felmérés eredményei

A dunai hajózáson részt vevők jellemzői A Viking River Cruises vendégei körében végzett felmérés eredményei A dunai hajózáson részt vevők jellemzői A Viking River Cruises vendégei körében végzett felmérés eredményei Bevezetés, vezetői összefoglaló A dunai hajóutazások Magyarország turisztikai kínálatának fontos

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala munkatársai

Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala munkatársai Veszprém Megyei Önkormányzat Közgy lésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/185-31/2007. E L T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

T P. Győrzámoly. Véleményezés. Településfejlesztési koncepció. Munkaszám: 13045. 3045/K us

T P. Győrzámoly. Véleményezés. Településfejlesztési koncepció. Munkaszám: 13045. 3045/K us T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96/418 373; Fax: 96/418 699, E mail: talent_plan@arrabonet.hu;www.talent plan.hu Győrzámoly Településfejlesztési

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE03060/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE03060/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA HÓD HONISMERETI TÚRAEGYLET közhasznú szervezet MTE SZENTENDREI OSZTÁLYA drótposta honlap H 2000 Szentendre, Halász u. 1. H 2001 Szentendre, Pf. 188. beckhod@t-online.hu www.hodhte.hu www.kohegyihaz.hu

Részletesebben

Nagyudvarnok Község Önkormányzata (meghatalmazott)

Nagyudvarnok Község Önkormányzata (meghatalmazott) JEGYZŐKÖNYV mely készült az ARRABONA Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás Közgyűlése Időpont: 2015. február 26. 14:30 óra Helyszín: Győr Város Polgármesteri Hivatala Zeichmeister

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában)

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában) Magyar Turizmus Zrt. 1012 Budapest, Vérmezo út 4. Tel.: (06-1)488-8700? Fax: (06-1)488-8600 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu? www.itthon.hu 2006. március 16. A MAGYAR TURIZMUS ZRT. TÁJÉKOZTATÓJA A

Részletesebben

1. A kerékpáros turizmus meghatározása és piaca... 3 A kerékpáros turizmus definíciója... 4 A kerékpáros turizmus fajtáinak felosztása:... 5 2.

1. A kerékpáros turizmus meghatározása és piaca... 3 A kerékpáros turizmus definíciója... 4 A kerékpáros turizmus fajtáinak felosztása:... 5 2. 1. A kerékpáros turizmus meghatározása és piaca... 3 A kerékpáros turizmus definíciója... 4 A kerékpáros turizmus fajtáinak felosztása:... 5 2. A kerékpár használata: nemzetközi megoldások és hazai elképzelések...

Részletesebben

Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről. Tisztelt Közgyűlés!

Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről. Tisztelt Közgyűlés! Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről Tisztelt Közgyűlés! Sok szeretettel köszöntöm a kedves sporttársakat. A közgyűlésre meghívtuk a megyei szövetségtől Bernáth Marietta

Részletesebben

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) középtávra (a 2015-2020 közötti időszakra) határozza meg egy község fejlesztésének főbb irányait, és konkrét lépéseit az önkormányzat

Részletesebben

NEMESKÉR K Ö Z S É G

NEMESKÉR K Ö Z S É G NEMESKÉR K Ö Z S É G ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019. évre Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX.

Részletesebben

Pályázati felhívása. Nyári gyermeküdültetés (szaktáboroztatás) költségeinek (szállás+étkezés) támogatására.

Pályázati felhívása. Nyári gyermeküdültetés (szaktáboroztatás) költségeinek (szállás+étkezés) támogatására. A Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány Pályázati felhívása Nyári gyermeküdültetés (szaktáboroztatás) költségeinek (szállás+étkezés) támogatására. Általános feltételek - A támogatás fajtája: vissza

Részletesebben

táv Classic Hard Fun Run LIGHT nevezési díj 1.500.- Ft 7.000.- Ft 4.000.- Ft 1000.- Ft busz szállítás 1.100.- Ft - - 1.100.- Ft 65 km /2500m /

táv Classic Hard Fun Run LIGHT nevezési díj 1.500.- Ft 7.000.- Ft 4.000.- Ft 1000.- Ft busz szállítás 1.100.- Ft - - 1.100.- Ft 65 km /2500m / 1 5. B Ü K K I K I L Á T Á S O K T E L J E S Í T M É N Y T Ú R A É S T E R E P F U T Ó V E R S E N Y Az idei túra időpontja: 2016. március 5 - szombat - FIGYELEM! MUNKANAP! Rendező: Egri Spartacus Tájékozódási

Részletesebben

be/sfphpm01-10637/2015/mlsz

be/sfphpm01-10637/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tápiószőlősi Községi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 60908 A kérelmező jogállása

