Sólyom László köztársasági elnök úr 2006.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sólyom László köztársasági elnök úr 2006."

Átírás

1 ÉRDI Ingyenes lap 8000 példányban LA IV. évfolyam 2. szám január 26. A POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS LAPJA Egerszegi Krisztinát kitüntették A nõi úszósport egyetlen ötszörös olimpiai bajnoka, EGERSZEGI KRISZTINA január 17-én átvette Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökétõl az elnöki különdíjat (President's Trophy). A lausanne-i NOB-székházban tartott ünnepségen az egykori úszónõ mellett férje, Vigassy Ádám, valamint Kamuti Jenõ, a Magyar Olimpiai Bizottság fõtitkára aki ebben a minõségében elõször járt a NOB elnökénél és Kiss László, Egerszegi edzõje vett részt. Rogge rövid köszöntõjében hangsúlyozta: Egerszegi a világ legjobb sportolóinak egyike volt. A belga sportdiplomata felelevenítette azt a személyes élményét, amikor még a belga olimpiai csapat vezetõjeként az 1988-as szöuli ötkarikás játékokon megcsodálta a vékony, törékeny magyar úszót. Kiemelte azt is, hogy Egerszegi három egymást követõ olimpián gyõzött, és tisztán, igazi sportemberhez méltóan készült, versenyzett, így méltó példaképe lehet a fiataloknak. Óriási megtiszteltetés, hogy az elnöktõl személyesen vehettem át ezt a kitüntetést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyén. Ez a nap örökké emékezetes marad számomra mondta Egerszegi Krisztina a kitüntetés átvétele után. (Jacques Rogge) érdeklõdött, hogy sportolok-e még, ám azt feleltem, mostanság a gyereknevelés köti le minden idõmet, ami legalább akkora, sõt, még nagyobb odaadást igényel, mint az élsport. A NOB elnöke eredetileg tavaly október 1-jén nyújtotta volna át a kitüntetést Egerszeginek, aki azonban késve kapta kézhez a meghívót. Így nem vett részt a MOB megalakulásának 110. évfordulójára rendezett ünnepi közgyûlésen, amelyen Kárpáti György, Kulcsár Gyõzõ és Fábiánné Rozsnyói Katalin vett át elnöki különdíjat. A President's Trophy az olimpiai bajnokok számára jelenleg a legmagasabb, aktív pályafutásuk befejezése után odaítélhetõ NOB-kitüntetés. Az úszósport egyetlen ötszörös egyéni olimpiai bajnoknõje nem elõször járt a NOB központjában: 2001 júniusában a Nemzetközi Olimpiai Nap alkalmából a NOB korábbi elnöke, Juan Antonio Samaranch adta át neki az Olimpiai Érdemrendet. Felelõtlen játék az érdi közmûvagyonnal Kizárásos alapon megint a városvezetés által kiszemelt francia befektetõnek akarták odaadni az érdi vízszolgáltatás jogát Újabb felvonását láthattuk a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen a lassan három éve tartó ÉTV-bohózatnak, amit a polgármester és sleppje rendez és vezényel. Bebizonyosodni látszik az, ami már lassan egy éve szemmel látható: bármit megtesznek, látszat pályázatokat írnak ki, kényelmetlen versenytársakat zárnak ki, csakhogy az általuk preferált szolgáltatónak törvénytelenül átjátszhassák az érdi víz- és csatornaszolgáltatás jogát. Hosszú küzdelem után õsszel kiírtak egy komolytalan pályázatot, ahol kiderült, hogy a polgármester korábbi állításaival ellentétben nagy a tolongás: a nevetségesen rövid 15 napos határidõ ellenére is 4 cég pályázott. A polgármester által súlyos milliókért foglalkoztatott szakértõ elemi hibákat vétett már a pályázatbontásnál, ezért az egyik pályázó bíróságon támadta meg az egész eljárást. Egyesek nem zárják ki, hogy a hiba szándékos volt, ugyanis ezek után egy újabb, zártkörû pályázatot írtak ki, amelyre csak két pályázót hívtak meg, a kényelmetlen ajánlattevõt kihagyták. A zártkörû pályáztatást a törvény egyértelmû rendelkezései ellenére sem indokolták. A második, zártkörû pályázatra érkezett ajánlatokat ugyanazok a szakértõk értékelték (a jogi szakértõ az érdi SZDSZ-elnök, aki ezért lassan másfél éve havonta százezer forintot vesz fel a várostól, az évente ugyancsak milliós ÉTV felügyelõbizottsági tiszteletdíja mellett). Mondvacsinált és hamis okokra hivatkozva kizárták a legjobb ajánlattevõt, hogy azt hozhassák ki nyertesnek, akivel már tavasszal szerzõdni szándékoztak. Nem számított az, hogy a másik ajánlattevõ több százmillió forinttal jobb ajánlatot tett, jutott volna szabadon felhasználható vételárrészbõl az igen nehéz helyzetben levõ városi költségvetésnek is, szinte kétszer annyi befektetésre vállalt kötelezettséget, kisebb vízdíjakat ajánlott és még az önhibájukon kívül fizetésképtelen családok megsegítésére is tett volna egy 30 millió forintos alapítványt. (Folytatás a 2. oldalon) A Fidesz érdi programjáról Beszélgetés Falusi Ferenccel Beváltatlan ígéretek Bátorság, csak bátorság? Azt mondják az okosok... Egy érdlakó feljegyzései Olvasóink írják Az esõcsináló Következõ számunk február 9-én jelenik meg Kampány van Sólyom László köztársasági elnök úr április 9-ére tûzte ki a parlamenti választások elsõ fordulóját. Január 19-én eldördült a startpisztoly, és immár hivatalosan is kampány van. Nem lep meg ez senkit, hiszen már szinte hónapok óta hol ez, hol az a párt folytat ilyenolyan címen választási hadjáratot, csak éppen nem nevezték nevén a gyereket. Most vegyünk egy mély levegõt, és gondoljuk át, milyen tapasztalatokat szûrhetünk le a 2002-es választásokból? Elsõsorban azt, hogy olyan ígéreteknek hittünk, amelyek már kimondásuk, leírásuk pillanatában kétséget ébreszthettek volna bennünk. Túl sokat ígértek, túl sokunknak és túl rövid idõ alatt. Persze, az vesse a másikra az elsõ követ, aki nem szeretne tejjel-mézzel folyó Kánaánban élni! Sokan hittek, mert hinni szerettek volna. Nem a baloldali pártokra, MSZP-re, SZDSZ-re szavazó polgárokkal volt a baj, mert õk csak azt tették, ami számukra legjobbnak tûnt. A hiba a nyertes pártokban van. Akik, hiába kaptak felhatalmazást, nem tudtak élni a hatalommal, csak visszaélni. Az most a kérdés, léphetünk-e többször ugyanabba a folyóba? Elhihetjük-e ugyanazoknak, ugyanazt? Elhihetjük-e az elmúlt négy év csekélyke eredményeit feltupírozni igyekvõ dübörgõ gazdaság -ról, soha nem látptt jólét -rõl szóló diadaljelentéseket? Elhihetjük-e, hogy ugyanazok, akik négy év alatt a Kádár-rendszer összeomlásának idejére emlékeztetõ államadósságot halmoztak fel, most valamilyen csoda folytán megtalálják zsebükben az addig lapuló bölcsek kövét, és ripsz-ropsz rendbe tesznek mindent? Elhihetjük-e, hogy mégis lesz ingyen tankönyv, ingyen jogosítvány, ingyen szívgyógyszer, ingyen utazás az iskolába, ingyen ebéd, ingyenuszoda, ingyencirkusz? Elhihetjük-e, hogy mindezt akkor komolyan gondolták? Vagy de erre gondolni sem merek tudatosan hazudtak? Talán az volt az elgondolásuk, hogy csak nyerjenek valahogy, akármi áron, aztán utánuk a vízözön? És ha most ugyanezt gondolják? Kezdõdik a kampány. Jönnek a szórólapok, becsöngetnek az aktivisták, gyûléseket tartanak a politikusok. Érdemes lenne néhány pillanatig mindegyiknél elidõzni: hihetünk-e neki? Nem ugyanezt, vagy hasonló ígért négy éve? És tényleg betartotta? Orlai Sándor

2 ajtánytõl. sen ként korete- ram zed ltezöld lla- del- yúj- cso- úrát. filést, á és t, a tézkat, kon- gyé- gje- az üle- 2 Nem errõl volt szó induláskor A városvezetés diktatórikus, vagyonfelélés és a jövõ elzálogosítása folyik Beszélgetés Falusi Ferenc tanácsnok, önkormányzati képviselõvel (Civil Frakció) A polgári összefogás lapja Alapította az Összefogás Egyesület Felelõs kiadó: Isaák László Szerkeszti a szerkesztõ bizottság Szerkesztõség: Érd, Alsó u. 8., Összefogás székház Telefon: Honlap: erdilap@citromail.hu ISSN Nyomás: Király Nyomda, Gyál Hirdetésfelvétel: Tisztelt Képviselõ úr, mostanában a testületi üléseken úgy tûnik, hogy nem kedveli Önt a polgármester és a vezetõ koalíció. Igen, jól érzékeli. Ennek régebbre visszanyúló okai vannak. A ciklus elején nagy reményekkel láttam a képviselõi munkának, bíztam és reméltem, hogy a város egy kiegyensúlyozott, egyenletes fejlõdés irányába indul el. Baloldaliként úgy gondoltam, hogy politikai nézeteltérések sem akadályozzák a munkát, mert a vezetõ koalíció is baloldali. Reméltem, tudok tenni a városért, itt születtem, itt nõttem fel, az Ipartestületnek 25 éve tagja vagyok, és úgy érzem, a városért sokat tettem már a képviselõségem elõtt is. A Mentõállomásnál, Óvárosban a Mély út, Ligeten a Kutyavár, szûkebb pátriárkámban a Tusculánumban a most felszentelt kereszt, mindmind segítségemmel valósult meg vagy éppen mûködik. Idõt, pénzt, fáradságot nem kímélve dolgoztam. Igen, de az elején azonosult olyan döntésekkel is, mint az intézmények átadása megyei kezelésbe, ami egy lokálpatrióta képviselõ esetében érthetetlen. Fõleg ha figyelembe vesszük, hogy a Civil Frakció többsége azt nem támogatta. Sajnálom és belátom, az akkor hibás döntés volt. A Földrajzi Múzeum, a Zeneiskola és a gimnázium miatt voltak álmatlan éjszakáim. Akkor tapasztaltam meg, hogy a döntést sokszor milyen nehéz meghozni, és a kötelezõ szavazás súlya milyen nagy lelki teherrel jár. Szerencsére a megye nem fogadta be az intézményeket, és maradt városi kezelésben. Ez már a múlt. A Sportcsarnok építésénél, az ÉTV privatizációjánál és más témáknál Ön következetesen nem támogatta a városvezetést. Mi történt? Általában elmondható, hogy nem értek egyet az önkormányzati vagyon ilyen formában való kiárusításával, de különösen nem a városi közmû cégek privatizációjával. Egy önkormányzatnak a gazdálkodásban van az a lehetõsége, hogy önként vállalt feladataihoz vagy kötelezõ feladatai magasabb színvonalon való ellátásához plusz pénzt teremtsen elõ. Az okos gazdálkodásnak az a lényege, hogy olyanba fektetek, ami pénzt hoz, nem abba, ami utóbb csõdbe visz. Ha van valamim, arra ügyelek, igyekszem úgy igazgatni, hogy a lehetõ legtöbbet hozzam ki belõle. Ezen kívül a legfontosabb, hogy mindig a törvények és szabályok betartásával kell mûködni. Ezekben az esetekben minden fordítva volt: szabálytalan és törvénytelen döntések, gazdaságilag indokolatlan lépések voltak. Ezeknek sajnos még megfizetjük az árát. A köz szolgálata úgymond baloldali érték, de tapasztaltam és beláttam, hogy a mostani polgármester nem baloldali értékek mentén politizál. A politikai hovatartozás neki olyan, mint egy felvett ruha, ami a pozíciók megszerzéséhez volt szükséges. Sajnos kritikátlanul kiszolgálja az MSZP és SZDSZ frakciója, és ami nekem különösen fáj az Ipartestület elnöke is. Pataki János Ipartestületi elnök a szervezet jelöltjeként jutott be a képviselõtestületbe, és kivétel nélkül mindig a vezetõ koalícióval értett egyet. Nem képviseli az iparosok érdekeit és nem konzultál döntései elõtt az Ipartestület vezetõségével. A sportcsarnokkal kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy a városnak 20 éven keresztül erõn felüli kiadást jelent. Ami különösen csalódást okozott, hogy az ígéretek ellenére egy fillér állami támogatást nem kaptunk. Ez az a választások elõtt sokat emlegetett politikai lobbi? Ezt egy az egyben a város lakói fizetik meg. Gondolja el, hány fontosabb dologra költhettük volna ezt a pénzt. Pl. szennyvíztisztító építésre, csatornázásra, vízelvezetésre, az intézmények, iskolák szakorvosi rendelõ állapotáról nem is beszélve. Ennyire csalódott a baloldali városvezetésben? Igen, a városvezetésben igen. Számomra elfogadhatatlan ez a diktatórikus vezetés, a vagyonfelélés és a jövõ elzálogosítása. Tudom, hogy az önkormányzat pénzügyi helyzete nagyon rossz, és az áron aluli vagyoneladásokkal tömik be a lyukakat. Hibát hibára halmoztak, nézzük csak a murvás utakat. A hatalmas költséggel épült utak fél év után majdnem használhatatlanok. Vagy a balesetveszélyes utcanév táblák, de hoszszasan lehetne sorolni. A szociáldemokrata eszmék mellett kitartok, de elsõsorban lokálpatriótaként tevékenykedek a képviselõ-testületben, a Civil Frakció tagjaként. M.T. Felelõtlen játék az érdi közmûvagyonnal IV. évfolyam 2. szám január 26. Kizárásos alapon megint a városvezetés által kiszemelt francia befektetõnek akarták odaadni az érdi vízszolgáltatás jogát (Folytatás az 1. oldalról) Kizárták, mert másnak kellett nyernie. Mindeközben bírósági ítélet született abban a perben is, amelyet Biatorbágy indított: a bíróság felfüggesztette a privatizáció alapjául szolgáló döntéseket, tehát minden további lépés ez ügyben szabálytalan. Hiába hívták fel erre az ellenzéki képviselõk a figyelmet, hiába próbáltak rávilágítani a teljesen hiteltelen pályázatértékelés ellentmondásaira, a vezetõ koalíció újból megszavazta a szerzõdéskötést a Veolia-FCSM párossal. Harmadszorra hozták ki gyõztesnek. A polgármestertõl újból csak az ellenzék pocskondiázására futotta: demagóg módon megint csak azt hajtogatta, hogy ez az egyetlen és legjobb létezõ ajánlat (miközben ott feküdt elõtte egy minden szempontból sokkal jobb másik ajánlat), az ellenzék lesz a hibás, ha nyáron nem lesz víz (ezzel riogatott már tavaly tavasszal is, az idõ igazolta, hogy ez fölösleges rémhírkeltés), a törvények be nem tartásának számonkérése az ellenzék részérõl csak fölösleges kekeckedés. Ezzel párhuzamosan zajlott más társtulajdonos településeken is a képviselõ-testületek ülése. Törökbálinton elutasították a bohóckodásban való további részvételt, és saját szolgáltató alapítását határozták el. Diósdon is elutasították a hamisításokon alapuló pályázatértékelést, ami azt jelenti, hogy ebben a formában a privatizáció meghiúsult. Úgy tûnik tehát, a polgármesternek és az SZDSZ-elnöknek sikerült törvénytelen ténykedésével három pert akasztania az önkormányzatok nyakába, a tulajdonostárs szomszéd települések között feloldhatalannak tûnõ ellentétek kezdenek feszülni, és mindeközben még azt sem tudjuk, hogy jó irányba indultak-e el, mert nem végeztettek sem felmérést, sem értékelést. Az elvesztegetett évek alatt 0 m csatornázás történt, oda jutottunk, hogy bizonyos telektulajdonosok nem kapnak építési engedélyt, mert a szennyvíztisztítónak nincs kapacitása. Károly Róbert AMagyar Köztársaság államfõje, SÓLYOM LÁSZLÓ április 9-ére írta ki a évi országgyûlési képviselõ-választások elsõ fordulóját. A választások második fordulóját április 23-án tartják. A bejelentéssel hivatalosan is kezdetét vette a választási kampány. Egy-egy választási kampány esetében az a legfontosabb, hogy az rövid legyen. Köztársasági elnök úr a dátum kijelölésekor a legfontosabb dolgot vette figyelembe, ez pedig az emberek érdeke és a véleménye nyilatkozta a sajtónak a Fidesz Magyar Polgári Szövetség szóvivõje. Változás 2006 Magyarország többre képes Magyarország többre képes. Többre képes, de ehhez változásra van szükség, és arra hogy õszintén szembenézzünk az emberek problémáival ben Magyarországon radikálisan nõtt a munkanélküliség. Az elmúlt hetekben-hónapokban mindenki elõtt nyilvánvalóvá vált, hogy az élet számtalan területén luxusprofit érvényesül, és a kormány nem tesz semmit annak érdekében, hogy a luxusprofitot letörje. Korábban az adópolitika is támogatta a gyermeknevelés költségeinek adóból való leírását, ám a jelenlegi kormány megszüntette a gyerekek után járó adókedvezményt. Változásra van szükség Változásra van tehát szükség. A változások irányát az emberekkel folytatott párbeszéd alapján már világosan látjuk. Azt gondoljuk, hogy szükség van a munkát terhelõ adók jelentõs csökkentésére - 29-rõl 19 százalékpontra - ahhoz, hogy Magyarországon a munkanélküliek száma helyett munkahelyek száma növekedjen. 120 ezer új munkahelyet lehet teremteni egy éven belül, ha bekövetkezik a munkát terhelõ adók jelentõs csökkentése. Azt gondoljuk, hogy a gyermeknevelés költségeit elviselhetõvé kell tenni a családok számára. Olyan családpolitikára van szükség, amely ezt megoldja. Ezt már 2006-ban be lehetne vezetni. Nem kifogást, megoldásokat keresünk A 2006-os választáson az is eldõlhet, hogy lesz-e Magyarországnak olyan kormánya, amely nem kifogásokat, hanem megoldásokat keres. Megoldja az embereknek azt a problémáját, hogy luxusprofitot kell fizetniük a villamos energiáért. Megoldja, hogy már 2006-ban bekövetkezzen a villamos energia árának 10 százalékos csökkentése. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ilyen változást szeretne, és ezért dolgozik. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egyetért a köztársasági elnök úr döntésével, hogy a választások idõpontjának megjelölésénél elsõsorban az emberek érdekét tartotta szem elõtt, azt hogy ez a kampányidõszak a lehetõ legrövidebb, legköltségkímélõbb legyen. Meghallgatjuk az embereket A választás egy igazi tétje: lesz-e változás Magyarországon, lesz-e változás a magyar emberek életében. Továbbra is meghallgatjuk, kíváncsiak vagyunk az emberek véleményére, hiszen politikánk célja az emberek problémáinak megoldása. Õszintén szembenézni a problémákkal csak akkor lehet, ha meghallgatjuk a polgárok véleményét. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ezt tette az elmúlt években. Ezért támogattuk Orbán Viktor kezdeményezését, a Nemzeti Konzultációt. Fontosnak tartjuk a Gazdasági Konzultációt azért, hogy meghallgassuk a vállalkozók véleményét, hogy szerintük milyen megoldások vannak. Akkor járunk jó úton, ha továbbra is támaszkodunk az emberek véleményére, ezért folytatni kívánjuk munkánkat.

3 IV. évfolyam 2. szám január Az elmúlt hetek az ÉTV privatizációjáról, annak botrányos körülményeirõl, perekrõl, megszavazásokról és elutasításokról szóltak. Mi a Fidesz álláspontja a vízmûvek eladásáról, illetve hogyan képzelik el gyõzelem esetén a további teendõket? Többszöri sikertelen, pamfletba illõ próbálkozás után, van a városnak olyan határozata, amelyik feljogosítja a polgármester urat az ÉTV eladására. Nagyon kérdéses, hogy lesznek-e olyan józan erõk, akik ezt a képletes gyûrût, jogi és gyakorlati csapdahelyzetet képesek lesznek feloldani és a város polgárait megilletõ vagyont megvédeni. A polgári oldal, ebben a kérdésben szövetséges a civilekkel, s azon lesz, hogy ez sikerüljön. Tovább lépve ezen a kisstílû szocialista-liberális, luxusbaloldali panamázáson érdemes azzal is foglalkozni, hogy mi történjen azokkal a dolgokkal, amelyek legjobban érdeklik Érd polgárait? A közelmúltban lefolytatott felmérés tanúsága szerint ez nem más, mint az utak állapota és az ehhez praktikusan kötõdõ víz-, csatorna-ellátottság, valamint a csapadékvíz-elvezetés kérdése. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt hatvan év elmaradását nem könnyû behozni, de több mint tragikus, hogy a jelenlegi vezetés a látványpolitizáláson túl nem sokat tett a problémakör átfogó rendezésére. Ennek eredményeként az útfenntartó úgy volt kénytelen elvégezni a szükséges útfelújításokat, hogy a csatornahálózat elmaradt fejlesztése miatt, munkáját, remélhetõleg a közeli jövõben kénytelen lesz megismételni. Kétségtelen, a csatornahálózat kiépítésének és üzembe helyezésének alapvetõ korlátja a szûkös szennyvíztisztító kapacitás, ami függ a Dél-budai szennyvíztisztító megépítésétõl. Mindez azonban nem lehet annak akadálya, hogy azok az átfogó felmérések, részletes tervek amelyek városrészenkénti ütemezéssel tartalmazzák a szükséges munkákat és azok költségeit, ne készüljenek el és a többi szükséges elõkészítõ munka ne kezdõdjön el. A városnak van egy nem érvényesülõ rendelete a 2/2004. (III. 03.) ÖK. számú rendelet az önkormányzat és a lakosság együttmûködésében megvalósuló, út- és közmûépítések szervezésérõl, amely arra jó lehet, hogy a lakossági hozzájárulási erõt, képességet felmérje és ahhoz igazítsa a szükséges önkormányzati forrásokat és egyéb megoldásokat, annak érdekében, hogy a polgárok hozzájárulását minimalizálni lehessen. Egy országgyûlési képviselõ feladata a törvényhozás, amenynyiben Ön lesz körzetünk képviselõje mennyire lesz ráhatása a helyi ügyekre? A Fidesz nemzeti konzultáció alapján, az embrek megkérdezésével és véleményük figyelembe vételével akar kormányozni. A 8. számú választókerületrõl természetesen engem, mint a kerület képviselõ-jelöltjét kérdeznek meg. És ez így lesz a választások után is. Számomra nemcsak szívügy és lelkiismereti kérdés a választók tiszteséges képviselete, de törvényi kötelesség is. A Szövetség fontosnak tartja az Úniós források hatékony felhasználását és ennek érdekében a évi Változást követõen biztosítani fogja az önkormányzatok részére azokat az anyagi lehetõségeket, amelyek ehhez szükségesek lesznek. Végre valóság lesz a több pénzt az önkormányzatoknak elnevezésû szocialista örökígéret. A FIDESZ helyi csoportja a Nemzeti Fejlesztési Tervre adott javaslataiban elsõ helyen említette a város megvalósítandó feladatai között az útépítést, a csatorna elkészítését és a csapadékvíz-elvezetést, amit a polgári kormányzás alatt elindított szisztematikus munkával, a lehetõ legkisebb lakossági többlet terhek igénybevételével meg fogunk oldani. O.S. A Medgyessy Gyurcsány-kormány beváltatlan ígéretei 2. A fiatalokkal kezdtük a beváltatlan ígéretek felsorolását, folytassuk hát a családdal, szociálpotitikával, nyugdíjasokkal. Annál is inkább, mivel a legkiszolgáltatottabb rétegek közülük kerülnek ki, õket lehetett 2002-ben a legkönnyebben manipulálni, és úgy tûnik, az MSZP idén is fõleg rájuk épít. Újabb 19 ezer forintos ígéretekkel. Családtámogatás A gyermekek utáni adókedvezmény alacsonyabb jövedelem mellett is teljes egészében igénybe vehetõ lesz. A gyermekvállalás anyagi terheit már a szülést megelõzõen csökkentjük. Ezt szolgálja a terhesség negyedik hónapjától járó, a családi pótlékkal megegyezõ összegû új ellátás. A gyest és a gyedet rugalmasan, a gyermek 6 éves koráig lehet majd igénybe venni. Az anyasági támogatás értékvesztését 50 százalékos emeléssel ellensúlyozzuk. Ingyenessé tesszük a bölcsõdei és óvodai étkezést. Megállítjuk és visszafordítjuk a társadalom kettészakadását. Érdnek is van jövõje 1. A köztársasági elnök bejelentésével megkezdõdött a hivatalos kampány. A pártoknak elõ kell állniuk programjaikkal, hogy a polgárok jó szívvel tudják beikszelni a valamelyik párt neve melletti négyzetet.az Érden lakókat természetesen elsõsorban az érdekli, hogy mit várhatnak lakóhelyükön. Az országos dolgokról értesülhetnek az országos sajtóból is, de a helyi tervekrõl nem. Ezért arra kértük DR. ARADSZKI ANDRÁST, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség és a KDNP közös jelöltjét, hogy a minket érintõ programról tájékoztassa olvasóinkat. Elõször az egyik legégetõbbrõl, a víz- és csatornaszolgáltatásról, vízelvezetésrõl, utakról érdeklõdtünk. Szociálpolitika Az akadálymentes közlekedést legalább a középületekben megoldjuk, javítjuk a parkolási lehetõségeket, módosítjuk a gépkocsivásárlás és az ehhez kapcsolódó hitelfelvétel szabályait. A segítõ szervezetek költségvetését nem csökkentjük. Nyugdíjasok Hetvenöt éves kor felett folyósít juk az egyedülálló idõsek pótlékát, megkímélve így az érintetteket a segély kérelmezésétõl. Biztosít juk, hogy a nyugdíjak éves emelése az elõzõ évi tényszámok (bér és infláció), valamint a nyugdíjas fogyasztói kosár változása alapján kiszámítható módon történjék meg. Az értékállóság megõrzésén túl emeljük a nyugdíjak vásárlóértékét is. * * * Hogy az ominózus 19 ezer forintot hányszorosan vették vissza a radikálisan megemelt energiaárakban, azt mindenki kiszámolhatja a csekkein. Csak a gáz ára 60%-kal emelkedett a 4 év alatt, és a mostani orosz-ukrán gázvita folyománya is egy radikális tavaszi (természetesen a választások utánra idõzített!) áremelés lesz a lakosság részére. Mert a közületek számára a közelmúltban kétszer (18 + 8%-kal) már megemelték, és azt próbálták elhitetni, hogy ehhez a lakosságnak semmi köze. A vállalatok, vállalkozók pedig természetesen kénytelenek voltak tovább hárítani az áremelést, hiszen nekik is élni kell valamibõl. Így fest a Kóka János szemszögébõl sosem látott jólét! Juhász Gyõzõ Pannon róna Még jó, hogy vezetek autót. Anélkül nem igen léphettem volna be a mobilosok népes táborába. Már csak azért sem, mert jó fél éve már, hogy lejárt az útlevelem. Körülbelül ezekkel a mondatokkal foglalható össze tömören minapi találkozásom a Pannon GSM-mel. Az olvasó gondolhatná, hogy elment az eszem, vagy szürreális víziót gyaníthatna éppen, akár Lautréamont, a költõ korabeli stílusmagyarázatát felidézve, miszerint a szürrealizmus olyasmi, mint egy varrógép és egy esernyõ találkozása a boncasztalon. Persze szó sincsen eféle költõi emelkedettségrõl, inkább a magyar rögvalóságba botlottam elsõ mobiltelefonom beszerzése közben. Történt pedig, hogy vételi szándékom közlésével együtt átnyújtottam személyi igazolványomat egy, a szolgáltatót képviselõ kedves, szõke lánynak. Gondoltam, a kívánt kontaktus ezzel mûködésbe lépett. Foglaljon helyet mutatott a pult elõtti széksorra. Leültem. Táskám a lábamnál, kabátom az ölemben, kesztyûm a szék alatt. Ne oda, a másikra mondta. Átpakoltam magamat a másikra, most már mintha fogorvosi székre. Persze egy ártatlannak tûnõ mondattal újra bezavart a szõke. Két fényképes igazolványt kérek mondta. Mire gondol? kérdeztem. Két fényképes igazolványra hangzott lakonikusan a válasz. Bamba ábrázatomra tekintve, segíteni próbált. Ezt azért ki lehetne találni, nem? Lehet mondtam, de nekem több is van belõlük. Mint kettõ? Mint kettõ mondtam. Még útlevelet vagy jogosítványt kérek fogta szûkebbre a választékot. Kint van a kocsimban, úgy nyolcszáz méterre bátorkodtam. Megvárom mondta. Irodán át. Folyosón végig. Mozgólépcsõn. Járdán. Zebrán keresztül. Parkolón rézsút. Kocsi nyit. Brifkó. Kocsi zár. Parkolón vissza. Zebra, járda, mozgólépcsõ, folyosó, iroda, szék. Parancsoljon mondtam a vezetõi engedély. Köszönöm nézett rám kedvesen ezeket kérem, olvassa el és írja alá. Felismerve a feladatot (kisregénnyi szöveghalmaz, mikroszkopikus betûméretek) vakon abszolváltam a kérést. Mind a nyolc példányt kérem. Aláírtam mind a nyolcat. Rendben is vagyunk. Fizettem, és máris indulhattam, kezemben a vágyott telefonnal. Hazafelé még kicsit elméláztam a Pannon GSM üzletpolitikájának rejtelmeirõl. Mert azért nem akármilyen gesztus, pontosabban kedvezmény a cég részérõl, hogy még a profitmaximálás szent tehenének feláldozásával is igyekszik megkímélni a gyalogosok millióit, meg még az Európában csak úgy útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal utazgató honfitársainkat a Pannon pusztába gyökeret vert szolgáltató ajánlataitól. Olajkályha Az összes lomot felforgattam a kerti házban. Úgy emlékeztem, valahol még van ott egy olajkályha. Jól emlékeztem. Ládák, szerszámok, zsákok alatt-mögött koszosan, piszkosan, porosan rejtõzött szegény. Úgy, ahogy volt, kitettem a teraszra. Körbejártam, nézegettem, simogattam. Gázolajos ronggyal pucolgattam, húszéves redveit csiszolgattam. Csavarjait lazítottam, meghúztam. Tartályában még olaj lötyögött. Beszorult csapját ütögettem, kocogtattam, mígnem engedett. Úgy, ahogy ott állt a hideg téli napsütésben, belé is gyújtottam. A láng elõször pislákolva égett (a dermedt olajtól talán), aztán kiterjedt az egész égõtérben. Egyszer csak szépen duruzsolni kezdett. Pontosabban dorombolni inkább, mint a macska, hazatérve hosszú portyája után. Kéri Mihály A Hit Gyülekezete az SZDSZ kampányáról Németh Sándor lelkész, a Hit Gyülekezete vezetõje vasárnapi igehirdetésén a következõket mondta: Amikor Isten országáról beszélünk, akkor nem az Én-országról szólunk, amint azt a plakátokon látjuk a városban: Jöjjön el az én országom. Ez olyan blaszfémiát tartalmaz, amely a zsidó-keresztény kinyilatkoztatáshoz tartozó emberek meggyõzõdését mélységesen sérti.... Ebbõl az Énországból... a bûnös emberek országából és a perverz emberek országából bõségesen volt részünk.

4 4 IV. évfolyam 2. szám január 26. Olvasóink írják... Fából vaskarika Úgy készül, mint a kommunizmusból a kapitalizmus. Az egyszeri király fogadott egy kováccsal, meg tudja-e oldani. A tét fejvesztés, vagy egy zsáknyi ezüst. Kivágtak egy fát, és a kovács a tûzbe, majd az üllõre tette és láss csodát, kikalapált belõle egy vaskarikát. A király szekérnyi arannyal jutalmazta. A trükk az volt, hogy a kovácsnak volt néhány ügyetlen inasa, akik a szögekkel sem tudtak bánni. A mester egy fát televeretett vasszögekkel, hogy legalább az egyenes kalapálást tanulják meg. A végén több volt a szög, mint a fa. A kovács tanácsára ezt a fát vágatta ki a király. A fa elégett, a szögekbõl meg vaskarika lett. Jó éjszakát, gyerekek. Kányádi Sándor után, nagyon szabadon: Zelenák Eszter A program elvezeti a vizet? Elkészült az átfogó program a csapadékvíz elvezetésére, hirdette elsõoldalas cikkében a múltkori Érdi Újság, mintegy válaszul a január elején immár sokadszor bekövetkezett áradásra. Úgy látszik, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr érdi látogatása munkára serkentette az évek óta alvó önkormányzatot. Látszatmunkára. Mert milyen komplex csapadékvíz-elvezetési program lehet az, amelyik egy-két hét alatt elkészül, mivel Szokol Hubert januárban jelentette be, hogy hozzákezdenek. Vagy nem tudta, hogy a terv már õsz óta készül? Egy hét alatt csak néhány A/4-es ívet lehet teleírni vágyálmakkal. És ha kész a terv, engedélyek és pénz híján mit csinálhatnak? Bejelentik, hogy kitisztítanak néhány elvezetõ árkot és átereszt, kimélyítik, ahol vannak, csöveket raknak le, ahol nincsenek, létesítenek egy záportározót, felhívják a lakosok figyelmét erre meg arra, utána kizavarják az ÉKF embereit néhány lapáttal meg egy árokásó géppel és buzgón csinálnak valamit, ami semmilyen összefüggésben nincs a nagy egésszel. Ez nem pótolja a vízelvezetést. Ez szemfényvesztés. Mint ahogy ez az egész diadaljelentés az. Mert mit csináltak akkor az elmúlt évek alatt? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a vízelvezetéshez elõször egy komplex felmérés kell: beszintezni egész Érdet, meghatározni a csapadékvíz folyásirányát, mert bizony, tisztelt polgármester úr, a víz mindig lefelé folyik. Az évtizedekkel ezelõtt készült felmérésnek mára már a fele sem igaz. Hiába mélyítünk ki Érd közepén egy árkot, ha utána megreked a víz. Ez önmagában is hónapokig tartó és sokmillióba kerülõ munka. Választások elõtt pedig nincsen látszata, mert legalább annyiba kerül, mint a sportcsarnok, de csak évek múlva lesz kész. Így hát elköltik inkább szalagátvágásokra, alapkõletételekre és egyebekre a kivitelezés önrészét. Utánuk az özönvíz. Szó szerint. Vascsik Csíksomlyói búcsú június 1-5. Indulás: hajnalban, hazaérkezés: késõ esti órákban szállás: Szentegyházán családoknál Programajánlat: 1. nap június 1. csütörtök: Bánffyhunyad; Kolozsvár 2. nap június 2., péntek: Szováta, Parajd, Korond, Farkaslaka, Szejkefürdõ, Székelyudvarhelyen 3. nap június 3., szombat: Csíksornlyói búcsú: a keresztaljakkal jutunk föl az ünnepi Szentmise színhelyére a Hármasoltárhoz a Kis- Somlyó és Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregben 4. nap június 4., vasárnap: Hajnalban visszamegyünk Csíksomlyóra a Napvárásra, majd a Kegytemplomban a megkeressük a Szûzanya szobrát - Utána a Szent Anna-tóhoz kirándulunk 5. nap június 5., hétfõ: Hargitafürdõ: Mofeta-látogatás, Máréfalva Költség: Ft Helyfoglalás: a befizetés sorrendjében történik Elõleg befizetése: jelentkezéskor Ft Befizetés teljesítése: március közepéig Indulás idõpontját és a beszállás helyét késõbb pontosítjuk Szervezõ: Sirák Péter, Diósd, Szent Anna Otthon Telefon: 06-23/ Idegenvezetõ: Donkóné Simon Judit, Érd Telefon: 06-23/ Várjuk szeretettel a jelentkezõket! A negyedik Rácbál Január 21-én rendezték meg immár a negyedik érdi Rácbált. A rendezõk mindig igyekeznek komoly kulturális mûsort is becsempészni a Bál programjába, ami eddig osztatlan sikert aratott! Felvonultatták a Magyarországon található jelentõsebb horvát tánccsoportokat, így az évek során átfogó képet kaptunk az igen sokarcú horvát kultúráról. Az idei vendégünk a pécsi "Tanac" együttes volt. Volt még dalmát és szerb blokk is, aztán táncház amit a már civilbe öltözött táncosok segítettek. Éjfélkor gazdag tombola nyereményeket sorsoltank ki élénk érdeklõdés közepette. Hajnali ötig tartott a tánc, felváltva horvát-szerb és báli zenét játszott a tököli "Kolo" zenekar Halász Laci vezetésével! Sajnos Érden nincs könnyû feladatuk a kisebbségeknek. Szinte a semmibõl kell felépíteni/felidézni az emberek fejében a régi rác-horvát kultúrát, hagyományokat, mert Érden az elmúlt 50 évben majdnem sikerült a tökéletes asszimiláció, beolvadás. Csak pár régi kép és pár idõs ember emlékezete õrzi azt, hogy milyenek voltak a hagyományok Érd- Óvárosban. De ez teszi széppé a feladatot! Államtalanítás Ma erre a privatizáció a divatos szó, vagyis megszüntetni azt a statikus és stabil jogi helyzetet, hogy az állam jótáll értünk, polgáraiért. Mûvészetekben, oktatásban, egészségügyben és kutatásban, iparés mezõgazdaságunkban, egyáltalán a létünkben. Állítják, az állam a legrosszabb gazda. Ki állítja? Aki szedi az adókat, már vagy 40 félét. Most kivonul mindenbõl. Már a disznóól ajtaját is eltékozolta. Az adószedésen kívül semmit sem csinál, csak háromszorosra hizlalt apparátussal mondja bölcsességeit. A monarchiában volt egy nagyúr, mondjuk császár és döntött. Vagy jól, néha rosszul. Az anarchiában, amit szeretnek tévesen terrornak értelmezni, mindenki összevissza beszél, tényleges felelõsség nélkül. Most és itt. Az Elsõ Felelõs Magyar Kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost, Windischgraetz elfogatta és az aradi vértanúkkal együtt kivégeztette. Mi lesz, ha ebben a tönkretett országban a jelenlegi hatalom veszít? A miniszterelnök visszamegy kádkõgyártó iparbárónak és a többiek is ellesznek valahogy. Már megindultak a helyezkedések, vándorlások. Listásan, mérlegelés nélkül, bejutnak a parlamentbe és ellenzékben tovább ugatnak az életünkbe. És akkor mi lesz? Nem velük, velünk. Kuchen Zoltán MEGHÍVÓ Szeretettel várjuk Önt és kedves családját, ismerõseit A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából idén 5. alkalommal átadásra kerülõ parma fidei a hit pajzsa díjkiosztó ünnepségre. A esztendõ kitüntetettje: Punk M. Gemma OCist nõvér az érdi Regina Mundi ciszterci nõvérek apátnõje A kitüntetést átadja Mádl Dalma asszony február 25-én, szombaton de. 11 órakor Helyszín: Szent Margit Gimnázium díszterme Bp., XI. ker. Villányi út 5-7. (a Móricz Zsigmond körtérnél) Laudációt mond: Prof. Dr. Bolberitz Pál Közremûködik: Bökönyi Laura színmûvésznõ Gyurkovics Tibor Horváth Béla Magyar Írók Egyesülete Jót s jól Alapítvány Segélykiáltás A Magyar Rákellenes Liga Érdi Szervezetéhez segélykiáltás érkezett: él a közelünkben egy asszony, aki leukémiás és csontvelõrákos. Két pici (másfél és hároméves) gyermeke van, havi 40 ezer forintból élnek. Illetve tengõdnek tudnánk-e segíteni? A világ terheit nyilvánvalóan nem vehetjük sem szívünkre, sem vállunkra, attól a pillanattól azonban, amikor személyes megkeresés érkezik, a helyzet változik, hiszen már felelõsökké válunk. A Mustármag igyekszik segíteni, az Egyesület egyik tagja azonnal élelmiszercsomagot vitt a családnak, a másik vállalta, hogy kéthetente bevásárol nekik. Szegényes, de tiszta körülmények között laknak, az alapvetõ háztartási cikkeik megvannak, hiszen három éve kerültek ilyen nehéz helyzetbe a lakásmaffia, illetve a betegség miatt. Egyesületünk most Önt szólítja meg, kedves Olvasó! A családnak elsõsorban pénzre van szüksége, mert fizetniük kell a gyógyszerekért, a kezelésre járó utazásért, fizetni kellene a rezsit; élelmet, ruhát kell adni a gyermekeknek, de segítség lehet élelmiszer, gyermekruha és játék is. Kérjük, amennyiben Önt is megérintette ennek a családnak a tragédiája, és segítene, sürgõsen jelentkezzen egyesületünknél (erdirakliga@fre .hu, telefon: ). Pénzadományának 150 százalékát leírhatja az adóalapjából. Aki gyorsan ad, kétszer ad, mondja a népi bölcseség. Ebben az esetben is nagyon gyors cselekvésre van szükség. Számlaszámunk: MRL Érdi Szervezet a közleménybe kérjük írják be a SEGÍTEK szót. Mustármag Magyar Rákellenes Liga Érdi Szervezete A Fidesz MPSZ érdi szervezete szeretne nagyobb létszámmal, nyitottabban mûködni, ezért szeretettel várja minden, a jobboldali, konzervatív, nemzeti oldallal rokonszenvezõ érdi lakos jelentkezését. Jöjjenek el szerdánként az Összefogás Egyesület székházába (Érd, Alsó u. 8.) délután 6 óra után, ismerkedjenek meg életünkkel, munkánkkal, tagjainkkal, és tiszteljenek meg utána azzal, hogy felvételüket kérik a szervezetbe. Várjuk Önöket! Fidesz Érdi szervezete

5 IV. évfolyam 2. szám január 26. Bátorság, csak bátorság? Ismert miniszterelnökünk szlogenje, nem kell az embereket ijesztegetni. Magam nem vagyok ijedõs, mégis úgy gondolom, talán nem kellene bátran nekirohanni a falnak! Néhány adalék. Van egy szocialista miniszterelnökünk, akit egyetlen magyar állampolgár sem választott meg kiírt választáson. Ismertünk számos hasonló személyiséget a történelemben, akiket tankönyveink írói diktátoroknak tituláltak, akik puccs által jutottak hatalomhoz, és fénykorukban tömegek éljenezték õket. Miniszterelnökünk jogi értelemben legitim tisztségviselõ, ám mégis felmerül sokunkban a kétely, elfogadható-e demokratikus államvezetésben ilyen eset? Lehet-e demokratikus államvezetésrõl beszélni ott, ahol a miniszterelnök gátlástalanul átnyúl a miniszterek feje felett? Nem hiszem. Bátorság, csak bátorság? Kormányunk sorra terjeszti elõ az újabb és újabb jogszabálytervezeteket, és a többségi frakciók képviselõi rendre voksolnak mellettük. Mintha valamiféle vesszõfuttatás szemlélõi lennénk. Csupán az a bökkenõ, hogy ennek a veszszõfuttatásnak mi, magyar állampolgárok vagyunk az elszenvedõi. Hogy némely jogszabály nemzetellenes, semmiféle védelmet, elõnyt nem eredményez, kit érdekel? A fõ az, hogy produkciót nyújtsanak hiszékeny tömegeknek. Bátorság, csak bátorság? Ismét intõt kaptunk. Ismételten nem méltányolták államvezetésünk kreativitását. Kilátásba helyezték a felzárkóztatási támogatás folyósításának beszüntetését. Szakértõ kormányunk pedig bukott diák módjára magyaráz. Bizonygatják, rosszul értjük az egyetlen módon érthetõt. Állítják, az unió kalapot emelt Magyarország gazdasági teljesítménye elõtt. Állítják, nem jelent komoly problémát, hogy államadósságunk az elmúlt négy esztendõben csaknem megháromszorozódott. Hogy az adósságot kamatostul kell majd visszafizetni, hogy a fizetés a magyar polgárok zsebeit fogja kifosztani, hogy Magyarország eleshet az uniós támogatástól, kit érdekel? Bátorság, csak bátorság? Kiárusították és kiárusítják a még megmaradt csekély állami vagyont, egyre halasztják az állami kifizetéseket, hogy megvalósíthassák a választási szemfényvesztést a hatalom megõrzése érdekében. Hogy ezek az intézkedések a konszolidált magyar polgári gazdaság csõdjének, a kisemberek válságának elõfutárai, kit érdekel? Bátorság, csak bátorság? Azt mondják, a gazdák érdekében módosították a termõföldrõl szóló törvényt. Csakhogy ez nem a magyar vidék, nem a magyar gazdák érdekeit szolgálja. De bátran megszavazták, és bátran bizonygatják, az uniós követelmények okán tették. Hogy ez a törvény a nagytõke érdekeit szolgálja, hogy általa átjátszható a magyar föld a külföldi tulajdonosoknak, hogy az EU nem követel ilyesmit, kit érdekel? Bátorság, csak bátorság? Azt mondják, csökkenteni kell a közalkalmazotti létszámot, és ezzel egyet is lehet érteni. Csakhogy azzal nem lehet egyet érteni, hogy olyan intézményeket kell megszüntetni és összevonni, amelyek a világhírû magyar mezõgazdasági génkultúra letéteményesei, mezõgazdaságunk jövõjének hordozói. Hogy ezzel az intézkedéssel megássák a magyar mezõgazdaság sírját, kit érdekel? Bátorság, csak bátorság? Mondják, az ellenzék az ország megosztására törekszik, és nemtelen eszközöket használ. Csak arról feledkeznek meg, hogy mások is tanultak történelmet, hogy ismerik a mondást, Oszd meg, és uralkodj!, és felismerik, kormányunk pontosan ezen mondás által meghatározott hatalmi politika szellemében mûködik. Egyházellenes és nemzetellenes politikát folytat az, aki kijátssza egymás ellen a nyugdíjasokat és a gazdatársadalmat, az, aki csökkenti az egyházi oktatás, és szociális intézmények állami járandóságát, aki nemet mond a határon kívüli magyarok állampolgárságára. Hogy mindezekkel saját nemzetük ellen cselekszenek, kit érdekel? Bátorság, csak bátorság? Miniszterelnökünk mondta, személyes meggazdagodási tapasztalatai, szaktudása a letéteményese annak, hogy vezetése által a magyar gazdaság megújuljon, hogy a szegénysorsúak felemelkedjenek, hogy a javak társadalmi elosztása igazságosabb legyen. És mit tesz? A hátrányos helyzetû óvodás és kisiskolás gyermekek oktatását, nevelését központosított állami intézményekben kívánja megoldani, a munkanélküliek elhelyezkedését álságosan módon gazdasági kényszer által képzeli megvalósítani, és a gazdaság felvirágoztatása érdekében a szabad versenyt választja. Lehet, hogy rosszul értelmezem szavait és cselekedeteit, de úgy tûnik számomra, találkoztam már hasonlókkal a történelemben, és találkoztam szocialista pártunkéhoz hasonló támogató pártokkal is, emlékezetem szerint nem éppen pozitív megítéléssel. Mégis bátorság, csak bátorság? Számunkra április 9 én az urnáknál érkezik el a demokratikus ítélethozatal ideje. Szavazzunk a változásért! Ehhez nem oktalan bátorság kell, de kell józan ész, és akarat! Tóth Tamás Agrárhírek kisgazda szemmel A évi költségvetési törvény szerint az FVM által felügyelt intézmények költségvetési támogatását az elõzõ évihez viszonyítva 16%-kal csökkentették. Gráf József miniszter úr megítélése alapján az intézményi költségvetés gazdasági egyensúlyát a létszámcsökkentés mellett szervezeti korszerûsítéssel kell megoldani, amely az elkövetkezõ idõszakban mintegy huszonöt agrárintézményt érint. Ezzel egyet is lehetne érteni, csupán azzal nem, hogy a változásokról szakmai-tudományos körökkel és agrárképviseletekkel elõzetes egyeztetés nem történt. Az FVM nemzeti kinccsé nyilvánított õshonos magyar génbankokat fenntartó, megõrzõ és elittenyésztõ intézményének részleges megszüntetését illetve beolvasztását indította el. Ez az intézkedéssorozat veszélyezteti a magyar agrár- és vidékfejlesztési stratégiák biológiai alapjait, mivel a magyar génbanki állomány nemcsak hatalmas érték, de agrármegújulásunk, tartós piaci versenyképességünk alapját képezi. Mindeddig eredménytelenek voltak a szakmai, tudományos és érdekképviseleti tiltakozások, hogy a kormány ne veszélyeztesse a magyar agrár-génbank készletet, az elsõ két kutatóintézet beolvasztása már elindult. Január 1-jétõl változott a termõföldrõl szóló törvény. Ezentúl a termõföld haszonbérleténél hovatartozásuktól függetlenül elsõbbséget élveznek az állattartó telepek és a halastavak tulajdonosai a föld környezetében élõkkel a családi gazdálkodókkal és a szomszédokkal szemben. Megint egy arculcsapás a magyar vidéknek! Mert mit jelent valójában ez az intézkedés? Azt, hogy a nagytõke és a külföldi tõke szabad utat kap a helyben gazdálkodókkal szemben, hogy a magyar vidéki otthon megõrzése nemhogy támogatást nem kapott, de felszámolása egy lépéssel elõbbre jutott. Ezt akarjuk? Akarhatjuk ezt? Nem, nem akarjuk, nem akarhatjuk! Schütz Lelki támaszaink Az Onézimusz Alapítvány Horváth István, az alapítvány egyházi kapcsolattartásért és szervezésért felelõs megbízottja beszélt munkatársunknak az alapítvány munkájáról. Az Onézimusz Alapítvány az OM nemzetközi protestáns-keresztény missziós szervezet magyarországi része. Az OM nemzetközi szervezetet George Verwer alapította 1957-ben. A szervezet célja a felekezetek közötti kapcsolattartás mellett az örömhír továbbadása, az emberek testi-lelki teljességének szolgálata, támogatása. Céljának elérésére az alapítvány karitatív és missziós tevékenységet folytat. Az OM koordinációs székhelye ma Angliában van, de a világszervezet országonkénti egységei önállóan tevékenykednek, egymásra figyelve, egymást is segítve. Ezek mûködését a világ különbözõ helyein élõ keresztény hívõk munkája, anyagi támogatása, a protestáns egyházak, gyülekezetek adományai biztosítják. A nemzetközi szervezetnek van két öreg hajója is. Egyikük még a Guiness Rekordok Könyvében is szerepel, mint a legkorosabb aktív tengerjáró. Ezek a hajók a világ elmaradott térségeinek kikötõiben konferenciaközpontként, úszó könyvesboltként, ifjúsági és sportprogramok, továbbá humanitárius segélyakciók és evangélizációk bázisaként mûködnek. Mindkét hajó legénységében magyarokkal is találkozhatunk. A szervezet munkatársai közül sokan gyermekintézményekben, kórházakban, börtönökben teljesítenek önkéntes szolgálatot, és karitatív tevékenységükkel, példamutatásukkal járulnak hozzá a hátrányos helyzetû gyermekek és felnõttek életkörülményeinek javításához. Jelenleg is van olyan magyar munkatársuk, aki a moldáviai partnerszervezetüknél, gyermekotthonban dolgozik. Az Onézimusz Alapítvány 1993-tól mûködik érdi székhellyel. A magyarországi alapítvány országos hatáskörû nonprofit szervezet, melyet hét tagú kuratórium és három fõbõl álló ellenõrzõ bizottság felügyel, és munkájukat díjazás nélkül látják el. Az alapítvány az ország különbözõ városaiban, falvaiban a helyi egyházközségek munkáját segíti. Számos érdi polgár elõtt ismert az óvárosi mûvelõdési házban folyó munka, melyben- az Érdi Baptista Gyülekezet és az Onézimusz Alapítvány közti együttmûködési megállapodás keretében- az alapítvány munkatársai is részt vesznek. Ennek értelmében, a gyülekezet munkáját segítve, a mûvelõdési ház felújításában is jelentõs szerepet vállaltak, így az érdi baptista gyülekezet tagjaival karöltve, magyar és külföldi mesteremberek, fiatal munkások bevonásával, végezték a felújítási munkákat. Egy kis sportpályát is sikerült építeni az udvaron. Minthogy az alapítvány célja az örömhír továbbadása, az evangelizáció mellett az emberek testi-lelki teljességének szolgálata, támogatása, ezt szeretnék itt is elérni, amikor hátrányos helyzetû gyermekek és felnõttek számára számítógépes tanfolyamot, foltvarrást és kézmûves tanfolyamot indítottak. A számítógépes tanfolyamhoz sikerült megnyerni a T-com pályázatát, így az oktatást szakszerû irányítással tudták megoldani. Az OM nemzetközi szervezete ma több, mint száz országban tevékenykedik, munkássága nagyrészt önkéntes segítõk munkáján alapul, akik legtöbbje az elmaradott ázsiai országokban végzi munkáját. Munkásaik saját költségükön utaznak, és tevékenységük kapcsán csupán a legalapvetõbb ellátásukhoz szükséges költségtérítéseket veszik igénybe. Munkájuk alapja a példamutatás alapú meggyõzés. A szervezet csak olyan munkásokkal dolgozik, akiket lelkipásztoruk és legalább még egy ismert ajánló támogat, és ezen felül írásos és személyes jelentkezés alapján alkalmasnak ítélnek. Ez, és a csoportmunka a garancia arra, hogy a szervezet munkájának tisztességéhez nem férhet kétség. A magyarországi munka egyik ága a vidékmisszió, ami elsõsorban a húszezer fõnél kisebb településekre irányítja tevékenységét, mert meggyõzõdésük szerint az ilyen településen élõk bizonyos szempontból hátrányosabb helyzetben vannak, mint a nagyvárosok lakossága. Az Onézimusz Alapítvány 2005-ben többek között Péteriben tartott egyhetes programsorozatot, melyben gyermekek és felnõttek egyaránt szívesen vettek részt. Az utolsó napi díszebéden a polgármester és a szolgálatot meghívó evangélikus lelkész búcsúztató szavaiban elmonták, milyen sokat jelentett számukra és az egész falu számára ottlétük, szolgálatuk, oklevéllel is elismerték munkájukat, s jövõre visszavárják õket. Bálványoson augusztusban sport- és kulturális rendezvényt szerettek volna tartani, de hatalmas viharra érkeztek. Nekiláttak segíteni a viharkár elhárításában és végül épp ez a momentum járult hozzá ahhoz, hogy a falubeliek jó szívvel és nagy létszámban látogatták a programokat. A szervezet a munkához az infrastruktúrát, a kapcsolatokat, a programokat és a felkészítést biztosítja, a hit és a szeretet továbbadása a munkában résztvevõ ember lehetõsége. És ami még fontos: a munkában részt vevõk maguk is nyertesek. Viszonzásként õk is kapnak sok szeretetet, bizalmat, tapasztalatot és sikerélményt, mindemellett örömteli munkát végeznek. Munkájukhoz sok sikert kívánunk! Szövényi Zs. 5

6 6 Azt mondják az okosok... hogy városunk Polgármestere év végi elismerésének adott hangot. Egy állandó pirotechnikai engedéllyel bíró egységben. Érdekes, hogy mindkét jutalmazott külsõs. Azt vártam volna, hogy az Érdért tevékenykedõk sorában legyen, mondjuk a müsz. o. vez. Vagy a fõépítész, netán maga a polgármester, akik ezért kapnak tõlünk fizetést. Idegenek (saját érdekû befektetõk) vettek át okleveleket, mert jó üzletnek tartották Érdet. Magukba fektettek belefele és nem Érdbe! Ha nem éri meg, eltûnnek. Oklevelestõl és vázástól. Nem aggódom. A városmajszter biztos nem csak gravírozott kristályvázát kapott. Oklevele lassan, de biztosan lejár. hogy ellopták a felsõi vasútállomás sorompóját. Ilyenkor a csend. Nehéz megszólalni. Mi lesz, ha a sohasem elkészülõ, de minden kampányban beígérgetett vasúti alul/felül járókat lopják el? És mi ingyen(?) telket adunk a BM-nek, MÁV-nak. Valahol, megvan az a pénz! hogy nincs katasztrófahelyzet Érden. Attól függ, ki hol lakik. Akit érint a térdig vízben járás, annak van. Hubert, vagy megrendelésre hazudsz, vagy nem értesz hozzá. A belvíz az, amikor a talajvíz a terep/felszín fölé emelkedik. Azt az árkok karbantartásával és a domborzati viszonyok figyelembe vételével le és el lehet vezetni. Nem kellene itt fagyos földre hivatkozni, csak önvizsgálatot tartani. Építési engedélyeket szakszerûen kiadni. A diploma csak egy papír, amögé még kellene valami. Az árkokat nem betemetni, de a meglévõket karbantartani, netán újakat építeni és megy a természet a mi éghajlatunkon, a maga módján. Nyáron és télen. hogy panelprogram van. Gyenge hasonlatom szerint, ez olyan, hogy vegyek meg egy másfél liter gázolajjal száz kilométert teljesítõ autót (ált. japán), de a vételárban eleve benne van egy olajszállító vasúti szerelvény, elõre kifizetve, a megfelelõen átverõs, apró betûs banki feltételekkel. A panel-lakások tudatos politikai húzások és szervezett mérnöki átverések voltak. Sok családnak, gyorsan, sokat. Szarul, de majd lesz valahogy. Most mutassuk meg! Ha és utólag nejlonzacskósan leszigeteljük, penész lepi el az egészet. Ha hagyjuk, ahogy van, rámegy a gatyánk a fûtésre. Még rosszabb esetben a fejünkre dõl. Mert a panelvasakat éppen hogy összehegesztették és már csak a tapéta tartja a szerkezetet. De a szocilizmus épített! Ilyeneket. hogy az eddig is gyengécskén vegetáló érdi tévé ügyvezetõ-igazgató-fõszerkesztõi állást pályáztat. Nincsenek ilyen ambícióim, de ha lennének sem indulnék. Röhejes bruttó fizetés, a munkáltató mindent rám hárít, még elbeszélgetni sem hajlandó velem. A polgármesternek kell benyújtanom. Magyarán eladni magam. Oké! De ennyiért? A kérdés csak az, most itt ki pályázik? A polgármester, vagy az alázatos (kijelölt) jelölt? hogy az ország legjobb kórháza címet a Sportkórház nyerte el, amivel 1 millió forintos díj jár, amit számítógépre költhetnek. Bruttó. Nevetséges. Ez kettõ, esetleg három készülékre, ha elég. Kakaómentesre? Ha 1 milliárdot hallok, azt mondom, ez már döfi! Ez lenne az egészségügy fejlesztése? Mennyi is egy etalonként emlegetett lélegeztetõgép, vagy inkubátor? hogy elhangzott egy nyilatkozat, miszerint: ha szorossá válik a verseny, a szocialisták nem válogatnak az eszközökben. Már annyira sem, hogy egymást anyázzák. Mécs Imre ( 56-ot megúszta propellernyakkendõs hazafi), perelni szándékozik a kemény magú Eörsi Mátyást. Miért? Mert Mátyás felmelegítette a korábbi kérdést, miért is úszta meg Mécs a bitófát? Ezek már egymást is utálják. Ha a bal a választásokig így halad, a jobbik csak figyeljen. De ne ölbetett kézzel! Aki a hetedikrõl kiugrik és az ötödiken fennakad, már nem azért kapálódzik, hogy tovább essen. hogy városunk is megtette önkormányzati protokollját és körbegratulálta önmagát. A cukorász-fõpék alpogármester kezet fogott mindenkivel. Akit rá osztottak. A nem létezõ mentõszolgálat egyetlen orvosával is. Aztán elment a vasúthoz, ahol órákat késnek a vonatok, és a tûzoltókhoz is, akik az esetnél tehetetlenül toporognak, mert nincsenek tûzcsapok, vagy szivattyúk. A másik alember meg a Volánt (Kedves utasaink, télen toljuk meg a buszt), a rendõröket (akik mellõl a sorompót is ellopják) és a szoc. gondozókat kereste meg egy kézfogásra. Ahonnan nagyságrendnyi támogatást vontak el. Már ennyi is elég? Egy protkós kézfogás? hogy a Kóka-Veres szaknévsorban egyre gyakrabban hallani, az új gazdasági kifejezést, hiánycél. Ez itt most nem magyar nyelvtanfolyam, de azért elemezzük egy picit. Mert összeröhögöm magam, mikor azt hallom, hogy borzalmasan jó. Ellentétes fogalmak. Vagy borzalmas, vagy jó. De közgázilag? Most a cél a hiány, vagyis a hiánnyal jutunk a célba? Mert talán megsajnál az EU és ránkzúdít néhány új segélyt, tele vagon eurókkal? Jó buli. Vagy tenni kéne valamit a hiányok csökkentésére? Ez is cél lehetne. A kettõ együtt nem megy. Ez egy nyaktekerészeti mellfekvenc, csak egy faágra kötve, fejem felett, egy méterrel. Kuchen Zoltán IV. évfolyam 2. szám január 26. Olvasói levél Csak a Postára ne!!! F enti mondatot hallom, ha megkérem valamelyik gyermekemet, hogy menjen el a postára. Jómagam is, mindenféle ügyintézést szívesebben teljesítek, minthogy a Szabadság téri postahivatalba menjek. Az ok? Az a hihetetlenül negatív légkör, ami ott uralkodik. Talán egy-két kivételtõl eltekintve a postáskisasszonyok olyan ellenszenvvel viseltetnek mindenkivel szemben, mintha több életen át tartó gyûlölet fûtené õket minden élõ lénnyel szemben. Nem is megyek oda, csak akkor, ha ajánlott küldeményt kell kivennem, mert azt nem lehet máshol. A Ritmus Áruház emeletén lévõ postafiókban két hölgy dolgozik, rendszerint hatalmas a sor, de gyorsan, precízen, szolgálatkészen végzik felelõsségteljes feladatukat. Minap kénytelen voltam a nagy postára menni, mert tértivevényes levelet kaptam. Festett szõke lány meredt rám bambán: Honnan kapta? kérdezte, Nem tudhatom, hiszen az értesítõn csak a nevem és egy szám található mondtam. Hát ez elég volt, hogy mérhetetlen ellenszenvvel nézzen rá, aztán becsapta az ablakot és el balra. Közben persze a sor gyûlt. Visszatért és újból nekiesett egy doboz levélnek, majd jó hangosan megkérdezte a kollégáit: Hol keressem ezt a szart, mi a francnak hozzák ide az összes szart... Miért nem ül otthon ez a banya, ha levelet vár? Ez csak egy eset, gondolom mindenkinek van hasonló tapasztalata, hiszen számtalanszor nemcsak szenvedõ alanya, hanem tanúja vagyok hasonló történeteknek. Úgy tudom, tervezik, hogy a régi Volán pályaudvaron lesz az új postahivatal. Remélhetõleg több ablakkal és új, gyorsan, megértõen dolgozó ügyintézõvel. Nem kell vicceket mesélniük, vagy a frizurámat dicsérni, még mosolyogni se mosolyogjanak, ha annyira nehezükre esik, csak végezzék el a feladatukat, amiért egyre jobban megfizetjük az árat. A posta vezetõi pedig, akik a munkatársakat kiválasztják, legyenek körültekintõbbek, hiszen biztos van mibõl válogatni. Sok érettségizett fiatal lenne boldog, ha a munkahelyérõl mosolyoghatna az emberekre. (Név és cím a szerkesztõségben) JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS A MARIANUM Általános Iskola felvételt hirdet a 2006/2007- estanévben induló elsõ évfolyamára. Egyik osztály általános tanterv szerint angol nyelvet tanul, a másik német nemzetiségi osztály emelt óraszámú német nyelvoktatással. Jelentkezés idõpontja: február én, 14:00 17:00 óráig az iskolában. Kérjük, a felvételi beszélgetésen a gyermekkel együtt mindkét szülõ jelenjen meg. Az óvodai szakvéleményt és az anyakönyvi kivonatot is hozzák magukkal. Szalma István igazgató Programok dr. Aradszki András részvételével Január 26-án (csütörtök) Dr. Aradszki András sajtóbemutatása óra között (Érd, Diósd, Százhalombatta helyszíneken). A 8. számú választókerület Fidesz Magyar Polgári Szövetség jelöltjét bemutatja: DEMETER ERVIN óra között az Osváth Étteremben sajtótájékoztató. * * * Január 28-án (szombat) Érd 11 óra: A Kálvin téri Református templom harangját felszenteli: TÕKÉS LÁSZLÓ püspök. * * * Február 1-jén 18 órakor Diósdon a Kápolna-kert Közösségi Házban a Diósdi Polgári Szövetség valamint a diósdi Fidesz vendégei: MIKOLA ISTVÁN volt egészségügyi miniszter SIMICSKÓ ISTVÁN az Országgyûlés honvédelmi bizottságának alelnöke BALOGH ZOLTÁN református lelkész, a Polgári Magarországért Alapítvány elnöke LENGYEL ZOLTÁN az Országgyûlés mezõgazdasági bizottságának alelnöke * * * Február 3-án 18 órakor Érden, a Fürdõ utca 1-ben Aradszki András a civil szervezetek képviselõivel találkozik. Honlapunk: erdilap@citromail.hu

7 IV. évfolyam 2. szám január : Mozart-év Wolfgang Amadeus Mozart Az európai zene egyik legragyogóbb csillaga, Wolfgang Amadeus Mozart 1756 január 27- én, kétszáz éve született az ausztriai Salzburgban. Édesapja Leopold Mozart egyházi muzsikus, hegedûmûvész, pedagógus, a sabzburgi érsek udvari zeneszerzõje és másodkarmestere. Hét gyermekük közül sajnos csak Nannerl és az utolsónak született Wolfgang maradt életben. Az apa hamarosan felismeri gyermekeinek kivételes zenei tehetségét, és minden egyéni ambícióról lemondva gyermekeinek nevelését tûzi ki életcélnak. A kis Mozart meglepõ gyorsasággal tanul, sõt alig ötévesen zenét is ír. A két Mozart gyerek zenei tudását az egész város ünnepli, ezért a szülõk úgy határoznak, hogy a város határán túl is bemutatják gyermekeik zenei tehetségét. A szülõk a tizenegy éves Nannerllel, a hatéves Wolfganggal 1762-ben több évig tartó hangversenykörútra indulnak. Fellépéseik mindenütt szép sikert aratnak, és csodálatot, feltûnést keltenek. Münchenben a választófejedelem elõtt szerepelnek, Bécsben Mária Terézia császárnõ fogadja a kis mûvészeket. Ferenc császár tréfálkozva teszi próbára a kis Wolfgangot, amikor egy kendõvel letakarja a zongora billentyûit, és így kell bebizonyítania egyedülálló tehetségét. Fél Európa a gyermek Mozartot ünnepeli, aki ezáltal megfordul legmagasabb társadalmi körökben is, és elsajátítja a szertartásos, mértéktartó udvariasságot, megismeri az európai élet felhõtlen eleganciáját, amely mûvészetére is hatással volt. Mozart korában a zene a hivatalos és magánünnepek tartozéka. A fejedelmi udvarok szinte egymással versenyezve rendelnek új mûveket a jeles alkalmakra. Mozart élete végéig ontja a kedves, behízelgõ szórakoztató zenét. Muzsikája miután maga is jó táncos szinte táncba csalogatja a vendégeket. Miután hazatérnek Salzburgba, újból a hercegérsek szolgálatába áll, de az a szolgálat már jóval több megaláztatást jelent számára, mint az elõzõ érsek idején. Ezt az idõszakot tehát a nyûgös zenekari munka és a komponálás öröme jellemezi. A divertimentók, szerenádok és szimfóniák mellett most már versenymûveket is ír, fõleg zongorára, mert a közönséget továbbra is csak virtuóz zongorajátéka érdekeli, mint zeneszerzõt azonban semmibe veszi ben mélyül el barátsága Haydnnel. Bécsben találkoznak elõször, s bár Haydn jóval idõsebb Mozartnál, mégis igazi barátság szövõdik kettõjük között. Haydn elismeri, sõt nagyra értékeli a nála fiatalabb Mozart tudását, s egyenrangú társnak tekinti õt. Mozart mûvészi alázattal megvallotta, hogy vonósnégyeseit Haydn-minta szerint alkotta. Beethoven, a bécsi klasszikusok legfiatalabb tagja is találkozott Mozarttal. A fiatal zeneszerzõ tizenhat évesen Bécsben keresi föl Mozartot, s kéri, hallgassa meg zongorajátékát, s fogadja õt tanítványának. Beethoven kezdetben elfogódott, de egy idõ után - miután már játszott egy kicsit a zongorán arra kéri a mestert, hogy játsszon egy dallamot, s õ bemutatja rögtönzõ képességét. Mozart nem kis ámulatára a fiatalember nagy mesterségbeli tudással, szinte fölülmúlhatatlan ügyességgel játszott. Mozart ekkor így szólt jelen lévõ muzsikustársaihoz: Erre a fiúra ügyeljetek, róla még sokat fog beszélni a világ! Mozart halálának körülményeihez egy már-már legendává magasztosult történet kapcsolódik. Egy délután felkereste õt egy titokzatos, fekete álruhás megrendelõ, aki gyászmise írására kérte föl a 35 éves zeneszerzõt. (Utólag kiderült, hogy az illetõ Walseg gróf volt, aki saját neve alatt akarta a mûvet kiadni). Mozart betegen is megfeszített erõvel dolgozik, de a mûvet már nem tudja befejezni. Tehetséges tanítványa, Franz Süssmayer pótolta késõbb a hiányzó részeket. Mozart Requiemje a mûfaj legjelentõsebb alkotásai közé tartozik. Egy följegyzés szerint élete utolsó délutánján otthonukban néhány barátjával a Requiem egyik tételét próbálták. Mozart az elsõ ütemek után hangosan fölzokogott és félretette a kottát. Ma éjjel meghalok, megmondtam, hogy magamnak írtam a Requiemet! Így is történt. Az emberiség mûvészetét oly bõkezûen gazdagító zeneszerzõt senki sem kísérte el utolsó útján ben azon a napon zuhogott a havas esõ. Mozartot a bécsi temetõ tömegsírjába temették. Jogsegélyszolgálat A Fidesz Érdi Szervezete minden hét szerdáján 17 és 19 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart. Helyszín: Érd, Alsó u. 3. Polgárok Háza, I. emelet, Fidesz-iroda, Dr. Szabó Ferenc ügyvéd. Tel.: Felhívás A Fidelitas szervezetéhez Bács Istvánnál, az érdi csoport elnökénél lehet jelentkezni. Minden csütörtökön 18 órától megtalálható az Összefogás házban (Érd, Alsó u. 8.) Megvádoltak egy kinevezett magyarországi miniszterelnököt! Azt állítják róla gaz ellenzékiek, hogy még kinevezése elõtt igen nagyvonalúan lépte át az éppen hatályos törvényeket. Nevezett úriember úgy gondolhatta, hogy az õ vállalkozói szabadságát feleslegesen kötné gúzsba egynehány törvény, amelyik elõírásokat tartalmaz a cégek cégbírósági bejegyzése tárgyában. Ezért aztán magasról csinált az illetékes cégbíróság kukacoskodó tiltására mármint, hogy elutasították nevezett cégbejegyzési kérelmét osztán úgy tett, mintha egy törvényesen bejegyzett cég tulajdonosa és vezetõje lenne. Szemrebbenés nélkül intézkedett és írt alá szerzõdéseket. Egyéb más cégeket vett és adott el. Ettõl aztán mindenki más is úgy gondolhatta, hogy egy törvényes céggel kötött kontraktust. (Furcsa dolog a törvényesség. Egy normálisan mûködõ társadalomban a törvények tartalmazzák azokat az alapvetõ közös játékszabályokat amelyeket mindenkinek be kell tartani a társadalom harmonikus mûködése érdekében. Ha valaki a maga részérõl felrúgja a szabályokat, különbözõ büntetésekkel szorítják rá a törvénytiszteletre. Ott kezd szétfesleni a törvény szövedéke, ha következmények nélkül lehet a jogszabályokat áthágni. Ha ezt ráadásul az az ember teszi meg, aki puccsal ugyan, de késõbb az ország miniszterelnökévé avanzsál, csak rossz lelkiismerettel lehet balfék tolvajokat, sunyi zsebeseket dutyiba küldeni.) Azt írja az a gaz újság, amelyik a turpisságot kiderítette, hogy ezzel bizony becsapott maga körül mindenkit ráadásul nem csak úgy alakalmilag, hanem jó alaposan, több éven keresztül. Azt is írja az újság, hogy néhány év elteltével újra nekidurálta magát nevezett úriember a fantom cége legalizálásának, de olyan ravaszdi módon, hogy az egyszer már elutasított cégnévvel kezdeményezte újra a bejegyzést, amit a bíróság ekkor már engedélyezett. Ingatlant Érden? Mi sem egyszerûbb... TÓTH BALÁZS nemrég eladó házat keresett Érden. A piaci kínálat feltérképezése és a megfelelõ ingatlan kiválasztása egy ekkora településen már korántsem egyszerû feladat, azonban a Duna House ingatlanközvetítõ hálózat érdi irodájának segítségével rövid idõn belül megtalálta álmai otthonát, melybe már be is költözött. Egy csésze kávé mellett Tóth úrral a lakáskeresés során általa összegyûjtött tapasztalatokról beszélgettünk. Az esõcsináló A gyanúba keveredett úriember, akit akkor még nem neveztek ki az ország vezetõjének, ezzel azt érte el, hogy visszamenõleg úgy látszódik a dolog mintha a név változatlanul hagyásával a cége már akkor is törvényesen mûködõ lett volna, amikor még tulajdonképpen a bíróság kifejezette elutasítása miatt nem is létezett. Ma az országban több százezer cég mûködik. A mûködés törvényes feltétele, hogy a vállalkozás az elõírásoknak megfelelõen a cégbíróság engedélyével jöjjön létre. Nincs nagy engedély, sem kis picike engedély, csak engedély van, vagy nincs. A piros lámpán sem lehet csak egy kicsit átmenni. Persze, ha jól belegondolok, lehet hogy mégis csak õ a legalkalmasabb személy az ország vezetésére. Ezt azért gondolom, mert csodákat tud tenni. Az meg most úgy kell ebbe az országba, mint egy falat kenyér. A múlt hét péntekén bemondták a hírekben, hogy miután a meteorológiai szolgálat rendkívüli hideget jelzett elõre, konkrétan azt mondták, hogy vasárnaptól akár mínusz fok is várható a miniszterelnök az Országos Meteorológiai Szolgálatba vágtatott és megnyugtatott mindenkit, hogy fel vannak készülve, nem lesz baj. Vasárnap aztán nem, hogy fagy nem volt, de kifejezetten szép tavaszias idõ volt, olvadt. Ez mán döfi! Nézem az Érdi Újág címlapját, hát nem ott parádézik a csodatévõ, gumicsizmában, esõköpenyben!? Ez a kép akkor készült amikor Érdet pocsolyává mosta az esõ. Tessék kinézni, egy csepp víz nem sok, annyi nincs a rettentõ belvízbõl. Ezt is megcsinálta! Nem tudom, hogy bír a hétfõi meg a keddi hideggel, de nagyon drukkolok neki. Ha tavasszal, meg nyáron néha egy kis esõt is tud csinálni, az ellenzék vezetõje elmehet szotyiárusnak a horvát magyar foci EB-re. Kopor Tihamér Hogyan került képbe a Duna House érdi irodája? Mielõtt felvettem volna a kapcsolatot a Diósdi út 4. szám alatt található Duna House irodával, elõtte néhány napig saját magam néztem körül a piacon, illetve több más, kisebb irodával is felvettem a kapcsolatot, megfelelõ ingatlant viszont nem találtam. Ezzel ellentétben a Duna House-nak mind a kínálatával, mind pedig szolgáltatásaival teljes mértékben meg voltam elégedve. Említette, hogy több közvetítõt is felkeresett, végül miért a Duna House-t választotta? Az egyik legfontosabb szempont volt, hogy mint vásárló, semmilyen többletkiadásra nem kényszerültem, nem kértek tõlem regisztrációs díjat, kiszállási díjat. Mielõtt a Duna House-t felkerestem elõfordult az is, hogy ki sem jöttek velem megmutatni az ingatlant, hanem csak kiadták a címet. Ezzel szemben a Duna House munkatársaitól minden esetben profeszszionális szintû segítséget kaptam. Gyakran okoz problémát, hogy egyes ingatlanokat a piaci árnál magasabban kínálnak. Ön találkozott ilyen példákkal a keresés során? A Duna House-nál nem, ott csak reális, piaci áron kínált ingatlanok szerepeltek a kínálatban, amit nagyon pozitívan értékeltem. Az eladók, akikkel találkoztam, megemlítették, hogy a Duna House eladó ingatlanjaikról komplex piaci elemzést készített, így könnyû volt számukra is megtalálni a korrekt kínálati árat, valamint nagy örömükre szolgált, hogy csak komoly érdeklõdöket vittek ki hozzájuk. Mennyi idõ alatt sikerült végül lebonylítani az egész vásárlást? Mután kapcsolatban léptem a Duna House irodával néhány héten belül már le tudtam zárni az egész vásárlási folyamatot, ismét külön elõnyként értékeltem, hogy tetszõlegesen választhattam jogi képviselõt a tranzakcióhoz, nem volt elõrírva, kinek a szolgáltatásait kell igénybe vennem. Az eladó partnerem egyébként szintén a Duna House-hoz fordult, mivel õ Budapesten szeretett volna lakást vásárolni, a hálózat széles kínálatot nyújtó adatbázisából már ki is választott magának egy nagyon szimpatikus lakást. Saját erõbõl finanszírozta a vásárlást? Csak részben, a fennmaradó összeghez szükséges hitel folyósítását az érdi irodában is elérhetõ Duna House Hitel Centrumon keresztül bonyolítottuk le, a legnagyobb elégedettséggel tudok szólni errõl a szolgáltatásról is, a Hitel Centrum munkatársai a lehetõ legkedvezõbb finanszírozási ajánlatot készítették elõ számomra. Tóth úr, köszönjük hogy idõt szakított ránk, új lakásához sok örömet kívánunk, Olvasóinkat pedig várjuk az Duna House érdi irodájában, a Diósdi út 4. szám alatt, vagy kapcsolatba léphetnek velünk a es telefonszámon. (Munkatársunktól) A Fidesz MPSZ érdi szervezete szeretne nagyobb létszámmal, nyitottabban mûködni, ezért szeretettel várja minden, a jobboldali, konzervatív, nemzeti oldallal rokonszenvezõ érdi lakos jelentkezését. Jöjjenek el szerdánként az Összefogás Egyesület székházába (Érd, Alsó u. 8.) délután 6 óra után, ismerkedjenek meg életünkkel, munkánkkal, tagjainkkal, és tiszteljenek meg utána azzal, hogy felvételüket kérik a szervezetbe. Várjuk Önöket! Fidesz Érdi szervezete

8 8 IV. évfolyam 2. szám január 26. Votin József: Egy érdlakó feljegyzései AZ ÉRDI KÖRNYEZETVÉDÕ EGYESÜLET új helyszínen és új idõpontban várja a környezetükért tenni akaró érdieket: minden hónap elsõ keddjén, a Szepes Gyula Mûvelõdési Központ 3-as termében, 18 órától. Kérjük ossza meg velünk véleményét, javaslatát, illetve ha aktívan szeretne részt venni az Egyesület munkájában keressen bennünket. Telefon: arosvedo@fre .hu, Régebben, amikor jobban elfoglalt voltam, kikapcsolódásként útleírásokat olvastam. A térképatlasz is ott volt mindig mellettem. Kevés helye van a világnak, ahol nem jártam gondolatban. Sajnos, még kevesebb, ahol viszont tényleg jártam, mármint Magyarországon kívül. Azután, a zaklatottabb idõszakban, azokban a kilencvenes években, amikor összeomlott mindaz, amit/amire felépíteni vélt az ember, amikor újra fenekestõl felfordult a világ és a szüleinket is sorban elveszítettük, az igazi nagy igénybevétel idõszakában (hiszen ötvenen túl már sok minden, így az újra-újrakezdés is nehezebben megy), akkor krimiket és ponyvaregényeket olvasva aludtam el esténként. Valami olyat, ami elfoglalja, de nem veszi igénybe az ember agyát. Hál Istennek, sose szorultam altatóra, annak ellenére, hogy bagoly természetem miatt este kezdek igazán felélénkülni. Iskolás koromban a paplan alatt, zseblámpával kellett olvasnom, vagy óvatosan kikúsznom a wc-re, mert szüleim szerint aludni kell. Az egyetemen nem volt ilyen problémám. Ha elfáradtam, csak lefeküdtem és kezembe vettem a stencilezett tudszoc jegyzetet percek alatt mély álomba merültem. Arra sem emlékeztem reggel, hogyan került a könyv a padlóra. Mostanában, egyik teljesen biztosan beteljesíthetetlen álmom dédelgetve, önkínzó módon Afrikáról szóló könyveket olvasgatok. Jól megnézem, ki írta, és ha hazánkfia, gondosan feljegyzem nevét, címét, elhatározva, hogy írok neki. Megkeresem, hogy beszélgessek valakivel, aki nemrég onnan jött. Azután persze nem lesz belõle semmi. Arra is gondoltam, hogy megkeresem azokat az ismerõsöket, illetve most már csak az utódaikat, akik a múlt század közepén apámmal egy idõben voltak orvosok az õserdõben. Van akinek a fia nem is beszél magyarul, mert Belgiumba menekültek, amikor Kongó függetlenné vált az ötvenes évek végén. És van, akitõl csak egy apámnak írt levlapot õrizgetek, amelyen a feladó Tanhoffer Lajos. De lehet, hogy mindez csak játék, csak pótcselekvés, a természetembõl fakadó tervezgetéshez hasonlóan. Vagy a fogyó évek növekvõ szomorúságát ellensúlyozni hivatott múltba révedés. Vagy csak arra jó, hogy bosszantson a felületesség, mint amikor egy sztárolt szókimondó újságíró népírtásokról szóló beszámolójába szinte bele sem kerültek a sok százezer, de inkább milliós áldozatot követelõ ruandai, zairei események. Másrészt viszont tanulságosak azok a párhuzamok, amelyeket a törzsek közötti hadakozások, vagy az egyes törzseken belül hatalomba került klánok viselkedése között láthatunk. Bármennyire messze van Afrika, térben, idõben, múltban, kultúrában, civilizációban, de bármilyen hihetetlen, az afrikaiak, az ott élõ négerek,arabok, indiaiak, malájok, kínaiak és egyéb nációk is emberek. Igaz, hogy sok mindenben különböznek a Föld népességének töredékét alkotó fehér (európai) emberektõl õk viszont úgy látják, hogy a fehérek a furcsák, a mások, akik különböznek tõlük. A Mással, az Idegennel szembeni táplált mai gyanakvásunk, ellenszenvünk még törzsközösségi õseink ilyenfajta félelmébõl származik, õk ugyanis a Másikban, az Idegen Törzsbeliben a rossz hordozóját, a bajok forrását látták. Hiszen a fájdalom, a tûzvész vagy a szárazság és éhínség nem magától lett. Valakinek elõ kellett idéznie, ránk kellett hoznia, terjeszteni kellett a szerencsétlenségeket. De ki volt az? Nem a mieink, a hozzátartozóink, õk ugyanis jó emberek: az élet csak jó emberek között lehetséges, márpedig én élek. A bûnösök tehát csakis Mások, Idegenek lehetnek Vagyis, ha szerencsétlenség ért bennünket, annak forrása nem bennünk, hanem valahol másutt, kint, rajtam és az én közösségemen kívül, messze, másokban keresendõ. Így ír egy Afrikában járt lengyel újságíró egy néger törzs, az ambák hiedelmeirõl. A mi újságíróink és politikusaink a másságról és még az annál is veszélyesebb idegenszívûségrõl szeretnek traktálni minket. Az õ hiedelmeikrõl Napok óta ingerli a kutyáinkat a husky-forma kóbor eb. Idõnként feltûnik az utca túloldalán, jön, megy, bóklászik, üldögél. Egykedvûen szemlélõdik a körös-körül kerítések mögül tomboló kutyák között. A gondosan megépített kerítések, a bezárt kapuk megvédik õt. Hadd ugassanak. Ártani nem árthatnak. A napokban találkoztam egy Vizslával. Maszatos volt, foltos. Nem is akartam elhinni, hogy ez váltotta ki a többnapos összmédia ricsajt. Hogy maszatol. Minek ágyúval lõni verébre?! Vagy csak az a lényeg, hogy az emberek beszéljenek bármirõl, csak ne arról, ami tényleg a lényeg? Könnyen lehet. Durranjon valami, arra figyeljen mindenki. Miközben Chuchill szerint csak abban a statisztikában hiszek, amit jómagam hamisítottam. Mit kezdjek a KSH jelentéssel, hogy a reálbérem tavaly átlag több, mint 6%-kal nõtt? Úgy számították ki, hogy a es 13. havi járandóságot 2005-re könyvelték, ugyanúgy, mint a ki sem fizetett 2005-öst. Így persze a 14 havi összeget 12-vel osztva szebb szám jött ki. Lehet, hogy apróság, de a statisztikai hivatal elnökét nem véletlenül küldték el korábban. A helyébe a mi megbízható emberünk került lám, máris nagy a jólét. Irodalmi beszélgetés Ófaluban Január 28-án 14 órakor a II. Lajos Általános Iskolában Közremûködnek: DOMONKOS BÉLA szobrászmûvész KARÁCSONY ISTVÁN orvos-író JÁKI FERENC LEGÁNYI MARIANN KÉRI MIHÁLY Közremûködnek: K. NAGY LÁSZLÓ, DONKÓNÉ SIMON JUDIT, BAKOS MARIANNA a MINARET FÉRFIKÓRUS AZ ISKOLA JELENLEGI ÉS EGYKORI DIÁKJAI Mindenkit szeretettel várunk A rovat az ÖkoPorta támogatásával készült 2030 Érd, András u. 20. (A SPAR és a sorompó között). Telefon: 06/ info@ag-natura.hu A Hortobágy, a tradíciók õrzõje, a modern biogazdálkodás támasza. Itt a Hortobágyon azonban a zizegõ nádasoknál, a hófehér keleti gulyák, táncos aranysárga ménesek, lompos szelíd juhok, szurtos fekete disznók falkái és nyájai mellett, az ázsiai fehér komondorok és titokzatos szõrpamacs pulik vakogó õrhangjaira, az árnyék nélküli napsütésen, a Délibáb rejtelmének varázsos hullámképeiben a keleti õshaza megszentelt darabja tükrözõdik Ilyen földje, ilyen pásztornépe, ilyen jószágvilága más hazai résznek sehol nem volt. Móricz Pál: Hortobágyi legendák, 1928 Pásztorok földje, Hortobágy A világörökség részévé vált, elsõ magyar nemzeti park több mint nyolcvanezer hektáron terül el. Legelõit közel kilencezer marha, ötvenezer juh, négyszáz ló és kétszáz bivaly járja. A más életformákkal csábítva fojtogató környezet dacára, itt még több mint kétszáz pásztor foglalkozik legeltetõ állattartással. A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegõrzõ Közhasznú Társaság a nemzeti park területének egyötödén (17 ezer hektár) úgy végez természetvédelmi fenntartási feladatokat, hogy azok megfelelnek az ökológiai gazdálkodás feltételeinek is. Napjainkra kialakult Magyarország és Európa legnagyobb, összefüggõ átállt bio területe. A Kht. e lebilincselõ, egyedi szépségû tájat, a tiszta vizet, a tiszta levegõt és a puszta természeti értékeit megõrizve többszörösére növelte a régi magyar haszonállatok (szürke marha, nóniusz ló, hortobágyi racka, mangalica, házi bivaly, stb.) hortobágyi állományait. A fejlesztések eredményeként itt található a magyar természetvédelem génbanki állatállományának több mint fele. A térség gyermekei a Pusztai Állatparkon és a szürke marha történetét bemutató kiállításon keresztül évente növekvõ létszámmal ismerik meg Hortobágyot és az ott élõ régi magyar háziállatokat. Hazatérve esténként ízlelgethetik a pásztorok tündérországának: a puszták, járások, legelõk, mocsarak, nádasok titkokat leplezõ neveit. Itt akaszthatják vállukra a gyerekek a hortobágyi jószágokról, viseletrõl, étkekrõl, tárgyakról, kutakról, délibábról szóló, meséket rejtõ tarisznyájukat. A csikósok, gulyások, juhászok, kondások állattenyésztési ismerete, viselete és fõzési tudománya a szürke marha pásztorok gulyásversenyén, az azt követõ lovas napokon és az õszi bikaárverésen válik közkinccsé. Az állattenyésztési és a biogazdálkodási ismeretek megszerzésében a régió gazdáit mintagazdaságként segíti, integrátori tevékenysége a nemzeti parkban tucatnyi szürke marha tenyészet kialakulását, míg a védõzónában több száz hektár szántó biogazdálkodásra való áttérését tette lehetõvé. De a nem csak támogatják a biogazdákat, hanem speciális, a Puszta hagyományain alapuló termékekkel példát is mutatnak. A Hortobágyi Bioszalámi (paprikás) és a Bivalyerõs Bioszalámi (csípõs paprikás) az egészségére és a környezetére igényes ember nemes eledele. Magyarországon a biohús elõállítás "zászlós hajója" a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegõrzõ Közhasznú Társaság. A szürke marha, a bivaly és a mangalica a puszta gyógyfüvektõl illatozó legelõit járja. A Kárpát-medencében kialakult õsi állatfajtáink társai az itt élõ pásztoroknak a tiszta víz, a tiszta levegõ, a puszta természeti értékeinek és kultúrájának megõrzésében. Az ökológiai gazdálkodás eredményeként nyert biominõsítésû magyar szürke marha, bivaly és mangalica sertés állománya kiváló alapanyag a húsipari termékek elõállításához. A Hortobágyi Kht. a PICK Szeged Rt. szalámi mesterével, Balatoni Józseffel, közösen fejlesztette és gyártja, a szalámikat, a Biokontroll Hungária KHT ellenõrzésével és tanúsításával. A szalámik elkészítése során a különleges minõségû húsokhoz illõ ízesítési és érlelési módokat választottak. A biominõségû csemegepaprika, kömény, fokhagyma, bors, nádcukor és konyhasó valamint a bükkfával történõ hidegfüstölés és szárításos érlelés a szalámik érzékszervi tulajdonságát egyedivé varázsolják. A bioszalámi a Hortobágyi Nemzeti Park védjegyét viseli, környezetbarát, újrahasznosított csomagoló anyagban kerül kereskedelmi forgalomba. A Hortobágyi Bioszalámi a fejlesztés évében, 1999-ben elnyerte az Év Bioterméke '99 "Nagy Díj"-át, 2000-ben az OMÉK-on második díjat, a FOODAPEST-en Újdonság Díjat nyert. A Bivalyerõs Bioszalámi a évi fejlesztés eredménye. Ellenõrizte: Biokontroll Hungária Kht. HU-ÖKO-01 Fogyasztásukkal nem csak saját egészségét védi, hanem a magyar puszta természeti kincseit is! Masszázstanfolyam indul Érden január 16.-án. Érdeklõdi a 06 70/ es telefonszámon lehet!

9 IV. évfolyam 2. szám január Ház Otthon Lakás Ingatlanközvetítõ Ker. Szolg. Kft. Érd, Riminyáki út 20. Tel: 06-23/ (iroda) Csépán István: 06-30/ Deme Györgyné: 06-30/ Nyitva tartás: H-P: 9-18-ig Szo: 9-15-ig Kedvezményes államilag támogatott lakásvásárlási és szabad felhasználású hitelek ügyintézése. Hitelek szántóföldre, zártkertre, gyümölcsösre is. Vágja ki és adja le! APRÓHIRDETÉSEK FELADÁSA AZ BA A KATALIN ÜZLETHÁZ INGATLAN-IRODÁJÁBAN Érd, Budai út 11. TEL: Szöveg: 051 Érd 4 szobás gyorsszerkezetes faház 18,5 millió, 052 Érd Szigetvári utcában 3 szobás családi ház 19,2 millió, 053 Ráckeresztúron 2 család részére családi ház 20,9 millió, 055 Érd bornevû utcában 2 generációs családi ház 20,9 millió, 059 Érd madár nevû utcában 2 szobás családi ház 19,8 millió, 061 Érd fiú nevû utcában felújításra szoruló családi ház 18,5 millió, 067 Ercsiben 120 m2-es családi ház 13,5 millió, 077 Érd fiú nevû utcában osztatlan közös telken, de teljesen lekerítve, 2 szoba összkomfortos családi ház 13,5 millió, 151 Tárnok 3 szobás családi ház 22,5 millió, 157 Tárnok 100 m2-es családi ház 25 millió, 165 Érd központjában családi ház 22,5 millió, 169 Érd híres emberek részén családi ház 26,2 millió, 174 Érd híres emberek részén 2 szintes családi ház 300 négyszögöles telekkel 24,9 millió vagy 2 db Budapesti lakáscsere + ráfizetés, 184 Érd Postástelepen 3 szobás családi ház 23,9 millió, 254 Érd fa nevû utcában 180 m2-es családi ház 35 millió, 253 Érd Postástelep 4 szobás családi ház 30 millió, 258 Érdliget családi ház 40 millió, 263 Érdliget 2 lakásos társasház 80 millió, 270 Érd Parkváros 4 szobás családi ház 56 millió, 274 Érd Parkváros 4 szobás családi ház 33 millió, 276 Érdliget 2 család részére alkalmas családi ház külön bejárattal 43,5 millió, 285 Érd híres emberek környéke családi ház 41 millió, család részére alkalmas családi ház 29,9 millió érdi lakótelepi lakás beszámítható, Érden zárt kerti ingatlanok, gyümölcsösök, szántó földek nagy választékban, Kínálunk bérleményeket, keresünk bérbeadó ingatlanokat. Jelzáloghitelek ingatlanfedezetre! Több banktól az Ön igényeinek megfelelõen! Személyre szabott megoldások, több féle hitelkonstrukcióval lakásvásárlásra, korszerûsítésre, építésre, kiváltásra, szabad felhasználásra! BAR-listásoknak is, és munkáltatói igazolás nélkül is! Telefon: 06-23/ , 06-20/ , 06-30/ Kuvasz kölykök eladók! Telefon: 23/ , 06-20/ A hirdetés ára: 15 szóig 500 Ft, 15 szó felett Ft, kiemelés és keret+ 250 Ft. DR. SZEGEDI LÁSZLÓ állatorvos Rendelõ: Érd, Orchidea u. 6. Telefon: Rendelési idõ: Hétfõ, kedd, szerda, péntek: de. 8 10, du ig Csütörtök: de ig PROFI HITEL EZ AZ ÖN HITELMEGOLDÁSA! Jelzálog alapú gyors devizahitelek (CHF, EUR) ingatlanfedezetre, szabad felhasználásra THM 6,52%-tól. Akár munkáltatói igazolás nélkül. Pl.: 1 M Ft 20 évre 7400 Ft/hó törlesztõ részletre BAR-osoknak is, nincs kockázat, ingyenes elõbírálat Megfelelõ ingatlan esetén hitelelõleg-áthidaló hitel, munkáltatói igazolás nélkül Minimálbéres finanszírozás 15 M-ig Hitelkiváltás terhelt ingatlanokra, magas kamatozású hitelek átvállalása Végrehajtás, APEH, TB. felmondott hitelek kiváltása Magánhitelek kiváltása Ingyenes tanácsadás, elõzetes munkadíj nélkül OSZTRÁK HITELÜGYINTÉZÉS UNIÓS PÁLYÁZATÍRÁS, BIZTOSÍTÁS Tel.: , , Fax: eurotars@t-online.hu MI BIZTOSAN MEGOLDJUK PÉNZÜGYI GONDJAIT! Kínálatunk: MIKROSZKÓPOK az iskolai felhasználástól a professzionális kutató rendszerekig KOLPOSZKÓPOK Szemészeti mûszerek Refraktométerek, fagyállómérõk A mûszerekhez csatlakoztatható CCD kamerás és digitális fényképezõgépes képalkotó és képkiértékelõ rendszerek A fenti mûszerek javítása és vegyes átlagfogyasztás: 4,6-7,2 (l/100km) CO 2 kibocsátás: (g/km) Tele szenvedéllyel... forgalmazása Elektro-Optika Kft Érd Kaktusz u. 22. Telefon: 03-23/ Telefax: 06-23/ alpha24@t-online.hu Web: M6 Kft. már Ft-tól Érd és Százhalombatta között, a 6-os fôút 23-as km-nél (Batta felé félúton). Telefon/fax: 06-23/ Szervizvonal: 06-70/ Nyitva tartás: H P: 8 18-ig Szo: 8 13-ig info@kiaerdm6.hu értékesítési vonal: 06-70/ A részletekrôl érdeklôdjön márkakereskedésünkben! A meglepetés erejével

10 10 IV. évfolyam 2. szám január 26. ABC üzlet nagy választékkal! Nézzen be, megéri! AKCIÓ! Vasárnap 10%! Érden a lakótelepi húsboltban marha-, sertés-, baromfi- és füstölt húsok nagy választékban és akciós árakon kaphatók! Cím: Érd, Béke tér 7/A (Az új körforgalomnál, a Renault Szalon mögött) Nyitva: hétfõtõl péntekig 7-19-ig, szombaton 7-13-ig, vasárnap 7-12-ig Sertés comb, lapocka, karaj 848 S. tarja, oldalas, dagadó 799 Pacal 699 Egész házi csirke 468 Csirke mell 799 Csirke comb 499 Csirke farhát 120 Csirke szárny 428 Házi tyúk 379 Bontott csirke 448 Pulyka mellfilé 1098 Pulyka egész comb 499 Pulyka alsó comb, szárny 299 Pulyka sonka 790 Primer turista 889 Házi jellegû lecsókolbász 690 Házi jellegû parasztkolbász 998 Szalámi 1490 Sertés bõrös comb 670 Sertés bõrös lapocka 650 Sertés bõrös karaj 699 S. császárhús 630 Sertés comb lapocka egész bõr n. 699 Füstölt hús, sertés belsõség, kocsonyahús, házi jellegû disznótoros kapható! SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS DR. UJHELYI ISTVÁN SEBÉSZ SZAKORVOS Rendelési idõ: hétfõ, csütörtök: óráig ÉRD, TECHNIKUS U. 43. Bejelentkezés telefonon: Sebészeti konzultációk Mûtétek: bõrelváltozások eltávolítása, benõtt köröm végleges ellátása Lábszárfekélyek kezelése Egyéb sebészeti ellátások APRÓHIRDETÉSEK FELADÁSA AZ BA A KATALIN ÜZLETHÁZ INGATLAN-IRODÁJÁBAN! Érd, Budai 11. Telefon: Nem csak a húszéveseké a világ. Társközvetítés korhatár nélkül, diszkréten, több ezer fõs ügyfélkörbõl. Feb. 11.-én zenés-táncos est , Könyvelés, adótanácsadás. tel.: 23/ , 06-30/ Villanyszerelés, bojler vízkõtelenítés. Tel.: 23/ KIADÓ ÉRD PARKVÁROSBAN fõútvonal mentén 50 m2-es önálló ház (szoba, konyha, tusoló, wc), a kertben parkolási lehetõséggel. Buszmegálló 1 percre. Havi Ft + rezsi. Érdeklõdni: 06-70/ Érd-Parkvárosban fõútvonal mentén 50 nm-es helység raktárnak irodának kiadó. Tel.: 70/ SZOBAFESTÕ önállóan is dolgozni tudó munkatársat keres hosszú távra / ELADÓ MITSUBISI KISTEHERAUTÓ 3,5 t összsúlyú ponyvás. Tel.: 30/ KÖNYVELÉS. Teljes körû könyvelés bérszámfejtés,t B ügyintézés BT-k KFT-k részére Tel: KÕMÛVES MUNKÁK azonnal. TEL.: 06-30/ NAGYKERESKEDELMI CÉG ÉRDI TELEPHELYRE KERES SZÁMLÁZÓ-PÉNZTÁROST. Érdeklõdni 9h-tól 16h-ig a tel. számon. KEDVES RÉGI ÉS ÚJ VENDÉGEIM! Szeretettel várlak újra Titeket a Balatoni út 9. szám alatti szépségszalonban! Sasné Márton Melitta T: , Könyvelés. Vállalkozások -kft, bt-könyvelését, bérszámfejtését, teljes körû adminisztrációját vállalja 15 éves tapasztalattal rendelkezõ diósdi cég. Adótanácsadás, APEH elõtti képviselet. Tel.:06-30/ Buda és környékén családi házatt keresek azonnali készpénzfizetéssel. Elsõsorban egyszintes, jó közlekedésnél, igényes minõségû, cseréptetõs, minimum 2 hálószoba a földszinten legyen, 2 fürdõ, 2 wc, dupla garázs. Telefon: , polgar_zsuzsa@fre .hu MUNKÁSSZÁLLÁS FÉRFIAKNAK ÉVES REFOLMÁTUS VALL. FÉRFI hasonló korú, középfokú végzettségû társát keresi. Tel.: este 18:00-tól 06-20/ Vállalkozások teljes körû könyvelése. Tel.: 23/ , 06-30/ Villanyszerelés, teljes körûen. tel.: 06-20/ Lakatos munkák azonnal. Tel.:06-30/ MÛKÖVEZÉSHEZ 60 ZSÁK MÛKÕ ELADÓ. Tel.: 06-70/ Érd-parkvárosban, 508 nm telken, 231nm-es három szoba, nappali, étkezõs, ikerház, 25,8 millió forintért sûrgõsen eladó Érdeklõdni: 06-30/ Érd-Parkvárosban Tulajdonostól. Eladó egy teljesen felújított 3 szobás, étkezõkonyhás garázsos családi ház 23.9millió ft. CÍM:Érd Murányi u.65 T:06-30/ Érdemleges jövedelem kiegészítést ajánlok gyümölcstermelésben járatos Érd környéki lakos számára. Országos pályázatokon díjnyertes 700 öles, 100 mázsa termést hozó almáskert ellátását géppark és hûtõtároló segíti. Életkorom folytán a munkacsúcsokban már kisegítésre szorulok. A szabadidõmben is elvégezhetõ kézi munkák ellenében jövedelem megosztást vállalok. Telefonszám: 06/20/ ÁCSMUNKÁK AZONNAL. TEL.:06-30/ Francia autószervízbe autószerelõt keresünk.kiemelt munkabérezéssel! Tel.:06-30/ FESTÉST, MÁZOLÁST, TAPÉTÁZÁST, HIDEG-, MELEG- BURKOLÁST vállal Majoros József. Tel.: 06-30/ KERESKEDÕ VÁLLALKOZÓ VENDÉGLÁTÓ VÁLLALKOZÓ LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZÕ Tanfolyamok Érden márciusi kezdéssel Érdeklõdni lehet: ; info@bbregal.hu Ny.t.sz.: Klimatizált irodák! Akció! További kedvezményért hívja irodánkat! Foki Annamária Mobil: (06-70) Web: annamaria.foki@ingatlanbank.hu

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf Budapest, 2009. október 30. Hónig Péter miniszter Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Budapest Tisztelt Miniszter Úr! Köszönettel megkaptuk 2009. szeptember 30-án kelt válaszát 1 Bajnai Gordon

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! sorszám 1 főcím 2 pótcím 2000. 03... nap... óra... perctől HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6

kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! sorszám 1 főcím 2 pótcím 2000. 03... nap... óra... perctől HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6 1 főcím 2 pótcím sorszám HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6 kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐCSOPORTJA

MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐCSOPORTJA MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐCSOPORTJA Polgármesteri Hivatal Turai István úr polgármester Törökbálint Tisztelt Polgármester Úr! Meglepetéssel olvastam a Kerthelység ingyenes lapban a

Részletesebben

Tények hazugságok helyett

Tények hazugságok helyett Tények hazugságok helyett Azt állítja a FIDESZ: hogy nyomorog az ország, szétporladóban van a szociális biztonság. A GDP hány százalékát költjük a fontosabb jóléti kiadásokra idén, és mennyit költöttünk

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2014. 12. 17. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 284-65/2014. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000 Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda,

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. február 6-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Kardos István alpolgármester, Petőné

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA KAMPÁNYKORRUPCIÓ A politikai pártok választási kampányainak a finanszírozása Magyarországon a rendszerváltozás óta megoldatlan probléma, egyben ez az

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

OMNIBUSZ 99/5. A válaszadás önkéntes! sorszám. 1 fõcím. 2 pótcím. 1999...hónap... nap... óra... perctõl. Település neve:... Budapesten kerület:

OMNIBUSZ 99/5. A válaszadás önkéntes! sorszám. 1 fõcím. 2 pótcím. 1999...hónap... nap... óra... perctõl. Település neve:... Budapesten kerület: sorszám 1 fõcím 2 pótcím OMNIBUSZ 99/5 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat bizalmasan kezelem, azokat csak a kutatásban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2007. december 14-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Búsi Lajos, Dobos László, Farkas András Andor, Kovács Sándor,

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

2014. évi...törvény. egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l

2014. évi...törvény. egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l Érkezett : 2014 JAN 2 2. 2014. évi....törvény egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mi van? Tartalom Jegyzet

Tartalomjegyzék. Mi van? Tartalom Jegyzet Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektorban a bölcsõdék Összeférhetetlenségi népszavazás Újabb reformcsomag Leválhatunk a távhõrõl Költségcsökkentési konferencia Informatikai szabványosítás Európai Unió

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Panel második hullám változói

Panel második hullám változói Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28. Van néhány probléma Elvették a vagyont, s ezt az egyetlen járható útnak mutatták be, de mára bebizonyosodott, hogy bánni sem tudtak az einstandolt pénzzel. Orbán Viktor gazdaságpolitikájának

Részletesebben

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján KEMÉNY ISTVÁN JANKY BÉLA A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján 2003 elsõ negyedében reprezentatív kutatást folytattunk a magyarországi cigányság

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?!

Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?! Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?! Ha Ön, vagy gyermeke, ismerőse szeretett volna egy igényes, szép fürdőbe, strandra járni a kisvárosban, ha szeretett volna büszke lenni erre

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Miért nem a valós problémákkal foglalkozik Orbán Viktor?

Miért nem a valós problémákkal foglalkozik Orbán Viktor? Miért nem a valós problémákkal foglalkozik Orbán Viktor? Vannak, akik szerint be kellene vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt, és elveszíti a munkáját, annak alig van

Részletesebben

GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016

GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016 GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016 Lakossági attitűdök Magyarországon, nemzetközi összehasonlításban Martin József Péter ügyvezető igazgató Budapest, 2016. november 16. Transparency International Magyarország

Részletesebben

A Fidesz társadalompolitikájának csődje. Sajtótájékoztató 2012. 02.07.

A Fidesz társadalompolitikájának csődje. Sajtótájékoztató 2012. 02.07. A Fidesz társadalompolitikájának csődje Sajtótájékoztató 2012. 02.07. Soha ennyi szegény ember nem volt Magyarországon, mint most! Közel 4 millió ember él a létminimum alatt! Legalább 50 ezer gyermek éhezik!

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4891 Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 266 WOMEN AND EUROPEAN PARLIAMENT Demographics D1. A kérdezett neme [1] Férfi [2] Nő D2. Hány

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetési javaslatról, 2009. év főbb feladatai

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetési javaslatról, 2009. év főbb feladatai 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. február 17. 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról (falugyűlésről). Jelen vannak: Márok Csaba polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

ÁRULÓK MINDENHOL AKADNAK

ÁRULÓK MINDENHOL AKADNAK ÁRULÓK MINDENHOL AKADNAK Köztudomású, hogy a triamoni és párizsi "békeszerzœdések" az erœszakra, nem jogokra, igazságra épültek. Igy történt az, hogy Csehszlovákia-Szlovákia érdemtelenül jutott a Felvidék

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Az adatszolgáltatás tudományos kutatás célját szolgálja és önkéntes jellegû!

Az adatszolgáltatás tudományos kutatás célját szolgálja és önkéntes jellegû! Települési kérdõív önkormányzatok számára Miskolci Egyetem Társadalomföldrajzi Tanszék Az adatszolgáltatás tudományos kutatás célját szolgálja és önkéntes jellegû! Település neve:... 1. A száma: 2. A ok

Részletesebben

A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács

A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács Ifjúsági érdekérvényesítési csatornák vizsgálata Veszprémben - kutatási beszámoló - A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács A kutatási

Részletesebben

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés Összesen 135 válasz érkezett Összegzés ügyfélfogadási, rendelési ideje? Mennyire tudja azt összeegyeztetni munkaidejével? - Polgármesteri Hivatal Megfelelő, egyáltalán nem okoz gondot 83 61% Néha gondot

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben