Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal"

Átírás

1

2 2 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: BO/10/185-6/ /2016. számú Kormánymegbízotti utasítás Melléklete A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal elsősegélynyújtási szabályzatáról

3 3 I. Általános szabályok 1. Az elsősegélynyújtás céljának megvalósítása érdekében minden munkatárs köteles a tőle elvárható módon az arra rászoruló személynek az elsődleges segítséget megadni, az emberi életet, testi épséget és az egészségi állapotot veszélyeztető helyzetben a balesetek megelőzését elősegíteni. 2. Az elsősegélynyújtást elsősorban a kijelölt, vagy a leghamarabb elérhető kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtó személy köteles elvégezni a munkáltató által a célra biztosított elsősegélynyújtásra rendszeresített eszközökkel. Az elsősegélynyújtásnál közreműködők a kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtó személy utasításai szerint kötelesek eljárni. 3. Ha a kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtó személy valamely ok miatt nem érhető el, az esetet először észlelő személy köteles az elsősegélynyújtást megkezdeni, és szükség esetén mentőt, vagy orvost hívni. II. A munkahelyi elsősegélynyújtás személyi és tárgyi feltételei 1. Elsősegélynyújtásra kiképzett személy az, akit az elsősegélynyújtási ismeretekre tanfolyam keretein belül kiképeztek, és azt követően a tanfolyam anyagából igazolással tanúsított sikeres vizsgát tett. 2. A munkahelyi elsősegélynyújtásra kiképzett személyek nevét a munkavégzési helyükkel és telefonszámukkal együtt jelen Utasítás 3. számú függeléke tartalmazza. A kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtók listáját a munkavédelmi referens tartja nyilván, és azt az érintett szervezeti egység vezetőjének írásbeli jelzése alapján aktualizálja. 3. Az elsősegélynyújtásra kiképzett személynek évenként szinten tartó oktatáson kell részt vennie, melynek eredményes elvégzéséről az oktatást tartó szervezet igazolást ad ki. 4. Elsősegélyt elsősorban az a munkáltató által kijelölt személy nyújt, akit elsősegélynyújtásra kiképeztek, de szükség esetén minden munkatárs köteles képességeinek és ismereteinek megfelelően az azonnali elsősegélyre szoruló személyt ellátásban részesíteni. 5. Az elsősegélynyújtásra kiképzett személy a tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás másolatát köteles magánál tartani, illetve az eredeti igazolást a személyi anyagában kell elhelyezni. 6. Az egyes munkahelyeken biztosítandó elsősegély felszerelés tartalma az adott munkahelyen dolgozó munkavállalók számától függ. Az elsősegély felszerelés tartalmi követelményeit jelen Utasítás 1. számú függeléke határozza meg. III. Az elsősegélynyújtásra vonatkozó szabályok 1. Az elsősegélynyújtást csak akkor szabad megkezdeni, ha azzal az elsősegélynyújtó személy saját magát, vagy más jelen lévő személyt nem veszélyeztet. 2. Ha az ellátásra szoruló környezetében veszélyforrás van, akkor gondoskodni kell a veszély megszüntetéséről (pl. villamos berendezés feszültségmentesítése, stb.). Amennyiben az ellátásra szoruló személy munkabalesetet szenvedett, az elsősegélynyújtás és az esetleg szükséges mentés érdekében a helyszínt csak a mentéshez indokolt mértékben szabad megváltoztatni.

4 4 3. Az elsősegélyre szoruló személyt elsősorban a kijelölt elsősegélyhelyen kell ellátásban részesíteni. Ha az ellátásra szoruló személy állapota miatt nem oldható meg az elsősegélyhelyre történő szállítása, akkor a kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó személyt haladéktalanul értesíteni kell az ellátásra szoruló személy tartózkodási helyének (az esemény helyszínének) pontos megjelölésével, valamint állapotának minél alaposabb leírásával. A munkahelyi elsősegélynyújtó köteles az őt tájékoztató személyt utasítani az addig szükséges teendők megtételére, amíg a helyszínre megérkezik. 4. Ha a kiképzett elsősegélynyújtó bármely ok miatt nem érhető el, az elsősegélyre szoruló személy, vagy az esetet legelőször észlelő személy köteles a szükségesnek ítélt módon mentőt, vagy orvost hívni. Az elsősegélynyújtást a munkahelyen kijelölt, vagy a leghamarabb elérhető kiképzett elsősegélynyújtó köteles elvégezni, de szükség esetén minden munkavállaló köteles képességeinek és ismereteinek megfelelően az azonnali elsősegélyre szoruló személyt ellátásban részesíteni. 5. Ha az ellátásra szoruló személy állapota miatt mentő értesítése szükséges, akkor annak megérkezésekor a munkahelyi elsősegélynyújtó feladata tájékoztatni a megjelenő egészségügyi szakembert az ellátást igénylő személy állapotáról és az addig megtett intézkedésekről. 6. Amennyiben a sérültet áramütés érte, minden esetben orvossal kell őt megvizsgáltatni. Az orvosi vizsgálat akkor is elengedhetetlen, ha az áramütött személynek panasza nincs, illetve semmilyen sérülés nem látszik rajta. 7. Munkabalesetnél az elsősegélynyújtás és az esetleg szükséges műszaki mentés érdekében a helyszínt csak a mentéshez indokolt mértékben szabad megváltoztatni. 8. Amennyiben a Kormányhivatal munkatársa (nem külső személy, pl. ügyfél) részesült elsősegélynyújtásban, a szakszerű ellátás megtételét követően írásban rögzíteni kell az eseményt a munkahelyi baleseti naplóban, mely az alábbiakat tartalmazza: - a sérült/beteg neve, születési neve, anyja neve, TAJ száma, születési helye és időpontja, neme, állampolgársága, lakóhelye, munkaköre; - a sérülés időpontja, helyszíne, az esemény rövid leírása; - az ellátásra tett intézkedések; - a sérült/beteg a munkáját tovább folytatta-e; - az ellátást végző neve, elérhetősége. 9. Az elsősegélynyújtó személy, illetve minden munkatárs köteles az ellátásban részesített munkavállaló közvetlen munkahelyi felettesét az ellátás tényéről és a sérült állapotáról értesíteni. 10. A munkáltató köteles az általa a munkavállalók számára szervezett rendezvényeken a résztvevők számától függően minden megkezdett száz fő esetén egy fő kiképzett elsősegélynyújtó jelenlétét biztosítani, illetve elsősegély felszerelést készenlétben tartani, ha a rendezvény nem a munkáltató telephelyén van. Ettől el lehet tekinteni abban az esetben, ha a rendezvény a munkáltató olyan telephelyén van, ahol az elsősegélynyújtás feltételei egyébként is fennállnak. 11. A lakosság számára szervezett rendezvények esetében a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet előírásai az irányadók. IV. Az elsősegélynyújtó felszerelések kezelése 1. A kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó feladata az elsősegély felszerelés (elsősegélynyújtó láda, szükség esetén hordágy) rendelkezésre állásának folyamatos figyelemmel kísérése, a

5 5 felhasználhatóság lejárati idejének ellenőrzése, valamint a készenlét biztosításához szükséges pótlások, cserék elvégzésének kedvezményezése a szervezeti egység vezetője felé. 2. A Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási a gondoskodik az egyes szervezeti egységek vezetőinek jelzései alapján a szükséges eszközök beszerzéséről. 3. A beszerzéseket úgy kell lebonyolítani, hogy a telephely (munkahely) ellátása folyamatosan biztosított legyen. 4. A készenlétben tartott elsősegély felszerelést csak a rendeltetési céljára szabad felhasználni. V. Elsősegélyhely 1. Az elsősegély felszerelést jelen Utasítás 1. számú függelékében meghatározott mennyiségben és minőségben, jól látható, könnyen és gyorsan elérhető, szennyeződésektől védett és elsősegélynyújtásra alkalmas helyen (elsősegélyhelyen) kell készenlétben tartani. 2. Az elsősegélyhelyeket és a hozzájuk vezető utakat a munkahelyen alkalmazandó biztonsági és egészségvédelmi jelzésekről szóló 2/1998. (I. 16.) MüM rendeletben meghatározottak figyelembevételével jelen Utasítás 2. számú függeléke szerint kell megjelölni. 3. Az épületek bejáratainál, feltűnő helyen kifüggesztett jelzéssel jelezni kell, hogy az elsősegélyhely hol található. 4. Az elsősegélyhely céljára olyan helyiséget kell kijelölni, amelyben vagy a mellette lévő helyiségben telefon található. 5. Az elsősegélyhelyen fel kell tüntetni az oda kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtók nevét és elérhetőségét, a mentők telefonszámát, és el kell helyezni az elsősegélynyújtási szabályzatot. 6. A kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó feladata az elsősegélyhelyek és a hozzájuk vezető utak, a munkahelyen alkalmazandó biztonsági és egészségvédelmi jelzések folyamatos figyelemmel kísérése és ellenőrzése. A biztonsági és egészségvédelmi jelzések hiányát, a nem megfelelő közlekedési utak biztosításának hiányát a kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó személy jelzi a szervezeti egység vezetője felé, aki intézkedik a hiányosságok megszüntetéséről. VI. Oktatás, képzés 1. A munkahelyi elsősegélynyújtók kiképzéséről, szinten tartó képzéséről és továbbképzéséről a Kormányhivatallal szerződött foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók kötelesek gondoskodni. 2. Az elsősegélynyújtás alapismereteit elméleti és gyakorlati oktatás keretein belül kell elsajátíttatni az elsősegélynyújtásra kijelölt személyekkel. Az oktatáson résztvevők a képzések végén vizsgát tesznek, melynek sikeres elvégzéséről igazolást kapnak a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatótól. Az igazolás mintáját jelen Utasítás 4. számú függeléke tartalmazza. 3. A munkahelyi elsősegélynyújtásra kijelölt munkatársakat legalább évente ismeretfelújító (szinten tartó) oktatásban kell részesíteni. Amennyiben valamely oknál fogva nem tud mindenki részt venni az oktatáson, a hiányzók részére pótoktatást kell tartani. Az oktatást követően a résztvevőknek vizsgát kell tenniük, melynek eredményességéről igazolást kapnak. Az ismeretfelújító oktatások megszervezéséért a Kormányhivatal Jogi és Koordinációs a a felelős. 4. A szervezeti egység vezetője köteles gondoskodni arról, hogy valamennyi munkavállaló a munkába lépéskor tájékoztatásban részesüljön a munkahelyéhez legközelebb eső elsősegélyhelyről, valamint az elsősegélynyújtók nevéről.

6 6 5. Amennyiben a kijelölt elsősegélynyújtó személyében változás történik, vagy az elsősegélynyújtásra kijelölt helyet máshová helyezik, a munkavállalókat a változásról a szervezeti egység vezetőjének tájékoztatnia kell, és erről a Kormányhivatal Jogi és Koordinációs ának vezetőjét is értesíteni szükséges. VII. Ellenőrzés 1. A munkahelyi elsősegélynyújtásra vonatkozó szabályok betartásáért a szervezeti egység vezetője, valamint az adott munkahelyen kijelölt elsősegélynyújtó munkatárs a felelős. 2. A rendelkezések betartását így különösen a felszerelések meglétét és a személyi feltételek teljesülését a munkavédelmi referens rendszeresen ellenőrzi, és a tapasztalt hiányosságok esetén megteszi a szükséges intézkedéseket és jelzi észrevételeit.

7 7 1. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához KÉSZENLÉTI MENTŐDOBOZOK TARTALMA ELNEVEZÉS DOLGOZÓI LÉTSZÁM mullpólya steril (5 m x10 cm) mullpólya (egyenként csomagolt, 5 m x 10 cm) mull steril (50 cm x 80 cm) mull lap steril (100 lapos, 6 x 6 cm) háromszögletű kendő (100 x 100 x 141 cm) fóliakesztyű (pár) ragtapasz (5 m x 2,5 cm) háztartási egyenes olló tokban jódpárna (6 x 1 ml) vagy PVP-jódkomplexet tartalmazó oldat (30 ml-es flakon) tartalomjegyzék

8 8 2. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához ELSŐSEGÉLY JELEK: Fehér piktogram zöld alapon. A zöld szín a jel felületének legalább 50 %-át teszi ki. Elsősegély Hordágy Biztonsági zuhany Szemöblítő Vészbejelentő telefon Orvos IRÁNYMUTATÓ JELEK (kiegészítő táblaként): Elsősegély jel Kiegészítő tábla Felismerési távolság (m) Rövidebb oldal (mm) Betűmagasság (mm) 1 12,

9 9 3. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához MUNKAHELYI ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSRA KIKÉPZETT SZEMÉLYEK (JÁRÁSI HIVATALOK) Járási hivatal Név Munkavégzés helye Telefonszám Putnoki Járási Hivatal Kazincbarcikai Járási Hivatal dr. Varga Zsolt János Putnok, Kossuth út 5. 48/ Rédei Veronika Putnok, Rákóczi út 2. 48/ Csallóközi Edina Orbán Andrea Kazincbarcika, Fő tér / Dudás Andrásné Kazincbarcika, Tóth Á. u / Asztalos Viktória Sajószentpéter, Kálvin tér / Farkas Marianna Tiszaújváros, Tisza út 2/a. 49/ Tiszaújvárosi Járási Hivatal Antal Hajnalka Tiszaújváros, Kazinczy út 3. 49/ Mezei Gergő Tiszaújváros, Erzsébet tér / Kalber Dávid Tiszaújváros, Szederkényi út 8. 49/ Berta Pálné Ózd, Városház tér 1. 48/ Ózdi Járási Hivatal Balogh István Ózd, Gyár út 6. 48/ Orosz József Ózd, Vasvár út / Gönci Járási Hivatal Cservákné dr. Barnóczki Melinda Gönc, Kossuth u / Pósáné Abrankó Edina Abaújszántó, Béke út / Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Szerencsi Járási Hivatal Jurkóné Krimszky Edina Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. 47/ Éva József Sátoraljaújhely, Kazinczy u / Akácosiné Nagy Ágnes Szerencs, Rákóczi u / Kubákné Benda Tünde Szerencs, Kossuth u / dr. Kálovics Erzsébet Encsi Járási Hivatal Kóczai Klára Lévai Istvánné Lukácsné Lovász Andrea Encs, Petőfi út / / Gulyás Alajos Mezőcsáti Járási Hivatal Potyka Orsolya Mezőcsát, Szent István út / Szikszói Járási Hivatal Kardos Enikő Szikszó, Táncsics u / Cigándi Járási Hivatal Tóthné Tótok Beáta Cigánd, Fő u / Bollók Rita Mezőkövesd, Mátyás k. u / Mezőkövesdi Járási Hivatal Molnárné Csirmaz Erzsébet Mezőkövesd, Morvay u / Új Hanna Mezőkövesd, Mátyás k. u / dr. Varga János Mezőkövesd, Mátyás k. u /

10 10 Sárospataki Járási Hivatal dr Tarnai Gábor Sárospatak, Kossuth u / Tokaji Járási Hivatal Erdélyiné Varga Éva Tokaj, Rákóczi u / dr. Sas Tibor Bártfai Andrea Nagyné Pocsai Mariann Szűcs Csaba Miskolc, Petőfi u. 23. Miskolc, Zombori u / / / / Kissné dr. Matyi Marianna Miskolc, Meggyesalja u / Baloghné Bahor Rita Miskolc, Csizmadia köz 1. 46/ Miskolci Járási Hivatal Kosik Enikő Adrienne Miskolc, Rákóczi u / Szalai Orsolya Nagy Tibor Miskolc, Kis-Hunyad u / / dr. Joó László Miskolc, Vologda u / Pócsi Klára Erika Miskolc, Dóczy u / Juhász Judit Gergely István Miskolc, Vologda u / , 232 mellékek Edelényi Járási Hivatal Csukerda Anikó Edina Mike Éva Edelény, István király útja / / Sallainé Zagraj Judit Edelény, Bányász út 2. 48/ MUNKAHELYI ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSRA KIKÉPZETT SZEMÉLYEK (KORMÁNYHIVATAL) /Osztály Név Munkavégzés helye Telefonszám Családtámogatási és Nagy Péterné Társadalombiztosítási Rácz Mária Kormánymegbízotti Kabinet dr. Kovács Petra Miskolc, Csizmadia köz 1. 46/ / Jogi és Koordinációs dr. Magyar Fanni dr. Petrik Judit Noémi Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti dr. Nagy Ádám Géza Miskolc, Városház tér 1. 46/ / Pénzügyi és Gazdálkodási Váradi Katalin Bubán Márton Miskolc, Városház tér 1. 46/ / Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Vajtó András Miskolc, Vologda u / Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti dr. Molnár Péter Miskolc, Városház tér 1. 46/ Földhivatali Matusekné Virág Anikó Miskolc, Vologda u / mellék

11 11 Foglalkoztatási Kapus Edina Miskolc, Mindszent tér 1. 46/ Gyámügyi és Igazságügyi dr. Végvári Ádám Miskolc, Mindszent tér 3. 46/ Foglalkoztatási dr. Gombosné Vajna Ildikó Miskolc, Mindszent tér 3. 46/ Családtámogatási és 46/ Társadalombiztosítási Bársony Szandra Miskolc, Mindszent tér mellék 46/ Környezetvédelmi és Természetvédelmi Népegészségügyi Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény-és Talajvédelmi Gyámügyi és Igazságügyi Gyámügyi és Igazságügyi Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Családtámogatási és Társadalombiztosítási Családtámogatási és Társadalombiztosítási Családtámogatási és Társadalombiztosítási Vigh Noémi 412 mellék Miskolc, Mindszent tér 4. Kamenyiczki István 46/ / dr. Asztalos Ágnes 30/ Miskolc, Meggyesalja u. 12. dr. Tóthné dr. Papp Erzsébet 30/ Kardos Gyöngyi Miskolc, Blaskovics u / Balogh Zoltán Miskolc, Blaskovics u / Zabb László Miskolc, Dóczi u / Román László Miskolc, Szentgyörgy út / Varga András Miskolc, Soltész Nagy K. u / Boller László Miskolc, Szeles u / Pintér Andrea Pokorniné Czipó Éva Miskolc, József A. u / Harsányiné Novotnik 46/ Miskolc, Futó u. 1. Mónika 123 mellék Svanda Viktória Miskolc, Palóczi u / dr. Frigyik Ágnes Miskolc, Bottyán J. u / Forgács Csaba Sátoraljaújhely, Kossuth u /

12 12 4. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához I G A Z O L Á S ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ TANFOLYAM SIKERES ELVÉGZÉSÉRŐL Igazolom, hogy Előző neve Anyja neve Születési helye és ideje a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal megbízásából szervezett alapfokú elsősegélynyújtó tanfolyamon/ismeret felújító képzésen * részt vett és eredményes vizsgát tett. Kelt: P.H. foglalkozás-egészségügyi szakorvos * megfelelőt aláhúzni

13 13 5. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához MEGISMERÉSI ZÁRADÉK Sorszám Szervezeti egység Dolgozó neve Megismerés dátuma Dolgozó aláírása Jelen utasítást a vezetésem alatt álló valamennyi kormánytisztviselő, kormányzati ügykezelő, illetve munkavállaló megismerte. szervezeti egység vezetője

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 2. sz. melléklet Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályos: 2011. március 15. napjától (a módosításokkal egységes szerkezetben) Módosítva a IV-100/22.310-1/2011.

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 2015. április 17.

Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 2015. április 17. Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete 2015 április 17 Borsod-Abaúj-Z Megyei Ügyvédi Kamara Területi Küldöttválasztó Gyűlés egyesületi tagjainak választói névjegyzéke Név Cím Belláné drkároly Krisztina

Részletesebben

Tűzvédelmi előírások

Tűzvédelmi előírások Címzett: MAROZSI ANDRÁS TÜ. ALEZREDES ÚR RÉSZÉRE BÁCS-KISKUN MEGYEI KATASZTRÓFA VÉDELMI IGAZGATÓSÁG KECSKEMÉTI KATASZTRÓFA VÉDELMI KIRENDELTSÉG 6000 KECSKEMÉT DEÁK FERENC TÉR 3. Tárgy: BEJELENTÉS TŐSERDŐÉRT

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT De Lage Landen Finance Zrt. 2012 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK I. Fogalom meghatározások... 3 II. A Panaszos képviseleti jogosultsága... 3 III. A Társaság panaszügyintézésért felelős

Részletesebben

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT 1. módosított változat Készült: 2009-05-25. Morgan Hungary Kft. Munkavédelmi szabályzat 2/60 Az eljárás célja Jelen Munkavédelmi Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat)célja, hogy

Részletesebben

Szociális célú tűzifa támogatás megállapításához

Szociális célú tűzifa támogatás megállapításához TÁJÉKOZTATÁS! Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 11/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendeletében megállapítottak szerint szociális célú tűzifa támogatást biztosít a szociálisan rászorulók

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását

Részletesebben

Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala

Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala Cím (székhely): 3300 Eger, Szarvas tér 1. Cím: (kirendeltség) 3351 Verpelét, Kossuth Lajos út 73. Levelezési cím: Telefon: E-mail: Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala Levelezési cím: 3300

Részletesebben

T Ű Z V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T A

T Ű Z V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T A Rendezvényszervező: Brightly Kft. Cím: 1143 Budapest, Ilka utca 50. Ügyvezető: Kulicz Gábor DUNAI REGATTA 2016. május 07., 00:00 2016. május 08., 03:30 T Ű Z V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T A 2016 1

Részletesebben

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel. I.

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel. I. 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel [Vastag betűvel az 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.), vékony betűvel

Részletesebben

Tartalom. 2. 3. A feladatellátás szakmai tartalma és módja a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége

Tartalom. 2. 3. A feladatellátás szakmai tartalma és módja a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége Tartalom 1. Általános rész 1. 1. 1. A Szorgoskert Nonprofit Kft. bemutatása 1. 1. 2. Főbb programjaink tevékenységeink bemutatása 2. Szolgáltatás 2. 1. A Szolgáltatás célja, feladatai 2.1.1. A megvalósítani

Részletesebben

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemrıl E törvény célja, hogy az Alkotmányban foglalt elvek alapján szabályozza az egészséget nem veszélyeztetı

Részletesebben

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről 2015.03.19. napi állapot szerint

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről 2015.03.19. napi állapot szerint 9 / 1. oldal Dr. Fazekas Sándor miniszter sandor.fazekas@fm.gov.hu +36 (1) 7953721 Miniszteri Kabinet Miniszteri Kabinet Gulyás Andrea kabinetfőnök andrea.gulyas@fm.gov.hu +36 (1) 7952087 Miniszteri Kabinet

Részletesebben

1996. évi XXXI. törvény. a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

1996. évi XXXI. törvény. a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról Az Országgyűlés az Alkotmányból és a nemzetközi szerződésekből eredő feladatok teljesítése érdekében, az élet-

Részletesebben

78/2012. (III. 22.) Kt. határozat melléklete

78/2012. (III. 22.) Kt. határozat melléklete 78/2012. (III. 22.) Kt. határozat melléklete MEGÁLLAPODÁS amelyet létrejött egyrészről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Székhely: 1173 Budapest, Pesti út 165. Képviseli: Riz Levente

Részletesebben

SZF/. /2015. SZOLNOKI FŐISKOLA

SZF/. /2015. SZOLNOKI FŐISKOLA SZF/. /2015. SZOLNOKI FŐISKOLA KIKÜLDETÉSI SZABÁLYZAT Preambulum A Szolnoki Főiskola (továbbiakban Főiskola) Szenátusa az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31.)

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága. Elnökétől. 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága. Elnökétől. 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 216. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 3/216.(I. 28.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege Város

Részletesebben

Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének. 2012. szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE

Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének. 2012. szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 152/2012. (IX. 13.) önkormányzat határozat 1. Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb

Részletesebben

Egészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV

Egészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága ESZ.267.155-19/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2012. szeptember 19. napján 14 óra 5 perckor

Részletesebben

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének támogatása, továbbá a szaktanácsadás, ezen

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS a TIOP 2.1.2. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése tárgyú pályázatok keretein belül kombinált felvételi/átvizsgáló röntgen berendezés és hozzá kapcsolódó

Részletesebben

Megállapodás Id sek Otthona

Megállapodás Id sek Otthona 1 /.. Megállapodás Id sek Otthona 1. A megállapodást köt felek, jelen Megállapodás létrejött egyrészr l 1.1. A szolgáltatást nyújtó (továbbiakban intézmény) Az intézmény neve: Az intézmény címe: Csanytelek

Részletesebben

polgármester Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika, Herbolyai u. 1-3. szám (576/1 hrsz.) alatti ingatlan használatba és működtetésbe adására

polgármester Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika, Herbolyai u. 1-3. szám (576/1 hrsz.) alatti ingatlan használatba és működtetésbe adására Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Bálint Judit Barcika Centrum Kft ügyvezetői asszisztens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika, Herbolyai u. -3. szám (576/ hrsz.) alatti ingatlan használatba

Részletesebben

hatályos: 2013.07.16 -

hatályos: 2013.07.16 - 51/2013. (VII. 15.) EMMI rendelet az egészségügyi szolgáltatás keretében használt, éles vagy hegyes munkaeszközök által okozott sérülések megelızésére, az ilyen eszközök használatából eredı kockázatok

Részletesebben

Oktatási, képzési reform a katasztrófavédelem területén

Oktatási, képzési reform a katasztrófavédelem területén Oktatási, képzési reform a katasztrófavédelem területén Nagy Zsolt Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győr nagyzsolt105@gmail.com A tűzoltás már az ókorban is megkívánta, hogy olyanok

Részletesebben

SZEGED HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

SZEGED HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZEGED díj, közgyógyellátás, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság) ügyében a Szegedi Járási Hivatalnál 6724 Szeged, Huszár u. 1. szám alatt az alábbi ügyintézők fogadják a tisztelt ügyfeleket:

Részletesebben

Károli Gáspár Református Egyetem Tűzvédelmi szabályzat

Károli Gáspár Református Egyetem Tűzvédelmi szabályzat Károli Gáspár Református Egyetem Tűzvédelmi szabályzat A tűz elleni védekezés általános szabályairól és a létesítmények használatáról A gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyeknek, jogi személyeknek,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK 1. A dokumentációban előforduló kifejezések 2. A közbeszerzési eljárás lebonyolításának

Részletesebben

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETİ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI. [Az Mvt. 21.