Részletesebben

215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet. a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról

215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet. a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról 1. oldal 215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról A Kormány a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. -a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben

- A hotel területén. - Turizmus

- A hotel területén. - Turizmus - A hotel területén A Panoráma Hotel területén a következő szabadidős tevékenységek aktív végzése lehetséges: fitnesz, úszás, tenisz, futball, lábfoci, kosárlabda, strandröplabda, tollaslabda, pentaque,

Részletesebben

A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója

A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója 2009. április 7-én ideális, kulturált, szép környezetben Országos Mezıgazdasági Könyvtár Tessedik Sámuel dísztermében tartották meg

Részletesebben

Természettudományi vetélked 2009/2010-es tanév Béri Balogh Ádám Tagintézmény I. forduló. Matematika

Természettudományi vetélked 2009/2010-es tanév Béri Balogh Ádám Tagintézmény I. forduló. Matematika Matematika Anya esti iskolába jár. Tanítási napokon autóbusszal és gyalogosan megy az iskolába. Az órák után apa gépkocsival hozza haza. A grafikon alapján válaszolja a következ kérdésekre: (8 pont) 1.

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE02917/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE02917/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

Budapesti Agglomeráció Gazdaságfejlesztési. Cselekvési Terve. BAFT Gazdaságfejlesztési ad hoc szakmai bizottsága

Budapesti Agglomeráció Gazdaságfejlesztési. Cselekvési Terve. BAFT Gazdaságfejlesztési ad hoc szakmai bizottsága B U D A P E S T I A G G L O M E R Á C I Ó G A Z D A S Á G F E J L E S Z T É S I C S E L E K V É S I T E R V E 2007 KÉSZÍTETTE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓS FEJLESZTÉSI TANÁCS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI AD HOC SZAKMAI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről A Vas Megyei Területfejlesztési Koncepció és Program tavalyi elfogadása után, a Közgyűlés 2015.

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl A Magyar Kongresszusi Igazgatóság (MKI) partnerei közremőködésével 2012-ben

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

be/sfphpm01-08073/2015/mlsz

be/sfphpm01-08073/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szigetvári Zrínyi Miklós Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szigetvári Zrínyi Miklós Sport Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági

Részletesebben

MEZŐFÖLDI KISTÉRSÉG TURIZMUSFEJLESZTÉSI PROGRAM. Tartalomjegyzék

MEZŐFÖLDI KISTÉRSÉG TURIZMUSFEJLESZTÉSI PROGRAM. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 I. HELYZETÉRTÉKELÉS... 5 1. A világturizmus alakulása, prognózisok, világtrendek... 5 2. Magyarország turizmusa... 7 3. A Közép-Dunántúli Régió turizmusa... 9 4. Fejér megye

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030

A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Egyeztetési anyag 2015. november 18. 1 A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Egyeztetési anyag 2015. november 18. A koncepció

Részletesebben

Alapszabálya. Név. Célok

Alapszabálya. Név. Célok Alapszabálya Név 1. Név: Ifjúsági Unió Szekszárd 2. Székhely: 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. 3. Közösségünk Dél-Dunántúl és a Duna-Dráva Nemzeti Park területén mőködik. Célok 1. Küldetésünk: Az Ifjúsági

Részletesebben

Az egészségturizmus és az utazási szokások kapcsolata

Az egészségturizmus és az utazási szokások kapcsolata Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Szervező Szak Egészségturizmus-Szervező Szakirány Az egészségturizmus és az utazási szokások kapcsolata Konzulens: Várallyay Julianna Dr. Szántó Ákos 2014.

Részletesebben

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás 10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE VI. 70/2012 E L İ T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. február 16-i ülésére Tárgy: Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács

Részletesebben

Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.

Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2011. május 08. Farkasné Szegő Krisztina Ügyvezető igazgató Székesfehérvári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Babina Éva alpolgármester, Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna képviselő.

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Babina Éva alpolgármester, Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna képviselő. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. március 13. napján tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balatonföldvár - Városháza Jelen vannak: Holovits Huba

Részletesebben

be/sfp-09450/2015/mlsz

be/sfp-09450/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Száma:.../2015. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez. Dombrád Város 2015-2019 közötti időszakra vonatkozó Sportkoncepciójának elfogadására

Száma:.../2015. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez. Dombrád Város 2015-2019 közötti időszakra vonatkozó Sportkoncepciójának elfogadására DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL ---------------------------------------------------------- ---- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma:.../2015. ELŐTERJESZTÉS -

Részletesebben

Magyarország vízrajza

Magyarország vízrajza Magyarország vízrajza Magyarország felszíni vízkészletének 90%- át a szomszéd országokból érkező folyók hozzák hazánk területére. A behozatal kedvezőtlen hatása, hogy a vizekkel együtt jelentős mennyiségű

