ZKI Zöldségtermesztési Kutatóintézet Zrt. tanácsterme Kecskemét, Mészöly Gy. út május ,00 óra a csatolt jelenléti ív szerint.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ZKI Zöldségtermesztési Kutatóintézet Zrt. tanácsterme Kecskemét, Mészöly Gy. út 6. 2007. május. 16. 10,00 óra a csatolt jelenléti ív szerint."

Átírás

1 Az ülés helye és ideje: Résztvevők: ZKI Zöldségtermesztési Kutatóintézet Zrt. tanácsterme Kecskemét, Mészöly Gy. út május ,00 óra a csatolt jelenléti ív szerint. dr. Bittsánszky János a ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. vezérigazgatója, köszönti a megjelent résztvevőket. Ruthner Szabolcs ügyvezető igazgató köszönti a megjelenteket és bejelenti, hogy a tanácskozásról magnófelvétel és az alapján jegyzőkönyv készül. Jegyzőkönyv hitelesítőnek felkéri: Bakos Péter Kenéz (Elitmag Kft.) Bogdán György (Magvas Bt.) urakat. A taggyűlés 1 tartózkodás mellett, a jegyzőkönyv hitelesítők személyét elfogadja. Ruthner Szabolcs bemutatja VSZT új struktúráját, majd felkéri dr. Nagy Ferencet, a Jelölő Bizottság (a továbbiakban: JB) elnökét, hogy ismertesse a jelöltek névsorát. dr. Nagy Ferenc bevezetőjében elmondja, 175 tag jelezte, hogy a Vetőmag-forgalmazó Termékpálya taggyűlésen kíván szavazati joggal élni. A Jelölő Bizottság területi alapon és a forgalmi tevékenység volumene alapján állította össze a jelöltek névsorát, figyelembe véve azt is, hogy a kis- és közepes kategóriába tartozó tagok is képviselve legyenek. Fentiek alapján ismerteti a Vetőmag-forgalmazó 5 Termékpálya Bizottság jelöltjeit szekciók szerint: Primag Kft. Hámori Sándor Győr Lajtamag Kft. Seiwerth 67 6 Gábor Mosonmagyaróvár Raiffeisen Agrárház Kft. Bene László Ikrény KITE Zrt. Kolop 89 László Nádudvar Mezőmag Kft. Juhász Zoltán Lepsény IKR Agroszer Kft. Csákány Zsolt Bábolna Hőgyészi Agrokémiai Kft. Schiszler István Szakály Baki Agrocentrum Kft. Balogh Rudolf Bak Gabonatermesztési Kutató Kht. Virágné Pintér Gabriella Szeged Elitmag Kft. Lövei István Martonvásár! "#$ %&'$() *#$ +,&-. /0$123)4

2 Agroszemek Kft. Feczák János Hódmezővásárhely Agro-Largo Kft. Patakfalvi Péter Budapest Seminis Hungária Vetőmag Kft. Mundweil József Budapest ZKI Zöldségtermesztési Kut.int. Zrt. Pavelka Árpád Kecskemét Kator Zoltán ügyvéd ismerteti a szavazás menetét, szavazásra bocsátja a következő kérdéseket: A jelenlévők a listás szavazást egyhangúlag elfogadják. 2. A JB jelöltjeit listásan, ebben a struktúrában a TP-taggyűlés jelölő listára veszi-e? A JB jelöltjei egyhangú szavazással a jelölőlistára kerülnek. 3. Van-e további jelölt a TP-Bizottsági tagságra? Nincs, így a jelölőlista lezárásra kerül. 2 &-'1 4. Nyílt vagy $1 / (,3"")1 titkos ),"$ %&'$()*#$ 1 ),"1)2 &#/ szavazás útján kívánnak a jelölőlistáról szavazni? A TP-taggyűlés döntése értelmében a taggyűlés nyílt szavazás útján szavaz a jelölőlistáról. 5. Jelöltek egyenkénti megválasztása következik A TP-taggyűlés a TP-Bizottságot megválasztja 5 az alábbiak szerint: Primag Kft. Hámori Sándor megválasztva (1 tartózkodás) Lajtamag Kft. Seiwerth 67 6 Gábor megválasztva (2 tartózkodás) Raiffeisen Agrárház Kft. Bene László megválasztva (1 tartózkodás) KITE Zrt. Kolop László megválasztva (2 tartózkodás) Mezőmag Kft. Juhász Zoltán megválasztva (1 tartózkodás) IKR Agroszer Kft. Csákány 89 Zsolt megválasztva (2 tartózkodás) Hőgyészi Agrokémiai Kft. Schiszler István megválasztva (1 tartózkodás) Baki Agrocentrum Kft. Balogh Rudolf megválasztva (1 tartózkodás) Gabonatermesztési Kutató Kht. Virágné Pintér Gabriella megválasztva (1 tartózkodás) Elitmag Kft. Lövei István megválasztva (2 tartózkodás) Agroszemek Kft. Feczák János megválasztva (1 tartózkodás) Agro-Largo Kft. Patakfalvi Péter megválasztva (1 tartózkodás) Seminis Hungária Vetőmag Kft. Mundweil József ZKI Zöldségtermesztési K.I. Zrt. Pavelka Árpád megválasztva (egyhangúlag) megválasztva (egyhangúlag) 2

3 A JB-elnöke ismerteti a Vetőmag-forgalmazó TP-Bizottság elnöki tisztségére jelölt nevét: KITE Zrt. Kolop László Kator Zoltán ügyvéd szavazásra bocsátja a következő kérdéseket: 1. Jelölő listára veszi-e a jelöltet a TP-taggyűlés? A TP-taggyűlés Kolop Lászlót a TP-Bizottság elnöki posztjára 1 tartózkodás mellett jelölőlistára veszi. 2. A megválasztott további 13 TP-bizottsági tagok közül van e egyéb jelölt a TP-elnöki tisztségre? Nincs. 3. Nyílt vagy titkos szavazás útján kívánnak a jelölőlistáról szavazni? A TP-taggyűlés döntése értelmében a taggyűlés nyílt szavazás útján szavaz a jelölőlistáról. 4. A TP-taggyűlés Kolop Lászlót a TP-elnökének és egyben a VSZT alelnökének megválaszja-e? A TP-taggyűlés és egyben a 1 tartózkodás mellett megválasztotta. A JB-elnöke ismerteti a Vetőmag-forgalmazó TP-taggyűlés által a VSZT Elnökségébe delegált jelölteket: ZKI Zöldségtermesztési Kut.Int. Zrt. Mezőmag Kft. Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. Pavelka Árpád Juhász Zoltán Tímár Béla Kator Zoltán ügyvéd szavazásra bocsátja a következő kérdéseket: A jelenlévők a listás szavazást 1 tartózkodás mellett elfogadják. 2. A JB jelöltjeit listásan, ebben a struktúrában a TP-taggyűlés jelölőlistára veszi-e? A JB jelöltjei 3 tartózkodás mellett a jelölőlistára kerülnek. 3. Van-e további Elnökségbe delegált jelölt? Takács Géza javaslata: Woodstock Kft. Marosi Gábor 3

4 Indoklás: a jelölt orosz-magyar agrárdiplomáciai kapcsolatokban kifejtett eredményes munkája, a kétoldalú szakmai együttműködés előmozdítása érdekében tett erőfeszítései miatt helye van a VSZT elnökségében. 4. Jelölőlistára veszi e az új jelöltet a TP-taggyűlés? 6 ellenszavazat, 3 tartózkodás mellett a jelöltet a TP-taggyűlés jelölőlistára veszi. 5. Nyílt vagy titkos szavazás útján kívánnak a jelölőlistáról szavazni? 8 ellenszavazat mellett a TP-taggyűlés 6 a nyílt szavazás mellett dönt. 6. A jelölőlistán szereplő sorrend ellen kíván- e valaki indoklás mellett - kifogással élni? Nem. 7. Jelöltek egyenkénti megválasztása következik ZKI Zöldségtermesztési Kut.int. Zrt. Pavelka Árpád 6 tartózkodás Mezőmag Kft. Juhász Zoltán 6 tartózkodás Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. Tímár Béla 8 ellenszavazat 18 tartózkodás Woodstock Kft. Marosi Gábor 6 2 ellenszavazat 16 tartózkodás A választás eredményeképpen a Vetőmag-forgalmazó Termékpálya Taggyűlés által a VSZT Elnökségbe delegált tagok: ZKI Zöldségtermesztési Kut. Int. Zrt. Pavelka Árpád Mezőmag Kft. Juhász Zoltán Woodstock Kft. Marosi Gábor A JB-elnöke ismerteti a Vetőmag-forgalmazó TP-taggyűlés által a VSZT Elnökségbe delegált pótjelöltjelöltek névsorát. dr. Nagy Ferenc felhívja a jelenlévők figyelmét, hogy jelen esetben a sorrend is számít. 1. Gabonatermesztési Kutató Kht. Virágné Pintér Gabriella 2. Agroszemek Kft. Feczák János 3. Baki Agrocentrum Kft. Balogh Rudolf Kator Zoltán ügyvéd szavazásra bocsátja a következő kérdéseket: A jelenlévők a listás szavazást egyhangúlag elfogadják. 2. A JB jelöltjeit listásan a TP-taggyűlés jelölőlistára veszi-e? A JB jelöltjei egyhangú szavazással a jelölőlistára kerülnek. 4

5 3. Van-e további Elnökségbe delegált pótjelölt? Kolop László javaslata: Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. Tímár Béla Indoklás: azok a vállalatok, melyek Magyarországon bejegyezettek és meghatározóak a piacon, valamilyen képviseletet kell kapniuk az Elnökségben. Kator Zoltán a jelölt vállalat képviselőjének felteszi a kérdést, hogy vállalják-e a jelöltséget? Igen. Kolop László kérésére a levezető elnök 2 perc tanácskozási szünetet rendel el. Kator Zoltán a szavazást folytatja. 4. Jelölő listára veszi-e az új jelöltet a TP-taggyűlés? 4 tartózkodás mellett a jelöltet a TP-taggyűlés jelölőlistára veszi. Megkérdezi a jelenlévőket, hogy óhajt-e a jelenlévők közül valaki titkos szavazást indítványozni, amennyiben nem, úgy nyílt szavazást rendel el. 2 fő - Kolop László és Rácz Imre - titkos szavazást indítványoz. Elfogadja e a TP-taggyűlés a titkos szavazásra irányuló javaslatot? A póttagjelöltek megválasztásakor a TP-taggyűlés 22 igen, 12 nem, 6 tartózkodás mellett a titkos szavazás mellett dönt. Kator Zoltán ismerteti a szavazás menetét. Kolop László mint megválasztott TP-elnök - javaslatot tesz a szavazatszámláló bizottság összetételére: dr. Nagy Ferenc, dr. Kator Zoltán és Rácz Imre személyében. A TP-taggyűlés 1 tartózkodás mellett a Szavazatszámláló Bizottság összetételét jóváhagyja. 6 Titkos szavazás következik. dr. Nagy Ferenc ismerteti a szavazás végeredményét 1. GK Kht. Virágné Pintér Gabriella 81 pont 2. Agroszemek Kft. Feczák János 71 pont 3. Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. Tímár Béla 55 pont 4. Baki Agrocentrum Kft. Balogh Rudolf 49 pont A szavazás eredményeképpen a 3 legtöbb pontszámot szerzett jelölt került megválasztásra a VSZT Elnökségére pótjelöltként. 5

6 69 A JB elnöke ismerteti a küldöttek névsorát!" %&'$()*#$ +,&-. /0$123)4 Ádám és Társa Kft. Ádám Jenő Debrecen Agro-Largo Kft. Patakfalvi Péter Budapest Agroszemek Kft. Feczák János Hódmezővásárhely Baki Agrocentrum Kft. Balogh Rudolf Bak Bázismag Kft. dr. Oross Dénes Martonvásár Budapesti Kertimag Zrt. Jánky László Budapest Chemical-Seed Kft. Széll János Debrecen Devecseri Agrokémiai Kft. Kákonyi Tibor Devecser Elitmag Kft. Lövei István Martonvásár Gabonatermesztési Kutató Kht. Virágné Pintér Gabriella Szeged Garafarm Kft. Wágnerné Poór Ibolya Baja Hőgyészi Agrokémiai Kft. Schiszler István Szakály IKR Agroszer Kft. Csákány Zsolt Bábolna Kemoker Kft. Valu István Nyíregyháza Kesjár Flora Kft. Kesjár Kamilla Szolnok KITE Zrt. Kolop László Nádudvar Lajtamag Kft. Seiwerth Gábor Mosonmagyaróvár Mezőmag Kft. Juhász Zoltán Lepsény Mitemag Kft. Baráth János Budapest Nunhems Hungary Kft. Sárfalvi László Szolnok Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. Tímár Béla Budaörs Primag Kft. Hámori Sándor Győr Raiffeisen Agrárház Kft. Bene László Ikrény Rédei Kertimag Zrt. Marton Ferenc Réde Saatbau Linz Hungária Kft. Galankó Attila Sopron Seminis Hungária Vetőmag Kft. Mundweil József Budapest Summit-Agro Hungária Kft. Zubek Lajos Budapest Szekszárdi Növény Zrt. Csibor István Szekszárd Sziget-Chem Agrokémiai Kft. dr. Kósa László Szigetvár ZKI Zöldségtermesztési Kut.int. Zrt. Pavelka Árpád Kecskemét Kator Zoltán ügyvéd szavazásra bocsátja a következő kérdéseket: A jelenlévők a listás szavazást egyhangúlag elfogadják. 2. A JB jelöltjeit listásan a TP-taggyűlés jelölő listára veszi-e? A JB jelöltjei egyhangú szavazással a jelölőlistára kerülnek. 3. Van-e további küldöttjelöltre ajánlás? Nincs. 4. Listásan vagy egyenként kívánja a TP-taggyűlés megválasztani a jelölteket? Egyhangú határozattal a TP-taggyűlés listásan kíván a jelöltekre szavazni. 6

7 ! 9 5. A listán szereplő jelölteket a TP-taggyűlés Küldöttnek megválasztja-e? "-!"" "- %&'$()*#$ +,&-. /0$123)4 Egyhangú határozattal a fenti küldött-jelölteket a TP-taggyűlés Küldöttnek megválasztja. A JB elnöke ismerteti a pót-küldöttjelöltek névsorát Ágoston és Társa Kft. dr. Ágoston Pálné Budapest Agrico Magyarország Kft. Murai György Budapest BKR Semen Vetőmag Kft. Keszthelyi Tibor Kiskunhalas Civis Vetőmag Kft. Kiss Ferenc Debrecen Farmer Kft. Rácz Imre Budapest Gazda-Duó Kft. Berényi György Székesfehérvár Gyermely Zrt. dr. Réthy László Gyermely Hajdú Gabona Zrt. dr. Bériné Sarkadi Éva Debrecen Hírös-Vetőmag Kft. Geredy Péterné Ballószög Kajári Agrofor Kft. Németh József Balatonfőkajár Karintia Kft. Nagy László Vasvár Magvas Bt. Bogdán György Budaörs Márton-Mag Kft. Dudás László Tápiószentmárton RAGT Vetőmag Kft. Lonsták János Szekszárd Szeredi Kft. Szeredi Attila Kiszombor A jelenlévők a listás szavazást egyhangúlag elfogadják. 2. A JB jelöltjeit listásan a TP-taggyűlés jelölő listára veszi-e? A JB jelöltjei egyhangú szavazással a jelölőlistára kerülnek. 3. Van-e további pót-küldöttjelöltre ajánlás? Nincs. 4. Elfogadja e a TP-taggyűlés, hogy a pótküldöttek közül a majdan hiányzó küldött helyére a TP-Bizottság válasszon küldöttet? A jelenlévők a fenti javaslatot egyhangúlag elfogadják. 5. Listásan vagy egyenként kívánja a TP-taggyűlés megválasztani a jelölteket? Egyhangú határozattal a TP-taggyűlés listásan kíván a jelöltekre szavazni. 5. A listán szereplő jelölteket a TP-taggyűlés pótküldöttnek megválasztja-e? Egyhangú határozattal a fenti pótküldött-jelölteket a TP-taggyűlés pótküldöttnek megválasztja. Ruthner Szabolcs a választások lezárásával felkéri Kolop Lászlót, a TP-Bizottság újonnan megválasztott elnökét, egyben a VSZT új alelnökét adjon tájékoztatást elképzeléseiről és a termékpálya lehetséges céljairól. 7

8 Kolop László beszédében elmondja, hogy a vetőmagszakmákban a TP-taggyűlésekkel egy korszak fog lezárulni. Ez a változás azt szolgálja, hogy többen, aktívabban vegyenek részt a munkában, akik pedig funkciót kaptak szolgálják munkájukkal a szakma érdekeit. A Vetőmag Kereskedők Szövetségének Elnökeként elmondja, hogy szervezetük azt az álláspontot hozta, hogy amennyiben az újjá alakult VSZT biztosítani tudja az érdekképviselet hatékony formáját, melyet a Vetőmag Kereskedők Szövetsége korábban célként kitűzött, akkor létrejöhet a két szervezet egyesülése. Amennyiben az egyesülés létrejön az ISF-ben a Vetőmag-forgalmazó TP kívánja az érdekképviseletet ellátni. Ruthner Szabolcs az ülés végén bejelenti, hogy a VSZT Küldöttközgyűlésére június 6- án Budapesten kerül sor. K.m.f. Bakos Péter Kenéz jegyzőkönyv hitelesítő Bogdán György jegyzőkönyv hitelesítő Dr. Kator Zoltán ügyvéd Horváth Zsolt jegyzőkönyvvezető Ruthner Szabolcs ügyvezető igazgató 8

ZKI Zöldségtermesztési Kutatóintézet Zrt. tanácsterme Kecskemét, Mészöly Gy. út 6. 2007. május. 16. 10,00 óra a csatolt jelenléti ív szerint.

ZKI Zöldségtermesztési Kutatóintézet Zrt. tanácsterme Kecskemét, Mészöly Gy. út 6. 2007. május. 16. 10,00 óra a csatolt jelenléti ív szerint. Az ülés helye és ideje: Résztvevők: ZKI Zöldségtermesztési Kutatóintézet Zrt. tanácsterme Kecskemét, Mészöly Gy. út 6. 2007. május. 16. 10,00 óra a csatolt jelenléti ív szerint. Ruthner Szabolcs ügyvezető

Részletesebben

Ülés helye: Hotel Wien tanácsterme /Bp. XI. Budaörsi út 88-90./ Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Ülés helye: Hotel Wien tanácsterme /Bp. XI. Budaörsi út 88-90./ Jelen vannak: jelenléti ív szerint Ülés helye: Hotel Wien tanácsterme /Bp. XI. Budaörsi út 88-90./ Jelen vannak: jelenléti ív szerint Takács Géza elnök megnyitja az elnökségi ülést, bejelenti, hogy az Elnökség határozatképes, az ülésről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről Az intézmény neve, címe: Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. január 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. január 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-4/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. január 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma Határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-8/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10/2000. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2000. szeptember 4- én /hétfő/ du. 16 órai kezdettel

Részletesebben

A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK

A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK Alapszabály 4.sz. melléklete Hatályos: a Fővárosi Törvényszék változás bejegyzésről szóló határozata jogerőre emelkedésének napjától A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Alapszabály

Részletesebben

2013. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült

2013. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült 2013. évi 7. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült J E G Y Z İ K Ö NYV T Á R GY MUTATÓ Határozat/Rendelet száma Határozat/Rendelet

Részletesebben

Választási Szabályzata

Választási Szabályzata Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Szakápolók Magyarországi Egyesület Tisztségviselıinek, Testületi szerveinek és Küldötteinek Székhely: 1082 Budapest, Baross utca 23. Transzplantációs és Sebészeti Klinika

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője /,#fil-.".,_, ~~,,,.,,,..",,,..,_,.,,,"..... ---\, BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYA Ö~ŐRMA'NYZÁT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉN j' GAZDASÁGI BIZOTTSÁG _-==J,\, ;; JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági Bizottság 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2014. augusztus 27-én megtartott üléséről Hozott döntések: 7/2014. (VIII.31.) önkormányzati rendelet az önkormányzat Szervezeti és Működési

Részletesebben

/2012. (VI.22.) kt. határozata

/2012. (VI.22.) kt. határozata RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti:dr.bugarszki Miklós igazgató

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2014. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/113/43/2012. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. november 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 23. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010.

Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010. Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 17-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyző aljegyző alpolgármester a Jegyzői Főosztály Jogi Osztály képviseletében a Kőbányai Közterület-felügyelet vezetője

JEGYZŐKÖNYV. jegyző aljegyző alpolgármester a Jegyzői Főosztály Jogi Osztály képviseletében a Kőbányai Közterület-felügyelet vezetője BUAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZASÁGI ÉS PÉNZÜGYIBIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 2015. október 27-én a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-12/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október

Részletesebben

ELSÕ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1052 Budapest, Váci utca 22. szám

ELSÕ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1052 Budapest, Váci utca 22. szám Cégjegyzékszáma: Fõvárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYÛLÉSI JEGYZÕKÖNYV A TÁRSASÁG 2003. 04. 28-I ÉVI RENDES KÖZGYÛLÉSÉRÕL Készült: Az ELSÕ HAZAI ENERGIA PORTFÓLIO RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

JEGYZKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2006. szeptember 12-én (kedden) 09.10 órai kezdettel tartott ülésérl

JEGYZKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2006. szeptember 12-én (kedden) 09.10 órai kezdettel tartott ülésérl Szám: 26/2006. JEGYZKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2006. szeptember 12-én (kedden) 09.10 órai kezdettel tartott ülésérl Jelen vannak: dr. Dietz Ferenc polgármester, Radványi

Részletesebben

2007. május 9- én megtartott ülésen felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója.

2007. május 9- én megtartott ülésen felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, F ő út 53/a. 8/2007 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 9- én megtartott ülésen felvett jegyzőkönyv határozatainak mutatója.

Részletesebben

Napirend: JEGYZŐKÖNYV

Napirend: JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 24-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Társaság részvényesei a mellékelt jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Társaság részvényesei a mellékelt jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült: a FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Rt. (székhelye: 1037 Budapest, Montevideo u. 3/a.) 2004. április 28-án 10.00 órai kezdettel tartott évi rendes közgyűléséről. A közgyűlés helye:

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623 Iktatószám: 1006-17/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. július 30. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. július 30. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. július 30. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Rózsás Elemér polgármester, Nagy Dániel Lászlóné, Szabó Tamás, Szipli Béla, Vörös László

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 196-1/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község

Részletesebben

Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. október 27-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. április 29-én tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. április 29-én tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 480-14/2013 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. április 29-én tartott rendes üléséről 14.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtökön) 18 órakor tartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtökön) 18 órakor tartott alakuló üléséről. Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26. Szám: 21/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. május 6-án 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/34/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. május 9-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8825 Miháld, Fő u. 2. 11-13/2013.Ny. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 17-én (hétfőn) 17.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én megtartott alakuló üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Ünnepélyes megnyitó, a Helyi Választási

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. március 17. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. március 17. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jegyzőkönyv Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. március 17. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Bohács Zsolt a bizottság elnöke Gila

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-37/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015 május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 7 Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám 12/2015

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. 1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról.

JEGYZ KÖNYV. 1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2011. December 30-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képvisel -testületének 2011.

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23.

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23. Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 27-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 27-i rendes ülésére 28. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztatás szakképzési hozzájárulás megosztásáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27.-én 17 órai kezdettel tartott alakuló ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27.-én 17 órai kezdettel tartott alakuló ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27.-én 17 órai kezdettel tartott alakuló ülésén. Határozat száma Tárgya 29/2014. (X. 27.) Polgármesteri program

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 44 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 23-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Patkó András alpolgármester, Helli József képviselő, Tőzsér András képviselő, Nagy István

Részletesebben

Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 263-10/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október 14 én megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testülete 3596 Szakáld Aradi út 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. A Közgyőlés helye: 6720 Szeged, Kígyó u. 4. (földszinti tárgyalóterem) A Közgyőlés ideje: 2008. szeptember 24., 10.

JEGYZİKÖNYV. A Közgyőlés helye: 6720 Szeged, Kígyó u. 4. (földszinti tárgyalóterem) A Közgyőlés ideje: 2008. szeptember 24., 10. JEGYZİKÖNYV amely készült a Dél-Alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület Közgyőlésének 2008. szeptember 24. napján, 10:00 órai kezdettel, az Egyesület munkaszervezetének székhelyén tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott üléséről i Hivatal Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott üléséről Rendeletek száma: - Határozatok száma: 17. 22./2011.(V.26.) Törtel,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 21-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének. 2012. szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE

Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének. 2012. szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 152/2012. (IX. 13.) önkormányzat határozat 1. Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester

J E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester V./2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselıtestületének 2012. április 23.-án megtartott soros nyílt ülésérıl. I. N A P I R E N D 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről 10 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

Szám: 110-6/2015. UGOD. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 19. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 110-6/2015. UGOD. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 19. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 110-6/2015. UGOD Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 19. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u. 32. Szám:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. november 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. november 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1-43/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. november 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-6/2014. ikt.sz.

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-6/2014. ikt.sz. I-1/9-6/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott nyílt ülésén a Városháza 17-es sz. helyiségében. Jelen vannak: Valánszki Róbert

Részletesebben

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről.

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338 /2/2013. 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a Képviselő-testülete 2009. december 14-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: -, - Dankó József, Erdős József, Jozó Tamás, Kenyér Endre, Dr. Kovácsné Füstös Erzsébet,

Részletesebben

Szám: 137-8/2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 137-8/2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 137-8/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs, Kossuth

Részletesebben

Jegyzőkönyv ELSŐ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról szóló 22/2004. (V.01.) önkormányzati rendelet módosításáról

Jegyzőkönyv ELSŐ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról szóló 22/2004. (V.01.) önkormányzati rendelet módosításáról Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. április 4-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. székhelyén 2016. április 29-én (huszonkilencedikén)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-20/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. október 30-án (szerdán) 15.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően az elnök ismerteti a jelenlévőkkel a közgyűlés alábbi napirendi pontjait:

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően az elnök ismerteti a jelenlévőkkel a közgyűlés alábbi napirendi pontjait: JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. június 4-én, szombaton, 9,30 órakor, Szegeden, a RHZ Rendezvényházban, 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. szám alatti előadótermében, a Magyar Közjegyző-helyettesek és Közjegyzőjelöltek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2011.

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselő Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelői Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselő Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelői Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselő Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelői Bizottsági ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) melléklete Napirendi pontok:

Részletesebben

Ülés helye: Ében Hotel tanácsterme /Bp. XIV., Nagy Lajos király útja / Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Ülés helye: Ében Hotel tanácsterme /Bp. XIV., Nagy Lajos király útja / Jelen vannak: jelenléti ív szerint Ülés helye: Ében Hotel tanácsterme /Bp. XIV., Nagy Lajos király útja 15-17./ Jelen vannak: jelenléti ív szerint Ruthner Szabolcs megnyitja a Küldöttközgyűlést és üdvözli a megjelent küldötteket. Bejelenti,

Részletesebben

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 14-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 14-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 34-1/2013. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

HATÁROZATOK a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 25-én, 17 óra 40 perckor megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl.

HATÁROZATOK a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 25-én, 17 óra 40 perckor megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl. HATÁROZATOK a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 25-én, 17 óra 40 perckor megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl. Jegyzıkönyv számára Varju Zoltán elnök rögzíti, hogy a Pénzügyi Bizottság

Részletesebben

1./ Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról.. Előadók: RSZSZK képviselője Veszner József körjegyző

1./ Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról.. Előadók: RSZSZK képviselője Veszner József körjegyző J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 27.-i üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Szabó Istvánné, Farkas László és Mikola Miklós

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 16/2014 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2014. november 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 8/2009. Levél község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. június 29-én tartott nyilvános ülésérıl készült J e g y z ı k ö n y v Tartalma: Tájékoztató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 30. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 26 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. február 29. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 27 Határozat 11/2012. (II. 29.) KEOP 4.9.0 pályázat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Szám: 10/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Katona Imre polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv 2010. május 18.

Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv 2010. május 18. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága I/3-24/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság üléséről készült

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Testület neve: Kiskunhalas Városi Önkormányzat Képviselő Testület. Képviselő Voks Frakció

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Testület neve: Kiskunhalas Városi Önkormányzat Képviselő Testület. Képviselő Voks Frakció Kiskunhalas Városi Önkormányzat Képviselő Testület A jegyzőkönyv file: 09máj25a.jkv J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Testület neve: Kiskunhalas Városi Önkormányzat Képviselő Testület Dátum: 2009.máj.25 13.45 Ülés

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselő Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelői Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselő Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelői Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselő Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelői Bizottsági ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) melléklete Napirendi pontok:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 759 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 24-én - pénteken - de. 8.00 órakor megtartott ülésérıl. A képviselı-testület ülésének helye: a Polgármesteri

Részletesebben

6. Tájékoztató az önkormányzat vagyongazdálkodásáról Pollák Tibor. 7. Beszámoló a belső ellenőrzésről Pollák Tibor

6. Tájékoztató az önkormányzat vagyongazdálkodásáról Pollák Tibor. 7. Beszámoló a belső ellenőrzésről Pollák Tibor Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 17-ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Demjén

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának. 2015. május 22. napján tartott rendkívüli ülésének

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának. 2015. május 22. napján tartott rendkívüli ülésének Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2015. május 22. napján tartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e (nyílt) 2 J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 1-5/2011. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte.

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte. 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587. Szám: 39-40/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének és Bazsi Község

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. február 11. napján az Önkormányzat hivatali épületében (8943

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u.

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. szeptember 12-én a Városháza emeleti kistermében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5650-2/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Jegyzıkönyv. a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület (továbbiakban: DA-RIÜ Khe./Egyesület)

Jegyzıkönyv. a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület (továbbiakban: DA-RIÜ Khe./Egyesület) Jegyzıkönyv a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület (továbbiakban: DA-RIÜ Khe./Egyesület) 2009. július 10-én (pénteken), a 6720 Szeged, Kígyó u. 4. III. emeleti tárgyalójában

Részletesebben