Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 2. szám február 20.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 2. szám 2012. február 20."

Átírás

1 MŰHELY Világválság, államadósság, IMF tárgyalások, valuta árfolyamok csak néhány olyan gazdasági fogalom, amit egyre többször, egyre több helyről, és egyre több színben Egyetemi Hallgatói mutatnak be a különböző hazai és Képviselet külföldi médiumok. 7. oldal Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 2. szám február 20. Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja BME körkép Készül a Műegyetem kicsiben Az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) hosszú időre visszanyúló kezdeményezése, hogy elkészüljön az egyetem épületeinek méretarányos makett együttese. A testület erre egy külön pályázati felhívást tett közzé, amelyről Szentesi Anett EHK képviselő adott interjút. 2. oldal Kerekasztal Tilos és mégis szabad? Január közepén Hámori Zsófia, Kocsis Brigitta, Kupcsik Réka és László Zsófia BME-s hallgatókkal az egyik, egyetem közelében lévő kis kávézóba ültünk be, hogy megvitassuk a nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítást, vagyis azt, hogy a legtöbb zárt közforgalmú helyen január 1-jétől megtiltották a dohányzást. 6. oldal Sport Egy kosaras naplója Tényleg csak a magas emberek sportja a kosárlabda? Erről és a BME kosárcsapatának tavaszi terveiről beszélgettünk Schwarczinger Péterrel, ötödéves építőmérnök-hallgatóval, aki jelenleg a MAFC-BME csapatában, az NB II-ben játszik. 10. oldal Magazin Táncprodukciók a Szkénében A Jövőtánc produkció keretében neves kortárs táncosok és zenészek lépnek fel a Jedermann kávéházban. 14. oldal Rendhagyó módon az idei Műegyetemi Állásbörzét és a Külügyi Börzét együtt rendezik meg a Központi épületben március 6-7-én. A nagyszabású akcióról Kreutzer Richárddal és Igaz Mátéval, a két esemény főszervezőjével beszélgettünk. Véget ért a VV.Hu elnevezésű, kollégiumoknak szóló környezettudatossági verseny. Az eredményekről Horváth Attilát, az Egyetemi Zöld Kör vezetőjét kérdeztük. A verseny fő célja a víz- és villanyfogyasztás csökkentése volt, mivel minden pici lépés segíti a környezet védelmét és az éghajlatváltozás elleni harcot. Ezenkívül a szervezők felhívták a figyelmet a tudatos vásárlásra, a hulladékcsökkentésre, a háztartások és az Egységben az erő Környezettudatos Bercsényi Fotó: Székely Zsolt étkezések környezetterhelésére, valamint az idényzöldségek fogyasztásának fontosságára is. A zöldebb élethez tippeket is adnak honlapjukon ( A szeptember 26-án elindult környezettudatossági megmérettetés során hetente közzétették a kollégiumok víz- és villanyfogyasztási adatait diagramos formában, amelyen össze lehet hasonlítani a környezet terhelésének ezen elemeit és változását. A kiértékelés úgy történt, hogy minden kollégium teljesítményét csak saját magával vetették össze, egy főre vonatkoztatva. A versenyt komoly teljesítménynyel víz esetén 0,72 m 3 /fő, villany esetén pedig 4,94 kwh/fő megtakarítást elérve a Bercsényi Kollégium nyerte, így ők részesülnek a BME Kollégiumok Osztály által felajánlott forint értékű fődíjban. A kollégisták egy online kérdőív segítségével döntötték el, hogy az udvar áttervezésére, zöldebbé tételére fogják fordítani az összeget. Folytatás a 2. oldalon Megtudtuk, hogy a Műegyetemi Állásbörzén idén több mint 140 cég álláslehetőségei közül válogathatnak az érdeklődők. Természetesen a nagyvállalatok mellett több kicsi, bizonyos szakterületre specializálódott céggel is találkozhatnak a látogatók. Nemcsak a végzettek számára kínálnak lehetőségeket, hanem szakmai gyakorlati helyekre is keresnek hallgatókat. Kreutzer Richárd a Karrier Iroda vezetője elmondta, hogy fontos a személyes találkozó a leendő munkáltató és a hallgató között, az Állásbörze pedig helyet biztosít a személyes kapcsolatok kialakításának. Hagyományokhoz híven a börzére történő ráhangolódást a Felkészítő Napok biztosítja. A háromhetes programsorozat célja, hogy felkészítse egyetemünk hallgatóit az álláskereséssel, munkahelyválasztással, állásinterjúkkal kapcsolatos nehézségekre. A tapasztalatok szerint a napjainkra kialakult munkaerő-piaci versenyre nem lehet kellőképpen felkészülni kizárólag az egyetemi oktatás során. A rendezvényen megtanulható, hogy hogyan kell megírni egy jó önéletrajzot és motivációs levelet, hogyan kell tudatosan karriert tervezni és célokat elérni. A Felkészítő Napokon segítséget nyújtanak abban is, hogyan tűnhetünk magabiztos álláskeresőnek. Ezenkívül megtudhatjuk, hogy a különböző állásinterjú technikák mit foglalnak magukban, és hogy protokoll témakörben mi az, amire egy álláskeresőnek mindenképpen oda kell figyelnie. Folytatás a 2. oldalon Marad a béren kívüli juttatás rendszere Az idei évtől a vonatkozó adó- és járulékszabályokhoz igazodva ismét megváltozott a béren kívüli juttatások mértéke, amelyet az egyetem saját dolgozói részére biztosít. A változásokról sok folyosói szóbeszéd keringett, amelyek egy része alaptalan félelem. A kételyek tisztázásában Kaszásné Mészáros Éva gazdasági és műszaki főigazgató segített. Korábban jól megszokott gyakorlat volt, hogy az egyetemi dolgozók minden hónapban megkapták azokat a béren kívüli juttatásokat, amelyekkel az egyetem mint munkáltató kiegészítette a fizetéseket. Ezek elsősorban étkezési utalványok, iskoláztatási támogatás, közlekedési vagy üdülési hozzájárulások, voltak. Összegükről, és magáról a béren kívüli juttatás típusáról a decentralizált gazdálkodási rendszer elvét követve az átfogó szervezeti egységek (pl. kar) döntenek, amelyek között előfordulnak különbségek. Fotó: Nagy Eszter Fotó: Székely Zsolt Folytatás a 3. oldalon

2 BME körkép Egységben az erő Környezettudatos Bercsényi Folytatás az 1. oldalról Az előadások mellett gyakorlati foglalkozásokon is részt vehetünk. Próbainterjú, Assessment Centre, önismereti -, álláskeresés, kommunikációs és karriertervezés tréning, és lesznek. Akik pedig a Műegyetemi Állásbörzén esetleg nem találnak megfelelő munkát, tájékozódhatnak a külföldi lehetőségekről is. A szervezők szerint jobban megmozgatja a hallgatókat az összevont börze, mivel féléven- Fotó: Nagy Eszter Folytatás az 1. oldalról Mivel a többi kollégium esetében sajnos csökkenés helyett mindkét szempontnál enyhe fogyasztásnövekedést tapasztaltak (kivéve a Wigner Kollégiumot, ahol a vízfogyasztás ugyan csökkent, a villany adatuk viszont igen jelentős növekedést mutatott), az Egyetemi Hallgatói Képviselet a nagyarányú megtakarításokat elérők számára kitűzött forintos díjakat nem osztotta ki. Fotó: Székely Zsolt még sok más érdekes program várja az érdeklődőket. Igaz Máté elmondta, hogy a BME Hallgatói Külügyi Testület (HKT) 8 éve minden szemeszterben megrendezi a Külügyi Börzét. A rendezvény célja, hogy összegyűjtse a külföldi ösztöndíjakat, szakmai gyakorlatokat, a pályázati és utazási lehetőségeket a Műegyetem hallgatói számára. Minden megtalálható a rendezvényen, amivel kijuthatunk külföldre: őszi/téli/tavaszi/nyári egyetemek, külföldi szakmai gyakorlatok, önkéntes munkák, nyelvtanulási lehetőségek. A börzén külföldi hallgatókkal is beszélgethetnek a látogatók, és megismerkedhetnek más országok kultúrájával. A különböző szervezetek segítségével pedig kipróbálhatjuk egy kicsit magunkat külföldön, amely a hazai munkakeresésnél is előnyt jelenthet. Megtudtuk, hogy az Egyetemi Hallgatói Képviselet átalakítja a külügyi területet, hogy olyan működési kereteket teremtsen, amelyek stabilak, kiszámíthatóak mindkét fél számára. A Külügyi Börze megújításának kapcsán merült fel az ötlet a Műegyetemi Állásbörzével való együttműködésre. Így akik eddig eljöttek a Külügyi Börzére, most megnézhetik azt is, hogy később milyen álláslehetőségeik ként csak egy ilyen jellegű alkalomra kell időt szakítaniuk a tanulmányaik mellett. Így sokkal sikeresebb lesz a rendezvény a látogatók és a kiállítók számára egyaránt. A szervezők elmondták, hogy a nagyszabású rendezvény célja, hogy arra motiválják a hallgatókat, hogy minél előbb kezdjenek el az álláskereséssel foglalkozni, és a program során kapott impulzusok hatására tudatosabb irányt vegyen a munkakeresés. Emellett annak a prekoncepciónak a megcáfolása is cél, mely szerint a munkáltatók a magyar diplomásokról azt tartják, hogy nem beszélnek idegen nyelveket és nem mobilisak. A két rendezvény időpontja: március 6-7. (BME K épület) Bővebb információ: Műegyetemi Állásbörze Külügyi Börze Markovits Zita Fogyasztás változása Megtudtuk, hogy a félév elején közel 800 hallgató töltött ki egy, az Egyetemi Zöld Kör által összeállított, kérdőívet, ami a víz-, villany- és hulladékkezelési szokásokról árulkodott. Ebből kiderült, hogy a hulladékkezelés a leginkább elhanyagolt terület. Az Egyetemi Zöld Kör vezetője hozzátette, hogy a program sikerességét minden kollégiumban helyi aktivisták bevonásával lehetne növelni. Markovits Zita Villany adatok Baross Bercsényi Kármán Martos Schönherz Vásárhelyi Wigner átlagfogyasztás (KWh/fő, hét) fogyasztásváltozás (kezdethez képest) fogyasztáskülönbség, fajlagos kwh/fő (egész verseny alatt) fogyasztáskülönbség, fajlagos Ft/fő (egész verseny alatt) 19,14 21,67 22,84 12,19 25,35 23,89 19,02 14,45% -2,03% 11,79% 23,15% 5,17% 15,30% 15,89% 26,59-4,94 26,50 25,21 13,71 34,87 28, Víz adatok Baross Bercsényi Kármán Martos Schönherz Vásárhelyi Wigner átlagfogyasztás (m 3 / fő, hét) fogyasztásváltozás (kezdethez képest) fogyasztáskülönbség, fajlagos m 3 /fő (egész verseny alatt) fogyasztáskülönbség, fajlagos Ft/fő (egész verseny alatt) 0,66 0,72 0,75 0,78 0,65 0,60 0,73 3,88% -8,35% 5,18% 9,12% 7,39% 3,12% -11,52% 0,27-0,72 0,41 0,72 0,49 0,20-1,05 13,01-34,70 19,46 34,40 23,55 9,67-50,20 Készül a Műegyetem kicsiben Az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) hosszú időre visszanyúló kezdeményezése, hogy elkészüljön az egyetem épületeinek méretarányos makett együttese. A testület erre egy külön pályázati felhívást tett közzé, amelyről Szentesi Anett EHK képviselő adott interjút. Az EHK és az Építészmérnöki Kar Tudományos Diákköre tavaly ősszel hirdette meg a makett pályázatot. A hallgatói képviseleten túl a kezdeményezést teljes mellszélességgel támogatta az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, valamint Dr. Kalmár Miklós, a tanszék vezetője. A kiírás szerint a pályázó diákoknak az egyetemi kampusz egy szabadon választott épületének (kivéve Q és I) kicsinyített mását kellett elkészítenie, és TDK dolgozatként az építészeti-építésztörténeti feldolgozását benyújtania. A maketteket a felhívás szerint Fotó: Tóth Máté 1:100 léptékben kellett elkészíteni, balsafa anyagból, külön színezés nélkül, a léptéknek megfelelő részletezéssel. A pályázati kiírásban foglaltak alapján az EHK minden elkészült alkotás előállítási költségeit forintig támogatja a maximum háromfős csapatok számára. A helyezéseket a TDK-n nyújtott A makett pályázat eddigi résztvevői: Név Drotál Diána Reider Anita Ivicsics Júlia Novák Zsófia teljesítmény, és az ott elért eredmények alapján állították fel. A őszi TDK-n akadtak vállalkozó kedvű fiatalok, akik elkezdték a munkát. Két két fős csapat indult a szekcióban, és a könyvtár, valamint az MM épületet készítették el. A két modellt rövidesen meg lehet tekinteni az egyetemen. (Előbbit a Sóhajok hídjánál, a másikat pedig az Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék könyvtárában állítják ki.) Szentesi Anett elmondta lapunknak, hogy a TDK befejezése nem jelenti a pályázat lejáratát. Az EHK Elkészített épület MM épület Könyvtár épület szeretné, ha a teljes műegyetemi épületegyüttes makettje elkészülne, ezért a pályázati felhívást továbbra is közzéteszi a hallgatók körében. Annak, aki kellő ügyességet és kedvet érez ahhoz, hogy egy ilyen modellt megalkosson, a képviselet továbbra is biztosítja az anyagköltségek megtérítését az eredeti felhívás feltételei szerint. A testület szeretné, ha az elkészült makettegyüttest olyan országos rendezvényeken, mint Nyílt Nap, vagy akár az Állásbörze, reprezentációs céllal is kiállítanák. Sneider Zita Műhely Felelős kiadó: Kovács András, Rácz Tamás Főszerkesztő: Szabó Zsolt Lapmenedzser: Boros Miklós Szerkesztő: Nátz Kata Rovatvezetők: Sneider Zita (BME körkép, bmekorkep@muhely.com) Takáts Ildikó (Kapun kívül, kapunkivul@muhely.com) Kocsis Brigitta (Közélet, kozelet@muhely.com) Szabó Orsolya (Magazin, magazin@muhely.com) Lengyel Rita (Sport, sport@muhely.com), Rajnai Tamás (Technika, technika@muhely.com) Képszerkesz tő: Kiss Imre Tördelőszerkesztő: Kovács János Szerkesztőség: 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K.I.76, Tel./Fax: , info@muhely.com, Honlap: Hirdetésszervező: Szabó Zsolt info@muhely.com Tel.: , Fax: Vidéki tudósítók: Horváth Judit (Pécs), Bíró Viktória (Veszprém), Kujan István (Miskolc), Kocsis Bence (Győr) Varga Tamás Ottó (Szeged), Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató Az újság megjelenik kéthetente 7000 példányban. Ingyenes. HU ISSN Egyetemi Hallgatói Képviselet 2 Műhely X. évfolyam 2. szám

3 BME körkép Marad a béren kívüli juttatás rendszere Folytatás az 1. oldalról Az eddigi rutin a főigazgató elmondása szerint több szempontból is bizonytalanná vált. A kormány még tavaly meghirdette a béren kívüli Fotó: Székely Zsolt juttatások változásait, azonban ennek a jogszabályi tisztázása egészen december 31-ig nem történt meg teljes körűen. A tavalyi rendszerhez képest jelentős változásokra kell számítani. Idén nem lesz internet hozzájárulás, az étkeztetés és az üdülés támogatása is átalakul. A korábbi étkezési hozzájárulást az idén melegétkezésre is fordítható Erzsébet utalvány váltja fel, amely maximum havi 5000 forint értékű lehet. Az új utalvány esetében az egyetemnek, mint megrendelőnek könnyű dolga volt: a piacon egyetlen szolgáltató biztosítja a bónokat, így a megrendelés előtt nem kellett lefolytatni a hosszadalmas közbeszerzési eljárást. Mindöszsze az egyetemre vonatkozó szerződést kellett többször újratárgyalni azért, hogy az itteni viszonyoknak leginkább megfelelő megállapodást lehessen megkötni. A szervezeti egységek megrendelései alapján elmondható, hogy az egyetem minden teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottja a szervezeti egységek döntései alapján néhány kivétel előfordulásával kapja ezt a maximális, havi nettó 5000 forint értékű juttatást a évre. A főigazgató tájékoztatása szerint az első havi utalványok február 6-a után érkeznek országszerte. Az első csomag címletezése már adott volt, így ebbe nem volt beleszólása a megrendelőknek. Kaszásné a lapunknak adott interjújában szeretne minden kételyt eloszlatni, amely azt feltételezi, hogy az étkezési hozzájárulás megszűnne, mint béren kívüli juttatás. Nincs alapja annak a szóbeszédnek, hogy a csökkentett mértékű hozzájárulás már nem érné meg az egyetemnek, ezért nem biztosítja azt a dolgozóinak. A béren kívüli juttatások másik fő típusát a Széchenyi Pihenőkártya, azaz a SzéP kártya jelenti, amely a korábbi Üdülési Csekket váltja fel. Emellett az egészségpénztáraknál elérhető rekreációs szolgáltatások kifizetését is lehetővé teszi, részben átveszi a kulturális utalványok szerepét, és bizonyos feltételek mellett meleg étkezésre is használható. A főigazgatótól megtudtuk, hogy az elektronikus kártya felhasználási feltételei sokáig tisztázatlanok voltak. Kezdetben a szolgáltatás mindössze egy bankra korlátozódott, majd további két pénzintézet is jelentkezett, amint a jogi feltételek tisztázódtak. A Műegyetem már december elején megkezdte a tárgyalásokat, és mára mindhárom pénzintézettel megkötötte a szerződést. A főigazgató a kártyával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra a problémára is, hogy a kártyát elfogadó helyek száma egyelőre szűk körű, országosan mintegy szolgáltató. Mindez abból adódik, hogy a feltételek sokáig tisztázatlanok voltak még a pénztárak, bankok számára is, és maguk a pénzintézetek sem voltak infrastrukturálisan megfelelően felkészülve az ilyen típusú szolgáltatásra. Megtudtuk, hogy következő lépésben minden SzéP kártyára jogosult műegyetemi dolgozó a saját lakcímére kapja meg kártyáját, amelyet a személyes kódjának birtokában kell aktiválnia. A megrendelést megelőzően mindenki maga dönti el, hogy melyik pénzintézetnél kívánja igénybe venni a kártya biztosította szolgáltatást. Az átfogó szervezeti egységek döntenek arról, hogy mennyi összeget töltenek fel a kártya egyes alszámláira, továbbá arról is határoznak, hogy egy összegben, vagy havonta utalnak a munkavállaló számára. Az egyösszegű utalás feltétele, hogy ha időközben a munkavállaló kilép az egyetem kötelékéből, az év hátralévő részére fennmaradó összeget vissza kell fizetnie. Azt, hogy mekkora összeget kaphatnak majd a dolgozók, a főigazgató egyelőre nem tudta megmondani. Ez a döntés is az átfogó szervezeti egységek hatáskörébe tartozik, amelyek az idei költségvetési keretük ismeretében tudnak erről határozni. A Műegyetem 2012-es költségvetése egyelőre alakulóban van. A sarokszámok már megvannak, és várhatóan a februári, legkésőbb a márciusi szenátusi ülésen kerülnek elfogadásra majd a végleges összegek. Ezen számok ismeretében vagy már egyes szervezeti egységeknél akár előtte is elkezdik feltölteni a SzéP kártyák egyenlegeit, így várhatóan márciusban már minden érintett egyetemi dolgozó számláján megjelenhetnek az első összegek. A főigazgató ismertetése szerint a helyzetet nehezíti, hogy a Műegyetem idén is kevesebb pénzből gazdálkodhat. Az eddig ismert költségvetési számok alapján idén újabb 860 millió forintos elvonással kell számolni. A tavalyi 15,8 milliárd forintos költségvetési támogatás nyitóegyenlegéhez képest 13,4 milliárddal kezdi meg idei működését a BME. A főigazgató elmondása szerint ez mindenre, így a béren kívüli juttatások összegére is kihatással lehet. Hozzátette, hogy fennáll a további elvonás lehetősége is, és hatással lehetnek ránk a Széll Kálmán terv lépései, vagy akár az IMF tárgyalások is hozhatnak további megszorító intézkedéseket. A BME is érzi a bőrén az eddig rendelkezésre álló feltételrendszer zsugorodását. Kezdve az innovációs járulék új helyzetével, a szakképzési fejlesztési támogatások szűkülő lehetőségével, egészen a jelenlegi válság miatt a vállalkozói tevékenységből származó bevételek lehetséges csökkenéséig, számos tényező arra sarkallja az egyetemet, hogy még fegyelmezettebben gazdálkodjon. A béren kívüli juttatások elérhető kerethatárai, amelyből a BME munkatársai számára biztosított mértéket a szervezeti egységek lehetőségei határozzák meg: Erzsébet utalvány 5000 Ft/hó (2012. dec. 31-ig melegkonyhás étkeztetésre is felhasználható) Széchenyi Pihenőkártya Kártyán adható juttatás értéke max Ft: szálláshely-szolgáltatás évi forint vendéglátás-szolgáltatás évi forint szabadidő eltöltését, rekreációt, egészségmegőrzést szolgáló alszámla évi Ft A SzéP Kártyáról készpénz, vagy készpénzhelyettesítő eszköz nem vehető fel. A kártyára utalt összeg a következő év december 31-ig használható fel. Iskolakezdési támogatás minimálbér ( Ft) 30%-áig Helyi utazási bérlet (a bérlet ára 100%-áig) Iskolarendszerű képzés átvállalt költsége maximum a minimálbér 2,5-szereséig Sneider Zita BME Diákközpont Támpont Iroda Aktuális információk Téves Támpont kiírás Iroda esetére már a Facebookon is Hallgatói Részletek Számítógép Központ és további feltételek a honlapon és Aki Már úgy a Facebookon érzi, is találkozhattok hogy jogtalanul velünk. Nézzétek írtak meg ki Minden BME hallgató ingyenesen használhatja az R épület a Támpont Irodában. profilunkat, eseményeinket, olvasgassátok az üzenő falunkat, lájkoljatok! valamilyen fizetési kötelezettséget, tot (röviden a HSZK-t), a regisztráció mindössze pár perc. III. és IV. emeletén található Hallgatói Számítógép Közpon- számára Bővebb információ az a Neptun rendszer, Ügyintézés menü, Ingyenes a albérlet közvetítés weboldalon található. Ismét igényelhető nemzetközi diákigazolvány a BME-n Kérelmek Nemzetközi almenü diákigazolvány 007-es igényelhető számú, a MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet irodájában a K ép. I./77/a- Téves kiírás Felszólalás A BME Diákközpont idén is szakadatlanul fizetési kötelezettség kirovása ellen nevű folytatja esetére internetes, ingyenes albérlet közvetítő szolgáltatását. az a Neptun rendszer, Ha Ügyintézés albérletet keresel, ban. Az igényléshez 1 db színes igazolványkép, hallgatói Aki úgy érzi, hogy jogtalanul írtak ki számára valamilyen elektronikus jogviszonyigazolás, kérelmet vagy az adott adja félévre be. érvényesítő matricával ellátott diákigazolvány szükséges. menü, Kérelmek vagy almenü albérletet 007-es számú, szeretnél Felszólalás fizetési kiadni, látogass el fizetési kötelezettséget, Az nemzetközi diákigazolvány ára 2480Ft. kötelezettség kirovása ellen nevű elektronikus kérelmet adja Támpont Iroda már a Facebookon is be. a oldal Albérlet közvetítés menüjébe! Részletek és további feltételek Már Vizsgajelentkezési a Facebookon időszak is találkozhattok velünk. Neptun rendszeren keresztül csak akkor tudsz vizsgára Ügyfélfogadás Nézzétek jelentkezni, meg ha nincs profilunkat, díjtartozásod az Egyetem eseményeinket, felé. Adott A Támpont a Iroda honlapon ügyfélfogadása és a hétfőtől-csütörtökig: Támpont Irodában. 9:30- olvasgassátok vizsgára a vizsgát megelőző az üzenő nap 12:00-ig falunkat, jelentkezhetsz lájkoljatok! 15:15-ig, pénteken: 9:30-14:00-ig tart. Ebédidő alatt az iroda fel és le a Neptun Rendszerben. Ha ezt elmulasztod, az zárva, minden nap: 12:00-13:00 között. automatikusan igazolatlan távolmaradást jelent a vizsgáról, amiért alkalmanként diákigazolvány 3000 Ft különeljárási a BME-n díjat kell Kifizetésfigyelő Külföldi a Támpont pályázatokkal Iroda honlapján! kapcsolatos hasznos Külföldi ösztöndíjak Nemzetközi fizetned. (Ha nem tudtál a Neptunon időben lejelentkezni, Virítják már? Figyeld nálunk! A Nemzetközi akkor ezt követően diákigazolvány már nem jelentkezhetsz le igényelhető se tanszéken, osztondijam információkat oldalon, vagy honlapunkon és ösztöndíj a Juttatások/Hallgatói ösztöndíjak a menüpont alatt belépve, nyomon oldal követ- Külföldi pályá- kalauzt találsz a MISZ se vizsgáztatónál.) Műegyetemi Iskolaszövetkezet A vizsgajelentkezés a vizsgaidőszak utolsó napján 23:59-ig heted az aktuális félévre előirányzott kifizetéseidet. Az oldal irodájában tart. A Központi a Tanulmányi K ép. I./77/a-ban. Hivatal a vizsgajelentkezési Az igényléshez időszak 1 kezdete db színes előtt az esetleges igazolványkép, jogtalan vizsgajelentkezé- hallgatói kódoddal lehetőségekért és jelszavaddal belépve látogass információt el kaphatsz az oldal a Pályázatok látogatása zatok regisztrációhoz menüpontjában, kötött. A regisztráció után aktuális neptun pályázati seket törli. félévben várható tanulmányi ösztöndíj, szociális támogatás, jogviszonyigazolás, Az időszakok a Neptun Rendszer vagy Információ az adott menü, Időszakok almenüjében matricával találhatók meg. ellátott diákigazol- egyetemi juttatás kifizetésének várható időpontjáról, státu- félévre Bursa Hungarica menüpontjába. ösztöndíj, köztársasági ösztöndíj és egyéb érvényesítő száról, illetve összegéről, ha azok kifizetését a döntéshozó vány Társadalombiztosítás szükséges. már kezdeményezte. Bayhost Az Mi nemzetközi a teendő, ha orvosnál diákigazolvány derül ki, hogy nincs ára is egészségbiztosításod? Szerezz be egy hallgatói jogviszony-igazolást, 2011/2012/I. félév kifizetési időpontjai 2480Ft. A Bajor Tudományos, Kutatási és Művészeti vidd be a Közép-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Teve utcai épületébe és nem lesz több gondod a nulmányi tanévre ösztöndíj, rendszeres Bulgária, szociális Horvátország, ösztöndíj, külföldi Csehország, A 2011/2012/I. Minisztérium félévre vonatkozó ösztöndíjat kifizetési időpontok ír ki (ta- a 2010/2011-es Társadalombiztosítás félévben. A jelenség hátteréről bővebben a Támpont Iroda hallgatók miniszteri ösztöndíja, Bursa Hungarica ösztöndíj Mi honlapján a teendő, olvashatsz. ha orvosnál derül ki, hogy intézményi Magyarország, része, amennyiben az utalás Lengyelország, már megérkezett az Románia, nincs is egészségbiztosításod? Szerezz be egyetemre) Szerbia, megtalálhatók Szlovákia a és Ukrajna oldal Juttatások menüpontjában. diplomásai Esélyegyenlőség fogyatékossággal élő hallgatóknak egy Ha hallgatói mozgássérült, jogviszony-igazolást, látás- vagy hallássérült illetve egyéb vidd fogya-btékossággal élő hallgatóként segítségre Regionális van szükséged, Egészség- keress Egységes men fellépés a folytatott szabálytalankodókkal doktori szemben és posztgraduális a számára. Az ösztöndíj egy bajor egyete- Közép-magyarországi meg az eselyegyenloseg@sc.bme.hu címen, vagy személyesen Új Rektori Utasítás található a Központi Tanulmányi Hivatal honlapján tanulmányok a szabályzatok menüpontban: finanszírozását 3/2011. (2011. támogatja. biztosítási a Támpont Irodában. Pénztár Teve utcai épületébe és nem lesz több Perényi gondod Andrea, a esélyegyenlőségi félévben. koordinátor A jelenség III. 23.) sz. A Rektori további Utasítás: A részletek tanulmányi- vizsgaügyekkel összefüggő szabálytalanságok egységes kezeléséről. Ez a megtalálhatók a hátteréről Támpont Szavazás bővebben a Támpont Aktuálisban Rektori Utasítás szeptember 1-től oldalon.. lépett hatályba, A jelentkezési olvashatsz. A Támpont szavazás A Támpont célja nem reprezentatív Aktuálist felmérések megtalálod készítése olyan témakörökben, amelyekkel munkánk során a puskázás, hamisítás) szankcióira. kiterjed a vizsgákon elkövethető különböző csalások (pl.: határidő ferbruár 15. a legtöbbet találkozunk, ám azokra címen. egyetlen szervezeti egység sem tud válaszolni. Ingyenes Vanderbilt korrepetitor közvetítés University Segíts Te is válaszoddal hallgatótársaidnak és a Támpont Ha úgy érzed, szeretnéd a szabadidőd egy részét hasznosan tölteni, A vedd BME igénybe a Vanderbilt a BME Diákközpont University-vel ingyenes in- fennálló Esélyegyenlőség Iroda munkatársainak. A szavazások fogyatékossággal eredményeit megtalálod a oldal Szavazás menüjében. ternetes, korrepetitor kétoldalú közvetítő kapcsolat szolgáltatását! keretében Látogass el a hallgatói élő hallgatóknak oldal Korrepetitor közvetítés menüjébe, és ha szükséged részképzési lenne egy kis programot plusz pénzre, keress hirdet. tanít- Pályázhat Ha Támpont mozgássérült, Aktuális látás- vagy hallássérült illetve Mindig egyéb aktuális fogyatékossággal információkhoz szeretnél élő jutni? hallgatóként közzéteszünk segítségre minden van tanulmányokkal, szükséged, keress pénzügyek-medában. mérnökhallgató. A további részletek megta- Nem ványt, ha pedig bármely szeretnéd aktív a tudásod hallgatói csiszolni, keress jogviszonyban oktatót! álló szeretnél lemaradni semmiről? Mi összegyűjtünk és Részletek és további feltételek a honlapon és a Támpont Iro- az kel, eselyegyenloseg@sc.bme.hu külföldi ösztöndíjakkal, pályázatokkal címen, kapcsolatos információt. A Támpont Aktuálist megtalálod a Ingyenes albérlet közvetítés vagy lálhatók a oldalon. személyesen a Támpont címen. Irodában. A BME Diákközpont A jelentkezési idén is szakadatlanul határidő folytatja internetes, ingyenes albérlet közvetítő szolgáltatását. Ha albér- február 17. Perényi Andrea, 11:00, Támpont Iroda. Iratkozz fel a Támpont Hírlevélre letet keresel, vagy albérletet szeretnél kiadni, látogass el a Nem tudod változtak-e esélyegyenlőségi a téged érintő lehetőségek koordinátor mióta oldal Albérlet közvetítés menüjébe! legutóbb nézted? Nem szeretnél nyomozni, hogy mi változott a szabályzatokban? Nem nézed minden nap a Támpont dában. Részletek University és további feltételek of a New honlapon Hampshire és a Támpont Iro- Ügyfélfogadás Aktuálist, mégsem szeretnél lemaradni semmiről? Mi öszszegyűjtünk és Iroda ben ügyfélfogadása kiküldünk neked minden hétfőtől- tanul- Külföldi ösztöndíjak cal Sciences of the University of New A BME a College of Engineering and Physi- A Támpont mányokkal, pénzügyekkel, külföldi ösztöndíjakkal, pályázatokkal kapcsolatos főbb 9:30-15:15-ig, információt. A Támpont pénteken: Hírlevélre ösztöndíj Hampshire-rel kalauzt találsz a fennálló kétoldalú Kül- kapcsolat Külföldi pályázatokkal kapcsolatos hasznos információkat és csütörtökig: 9:30-14:00-ig honlapunkon keresztül tart. iratkozhatsz Ebédidő fel. Részletes alatt információt a oldal HÍRLEVÉL menüpontjában gekért látogass el az oldal Pályázatok menüpontjába. az iroda földi pályázatok keretében menüpontjában, részképzési aktuális pályázati programot lehetősé- hirdet a zárva, találsz. minden nap: 12:00-13:00 között. magyar állampolgárságú, legalább harmadéves Vulcanus in Japan (150 megszerzett kredit) nappali Tanácsok a Neptun rendszer használatához Az EU Japán Ipari Együttműködési Központ a 2012/2013. Kifizetésfigyelő a Támpont Iroda honlapján! Ha a Neptun rendszerrel különös problémáid támadnak, tanévre is tagozatos meghirdette a Vulcanus hallgatói in Japan programot, számára. amely Pályázhatnak Virítják annak több oka már? lehet, íme néhány Figyeld tanács ezek nálunk! elkerülésére: négyhónapos A intenzív japán nyelvtanfolyamot és nyolchónapos szakmai gyakorlatot tesz lehetővé vezető japán ipari bármely mérnökprogram és a TTK hallgatói. - Mozilla Firefox 3 vagy Internet Explorer 8 böngészőprogramot használj, vállalatoknál. A A további pályázat keretében részletek várhatóan megtalálhatók hallgató a oldalon, vagy honlapunkon - csak egy ablakban a (fülön) Juttatások/Hallgatói legyen megnyitva a Neptun ösztöndíjak kaphat ösztöndíjat az Európai Unióból. oldalon. A jelentkezési leadási határidő határideje január március :00, ha pl. kérelmet adsz le vagy más műveletet hajtasz végre a A további részletek megtalálhatók a oldalon. A pályázatok Neptun menüpont rendszerben. alatt belépve, nyomon követheted az aktuális félévre előirányzott kifizetéseidet. Az oldal látogatása regisztrációhoz Támpont Iroda. kötött. A regisztráció után neptun kódoddal Deutsche Bundesstiftung Umwelt és jelszavaddal belépve 1111 Budapest, információt Műegyetem kaphatsz rkp. 9. A R Deutsche épület földszint Bundesstiftung Umwelt (DBU) a félévben Tel.: várható tanulmányi tampont@sc.bme.hu ösztöndíj, pályázatot hirdet környezetvédelmi területen diplomázott egyetemi hallgatók részére szociális támogatás, Bursa Hungarica ösztöndíj, köztársasági ösztöndíj és egyéb egyetemi szakmai gyakorlat megszerzésére Németországban. A további részletek megtalálhatók juttatás kifizetésének várható időpontjáról, státuszáról, illetve összegéről, ha azok kifizetését a döntéshozó már kezdeményezte március oldalon. A jelentkezési határidő /2012/II. félév kifizetési időpontjai A 2011/2012/II. félévre vonatkozó kifizetési időpontok (tanulmányi ösztöndíj, rendszeres szociális ösztöndíj, külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja, Bursa Hungarica ösztöndíj intézményi része, amennyiben az utalás már megérkezett az egyetemre) megtalálhatók a oldal Juttatások menüpontjában. Egységes fellépés a szabálytalankodókkal szemben Új Rektori Utasítás található a Központi Tanulmányi Hivatal honlapján a szabályzatok menüpontban: 3/2011. (2011. III. 23.) sz. Rektori Utasítás: A tanulmányi- és vizsgaügyekkel összefüggő szabálytalanságok egységes kezeléséről. Ez a Rektori Utasítás szeptember 1-től lépett hatályba, kiterjed a vizsgákon elkövethető különböző csalások (pl.: puskázás, hamisítás) szankcióira. Ingyenes korrepetitor közvetítés Ha úgy érzed, szeretnéd a szabadidőd egy részét hasznosan tölteni, vedd igénybe a BME Diákközpont ingyenes internetes, korrepetitor közvetítő szolgáltatását! Látogass el a oldal Korrepetitor közvetítés menüjébe, és ha szükséged lenne egy kis plusz pénzre, keress tanítványt, ha pedig szeretnéd a tudásod csiszolni, keress oktatót! AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK GE Foundation Scholar-Leaders Program A GE Foundation hároméves ösztöndíjra szóló pályázatot írt ki kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező másodéves hallgatók számára. A további részletek a oldalon megtalálhatók. A jelentkezési határidő március 5. University of Technology Sydney A BME a University of Technology, Sydneyvel fennálló kétoldalú kapcsolat keretében részképzési programot hirdet a magyar állampolgárságú, legalább harmadéves (150 megszerzett kredit) nappali tagozatos hallgatói számára. Pályázhatnak bármely mérnökprogram és/vagy gazdaságtudományi program hallgatói. A további részletek a oldalon megtalálhatók. A jelentkezési határidő március 16., 12:00, Támpont Iroda. Bécsi Műszaki Egyetem A BME és a Bécsi Műszaki Egyetem pályázatot hirdet féléváthallgatásra a október január 31. közötti időszakra. Pályázhat bármely kar magyar állampolgárságú, alap- vagy mesterképzésben résztvevő, nappali tagozatos hallgatója. A további részletek a oldalon megtalálhatók. A pályázatok leadási határideje március :15, Támpont Iroda Budapest, Műegyetem rkp. 9. R épület földszint Tel.: tampont@sc.bme.hu február 20. Műhely 3

4 BME körkép Nem lesz túl nagy az önköltség A hallgatói szerződés főbb elemeit és az önköltségek összegét a január 20-án nyilvánosságra hozott, a 2012-es felsőoktatási felvételi eljárásra vonatkozó Tájékoztatás tartalmazza, ami a felvi.hu oldalon olvasható. Ezek alakulásáról Péceli Gábor rektorral beszélgettem. A Műegyetem dékánjai hogyan állapodtak meg arról, hogy az egyes képzési ágakon az önköltség milyen mértékét fogják meghatározni a 2012 szeptemberében induló képzéseknél? Majdnem minden szaknál a megadott maximális értéket állítottuk be. Tettük ezt azért, mert pontosan nem ismerjük a számítás módszertanát, és tudomásunk szerint a megadott értékek mögött nincsen részletes elemző munka. A közös érdekeltségű szakokat illetően egyeztettünk a Corvinusszal arról, hogy egymás alá nem ajánlunk. Így alakult ki az a helyzet, hogy a felvi.hu-n közzétett tájékoztatóban a két intézmény azonos szakjai mellett lényegében ugyanaz az érték szerepel. Ha a képzés általunk becsült teljes költségét vesszük alapul, akkor ezek nem túl magas összegek. Az intézményeket eddig a létesítményei, a hallgatói létszáma és a kutatási tevékenysége alapján finanszírozták. Azt, hogy 2013-tól ebben az önköltségben mit kell figyelembe venni, és mit milyen arányban fedezni, nem tudjuk. A 2012-es év finanszírozása még nem ezt a logikát követi. Az önköltség körülbelül mekkora részt fedez egy hallgató teljes képzésének összegéből? A kiszámításához először is tisztázni kellene, hogy mit szükséges figyelembe venni, illetőleg amit nem vesznek figyelembe, annak a forrása micsoda. A kutatómunka és a kutatási célú létesítmények fenntartása elengedhetetlen a korszerű oktatáshoz, ugyanakkor az annak direkt költségeibe nem tartoznak bele. A Rektori Konferencia plenáris ülésén a helyettes államtitkár elmondta, hogy ez majd valószínűleg az ősz folyamán pontosításra kerül, és 2013-ra finomodni fog. Az ebben az évben megjelent összegek a próbaszámításokhoz nyújtanak segítséget. Egy kormányrendelet várható, ami tartalmazza a finanszírozási modellt. A most megítélt önköltségek mértéke mennyire tér el az eddigiektől? Ez ügyben a kari tanácsok egyéni döntéseket hoztak, de ezek összemérhető értékek. Nem volt cél túlságosan elereszteni ezeket. Olyan helyeken, ahol piaci verseny és kereslet is van, például a fogorvosképzésben, ott lényegesen magasabb költségtérítések mellett is vannak képzések. Ahol sok a külföldi hallgató, mint az orvosképzésben, ott ezek a piaci Fotó: Danyi Balázs viszonyok is befolyásoló tényezők. De a Műegyetemen ez egyáltalán nem tipikus, különösen a mérnökképzés területén. Az önköltséges hallgatóknak okvetlenül a teljes összeget ki kell fizetniük, vagy van esetleg alternatíva? Szóba jöhet a Diákhitel 2, amelyet a helyettes államtitkár ígérete szerint várhatóan részletesebben bemutatnak a meghosszabbított felvételi határidőig. Ez egyértelművé teszi, hogy aki felveszi, milyen terheket vállal. Ami mint lehetőség még számba jöhet, a vállalatokkal kötött tanulmányi szerződés. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tett egy utalást, miszerint azért kerültek a félösztöndíjas helyek alapvetően az informatika, a műszaki és a természettudományos szakokhoz, mert úgy gondolják, hogy ezek felhasználói köre, a vállalatok fizetőképesebbek. Láthatóan van hajlandóság erre a cégek részéről, mivel érkeznek ezzel kapcsolatos megkeresések. Szomorú, de tény, hogy a hozzánk bekerült hallgatók jelentős arányban lemorzsolódnak. Ennek következtében viszont a jól teljesítők egy-két félév után bekerülhetnek állami ösztöndíjas helyekre. Van-e a Műegyetemen olyan szak, aminek kiugróan magas lenne az önköltsége? A műszaki és a természettudományos alap- és mesterszakoknak közel egyformák ezek az összegek, és egyáltalán nem kiugróan magasak. Nagy önköltsége nyilvánvalóan azoknak az intézményeknek lesz, ahol a szakok kis létszámúak. Vagyis ahol öt-tíz hallgató számára tart fönn egy főiskola vagy egyetem tanári gárdát, egy ahhoz tartozó laboratóriumi infrastruktúrával együtt. Ez sokkal nagyobb önköltséget eredményez, mint nálunk, ahol a magas színvonal mellett van hallgatói létszám is. A BME mint név, és mint intézmény mennyire biztosíték arra, hogy a leendő hallgatók ki fogják fizetni a magasabb önköltséget, ha ugyanezeket a szakokat máshol kevesebb pénzért végezhetik el? Ehhez szét kell választani, hogy milyen területről van szó. A műszaki és természettudományi szakjainkon az államilag finanszírozott helyek száma a tavalyi nyolcvan százaléka, tehát a felvett hallgatók nagyobb részének ez nem izgalmas. A húsz százalék számára ez a kérdés úgy fogalmazható meg, hogy ugyanezt a mérnök szakot mondjuk Budapesten, az Óbudai Egyetemen választom államilag finanszírozott változatban, vagy pedig félösztöndíjas formában a Műegyetemen? A Diákközpont felmérései alapján az itt diplomát szerzetteknek az elhelyezkedési esélyei és a jövedelmi viszonyai kiemelkedően jók. Ha valakit az motivál, hogy ez a diploma a későbbiekben mennyire lesz értékes számára, akkor lehet, hogy vállalja a félpénzes lehetőséget. A gazdasági és társadalomtudományi szakokon a megadott önköltség jelentős teher, de valószínűleg ezen szakjaink eddigi sikereit ismerve azért lesznek jó páran, akik ezt vállalni tudják. László Zsófia Önköltségek összegei a BME-n (Forrás: Kar ÉŐK ÉSZK GPK GTK KSK TTK VBK VIK Választható szak Képzési szint Munkarend Képzési idő Önköltség (félév) építőmérnöki A N Ft földmérő- és térinformatikai mérnöki M N Ft infrastruktúra-építőmérnöki M N Ft szerkezet-építőmérnöki M N Ft építészmérnöki A N Ft építész O N Ft forma- és vizuális környezettervező mérnöki M N Ft energetikai mérnöki A N Ft gépészmérnöki A N Ft ipari termék- és formatervező mérnöki A N Ft mechatronikai mérnöki A N Ft energetikai mérnöki M N Ft épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnök M N Ft gépészeti modellezés M N Ft gépészmérnöki M N Ft ipari terméktervező mérnöki M N Ft mechatronikai mérnöki M N Ft energetikai mérnöki M L Ft épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnök M L Ft alkalmazott közgazdaságtan A N Ft gazdálkodási és menedzsment A N Ft kommunikáció és médiatudomány A N Ft műszaki menedzser A N Ft műszaki szakoktató A N Ft nemzetközi gazdálkodás A N Ft műszaki szakoktató A L Ft kommunikáció- és médiatudomány M N Ft közgazdasági elemző M N Ft műszaki menedzser M N Ft nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M N Ft pénzügy M N Ft pszichológia M N Ft regionális és környezeti gazdaságtan M N Ft tanár - közgazdásztanár (elméleti gazdaságtan) M N Ft tanár - közgazdásztanár (kereskedelem és marketing) M N Ft tanár - közgazdásztanár (pénzügy és számvitel) M N Ft tanár - közgazdásztanár (vállalkozási ismeretek) M N Ft tanár - mérnöktanár (több szakképzettség) M N Ft vezetés és szervezés M N Ft Master of Business Administration (MBA) M L Ft nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M L Ft regionális és környezeti gazdaságtan M L Ft számvitel M L Ft tanár - közgazdásztanár (elméleti gazdaságtan) M L Ft tanár - közgazdásztanár (kereskedelem és marketing) M L Ft tanár - közgazdásztanár (pénzügy és számvitel) M L Ft tanár - közgazdásztanár (vállalkozási ismeretek) M L Ft tanár - mérnöktanár (több szakképzettség) M L Ft járműmérnöki A N Ft közlekedésmérnöki A N Ft logisztikai mérnöki A N Ft járműmérnöki A L Ft közlekedésmérnöki A L Ft logisztikai mérnöki A L Ft fizika A N Ft matematika A N Ft alkalmazott matematikus M N Ft fizikus M N Ft kognitív tanulmányok (magyar nyelven) M N Ft kognitív tanulmányok (angol nyelven) M N Ft matematikus M N Ft biomérnöki A N Ft környezetmérnöki A N Ft vegyészmérnöki A N Ft vegyészmérnöki A L Ft biomérnöki M N Ft gyógyszervegyész-mérnöki M N Ft környezetmérnöki M N Ft műanyag- és száltechnológiai mérnöki M N Ft vegyészmérnöki M N Ft mérnökinformatikus A N Ft villamosmérnöki A N Ft egészségügyi mérnöki M N Ft gazdaságinformatikus M N Ft mérnökinformatikus M N Ft villamosmérnöki M N Ft 4 Műhely X. évfolyam 2. szám

5 Kapun kívül A plagizálást kérjük mellőzni! Szigorú büntetés várhat azokra, akik pénzért íratják vagy összeollózzák a szakdolgozatukat jelentette ki az oktatási államtitkárság. A határozott fellépés indokolt, mivel az internet elterjedésével sokan választják a könnyebbik megoldást, és forintért megveszik szakdolgozatukat, diplomamunkájukat vagy az elegánsnak nem nevezhető copy-paste megoldás mellett döntenek idő és energia híján. Vigyázat: a jövőben a mással készíttetett szakdolgozat esetén akár szabadságvesztés is lehet az ítélet magánokirat hamisítása miatt! A köznyelvben elterjedt plágium kifejezés jelentése a Magyar Értelmező Szótár alapján szellemi tolvajlás, más művének közlése saját név alatt, a mű alapgondolatának vagy részleteinek felhasználása a szerzőre való hivatkozás nélkül. Meglepő tapasztalat, hogy a felsőoktatás egyes területein erősen elterjedt az a gyakorlat, hogy más szerző munkáiból akár oldalakat is átemelnek a diákok. A kísértés ugyan nagy, de célravezetőbb a szakszerű forrásmegjelölés mellett dönteni, mert a csalásra könnyen fény derül. Egyrészt az elkészült dolgozat benyújtása után, az egyetemen belül is több szűrőn halad át. A saját konzulens mindenképp ismeri az anyagot, és mivel jártas az adott szakterületen, nagy valószínűséggel ismeri azt a szakirodalmat is, amelyből átemeléssel próbálkozik a hallgató. A bírálatot végző szintén szakterületének elismert tagja, így ebben a fázisban is azonosítható a csalási kísérlet. Az oktatók kezében emellett az internet is erős fegyverré vált, hiszen egyre terjednek azok az internetes plágiumkereső programok, melyek segítségével könnyedén, néhány kattintással ellenőrizhetik gyanújukat. Hazánkban a legismertebb ellenőrző rendszer a KOPI Online Plágiumkereső és Információs Portál, melynek fejlesztése még 2003-ban kezdődött az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya és a Monash University közös projektjeként. A cél, hogy alkalmazásával a plágium vagy az idézetek aránya egy anyagban egyértelműen azonosítható legyen az elektronikusan rendelkezésre álló dokumentumokkal összevetve. A KOPI kiemelt előnye, hogy nyelvfüggetlen algoritmusra épül, jelenleg a magyar mellett az angol és a német keresést is támogatja, és folyamatosan bővül nyelvi kerete. Egyedülálló módon a portál képes az angol és magyar Wikipédiából vett idézeteket is megtalálni. Természetesen a magyar nyelv kiemelt figyelmet élvez a hazai digitális könyvtárak elérése által. A szolgáltatás interneten keresztül bárki számára hozzáférhető, így akár a hallgató is ellenőrizheti munkáját, és megtudhatja, hogy milyen arányban használt fel idézeteket dolgozatában. Utánajártunk annak, hogy jelen van-e a plágium a Műegyetem életében is. A témában Jobbágy Ákos egyetemi tanárt, oktatási igazgatót kérdeztük. Hallott-e már arról, hogy valaki forrásmegjelölés nélkül másolta a szakdolgozatát itt az egyetemen? Hozzám ilyen információ nem jutott el, és bízom benne, hogy az oktatóink felkészültségének köszönhetően ez az eset nem is történhet meg itt az egyetemünkön. Mi történne akkor, ha valakit mégis rajtakapnának ilyen csaláson? Úgy gondolom, hogy az igényeknek megfelelő, rendszeres konzultáció esetén erre már a félév során fény derül. Jómagam a diplomamunkát készítő hallgatókkal hetente találkozom, és ekkor ellenőrzöm a munkájuk készültségi fokát. Végigkövetem a születés folyamatát, így azonnal látom, ha más szellemi termékével dolgoznak. Amennyiben mégis forrásmegjelölés nélküli másolás maradna a dolgozatban, akkor a teljes folyamat és a konzulens hibájáról is beszélhetünk. Ha a leadáskor ilyet tapasztalnánk, akkor az oktatók fegyelmi eljárás indítását kérnék. Ennek valószínű kimenetele, hogy a művet nem fogadja el a záróvizsga bizottság, azt újra meg kellene írnia a hallgatónak. Kikerül-e a plágium az egyetemről, vagyis jelentik-e az esetet jogi felelősségre vonás céljából? Véleményem szerint ezek az esetek kezelhetők az egyetemen belül, hiszen az intézmény súlyos büntetésekkel is tud élni. A diákot akár a tanulmányoktól is el lehet tiltani legfeljebb két félévre a kreditelvétel mellett. Mivel egyre több diplomatervet elektronikusan is elérhetővé teszünk, az átvett részek könnyebben kereshetővé válnak, így akár a jogi felelősségre vonás esélye is nagyobb. Milyen arányban fogadható el idézet egy dolgozatban? A műszaki területeken a saját munka aránya kifejezetten magas. Én azt kérem a hallgatóimtól, hogy a szakdolgozat és a diplomaterv a saját munkájukat hangsúlyozza, azt, amire igazán büszkék. Az irodalmi összegfoglaló mértéke valahol a munka egyötöde és egyharmada között ideális. Volt már arra példa, hogy valaki nem jelölte meg a dokumentumokat, amiből dolgozott? Inkább azt mondanám, hogy az az általános, hogy nem néznek körül a világban, hogy más csinált-e már hozzájuk hasonló munkát. Hiányolni szoktuk, hogy nem ismertetik a saját munkájukhoz hasonló eredményeket. A tapasztalat azt mutatja, hogy a dolgozatok formai követelményeit már betartják a szakdolgozatot írók is. Mit gondol a plágiumszűrésre használható szoftverekről? Van olyan kollégám, aki ennek a programnak a fejlesztésével is foglalkozik. Ez egy nagyon érdekes és összetett feladat. 3/2011.(III.23.) Rektori Utasítás A tanulmányi- és vizsgaügyekkel összefüggő szabálytalanságok egységes kezeléséről (részlet) Takáts Ildikó 1. Az oktatók kötelessége (2) Otthon készítendő tervek, feladatok, írásos anyagok bevételekor törekedni kell annak megállapítására, vett-e igénybe a hallgató meg nem engedett segítséget. 2. Az alkalmazandó büntetések Cselekmény Büntetés Eljáró Nem megengedett segédeszköz, vagy bármilyen Elégtelen Oktató úton más személytől származó segítség igénybe vétele. Egymásnak válasz átadása ZH-n, vizsgán (a Elégtelen mindkét résztvevőnek Oktató csalás utólagos beigazolódása esetén is) Kiosztott feladatlap cseréje egymás között Elégtelen mindkét résztvevőnek Oktató Írásbeli vagy szóbeli számonkéréskor maga helyett más személy megbízása a feladat teljesítésével, vagy más helyett a teljesítés megkísérlése. Beadandó feladat, szakdolgozat, diplomaterv elkészíttetése mással. Fegyelmi eljárás indítása Fegyelmi eljárás indítása Dékán Dékán Amennyiben a fenti esetek közül a fegyelmi eljárás indítással büntethető cselekmények esetén a vétkesség bebizonyosodik, akkor a tantárgy kreditje az adott félévben nem szerezhető meg. Szerzői jog: az irodalmi, tudományos és művészeti művek védelmére hivatott. Mint tulajdonjog biztosítja, hogy az alkotó rendelkezhessen saját munkájával. Ez a jog nem függ a mű publikálásától, biztosítja a művek alkotóinak, hogy korlátozhassák szellemi alkotásuk lemásolását és engedély nélküli felhasználását. Grafika: Székely Zsolt Fotó: Danyi Balázs február 20. Műhely 5

6 Közélet Tilos és mégis szabad? Január közepén Hámori Zsófia, Kocsis Brigitta, Kupcsik Réka és László Zsófia BME-s hallgatókkal az egyik, egyetem közelében lévő kis kávézóba ültünk be, hogy megvitassuk a nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítást, vagyis azt, hogy a legtöbb zárt közforgalmú helyen január 1-jétől megtiltották a dohányzást. Körülöttünk itt a kávézóban páran most is dohányoznak. Mi a véleményetek erről? L. Zsófia: Még mielőtt bevezették volna a rendeletet, ismerősökkel beültünk ide egy nem dohányzó asztalhoz. De mivel az egész hely egy légterű, ezért ez az intézkedés teljesen felesleges volt. Ráadásul miután leültünk, odajött a pincér és megkérdezte, gyújtok rá bulik vagy iszogatás alkalmával. Nekem eszembe se jutna, hogy cigizzek, ha nem látnám a többieket. L. Zsófia: Nem. Réka: Egyáltalán nem dohányzom. Zavar titeket, ha valaki mellettetek dohányzik egy zárt térben? Réka: Kevésbé zavar, ha bent dohányoznak. Az sokkal inkább, amikor a BKV megállókban gyújtanak rá, amit egyébként már egy éve nem lehetne. Vagy ha például az utcán tömeg van, és nem tudok úgy elmenni, hogy ne fulladjak meg a füsttől. Nem tartom túl okos ötletnek, hogy a beltéri dohányzást tiltják meg. Inkább az utcán ne lehetne cigizni, viszont lennének olyan zárt helyek, ahol meg igen. Brigitta: Akkor mi lenne azokkal a baráti társaságokkal, amelyeknek a fele dohányzik, a másik fele meg nem? Réka: Eldöntenék. Vagy a két társaság. Engem ez nemdohányosként nagyon felháborított volna éveken keresztül. Dohányosként nem zavart? Ez iszonyúan magas szám. A WHO egyik tanulmányából kiderül, hogy hiába szellőztetnek, akkor sem fogják azt a végeredményt elérni, mintha egyáltalán nem dohányoznának a helységben. Teljesen korrekt azoknak a védelme, akik nem cigarettáznak, sőt ezen túlmenően figyelnek az egészségükre, de nem tudják kikerülni a dohányosokat. Úgy érzem, hogy mindig a nem dohányzók azok, akik engedtek a másik fél javára. Most fordult a kocka. Réka: Engem az utcán dohányzás még mindig jobban zavar. Mert ha egy olyan baráti társasággal tartok, akik cigarettáznak, akkor az az én döntésem. Viszont abba, hogy ki mellett megyek el, nincs beleszólásom. Réka: Az egyetemi épületek bejáratánál is vágni lehet a füstöt és ahhoz, hogy bejuss, oxigénmaszkra van szükséged. Ez engem nemdohányzóként megint csak zavar. Felvetődött, hogy ezzel a szabályozással most fordul a kocka. Eddig a nem dohányosok tűrtek, most a dohányosok fognak. Nincs ebben egy kis bosszúvágy? L. Zsófia: A dohányos is ugyanúgy közösségben él. Figyelnie kell a másikra és csatlakoznia Fotók: Kiss Imre zetten dohányzó vagy nemdohányzó helyek lennének. Bár ez sem mindig jó. Jártam Ausztriában egy kávézóban, ahol elkülönítették a dohányosokat egy üvegkalitkába, ahol annyira koncentrálódott a dohányfüst, hogy hányingerem lett. L. Zsófia: Akkor viszont megint visszakerülnénk oda, hogy egyre több olyan hely lenne, ahol lehet dohányozni, mert az a kifizetődőbb. Nagyon el vannak kényeztetve a dohányosok. Lehet lázadni, de ha ezt a hogy hozzon-e hamutálat. Brigitta: Nemrégen egy sörözőben a pincér tőlem is megkérdezte ezt. Erre visszakérdeztem, miért kérdi, hiszen elméletileg nem lehetne dohányozni. Erre azt felelte: nyugodtan gyújtsatok rá, itt lehet. H. Zsófia: Vannak olyan közösségi oldalak, ahol azokat a helyeket hirdetik, ahol március végéig még lehet cigizni. L. Zsófia: Én is hallottam olyan beülős helyekről, ahol hamutál várja a vendégeket. Nemcsak, hogy nem szólnak rád, hanem még fel is ajánlják a lehetőséget. Ti dohányzotok? Brigitta: Csak kocadohányos vagyok. Egyszer-egyszer kibírja a nem dohányzó a füstöt, vagy a dohányos nem gyújt rá. L. Zsófia: A vendéglátóegységek inkább a dohányzás megengedését választanák, ahogy eddig is tették, mert ez éri meg jobban. Aki már eléggé rászokott, az nem bírja ki, hogy ne gyújtson rá egész este csak azért, mert a társaság fele nem dohányzik. Ezért a csoportok inkább olyan helyre mennének, ahol bármikor lehet cigizni. Mennyire értetek egyet a rendelettel? H. Zsófia: Én teljes mértékben. Eddig hiába voltak elkülönítve a dohányosok, az nem ért semmit, mert gyakorlatilag ugyanabban a légtérben volt mind Tegyük fel, hogy az asztaltársaságod nem dohányzó tagjai beleegyeztek, hogy dohányozz, de a többi, ugyanabban a légtérben tartózkodó nem-dohányos egy részét ez tudtodon kívül zavarta. H. Zsófia: Voltam annyira önző, hogy csak a barátaimra legyek tekintettel. Mindenkinek meg van a döntési joga, hogy nem ül be egy dohányzást megengedő helyre, hanem elmegy máshova. És ti egyetértetek a rendelettel? Brigitta: Abszolút. Mert amíg valaki csak a saját egészségével játszik, addig azt csinál, amit akar. A statisztikák szerint 2300 ember hal meg évente a passzív dohányzás következtében Magyarországon. Szigorítanád a nyílt, közterületi dohányzást és a zárt, köztéri cigarettázást megengednéd? Réka: Könnyebbnek találom nem bemenni egy olyan helyre, ahol lehet dohányozni, minthogy kikerüljem az utcán a füstöt. Attól, hogy nyílt a légtér, lokálisan akár még sokkal rosszabb is lehet a helyzet rám nézve, mint például itt. De most sem úsztam meg, mert a mellettünk lévő asztalnál dohányoznak. Szerintetek a rendelet már régóta váratott magára vagy nem kellett volna bevezetni a korlátozást? L. Zsófia: Azért értek egyet a rendelettel, mert a cigaretta alapvetően luxuscikk, és az emberek még nem nőttek fel hozzá, hogy kulturáltan tudjanak élni vele. Nekik csak az a fontos, hogy meglegyen a kis nikotin adagjuk, nem érdeklik őket mások. a normális csoporthoz, a nem dohányosokhoz. Létezik olyan megoldás, amely mindkét fél számára megfelelő? H. Zsófia: Igen! Ha kifeje- törvényt nem vezetik be, akkor a következő generációk is úgy fognak felnőni, mint mi. Szabó Orsolya 6 Műhely X. évfolyam 2. szám

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XI. évf. 1. szám 2013. február 18.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XI. évf. 1. szám 2013. február 18. MŰHELY Sokak szemében vagány underground díva, ő azonban elsősorban színésznőként definiálja magát. Bár a Nemzetit Alföldi távozása miatt otthagyja, a színpadtól Egyetemi Hallgatói nem marad távol. Péterfy

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XI. évf. 7. szám 2013. május 13.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XI. évf. 7. szám 2013. május 13. MŰHELY A májusban új lemezzel jelentkező pécsi hungaro trip pop kollektíva, a Punnany Massif idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ennek apropóján kérdeztük a Egyetemi Hallgatói zenekar két alapító

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XI. évf.2. szám 2013. március 4.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XI. évf.2. szám 2013. március 4. MŰHELY Horváth Csabát, a Forte Társulat vezetőjét legújabb bemutatójukról kérdeztük. Az Agota Kristof A nagy füzet kisregényén alapuló előadást a Szkéné Színház Egyetemi Hallgatói tűzte műsorra. 11. oldal

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XII. évf. 9. szám 2014. szeptember 11. Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XII. évf. 9. szám 2014. szeptember 11. Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja MŰHELY A Diákközpont átszervezését és a HÖK Alapszabály megújítását tervezi Daku Dávid új EHK elnök. Terveinek megvalósulására azonban hatással lesz az egyelőre még sok kérdőjellel aposztrofált Egyetemi

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 9. szám 2012. szeptember 3.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 9. szám 2012. szeptember 3. MŰHELY Ingyenes sportolási lehetőség az újonnan átadott BME Sportközpontban, dumaszínházi fellépők, főzőverseny, vetélkedők, Borgore, Sash!, Brains, Andro és többek Egyetemi Hallgatói között Julia Carpenter

Részletesebben

MŰHELY ÚJSÁGÍRÓ KÉPZÉS. Várjuk a fejleményeket. Retusálás nyílt színen. Földrészek és fátumok. A BME elektromos autója

MŰHELY ÚJSÁGÍRÓ KÉPZÉS. Várjuk a fejleményeket. Retusálás nyílt színen. Földrészek és fátumok. A BME elektromos autója MŰHELY 85 ország részvételével megkezdődtek Szocsiban a XXII. Téli Olimpiai Játékok. Minden idők legköltségesebb téli rangadóján 15 sportág 98 versenyszámában Egyetemi Hallgatói hirdetnek bajnokot. Képviselet

Részletesebben

MŰHELY. Pár hét alatt egy év munkája. Paks. Erasmus újratöltve. Szerelem projekt. Nem a BME dönt. Cikkünk a 7. oldalon. Cikkünk a 3.

MŰHELY. Pár hét alatt egy év munkája. Paks. Erasmus újratöltve. Szerelem projekt. Nem a BME dönt. Cikkünk a 7. oldalon. Cikkünk a 3. MŰHELY Nem lehet éjjel-nappal csak a zenével foglalkozni, másfajta inspirációk is kellenek, vallja Farkas Kriszti, az indie-folkban utazó ZUP zenekar énekes-frontembere. Egyetemi Hallgatói Képviselet Cikkünk

Részletesebben

www.muhely.com felé. Így megindultak az egyeztetések a BKV-val, illetve a BKV-t képviselő biztosítási konzorciummal. A

www.muhely.com felé. Így megindultak az egyeztetések a BKV-val, illetve a BKV-t képviselő biztosítási konzorciummal. A MŰHELY A növekvő globális kereskedelem, illetve az egységes európai belső piac rövid idő alatt gyökeresen megváltoztatta legalábbis eredet szempontjából a hazai vásárló Egyetemi Hallgatói fogyasztói kosarát.

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XI. évf. 6. szám 2013. április 29.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XI. évf. 6. szám 2013. április 29. MŰHELY Horváth Zoltán György 1992 óta tanít a Műegyetemen, mellette világutazó író és egyben a Romanika Kiadó vezetője is. Utazásai során a középkori templomépítészet és egyházi képzőművészet Egyetemi

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XII. évf. 5. szám 2014. április 7.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XII. évf. 5. szám 2014. április 7. MŰHELY Egy kis üzletben, a Múzeum körúton működik az ország egyetlen babajavító műhelye. A forgalmas úton nehezen pillantható meg az ajtó mellett megbújó Egyetemi Hallgatói felirat: Babaklinika. Képviselet

Részletesebben

MŰHELY. Média ajánló 2016. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja

MŰHELY. Média ajánló 2016. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja Média ajánló 2016. CÍMEK TECHNIKAI ADATOK Szerkesztőség: cím: Budapest 1111, Műegyetem rkp. 3. K.I.76. e-mail: info@muhely.com

Részletesebben

MŰHELY. Cy-vatás. Játszva a világhírig. Urnáknál az unió. Kék rúzzsal London szívében 18036754-1-43 A NAGY FÜZET. SZKÉNÉ SZÍNHÁZ június 16-17.

MŰHELY. Cy-vatás. Játszva a világhírig. Urnáknál az unió. Kék rúzzsal London szívében 18036754-1-43 A NAGY FÜZET. SZKÉNÉ SZÍNHÁZ június 16-17. Emberi Erőforrások Minisztériuma MŰHELY Gombos Károly az 5. helyen végzett a grönlandi Arctic Circle Race-en, a világ legnehezebbnek tartott sífutóversenyén. Charlie-t a hétköznapjairól és a jövőbeni terveiről

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 8. szám 2012. május 14.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 8. szám 2012. május 14. MŰHELY Egymásba érnek a különféle fesztiválok az idén is. Ha már összegyűjtötted a haverokat, van félretett pénz is, meg kocsi teletankolva, akkor már csak dönteni kell, melyik Egyetemi Hallgatói programokat

Részletesebben

MŰHELY. Több mint kétezren sportoltak rendezők benkó Bence és FáBián Péter. züfec tisztelet A kivételnek egy részben. A no roxa ájon nincsen fék!

MŰHELY. Több mint kétezren sportoltak rendezők benkó Bence és FáBián Péter. züfec tisztelet A kivételnek egy részben. A no roxa ájon nincsen fék! MŰHELY Új igazgatót neveztek ki a Diákközpont élére augusztus végén. Engert Attila korábbi EHK elnök célja, hogy szilárd, jól működő struktúrát állítson fel, majd erre alapozva újítsa meg a Egyetemi Hallgatói

Részletesebben

MŰHELY. Nagy esély, nagy kockázat, kis remény. Amikor kétezer haver focizik. Konferencia tőlünk nekünk. Fél évszázad távlatából. Cikkünk a 12.

MŰHELY. Nagy esély, nagy kockázat, kis remény. Amikor kétezer haver focizik. Konferencia tőlünk nekünk. Fél évszázad távlatából. Cikkünk a 12. MŰHELY Életmódblogot vezet, amivel nők ezreinek segít, hogy teljesebb életük lehessen. Ezzel a saját álmát is valóra váltotta Farkas Lívia: a Egyetemi Hallgatói hobbi-jából él. Képviselet Cikkünk a 14.

Részletesebben

MŰHELY. Miért lennének szadisták a trollok? A megtévesztés mesterfoka. Minden fiatalnak vigyáznia kell. A várat magadnak kell felépítened

MŰHELY. Miért lennének szadisták a trollok? A megtévesztés mesterfoka. Minden fiatalnak vigyáznia kell. A várat magadnak kell felépítened MŰHELY Radnóti Miklós halálának hetvenedik évfordulóján egy kortárs művészekből álló csoport bebizonyította az Akváriumban, hogy másképp is meg Egyetemi Hallgatói lehet emlékezni költőnkről. Képviselet

Részletesebben

Elkezdődhet a Gesztenyés kert és környéke fejlesztése

Elkezdődhet a Gesztenyés kert és környéke fejlesztése A XII. KERÜLETI POLGÁROK LAPJA XXXVIII./18. BUDAKESZIERDŐ CSILLEBÉRC FARKASRÉT FARKASVÖLGY ISTENHEGY JÁNOSHEGY KISSVÁBHEGY KRISZTINAVÁROS KÚTVÖLGY MAGASÚT MÁRTONHEGY NÉMETVÖLGY ORBÁNHEGY SASHEGY SVÁBHEGY

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának

Részletesebben

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy 1. Bevezetés Problémafelvetés Jelen tanulmány a Pozsony és környéke agglomerációjában lakó szlovák állampolgárok helyzetét vizsgálja az oktatás és egészségügy

Részletesebben

Impresszum. Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda. Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont.

Impresszum. Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda. Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont. Felvételi Kalauz Impresszum Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont Szerkesztették: Diákközpont Támpont Iroda Oktatási Igazgatóság,

Részletesebben

Hallgatói motivációs vizsgálat

Hallgatói motivációs vizsgálat SZOLNOKI FŐISKOLA A 21. század igényeinek megfelelő differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Főiskolán TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0005 Diplomás Pályakövetési vizsgálatának

Részletesebben

2006. évi számszaki beszámolójelentés szöveges indoklása

2006. évi számszaki beszámolójelentés szöveges indoklása Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapest, VI. Liszt Ferenc tér 8. 308955 1051 20 0200 803000 www.lfze.hu 2006. évi számszaki beszámolójelentés szöveges indoklása Alapképzésben átlagosan 747 hallgató

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar JELENTÉS a minőségfejlesztési program kari megvalósításáról (2008/2009. tanév)

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar JELENTÉS a minőségfejlesztési program kari megvalósításáról (2008/2009. tanév) Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar JELENTÉS a minőségfejlesztési program kari megvalósításáról (2008/2009. tanév) Székesfehérvár 2010. január 0 1. táblázat A Geoinformatikai Kar jelentése

Részletesebben

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A FŐISKOLAI ALAPKÉPZÉS, MESTERKÉPZÉS, A FELSŐFOKÚ

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szentendre Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

Intézményfejlesztési Terv

Intézményfejlesztési Terv Intézményfejlesztési Terv SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM 2007-2011 2007. decemberben frissített változat Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék... 2 1. Az intézmény bemutatása: múlt jelen jövő... 3 1.1. Felsőoktatási

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Hallgató Karrier Iroda és Szolgáltató Központ 2011. 05. 04. Állásbörze a Debreceni Egyetemen együtt a régió diplomás munkaerőpiacáért A Debreceni

Részletesebben

II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje

II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje A hallgatókra vonatkozó alapvető rendelkezések 1. A hallgatói jogviszony létrejötte (1) A KF hallgatója a felsőfokú szakképzésben,

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata III/II. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA ÉS ÉRTELMEZÉSE (4) A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (továbbiakban: TVSZ)

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem IX. évf. 13. szám 2011. november 7. Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem IX. évf. 13. szám 2011. november 7. Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja MŰHELY A Színház- és Filmművészeti Egyetemen jártunk, ahol sok érdekességre derült fény az intézmény sajátosságai és a művészeti oktatás különlegességei kapcsán. 14. OLDAL Egyetemi Hallgatói Képviselet

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kisújszállás Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS TUDOMÁNYI KARON ÉRVÉNYES SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (A HALLGATÓI TANULMÁNYI REND ÉS

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (FSZTVSZ) 2003 Elfogadta az Egyetemi Tanács 2002. november 25-i ülésén Módosította az Egyetemi Tanács

Részletesebben

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA /2011. (..) számú SE szenátusi határozat Tartalomjegyzék

Részletesebben

W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor

W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor Kelt: Budapest, 2015. Telefon: 577-0502, fax: 577-0503 Vezetői nyilatkozat A Wesley János Lelkészképző

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. október 28. napján tartandó ülésére Készítette: dr. Lukács Titanilla vagyonhasznosítási irodavezető Müller Kinga

Részletesebben

Felkészítő Napok. Felvételi. 2015. szeptember-október. tájékoztató közgazdaságtan/business szakirány 2011/2012. Igennel felelsz az alábbi kérdésekre?

Felkészítő Napok. Felvételi. 2015. szeptember-október. tájékoztató közgazdaságtan/business szakirány 2011/2012. Igennel felelsz az alábbi kérdésekre? Csatlakozó 2015 Bonus intra, melior exi Igennel felelsz az alábbi kérdésekre? Felvételt nyertél a BME-re? Mérnöknek készülsz, de érdekel a közgazdaságtan és a business világa? Szeretnél a jövő döntéshozói

Részletesebben

A pályázat benyújtási határideje: 2011. november 14., hétfő 18 óra

A pályázat benyújtási határideje: 2011. november 14., hétfő 18 óra B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Dunaharaszti Város Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

KOOPERATÍV SZAKMAI KÉPZÉS

KOOPERATÍV SZAKMAI KÉPZÉS KOOPERATÍV SZAKMAI KÉPZÉS 2001-től fakultatívan választható tárgy a Kooperatív szakmai képzés. Jelenleg számos multinacionális cégnél fogadják hallgatóinkat erre a gyakorlati képzési formára. A képzés

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Szeged, 2006. 1 A Felvételi Szabályzat a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv), és a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános

Részletesebben

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a 1 1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a Magyar Táncművészeti Főiskolán... 5 2.2. A Minőségfejlesztési

Részletesebben

KTKT Egységes Iskola és Szakiskola BEISKOLÁZÁSI TERV 2011-2012. tanév

KTKT Egységes Iskola és Szakiskola BEISKOLÁZÁSI TERV 2011-2012. tanév KTKT Egységes Iskola és Szakiskola BEISKOLÁZÁSI TERV 2011-2012. tanév Orcsik Attila 1 Tartalom A BEISKOLÁZÁSI TERV CÉLJAI... 3 SZAKVIZSGÁRA VONATKOZÓ ALPROGRAM... 4 TOVÁBBKÉPZÉSRE VONATKOZÓ ALPROGRAM...

Részletesebben

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND VI. RÉSZ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND 1. fejezet A KÉPZÉS SZERKEZETI ÉS TARTALMI EGYSÉGEI Képzési program 262. (1) A Főiskolán a képzés a képzési program alapján folyik, melyet a Szenátus fogad el.

Részletesebben

2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek

2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek H-1037 Budapest Montevideo u. 3/A Tel.: +36 1 430-3400 Fax: +36 1 430-3402 abt@abt.hu www.abt.hu Budapest, 2016. január 12. 2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek Tisztelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság 3 igen egyhangú szavazattal (3 fő bizottsági tag volt jelen a szavazáskor) az alábbi napirend tárgyalását fogadta el:

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság 3 igen egyhangú szavazattal (3 fő bizottsági tag volt jelen a szavazáskor) az alábbi napirend tárgyalását fogadta el: V á r o s K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t E g é s z s é g ü g y i és S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/260, Fax: 06 23 310-135 E-mail:

Részletesebben

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Sümegprága Települési Önkormányzat a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak Január 11. Az idén is magas ponthatárok várhatóak http://www.monitormagazin.hu/cgi-bin/monitor/index.cgi?view=ck&tid=97&nid=104679 A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem a legjobb és legszínvonalasabb

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013. január 30. Budapest. adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló TÖRVÉNYEN BELÜL II.

Könyvelői Klub 2013. január 30. Budapest. adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló TÖRVÉNYEN BELÜL II. Könyvelői Klub 2013. január 30. Budapest Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló

Részletesebben

HR HÍRLEVÉL. 2012. Június

HR HÍRLEVÉL. 2012. Június HR HÍRLEVÉL 2012. Június MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK Munkaügyi audit Munkaügyi szerviz Munkaügyi tanácsadás Munkaügyi ellenőrzésre felkészítő oktatások EXPAT SZOLGÁLTATÁSOK Hivatalos ügyintézés Otthon keresés

Részletesebben

A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Széchenyi István Egyetemen (továbbiakban: Egyetem) működő Egyetemi Szolgáltató Központ Egyetemi Kollégiumhoz (továbbiakban:

Részletesebben

Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdése

Részletesebben

Általános Orvostudományi Kar. Kisokos ÁOK - HÖK

Általános Orvostudományi Kar. Kisokos ÁOK - HÖK Általános Orvostudományi Kar Kisokos ÁOK - HÖK 2014/2015 Dékán Prof. Dr. Hunyady László Semmelweis Egyetem ELÉRHETŐSÉGEK Dékáni Hivatal Cím: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Telefonszám: 061 4591500 (központi

Részletesebben

I. fejezet. A hallgatók jogai és kötelezettségei. A hallgatói jogviszony

I. fejezet. A hallgatók jogai és kötelezettségei. A hallgatói jogviszony I. fejezet A hallgatók jogai és kötelezettségei A hallgatói jogviszony 1. (1) Az egyetem hallgatója az alapképzésben, mesterképzésben, doktori képzésben, főiskolai és egyetemi szintű képzésben, felsőfokú

Részletesebben

Liska Tibor Szakkollégium. pénzügyek esettanulmányok. protokoll. vállalkozás menedzsment. gazdaság. tudomány. a Műegyetemen LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM

Liska Tibor Szakkollégium. pénzügyek esettanulmányok. protokoll. vállalkozás menedzsment. gazdaság. tudomány. a Műegyetemen LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM pénzügyek esettanulmányok protokoll vállalkozás menedzsment gazdaság tudomány a Műegyetemen LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM Kedves Egyetemista! gm7 Bizonyára már eléggé telítődtél minden új információval, ami

Részletesebben

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban

Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban A kötet a Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban elnevezésű, TÁMOP-4..2.B.2-3/-203-004 azonosító jelű

Részletesebben

I. Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének összeállítását megalapozó önkormányzati döntések

I. Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének összeállítását megalapozó önkormányzati döntések Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím : H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 96/257-529 E-mail: rabakecol@t-online.hu Honlap: www.rabakecol.hu Tisztelt Lakosság! Rábakecöl Község

Részletesebben

PTE Alumni Iroda - egyetemünk öregdiák programja -

PTE Alumni Iroda - egyetemünk öregdiák programja - PTE Alumni Iroda - egyetemünk öregdiák programja - TARTALOM 1. A Pécsi Diplomások Köre, egyetemünk öregdiák szervezete 2. Alumni weboldal és adatbázis havi online hírlevél 3. ALUMNI magazin 4. Alumni Akadémia

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2015.

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület O k t a t á s i B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor Szám: 20129/2012. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor Ülés helye: Arany János Közösségi

Részletesebben

A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2014. évi eredményei az Eötvös József Főiskolán hallgatói motivációs kutatás

A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2014. évi eredményei az Eötvös József Főiskolán hallgatói motivációs kutatás A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2014. évi eredményei az Eötvös József Főiskolán hallgatói motivációs kutatás A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2014. évi eredményei az Eötvös József Főiskolán Hallgatói

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA (Az SzMSz 11. sz. melléklete) A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓI TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZATA A Nyíregyházi Főiskola Szenátusa a

Részletesebben

Ikt. sz.: SZF/.../2012. A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata

Ikt. sz.: SZF/.../2012. A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata Ikt. sz.: SZF/.../2012 A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata Szolnok, 2012 A Szolnoki Főiskola (továbbiakban: főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

Részletesebben

service center (SSC) kiépítéséről. A közszféra, ezen belül pedig a felsőoktatás,

service center (SSC) kiépítéséről. A közszféra, ezen belül pedig a felsőoktatás, MŰHELY A Szkéné Színház fennállásának 40 éve alatt mindig kiváló művészeknek adott otthont. Befogadottjai között meghatározó szerepet tölt be Pintér Egyetemi Hallgatói Béla és Társulata. 14. oldal Képviselet

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Az alumni szolgáltatások szerepe és az egyetemek versenyképessége Doktori értekezés tézisei Készítette:

Részletesebben

Nyugati szórvány BI előkészítő 2014/2015 PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Nyugati szórvány BI előkészítő 2014/2015 PÁLYÁZATI KIÍRÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen pályázatot hirdet - szlovén állampolgárságú, vagy - valamely más külföldi (Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2010./SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről Jelen vannak: Bíró István, Danyi László, Fekete

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM 2011. ÉVI KONTROLLING JELENTÉSE

A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM 2011. ÉVI KONTROLLING JELENTÉSE Előterjesztés 1. sz. melléklete A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM 2011. ÉVI KONTROLLING JELENTÉSE Kés zítette: F ortuna Zoltán BME, Kö ltségvetési és Kontrolling Csoport www.kontrolling.bme.hu

Részletesebben

Hírlevél. Könyvelés, adózás. Év végéig kitolják a TEÁORszámok

Hírlevél. Könyvelés, adózás. Év végéig kitolják a TEÁORszámok Könyvelés, adózás Hírlevél 5. évfolyam, 04. szám 2008. június Év végéig kitolják a TEÁORszámok átírását Draskovics Tibor elmondta, hogy már aláírta a társas vállalkozásokra vonatkozó határidő meghosszabbítását

Részletesebben

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2015. OKTÓBER 2 Bevezetés A Szent István

Részletesebben

KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18.

KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18. KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18. T A R T A L O M J E G Y Z É K T A R T A L O M J E G Y Z É K... 2 E L Ő S Z Ó... 4 I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi

Részletesebben

Emlékeztető az Országos Doktori Tanács üléséről

Emlékeztető az Országos Doktori Tanács üléséről Emlékeztető az Országos Doktori Tanács üléséről ideje: 2013. május 10. helyszín: BME Rektori Tanácsterem (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.) 27 szavazati jogú tag közül 22 van jelen, a tanács határozatképes

Részletesebben

Felvételizők tanácsai, tapasztalatai

Felvételizők tanácsai, tapasztalatai Felvételizők tanácsai, tapasztalatai Én a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola tanulója voltam, és jelenleg a szabadkai Közgazdasági Karon, Agroökonómia és Agrobiznisz szakon vagyok elsőéves

Részletesebben

Intézményi várakozások és stratégiák a felsőoktatásban HALLGATÓI LÉTSZÁMOK, FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS, FELNŐTTKÉPZÉS

Intézményi várakozások és stratégiák a felsőoktatásban HALLGATÓI LÉTSZÁMOK, FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS, FELNŐTTKÉPZÉS KISS LÁSZLÓ, NAGY ZOLTÁN, KNEISZ ILDIKÓ Intézményi várakozások és stratégiák a felsőoktatásban HALLGATÓI LÉTSZÁMOK, FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS, FELNŐTTKÉPZÉS A Magyar Rektori Konferencia megbízásából az Educatio

Részletesebben

Pályázat. a Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye. Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola

Pályázat. a Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye. Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola Pályázat a Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola tagintézmény- vezetői megbízására Készítette Magyari Gábor Tatabánya,

Részletesebben

Egyéni vállalkozás átalakulása egyéni céggé és a további fejlődési lehetőségek bemutatása XY cég példáján keresztül

Egyéni vállalkozás átalakulása egyéni céggé és a további fejlődési lehetőségek bemutatása XY cég példáján keresztül BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Egyéni vállalkozás átalakulása egyéni céggé és a további fejlődési lehetőségek bemutatása XY cég példáján keresztül Belső konzulens: Dr. Antal

Részletesebben

Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat -

Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat - Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat - A vetélkedő szervezője: A Ki miben mindentudós? országos középiskolai vetélkedősorozat (továbbiakban Vetélkedő) szervezője Mindentudás Egyeteme Kht.

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2010. (XII. 07.) számú Rendelete A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Az OECD nemzetközi gazdasági szervezet (Organisation for Economic Co-operation

Az OECD nemzetközi gazdasági szervezet (Organisation for Economic Co-operation Iskolakultúra 2015/5 6 Konferencia a PISA 2012 mérés eredményeiről és azok értékeléséről Szegeden rendezték meg a Rendszerszintű Mérések az Oktatásban konferenciát, melynek alkalmával bemutatták a PISA

Részletesebben

Kiadja az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) Felelős kiadó Visnyei Csaba

Kiadja az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) Felelős kiadó Visnyei Csaba Készült a Társadalmi Megújulás Operatív Program 4.1.3 A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése kiemelt projekt intézkedési keretében a Diplomás Pályakövető Rendszer megvalósítása során.

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Palotás Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE ZSKF TKK HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE KÉSZÜLT A PÁLYAKÖVETŐ KUTATÁSOK A ZSKF-EN KERETÉN BELÜL ZSIGMOND

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 15. szám 2012. november 26. Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem X. évf. 15. szám 2012. november 26. Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja MŰHELY Nobel-díjnak beillő elismerésben részesült Mőcsényi Mihály 2012 szeptemberében, amikor a 93 éves tájépítész professzort a szakma legrangosabb nemzetközi Egyetemi Hallgatói díjával, a Sir Geoffrey

Részletesebben

Jegyzıkönyv A ELTE BTK HÖK Küldöttgyőlésének ülése

Jegyzıkönyv A ELTE BTK HÖK Küldöttgyőlésének ülése Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Ellenırzı Bizottság 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A H-1088 Budapest,

Részletesebben

MUNKATERVE 2016. évre

MUNKATERVE 2016. évre A MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUNKATERVE 2016. évre Készítette: Vonáné Pásztor Éva Máriapócs, 2016. január 14. H-4326 Máriapócs Kossuth tér 2. Tel.:(00)(36)42-385533; e-mail: mpocskonyvtar@citromail.hu

Részletesebben

Dr. Bodzási Balázs helyettes államtitkár úr részére. Igazságügyi Minisztérium. Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr! Bevezető:

Dr. Bodzási Balázs helyettes államtitkár úr részére. Igazságügyi Minisztérium. Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr! Bevezető: Dr. Bodzási Balázs helyettes államtitkár úr részére Igazságügyi Minisztérium Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr! Az igazságügyi szakértőkről szóló törvény tervezetével kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat

Részletesebben

TÁMOGATOTT LAKHATÁS PROTOKOLLJA OKTATÁSI SEGÉDANYAG

TÁMOGATOTT LAKHATÁS PROTOKOLLJA OKTATÁSI SEGÉDANYAG Készítette: Varsányi Nóra, Bársony Zsolt TÁMOGATOTT LAKHATÁS PROTOKOLLJA Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása Összefogás Közalapítvány FOGLAK

Részletesebben

MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévre azon a 2008/2009-es vagy a 2009/2010-es

Részletesebben

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése BME HSZI HALLGATÓI SZOLGÁLTATÁSI IGAZGATÓSÁG A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a hallgatók szakmai és emberi támogatását a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) legtöbb munkatársat

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tömörd Község Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

file:///c:/users/encsi/downloads/p%c3%a1ly%c3%a1zat%20k%c3%a9zi%20t%c3%a1bl%c3%a1zat.htm 1/8

file:///c:/users/encsi/downloads/p%c3%a1ly%c3%a1zat%20k%c3%a9zi%20t%c3%a1bl%c3%a1zat.htm 1/8 Kérem várjon! 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve:bb Sport Club Balatonboglár A kérelmező szervezet rövidített neve:bb SC 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR MAB INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓ 2013-2014 KARI ÖNÉRTÉKELÉS Budapest, 2014. január 17. Elfogadta a Villamosmérnöki és Informatikai

Részletesebben

Beszámoló a 2011. év I. félévi tevékenységről

Beszámoló a 2011. év I. félévi tevékenységről TARTALOMJEGYZÉK I. BESZÁMOLÓ A KORMÁNYHIVATAL 2011. ÉV I. FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 4 1. Bevezetés 4 1.1. A megye főbb jellemzőinek bemutatása 4 1.2. A Kormányhivatal megalakulása, jogállása 6 2. A törvényességi

Részletesebben

1. HELYZETELEMZÉS. 1.1. Személyi feltételek

1. HELYZETELEMZÉS. 1.1. Személyi feltételek A Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola 2014/2015-ös tanéve előkészítésének helyzetéről és feladatairól A képesség, hogy valaki tud kitartani az akadályok ellenére is, az a tulajdonság, amit az emberek

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2000 100,02014

FHB Termőföldindex 2000 100,02014 év Index értéke FHB Termőföldindex 2000 100,02014 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 202,3 2012 229,0 2013 Q3 255,6 FHB Termőföldindex

Részletesebben

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL 201511 KEDVES EGYETEMI MUNKATÁRSAK! Köszönöm Hírleveleink kapcsán a visszajelzéseket. Sok hasznos, figyelemreméltó és értékes vélemény jutott el hozzám. A kancellári fogadóórámon tapasztaltak

Részletesebben