Részletesebben

NEMZETKÖZI DUNANAP ÜNNEPE A TOKOK ÉLŐHELYÉNEK MEGÓVÁSA

NEMZETKÖZI DUNANAP ÜNNEPE A TOKOK ÉLŐHELYÉNEK MEGÓVÁSA NEMZETKÖZI DUNANAP ÜNNEPE 2009. JÚNIUS 25. 27 - CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT SZIGETKÖZ DUNASZIGET (9226) FŐ UTCA 41 - TÁJKÖZPONT RENDEZŐ: KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM (KVVM) SZIGETKÖZI TERMÉSZETVÉDELMI

Részletesebben

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016.

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. 1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. évi terveiről Egyesület neve: Ózdi Teknőc Futó Club Egyesület címe:

Részletesebben

HÓD. élj, s mozogj, hogy életet ne unj. Adószám: 186 60207 1 13 Mivel csak vendégek vagyunk a természetben, ennek megfelelően kell viselkednünk.

HÓD. élj, s mozogj, hogy életet ne unj. Adószám: 186 60207 1 13 Mivel csak vendégek vagyunk a természetben, ennek megfelelően kell viselkednünk. HÓD HONISMERETI TÚRAEGYLET közhasznú szervezet MTE SZENTENDREI OSZTÁLYA H 2000 Szentendre, Halász u. 1. H 2001 Szentendre, Pf. 188. drótposta beckhod@t-online.hu honlap www.hodhte.hu www.kohegyihaz.hu

Részletesebben

Tárgyszavak: vízgazdálkodás; hulladékgazdálkodás; Burgenland (Ausztria)

Tárgyszavak: vízgazdálkodás; hulladékgazdálkodás; Burgenland (Ausztria) HULLADÉKOK ÉS KEZELÉSÜK 4.1 3.1 Víz- és hulladékgazdálkodás Burgenlandban Tárgyszavak: vízgazdálkodás; hulladékgazdálkodás; Burgenland (Ausztria) A terület hidrográfiai viszonyai és vízhálózata Burgenland

Részletesebben

Lakitelek Önkormányzat Képviselőtestülete. részére Tárgy: II. Tőserdei Lovasnap beszámolója. Tisztelt Képviselő-testület!

Lakitelek Önkormányzat Képviselőtestülete. részére Tárgy: II. Tőserdei Lovasnap beszámolója. Tisztelt Képviselő-testület! 1 Lakitelek Önkormányzat Képviselőtestülete részére Tárgy: II. Tőserdei Lovasnap beszámolója Tisztelt Képviselő-testület! A tavalyi évben, 2011. évi I. Tőserdei Lovasnapot követően megszületett a döntés,

Részletesebben

A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTÉSI VERSENY ZSŰRITALÁLKOZÓJA

A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTÉSI VERSENY ZSŰRITALÁLKOZÓJA A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTÉSI VERSENY ZSŰRITALÁLKOZÓJA 2016. május 23., hétfő, 10.00 óra Hotel Hungaria City Center Kovács Andor Tamásné Dunakiliti polgármestere A felkészülés menete 2016.

Részletesebben

A Mecsek Egyesület 120 éve

A Mecsek Egyesület 120 éve A Mecsek Egyesület 120 éve Dr. Bátai István Mecseket járva természetesnek vesszük a jól jelzett turistautakat, A a foglalt forrásokat, pihenőket, kilátókat és az országúthálózatot, amin rövid időn belül

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE00236/2013/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE00236/2013/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Sztojanovits Kristóf Termék-csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Szolnok, 2007. április 19. Vissza a természethez! MARKETING CÉLOK: Belföldi turizmus élénkítése Vendégéjszaka szám

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés A Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

HÁZIREND. Az óvoda neve, címe, telefonszáma: Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 8182 Peremarton, Ibolya u.1.

HÁZIREND. Az óvoda neve, címe, telefonszáma: Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 8182 Peremarton, Ibolya u.1. 1 HÁZIREND Az óvoda neve, címe, telefonszáma: Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 8182 Peremarton, Ibolya u.1. 88/455-270 Óvodavezető: Mozgay Dóra Óvodavezető helyettes: Madár Béláné Élelmezésvezető,

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014.

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. Készült: 2010. január 31. Készítette: Oroszlány Város Önkormányzatának Polgármesteri

Részletesebben

A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán

A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán A szlovák-magyar határmenti partnerség (EURES-T) régiónak vizsgálatára irányuló megvalósíthatósági tanulmány Készítette a Kopint-Datorg Zrt. munkacsoportja

Részletesebben