A Generális Atya adventi levele

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Generális Atya adventi levele"

Átírás

1 A Generális Atya adventi levele Az út, amelyen Isten ígéreteinek hatásos közvetítőivé válunk Testvéreim, a Vincés Család tagjai! Róma, 2015, advent Isten ígéretei Közöttetek fogok élni, Istenetek leszek, ti meg népem lesztek (Lev 26,12). Az én szeretetem nem hagy el soha (Iz 54,10). Hogyha kért, felkaroltam a szegényt, meg az árvát is, ha nem talált gyámolt (Jób 29,12). Nézzétek: én valami újat viszek végbe, ( ) nem látjátok? (Iz 43,19). Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre (Jn 11,26). Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne (Jn 6,56). Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok (Jn 14,18). S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig (Mt 28,20). Ezek a bibliai szövegek megtestesítik és kifejezik a szövetséget, amelyet Isten az emberiséggel kötött. Az ígéretek valóra váltása megköveteli a jelenlét bizonyos formáját. Engedjétek meg, hogy példákkal magyarázzam meg azt, amit mondani kívánok. Amikor a nép panaszkodott a zsarnokokra, akik rabságban tartották őket Egyiptomban, (Isten jelen volt, és meghallgatta könyörgésüket), Isten meghívta Mózest: Ezért menj, 1

2 elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból (Kiv 3,10) (Isten jelen volt és megtalálta a megoldást ebben a helyzetben). A kemény harc után a fáraó engedékeny lett, és a nép átment a Vörös tengeren, hogy megkezdje hosszú útját a sivatagon át (Isten jelen volt és megmentette a népét). Amikor a nép éhes volt, Isten mannát adott nekik; amikor szomjas volt, a víz kifolyt a sziklából (Isten jelen volt, a nép mellett a szorongás idején). Isten valóban jelen volt a harcokban, amelyeket a nép vitt végbe Mózes vezetése alatt. Századokkal később, amikor tömegek gyülekeztek más elhagyott helyen, hogy hallgassák a Mester tanítását, a kenyér- és halak szaporítás tanúi lettek és éhségük lett csillapítva (ebben az esetben az Isten fizikailag jelen volt Jézus személyében, mint mester, gyógyító és vigasztaló). A Mester mindig akarta nem csak fizikai éhséget csillapítani, hanem lelki éhséget is. Én vagyok az élet kenyere felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha (Jn 6,35). A zsidókhoz írt levelének szavai összefoglalják azt, amit igyekszem mondani: Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk (Zsid 1, 1-2). Mi köze van mindezeknek az adventhez, a liturgiájához? Mi, mint vincések meg vagyunk hívva arra, hogy folytassuk Jézus Krisztus küldetését, hirdetve az örömhírt azoknak a személyeknek, akik az út szélén, a társadalom peremén élnek: Igen, az Urunk azt kéri tőlünk, hogy hirdessük evangéliumot a szegényeknek; íme az, amit Ő tett és amit általunk akar folytatni (SVP XII, 79). 1 Bekapcsolódva az evangelizáció folyamatába készítjük az Úr útját és egyaránt közvetítőkké válunk, akik megvalósítják az Isten ígéreteit. Különböző szolgálataink által egyesülünk Keresztelő Szt. János vágyával: Neki növekednie kell, nekem kisebbednem (Jn 3,30). Egy missziós tapasztalat Szeretném megosztani az egyik missziós tapasztalatomat, és ezáltal megmagyarázni a gondolatot ben a madagaszkári tartomány látogatása alatt, ami akkor a századik évfordulóját ünnepelte, rendtársunk, Anton Kerin atya, megosztotta velem néhány tapasztalatát a szolgálatáról az ország egyik távoli régiójában. Mesélt örömről, amelyet tapasztalta látta, Jézus örömhíre hogyan gyökerezett meg a lakosságban. Beszélt a nehézségekről is, hogyan tegyen tanúságot az emberek között, akik soha nem hallották Jézus nevét. Meg akartam nézni ezt a missziót és megígértem Anton atyának, hogy meglátogatom őt a következő látogatásom alkalmával. Csak áprilisában tudtam teljesíteni ígéretemet. Két napot utaztam a legrosszabb utakon, amelyeket általános elöljáróként láttam tizenegy év alatt. Természetesen nem tudtam saját eszközeimmel átutazni ezt a távolságot, mert nem ismerem ezeket az utakat. Ez azt jelenti, hogy másoknak kellett kísérni engem. Akkor tartományfőnök, egy világi és Anton atya (aki az utolsó kilenc órában vezetett az utazás legnehezebb szakaszán) az útitársammá váltak. Amikor végre elértünk a célt, Anton atya elvezetett minket a kápolnába, ahol fogadtak minket a helyi hatóság tagjai és vallásos vezetői. Következő nap kiváltságom volt szentmisét bemutatni ezen falu lakosságának. Ez volt a hivatások vasárnapja 1 Saint Vincent de Paul. Correspondence, entretiens, document, Édition par Pierre Coste, Paris, , 14 volumes. 2

3 és angolul mondtam homíliámat, melyet malgas nyelvre fordították. Meg tudtam látogatni az egyik legújabb missziót, amelyet körülbelül négy évvel előbb alapítottak, amely mostanában virágzik; és ott celebrálhattam az Eucharisztiát. Igen, megtartottam Anton atyának adott ígéretemet, de ebben az időben felfedeztem azt, hogy azok, akik vele dolgoznak, közvetítők, ők azok, akik megvalósítják ígéreteiket, amelyeket az Isten és Alapítóink adtak Madagaszkár népének. Ebben az advent idejében emlékezünk arra a tényre, hogy az Isten hűséges volt az atyáinknak megadott ígéreteihez, amelyeket átadtak nekünk, mint 2015-ben a világban élő Isten népének. Elmélkedve ezekről az ígéretekről tudatosítjuk magunkkal, hogy nélkülözhetetlen az együttműködésünk, hogy ezek valóvá váljanak. Szeretném tehát veletek átgondolni madagaszkári missziós tapasztalatomat és, remélem, tudok mutatni egy utat, amely megengedi, hogy az Isten ígéreteinek hatékony közvetítőivé váljunk. Az együttműködés Először egyedül és magamtól képtelen voltam megvalósítani azt, amit megígértem. Hogy betartsam ígéretemet szükségem volt több személy segítségére és együttműködésére, különösen vezetőkre és sofőrökre, akik ismerték az utakat és útvonalat. Alapítóink megígértek urainknak és mestereinknek, hogy hirdetni fogjuk az örömhírt Jézus Krisztusról és köztünk senki sem tudja betartani ezt az ígéretét egyedül. Kezdetektől fogva Szt. Vince annak tudatában volt, hogy ha hatékony akar lenni, meg kell hívni más egyéniségeket a szolgálatához. Így elég hosszú idő után, mikor kipróbálta François du Coudray Antoine Portail és Jean de la Salle erényét és a célra való megfelelését, Szt. Vince meghívta őket, hogy csatlakozzanak hozzá és tartsanak vele népmissziókat (ld. SVP XIII, 204). Hamarosan a lazaristák rájöttek, hogy szükségük van együttműködő emberekre, mert világossá vált, hogy a szegények szenvednek inkább a szervezet hiánya miatt, mint az irgalmas személyek hiánya miatt (ld. SVP XIII, 423) és így megszülettek az Irgalmasság Társulatai. Később, XIX. század folyamán, amikor Ozanam B. Frigyes alapította Páli Szt. Vince Társaságot, megkérte egy Irgalmas nővért, hogy képezze ki és kísérje az egyetemi hallgatók egy új csoportját: [Rendu] Rozália nővér adott neki hasznos tanácsokat, elkészítette nekik a családok listáját a látogatáshoz, és átadta nekik kenyér- és húsjegyeit, azt várva, hogy a még túl új alapítású Társaság, később átadja sajátjait 2. Labouré Szt. Katalin megkérte Aladel János-Mária atyát, hogy együttműködjön a fiatal férfiak és fiatal nők ezen csoportjának alapításánál, amelyet ma Máriás Vincés Ifjúságként ismerjük. Az együttműködés a vincés létünknek alapja. Senki nem tud egyedül hatékonyan hirdetni az örömhírt; senki nem tud egyedül megépíteni szerkezeteket, amelyek egy szeretet hálóba kapcsolják össze a világot; senki és a Vincés Család semmilyen ága nem ismer egyetlen vagy előnyős utat, amely engedi tagjainak követni Jézus Krisztust, a szegények Evangelizátorát. De amikor megosztjuk adományainkat és talentumainkat, amikor egyesülünk a közös projektben, amikor mi és a miénk fontosabbá válik, mint én és az enyém, 2 Baunard, Fréderic Ozanam, D après sa correspondence, J. de Gigord, Paris, 1913, 98 o. 3

4 akkor együtt, Krisztusban és vincésekként, megvalósíthatjuk a változást. Mindannyian együtt Krisztusban és vincésekként ma lehetővé teszünk a tegnapi ígéretek beteljesedését. Zavarban lenne és vállalni rizikót Másodszor, hogy betartsam Kerin Anton atyának adott ígéretemet, kényelmetlen utakon kellett utaznom, ami rizikót és elégedetlenséget tartalmazott. Ezt a gondolkodást lehet alkalmazni hozzánk, mint a Vincés Családhoz, ha hűségesek akarunk maradni ígéretünkhöz, hogy legyünk az elfelejtett, elhagyatott, elhanyagolt személyek szolgái, a szegénységben és nyomorban élő testvéreink szolgái. Ha becsületesek vagyunk, azt gondolom többségünk azt megvallhatná, hogy nem vagyunk nagyon gazdagok az együttműködés valóságában. Az együttműködéssel kijelölt megközelítés a szolgálathoz többet követel, mint az egyéni megközelítés és ezért, mert ez többet követel, természetesen rosszul érezzük magunkat és akár még el is fogjuk kerülni az ilyen megközelítést. Szánjuk néhány pillanatot arra, hogy rátekintsük néhány követelményre, amelyeket fenyegetőknek tarthatunk: az együttműködéses szolgálat azt jelenti, hogy le akarunk mondani az ellenőrzésről és a hatalomról, hogy másokhoz akarunk csatlakozni, mint egyrangú partnerekhez a döntés folyamatában, hogy szegényeket akarunk meghívni, hogy üljenek le velünk az asztalnál, ahol a döntések születnek (őket és családjaikat érintő döntések). A szolgálat ilyen stílusa nyitott és becsületes párbeszédet követel és készséget a kompromisszum elérésére egy szó, mely utoljára negatív értelmet kapott, mint gyengeség, ideálok és erkölcsi elvek elhagyása. Mindaz zavarhat minket, mert rizikós; amely rizikó a mostani valóságunk szívében található, abban, amely meghív minket, benneteket és engem, a változásra (és mindig nagyon rosszul érezzük magunkat és szorongatásban vagyunk, amikor a változással szembesülünk). Ti és én meg vagyunk hívva a kölcsönhatás módjának megváltoztatására, a szolgálatunk megvalósításának megváltozására, a társadalomban legjobban megsebzett személyekkel való szolidaritás kifejezésének megváltoztatására. Az, hogy mennyire akarunk bekapcsolódni a megtérés folyamatába, meghatározza, hogy mi, Krisztussal és vincésekkel, hogy fogjuk megvalósítani a változást ma és holnap és meghatározza annak módját, ahogyan a tegnapi ígéretek ma valóvá válnak. Elemek, melyek karakterizálják az együttműködésünket Kell, hogy bizonyos elemek karakterizálják minden fáradozásainkat, hogy tudjuk megváltozatni a mostani világot és elhozni a tegnapi ígéretek beteljesítését. Tudom azt, hogy ha össze szeretnénk állítani a nélkülözhetetlen elemek listáját, az tartalmazná az imát (minden formájában), az erények gyakorlását, a Szentírás olvasását és az elmélkedést, az aktív hallgatást ismeritek ezeket. Itt most szeretném említeni más elemeket, melyek listáinkon nem mindig találnak helyet, elemek, amelyek szerintem nélkülözhetetlenek, ha az Isten ígéreteinek akarunk hatékony és meggyőző közvetítői lenni. Listám, a már említett elemeken kívül, tartalmazná is a következőket: 4

5 A kíváncsiság Egyesülve a szolgálatban a Vincés Család más ágaival és tagjaival, elkötelezünk magunkat, hogy állandóan keressük a rendet a káoszban, hogy megtaláljuk az értelmet a nyugtalanság és a szenvedés közben. Ez a keresés vezet minket a kérdés felvetéséhez: miért?, és folytatva keresésünket, találunk megint egy másik kérdést, egy másik miértet?, aztán még több másik kérdést is és még több miértet? Ez a kíváncsiság pedig adjon nekünk bátorságot ahhoz, hogy új utakat járjunk akkor is, amikor ez azt jelenti, hogy megsebzettek leszünk, baleset ér minket, bepiszkolódunk, mert azt választottuk, hogy járjunk még építés alatt lévő utakat (ld. Evangelii gaudium, 49). A kritikus elemzés A kíváncsiság és a kritikus elemzés együtt járnak. A kíváncsiság kérdez: Ez igaz?, a kritikus elemzés pedig képessé tesz minket arra, hogy áttekintsünk az olyan kifejezéseken: Ez az a mód, ahogyan mindig is csináltuk! Mindig így tevékenykedtünk! A kritikus elemzés eleme különösen figyelemre méltó, mert meg vagyunk hívva arra, hogy részt vegyünk az új evangelizáció folyamatában, a lendületében, a módszereiben és kifejezésében. A kreatív képzelet A szeretet végtelenül találékony (SVP XI, 146). Társaságotok [csoportotok, vagy a Vincés Család ágatok] nem volt valamikor ilyen, mint mostanában; hinnünk kell, hogy még nem olyan, amilyen lesz, amikor az Isten elvezeti őt ehhez a ponthoz, amelyben szeretné, hogy legyen (SVP IX, 245). A kíváncsiság elvezet a kreatív képzelet formáihoz, amely viszont támogat minket a fáradozásban az örömhír, mint aktuális valóság, hirdetésében, amely öröm és hír minden szegény számára. A cserépedények Ez a tudat képessé tesz minket arra, hogy megőrizzük a szempontunkat és olyannak lássuk magunkat, amilyenek vagyunk: Emlékezzél, hogy por vagy és visszatérsz a porba (a Hamvazószerda liturgiája). Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem ismered a legmélyéig (Zsolt 139,14). Hallgassuk meg Szt. Vincét, aki magáról beszél: A paraszt fia vagyok, aki vigyázott a sertésekre és a tehenekre és hozzáfűzöm, hogy ez semmi tudatlanságomhoz és gonoszságomhoz képest (SVP IV, 215); nyomorult vagyok, aki másoknak prédikál, és el vagyok telve átkozott gondolataimmal (SVP X, 12); Ó, Üdvözítőm, bocsáss meg ennek a nyomorult bűnösnek, aki meggátolja minden tervedet, aki ellenzi és ellentmond mindenhol ezeknek (SVP XI, 271); Uram, ígérem erősen ki fogok tartani a megkezdett jóban, mert ez lesz kedves számodra (SVP X, 196). Mindegyikünknek vannak adományai, talentumai és erői, mindegyikünknek vannak korlátai, hibái és gyengeségei nagyok és kicsik vagyunk egyaránt. A képesség arra, hogy álmodjuk a jobb világról Egy óriási család tagjaiként új nap álmai is vannak még számunkra: Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak (Jel 21, 1.4). Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak, az igazságosság (Ám 5,24). Amikor a világ egy kis szegletében dolgozunk, kísértésünk lehet, hogy szolgálatunk lényegtelen a valóság egész tervében. De ez nem igaz. El kell képzelnünk azt, hogy mi vagyunk az óriási, századok darabkáiból álló isteni puzzle egy része. Igaz, hogy csak egy rész 5

6 vagyunk, de ez a rész lényeges és nagyon értékes. Ez a rész, a puzzle minden része a többi résszel hatékonyan járul hozzá a világ megváltozásához együtt változtatjuk meg a világot. Összefoglalás Olyan világban élünk, amelyben bizonyos emberek minden nap ígéreteket tesznek és megfeledkeznek a megtett ígéreteikről. Az emberek elvárják, hogy másképpen cselekedjünk; elvárják, hogy bátrak legyünk és megtartsuk ígéreteinket, az Isten ígéreteit és Alapítóink ígéreteit. A XIX. században a francia nép kedvetlen és kiábrándult volt. Ígéreteket kaptak, de ennek ellenére az emberek többsége továbbra is szegénységben élt. Ozanam B. Frigyes értette ezt a helyzetet és a Páli Szt. Vince Társaság tagjainak olyan üzenetet írt, aminek lényege ma is kihívást jelent számunkra, XXI. századi emberek számára. Szeretném összefoglalni ezt a reflexiót B. Frigyes szavaival: A föld hideggé vált. Ezt nekünk, katolikusoknak [vincéseknek is] kell megtennünk, újra életre kell keltenünk az életet adó meleget, amely elaludt. Nekünk újra kell kezdenünk a megújulást, mintha a vértanúk időszaka 3 lenne! Nem teszünk semmit, hogy hasonlítsunk ezekre a Szentekre, akiket szeretünk és csak megelégedünk a panaszkodással a mostani időszak magtalanságában? Ha nem tudjuk szeretni az Istent úgy, mint ahogy ők Őt szerették, szemrehányás legyen ez a számunkra. A gyengeségünknek még meg kell tudnia találni a megigazulás ösvényét; mert úgy tűnik, látnunk kell, mi nem látjuk az Isten másképpen, csak a hit szemével, és a hitünk pedig ennyire gyenge! Viszont az embereket, a szegényeket a test szemével látjuk. Ők itt vannak és beletehetjük ujjunkat és kezünket a sebeikbe, homlokukon láthatjuk a töviskorona nyomait. Itt már nincs hely a hitetlenségre. Lábaikhoz kell borulnunk és az apostollal azt mondani: Tu es Dominus et Deus meus. Ti vagytok mestereink, s mi szolgáitok leszünk. Ti vagytok számunkra Istennek képei, akit [Istent] mi nem látjuk és nem tudván másképpen szeretni Őt, [szeretni fogjuk] Őt személyitekben. 4 Isten áldjon meg mindannyiunkat az adventi időben. Ez az az idő, amikor Isten beteljesíti ígéreteit, amelyeket az őseinknek adott és amelyeket ma megújít: ez az az idő, amikor Isten beteljesíti ígéreteit és meghív minket, mint alázatos és buzgó szolgákat. Szt. Vincében testvéretek, G. Gregory Gay CM általános elöljáró Fordította: Lipinski Michal CM és Biró Bence 3 Lettres de Frédéric Ozanam. Lettres de jeuneusse ( ), Ed. Bloud & Gay (Léonce Curnier-nek írt levél február 23.). 4 Ibid., (Louis Janmotnak írt levél, november 13.). 6

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom )

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) 2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Jöjj, Szentlélek, jöjj, Szeretet Lángja, Jöjj,

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

m a g v e t é s ötletek

m a g v e t é s ötletek m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban! HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Keresztút Avilai Szent Terézzel Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja Fıtisztelendı paptestvérek, Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a találkozón, ezen a mőhelyen, lelkigyakorlaton, csak

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész Az Igazság valós természete VALÓSÁG A valóság az, ami VAN. Csak egy valóság létezik! Nem függ a mi elképzeléseinktől A valóság az objektív, tényszerű létezés

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.

9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. 9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai lexikon; Kálvin J. Kiadó; Bp. 1995. John Bright; Izrael története;

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9 Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

- Példa: misszionárius és az alkoholista. Isten egyik legnagyobb vágya, hogy boldogok legyünk. - Ezért szeretné megosztani velünk Önmaga szeretetét. - Ezért szeretne része lenni a mi életünknek. A mi legmélyebb vágyunk, hogy jók legyünk és szerethessünk.

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet! Áldott az Isten, aki vezérel minket! - Vezérelte őket az Isten, és Általa csodálatos munkát végzett Berecz Erzsébet missziója Pipics csaba és Szent Benedek Katolikus Általános Iskola irodalmi színpadának

Részletesebben

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 9. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)

Részletesebben

2Móz 32,1-6; 21-24 Az aranyborjú

2Móz 32,1-6; 21-24 Az aranyborjú - 1-2Móz 32,1-6; 21-24 Az aranyborjú Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

10. LECKE: JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE

10. LECKE: JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE 10. LECKE: JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS: (Felhasznált irodalom: Ravasz László: Kis dogmatika, Budapest 1990; Dr Török István: Dogmatika,

Részletesebben

2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet

2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet INFÓ 2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet Reformáció ünnepére Ürögdi Ferenc: Az én Istenem Az én Istenem erős, mint a szikla, ÉS gyöngéd, mint a simogató kéz; Vagyonnal,

Részletesebben

Én-térkép! Aki beszél, kaput nyit saját belső világára.

Én-térkép! Aki beszél, kaput nyit saját belső világára. Én-térkép! Az Én-ek, olyan állapotok, melyekkel azonosul az ember. Meg kell vizsgálni, hogy milyen viszony fűzi az embert ezekhez az állapotokhoz, illetve mi indította el az adott viszony kialakulását.

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2.

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. Az én-m élet folyamán Isten adta nekem két látomás, hogy segítsen az embereknek.

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben