Pályázat. Egyed Jolán igazgató. Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk: a szépért, s jóért, amit tehetünk.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázat. Egyed Jolán igazgató. Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk: a szépért, s jóért, amit tehetünk."

Átírás

1 Egyed Jolán igazgató Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk: a szépért, s jóért, amit tehetünk. (Gróf Széchenyi István) Szigethalom, március 21.

2 Egyed Jolán 2 PÁLYÁZAT AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE ÁLTAL KIÍRT, A SZIGETHALMI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐI BEOSZTÁS BETÖLTÉSÉRE Kapja: Emberi Erőforrások Minisztere Klebelsberg Intézményfenntartó Központ KLIK Szigetszentmiklósi Tankerület Cím: 2310 Szigetszentmiklós, Határ út 15/a Telefon: 06/ egyed.jolan@gmail.com Szigethalom, március 21. Készítette: Egyed Jolán

3 Egyed Jolán 3

4 Egyed Jolán 4

5 Egyed Jolán 5 TARTALOMJEGYZÉK I. rész Önéletrajz Szakmai önéletrajz, életút bemutatása...8 Ajánlások II. rész Az intézmény vezetésére vonatkozó vezetői program, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések III. rész MELLÉKLETEK.. 59 Nyilatkozatok a pályázati anyag kezeléséről...60 Munkáltatói igazolások Erkölcsi bizonyítvány...62 Oklevelek, tanúsítványok...63 Mesterprogram (kivonat)...73 Erősségek, fejleszthető területek (SWOT)...95 Kitüntetéseink, elismeréseink...101

6 Egyed Jolán 6 I. rész ÖNÉLETRAJZ június 19-én születtem Budapesten. Szüleim nyugdíjasok az általános iskolát befejeztem Szigethalmon tanulmányaimat a Jedlik Ányos Gimnáziumban folytattam Budapesten tanítói diplomát szereztem a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanári diplomát szereztem a Szigetszentmiklósi Városi Tanácsnál fenntartói feladatokat végeztem tanulmányi felügyelőként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán pedagógia szakos bölcsész előadó diplomát szereztem a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatási vezető szakirányú végzettséget szereztem, szakvizsgát tettem országos közoktatási szakértő lettem az általános iskola kezdő szakasza, pedagógia és tanügyigazgatás területeken től 1987-től 1989-től Szigethalmon tanítok. Szigetszentmiklóson lakom. igazgatóhelyettes lettem a szigethalmi 2. sz. Általános Iskolában, ami azóta is az iskolám ben lettem a szigethalmi Gróf Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, azóta is itt dolgozom ben elvégeztem a tanfelügyelői és minősítési szakértői, valamint intézményvezetői képzéseket.

7 Egyed Jolán 7

8 Egyed Jolán 8 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ, ÉLETÚT BEMUTATÁSA június 19-én születtem Budapesten. Általános iskolai tanulmányaimat Szigethalmon végeztem, majd a Jedlik Ányos Gimnáziumba jártam Csepelen. A gimnázium befejezése után a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolára jelentkeztem, ahol tanulmányaimat 1983-ban fejeztem be. Közben a volt általános iskolámban tanítottam Szigethalmon. Alsó tagozatos tanítóként, osztályfőnökként dolgoztam, majd a tanítói orosz szakkollégiumi végzettségem alapján 4. osztályban tanítottam az orosz nyelvet. A gyerekekkel és a szülőkkel mindig nagyon szoros, jó kapcsolatom volt, igyekeztem segíteni a tehetséges és a felzárkóztatásra szoruló tanítványaim munkáját. Úttörővezetőként nagyon sok tanulmányi kirándulást, nyári álló- és vándortábort vezettem, különféle szabadidős tevékenységeket szerveztem belföldön és külföldön egyaránt ban befejeztem tanulmányaimat a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, ahol orosz nyelv- és irodalom szakos tanárként végeztem. Ezután az általános iskola 5-8. évfolyamán tanítottam az orosz nyelvet. Tanári pályafutásom során tanítványaimat különböző tantárgyakból rendszeresen vittem területi és megyei szintű versenyekre, amelyeken kiváló eredményeket értek el. Mindig is fogékony voltam az új kihívásokra, rendszeresen képeztem magam, sokféle továbbképzésre jártam. Pedagógiai tudásom elmélyítése céljából jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, amelyet kitűnő eredménnyel elvégeztem. Így pedagógia szakos, bölcsész előadó lettem ig a Szigetszentmiklósi Városi Tanács Művelődésügyi Osztályán tanulmányi felügyelőként dolgoztam. Ez a három év nagyon sokat jelentett későbbi pedagógiai munkám fejlesztésében, hiszen megismertem a fenntartói oldal elvárásait, és segítettem a vonzáskörzet nevelési-oktatási intézményeinek munkáját. Sok általános iskolában jártam, ahol megismerkedtem a különböző pedagógiai kísérletekkel, módszerekkel. Közben részt vettem az orosztanárok nyelvi átképzésében, ahol fejlesztettem angol nyelvtudásomat is az orosz mellett, nyelvvizsgát tettem ben lettem a szigethalmi 2. sz. Általános Iskola igazgatóhelyettese. Pedagógiai, módszertani és tanügy-igazgatási tapasztalataim kipróbálására lehetőségem nyílt a nevelőtestületi munka szervezése, irányítása során ben lettem a szigethalmi Gróf Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, ahol jelenleg is tanítok ban ünnepeltük iskolánk fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból kiadtuk a 10 év történetét összefoglaló Évkönyvünket, amelynek szerkesztését vezettem. Többször jelent meg iskolánk eredményeit bemutató írásom a Pest megyei Pedagógiai

9 Egyed Jolán 9 Szolgáltató Intézet Hírközlő c. lapjában, valamint az OKKER Pest megyei Pedagógiai Híradójában. A pedagóguspályán eltöltött 36 évem során sokat foglalkoztam önképzéssel óta szinte minden nyáron részt vettem a Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem rendezvényein. A Pest Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet által szervezett, akkreditált, 120 órás továbbképzéseknek is több alkalommal résztvevője voltam, amelyeket az iskolavezetés és a minőségfejlesztés témakörében tartottak. Rendszeresen járok a nevelés témakörében meghirdetett országos továbbképzésekre és az országos szakértői konferenciákra. Több alkalommal voltam Erdélyben, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában és Franciaországban intézményvezetői továbbképzéseken, ahol más országok iskolarendszerét, tantervét tanulmányoztam. Vezetői munkám sikeresebbé tétele érdekében elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen a közoktatási-vezető szakot, ahol 2000 decemberében államvizsgáztam, szakvizsgáztam. Az egyetemen tanultakat napi munkám során hasznosítom a gyakorlatban. Tanulásom mellett szorgalmaztam és támogattam kollégáim szakmai fejlődését, innovatív szándékát és továbbtanulási igényét is. Hiszem, hogy minőségi munkát csak szakmailag jól felkészült pedagógusokkal lehet végezni ben országos közoktatási szakértő lettem az általános iskola bevezető, kezdő szakasza, pedagógia és tanügyigazgatás területeken. Közoktatási szakértő pályázatommal is tudásom gyarapítása volt a célom, és ebben a munkában a másokon való segítés szándéka vezérelt. Szakértőként kiváló szakmai kapcsolatokra tettem szert, azóta is sokan számítanak a munkámra. Rendszeresen részt vettem az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) által szervezett konferenciákon előadóként is. Több alkalommal felkértek a határon túli magyar pedagógusok számára továbbképzések tartására, a professzionális intézményvezetés témakörében ben nyertem el Szigethalom Város Önkormányzata jóvoltából a "Szigethalom Város Kiváló Pedagógusa" díjat augusztus 20. alkalmából a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntetett ki, ami az iskolát és a saját szakmai munkámat illetően is dicsőség, ugyanakkor a folyamatos megfelelés miatt nagy a további elvárás is.

10 Egyed Jolán 10

11 Egyed Jolán 11 Szakmai önéletrajz Személyes adatok Név: Cím: Születési hely, idő: Telefon: cím: Előző munkahelyek Időtartam (-tól -ig) Munkahely neve és címe: Tevékenység típusa, ágazat: Foglalkozás, beosztás: Főbb tevékenységek és feladatkörök: Időtartam (-tól -ig) Munkahely neve és címe: Tevékenység típusa, ágazat: Foglalkozás, beosztás: Főbb tevékenységek és feladatkörök: Időtartam (-tól -ig) Munkahely neve és címe: Tevékenység típusa, ágazat: Foglalkozás, beosztás: Főbb tevékenységek és feladatkörök: EGYED JOLÁN 2310 Szigetszentmiklós, Határ út 15/a Budapest, június Gróf Széchenyi István Általános Iskola, 2315 Szigethalom, Thököly u. 37. oktatás-nevelés igazgatóhelyettes, tanító, tanár vezetés, irányítás, szervezés, ellenőrzés, értékelés stb Szigetszentmiklósi Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya 2310 Szigetszentmiklós, Kossuth L. u. 2. tanügyigazgatás tanulmányi felügyelő igazgatási tevékenység, oktatási- nevelési intézmények munkájának irányítása, ellenőrzése Szigethalmi Általános Iskola 2315 Szigethalom, József A. u. 47. oktatás - nevelés tanító, tanár orosz nyelv és irodalom szakos tanár, tanító, osztályfőnök stb.

12 Egyed Jolán 12 Oktatás és képzés időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: érintett főbb tantárgyak, készségek: elnyert képesítés megnevezése: országos besorolás szerinti szint: Budapesti Műszaki Egyetem Természet- és Társadalomtudományi Kar vezetési, ellenőrzési, jogi, gazdálkodási stb. közoktatási vezető, szakvizsga egyetem időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: érintett főbb tantárgyak, TIT, Budapest készségek: angol középfokú nyelvvizsga elnyert képesítés megnevezése: orosztanárok nyelvi országos besorolás szerinti szint: átképzése időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest érintett főbb tantárgyak, készségek: pedagógia szak elnyert képesítés megnevezése: pedagógia szakos előadó országos besorolás szerinti szint: egyetem időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: elnyert képesítés megnevezése: országos besorolás szerinti szint: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged érintett főbb tantárgyak, készségek: orosz nyelv és irodalom szak elnyert képesítés megnevezése: orosz nyelv és irodalom szakos általános iskolai tanár országos besorolás szerinti szint: főiskola időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: Tanítóképző Főiskola, Zsámbék érintett főbb tantárgyak, készségek: tanító tanító, orosz szakkollégiumi képzéssel főiskola

13 Egyed Jolán 13 Egyéb képzések: 2006 Gyermekek Háza, Budapest 30 órás, akkreditált, kihelyezett tanfolyam a "Hatékony iskola - integrált oktatás" címmel Fővárosi Pedagógiai Intézet, Budapest 30 órás, akkreditált, kihelyezett tanfolyam "Mérjünk - értékeljünk szakszerűen" címmel 2004 Alap- és középfokú számítógépkezelői tanfolyam Windows, Word és Excel program időtartam (tól- ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: érintett főbb tantárgyak, készségek: elnyert képesítés megnevezése: országos besorolás szerinti szint: időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: érintett főbb tantárgyak, készségek: elnyert képesítés megnevezése: országos besorolás szerinti szint: TIT Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem pedagógia, tudomány, közoktatás-vezetési ismeretek alkalmazása akkreditált továbbképzés, évenkénti tanfolyam 1999 Pest megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet, Budapest vezetői fórum, pedagógia, menedzselési ismeretek az iskola pedagógiai munkájának menedzselése 60 órás, akkreditált továbbképzés, tanfolyam

14 időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervet neve és típusa: érintett főbb tantárgyak, készségek: 2009 Oktatási Hivatal Egyed Jolán 14 Oktatási szakértők felkészítése a kerettantervek és oktatási programok (programcsomagok, pedagógiai rendszerek), valamint pedagógus-továbbképzési akkreditációs eljáráshoz kapcsolódó szakértői feladatok ellátására elnyert képesítés megnevezése: Közoktatási szakértői továbbképzés országos besorolás szerinti szint: 40 órás, akkreditált tanfolyam időtartam (tól- -ig) 2011 oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: Fogyatékos Személyekért Közalapítvány érintett főbb tantárgyak, készségek: Kommunikációs hídépítés ép és sérült emberek között és A munka világa c. Európai Uniós továbbképzések elnyert képesítés megnevezése: országos besorolás szerinti szint: Kommunikációs szakértő 120 órás, akkreditált tanfolyam időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: elnyert képesítés megnevezése: 2015 Oktatási Hivatal Intézményvezetők felkészítése az intézményi önértékeléshez, tanfelügyeleti ellenőrzéshez és a pedagógusminősítéshez 2015 Oktatási Hivatal Tanfelügyeleti szakértők felkészítése pedagógiai-szakmai ellenőrzésre tanfelügyelő

15 Egyed Jolán 15 időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: elnyert képesítés megnevezése: 2015 Oktatási Hivatal Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre minősítési szakértő időtartam (tól- -ig) oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa: elnyert képesítés megnevezése: 2016 Oktatási Hivatal Szakértői felkészítés Mesterpedagógus Egyéni készségek és képességek országos közoktatási szakértő legalább 30 órás, akkreditált felnőttképzésben tréneri, képzői feladatok ellátása (pedagógiai asszisztensek és határon túli magyar pedagógusok képzése) cikkek írása pedagógiai, szakmai folyóiratokban hazai pályázatok írása, elnyerése konzorciumban, egy Európai Uniós pályázat írása szakmai értekezleteken, igazgatói munkaközösségi fórumokon előadások tartása országos hírű kistérségi, körzeti pedagógiai napok szervezése 12 alkalommal kihelyezett továbbképzések szervezése a kistérségben, körzetben, előadók meghívása különböző oktatási intézmények szakértése, szakmai segítség adása az ország több területén

16 Egyed Jolán 16 Szociális készségek és képességek új mérési módszerek és kísérletek kipróbálása Szegedi diagnosztikus mérések SuliNova, FPI, OKÉV, MIOK mérések integrált oktatással kapcsolatos kooperatív tanulási módszerek alkalmazása a környezetismeret tantárgy keretében mérés-értékelés eredményeinek feldolgozása számítógépen hírek a média részére, televíziós interjú adása az ország különböző régióiban szakmai tapasztalatcserével egybekötött látogatások szervezése Szervezési készségek és képességek pályakezdéskor osztályfőnöki munka sok éven keresztül, a civil szervezeti, társadalmi munka szervezése során vezetői feladatok ellátása, igazgatóhelyettesi munka, pályakezdő nevelők patronálása intézményvezetői munka 21 éven keresztül kistérségi igazgatói munkaközösségben vezető-helyettesi teendők ellátása pályázatok írása a kistérségi igazgatói munkaközösség részére. szaktanácsadói rendszer működtetéséhez pályázat a kistérségben, a körzetben bázisiskolai cím elérése, Apáczai Kiadó

17 Egyed Jolán 17

18 Egyed Jolán 18 AJÁNLÁSOK 1. Csőszné Pozsgai Andrea, az Iskolaszék elnöke március Görög Ibolya címzetes főiskolai docens, protokoll szakértő május 23.

19 Egyed Jolán 19 Iskolaszék elnökétől méltatás Engedjék meg, hogy nosztalgiázzam egy kicsit, hiszen gyerekkorom óta ismerem Egyed Jolánt, tanárom volt az 1980-as években. Gyerekként tartottam tőle és ugyanakkor felnéztem rá. Hogy miért? Mert már akkor kitűnt a fiatal tanárok közül a határozottságával, a tekintélyt parancsoló hangjával, célratörő egyenes beszédével, lelkesedésével, feladatvállalásával. Az akkor még működő úttörőcsapatban én, mint rajvezető, ő pedig csapatvezetőként jeleskedett. Szememben ő volt a Vezető, aki kiosztotta a feladatokat, úgy hogy tudtuk a miérteket és a hogyanokat, a végrehajtás után pedig kaptuk a dicsérő szavakat. Számtalan iskolai rendezvényt, akadályversenyt és tábort bonyolítottunk le zökkenőmentesen. Irányított, szervezett és újra tervezett. Csak remélni tudtam, hogy majd egyszer én is ilyen céltudatos felnőtt leszek. Az évek múlásával elballagtam iskolámból, ahova gyakran vissza-visszatértem, hogy elmondjam tanáraimnak és akkor már igazgatói tisztséget betöltő Egyed Jolánnak, hogy amit útravalóul kaptam iskolámtól és itt nem csak a száraz tananyagra gondolok, hanem emberi, lelki támaszokra is milyen sokat jelentettek a közép- és főiskolai éveimben is. Mikor ikerfiaim betöltötték a 7. életévüket, nem volt kérdés, hogy a Széchenyi Iskolába fognak járni, hiszen szigethalmi lakosként a hírekből nyomon követtem az én iskolám életét. Az OKAIM Védjegy, az Örökös Ökoiskola, az Akadálymentesített Iskola - csak néhány cím, amelynek megszerzése mögött kemény, elszánt csapatmunka állhat és ami nem működhet jó vezető nélkül. A kiváló pedagógusok mellé illetve élére olyan vezető kell, aki a pályázatokat bújva, a lehetőségeket keresve a gyerekek és az oktató-nevelő intézmény érdekeit szem előtt tartva végzi munkáját, képzi magát, ösztönzi kollégáit. Bár a tanári kar fele már lecserélődött, az iskola épületén pedig nyomott hagyott az idő vasfoga, mégis úgy éreztem, hogy gyermekeimet hazavittem. Hiszen az értékrend, a hagyományok tisztelete és a nyüzsgő iskolaélet mit sem változott. Örültem, hogy újra részese lehettem-lehetek annak a csodának, amit diákéveknek hívunk és igazán csak felnőtt korban értékelünk. Segítő szülőként tagja lettem az iskola szülői munkaközösségének és elvállaltam az Iskolaszék elnökséget. (Az Iskolaszék egy érdekegyeztető szerv, ahol a szülők, a nevelőtestület és a diákönkormányzat tagjai képviseltetik magukat és ahol a tagok az intézmény működésében ill. az oktató-nevelő munka során felmerülő és egyeztetést igénylő kérdésekben közösen döntenek.) Így kerültem újra kapcsolatba Egyed Jolánnal, akinek lelkesedése, gyermekszeretete, céltudatossága, határozottsága, elszántsága a hosszú évek múlásával is töretlen tudott maradni. Az ő és a Széchenyi Iskola neve a köztudatban szinte összeforrt. Munkabírásával, önképzésével, szervezőképességével és előre látásával példát mutat nem csak a diákságnak, hanem munkatársainak is. Ha röviden kellene jellemeznem őt és munkásságát, akkor egy Nagy László idézet a

20 Egyed Jolán 20 legalkalmasabb erre, amit most zárógondolatként szeretettel és tisztelettel jegyzem régi tanítóm és gyermekeim tanára számára: Vezesd őket és utat ne tévessz, S magadhoz mindig hű maradj, Mert élen állsz, és messze látszol, Sose feledd: példa vagy! Csőszné Pozsgai Andrea Iskolaszék elnöke SZMK tag, volt diák Szigethalom, március 16.

21 Egyed Jolán 21 DICSÉRŐ SOROK Az én szakmám elég egyedi, arról próbálom meggyőzi a hallgatóságot, hogy miért és mennyire fontos, hogy betartsuk a társadalmi érintkezés szabályait, tudjunk viselkedni. Különösen egyedi a probléma, ha pedagógusokkal kell beszélnem. Ugyanis az ő segítségük nélkül nem tudnám elérni, hogy a felnövekvő nemzedéknek legyen fogalma arról, milyen elengedhetetlen a konvenciók ismerete. Ebben a munkámban óriási segítséget nyújtott A Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskolában Egyed Jolán. Az ő szervezésében többször sikerült beszélgetnem szigethalmi, szigetszentmiklósi, szigetujfalusi tanárokkal, könyvtárosokkal, sőt még önkormányzati dolgozókkal is. Ha ő intézte a rendezvényt, teljes nyugalommal mentem, tudtam, hogy sokan leszünk, mindenki tudja, miért jön, a logisztikával is rendben lesz minden. Lelkesedése, hozzáértése és segíteni akarása elismerésre méltó. Az iskolája mindig nagyszerű helyszín volt, minden gördülékenyen ment, a segítő szervezők ott voltak, ahol kell. Munkájáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni és szeretném, ha sok Egyed Jolán töltené be országunkat. Budapest, május 23. Görög Ibolya c. főiskolai docens protokoll szakértő

22 Egyed Jolán 22 A kiválóság nem tehetség, hanem egy készség, ami gyakorlást igényel (Platon) II. rész PÁLYÁZAT VEZETŐI PROGRAM AZ INTÉZMÉNY VEZETÉSÉRE VONATKOZÓ VEZETŐI PROGRAM, SZAKMAI HELYZETELEMZÉSRE ÉPÜLŐ FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK

23 Egyed Jolán 23 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI PROGRAM BEVEZETÉS...25 SZAKMAI PEDAGÓGIAI PROGRAM VEZETŐI ELKÉPZELÉSEIM, CÉLMEGHATÁROZÁS SZAKMAI HELYZETELEMZÉS Lakókörnyezetünk A feltételrendszerünk (személyi, tárgyi, dologi)...29 PEDAGÓGIAI KÉRDÉSEK 1.3 Az intézmény irányítása és gazdálkodása Nevelő oktató munkánk eddig eredményei Magatartás, szorgalom eredmények Tanulmányi eredmények, versenyek Pályaválasztás, továbbtanulás Egyéb külső nevelési tényezők szerepe, partnerkapcsolatok...38 INTÉZMÉNYI SZINT 1.6 Iskolánk önálló arculata Ellenőrzés, értékelés Intézményi önértékelés Dolgozói ellenőrzés, értékelés Tanulói ellenőrzés, értékelés...45

24 Egyed Jolán 24 VEZETŐI PROGRAM A CÉLMEGHATÁROZÁSBÓL EREDŐ FELADATOK VEZETŐI KONCEPCIÓM, FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK..46 Önmaga stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.8 A vezetés területe emberi erőforrások Vezetésfilozófia...46 Mások stratégiai vezetése és operatív irányítása Alkalmazotti közösség...47 A változások stratégiai vezetése és operatív irányítása Tervezés, szervezés, irányítás...47 Az intézmény stratégiai vezetése és operatív irányítása A pedagógusok munkájának értékelése, elismerése, minősítése, életpálya-modell Továbbképzések, mérések Minőségirányítás, OKAIM Védjegy A tanulók személyiség- és közösségfejlesztése Kulcskompetenciák Nevelési célkitűzések...54 A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása A tanítás tanulás folyamata, tanulásmódszertan Szülői szervezetek A gazdálkodás területe...57 ZÁRSZÓ... 58

25 Egyed Jolán 25 VEZETŐI PROGRAM Gondolj a múltra, ha számadást végzel, a jelenre, ha örömöd van, a jövőre mindenben, amit cselekszel (Joubert) BEVEZETÉS Iskolánk, a Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola 28 éves múltra tekint vissza. Az elmúlt években végzett szakmai munkánkat, eredményeinket sorra elismerték, és ez arra kötelez, hogy jó hírnevünket megőrizzük. Fontos, hogy olyan szellemiségű tanulók hagyják el iskolánkat, akik helytállnak bármelyik középiskolában, és stabil alapokat adjunk azon alapkészségeknek, amelyek segítségével boldog, kiegyensúlyozott felnőtté válhatnak, és az élet bármely területén megállják helyüket. Az előző ciklus óta eltelt időszakban a nevelőtestülettel és az alkalmazotti közösséggel olyan együttműködést sikerült kialakítanom, amely lehetővé tette, hogy megvalósulhasson a partnerközpontú iskola, megteremtettük a kompetencia alapú oktatás feltételeit, mentoráló intézménnyé váltunk. Közösen átírtuk az iskola teljes dokumentációját az új törvényi előírások szerint, valamint új iskolai programokat és módszereket honosítottunk meg. Büszke vagyok arra, hogy sikerült kollégáimat a kornak megfelelő újításokba bevonni, az innovatív törekvéseimhez megfelelő partnereket találni. Elegendő erőt érzek magamban ahhoz, hogy a dokumentumokban leírt elképzelések megvalósításában kollégáimmal együtt részt vegyek, és a belső pedagógiai munka fejlesztését menedzseljem. Ezért készítettem el a pályázatomat. 21. éve vezetem az intézményt a szakmai és civil partnereink megelégedésére. Az elmúlt 5 év célkitűzéseit sikerült teljesíteni. Ezen felül sok új kihívással is megküzdöttünk. Az előző 5 éves ciklust, évente részletes szakmai beszámoló formájában is értékeltük. Az akadálymentesítési szervezési feladatok nagy kihívást jelentettek, ennek sikeres megvalósításában örömmel vettem részt. Ezzel hozzájárultunk az esélyegyenlőség megteremtéséhez a sérült, fogyatékos személyek részére.

26 Egyed Jolán 26 Eddigi pedagógiai, szakmai, emberi, menedzselési munkám úgy érzem alapot biztosít arra, hogy mindezek megvalósításához, a pedagógusok, az alkalmazottak, a szülők és a tanulók bizalmát élvezzem január 1-től a KLIK Szigetszentmiklósi Tankerülete lett a fenntartónk. A neveléssel oktatással kapcsolatos munkák töltik ki elkötelezetten szinte az egész életemet, így a családomat, a továbbképzéseimet is ezeknek rendeltem alá. Katalizátorként működve, részt veszek a folyamatokban, közvetítve a tudást és a sikert. Mindezeket az országos szakértői, szakmai tevékenységem mellett, évtizedek óta Szigethalom város oktatási színvonalának javításáért, szűkebb pátriámért, a 28 éve sikeresen működő Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskoláért és a magam örömére elkötelezetten, nagy hivatástudattal, lojálisan végzem. A tankerület igazgatójával és a munkatársaival szakmailag igényes, együttműködő kapcsolatot alakítottam ki, rengeteg pályázatban vettünk részt, amelyet a tankerület támogatott. (Útravaló Macika, IPR, Határtalanul: Észak- Erdély, Mentoráló intézmény, Közösségi terek kialakítása stb.) A működtető önkormányzattal és annak polgármesterével az elmúlt 5 éves ciklusban is jó szakmai kapcsolatot ápoltam, támogatták az iskolánk hatékony működését. Forrás: a 2011-ben megírt igazgatói pályázatom

27 Egyed Jolán 27 VEZETŐI ELKÉPZELÉSEIM, CÉLMEGHATÁROZÁS Ebben az állandóan változó világban arra kell törekednünk, hogy az iskolában a tudás és az erkölcsi alapértékek közvetítése és gyakoroltatása megmaradjon. Szem előtt kell tartani, hogy a pedagógusok és a tanulók jó érzéssel, kellemes közérzettel, harmonikusan, a nehéz, de eredményes munka megelégedettségével dolgozzanak iskolánkban. A pénzügyi, technikai, szellemi erőforrás megteremtése, racionalizálása és ésszerű felhasználása is elvárás. Napjainkban egyre erőteljesebben érzékelhető, hogy az intézményvezetői szerep és feladatkör jelentősen átalakult. Az intézménymenedzselési, kezdeményező és forrásbővítő szerep jelentősége megnőtt. Szeretném minél hatékonyabban elősegíteni a mai kor követelményének megfelelően a pedagógusképzést, az önképzést és belső innovációt. A pedagógusokban szeretném kialakítani azt a belső igényt, amely a pedagógusi munka és szemlélet teljes attitűdváltását eredményezi. Az iskolát az eredményesen dolgozók sorából a még hatékonyabb iskolák közé akarom emelni, vagyis szeretném a megélt közös élménnyel, a belső klíma javításával, a csoportmunkában való aktívabb részvétellel, a dolgozóknak a döntésekbe való egyre növekvő bevonásával a szervezeti kultúrát fejleszteni. Legfontosabbnak tartom, hogy a tanulók biztonságos, nyílt, őszinte légkörben nevelődjenek, olyan erkölcsi normák között, amelyet megtapasztalva, a szülőkkel közösen kialakítva, maguk is akarnak. Célom, hogy a tanulók érezzék, hogy minden tevékenység, intézkedés értük van, de nekik is keményen, becsületesen meg kell dolgozniuk a sikerért. Érezniük kell, hogy a szigorú, következetes követelés mögött tisztelet, szeretet és elfogadás áll. Lehetőséget kell adni a tanulóinknak a bennük rejlő képességek, tehetség kibontakoztatására, hogy kísérletezhessenek, kreativitásukat fejleszthessék, még akkor is, ha ez sok akadállyal jár. Az iskolánk a szigethalmi gyermekekért van. A jövőben is igyekszem munkámmal, tetteimmel, tudásommal ennek megfelelni, részt venni a hagyományaiban, kultúrájában, a nagy múltú település gazdagításában, fejlesztésében, újabb hagyományok megteremtésével. Törekszem arra, hogy az iskolánkról eddig kialakított képet még jobban emeljem, képviseljem.

28 Egyed Jolán SZAKMAI HELYZETELEMZÉS 1.1. Lakókörnyezetünk Az itt élő családok gyermekei teszik ki iskolánk tanulóinak 94%-át. A többi tanuló a környező településekről jár iskolánkba. 540 Tanulói létszám okt okt okt okt okt. 1. Más településről bejáró tanuló okt okt okt okt okt. 1.

29 Egyed Jolán 29 Szigethalom családi házas terület, ami némi magyarázatot ad arra, hogy tanulóink nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, mintha lakótelepi zárt térben élnének. Érvényesül a multikulturális jelleg, mivel tanul nálunk kínai, pakisztáni, equadori és török származású tanuló is. Az iskolába járó tanulók szüleinek nagy többsége támogatja iskolánkat. Segítségükre gyakran számíthatunk. Igényesek az iskolával szemben, elvárják, hogy az jól működjön. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk az adottságainkon A feltételrendszerünk (személyi, tárgyi, dologi) Szigethalom városban a tankötelezettek magas létszáma tette szükségessé iskolánk megépítését. Az intézményt 1988-ban adták át. Akkoriban jóval kevesebb és kisebb létszámú osztályt kellett elhelyezni a kis méretűre épített tantermekben. Ez ma gondot jelent, hiszen a tanulólétszám rohamos növekedése miatt minden szertárhelyiséget, könyvtárt, tanári szobát, volt gazdasági irodát tanteremmé kellett átalakítanunk. Ez nehezen elviselhető zsúfoltságot okoz. Így iskolánkban hiányoznak a kiscsoportos nyelvoktatásra, a számítástechnikai ismeretek kulturált oktatására alkalmas termek, a könyvtári olvasóterem, az idegen nyelvi, művészeti és természettudományos szaktantermek, számos szertár, raktár- és szociális helyiségek. 8 évfolyamos általános iskolánkban jelenleg 13 alsó tagozatos és 12 felső tagozatos osztály, valamint 4 napközis csoport, 2 egész napos és 1 tanulószobai csoport működik úgy, hogy nem épült hozzá egy tanterem sem. A tanulók száma 534 fő, míg 1988-ban még csak 465 fő volt. Az iskolában 41 aktív pedagógus dolgozik, a tartósan távol levők száma 4 fő. A nevelőoktató munkát 2 iskolatitkár, 2 pedagógiai asszisztens, 1 laboráns, 1 könyvtáros, 1 rendszergazda, valamint városi fenntartásban 10 konyhai dolgozó, 6 takarító és 1 karbantartó segíti. Iskolánkban hagyománnyá tettük, hogy a nem aktív dolgozókat (nyugdíjasok, GYES-en lévők) rendszeresen meghívjuk rendezvényeinkre, amelyeken szívesen és örömmel vesznek részt. A tanulócsoportok számának növekedése miatt feltétlenül szükséges az iskola új tantermekkel való bővítése, amint ezt már a 15 évvel ezelőtti pályázatomban is jeleztem, de sajnos forráshiány miatt nem valósult meg. A demográfiai hullám Szigethalmon emelkedő tendenciát mutat, (tekintve az óvodai létszámadatokat) ezért az elkövetkező években is nagy kihasználtsággal működnének a megépülő új tantermek, illetve a folyosóból leválasztott tantermek kiváltásával megoldódna az egyéb helyiségek hiányának pótlása.

30 Egyed Jolán 30 Az épület állagát illetően továbbra is szükséges az életveszélyessé, balesetveszélyessé vált kopolitüvegek cseréje, biztonságossá tétele, az egyre több helyen jelentkező beázások megszüntetése, a nyílászárók cseréje, a külső festés és szigetelés. Megtörtént a tanulói vizesblokkok felújítása. Szükséges a tantermekben lévő radiátorszelepek cseréje. A korszerű, műanyag nyílászáró nemcsak esztétikai igény, hanem a szigetelés megoldását, a takarékos gazdálkodást is szolgálja. A szülők segítségével megvalósult a kerítés festése, a tantermek meszelése, a függönyök cseréje. Kürti Zoltán festőművész segítségével megvalósul az iskolánk homlokzatára az intézményünk nevének kiírása. Bakos Gézáné önzetlen felajánlásaival támogatja alapítványunkat, köszönet érte. Regényi Tiborné (Zöld Háló Egyesület) hosszú évek óta szponzorunk, hálásak vagyunk érte. Az egészséges életmód projektünket a Gere Pékség is támogatta. Szülői felajánlásokból a könyvtári állományt bővítettük. Térfigyelő kamerákat helyezett ki az önkormányzat a rongálások megakadályozása érdekében. Saját erőből megoldottuk a folyosóból egy tanterem kialakítását, a napközis játszóudvar felújítását. Játékok, hinták, padok, asztalok elhelyezésével tettük kulturáltabbá napközis tanulóink szabadidős tevékenységét. Sajnos a külső rongálások miatt több megsemmisült közülük. A konyhai dolgozók felkészültségének köszönhetően változatos, ízletes, korszerű és bőséges ételeket fogyaszthatunk. A konyhán 800 főre főznek, a tervek szerint ez a létszám megnövekszik, mivel iskolánkban lesz a városi főzőkonyha (Nebuló Közétkeztetési Intézmény). A konyha dolgozói is segítenek az iskolatej és az iskolagyümölcs programokban. Saját főzőkonyhával, ebédlővel, nagy, térelválasztós tornateremmel, tornaszobával, sportpályával és 25 tanteremmel rendelkezünk, amiből 22 tanterem a mérete miatt szükségtanteremnek minősül, mivel nem jut 2 m 2 egy tanulóra. Nagyméretű aulánk kiállítások rendezésére is alkalmas. A Szemünk fénye program keretében a világítást felújították. A TÁMOP pályázat keretében, Európai Uniós szabvány szerinti szabadtéri játékokat szereltek fel az udvarra. Folyamatosan végezzük az udvar parkosítását, virágosítását, az udvarra padokat helyeztünk. Fákat ültettünk az iskolát övező utcákban. Munkánk jutalmául, iskolánk megkapta a "Virágos Magyarországért" díjat. Az ebédlőben és a vizesblokkokban a higiénés viszonyok javítása érdekében folyékony szappan-tárolókat és papírkéztörlő tartókat szereltettünk fel. A mosdókban füstjelzőket szereltünk fel. Iskolánkban megvalósult az akadálymentesítés, így sérült tanulókat is tudunk fogadni, gondoskodva integrált nevelésükről.

31 Egyed Jolán 31 A tornaterembe fél millió Ft-ért új térelválasztó függönyt vásároltunk. Új hangosító berendezést szükséges vásárolnunk, valamint szeretnénk a számítástechnika teremben korszerűbbre cserélni a számítógépeket. Szükséges lenne a szellőztetés, légkondicionálás megoldása a tornateremben. A tornatermi elválasztó-rács felszerelésével jobban tudjuk védeni az idegenektől értékeinket. Takarítógép beszerzésével könnyítettünk a takarítónők munkáján. Megoldottuk a sportpálya felújítását, a salak cseréjét, ami idén újra aktuális lesz. Strandröplabda pályát létesítettünk a szülők segítségével. Akváriumot telepítettünk, szemléltető eszközöket és régebben, hordozható nyelvi labort vásároltunk. Korszerűsítettük és takarékosabbá tettük az iskola telefonrendszerét. Megoldottuk a tanáriban a fénymásolási és nyomtatási lehetőséget, a számítógépeken való munkát, újabb laptopokat vásároltunk a munkaközösségeknek és a rendszergazdának. A megyei tankerülettől is kaptunk egy laptopot. Örömünkre szolgál, hogy a SULINET elnevezésű számítógépes pályázat kapcsán elértük, hogy iskolánkban az internet már több mint 10 éve működik. Törekszünk arra, hogy wifi kapcsolattal minden teremben használható legyen az internet. i pénzből ökotavat létesítettünk, amelyet át kellett alakítani. "Örökös Ökoiskola" címet nyertünk, ennek állítottuk szolgálatába a szelektív hulladékgyűjtést az Öko Pannon program keretében, valamint a környezettudatos életmódra való nevelést a tanítási órákon és a szabadidős tevékenységek során. Működtettük a Zöld Sziget Programot a városban. Szelektív üveggyűjtőt és élelmiszergyűjtőt helyeztek el az iskolánál. Helyhiány miatt a könyvtár jobb elhelyezését nem tudtuk megoldani, de fejlesztését folyamatosan biztosítjuk. A könyvtárból kikölcsönözhetők a tartós tankönyvek. Korszerű taneszközöket használunk az évek alatt kialakult szakmai gyakorlatunk alapján. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szigethalmi Gyermekek Mosolyáért nevű alapítványunk támogatásával új típusú számítógépeket, projektort, laptopokat, interaktív táblát tudtunk vásárolni. Szeretnék az alapítványunk támogatásával újabb interaktív táblát, laptopokat, projektorokat és tableteket vásárolni. Pályáztunk laptopokra és tabletekre, amelyek nagyban segítenék a bevezetendő e-naplók működtetését. Vagyonunkat fenntartói és működtető önkormányzati, pályázati és alapítványi forrásokból tudjuk gyarapítani. Az önkormányzat bérbe adja az intézményt, bevételt teremtve a városnak. Az SZMK báli bevételeket tanulóinkra fordítottuk, támogatva a tanulmányi kirándulásokat, erdei iskolákat és táborozásokat. Az iskola szemléltetőeszköz-ellátottsága közepes, fejlesztésre szorul. A tanításhoz szükséges eszközök egy része már elavult, cseréjükről, új eszközök beszerzéséről folyamatosan gondoskodnunk kell.

32 Egyed Jolán 32 Alapítványunk nagymértékben hozzájárul a rászoruló tanulók nyári táboroztatásához, az oktató-nevelő munka feltételeinek javításához. Szintén az alapítvány nevéhez kötődik az Év sportolója, Év tanulója, az Év közösségi tanulója és az Év tanára díjak hagyományos átadása a tanévzáró ünnepélyen. A Széchenyi névadó héten átadjuk az Akire névadónk is büszke lenne díjakat az alsó és felső tagozatos tanulóink részére. Iskolánk nevelő-ellátottsága és a tanulói létszám alakulása Mint már utaltam rá, a tanulók száma 465-ről 534-re nőtt. A tanulócsoportok száma 21-ről 25-re változott. A tantermek hiánya miatt nagy kihívást jelent, hogy az 1. évfolyamon többször is 4 osztály indult be. Az elmúlt időszakban az iskola nevelőtestülete stabilizálódott. Szakmai felkészültségének színvonala jó. 38 fő főiskolát, 7 fő egyetemet végzett, 2016-ban újabb 1 fő közoktatási vezető szakvizsgát szerzett, 1 fő szaktanácsadó, 2 fő mesterpedagógus lett. Ideiglenes Pedagógus II. besorolásban 2 fő van ban 1 főnél lesz tanfelügyeleti és 3 főnél minősítési szakértői látogatás. 2 év óta rendszeresen látogatnak nálunk szaktanácsadók, együttműködünk a POK-kal (Pedagógiai Oktatási Központ). Tanítóknál, matematika, angol és magyar szakos kollégáinknál is jártak már, jók a tapasztalataink. Munkánkat az új iránti fogékonyság, igényesség, a jó eredményre törekvés és a tanulókért érzett felelősség jellemzi. Ennek megfelelően eredményesen végezzük tehetséggondozó munkánkat. 1 fő gyógypedagógust, 1 fő logopédust és 1 fő iskolapszichológust alkalmazunk, akik segítik a pedagógusok munkáját. Utazó gyógypedagógus és gyógytestnevelő is dolgozik iskolánkban. A két igazgatóhelyettes magas szintű szakmai felkészültsége, kiváló szervezőkészsége, példaértékű emberi magatartása garanciát jelent az igényes vezetői feladatok ellátásához. Minden tantestület hangulatának, munkabírásának, meghatározó eleme az életkor. Iskolánkban nagyon harmonikus a kor szerinti megoszlás. Jelen vannak a több tapasztalattal rendelkező és a fiatalabb pedagógusok is. Megállapítható, hogy sok ismerettel rendelkező, egymást támogató, jól együttműködő, szakmailag igényes, összetartó közösség vagyunk.

33 Egyed Jolán 33 PEDAGÓGIAI KÉRDÉSEK 1.3. Az intézmény irányítása és gazdálkodása A vezetési struktúra lineáris felépítésű. Vezetője az igazgató. Szervezeti felépítés Igazgató alsó tagozatos igh. felső tagozatos igh. NOKS (nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozók) mk. - vezetők mk. - vezetők, DÖK tanítók szaktanárok Szervezeti kapcsolat igazgató Közalkalmazotti Tanács Intézményi Tanács Iskolaszék SZMK Diákönkormányzat

34 Egyed Jolán 34 Az iskola vezetőségének tagjai: az igazgató és a két igazgatóhelyettes. (alsó és felső tagozatos) A kibővített vezetőség tagjai: az iskola vezetősége, a munkaközösség-vezetők, a Közalkalmazotti Tanács elnöke és a Diákönkormányzatot segítő tanár. Az iskola vezetősége (3 fő) minden héten tart ülést, amelyen szükség szerint részt vesznek a témában érintett NOKS dolgozók. A kibővített vezetőség szükség szerint ülésezik. Ezek a munkaértekezletek hozzájárulnak az információáramláshoz, illetve a döntés - előkészítés fontos színterei. A BECS vezető által irányított programokon a különböző minőségi körök beszámolnak a munkájuk aktuális állásáról, az önértékelésről, a tanfelügyeleti és a minősítési eljárásokról. A pedagógiai nevelő - oktató munka jelentős területének irányítása a munkaközösségek feladat - és hatáskörébe tartozik. A munkaközösség - vezetők szerepe egyre elismertebb, szakmai és vezetői tulajdonságaik elismerése és tisztelete az elmúlt időszakban javult, ezen az úton érdemes tovább haladni. Célunk, hogy minden tag aktívan vegyen részt a munkaközösségi munkában, arányos terheket vállalva, megérezve az összetartozás, a közösség pozitív erejét. A programunkban tervezett tartalmi feladatok megvalósításához a személyi feltételek adottak. A tárgyi, dologi feltételek fejlesztése szükséges. A dologi költségvetésben az épület állagának szinten tartása, javítása komoly erőfeszítést jelent. A nevelés - oktatás hatékonysága érdekében szükség van új eszközök beszerzésére. Folytatnunk kell az igazi értelemben vett gazdálkodást, pl. meglévő eszközök hatékonyabb kihasználása, pályázatok írása, szponzorok felkutatása. Ezekben nagy gyakorlatot szereztem az utóbbi időkben. A fenntartó és a működtető önkormányzat közösen biztosítja a szükséges ellátást az iskola részére. Az elmúlt időszakban számos pályázatot írtunk, amelyekből sok eredményes volt, így több millió Ft-ot tudtunk a megpályázott célokra fordítani. A Szigethalmi Gyermekek Mosolyáért Alapítvány évente komoly összegekkel támogatja az iskolai nevelést- oktatást. Az előző években 280 ezer Ft-tól 470 ezer Ft-ig terjedő összeget kaptunk évente támogatásként az adó 1%-ából ben az adó 1%-ából Ft folyt be. Köszönet a támogatóinknak. Igazgatóként én is igyekeztem támogatni az alapítványt, a saját forrásaimat is mobilizáltam.

35 Egyed Jolán Nevelő-oktató munkánk eddigi eredményei Magatartás - szorgalom eredmények A magatartás és szorgalom jegyek stabilak. Tanulóink neveltségi szintje közepesnek mondható. A szorgalom területén is fejlődniük kell még. Bátran és büszkén mehetünk tanulmányi kirándulásra, erdei iskolába, múzeumba, színházba vagy moziba, megdicsérik tanulóink érdeklődését, viselkedését. A programokat szponzoraink támogatják sok esetben. Természetesen van pótolni valónk még a fegyelem terén is. Tanulóink is többször megfogalmazták, önkritikusan, hogy a durvaság visszaszorításáért, az udvariasság, tiszteletadás általánossá válásáért még tenniük kell Tanulmányi eredmények, versenyek Évek óta egyre sikeresebben szerepelnek tanulóink a körzeti, megyei, országos és nemzetközi versenyeken. A legkiválóbb tanulók eredményét, fotóját és felkészítő tanáraik nevét az Oktatási, kulturális és sportbizottság által alapított városi "Sikerkönyvben" rögzítik, CD-n átadják ajándékba egy emléklappal. A részletes felsorolás, fotókkal a szakmai beszámolónkban és a honlapunkon olvasható. A fotók közlésébe a szülők írásban beleegyeztek. A rengeteg eredményt itt nem célunk felsorolni, de vegyünk néhány példát: matematika, fizika, anyanyelv, angol nyelv, helyesírás, vers- és prózamondás, komplex, koktél, rajz, ének, kézműves és sportversenyek minden évfolyamon, angol Pitman nyelvvizsgák. Sikeresek a teljesítménytúrák és a kerékpáros táborok. Országos 1. helyezés rajzversenyen, a Pest megyei Diákolimpián 1. és 2. helyezés labdarúgás, röplabda és atlétika sportágakban. Országos karate és aerobik verseny 1-3. helyezései, nemzetközi kempó 1. helyezés, nemzetközi tánc és ének eredmények, valamint kiválóak az iskolai sportköri eredményeink is. Parlagfű elleni védekezéssel és általános egészségvédelemmel kapcsolatban körzeti vetélkedőt rendezünk minden évben. Régebben a Pest megyei Megyeházán rendeztünk versenyt ebben a témában. A Közösségi terek hálózatosodás címmel, TÁMOP pályázatban is részt vettünk a KLIK szervezésében. A tanulmányi és sporteredményeket minden hónapban a suligyűlésen és a hangosrádióban ismertetjük, büszkén kiállhatnak társaik elé a legkiválóbbak.

36 Egyed Jolán 36 A sikerek iskolánk faliújságán, valamint a honlapunkon és a különböző újsághírekben és országos hetilapokban olvashatók. (Szigethalmi Híradó, Köznevelés, Új katedra stb.) Ezekre nagyon büszkék vagyunk. Iskolánk sportteljesítménye hosszú évek óta kimagasló, a mindennapos testedzés megvalósítására is nagy figyelmet fordítunk. Az úszásoktatás és a néptánc foglalkozás is sikeres. Az egész napos nevelés kapcsán rengeteg választási lehetőséget kínálunk a tanítványainknak. Legkiválóbbak az atlétika versenyzőink, focistáink, röplabdásaink és aerobikosaink. Matematikából kiemelkedő a tehetséggondozásunk, ennek elismeréseként lettünk Mentoráló intézmény Pályaválasztás, továbbtanulás A magas szintű nevelő- oktató munka sokatmondó bizonyítéka, hogy 8. osztályos tanulóink beiskolázása 100%-os. Minden tanulónkat felveszik különböző típusú középiskolákba, legtöbbjüket az 1. helyen megjelölt intézménybe. Volt diákjainkról rendszeresen kérünk visszajelzést, örömmel tapasztaljuk, hogy tartják tanulmányi átlagukat a középfokú intézményekben is. Szükség esetén részt veszünk a Híd programban is. Sok volt diákunk tanul tovább felsőfokú intézményben, többen a pedagóguspályát választják, kollégaként térnek hozzánk vissza. Így lesz volt diákból kolléga, a nevelőtestületünk tagja. Sok diák választ értelmiségi pályát, még akkor is, ha így nehezebb lesz az anyagi megélhetésük. Több volt diákunk dolgozik külföldön, EU-s ösztöndíjak kapcsán. Ez jó hír számunkra, hiszen értéknek tekintik a tudást. Gondot jelen a 4. és 6. évfolyamokon - a sok középfokú intézmény közelsége miatt és presztízs okokból - a legtehetségesebb tanulók gimnáziumokba való átjelentkezése. Ez megnehezíti az országos kompetenciaméréseken a jó eredmények elérését is. Fontos, hogy a szülők támogassák iskolánkat a mérések során szükséges kérdőívek kitöltésével és visszaküldésével, mivel a CSHI (Családi Háttér Index) csak így számolható ki az Oktatási Hivatal által.

37 Egyed Jolán 37 A 8. évfolyamos tanulók továbbtanulása (Forrás: Szakmai beszámoló 2015) 8. évfolyam tanulói létszám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola Egyéb

38 Egyed Jolán Egyéb külső nevelési tényezők szerepe, partnerkapcsolatok Iskolánk a Comenius I. minőségfejlesztési intézményi modell követését preferálta évekkel ezelőtt. Ennek egyik legfőbb célja a partnerközpontúság kiépítése volt. Feltártuk közvetlen és közvetett partnereinket. Az OKKER által kidolgozott OKAIM minőségfejlesztési eljárást országos közoktatási szakértő irányításával megvalósította iskolánk. Működtettük az ÖMIP-re építve az IMIP-et. Ennek folytatása lett az önértékelés és a BECS működtetése, majd erre épülve a portfólió készítése, a tanfelügyelet és a minősítés. A tanfelügyelettel és a minősítéssel összefüggő óralátogatásokat a 8 kompetencia alapján végezzük Ennek megfelelően az értékelés a pedagógiai munka alábbi területeire terjed ki: 1. Pedagógiai módszerek, felkészültség 2. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség 3. A tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi-kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység 4. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósításukhoz kapcsolódó önreflexiók 5. A tanulás támogatása 6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése, elemzése 7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás 8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért. Forrás: Útmutató, Tanfelügyeleti és önértékelési kézikönyv, OH 2016

39 Egyed Jolán 39 Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a pedagógusokon kívül az iskola más dolgozói is hozzájárulnak az intézmény zavartalan működéséhez. Velük is harmonikus együttműködésre törekszem. Munkájukat a pedagógusokéhoz hasonlóan többféleképpen próbálom elismerni. A pedagógusokon kívül különösen nélkülözhetetlen a NOKS dolgozók (nevelőoktató munkát közvetlenül segítő) lelkiismeretes munkája. Az iskola kapcsolatát a fenntartóval, a tankerülettel kiegyensúlyozottnak, hatékonynak tartom. Az Iskolaszékkel, a szülőkkel a kapcsolatom rendszeres, nyílt és őszinte. A társintézményekkel a kapcsolatot tovább szeretném erősíteni. A nevelőtestület, a szülők, a tanulók, a NOKS dolgozók, intézmények, képviselők, civilek körében egy kérdőíves vizsgálatot, SWOT analízist végeztem. Célom az volt, hogy megtudjam, mi az, ami az iskola tevékenységében tetszik, mi az, amivel nem elégedettek, ami fejlesztésre szorul, és végül mit változtatnának meg az iskolában. Közel 100 partnerünk és munkatársunk küldte vissza a véleményét, amit ezúton is megköszönök. (A mellékletben található.) Az eredményeket kollégáimmal megvitattuk és a későbbiekben beépítjük nevelőoktató munkánkba. E vélemények az iskolának nagyon hasznosak. A szülőkkel, a gyerekekkel évente rendszeresen ismétlődik a véleménycsere. Támogatom az 1. évfolyamon az egész napos munkaszervezést, délelőtt 1 és délután 1 tanítóval. Több diákunk tagja az Iskolaszéknek. A diákönkormányzatunk rendkívül jól működik, időnként szerkesztik honlapunkat, használják iskolánkban és otthon az internetet. Évente diákközgyűléseket szervezünk, kívánságládát alkalmazunk. Az iskolaújságot szeretnénk 3 havonta megjelentetni bővebb tartalommal, valamint a diákok kérésére hetente működhetne az iskolarádió a régi hagyományok felújításával. A DÖK tagok kérésére, a tanulók egy pályázat során új iskolai logót is fognak készíteni. Ünnepélyeinken, rendezvényeinken rendszeresen megjelennek a képviselők, zsűrizést vállalnak, felajánlásokkal támogatják rendezvényeinket, és elismerően nyilatkoznak a kollégák munkájáról. Az önkormányzat tisztségviselői mindig szívesen dolgoznak velünk, és lelkiismeretesen segítjük egymás munkáját.

40 Egyed Jolán 40 A Négyszínvirág Óvodával nagyon jó szakmai és emberi kapcsolatokat ápolunk. Hasznosnak tartom, hogy oda-vissza jelzést tudunk adni egymásnak a gyermekek érdekében. Rendszeresek a kölcsönös látogatásaink a nagycsoportokban és az 1. osztályokban. Részt veszünk óvodai szülői értekezleteken, a sajátos nevelési igényű és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fejlesztésével kapcsolatos szülői fórumokon. Iskolába hívogató programjaink, az Elsős fórum és a Gólyanap nagyon sikeres rendezvényeink. Rendszeresen részt vesznek a szülők a névadó héten, a nyílt órákon és a délutáni foglalkozásokon. A település másik általános iskolájával is kapcsolatban vagyunk, rendszeresen részt veszünk a Szigethalmi Szent István Általános Iskola versenyein, meghívjuk a Pedagógiai Szakmai Konferenciánkra és egyéb rendezvényeinkre, ingyenes továbbképzéseinkre az ott dolgozó pedagógusokat. A középiskolákkal való kapcsolatunk felszínes, aminek az oka az, hogy a tanulóink sokféle továbbtanulási választása miatt a rengeteg középiskolával nem lehetséges a rendszeres kapcsolattartás. A TÁMOP pályázat keretében a korábbi években igyekeztünk a kapcsolat szorosabbra fűzését megvalósítani a középiskolákkal. A jogszabályok által előírt információkat közzétesszük a középiskolákkal a kapcsolatban is a honlapunkon. Nyomon követjük volt diákjaink tanulmányi eredményeit. Működtetjük az Útravaló-Macika ösztöndíjprogramot a rászorulók megsegítésére. Iskolánk tanulói részt vesznek a római katolikus, görög katolikus, református, baptista és a Hit gyülekezete hittanoktatásokon is. A hitoktatókkal jó a kapcsolatunk. Fontos ez számunkra, mert olyan kultúrkört oktatnak, amely a tantervünkben nem szerepel, viszont az emberi műveltségnek lényeges eleme. A hitoktatás mellett erkölcstant választhatnak a tanulóink, ezt saját kollégáink tanítják. Pedagógiai asszisztenseket képeztünk OKJ-s képzés keretében, szakmai gyakorlatukat is nálunk töltötték. Rendszeresen fogadunk főiskolai hallgatókat szakmai gyakorlatra. A mindennapos testnevelés keretében megvalósul az úszás oktatása. Utazó gyógypedagógust is tudunk foglalkoztatni, valamint nagy segítség a megbízási szerződés keretében történő, nyugdíjas pedagógusok foglalkoztatása.

41 Egyed Jolán 41 Iskolánkban több tanszakon sikeresen működik a Fantázia Alapfokú Művészeti Iskola (furulya, szolfézs, zongora). A Szigetszentmiklósi Pedagógiai Szakszolgálattal és az EGYMI-vel, valamint Pest megyei Szakértői Bizottsággal nagyon jó szakmai kapcsolatot ápolunk. A Szigethalom és Környéke Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal napi együttműködésben vagyunk, kölcsönösen segítve ezzel egymás munkáját. Működik az iskolaorvosi ellátás és rendkívül hatékony az iskolai védőnői tevékenység. A Hegedüs Géza Városi Könyvtárba rendszeresen járnak tanulóink, pedagógusaink. Örömmel fogadjuk az író- olvasó találkozókra való meghívásukat. A könyvtár bővítésével még jobb körülmények teremtődnek, így megvalósulhatnak a könyvtári foglalkozások az osztályaink számára. Rendszeresen tart a könyvtárban sikeres előadásokat a hadszíntérkutatással is foglalkozó kollégánk. Több pedagógusunknak jelentek meg könyvei, amire büszkék vagyunk. A városi könyvtár dolgozói már most is tartanak foglalkozásokat az osztályok számára, amiért hálásak vagyunk. Rendszeresen megtekintjük a könyvtár kiállításait és együttműködünk az AMME-val. A Városi Szabadidőközponttal és a Helytörténeti Gyűjteménnyel is tartjuk a kapcsolatot. Rendszeresek a kiállítások és a nyári táborozások a szervezésükben. Az Emese Park, Középkori Skanzen rendezvényein rendszeresen részt veszünk. A városi Polgárőrség, az iskola rendőre és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság segíti munkánkat. Mindkét szervezet részt vesz a tanulók felkészítésében, előadásokat tartva, valamint meglepetéssel fogadva a tanévnyitó ünnepélyen a bejövő elsős tanulóinkat. Lengyel testvérvárosunkba, Jaworznoba is rendszeresen is ellátogatnak tanulóink és pedagógusaink. Városi jótékonysági bálokat, városi futóversenyt, körzeti versenyeket és több más rendezvényt szervezünk közösen, partnereinkkel. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület pályázatain rendszeresen nyernek tanulóink (Parlament, Fővárosi Állatkert, Emese Park látogatása is megvalósult ennek kapcsán jutalomból). Terápiás kutyákat gondozó szakemberekkel közös programunk volt az iskolában. Kutyamenhely segítését is végezzük. Rendszeresen látogatják a Tündüs manó bábműsort is az alsó tagozatos tanulók, valamint színházba, moziba és múzeumba is járnak a tanítványaink.

42 Egyed Jolán 42 Kapcsolatban vagyunk a Molnár Gábor Társasággal, hiszen több szállal kötődnek Szigethalomhoz. Pest megye és Budapest intézményei részére 12. éve Pedagógiai Szakmai Konferenciát rendezünk. Részt veszünk a Parlament, oktatással foglalkozó ülésén. Iskolánk sokszínű, innovatív tevékenységéről a helyi, az országos sajtó (Köznevelés, Új Katedra) és a helyi TV rendszeresen tudósít. Az OH és a KLIK felkérésére előadásokat tartottunk az alsó tagozatos kollégáimmal az iskolában, valamint Budapesten. Mentoráló intézményként matematika tehetséggondozást végzünk, a TÁMOP EU-s projektet záró országos program keretében tanítványunk TV felvételét és videós interjúját tették közzé örömünkre. Büszkék vagyunk arra, hogy Balog Zoltán miniszter úr elismerő oklevelét vehettük át 2014-ben. INTÉZMÉNYI SZINT 1.6. Iskolánk önálló arculata Fontosnak tartom a differenciálást, a kooperatív technikák alkalmazását és a különböző témájú projektnapok szervezését, amelyek a tanulók tevékenykedtetésére épülnek. A projekteket erkölcsileg és anyagilag sok szponzor támogatja, amiért hálásak vagyunk. A testnevelés sajátos feladatot lát el a gyermekek személyiségének harmonikus fejlesztésében. Az 1. évfolyamtól lehetőséget adunk a sportolás kiemelt megvalósítására. Ezt a tevékenységet a szaktanárok iskolai sportköri munkája is erősítette az utóbbi években. Az integrált nevelést az alapító okiratunk szerint 2004-ben kezdtük el. A "Hatékony iskola- integrált oktatás" elnevezésű 30 órás, akkreditált, kihelyezett továbbképzésünk megszervezése is ezt a célt szolgálta. Pedagógusainkat dicséri, hogy hétvégéjüket is feláldozzák, ha igényes szakmai programon képezhetik tovább magukat. A TÁMOP pályázat keretében 30 órás akkreditált továbbképzésen vett részt nevelőtestületünk a differenciálás témakörében ben a hétvégéket is érintette a Stressz megelőzésével és a Digitális technikák, IKT alkalmazásával kapcsolatos továbbképzések teljesítése.

43 Egyed Jolán 43 A TÁMOP Európai Uniós pályázat 2 éves projektje keretében igényes szakmai munkát végeztünk. Sajátos nevelési igényű tanulók visszahelyezését mentoráljuk, felvételi felkészítést tartunk a halmozottan hátrányos helyzetű 7-8. osztályos tanulók részére. A halmozottan hátrányos helyzetű, leendő középiskolás tanulók lemorzsolódásának megelőzésére törekszünk. Együttműködünk a Négyszínvirág óvodával az óvoda - iskola átmenet gördülékeny megvalósításában. Felajánljuk a jövőben az alsó tagozaton, profilunk bővítésére a matematika, művészeti nevelés, (rajz, kézműves, ének), illetve angol nyelv, informatika tárgyak választását, igény szerint már az 1. osztálytól. Lehetőség lesz angol nyelvű napközi kipróbálására is. Példaértékű hagyományrendszerrel rendelkezünk, célunk a közösséghez való tartozás tudatának erősítése. Ennek egyik jó példája a csillagászati előadás, a Nap vizsgálatának megszervezése az iskolánkban, az MCSE (Magyar Csillagászok Egyesülete) segítségével az országban egyedülállóként, elsőként márciusában 2 napon át lehetőségünk volt a mozgó Planetárium programján részt venni iskolánk tornatermében. Az alsó tagozaton folytatjuk a PIP-csomag (Partner Iskola Program), Tudorka, Tappancs újság használatát, amennyiben lesz rá igény. Használjuk a különböző honlapokon, portálokon, linkeken elérhető szakmai tartalmakat a tankönyvekhez kapcsolódva. Digitális tudásbázisra is pályáztunk, valamint megcéloztuk a Boldogságórák, boldogiskola projektet. Iskolánk Regisztrált Tehetségpont lett, amely során a tehetséges tanulóinkat sikerélményhez tudjuk juttatni.

44 Egyed Jolán Ellenőrzés, értékelés Intézményi önértékelés Ezzel a feladattal a partnerközpontú működés kapcsán kerültünk intenzívebb kapcsolatba. A tulajdonságok közül a legfontosabbak: a vezetés szerepe a szervezeti kultúra fejlesztésében az intézmény stratégiájának meghatározása és megvalósítása az erőforrások figyelembevételének módja a partneri igények figyelembevételének módja Az eredmények: a partnerek elégedettsége a munkatársak bevonásának mértéke a kitűzött célok elérése az erőforrások felhasználásának hatékonysága A pedagógusokkal beszélgetést folytattam, amely során rákérdeztem az erősségeikre, a szakmai kéréseikre és arra, hogy miben tudnák még jobban segíteni az iskolánk kiemelkedő szakmai munkáját. Ezeket a válaszokat beépítettem a pályázatomba. A nevelők nagy része elkezdett iskolai szinten gondolkodni, nem csak a saját szakját látja az iskolán belül. Megtanultunk különböző információgyűjtő technikákat, azok feldolgozását, majd az eredmények alapján kidolgoztuk a helyes célokat.

45 Egyed Jolán Dolgozói ellenőrzés, értékelés Az eddigi belső ellenőrzési és értékelési rendszerünk nagy része jó volt. A gyakorlatban azonban még sok a teendőnk, mivel a hatáskör és felelősség még nem mindenkiben tudatosult kellő mértékben. Az egységes szemléletformálás fejlesztése továbbra is fontos feladatunk. Törekszünk a nevelőtestületen belül a csapatépítésre, a jó hangulat, az összetartozás erősítésére. Fontos ez, hiszen az utóbbi években több új kolléga is érkezett iskolánkba. Igyekszünk a későbbiekben is eljutni közös nevelőtestületi, több napos kirándulásokra, amelyeket szakmai programokkal kötünk össze, illetve kihelyezett nevelési értekezleteket tartunk Tanulói ellenőrzés, értékelés A tanulói ellenőrzés és értékelés elmélete és gyakorlata az eddigi dokumentumainkban helyesen és alaposan kidolgozott. Forrás: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény

46 Egyed Jolán 46 Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek. (Ady Endre) Vezetői program, a célmeghatározásból eredő feladatok, vezetői koncepcióm, fejlesztési elképzelések Önmaga stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.8. A vezetés területe, emberi erőforrások Vezetésfilozófia A vezetési filozófiám fő vezérfonala a Teljes körű Minőségirányítás (TQM) alapkoncepcióját követi. Ez egy gyűjtőfogalom, amely leegyszerűsítve a cselekvésről szól. Három vezérfonala: 1. a partnerközpontúság, 2. a folyamatok folyamatos fejlesztése, 3. a dolgozók teljes körű részvétele az intézmény életében. Arra törekszem, hogy a döntés-előkészítésben minél szélesebb körben gyűjtsek információt, és kérjem ki a dolgozók, a szülők és a tanulók véleményét. Így elérem, hogy a megfelelő információáramlással mindenkit korrekt döntéshelyzetbe hozzak, és az adott szinten a legmagasabb szintű munkát tudják elvégezni. Az is fontos, hogy a megfelelő PR munkával olyan környezetet és ismertséget szerezzek az iskolának, amely méltón tükrözi és széles körben teszi ismertté az intézményben folyó magas szintű nevelő- oktató munkát. Forrás: Önértékelési kézikönyv, OH 2015

47 Egyed Jolán 47 Mások stratégiai vezetése és operatív irányítása Alkalmazotti közösség feladataim: Arra törekszem, hogy a kollégák szakszerű helyettesítése ne okozzon törést sem a nevelőtestületben, sem a tanulóknál. Idegen nyelv (angol) oktatását hatékonyabbá tettük differenciált fejlesztéssel, kisebb, bontott csoportokban, néhány évfolyamon. Egységes tanári és tanulói közösség kialakítása. A NOKS dolgozók munkájának hatékonyabbá tétele. A pedagógusokkal együtt, egymás munkáját kiegészítve végezzék jól munkájukat a gyermekek érdekében. Munkatársaink szakmai fejlődésének biztosítása. Harmonikus csapatmunka kialakítása, egyenletes munkamegosztással. Olyan munkakörülmények megteremtése, amelyben minden kollégám érzi, hogy támogatást kap vezetőitől. Motivációs rendszer kiépítése Egységes szemlélettel sajátítsuk el a ránk vonatkozó szabályokat. Szeretném elérni, hogy a teljes alkalmazotti kör egy még igazibb közösséggé váljon, és büszke legyen arra, hogy a Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola dolgozója. A változások stratégiai vezetése és operatív irányítása Tervezés, szervezés, irányítás A Pedagógiai Programunkban szereplő hosszú távú céljainkat bontjuk le rövid távú célokká, és jelenítjük meg az éves munkatervünkben. A munkaközösségektől indul a tervező munka, majd ebből alakul ki az iskolai munkaterv. Így minden dolgozó részt vesz a döntés - előkészítő munkában. Konkrét feladatok: A következő években fontos a pedagógiai munka színvonalának megőrzése, illetve emelése. Segítjük a pályakezdő közalkalmazottakat, patronáló nevelők kijelölésével. Törekszünk a nevelőmunkánk eredményesebbé tételére, így még szorosabb lesz az iskolához való kötődés. Elkerülhető lehetne így, hogy a 4. és 6. évfolyamokból a tanulók a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba elmenjenek.

48 Egyed Jolán 48 A tanulók megtartása érdekében ki kell alakítanunk a személyre szóló, a tanulást segítő módszereinket. A 2. Évkönyvünkhöz megírtuk iskolánk történetét, amely életutunk méltó megörökítése az utókor számára. A 3. Évkönyvünket majd digitalizált formában is szeretnénk megjelentetni 2018-ban, iskolánk fennállásának 30. évfordulójára. Mindenki számára fontos legyen az iskolánk arculata. Arra törekszem, hogy követelményrendszerünket személyes példaadással következetesen és egységesen betartassam, mivel ez közös munkánk eredményeként született. A Nemzeti Pedagógus Kar tagjaként mindenkire vonatkozik az Etikai kódex előírásainak betartása. Kiemelten fontos feladatomként kezelem a vezetői ellenőrzéseket az iskolai munka minden területén. (Pl. óralátogatások, tanügyi, munkaügyi, munkavédelmi, pénzügyi ellenőrzések stb.) A következő ciklusra szóló terveim között szerepel a TÁMOP Európai Uniós pályázat alapján az SNI (Sajátos Nevelési Igényű) mentor és IPR (Intergált Pedagógiai Rendszer) mentor szakértő kollégák segítségnyújtása alapján a mentori rendszer kiépítése iskolánkban. Szükséges annak megteremtése, hogy a támogatásra szoruló tanulók bizalommal fordulhassanak egy-egy, őket különös figyelemmel kísérő pedagógushoz. A kétéves projekt során módszertani továbbképzéseken vett részt a nevelőtestület. Az ott tanult, differenciálással kapcsolatos módszereket szükséges alkalmazni a tanítási órákon. A jelenkor tanulóit a régi frontális módszerek mellett, kooperatív technikákkal is fontos tanítani, fenntartva az érdeklődésüket, érdekesebb órákat szervezve, jobban motiválva őket, egyéni képességeiket és aktuális tudásszintjüket elsődlegesen figyelembe véve. Ez a szülőktől beérkezett javaslatokban is megjelent. Törekszem az IKT eszközök használatának széleskörű elterjesztésére, ennek érdekében iskolán belül ingyenes képzést szervezünk. Igyekszem a pedagógusoknak a sok helyettesítés miatti terhein enyhíteni arányos beosztással, munkaszervezéssel. Sajnos a jelenlegi tanévben sok volt a hosszú távú betegség miatti helyettesítés, ami nagy terhet rótt a kollégáimra. A következő 5 év során még több figyelmet szeretnék fordítani a szülők támogatásának megnyerésére, érezzék, hogy gyermekükért közösen kell együttműködnünk.

49 Egyed Jolán 49 A későbbiekben szeretnék nagy hangsúlyt fektetni a pedagógusok közötti, még szorosabb, szakmai igényességet kívánó, belső kapcsolatrendszer fejlesztésére. A NOKS dolgozókkal folytatom a továbbiakban is a harmonikus együttműködést. Az eddigi belső ellenőrzési és értékelési rendszerünk jelentős része jó volt. Az igazi előrelépést az önértékelési szisztéma kidolgozása jelentette. A gyakorlat azonban még nem mutat ilyen szép eredményt. Sokat javult a középszintű vezetők ellenőrzése, de még mindig nem történt meg az igazi áttörés iskolai szinten. Az értékelésnél még nagyobb az a távolság, amit kitűztünk magunk elé, és amit jelenleg meg tudunk valósítani. A hatáskör, a felelősség és a személyes példaadás még nem mindenkiben tudatosult kellő mértékben. Az egészséges szemléletformálás, a szervezeti kultúra fejlesztése továbbra is kiemelt feladatunk. A mai kor követelményei szerint egy megváltozott szerepet kell betölteni a pedagógusnak. Legfőképpen gondolkodni kell megtanítani a gyerekeket. Olyan ismeretanyagot kell elsajátíttatni, amely egyrészt szilárd alapokat biztosít az alapkészségek elsajátításához, másrészt olyan tudás birtokába juttatja a gyermeket, amelynek segítségével önállóan tud tanulni, képessé válik arra, hogy a sok-sok információból a számára hasznosat kiszűrje, ezért a hangsúlyt az egyéni tanulási módszerek elsajátíttatására kell fektetni. Célom, hogy a nevelőtestülettel megismertessem azokat a programokat, amelyek ezeket a törekvéseimet elősegíthetik. (Pl.: jó gyakorlatok tárháza: Gyermekek háza, Kinek fészek, kinek kaloda, tudásmegosztás stb.) A pedagógus teljesítményértékelés (és ma már alkalmazotti) kidolgozása nagy feladat volt a nevelőtestület számára, hiszen egy teljesen új szemléletet is el kellett sajátítani és fogadni. Ez a folyamat napjainkban is tart, de a nevelőtestület jelentős része már érti és érzi ennek az értékeit. Különösen hasznosnak ítélem az értékelés kapcsán folytatott egyéni beszélgetéseket. Ezeken részt vesznek majd az igazgatóság tagjai, az érintett munkaközösség-vezető és a kolléga, akit értékelünk. A tanfelügyeleti látogatás része a kérdőívek és az interjúk készítése, ebbe felelősen sok kollégát szeretnék bevonni a munkaközösség-vezetőkön kívül.

50 Egyed Jolán 50 Az intézmény stratégiai vezetése és operatív irányítása A pedagógusok munkájának értékelése, elismerése, minősítése, életpálya-modell Az Iskolai Minőségirányítási Programban (IMIP) régebben részletesen leírtuk az értékeléssel összefüggő feladatainkat. Fontos a munkák egyenletes megosztása, az arányos teherviselés. Az IMIP előzőleg az Önkormányzati Minőségirányítási Programra (ÖMIP) épült. Jelenleg ezt a BECS / belső ellenőrzési csoport / végzi. Minden iskolai dolgozónál az 5 év alatt elvégezzük az értékelést, amelyet a kollégák önértékelésére építünk. Így mindenki látja, hogy milyen területeken kell még fejlődnie, valamint azt, hogy melyek az erősségei. A törvényi előírások, az etikai kódex adaptálása és a munkaköri leírások betartása alapján is értékelni kell a dolgozókat. Fontos, hogy segítsem a kollégáimat a portfólió elkészítésében és a tanfelügyeleti, minősítési eljárással összefüggő látogatásokra való felkészítésben. Inspirálok mindenkit arra, hogy a Pedagógus II. besorolásba lépéshez, illetve a mesterpedagógussá váláshoz tegyen meg minden tőle telhetőt, hiszen ez az erkölcsin túl, komoly anyagi elismeréssel is jár. Hazai körkép A pedagógus életpálya-modell célja, hogy a közoktatásban dolgozók számára vonzó és előre tervezhető szakmai karrierképet nyújtson. Az előrehaladás és az illetmény a szakmai teljesítményhez igazodik, ugyanakkor elismert a pályán eltöltött idő, valamint a megszerzett szakmai tudás és tapasztalat. Olyan karrierképet kell közvetítenie, hogy az a minőségi oktatást szolgálja, és ösztönözzön a folyamatos szakmai megújulásra. A pedagógus életpálya modell megvalósítása nagyon ösztönző Továbbképzések, mérések /szakmailag folyamatos fejlődés/ i források felhasználásával megvalósítottuk azokat a kihelyezett, akkreditált továbbképzési formákat, amelyeken helyben a nevelőtestület többsége részt vehet. (Pl. Mérés-értékelés, Hatékony iskola - integrált nevelés, Hatékony tanulásszervezési technikák, Integrált Pedagógiai Rendszer működését segítő nevelőtestületi tréning, Nem szakrendszerű oktatás témakörében továbbképzéseken vett részt a nevelőtestület.) Hasonló képzéseket a jövőben is tervezünk. Az utóbbi években sok ingyenes továbbképzést hoztunk el az iskolába is, amelyek a nevelőtestület majdnem teljes körét érintették. A 120 óra elvégzésénél figyelemmel voltunk a 7 évenkénti ciklus beosztására is. Forrás: 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rend. mód. 22/2015 (IV. 21.) EMMI rend. és 326/2013 (VIII. 30.) Korm. rend. mód IV. 17. hatályba lépés.

51 Egyed Jolán 51 Rendszeresen végzünk tantárgyi, belső és külső méréseket is. (Országos kompetenciamérések elemzése, angol nyelvi mérések, / 6. és 8. évfolyam/ felső tagozatos próbamérések, MIOK mérések szövegértésből és matematikából alsó és felső tagozaton egyaránt, Szegedi Tudományegyetem próbamérései matematikából, szövegértésből, természettudományos ismeretekből. Hungarofit mérések testnevelés órákon ősszel és tavasszal.) DIFER mérés az 1. évfolyamon (2015) Az összteljesítmény alakulása osztályonként 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 70% 73% 68% 1.a 1.b 1.c

52 43% 53% 61% 63% 65% 60% 62% 57% 72% 75% 72% 66% 76% 77% 78% 75% 73% 74% 92% 94% 90% Egyed Jolán % 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 1.a 1.b 1.c 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 74% 73% Bejövő 1. évfolyamok eredményei területenként 2014/ % 81% 71% 63% 64% 60% 56% 54% 83% 77% 75% 74% 2015/ % 70% Kiemeltnek tekintem a bejövő 1. évfolyamos tanulók mérését, mivel erre építhetünk. Ezt az óvónőkkel is szoktuk ismertetni. Az óvónők alapozó munkája is hozzájárult a fenti mérési eredményekhez. Természetesen minden tanév végén, minden tantárgyból végzünk méréseket, elemzéseket. Majd az évek elteltével mérünk a 6. és a 8. évfolyamon is, az országos kompetenciamérések során.

Vezetői pályázat. Készítette: Kukainé Békési Emese Baross Gábor Általános Iskola. Emberi Erőforrások Minisztere

Vezetői pályázat. Készítette: Kukainé Békési Emese Baross Gábor Általános Iskola. Emberi Erőforrások Minisztere Vezetői pályázat Készítette: Kukainé Békési Emese Baross Gábor Általános Iskola Pályáztató: Emberi Erőforrások Minisztere Benyújtás helye: KLIK XXII. Tankerülete 1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 24. Pályázati

Részletesebben

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Igazgatói pályázat Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár 2011. május 6. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 2 1. SZEMÉLYES ADATOK Név: Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Születési név: Sajtos

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart

Részletesebben

Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22

Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András vagyok, 1981. augusztus 1-je óta dolgozom a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ill. utódintézményeiben. Nem ezen a vidéken

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 27-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programja módosításának jóváhagyása

Részletesebben

B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A

B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A Á L T A L Á N O S I S K O L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A AZOKÉRT ÉLÜNK, AKIKET SZERETÜNK, AZOKÉRT AKIK IGAZNAK TARTANAK. A

Részletesebben

PÁLYÁZAT. a Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti Szakközépiskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztásának ellátására

PÁLYÁZAT. a Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti Szakközépiskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztásának ellátására PÁLYÁZAT a Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti Szakközépiskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztásának ellátására Pályázati azonosító szám:57/2016 Pályázó: Nagy József

Részletesebben

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS I. INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Baross Gábor Általános Iskola Székhelye: Budapest, XXII. Dózsa György út 84-94. Fenntartó: Budapest, XXII. kerület Önkormányzata Működési terület: általános iskola

Részletesebben

Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel

Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel ETYEK KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: titkarsagetyek@fibermail.hu Ügyiratszám: 860-32/2009 Ügyintéző: Palotai

Részletesebben

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka

Részletesebben

Kertvárosi Általános Iskola. 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001. Pályázat

Kertvárosi Általános Iskola. 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001. Pályázat Kertvárosi Általános Iskola 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001 Pályázat intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályázó: Petroviczné Gál Ibolya Tatabánya, 2016.01.20.

Részletesebben

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Készült: 2013. március 1 1 NEVELÉSI PROGRAM... 4 2 A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK... 29

Részletesebben

Pályázat: tagintézmény-vezető (Széchenyi) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8

Pályázat: tagintézmény-vezető (Széchenyi) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZEMÉLYES MOTIVÁCIÓ... 4 AZ INTÉZMÉNYBEN VÉGZETT EDDIGI TEVÉKENYSÉGEM BEMUTATÁSA... 5 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8 AZ INTÉZMÉNY KÖRNYEZETÉNEK BEMUTATÁSA... 9 Az oktatási rendszer

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására.

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. PÁLYÁZAT Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 6000 Kecskemét, Deák Ferenc

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR 1. ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA ALBERTFALVAI ÓVODA Készítette: Khoórné Rápolthy Beáta Budapest, 2015.05.26. 1 Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda

Részletesebben

a 2014-es év beszámolója

a 2014-es év beszámolója Şcoala Generală pentru Naţionalitatea Română, Grădiniţă Chitighaz, str. Úttörő nr. 89 Telefon,fax: 66/250-052 web:www.romansulioviketegyhaza.hu Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda 5741

Részletesebben

2015. JÚNIUS 16. PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYEGYSÉG-VEZETŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE KÉSZÍTETTE: SZABADI TAMÁS

2015. JÚNIUS 16. PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYEGYSÉG-VEZETŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE KÉSZÍTETTE: SZABADI TAMÁS 2015. JÚNIUS 16. PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYEGYSÉG-VEZETŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE KÉSZÍTETTE: SZABADI TAMÁS PÁLYÁZAT A MEIXNER ILDIKÓ EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS

Részletesebben

Tájékoztató a 2015/2016-os tanév feladatainak végrehajtásáról és a 2016/2017-es nevelési év előkészítéséről

Tájékoztató a 2015/2016-os tanév feladatainak végrehajtásáról és a 2016/2017-es nevelési év előkészítéséről Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola ARANY FOKOZAT Tájékoztató a feladatainak végrehajtásáról és a 2016/2017-es nevelési év előkészítéséről 4090 Polgár, Zólyom utca 14. Bevezető: A Polgári Vásárhelyi

Részletesebben

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet

Részletesebben

KAPOSVÁRI KLEBELSBERG KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM OM 040652 PEDAGÓGIAI PROGRAM

KAPOSVÁRI KLEBELSBERG KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM OM 040652 PEDAGÓGIAI PROGRAM o l d a l 1 KAPOSVÁRI KLEBELSBERG KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM OM 040652 7400 Kaposvár, Álmos vezér u.1. PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Gálovics Edit szakmai igh. vezetésével a nevelőtestület o l d a l 2 A magyar

Részletesebben

Szerencsi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri u. 5.

Szerencsi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri u. 5. Szerencsi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri u. 5. OM:203055 Kollégium Pedagógiai Programja 2015 0 Bevezetés A

Részletesebben

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT A BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Összeállította: Malik Károly igazgató BEVEZETŐ Az iskola hivatalos neve: Balla Károly Általános Iskola Csévharaszt /2002.09.01 óta/ Az iskola

Részletesebben

2008. szeptember elsején a harmadik tanévet kezdtem meg vezetőként. Láttam, látom, melyek azok a területek, amelyek további fejlesztésre várnak.

2008. szeptember elsején a harmadik tanévet kezdtem meg vezetőként. Láttam, látom, melyek azok a területek, amelyek további fejlesztésre várnak. 1. Bevezető gondolatok Az oktatás, a tudás szerepe a társadalom minden területén egyre nagyobb jelentőségű, az országok közötti versenyt is eldöntheti a tudásképesség. Különösen felértékelődik ez a digitális,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

PEDAGÓGIAI PROGRAM I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM KIADMÁNYOZÁSA... 1 BEVEZETŐ... 1 A SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium

PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium 1191 Budapest Kisfaludy u. 28. 2014. szeptember Tartalom Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium Pedagógiai Program 2014. 1. BEVEZETÉS... 3 2.

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014.

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. Pályázat kiírója: Emberi Erőforrások Minisztere KLIK Kisbéri Tankerület 2870 Kisbér, Széchenyi utca 2.

Részletesebben

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 082019 EPRESKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM. 4030 Debrecen, Epreskert u. 80.

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 082019 EPRESKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM. 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 08209 EPRESKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. OM: 200020 Elkészítette és elfogadta: Nevelőtestület Véleményezte: Közalkalmazotti

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől

Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől 4320 Nagykálló, Somogyi B. út 5-7. (42) 263-101 Fax: 42/263-309 4321 Nagykálló Pf. 4. E-mail. polgmest@nagykallo.hu Ügyiratszám: /2010. Ügyintéző: Kondor

Részletesebben

Intézményvezetői Pályázat

Intézményvezetői Pályázat EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE KLIK Személyügyi Főosztály 1051 Budapest Nádor u.32. Intézményvezetői Pályázat Alulírott Fodor Annamária pályázatot nyújtok be, melyet az Emberi Erőforrások Minisztere hirdetett

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012) Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája

Részletesebben

FERENCVÁROSI KOMPLEX ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

FERENCVÁROSI KOMPLEX ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A FERENCVÁROSI KOMPLEX ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (iskolai és autista tagozat) (1095 Budapest, Gát u. 6. és Thaly Kálmán u. 17/I.) OM 038417 KLIK: 194022 Jóváhagyta: Tőkés Sándor

Részletesebben

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924 MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Az iskolai munkatervet 2012. augusztus

Részletesebben

Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Gyomaendrőd, 2012.

Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Gyomaendrőd, 2012. Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Czikkelyné Fodor Tünde Gyomaendrőd, 2012. 1 Várfi András Gyomaendrőd Város

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,

Részletesebben

PÁLYÁZAT. a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető. (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató

PÁLYÁZAT. a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető. (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató PÁLYÁZAT a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályáztató Emberi Erőforrások Minisztere Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Orosházi Tankerülete Pályázó

Részletesebben

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK AZ INTÉZMÉNYRŐL... HELYZETELEMZÉS... (ÖMIP) FŐ IRÁNYELVEI.. 6. old. MINŐSÉGPOLITITKAI NYILATKOZAT.. 8. old.

TARTALOMJEGYZÉK AZ INTÉZMÉNYRŐL... HELYZETELEMZÉS... (ÖMIP) FŐ IRÁNYELVEI.. 6. old. MINŐSÉGPOLITITKAI NYILATKOZAT.. 8. old. IMIP TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... AZ INTÉZMÉNYRŐL.... HELYZETELEMZÉS..... 3. old. 4. old. 5. old. FENNTARTÓI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM (ÖMIP) FŐ IRÁNYELVEI.. 6. old. MINŐSÉGPOLITITKAI NYILATKOZAT.. 8.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

A gyakorlati képzés a szakképzésben

A gyakorlati képzés a szakképzésben MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó

Részletesebben

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...

Részletesebben

III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti

III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. 1 TARTALOM: I. BEVEZETÉS... 4 I.1. Iskolánk adatai:... 4 I.2. Az iskola bemutatása... 5 I.3. Iskolánk hitvallása... 8 II. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 9 II.1. A nevelő-oktató

Részletesebben

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Helyi Pedagógiai Program Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem, hogy munkálkodjon, alkosson, teremtsen. / Széchenyi István: Por és sár / KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR - PÉTERFY SÁNDOR

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 15. Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 5540 Szarvas, Szabadság u. 29.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 15. Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 5540 Szarvas, Szabadság u. 29. PEDAGÓGIAI PROGRAM Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 15. Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 5540 Szarvas, Szabadság u. 29. Tartalomjegyzék oldal I. Helyzetelemzés 1.1. Szarvas város jellemzői

Részletesebben

A GREGOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A GREGOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GREGOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. Kevésbé fontos az, hogy mit tanulnak az iskolában, mint az, hogy hogyan tanulják Mert az iskola ne nyújtson szakszerű rutint, hanem következetes,

Részletesebben

Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014.

Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014. Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. HELYZETELEMZÉS... 10 2. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, ÉRTÉKEI, CÉLJAI, FELADATAI,

Részletesebben

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM T A R T A L O M I. Az iskola adatai, jogállása 6 II. Helyzetelemzés 7 1. Társadalmi környezet 7 2. Tárgyi feltételek 7 3. A humán erőforrás 8 III. NEVELÉSI PROGRAM 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka

Részletesebben

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE 2013 TARTALOM I. A TANÉVI FELADATOKAT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK DOKUMENTUMOK II. A 2013/2014-ES TANÉV FELADATTERVE III. RENDEZVÉNYTERV IV. LEGITIMÁCIÓ

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV

NEVELÉSI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELÉSI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV Érvényesség: nevelőtestületi döntés szerint 2015. Tervezett felülvizsgálat dátuma:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére:

BESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére: BESZÁMOLÓ Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére: Tájékoztató az Általános Iskola munkájáról különös tekintettel az előző tanév befejezésére, ill. az új tanév

Részletesebben

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint Szerb Antal Gimnázium Az iskola székhelye: 1164 Budapest, Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ugyanaz. (telefonszáma: 400-1814, 400-1662, 401-0550; fax: 401-0549) OM: 035249 Készült: A 2011.évi

Részletesebben

A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Szabóné dr. Mühlenkampf Erika igazgató Aktualizálva: 2013. március TARTALOMJEGYZÉK: 1. PRAEAMBULUM... 3 2. SZEMÉLYI FELTÉTELEK... 6 2. 1.

Részletesebben

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. ( Johann Wolfgang Goethe ) 2 AZ INTÉZMÉNY ADATAI Név: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Pályázat a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium intézményvezetői beosztására

Pályázat a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium intézményvezetői beosztására Pályázat a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium intézményvezetői beosztására (azonosító szám: 2015. 06. 19.) Készítette: Dr. Lukács Lajos A legnagyobb egyenlőtlenség nem egyforma embereket egyformán kezelni.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

Intézményvezetői pályázat

Intézményvezetői pályázat Emberi Erőforrások Minisztere KLIK Koordinációs, Jogi és Személyügyi Főosztály 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46. Azonosító szám: 2016-07-11 Intézményvezetői pályázat Budatétényi Kozmutza Flóra

Részletesebben

Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Intézményi minőségirányítási program

Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Intézményi minőségirányítási program Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Intézményi minőségirányítási program 2012 Tartalomjegyzék TARTALOM 1. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 3 1.1. JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁSOK... 3 1.2.

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2 A Fenntartó: Eger-Egerbakta-Egerszalók-Demjén Intézményfenntartó Mikrotársulás 3300 Eger, Dobó tér 2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor

Részletesebben

Pályázat. a Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye. Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola

Pályázat. a Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye. Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola Pályázat a Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola tagintézmény- vezetői megbízására Készítette Magyari Gábor Tatabánya,

Részletesebben

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola A munkatervet készítette: Tamás Emília igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés kelte: 2013. augusztus 30. Tartalom

Részletesebben

A Kemenesmagasi Általános Iskola Pedagógiai Programja. Tartalomjegyzék

A Kemenesmagasi Általános Iskola Pedagógiai Programja. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Az iskola helyzete, szervezeti felépítése 4 Az iskola hivatalos adatai, jelenlegi helyzete 4 Az iskola hivatalos adatai 4 Az iskola jelenlegi helyzete 4 Iskolánk múltja, társadalmi környezete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/ INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/ KINIZSI PÁL ÉLELMISZERIPARI SZAK- KÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Kaposvár, Baross u. 19. Tantestület jóváhagyásának dátuma: 2007. 12. 12. Fenntartóhoz történt benyújtás

Részletesebben

Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664

Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664 Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664 Pedagógiai program Tartalomjegyzék 1. HELYZETELEMZÉS... 6 1.1 Az intézmény adatai...

Részletesebben

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM:037 923 187/3/2015. számon jóváhagyom! Tiszaföldvár, 2015. szeptember 1. Baczúr István intézményvezető

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 Debrecen-Pallag 2015 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám (52) 450-306, Fax:

Részletesebben

Vezetői pályázat. EGYMI intézményegység-vezető beosztás ellátására. Meixner Ildikó EGYMI 7700 Mohács, Kórház u. 1-3.

Vezetői pályázat. EGYMI intézményegység-vezető beosztás ellátására. Meixner Ildikó EGYMI 7700 Mohács, Kórház u. 1-3. Meixner Ildikó EGYMI 7700 Mohács, Kórház u. 1-3. Vezetői pályázat EGYMI intézményegység-vezető beosztás ellátására Készítette: Bukovics Eszter 2015.06.18. TARTALOMJEGYZÉK I. BEMUTATKOZÁS-------------------------------------------------------------------2.

Részletesebben

Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és Diákotthon

Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és Diákotthon Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és Diákotthon PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 I. Intézményi szint 1. Bevezetés 12 2. Közös

Részletesebben

Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 2. Nevelési program 3. A gimnázium környezeti nevelési programja

Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 2. Nevelési program 3. A gimnázium környezeti nevelési programja A CEGLÉDI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2 0 1 3 Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 1.1. Az iskola adatai 2. Nevelési program 2.1. Pedagógiai alapelvek 2.2. A gimnáziumban folyó

Részletesebben

I.BEVEZETÉS... 2 I.1. A minőségirányítási program jogszabályi háttere... 2 I.2. Intézményünk bemutatása... 3 I.3. Az ÖMIP-ben megfogalmazott

I.BEVEZETÉS... 2 I.1. A minőségirányítási program jogszabályi háttere... 2 I.2. Intézményünk bemutatása... 3 I.3. Az ÖMIP-ben megfogalmazott I.BEVEZETÉS... 2 I.1. A minőségirányítási program jogszabályi háttere... 2 I.2. Intézményünk bemutatása... 3 I.3. Az ÖMIP-ben megfogalmazott feladataink... 5 II. MINŐSÉGPOLITIKA... 5 II.1. Minőségpolitikai

Részletesebben

Pedagógiai Programja

Pedagógiai Programja Benedek Elek Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium Pedagógiai Programja 2013 Oroszlány,2013.03.26. Jóváhagyta: Vecserdi Jenőné igazgató

Részletesebben

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSŐ ÁLLAPOTA,

Részletesebben

Pedagógiai program. Elfogadta: a József Attila Általános Iskola nevelőtestülete. 2013. év március hó 25. napján

Pedagógiai program. Elfogadta: a József Attila Általános Iskola nevelőtestülete. 2013. év március hó 25. napján Pedagógiai program Elfogadta: a József Attila Általános Iskola nevelőtestülete 2013. év március hó 25. napján Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember 1. P.H. Kocsis József igazgató Tartalomjegyzék BEVEZETÉS...

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Oldal: 1 /63 Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Fellegvári Zoltán

Részletesebben

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok 1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,

Részletesebben

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat

Részletesebben

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 033405 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 033405 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 033405 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Nyíregyháza 1 Bevezető Mottó: Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud. (Móricz Zsigmond) Az

Részletesebben

A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja

A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja 1. számú melléklet A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja Nemcsak az a hasznos, ha pénzt gyűjtünk, de az is, ha egészséget szerzünk, mert az egészség talán inkább, mint a vagyon

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhazfoldes@freemail.hu Iktatószám: 3004/2012. 7. B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE 1 AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE Az intézmény hivatalos elnevezése: BÁTAI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Az intézmény székhelyének címe: 7149 Báta, Fő u. 174. Az intézmény alapításának

Részletesebben

MUNKA- és FELADATTERV 2015-2016. tanév

MUNKA- és FELADATTERV 2015-2016. tanév MUNKA- és FELADATTERV 2015-2016. tanév Városközponti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pécs Készítette: Cselikné Juhász Ildikó Ha elakadok valamiben, akkor megmondom maganak, hogy mit kell

Részletesebben

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 5 2. PEDAGÓGIAI PROGRAM HATÁLYA ÉS ÉRVÉNYESSÉGE...

Részletesebben

Minőségirányítási Program. Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010.

Minőségirányítási Program. Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010. Minőségirányítási Program Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010. I. Fenntartói minőségirányítási program (kivonat) A program célja, hogy megfogalmazza az intézménnyel szembeni elvárásait az egész rendszer

Részletesebben

A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA

A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA VEZETŐI PÁLYÁZAT A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA Készítette: Képesné Kövessy Margit Salgótarján, 2016.04.14. 1.

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA HELYI TANTERVE. Ajka, 2010.

Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA HELYI TANTERVE. Ajka, 2010. Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE Ajka, 2010. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az iskolában folyó nevelő- oktató munka pedagógiai alapelvei -6-2.

Részletesebben

INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ

INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ Templomdombi Általános Iskola OM-azonosító: 037726 Szentendre, Alkotmány u. 12. 2000 INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ 2011. Jogszerűség Intézményünkben a nevelő és oktató munkát a 2008. szeptember elsejétől

Részletesebben

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskolája Tagintézmény tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Kovács Benedek 2016.

Részletesebben

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a 1 1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a Magyar Táncművészeti Főiskolán... 5 2.2. A Minőségfejlesztési

Részletesebben

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja Vezessétek elméinket a szép tudományoknak és a bölcsességek fényes napjára, hadd lássuk meg ott: Micsoda az ember! (Bessenyei György) A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Minő ségirányítási Programja

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

A program leírása: A program célja:

A program leírása: A program célja: A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel

Részletesebben

TIMSS & PIRLS 2011. Tanári kérdőív. online. 4. évfolyam. Azonosító címke

TIMSS & PIRLS 2011. Tanári kérdőív. online. 4. évfolyam. Azonosító címke Azonosító címke TIMSS & PIRLS 2011 Tanári kérdőív online 4. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Tanári kérdőív Az Önök iskolája hozzájárult

Részletesebben

Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium (1065 Bp.Táncsics u 7-9.) Pedagógiai Program. 2013.március

Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium (1065 Bp.Táncsics u 7-9.) Pedagógiai Program. 2013.március Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium (1065 Bp.Táncsics u 7-9.) Pedagógiai Program 2013.március 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM Mert mi is lehetne szebb, mint abban a sok benyomásban,

Részletesebben

Fóti Fáy András Általános Iskola

Fóti Fáy András Általános Iskola Fóti Fáy András Általános Iskola 2151 Fót, Vásár tér 1. Telefon: 06-27-537-620 Telefax: 06-27-537-629 E-mail: info@faysuli.hu www.faysuli.hu Igazgató: Kakuk Zsolt OM azonosító: 032347 Pedagógiai Program

Részletesebben

ISKOLA. Készítette: Előterjesztő: Szitka Péter polgármester

ISKOLA. Készítette: Előterjesztő: Szitka Péter polgármester TÁJÉKOZTATÓ A KAZINCBARCIKAI POLLACK MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA MŰKÖDÉSÉRŐL 2014-2015-ös tanév Készítette: Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes intézményvezető Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Kazincbarcika,

Részletesebben

Tatabányai SZC Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskolája

Tatabányai SZC Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskolája Tatabányai Szakképzési Centrum a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Tatabányai SZC Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskolája tagintézmény-vezető (magasabb

Részletesebben

Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2015/2016. évi MUNKATERVE

Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2015/2016. évi MUNKATERVE Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2015/2016. évi MUNKATERVE Apagy, 2015. 08. 31. Benga András Igazgató A munkaterv összeállításánál következő dokumentumokat vettük alapul: - A köznevelési Törvényt.

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma 1147 Budapest, Miskolci út 77. Tel./Fax: 252 90

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben