GONDOLJUNK A LISZTÉRZÉKENYSÉGRE Néhány javaslat a betegség korai kimutatására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GONDOLJUNK A LISZTÉRZÉKENYSÉGRE Néhány javaslat a betegség korai kimutatására"

Átírás

1 GONDOLJUNK A LISZTÉRZÉKENYSÉGRE Néhány javaslat a betegség korai kimutatására

2 LQ-CELIAC A LISZTÉRZÉKENY BETEGEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA A SZLOVÉN-MAGYAR HATÁR MENTI TÉRSÉGBEN Az egészségügyi megelőzés terén megvalósuló LQ - CELIAC projekt célja, hogy a szélesebb nyilvánossággal is megismertesse a lisztérzékeny betegek helyzetét. A projektpartnerek: Maribor Város Önkormányzata (vezető partner), a Maribori Egyetemi Klinikai Központ, a Szlovén Lisztérzékenyek Egyesülete, a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Szombathely és a Vas Megyei Lisztérzékenyek Érdekvédelmi Egyesülete, Bő. A EUR költségvetésű projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. A következő három évben, a projektpartnerek számos olyan tevékenységet valósítanak meg, amelyek célja a lisztérzékeny betegek kiszűrése és regisztrálása, a szélesebb- és a szakmai nyilvánosságnak a betegséggel kapcsolatos széleskörű felvilágosítása, mindenekelőtt pedig a Szlovénia északkeleti és Magyarország délnyugati részében élő lisztérzékeny betegek életkörülményeinek javítása. Az új lisztérzékeny betegek kiszűrését a régió iskoláskorú gyerekeinek népes csoportjában, gyorstesztek segítségével kívánjuk elvégezni, mivel ezek lehetővé teszik a lisztérzékenységre jellemező antitesteknek a vércseppben történő, viszonylag megbízható kimutatását. A korai diagnózisnak és idejében történő megfelelő kezelésnek köszönhetően, az újonnan kiszűrt betegeknél sokkal kisebb a súlyos szövődmények kialakulásának veszélye. A projekt fő célja a határ menti térségben élő betegek és szakértők közötti tartós kapcsolatok kialakítása, a tapasztalatcsere, az együttműködés, a támogatás, valamint az információáramlás biztosítása. a projektről Mivel kulcsfontosságú a betegség és a gluténmentes diéta jellemzőinek ismerete, így a projekt megvalósításának három éve alatt a betegeknek, a dietetikusoknak, a szakácsoknak, a gyógyfürdő-, étterem- és szállodavezetőknek több bilaterális műhelytalálkozót szervezünk. Ezeken a betegség egészségügyi és társadalmi vetületeire összpontosítunk, kölcsönösen megismerjük a két régió bevált gyakorlatait, ami erősíti a regionális közegészségügyi ellátás fejlődését, ugyanakkor pedig fokozza a határon átnyúló egészségügyi ellátás lehetőségeit megismerő betegek mobilitását. A lisztérzékeny betegek mindkét régióban működő egyesülete tapasztalt tagjainak vezetésével táborokat és egynapos találkozókat szervezünk a különböző korosztályokhoz tartozó betegek számára, ahol szintén megvalósul a tapasztalatcsere. Ismeretterjesztő kiadványokat készítünk a szélesebb, és a szakmai nyilvánosság részére, valamint elvégezzük az egyes élelmiszerek gluténelemzését. Elkészítünk egy kétnyelvű szakácskönyvet, amelyben összegyűjtjük és bemutatjuk a gluténmentes ételek receptjeit.

3 a lisztérzékenységről A lisztérzékenység az immunrendszer által közvetített szisztémás betegség, amelyet a genetikailag arra fogékony betegekben a gabonafélékben (búza, rizs, árpa és néha zab) levő glutén (sikér) és hasonló fehérjék idéznek elő. Gyermekek és felnőttek egyik leggyakoribb krónikus betegsége. Európa lakosságának 1 százaléka lisztérzékeny. Sok a diagnosztizálatlan beteg. A lisztérzékenység összetett genetikai betegség, jellemző rá a HLA DQ2 vagy DQ8 haplotípus jelenléte, valamint az immunológiai és környezeti tényezők is fontosak. A lisztérzékeny betegeknél a glutén fogyasztása a vékonybél nyálkahártyáját károsítja. A nyálkahártya sérült szerkezete gyengíti a bél működését és gátolja a tápanyagok felszívódását. A hasmenés és felszívódási zavarok formájában jelentkező tipikus klinikai kép már nem a betegség legjellemzőbb megjelenési formája. Egyre gyakoribbak a enyhe vagy nem jellemző tünetek, vagy éppen a panaszmentesség. Tünetei jelentkezése szempontjából két nagy csoportra osztjuk a lisztérzékenységet: a szimptomatikus és az aszimptomatikus csoportra. A szimptomatikus lisztérzékenység emésztőrendszeri vagy bélrendszeren kívüli tünetekkel és jelekkel jár. Aszimptomatikus vagy csendes lisztérzékenységről akkor beszélünk, amikor a betegségre jellemző elváltozásokat észlelünk látszólag tünetmentes, de veszélyeztetett betegeknél. A lisztérzékenység diagnosztizálása a klinikai képpel kezdődik, de a végleges diagnosztizálás konkrét, reverzibilis immunválasz, a genetikailag hajlamos betegek többségénél pedig a vékonybél-nyálkahártya szövettani (hisztológiai) elváltozásainak kimutatására épül. Ritkán a vékonybél-nyálkahártya mintavétele (biopsziája) nélkül is felállítható a diagnózis. Fontos, hogy a végleges diagnózis felállítása előtt a beteg ne térjen át a gluténmentes étrendre. A lisztérzékenység egyetlen kezelési módja az élethosszig tartó szigorú gluténmentes étrend, ami javítja a klinikai képet, valamint normalizálja az antitestek szintjét és a bél nyálkahártyájának az állapotát. A szigorú diéta egyben az egyetlen módja a súlyos következmények és szövődmények megakadályozásának. A lisztérzékeny betegek tartós panaszai főként a gluténmentes diéta elhanyagolásából adódnak. Egy beteg története: Sok éven át volt gondom az állandó fáradtsággal és időszakos székrekedéssel, amely esetenként hasmenésbe csapott át. Az orvosom megállapította, hogy vérszegény vagyok, és elkezdtem vasat szedni. A panaszaim azonban nem szűntek meg. Az orvosom ekkor lisztérzékenység gyanújával gasztroenterológiai vizsgálatra küldött. Ott szerológiai és genetikai vizsgálatok, a felső emésztőcsatorna endoszkópiás vizsgálata és a vékonybél nyálkahártyájából vett szövetminta alapján megállapították, hogy lisztérzékeny vagyok. Mióta átálltam a gluténmentes diétára, a panaszaim megszűntek. Nagyon örülök, hogy az orvosomnak eszébe jutott a lisztérzékenység. Évente egyszer vérkép és antitest kontrollra járok. A leleteim jók. A genetikai vizsgálatot fiamon és lányomon is elvégeztettem: mindkettőben találtak lisztérzékenységre jellemző géneket, de negatív az antitest-leletük. Mindkettő normál étrenden él és panaszmentes. Ennek ellenére rendszeresen járnak ellenőrző vizsgálatokra, mert tudomásunk szerint a lisztérzékenység bármikor megjelenhet és hosszú ideig nem okoz panaszokat.

4 LQ-CELIAC A LISZTÉRZÉKENY BETEGEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA A SZLOVÉN-MAGYAR HATÁR MENTI TÉRSÉGBEN Diagnosztikai megközelítés lisztérzékenység tüneteit mutató gyermekek és fiatalok esetében Lisztérzékenységre utaló tüneteket produkáló gyermek vagy fiatal Két lehetséges diagnosztizálási út, a lelettől függően: t-tg és anamnézis EMA + HLA + t-tg > 10x normális lisztérz. megerősítve gluténmentes étrend, követés t-tg pozitív EMA és HLA DQ2/DQ8 EMA + HLA EMA HLA hamis negatív HLA? vékonybélnyálkahártya biopszia t-tg elleni antitest (IgA) és teljes szérum IgA t-tg < 10x normális EMA HLA + hamis pozitív t-tg? t-tg negatív további diagnosztizálás < 2 éves életkor IgA hiány anamnézis csökkentett gluténbevitel súlyos panaszok immunszupresszió kísérő betegségek megbízhatatlan diagnózis hamis pozitív szerológia? hamis negatív szövettan? további diagnosztizálás EGDS és vékonybél -nyálkahártya biopszia Marsh 0 vagy 1 nem lisztérzékeny Marsh 2 vagy 3 lisztérz. megerősítve gluténmentes étrend, követés

5 Lisztérzékenységre fokozottan hajlamos aszimptomatikus gyermekek vagy fiatalok diagnosztikai megközelítése Lisztérzékenységre fokozottan hajlamos aszimptomatikus gyermek vagy fiatal HLA DQ2/DQ8 (esetleg párhuzamosan t-tg IgA és teljes szérum IgA is) HLA-DQ2/DQ8 pozitív HLA-DQ2/DQ8 negatív nem lisztérzékeny t-tg elleni antitest (IgA) és teljes szérum IgA időszakosan megismételni, különösen panaszok esetén t-tg > 3x normális t-tg < 3x normális t-tg negatív EGDS és vékonybélnyálkahártya biopszia EMA EMA + EMA Megfontolandó: glutén korlátozása a vizsgálat előtt Marsh 2 vagy 3 Marsh 0 vagy 1 nem lisztérzékeny lisztérz. megerősítve gluténmentes étrend, követés Megbízhatatlan diagnózis: a normál étrend folytatása hamis pozitív szerológia? hamis negatív szövettan Megfontolandó: átmeneti/hamis pozitív t-tg a normál étrend folytatása időszakos kontroll Husby S, et al. J Pediatr Gastroenterol Nutr 2012; 54:

6 LQ-CELIAC A LISZTÉRZÉKENY BETEGEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA A SZLOVÉN-MAGYAR HATÁR MENTI TÉRSÉGBEN Kórkép Gyermekeknél: - hasmenés - zsíros széklet - hányás - hasi fájdalmak - puffadás érzete - elesettség - fejfájás - ízületi fájdalmak - nyűgösség Tünetek Gyermekeknél: - alultápláltság - alulfejlettség - pókhas - alacsony termet - vérszegénység - fogzománc elváltozások - a ft a - késői pubertás - ödéma - angolkór (rachitis) - artritisz - hipertranszaminázémia (krónikus aktív hepatitis, kimutatható fertőzés nélkül) Komplikációk - csontritkulás - autoimmun betegség - nőgyógyászati zavarok - hematológiai zavarok Veszélyeztetett csoportok - lisztérzékeny betegek közeli rokonai - 1. típusú cukorbetegek - Immunglobulin A (IgA) hiány - autoimmun thyreoiditis - Down-szindróma - Turner-szindróma - Williams-szindróma Felnőtteknél: - diszpepszia - lágy széklet - hasi fájdalmak - a bél fokozott érzékenysége (irritábilitás) - fáradtság - zsíros széklet - csontproblémák és fájdalmak - terméketlenség, vetélés - depresszió - mozgáskoordinációs zavarok (ataxia) - túl korai menopauza Felnőtteknél: - alultápláltság, fogyás - pókhas - alacsony termet - vashiányos vérszegénység - mészszegény csontok (osteopenia), csontritkulás (osteoporosis) - a ft a - hajhullás - perifériás neuropátia - törékeny körmök - miopátia - hipertranszaminázémia (krónikus aktív hepatitis, kimutatható fertőzés nélkül) - ödéma - a csontok törékenysége (osteomalacia) - neurológiai zavarok - pszichiátriai betegségek - a vékonybél falában kifejlődő rosszindulatú limfómák Kísérő betegségek - dermatitis herpetiformis - Sjögren-szindróma - alopécia (hajhullás) - vitiligó - pszoriázis

7 szószedet anémia (vérszegénység) A vérhemoglobin (Hb) értékcsökkenésére jellemző állapot. Az anémia egyik leggyakoribb formája a vashiányos vérszegénység, a vas a hemoglobin szintézishez szükséges. antitestek rendszerint védelmi funkcióval bíró, sajátos reakciókra képes fehérjemolekulák. bélbolyhok atrófiája a bélbolyhok kóros elváltozása, kezdeti megrövidülése, majd teljes eltűnése (a teljes atrófia esetében). biopszia különböző szövetminta vizsgálatra alkalmas szövetdarabka lecsípése. bolyhok az egészséges bélnyálkahártyára jellemző, kesztyűujj alakú anatómiai képződmények. dermatitisz herpetiformisz (Duhringbetegség) erősen viszkető, csoportos, apró hólyagokkal és csalánkiütésszerű duzzanattal járó autoimmun betegség (legtöbbször a könyök és a térd környékén jelentkezik). endomízium elleni antitest (EMA) (rendszerint az IgA csoporthoz tartozó) endomízium szövetellenanyag. Rendszerint az aktív fázisú lisztérzékenységben szenvedők véréből mutatható ki. gliadin elleni antitestek (AGA) gliadin elleni (IgA és IgG csoportba tartozó) antitestek. Rendszerint az aktív fázisú lisztérzékenységben szenvedők véréből mutatható ki. Az anti t-tg és EMA antitestekhez viszonyítva specifikusságuk sokkal alacsonyabb. gluténmentes diéta a lisztérzékenység kezelésének egyetlen módja. Szigorú diéta a legkisebb búza-, árpa- és rozs-, egyes lisztérzékeny betegek esetében pedig még zabtartalom nélkül. HLA rendszer a 6. kromoszómán található, az immunreakciók szempontjából létfontosságú fehérjeszintézist befolyásoló génkomplex. IgA A vérben és a nyálkahártya váladékban kimutatható, A csoportú antitestek (illetve immunglobulinok). IgA hiány esetében gyakoribb a lisztérzékenység. intraepitéliális limfociták a bélnyálkahártya epitéliális sejtjei között lévő, az immunvédelemért felelős sejtek. laktóz egy molekula glukózból és egy molekula galaktózból álló tejcukor. A lisztérzékenységet gyakran laktóz-intolerancia kíséri, amely azonban a gluténmentes diétára való áttéréssel rendszerint megszűnik. malabszorpció az emésztési enzimek hiányával, illetve a bélnyálkahártya sérüléseivel összefüggő felszívódási zavar. szerológiai markerek a vérből kimutatható antitestek, amelyek jelenléte a lisztérzékenység fontos diagnosztikai elemét képezi. szöveti transzglutamináz IgG antitest (anti t-tg) a (rendszerint az IgA csoporthoz tartozó), a szöveti transzglutamináz enzim ellen irányuló antitestek. Rendszerint az aktív fázisú lisztérzékenységben szenvedők véréből mutathatók ki.

8 További információk: Az LQ CELIAC projekt weboldala: A Szlovén Lisztérzékenyek Egyesületének weboldala: www. drustvo-celiakija.si Facebook: Slovensko društvo za celiakijo/slovene Celiac Society Mestna občina Maribor, Služba za razvojne projekte in investicije projektna pisarna Ulica heroja Staneta 1, 2000 Maribor, Slovenija mag. Jasmina Dolinšek, az LQ CELIAC projekt vezetője jasmina.dolinsek@maribor.si Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. Markusovszky Lajos u. 5., 9700 Szombathely, Magyarország prof. dr. Oroszlán György, dr. med., projektpartneri vezető oroszlan.gyorgy@markusovszky.hu Vas Megyei Lisztérzékenyek Érdekvédelmi Egyesülete Béke köz 1/A, 9625 Bő, Magyarország Hajós Attila, projektpartneri vezető Lőrincz Krisztina, projektkoordinátor kriszta_l@hotmail.com Slovensko društvo za celiakijo Ljubljanska ulica 5, 2000 Maribor, Slovenija Robert Letnar, projektpartneri vezető drustvo@drustvo-celiakija.si sdc.rletnar@gmail.com Univerzitetni klinični center Maribor Ljubljanska ulica 5, 2000 Maribor, Slovenija asist. dr. Jernej Dolinšek, dr. med., projektpartneri vezető jernej.dolinsek@ukc-mb.si Források: Dolinšek J, Puklavec E, Mičetić-Turk D. Diagnostic tests in celiac disease. In: J Brecelj, J Dolinšek, M Homan, R Orel, eds. The 2nd South-Eastern European Pediatric Gastroenterology (SEEPEG) Meeting, Med Razgledi 2011; 50: Husby S, Koletzko S, Korponay-Szabo IR, Mearin ML, Phillips A, Shamir R, et al. European Society for Pediatric Gastroenterology, Hepatology, and Nutrition Guidelines for the Diagnosis of Coeliac Disease. J Pediatr Gastroenterol Nutr 2012; 54: Kiadó: Mestna občina Maribor, szöveg: J. Dolinšek, J. Dolinšek, O. György, M. Pirš, M. Babič, T. Krenčnik, E. Puklavec; fordította: J. Czaszar; grafikai szerkesztés: Studio 8; nyomda: tiskarna Petrič ; 2013 március Befektetés a jövőbe A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg Mestna občina Maribor

Glutén asszociált kórképek

Glutén asszociált kórképek Glutén asszociált kórképek Miklós Katalin Honvédkórház KLDO Klinikai Immunológia MIT-MLDT Budapest, 2015. 04. 22. Évtizedekkel ezelőtti megfigyelés, hogy a glutén nemcsak a lisztérzékenyekben válthat ki

Részletesebben

Coeliakia: A klinikus szemével. Dr. Arató András egyetemi tanár, az MTA doktora SE I. Gyermekklinika

Coeliakia: A klinikus szemével. Dr. Arató András egyetemi tanár, az MTA doktora SE I. Gyermekklinika Coeliakia: A klinikus szemével Dr. Arató András egyetemi tanár, az MTA doktora SE I. Gyermekklinika Őstörténet Emberszabásúak: ~ 3 millió éve Homo sapiens: ~ 100,000 éve vadászok, halászok, gyűjtögetők:

Részletesebben

( forrás: 50plusz.hu )

( forrás: 50plusz.hu ) (másnéven: cöliákia vagy coeliakia, nem trópusi sprue, permanens gluténérzékenység, gluténszenzitív enteropátia, glutén-intolerancia) A cöliákia az egész szervezetet érintő autoimmun-betegség. Kiváltója

Részletesebben

Coeliakia: klinikai laboratóriumi vonatkozások. Laboratóriumi továbbképzés Kenesei Éva 2016.05.18.

Coeliakia: klinikai laboratóriumi vonatkozások. Laboratóriumi továbbképzés Kenesei Éva 2016.05.18. Coeliakia: klinikai laboratóriumi vonatkozások Laboratóriumi továbbképzés Kenesei Éva 2016.05.18. Témakörök Történeti áttekintés, diagnosztikus lehetőségek ESPGHAN coeliakia klinikai guideline ismertetése.

Részletesebben

Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE)

Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE) Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 Hogyan diagnosztizálható? Az SLE diagnózisa a panaszok (mint pl. fájdalom), a

Részletesebben

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro PAPA Szindróma Verzió 2016 1. MI A PAPA SZINDRÓMA 1.1 Mi ez? A PAPA a pyogen arthritis, pyoderma gangrenosum és acne" (gennykeltő ízületi gyulladás, üszkös

Részletesebben

Étel allergiák és étel intoleranciák

Étel allergiák és étel intoleranciák Étel allergiák és étel intoleranciák laboratóriumi kórisméje Dr. Németh Julianna SynlabHungary KFT, Budapest Diagnosztikai Központ Immunológiai Laboratóriuma www. laboratoriumkft.hu Étkezéssel, emésztéssel

Részletesebben

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató Bevezetés Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus Szülő- és betegtájékoztató Minden szülő azt várja, hogy gyermeke egészséges lesz. Így azután mélyen megrázza őket, ha megtudják, hogy

Részletesebben

A felszívódási zavarok okai. Felszívódási zavarok, táplálékallergia. Erjedéses hasmenések. A felszívódási zavarok tünetei

A felszívódási zavarok okai. Felszívódási zavarok, táplálékallergia. Erjedéses hasmenések. A felszívódási zavarok tünetei A felszívódási zavarok okai Felszívódási zavarok, táplálékallergia Dr. Tárnok András Maldigestio (emésztés zavara) Malabsoprtio (felszívódás zavara) Egyes esetekben mindkettő egyidőben jelen van Enzim,

Részletesebben

Az oldat tartalma milliliterenként: humán plazmaprotein... 200 mg (legalább 98%-os tisztaságú IgG)

Az oldat tartalma milliliterenként: humán plazmaprotein... 200 mg (legalább 98%-os tisztaságú IgG) 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Hizentra 200 mg/ml oldatos injekció bőr alá történő beadásra 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Humán normál immunglobulin (SCIg). Az oldat tartalma milliliterenként: humán

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

Familiáris mediterrán láz

Familiáris mediterrán láz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Familiáris mediterrán láz Verzió 2016 1. MI AZ FMF 1.1 Mi ez? A familiáris mediterrán láz (Familial Mediterranean Fever, FMF) egy genetikailag öröklődő betegség.

Részletesebben

Claudin 2, 3 és 4 expressziója a coeliakiás gyermekek proximalis és distalis duodenumában

Claudin 2, 3 és 4 expressziója a coeliakiás gyermekek proximalis és distalis duodenumában Claudin 2, 3 és 4 expressziója a coeliakiás gyermekek proximalis és distalis duodenumában Győrffy Hajnalka dr, Nagy Szakál Dorottya*, Dr. Tőkés Anna-Mária, Arató András dr*, Dezsőfi Antal dr* és Veres

Részletesebben

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ

Részletesebben

A coeliakia modern szemlélete. Arató András

A coeliakia modern szemlélete. Arató András A coeliakia modern szemlélete Arató András Areteus Cappadocia St. Bartelomew Kórház Samuel Gee korában Intestinal Infantilism or Gee-Herter s Disease 1908: C. A. Herter(American American) Published monograph

Részletesebben

Krónikus felszívódási zavarok csecsem!- és gyermekkorban

Krónikus felszívódási zavarok csecsem!- és gyermekkorban Dr. Micskey Éva Krónikus felszívódási zavarok csecsem!- és gyermekkorban Bevezetés A gyermekkori krónikus maldigesztiók, malabszorpciók csoportosítása a szerteágazó patológiai háttér miatt nehéz. A felosztás

Részletesebben

Betegtájékoztató PAMITOR 15 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Pamitor 15 mg / ml koncentrátum oldatos infúzióhoz dinátrium-pamidronát

Betegtájékoztató PAMITOR 15 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Pamitor 15 mg / ml koncentrátum oldatos infúzióhoz dinátrium-pamidronát PAMITOR 15 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ Pamitor 15 mg / ml koncentrátum oldatos infúzióhoz dinátrium-pamidronát HATÓANYAG: Milliliterenként 15 mg dinátrium-pamidronát (ami megfelel 12,6 mg pamidronsavnak).

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER NEVE Mixtard 30 40 nemzetközi egység/ml szuszpenziós injekció 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 injekciós üveg 10 ml-t tartalmaz, ami 400 NE-gel egyenértékű.

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Röviden a cukorbetegségről A diabéteszről általában Kiadó: Gönc Város Önkormányzata

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Nurofen Non-Aqua 100 mg szájban diszpergálódó tabletta gyermekeknek.

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Nurofen Non-Aqua 100 mg szájban diszpergálódó tabletta gyermekeknek. BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Nurofen Non-Aqua 100 mg szájban diszpergálódó tabletta gyermekeknek ibuprofén Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára

Részletesebben

Az agyi infarktus (más néven iszkémiás stroke) kialakulásának két fő közvetlen oka van:

Az agyi infarktus (más néven iszkémiás stroke) kialakulásának két fő közvetlen oka van: Szívvel a stroke ellen! - Háttéranyag Az agyi érkatasztrófa (szélütés) okai Tünetei bár hasonlóak, mégis két jól elkülöníthető oka van: az agyi infarktus, melynek hátterében az agyat ellátó ér elzáródása

Részletesebben

A transzplantáció immunológiai vonatkozásai. Transzplantáció alapfogalmak. A transzplantáció sikere. Dr. Nemes Nagy Zsuzsa OVSZ Szakképzés 2012.

A transzplantáció immunológiai vonatkozásai. Transzplantáció alapfogalmak. A transzplantáció sikere. Dr. Nemes Nagy Zsuzsa OVSZ Szakképzés 2012. 1 A transzplantáció immunológiai vonatkozásai Dr. Nemes Nagy Zsuzsa OVSZ Szakképzés 2012. Transzplantáció alapfogalmak Transzplantáció:szövet/szervátültetés Graft: transzplantátum Allotranszplantáció:

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Tetanol pur betegtájékoztató - PIL alapján.doc BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A BUDENOFALK KAPSZULA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ?

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A BUDENOFALK KAPSZULA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ? BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Budenofalk 3 mg kemény kapszula budezonid Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszerét, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. - Tartsa meg

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Algoflex forte filmtabletta ibuprofén

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Algoflex forte filmtabletta ibuprofén Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Algoflex forte filmtabletta ibuprofén Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert az Ön számára

Részletesebben

Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás megjelenése a SARS kórokozó vírusának azonosítása nemzetközi összefogással

Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás megjelenése a SARS kórokozó vírusának azonosítása nemzetközi összefogással BIOTECHNOLÓGIA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás megjelenése a SARS kórokozó vírusának azonosítása nemzetközi összefogással Tárgyszavak: SARS; vírus; koronavírus; vakcina; kutatás; vírusmutáció.

Részletesebben

A Varilrix megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) biológiai anyagokra és a varicella vakcinákra előírt követelményeinek.

A Varilrix megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) biológiai anyagokra és a varicella vakcinákra előírt követelményeinek. 1. A GYÓGYSZER NEVE Varilrix por és oldószer oldatos injekcióhoz Élő, attenuált varicella-zoster vírus (OKA törzs) vakcina 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL A Varilrix a varicella-zoster vírus élő,

Részletesebben

Lyme-kór (lyme-artritisz)

Lyme-kór (lyme-artritisz) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Lyme-kór (lyme-artritisz) Verzió 2016 1. MI A LYME-KÓR 1.1 Mi ez? A Lyme-artritisz (Lyme-borreliózis) egyike a Borrelia burgdorferi baktérium által okozott

Részletesebben

Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával, Saccharomyces cerevisiae-ben előállított).

Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával, Saccharomyces cerevisiae-ben előállított). 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Actraphane 30 InnoLet 100 NE/ml szuszpenziós injekció előretöltött injekciós tollban 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával,

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Blau-szindróma Verzió 2016 1. MI A BLAU-SZINDRÓMA/FIATALKORI SZARKOIDÓZIS 1.1 Mi ez? A Blau-szindróma genetikai betegség. A betegeknél egyszerre lép fel bőrkiütés,

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 Hogyan diagnosztizálható? A klinikai jelek és a vizsgálatok

Részletesebben

A keringési rendszer rendellenességei

A keringési rendszer rendellenességei A keringési rendszer rendellenességei Vérszegénység (anaemia) Szerkesztette: Vizkievicz András A vérszegénység olyan állapot, amelyben a vörösvértestek száma, vagy a hemoglobin mennyisége túl alacsony,

Részletesebben

Gyermekkori Idiopátiás Artritisz

Gyermekkori Idiopátiás Artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Idiopátiás Artritisz Verzió 2016 3. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 3.1 Milyen laboratóriumi vizsgálatok szükségesek? A diagnóziskor bizonyos laboratóriumi

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2448-06 Hematológiai és hemosztazeológiai vizsgálatok követelménymodulszóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2448-06 Hematológiai és hemosztazeológiai vizsgálatok követelménymodulszóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Belső továbbképzésen vesz részt, ami esetmegbeszéléssel zárul. Számoljon be szakmai vezetőjének az alábbi esetről! 60 éves nőbeteg jobb középső lábujján hónapokkal korábban jelentkező fájdalmas

Részletesebben

Genetikai polimorfizmus vizsgálatok 1-es típusú cukorbetegségben

Genetikai polimorfizmus vizsgálatok 1-es típusú cukorbetegségben Genetikai polimorfizmus vizsgálatok 1-es típusú cukorbetegségben Dr. Hermann Csaba Doktori (Ph.D.) Értekezés Tézisfüzet Témavezetı: Prof. Dr. Madácsy László egyetemi tanár Programvezetı: Prof. Dr. Tulassay

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért.

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. 1 Kedvezményezett: Gönc és Térsége Egészségéért Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Az Európai unió és a magyar állam

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Rabipur por és oldószer oldatos injekcióhoz Inaktivált veszettség elleni vakcina

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Rabipur por és oldószer oldatos injekcióhoz Inaktivált veszettség elleni vakcina Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Rabipur por és oldószer oldatos injekcióhoz Inaktivált veszettség elleni vakcina Mielőtt beadnák Önnek vagy gyermekének a Rabipur-t, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Actonel 35 mg filmtabletta BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE VPRIV 200 egység por oldatos infúzióhoz. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy injekciós üveg 200 egység* velagluceráz-alfát tartalmaz.

Részletesebben

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni?

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni? Kedves Olvasó! Vaskút Község Önkormányzata által elnyert Egészségre nevelő életmódprogramok Vaskút községben elnevezésű pályázat keretein belül lehetőség nyílt ismeret átadó cikkek elkészítésére. A cél,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ TERVEZET ( 2007 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ

Részletesebben

A gyermekkori immunmediált gastrointestinalis kórképek. Dr. Arató András egyetemi tanár, az MTA doktora SE I. Gyermekklinika

A gyermekkori immunmediált gastrointestinalis kórképek. Dr. Arató András egyetemi tanár, az MTA doktora SE I. Gyermekklinika A gyermekkori immunmediált gastrointestinalis kórképek Dr. Arató András egyetemi tanár, az MTA doktora SE I. Gyermekklinika Miért nincs mindig bélgyulladásunk? A T-sejtek 70-80%-a bélben található Több

Részletesebben

Henoch Schönlein Purpura

Henoch Schönlein Purpura www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Henoch Schönlein Purpura Verzió 2016 1. MI A HENOCH SCHÖNLEIN PURPURA 1.1 Mi ez? A Henoch Schönlein purpura (HSP) a nagyon kis erek (hajszálerek) gyulladásával

Részletesebben

A Havrix megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) biológiai anyagokra előírt követelményeinek.

A Havrix megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) biológiai anyagokra előírt követelményeinek. 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Havrix 1440 Elisa Egység szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben Havrix 720 Elisa Egység Junior szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben Hepatitis A vakcina antigén

Részletesebben

Allergia, intolerancia

Allergia, intolerancia Veresegyház.net Allergia, intolerancia Élelmiszer allergia és élelmiszer intolerancia. Mi a különbség? Az élelmiszer allergia a szervezetünk reakciója az élelmiszerekben lévő bizonyos fehérjékkel szemben.

Részletesebben

40,0 mg aciklovir 1 ml szuszpenzióban (200,0 mg aciklovir 5 ml 1 adag szuszpenzióban).

40,0 mg aciklovir 1 ml szuszpenzióban (200,0 mg aciklovir 5 ml 1 adag szuszpenzióban). 1. A GYÓGYSZER NEVE Zovirax 40 mg/ml belsőleges szuszpenzió 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 40,0 mg aciklovir 1 ml szuszpenzióban (200,0 mg aciklovir 5 ml 1 adag szuszpenzióban). Ismert hatású segédanyagok:

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi vény nélkül kapható. Az optimális hatás érdekében azonban elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

Ez a gyógyszer orvosi vény nélkül kapható. Az optimális hatás érdekében azonban elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Ibuprofen- Ethypharm 300 mg retard SR kapszula BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Krónikus, nem bakteriális oszteomielitisz/oszteitisz (CRMO)

Krónikus, nem bakteriális oszteomielitisz/oszteitisz (CRMO) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Krónikus, nem bakteriális oszteomielitisz/oszteitisz (CRMO) Verzió 2016 1. MI A CRMO 1.1 Mi ez? A krónikus rekurrens multifokális oszteomielitisz (CRMO) gyakran

Részletesebben

Gyermekkori Dermatomiozitisz

Gyermekkori Dermatomiozitisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Dermatomiozitisz Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI DERMATOMIOZITISZ 1.1 Milyen betegség ez? A gyermekkori dermatomiozitisz (JDM) az izmokat és a

Részletesebben

Vércsoport szerológiai kompatibilitás Választott vörösvérsejt készítmények indikációja. Dr. Csépány Norbert Transzfúziós tanfolyam Debrecen

Vércsoport szerológiai kompatibilitás Választott vörösvérsejt készítmények indikációja. Dr. Csépány Norbert Transzfúziós tanfolyam Debrecen Vércsoport szerológiai kompatibilitás Választott vörösvérsejt készítmények indikációja Dr. Csépány Norbert Transzfúziós tanfolyam Debrecen 1 TRANSZFÚZIÓS SZABÁLYZAT 9.3.3.1. Vérátömlesztést csak transzfúziós

Részletesebben

Foglalkozási bőrgyulladások gyakorisága a brit nyomdaiparban

Foglalkozási bőrgyulladások gyakorisága a brit nyomdaiparban MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.2 Foglalkozási bőrgyulladások gyakorisága a brit nyomdaiparban Tárgyszavak: foglalkozási betegség; bőrgyulladás; nyomdaipar; Nagy-Britannia. A nyomdaipar

Részletesebben

NANOS. Patient Brochure. Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór)

NANOS. Patient Brochure. Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór) NANOS Patient Brochure Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór) Copyright 2015. North American Neuro-Ophthalmology Society. All rights reserved. These brochures are produced and made available as is

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyógyszeres Kezelés Verzió 2016 Bevezetés Ebben a részben ismertetjük a gyermekreumatológiai betegségek kezelésére rendszeresen használt gyógyszeres terápiákat.

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1. A GYÓGYSZER NEVE Synagis 50 mg por és oldószer oldatos injekcióhoz 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 50 mg palivizumab* injekciós üvegenként, a javasolt módon történő

Részletesebben

Gyermekkori Idiopátiás Artritisz

Gyermekkori Idiopátiás Artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Idiopátiás Artritisz Verzió 2016 2. A JIA KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSAI 2.1 Léteznek-e a betegségnek különböző típusai? A JIA-nak számos formája létezik. Különbséget

Részletesebben

HATÓANYAG: Alendronsav. 70 mg alendronsav tablettánként (nátrium-alendronát-trihidrát formájában).

HATÓANYAG: Alendronsav. 70 mg alendronsav tablettánként (nátrium-alendronát-trihidrát formájában). ALENDRONAT-RATIOPHARM 70 MG TABLETTA Alendronat-ratiopharm 70 mg tabletta alendronsav HATÓANYAG: Alendronsav. 70 mg alendronsav tablettánként (nátrium-alendronát-trihidrát formájában). SEGÉDANYAG: Mikrokristályos

Részletesebben

Mi a Crohn-betegség?

Mi a Crohn-betegség? Mi a Crohn-betegség? A Crohn-betegséget elsõ leírójáról, Burill Crohn (kiejtve Krón) amerikai orvosról nevezték el. A betegség egy olyan krónikus gyulladás, mely a tápcsatornát a szájüregtõl a végbélig

Részletesebben

1. Az emésztôrendszerrôl általában

1. Az emésztôrendszerrôl általában 1. Az emésztôrendszerrôl általában Az emésztôrendszer a szájüregtôl a végbélnyílásig tart. A nyelôcsövet a gyomor, azt pedig a vékonybél követi. A nyelôcsô tulajdonképpen a mellkasban helyezkedik el, a

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0011 Az orvosi

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Behcet-kór Verzió 2016 1. MI A BEHCET-KÓR 1.1 Mi ez? A Behçet-szindróma vagy Behçet-kór (BD) egy szisztémás vaszkulitisz (az egész testre kiterjedő érgyulladás),

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Cerezyme 200 E por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy injekciós üveg 200 egységnyi* imiglucerázt**

Részletesebben

Ritka Gyermekkori Elsődleges Szisztémás Vaszkulitisz

Ritka Gyermekkori Elsődleges Szisztémás Vaszkulitisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Ritka Gyermekkori Elsődleges Szisztémás Vaszkulitisz Verzió 2016 1. MI A VASZKULITISZ 1.1 Mi ez? A vaszkulitisz a vérerek falának gyulladásos betegsége. A

Részletesebben

- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet.

- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓ A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Crestor

Részletesebben

Biomedal Diagnostics. GlutenTox - Home. 1. A vizsgálat célja. Gyorsteszt a glutén kimutatására ételből, italból, orál higiéniás termékekből

Biomedal Diagnostics. GlutenTox - Home. 1. A vizsgálat célja. Gyorsteszt a glutén kimutatására ételből, italból, orál higiéniás termékekből Biomedal Diagnostics GlutenTox - Home Gyorsteszt a glutén kimutatására ételből, italból, orál higiéniás termékekből Ed.9 Január 2013 KT-5472 (2 egység) KT-5000 (5 egység) GlutenTox - Home Gyorsteszt a

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A jelentkezőknél alapfeltétel, a Photoshop, egy 3D tervező program és egy renderelő program kimerítő használata.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A jelentkezőknél alapfeltétel, a Photoshop, egy 3D tervező program és egy renderelő program kimerítő használata. 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA Jelen pályázat kiírásának fő célkitűzése a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. megbízásából sokízületi gyulladásban (reumatoid artritisz) szenvedő betegek számára formatervezett használati

Részletesebben

A Boostrix Polio diphtheria, tetanus, pertussis és poliomyelitis elleni emlékeztető oltásra javasolt 4 éves kortól (lásd 4.2 pont).

A Boostrix Polio diphtheria, tetanus, pertussis és poliomyelitis elleni emlékeztető oltásra javasolt 4 éves kortól (lásd 4.2 pont). 1. A GYÓGYSZER NEVE Boostrix Polio szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben diphtheria, tetanus, pertussis (acelluláris összetevő) és (inaktivált) poliomyelitis vakcina (adszorbeált, csökkentett

Részletesebben

Klinikai táplálásterápia a gyakorlatban: A betegágy melletti gyógyszerészi gondozás lehetőségei

Klinikai táplálásterápia a gyakorlatban: A betegágy melletti gyógyszerészi gondozás lehetőségei Klinikai táplálásterápia a gyakorlatban: A betegágy melletti gyógyszerészi gondozás lehetőségei Nemzetközi ajánlások és evidenciák A Kórházi Gyógyszerészet Európai Állásfoglalása A multidiszciplináris

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Algoflex Rapid Mini 200 mg lágy kapszula Algoflex Rapid 400 mg lágy kapszula ibuprofén

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Algoflex Rapid Mini 200 mg lágy kapszula Algoflex Rapid 400 mg lágy kapszula ibuprofén Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Algoflex Rapid Mini 200 mg lágy kapszula Algoflex Rapid 400 mg lágy kapszula ibuprofén Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

Táplálék intoleranciák laboratóriumi vizsgálata vérből és székletből

Táplálék intoleranciák laboratóriumi vizsgálata vérből és székletből Táplálék intoleranciák laboratóriumi vizsgálata vérből és székletből Dr. Németh Julianna Synlab Hungary KFT Budapest Diagnosztika Központ Immunológiai Laboratóriuma Étkezéssel, emésztéssel összefüggő panaszok

Részletesebben

I. MELLÉKLET. 6/1. oldal

I. MELLÉKLET. 6/1. oldal I. MELLÉKLET AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY MEGNEVEZÉSE, GYÓGYSZERFORMÁJA, HATÁSERŐSSÉGE, ÁLLATFAJOK, ALKALMAZÁSI MÓDOK, A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA LISTÁJA A TAGÁLLAMOKBAN 6/1. oldal Tagállam

Részletesebben

Dr. Fröhlich Georgina

Dr. Fröhlich Georgina Sugárbiol rbiológia Dr. Fröhlich Georgina Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Központ Budapest Ionizáló sugárzások a gyógyításban ELTE TTK, Budapest Az ionizáló sugárzás biológiai hatásai - determinisztikus

Részletesebben

Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE)

Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE) Verzió 2016 1. MI A SZISZTÉMÁS LUPUSZ ERITEMATÓZUSZ 1.1 Mi ez? A szisztémás lupusz eritematózusz (SLE) egy krónikus autoimmun

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro MAJEED Verzió 2016 1. MI A MAJEED 1.1 Mi ez? A Majeed-szindróma egy ritka genetikai betegség. Az érintett gyermekek Krónikus Rekurrens Multifokális Oszteomielitiszben

Részletesebben

A FIGU-011-1 A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok kezelésének rendje M01 Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyzeti adatok

A FIGU-011-1 A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok kezelésének rendje M01 Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyzeti adatok A FIGU-011-1 A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok kezelésének rendje M01 Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyzeti adatok 2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti

Részletesebben

Gincosan kemény kapszula

Gincosan kemény kapszula Gyógyszernév: (páfrányfenyőlevél és ginzenggyökér száraz kivonata) Nemzeti eljárás A forgalomba hozatali engedély jogosultja: Radaydrug Kft. Kelt: 2013. augusztus 21. TARTALOM NEM EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREKNEK

Részletesebben

Gyermekkori Dermatomiozitisz

Gyermekkori Dermatomiozitisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Dermatomiozitisz Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 Más ez a gyermekeknél, mint a felnőtteknél? Felnőtteknél a dermatomiozitisz mögöttes rákbetegséget

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK AZ OLTANDÓK SZÁMÁRA

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK AZ OLTANDÓK SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK AZ OLTANDÓK SZÁMÁRA Tetanol pur szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben adszorbeált tetanusz toxoid vakcina, tartósítószer nélkül Mielőtt beadnák Önnek ezt a vakcinát,

Részletesebben

Leukémia (fehérvérûség)

Leukémia (fehérvérûség) Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Proleukin 18 x 10 6 NE por oldatos injekcióhoz vagy oldatos infúzióhoz

Részletesebben

IMMUNOGLOBULINUM HUMANUM NORMALE AD USUM INTRAVENOSUM. Humán normál immunglobulin intravénás alkalmazásra

IMMUNOGLOBULINUM HUMANUM NORMALE AD USUM INTRAVENOSUM. Humán normál immunglobulin intravénás alkalmazásra ad usum intravenosum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:0918 IMMUNOGLOBULINUM HUMANUM NORMALE AD USUM INTRAVENOSUM Humán normál immunglobulin intravénás alkalmazásra DEFINÍCIÓ Az intravénás alkalmazásra

Részletesebben

Szlovén-magyar gazdasági együttmûködés erôsítése az állásrotáció eszközével

Szlovén-magyar gazdasági együttmûködés erôsítése az állásrotáció eszközével Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program 2004-2006 Szlovén-magyar gazdasági együttmûködés erôsítése az állásrotáció eszközével SLO-HU-CRO 2006/01/113/HU 2 A projekt bemutatása A projekt

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

Bízom benne, új szolgáltatásunk segíteni fog abban, hogy Ön és munkatársai minél hatékonyabban vegyék igénybe az Intézet laborszolgáltatásait.

Bízom benne, új szolgáltatásunk segíteni fog abban, hogy Ön és munkatársai minél hatékonyabban vegyék igénybe az Intézet laborszolgáltatásait. Klinikusok, a laborvizsgálatokat megrendelő és értelmező munkatársak Budapest, 2015 június 3 KK/KL/126/2015 tárgy: Hírlevél indítása klinikusok számára Kedves Munkatársak! A Semmelweis Egyetemen a diagnosztikai

Részletesebben

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Nurofen 200 mg szájban oldódó tabletta BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES FOR MEDICAL PURPOSES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY ORVOSI SZAKNYELV ISMERETÉRŐL

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES FOR MEDICAL PURPOSES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY ORVOSI SZAKNYELV ISMERETÉRŐL Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES FOR MEDICAL PURPOSES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY ORVOSI SZAKNYELV

Részletesebben

Betegtájékoztató SANDIMMUN 50 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Sandimmun 50 mg/ml koncentrátum oldatos infúzióhoz ciklosporin

Betegtájékoztató SANDIMMUN 50 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Sandimmun 50 mg/ml koncentrátum oldatos infúzióhoz ciklosporin SANDIMMUN 50 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ Sandimmun 50 mg/ml koncentrátum oldatos infúzióhoz ciklosporin HATÓANYAG: 50 mg ciklosporin milliliterenként. SEGÉDANYAG: 94%-os etanol, makrogol-glicerin-éter-ricinoleát.

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Kreon 10 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Kreon 10 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Kreon 10 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula Kreon 25 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula Kreon 40 000 egység gyomornedv -ellenálló

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. 1 Hírlevél Röviden a cukorbetegségről Cukorbetegség felismerése és kezelése Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

Mozgásszervi betegségek fizioterápiája

Mozgásszervi betegségek fizioterápiája Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Mozgásszervi betegségek fizioterápiája Mozgásszervi betegségek, prevalenciájuk Magyarországon, a fizioterápia szerepe gyógyításukban Dr. Papp Miklós Kiss Alexandra 2013.

Részletesebben

ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2012. 2. forduló középiskola http://oev.hu

ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2012. 2. forduló középiskola http://oev.hu 12.2.1. Hőhatások Beküldési határidő 2012. március 12. 23:59 Hőártalmak 12.2.1.01. Hogyan reagálnak bőrünk hajszálerei a melegre? a.) kinyílnak b.) összeszűkülnek c.) kitágulnak d.) elzáródnak 12.2.1.02.

Részletesebben

Hogyan véd és mikor árt immunrendszerünk?

Hogyan véd és mikor árt immunrendszerünk? ERDEI ANNA Hogyan véd és mikor árt immunrendszerünk? Erdei Anna immunológus egyetemi tanár Az immunrendszer legfontosabb szerepe, hogy védelmet nyújt a különbözô kórokozók vírusok, baktériumok, gombák,

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! OGYI fejléces papír BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Sanval

Részletesebben

Ásványi anyagok, nyomelemek

Ásványi anyagok, nyomelemek Ásványi anyagok, nyomelemek Makroelemek Mikroelemek - Nyomelemek Makroelemek Kalcium (Ca) Egészséges felnõttek esetén a napi szükséglet 800 mg. Serdülõ- és idõskorban, valamint terhesség, szoptatás esetén

Részletesebben

Hydroxocobalamin RPH Pharmaceuticals

Hydroxocobalamin RPH Pharmaceuticals Nyilvános Értékelő Jelentés Gyógyszernév: Hydroxocobalamin RPH Pharmaceuticals (hidroxokobalamin-klorid) Nemzeti eljárás A forgalomba hozatali engedély jogosultja: RPH Pharmaceuticals AB Kelt: 2015. december

Részletesebben

Megelőzhető RSV fertőzés

Megelőzhető RSV fertőzés Megelőzhető RSV fertőzés Dr. Nobilis András SE. II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülött Intenzív Osztály Előzmények Az RSV a leggyakoribb légúti kórokozó a kora és újszülöttek, kisgyermekek

Részletesebben