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETİ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI. [Az Mvt. 21. a munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvényben (a továbbiakban: Mvt.) kapott felhatalmazás alapján - az érintett

Részletesebben

A Vidékért Egyesület képzési ajánlata 2012-re

A Vidékért Egyesület képzési ajánlata 2012-re w w w.v i d e ke r t. h u A Vidékért Egyesület képzési ajánlata 2012-re A képzésekre 100%-os támogatás igényelhető az MVH által utólagosan. - 1 - w w w.v i d e ke r t. h u Bemutatkozás Egyesületünk a Vidékért

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 33/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Részletesebben

ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0035

ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0035 Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata által "korszerű egészségügyi alapellátás Taktaharkányban" ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0035 projekthez kapcsolódó építési beruházás kivitelezőjével kötött Szerződés módosítása.

Részletesebben

Szervezeti és Mőködési Szabályzat

Szervezeti és Mőködési Szabályzat Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény 6724 Szeged, Kálvária sgt. 45. Tel.: 62/425-177, fax: 62/321-700 e-mail: egyszocint@int.ritek.hu Szervezeti és Mőködési Szabályzat Érvényes:

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Kiskunfélegyháza központtal megvalósuló központi háziorvosi ügyeleti szolgáltatás megrendelése egyszerű közbeszerzési eljárásban 2011.

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 Dr. Tóth Eszter adjunktus Dr. Szilágyi Kamilla rezidens 07:30-13:30 Dr. Lénárd Attila

Részletesebben

ÉPíTÉSI VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

ÉPíTÉSI VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS , ÉPíTÉSI VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Mely létrejött egyrészről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) mint Megrendelő (továbbiakban Megrendelő), képviseli: Dr. Kovács

Részletesebben

ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő)

ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) Postacím:.. Székhely:.. Aláírásra jogosult képviselője:....

Részletesebben

A Magyarországi Evangélikus Egyház iratkezelési szabályzata TERVEZET

A Magyarországi Evangélikus Egyház iratkezelési szabályzata TERVEZET A Magyarországi Evangélikus Egyház iratkezelési szabályzata TERVEZET A Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: egyház) országos presbitériuma az egyházi jogszabályokról szóló 2005. évi VI. törvény

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. Magyarország 2016. évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága. valamint. Borsod Kupa és Herman Ottó Emlékverseny

ÉRTESÍTŐ. Magyarország 2016. évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága. valamint. Borsod Kupa és Herman Ottó Emlékverseny ÉRTESÍTŐ Magyarország 2016. évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága valamint Borsod Kupa és Herman Ottó Emlékverseny számára SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, VALAMINT

Részletesebben

MPL ÜZLETI CSOMAG FUVAROZÁSI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

MPL ÜZLETI CSOMAG FUVAROZÁSI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI MPL ÜZLETI CSOMAG FUVAROZÁSI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉGEK... 4 2. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 4 3. SZOLGÁLTATÁS BESOROLÁSA... 5 4. IGÉNYBEVÉTELI HELYEK...

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről, Mezőberény Város Önkormányzata (székhelye: 5650 Mezőberény, Kossuth L. tér 1. adószáma: 15345352-2-04, számlavezető neve: K&H Bank Zrt, bankszámla száma:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1.

1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1. 1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1. Balázs Ildikó Algay Ferenc Ödönné Kovács Ferencné Salló Dorottya 2. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség:

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2015/JT Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT 2015

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT 2015 Faluház és Karikó János Könyvtár Biatorbágy MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT 2015 Készítette : Bacskai László Megbízott munkavédelmi Ügyintéző /Okl.szám : 01-0182-05 1 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv.,

Részletesebben

A Képviselő-testület 2010. évi határozatai

A Képviselő-testület 2010. évi határozatai A Képviselő-testület 2010. évi határozatai Január 13-ai rendkívüli nyílt ülés 1/2009. (I. 13.)Kt.hat.: Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. január 13-ai rendkívüli ülésén az alábbi

Részletesebben

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÜVEGIPARI MUNKÁSOK Lakásfenntartó Szövetkezete 3100. Salgótarján Ybl Miklós út 47. PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2012. január 01.-től Egyetértek: Készítette: Salgótarján, 2011. december 28. Salgótarján,

Részletesebben

Hungária Informatikai Kft.

Hungária Informatikai Kft. 3. SZ MELLÉKLET ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ 1. Bevezetés A (a továbbiakban: szolgáltató) az Elektronikus hírközlési szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről és az Elektronikus hírközlési szolgáltatások

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl A Kormány a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen 2016. július 01.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király

Részletesebben

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 26/2013.(XII.13.), 33/2012.(XII.17.), 14/2012.(V.2.),

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat. Közterületi térfigyelő rendszerének. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata

Hajdúnánás Városi Önkormányzat. Közterületi térfigyelő rendszerének. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Hajdúnánás Városi Önkormányzat Közterületi térfigyelő rendszerének adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Hatályos: 2016. április 15-től 2 Közterületi térfigyelő rendszer adatvédelmi és adatbiztonsági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Gecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2011.(I.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Gecse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól OptiJUS Opten Kft. 1 2004. évi CXL. törvény 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2015.07.01. óta hatályos szöveg Az Országgyűlés abból a célból,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 2-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 2. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2:

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 2-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 2. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2: ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 2-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 2. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL

SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL 1 ÖNKORM ÉRT SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK 19/2005. (VI.29.)ÖKT.r. Az Önkormányzat közművelődési feladata- 5. iról, a helyi közművelődési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Fekete Zsolt alpolgármester

Részletesebben

Munkavédelmi szabályzat

Munkavédelmi szabályzat Munkavédelmi szabályzat 2015. S z a b á l y z a t Oldal: 2/49. Beosztás Név Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta munkavédelmi (munkabiztonsági) szolgáltató Fire Electric New Molnár Csaba kancellár mb. műszaki

Részletesebben

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI Fogadó szervezet Időpont Munka Kapcsolattartó, mentor (elérhetősége) Kiemelt partner: 1. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete

Részletesebben

I. A Hivatal elnevezése, jogállása, irányítása és vezetése. 1. A Hivatal elnevezése és jogállása

I. A Hivatal elnevezése, jogállása, irányítása és vezetése. 1. A Hivatal elnevezése és jogállása Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat aljegyzőjének 5/2013. utasítása a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről (A 9/2013. aljegyzői, a 3/2013., a 10/2014.,

Részletesebben

Adásvételi keretszerződés a VOLÁN társaságok üzemanyaggal történő ellátására.

Adásvételi keretszerződés a VOLÁN társaságok üzemanyaggal történő ellátására. Adásvételi keretszerződés a VOLÁN társaságok üzemanyaggal történő ellátására. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/18 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

26/2000. (IX. 30.) EüM rendelet. a foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről

26/2000. (IX. 30.) EüM rendelet. a foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről A rákkeltő anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzése. 2009. 03.hóban hatályos szöveg (A mellékleteket lásd: www.magyarorszag.hu) 26/2000. (IX. 30.) EüM rendelet a foglalkozási

Részletesebben

K i v o n a t. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. december... napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. december... napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. december... napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2015. (XII....) Kgy. sz. H a t á r o z a t A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka

Részletesebben

Döntés a háziorvosi praxis helyettesítéséről

Döntés a háziorvosi praxis helyettesítéséről Az előterjesztés száma: 33/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. február 24. napján, 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Szolgáltató adatai: Általános tudnivalók:

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Szolgáltató adatai: Általános tudnivalók: Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) A Jogi nyilatkozat, az Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat valamint a Szállítási, átvételi és fizetési feltételek minden pontja a narancsborstop.hu weboldal Általános

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XVI. kerületi családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XVI. kerületi családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS XVI. kerületi családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a XVI. kerületi

Részletesebben

dr. Galambos Eszter, a JÜB elnöke 3. Összeférhetetlenségi ügyben döntéshozatal

dr. Galambos Eszter, a JÜB elnöke 3. Összeférhetetlenségi ügyben döntéshozatal A Képviselő-testület 2014. november 26-i ülésének határozatai 411/2014.(XI.26.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a zárt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

Törökbálinti Városgondnokság ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA TERVEZET

Törökbálinti Városgondnokság ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA TERVEZET Törökbálinti Városgondnokság ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA TERVEZET Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Avtv) 24.

Részletesebben

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Név Ábrám Tibor Andrássy Judit Apostolné Bartha Mária Babocsánné Katona Ágnes Eszter

Részletesebben

MŰSZAKI TARTALOM. a 8600 Siófok, Halápy utca kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű műszaki ellenőri tevékenység elvégzésére

MŰSZAKI TARTALOM. a 8600 Siófok, Halápy utca kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű műszaki ellenőri tevékenység elvégzésére MŰSZAKI TARTALOM a 8600 Siófok, Halápy utca kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű műszaki ellenőri tevékenység elvégzésére 1. A pályázati kiírás célja: Megbízási szerződés megkötése a 8600 Siófok,

Részletesebben

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a

Részletesebben

SZERZŐDÉS HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA

SZERZŐDÉS HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA 409/2013. (XI. 21.) Kt. határozat melléklete SZERZŐDÉS HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest, Pesti út 165.,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. december 11-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. december 11-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-527/2013. ELŐTERJESZTÉS a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. december 11-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

Iskolai házirend 2011 2012

Iskolai házirend 2011 2012 Iskolai házirend 2011 2012 BEVEZETÉS A házirend megalkotása során alkalmazott jogszabályok és intézményi dokumentumok: a) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, b) a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 2. (2) bekezdés q) pontjában

Részletesebben

A Pápai Református Teológiai Akadémia minőségbiztosítási rendszere

A Pápai Református Teológiai Akadémia minőségbiztosítási rendszere A Pápai Református Teológiai Akadémia minőségbiztosítási rendszere Annak érdekében, hogy az Akadémián a képzés, a kutatás-fejlesztés, az alap és kiegészítő tevékenységek ellátása magas színvonalon történjék,

Részletesebben

A MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL KÖZLEMÉNYE az Ipari Főügyelet működtetéséről

A MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL KÖZLEMÉNYE az Ipari Főügyelet működtetéséről A MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL KÖZLEMÉNYE az Ipari Főügyelet működtetéséről A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 49. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján összhangban a Magyar

Részletesebben

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016. számú

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016. számú BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016. számú JEGYZŐKÖNYVE 2016. január 19-ei nyilvános üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült a Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 26/2010. (VI. 30.) sz. rendelete Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a járművel történő díjköteles várakozás szabályairól (Egységes szerkezetben a

Részletesebben

Rosenberg Péter Dés 8 1 Sz. Általános Iskola 8 Sváb István Brassó 8 5

Rosenberg Péter Dés 8 1 Sz. Általános Iskola 8 Sváb István Brassó 8 5 Ferencz Endre Szatmárnémeti 5 Kölcsey Ferencz Kollégium 31 Dobribán Edgár Kolozsvár 5 Báthory István Líceum 31 Sebestyén András Marosvásárhely 5 2-es Általános Iskola 31 Kiss Alpár Szatmárnémeti 5 Kölcsey

Részletesebben

14/2002. (II. 26.) KöViM-EüM együttes rendelet. a polgári légi közlekedési szakszolgálati engedélyek egészségügyi feltételeirő rendjéről,

14/2002. (II. 26.) KöViM-EüM együttes rendelet. a polgári légi közlekedési szakszolgálati engedélyek egészségügyi feltételeirő rendjéről, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, Pf.1 1440 Dr. Gergely Máté légügyi főigazgató részére Siklórepülő Szövetség 1037 Budapest Toboz út 7. http://www.siresz.hu Levelezési cím: 1137 Budapest, Újpesti

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az engedély kiadásának feltételei

A rendelet hatálya. Az engedély kiadásának feltételei Dunabogdány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 10/2011. (IV. 12.) önkormányzati rendelete a jármővek közlekedésének helyi közutakon történı súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés

Felelős Társaságirányítási Jelentés Felelős Társaságirányítási Jelentés Az ANY Biztonsági Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) a felelős társaságirányítás vonatkozásában az alábbi összefoglaló jelentést és nyilatkozatot

Részletesebben

Matematika verseny 2.osztály

Matematika verseny 2.osztály 2.osztály Tamás Szabolcs Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza Krutilláné Fekete Anna Pásztor Péter Bendegúz Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza Harasztiné Sipos Judit Kun Ágoston Apáczai

Részletesebben

Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben

Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben I. Bevezető rendelkezések 1. Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzata

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal (székhely: 3300 Eger, Kossuth L. u. 9., törzsszám: 722337, adószám: 15722335-2-10, bankszámla

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat

503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat nyilvános üléséről készült könyvéből: 503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezeket az adatokat minden esetben a hatályos

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a a gyermekek napközi ellátását biztosító Zöldpötty Családi Napközi fenntartójaként a Sugerencia Kft (adószám: 22925059-2-43, székhely 1114 Budapest,

Részletesebben

1/2011. (II. 11.) Önkormányzati Rendelet

1/2011. (II. 11.) Önkormányzati Rendelet K i v o n a t A Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 08-án kedden 12,00 órai kezdettel megtartott üléséről készült jegyzőkönyvéből: 1/2011. (II. 11.) Önkormányzati Rendelet

Részletesebben

TE - Konyhai eszközök beszerzése a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 azonosítószámú kiemelt projekthez kapcsolódóan II.

TE - Konyhai eszközök beszerzése a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 azonosítószámú kiemelt projekthez kapcsolódóan II. TE - Konyhai eszközök beszerzése a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 azonosítószámú kiemelt projekthez kapcsolódóan II. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/48 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

A J Á N L A T K É R É S

A J Á N L A T K É R É S A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által

Részletesebben

Mozaik Gazdasági Szervezet (1011. Budapest, Ponty u.3.) Gépjármű üzemeltetési és költségelszámolási szabályzata

Mozaik Gazdasági Szervezet (1011. Budapest, Ponty u.3.) Gépjármű üzemeltetési és költségelszámolási szabályzata Mozaik Gazdasági Szervezet (1011. Budapest, Ponty u.3.) Gépjármű üzemeltetési és költségelszámolási szabályzata Érvényes: 2013. január 2-től. Jóváhagyta: C s e r Lászlóné igazgató 0 Gépjármű üzemeltetésének

Részletesebben

INTERCISA. 0. módosítás 1. oldal (25)

INTERCISA. 0. módosítás 1. oldal (25) INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET 0. módosítás 1. oldal (25). TARTALOM 0. módosítás 2. oldal (25) Fejezet Cím Módosítás száma Módosítás dátuma I. Szervezeti felépítés, személyek feladata (3) 0. II. Területre

Részletesebben

Az ALISCA Agrárház Kft új növényvédőszer raktárának biztonsági jelentése Szekszárdi Ipari park

Az ALISCA Agrárház Kft új növényvédőszer raktárának biztonsági jelentése Szekszárdi Ipari park Az ALISCA Agrárház Kft új növényvédőszer raktárának biztonsági jelentése Szekszárdi Ipari park Nyilvános változat 2015.09.21 Készítette: HVESZ Kft ALISCA AGRÁRHÁZ Kft. BIZTONSÁGI JELENTÉS SZEKSZÁRD NYILVÁNOS

Részletesebben