PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 11. szám NOVEMBER

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 11. szám 2009. NOVEMBER"

Átírás

1 PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 11. szám NOVEMBER

2 BEKÖSZÖNTÔ PÁTYI KURÍR Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el. (Kosztolányi Dezsô) Ilyenkor, advent idején Advent. A boldog várakozás hetei, Szent András napjától szentestéig tartó szívszorító, fenyôillatú napok. Régi hóesések jutnak eszembe, ilyenkor advent kezdetén. Fehér csillagtakaró omolt tájra, otthonunkra, orrunkra. Úgy ragyogott, hogy alig láttunk tôle. Gyermeksikolyok törték meg a téli csendet. A szabadban ahol a hidegtôl jéggé fagyott a kezünk viháncoltunk órákon keresztül. De jó volt lesiklani szánkóval a fölöttünk levô dombról! Reggeltôl estig húztuk a vasszánkót, csak anyukánk ebédre hívó hangja tudta bennünk szüneteltetni a tél örömeinek élvezetét. Egy másik régi hóesés jelenik meg elôttem. Szinte szakadt a hó, de mi a kislányom és én ott álltunk a sorban kerek másfél órát, hogy kapjunk banánt. Csak egy kilót adtak mindenkinek. Senki nem lökdösôdött, nem zsörtölôdött, csak várt és élvezte a gyémánt-havat. Mire kifizettük, hóemberekké váltunk. Nagyon boldogan indultunk haza a meleg szobába, ahol elégedetten elmajszolgattuk a gyümölcsöt. Régi illatok jutnak eszembe, ilyenkor advent idején. Finom mákos és diós bejgli illata. Csak úgy úszott tôle a ház. Karácsonyi bejglinek más illata van. Elvegyül fenyô, gyertyaláng, ünnepi tisztaság illatával. Apró sütemények ízét melyeket forró hársfateába tunkoltuk mai napig érzem. Nehéz zsírszagú illat tárul elém. Régi disznóvágás szaga, melyben keveredtek füst, vér, pálinka, hús és fûszerek. Tojásos velô, üsthús, töltött káposzta, hurka és kolbász; micsoda ízek emlékük felejthetetlen. Régi madarak jutnak eszembe, ilyenkor advent kezdetén. Almafánkon megjelentek cinkék, feketerigók, sôt még harkály doktor is kopácsolt a fán. Visszajáró, hûséges vendégek, éppen tegnap láttam hasonló madarakat. Amíg elôszedtük a fényképezôgépet, elrepültek. Órákig lehetne nézni ôket, ahogy csipegetik a szalonnát, napraforgó magvakat. Régi misztikus mikulásnapok jutnak eszembe, ilyenkor advent idején. Miklós-napi köszöntéseket apukám és testvérem is ezt a nevet viselték nem lehet elfelejteni. Talán azért, mert ezen a reggelen jött a Mikulás. Csizmámat még akkor is kitettem az ablakba, amikor már nagy voltam. Lelkes várakozással ébredtem, és furcsa módon mindig találtam benne valamit. Talán szaloncukrot, csokimikulást, diót, almát, narancsot Régi szeretteljes karácsonyok jutnak eszembe, ilyenkor advent kezdetén. Hosszas elôkészületek a végére fáradtságba torkolltak, de mégis minden évben ugyanaz a szertartás követte egymást: bevásárlás, sütés, fôzés, takarítás. A fenyôfa díszítése, karácsonyfává varázslása mindig nélkülünk, gyermekek nélkül történt. A szemben levô moziba, vagy ismerôsökhöz küldtek el bennünket. Amíg hazaértünk, állt a csoda, a zöld fény, csakúgy ragyogtak rajta a gyertyák, alatta sorakoztak az ajándékok. Megjött a Jézuska! mondta anyukám. Felvettük legszebb ruhánkat, elkezdôdött az ünnep. Csillagszórót gyújtottunk, gyertyát égettünk, énekeltünk, imádkoztunk, ettünk. A gyertya fénye beragyogta lelkünket, még közelebb hozott bennünket egymáshoz. Ráértünk, ilyenkor meséltünk, beszélgettünk, játszottunk. Anyukám ölelésére emlékszem a legjobban. Ennek az estének varázsa volt, azt kívántam, sose legyen vége. Visszaálmodtuk magunkat múltunkba, régi hagyományainkba. Aztán lassan eljött, amire áhítoztunk. Éjfélkor, amikor harang csendült elballagtunk az éjféli misére. Mentünk a hívójelre. Csakúgy ropogott csizmánk alatt a gyöngyhó! Új élet született, kicsi, törékeny gyermek képében. Eljött, hogy megváltson bennünket. Megszabadítson a gonosztól: most és mindörökkön örökké. Ez volt és ez a lényege most is, az örök karácsonyi üzenetnek. Mai havatlan napok jutnak eszembe, ilyenkor advent idején. Most mindenki szeretetrôl regél, ez ilyenkor nagyon fontos. Várakozunk és vágyakozunk. Kívül-belül készülôdünk. Kis Jézuska eljövetele, fenyô örök zöldje, új reményt adnak további sorsunk alakulásához. Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. Erre a boldogságra várunk már nagyon. Ahogyan a megváltásra, az új életre. Ránk fér! Klotz Mária Tartalom Ilyenkor, advent idején 2 Önkormányzati hírek az ülésterembôl 3 Közlekedési helyzet Pátyon 8 Új igazgató a Mûvelôdési Ház élén 9 Bocskaisokkk 10 Koppány nemzeti bolt nyílt 14 Környezetünk hírei 15 Hit-élet 16 Téli táplálás 17 Influenzajárvány 17 Ôstermelôi piaci körkép 19 Gasztronómia 20 Pátyi sport táncosok 21 Közlemények 22 Anyakönyvi hírek 22 Impresszum Pátyi Kurír PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 11. szám november Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071 Páty, Kossuth Lajos u. 83. Honlap: Kiadó, fôszerkesztô: Klotz Mária 06 (20) patyikurir@gmail.com Szerkesztôség címe: 2084 Pilisszentván, Szabadság út 47/c Tördelés, tipográfia: Kerekes István Nyomdai kivitelezés: Syled Express 2094 Nagykovácsi, Bajcsy-Zs. u. 1. Felelôs vezetô: Zgyerka Zsolt Lapzárta: minden hónap 15-e. Megjelenik havonta 2200 példányban. Az újság példányai beszerezhetôk a polgármesteri hivatalban és a mûvelôdési házban. A szerkesztôségünkbe beküldött kéziratokat szerkesztve jelentetjük meg, illetve fenntartjuk a jogot kihagyásukra. Kéziratokat, fotókat nem tartunk meg és nem küldünk vissza. Címlapfotó: Ôstermelôi piaci körkép Fotó: Klotz Mária NOVEMBER

3 PÁTYI KURÍR ÖNKORMÁNYZATI KÖZLEMÉNYEK Önkormányzati hírek az ülésterembôl október 06-án (kedden) megtartott Képviselô-testületi ülés napirendi pontjai és határozatai 1. Páty, Kossuth utca 99. szám alatti önkormányzati ingatlan bérbeadása Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 446/2009. Páty, Kossuth u. 99. sz. alatti önkormányzati tulajdonban lévô ingatlant a Budakeszi Rendôrôrssel kötendô lakásbérleti szerzôdés alapján határozatlan idôre bérbe adja a Budakeszi Rendôrôrs részére a rendôrôrsön szolgálatot teljesítô állomány bérlakásként történô használatába. A képviselô-testület a bérleti díjat a 29/2003.(XI.26.) rendelet 1. -ában meghatározott és a 17/1997.(IX.17.) rendelet 1.sz. mellékletben foglalt díjmérték alapján 150,- Ft/m 2 /hó összegben állapítja meg, melybôl lakbértámogatás címén a 13/2006.(IV.14.) rendelet 1. -ában meghatározott 30% kedvezményt biztosít a Budakeszi Rendôrôrs részére. A képviselô-testület megbízza az ügyvédet a bérleti szerzôdés elkészítésére, egyúttal meghatalmazza a polgármestert a szerzôdés aláírására. 2. Pátyi Labdarúgó Egyesület földhasználati jogról megállapodás A napirendi pont tárgyalásánál jelen van Varga Sándor PLE elnök. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 447/2009. ( ) határozata Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete elvetette Tollner József képviselô azon módosító javaslatát, mely szerint a Pátyi Labdarúgó Egyesület és az önkormányzat közötti földhasználati jogról és használati jogról szóló megállapodás tervezet elôvásárlással kapcsolatos 4. pontját töröljék. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 448/2009. Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy határoz, hogy a Pátyi Labdarúgó Egyesülettel kötendô földhasználati jogról és használat jogáról szóló megállapodás tervezetet a 631. hrsz. ingatlan vonatkozásában elfogadja. Felkéri dr. Herczegh Margit ügyvédet, hogy a szerzôdés-tervezetet vizsgálja meg, továbbá az okirat ellenjegyzését végezze el. 3. Lehajtó és elkerülô út kisajátítása A napirendi pont tárgyalásánál jelen van dr. Polgár Balázs ügyvéd (IPP Kft.) Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 449/2009. z évi LXV Tv. VIII. (1) bek., valamint a kisajátításról szóló évi CXX III. Tv. valamint az út- és kisajátítási tervek alapján az M1 lehajtó és elkerülô út Torbágyi úttól-zsámbéki kanyarig és Déli elkerülô út megépítéséhez szükséges területet megszerzi. Az érintett ingatlanok a következôk: Páty Község belterület 610,4205,4206,4207,4212,4467,4474,4475,4476 helyrajzi számú ingatlanok Páty Község külterület 03,04,0143/1,0145/1,0150/2,0155/11,0155/12,0156/2,0157/3,0157/4,01 61/3,0161/4,0161/5,0161/6,0161/7,0161/8,0161/9,0161/10,0161/ 11,0161/13,0161/15,0161/18,0183/3,0183/4,0183/5,0183/6,0183/ 7,0183/8,0183/9,0183/100183/11, /1,0209/3,0209/4,0209/ 5,0209/6,0209/7,0209/8,0209/9,0209/18 helyrajzi számú ingatlanok, Páty Község külterület 0101/18,0101/20,0101/21,0101/22,0101/23,0101/24,0103/6,0103/ 7,0103/8,0103/9,0103/10,0103/11,0103/12,0103/13,0103/14,0103/ 15,0103/16,0103/17,0103/18,0103/19,0103/20,0103/21,0103/22,0103/ 23,0103/24,0103/25,0103/26,0103/27,0103/28,0103/29,0103/30,0103/ 31,0103/32,0103/33,0103/34,0104,0105/5,0105/6,0105/7,0105/8,0105/ 9,0105/10,0105/11,0105/12,0105/13,0105/14,0108,0109/6,0109/7,0109 /8,0109/16,0109/17,0116,0117/1,0117/2,0119/2,0119/3,0119/4,0119/ 5,0119/6 helyrajzi számú ingatlanok. 1. Az ingatlanok, ingatlan részek megszerzésére térítésmentes átvétel illetve adásvétel útján kell sort keríteni. 2. Adásvétel esetén a vételár kisajátítási értékbecslést végzô szakértô szakvéleménye alapján kerülhet megállapításra. 3. Amennyiben adásvétel vagy térítésmentes átadás útján nem lehetséges bármelyik ingatlan, ingatlanrész megszerzése, abban az esetben Képviselô- testület kezdeményezi a kisajátítási eljárás megindítását az Illetékes Hatóságnál. 4. Képviselô-testület felhatalmazza dr. Bognár András polgármestert és dr. Herczegh Margit ügyvédet, hogy az érintett ingatlanok tulajdonosai illetve egyéb jogosultjai vonatkozásában adásvételi illetve térítésmentes átadási szerzôdési ajánlatok megtételére, szerzôdések Önkormányzat nevében történô megkötésére illetve ellenjegyzésére, valamint a tulajdonjog bejegyzésére illetve megszerzett ingatlanok vonatkozásában a mezôgazdasági mûvelés alatt álló ingatlanok mûvelésbôl történô kivonására irányuló Földhivatali eljárásban az Önkormányzat képviseletére. 5. Képviselô-testület felhatalmazza Michels Gábor, Sági György alpolgármestereket valamint dr. Sal Béla Leo képviselôt, hogy együttesen eljárva az ingatlanok ingatlanrészek adásvétel vagy ingyenes felajánlással történô megszerzése érdekében, Önkormányzat képviseletében folytassanak tárgyalásokat, egyeztetéseket az érintett ingatlanok tulajdonosaival, egyéb jogosultjaival, részükre a szükséges felvilágosítást, tájékoztatást adják meg. 6. Képviselô testület megbízza kisajátítási, értékbecslôi szakértôi közremûködéssel, a Kvalitas Consulting KKt-t (adószám: , képviseli: dr. Sándor Pál igazságügyi szakértôt) 7. Képviselô-testület megbízza a Déli elkerülô út kisajátítási terveinek elkészítésével, véglegesítésével a Szintvonal Bt.-t (székhely: 2335 Taksony, Szt Imre u 33/b. cégjegyzékszám: , képviseli: Paál Tamás földmérô mérnök), Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 450/2009. z M1 lehajtó és elkerülô út Torbágyi úttól-zsámbéki kanyarig valamint a Déli elkerülô út megépítése érdekében elhatározott ingatlanszerzéssel, kisajátítási eljárással felmerülô összes költségek fedezésére, településfejlesztési- finanszírozási szerzôdést köt az EVERN INVEST Hungary Ingatlanforgalmazó Kft, Milton 2006 SL-el, mint Kötelezettekkel. A szerzôdésben Kötelezetteknek vállalnia kell minden eljárási költséget, valamint az eljárásban jelentkezô kiadás, így eljárási-, szakértôi, tervezési, ügyvédi díj, kisajátítási-kártalanítási, vételár (stb.) összegének megfelelô anyagi források haladéktalanul Önkormányzat részére történô biztosítását. Képviselô-testület felhatalmazza dr. Bognár András polgármestert és dr. Herczegh Margit ügyvédet, fenti szerzôdés Önkormányzat képviseletében történô megkötésére és ellenjegyzésére. Képviselô-testület felhatalmazza dr. Bognár András polgármestert és dr. Herczegh Margit ügyvédet, hogy az ingatlan értékbecslôi, és földmérôi szerzôdéseket, a Kvalitás Consultin Kkt-vel, ill. a Szintvonal Btvel Önkormányzat képviseletében eljárva megkösse és ellenjegyezze NOVEMBER 3

4 ÖNKORMÁNYZATI KÖZLEMÉNYEK Kvalitás Kkt szakértôi díja szaktanácsadás esetén nettó 7000 Ft+35% költségátalány/óra, szakvélemény készítése nettó Ft/ingatlan Szakértô díja összeg érvényesíthetô maximum. Szintvonal Bt kisajátítási terv készítésével kapcsolatos díja nettó Ft/földrészlet összegben érvényesíthetô maximum hrsz. ingatlan vízjogi szolgalmi szerzôdés megkötése A napirendi pont tárgyalásánál jelen van dr. Polgár Balázs ügyvéd (IPP Kft.) Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 451/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy felhatalmazza dr. Bognár András polgármestert illetve dr. Herczegh Margit ügyvédet, hogy az Önkormányzat képviseletében eljárva a Páty, 022/7 022/21 hrsz-ú ingatlanok tulajdonosaival a vízvezetési szolgalmi jogi szerzôdést megkösse, illetve szerkessze és ellenjegyezze, valamint a szolgalmi jog ingatlan nyilvántartási bejegyzésével kapcsolatos összes jogi lépést megtegye. dr. Herczegh Margit ügyvéd tiszteletdíját ingatlanonként bruttó 6.000, forintban állapítja meg a képviselôtestület. 5. Balázs György Liget u.3. szám alatti ingatlannal kapcsolatos bejelentése A napirendi pont tárgyalásánál jelen van Balázs György érintett. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 452/ Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy dönt, hogy Balázs Gyula bejelentését kivizsgáltatja. 2. A terület kimérésére a Kotta és Társa Bt. (2071 Páty, Bem u. 2.) árajánlatát fogadja el és felhatalmazza a polgármestert a megrendelés kiadására. Amennyiben a Kotta és Társa Bt. nem vállalja el a megrendelést, a Docu-Mentor Kereskedelmi és Szolgáltató Bt-nél (2071 Páty, Töki u. 61.) rendeli meg a földmérési munkát. 6. Településüzemeltetési feladatok átadása a PVK Kft. részére ütemterv Az napirendi pont tárgyalásánál jelen van Háló Zsolt (PVK Kft.) Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 453/2009. Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy határoz, hogy az alábbiak szerint valósuljon meg a város és községgazdálkodási feladatok január 1-vel történô átadása a PVK Kft.-nek: 1. Megállapodás kidolgozása, aláírása az Önkormányzat és a PVK Kft. között. Az Mt. 85/A. (3) bekezdésében elôírt tájékoztatás megadása a PVK Kft-nek. 2. Az érintett munkavállalók tájékoztatása, konzultáció tartása az Mt. 85/B. (1) és (2) bekezdése alapján. 3. Az átszervezéssel kapcsolatos elôirányzatok beépítése a költségvetési koncepcióba. 4. Az átszervezéssel kapcsolatos elôirányzatok beépítése a évi költségvetési rendeletbe. 7. PVK Kft. könyvvizsgálója megbízásának meghosszabbítása Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 454/2009. Páty, Vagyonkezelô és Közmû Üzemeltetô Kft. könyvvizsgálójának, Bata Jánosnak a megbízási szerzôdését július 1-jétôl kezdôdôen június 30-ig meghosszabbítja. 8. Vákuumos szennyvízelvezetô rendszer átalakításának folytatása Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 455/2009. PÁTYI KURÍR Vákuumos szennyvízelvezetô rendszer átalakításának folytatása címû elôterjesztést a október 14-i rendkívüli ülésén tárgyalja. Felkéri a PVK Kft-t, hogy a döntéshozatalhoz szükséges mûszaki és gazdasági feltételrendszert dolgozza ki. 9. IPP Kft üzleti évrôl szóló beszámolója Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 456/2009. z IPP Ipari Park Fejlesztô és Szolgáltató Kft üzleti évrôl szóló beszámolóját elfogadja. 10. A MetroConsult Kft-vel július 8-án megkötött Megbízási szerzôdés közös megegyezéssel történô felbontása Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 457/2009. Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy határoz, hogy a MetroConsult Kft. ügyvezetô igazgatójának kezdeményezését elfogadja, így hozzájárul ahhoz, hogy a július 8-án kelt megbízási szerzôdést közös megegyezéssel bontsuk fel. Felkéri dr. Herczegh Margit ügyvédet, hogy a szükséges dokumentumot készítse el. 11. Takarékossági javaslat Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 458/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, mivel a gazdasági válság hatása miatt a költségvetésben betervezett bevételek (vállalkozóktól átvett pénzeszköz, ingatlan értékesítések) nem idôarányosan alakulnak, ezért a évi költségvetésben a szerzôdéssel, megrendeléssel nem terhelt felhalmozási kiadások alábbi elôirányzataira a továbbiakban nem vállal kötelezettséget: Mélyépítôipar szakfeladaton: Nagyhegy vízhálózat építés: Ft Rekreációs öv. élményfürdô: Ft Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítás: Iskola építés tervezés Ft Város és községgazdálkodási feladatok Térfigyelô rendszer Ft Posta épület átalakítás Ft Általános Iskolai Oktatás Egyéb építmény Ft Továbbiakban a mûködési kiadásokra vonatkozóan felhívja a jegyzô és az intézményvezetôk figyelmét a szigorú takarékosság betartására, az alábbi szakfeladatoknál meghatározott összegek lehetôség szerinti megtakarítására: Kisegítô mezôgazdasági szolgáltatás: dologi kiadás: Ft Önkormányzati igazgatási tevékenység dologi kiadás: ( kamat, repi) Ft átadott pénzeszközök Ft Város és Községgazdálkodás dologi kiadások Ft Napközi otthonos Óvoda dologi kiadások: Ft Általános Iskolai Oktatás dologi kiadások Ft Védônôi szolgálat dologi kiadások Ft Rendszeres szociális segély támogatás Munkanélküli ellátások támogatások Ft Ft NOVEMBER

5 PÁTYI KURÍR Eseti Pénzbeli szociális ellátások támogatások Ft Települési hulladékok kezelése dologi kiadások Ft Mûvelôdési Ház Ft A költség nemekre vonatkozó tételes kimutatást az 1. számú melléklet tartalmazza. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 459/2009. PVK Kft-vel április 29-én, szennyvízcsatorna építésre létrejött vállalkozási szerzôdést, az önkormányzat gazdasági helyzetére tekintettel, a vállalkozóval és bizottsági üléseken történt többszöri egyeztetések eredményeként a szerzôdés 1. pontját módosítja akként, hogy a Május 1. utcát, Dózsa Gy. utcát és Sárcsúzdát törli, ezáltal a szerzôdés nettó Ft + ÁFA összege nettó Ft + ÁFA összegre csökken. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 460/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, a PVK Kft-vel december 08-án, a Páty, Sasfészek-tó iparterület NA 160- as szennyvíz-nyomóvezeték építése és szennyvíz-átemelô telepítése tárgyában létrejött vállalkozói szerzôdés 4. pontját a vállalkozóval történt egyeztetés eredményeként az alábbiak szerint módosítja: Befejezés: december 31. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 461/2009. ( ) határozata z önkormányzat gazdasági helyzetére tekintettel, a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin c. újság támogatására, az Árkos Elektronika Kereskedelmi Kft-vel május 27-én kötött megbízási szerzôdést rendes felmondással felmondja. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 462/ /2008. (X. 15.) határozatát módosítja a határozat elsô bekezdésének változatlanul hagyása mellett akként, hogy a második bekezdést törli, és helyette az alábbi szövegrész lép: A szerzôdésben a fizetési határidôt két részletben jelöli meg: elsô részlet: Ft + ÁFA január 31. második részlet: Ft + ÁFA 2010 március 31. A Képviselô-testület felkéri az önkormányzat ügyvédjét a tervezôi szerzôdés elkészítésére, az aláírására felhatalmazza a polgármestert. A határozat egységes szerkezetben: termálfürdô koncepció tanulmányterv készítésére beérkezett árajánlatok közül az MCM 96 Kft. (2092 Budakeszi, Gall u. 29.) Ft + ÁFA összegû árajánlatát fogadja el. A szerzôdésben a fizetési határidôt két részletben jelöli meg: elsô részlet: Ft + ÁFA január 31. második részlet: Ft + ÁFA 2010 március 31. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 463/2009. Páty község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy az L2 Tudományos Szolgáltató és Építész Kft. (2092 Budakeszi, Bibó István u.16/b) és az Önkormányzat között június 30. napján létrejött tervezési szerzôdést a 334/2008 (VIII.27.) Kt. határozat alapján felbontja. A szerzôdés felbontásával kapcsolatos feladatokkal megbízza az Önkormányzat ügyvédjét. 12. Útéppark Bt. kivitelezôi vállalkozói szerzôdés módosítása A napirendi pont tárgyalásánál jelen van Magyar Tímea, a MultiContact Kft. munkatársa. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 464/2009. ÖNKORMÁNYZATI KÖZLEMÉNYEK Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy dönt, hogy az ÚTÉPPARK Bt-vel kötött szerzôdést a határidôk tekintetében akként módosítja, hogy a kivitelezés véghatárideje november 15. A Képviselô-testület megbízza a MultiContact Consulting Kft-t a szerzôdésmódosítási hirdetmény elkészítésével és a Közbeszerzési Értesítô Szerkesztôbizottsága részére történô eljuttatással. 13. Útéppark Bt. számlázásával kapcsolatos állásfoglalás Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 465/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy dönt, hogy az Útéppark Bt. számlázásával kapcsolatban (egyenes vagy fordított áfa) nem foglal állást /2009. ( ) Kt. határozat 12. pontjának módosítása közmûfejlesztési hozzájárulás ügyekben benyújtott kérelmek elbírálása esetében Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 466/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete elvetette azon javaslatot, mely szerint a január 21-én megtartott képviselô-testületi ülésen 8/2009.(01.21.) számon hozott határozatának 12. pontját a következôek szerint módosítja: 12. Ha a magánszemély tulajdonos a közmûfejlesztési hozzájárulás megfizetésére megfelelô biztosítékot ad méltányosságból részére a Pénzügyi Bizottság 12 hónapig, a képviselô-testület 48 hónapig terjedô részletfizetési kedvezményt biztosíthat. 15. Bérleti díjhátralékosok felszólítása, önkormányzati igény bírói úton való érvényesítése Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 467/2009. Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a 295/2009. ( ) határozatát visszavonja. Felkéri dr. Bognár András polgármestert, hogy a hat havi bérleti díjtartozást felhalmozó önkormányzati lakásbérlôket a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény szabályainak megfelelôen szólítsa fel tartozásuk rendezésére, ennek eredménytelensége esetén az önkormányzat igényét bírói úton érvényesítse. 16. Tájékoztató egyes közmûfejlesztési hozzájárulások beszedésének állásáról ( volt szoc. épület, Levendula öregek otthona és a Monicomp Kft. ) Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 468/2009. Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a MONICOMP Korlátolt Felelôsségû Társaság (1139 Budapest, Hajdú utca 23.) részére Páty Verdung területén a 3906 helyrajzi számú ingatlan víz-, és csatorna felhasználása után a 28/2005. (I. 26.) Kt. határozat alapján a közmûfejlesztési hozzájárulás összegét Ft + általános forgalmi adó 0,6 m3-ként, összesen: Ft-ban határozza meg. Felkéri a polgármestert, hogy küldje ki az érintettnek a határozatot és szólítsa fel a tartozás megfizetésére. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 469/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete felkéri Dr. Herczegh Margit ügyvédet, hogy a Poli-Paragon Kft., WJP Kft., Monicomp Kft. közmûfejlesztési díjhátralékának megfizetése érdekében az önkormányzat képviseletében nyújtson be keresetet az illetékes bírósághoz. 17. Fenntartói képviselet Pátyolgató Óvoda Óvodaszék Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 470/ NOVEMBER 5

6 ÖNKORMÁNYZATI KÖZLEMÉNYEK Pátyolgató Óvodában mûködô Óvodaszékébe a fenntartó képviseletében Szabó István képviselôt delegálja, és megbízza a fenntartói képviselettel. 18. Másodfokú határozat állattartás ügyben (dr. Gurin Ferenc bejelentése) Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 471/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy dr. Gurin Ferenc a Páty, Dobogó u. 1040/6 hrsz. ingatlanon lévô állattartásra vonatkozó /2009 számon július 8-án állattartási ügyben hozott elsôfokú határozat ellen benyújtott fellebbezését arra való tekintettel, hogy a bizottsági ülésen új tények nem kerültek bemutatásra elutasítja és az elsôfokú /2009 számon hozott határozatot helyben hagyja. 19. A Dögkút melletti elhagyott hulladékok elszállítása Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 472/2009. Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény 31. -a alapján gondoskodik a 0208 hrsz-ú Páty Község Önkormányzatának tulajdonában lévô úton elhagyott hulladékok elszállításáról. Megbízza továbbá a Polgármestert, hogy a Saubermacher Kft-tôl kapott ajánlat ( Ft) alapján rendelje meg a hulladékszállítást. 20. Natúrpark létesítése Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 473/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy Tagai István Budakeszi polgármestere által kezdeményezett Natúrpark létrehozását a Budakörnyéki térségben, a benyújtott javaslat alapján támogatja. A Képviselô-testület Michels Gábor, Sági György alpolgármestereket és Zsarnóczay István bizottsági elnököt bízza meg az önkormányzat nevében az elôkészítô egyeztetéseken történô részvétellel /19 hrsz. Rókalyuk erdô pótlása Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 474/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy Dési János és tsai megbízásából dr. Janka Ferenc ügyvéd kérelmét, a 045/19 hrsz. Rókalyuk erdô pótlása címû elôterjesztés vonatkozásában, elutasítja hrsz. ingatlan kiigazító határozata Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 475/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete a Budakörnyéki Földhivatal (1036 Budapest, Lajos u ) 462/2008. számú, a 3107 hrsz-ú ingatlan kiigazításával kapcsolatos határozatát tudomásul veszi. 23. Simon Krisztián tulajdonosi hozzájárulási kérelme 1844/3 hrsz. ingatlan ügyében Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 476/2009. ( ) határozata Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a 1844/3 hrszámú Önkormányzati tulajdonú ingatlannal kapcsolatos a Budakeszi Építési hatóságnál folyó fennmaradási engedélyezési eljáráshoz nem adja meg tulajdonosi hozzájárulását. 24. Böjtös Gyula ügyében 3652 helyrajzi szám beépítése az 5/1999. (III. 22.) rendelet 1. sz. mellékletébe Páty Község Önkormányzat Képviselô-testületének 15/2009. (X. 8.) rendelete PÁTYI KURÍR Páty Község Önkormányzat Képviselô-testületének ingatlanok belterületbe vonásáról szóló 5/1999. (III.22.) rendeletének módosításáról 25. TIGÁZ-DSO útburkolatok helyreállításával kapcsolatos kérelme Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 477/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a 248/2006. (X. 15.) számú határozatot hatályban tartja. A Képviselô-testület felkéri a Településfejlesztési és Gazdálkodási Bizottságot, hogy a TIGÁZ-DSO útburkolatok helyreállításával kapcsolatos kérelmét, valamint az általa ajánlott megállapodás tervezetet tárgyalja meg. 26. Telki út melletti játszótér Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 478/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a Telki út melletti játszótér helyének az Arany János utca és a Munkás tér közötti szakaszt jelöli ki. Továbbá az ACER Kft-vel (2045 Törökbálint, Józsefhegy u.22.) megkötött szerzôdésben megjelölt munkálatok elvégzésének határidejét október 30-ra módosítja. 27. Tájékoztató NIF ZRt. hozzájárulásának megadásáról a Rákóczi u. építéséhez Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 479/2009. ( ) határozata Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy dönt, hogy tudomásul veszi a jegyzô beszámolóját a NIF ZRt. hozzájárulásának megadásáról a Rákóczi u. építéséhez /2009. ( ) sz. határozat kijavítása, valamint tulajdonosi hozzájárulás megadása gázvezeték és elektromos vezeték építési munkákhoz Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 480/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy 426/2009. (09.09.) határozatát visszavonja. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 481/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy felmentést ad a 641/1 hrsz. alatt felvett önkormányzati út és kapcsolódó ingatlanok közmûbekötéseit végzô vállalkozásoknak a 248/2003. (X.15.) számú Kt. határozatban rögzített kötelezettség teljesítése alól. A közterületen végzett bontási engedély a jelzett munkálatok és helyszínek vonatkozásában testületi korlátozás nélkül kiadható a helyreállítási kötelezettség a jelen viszonyoknak megfelelô tartalmú legyen. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 482/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy tulajdonosi hozzájárulást ad a VIDER Bt. gázvezetési tervére mely a Páty 641/1 és 018 hrszámú közterületeket (Erkel u.) érinti. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 483/ , Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy határoz, hogy tulajdonosi hozzájárulást ad a Multi Villany Kft. Páty 673/1-6 hrszámú ingatlanok elektromos ellátását biztosító tervére mely a Páty, 885, 670 és 018 hrszámú Önkormányzati közterületeket érinti. 29. Pályázat kiírása a Pátyi Kurír fôszerkesztôi posztjára Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 484/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a Pályázat kiírása a Pátyi Kurír fôszerkesztôi posztjára címû elôterjesztés határozati javaslatáról név szerint szavaz NOVEMBER

7 PÁTYI KURÍR Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 485/2009. Páty Község Önkormányzat Képviselô-testülete elvetette Tollner József képviselô azon javaslatát, mely szerint a Pátyi Kurír fôszerkesztôi posztjára pályázatot ír ki. 30. SZMSZ módosítás Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 16/2009. (X.8.) rendelete a Szervezeti és Mûködési Szabályzatról szóló 5/2007. (IV. 3.) rendelet módosításáról 31. Nyilatkozat a Budapesti Ügyvédi Kamara P-097/2009. számon nyilvántartott ügyével kapcsolatban Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 486/2009. ( ) határozata Budapesti Ügyvédi Kamara felé a P-097/2009. ügyiratszámon nyilvántartott dr. Herczegh Margit ügyvédnô ellen dr. Bognár András polgármester által benyújtott panasszal kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot teszi: Dr. Bognár András polgármester Képviselô-testületi felhatalmazás nélkül írt július 27-ei keltezésû levelében dr. Herczegh Margit ügyvédnô ellen panasszal élt a Budapesti Ügyvédi Kamaránál. A bepanaszoló levelet végigolvasva egyértelmûen megállapítható, hogy a benne megfogalmazott vádaskodások minden alapot nélkülöznek, azokkal Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete soha nem azonosult. Sôt ellenkezôleg, a Képviselô-testület a polgármester sorozatos törvénysértései miatt a Pest Megyei Bíróságon kezdeményezte a polgármester tisztségének megszüntetését, valamint a polgármester további törvénysértéseinek elkerülése érdekében a tisztségébôl való azonnali felfüggesztését kérelmezte. A felfüggesztés vonatkozásában az elsô fokú ítélet a Képviselô-testület álláspontját támasztotta alá. Jelenleg a polgármester fellebbezése miatt a másodfokon eljáró bírói tanács döntésére várunk, mely ellen további fellebbezésnek helye nincs. Továbbá, a Képviselô-testület a Pest Megyei Ügyészségen feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az iskolaépítéssel kapcsolatban felmerült visszaélésekkel kapcsolatban. Az ügyészség a feljelentést, a bûncselekmény elkövetésére vonatkozó alapos gyanút megalapozottnak találta és 2009 augusztusában az ügyek tisztázását megkezdte. Dr. Herczegh Margit ügyvédnôt a Képviselô-testület 2009 januárjában a Bocskai István Általános Iskola épületének bôvítésére és felújítására létrejött vállalkozói szerzôdések teljesítésével összefüggô Megrendelôi igények érvényesítésével bízta meg. Majd késôbb, mivel feladatát kitûnôen végezte 2009 áprilisában az iskolaépítéssel összefüggô valamennyi üggyel kapcsolatban teljes körû jogi képviseletre kérte fel a Képviselô-testület júliusában a Képviselô-testület úgy döntött, hogy dr. Herczegh Margit ügyvédnôt kívánja megbízni az önkormányzat jogi ügyeinek intézésével. A polgármester a Képviselô-testület döntését megvétózva újratárgyaltatta az elôterjesztést, melyet a Kt. változtatás nélkül ismételten elfogadott. Ennek ellenére a megbízási szerzôdés a mai napig nincs aláírva, mivel a szerzôdést elôkészítô polgármester és jegyzô a Képviselô-testület határozatában megfogalmazottaktól eltérô tartalmú szerzôdést állított össze. A fentiekbôl is jól látható, hogy dr. Herczegh Margit ügyvédnô kiváló szaktudása, valamint rendíthetetlen becsülete és elhivatottsága a törvényesség mellett szálka mindazok szemében, akik e tekintetben más úton járnak. 32. Páty Község Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól a 17/2007. (X. 29.) rendelet 1. számú mellékletének módosítása Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 17/2009. (X.8.) rendelete ÖNKORMÁNYZATI KÖZLEMÉNYEK Páty Község Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 17/2007. (X.29.) rendelet módosításáról 33. Mûszaki szakvélemény megrendelése (szóbeli elôterjesztés) A Képviselô-testület az elôterjesztést nem tárgyalta, mivel Michels Gábor alpolgármester visszavonta az elôterjesztést. 34. Bocskai István Általános Iskola kazán beüzemelése (szóbeli elôterjesztés) Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 487/ /2009. ( ) határozatát visszavonja. 35. Egyebek (szóbeli) Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 488/2009. község díszpolgárának, Fehérvári Károlynak a temetéséhez Fttal hozzájárul. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 489/ október 6-án megtartott képviselô-testületi ülés jegyzôkönyvének hitelesítésére felkéri Sági György alpolgármestert és dr. Sal Béla Leó képviselôt. * * * október 14-én (szerdán) megtartott rendkívüli Képviselô-testületi ülés napirendi pontjai és határozatai 1. Mûvelôdési Ház Iskolai és Községi Könyvtár vezetôi pályázata Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 491/2009. ( ) határozata Mûvelôdési Ház Iskolai és Községi Könyvtár vezetésére pályázók körébôl 5 személy közül választ. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 492/2009. ( ) határozata Mûvelôdési Ház Iskolai és Községi Könyvtár vezetôjét titkos szavazással, szükség esetén két fordulóban választja. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 493/2009. ( ) határozata Mûvelôdési Ház Iskolai és Községi Könyvtár vezetôi pályázata címû elôterjesztés határozati javaslatáról történô titkos szavazásának lebonyolítására a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak Zsarnóczay István, Soós István és Tollner József képviselôket választja. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 494/2009. ( ) határozata Mûvelôdési Ház, Iskolai és Községi Könyvtár intézményvezetôi megbízását öt év idôtartamra Szeltner László pályázó nyerte el. Az állás betöltésének idôpontja: október 15-tôl; a vezetô a pótlék alap 200%-ának megfelelô összegû vezetôi pótlékra jogosult. A képviselôtestület egyidejûleg felhatalmazza a Polgármestert a nyertes pályázó kinevezésének aláírására. 2. Költségvetés bevételi oldalának vizsgálata Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 495/2009. ( ) határozata NOVEMBER 7

8 ÖNKORMÁNYZATI KÖZLEMÉNYEK Pénzügyi Iroda Költségvetés bevételi oldalának vizsgálata címû tájékoztatóját tudomásul veszi. 3. Vákuumos szennyvízelvezetô rendszer átalakításának folytatása Határozathozatal nem történt. 4. Katolikus egyház támogatása (templom építés) Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 496/2009. ( ) határozata katolikus egyházzal történt elôzetes egyeztetés alapján a Ft templomépítésre megjelölt pénzeszközt a 07/20 hrsz-ú ingatlan átadásával, természetben áll szándékában átadni, melynek értékbecslését megrendeli. * * * október 14-én (szerdán) megtartott rendkívüli Képviselô-testületi ülés napirendi pontjai és határozatai Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 498/2009. ( ) határozata Mûszaki szakvélemény megrendelése a Bocskai István Általános Iskola jelenlegi mûszaki készültségi szintjének felmérésére címû elôterjesztést zárt ülésen tárgyalja. 1. Az IPP Kft-ben lévô önkormányzati üzletrész kivásárlására ajánlattétel Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 499/2009. ( ) határozata Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy dönt, hogy az IPP. Ipari Park Páty Fejlesztô és Szolgáltató Kft-ben (2071. Páty, Kossuth u. 81.) lévô 20%-os üzletrészét értékesíteni kívánja az önkormányzat könyvvizsgálója által értékbecsült áron. Felkéri az IPP Kft. ügyvezetôjét, hogy az értékbecsléshez szükséges dokumentumokat adja át az önkormányzat részére (2009. évi üzleti terv, szeptember 30- i fôkönyvi kivonat, követelés és kötelezettség állománya). 2. Mûszaki szakvélemény megrendelése a Bocskai István Általános Iskola jelenlegi mûszaki készültségi szintjének felmérésére Az elôterjesztést a Képviselô-testület zárt ülésen tárgyalta, melyrôl külön jegyzôkönyv készült. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 500/2009. ( ) határozata Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a Mûszaki szakvélemény megrendelése a Bocskai István Általános Iskola jelenlegi mûszaki készültségi szintjének felmérésére címû elôterjesztés határozati javaslatáról név szerint szavaz. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 501/2009. ( ) határozata Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a Bocskai István Általános Iskola régi és új épületének mûszaki készültségi szintjének mennyiségi és minôségi felmérése megbízza a Nexus-Terv Mérnöki Menedzser Iroda Kft-t (Budapest, Bocskai u.142.) Ft + ÁFA összegért. Páty Község Önkormányzata Képviselô-testületének 502/2009. ( ) határozata Páty Község Önkormányzatának Képviselô-testülete úgy dönt, hogy a október 14-én órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselô-testületi ülésrôl készült jegyzôkönyv hitelesítésére felkéri Sági György alpolgármestert és dr. Sal Béla képviselôt. Csak magánbefektetô segíthet? PÁTYI KURÍR Katasztrofális közlekedési helyzet Pátyon Kétségbeesett blogbejegyzések, az ígérgetések helyett tetteket sürgetô lakossági felszólalások jelzik, hogy elfogyott a pátyiak türelme. A fôváros nyugati agglomerációjában található településen mindennapossá váltak a dugók, elviselhetetlen a forgalom, a zaj és a szmog. Különösen az elmúlt négy-öt évben vált drámaivá a helyzet mondta el érdeklôdésünkre Michels Gábor, Páty alpolgármestere. A környezô falvak Telki, Budajenô Dél-Buda és Dél-Pest felé irányuló forgalma korábban is Pátyon keresztül jutott el az M1-es autópályára. Ám a térség fejlôdésével tíz év alatt a három település összlakossága 70 százalékkal gyarapodott jelentôsen megnôtt a Pátyon áthaladó jármûvek száma. A legforgalmasabb csomópontban, a falu központjában található Iskola utcában itt áll az óvoda, az iskola és a polgármesteri hivatal épülete is egy-egy átlagos hétköznapon, reggel 7-8 óra között, autó halad át vázolja a helyzetet Michels Gábor. A helyiek elkerülô út megépülésében reménykednek. A Pátyot, Telkit és Budajenôt magában foglaló régióban lakóknak húsz éves álma a közvetlen autópálya-kapcsolat vagyis a térség és az M1-es autópálya összekötése. Saját erôbôl az önkormányzatok nem képesek megvalósítani ezt a fejlesztést, az országos tervekben pedig egyelôre nem szerepel egy ilyen út megépítése. Michels Gábor elmondása szerint Páty ugyan próbál majd pályázni, de már elôre látszik, hogy az így kapott összeg sem lesz elegendô egy ilyen nagyszabású beruházáshoz. Csak abban bízhatunk, hogy a régió iránt érdeklôdô fejlesztôk között akad valaki, akivel összefogva sikerül valóra váltani álmunkat reménykedik Michels Gábor. (Forrás: Önkormányzati képviselôk telefonszámai Dr. Bognár András 06 (20) Balogh István 06 (30) Junek Mariann 06 (20) Kind László 06 (70) Király Endre 06 (20) Kollár Tamás 06 (20) Michels Gábor 06 (30) Porkoláb József 06 (20) Dr. Sal Béla 06 (30) Sági György 06 (30) Soós István 06 (20) Szabó István 06 (23) Tollner József - tollnerj@gmail.com 06 (20) Zsarnóczay István 06 (30) NOVEMBER

9 PÁTYI KURÍR ÉLET-KÉP Azért vannak a nehézségek, hogy leküzdjük ôket. Új igazgató a Mûvelôdési Ház élén október 15-tôl Szeltner László lett a pátyi Mûvelôdési Ház igazgatója. Ezt a posztot öt évig töltheti be. A közmûvelôdési szakember Szombathelyen, népmûvelés szakon szerzett fôiskolai diplomát. Egyetemi tanulmányait Pécsett folytatta, ahol záróvizsgát tett ugyanezen a szakterületen. A Pátyi Kurírnak beszélt életérôl, szakmai elképzeléseirôl. Miért döntött úgy, hogy megpályázza a Mûvelôdési Ház igazgatói posztját? Már négy hónapja munka nélkül voltam, ezért különbözô helyekrôl, ismerôsöktôl érdeklôdtem, mit tudnak, hol van álláslehetôség. Így találtam rá erre az ajánlatra, amelyet megpályáztam. Vannak pátyi gyökerei? Igen, édesanyám és családja Pátyról származik. Én is sokat tartózkodtam itt. Hogy került Csömörre? Édesapám pesti illetôségû, én már Pesten születtem, ott is laktunk sokáig. Feleségem családja akik szintén pestiek Csömörön telepedett le, így ott alapítottunk családot, ott élünk több mint tíz éve. A családjáról elárulna valamit? Négy és hatéves fiúgyermekeim vannak. Feleségem jelenleg otthon van GYES-en a gyermekekkel, ô könyvtáros végzettségû. Ha az ember figyelembe veszi a nem éppen zökkenômentes pesti közlekedési körülményeket, felmerül a kérdés: nem nehéz a mindennapi ingázás Pátyra és onnan Csömörre? Ez több mint nehéz, viszont azért vannak a nehézségek, hogy leküzdjük ôket. Egy példa: valamikor átérek Csömörrôl Pátyra 50 perc alatt, de volt már két-két és fél óra is az út. Reggel hét órakor elindulok otthonról, legkésôbb 9 órakor itt vagyok. Hét pályázó közül nyerte meg a Mûvelôdi Ház igazgatói állását. Ez az eredmény dicséretre méltó. Milyen programmal tudta meggyôzni a képviselô-testület tagjait, hogy Önre szavazzanak, Önnek adjanak bizalmat a következô öt évre? Igazán ezt csak ôk tudják, de bizonyára a szakmai múltam miatt szavaztak nekem bizalmat. Korábban több, nagyobb rendezvény helyszínén dolgoztam mint mûvelôdésszervezô, ezáltal széleskörû kapcsolatrendszerre tettem szert. Talán ez fogta meg a képviselôket. Hol voltak ezek a munkahelyek? Az Almássy téri Szabadidôközpont folkcsoportjában kezdtem, onnan kerültem az Orczy kertbe, majd pedig a Petôfi Csarnokba. Az utóbbiban hét évig dolgoztam, abból öt évet közmûvelôdési osztályvezetôként. Ilyen poszt után hogyhogy munka nélkül maradt? Létszámleépítés volt, megszûnt a státuszom. Átvett egy bizonyára jól mûködô kulturális intézményt. Mit tenne másképp mint az elôdje, milyen újítási törekvései vannak? Szeretnék minél több saját bevételes rendezvényt, ami azért kockázatos, mert eddig fôleg ingyenes program volt. Terveim között sok, olcsó belépôvel mûködô, színvonalas, színházi, néptáncos elôadás szerepel. A nyugdíjas kluboknak térítésmentes, számítógépes oktatást tervezek. Erre nagy igény mutatkozik, ezért fontos a megszervezése. A többi program esetében még tájékozódom, mi az, ami jól mûködött és meg kell tartani. Próbálom a ház vezetését átvenni, az intézmény és hivatal közötti együttmûködési megállapodást megkötni. Eddig nem volt együttmûködési megállapodás? Nem. Egy belsô ellenôrzés derített fényt rá, hogy hiányzik. Most meg kell kötni, ezért a jegyzô asszonnyal, valamint a pénzügyi iroda vezetôjével intézzük, hogy jogilag minden elvárásnak megfeleljünk. Országos szinten mindenütt megszorításokkal találkozunk. Hogyan alakul a Mûvelôdési Ház költségvetése a jövô évben? Az eredeti költségvetéshez képest én már egy módosítottal, egy megszorítottal kezdtem a mûködést. Tudtam, mire vállalkozom, ennek megfelelôen valósítjuk meg elképzeléseinket. Az a probléma, hogy emiatt a karbantartás elmarad, pedig a padlózat, a falak állapota javításra szorulna. Az eddigi programok alapján melyek azok, amelyeket feltétlenül meg szeretne tartani? Mindet. Szerencsére sok a civil szervezet, amelyek számtalan programot hoznak ide. Ôket szeretném a legjobban kiszolgálni, segíteni ôket a minél jobb megvalósításban. Feladatához tartozik a könyvtár vezetése is? A könyvtár az iskolától átkerült a Mûvelôdési Ház irányítása alá. Úgy tudom, kifogástalanul mûködô összevont intézményrôl, iskolai és községi könyvtárról van szó. Kollár Péter könyvtárossal jó a kapcsolatom. Pátyon egy Közösségi Ház is mûködik. Nincsenek átfedések a két közmûvelôdési intézmény programjai között? Szerintem, minél több helyszínen tudnak a pátyi emberek kultúrával és közösségépítéssel foglalkozni, annál jobb. Vezetôjével, Szabó Andrásné Vilma nénivel már beszélgettünk, régóta ismerjük egymást. Eddig is jól mûködött a két intézmény egymás mellett. Hogy fogadták be a pátyi emberek? Még nem annyira kerültem be a köztudatba, de eddig kedvesek velem. Mit tart a legfontosabbnak munkája során? Jó kapcsolat kiépítését a civil szervezetekkel. A faluban minél pozitívabb legyen az emberek közérzete, minél több programon tudjanak részt venni. A fiatalok számára egy ifjúsági klub beindításán gondolkozom. Nemsokára advent következik. Ez a négy hét szinte a legmeghittebb idôszaka a közösségépítésnek. Hogy készülnek erre? A minden évben megrendezésre kerülô adventi vásárt, december 12-i hétvégén szervezzük. Népi-és kézmûves termékek kerülnek árusításra, de jó alkalom lesz arra is, hogy az emberek együtt legyenek. Klotz Szeretettel várunk mindenkit a Mûvelôdési Házban december 11-én 17 órakor ÉVZÁRÓ HANGVERSENYÜNKRE O Kiss Zenede Alapfokú Mûvészeti Iskola tenulói és tanárai Köszönöm: Pataki Judit Fotó: K. M NOVEMBER 9

10 Kosztolányi Dezsô: Halotti beszéd (részletek) Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük ôt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedôlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belôle több és most sem él, s mint fán se nô egyforma két levél, a nagy idôn se lesz hozzá hasonló. ( ) Akárki is volt ô, de fény, de hô volt. Mindenki tudta és hirdette: ô volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég: Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égô, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált, és szôtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. ( ) Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak ôrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: Hol volt..., majd rázuhant a mázsás, szörnyû mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: Nem volt... Úgy fekszik ô, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer. Dsida Jenô: Mi lesz ebbôl Minden szürkül, fakul Hull a hajunk. Az almák nem olyan pirosak, mint tegnap, a füvek zöldje nem izzik úgy, mint tegnapelôtt. Mai mosolyunk hûltebb, sötétebb, fakóbb: ijedt és szomorú utánzata a régieknek. A szavak napról napra üszkösebbek. A szerelem karja tágul, ernyed, lankad, elenged... Mi lesz ebbôl, kedvesem? Éjszaka? Fekete csönd? Hideg ború? Vagy kihamvadó utakon át jutunk örökmosolyú, fényesen izzó, boldog mezôkre? ~ Kalendárium ~ november 1. Mindenszentek 2. Halottak napja 3. Leonardo da Vinci megfesti a Mona Lisát 4. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése 5. Szent Imre herceg, a fiatalok védôszentje ben született Erkel Ferenc 9. Radnóti Miklós halála 11. Katona József, a Bánk bán szerzôjének születése 1791-ben 13. A jóság világnapja ban született Csokonai Vitéz Mihály költô ban, II. Mátyás koronázásakor elôször jelennek meg a piros-fehér-zöld színek 1855-ben ezen a napon halt meg Vörösmarty Mihály, a Szózat szerzôje ben született Ady Endre 25. Az évszázad labdarúgó-mérkôzése Londonban (Anglia Magyarország 3:6) ban született Babits Mihály, a Nyugat elsô nemzedékének kiemelkedô költôje 27. A véradók napja Buda Ferenc: Rend Hazánk zúzott szívén a vér hûlô patakban omlik, alvad. Rôtcsillagos, komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat. Törik a csend, szilánkja pattan, füstölve száll a pillanatban. Húsunk emésztô gyilkos hordák minden erônket megrabolták. Kezünkben fegyver, s jóremény csak halottaink hûlt szemén. Minket meggyaláztak, megöltek, hernyótalpak halomra törtek, töltött ágyúcsövekkel vártak, tízszeres vasgyûrûbe zártak, bombáztak, lôttek, aprítottak, fegyvert letenni szólítottak hazug szavakkal, fenyegetve, hivatkozván békére, rendre de nekünk nem kell semmi rend, ha tûz s terror teremti meg, minékünk nem kell jóbarátság, ha ágyúszóval magyarázzák, minket nem gyôz meg érv, sem eszme bombázva és szuronyt szegezve! A véres, megfeszített Béke lenéz a fegyverek csövére. Hazánk zúzott szívén a vér görcsös, sajgó csomókba alvad. Rôtcsillagos, komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat. FELHÍVÁS NYÁRI TÁBOR PÁCIN július (7 nap, 6 éjszaka) Az ókori görögök szerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba Mi mégis megpróbáljuk! Igaz, a folyó egy tó, a Karcsai-tó, amelynek a partján, Pácinban lehetôség nyílik újabb nyári táborozásra nyarán ugyanis már jártunk itt, és töltöttünk el felejthetetlen 7 napot. A jövô nyáron, július 12-étôl újból Pácinba tervezzük a tábort. Várjuk azokat az érdeklôdôket, aki hajlandók lemondani egy kicsit az otthoni kényelemrôl, szeretnek úszni, pecázni, kirándulni hazánk szép tájain, akik ki akarják próbálni a sátoraljaújhelyi bobpályát és libegôt, szívesen megnéznék a Vizsolyi Bibliát, a boldogkôváraljai várat, a sárospataki református kollégiumot, a karcsai román kori templomot stb., stb. A költség: várhatóan Ft, amely tartalmazza a teljes ellátást, az útiköltséget, a belépôket. Jelentkezni okt. 15-éig lehet Ft befizetésével Szabóné Kecsô Ilona tanárnônél vagy Szabó Tibornál lehet. A Mortimer English Club karácsonyi akciója! Mostantól várjuk a éves korosztályt és a felnôtteket is játékos, szórakoztató angol nyelv tanulásra. Minden korosztálynak a nyelv elmélyítésére, a nyelvtan játékos elsajátítására és a beszéd gyakorlására. Karácsonyi akció Jöjjön hozzánk tanulni gyermekével együtt és tanuljon féláron! Ajándékozzon nyelvtanulást szeretteinek 30%-ak olcsóbban! Decemberben nyílt órákkal várjuk, amin mindenki részt vehet, hogy megkönnyítsük a választást! További információ és jelentkezés: 06 (70) porkoláb.eszter@mortimer.hu NOVEMBER

11 Krónika Papírgyûjtés Kedves Gyerekek! Nagyon ügyesek voltatok, gratulálunk az eredményekhez! Az 1-3. helyezett 1-1 szabadnapot is nyert. A gyûjtésbôl befolyt pénzt az ôszi gyûjtésnél az osztályokat illeti. Helyezések: a 269 kg/fô a 106 kg/fô a 100 kg/fô b 54 kg/fô a 37 kg/fô b 22 kg/fô b 15 kg/fô b 7 kg/fô Iskolai Szülôi Szervezet Kirándulás a Nagy-Kopaszra Október 10-én Szabóné Kecsô Ilona tanárnô kirándulást szervezett a Nagy-Kopaszhegyre. A mézes-hegyi buszmegállótól indultunk gyalog. Szerencsére addigra elállt az esô. A gyalogtúra során nagyon elfáradtunk. A kilátás azonban kárpótolt minket minden fáradságért. A Nagy-Kopaszról a kilátó felé vettük az irányt. Itt kis pihenôt tartottunk, melyet sokan a kilátó megmászásával töltöttek. Ezután egy kis ösvényen folytattuk utunkat az Anna-kunyhóhoz. Itt egy totót töltöttünk ki a természetrôl, ezt mindenki nagyon élvezte. Innen indultunk hazafelé. Az eddigi emelkedôt kellemes lejtô váltotta fel. Mikor beértünk Pátyra, saját otthona felé indult. Nagyon várjuk már a következô túrát! Bernáth Henrietta, Suta Nikoletta 8.a osztályos tanulók Gyerekek a Földért Hármunknak (Dankó Szabina, Tóth Adrienn és Hessz Alexandra) adatott meg az a lehetôség, hogy indulhattunk a pest megyei biológia-ökológia versenyen. Több fordulóból állt a verseny: elôször feladatlapokat kaptunk az iskolába, amit együtt kitöltöttünk, és visszaküldtük a szervezôknek. A kitöltendô feladatlap témája az egészséges táplálkozás, a mára már népbetegséggé vált allergia és a környezetszennyezés volt. Nagyon megörültünk, amikor kiderült számunkra, hogy 250 nevezett iskolából bekerültünk a döntôs 25 csapat közé. A döntô verseny október 22-én volt a Megyeházán. Amikor megérkeztünk a verseny színhelyére, nagyon meglepôdtünk, hogy milyen csodás az épület. A regisztrációkor a Green-peace csapatnevet találtuk ki magunknak. Az ünnepélyes megnyitó a díszteremben volt, ami még csodásabban nézett ki, mint a többi helyiség. A nyitóbeszéd után megkezdôdött a verseny, ahol az elsô feladat egy plakátkészítés volt Zöld Föld címmel. Ezzel nagyon sok idôt töltöttünk el, de nagyon szép plakátot készítettünk, a szervezôk külön lefényképezték a mûvünket. A verseny másik része egy kérdezz-felelek volt, amelynek fô témája a környezetszennyezés, az esôerdôk pusztulása, környezetvédelem és a környezetszennyezésbôl adódó betegségek voltak. A feladatok nagyon érdekesek és egyben nagyon nehezek is voltak. A verseny jó hangulatban telt, amíg egy zsûritag tôlünk független hiba miatt igazságtalanul és nagyon csúnyán nem beszélt velünk. Miután végigmentünk az összes állomáson, elmentünk az ebédlôbe, és finomabbnál finomabb ételekbôl és italokból fogyaszthattunk. Az egészséges ebéd után következett az eredményhirdetés, miközben minden versenyzônek az arcára kiült az izgalom. Mi sajnos dobogós helyezést nem értünk el, de ezúton is szeretnénk megköszönni Jantóné Jaszter Andrea tanárnônek, hogy felkészített minket a versenyre, és végig bátorított és biztatott minket. Hessz Alexandra 7. a osztályos tanuló Szurkoltunk! Október 22-én déltôl a Széchenyi térrôl szurkoltunk a Bécs-Budapest között zajló futóverseny résztvevôinek. Az összes napközis csoport és még jó néhány gyerek gyûlt össze, hogy hangosan biztassa a kitartó versenyzôket. A Sport-tánc csoport látványos produkcióval szórakoztatta a nézôközönséget. A frissítô ásványvízbôl és Simi pék finom pogácsájából mindnyájan kóstolhattunk. Az eseményt sok fényképen megörökítettük, melyeket szintén a honlapon lehet megtekinteni. Silingi Anna Vadasparki nyomkeresés Egyszer már elhalasztottuk a cudar idô miatt, de október 22-én, délután végre elindult az 1. a osztály kis csapata a Vadasparkba. Csilla néni remek programmal várt minket. Ahogy a parkot végigjártuk, minden állatnál tanultunk valamit. Hol él, mivel táplálkozik, veszélyes-e, ha találkozunk vele az erdôben. Sok-sok játékkal rengeteg ismeretet szereztek az erdôben élô állatokról NOVEMBER 11

12 Közben megcsodáltuk az ôszi erdô színeit, jót kirándultunk a friss levegôn. Meguzsonnáztunk, a szemetet összegyûjtve beszélgettünk arról, hogyan ôrizzük meg természeti szépségeinket! Környezettudatos nevelés, tapasztalatokon alapuló tanítás. Ez a délután mindkét célt szolgálta. Közben remekül éreztük magunkat! Köszönöm Zsombor szüleinek a buszt, Vanessza anyukájának a segítséget! Szilvi néni Halloween kézmûves délután az alsóban Ebben az évben kezdtük el az angol nyelv tanulását és nagyon örültünk, mikor Mónika néni és Gabi néni Halloween kézmûves délutánra hívott bennünket. Néhányan az alkalomhoz illôen jelmezben érkeztek megadva a délután kezdô hangulatát. A délután vidáman telt, beszélgettünk az ünnep tartalmáról, szokásairól, majd Mónika nénivel az ünnep hangulatát idézô könyvjelzôt és ablakdíszt készítettünk. Ijesztô, de kedves figurákkal, szellemekkel, denevérekkel stb. díszítettük. Gabi nénivel szívószálat díszítettünk, melyet azonnal használatba is vettünk, amikor a denevér vért (málnaszörpöt) ittuk A tanár nénik finom házi süteménnyel vendégeltek meg bennünket. Mindezt vidám játék követte. Köszönjük szépen Vázsonyi Mónika tanár néninek és Czailik Gabriella tanár néninek ezt a vidám délutánt. 3. osztályos angolosok Hej halászok, halászok Október 25-én egy csapat alsós kisgyerek, Soós Erzsi néni szervezômunkájának köszönhetôen érdekes programon vehetett részt Tatán. Ilyenkor ôsszel, minden évben, a tóban maradt halakat óriási hálók segítségével lehalásszák. Az érdeklôdôk megnézhetik, hogyan húzzák ki a hálókat és a benne lévô halakat a partra, sôt a halak meg is vásárolhatók, hogy aztán finom ebéd készüljön belôlük. Eközben a parton készülnek a finomabbnál finomabb halételek a sátrakban: halászlé, harcsapörkölt, sült hal. Körbejártuk a sátrakat, a gyerekek ámulattal nézték hogyan lesz a halból finom étel. Kirakódóvásár is színesítette az eseményt, ahol a gyerekek élvezettel nézelôdtek és vásárolni is lehetett. Megtudtuk, hogy mi magyarok, kevesebb halat fogyasztunk, mint évekkel ezelôtt, pedig egészséges és finom ételek készíthetôk belôlük. Az idôjárás nem volt kegyes hozzánk, szemerkélt az esô, de ez nem szegte kedvünket: nagyon gyorsan elrepült a délelôtt! Köszönjük Erzsi néninek a szervezést, tartalmas és érdekes délelôtt volt kicsikneknagyoknak egyaránt! Balla Szilvia Túrázni voltunk! November 7-én túrázni indultunk a Csillaghegyre. Elôször busszal és aztán hévvel utaztunk. Nem sokan voltunk, de azért egy kis lelkes csapat összejött a nagy túrára. Amikor leszálltunk a hévrôl, térképpel és némi segítséggel eljutottunk a Csillaghegyi Általános Iskolába, ahol a rendezvényközpont volt. A menetlevelek elôkészítése és a kis ajándékcsomagok felvétele után kezdetét vette a nagy túra. Az útvonalat szalagok jelölték, az elindulás után egy ideig aszfaltos, aztán durva terepen folytattuk utunkat. Alig indultunk néhány perce, és már mindenki el volt fáradva. 5,5 km után megérkeztünk az elsô ellenôrzô ponthoz, ahol lepecsételték a menetlevelünket. Aki nagyon el volt fáradva, az visszafordulhatott. Aki nem az jöhetett tovább. Én az utóbbiak közé tartoztam. Nem sokan jöttek tovább, de azoknak is sajogott mindenük. Még négy ellenôrzô pont következett. A túra eddig nagyon jól ment, a végén már majdnem összeestünk a távunk: 18,33 km lett. Ahogy megérkeztünk a központba, forró tea és persze a jó hangulat várt minket. Nem elég, hogy elfáradtam, még ki kellett próbálnom az udvaron felállított drótkötélpályát, de nem bántam meg se! Sôt, azt sem, hogy eljöttem: egy élményekben gazdag jó nap volt. Balogh Erik 8. a osztályos tanuló ~ Pályázatok ~ Életem eddigi legkellemesebb/legkellemetlenebb élménye Várunk olyan szövegeket, amelyek legalább mondatból állnak. A legjobb írásokat (külön alsó és felsô tagozatos) megjelentetjük az újságban, illetve a szerzôk könyvjutalomban részesülnek. Beküldési határidô: január 15. Fotópályázat Téma: Téli örömök/ürömök Pályázni max. 2 képpel lehet, a szerkesztoseg54@fre .hu címre küldjétek a mûveket. A legjobb képeket megjelentetjük a februári számban. Beküldési határidô: január NOVEMBER

13 ~ REJTVÉNYEK ~ NYELV-ÉSZ 1. Melyik betû mutatkozott be? Ábécébeli szomszédaim mássalhangzók. Egyik oldalamon zárhang, a másik oldalamon gégehangot jelölô betû foglal helyet. 2. Igekötôk A vállal igét több igekötôvel is ki lehet egészíteni. Melyiket választja az a mai szlenget használó személy, aki bátor, sôt vakmerô tettre készül? A) el B) be C) fel Melyik lenne igazából helyes? 3. Szókeresô Gondoltam egy régies szóra, amely a szinonímája a következô szavaknak: iskolás, tanuló, nebuló. Nagy kezdôbetûvel írva egy híres reformkori politikus vezetékneve, akinek a szabadságharc után is jelentôs szerepe lesz. A) István C) Ferenc B) Mátyás D) Gábor Sándor Noémi 4. Szó-ta-go-ló: A rejtvényben 4 szótagsort közlünk, de a négy tagból álló sorok két középsô tagjának csak a helyét jelöltük meg. Úgy kell egy-egy szótaggal kitöltenetek a hiányzó helyeket, hogy ezáltal minden sorban 3 értelmes, két szótagú szó keletkezzék. PL.: HA TÁR, s a megfejtés: HA LOM HA TÁR (halom, lomha, határ). HO... KOND KA.. TÁR KÖR.. KE BIR.. KETT Ò TÖRTÉN-ÉSZ eszté 1. Melyik víz alatti VÁRtól fájdult meg Konrád császár feje? 2. Melyik PRÉMet szerette Gizella, I. István felesége? 3. Ehetett-e reggelire I. István király tejes kakaót friss péksüteménnyel? Válaszodat indokold is! 4. Melyik állítás helyes? a) Vajk édesanyja, Emese, besenyô származású, s a pogány hitvilágban nôtt fel. b) Vajk édesanyja, Sarolt, az erdélyi Gyula leánya volt, s a görög-keresztény vallásban nôtt fel. c) Vajk édesanyja, Sarolt, bolgár-török származású, s a keresztény vallásban nôtt fel. SzT Megfejtések KERESZTREJTVÉNY Olasz módra hagyományos keresztrejtvény, vegyesen Az alábbi keresztrejtvény egy hagyományos és egy olasz módra típusú rejtvény keveréke. Vagyis: az ábra két, egymástól cikcakkban haladó vastagított vonallal elválasztott rejtvényt tartalmaz. A rejtvényben 4 fekete négyzetet is található, amelyeket elôre berajzoltunk. A meghatározásokat hagyományos módon közöljük. A feladat: az ábra kitöltése, valamint a cikcakkos vonal berajzolása. Segítségül a vastagított vonal egy-két elemét berajzoljuk. Beküldendô: vízszintes 1., illetve a függôleges 8. Vízszintes: 1. A történelmi Magyarország egyik vármegyéje. 9. Több vagy minden év nyarán. 10. Kitart az ; elég lesz az idei termés betakarításáig. 12. AJ György, kortárs újságíró. 15. Idegenforgalom, rövidítve. 17. A kilenc múzsa egyike, a csillagászat pártfogója. 18. Csekély értékû pénz az ókori Rómában. 20. DO. 21. A múlt idô egyik jele. 22. Árunak valamely határon való átviteléért fizetett díj. 24. Nem fölé! 25. Tavasszal vetik a földbe. 26. Autonóm terület, rövidítve. 28. Rangjelzô szócska. 29. Az ezüst vegyjele. 30. Magas hangrendû fônévi mutató névmás. 31., Christiano, a Real Madrid portugál labdarúgója. 33. OG. 34. Minôségellenôrzô osztály. 35. Ellentétes kötôszó. 36. Budapest XXIII. kerülete. Függôleges: 1. TN. 2. OYÚ. 3. Európa egyik nagy folyama. 4. Tájékoztat, útbaigazít, ismert idegen szóval. 5. A valóságosnál nagyobbnak mutat. 6. Az Etna belseje! 7. Község Pécs közelében. 8. Város Bács-Kiskun megyében, Kecskemét közelében. 11. Személyes névmás. 13. Ismer. 16. Fának (levágott) ága. 18. Egykori kubai politikus, Raúl. 22. A vág igébôl képzett gyakorító ige. 23. Erdélyben eredô folyó, Szegednél ömlik a Tiszába Andrea, kortárs énekesnô. 27. Állam Afrikában. 32. Magyar szappanmárka. Szabó Tibor Az októberi számban megjelent keresztrejtvény megfejtése: Vízszintes 37.: Ugocsa; 50.: Segesvár Függôleges 1.: Kolozsvár; 4.: Partium; 6.: Titel; 8.: Kolozs; 9.: Máramaros; 12.: Sáros; 19.: Latorca; 42.: Ung Képrejtvények.: Falánk, Végtelen Az október havi iskolaújságban megjelent keresztrejtvényre egyetlen megfejtés érkezett: Király Karolina 6. a osztályos tanulóé. Gratulálunk, Lina, a megoldás helyes! Î Viccek Zenebarát A feleségem zongorázik, a fiam trombitál, a lányom hegedül. És te? Én tûröm Hogyan lehet vízzel fényt csinálni? Meg kell pucolni az ablakot! Pistike! Ne szórd a zabkását az akváriumba! Megdöglenek tôle a halak. Na látod! Engem meg minden reggel ezzel etetsz Arisztid végrendelkezik: Ha meghalok, kenjétek be a síromat Old Spice-szel! Hát azt meg minek? Hogy érezzétek a hullám frissességét!... Házi feladat A másodikos Lacikát bekíséri az anyja az iskolába, és panaszkodik a tanító néninek: Sajnos, a fiam nem tudta elkészíteni a leckéjét matematikából. Miért?? kérdei a tanítónô. Mert nincsenek a számítógépen római számok Sándor Noémi, SzT NOVEMBER 13

14 HAGYOMÁNY-TÁR MESTERSÉGEK A gyökerek persze nem látszanak, de tudod, azok tartják a fát. (görög mondás) Koppány nemzeti bolt nyílt Az emberek örömére új hungaricum delikatesz bolt üzemel Pátyon. Aki betér a boltba láthatja, csak hazai termékek kaphatók, ôshonos magyar szürke szarvasmarha, mangalica és bivaly áruk. Igazi finomság minden, amit itt forgalmaznak. Nem mindegy, mit eszik az ember, hogyan táplálkozik. Az egészséges életmód megôrzéséhez, a korszerû táplálkozás kialakításához nyújtanak segítséget az üzlet vezetôi, dr. Megyesi Zoltán és felesége, Dóra. A Koppány Hús Hungaricum Kft. egyik tulajdonosát, Dórát kérdeztem az üzlet létrejöttérôl. Mi kapható még Önöknél? Magyarországon elôállított, illetve megtermelt, magyar üzemekben feldolgozott minôségi élelmiszert, borokat és pálinkákat kínálunk a vásárolni kívánóknak. Nagy a forgalmuk? Meg vannak-e elégedve a vevôk? Kezdô vállalkozásunkba visszatérô, elégedett vevôink vannak. PÁTYI KURÍR tenyészszövetsége által létrehozott és méltán megkövetelt DNS-alapú nyilvántartás lehetôvé teszi mind a Koppány Hús Hungaricum Kft., mind a vásárlók számára a teljes visszavezethetôséget és eredetigazolást a feldolgozás bármely szakaszában. Csomagolt termékeinket minden esetben védjeggyel látjuk el, ami tartalmazza az állat ún. ENAR számát amely alapján a már fent említett visszakövetô rendszer mûködik, valamint a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztôk Egyesületének eredetigazoló védjegyét. Mivel kívánják bôvíteni az árukészletet? Minden magyar beszállítót szeretettel várunk, aki aláveti magát a folyamatos Mikor nyitották a boltot? Egy-két hónapja. Milyen indíttatásból foglalkoznak ôsmagyar állatállománnyal és ezek termékeivel? Csak magyar termelôk által készített termékeket értékesítünk. Próbálunk a multik ellen harcolni úgy, hogy az emberek inkább a magyar termékeket vegyék, egészségesen éljenek. Náluk néha olcsóbban jutnak áruhoz, de nem tudják, hogy valójában mit vesznek, és aztán mitôl betegednek meg. Milyen termékeket árusítanak az üzletben? Szürke marha, mangalica és bivalytermékeket forgalmazunk. Száraz és vörös árut, amely azt jelenti, hogy szürke marhából készült párizsit, szajmókát ( gömböc ), páros kolbászt, házi szalámit, szeletelt csípôs, vagy csemege szalámit, bivaly kolbászt, bivaly vékony kolbászt és mangalica páros kolbászt. A vásárlók nem tartják drágának a termékeket? Nem feltétlenül. Reális áron van minden termékünk, hiszen az áruházláncok (multik) profitorientált kétszeres szorzójánál, lényegesen alacsonyabb áron értékesítünk. A húskészítményeket Önök állítják elô? A szürke marhák saját tartásból származnak, ôk Észak-Borsodban a Csereháton találhatók. Különbözô telephelyeken van egy ezer darabos állományunk a gulya. Encsen, Csongrádon, valamint Nagykôrösön dolgoztatjuk fel a húsokat különbözô vágóhidakon, húsfeldolgozó üzemekben saját receptura alapján bérmunkában, de szigorú ellenôrzés alatt. Mi garantálja az alapanyagok és termékek minôségét? A garantált minôséget a szarvasmarhák természetes körülmények között történô ún. rideg tartásával alapozzuk meg, az állatok nyáron legelôink gazdag füvét legelik, télen pedig elegendô mennyiségben saját kaszálású réti szénát kapnak minden ipari takarmány nélkül. E nemes Hungaricum fajta Fotó: K. M. ellenôrzésünknek és bizonyítani tudja, hogy csak magyar alapanyagból dolgozik az utolsó lehetséges tételig. Kivételt csak olyasmi képezhet, ami Magyarországon nem termelhetô meg, pl.: bors, fahéj, kakaó stb. Milyen céljaik vannak még? Próbáljuk a magyar termelôket összefogni, valamint további boltokat szeretnénk a jövôben nyitni. Jelenleg négy üzletünk van Pest megyében: egy itt Pátyon, egy Solymáron, kettô Budapesten a Szerb utcában, illetve a Szépvölgyi úton. Ezáltal munkahelyet is teremtenek. Igen, a négy üzletben már hat eladónak biztosítunk munkahelyet. Klotz Tudta-e? A magyar szürke marha a primigenius típusú szarvasmarhák ún. podóliai fajtakörébe tartozik, annak leghíresebb, közepes testméretû képviselôje. A tehenek súlya 500 kg körüli, marmagasságuk átlagosan 135 cm. (Forrás: Koppány Hús Hungaricum Kft. honlapja) NOVEMBER

15 PÁTYI KURÍR TERMÉSZET KÖRNYEZET Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. (Tamási Áron) Környezetünk hírei Mint köztudott hosszú évtizedek óta, a Zsámbéki Medence Tájvédelmi Egyesület egyik képviselôjeként társaimmal együtt, lehetôségeink szerint minden tôlünk telhetôt megteszünk annak érdekében, hogy épített és természeti környezetünk állapotát megóvjuk. Én is számtalan megkeresést kapok, úgy is, mint civil környezetvédô és mint önkormányzati képviselô, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke. Ezekben megtisztelnek azzal, hogy különbözô környezetünket érintô visszásságokról értesítenek. (illegális hulladéklerakás, kábelégetés, szennyvíz kiöntések, nagyszámú fakivágások, pl. a pincehegyen, elhullott állatok stb.) Mindez történik telefonon, személyesen, levélben. Minden ügyben igyekszem legjobb tudásom szerint, szakértô társaim közremûködésével a megoldásokhoz segítséget nyújtani, illetve a hatáskörrel rendelkezô szerveket, intézményeket megkeresni. Nem egy esetben többen is felhívják ugyanarra a figyelmemet. És ez jó. Inkább többen, mint, hogy egy fontos dolog mellett észrevétlenül elmenjünk. Azonban sokszor nincs visszacsatolás. Ennek nem egy esetben az az oka, hogy a bejelentôk vagy nem fedik fel kilétüket, elérhetôségüket, illetve kérik, hogy névtelenek maradhassanak. Ezt természetesen tiszteletben tartom. Mégis fontosnak vélem, hogy megtudják, reagálásuk után milyen intézkedések történtek. Ezért idônként olyan ügyekben, melyekrôl többen adtak jelzést, az önkormányzat lapjában szeretnék tájékoztatást adni október 30-án képviselôként levélben fordultam Páty község jegyzôjéhez. Az alábbi kérdésekkel: A Kastély udvarán nagy mennyiség aszfalt törmelék tárolása történik. Ez szabályszerû-e, illetve a tárolásához hozzájárult-e mûemléki környezet lévén az illetékes hatóság? A Torbágyi úton a szennyvíztisztító elôtt is nagy halom aszfalttörmelék került lerakásra. Ez engedéllyel történt-e? Ugyancsak jelezték, hogy a Bocskai-Petôfi Sándor utca keresztezôdésében életveszélyesnek nyilvánított és jogerôs kivágási engedéllyel rendelkezô három darab fa található. Amennyiben ténylegesen így van, gondolom közterületen található. Ha igen, akkor a mi felelôsségünk, nehogy baleset következzen be? Természetesen nem tudom, ki kapta az engedélyt. Kérem szíves segítségét amennyiben fennáll az életveszélyes állapot megszüntetése érdekében. 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet a fás szárú növények védelmérôl: 7. (2) A jegyzô a fás szárú növénnyel rendelkezni jogosultat a fás szárú növény kivágására kötelezi, ha a fás szárú növény az élet vagy vagyonbiztonságot veszélyezteti, és a veszély másként nem hárítható el. Jegyzô asszonytól igen hamar, már három munkanapon belül választ kaptam. A válasz: Az útfelújítási munkákra Páty Község Önkormányzata /3/2009 iktatási számon és az ÚTÉPPARK Útépítô és Mélyépítô Betéti Társaság a községi útépítési munkáira szerzôdést kötött. A szerzôdésben és a határozatban sem rendelkeztek arról, hogy a bontási munkák során keletkezô aszfalt hulladékot a Kastély udvarában tárolják, vagy azt közterületen pakolják le az elszállításig. Az aszfalt hulladék másodlagos nyersanyagként teljes mértékben, (100%) hasznosítható az eredeti gyártási folyamatban. Amennyiben nem használják fel, úgy mint veszélyes hulladék annak ártalmatlanításáról, elszállításáról köteles gondoskodni az ÚTÉPPARK Bt. Ennek tisztázása a Képviselô-testületet érinti, hiszen a bérbeadást is velük egyeztették. A képviselô-testületet a Polgármester képviseli, aki felszólíthatja a vállalkozót, hogy haladéktalanul intézkedjen az aszfalthulladék elszállításáról. Felhívom figyelmét továbbá, hogy a Képviselô-testület tulajdonosi jogkörében hozott döntést, hogy ehhez kért-e mûemlékvédelmi hozzájárulást, arról nincs tudomásom. Amennyiben Ön hatósági eljárást kezdeményez, úgy az eljárásból ki kell zárassam magam. A hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII tv. 13. (1) bekezdése alapján a hulladék termelôje, birtokosa a tevékenysége gyakorlása során keletkezett birtokába kerülô hulladékot köteles gyûjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. A Képviselô-testületet határozata arról szól, hogy csak a munkagépeket tárolhatja a Mûemléki környezetben területen és cserébe a kastély udvarán felhalmozott földmennyiséget elszállítja. Ezt a döntést a képviselô-testület hozta, ha a határozattól eltérôen más anyag is felhalmozásra került az udvaron, úgy fel kell kérni az ÚTÉPPARK Bt. képviselôjét, hogy azonnal szállítsák el, mind a kastély területérôl, mind a Torbágyi útról a veszélyes hulladéknak minôsülô aszfalttörmeléket. A problémát jeleztem a Polgármester úrnak, aki haladéktalanul megteszi a lépéseket az ÚTÉPPARK Bt. felé, illetôleg javaslom neki, hogy a hétfôi kooperációs egyeztetésen tisztázza a vállalkozóval a problémát. Ugyanezen a napon (november 4.) válaszlevél érkezett Szantner Ernô mûszaki irodavezetôtôl is: A Jegyzô asszonyhoz írt, de válaszadásra nekem átadott levelében felvetett kérdésre az alábbiakat válaszolom: A 3 db. fa érvényes fakivágási engedéllyel rendelkezik, de az engedélyes mindeddig nem élt ezzel a lehetôséggel. A fák az önkormányzat tulajdonát képezô kivett úton (Petôfi Sándor utca) találhatók. Tekintettel arra, hogy a fák közterületen helyezkednek el kivágásuk az Önkormányzat feladata, amire 3 db ajánlatot fogunk bekérni. Az ajánlatok beérkezéséig kérem Elnök úr szíves türelmét. Ezúton is szeretném megköszönni mind a figyelemfelhívó jelzéseket, mind a megkezdett gyors intézkedéseket, melyek reményeim szerint hamar befejezôdnek. Meggyôzôdésem méltán elvárhatjuk, hogy az 1825-ös évek környékén báró Splény Ignác huszár ezredes és felesége Szily Mária tervei alapján készült épületegyüttes mellett ne hulladékhegyek virítsanak. A kastély díszparkja egykoron a Bécsbôl szerzôdtetett Petz János kertész keze nyomát, szakértelmét dicsérte. Ez a mostani állapot pedig a hálás utókorét. Mint ahogy azt is elvárható lenne, hogy a településünkre látogatókat, illetve azon áthaladókat az út mellett ne aszfalttörmelék hegyek köszöntsék. A korábbi veszélyes hulladékos (vh) jogszabályokban, mint az 56/1981 MT rendeletben és a 102/1996. Korm. rendelet tartalmazta az aszfalthulladékot. A 16/2001. KöM rendeletbe már nem került bele az aszfalthulladék. Zsarnóczay István Utolsó-elsô látkép a településünkrôl NOVEMBER 15

16 HIT-ÉLET Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. (Ady Endre) Ismét püspöki szentmise az új templomban November 5-e, Szent Imre napja, egyházközségünk búcsúnapja. Szent Imre plébániánk és jövendô templomunk névadója, egyben az ifjúság védôszentje. Idén november 8-án ünnepeltük és tartottuk meg a hagyományos búcsút községünkben. Ebben az évben Spányi Antal püspök atya Pátyon is bérmált, így a két eseményt egy napon rendezhettük. Az ünnep fényét emelte a püspöki szentmise, melyre a bérmálással együtt az épülô templomban került sor. Az ünnepi szentmisén jelen volt dr. Bognár András, Páty polgármestere. A szentmisét a püspök atyával közös ebéd követte a Mûvelôdési Házban, melyre minden érdeklôdôt szeretettel hívtunk. Jelen volt Spányi Antal megyés püspök és kísérete mellett Páty katolikus plébánosa, református tiszteletese, a katolikus egyházközség képviselôi, Páty polgármestere és egyik alpolgármestere, valamint az önkormányzati képviselô-testület néhány tagja és a bérmálkozók, családtagjaikkal együtt. Mintegy 200 igényt regisztráltunk, így a két szakácsnak, Rotharidesz Frici bácsinak és Havas Vincének akadt dolga bôven. Szerencsére segítôkben, kuktákban nem volt hiány. Az ebéd elôtt hittanos kisebb és nagyobb gyermekeink elôadását láthattuk, valamint egyházközségi tagok zenés elôadását. Késôbb szalonzenére ebédelhettünk Monostori Balázs saját szerzeményeit adta elô zongorán majd újabb zenei élmény következett a Budakeszirôl jött gitár zenekarnak köszönhetôen. A délutánt élménydús vetítés zárta Ilyenek voltunk címmel, melyben fényképekbôl összeállított elmúlt egy évünkre tekinthettünk vissza. A mellékelt felvételek a templomban, illetve a templomról készültek, valamint a Mûvelôdési Házban. PÁTYI KURÍR Láthatóak még a templom bronzkapujának eddig elkészült kazettái, ezúttal egységes szerkezetben. A fotókat Reményi Gergô, Schumicky András és György készítették. Az ünnepi alkalomra teljesen megváltozott az épülô templom arculata: kitakarítottunk, eltávolítottuk a felesleges építôanyagokat és törmeléket, valamint murvát szórtunk az udvar egy részére, hogy az ünnepi szentmisére érkezôk még esôs idô esetén is kulturált körülmények között léphessenek be a templomba. Ahogyan ez már lenni szokott kicsik és nagyok együtt serénykedtek pénteken, szombaton és vasárnap, a mise elôtt, hogy minden tiszta és rendezett legyen, megépüljön a dobogó a misézô püspök és kísérete részére, valamint hogy a szükséges kellékek idôben átkerüljenek a régi templomból az újba. Az építési terület mindeközben nagyon is aktív, hiszen a harangtorony építése, valamint a kerítés alapozása jelenleg is zajlik. Elkészült a garázs szigetelése, melyhez csak az anyagot kellett az egyházközségnek biztosítania. Október végére elkészült az emeletre vezetô északi lépcsô is (a déli fôlépcsô már a korábbiakban elkészült), melyhez szintén csak az anyagot kellett biztosítani, a munkadíjat egy felajánló fedezte. Szeptemberrel ismét munkába álltak a premontrei szakiskola diákjai, akik lelkes tanáruk vezetésével és Márton atya buzdításával minden szerdán felajánlásként eljönnek és húzzák a köz-, illetve a külsô falakat. Sokat segítettek már eddig is, de még mindig bôven akad feladatuk. Ez évi terv még, hogy elkészítjük a padlástérbe vezetô lépcsôt is. A munka elvégzéséhez szükséges anyagiak felajánlásként rendelkezésre állnak NOVEMBER

17 PÁTYI KURÍR Örömteli hír, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából templomépítô alapítványunk várhatóan mintegy 1 millió 410 ezer forinthoz juthat. Ez a tavalyi csaknem 1 millió forint közel másfélszerese! Köszönet mindazoknak, akik számára fontosak céljaink és ilyen módon is támogatták szándékainkat! Az összegnek többszörösen is megvan már a helye, hiszen a kisebb munkák anyag és munkadíja, valamint a felajánlásként végzett munkák anyagköltsége kerül finanszírozásra belôle. Az új pátyi katolikus templom, plébánia és közösségi ház építéséhez adományt szeretettel és hálás szívvel továbbra is fogadunk. Kérjük, hogy tehetségük szerint támogassák közös céljainkat! Pátyi Római Katolikus Egyházközség CIB Bank Pátyi Római Katolikus Templomért Alapítvány Biatorbágy és Vidéke Takarékszövetkezet, Páty Ha adománya téglajegy vásárlását szolgálja, kérjük, ezt az átutalás vagy csekk megjegyzés rovatában jelezze! Kérjük, ha valaki saját vagy cége neve alatt adományt fizetett 2009-ben és adókedvezményre jogosító igazolást szeretne kapni, feltétlenül juttassa el adóazonosító jelét vagy adószámát (ha eddig még nem tette meg), illetve pontos címét az egyházközség, illetve az alapítvány részére (attól függôen, hová fizetett). Az igazolások kiállítási határideje január 31. Ezt követôen nincs módunk igazolást kiállítani, mivel az igazolások egy példányát a könyvelés az APEH, illetve a Székesfehérvári Egyházmegye felé továbbítja. Szomorú hír és már szenzációnak sem számít, hogy a Halottak napját megelôzô hetekben ismét megrongálták a katolikus temetô kerítését és egy kerítésoszlopot is eltulajdonítottak az elkövetôk. Nem csoda hát, ha temetônk gondozása, rendben tartása egyre nagyobb terhet jelent egyházközségünk számára, hiszen a tilosban járók gyakorta kommunális hulladékot és sittet hordanak be halottaink nyughelyére Ennek elszállíttatása pedig a jócskán megemelkedett szemétszállítási és lerakóhelyi költségek miatt alkalmanként mintegy ezer forintba kerül. Kérjük, aki ismeri az elkövetôket, jelezze felénk, hogy ne mindig csak ismeretlen tettesek ellen tehessünk rendôrségi feljelentést! Honlapunkon ( naprakész információkat olvashatnak az építkezés aktuális állásáról és közösségünk életérôl. Érdeklôdni lehet a titkar@ude.hu címen vagy a 0630/ es telefonon. Dr. Kôvágó István jegyzô Pátyi Római Katolikus Egyházközség EGÉSZSÉG ÉLETMÓD Zászlóátadás a Rókus kórházban Kettôs ünnepség helyszíne volt a Szent Rókus Kórház. Az intézmény falai között kezdte meg mûködését a Plazmaferezis 2. számú budapesti Intézete, és a megnyitóval egybekötve érkezett el a Millenniumi zászló is a kórházba. Dr. Göböl Zsolt fôigazgató kiemelte, hogy a Rókus mindig is Pest megyét szolgálta az évek során, és a folyamatos fejlesztések is azt eredményezik, hogy a jövôben is a betegek szolgálatában állhassanak. Nemrég egy magánklinika kezdte meg a kórházban mûködését, most egy újabb, XXI. századi körülményeket biztosító gyógyító centrum lelt otthonra a Szent Rókusban. Dr. Szûcs Lajos, Pest Megye Közgyûlésének elnöke méltatta a kórházban dolgozók szakértelmét és áldozat vállalásukat. Mint elmondta sokan szerettek volna a kórház helyén más épületet az elmúlt években, és meg is próbálták ellehetetleníteni az intézményt, de Rókus egyre biztosabb lábakon áll már most is. Pest megye, mint az intézmény fenntartója pedig mindent támogatása megad a jövôben is ehhez. Nemcsak szavakkal, hanem a Millenniumi zászlóval is elismeri és megköszöni a megye a kórház eddigi munkáját, hangzott el a lobogó átadásakor. Dr. Illés Béla, a Plazmaferezis Kht. igazgatója végig kalauzolta a vendégeket a centrum által felújított részlegen. Elmondta, hogy a plazmaferezis a véradás speciális formája, amely emberi vérplazma nyerésre szolgáló eljárás. A plazmából elôállított készítmények, betegségekben szenvedô embertársaink számára nélkülözhetetlen, életmentô gyógyszerek. A Centrum óriási mértékben hozzájárul ahhoz, hogy megvalósulhasson a nemzeti önellátás, és megfeleljünk a veleszületett vérzékenységben szenvedô betegek ellátásával kapcsolatos nemzetközi gyakorlatnak. A téli táplálás A hideg, zord idôjárás megviseli és fokozottabb kalória bevitelre ingerli társállatainkat, kutyáinkat és macskáinkat is. Ennek okán nagyon fontos, hogy táplálásukat ne a meleg évszaki étrend szerint folytassuk. A téli idôszakban a hideg elleni fûtésükre több zsiradékot és fehérjét kell, hogy tartalmazzon ételük. A házilag készített ételek beltartalmi értékei, a zsírtartalomtól egészen a vitaminokig igen kérdéses. A felelôsen gondolkodó gazdinak minôségi tápról és vitamin kiegészítésrôl kell gondoskodnia, hogy táplálkozási hiányok okán betegsége ne essen társállata. A tápok többsége sajnálatosan tartalmaz szóját, színezéket, ízfokozót, tartósítószert, mely anyagok krónikus emésztési zavarokat okozhatnak kedvencüknek. A rendelônkben kapható HAPPY DOG és HAPPY CAT tápokban az elôbb említett anyagok nincsenek, sôt számos gyógynövényt is tartalmaznak, melyek az emésztésélettani hatásuknál fogva támogatják az optimális bélmûködést. A tápcsalád német gyártója még az optimális székletre is gondolt, kova kristályokat is adott a tápba, s következményként a széklet komfortosan formázottá lesz, valamint a káros anyagokat a kova kristály felszívja és kiüríti társállatából. A HAPPY CAT macskatápok savanyító és szôroldó anyagot is tartalmaznak, ezáltal a húgykövesség esélyét csökkenti és a bélrendszerbe került szôrcsomókat feloldja. Tehát nemcsak táplál, hanem két egészségkárosító tényezôt elhárít. A HAPPY DOG és HAPPY CAT tápcsalád termékei ellenôrzött ökológiai környezetbôl származó alapanyagokból készülnek, melyet a szigorú német ellenôrzési rendszer garantál. Számos betegségben, vagy allergiában szenvedô kutya, macska számára a HAPPY DOG és HAPPY CAT termékcsaládnak a gyógyhatású tápjai ajánlottak. A rendelônkben vásárolt tápot 10 kgnál nagyobb kiszerelésben Pátyon díjmentesen házhoz szállítjuk. Látogasson be rendelônkbe és díjmentes tájékoztató füzetet adunk ajándékba, melybôl megismerheti a német HAPPY DOG és HAPPY CAT tápcsaládot. A télre adandó vitamin kiegészítôkrôl se feledkezzenek meg! Folyamatosan az állattartók igénye szerint bôvítjük szolgáltatásainkat, s ezért már a rendelônkben bankkártyával is fizethetnek. Dr. Kapiller Zoltán állatorvos drkapiller@t- .hu NOVEMBER 17

18 EGÉSZSÉG ÉLETMÓD PÁTYI KURÍR Egészségmegôrzés a munkahelyeken és otthon influenzajárvány idején Hivatásom szerint orvos vagyok, de szakmám szerint nem vagyok járványügyi szakember. Mégis úgy érzem, az elôttünk álló járvány küszöbén fontos néhány gyakorlati tudnivalót csokorba szedve átadnom mindazoknak, akik úgy érzik, még nem kellôen felvértezettek a járvány ellen. Az új vírus egy teljesen új H1N1 törzs, mely emberi megbetegedést korábban még sohasem okozott a Földön. Védettség ezért senkiben sem alakulhatott ki ellene. Az emberek fogékonysága az új vírussal szemben csaknem 100%, vagyis akinek a vírus a szervezetébe bekerül, nagy valószínûséggel betegséget okoz. Amíg a vírus felszíni antigén szerkezete változatlan, vagyis mutáció nem következik be, mindenki védett, aki már átesett a betegségen vagy részesült a védôoltásból. Jó hír, hogy a betegség lefolyása a legtöbb esetben nem súlyos, tünetei nem térnek el a szezonális influenza tüneteitôl. Láz nem minden esetben alakul ki, amely sajnos arra ösztönözheti a munkavállalókat, hogy betegen is dolgozni menjenek, így gyorsítva ezzel a kór terjedését. Mit kell tudni a betegségrôl és annak terjedésérôl? A betegség tünetei: Láz, hidegrázás, végtagfájdalom, levertség, gyengeség, általános rossz közérzet, nátha, köhögés, hányás és/vagy hasmenés. Lappangási idô: kb. 2 nap. A betegség idôtartama: szövôdménymentes esetekben kb. 4-5, szövôdményes esetekben szövôdménytôl függôen kb nap. A betegség terjedése: a vírus cseppfertôzéssel és orr-garat váladékkal terjed. A cseppfertôzés általában 1 méteren belül veszélyes, így pandémia (világjárvány) esetén lehetôség szerint kerülendôk az értekezletek és személyes megbeszélések, a potenciális fertôzöttekkel való közeli kontaktus (1 méteren belül). A fertôzött ember kezérôl a váladék kilincsre, kapaszkodókra, közös használatú tárgyakra, munkaeszközökre is átkerül. Ezen tárgyak gyakoribb fertôtlenítô takarítása indokolt (akár naponta többször is). Mi tegyünk a megelôzés érdekében? Fontos tudni, hogy az influenzaszerû tünetek elôfordulása esetén még láz hiányában is otthon kell maradni, illetve a munkahelyrôl haza kell menni. A munkahelyre betegen (influenzaszerû tünetekkel) belépni TILOS! A munkahelyen jelentkezô panaszok esetén a dolgozót szájmaszkkal kell ellátni és használatát meg kell követelni addig is, amíg otthonába távozik. A szájmaszk hatékonyan gátolja a vírus terjedését. Fontos tudni, hogy a lappangási idô második napjától a betegek már fertôznek, noha tüneteket még nem mutatnak. A már láztalan betegek is fertôznek még néhány napig, így a munkába állással várjunk a láz elmúlását követô 3-4. napig. Tartózkodjunk a csoportos rendezvényektôl, kerüljük a személyes kontaktust kollégáinkkal. Az érintkezésekhez inkább elektronikus csatornákat és telefont vegyünk igénybe. A betegek és az egészségesek is gyakran mossanak kezet és arcot, étkezés elôtt feltétlenül használjanak kézfertôtlenítô szert (pl. fertôtlenítô hatású folyékony szappan). A betegek szájmaszkkal közlekedjenek, ha ez feltétlenül szükséges. Használjuk a tömegközlekedés helyett saját gépkocsinkat, kerüljük a nagy ember tömeget vonzó helyeket (pl. bevásárló központok, szórakozó helyek stb.). Gyakran szellôztessünk otthon és irodánkban is. Idôjárástól függôen öltözködjünk, fogyasszunk bôségesen C vitamint (felnôtteknek és 12 év feletti gyermekeknek napi 500 mg), citrusféléket (pl. grapefruit). Az új vírus elleni védôoltás kb. 1 hónapja hozzáférhetô. Ennek beadatása a fokozottan veszélyeztetett csoportok (pl. egészségügyi dolgozók, pedagógusok, ún. kritikus infrastruktúrában foglalkoztatottak, valamint az idôs és/vagy legyengült szervezetû, illetve krónikusan betegek) részére célszerû. A felsorolt csoportok számára az oltás térítésmentesen áll rendelkezésre. Ezzel majdnem teljes védettség érhetô el. Mivel az oltás felvétele nem kötelezô, aki úgy dönt, a fent felsorolt módokon is védekezhet, hiszen a szájmaszk és a kézmosás mindenki számára elérhetô. Teljes védelem azonban így természetesen nem garantálható. Hogyan kezeljük beteg hozzátartozóinkat? A betegek otthon gyógyulnak, kórházi ellátásra csak azokban az esetekben van szükség, ahol súlyos szövôdmények (pl. tüdôgyulladás) alakulnak ki. Célszerû a bôséges folyadékfogyasztás (napi 3 liter) és az ágynyugalom, valamint az igény szerinti lázcsillapítás. Fontos a háziorvossal való konzultáció, szükség esetén a háziorvos házhoz hívása. A vírus ellen létezik gyógyszer, melynek szedését csak orvos rendelheti el. A gyógyszert és a védôoltást az OEP nem támogatja, így vényre is csak teljes áron hozzáférhetôek. Hányan kaphatják el az új vírust Magyarországon? A környezettudatos iskola A leggondosabb intézkedések ellenére Magyarországon mintegy 2,5 4,5 millió ember megbetegedése várható az ÁNTSZ elôrejelzése szerint. Ez minden munkahelyen kb. minden második munkavállalót érinti, átlagosan 5-10 nap munkaidô kiesést okozva. Ehhez hozzáadódik az esetlegesen megbetegedett hozzátartozók ápolása miatt kiesett munkaidô. Bôvebb információ az ÁNTSZ honlapján érhetô el ( Dr. Kôvágó István foglalkozás-egészségügyi orvos 2008 szeptemberében megnyitotta kapuit Tökön a Kisgöncöl Waldorf Általános Iskola, mely szülôi kezdeményezésre alakult. Egy elég rossz állapotú épület részleges felújítása után költözhettek be a ma már másodikos gyermekek és 2009 ôszén csatlakozhatott hozzájuk a következô elsô osztály ben az iskola KMOP /B pályázatán 49 millió forintot nyert (Kisgöncöl Mintaprojekt A töki Waldorf Általános Iskola komplex átalakítása és a fenntartható fejlôdéshez kapcsolódó kommunikációs kampány lebonyolítása). Ebbôl a pénzbôl fel tudják újítani az iskola épületét a fenntartható építészet szellemében. Az épület komplex átalakításának tervezésekor az alapelv az volt, hogy különféle eljárásokkal, beavatkozásokkal a víz és energia felhasználást, valamint a káros, környezetszennyezô anyagok kibocsátását csökkentsék. Ezt követôen az épületet hôszigetelik, majd, a fûtési rendszert átalakítva, új, korszerû fatüzelésû kazán kerül beállításra. A beruházások eredményeként a meleg vizet napkollektorok fogják elôállítani, esôvíz gyûjtô ciszterna segítségével lesz a WC-k öblítése megoldva. A felújítás mellett az alapítvány szeretné a a fenntartható fejlôdést népszerûsíteni, szélesebb körben megismertetni a környéken élôkkel. Az elkövetkezô két évben összesen 8 alkalommal szerveznek elôadásokat többek között a fenntartható építészet, a fenntartható fogyasztás, az egészséges életmód témaköreiben, melyre minden érdeklôdôt szeretettel várnak májusában a töki vásárban még többen megtapasztalhatjuk, hogy milyen egy rendezvény, ahol a szervezôk tiszteletben tartják a fenntartható fejlôdés alapelveit. Az iskola pályázatot ír ki a Zsámbéki-medencében található iskolák, óvodák számára: 2010-ben az újrahasznosítható hulladék anyagból való játékkészítésre, 2011-ben pedig természetes anyagokból való ajándékkészítésre. A pályamunkákat kiállítják a vásárokon. Az épület komplex átalakításáról és a rendezvényekrôl további információk találhatók az iskola honlapján: NOVEMBER

19 PÁTYI KURÍR Helyi termékvásár és gazdapiac Pátyon November 14-én 9-14 óráig, Rokolya Péter az Alma Klub Travel tulajdonosa, valamint Berecki Gábor a Landora Pizzéria-Vendéglô a falu vendéglôje vezetôje hagyományteremtô szándékkal ôstermelôi piacot szervezett, a már említett étterem fedett teraszára és a szomszédos parkolóba. A két helyi vállalkozó tizenöt év óta elôször vállalta a szervezéssel járó feladatokat, melyhez saját kapcsolataik mellett a Magyarok Szövetsége, valamint a Zsámbéki Idegenforgalmi Egyesület segítségét kérték, az elérhetô távolságban és a Pátyon lakó árusok felkéréséhez, meghívásához. A piacot abból a célból indították, hogy a helyi és környékbeli termelôk, vállalkozók, termékeik eladásához lehetôséget kapjanak, piachoz jussanak, valamint a vevôk megismerjék a jó minôségû, jó áron megvásárolható magyar termékeket. Az elsô alkalom próbapiac volt, nem fizetett senki helypénzt hangsúlyozta Rokolya Péter, majd hozzátette: a piac költségeit az Amerikai Iskola több száz angol nyelvû könyv felajánlásával melyeket a helyszínen értékesítettek segítette a kezdeményezést. Így folytatta: a piacon a gyümölcstôl kezdve, hústermékekig, szörpök, lekvárok, mézek voltak kaphatók, sôt kézmûvesek is árusították termékeiket. Bereczki Gábor tudatta, hogy az árusoknak a Koppány üzlet jóvoltából, szürke marha húsából gulyáslevest fôztek. A kezdeményezôk elégedettek voltak a szervezéssel, sikeresnek minôsítették a helyi gazdapiacot. Elmondták, a következôt az adventi vásáron, december 12-én (szombaton) szervezik, ahol az árusítás mellett, még egy óriás betlehem felállítására is sor kerül. K. M. Ôstermelôi piaci körkép Andalog az ôsz a pátyi utcákon. Bepillant a házakba, a kertekbe, a temetôbe, a rétre. Már bemázolta a fákat vörösre, sárgára, barnára káprázatosra. A virágokra is rálehelt egy kis ködöt, melytôl lankadva ugyan, de még pislognak a világra. Ilyen hûvöskés, ôszi, friss novemberi idôben a legjobb a helyi piacon bandukolni. Nézelôdni. Elôször csak körbejárni, aztán leállni minden árusnál. Beszélgetni. Az élet dolgairól, miegyébrôl Miután körbesétáltam, mindent megszemléltem, elsôként Monori Attila pátyi eladó kínálta kóstolásra finom mézeit. Boldogan mesélte: fôállása mellett, ez a tevékenység nála már több mint hobbi. A helyi embereknek biztonságot ad, hogy helyitôl vásárolhatnak, ezért még jobban odafigyelnek a minôségre. Az üvegeken látni lehet, bevizsgált termékrôl van szó. Attila elégedett volt a forgalommal és a hangulattal. A következô standon egy férfit pillantottam meg, aki Bács-Kiskun megyébôl jött, és finom almát árult. Büszkén adta elô, hogy milyen sokfajtát hozott. Ô is elégedett volt a pátyi vevôk vásárlókedvével. A Mangalica Jóízû Szövetkezet, Tápiógyörgyérôl érkezett ôstermelôi asztalánál minden, ami szem-szájnak ingere (szalonna, töpörtyû, kolbász, kenômájas, abált szalonna, disznósajt), kapható volt. Elmentem a piacra, racra Ahhoz képest, hogy ez az elsô piac itt Pátyon nagyon elégedettek vagyunk mondta a fônök Metes Tamás, majd kiemelte: a mangalicának egészségesebb a húsa, mint a többi sertésnek. Egy hölgy portékáihoz érve megpillantottam a szebbnél-szebb kézmûves edényeket. Jordán Ágnes pátyi fazekastól megtudtam, termékeit elektromos CIVIL korongon, ô maga készíti. Szinte nincs két egyforma tárgy, mintázatuk is teljesen más. Legkeresettebbek a sütôedények mondta a hölgy. Még rendelni is lehetett nála. A Tárnokról érkezô asszony mézeskalácsokat árult. Hat hétig is elállnak dicsekedett. A mintákkal díszített aprósütemények mézeskalács fûszerkeverékkel készültek, saját díszítésûek mondta Szegedi Istvánné. A Magyarok Szövetségétôl tudta a tahitótfalui hölgy Béres Gabriella is, hogy Pátyon gazdapiac lesz. Ô is jelentkezett, hozta a fából készült ütôhangszereit, melyeknek hangját bemutatta az érdeklôdôknek. Hol ütögetni kell, hol pedig fújni. A készítési technikát férjem tanulta valahol, azóta készíti ôket magyarázta az árus. Budapestrôl érkezett a háziszappant eladó hölgy. Közben megpillantottam Bereczki Gáborné Margit nénit, aki örömmel újságolta, hogy szürke marha húsából gulyáslevest fôztek az árusoknak. A húst a Koppány üzlet bocsátotta ingyen a pizzéria rendelkezésére. Bereczki Gábor megerôsítette, megkínálták az árusokat finom meleg levessel. Jól esett nekik a hidegben tette hozzá. Megyesi Dóra a Koppány üzlet egyik tulajdonosa szürke marha, mangalica, és bivaly termékeket árult a helyi ôstermelôi piacon. Egy kiskunmajsai férfi csak annyit árult el, hogy sámán és táltos dobot árul. Sámán lehet akárki, de táltosnak születni kell súgta halkan. A Zsámbéki-medence Kézmûves Egyesületéhez tartozó, budapesti S. Nemzetes Krisztina állítja elô a kézmûves csokoládékat, melyekbôl számtalan formájút árusított. Elárulta, gépet nem használnak a készítéshez, minden darab kézzel alakul a megfelelô alakúvá. Fotó: K. M NOVEMBER 19

20 CIVIL GASZTRONÓMIA PÁTYI KURÍR Különleges fûszernövényekkel dolgoznak: borsmenta, citrom, jázmin kerülnek a csokoládékba. Tartósítószert nem használnak. Vannak visszatérô vendégeink tudatta Krisztina és ennek mi nagyon örülünk. Ismét egy hölgyet kérdeztem, aki számtalanféle sajtokat árult. Az Etyekrôl érkezô Nagy Zsuzsa nemrég lett ôstermelô, és tehéntejbôl, gazdag fûszeranyaggal díszített termékeket forgalmazott. Elmondta, nagy álma egy tanya léltesítése, ahol tehenek, csirkék, kecskék, birkák szaladgálnak. Házi friss áruk, készítmények. Itt minden kínálat anyaföldben termett, két kézzel és hozzá még lélekkel gyártott. Olyan, mint nagyanyáink, anyáink idején, amikor kimentek a kertbe és kihúzták a földbôl a nemes gyökereket. Vagy amikor bementek a spaizba, leakasztották a sonkát, kolbászt, szalonnát ették lilahagymával, otthon sütött friss kenyérrel. És ettôl van múltidézô boldogságérzete az embernek, amikor ellátogat az ôstermelôi helyi piacra. m Amíg az ember eszik, iszik, nem fog rajta a szomorúság. (Cervantes) Hagymás, sajtos galuska FAKANÁL Hozzávalók négy fôre: 50 dkg liszt, 4 tojás, 4 közepes fej vöröshagyma, 5 dkg vaj, 3 evôkanál olaj, 15 dkg reszelt sajt, 2 mokkáskanál só, 1 mokkáskanál ôrölt bors. A lisztet a tojásokkal, fele sóval és 2 dl vízzel összekeverjük. A simára kevert masszát lobogó, forró, sós vízbe szaggatjuk (hagyományos galuskát fôzve), majd kiszedjük, hôálló tálba tesszük. A hagymát megtisztítjuk, fölszeleteljük, azután gyûrûire szedjük. Serpenyôben, a vaj és az olaj felforrósított keverékében megpirítjuk, a maradék sóval és a borssal megszórjuk, a galuskával összekeverjük. A bekevert galuska tetejét a sajttal (használhatunk hozzá ementáli típusú sajtot vagy füstölt trappistát is, akár a kettô keverékét) megszórjuk, azután 200 Celsius-fokra elômelegített sütôben addig sütjük, míg a sajt a tetejére ráolvad. Még finomabb, ha a sajt alá 2 evôkanál tejfölt is simítunk. Galuska paradicsomos gombával Hozzávalók négy fôre: 50 dkg finomliszt, 1+1 kiskanál só, 2 tojás, kb. 4,5 dl hideg víz, 1 evôkanál olaj, 1 vöröshagyma, 30 dkg csiperkegomba, 4 evôkanál olaj, 15 dkg paradicsompüré, só, ôrölt fekete bors, pár csepp citromlé, késhegynyi porcukor. A lisztet egy tálba szórjuk, megsózzuk, majd a tojásokat hozzáadjuk. Ezután a vízzel összekeverjük, hogy a tészta se túl lágy, se túl kemény ne legyen, de nem kell túlzottan kidolgozni. Egy nagyobb lábasban 1 kiskanálnyi sóval ízesítve vizet forralunk, majd a tésztát beleszaggatjuk. Akkor kész, amikor a tészta mind feljött a víz felszínére és 1-2 percig fôtt. Ezután a galuskát leszûrjük, jól lecsöpögtetjük. Az olajjal összekeverjük, így nem ragad össze. A paradicsomos gombához a hagymát és a gombát megtisztítjuk. Elôbbit finomra, az utóbbit vékony szeletekre vágjuk. Egy magas falú serpenyôben, az olajon a hagymát megfonnyasztjuk. A gombát rádobjuk, nagy lángon 6-7 percig pirítjuk. Ezután belekeverjük a paradicsompürét, 1-1,5 deci vízzel hígítjuk. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés citromlével és porcukorral kellemesen pikánsra ízesítjük. 2-3 percig kevergetve forraljuk, majd tálaláskor a galuskára merjük. (Forrás: STOP/Fanny konyha) NOVEMBER

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 12. szám 2009. DECEMBER

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 12. szám 2009. DECEMBER PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 12. szám 2009. DECEMBER BEKÖSZÖNTÔ A szeretet erejével Szent Anzelm egy gondolata így szól: Istennek hatalma van, hogy a semmibôl teremtse a mindenséget,

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 10. szám 2009. OKTÓBER

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 10. szám 2009. OKTÓBER PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 10. szám 2009. OKTÓBER BEKÖSZÖNTÔ PÁTYI KURÍR Fotó: Harmati Dániel Nem üszkösödô vád van a gyertyalobogásban, kis ország nagy magánya vacogva fészkel a lángba

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XIX. évf. 8. szám 2010. AUGUSZTUS

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XIX. évf. 8. szám 2010. AUGUSZTUS PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XIX. évf. 8. szám 2010. AUGUSZTUS ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2010 PÁTYI KURÍR HIRDETMÉNY A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 115/G. (5) bekezdésében foglaltak

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071

Részletesebben

NÉPSZAVAZÁS 2010. FEBRUÁR 14.

NÉPSZAVAZÁS 2010. FEBRUÁR 14. PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XIX. évf. 1. szám 2010. JANUÁR NÉPSZAVAZÁS 2010. FEBRUÁR 14. BEKÖSZÖNTÔ T MAGYAR KULTÚRA NAPJA isztelt ünneplô Közönség! Kedves Barátaim! Én szeretem ezt az ünnepet.

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 6. szám 2005. június Ballagó nyolcadikosaink 2 PÁTYI KURÍR 2005. június PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága /PÜB/, és Településfejlesztési és Gazdálkodási Bizottsága /TGB/ 2009. június 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott összevont

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. október 15-én (szerda) 15.00 órakor megtartott Képviselı-testületi ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 12. szám 2005. december TARTALOMBÓL: Hasznos tanácsok télen közlekedõknek Karate-hírek Amirõl jó tudni PETRÁS MÁRIA alkotása A Prohászka-év

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 8. szám 2009. AUGUSZTUS

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 8. szám 2009. AUGUSZTUS PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 8. szám 2009. AUGUSZTUS BEKÖSZÖNTÔ Felmentették tisztségébôl a polgármestert Pátyon mindenki tudja, valami nincs rendben a képviselô-testület és a polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Javaslat alpolgármester választására, illetménye és költségtérítése

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Javaslat alpolgármester választására, illetménye és költségtérítése JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 15-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Közérdekû telefonszámok

Közérdekû telefonszámok 2 PÁTYI KURÍR 2009. február Közérdekû telefonszámok Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071 Páty, Kossuth L. u. 83. Honlap: www.paty.hu Kiadja: Páty Község Önkormányzata Felelõs szerkesztõ: Ferichné Döme

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. július 16-án (szerda) 15.00 órakor megtartott Képviselı-testületi ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

244/2013. /X.24./ számú képviselő-testületi határozat. /:dr. Szijártó Valéria:/

244/2013. /X.24./ számú képviselő-testületi határozat. /:dr. Szijártó Valéria:/ 244/2013. /X.24./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár Város Polgárőr Egyesülete 2013. évi működéséről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Egyúttal

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 6. szám 2008. június

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 6. szám 2008. június PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 6. szám 2008. június 2 PÁTYI KURÍR 2008. június 2008. június PÁTYI KURÍR 3 A polgármester tollából... Tisztelettel köszöntöm az olvasót! Községünk

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. november 10-én (szerdán) 16.00 órakor megtartott ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVIII. évf. 3. szám 2009. március Fotó: Czajlik Zoltán 2 PÁTYI KURÍR 2009. március PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2010. március 9-én tartott üléséről Jelen voltak: Dr. Ferenczi

Részletesebben

A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai:

A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai: A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai: 498/2009. (XII. 14.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja a meghívóban szereplő

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága /PÜB/, valamint Településfejlesztési és Gazdálkodási Bizottsága /TGB/ 2008. május 14-én 15.00 órakor megtartott összevont

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

Õszi papírgyûjtés az iskolában

Õszi papírgyûjtés az iskolában PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVI. évf. 11. szám 2007. november Õszi papírgyûjtés az iskolában Fotó: Máj Jakab 2 PÁTYI KURÍR 2007. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. január 28-án tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. január 28-án tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról Füzesgyarmat Város Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016.

Részletesebben

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 26-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 26-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 11-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 29/2015.(II.26.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi naprendjére: Javaslat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. március 08-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. március 08-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. március 08-i soros ülésén Hozott határozatok: 26/2011. (III.08.) - tól 37/2011. (III. 08.) - ig Hozott rendelet: - 1 J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. január 14.-ei ülése napirendi pontjaira tett javaslat elfogadásáról

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. január 14.-ei ülése napirendi pontjaira tett javaslat elfogadásáról Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága /PÜB/, és Településfejlesztési és Gazdálkodási Bizottsága /TGB/ 2009. november 25-én (szerdán) 16.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9-én (hétfőn) 18:00 órai kezdettel megtartott üléséről, mint K Ö Z M E G H A L L G A T Á S 1 Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése 1. oldal Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság út 10. Telefon: 56/583-400. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének Községi Polgármestertől S o n k á d 11-2/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendeletei: 6/2009.

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. november 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. november 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2015. augusztus 26-án 16 órakor a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság 2011. december

Részletesebben

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 8/2009. Levél község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. június 29-én tartott nyilvános ülésérıl készült J e g y z ı k ö n y v Tartalma: Tájékoztató

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. november hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. november hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. november hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Önkormányzati tulajdonú pincék értékesítéséről szóló határozat módosítása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: CS-0095- /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyílt üléséről.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

2015. ÉVI HATÁROZATOK. Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta:

2015. ÉVI HATÁROZATOK. Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta: 2015. ÉVI HATÁROZATOK Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta: 1/2015. (I. 22.) SZÁMÚ TESTÜLETI Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az írásos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 30. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 26-i ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 26-i ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 26-i ülésén. A képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme (2531 Tokod, Kossuth Lajos u.

Részletesebben

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 12 igen - 0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 191/2015.(IX.24.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete leveszi napirendjéről:

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T

POLGÁRMESTER J A V A S L A T 1 BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Csete Balázs Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola helyiségeinek ingyenes használatba adására vonatkozó nyilvános versenytárgyalás

Részletesebben

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2011. szeptember 12. VII. évfolyam 10. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek...26. oldal. Szerződések...72.

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2011. szeptember 12. VII. évfolyam 10. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek...26. oldal. Szerződések...72. DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY 2011. szeptember 12. VII. évfolyam 10. szám TARTALOM Határozatok...2. oldal Rendeletek...26. oldal 36/2011. (IX. 12.) rendelet a temetőkről és temetkezés rendjéről szóló 25/2001. (VI.

Részletesebben

Farsangi buli az óvodában

Farsangi buli az óvodában PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 2. szám 2005. február A TARTALOMBÓL: Önkormányzati hírek Az adóiroda tájékoztatója Járõrszolgálat indulhat Pátyon Keksz helyett Boróka játszóház

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra.

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra. 8 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor,

Részletesebben

207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat

207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat könyvéből: 207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekszületési támogatás költségeinek fedezésére 7,5 mft-ot különít el, az önkormányzat

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 22-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

J E L E N T É S a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról (Készült: a Képviselő-testület 2015. január 22-i ülésére)

J E L E N T É S a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról (Készült: a Képviselő-testület 2015. január 22-i ülésére) SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! J E L E N T É S a lejárt határidejű önkormányzati határozatok

Részletesebben

2014. évi 21. szám 2014. december 12. TARTALOMJEGYZÉK

2014. évi 21. szám 2014. december 12. TARTALOMJEGYZÉK 2014. évi 21. szám 2014. december 12. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 46/2014. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés díjáról

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár város Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 10-én megtartott soron kívüli üléséről

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 20/2012. J E G Y Z

Részletesebben

Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Szaniszló Tamás

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Szaniszló Tamás Jegyzőkönyv Készült: 2012. február 6-án Bocskaikert Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében tartott rendkívüli testületi ülésről. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. november 11-én (szerdán) 15.00 órai kezdettel megtartott Képviselı-testületi ülésérıl 1 Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

K I V O N A T. A rendelet hatálya 1..

K I V O N A T. A rendelet hatálya 1.. Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 6561/2006. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2006.

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 11-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 11-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: TI-163/2009. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

M e g h í v ó. 2012. szeptember 13-án (csütörtök) 17 órára. 2./ A 2012. évi költségvetés módosítása I. (11/2012.(IX. 13.

M e g h í v ó. 2012. szeptember 13-án (csütörtök) 17 órára. 2./ A 2012. évi költségvetés módosítása I. (11/2012.(IX. 13. A 2012. szeptember 13-i rendes képviselő-testületi ülés előterjesztései M e g h í v ó Rád Községi Önkormányzat Képviselő-testület 7/2010.(X. 28.) számú rendelete (SZMSZ) 8. (1) bekezdésére figyelemmel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Doboz, Kossuth tér 3. sz. Tel:/Fax: 268-765. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. október hó 25-én (csütörtökön)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 25-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Községháza

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. december 12-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. december 12-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. december 12-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 121/2013.(XII.12.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának (PT Bizottság) 2012. május 23-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 12-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Nagykátai Polgármesteri Hivatal 6-os bejárat emelet (Nagykáta,

Részletesebben

170/2010. (V. 20.) számú Képviselő-testületi Határozat

170/2010. (V. 20.) számú Képviselő-testületi Határozat könyvéből: 170/2010. (V. 20.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdúnánási Építő és Szolgáltató Kft. (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 22.) 2009. évi

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2015. június

Részletesebben

Verbai Lajos polgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítéséért felelős: Hajdu Péter irodavezető

Verbai Lajos polgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítéséért felelős: Hajdu Péter irodavezető BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű és a folyamatban lévő határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja Javaslat ingatlan részterületének kisajátítást helyettesítő adásvétel útján történő értékesítésére

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. július 26-án a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Buza Máté Gyanó Józsefné Haszon

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 23-án megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Rendi János, Csutora Gábor, Kelemen Sándor, Kalmárné Koszonits Klára képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Rendi János, Csutora Gábor, Kelemen Sándor, Kalmárné Koszonits Klára képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: Rajka község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 15-én, csütörtökön, a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (9224, Rajka, Szabadság tér 1.) 18.00 órakor megtartott -

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2007. szeptember 10-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Lajos a bizottság elnöke Baji Lajos Tímár Ella Aranyi Tímea Kovács Sándor

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 30. napján 16 00 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi

Részletesebben

- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről.

- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről. - 1 - Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3-11/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18.-án megtartott nyilvános üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-11/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu.

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu. SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek - ingatlan tulajdonjogának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs, Rákóczi u. 2. 1-1/2011. Kunadacs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 27-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő

Részletesebben

IK. 1.ATf.\~P/.'c Í\T,íf:VF

IK. 1.ATf.\~P/.'c Í\T,íf:VF IK. 1.ATf.\~P/.'c Í\T,íf:VF ", ", ' ~ J- L.,, ",t r\ J l t- ~--, BUDAPEST FOVAROS X. KERULET KOBANYAI ONKORMANYZAT KÉPVISEL9-TESTÜLET~NEK 2014 ft8r 16. GAZDASAGI BIZOTTSAGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén Hozott határozatok: 49/2015.(04.09.)-től 66/2015.(04.09.)-ig Hozott rendeletek: 7/2015.(04. 14.) 1 J

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. 1 Tömörd Község Önkormányzat 17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Faluház

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2014. július 14-én 8.30 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal kistermében

Részletesebben