Bánkuti Zsuzsanna Both Mária Csorba F. László Horányi Gábor. A megõrzött idõ

Átírás

1 Bánkuti Zsuzsanna Both Mária Csorba F. László Horányi Gábor A megõrzött idõ

2 Vekerdi László emlékére

3 Bánkuti Zsuzsanna Both Mária Csorba F. László Horányi Gábor A megõrzött idõ Természet Tudomány Történet III. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

4 A könyv kézirata a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült Lektorok: Gnädig Péter Kordos László Vida Gábor Bánkuti Zsuzsanna, Both Mária, Csorba F. László, Horányi Gábor, Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2011 Minden jog fenntartva. A mû egészének vagy bármely részének mechanikus, illetve elektronikus másolása, sokszorosítása, valamint információszolgáltató rendszerben való tárolása és továbbítása a Kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez kötött. ISBN Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. a Sanoma company Vevõszolgálat: info@ntk.hu Telefon: A kiadásért felel: Kiss János Tamás vezérigazgató Raktári szám: Felelõs szerkesztõ: Hernádi Katalin Mûszaki igazgató: Babicsné Vasvári Etelka Mûszaki szerkesztõ: Kiss Tamás Terjedelem: 67 (A/5) ív Elsõ kiadás, 2012

5 Tartalomjegyzék ELÕSZÓ XIX. TÖRTÉNELEM ÉS FILOZÓFIA A kor: folyam (történelem és filozófia) Természettudomány és történelem Történelem és eszkatológia Hanyatlás és újrakezdés: a fejlõdés dinamikája A Világszellem kibontakozása Ellentétek harca A kultúrák mint élõlények Evolúció és teológia Az Alfától az Ómegáig E kort nekem kell újjá teremteni Az egyén felelõssége A személyesség mint kapcsolat Isten, ember és történelem Alaklátás és értelemadás Történelem a történelemben: a tudománytörténet A pozitivizmus Kérdések a természethez Versengõ magyarázatok Tudományos forradalmak Programok vagy hagyományok? Történeti tudás és mûveltség Áltudományok vagy alternatívák? döntéshelyzetek a mindennapokban XX. A MEGSZELÍDÍTETT VÉLETLEN A termodinamika kialakulása Caloricum vagy eleven erõ a régi vita Az energiamegmaradás és a gázok állapotváltozásai Hõerõgépek A II. fõtétel A másik út a molekuláris hõelmélet A gázok állapotjelzõinek értelmezése A gázok energiája Statisztikus fizika A termodinamikai valószínûség Az entrópia statisztikus értelmezése Az atomok létezésének bizonyítékai Nem egyensúlyi rendszerek Zárt és nyílt rendszerek Folyamatok és formák Az élõlények Az élet termodinamikája Életjelenségek A kemoton Hierarchia és fejlõdés XXI. A RÉSZ ÉS AZ EGÉSZ Az atom szerkezete A Thomson-féle atommodell Rutherford atommodellje Elképzelések az atom szerkezetérõl a XX. század kezdetén A hatáskvantum felfedezése A hõmérsékleti sugárzás A hatáskvantum A fényelektromos jelenség Az atom belsõ rendje A színképvonalak A színképvonalak megismerése A hidrogén színképvonalainak rendszerezése Bohr atommodellje A modell felépítése Frank Hertz-kísérlet Részecske és hullám A kvatummechanikai modell A fény kettõs természete Az elektron kettõs természete A megfigyelõ szerepe A Schrödinger-egyenlet A határozatlansági reláció A komplementaritás elve Kvantummechanika és relativitáselmélet A kvantummechanika alkalmazásai Periódusos rendszer: fizika és kémia egysége A félvezetõk fizikája Sávszerkezet Szennyezéses félvezetõk Félvezetõ dióda Tranzisztorok A kvantummechanika gyógyászati alkalmazásai A pozitronemissziós tomográfia (PET) A mágneses rezonancia tomográf Kvantumszámítógép, kvantumteleportáció, kvantumkriptográfia

6 6 Tartalomjegyzék 6. Az atommag fizikája A proton és a neutron Tömegdefektus A cseppmodell Az antianyag A radioaktivitás A radioaktivitás felfedezése A radioaktív bomlások típusai A radioaktív bomlástörvény A mesterséges radioaktivitás Radioaktív kormeghatározás A maghasadás A maghasadás elve Az atombomba Az atomerõmûvek Magfúzió Csillagfény A hidrogénbomba A fúziós erõmûvek lehetõsége A Standard Modell A kvarkok világa Az alapvetõ kölcsönhatások A kvantumkromodinamika Egyesítési kísérletek A kvantumgravitáció hiányzó elmélete XXII. ÉLETTELEN MINTÁK A periódusos rendszer Mesterséges rendszerek Az elemek természetes rendszere A periódusos rendszer atomszerkezeti magyarázata Rendszám, izotópok A kvantumszámok A periodicitás A belsõ rend új magyarázata Az oktettszabály Több atom vonzásában Molekulák A datív kötés és egy új sav-bázis elmélet A molekulák alakja Hibridizáció, változó vegyérték Eltérõ erõsségû kötések Delokalizáció: a molekuláktól a fémekig Két elektron három centrum Átváltozó szerkezetek Az ónpestis története A szén három arca Intelligens anyagok A szerkezeti anyagoktól az intelligens anyagokig A nanorészecskék tudománya XXIII. ÖRÖKLÕDÉS ÉS VÁLTOZATOSSÁG (GENETIKA) A klasszikus genetika A genetika születése A gének matematikája Mendel szemléletmódja Öröklésmenetek Két tulajdonság független öröklõdése Génkölcsönhatások és tünetcsoportok Humángenetika Öröklõdõ betegségek, beltenyésztés A mennyiségi jellegek öröklése Galton eredményei A mendelisták és a biométerek vitája szintézis A hajlam öröklésének küszöbmodellje Sejtszintû genetika A kromószómák A kapcsoltság A kromoszómák felfedezése A mitózis A meiózis A kromoszómák változásai A rekombináció és a genetikai térképezés Kromoszóma-rendellenességek Molekuláris genetika Egy gén egy enzim Az örökítõanyag Fehérjék vagy nukleinsavak? Baktériumok átalakulása A vírusok A DNS szerkezete A megkettõzõdés A fehérjeszintézis A genetikai kód megfejtése Mutáció és modifikáció A mutációk keletkezése és sorsa Mutagén hatások A mutációk hatásai A modifikációk A génmûködés szabályozása Az operon A génmûködés szabályozása soksejtû szervezetben Az eukarióta génmûködés sajátságai A differenciálódás genetikája A genetikai program Differenciálódás Látható minták Engedelmes és lázadó sejtek A genom átformálása Az eugenika története

7 Tartalomjegyzék Az utópia Tragikus fejlemények Irányított beavatkozás: az elsõ kísérletek A genetikailag módosított lények (GMO) Géntechnológia a gyakorlatban Új utakon: a genomika XXIV. ÉLETCIKLUSOK Szaporodásformák Ivartalan szaporodás Ivartalan folyamatok a természetben Ivartalan szaporítás A nemiség formái az élõvilágban Az ivaros folyamat A növényi szexualitás fölismerése Az ivari különbségek háttere A növények életciklusai Ivarsejtek egy csöpp vízben Megtermékenyítés a virág mélyén A gombák életciklusai Az állatok életciklusai A baktériumok ivaros folyamatai Az ember szaporodása A nemi jellegek Az ivarszervek hormonjai A hormonális szabályozás tengelye Ivari kromoszómák Másodlagos és harmadlagos nemi jellegek A férfi nemi szervek és mûködésük A nõi nemi szervek és mûködésük A nõi nemi szervek A nõi nemi mûködések szabályozása Az emberi élet szakaszai A születés elõtti élet A formák kibontakozása A múlt emlékei A magzat élete A születés utáni élet kezdete és vége Amit az újszülött érzékel és gondol Az elsõ életév fejleményei Az értelemadás kibontakozása Sejtszintû öregedés és az örök ifjúság A szervezet öregedése A halál Döntés az életrõl Családtervezés: az élet kezdete Eutanázia: az élet lehetséges vége? Betegségek: döntés és információ XXV. A KÕZETBUROK (GEOLÓGIAI EVOLÚCIÓ) Az elsõ újkori lépések Kircher geokozmosza A földtani idõ fölfedezése A Földet formáló erõk A werneri iskola Hutton Föld-masinája A földfelszín forradalmai A geológia kibontakozása Korokat jelzõ fosszíliák A jelen kulcs a múlthoz Hegységek formálódása Az izosztázia jelensége Változatlan óceánok, felgyûrõdõ hegységek Hegyláncok a zsugorodó Földön Izotópokkal mért földtani idõ Felszínformák életciklusa Vándorló kontinensek, kinyíló óceánok Kontinensek vándorúton Wegener elmélete A kontinensvándorlás elméletének utóélete Új geokozmosz A mélység körvonalai Rengéshullámok nyomán A Föld belsõ övei Az óceáni kéreg születése A lemeztektonika Az elmélet alapelvei Tûzhányók a lemezhatárokon Ütközõ lemezek gyarapodó szárazulatok Eltolódó lemezszegélyek A szárazföldek újjászületése A geodinamika XXVI. EGYÜTTÉLÉS (SZÜNBIOLÓGIA, ÖKOLÓGIA) Az ökológia Szervezettség és harmónia A korlátozottság Az ökológiai környezet Az ökológiai jelzés (indikáció) Az ökológiai tér (niche) Populációk kölcsönhatásai A versengés és a Gauze-elv Szimbiózis és asztalközösség Élõsködés és táplálkozás Kölcsönhatások rendszere Térbeli mintázatok Listák, élõhelyek, tájak

8 8 Tartalomjegyzék A tájkép mint jel Fajösszetétel és area A populációk Mi a populáció? A populáció határa és nagysága A populáció térbeli mintázata A társulások A társulástan születése A társulások jellemzõi A Kárpát-medence életközösségei Hazánk természetes növénytakarója Zonális erdõtípusok Nem zonális erdõk Vízi életközösségek Gyepek sziken, homokon, sziklán Ember által fönntartott életközösségek Idõbeli mintázatok Populációdinamika A dinamikus szemléletmód Növekedési modellek A szaporodási stratégiák és a viselkedés A populációs kölcsönhatások dinamikája Hiúzok és nyulak Modell és valóság Társulásdinamika Ciklikus változások: aszpektusok A szukcesszió A szukcesszió eredménye Emberi hatások Megtartás és benépesítés: evolúciós léptékû változások Anyagforgalom és energiaáramlás Energiaáramlás A produkcióbiológia A tömegviszonyok Az energiaáramlás általános jellemzõi Anyagforgalom A ciklikus anyagforgalom jellemzõi A szén, oxigén és hidrogén körforgása A nitrogén körforgása A kén és a foszfor körforgása Fémek körforgása Gaia, az élõ bolygó A Föld és bolygótestvéreink A Százszorszép bolygó: modell és valóság Környezetvédelem A közlegelõk tragédiája Ökológia és ökonómia Fenntartható fejlõdés és alternatív közgazdaságtan Az ökológiai lábnyom Túl az ökológián: ökofilozófia Legyenek-e a fáknak jogaik? A mélyökológia Etika, vallás és ökológia XXVII. KIBONTAKOZÁS (AZ EVOLÚCIÓS GONDOLAT A BIOLÓGIÁBAN) Fixizmus és transzformizmus küzdelme A formák állandósága Az õsképek A katasztrófaelmélet Az órásmester metaforája A formák átváltozásai A fokozatos átmenetek tana A formációk (Humboldt) A szükséglet szerveket teremt: Lamarck A darwinizmus Darwin élete és tanítása Érvek és problémák Az õsmaradványok Gyakorlati tapasztalatok Anatómiai és embriológiai érvek Biokémiai és etológiai törzsfák A darwinizmus utóélete Félreértések és visszaélések A darwinizmus hiányosságai Az evolúció genetikája Az ideális populáció A Hardy Weinberg-modell Az ideális populáció feltételei Gyakoriságszámítások ideális populációban Az egyensúly megbomlása A szelekció és típusai Szelektív párválasztás Ki- és bevándorlás Genetikai sodródás Szintézis summa Fajok keletkezése Az adaptív táj A semleges evolúció hipotézise Irányulás vagy sodródás? A társas viselkedés evolúciója (szociobiológia) A társas viselkedés jellemzõi Önzetlenség a csoporton belül Agresszivitás és önzetlenség A csoportszelekciós magyarázat A rokonszelekciós magyarázat Kölcsönösség és erkölcs Az evolúció szintjei Génszintû evolúció ( az önzõ gén )

9 Tartalomjegyzék Koevolúció A koevolúció fogalma A parazitizmustól a kölcsönös elõnyökig Koevolúció és szexualitás Szintek evolúciója Az önszervezõdés Egymásra épülõ szintek XXVIII. CSILLAGFEJLÕDÉS A Naprendszer A Naprendszer fölfedezése Tudásunk forrásai Ûrszondák és ûrhajósok A Naprendszer fölépítése Bolygótestvéreink Az óriásbolygók Törpebolygók Földünk és holdja Meteorok, üstökösök A Naprendszer keletkezése Csillagunk, a Nap A csillagok világa A Tejútrendszer fölfedezése Galaxisok A csillagok állapothatározói A csillagok élete A fekete lyuk Kozmológia Az éjjeli sötétség és a világ vége Az õsrobbanás A kezdet üzenete Kozmikus evolúció Teremtés és õsrobbanás Az emberarcú kozmosz A speciális relativitáselmélet A relativitás elve A Michelson Morley-kísérlet A kísérlet elve Az interferométer A fénysebesség mint határsebesség és a newtoni dinamika A sebességek összeadásának nehézségei Az idõ és távolság a speciális relativitáselméletben Az órák szinkronizálása Múlt, jelen, jövõ A távolság relativitása Lorentz-transzformáció Relativisztikus ûrutazás Relativisztikus dinamika A téridõ szerkezete Az általános relativitáselmélet XXIX. AZ ÉLET TÖRTÉNETE Élõ és élettelen határán Kémiai evolúció A világûr molekulái Az õslégkör Építõkõ-szintézis Óriásmolekulák képzõdése Nyomkeresés Táplálkozó cseppek Versengõ és együttmûködõ reakciók Az élet keletkezése Õs- és elõidõ A prokarióták tengere Az eukarióta sejt kialakulása A csupasz membrán elõnyei A sejtszervecskék eredete Az öt világ kibontakozása Nemzedékváltakozás és szexualitás Soksejtûvé válás Az õsi soksejtûek Sejtek sokfélesége (differenciálódás) Az ó- és középidõ (paleo- és mezozoikum) eseményei Az óceánok benépesítése A kambrium forradalma A szárazföldek benépesítése Harasztok birodalma Virágok és rovarok A gerincesek partraszállása Az õshüllõk virágkora Kihalások és újrakezdések Az újidõ A földfelszín története A jégkorszakok Fajok vándorlása Sztyeppék, tundrák, hegyvidékek Az emlõsök elterjedése Az emlõsök kialakulása Erszényesek és méhlepényesek Az ember származása Biológiai és kulturális evolúció A csoportot összetartó erõk Idegengyûlölet és együttmûködés Szabályteremtés és szabálykövetés Az emberlakta Föld A Föld átformálása Nemesítés, tenyésztés Élõsködõk, járványok Természetrombolás és természetvédelem A pusztító ember A természetvédelem kezdetei Fajok védelme Területek védelme A sokféleség védelme

10 10 Tartalomjegyzék 5.3. A Kárpát-medence történeti ökológiája Megjelenik az ember Víz és ember Erdõk régen és ma XXX. TÁVLATOK Jósolható-e a jövõ? Laplace vak démona A számítógép és a kiszámíthatóság Megismételhetetlen rend: a káosz A káosz tengere és a stabilitás szigetei Tört dimenziók: fraktálok Az értelem keresése Természetes és mesterséges intelligencia A távoli értelem keresése Fölismerhetõ-e a tervezettség? A modernitás végnapjai A Föld és az ember Városok Energiakrízis Autonóm ház és autonóm közösségek A fogyasztói létformától az egészségig A FELHASZNÁLT KÉPEK FORRÁSA TÁRGYMUTATÓ

11 Mivel a tudás sohasem végleges, fölmerül az emberben a gyanú, vajon nem tévedés-e az, amit a sok negatív tapasztalat alapján»tudásnak«minõsítünk? Ez a kételkedés a tudás igazában már önmagában is majdnem visszatérés a megtagadott hithez. Bár a teljes visszatérés a hithez annak számára, aki megízlelte a tudás gyümölcseit, nem lehetséges. Hiszen a tudás éppen a hitben való kétkedéssel kezdõdik. Tudással nem igazolható a hit. Ezért az ember sorsa csak állandó ingadozás lehet a tudás és a hit között. Ha élni és tökéletesedni akar az ember a kitûzött, de a végtelenbe veszõ, s ezért soha el nem érhetõ, csak közelíthetõ cél felé, akkor hallgatnia kell arra az»égi szózatra«is, mely értelemmel nem igazolható ugyan, de ami egyedül tarthatja életben az embert. Szabó Árpád: Az ember tragédiája (Magyarság irodalom és filozófia. Societas Philosophia Classica, 1994) Köszönetet mondunk önzetlen és segítõ észrevételeikért Bartha Sándornak (MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót), Cserzõ Miklósnak (SOTE), Ertsey Attilának (KÖR Építész Stúdió), Hevesi Attilának (Miskolci Egyetem), Horváth Andrásnak (MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót), Horváth Ferencnek (ELTE), Karátson Dávidnak (ELTE), Kiss Jánosnak (ELTE), Lenkei Irénnek, Murányi Tibornak (Piarista Gimnázium, Vác), Németh Magdának, Pléh Csabának (BME), Puskás Attilának (PPKE Hittudományi Kar), Szalay Lucának (ELTE), Szilágyiné Szemkeõ Juditnak, Tasi Istvánnak (Védikus Tudományok Kutatóközpontja), Zemplén Gábornak (BME). Kutatásunkat támogatta a HIPST (History and Philosophy in Science Teaching) program.

12 ELÕSZÓ Kinek szól ez a könyvsorozat? Háromrészes sorozatunk utolsó kötetét tartja kezében az Olvasó. Célunk a természettudományokat formáló fõbb kutatási programok, paradigmák fölvázolása volt, melyek megmutatják az egyes tudományágak belsõ rendjét és a köztük történetileg kiépülõ kapcsolatokat is. A történetiségben elsõsorban a kutatás-kérdezés módszereinek sokféleségét, tehát nem avuló, mindig új kérdésekre ösztönzõ erõt látunk. Könyvsorozatunk egyedülálló abból a szempontból, hogy lehetõvé teszi az egyes tudományágak önálló tanulását, segítséget ad tanításukhoz, miközben az utalások és gondolatébresztõ kérdések segítségével a diszciplínák egymásra épülését is jelzi. Olvasható tankönyvként, tanári segédkönyvként, ismeretterjesztõ kézikönyvként, de láthatunk benne utalásokkal átszõtt regényt is, melynek fõhõse a gondolkodó, értelmet keresõ ember. A szerzõk arra törekedtek, hogy az egymással sokszor szemben álló vagy egymást kiegészítõ nézeteket, elméleteket elfogulatlanul ismertessék, az olvasóra bízva a mérlegelés izgalmas feladatát. Ez kapcsolja könyvünket a mindennapok problémáihoz is, ahol döntéseinkkel néha szó szerint is a bõrünket visszük vásárra. A könyv szereplõihez hasonlóan a szerzõk is elkötelezetten hisznek a természettudományok fontosságában. Hisznek a rajtunk kívül álló és minket is alkotó világ rendezettségében, megismerhetõségében, és bíznak megõrizhetõségében. Áttekintés: Mirõl olvashatunk ebben a könyvben? Az elsõ kötet (Források) az európai természettudomány születését mutatta be, a második kötet (A kísérletezõ ember) a természetet és benne az önmagát vizsgáló egyént. A zárókötet fõ motívuma a modern tudomány két nagy témája: a sokaság és a történetiség. Az elmúlt század tudománya a törvényeket valamilyen sokaság alkotóinak közös viselkedésében kereste legyenek azok atomok, gének, egyedek, fajok vagy csillagok. Az okság magyarázó szerepét a valószínûség és az eloszlások elemzése vette át. A történetiség, a folyamatok egyszeriségére, megismételhetetlenségére utal. Az idõ nyila a XIX XX. század tudományában végleg egyirányúvá vált: nemcsak egyedi életünket, de a fajokat, a kõzeteket, az élõlényegyütteseket, a kémiai elemeket, a csillagokat és az univerzumot is történeti, idõben kibontakozó jelenségként írták le. A sokaság az ismétlõdések szinte végtelen lehetõségét kínálja, a történetiség mindent egyszeriként lát. A modern tudomány e két látásmód összekapcsolására tett kísérlet. Sikere vagy kudarca közvetlenül hat boldogulásunkra, hiszen próbálkozásaink sokaságából áll össze egyszeri jövõnk. A megoldást a funkciók és az értelem újrafölismerésében kereshetjük, hiszen a véletlenek sokaságát ez kapcsolja harmonikus egésszé a kibontakozás történeti folyamatában. Ez a tudás olyan világkép alapja lehet, amely megtartja a tudomány leíró módszereit és magyarázó erejét, de megtalálja az így leírt folyamatok és formák szerepét is a természet egészében. Ez a célkitûzés alighanem egyidõs az emberrel. Kultúránk, benne a tudományok története az értelmet keresõ vagy tagadó ihletett vagy elvetélt próbálkozások sokasága, a sámándobok rajzaitól a katedrálisok támpillérrendszerén és Kepler bolygótörvényein át saját értelmünk gépi utánzásáig és Gaia modern mítoszáig. Korunk a környezetet, testi és szellemi egészségünket próbára tevõ válság állapota. A krízis átbillenési pontot jelent, annak fölismerését, hogy jelenlegi életmódunk már rövid távon sem tartható fenn. Bölcsességet és történeti tudást igényel az értékes hagyományok és az önpusztító szokások közti különbségtétel. A nyugati természettudomány már megmutatta erejét: hatékonyságát. Személyes döntéseinken is múlik, hogy ezt az erõt milyen célra használjuk fel. Verõce, augusztus 21. A szerzõk

13 XIX. TÖRTÉNELEM ÉS FILOZÓFIA

14 LUCIFER A bûnös önmaga a gyõzelem, Mely szerteszór, száz érdeket növel. A vész, mely összehoz, mártírt teremt, Erõt ád; ott van az eretnekekkel. ÁDÁM Valóban, elhajítnám kardomat, És visszamennék éjszaki honomba, Hol még az õs erdõk árnyékiban A férfibecs, a tiszta egyszerûség Dacol e sima kornak mérgivel, Ha titkos szó nem súgná szüntelen, Hogy e kort nekem kell újjá teremteni. LUCIFER Hiú törekvés! Mert egyént soh sem Hozandsz érvényre a kor ellenében: A kor folyam, mely visz, vagy elmerít, Uszója, nem vezére az egyén. Kiket nagyoknak mond a krónika Mindaz, ki hat, megérté századát, De nem szülé az új fogalmakat. Nem a kakas szavára kezd viradni, De a kakas kiált, merthogy virad. Madách: Az ember tragédiája. Hetedik szín Dante és Vergilius szobra (Budapest) Az Isteni Színjáték szerzõje ókori vezetõt választott útján. Múltunk megismerése ugyan nem mutatja meg jövõnket, de hozzásegít a jelen megértéséhez. Az európai filozófusok a történelmet, majd a gondolkodás és a tudományok történetét is evolúcióként, a lehetõségek kibontakozásaként értelmezték.

15 1. A kor: folyam (történelem és filozófia) 1.1. Természettudomány és történelem Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hová tartunk? Mivel múlt, jelen és jövõ összefüggenek, e három kérdés elválaszthatatlan egymástól. Igaz ez egyéni életutunkra, de szûkebb vagy tágabb közösségünk történelmére is. Életutunk és a történelem is folyamat, ám nem minden folyamat történelmi. Sok közülük periodikus: ismétlõdik vagy megismételhetõ. Ilyen a napszakok váltakozása, a megpendített húr rezgése vagy szívverésünk. Más folyamatok egy irányban zajlanak, visszafordíthatatlanok (tûzhányók kitörése, gyermekek növekedése). Bár kísérletileg többnyire nem vizsgálhatók, ám ezeket is belsõ rend, szabályszerûség jellemzi, így a természettudomány vállalkozhat leírásukra és magyarázatukra. A természetben zajló, összefüggõ és egyirányú folyamatok megnevezésére a XIX. századtól az evolúció (kibontakozás) szó vált elfogadottá. Az evolúciós folyamatok közt különleges helyzetû saját történetünk, az emberi történelem. A történelem ugyan természeti környezetben zajlik, ám meghatározó eseményei többnyire emberi döntések: a történelem alanya az ember. A történész nem várhatja meg a történelem végét, kísérleteket sem végezhet, hogy így különítse el a rá ható erõket. Ugyanakkor sokféle tárgyi és írásos emlék segíti abban, hogy megérthesse elõdei helyzetét és döntéseit. A történettudományok és társadalomtudományok irányzatai részben eltérõ módszereik miatt különültek el a természettudományoktól. A különbségek ellenére mindig voltak olyanok, akik a két terület közt a kapcsolódási pontokat keresték. Hiszen a természettudományok is az emberi kultúra részei, így maguk is a történelemben bontakoztak ki. Másrészt a történelem sem a semmiben, hanem a természetben zajlik. Legtöbb döntésünk ezért természettudományos tudást és történelmi érzékenységet is igényel. Augustinus az idõrõl V.3. csillagászati idõegységek II.2. rezgések XIV.2. egyedfejlõdés XIII.3.5.; XXIV. EVOLÚCIÓ, TÖRTÉNELEM biológiai evolúció XXVII.; XXIX. csillagászati evolúció XXVIII. geológiai evolúció XXV. történeti ökológia XXIX.5. döntések hatása a káoszelméletben XXX.1. a) b) c) 1. ábra a) Az ingamozgás (ideális esetben) periodikus folyamat. Szabályait a fizika írja le. b) A hegyek eróziója egyirányú folyamat. Szabályszerûségeit a geológia kutatja. A képen a Somló hegy látható. Az egykori bazaltvulkán környékérõl a szél hordta el a lazább kõzetrétegeket. c) Széchenyi István gróf egyévi jövedelmét ajánlja föl az Akadémia létrehozására. Dombormû a Magyar Tudományos Akadémia falán. A történelem emberi döntéseken alapuló egyirányú folyamat. Törvényszerûségeit számos társadalomtudomány vizsgálja.

16 16 XIX. 1. A kor: folyam (történelem és filozófia) 1.2. Történelem és eszkatológia teleológia III.9.1. az idõ iránya (skolasztika) V.3. az idõ iránya (termodinamika) XX.1.4. a világ kormányzása (Aquinói Tamás) V.5.4. FOLYAMATOS TEREMTÉS atomizált idõ V.4.2. teljesség és hiányosság V.2.4. AZ IDÕK TELJESSÉGE transzcendencia V.2.2. döntés kaotikus rendszerben XXX.1.3. TÖRTÉNETFILOZÓFIA 2. ábra. Fiorei Joachim (Joachino da Fiore) ( ) A Biblia próféciái alapján három nagy történeti korszakot vélt fölismerni az emberi történelemben: az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekét. Az Atya korszaka a teremtéstõl Jézus születéséig tartott, a Fiúé 1260-ban teljesedik be, és átadja helyét a Szentlélek korának, mely Krisztus újbóli eljöveteléig fog tartani. Joachim nemcsak kortársaira, például a kibontakozó ferences mozgalomra gyakorolt nagy hatást, hanem Vico, Schelling és Hegel tanításán keresztül a mai filozófiai gondolkodásra is. A történetiség látásmódja maga is a történelemben alakult ki: a három nagy monoteista vallás szellemi öröksége. Mindhárom irányzat tanítása szerint véges világban élünk, mely a teremtéssel vette kezdetét, és az idõk beteljesedése felé tart. E szemléletet elfogadva az idõ egyirányú és visszafordíthatatlan, az idõben lezajló változások pedig célra irányulók (teleologikusak). Kérdés, hogy ki és miként irányítja a történelem folyamatát. A skolasztika tudósai megkülönböztették a Teremtõ és az ember szempontjait. Az ember szemszögébõl Isten teremtett, fenntart és igazgat mindent, azaz tevékenysége nem korlátozódik egy vagy néhány pillanatra, hanem folyamatosan jelenvaló, õ tartja létében a világot. Isteni szemszögbõl a teremtés fölötte áll az idõnek, hiszen az idõt is a teremtés hozta létre. Aquinói Tamás szerint: A dolgok Isten általi fenntartása nem új tevékenység által történik, hanem azon tevékenység folytatása által, amely a létet ajándékozza, azaz olyan tevékenység által, mely mozgás és idõ nélküli. (Summa theologiae) Úgy is fogalmazhatunk, hogy a teremtés nem fejezõdött be, hanem folyamatos (creatio continua). A végpont (görögül eszkathón, végsõ dolog ) a kezdethez hasonló kérdéseket vet föl. Ez az állapot egyik vallásban sem megsemmisülést jelent, inkább kiteljesedést, átváltozást, az idõ megszûnését. A zsidó várakozás szerint a Messiás olyan államot és társadalmat hoz létre, melyben nem lesz hiány, gyûlölet vagy háború, s ezzel megszûnnek a történelmet mozgásban tartó erõk. A Krisztust követõk szerint a Messiás Jézus Krisztus személyében érkezett el, aki születésével, halálával és föltámadásával hozta el az idõk teljességét. (E szemléletet tükrözi a nyugati idõszámítás kezdõpontja is.) Jézus országa azonban szavai szerint nem e földrõl való, transzcendens. Sem a földi ( evilági ) történelem, sem a szenvedés nem szûnt meg, az események azonban követõi szemében új értelmet nyertek. A történelem eszerint alkalmat teremt a jó és rossz döntésekre, és megmutatja azok következményeit is. Tetteink alakítják is a történelmet: az egyirányú idõbõl következik az egyén cselekvési szabadsága és felelõssége. A következmények azonban csak lépésrõl lépésre bontakoznak ki, teljességük nem látható át. Ezért hiábavaló azon töprengeni, hogy az eszkathónt, a végállapotot melyik konkrét idõpontban érjük el. Már Pál apostol és Augustinus is óvtak attól, hogy a Messiás második eljövetelét egy bizonyos évben (például 1000-ben vagy 2000-ben) várják. Az intelmek ellenére több gondolkodó idõrõl idõre megkísérelte, hogy az adott történelmi helyzetre alkalmazza a Biblia próféciáit, s így megjósolja a világvége várható dátumát. Baljós jelek mindig akadtak (üstökösök, pestisjárvány, kegyetlen uralkodók), ám a jósolt vég nem következett be. A tapasztalatok ellenére e messianisztikus mozgalmak népszerûsége nem csökkent. Hátterükben az az elképzelés állt, hogy a történelem menetét Isten akarata irányítja egy valós, történeti idõben bekövetkezõ végpont felé, mely talán kiszámítható, sõt eljövetele elõ is mozdítható. A történelem törvényszerûségei e szemléletmód szerint éppúgy tanulmányozhatók és földeríthetõk, mint a természeti világé. A történetfilozófia a történelemben föllelhetõ szabályszerûségek és a történelmet irányító erõk megismerését tûzte ki célul.

17 XIX Hanyatlás és újrakezdés: a fejlõdés dinamikája Hanyatlás és újrakezdés: a fejlõdés dinamikája Õsi elképzelés szerint az emberi történelem voltaképpen hanyatlás, mely a teremtés tökéletességével kezdõdik és a nép (törzs, birodalom, kultúra) pusztulásával ér véget. Az idõ mintegy elhasználódik, ami ellen a rítusok nyújtanak védelmet: ezek során a közösség újra meg újra visszatér a profán idõbõl a szent idõbe, a megújulás állapotába. Ez az idõfelfogás Mircea Eliade szavaival az örök visszatérés mítosza az egyirányú idõ elfogadásával háttérbe szorult, ám ma is él például a rendszeresen megtartott ünnepi szokásainkban. Az írók és filozófusok által emlegetett boldog aranykor akárcsak a bibliai Édenkert leírása szintén azt az õsi, teljes állapotot jeleníti meg, mely ugyan elveszett, de emléke befolyásolja mai céljainkat is. szent és profán idõ I.1. ÖRÖK KÖRFORGÁS rítusok I.1. Édenkert és ökológia XVI.6.; XXX.3. Vergiliusz vagy hát s ajkadról omla ama hatalmas ének égi víze? feleltem s szégyen szállt a homlokomra. Ó, minden költõk dicsõsége, dísze, Ki könyved oly buzgón szereti régen, Legyen most kegyedben némi része. Mesterem, mintaképem vagy te nékem, te vagy csupán, kitõl örökbe kaptam a zengzetes szót, mely ma büszkeségem. Dante: Isteni színjáték, I. ének (Babits Mihály fordítása) A reneszánsz gondolkodói fõként Itáliában új módon fogalmazták meg a hanyatlás és fejlõdés kérdését. Ekkor vált szélesebb körben is ismertté sok ókori szerzõ mûve, melyeket csodáltak és felülmúlhatatlannak tartottak, míg a rákövetkezõ középkort barbárnak és sötétnek látták. Úgy vélték, ha meghaladni nem is lehet az ókori szerzõket, megértésükkel és követésükkel újjászülethet a görög-római aranykor. Maga a reneszánsz szó (rinascimento olaszul újjászületés) is ezt a szemléletet tükrözi. A züllöttnek látott jelenbõl a vallási mozgalmak is a múlthoz, az õskeresztény és patrisztikus hagyományokhoz fordultak a megújulás reményében. A XIV XVI. század gondolkodói tehát úgy látták, hogy a történelemnek, a civilizációknak lehetnek fölemelkedõ és hanyatló szakaszai. Ezt az elképzelést erõsítették a földrajzi felfedezések. Az európai hódítók a világ távoli tájain különbözõ fejlõdési stádiumban levõ társadalmakkal találkoztak, s közülük néhány látványosan omlott össze pár év alatt (azték és inka birodalom). A fejlõdések és hanyatlások sorát az olasz Giambattista Vico illesztette az egyirányú idõ keretei közé, megalkotva így az elsõ nagy történelemfilozófiai rendszert. Vico kiindulópontja a kor más gondolkodóihoz hasonlóan az, hogy létezik Gondviselés, más szóval az emberi sorsokat és az egész történelmet is Isten akarata irányítja. Isten azonban Vico szerint mindig közvetett úton hat. A történelem alakításában Isten eszköze az ember, ezért az is joggal állítható, hogy a történelem közvetlenül az ember alkotása. Egy alkotást mindig az alkotója ismer legjobban. Mivel a természetet nem ember alkotta, a történelmet viszont igen, ezért Vico szerint nemcsak hogy lehetséges 3. ábra. Dante és Vergilius szobra Budapesten ÚJJÁSZÜLETÉS az ókori örökség újrafelfedezése V.5.1. reformáció V ábra. Giambattista Vico ( ) olasz történész, filozófus szobra Nápolyban Eseménytelen életének fõ állomása Az Új tudomány (Scienza Nuova) címû mûvének kiadása (1725). Noha közvetlen hatása e könyvnek alig volt, sok késõbbi Hegelt, Herdert és Marxot megelõlegezõ történeti gondolat gyökerét lelhetjük föl benne. utat tévesztett civilizációk XIX.1.6.; XXIX.5. a lét csírái (Augustinus) V.3.1.

18 18 XIX. 1. A kor: folyam (történelem és filozófia) REJTÕZKÖDÕ ISTEN az úgynevezett rossz (az agresszió) Lorenz szerint XVI.4.5. mágia I.3. FÖLLENDÜLÉS ÉS VISSZATÉRÉS történelmi tudás, hanem ez az egyetlen biztos ismeretünk, az Új tudomány alapja. Az Új tudománynak meg kell mutatnia és igazolnia kell a Gondviselés történeti tényét, azoknak a törvényeknek a történetévé kell lennie, amelyeket anélkül, hogy az emberek észrevették vagy akarták volna, s gyakran az emberek tervei ellenére a Gondviselés adott az emberi nem nagy közösségének írja Vico az Új tudományban. Isten tehát mintegy elrejtõzik a történelemben, nem természetfölötti eseményekben nyilvánul meg, hanem abban, hogy a sokféle emberi szándék ellenére a történelem mégis a maga végsõ célja felé tart. Isten az emberek minden korlátozott célját a maga szolgálatába állította, és mindig is arra használta fel, hogy megõrizze az emberi nemet a földön írja. Ezért végsõ soron önzõ törekvéseink is a jót szolgálják. Például a hatalomvágy kiterjesztésébõl intézményi elnyomás lesz, abból viszont törvény és jog, ami késõbb már az elnyomottat is védi. A vihartól, betegségtõl való rettegés mágikus szertartásokat eredményez, ezek hamisak ugyan, de közösséget teremtenek, és idõvel elvezetnek az igaz hit iránti igényhez. E biztató jelenségek ellenére az emberi történelmet összeomlások, tragédiák árnyékolják be. Ennek oka az emberi rövidlátás: tetteinknek csak néhány közvetlen következményét tudjuk fölmérni, így szükségszerû, hogy az önmaguk által teremtett problémák egy idõ után fölhalmozódnak. A föllendülés (corso) szakaszát a hanyatlás és visszatérés (ricorso) váltja fel: látszólag ugyanoda térünk vissza, ahonnan elindultunk. Igaz ez a városállamokra, országokra, sõt a görög-római kultúra egészére is, mely a barbárságból emelkedett ki, és a kora középkor új barbárságába süllyedt vissza. A végpont egyúttal új kezdõpont. A rendszeres pusztulás ezért nem öncélú: az újrakezdés és továbblépés lehetõségét teremti meg. 5. ábra a) Georg Wilhelm Friedrich Hegel ( ) német filozófus Tübingeni egyetemi évei alatt kötött barátságot Schellinggel és Hölderlinnel, a német romantika nagy költõjével. A fiatal Hegel a pusztító háborúk ellenére csodálta Napóleont, mert benne egy eszme megtestesítõjét látta. Egy ideig Nürnbergben volt gimnáziumi igazgató, majd a heidelbergi egyetem filozófiaprofesszora lett tól haláláig a berlini egyetem ünnepelt tanára, Poroszország hivatalos filozófusa. Hegel nagy tudású, a kor természettudományában is járatos tudós volt, aki enciklopédikus, átfogó mûveket írt. Filozófiája nagy hatást gyakorolt a romantika mûvészeire, de kritikusaira, a marxistákra és a modern tudományfilozófiára is. b) A Létezés fája Hegel világmagyarázata az Egész léte felõl közelít a részekhez, hasonlóan egy fa ágaihoz és lombjához A szeretetben maga az élet van jelen mint önmaga megkettõzõdése és egysége; az élet kifejletlen egységbõl indult ki és az összesítõ összekapcsolódás révén bejárta a kört a kiteljesedett egységig. A szeretet az élet kivirágzása, legátfogóbb értelemben pedig Isten Országa, terebélyes fa az összes szükséges elágazással, a fejlõdés fokozataival. (Hegel: Ifjúkori írások) 1.4. A Világszellem kibontakozása a) A romantika korának gondolkodói a Világegészbõl, azaz a természet egységébõl indultak ki. Olyan rendszer megalkotására törekedtek, mely a természet és a társadalom addig fölismert törvényeit is magában foglalja, egyúttal választ ad olyan õsi kérdésekre is, mint a változás és a változatlanság kapcsolata, Isten teremtõ munkája vagy a rossz szerepe és oka. A XIX. század elejének legnagyobb hatású filozófiai rendszerét G. F. Hegel alkotta meg. Az ellentétes erõk egyidejû egységét Hegel nem megkerülni igyekezett, hanem alapelvvé tette. Valamely dologról csak úgy állíthatunk valamit (tézis), ha egyidejûleg megfogalmazzuk annak ellentétét is (antitézis), majd továbblépve fölismerjük, hogy mi az, ami a kettõrõl együtt is elmondható (szintézis). Ha például az emlõs állatok jellemzõirõl beszélünk, akkor azt b)

19 XIX A Világszellem kibontakozása 19 a gerincesek más csoportjaival állítottuk szembe, így határoztuk meg. A két szembeállított csoport mindegyike gerinces, így közös halmazuk a gerincesek jellemzése szükségképpen magában foglalja e különbségek közös magyarázatát (például azt, hogy idegrendszerük, látásuk azonos alapszabású). A sikeres szintézis azután maga is tézissé válik, hiszen a gerincesek szembeállíthatók másféle állatokkal, s a közös jellemzõ megfogalmazása újabb szintézishez vezet. A gondolati építkezést a végsõkig folytatva eljutunk a Világegészig vagy Világszellemig, mely minden ellentétet magában foglal, léte teljes, sõt a szó szoros értelmében csak Õ létezik. A Világszellemben Hegel Istent vélte megpillantani. Az ellentétek hegeli egysége azonban nemcsak logikai szabályrendszer, hanem a létezõ világban zajló változások, folyamatok általános magyarázó elve is. A természet mint a Világszellem öntudatlan, anyagi formában való létezése ellentétes a Világszellem valódi lényegével. Ez az ellentét az, amely a természetben zajló sokféle változást elõidézi, ám Hegel korában még nem találtak meggyõzõ bizonyítékot arra, hogy ezek közül bármi is egyirányú, történeti folyamat lenne. Hegel tehát elutasította a természeti evolúció gondolatát, úgy vélte, a természetre csak a körkörös, visszatérõ jelenségek jellemzõk. Így valósul meg a Világszellem anyagi formában való létezésének összes lehetõsége. Minõségi változás akkor következik be, mikor megjelenik a létezés színpadán a gondolkodás. Hordozói az egyes emberek, céljaikkal és korlátaikkal. Céljaink hozzák mozgásba a történelmet, amelynek szemben a természeti változásokkal határozott irányt szabnak az egymással szemben álló eszmék, erõk. A folyamat végsõ irányítója a Világszellem (Isten), az emberek csupán eszközök, színészek a haladás nagyszabású drámájában. Bár mindenkinek szabad és önálló akarata van, ám senki nem képes tetteinek minden következményét mérlegelni. Így aztán a Világszellem anélkül használhatja fel saját céljai érdekében az egyéneket, hogy azok szabadságát korlátozná. Ez a folyamat amit Hegel az ész cselének nevezett ahhoz hasonlít, ahogyan az ember használja a természeti folyamatokat, például a gõz feszítõerejét a gépek dugattyúiban. Az ész cselének lehet nevezni, hogy a szenvedélyeket küldi harcba maga helyett, s így az lakol és szenved kárt írja (Elõadások a szellem filozófiájáról). Azok a személyek, akiket történelemformálónak vélünk mint Nagy Sándor vagy Napóleon, valójában attól váltak naggyá, hogy fölismerték az idõk szavát, a történelmi szükségszerûséget. Ezért a szabadság nem kötetlenség ( negatív szabadság, valamitõl való függetlenség), hanem éppen ellenkezõleg: maga a fölismert szükségszerûség ( pozitív szabadság, valami szükségszerûnek a beteljesítése). Hegel történelemfelfogásából következik, hogy a pusztító, romboló erõknek és személyeknek is fontos szerepet tulajdonít: ezek távolítják el az akadályokat a történelem kereke elõl. A tagadás szellemének, a rossznak a léte tehát éppúgy szükségszerû, mint a jóé, a teremtõerõé: a kettõ együtt irányítja a fejlõdés folyamatát. A történelem egymásnak ellentmondó korszakai és eszméi végül elvezetnek majd az eszmék nagy szintéziséhez, a teljes szabadság állapotához és az ezt lehetõvé tevõ, ésszerûen fölépülõ államhoz, amelyben az egyedi, az egyes emberek által képviselt szándékok, elképzelések egyesülnek a közös eszme szintézisében. Ez az idõ vélte Hegel talán már nincs is messze, hiszen azzal, hogy õ mindezt fölismerte, testet is öltött saját filozófiájában és az õt körülvevõ porosz államban. Ezzel a Világszellem történelmi útja véget is ér: az öntudatlan anyagi létezéstõl a gondolkodó ember cselekedetein keresztül eljut önmaga teljességéig és ennek fölismeréséig. logikai formák III.11. VILÁGEGÉSZ a megismerés útja Plótinosz szerint IV.7.4. ÖNMAGÁT ISMÉTLÕ TERMÉSZET ciklikus természeti jelenségek szívmûködés XVIII.3.2.; 4. nemi ciklus XXIV.4.3. aszpektusok XXVI AZ ÉSZ CSELE az ész mint az akarat eszköze (Schopenhauer) XVIII.1.4. FELISMERT SZÜKSÉGSZERÛSÉG FEJLÕDÉS A TÖRTÉNELEMBEN

20 20 XIX. 1. A kor: folyam (történelem és filozófia) történelemformáló döntések XXX.1. történeti ökológia XXIX.5.; XXX.3.2. Marx kritikája XIX.1.5. A TÖRTÉNELEM VÉGE Hegel rendszere szándéka szerint a teremtés bölcseleti alátámasztását kívánta megalkotni. Az eredmény azonban nem egyeztethetõ össze sem a keresztény hittudomány tanításával, sem a természettudományok vagy a gazdasági tudományok mai eredményeivel. Teológiai szempontból azzal, hogy a világot az abszolútum (Isten) szükségszerû kifejlõdéseként értelmezte, megszüntette mind Isten, mind az emberek szabad döntéseinek jelentõségét. A természettudományok mára igazolták, hogy nemcsak társadalmi, hanem természeti evolúció is létezik, a történetfilozófiának e kettõ kölcsönhatásával is számolnia kell. Gazdasági és politikai szempontból pedig maguk a tapasztalatok mondtak ellent az optimista következtetésnek: sem Hegel filozófiája, sem a porosz állam nem bizonyult a végsõ nyugalmi állapotnak. E negatív tapasztalatok ellenére Hegel világlátása megváltoztatott formában ma is elevenen hat. Ez jelenik meg minden olyan érvelésben, mely szerint már megvalósult vagy küszöbön áll valamilyen stabil társadalmi végállapot. Francis Fukuyama (1952 ) japán amerikai történész szerint például ez történik meg a polgári demokráciák világméretû elterjedése után. Bár változások például technikai újítások továbbra is lesznek, ám a társadalmi fejlõdés szerinte véget ér(t). Hegel gondolatai hatottak Madách Imre drámai költeményére, Az ember tragédiájára. az elsõ ember álmában végigzarándokol a történelmen, s csalódások, bukások során egy elõrevetített s mégis visszatekintõ önelemzõ körúton ismeri meg önmagát. Õ a történelem szelleme. Az ember, aki él, voltaképpen a történelem álmát álmodja. Hegel rendszerét, történelembölcseletét látjuk itt megtestesülve, költõivé emelve és magasztosítva, aki az emberi gondolkodást három tagozásban szemlélteti: a tételben (tézis), az ellentétben (antitézis) s végül az ellentéteket megbékítõ összefogásban (szintézis). Ádám a tétel, Lucifer a tétel tagadása, az ellentétel, s Éva, a nõ, a mámor, a családi öröm, a termékenység, az értelmen túl való összefogás és kiteljesedés Költeménye nemcsak részleteiben hegeli. Jelenetei, színei értelmi alapon, mint tétel és ellentétel követik egymást, de az egészbõl egyszerre az érzelmek fönséges egysége bontakozik ki, mint összefoglalás (szintézis) írta Madáchról Kosztolányi Dezsõ (Pesti Hírlap, 1935) Ellentétek harca Darwin elmélete XXVII.2. OSZTÁLYÉRDEK a szociáldarwinizmus buktatói XXVII ellentétek egysége (Hérakleitosz) II.5.2. A marxizmus a XIX XX. század meghatározó jelentõségû materialista történetfilozófiája. Kidolgozói Karl Marx és barátja, Friedrich Engels. E szellemi és politikai irányzat egyik gyökere Hegel munkássága, de merít a század közgazdaságtani eredményeibõl (Stuart Mill, David Ricardo, Adam Smith) és a biológia új elméletébõl Darwin tanításából is. Darwintól az evolúció fogalmát és az ellentétes erõk küzdelmének dinamikus szemléletét vette át. A polgári közgazdaságtan szemléletébõl elsõsorban az a gondolat hatott rá, hogy a gazdasági folyamatok tömegjelenségek, ezek alanya nem az egyén, hanem a társadalmi osztály: az azonos érdekeltségû egyének csoportja. Hegel lenyûgözte, de ellentmondásra is késztette a fiatal Marxot. Õ is úgy vélte, hogy a történelem meghatározott irányú, megismerhetõ törvényszerûségek szerint zajló folyamat. Mesterével szemben azonban Marx másban látta a történelmet mozgató erõket és ebbõl következõen a filozófia feladatát is. A filozófusok eddig csak magyarázták a világot, a mi feladatunk az, hogy megváltoztassuk! hirdette. Tettvágyát a kibontakozó szabad versenyes kapitalizmus által létrehozott társadalmi igazságtalanságok láttán érzett felháborodása indokolja, de a megoldáshoz igyekezett föltárni az igazságtalanságok létrejöttének okát, mechanizmusát is. Úgy találta, hogy mindazon tényezõk, melyekkel elõdei megpróbálták magyarázni a történelem menetét így a vallás, a hatalomvágy, a hadiszerencse vagy éppen a hegeli Világszellem, csupán elfedik a valódi mozgatóerõt. Bár ez Marx szerint is a mindenben meglévõ ellentétek harca, azonban ezek az ellentétek nem szellemi természetûek, hanem nagyon is anyagiak: a társadalom gazdasági alapjában gyökereznek.