BESZÁMOLÓ A II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 2010/2011. TANÉV SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BESZÁMOLÓ A II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 2010/2011. TANÉV SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL"

Átírás

1 BESZÁMOLÓ A II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 2010/2011. TANÉV SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL Tartalom: I. Általános értékelés II. Óvoda, bölcsőde intézményegység értékelése III. Általános iskola, gimnázium és szakközépiskola intézményegység értékelése IV. Mellékletek Készítette Nevelőtestület nevében Zsolnai Györgyné Igazgató Lantos Sándorné Kt vezetője Szécsény június

2 Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog. (Szent-Györgyi Albert) I. Általános értékelés A 2010/2011-es tanév elején úgy gondoltuk az előző tanévnél könnyebb dolgunk lesz. Hiszen a felújítások tavaly megtörténtek. Túl voltunk egy tanéven a kompetencia alapú oktatás bevezetésén is. De mint mindig most is óriási kihívások vártak ránk. Az idei tanév az augusztus 30-án megtartott tanévnyitó értekezlettel kezdődött, ahol is sor került az új kollégák bemutatására, a személyi változások, a tanév rendjének, valamint a törvényi változtatások ismertetésére. Az óvodai intézményegység teljesen megújult júniusától megszűnt a három feladatellátási hely, s minden óvodai és bölcsődei csoport a Szécsény, Magyar út 13-ban található. Ez a változás komoly feladatot jelentett mindenki számára, hiszen az új óvoda otthonosabbá, barátságosabbá, tétele sok munkát igényelt az óvónőktől. Köszönet nekik, hogy a minden napi feladatok mellett zökkenőmentes oldották meg a költözésből, átszervezésből adódó problémákat. Mint minden évben az idén is kiosztottuk a Kitüntető Okiratainkat azon pedagógusoknak, akik kiemelkedő munkájukkal, kimagasló oktató-nevelő tevékenységükkel érdemelték ki. Ezt az óvodában két pedagógus, Smelkó Istvánné és Mender Andrea kapták. Mender Andrea magas színvonalú szakmai és közösségi munkájáért, valamint a Kompetencia Alapú Programcsomag bevezetésében végzett aktív, eredményes tevékenységéért érdemelte ki az okiratot. Smelkó Istvánné, kiemelkedően magas színvonalú szakmai, az óvoda vezetésében végzett pontos, igényes munkájáért, valamint az intézményben működő Jó gyakorlat kidolgozásáért, folyamatos fenntartásáért, újításáért kapta a jutalmat. A bölcsődei-óvodai intézményegység részletes értékelése külön fejezetben található. Az idei tanévben is voltak közös rendezvényeink, karácsonykor és pedagógus napon szerveztünk nagy csapat rendezvényt. A tanév elején változás történt az iskola menedzsmentjében. Az általános iskolában Borda Tamás látta el az igazgatóhelyettesi feladatokat. A nagylóci feladatellátási helyen Honti Istvánné kolléganő vezetésével folyt a tanév során a tanítási-tanulási folyamatok szervezése. A nógrádszakáli telephelyen Mayer Istvánné vette át a munkaközösség vezetését. A középiskolában továbbra is Pancsovai Gergely irányította a szervezési feladatokat, Szenográdi Tamás általános igazgatóhelyettesként a pedagógiai tevékenység irányítását látta el. Lazsánné Hegymegi Ilona az alsó tagozatosok szakmai tevékenységét koordinálta. Változás történt a gazdasági tevékenység irányításában is, hiszen Rajkó Győzőné novemberi távozását követően Verebesi Ivánné vette át az intézmény pénzügyi vezetését. 1

3 Az iskolai intézményegységben négy pedagógus kapott kitüntető okiratot. A középiskolában Pancsovai Gergely és Dudásné Király Szilvia magas színvonalú oktató-nevelő munkájukért, tehetséggondozásért. Az általános iskolában Lazsánné Hegymegi Ilona és Makkai Zoltánné, logopédus érdemelte ki az okiratot, az oktatásban végzett kiváló pedagógiai tevékenységükért. Vezetőként a 2010/2011-es tanévben 125 munkavállaló, 26 bölcsődés, 278 óvodás és 1131 tanuló mindennapi tevékenységét kellett összehangolni, biztosítani a nevelés-oktatás feltételeit. Mindehhez elengedhetetlenül szükséges a fenntartó önkormányzat képviselőtestületeinek támogatása, együttműködési is. A tanév során az előző évhez képest kevesebb továbbképzés volt, de erre a tanévre is jutott belőle. /lsd:külön táblázat/ A feladatellátási helyek alkalmazottai az idén is több alkalommal szerveztek közös rendezvényt, és igyekeztek megismerni egymás munkáját. Az előző évekhez hasonlóan a diákok is részt vettek a feladatellátási helyek által szervezett programokon. Intézményünk továbbra is tevékenyen bekapcsolódott Szécsény, Nagylóc, Nógrádszakál minden napi életében, a települések által szervezett ünnepi megemlékezésekbe, kulturális és sport programokba. A meglévő külső kapcsolatainkat tovább erősítettük, és vettük igénybe ezeknek az intézményeknek a szakmai segítségét. Ezek az intézmények a következők: Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Intézet, Miskolc Város Pedagógiai Intézete, Heves Megyei Pedagógiai Intézet, Tinta Tanácsadó Kft, Nógrád Megyei Térségi Integrált Szakképzés Központ. Más oktatási intézményekkel is fenntartjuk kapcsolatunkat. Továbbra is fontos, hogy a mindennapi munkában hasznosítsuk a kistérség intézményeinek tapasztalatait. Új iskolák is kerültek partnereink közé. Pl. a pásztó Mikszáth Kálmán Postaforgalmi Szakközépiskola. A civil szervezettekkel (Palóc Népi Iparművészek Egyesülete, HARMÓNIÁBAN A VILÁGGAL Mentálhigiénés Közhasznú Egyesület, Egyesek) is fontosnak tartottuk a partnerségi kapcsolat erősítését. A pályázatoknak is köszönhetően egyre élőbbé válik együttműködésünk a városi és megyei intézményekkel is: Kubinyi Ferenc Múzeum, Krúdy Gyula Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola Szécsényi Tagintézménye, Gyermekesély Iroda, Városi és Megyei Rendőrkapitányság. Minden napi tevékenységünkben jelent meg az egészségügyi szervezetekkel való együttműködés ben kezdte meg munkáját a szécsényi egészségügyi központ, a néhány hónap alatt tanulóink különböző egészségügyi szűréseken vettek részt. A feladatellátási helyek (Nagylóc, Nógrádszakál, Szécsény Általános Iskolái) együttműködési megállapodást kötöttek a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzatokkal. Az iskolai alapítványok és a Szülői Szervezet jelentős támogatást nyújtottak a tanév során. Köszönet a támogatásért. Köszönetet a kollégáimnak, vezető társaimnak az egész éves munkájukért, ötleteikért, s azok közös megvalósításáért. Köszönet illeti meg az oktató-nevelő munkát segítő kollégákat is, hogy munkájukkal biztosították az intézmény zavartalan működését. Köszönet a szülőknek, a fenntartó önkormányzatok képviselő-testületének, polgármestereinek, jegyzőinek, a Kistérségi Társulás munkatársainak, közoktatási szakreferensének az együttműködésért. Bízom abban, hogy a következő tanévet egy még magasabb színvonalú, az intézmény munkáját segítő együtt munkálkodás jellemzi majd. 2

4 II. Az óvodai intézményegység beszámolója Készítette: Havasiné Földi Zsuzsanna Intézményegység-vezető Megint egy évzáró! Nemrég nyitottuk meg az új es tanévet! Ma, még ha időlegesen is, de bezárjuk! Csak nekem tűnik ez túl gyorsnak? Esetleg más is így van ezzel? Érzéki csalódás ez a gyorsaság! Mellette itt van a reális valóság! Megint itt van az évzáró napja, a nagybetűs nyári szünet kezdete, de a munka nem áll meg, hiszen már készülünk a következő tanévre. Márai Sándor örökérvényű szavait idézem: "Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás." 3

5 Óvodánk egy nevelési intézményegységként 3 óvodával /Szécsény, Nagylóc, Nógrádszakál/ és 1 bölcsődei egységgel /2csoport/ működik. Közel 278 gyermek és 26 bölcsődés gyermek jár intézményeinkbe. Az óvoda feladatának tekinti, hogy derűs, nyugodt, gyermekközpontú, szeretetteljes, családias légkört biztosítson a gyermekeknek, az egyéni képességek figyelembevételével sokoldalúan fejlessze személyiségüket, megőrizze testi épségüket és felkészítse az iskolai életre. Mindezt a játékon keresztül, az élmény gazdag mindennapok biztosításával, a világ komple megismerése útján tesszük: a kultúrák, a néphagyomány, a környezet tevékeny megismerése és a művészeti nevelés lehetőségeinek felhasználásával, figyelembe véve a gyermekek mozgásigényét, a mozgásfejlesztés hatását az értelmi nevelésre. Óvodáink részben osztott és vegyes életkorú csoporttal működnek, ahol már évek óta lehetőséget biztosítunk az üres férőhelyek függvényében a szabad óvónő és gyermekcsoport megválasztására. Így a gyermekek beszoktatása zökkenőmentes, a szülői igényeknek és elvárásoknak a figyelembe vétele biztosított, amely nagymértékben hozzájárul a gyermek óvónő közötti pozitív érzelmi viszony, biztonság és védettségérzet, valamint a szülő óvónő közötti együttnevelő partneri viszony kialakításához. A nevelőtestület minden tagja szeretettel és felelősséggel neveli a rábízott gyermekeket. A mindennapi öröm, amelyet a gyermekek testi lelki értelmi fejlődésének figyelemmel kisérése jelent, adja az erőt a további munkánkhoz. Ennek a munkának részei a dajkák is, akiknek a technikai segítsége és emberi hozzáállása nélkül a feladatainkat nem tudnánk megvalósítani. Feladatunk az érzelmi nevelésen keresztül a környezet megismertetése, megszerettetése, a természeti- és környezetvédelmi szemlélet kialakítása. A gyakorlatban megszerezhető tapasztalatokon át eljuttatni gyermekeinket a konkrét fogalmi gondolkodásig. Törekszünk a 3 telephelyen működő intézmény egységének megteremtésére. Igyekszünk megtartani a hagyományainkat, a telephelyek egyéni arculatát, miközben a Pedagógiai Programban megfogalmazott közös értékeket közvetítjük. Nagy utat tettünk meg a tanév kezdete óta, még ha rövidnek is tűnik az eltelt idő, és most elérkezett a számadás, az értékelés ideje, ami egész éves munkánkat mérlegre teszi. Ilyenkor mi, dolgozók is elgondolkodunk azon, hogyan teljesítettünk a gyerekekkel közösen, mit tettünk jól vagy rosszul ebben a tanévben. A tanévben 10 csoportba 278 gyermek járt az óvodába, a bölcsődébe 26 gyermek. A napi nevelő-oktató- munkát 39 dolgozó látta el. 1 óvodapedagógus jelenleg szabadságát tölti, és szeptember 23-án kezdi munkáját. 1 fő állású logopédus végzi a gyermekek fejlesztését. Munkánkat 1 óvodatitkár és 1 portáskarbantartó segíti. Ezek mellett a csoportokban folytattunk tehetséggondozást (népi játék-néptánc, zene-ovi, kézműves foglalkozás, drámajáték) és minden csoportban felzárkóztatást. Egy csoportban ismerkedtek idegen nyelvvel, működött: DIFER mérés - értékelés, gyermekvédelmi és kompetencia munkaközösség. A lehetőségekhez mérten igyekeztünk, hogy a tehetséges gyerekek megkapják azt a többletet, ami segíti kibontakozásukat. Tettük ezt néha anyagi és erkölcsi megbecsülés nélkül, alkalmanként, 4

6 szorgalomból, pedagógusi elhivatottságból fakadóan, önzetlenül. Gondoljunk csak a jótékonysági rendezvényre való felkészítésre, vagy az idősek otthona, betánia gondozottainak műsorral kedveskedtünk. Sokféle plusz foglalkozást szerveztünk a gyermekeknek: zene-ovi, néptánc, mozgás, drámajáték, nyári rárósi tábor, a nagylóci és a nógrádszakáli óvoda dolgozóinak a településeken kulturális programokon való részvételük, és még sorolhatnám tovább. Önmaguk hibáján kívül hátrányos helyzetű gyerekeknek és a rászorulóknak, a felzárkózás lehetőségét biztosítottuk. Köszönetemet fejezem ki minden kollégámnak a támogatottak nevében is, akik ebben részt vettek. Intézményünk nevelőtestülete mindig arra törekedett, hogy minél több legyen az érték, amit a gyerekek tudásban, szociális - kulturális fejlődésben kaphatnak az óvodától. Óvodánk nyíltan és tudatosan vállalja, belső és külső erőkkel megküzdve is, hogy az értékeit megőrzi és továbbadja. Elvégeztük e tanévben is azokat a feladatokat, amit a tanévre célul tűztünk ki magunknak. Voltak vidám és szomorú pillanataink, voltak ragyogó sikereink és esetenként kudarcaink is. Mindezek ellenére, sikeres tanévet tudhatunk magunk mögött. E tanévben szervezett rendezvényeink óvodáink jó hírnevét öregbítik, gyermekeink fejődését szolgálták: jó gyakorlat megvalósításában végzett folyamatos munka /bemutató foglalkozás mintegy 50 fő megyén belül és kívüli pedagógusnak/, évszakkoncertek, játszóházi foglalkozások, jótékonysági bál, gyermeknap, nagycsoportosok búcsú hetének rendezvényei, nyílt-napok, túrák és kirándulások, erdei óvoda. Azon munkálkodtunk, hogy megteremtsük az elvárások, igények és a pedagógiai programunkban megfogalmazottak összhangját. II / 1. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS Intézményünk Szécsény város Önkormányzatának határozata alapján kiadott Alapító Okiratban foglaltaknak megfelelően működött a 2010/2011-es nevelési évben is. A nevelési évet az Alapító Okiratban engedélyezett 7 óvodai csoport és 1 bölcsődei csoport indításával kezdtük meg. Engedélyezett létszámunk: 200 óvodás 26 bölcsődés. 50 Nagylóc 30 Nógrádszakál Az elmúlt évben igen nehéz évet kezdtünk. A 2009 őszén elkezdődött Cseperedő óvoda teljes felújítása, amit 2010 májusában vettünk birtokba. Egy nagyon szép, korszerű teljesen felújított, átalakított épületbe kerültek az óvodák. A Mesekuckó, Kippkopp és a Cseperedő óvoda gyermekei és felnőtt dolgozók ezen túl a Cseperedő óvoda épületében egy helyen kezdtük el a tanévet. Voltak nehézségeink, de az elmúlt egy év bebizonyította, hogy egy nagyon jó összekovácsolódott csapat alakult ben 2 óvodai csoportban bevezetésre került a kompetenciaalapú óvodai program, és ben újabb 3 óvodai csoportba folytatódott. 5

7 II / 2. AZ INTÉZMÉNY SZAKMAI MŰKÖDÉSE Az óvoda személyi és tárgyi feltételei, a tevékenységközpontok rendszere Bölcsőde személyi feltételei: 3 szakképzett gondozónő 1 óvodapedagógus 1 technikai dolgozó Óvodák személyi feltételei: Szécsény: Óvodapedagógus: 14 felsőfokú végzettségű, szakvizsgával rendelkezik: 7 Óvodavezető: 1 Logopédus: 1 Dajka: 7-5 dajkaképzőt végzett, 2 középfokú végzettségű Óvodatitkár: 1 Portás-karbantartó: 1 fő Nagylóc: Óvodapedagógus: 4 felsőfokú végzettségű, szakvizsgával rendelkezik: 2 Dajka: 2 dajkaképzőt végzett Nógrádszakál: Óvodapedagógus: 2 felsőfokú végzettségű Dajka: 1 középfokú végzettségű Intézményünk jelentős humánerőforrása: a sok jól képzett, nyitott, aktív óvodapedagógus, gondozónő és dajka. Óvodapedagógusaink jól felkészültek, innovatívak, speciális ismeretekkel rendelkeznek, /nyelv-és beszédfejlesztő, egyéni bánásmódot igénylő gyermekeket fejlesztő, tánc és drámapedagógia, népi játszóház vezető, néptánc oktató, gyógytestnevelést vezető, kompetencia bevezetés/, a továbbképzéseken szerzett sokféle szakmai ismeret, speciális pedagógiai eljárások, módszerek segítik a nevelőmunka és a gyerekek fejlesztésének eredményes megvalósítását. Fontosnak tartjuk valamennyi munkatársunk folyamatos együttműködését, összehangolt munkáját a befogadó szellemiségű óvoda, az inkluzív nevelés kialakításának érdekében. A helyi óvodai nevelési program megvalósításában kulcsszereplő az óvodapedagógus és minden dolgozó, akik az intézményben a gyermekekért dolgoznak. Az óvodapedagógus elfogadó, segítő, támogató attitűdje modellt, mintát jelent a gyermekek számára. Óvodai munkatársak részére megfelelő munkakörnyezet kialakítására törekszünk. /teakonyha, tágas nevelői, korszerű öltözők/ Az intézmény tárgyi feltételei, felszereltsége Az óvodáink nagyon szép természeti környezetben helyezkednek el, amelyekhez nagy alapterületű, parkosított, ligetes, sokféle tevékenység végzésére alkalmas óvodakert tartozik. Az intézmény tárgyi feltételei, felszereltsége a pályázati, a szponzori és a fenntartói támogatás eredményeként megfelel az eszköz- és felszerelés jegyzék követelményeinek, rendelkezünk a program megvalósításához szükséges tárgyi felszereltséggel. Óvodáinkban a csoportszobákhoz öltöző, mosdó tartozik. A gyermekfoglalkoztatók és öltözők, mosdók elhelyezése funkcionális, világításuk, fűtésük korszerű. 6

8 A csoportszobák bútorzata könnyen mozgatható, praktikus, átlátható polcos szekrényekből áll, igazodik a gyerekek igényeihez, biztonságosan hozzáférhető. Több csoportunkban kialakított galéria bővíti a játékra alkalmas teret. Játék- és eszköz ellátottságunk megfelelő, jó lehetőséget biztosít a gyerekek széleskörű tevékenységéhez, képességeik, készségeik fejlesztéséhez. Fontosnak tartjuk, hogy a csoportszobáink: hívogató és nyitott közeg legyen, folyamatos változásokon menjen keresztül a gyermekek és az óvodapedagógusok közösen formálják, alakítsák. igényeik szerint dinamikus és fejlődő - változó környezet legyen, amely tele van interaktív anyaggal, eszközzel, és olyan tapasztalatszerzési lehetőségekkel, amelyek megfelelnek a gyermekek egyéni érdeklődésének, életkori igényeinek. tevékenységsarkokat, tevékenységközpontokat, munkasarkokat, alakítunk ki, amelyekben folyik a játék, a spontán tanulás, a munka, és ahol szerveződnek azok a tevékenységek, amelyek a játékos tanulást jelentik, az óvodapedagógus irányításával. Tevékenységközpontok rendszere A csoportszobában kialakított tevékenységsarkok, tevékenységközpontok kívánatos rendszere programunk szerint: családi szituációs játéksarok A családi szerepjátékok, szituációs játékok helyszíne, ahol olyan helyzeteket, eseményeket, személyeket idéznek fel, amelyek számukra ismerősek, utánozzák családtagjaik, ismerőseik, a felnőttek és gyermektársaik viselkedését, megnyilvánulásait. Ez a sarok ad helyet az élményekhez kapcsolódó sokféle szituációs játéknak. A családi játéksarok fontos része: a babakonyha és szoba. A gyermekek saját szükségletére szervezett munkajellegű tevékenységek színtere is (pl.: sütés, teafőzés, salátakészítés stb.) művészeti, vizuális sarok Ez a helyszín ösztönzi a kreativitást, a verbális és nonverbális kommunikációt, önértékelést, finom mozgások, képességek fejlődését. Az ábrázoló, kézi munka, kézműves, konstruáló tevékenységekhez szükséges anyagok, eszközök, a nap bármely időszakában használható, elérhető polcokon helyezkednek el. irodalmi, zenei sarok Ez egy csendes, meghitt sarok, ahol az irodalmi és ének-zenei tevékenységek, beszélgető-körök szerveződnek. Itt találhatók: mesekönyvek, bábozás, dramatizálás kellékei (meseláda, paraván, díszletek, jelmezek, bábok, bábtartó stb.), gépi zene kellékei, hangszerek, dalos játékok kellékei, nyelvi fejlesztő játékok eszközei, a mesehallgatás intimitásához szükséges eszközök (gyertya, mesepárna). Jelképrendszerek megjelenítésével segítjük a tevékenységek helyének rögzülését. építőjátékok, barkácsolás tevékenységközpontja Itt találhatók azok az építőjátékok, anyagok, eszközök, amelyek alkotásra, különböző építmények megvalósítására ösztönzik a gyermeket. A mozgásfejlesztő játékok kezdeményezésére is alkalmas hely. manipulációs asztali játékok Itt szét - és összeszerelhető játékok, kirakó- és építőjátékok, társasjátékok, képesség - fejlesztő eszközök, egyéb asztali játékok kapnak helyet. természetismereti sarok Ebben a sarokban kapnak helyet a természetismerethez kapcsolódó könyvek, leikonok, gyűjtemények, tablók, térképek, albumok, nagyítók, földgömb, akvárium, terrárium. Itt történik a folyamatos megfigyelések eredményeinek regisztrálása. (Pl.: 7

9 időjárás, napszak, növekedés stb.). Idegyűjtjük a természeti séták alkalmával összegyűjtött kincseket is. homok-víz központ Alkalomszerűen megjelenhet a homok-víz asztal tevékenységközpont, ami az anyagokkal való ismerkedés, játék színtere. Terepasztal, melyen reprodukálhatók a közös és egyéni természetes élmények. Fejleszti a kommunikációt, gondolkodást, finommotorikát, együttműködési készséget. Fejlesztő-logopédiai szobánk nyugodt körülményeket biztosít az egyéni, illetve kiscsoportos fejlesztő foglalkozások számára. Logopédiai ellátást saját logopédusunkkal oldjuk meg, ahol szakszerű, színvonalas fejlesztést kapnak gyermekeink. A két vidéki tagóvodánkban is biztosított a gyermekek fejlesztése. A szülők részére személyes beszélgetéshez, fogadóórák megtartásához külön beszélgető szobát alakítottunk ki. A tornaterem, ill. tornaszobák sokféle mozgásfejlesztő eszközzel felszereltek. A gyermekek részére tágas udvar biztosítja a játék, levegőzés feltételeit, ahol fás, ligetes, füves, szilárd burkolati rész, játéktér biztosított. A szécsényi óvodánkban az újonnan kialakított fedett udvari részünk minden évszakban sokféle játékra, mozgásra, kinti pihenésre nyújt alkalmat. Ebben az évben nyílik lehetőségünk egy só szoba kialakítására, mely jótékony hatással van az asztmás, allergiás, légúti megbetegedések megelőzésére. Speciális lehetőségeink között szerepel: tánc és drámajáték, zene-ovi, népi játék-néptánc, ovi-foci, kézműves csoportok kialakítása. Célja: a gyermekek sokirányú személyiségfejlesztése speciális színterek teremtésével, tevékenységi körének bővítésével, kreativitásának, fantáziájának motiválásával. Feladata: a gyermekek egyéni fejlődési üteméhez igazodó gyakorlási, fejlesztési lehetőségek megteremtése zenei-, manuális-, mozgásos-, kreatív képességek fejlesztése érdekében. Az intézményben működő csoportok, gyereklétszám, pedagógus, alkalmazotti létszám alakulása. Pedagógus illetve nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak létszámának alakulása, Munkakör megnevezése: Engedélyezett létszám: Betöltött létszám: intézményegységvezető 1 fő 1 fő Óvodapedagógus: ebből 1 helyettes 18fő 18 fő Dajka: 7 fő 7 fő Óvodatitkári (támogatott) 1 fő 1 fő Logopédus: 1 fő 1 fő Gondozónő: 4 fő 4 fő Bölcsődei dajka 1 fő 1 fő Gyesről visszatérő 1 fő Összesen: 32 fő 33 fő Nagylóc óvodapedagógus 4 fő 4 fő dajka 2 fő 2 fő Öszesen: 6 fő 6 fő Nógrádszakál Óvodapedagógus 2 fő 2 fő dajka 1 fő 1 fő Összesen 3 fő 3 fő 8

10 Túlóra elrendelésére továbbra is betegség illetve továbbtanulás esetén kerül sor. Legtöbb esetben belső átszervezéssel oldjuk meg a feladatokat. Pedagógiai szakszolgálati ellátás: Szolgáltatás megnevezése: Logopédiai foglakozás: Egyéni fejlesztő foglalkozás: Nevelési tanácsadóba elküldve: Részvettek létszáma: 46 fő 20 fő 32 fő es nevelési év létszámadatai Csoport Süni Tücsök Maci Szécsény Nlóc Halacska Méhecske Nyuszi Őzike Összesen: Nógrádszakál Összesen: Nyuszi Maci Összesen: Összesen

11 2011/2012 tanév várható létszáma Csoport ig ig Tényleges SNI BTM Számított Tényleges SNI BTM Számított Tényleges SNI BTM Számított Süni Tücsök Maci Szécsény Halacska Méhecske Nyuszi Őzike Összesen N.szakál N.szakál Nagylóc Nyuszi Maci Összesen Óvoda Összesen II. / 3. CSEPEREDŐ ÓVODA PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTÁSA 2010/2011-es TANÉVRE Augusztus: -23-án Tanévnyitó értekezlet, tájékoztatás az évkezdésről -24-én Szülői értekezlet a bölcsődében -25-én Szülői értekezlet újonnan érkező óvodás gyermekek szülein -27-én Új óvodánk körbejárása, bemutatással: leendő, beíratott és volt óvodásainkat tárt kapukkal várjuk zenés játékos programmal Szeptember: -27-én Munkavédelmi oktatás -28-án Munkatársi tanévnyitó értekezlet -30-án Minőségi munkacsoport gyűlése -30-ig Folyamatos beszoktatás -30-ig Statisztika előkészítése, nyomtatványok kiosztása, kitöltése csoportonként, adatok összesítése -30-ig Oviújság szerkesztése Október: -04. Állatok világnapja -06. Összevont, csoport szülői értekezlet. SZMSZ tagok, szülői szervezet elnökének megválasztása, -15-ig Statisztika elkészítése, leadása -15-ig Munkaközösségi csoportok beindítása: - Minőségi csoport - DIFER mérés - értékelés - Gyermekvédelem - Óvoda iskola átmenet én Kirándulás az Ancsa tanyára 10

12 -18. Külön foglalkozások beindítása /felmérések után/ - drámajáték - zene-ovi - népi játék néptánc - hittan - ovi-foci - gyógytestnevelés - logopédia - kézműves foglalkozások -21-én -22-én Munkadélután Ovigaléria Termésbábok /gyermek felnőtt munkák/ Szüreti mulatság az óvodában én Látogatás az iskolába 1. osztályosokhoz November: Őszi szünet -10-én -16-án -30-ig Őszi koncert Nevelőtestületi értekezlet Óvodai jótékonysági bál műsorának szervezése, elindítása Ünnepek az óvodában DIFER mérések- Iskolaérettségi vizsgálatok Problémás gyermekek kiszűrése December: - 01-én Adventi készülődés án Mikulás-várás Mikulásfutás. -08-án -15-én ig ig -17-én január 03-ig Téli szünet. Január: Jótékonysági bál műsor megbeszélés összeállítása-próba Óvodai karácsonyi ünnepély. Nagycsoportos szülők tájékoztatása- DIFER felmérésről Nevelési tanácsadóba jellemzések elkészítése Iskolai ünnepély megtekintése. Téli koncert DIFER mérések 5 évesek mérése Problémás gyermekek nevelési tanácsadóba való utalása -07-ig első két hetében: Szülői szervezeti megbeszélések Nevelőtestületi értekezlet- Jótékonysági bál -26. Szülői értekezlet Február: -7-én -19-én Március: -3-án -8-án -11-én -18-án -22-én -30-án Április Jó gyakorlat-portfólió- készítése Morzsa bál - Jótékonysági ovis bál. DIFER mérések 4 évesek mérése folyamatos Óvodai farsang Nőnap az óvodában Nemzeti ünnep. Megemlékezés Látogatás az iskolába/ nyílt nap/ Víz világnapja Nyílt nap az óvodában Szülőknek, újonnan érkező gyerekeknek 11

13 DIFER mérések 4 évesek mérése folyamatos ig. Tavaszi szünet -12-én Nyílt nap leendő óvodásoknak -13-án Húsvéti kézműves foglalkozás Néphagyományőrzés - tojásfestés én Nyílt nap Tanító néniknek - 20-án Föld napja Május: -2-3-án Anyák napja. -10-én Madarak Fák napja Fogászati szűrés folyamatosan a hónapban. -17-én Leendő elsősök iskolalátogatása.. Csoportkirándulások. Június: - Május 30 - Június 10. Jó gyakorlat Nagycsoportosok búcsúzása-pünkösdölő ballagás Nagycsoportosok kirándulása. -06-án én Természetvédelmi világnap Jó gyakorlat Erdei tábor Tanévzáró értekezlet.. Június 20.- Augusztus 21-ig Nyári szünet Ügyelet biztosításával. Augusztus -25-én Óvodánk jeles ünnepei Szülőértekezlet az újonnan jövő gyermekek szüleinek Cseperedő óvoda Csoport Óvodai Ünnep neve Nyitott Zárt Nyitott Zárt Mihály nap Kirándulás az Ancsa tanyára /nagycsoportosok/ Szüreti mulatság- Tök jó nap Ovi-galéria megnyitó Mikulás Advent Karácsony Morzsa-bál Farsang Március 15. Nőnapi megemlékezés - lányok köszöntése a csoportokban Húsvét Majális Anyák napja I. Jó gyakorlat Nagycsoportosok búcsúzása Pünkösdölő II. Jó gyakorlat Erdei óvodai tábor-természet szeretetére nevelés- Rárós táborozás 12

14 Nagycsoportosok kirándulása Ipolytarnóc Ovinap Természetvédelmi jeles napokat, óvodai kereteken belül tartjuk, témahetek kidolgozásának segítségével. Állatok világnapja Víz világnapja Föld világnapja Madarak- Fák napja Természetvédelmi világnap Pedagógiai programunkban két területnek adunk prioritást: a környezeti nevelésnek és a néphagyományőrzésnek. Fontosnak tartjuk: - óvodából iskolába való zökkenőmentes átmenetet, gyermekeink örömmel várják az iskolát - a hagyományőrző kismesterségekkel való ismerkedést, a népi kultúra átörökítését - környező természetünk felfedezését, megismerését. Többéves tapasztalat, próbálkozás, és innovációk, projekt hetek kidolgozása után, tapasztalataink lehetővé tették és elősegítették a 2 jó gyakorlatok létrejöttét, megvalósítását. A jó gyakorlat kifejlesztése rámutat azokra a szemléletbeli változásokra, melyek szükségesek a kompetencia alapú nevelés sikeres megvalósításához. I. jó gyakorlat: Nagycsoportosok búcsúzása- Pünkösdi ünnepkör keretében II. jó gyakorlat: Erdei óvodai tábor-természetszeretetére nevelés Jó gyakorlatunk célja, feladata I. Nagycsoportosok búcsúzása- Pünkösdi ünnepkör keretében a nagycsoportos gyermekek óvodai életük utolsó évében várják, az iskolát az óvoda iskola átmenete zökkenőmentes legyen az iskolával való ismerkedést már időben és fokozatosan pozitív élményként éljék át gyermekeink jó hangulatú, változatos tevékenységekkel, játékokkal, kirándulással tegyük változatosabbá, örömtelibbé és emlékezetessé a búcsú napjait, búcsúzást az óvodától. a gyermekek alkotó, aktív részesei legyenek az eseményeknek a néphagyomány népi kultúra segítségével a pünkösdi ünnepkör keretén belül méltó eseményen búcsúzzunk az óvodától A program olyan óvónőt igényel, aki ragaszkodik népünk múltjához, képes azonosulni azzal. Tudja a népszokások eredetét, ismeri azok lényegét, hiedelemvilágát, jelképeit. Jártas a kézművességben, számos népi játékot, népmesét, népdalt ismer. Lakóhelyének hagyományát ismeri, eszerint gondolja át és tervezi meg feladatát. Az új gondolkodásmód kialakulásának eredményeképpen a hagyományos évzárót- ballagó ünnepséget, átgondolt, egymásra épített komple tevékenységek, közösség formáló kirándulások, néphagyományőrzés, és az óvodától, társaiktól és nevelőiktől való jó hangulatú, játékos búcsúzás váltja fel. 13

15 II. Erdei óvodai tábor - természetszeretetére nevelés Jó gyakorlatunk a Környezetmegismerő, környezetvédő óvodai programunkból nőtte ki magát. Az erdei óvoda ötlete már 1999-ben született meg. Célja: a közvetlen tapasztalatszerzés, természetvédelem, a gyermekek önállósodási folyamatának elősegítése. Feladata: élményszerző séták, kirándulások, változatos programok, növény, állatvilág megfigyelése, viselkedési szokások a természetben. Az erdei óvodai tábort több éves tapasztalat alapján szervezzük és bonyolítjuk óvodás gyermekeink számára. A tábort 2 napnál hosszabbra, semmi esetre sem szoktuk tervezni, mert ahhoz, hogy a gyerekek biztonságérzete megmaradjon, fontos, hogy időben is érzékeljék az otthonhoz való közelséget. Hogyan született? 1. Személyes indítékok: Óvodapedagógusok vonzódása a természet iránt. Fontos a beállítódás, igényesség. A gyermekeknek szívesen, bátran szerveztek programokat nemcsak egy, hanem több napra is. Élvezzük a közösen eltöltött időket. 2. Pedagógiai indítékok: A HOP- ba beépített széleskörű környezeti nevelés megjelenése, hangsúlyozása. A természetközelség fontossága gyermekek által természeti jelenségek, növények, állatok természetélményének felidézése, újbóli átélése, elmélyítése. Mikor lehet sikeres? Fontos a Szülők megnyerése: Beszélgetések - óvodában különböző összejövetelek tevékenységek szervezése során. Tapasztalatok, élmények elmesélése, képek, videók nézegetése. Nem szabad erőltetni, ha a szülő nemet mond! (vannak csoportok, akik szülői kíséret nélkül viszik a gyermekeket táborozni.) Figyelembe kell venni a vegyes csoportösszetételeket! Igény esetén nagyobb testvért is be lehet vonni a táborozásba Részletesen ismertessük a szülőkkel a teljes táborozási programot felkészülve az esetleges időjárás változásra is. Készítsünk részletes listát, milyen ruhákat, tárgyakat stb. pakoljon be a szülő a gyermekének. A beszélgetés nyugodt, megnyerő hangnemben történjen. Megvalósítás elvei: fontos, hogy minden nap élmény legyen érezze jól magát a gyermek a különböző tevékenységek közben szerezzen ismereteket fontos a felfedezés öröme élvezze a szabadban való tartózkodást minden növényt, állatot a maga természetes közegében figyeljen meg a természetben minden érték a kirándulások során kincseket fedezünk fel, és gyűjtünk, ami gyűjthető. Ezek feldolgozása benn a táborban történik 14

16 bátran használják azokat a tárgyakat, eszközöket, amik nélkülözhetetlenek a különböző megfigyelésekhez, gyűjtésekhez:(távcső, nagyító, kiskosár stb.) Környezeti nevelésünk a szülők, gyermekek, és óvónők együttes közreműködésével válhat csak eredményessé. Környezeti nevelésünket a jeles napok köré szervezzük, többek között a takarítási világnap, víz, föld, állatok, madarak, fák napja. II / 4. GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG A Szécsényi Óvodásokért alapítvány számláján az elmúlt évben is több mint 1 millió Ft gyűlt össze, amit a só-szoba kialakítására fordítunk. Továbbá az alapítvány karácsonyi játékvásárlást, nagycsoportosok kirándulását, és óvodai rendezvényeket támogatott. A nevelési év kiemelt céljai és eredményei Az előző évi értékelésből adódó feladatok Kommunikációs és információs rendszer hatékonyabb működése Óvodai programok összehangolása Marketing tevékenység (team, tudatos, tervszerű) továbbfejlesztése Mérési, értékelési rendszer kialakítása (DIFER: óvoda- iskola) Szülőkkel való kapcsolattartás, együttműködés új módszerek alkalmazásával A helyi nevelési programban megfogalmazott elvek alapján végeztük a nevelési munkánkat. Mindennapos rendszerességgel fejlesztettük a gyermekeket a következő területeken: Egészséges életmódra nevelés Környezetkultúra fejlesztése Helyes magatartásformák elsajátítása Beszédkészség fejlesztése, anyanyelvi nevelés Hagyományok ápolása Óvoda-család kapcsolat II / 5. A NEVELÉSI ÉV KIEMELT FELADATAI A tevékenységközpontú kompetencia alapú - helyi nevelési programunk hatékony működtetése érdekében különös hangsúlyt helyezünk az alábbi területekre: 1. A kompetencia alapú óvodai programcsomag alkalmazása, fokozatos bevezetése +3 óvodai csoportban 2. Az eredményes megvalósítás érdekében a hátrányos helyzetű, és a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való foglalkozás 3. A gyermekek neveltségi szintjének emelése: Tevékenységekhez való viszony (önként vállalt, kötelező jellegű, és közösségért vállalt tevékenységek) Viselkedési normák területén Finommozgás koordináció fejlesztése Ábrázolási technikák frissítése, tanulása, tanítása Kismozgás, finommozgás koordináció fejlesztése 15

17 A környezetvédelem előmozdítása érdekében megfogalmazott nevelési feladatok beépítése a tervezőmunkába Az intézményi minőségirányítási program feladatainak végrehajtása terén: 1. Szervezetfejlesztés - csapatépítés: belső szakmai kapcsolatok megalapozása és mélyítése, megfelelő feladatelosztás 2. Teljesítményértékelési rendszer működtetése: szükség szerint korrekciók beépítése Az óvodapedagógusok tervező- és nevelőmunkájában jelentkező feladatok:. Megfelelő figyelem a gyermekek nemszeretem tevékenységeinek kezelésére. Az éppen aktuális tanulási környezet kialakítása és biztosítása. Külső környezet esztétikájának megfelelő és folyamatos biztosítása BELSŐ SZAKMAI TAPASZTALATCSERÉK, VALAMINT A VEZETŐI ELLENŐRZÉSEK KIEMELT SZEMPONTJAI 1. A nevelési év kiemelt feladatainak teljesítése 2. Az elmúlt nevelési évben elvégzett szakmai önértékelések (teljesítményértékelés) eredményeiből adódó egyéni, csoportos és intézményi szintű feladatok: Adminisztrációs fegyelem és pontos adatszolgáltatás Értekezleteken való aktivitás (felkészültség, naprakészség) A speciális szükségletekkel és érdeklődéssel rendelkező gyermekek tevékenységének tervezése és fejlesztése (hátrányos helyzet kezelése, tehetséggondozás, felzárkóztatás) A pozitív irányítási technikák és az önkontroll fejlesztése A hibák, a tanulás természetes velejárójaként történő elfogadása 3. Fentieken túl, a vezetői ellenőrzés további szempontjai:. Az egy épületben dolgozók munkájának megismerése és segítése / új feladat/. A kompetencia alapú óvodai program alkalmazása. A megfelelő tanulási környezet (tevékenységközpontok) jelenléte. Egyénre szabott fejlesztés a közösségben. Az egyéni fejlettségi állapotot regisztráló (értékelési és tervezési) dokumentumok naprakészsége. Integrált nevelés / fejlesztés (HH és SNI). Szabálytudat megfelelősége. A munkatervi feladatok megjelenítése a csoportszintű tervezés és gyakorlati megvalósítás során II / 6. KAPCSOLATRENDSZEREK Kapcsolat más intézményekkel A város iskoláival jó a kapcsolatuk. Ez tette lehetővé a gyermekek számára a zökkenőmentes átmenetet az iskolába. A Gyermekjóléti Szolgálattal folyamatos a kapcsolatuk. Az Egységes Pedagógiai Szolgálattal szintén napi munkakapcsolatban állnak. Az óvodákra jellemző a nyitottság, a szülői értekezletek, fogadóórák, családlátogatás, kirándulások, rendezvények biztosítják a rendszeres kapcsolatot az óvoda és a család között. 16

18 Összegzés A 2010/2011-es nevelési évben a Bölcsőde, Óvoda vezetői és munkatársai arra törekedtek, hogy nevelési céljainkat valamennyi gyermek nevelésében egyéni sajátosságaikhoz mérten érjük el. Az eredmények, visszajelzések láttán, a kitűzött célok nagy részét sikerült megvalósítani. A Cseperedő Óvoda épületének bővítése összehangolt szervezést igényelt. A sok munkáért kárpótlás számunkra, hogy a gyermekek örömmel jönnek óvodába, értelmi képességeik, készségeik fejlődnek. 17

19 III. Az általános iskola, gimnázium és szakközépiskola intézményegység értékelése Általános Iskola 1-8. évfolyam Szécsény, Magyar út 15. Általános Iskola 1-4. évfolyam Nagylóc Általános Iskola 1-4. évfolyam Nógrádszakál Gimnázium és Szakközépiskola évfolyam Szécsény, Rákóczi u. 90. Felhasznált értékelések: Feladatellátási helyek beszámolói: Mayer Istvánné, Nógrádszakál Honti Istvánné, Nagylóc Alsós munkaközösség Magyar nyelv és irodalom: Vargáné Kovács Andrea Matematika: Lénárt Lászlóné Gyógyped. mk.: Bolgárné Jónás Anita Társadalomtudományi mk.: Gyarmatiné Rostás Ida Természettudományi mk.: Szokolócziné Gál Beáta Idegen nyelvi mk.: Szabó Ferencné Matematika- mk.: Lantos Sándorné Informatika mk.: Vernyik István Testnevelés munkaközösség: Istók Ferenc Osztályfőnöki munkaközösség: Filkorné Gordos Mária, Magyar úti telephely Mihály Olga, Rákóczi úti telephely 18

20 III / 1. Tárgyi feltételek: A tanévkezdést megelőzően tisztasági festés történt. A TIOP-os pályázatoknak és szakképzési hozzájárulásnak köszönhetően jelentősen javult az intézmények informatikai ellátottsága. TIOP /07/1 pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése pályázaton 21 interaktív tábla érkezett az intézménybe, az alábbi megoszlás szerint: nógrádszakáli és nagylóci feladatellátási helyre kettő-kettő, a Magyar úti épületbe tíz és a Rákóczi úti épületbe hét tábla került elhelyezésre. TIOP-1.1.1/09/1 tanulói laptop program az előző pályázattal együtt az IKT fejlesztést célozta meg. Ennek eredménye képen közel 200 laptop érkezett iskolánkba. Összesen 10 tanuló csoportban indult a laptop program. A középiskolában bevezetésre került a digitális osztálynapló, melyről használói (pedagógus, szülő) elégedetten nyilatkoznak. III / 2. Személyi feltételek A 2010/2011-es tanévben 71 főállású és 3 részmunkaidős, valamint 2 fő óraadó kolléga végezte munkáját. A Magyar úti feledatellátási helyen 39 főállású, egy gazdasági vezető, egy gazdasági ügyintéző, egy munkaügyi ügyintéző, egy iskolatitkár, egy gondnok, egy oktatásinformatikus látja el a faladatokat. A nagylóci feladatellátási helyen 5 főállású pedagógus dolgozik. Nógrádszakálban 2 főállású pedagógus látja el a munkát. A Rákóczi úti feladatellátási helyen 25 fő főállású pedagógus, 3 fő részmunkaidős és 5 fő technikai dolgozó - iskolatitkár, ügyintéző, rendszergazda, 1 portás és 1 gondnok végzi az oktató-nevelő munkát, illetve segíti azt. Sajnos az idei tanévben is szükség volt tartós helyettesítésre, hiszen Oláhné Antal Katalin hosszan tartó betegség miatt volt távol, az ő helyettesítését nyugdíjas, illetve külsős óraadó alkalmazásával tudtuk megoldani. Kollégánk, Stayer László polgármesterré választása újabb belső átszervezést igényelt.. A nógrádszakáli alsó tagozatból kivált Gálné Szilágyi Adrienn, az ő óráit belső helyettesítéssel oldottuk meg. Az újonnan érkező kollégák beilleszkedése sikeres volt, az elvárásoknak meg tudtak felelni./budai László, Oláhné Antal Katalin/ A tanév végén két kolléganő tért vissza Gyesről, jelenleg a szabadságukat töltik (Ráczné Rankasz Zsuzsanna, Juscsákné Kovács Judit). A tanév végén lejár a szerződése Kocsis Eleonóra, Percze Nóra és Deák Lajos kollégáinknak, augusztustól Szamosi Zsuzsanna és Deákné Obrecsány Orsolya munkaviszonya is megszűnik. Négy kolléga, Filkorné Gordos Mária, Lazsánné Hegymegi Ilona, Makkai Zoltánné és Verbói Lászlóné nyugdíjazásuk miatt a következő tanévben már nem kezdenek tanévet. Ebben a tanévben hat kolléga tanult tovább, három kolléganő a TÁMOP ös pályázat keretében, három kolléga pedig önerőből. (Bablena Cecília angol nyelv és irodalomból, Budai László informatikából szerezte meg egyetemi diplomáját, még Hajdúné Sztancsik Eszter pedig környezetvédelmi mérnök diplomát szerzett. III. / 3. Tartalmi feladatok A munkatervünkben megfogalmaztuk, hogy Pedagógiai Programunknak megfelelően törekszünk magas színvonalú a kor kihívásait figyelembe vevő tanulási-tanítási folyamat megszervezésére. Megfelelően alkalmazzuk az új módszereket, felhasználva eddigi tapasztalatainkat, törekszünk a tehetséggondozásra, differenciált fejlesztésre, esélyegyenlőség megteremtésére iskolánkban. Munkánkat a tanulók személyiségének fejlesztése, a partnerség elve, pedagógiai módszerek sokszínűsége jellemezte. Nemcsak tanórán, de tanórán kívül igyekeztünk sokféle lehetőséget biztosítani tanulóink számára. Az ismereteik bővítésére, készségeik 19

21 fejlesztésére, személyiségük alakítására. Az elmúlt év tapasztalatait felhasználva tovább folytattuk a szervezetfejlesztést, a feladatellátási helyek munkájának egységesítését. Biztosítottuk a TÁMOP /2 Kompetencia alapú oktatás bevezetése, egyenlő hozzáférés és szakmai megújulás a szécsényi többcélú intézményben pályázat fenntarthatóságát. Az elmúlt tanévben bevezetett kompetencia alapú oktatás tovább folytatódott az idén a már bevezetésre került osztályokban, csoportokban, illetve a augusztusában elfogadott Pedagógiai Programnak megfelelően az alábbi kompetencia területeken és évfolyamokon vezettük be. Általános iskola Gimnázium és szakközépiskola Kompetencia terület 2010/ c Szövegértés - szövegalkotás 4. a Matematika Szociális, környezeti és életviteli 1. b 2. a 4. a 5. a 5. b 8. a 2. b 1. a 1. b Kompetencia terület 2010/2011 Szövegértés - szövegalkotás Matematika (A típusú ) Idegen nyelv angol angol német 5. a 6. a 6. b 5. a 6. a 6. b 9. a 10.a 11. a 11. b 12. a A tanév elején elkészült az intézmény új Minőségirányítási Programja, melyben deklaráltuk, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola minden dolgozója elkötelezett a minőségi munka és az innováció iránt. Ennek a közösen megfogalmazott elvárásnak igyekeztünk megfelelni. Legfontosabbnak partnereink (diák, szülő, fenntartó) véleményét tartjuk az intézmény jogszerű, törvényszerű, költségorientált és hatékony működése mellett. Mindezekhez igyekszünk biztosítani a tárgyi feltételeket és a humán erőforrást. Szakmai munkánkat tehetséggondozás, felzárkóztatás, sajátos nevelési igényű tanulók integrációs oktatása, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyteremtése határozza meg. Ebben a tanévben 13 pedagógus (1 igazgatóhelyettes, 3 munkaközösség-vezető) és 1 technikai alkalmazott értékelése történt meg. Az iskolai rendezvényeket az eseménynaptár tartalmazza havonkénti bontásban, melyek döntő többsége jól sikerült. Színvonalas rendezvény volt mindkét iskolatípusban az iskola napok rendezvénysorozata erősítette az iskola közösséget, öregbítette az intézmény jó hírét. 20

22 III. / 4. A tanév értékelése a számok tükrében A statisztikai adatokat elemezve a számok tükrében az alábbi eredmények, eredménytelenségek születtek. Az idei tanévben már az általános iskola második osztályától érdemjegyeket és a készségtárgyakból szöveges értékelést kaptak tanulóink. Az új minősítés a tanárok, diákok, szülők is szívesen fogadták. A magyar pedagógiai értékelésben még mindig meghatározóbb a jeggyel történő minősítés, mint a személyre szabott szöveges értékelés. Az 1-4. évfolyamon a legjobb eredmény (magatartás, szorgalom, tantárgyi átlagok) a második évfolyamon születtek. Kitűnő tanulók száma 69, jeles rendű tanuló 52. Évismétlők száma, illetve 1-2 tantárgyból bukottak száma hét. Ebből az IPR-ben is részt vevő tanulók száma 61. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy alsó tagozatban lényegesen jobbak az eredmények, mint később, bár mát itt is látható, hogy negyedikre visszaesett a tanulmányi eredmény. Sajnos növekedett az igazolatlan mulasztások aránya is. A felső tagozatban az 5.a, 8.a és az 5.b eredményei a legjobbak. Öt kitűnő volt és öt jeles tanuló van a tagozatban. Bukott tanulók száma 29 fő. Bár a szám magasnak tűnik a bukottak esetében, az első félévhez képest (44 fő) csökkent. Legtöbben fizikából buktak, ez fékévkor és év végén is megjelent a statisztikában. Itt szeretném felvetni, mivel a természettudományos tárgyakat tömbösítve tanítjuk, így ha valaki félévkor bukik, annak az év végi érdemjegye is elégtelen. A második tanévben alkalmazzuk az IPR-t, és egyre jobban kirajzolódnak a felzárkóztatás terén pozitív hatásai. Remélhetőleg a következő tanévben is lehetőségünk lesz, az IPR segítségével ezeknek a tanulóknak a fejlesztésére. IPR-be bevont tanulók száma 50. A középiskolában az eddigihez hasonlóan a gimnáziumi osztályok átlaga lényegesen jobb (4,06), mint a szakközépiskoláé (2,83). Bár a gimnáziumi átlagban benne van a kisgimnazisták teljesítménye is, s az ő tanulmányi eredményük mindig a legjobb. Ha a 15 osztályt együtt vesszük figyelembe az 5. évfolyam átlaga a legmagasabb. A mulasztások alakulás is összefügg a tanulmányi eredménnyel: a gimnáziumi osztályokban alacsonyabb a mulasztások száma, mint a szakközépiskolai osztályokban. 18 kitűnő és 33 jeles tanuló volt a középiskolában és 16 fő tanuló bukott. A 15 osztályból 7 osztályban nem volt bukás. Csökkent a javítóvizsgára kényszerülő diákok száma a tavalyihoz képest. A középiskolában az IPR-be bevont tanulók száma 15. Mind az általános iskolában, mind a középiskolában az igazolatlan mulasztások csökkenésében szerepe volt az új szabályozásnak, mely szerint ötven igazolatlan óra az iskoláztatási támogatás megvonását jelenti. A részletes statisztikai adatokat a melléklet tartalmazza. III. / 5. A munkaközösségek munkájának értékelése Az idei tanévben egy munkaközösséggel kevesebb működött, mint az előző 2009/2010. tanévben, mert a nem szakrendszerű oktatást a törvény adta lehetőséggel élve kimenő rendszerben megszűntetjük. A beszámolókból kiderül, hogy az új módszerek folyamatosan beépülnek a mindennapi munkába. Minden munkaközösség nagy gondot fordított a tehetséggondozásra, a kulcskompetenciák fejlesztésére. A beszámolókban felvetett problémák a tanévzáró értekezleten megbeszélésre kerültek. A munkaközösségek beszámolót a melléklet tartalmazza. 21

23 III. / 6. Érettségi vizsga eredménye Ebben a tanévben 44 tanulónk tett rendes érettségi vizsgát. A tanulók közül heten tettek valamilyen tantárgyból emelt szintű érettségi vizsgát. 42 diák egy tárgyból, 1 diák két tárgyból és 1 tanuló 3 tárgyból tett előrehozott érettségi vizsgát Mindenki sikeresen vette az akadályokat. 12. A osztály: Osztály átlag: 3,71 A kötelező érettségi tárgyak átlaga 4,2. Kitűnő bizonyítvánnyal szerzett: Szeles Mónika és Laczkó Péter jeles bizonyítvánnyal büszkélkedhet Annus Vivien, Bárány Katalin, Kiss Flóra Dalma, Laczkó Balázs, Balázs Barbara, Jeszenszki Eszter, Kozma Ivett, Oláh Dávid és Szabó Tamás. Emelt szintű érettségi vizsgát tett: Kiss Flóra Dalma angol nyelv tantárgyból, történelemből Lehoczki Péter, Annus Vivien, Szeles Mónika és Bárány Katalin, biológia tantárgyból Terék Bence és Varga Nikolett. Dicséretben részesülnek: A bizonyítványok kiosztása előtt a Vizsgabizottság szóbeli dicséreteit szeretném ismertetni az arra érdemes tanulóknak. Altziebler Luca: angol nyelv - szóbeli feleletéért Annus Vivien Balázs Barbara Jeszenszki Eszter Laczkó Balázs Kaszás Gábor Szabó Tamás: Tantárgyi dicséret; angol nyelvből írásbeli és szóbeli 90% feletti teljesítményéért, magyar irodalom szóbeli feleletéért Balázs Barbara: Magyar nyelv szóbeli feleletéért Bárány Katalin: Magyar nyelv szóbeli feleletéért, matematika írásbeli dolgozatának 97%-os teljesítményéért Kiss Flóra Dalma: Emelt szintű angol érettségijét 60 % felett (76 %-osra) teljesítette, így a hatályos jogszabály értelmében középfokú nyelvvizsgának minősül teljesítménye Laczkó Péter: Történelem szóbeli feleletéért Mészáros Bianka: Földrajz szóbeli feleletéért Kiss Klaudia Pálma: Földrajz szóbeli feleletéért Oláh Dávid: Matematika írásbeli dolgozatának 95%-os teljesítményéért Hevérné Tácsik Klára: A vizsgáztatás a tervezetnek és a beosztásnak megfelelően zajlott. A kérdező tanárok nyugodt, humánus magatartásukkal bátorítóan hatottak a vizsgázókra. A vizsgázók minden esetben önállóan, folyamatosan előadták tudásukat, majd a szaktanárok segítő kérdéseikkel kihasználták a rendelkezésre álló 15 percet, ilyen módon legtöbb esetben a feleletek minőségének javítására. Ezáltal megadták az érettségi vizsga kellő értékét, magatartásukkal biztosították az eseménynek kijáró rangot. 12. B osztály: Osztály átlag: 2,97 A kötelező érettségi tárgyak átlaga 2,84 22

24 Dicséretben részesülnek: Percze Gábor: informatikából, valamint magyar nyelv és irodalomból Informatikából: Bárány Árpád, Jusztin Tamás, Nagy Bálint, Rádi Bálint, Szigeti Zsófia, Újvári Gábor Árpádné Vincze Marietta: Meglátásom szerint a szóbeli vizsgát megfelelően előkészítették, minden feltétel biztosítva volt a vizsga sikeres lebonyolításához. A bizottság egésze, a kérdező tanár kollégák az előírásoknak megfelelően, kellő pedagógiai tapasztalattal és szakértelemmel vizsgáztattak. A vizsga eredményes volt, minden jelölt sikeresen leérettségizett. A vizsga körülményei is megfelelőek voltak, a légkör, a kollégák egymást segítő munkája nagyban hozzájárult az eredményes vizsgáztatáshoz. III. / 7. Kompetenciamérés Az idén is gondot fordítottunk a kulcskompetenciák fejlesztésére, és leginkább a matematika és a magyar nyelv és irodalom szakos kollégák tervszerűen készítették fel a diákokat az országos mérésre. A tantestület a márciusi munkaértekezleten megismerkedett az eredményekkel és ebből levont tanúságokat felhasználták az idei mérés előkészítésénél. Már az elmúlt tanév tervszerű munkája is látszódik a javuló eredményekben. Az intézményi mérés értékelés átalakításában jelentős szerepet játszik a minőségirányítási csoport, a tantárgyi munkaközösségek. A 2009/2010. tanév mérés eredményei a fenntartó számára is hozzáférhetőek. Általános Iskola Mérés koordinátor: Borda Tamás Középiskola Mérés koordinátor: Pancsovai Gergely A teljes mérési eredmények a KIR honlapján találhatók. III. / 8. Továbbképzés A továbbképzési táblázatok a melléklet részét képezik. III. / 9. Egészségügyi ellátás Frischné Szeredai Emese, iskolai védőnő vezetésével megtörténtek a kötelező iskolai szűrések, melyben az iskolai gyermekorvosok, Dr. Kovács Éva (Rákóczi úti telephelyen) és Dr. Zsók Ildikó Julianna (Magyar úti telephelyen), valamint Dr Kerényi Csaba fogorvos is részt vettek. A szűrések mellett a védőnő rendszeresen figyelemmel kísérte a tanulók egészségügyi problémáit (rendszeres vérnyomásmérés, a szakorvosi vizsgálatok kérése), emellett felvilágosító előadásokat tartott a diákoknak az osztályfőnöki óra keretén belül. Mint a beszámoló elején már található, a szécsényi Egészségügyi Centrum is részt vesz az iskolai egészségügyi ellátásban (hallásvizsgálat). Az idei tanévben az általános iskolában két egészségnapot tartottunk, a középiskolában az intézményi innováció keretében egy Szer-telenül projektnapot, melynek lebonyolításában és szervezésében részt vett a Vöröskereszt szécsényi szervezete is. 23

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze SZOLNOK 2013. A helyi nevelési programot benyújtó intézmény: SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK GÉZENGÚZ

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 4334 Hodász, Széchenyi u. 1-3. sz. 44/350 377 44/550-062 INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2010. Készítette: Tóthné Darabánt Anikó Kiegészítésre került: 2010.

Részletesebben

Óvodavezetői munkaterv. 2015/2016. nevelési év

Óvodavezetői munkaterv. 2015/2016. nevelési év Iktatószám: Óvodavezetői munkaterv 2015/2016. nevelési év József Attila út 8-10 2252 OM: 037281 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A pedagógiai munka feltételrendszere... 3 1.1. Alapító okirat szerinti feladatellátás...

Részletesebben

Kapuvár Város Polgármestere 9330 Kapuvár Fő tér 1. Győr-Moson-Sopron megye (96) 596-001 e-mail: polgarmest er@ kapuvar.hu

Kapuvár Város Polgármestere 9330 Kapuvár Fő tér 1. Győr-Moson-Sopron megye (96) 596-001 e-mail: polgarmest er@ kapuvar.hu Kapuvár Város Polgármestere 9330 Kapuvár Fő tér 1. Győr-Moson-Sopron megye (96) 596-001 e-mail: polgarmest er@ kapuvar.hu. napirendi pont BESZÁMOLÓ KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULÁSAI KERETÉBEN VÉGZETT

Részletesebben

Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje 2015/2016. nevelési év Munkaterv

Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje 2015/2016. nevelési év Munkaterv Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje 2015/2016. nevelési év Munkaterv OM azonosító: 027488 Készítette: Katus Györgyné Kalocsa, 2015. október Iktatószám: 463/O/2015. Tartalom ÉVES ÓVODAI MUNKATERV 2015/2016...

Részletesebben

Csicsergő Napközi Otthonos Óvoda OM: 033033 Sülysáp Vasút utca 88.

Csicsergő Napközi Otthonos Óvoda OM: 033033 Sülysáp Vasút utca 88. Csicsergő Napközi Otthonos Óvoda OM: 033033 Sülysáp Vasút utca 88. Beszámoló 2014-2015. nevelési évről Készítette: Bálint Sándorné óvodavezető Beszámolóm elkészítéséhez felhasználtam a 2014/15-ös nevelési

Részletesebben

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja Budapest, 2015. augusztus 3. Buc-Horváth Gabriella óvodavezető 1 I. BEVEZETŐ 216/2011.(V.19.) ÖK. számú határozat alapján a 2011/2012. nevelési

Részletesebben

Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 3 I.1. A jogszabályi háttér... 3 I.2. Minıségpolitika... 4 I.3. Pedagógiai alapelveink...

Részletesebben

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 LEHEL UTCAI TAGÓVODA... 7 I. BEVEZETÉS... 8 II. GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP... 9 III. AZ ÓVODAI NEVELÉS FELADATAI... 10 IV. AZ ÓVODAI

Részletesebben

Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal

Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal Az intézmény 2009. szeptember 1.-i dátummal egyesítéssel jött létre a Speciális Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon, valamint a Margaréta Óvoda Igal és Tagóvodái,

Részletesebben

a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program

a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program Intézmény fenntartója: Semmelweis Egyetem Székhely: 1085 Budapest, Üllői út 26. Pedagógiai

Részletesebben

EGÉSZSÉG - KÖRNYEZET - HAGYOMÁNY

EGÉSZSÉG - KÖRNYEZET - HAGYOMÁNY A BUDAPEST XII. KERÜLET HEGYVIDÉKI ÖNKORMÁNYZAT NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA EGÉSZSÉG - KÖRNYEZET - HAGYOMÁNY NEVELÉSI PROGRAM /RÖVIDÍTETT VÁLTOZAT/ NEVELÉSÜNK ALAPJAI Hagyjátok megérni a gyermekkort a gyermekekben

Részletesebben

A kollégium pedagógiai programja. Tartalomjegyzék

A kollégium pedagógiai programja. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Bevezető.. 2 1. A kollégium működése...... 3 1.1. Személyi feltételek, elvárások.... 3 1.2. Tárgyi, környezeti feltételek, elvárások....... 4 2. A kollégiumi nevelés alapelvei és célkitűzései.......

Részletesebben

Többsincs Óvoda és Bölcsőde

Többsincs Óvoda és Bölcsőde Többsincs Óvoda és Bölcsőde 2194. Tura, Dózsa György utca 2. Telefon: 06 28 580 495 E-mail: tobbsincsovi@tura.hu OM azonosító: 201261 A T Ö B B S I N C S Ó V O D A É S B Ö L C S Ő D E Ó V O D A I P E D

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA. Módosítva 2015. szeptember 21.

BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA. Módosítva 2015. szeptember 21. BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA 2013 Módosítva 2015. szeptember 21. 1 Tartalomjegyzék 1. PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK... 3 2. A program célrendszere... 5 2.1. Alapvető

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési

Részletesebben

ÓVODAI MUNKATERVE 2015/2016. NEVELÉSI ÉVRE

ÓVODAI MUNKATERVE 2015/2016. NEVELÉSI ÉVRE Iktatószám: 508/2/2015. KŐBÁNYAI HÁRSLEVELŰ ÓVODA ÓVODAI MUNKATERVE 2015/2016. NEVELÉSI ÉVRE ANTALICS HAJNALKA óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK I. HELYZETELEMZÉS... 3 1. Személyi feltételek... 3 1.1. Adott

Részletesebben

PÁLYÁZAT OM 034501. A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA. Készítette: Gallina Ilona

PÁLYÁZAT OM 034501. A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA. Készítette: Gallina Ilona OM 034501 PÁLYÁZAT A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA Készítette: Gallina Ilona 1 2014. Alkossa meg a gyermek a tudást, ne készen kapja! A kész tudás szükségtelenné teszi, hogy

Részletesebben

MUNKATERV. OM azonosító: 034693. óvodavezető. Kispesti Hársfa Óvoda

MUNKATERV. OM azonosító: 034693. óvodavezető. Kispesti Hársfa Óvoda Kompetencia alapú oktatási program bevezetése Kispesten azonosító szám: TÁMOP-3.1.4.-09/1-2009-0018 Kispesti Hársfa Óvoda 1191 Bp. Eötvös u. 9. Tel./fax: 357-415 harsfa@ovoda.kispest.hu OM azonosító: 034693

Részletesebben

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)

Részletesebben

Szombathelyi Szivárvány Óvoda

Szombathelyi Szivárvány Óvoda Szombathelyi Szivárvány Óvoda OM: 036462 Epochális rendszerű pedagógiai programja TARTALOMJEGYZÉK BEKÖSZÖNTŐ 1. KÜLDETÉSNYILATKOZATUNK... 1. oldal 2. ÓVODÁNK BEMUTATÁSA... 2. oldal 2.1. Óvodánk személyi

Részletesebben

Keveháza Utcai Óvoda 034453 Pedagógiai Program 2013 19./2013.(08.30.)

Keveháza Utcai Óvoda 034453 Pedagógiai Program 2013 19./2013.(08.30.) Pedagógiai Program Keveháza Utcai Óvoda 1119 Budapest, Keveháza u. 4. Az intézmény OM azonosítója: Intézményvezető: 034453 Tóth Ildikó Legitimációs eljárás Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma: 19./2013.(08.30.)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2014

TÁJÉKOZTATÓ. Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2014 TÁJÉKOZTATÓ Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2014 Tárgy: Tájékoztató a 2014/2015. tanévkezdés tapasztalatairól, személyi és tárgyi feltételek alakulásáról Készítette: Mozgay Dóra Hétszínvirág

Részletesebben

Mender Andrea Mária intézményvezető Legitimációs eljárás Az érvényességet igazoló aláírások: Véleménynyilvánító: Véleménynyilvánító: fenntartó

Mender Andrea Mária intézményvezető Legitimációs eljárás Az érvényességet igazoló aláírások: Véleménynyilvánító: Véleménynyilvánító: fenntartó MUNKATERV 2015/2016 Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde 3170. Szécsény, Magyar út 13. Intézmény OM azonosítója: 202343 Készítette:.. Mender Andrea Mária intézményvezető Legitimációs eljárás Az érvényességet

Részletesebben

Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda

Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda 2011/2012 tanév Készült: a tagintézmény vezetők, a munkaközösség vezetők és az egyes szakterületek megbízottjainak értékelése alapján Bogyiszló, 2012.

Részletesebben

J Á T É K V A R Á Z S

J Á T É K V A R Á Z S KÖLCSEY UTCAI ÉS LIGETI SORI ÓVODA J Á T É K V A R Á Z S PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Békéscsaba JÁTÉKVARÁZS Pedagógiai Program Tartalom Az Óvoda adatai 4. Törvényi szabályozások....6. Alapelveink....7. I.

Részletesebben

S Ü N I Ó V O D Á K. 1126 Budapest XII. Németvölgyi út 29. 1126 Budapest XII. Orbánhegyi út 18. Tel/fax: 355-4994 OM: 034481

S Ü N I Ó V O D Á K. 1126 Budapest XII. Németvölgyi út 29. 1126 Budapest XII. Orbánhegyi út 18. Tel/fax: 355-4994 OM: 034481 S Ü N I Ó V O D Á K 1126 Budapest XII. Németvölgyi út 29. 1126 Budapest XII. Orbánhegyi út 18. Tel/fax: 355-4994 OM: 034481 SÜNI ÓVODÁK NEVELÉSI PROGRAM MONTESSORI ELEMEKKEL 2010 1 TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLÁS

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A KAZINCBARCIKAI ÖSSZEVONT ÓVODÁK MŰKÖDÉSÉRŐL

BESZÁMOLÓ A KAZINCBARCIKAI ÖSSZEVONT ÓVODÁK MŰKÖDÉSÉRŐL BESZÁMOLÓ A KAZINCBARCIKAI ÖSSZEVONT ÓVODÁK MŰKÖDÉSÉRŐL Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Illés Pálné intézményvezető Kazincbarcika, 2013. november 5. Horváthné Geleta Mária megbízott

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014.

DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. TARTALOMJEGYZÉK A PEDAGÓGIAI PROGRAM JOGSZABÁLYI HÁTTERE:... 3 A GYAKORLÓ ÓVODA ADATAI... 4 I. BEVEZETŐ... 7 II. GYERMEKKÉP... 8 1.

Részletesebben

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde 5520. Szeghalom Petıfi u 1 sz.

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde 5520. Szeghalom Petıfi u 1 sz. 1 1. BEVEZETÉS A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvényt módosító 2003. évi LXI. Törvény meghatározza minden közoktatási intézmény számára a minıségfejlesztési rendszer kiépítését és mőködtetését.

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Kazinczy Körúti Óvoda 2100 Gödöllő, Kazinczy krt. 3. OM azonosító: 032 707 Adószám: 16792501-1-13 MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Szerdi Ildikó óvodavezető Jóváhagyta: fenntartó Elfogadta: Alkalmazotti

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek!

PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek! PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek! Az intézmény OM azonosítója: 034454 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma: 1 / 2016. ( 03.01.)

Részletesebben

MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE. Pedagógia Program OM: 030796

MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE. Pedagógia Program OM: 030796 MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE Pedagógia Program OM: 030796 Derecske 2015. 1 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 2. TÖRVÉNYI HIVATKOZÁS... 5 3. AZ ÓVODA ADATAI... 6 4. HELYZETELEMZÉS... 8 4.1. TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETÜNK,

Részletesebben

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015.

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék Ellátandó célcsoport és ellátandó terület jellemzői... 6 A BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS CÉLJA, FELADATAI...

Részletesebben

Intézmény OM azonosítója: 030269

Intézmény OM azonosítója: 030269 KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Intézmény OM azonosítója: 030269 Intézményvezető: Nevelőtestületi

Részletesebben

Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv

Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv 2013.10. 1 Tartalom Helyzetelemzés 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munkaalapelvei, értékei,

Részletesebben

Beszámoló Az óvoda, bölcsőde szakmai munkájáról Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő Testületének

Beszámoló Az óvoda, bölcsőde szakmai munkájáról Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő Testületének DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI, BÖLCSÖDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149,20-770-7301 E-mail: devaovik @gmail.com OM azonosító:201936 EGYÜTT-ÉRTÜK

Részletesebben

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK 6.sz melléklet INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK 2015. Dr. Benczéné Csorba Margit főigazgató JÓ GYAKORLATOK A szolgáltatói szerephez rendelkezésre áll 18 innováció jó gyakorlat melyek az Educatio szolgáltatói

Részletesebben

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert /

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert / PEDAGÓGIAI PROGRAM Küldetésnyilatkozat óvárosában mőködı iskolánk nagy hagyományokra, jeles elıdökre tekinthet vissza. Büszkék vagyunk elıdeink munkájára, akik tevékenységükkel megalapozták és fenntartották

Részletesebben

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata

Részletesebben

Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: Általános Művelődési Központ Óvoda és Bölcsőde Intézményegységének beszámolója Tisztelt Képviselő-testület! Dévaványa Város

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA . tel/fax: 229-2359 XXII. KERÜLETI EGYESÍTETT ÓVODA TÜNDÉRKERT TAGÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA T a r t a l o m j e g y z é k B EVEZETÉ S... 4 1. HELYZETKÉP... 5 1.1. Az intézmény adatai...5 1.2. Az Egyesített

Részletesebben

Városi Óvoda 2012/2013. nevelési évének félévi értékelése

Városi Óvoda 2012/2013. nevelési évének félévi értékelése ÚJSZÁSZ VÁROSI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE 5052 Újszász, Bajcsy- Zs. út 16. OM 201859 Városi Óvoda 2012/2013. nevelési évének félévi értékelése 2013. február 15. 1. Törvényi háttér, működést szabályozó dokumentumok

Részletesebben

K É K V I R Á G MÓDOSÍTOTT ÓVODAI PROGRAM

K É K V I R Á G MÓDOSÍTOTT ÓVODAI PROGRAM K É K V I R Á G MÓDOSÍTOTT ÓVODAI PROGRAM ÉRVÉNYES: 1999. szept.1-től MÓDOSÍTVA: 2013. augusztus 31. KÉSZÜLT: Kőbányai Kékvirág Óvoda 1107. Budapest X. Kékvirág utca 5. Jóváhagyta: Béres Péterné óvodavezető

Részletesebben

Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése

Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése Zalalövői Napköziotthonos Óvoda 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése 2 Statisztikai adatok: Az intézmény megnevezése: Zalalövői Napköziotthonos Óvoda Férőhelyek száma: 112 Tanköteles korú gyermekek:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ I. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS

TÁJÉKOZTATÓ I. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS TÁJÉKOZTATÓ Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének 2012.szeptember 11-én 14 órakor tartandó ülésére, a Napközi otthonos Óvodában folyó nevelőmunkáról, gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

Nyitnikék Óvoda 3533 Miskolc, Andrássy út 53/a

Nyitnikék Óvoda 3533 Miskolc, Andrássy út 53/a Nyitnikék Óvoda 3533 Miskolc, Andrássy út 53/a Szivárvány Tagóvoda 3534 Miskolc, Kacsóh P. út 8. Vadász úti Tagóvoda 3518 Miskolc, Vadász u. 2. Helyi Pedagógiai Programja Miskolc, 2013. augusztus 15. OM:

Részletesebben

JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016

JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016 OM azonosító: 035770 JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.h Tartalomjegyzék 1. Az intézmény működési rendje a 2015 2016-os nevelési

Részletesebben

Tartalomjegyzék. ÓVODÁNK ADATAI... 2 1. Általános rész... 3

Tartalomjegyzék. ÓVODÁNK ADATAI... 2 1. Általános rész... 3 Tartalomjegyzék ÓVODÁNK ADATAI... 2 1. Általános rész... 3 1.1. Intézményünk rövid bemutatása minőségfejlesztés szempontjából... 3 1.2. Fenntartói minőségirányítási program intézményünkre vonatkozó elvárásai

Részletesebben

Tatabányai Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola Munkaterve.

Tatabányai Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola Munkaterve. Tatabányai Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola Munkaterve 2013/2014 tanév Készítette: Bacsó Ágnes igazgató Tartalomjegyzék: I. Éltes Mátyás

Részletesebben

MÉRKI SZIVÁRVÁNY ÓVODA, KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ PEDAGÓGIAI PROGRAMJA MÉRKI SZIVÁRVÁNY ÓVODA, KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁT

MÉRKI SZIVÁRVÁNY ÓVODA, KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ PEDAGÓGIAI PROGRAMJA MÉRKI SZIVÁRVÁNY ÓVODA, KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁT MÉRKI SZIVÁRVÁNY ÓVODA, KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalmazza: MÉRKI SZIVÁRVÁNY ÓVODA, KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁT PEDAGÓGIAI ELVEINK Ha a gyerekek toleráns légkörben

Részletesebben

Helyi Nevelési Programja

Helyi Nevelési Programja Miskolci Diósgyőri Óvoda, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Bulgárföldi Tagóvodája, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodája valamint a Miskolci Diósgyőri Óvoda Lorántffy Zsuzsanna Tagóvodája Helyi

Részletesebben

AI SZAKSZOLGÁLATA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. Tel.: (62) 572-090 Fax: (62) 572-091

AI SZAKSZOLGÁLATA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. Tel.: (62) 572-090 Fax: (62) 572-091 I. Helyzetelemzés: I.1.Alapelvek Az integrált oktatás a hagyományos oktatás szerves része, azzal alapvetően azonos tartalmú, azonos értékű továbbfejleszthető alapműveltséget biztosít. A NAT-ban megfogalmazott

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve A munkatervet készítette: Magyarfiné Kalmár Franciska igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés

Részletesebben

2.1. Minőségcélok 20 2.2. Jövőkép.21 2.3. Intézményünk szabályozott folyamatai 22

2.1. Minőségcélok 20 2.2. Jövőkép.21 2.3. Intézményünk szabályozott folyamatai 22 TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az intézmény bemutatása.. 6 1.2. Az intézmény minőségfejlesztési múltjának bemutatása... 8 1.3. A minőségügyi rendszer dokumentumainak felépítés. 10 1.4. A MIP-hez

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM JÁTÉKSZIGET Óvoda Szombathely, Győzelem u. 1/a MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Geositsné Gerencsér Lucia óvodavezető Fodor Imréné minőségügyi megbízott Minőségfejlesztési Kézikönyv Változat: 3 1.

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája HÁZIREND

Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája HÁZIREND Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 HÁZIREND Intézmény OM - azonosítója: 034394 Készítette: Plézerné Tósoki Anikó m.b.vezető Legitimációs eljárás - Az érvényességet

Részletesebben

XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodák Intézményi Minőségirányítási programja

XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodák Intézményi Minőségirányítási programja XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodák Intézményi Minőségirányítási programja Kautzky Lászlóné- Eo Igazgató Készítette Józanné Varga Rozália- Minőségfejlesztési TEAM vezető Intézményi minőségfejlesztési

Részletesebben

Pedagógiai Program 2014.

Pedagógiai Program 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az intézmény adatai 6. 2. A programmódosítás indokoltsága 6. 2. 1. Intézményi innovációs folyamatok 6. 2. 2. Partneri elvárások 7. 2. 3. Törvényi hivatkozások 7. 3. Helyzetelemzés 8.

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 1.oldal Küldetésnyilatkozat 2. oldal Óvodánk bemutatása... 3-4. oldal Gyermekkép, óvodakép 5-6. oldal Óvodánk irányítási és szervezeti felépítése 6-7.

Részletesebben

HÉTKÖZNAPI VARÁZSLATOK

HÉTKÖZNAPI VARÁZSLATOK HÉTKÖZNAPI VARÁZSLATOK Helyi kiegészítı pedagógiai program az Országos Közoktatási Minisztérium által minısített Hétköznapi varázslatok (Óvodai nevelés Freinet-elemekkel) címő programhoz Budapest, 2013.

Részletesebben

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOMJEGYZÉK Az óvoda adatai 4 1. BEVEZETŐ 6 1. 1. Programunk alapelve 7 1. 2 Kiindulási pontjaink 7 1. 3.Gyermekkép 7 1. 4. Óvodakép

Részletesebben

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O

Részletesebben

MUNKATERV 2015/2016.

MUNKATERV 2015/2016. Bogácsi Bagolyvár Óvoda 3412 Bogács, Alkotmány u. 52. MUNKATERV 2015/2016. Intézmény OM- azonosítója: 200640 Nevelőtestület nevében: Intézményvezető:.. Kásáné Szabó Erika Legitimációs eljárás Nagy Józsefné

Részletesebben

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENTENDRE 2013 Tartalom 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

Részletesebben

1239 Budapest, Grassalkovich út 297. Tel.: 287-3144 Fax: 289-0467 E-mail: napsugarovoda@t-online.hu OM azonosító: 034732 BESZÁMOLÓ

1239 Budapest, Grassalkovich út 297. Tel.: 287-3144 Fax: 289-0467 E-mail: napsugarovoda@t-online.hu OM azonosító: 034732 BESZÁMOLÓ BESZÁMOLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL Budapest, 2015.09.05. Óvodavezető Készítette: Hatosné Pásztor Gabriella BESZÁMOLÓ A 2014/15 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL 1. Személyi feltételek A 2014/2015-

Részletesebben

MESEVÁR ÓVODA Čuvarnica Čarobni Dvorac

MESEVÁR ÓVODA Čuvarnica Čarobni Dvorac MESEVÁR ÓVODA Čuvarnica Čarobni Dvorac PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM 036464 Szombathely, Gagarin út 10. 2013. TARTALOMJEGYZÉK Bevezető I. Az óvodai nevelésünk célja, feladata, rendszere, elvei 1.1. Gyermekkép,

Részletesebben

Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM

Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM TARTALOMJEGYZÉK Küldetésnyilatkozat 3 I. Bevezető 5 I.1. Óvodánk bemutatása 5 II. Gyermekképünk, Óvodaképünk 9 II.1. Gyermekképünk 9 II.2.

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 TARTALOM Bevezető 1. Az óvoda működését meghatározó és a szakmai dokumentumok 1.1. Az óvoda működését meghatározó jogszabályok 1.2. Szakmai dokumentumok

Részletesebben

A RÓZSA MAGÁNÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM: 201404. Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2

A RÓZSA MAGÁNÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM: 201404. Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2 A RÓZSA MAGÁNÓVODA OM: 201404 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2 TARTALOMJEGYZÉK A Rózsa Magánóvoda adatai 4 A pedagógiai program alapjául szolgáló jogszabályok,

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény pedagógiai programmal kapcsolatos rendelkezései, A nevelési-oktatási

Részletesebben

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalom BEKÖSZÖNŐ... 4 I.AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 Pedagógiai alapelveink...

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012) Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája

Részletesebben

GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 AZ ÓVODA ADATAI Név: GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA OM-azonosító: Székhelye: Százszorszép Óvoda

Részletesebben

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 3/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nevelőtestületi

Részletesebben

SZIVÁRVÁNY ÓVODA RÁCKEVE

SZIVÁRVÁNY ÓVODA RÁCKEVE SZIVÁRVÁNY ÓVODA RÁCKEVE TEVÉKENYSÉGKÖZPONTÚ ÓVODAI NEVELÉSI PROGRAMJA 2010. TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 1. Az óvoda adatai 2. Bemutatkozás 2.1. Általános ismertető 2.1.1. Az óvoda személyi feltételei 2.1.2.

Részletesebben

F ü z e s g y a r m a t i B ö l c s ő d e 5525 Füzesgyarmat, Mátyás utca 29. Tel. : (66) 491-182 e-mail: fgybolcsode@fuzestv.hu

F ü z e s g y a r m a t i B ö l c s ő d e 5525 Füzesgyarmat, Mátyás utca 29. Tel. : (66) 491-182 e-mail: fgybolcsode@fuzestv.hu F ü z e s g y a r m a t i B ö l c s ő d e 5525 Füzesgyarmat, Mátyás utca 29. Tel. : (66) 491-182 e-mail: fgybolcsode@fuzestv.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. április 28- án tartandó ülésére

Részletesebben

Pedagógiai Program 2015.

Pedagógiai Program 2015. Pedagógiai Program Készítette: Törő Krisztina közoktatási szakértő Elfogadta: Pálmajori Nefelejcs Óvoda Nevelőtestülete Jóváhagyta: Horváth Józsefné Intézményvezető 2015. Tartalom 1. Bevezetés 4. 1.1 Rólunk

Részletesebben

ÉVES MUNKATERV 2014 2015.

ÉVES MUNKATERV 2014 2015. Baptista Szeretetszolgálat KISÚJSZÁLLÁSI ÓVODÁJA 5310 KISÚJSZÁLLÁS Ifjúság u. 2. Pf.: 82. : 06 (59) 520-595 e-mail: kisujov@enternet.hu kisujovi@baptistaoktatas.hu www.kisujovi.hu ÉVES MUNKATERV 2014 2015.

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-22885/2010 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-22885/2010 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-22885/2010 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A Terney Béla Kollégium Pedagógiai

Részletesebben

HEVES VÁROSI KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY (HVKI) Körzeti Általános Tagiskola MUNKATERVE 2012/2013. tanév

HEVES VÁROSI KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY (HVKI) Körzeti Általános Tagiskola MUNKATERVE 2012/2013. tanév 1 HEVES VÁROSI KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY (HVKI) Körzeti Általános Tagiskola MUNKATERVE 2012/2013. tanév Készült:2012.szeptember 03. Készítette: Sándor Istvánné tagintézmény-vezető 2 BEVEZETŐ Mi vár a tanárokra

Részletesebben

JÁSZTELEKI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

JÁSZTELEKI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA JÁSZTELEKI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Módosította: a Jászteleki Százszorszép Óvoda Nevelőtestülete Tartalom Bevezető... 4 Óvodánk adatai... 6 Törvényi hivatkozások... 7 Helyzetelemzés... 8

Részletesebben

Az óvoda nevelési feladatai Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése.

Az óvoda nevelési feladatai Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Az óvoda nevelési célja A gyermeki személyiség tiszteletben tartásával a játék során, - az egyéni és életkori sajátosságok figyelembevételével - úgy alakítsuk, fejlesszük a gyermekek képességeit, hogy

Részletesebben

KISPATAK ÓVODA 2094 Nagykovácsi, Kaszáló utca 16-18. Tel., fax: 06-26/355-607 OM azonosító: 032939

KISPATAK ÓVODA 2094 Nagykovácsi, Kaszáló utca 16-18. Tel., fax: 06-26/355-607 OM azonosító: 032939 KISPATAK ÓVODA 2094 Nagykovácsi, Kaszáló utca 16-18. Tel., fa: 06-26/355-607 OM azonosító: 032939 Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Bencsik Mónika Polgármester Asszony részére Tárgy: A Kispatak Óvoda

Részletesebben

BRUNSZVIK TERÉZ BUDAVÁRI ÓVODÁK

BRUNSZVIK TERÉZ BUDAVÁRI ÓVODÁK BRUNSZVIK TERÉZ BUDAVÁRI ÓVODÁK Két dolgot adhatunk gyermekeinknek, gyökereket és szárnyakat. (Közmondás) A Budavári Önkormányzat a kerület három óvodaintézményének szervezeti átalakításával 2012- ben

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 2. A mővészetoktatási intézmény küldetése 5. oldal. 4. Az intézmény környezete, ebbıl adódó profilja 8. oldal

TARTALOMJEGYZÉK. 2. A mővészetoktatási intézmény küldetése 5. oldal. 4. Az intézmény környezete, ebbıl adódó profilja 8. oldal 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 5. oldal 1. Általános elvek 5. oldal 2. A mővészetoktatási intézmény küldetése 5. oldal 3. Az intézmény jogi státusza 6. oldal 4. Az intézmény környezete, ebbıl adódó profilja

Részletesebben

AZ ÓVODA JELLEMZŐ ADATAI

AZ ÓVODA JELLEMZŐ ADATAI JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről rendelkezése értelmében az óvodák Helyi Pedagógiai Programjuk alapján végzik szakmai munkájukat. A 2005-ben alapított Kazincbarcikai

Részletesebben

Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 3

Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 3 ha úgy érezzük, hogy valaki őszintén elfogad olyannak, amilyen vagyok, akkor máris hajlandó vagyok elmozdulni: elgondolkozni, hogyan szeretnék megváltozni, fejlődni, mássá válni, még inkább azzá, amivé

Részletesebben

KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4

KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 KOMLÓI EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 Székhely: 7300 Komló, Tompa Mihály u. 14. Tagintézmény:

Részletesebben

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 TARTALOM I. BEVEZETŐ... 4 II. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI... 4 2. A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉSSEL

Részletesebben

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program. Nagy Zoltán igazgató Tartalomjegyzék Bevezető... 6 1. Az iskola jogállása... 7 2. A nevelő munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai... 8 2.1.

Részletesebben

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 1 1.1. A pedagógiai program elkészítésére vonatkozó fontosabb új jogszabályok... 1 1.2. A pedagógiai

Részletesebben

Munkaterv. Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015. Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18.

Munkaterv. Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015. Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18. Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015 Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18. Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola 2014-2015-ös tanév A FELADATAINKAT

Részletesebben

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6 A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3 1.1. Az iskola adatai 3 1.2. Az iskola rövid története 4 1.3. Az oktató-nevelő munka személyi feltételei a 2008/2009. tanévben 5 1.4. Az oktató-nevelő munka

Részletesebben

MUNKATERV 2013/2014. Lıkösháza Községi Óvoda. OM azonosító:202230

MUNKATERV 2013/2014. Lıkösháza Községi Óvoda. OM azonosító:202230 Lıkösháza Községi Óvoda MUNKATERV 2013/2014 OM azonosító:202230 Cím: Lıkösháza Alapítók útja 20 sz. Elérhetıség: tel:66 244 085 e-mail:lokosiovi@freemail.hu Fenntartó: Lıkösháza Községi Önkormányzat Készítette:

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére 0 6. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fekete István Általános Iskola minıségirányítási programjának jóváhagyása Az elıterjesztést

Részletesebben

Vezetői éves munkaterve 2012/13. tanév Készítette: Czikkelyné Fodor Tünde

Vezetői éves munkaterve 2012/13. tanév Készítette: Czikkelyné Fodor Tünde Vezetői éves munkaterve 2012/13. tanév Készítette: Czikkelyné odor Tünde Nevelőtestületi elfogadás a záradékban 1 I. Bevezetés Kistérségi Óvoda alapító szerve, felügyeleti szerve, fenntartója: Gyomaendrőd

Részletesebben

Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda

Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda ének 2008-2009 tanév féléves beszámolója Intézményegység-vezető Nagyrábé, 2009. Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda ének 2008-2009 tanév féléves beszámolója Helyzetelemzés Óvodai gyermeklétszám alakulása

Részletesebben

Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat Hálózati Működési Szabályzat

Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat Hálózati Működési Szabályzat Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat Hálózati Működési Szabályzat A Szabályzat dokumentum, amely összefoglalja és rendszerezi a Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat (továbbiakban: Hálózat) ifjúsági

Részletesebben