Adásidő. Mindennek megvan az órája. Összefogás Ukrajnáért. Gyümölcsöző kapcsolatok. Folytonos szeretetszolgálat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adásidő. Mindennek megvan az órája. Összefogás Ukrajnáért. Gyümölcsöző kapcsolatok. Folytonos szeretetszolgálat"

Átírás

1 Adásidő A Katolikus Egyház Hivatalos Segélyszervezetének lapja V. évfolyam II. szám nyár Ingyenes Mindennek megvan az órája Összefogás Ukrajnáért Gyümölcsöző kapcsolatok Folytonos szeretetszolgálat

2 Segítségnyújtás közösségben 180 tonna szeretet! Húsvét előtt ismét meghirdették a templomokban a tartósélelmiszer-gyűjtést, amelynek eredményéből a karitászcsoportok készítettek ajándékcsomagokat a rászorulók számára. Az idei nagyböjti akció során ismét rekord mennyiségű adomány gyűlt össze! A több mint 180 tonna élelmiszerből országosan több mint 22 ezer család részesült még az ünnep előtt. A gyűjtés során a templomokba érkező adományokat a plébániák karitász önkéntesei válogatták szét és állítottak össze csomagokat a plébánia területén nehéz helyzetben élőknek. A megmaradó adományok sem vesztek kárba, ezeket az egyházmegyei karitászközpontok osztották szét hajléktalanoknak és rászoruló családoknak. Az átlagosan 8 kg-os csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édesség. Az ajándékcsomagokat több helyen kiegészítették húsvéti apróságokkal is a gyermekek számára, valamint húsvéti ajándék kártyákat is készítenek mellé az önkéntesek. Hálásan köszönjük minden adományozó nagylelkű segítségét, akiknek köszönhetően évről-évre többeknek segíthetünk ünneppé tenni a húsvétot! Az öngondoskodó családok program idén kibővült vetőburgonya és dughagyma osztásával is, amelyekből több mint 3500 család részesült. A programba így idén több mint kétszer annyi család vesz részt, mint az előző évben. A kertek műveléséhez a helyi Karitászok igény szerint szerszámokat és szakmai segítséget is biztosítanak. Nyolc kamionnyi segélyszállítmány indult Ukrajnába Nyolc kamionnyi, nagyságrendileg százmillió forint értékű segélyszállítmány indult június 2-án Kárpátaljára a Kárpátokon túlra. Vetőmagosztás Öngondoskodó családok Az idei évben kibővült a Karitász öngondoskodó családokért indított programja. A tavasz elején osztott vetőmagok mellett most vetőburgonyát és dughagymát is kaptak a kerttel vagy művelhető földdel rendelkező rászoruló családok. Szeged környékén gyümölcsfákat is osztottak, Szombathelyen pedig 240 tyúkot kaptak a családok. A tavasz elején megkezdődött osztások során az országos központ támogatásával 1500 családnak biztosítunk vetőmagcsomagot, amelyben összesen 15 féle zöldségmag található. Több egyházmegyében további családoknak is osztanak vetőmagot így országszerte összesen több mint 2700 családnak segítettünk. A csomagokban sárgarépa, petrezselyem, zöldborsó, szárazbab, dughagyma, uborka, spárgatök, kukorica, karalábé, spenót, saláta, sütőtök, cékla, bokorbab és retek volt. A néhány hete elvetett magok már kibújtak a földből és növésnek indultak. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár márciusban tett közzé egy felhívást, amelyben tartósélelmiszer-gyűjtésre kérte a segélyszervezeteket. A Karitatív Tanács öt tagszervezete a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat azonnal bekapcsolódott az akcióba. A későbbiekben további három szervezet is csatlakozott adományokkal: a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, a Johannita Segítő Szolgálat és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A segélyszállítmányban tartósélelmiszerek, valamint gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök indultak útnak. A részt vevő szervezetek száma és a segélyszállítmány értéke miatt is egyedülálló összefogás eredményét elsősorban azoknak a magyar és ukrán rászoruló családoknak osztják szét a helyi szervezetek, akiket az ukrán konfliktus közvetlenül érint a Kárpátok mindkét oldalán. Adásidő 04 Adásidő 3

3 Egyházmegyék Debrecen-Nyíregyháza Színes programjainkból válogattunk Főpásztori áldás Egyházmegyék Győr Nagy öröm számomra, hogy a sok-sok feladat, szervezés, szegénység mellett nem csökken a lelkesedés, hanem bővül. Hiszen megalakult Tiszacsécsén a 47., Nyírteleken a 48., Kálmánházán a 49. és Nyíradonyban az 50. aktívan működő csoportunk, amelyről bővebben a Karitász csoport vezetője tájékoztatja kedves olvasóinkat. Munkánk, feladataink közepette arra is szakítottunk időt, hogy Nagykállóban és Kislétán a farsangi báli mulatságon együtt ünnepelhettem a város és a falu népével. A nagykállói farsangi bálról az egyik kedves karitász tag számol be részletesebben. Mészáros László Együtt a gyermekekért Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek. 1Pét 4,10 Február 14-én a nagykállói Római Katolikus Egyházközség Szent Kristóf Karitász csoport tagjai Hekmanné Balogh Erzsébet vezetésével már nyolcadik alkalommal hívták és várták a szórakozni vágyó és egyben segíteni kész embereket jótékonysági báljukra. A rendezvény Mészáros László egyházmegyei karitász igazgató köszöntőjével kezdődött. Ezt követően az est programját dr. Ráczné Hekman Erzsébet és Lakatos István könnyűzenei műsora, Fodor Tamás és Fodor Nikoletta bécsi keringője, Barsi Csaba vezetésével moldvai táncház és a Kállai Kettős Néptáncegyüttes tagjainak műsora színesítette, majd a talpalávalóról a Nyírségi Vigadó zenekar gondoskodott. A fellépők és a zenészek így járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Az idei bálon sem maradhatott el a tombolasorsolás, amelynek jegybevételét és a jótékony célra felajánlott összeget gyermekeket támogató programokra fordítják. Az évről évre több résztvevőt vonzó bál helyszínéül a Városi Sportcsarnokot választottuk. Kicsit félve, kétkedve mégis reményekkel telve vártam azt a megbeszélést, amikor összesítettük az eladott jegyek alapján a bálra érkező vendégek létszámát. Óriási öröm volt, amikor kiderült, hogy a létszám meghaladta a 300-at. A sportcsarnok igazi bálteremmé alakult, és nem csak azért, mert szépen berendeztük, feldíszítettük, hanem a helyszínt az ott lévő emberek öröme, boldogsága, jókedve változtatta azzá. Azt gondolom, hogy az itt élő emberek megértették: minél többen vesznek részt ezen a rendezvényen, annál nagyobb hatékonysággal tudja végezni a Karitász hivatását, munkáját, a rászoruló családok támogatását. Idén is azok az emberek jöttek el kikapcsolódni, együtt mulatni, szórakozni, akik a hétköznapokban is segítenek, vagy éppen ők maguk is segítségre szorulnak. Olyan emberek, akik nem hivalkodtak, akik önmagukat adták, akik nap, mint nap megvívják harcaikat, szembesülnek megélhetési gondjaikkal. De ezen a napon elszakadtak ezektől a problémáktól, mert azt tapasztalták, hogy vannak, akiknek még nagyobb szükségük van a segítségre, a támogatásra, s ők adtak azzal, hogy részt vettek a jótékonysági rendezvényen. Sveda Anita Nyíradonyi Szent Anna Karitászcsoport Nyíradony Hajdú-Bihar megyében, Debrecentől 26 km-re található a Dél- Nyírség Ligetalja tájegység szívében. A nyíradonyi karitászcsoport április 27-én alakult a plébánián. Az alakuló gyűlésen részt vett az Egyházmegyei Karitász igazgatója, Mészáros László és a plébános, Sárközi Balázs. Önkéntes munkatársaink létszáma jelenleg 5 fő. Az alakuló gyűlésen önkénteseink feltérképezték és információkat gyűjtöttek az egyházközség szociális rászorultjairól, hátrányos helyzetű családjairól. Összejöveteleinket alkalomszerűen tartjuk, börzéink időpontjait előre jelezzük plakátokon. Karitász csoportunk sikeres munkájának kulcsa az összefogás, ami a városunkban tapasztalható, plébánosunk és a parókus atya, polgármesterünk, a családsegítők, intézményvezetők és munkatársaik, vállalkozóink mind lelkes segítői munkánknak. Terveink között szerepel az országos Karitász akciókban való részvétel, és magunk is több segélyprogramot kívánunk szervezni a nehéz sorsú családok számára. A tél közeledte előtt már gondolunk azokra a családokra, magányos idősekre, akik szükséget szenvednek. Az eredményes és fáradhatatlan munka építményének egyik fő pillére mindig a közösség. A nyíradonyi Szent Anna Karitász csoport is ilyen élő közössége a plébániának. Csoportunk hatékonysága azonban elsősorban a Jóisten kegyelmének köszönhető, aki megáldja azok munkáját, akinek célja az önzetlen segítés. A szeretet és a jó cselekedet megnyilvánulásai inkább csak szükséghelyzetben kapnak helyet. Olyan szeretetre vágyunk, amely nem merül ki egyszeri tettekben, hanem az ember egész lényét és minden tevékenységét áthatja. Az Istennek és az embernek is legbelsőbb és végső lényege, hogy nemcsak ajándékoz, hanem maga is ajándékká válik a másik számára. A Karitász mindig embertől emberig segít, többet szeretnénk tenni a személytelen csomagosztásnál. Igyekszünk szeretetet sugározni, átformálni a szíveket, és ez által emberibbé változtatni a világot. Ez csak embereken keresztül lehetséges, és időt kell szánni rá. Herczegné Kazsamár Mónika Dr. Pápai Lajos megyéspüspök áldotta meg a Győri Egyházmegyei Karitász nemrég vásárolt, felújításra váró központját május 14-én 10 órakor a Győr-Gyárvárosban található Kandó Kálmán utcában. A hosszas előkészületek után 2014-ben megvásárolt egykori gyár-, eladó- és raktárépület felújítási munkálatai azóta meg is kezdődtek a Karitász igényeinek megfelelően. A szerény ünnepség első momentumaként Szabó György egyházmegyei karitász igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd kijelentette, az elkövetkezendő hónapokban valódi csoda fog történni az épületben és környékén. Ha a világban valami csoda történik, akkor utólag nagyon csodálkoznak és hitetlenkednek az emberek. Van szerencsénk most előre jelezni, hogy itt a felújítás után csoda fog történni. Az Isteni akarat, és a remélt segítőink közös erejével létre fogunk hozni egy olyan épületet, olyan intézményt, amire messze környéken nem, vagy ritkán volt még példa. Isten áldásán kívül bízunk abban, hogy a hátrányos helyzetű, sérült emberekért, a jó érzésű emberekben és vállalkozásokban előre elképzelhetetlen összefogás és segítés mozdul meg. Egy társadalmat, de egy egyént is minősít, hogy miként áll azokhoz az emberekhez, akik valamilyen fogyatékossággal élik le az életüket. A majd itt tevékenykedő hátrányos helyzetű emberek be fogják bizonyítani, hogy szakemberek segítségével visszanyerhető az önbecsülésük, helyre állítható a családjukban és környezetükben a nyugalom és a békesség. Termelni fognak olyan eszközöket, használati és dísztárgyakat, amik révén viszszaállítható egészségük, hátrányos helyzetük jelentős része. Most a vetés ideje következik, arra kérem Önöket, hogy ebben a folyamatban legyenek a maguk eszközével a segítségünkre. Ebben a városban igen nagy hagyománya van az önfeláldozásnak, a segítségnyújtásnak. Elég, ha a hazánkat a történelmünk során ért három legnagyobb külső támadás, a muhi csata során a győri Gergely püspököt, a mohácsi csatában Paksi Balázs püspököt és a II. világháború során boldog Apor Vilmos püspököt említem. Egyedül vagyunk az országban olyan város, ahol 3 püspök áldozta életét a legnehezebb időkben a rábízottakért. Róluk, a minden áldozatot vállalókról szeretnénk elnevezni az itt felújításra kerülő épületrészeket. Kérjük a három hősi halált halt püspököt, hogy a majd itt gondozottak, foglalkoztatottak érdekében Isten kegyelmét közvetítsék. Szabó György végezetül megemlítette, hogy a foglalkoztató- és raktárhelységek mellett kialakítanak egy imaszobát is a gondozók és gondozottak lelki szomjának csillapítására. A köszöntő szavak után a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény és Gyermekotthon tanulói adtak rövid műsort. Az alsó tagozatosok népi mondókákkal és egy szigetközi táncrenddel, a nagyok pedig vidám rock n roll előadással kedveskedtek a jelenlévőknek. A műsor végeztével megyéspüspök atya megáldotta az épületegyüttest, majd a hála és a köszönet szavai után a karitász igazgató társaságában bejárta a 866 nm-es ingatlant, melynek első 150 nm-ét mintegy 20 millió forintból finanszírozza a Győri Egyházmegye. Szöveg és fotó: Paksa Balázs Adásidő 4 Adásidő 5

4 Egyházmegyék Eger Krisztus szeretete sürget minket! Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés A nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés során idén rekordmennyiségű tartós élelmiszer gyűlt össze templomainkban. A közel 25 tonna élelmiszerből a plébániai karitászcsoportok több mint 17 tonnát osztottak ki helyben a rászoruló családoknak. A többi tartósélelmiszer az egri Karitász központba került beszállításra és innen került a rászorulókhoz. Vetőmag program Az idei vetőmag programot már a múlt évben kezdtük tervezni. Azt tapasztaljuk, hogy egyre több településről érkeznek egyéni és egész közösségeket érintő kérelmek. Nagy meglepetések is vártak az idén. Amikor kiszállítottuk a vetőmag csomagokat nagyon szépen megmunkált kerteket találtunk és a házak ablakában már méretes palánták várták a kiültetést. Nagy öröm számunkra is, amikor azt mondják a résztvevők, hogy a vetőmagprogram sokat segít a nyári élelmiszer alapanyag ellátásban. A tapasztalatok gyarapszanak, egyre nagyobb szakértelemmel és önbizalommal fognak neki az ültetésnek. Idén a főegyházmegye területén 950 rászoruló családnak tudtunk segíteni a program keretein belül. Készülünk a nyári táborokra Több éves hagyomány Főegyházmegyénkben, hogy a karitászcsoportok az Egri Karitász Központba hozzák nyári táborba a rászoruló gyerekeket. Központunk a nyári időszakban megélénkül, megtelik zsivajjal. Változatos programok és sok látnivaló várja a gyermekeket Egerben. Főegyházmegyei találkozón a Karitász Egyházmegyei találkozót hirdetett meg plébániai egyháztanács tagok számára Ternyák Csaba érsek úr. Április 25-én 2500 egyháztanácsos részvételével megrendezett találkozón az egyházközségek életét meghatározó előadásokat, tanúságtételeket hallottak. A hejőbábai karitászcsoport tagja Juhász Barnabás mutatta be a plébániai karitászcsoport életét és tett tanúságot a Karitászban végzett munkájáról. Egyben bíztatta a képviselő testületi tagokat, hogy hozzanak létre plébániai karitászcsoport azokon a településeken, ahol eddig nem volt. Mindennapi kenyerünk Az egri Karitász központ 2014 őszén szerződést kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, amelynek célja, hogy az információgyűjtés és publicitás eszközeivel kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését. Vagyis azokat az élelmiszereket, amik a kereskedelmi láncok üzletei megsemmisítenének, azaz kidobnának, az Élelmiszerbank Egyesület még a szavatosság lejárata előtt adományba megkap a rászorulók támogatására. Ehhez keres partnereket, akik az élelmiszert eljuttatják a rászorulókhoz, így lettünk mi az Élelmiszerbank keze októbere óta 6,4 tonna kenyeret osztottunk ki a családok között, akik számára nagy ajándék volt a mindennapi kenyér-adomány. Köszönöm a lelkes csoportok közreműködését, akik nem sajnálják a fáradságot azért, hogy kenyér jusson a nehéz anyagi helyzetben élők asztalára. Árvai Ferenc egyházmegyei igazgató Abasári Karitász: Darányi Ignác Program Hangunk kelesszen, építsen és bátorítson! Az Abasári és a Recski karitászcsoportok együttműködésének fejlesztése novemberében karitászcsoportjaink a következő év munkatervének, szakmai programjainak összeállításán munkálkodtak. Ennek során fogalmazódtak meg a tagokban az, hogy a plébániai karitászcsoportban végzett munkánkhoz az eddigieknél alaposabb szakmai ismeretekre lenne szükségünk, a karitász munka tárgyi feltételei fejlesztésre szorulnak és szükségünk van a lelki töltekezésre is a karitatív munka végzése során. Az volt a célkitűzésünk, hogy a szakrális értékek megőrzését biztosító helyi kisközösség fejlődését segítésük, a karitász önkénteseket képezzük, a karitászcsoportok együttműködésének erősítésük valamint a karitászcsoportok működési feltételeinek javításuk eszközbeszerzéssel és infrastruktúrafejlesztéssel. A felmerült igények és elképzelések valóra váltásához megkezdtük a lehetséges pályázati források felkutatását. Bátran hagyatkozhattunk ebben az esetben is az Isteni gondviselésre, hiszen ekkor jelent meg a LEADER térségek közötti együttműködés pályázati kiírás, melyben egyházi szervezetek is beadhatták támogatási igényüket 100% támogatási intenzitás mellet. Önrészre tehát nem volt szükség, a megvalósítás pénzügyi lebonyolításához pedig segítséget kaptunk az Egri Főegyházmegyétől. Az Abasári Római Katolikus Egyházközség projekt partnernek kérte fel a Recski Római Katolikus Egyházközséget és a Dél-Mátra Közhasznú Egyesületet (LEADER HACS), akik a projektkoordináció feladatait végezték. Recsken a pályázatot még Kis Csaba plébános úr vezetésével kezdte meg a karitászcsoport, majd Dombi Ferenc plébános atya irányításával folytatódott a munka. Abasáron számíthattunk Iváncsy Balázs atya tapasztalataira, aki korábbi szolgálati helyein és már Abasáron is több pályázati projekt megvalósítását vezette. A szakmai programok összeállításánál az Egri Főegyházmegyei Karitász munkatársaitól kaptunk hasznos segítséget. A betervezett és megvalósított projektelemek: Infrastruktúra-fejlesztés oktató terem kialakítása, nyílászáró csere, padlócsere az abasári plébánián hangosítás felújítása az abasári templomban. eszközbeszerzés informatikai, irodatechnikai eszközök beszerzése Abasáron és Recsken (laptop, nyomtató, spirálozó- és lamináló gép, fényképezőgép, videokamera, feltöltős mobiltelefon) korszerű kivonuló sátor beszerzése Abasáron és Recsken karitász formaruha beszerzése Abasáron és Recsken (póló, tunika, sapka, polár pulóver, téli dzseki) tananyagfejlesztés, képzés 3x7 órás képzés a karitász önkéntesek számára Abasáron és Recsken 2x7 órás együttműködés tréning a karitász önkéntesek számára Abasáron és Recsken Útmutató a karitász önkéntesek számára kiadvány elkészítése 150 példányban az Egri Főegyházmegyei Karitász szakmai irányításával az plébániai karitászcsoportok számára. Együttműködés erősítése 3 napos lelkigyakorlat szervezése 2 alkalommal Abasáron, 2 alkalommal Recsken autóbuszos egy napos zarándoklatok egymáshoz Abasárra és Recskre A 8 hónapon át tartó pályázati program a végéhez közeledik, május 30-án Egerben a Főegyházmegyei Karitász Konferencia zárja a projektet. A közös fejlesztés teljes költségvetése 22,9 millió Ft volt, azonban a projekt minden résztvevője nevében mondhatom, hogy még ennél is nagyobb érték volt számunkra az együtt eltöltött idő. Sokat tanultunk előadóinktól és egymástól, a projekt lezárása egyben egy új időszak kezdete is az abasári és a recski karitászcsoportok életében. Veres József abasári karitász csoport vezetője Adásidő 6 Adásidő 7

5 Egyházmegyék Esztergom Budapest Szeretetből táplálkozva 25 év Budapest-Rákosfalván Kinek hosszú, kinek rövid ez az idő, attól függ, mivel töltjük. Karitászcsoportunk május 1-jén alakult néhány lelkes, aktív hölgy összefogásával emlékezett vissza Bíróné Mária az alapításra. Házról-házra, ajtóról-ajtóra csöngetve keresték a rászorulókat, akiknek segítséget kínáltak. Szórólapokat készítettek és volt is, aki válaszolt. Lehet, hogy ma is így kellene tennünk? Lehet, hogy kevesebb bennünk az ambíció? Könnyű volt Nekik akkor a kezdet, kezdetén? Hát nem. Bizonyára nem volt könnyű nekik, de volt bátorságuk, akarták ezt a tevékenységet. Milyen jó, hogy így tettek, kialakították ezt a csoportot, így most is van lehetőségünk segítő munkát végezni. Közösségünkben, Rákosfalva Szent István Plébánián, a heti találkozókon buzgón imádkozó csoporttag jön össze megbeszélni a teendőket. Ez egy különlegesen jó élmény, hogy csütörtök van, reggel 9 órára igyekeznek a karitászba, a napi feladatok majd utána következhetnek (orvos, kezelések, unokák, háztartási feladatok...stb.) Jó, hogy így van, ez derült ki a május 8-án, a régi és mostani tagok mintegy 70 fő részvételével megtartott esti ünnepélyes szentmiséjén, és az utána következő szerény agapén is. Öröm volt látni az aktív tagok nyakában a sálat, ami jelzi, hogy büszkén viselik névadójuk hitvallását és cselekedeteit, amit maguk is követni igyekeznek. Különleges élmény találkozni azokkal a korábban aktív társakkal, akiknek már kicsit nehezebb a mozgás, kicsit megfáradt a fizikum, de lelkileg még mindig a Karitász csoport aktivitásában élnek. Napokra gyűjtöttek élményt a találkozás kapcsán. Az évforduló ünneplése sok-sok vidám élményt, emléket idézett fel. Hálaadásunk Károly atya áldásával és a Szent Erzsébet Karitász Központ új tagjának, Megyeri Mártának részvételével és kedves, bíztató szavaival vált teljessé. Köszönjük egyházközségünk egyéb csoportjainak is kedves megjelenését és jókívánságait a további hatékony összedolgozásunk reményében is. Bízunk benne, hogy a Jóisten a továbbiakban is támogatja tevékenységünket és küld még új tagokat feladataink tökéletesebb teljesítéséhez. Köszönjük Urunk az elmúlt 25 évet! Karitász csoport munkatársai Apák napja Esztergom-Szentgyörgymezőn Az édesanyákat már több évtizede május első vasárnapján ünnepeljük, de a legtöbb országban az apák napját is már világi ünnepként tartják számon. A Katolikus Egyház az apák napját hagyományosan március 19-én, Szent József napján tartja. Templomunkban 2010-től vált hagyománnyá, hogy Szent József, az apák védőszentjének ünneplésére hívjuk azokat az édesapákat és családjaikat, akik előző évben hozták el megkereszteltetni gyermekeiket. A közös ünneplés fontos célja a családok egységének erősítése. Jó szívvel veszik ezt a megemlékezést és büszkén járulnak a szentmise keretében az áldáshoz idősebb és fiatal édesapák egyaránt. Az áldás után a templomunkban található Szent József ablakképről készült emléklappal és a hátulján olvasható imával búcsúzunk tőlük. Lelkinap Pomázon A Pomázi Karitász Régió az idén is megrendezte hagyományos lelki napját, melyre most nagyböjtben, közvetlenül virágvasárnap előtt került sor. A lélekemelő összejövetelen jelen volt Écsy Gábor atya Karitász igazgató, Szandányi Zsuzsa régióvezető, valamint a Karitász csoportok vezetői és számos tagja. A munkatársak értékelést adtak tevékenységükről, gondjaikról és problémáikról, terveikről, végrehajtott akcióik sikereiről. Egymás tapasztalatainak meghallgatása igen pozitív volt, az egyes csoportoknál felmerülő gondokra közösen próbáltunk megoldást találni. Beszámoló Tahitótfaluból A Tahitótfalui Szent István Plébánia Karitász csoport jó a kapcsolatot ápol a helyi önkormányzat vezetésével. Sokféle segítséget és anyagi támogatást is kaptunk, így lehetővé vált Idén is Feldhoffer Antal atya tartott mély lelki tartalmú és megerősítésünkre szolgáló nagyböjti elmélkedést, és keresztutat. A résztvevők saját gondolataikkal járultak hozzá az egyes stációknak a mához és mindannyiunkhoz szóló üzeneteihez. Az összejövetelt Antal atya által celebrált közös hálaadó szentmisével zártuk. A jótékonyság nem szánalomból, hanem szeretetből táplálkozik Boldog Kalkuttai Teréz anya 15 éve működik Szent Anna Karitász csoportunk Leányfalun. Felsorolhatatlan sok családnak, idős egyedülállónak, betegnek sikerült segítséget nyújtanunk az elmúlt évek folyamán. Például felnőtt és gyermek ruhaneműkkel, bútorokkal (gyermek és felnőtt ágyak, különböző méretű szekrények, asztalok, fotelek, tv, tűzhely), babakocsival, és vég nélkül sorolhatnám Betegek számára kölcsönözni tudtunk tolókocsit, kórházi mobilágyat, járókeretet, bevásárlókocsit, fürdető és etetőszéket, járóbotokat úgy itthon Leányfalun, mint a környező településeken, ha ott kérték a segítségünket. Jólesően vettük Leányfalu Tündérkert Óvoda gyermekvédelmi felelősének köszönő levelét, melyben kifejezi hálájukat a több részes szekrénysorért, amihez csoportunk révén jutottak. Szívből örülünk, hogy segíthettünk! Minden egyes gazdára talált holmi, és a legapróbb segítségnyújtás is egy kis örömforrást hordoz magában. Ezt látni, megtapasztalni különösen jó érzést jelent mindannyiunk számára. Ezért vagyunk, ez élteti munkánkat, és ez a mi mozgatórugónk is. Karitász csoportunk ezúton is megköszöni mindazok segítségét, akik évek óta támogatnak bennünket, de azoknak is, akik pl. élelmiszer adományokkal csatlakoztak helyi élelmiszerbolt előtti gyűjtésünkhöz a rászorulók részére. Ha segítségre szorul vagy, ha adománnyal segíteni tud, adományhelyiségünkben mindenkit készségesen és szeretettel várnak munkatársaink. Pappné Emma Szent Anna Plébánia Karitász vezetője Szent József ima Szent József légy házunk ura, kis családunk patrónusa. Egyetértés, hű szeretet egyesítse szíveinket. Az ég felé mutass utat, gyámolítsd az ellankadtat. Küzdelmekben légy segélyünk, erényekben példaképünk. Átadjuk a ház kulcsait, oltalmazd és védd lakóit. Zárd ki mindazt ami káros, ami üdvünkre hátrányos. Engedd be az Isten áldást, minden jóban gyarapodást. Ajánlj minket Jézusodnak, szeplőtelen Szűz Arádnak, hogy családunk kisded háza Názáretnek legyen mása. Ámen. A program szervezését, a levelek postázását, az emléklap elkészítését karitászcsoportunk végzi. Nyúl Józsefné Éva csoportvezető a plébánia területén saját helyiség kialakítása, ahol az adományokat és egészségügyi segédeszközöket tároljuk. Magam is tagja vagyok az önkormányzat szociális bizottságának, ami a karitász tevékenység megszervezéséhez és bonyolításához sok pozitívummal jár. Már több közös rendezvényünk volt, és mivel az öszszefogás eredményeként átfogóbban látjuk a feladatokat, eredményesebben tudunk segíteni. Minden nap köszönetet mondok a Jóistennek, hogy falumban nagyon sok jóérzésű, a bajban összetartó ember él, akik adományaikkal rendszeresen hozzájárulnak Karitász csoportunk által a rászorulók megsegítéséhez, és akikre pl. az árvíz idején is számíthattunk. Hollai Antal atya halála után Vénusz Gellért atyát 2014 augusztusában elhelyezték Tahitótfaluról. Ezzel egy időben új atyát kaptunk Erdős Attila személyében, aki szívén viseli a szeretetszolgálat sorsát, aktívan bekapcsolódik az egyes akciók lebonyolításába (pl. Erzsébet-napi kenyérosztás, templomi élelmiszergyűjtés). A húsvéti templomi tartósélelmiszergyűjtési akció is igen sikeres volt. Az ezen adományokból készített (15-20 kg-os) csomagokat személyesen vittük el harminc rászoruló család részére. Plébánosunk ezt az alkalmat is felhasználta arra, hogy megismerje új területe rászorulóit, lakókörnyezetükben felkeresse őket. Az érintettek nagy megtiszteltetésnek vették és megilletődéssel fogadták az atya látogatását és érdeklődését, és azt, hogy személyesen adta át a Karitász ajándékát. Örömmel töltött el minket, hogy a húsvéti szentmiséken és körmenetben is nagy számban vettek részt rászorulók. Karnevál Margit karitász munkatárs Adásidő 8 Adásidő 9

6 Egyházmegyék Kaposvár Egyházmegyei Karitász Nap Hogy miért is gyűltünk össze közel hatvanan ezen az áprilisi szombaton a Kaposvári Püspökség nagytermében? Tapasztalatot cserélni és megismerkedni. Rácsodálkozni, hogy lám, egyforma a szolgálatunk, és rácsodálkozni, hogy mégis mennyire sokszínűek vagyunk. Kiértékelni és tervezgetni, beszélgetni és megbeszélni. Megtisztelő volt számomra, hogy milyen sokan elfogadták a meghívást, nehéz volt visszautasítani a túljelentkezőket. Hálásan köszönöm Varga László atyának, egyházmegyénk helynökének, hogy megosztotta velünk a karitásszal, a krisztusi szeretettel kapcsolatos gondolatait, Ésszel, szívvel, irgalommal Egyházmegyék Pannonhalma tapasztalatait. Köszönöm minden résztvevő nyitottságát és kedvességét. Jó volt hallani a csoportok bemutatkozását, ötleteiket, tapasztalataikat, és öröm volt látni, hogy a szünetben, hogy ebéd közben, hogy a program után, hogy közös utazással épül-szépül köztünk és bennünk az egység. Lesz még folytatás! Újdonság Elkészült a Kaposvári Egyházmegyei Karitász honlapja. A közeljövőben számos fejlesztés várható még, de már most is szeretettel ajánljuk böngészésre. A segítségnyújtás lehetőségei mellett hírekkel, apróhirdetésekkel, érdekes cikkekkel várjuk látogatóinkat. Imaháló szövődik... A Karitász hatékony működéséért végzett ima megrendíthetetlen hátteret biztosít számunkra. Célunk imádsággal behálózni az egyházmegyét, hogy ne legyen olyan település, ne teljen el úgy nap, ahol és amikor nem visszük Isten elé azokat az embereket, akiknek életévé vált mások Vetőmag program Pannonhalmán segítése. Keressük azokat a láthatatlan önkénteseket, akik imahátteret biztosítanak munkánkhoz szeretetből elmondott imáikkal, szenvedéseik vagy böjt felajánlásával. Az általános szándék a Karitász hatékony működése a Kaposvári Egyházmegye területén, ezen belül történhet a felajánlás az önkéntesekért, a rászorulókért, az adományozókért vagy az egyházmegyei központért is. Az imahálóhoz csatlakozhat postai levélben, ben vagy telefonon a neve és lakcíme megadásával. Együttműködés a Magyar Nemzeti Bankkal A Pécsi Egyházmegyei Karitász a vele együttműködő alapítvánnyal 2015 elején egy országos program keretében megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bankkal. A programban a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ vett részt támogatóként és egy tájékoztató előadás sorozat indult el a Pécsi Egyházmegye területén. Ebben a vállalásban az szerepelt, hogy ingyenes tájékoztatást tart Baranya és Tolna megyében az elszámolási és forintosítási törvénynyel kapcsolatban. A program kezdetén 3 napos továbbképzésen vettek részt az alapítvány munkatársai. A képzés keretein belül kapott információkra és tényanyagokra épültek a későbbi tájékoztató előadások. Az alapítvány szakemberei 4 hónap alatt 15 városban és településen tartottak előadást az elszámolási és forintosítási törvénnyel kapcsolatban. A szervezésében nagy segítséget nyújtottak a helyi Karitász csoportok. Az előadások végén a résztvevőknek lehetősége nyílt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel az előadónak. Az előadásokat jogász szakember tartotta így akár egyedi esetek, kérdések megválaszolása is bekerült a programba. Sok helyen éltek is ezzel a lehetőséggel az előadások végén. Az résztvevő közönség a legfontosabb kérédésekre kapott választ. Kiket érint a törvény? Mire kell figyelni, milyen határidőket kell figyelni? Mit kell tenni, hogy megkapjuk az elszámolást? Hogyan és hol élhetek panasszal? In memoriam Ambrus Tamás Egyházmegyék Pécs Az előadások szünetében büfével kedveskedett az alapítvány a résztvevőnek. Nagy örömmel vettünk részt ebben a tájékoztató programban, mert olyan területen tudtunk segítséget nyújtani az érintetteknek, amely egyrészről az elmúlt időszakban egyik legnagyobb érdeklődést váltotta ki, másrészt pedig fontos részletekre tudtuk felhívni mindenki figyelmét a törvénnyel kapcsolatosan mondta Besenczi Zsolt igazgató. Szép Sándor Idén közel kétszer annyi háztartás kertjében veteményezhettek a Karitasz vetőmagcsomagjainak jóvoltából, mint az elmúlt évben. A vetőmagprogram a tavalyi évben a Pannonhalmi Területi Apátság településein sikeresen működött, mi sem bizonyítja jobban, hogy a régi támogatottak mellett nőtt az érdeklődés és a valós igény is a folytatásra. A viszonylag kedvezőtlen kora tavaszi idő ellenére 100 háztartás már megművelt, vagy éppen évek óta most először megmunkált kertjébe került újra vetőmag. A csomag tartalma olyan válogatás a különböző zöldségekből, amely megkönynyíti a kezdő gazdálkodó dolgát, hogy mit érdemes, vagy mit is kell termelni, hogy a termény a konyha asztalra kerülve megkönnyítse a házvitelt, az öngondoskodást. Napjainkban, amikor a falvakban egyre másra tűnnek el a kiskertek ilyen vagy olyan meggondolásból, a saját megtermelt zöldség, gyümölcs is inkább a kereskedelmi célú termelők szlogenje. A hátrányos helyzetű családok sokszor a jó szándék mellett sem tudják a vetőmagot megvenni egyszerűen anyagi okokból sem. Ezt a hiány hivatott ez a program pótolni. A támogatottakkal a kiosztásban közreműködő önkéntesek folyamatos kapcsolatot tartanak fent, így a visszajelzésekből egyértelműen mérhető az eredményesség, nem kell szépíteni a statisztikát. Köszönjük a lehetőséget a nevükben is, ők örömmel fogadták, mi pedig örültünk, hogy átadhattuk. Hosszan tartó betegséget követően április 16-án hunyt el Ambrus Tamás, a Ferencváros örökös bajnoka. A pécsi vízilabdasportot útnak indító Ambrus Tamás agyi lymphomában szenvedett. A rendkívül ritka betegség sugár- és egyéb kezeléseinek mellékhatásaként az egykori pécsi edző szervezete ciklikusan legyengült. Egy rehabilitációs program legelején járt a család és lelki erejük töretlensége mellett anyagi forrásaikat jelentősen fölemésztette a hosszú gyógykezelés. Pécsett Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója, olimpiai bajnok pólós, Ambrus Tamás barátja és korábbi PVSK-s játékos kezdte szervezni a család anyagi támogatását. Ebben partnerre talált a vízilabda szövetségben, illetve a Pécsi Egyházmegyei Karitászban. A Karitász számlát nyitott és gyűjtést indított a súlyos betegséggel küzdő korábbi vízilabdaedző megsegítésére. A gyűjtésbe bekapcsolódott Páva Zsolt polgármester és az önkormányzat is. Czerpán István ügyvezető elnök ígéretével a PVSK is az ügy mellé állt. A PVSK március 14-én, szombaton órakor kezdődött hazai bajnoki mérkőzésén nem szedett belépőjegyet, ehelyett az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda bejáratánál felállított urnába dobhatta be mindenki a belépőt kiváltó, teljes egészében Ambrus Tamásnak szánt összeget. A gyűjtésben összesen 2,7 millió forint gyűlt öszsze a számlán, amit a pécsi Karitász átutalt a családnak április hónapban. A legnagyobb sajnálatunkra már nem tudott ez az összeg a rehabilitációban segíteni, ám a család költségeihez, így is segítséget jelentett. Mély gyásszal és szeretettel emlékezünk Ambrus Tamásra. Adásidő 10 Adásidő 11

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Operation Orphan szeretnék megköszönni nekik!

BESZÁMOLÓ Operation Orphan szeretnék megköszönni nekik! BESZÁMOLÓ Örömmel és várakozással telt el az idő tavasz óta az intézményeinkben, hiszen ígéretet kaptunk, hogy téli ruhadarabok, cipők gyűjtését tervezi, szervezi az Operation Orphan. Ígéretüket megtartották,

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

CIVIL PÁLYÁZAT PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY

CIVIL PÁLYÁZAT PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY CIVIL PÁLYÁZAT 2014. PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY Biatorbágy Szentháromság tér 3. 2051 PÁLYÁZTATÓ: BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE 2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve

A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei című 30 órás, a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet szerint akkreditált pedagógus-továbbképzés (alapítási engedély száma: 575/76/2017)

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele

Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele 2012. január 31. Kedves Barátaim! 2011-ben jelentősen bővítettük és diverzifikáltuk magyarországi karitatív tevékenységünket. A Magyar Vöröskereszt részére leszállított,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Újratervezés. Bemutatkozás:

Újratervezés. Bemutatkozás: Újratervezés Bemutatkozás: Jász-Nagykun-Szolnok Megye települése Kengyel község. Szolnoktól 30 kmre található. Lakosainak száma 3700 fő, főleg idősek lakta település, sajnos a fiatalok máshol keresik a

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület bemutatása A Figyelj

Részletesebben

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. évről Pogány, 2013. február 20. 2 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Pogányért Alapítvány Számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget Fő a biztonság! A 2010 májusában lezúduló esőzések miatt kialakult árvízhelyzet rég nem látott károkat okozott országszerte. Az SZVMSZK

Részletesebben

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban ÉS ELOSZLÁSA NEMZETISÉG SZERINT Ellátott személyek száma Budapesten júliusban és augusztusban 1 600/nap, azaz 111 600 fő Keleti pályaudvar: 800 fő/nap júliusban,

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

Pécsi Hársfa Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2007.

Pécsi Hársfa Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 183278741-02 Bejegyző szerv: Baranya Megyei Bíróság Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: 0200/Pk.60193/2005/4 Pécsi Hársfa Egyesület Közhasznúsági jelentés 2007. Fordulónap:

Részletesebben

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404 Célcsoportjaink közé soroljuk mindazon embereket és csoportokat, akik a hátrányos helyzetükből adódóan, vagy az egyenlő bánásmódban is rögzített védett tulajdonságaik miatt perifériára szorultak. Feladatunknak

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

PÁLYÁZTATÓ: A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZTATÓ: A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2018. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: PÁLYÁZTATÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY BIATORBÁGY SZENTHÁROMSÁG TÉR 3. 2051 BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. Mucsi Georgina - Boros Julianna B. Erdős Márta SZAKMAI MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. - a tananyagfejlesztés gyakorlatba való átültetésének eredményei - 2012 A Szakmai módszertani készségfejlesztés

Részletesebben

Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek

Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Beszámoló a 2018. évi ajándékgyűjtésről 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Főtisztelendő Plébános Atya!

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2014. Balatonföldvár, 2014. augusztus 28-29. 2014.09.02.

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2014. Balatonföldvár, 2014. augusztus 28-29. 2014.09.02. Balatonföldvár, 2014. augusztus 29. "Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is - valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted."

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1695617793 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT MENTÁLHIGIÉNÉS

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Közzétételi lista

Közzétételi lista Közzétételi lista 2017-18 Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

Együttműködő partnerszervezetek

Együttműködő partnerszervezetek Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

BUDAÖRSI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAÖRSI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása nemzetiségi önkormányzatok részére 2016 évre Budaörs Város Önkormányzatához BUDAÖRSI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jásd Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-án (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott üléséről. Ülés helye: Önkormányzat tanácsterme Jelen

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző

Részletesebben

BESZÁMOLÓ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS

BESZÁMOLÓ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1705461664 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT RÓMAI KATOLIKUS

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

2016/2017. NEVELÉSI ÉV. fő iskolai végzettségük szakképzettségük fő munkaköre óvodapedagógus 8 főiskola óvodapedagógus 3

2016/2017. NEVELÉSI ÉV. fő iskolai végzettségük szakképzettségük fő munkaköre óvodapedagógus 8 főiskola óvodapedagógus 3 Közzétételi lista Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122,

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

Éves beszámoló 2013.

Éves beszámoló 2013. Éves beszámoló 2013. ÚJ VILÁG Alapítvány Székhely: 6914. Pitvaros, Rákóczi u. 19 Mobil: 06-70-203-2962 e-mail: ujvilagert@index.hu Tartalom Az ÚJ VILÁG Alapítvány 2013. évi tevékenysége... 3 Kiemelt rendezvényeink:...

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben